VILÁGSIKEREK Vince Flynn HARMADIK LEHE- TŐSÉG

Átírás

1 VILÁGSIKEREK Vince Flynn HARMADIK LEHE- TŐSÉG GENERAL PRESS KIADÓ ALAPÍTVA 1988-BAN

2 A mű eredeti címe The Third Option Copyright 2000 by Vince Flynn Pocket Books, a division of Simon and Schuster, Inc. Hungarian translation Valló Gábor GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította VALLÓ GÁBOR Szerkesztette KOCSIS ANIKÓ A borítótervet GREGOR LÁSZLÓ készítette ISSN ISBN Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca fezt 2. Tel.: , Fax: Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető BESZE BARBARA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő BENDA LUCA Készült 20,5 nyomdai ív terjedelemben, 53 g-os, 2,4 volumenizált Norbulky papíron Kiadói munkaszám Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA ZRT.-ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató

3 Előszó Létezik Amerikában egy néma és láthatatlan szervezet, amely régi katonákból, hírszerző tisztekből és diplomatákból áll. Washingtonban mindenütt ott vannak - és még sincsenek sehol. Az átlagpolgár soha nem látja őket, soha nem gondol a létezésükre, soha nem tűnik fel neki, milyen szerepük lehet egy látszólag hétköznapi halálesetben. A legtöbben soha nem töprengenek el azon, miért halt meg drogtúladagolásban az a lobbista, akiről a Washington Postban olvasnak, miért lett öngyilkos az Egyesült Államok hadseregének egyik ezredese, vagy miért vált rablógyilkosság áldozatává a Fehér Ház egyik alkalmazottja. Az átlag amerikaiak túlságosan el vannak foglalva a saját életükkel ahhoz, hogy a sorok között olvassanak, és azon tűnődjenek, vajon miféle titkokat vihettek magukkal a sírba ezek az emberek. A jól értesültek olykor meglepődnek, talán még kérdéseket is feltesznek halkan, végül azonban vállat vonnak, és az élet megy tovább. Válaszok után kutatni ebben a sötét közösségben nagyon veszélyes. Ez a titkos akciók világa, az amerikai kormányzat kül- és néha belpolitikájának nagyon is valóságos, de kevésbé látványos része. Nagyobb bármelyikünknél. Ez a harmadik lehetőség, amellyel azonban nem mindig élnek bölcsen és tisztességesen.

4 1. fejezet A férfi fától-fáig lopózott a sötétben, lassan közeledve a nagy házhoz. A Hamburgtól negyven mérföldre délre fekvő XIX. századi birtokot, amelyet a franciaországi Nagy-Trianon palota mintájára terveztek, 45 hektárnyi gyönyörű erdő és szántóföld vett körül ben Heinrich Hagenmiller megrendelésére épült, aki ily módon kívánta elnyerni I. Vilmos porosz király, frissen megkoronázott német császár kegyeit. Egyes részeit eladták az évek során, amikor a nagy földbirtok fenntartása túlságosan drágává vált. A férfi, aki csendben haladt az erdőn át, már több száz fotót látott a birtokról és tulajdonosáról. A fotók némelyikét a Föld körül több ezer mérföldes magasságban keringő műholdakról csenték el, de legtöbbjüket az a felderítőcsapat készítette, amely már egy hete dolgozott a környéken. A bérgyilkos csak aznap délután érkezett Amerikából, és a saját szemével akarta látni az ellenséget. A fotók jó kiindulópontot jelentettek, de nem pótolhatták a személyes jelenlétet. Fekete bőrkabátjának gallérját felhajtotta, hogy védje nyakát az őszi este hidegétől. A hőmérséklet húsz fokkal esett napnyugta óta. Most megtorpant, és hallgatózni kezdett - másodszor azóta, hogy elhagyta a kunyhót Mintha hallott volna valamit a háta mögül. A keskeny ösvényt, amelyen haladt, frissen hullott fenyőtűk aranyszínű takarója borította. Köd volt, és a sűrű lombsátoron kevés fény szűrődött át oda, ahol állt. Lelépett az ösvényről, és lassan hátratekintett. Az éjjellátó készülék nélkül három méterre sem látott. Mitch Rapp eddig próbálta elkerülni az éjjellátó használatát, mert bizonyos akart lenni abban, hogy nélküle is megtalálja az utat. Most azonban valami azt súgta neki, nincs egyedül. Előhúzott egy 9 mm-es automata Glockot a zsebéből, és halkan rácsavarta a hangtompítót a fegyver csövére. Azután egy tízcentis zsebteleszkópot vett elő, bekapcsolta, és a jobb szeme elé emelte. Az előtte lévő utat azonnal különös zöld fény árasztotta el. Rapp alaposan megvizsgálta a környéket, nemcsak az ösvényt, de a két oldalát is. A zsebteleszkóp belátott azokra az árnyas helyekre is, ahová a szeme képtelen volt. Kiemelt figyelmet szentelt az út mellett álló fák tövének. Árulkodó cipőorrot keresett, amely a fa mögött rejtőző emberre utal. Ötpercnyi türelmes várakozás után Rapp egyre inkább arra hajlott, talán egy szarvas vagy más állat kelthette a zajt További öt perc múlva kelletlenül arra a következtetésre jutott, hogy négy- és nem kétlábú élőlényt hallott az imént. Eltette a zsebteleszkópot, de úgy döntött, a pisztolyt kézben tartja. Nem azért élte meg a harminckét éves boldog öregkort, mert figyelmetlen volt és hanyag. Mint bármelyik igazi profi, tudta, mikor kell kockáztatni és mikor feladni, és menekülni. Rapp további negyed mérföldet tett meg az ösvényen. Már látta a ház fényeit maga előtt, kissé magasabban, és úgy döntött, az út hátralévő részét az aljnövényzeten át teszi meg. Zajtalanul haladt a bozótosban, félrehajtva az ágakat vagy átbújva alattuk. Az erdő széléhez közeledve egy ág reccsent a talpa alatt; gyorsan balra mozdult, hogy egy fa eltakarja a ház felől. A zaj felriasztott egy ólnyi vadászkutyát kevesebb mint száz méterre tőle. Rapp magában átkozódott, miközben tökéletesen mozdulatlan maradt Hát ezért kellett személyesen bejárnia a terepet. Meglepő módon senki nem informálta arról, hogy kutyák is vannak a környéken. Az ebek egyre hangosabban ugattak, majd vonyítani kezdtek, azután kinyílt egy ajtó. Egy mély hang ordított ki németül az állatoknak, hogy maradjanak nyugton. A férfi kétszer megismételte a parancsot, és végül a kutyák elhallgattak. Rapp kikukucskált a fa mögül, és megnézte a kutyaházat A megláncolt vadászebek fel-alá járkáltak. Ez gondot jelent. Nem képzett őrkutyák ugyan, de természetes ösztöneik így is élesek. A férfi az erdő szélén állt, figyelt és hallgatózott, befogadta a környezet jeleit. Nem tetszett neki, amit látott. Nagy üres tér húzódott az erdő és a ház között Volt ugyan néhány kertrész, amely fedezéket nyújthat de az apró kővel borított sétányok nagyon megnehezítenék a

5 csendes mozgást. Dél felől kockázatosnak tűnt a behatolás a kutyák miatt. A többi ösvényt felderítőkamerák pásztázták, és kétszer is nyílt terepen kellene átkelni. Az egyetlen pozitívum, hogy nem voltak nyomás- és mozgásérzékelők, se mikrohullámú sugarak. Mitch Rappnek hivatalosan semmi köze nem volt az USA kormányához. Nem hivatalosan azonban a CIA-nak dolgozott azóta, mióta egy évtizede elvégezte a syracuse-i egyetemet Rapp egyike volt azon kiválasztottaknak, akik az Orion Csoport nevű titkos terrorelhárító csapat tagjai lehettek. A C1A halálosan hatékonnyá élesítette Rapp természetes mozgékonyságát és intelligenciáját Azon kevesek, akiket közel engedett magához, úgy tudták, sikeres vállalkozóként egy számítógépes tanácsadó céget vezet, emiatt utazik olyan sokat. Hogy fenntartsa a törvényesség látszatát, Rapp néha valóban üzleti céllal utazott külföldre - most azonban nem így volt Most azért küldték, hogy megöljön valakit Valakit, akit már kétszer figyelmeztettek. Rapp majdnem fél órán keresztül figyelte a környéket Mikor már eleget látott, elindult visszafelé, de nem az ösvényt használta. Ha tényleg van valaki az erdőben, akkor nem lenne értelme belefutni a karjaiba. Rapp csendben megtett néhány száz métert az aljnövényzeten át, déli irányba haladva. Háromszor állt meg útközben, hogy iránytűjén ellenőrizze a helyes irányt. A hírszerzés eligazításából tudta, hogy van egy másik ösvény egyenesen délre attól, amelyiken érkezett. Mindkét ösvény egy keskeny földútból ágazott le a birtok irányába, és nagyjából párhuzamosan haladt. Kis híján eltévesztette a másik ösvényt. Úgy tűnt, ezt kevésbé használják, mert benőtte a növényzet. Onnan visszafelé haladt tovább, a kanyargó földút irányába. Mikor ezt elérte, letérdelt, és elővette a teleszkópot. Néhány percig az utat vizsgálta és fülelt. Mikor biztos volt benne, hogy egyedül van, dél felé indult. Rapp már csaknem tíz éve végezte ezt a munkát, és már nem akarta sokáig csinálni. Igazából valószínűleg ez lesz az utolsó feladata. Előző tavasszal találkozott a megfelelő nővel, és meg akart állapodni mellette. A CIA persze nem kívánta elengedni, de ez nem érdekelte. Így is éppen eleget dolgozott nekik. Tíz év ebben a szakmában felér egy egész élettel. Szerencsésnek érezte magát, hogy ép bőrrel és lényegében ép elmével szállhat ki belőle. Egy mérfölddel lejjebb Rapp kicsiny kunyhóra bukkant. A redőnyöket lehúzták, a kéményből füst szállt fel. Az ajtóhoz lépett, kopogott kettőt, várt egy pillanatig, majd még hármat Rés nyílott, a résben egy szem jelent meg. Mikor a férfi meglátta Rappet, teljesen kinyitotta az ajtót Mitch belépett a gyéren berendezett szobába. Kigombolta bőrkabátját. A férfi, aki beengedte őt, bezárta mögötte az ajtót A kunyhónak bütykös fenyőből épült fala volt, amelyet fehérre mázoltak. A hajópadlót ragyogó zöld festék borította, és színpompás, ovális ágyelők hevertek rajta szétszórva. A bútorok öregek és masszívak voltak. A falakat a helyi népművészet alkotásai díszítették, mellettük régi fekete-fehér fényképek. Rendes körülmények között nagyszerű hely lett volna, hogy az ember eltöltsön egy kellemes őszi hétvégét, valami jó könyvet olvasva a tűz mellett, és nagyokat sétálva az erdőben. A konyhaasztalnál egy nő ült, fején fülhallgatóval. Előtte az asztalon körülbelül negyedmillió dollárnyi érték hevert a legmodernebb kémfelszerelések formájában. A berendezések két ütött-kopott Samsonite bőröndben kaptak helyet Ha bárki megközelítené a kunyhót, a bőröndöket pillanatok alatt be lehet zárni és el lehet rejteni. Rapp ezelőtt nem ismerte sem a férfit, sem a nőt Csak annyit tudott róluk, hogy Tom és Jane Hoffmannak hívják őket. Negyvenes éveik közepén jártak, és - már amennyire ezt Rapp meg tudta ítélni - házasok voltak. Hoffmanék két országban is megálltak, mielőtt Frankfurtba érkeztek volna. Jegyeiket, amelyek álnévre szóltak, valamint a hozzá tartozó hitelkártyákat és útleveleket az itteni kapcsolatuk biztosította nekik. Megkapták az egyheti munkáért járó szokásos díjat is, tízezer dollárt előre, készpénzben. Megmondták nekik, hogy valaki majd kapcsolatba lép velük, és hogy szokás szerint ne tegyenek fel kérdéseket.

6 Minden felszerelés készen várt rájuk, mikor megérkeztek a kunyhóhoz, és azonnal el is kezdték a birtok és tulajdonosa megfigyelését. Néhány nappal érkezésük után egy férfi látogatta meg őket, akit csak Professzorként ismertek. További huszonötezer dollárt kaptak azzal, hogy még egyszer ennyi üti a markukat, ha elvégezték a küldetést A Professzor röviden eligazította őket arról a férfiról, aki majd csatlakozik hozzájuk. Nem árulta el az illető valódi nevét, csak annyit mondott róla, hogy rendkívül kompetens. Tom Hoffman töltött egy csésze kávét Rappnek, és odavitte neki a terméskő kandallóhoz, amelyben ropogott a tűz. - Szóval, mit gondol? Rapp vállat vont. Hoffman arcát nézte. A férfi arcszíne normális volt, nem pirult ki a hideg éjszakai levegőtől, mint Rappé. - Nem lesz könnyű - válaszolta a kérdésre. A nő arcát és cipőit már korábban megnézte. Egyikük sem járt odakint Ezek szerint mégiscsak egy szarvast hallott az erdőben. - Ritkán az - jegyezte meg a köpcös Hoffman. Ivott a bögréjéből, és közben az előtte álló idegent méregette. A száznyolcvan centis, izmos férfi, akit ő csak Carlként ismert, nagymacskaként mozgott: mindig puhán ereszkedett a talpára. Semmi nehézkes nem volt benne. Arca napbarnított és barázdált a szabad ég alatt töltött hosszú időtől. Fekete haja sűrű, a halántékánál néhány ősz hajszállal, arcán vékony sebhely futott végig a fülétől az állkapcsáig. Rapp elfordította tekintetét Hoffmanról, és a tüzet bámulta. Tudta, hogy vizsgálják. Ő is megtette ugyanezt mindkettejükkel, és nem is fogja abbahagyni, amíg el nem válnak. A tüzet nézte, és a tervre koncentrált Tudta, hogy ilyen helyzetekben valami igazán zseniális dologgal kellene előrukkolni - egy olyan tervvel, amely kikerüli a biztonsági rendszert, és észrevétlenül be-, majd kijuttatja őt. Ez nem lenne feltétlenül kivihetetlen, ha elegendő idő állna rendelkezésre a felkészülésre, nekik azonban mindössze huszonhárom órájuk maradt, hogy összeüssenek valamit, és végre is hajtsák. Miközben ezen töprengett, Rapp fejében testet öltött egy terv. Elfordult a tűztől, és megkérdezte a nőt - Jane, hány embert hívtak meg a holnap esti partira? - Körülbelül ötvenet. Rapp végigfésülte fekete haját, és megdörzsölte a tarkóját. Újabb hosszú percig a tüzet nézte, majd kijelentette: - Van egy ötletem. Keleten már mutatkoztak a hajnal első jelei. A sötét ég szürkére váltott, a kicsiny tavakból ködfoszlányok szálltak fel, ahogy a hűvös őszi levegő elkeveredett a nyár hátrahagyott melegével. A hamisítatlan marylandi reggelt tompán suhogó zaj verte fel a távolból. Két tengerészgyalogos, akik a nyugati kerítés melletti úton őrjáratoztak, ösztönösen a hang forrása felé fordultak. Vállukon M-16-osok voltak átvetve; nyakukat az ég felé nyújtották, noha mindketten tudták, mi közeledik anélkül, hogy látniuk kellett volna. Másodperceken belül azt is tudták, hogy nem katonai gépmadár az. Az árulkodó suhogás túlságosan halk volt. A fehér helikopter kibukkant a fák fölött, a tábor belseje felé tartva. A tengerészgyalogosok szemmel követték egy pillanatig, majd folytatták őrjáratukat; feltételezték, hogy a gép az elnök valamelyik golfpartnerét szállítja. A Bell JetRanger folytatta útját keleti irányban, a tábor víztornya felé. A torony aljában egy tisztás volt, beton leszállópályával. A gép lelassított, és puhán lebegett a talaj fölött, lábai éppen a jelnél értek földet. A pilóta kikapcsolta a motort, a rotorok pörgése fokozatosan lelassult. A közeli út mentén egy fekete Suburban parkolt, mellette sötét öltönyös és nyakkendős férfiak várakoztak a helikopterből kilépő látogatóra. Dr. Irene Kennedy megszorította aktatáskáját, és a terepjáró felé indult. Frissen vasalt kék

7 blúzt viselt, vállig érő barna haja lófarokba volt fogva. Világosbarna kabátjának hajtókáját felhajtotta a hideg ellen. Mikor odaért a Suburbanhez, egy tiszt nyújtott neki kezet. - Üdvözlöm a Camp Davidben, dr. Kennedy. - Köszönöm, ezredes. - A Központi Hírszerző Ügynökség negyvenéves alkalmazottja megszorította a tiszt kezét. Kennedy hivatalosan a CIA Terrorelhárító Központjának igazgatója volt. Nem hivatalosan az Orion Csoportot vezette, azt a titkos szervezetet, amelyet a terrorizmus elleni támadó fellépés szükségessége hívott életre. A nyolcvanas évek elején az Egyesült Államokat egy sor terrortámadás rázta meg, amelyek közül a legkomolyabb a bejrúti amerikai nagykövetség és tengerészgyalogos támaszpont elleni bombatámadás volt. A terrorizmus elleni harcra költött dollármilliók és egyéb eszközök ellenére a támadások után még inkább romlott a helyzet Az évtized végén a PanAm 103-as járatának eltérítése a gép lezuhanásával és több száz ártatlan civil halálával végződött. A Lockerbie-katasztrófa után néhány befolyásos washingtoni személy úgy döntött, ideje drasztikus eszközökhöz folyamodni. A hadszínteret át kell tenni a terroristák mezejére. Az első lehetőség, a diplomácia, nem vált be, a második pedig, a katonai erő alkalmazása nem volt hatékony egy olyan ellenséggel szemben, amely ártatlan civilek között élt és munkálkodott, így hát Amerika vezetőinek csak egy választása maradt: a harmadik lehetőség. Titkos akciók indultak. Olyan sötét műveletekbe folyt a pénz, amelyek soha nem kerülhettek napvilágra, nem voltak kitéve kongresszusi ellenőrzésnek vagy a sajtó kutakodásainak. Titkos háború volt ez, és a vadászokból préda lett. Az út csupán néhány percig tartott, ezalatt senki nem beszélt. Mikor megérkeztek, Kennedy kiszállt, és felsétált az Aspen Lodge oszlopcsarnokának lépcsőin, elhaladt a titkosszolgálat két ügynöke mellett, egyenesen az elnök szálláshelyére. Az ezredes végigkísérte Kennedyt az előcsarnokon át az elnök dolgozószobájához, ahol kopogtatott a nyitott ajtó keretén. - Elnök úr, dr. Kennedy megérkezett. Robert Xavier Hayes elnök az íróasztal mögött ült, éppen kávéját szürcsölte a péntek reggeli Washington Post társaságában. Orra hegyén fekete keretes olvasószemüveg ült. Mikor Kennedy belépett, felnézett a szövegből a szemüvegkeret fölött. Azonnal becsukta az újságot, és azt mondta: - Köszönöm, ezredes. - Majd felállt székéből, egy kör alakú asztalkához lépett, és hellyel kínálta Kennedyt. Hayes a reggeli golfozáshoz öltözött, khakiszínű nadrágot, egyszerű kék golfpólót és kötött mellényt viselt. Bögréjét letette az asztalra, és öntött egy csészével Kennedynek is. Miután letette elé, leült és azt kérdezte: - Hogy van Stansfield igazgató? - Ő - Kennedy elakadt, a megfelelő szót kereste, amellyel leírhatná főnöke hanyatló egészségét. - Annyira van jól, amennyire várható az ő helyzetében. Hayes bólintott. Thomas Stansfield nagyon zárkózott ember volt Születése óta szolgálta a CIA-t, és most úgy tűnt, haláláig nem is fogja otthagyni. A hetvenkilenc éves kémfőnöknél nemrég rákot diagnosztizáltak, az orvosok kevesebb mint hat hónapot adtak neki. Az elnök most sürgősebb dolgok felé fordította figyelmét. - Hogy állnak a dolgok Németországban? - Sínen vagyunk. Mitch tegnap este megérkezett, és teljes jelentést kaptam tőle, mielőtt ma reggel elindultam volna. Mikor a hét elején Kennedy röviden eligazította az elnököt az akcióról, Hayes azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy nem ad zöld utat, ha nem veszik be Rappet. Az elnök és Kennedy számos hasonló zárt beszélgetést tartott az elmúlt öt hónapban. Mindegyik célja ugyanaz volt - egyetlen személy sarokba szorítása, hatalmának megingatása, és ha lehetséges, megölése. Ez a szerencsés ember Szaddam Huszein volt.

8 Szaddam már jóval azelőtt sok gondot okozott a Nyugatnak, hogy Hayes elfoglalta volna az elnöki hivatalt, nemrégen azonban olyasvalamit tett, ami közvetlenül is érintette az Egyesült Államok ötvennyolc éves elnökét. Előző tavasszal egy terroristacsoport megtámadta a Fehér Házat, megölte a titkosszolgálat többtucatnyi ügynökét és több civilt. Hayes elnököt a támadás közepette föld alatti bunkerébe menekítették, ahol három napig ült, elszakítva kormányának tagjaitól. A támadás végül - Mitch Rapp, valamint a hírszerzés, a rendfenntartó és a különleges erők néhány válogatott tagjának és az ő merész akciójuknak köszönhetően - kudarcba fulladt. A támadás után az amerikaiak két nyomot találtak, amelyek az iraki diktátorhoz vezettek. Gondot jelentett azonban az, hogyan tálalják ezt az információt az ENSZ-nek vagy a nemzetközi bíróságoknak. Az első nyom ugyanis egy külföldi hírszerző ügynökségtől származott, amely egyáltalán nem lelkesedett a gondolatért, hogy módszereit nemzetközi vizsgálatnak vessék alá, a másodikat pedig titkosszolgálati módszerek - a harmadik lehetőség - alkalmazásával szerezték be. Az információ megszerzésének szakmai részletei pedig csak igen kevesek számára lettek volna érthetők. Röviden tehát, az amerikaiak megbízható forrásokból tudták, hogy Szaddam finanszírozta a terroristákat, ezeket azonban soha nem hozhatták nyilvánosságra, mert azzal leleplezték volna saját módszereiket. Ráadásul, amint azt Hayes elnök megjegyezte belső tanácsadói előtt, semmi garancia nincs arra, hogy az ENSZ tesz is majd valamit, ha elétárják a bizonyítékokat. Heves vita után Hayes elnök, Stansfield CIA-igazgató és Flood tábornok, a hadsereg egyesített vezérkarának főnöke úgy döntött, nincs más választás, mint bevetni a titkosszolgálatot Szaddam ellen. Lényegében erről szólt ez a mostani találkozó is. Hayes elnök előredőlt, kávéját az asztalra helyezte. Figyelmesen hallgatta a Rapp küldte elemzést a németországi helyzetről. Hayes tudta, hogy Rapp általában ott is sikert ér el, ahol mások kudarcot vallanak. - Mitch mit gondol erről? - Azt, hogy figyelembe véve a célpont körüli biztonságiak gyors reakcióját és erejét, jobban tesszük, ha közvetlenebb utat választunk. - Kennedy ezután röviden ismertette az elnökkel a tervet. Mikor befejezte, Hayes hátradőlt, összefonta karját a mellkasa előtt, és töprengő arccal meredt maga elé. Kennedy figyelte őt. Az ő arca közömbös volt, ahogyan a főnökéé is az lett volna. Hayes még tíz másodpercig rágódott a hallottakon, azután így szólt: - Mi lenne, ha? - Elhallgatott, mert Kennedy máris megrázta a fejét. - Mitch nem venné jó néven, ha háromezer mérföldről osztogatnánk tanácsokat neki. Az elnök bólintott A tavalyi fehér házi incidens óta Hayes elolvasta Rappről, amit lehetett. Az ügynök csaknem mindig meglepő módszerekkel dolgozott, és ez problémát jelenthetett ugyan, ám az eredményessége vitán felül állt. Általában elvégezte, amit rábíztak, gyakran akkor is, ha más meg sem merte próbálni a feladatot. Hayes legyűrte magában a késztetést, hogy bölcs tanácsokat adjon a karosszékből. Ehelyett emlékeztette Kennedyt arra, mi forog kockán. - Mitch és a többiek tudják, hogy senki másra nem számíthatnak? Kennedy bólintott. - Ezt szó szerint értem. Ha valami rosszul sül el, letagadjuk, hogy bármit is tudtunk volna az ügyről vagy róluk. Muszáj. Kapcsolatunk Németországgal nem bírna el egy ilyen dolgot, és ha már itt tartunk, az elnökségem sem. Kennedy megértően bólogatott: - Uram, Mitch érti a dolgát Ma estére elkészül a menekülési tervvel is, és ha szorul a hurok, tudni fogja, hogy nem érdemes erőltetni. Az elnök egy pillanatig a nőt nézte, majd bólintott.

9 - Jól van. Engedélyt adok a dolog megkezdésére, de maga is ismeri a szabályokat, Irene. Ha elszúrják, akkor mi ketten nem találkoztunk itt ma, és az előző öt vagy hat alkalommal sem. Maga semmit sem tudott ezekről az eseményekről, mint ahogy senki más sem az ügynökségben. - Hayes megcsóválta a fejét. - Utálom ezt csinálni Mitchcsel, de nincs más választás. Egyedül van odakint, védőháló nélkül, és ha lezuhan, semmit sem tehetünk érte.

10 2. fejezet Rapp déltájt öt mérföldet kocogott, de ettől eltekintve az egész napot a kunyhóban töltötte. Szüksége volt rá, hogy megtartsa mozgékonyságát, hogy kifussa magából az elfogyasztott kávét. Több alkalommal is beszélt Irene Kennedyvel közvetlen vonalon, a STU III, MX3030-as Comsat műholdon keresztül. A védett műholdvonal volt az egyetlen kapcsolata Washingtonnal. Senki más nem tudta - és nem is tudhatta -, hogy ő és Hoffmanék Németországban tartózkodnak. Ha a küldetés zökkenőmentesen sikerül, főnökeinek teljes elhatárolódásra lesz szükségük - ha pedig kudarcba fullad, még inkább. Rappnek az estére vonatkozó tervei bizonyos kellékek beszerzését feltételezték. Tom Hoffman délelőtt Hamburgba ment a bevásárlólistával. Hoffman nagyon megválogatta, hol vásárolja meg a kívánt dolgokat; soha nem vett egynél több kelléket ugyanazon a környéken, és mindig elkerülte a bolti kamerákat. Leszállt az este. Rapp a konyhaasztalnál ült Hoffmanékkal; körülbelül századszor vették át újra a terv minden egyes részletét, Hoffmanék e tekintetben nagyon alaposak voltak. Pontos műveleti ütemtervük volt, amelyben a legutolsó részletig kidolgozták a küldetés menetét Rapp elegendő különleges ügynökkel dolgozott már együtt, hogy megállapítsa: a páros valamelyike - vagy talán mindkettő - a hadsereg egyik elit egységénél szolgált. A kunyhó elhagyása előtt minden jegyzetet elégettek. Memorizálták az elsődleges, másodlagos és harmadlagos rádiófrekvenciákat, a menekülési és elkerülési útvonalakat, a jelszavakat és kódokat. Térképeket vittek ugyan magukkal, de azokon semmilyen jelölést nem tettek. Hamis személyi okmányaikat átlátszó zsákokba helyezték. Ha nagyon rosszul sülne el a dolog, csak annyit kell tenniük, hogy meghúzzák a zsák zsinórját, és annak tartalma azonnal elhamvad. A fegyvereket ellenőrizték, újra és újra. Rappnek homályos rossz érzése volt a küldetéssel kapcsolatban, bár nem tudta megfogalmazni, mitől. Eszébe jutott, hogy a karrierje kezdetén volt már egy küldetés, amelyért nagyon lelkesedett, és mielőtt elvégezhették volna, egy tucatnyi amerikai kommandós lelte halálát benne. Azóta ritkán érzett magabiztosságot bármilyen küldetéssel kapcsolatban. Most azonban valami más mardosta a lelkét. Rapp úgy érezte, kezdi elveszíteni a lendületét. Régen indulatos ember volt, és az indulatát arra használta, hogy segítse az összpontosításban. Ez az indulat a PanAm Lockerbie-katasztrófa után született benne. Rapp akkoriban a syracuse-i egyetemre járt. Harmincöt diáktársa lelte halálát a terrortámadásban; egyikük a barátnője volt. Rappet a mély gyász időszakában környékezte meg a ClA. Az ügynökség megcsillogtatta a bosszú lehetőségét Rapp előtt, amire ő azonnal ráharapott. Bosszújának célpontja Rafik Aziz volt, a 103-as járat elleni terrortámadás kitervelője. Rapp tíz évig vadászott a terroristára, és múlt tavasszal végre szembekerült vele. Aziz halálával azonban a harag is a múlté lett. Helyébe valami más került - olyan érzelem, amelynek újbóli jelentkezése magát Rappet is meglepte. Ez most Anna Riellyre összpontosult, és éppen ellenkezője volt a gyűlöletnek. Anna különleges nő volt. Olyan nő, aki mellett a férfi igyekszik jobb emberré válni. Rapp kétségbeesetten próbált jobb emberré válni, és ehhez az kellett, hogy hátrahagyja ClA-s életét, és továbblépjen. Jane Hoffman levette a fejhallgatót, és bejelentette: - Megérkeztek az első vendégek. Rapp az órájára nézett Öt perc múlva nyolc, körülbelül két és fél óra múlva kezdődik Ideje volt még egyszer beszélni Kennedyvel. Rapp megragadta a COMSAT adóvevőt, és a hálószobába lépett vele. Ha dr. Irene Kennedy kinézett volna hetedik emeleti irodája ablakán, teljes őszi pompájában láthatta volna a Potomac folyó völgyét. Sajnos azonban mostanában nem volt ideje meg-

11 állni és élvezni az élet apró örömeit A központ, Langley helyzete bizonytalan volt - kívülről és belülről is támadás alatt állt Thomas Stansfield ClA-igazgató rossz egészségi állapotának híre kiszivárgott. A kritikus szelleműek a Capitoliumban szagot fogtak, és elszántan űzték a prédát, az ügynökségen belül pedig megindult a marakodás az igazgatóságért. Kennedy, aki sosem keveredett bele a politikába, most minden erejével igyekezett kimaradni a tűzvonalból, de ez csaknem lehetetlennek tűnt. Közeli, jó kapcsolata az igazgatóval nyílt titok volt Washington imádta a drámát és a pletykát, és mint mindenben, ebben is a politikusok jártak az élen. Baljós shakespeare-i figurák kezdtek gyülekezni a haldokló ágya körül. Némelyikük nem átallotta felhívni az ügynökséget, részvétet tettetve Stansfield és gyermekei iránt. Kennedy nem dőlt be nekik. Stansfield jól kitanította. A Capitoliumon belül senki nem szerette Irene főnökét A szenátorok és képviselők egyike-másika tisztelte ugyan, de nem szerették. A hetvenkilenc éves igazgató soha egyiküket sem engedte közel magához. Előbb műveleti aligazgatóként, később a ClA igazgatójaként több mint két évtizeden át őrizte Washington titkait, és senki nem tudta pontosan, mennyit tud valójában, de nem is akarták megtudni. Többen féltek attól, hogy Stansfield a sírból is bajt okozhat azokkal a vaskos dossziékkal, amelyeket a washingtoni elit összes tagjáról vezetett. Ez persze lehetetlen lett volna. Stansfield egész szakmai élete a titkok megőrzésére összpontosult, és ezzel nem kívánt szakítani. Természetesen ettől nem nyugodtak meg azok a washingtoni politikusok, akik példátlan bűnöket követtek el - ők ugyanis nem tudták elképzelni, hogy valaki, akinek ilyen értékes információk vannak a birtokában, ne akarná felhasználni azokat. Kennedy számára fájdalmas volt végignézni mentora lassú halálát, de most a jelenlegi feladatra kellett összpontosítania. Az Egyesült Államok elnöke engedélyt adott, hogy az Orion Csoport merényletet hajtson végre egy magánember ellen - és nem akárki ellen. Kennedy az asztalán fekvő dossziéra tűzött fekete-fehér fotót nézte. V. Heinrich Hagenmiller grófot, a német iparmágnást, a Krupp-család rokonát ábrázolta. Az a tény, hogy Hayes elnök felhatalmazást adott Amerika egyik legközelebbi szövetségese egy állampolgárának meggyilkolására, mindent elmondott arról, mennyire komolyan veszi a terrorizmus ellen minden szinten folytatott küzdelmet. Hagenmiller és vállalatai először a kilencvenes évek elején jelentek meg a ClA radarján. Kennedy akkoriban a Rabta II műveleten dolgozott. A Rabta II az ügynökség világméretű terve volt, célja Moammer al-kadhafi líbiai diktátor megakadályozása egy biológiai, vegyi és nukleáris fegyvereket előállító létesítmény felépítésében. A hadművelet a nevét arról az eredeti fegyverüzemről kapta, amelyet Kadhafi a nyolcvanas években épített az észak-líbiai Rabta helységben ben azonban, éppen mielőtt az üzem beindult volna, Bush elnök légi csapással fenyegette meg, és nyíltan megnevezte azokat az európai cégeket, amelyek segítettek a felépítésében. Ezek egyike volt a Hagenmiller Engineering. Kadhafi nem szívesen látta volna álma pusztulását, ezért bezáratta a gyárat, és új helyszín keresésébe fogott elején a C1A felfedezte az új fegyvergyár helyét. A líbiai diktátor egy hegy belsejében akarta elhelyezni a létesítményt. Ha a terve sikerrel jár, a gyárat egyetlen fegyver sem érhette volna el - a közvetlen nukleáris csapást leszámítva. A CIA elindította a Rabta II műveletet, hogy megakadályozza az üzem befejezését. Azonosítottak minden olyan felszerelést, technológiát és személyzetet, amely nélkülözhetetlen volt az üzem felépítéséhez. Szövetségesei segítségével az Egyesült Államok embargó alá helyezte a listán szereplő termékeket Az embargókat azonban mindig ki lehet kerülni, és ez Kadhafi esetében sem volt másként. A Hagenmiller Engineering és leányvállalatai a hadművelet kezdete óta többször is képbe kerültek. Minden alkalommal azzal védekeztek, hogy fogalmuk sem volt, kivel üzletelnek, és minden alkalommal megúszták anélkül, hogy a német kormány akár csak jelképes büntetést is kiszabott volna rájuk. Heinrich Hagenmillernek jó kapcsolatai voltak. Azután az idő múlásával Kadhafi eltűnt a nemzetközi események köz-

12 pontjából, és úgy tűnt, a kor higgadtabbá teszi, ezért az Egyesült Államok nem erőltette az ügyet a német kormánynál. Kennedy átlapozta a dossziét, megnézte a fotókat és azoknak a beszélgetéseknek a fordításait, amelyek Hagenmiller és újsütetű üzleti partnerei között zajlottak. A CIA-t főleg ez az új kapcsolat aggasztotta. A Hagenmiller Engineering többek között olyan csúcstechnológiájú esztergapadokat és más műszaki alkatrészeket gyártott, amelyek segítségével atombombát lehet előállítani. A következő oldalon felvételek sorakoztak a gróf különböző ingatlanjairól. Egy villa Hamburg egyik legrégebbi negyedében, egy családi birtok valamivel délebbre és egy hegyi menedék Svájcban. Hagenmiller családjának koronás ősei és hatalmas tartozásai voltak. Öt hónappal azelőtt Kennedy tárgyalt német partnerével, a BFV - a német hírszerzés - egyik vezetőjével, aki elmondta neki, hogy nem az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely érdeklődik a gróf után. Éppen nemrég hívták az izraeliek és a britek is. Mikor a BFV kikérdezte három hónapja, Hagenmiller megígérte, hogy személyesen ellenőrzi az összes érzékeny felszerelés eladását. Kennedy nem hitt Hagenmiller ígéreteiben, és gondosan figyeltette a férfit A CIA emberei feltörték a Hagenmiller Engineering számítógépes rendszerét, és megnézték a gróf személyes számláit. Lassan kirajzolódott a kép arról az emberről, aki elherdálta a családi vagyont. A gróf negyedik feleségét fogyasztotta, és az első háromtól nem szabadult olcsón. A családi érdekeltségek fenntartása és költekező életmódja lassan leapasztotta az örökséget. Két héttel azelőtt Kennedy egy taktikai felderítőosztagot küldött Németországba, hogy huszonnégy órás megfigyelés alatt tartsa Hagenmillert. Az osztag követte a grófot Svájcba, ahol a dolgok érdekes fordulatot vettek. Kennedy most azokat a felvételeket tanulmányozta, amelyek a Hagenmiller hegyi menedéke körüli erdőkben készültek. A fotók némelyike szemcsés volt, de a legtöbb elég tiszta ahhoz, hogy látható legyen, kivel találkozik Hagenmiller. Az illető Abdullah Khatami, az iraki hadsereg egyik tábornoka, az ország atomfegyverprogramjának újraindításáért felelős személy. A férfi egyébként Szaddam Huszein unokatestvére, és - Szaddam sok követőjéhez hasonlóan - sűrű fekete bajuszt visel. Voltak még inkriminálóbb felvételek is: olyanok, amelyeken Hagenmiller egy aktatáskát vesz át Khatamitól, majd kezet ráz vele. Találkozójuk után Hagenmiller a testőreivel Genfbe ment, és a pénzt egy bankban helyezte el. A CIA kódtörői másnap bejutottak a bank rendszerébe, és felfedezték, hogy ötmillió dollár került elhelyezésre Hagenmiller számláján. Kennedy azonnal elrendelte a megfigyelés fokozását, és a sokasodó bizonyítékokat az elnök elé tárta. Hayes egyetértett a Szaddam elleni lépésekkel, de teljesen bizonyos akart lenni abban, hogy Hagenmiller nem csupán egy rászedett áldozat. Kennedy emberei másnap kétségbevonhatatlan bizonyítékot találtak. Forrásaik szerint aznap este, hamburgi idő szerint tizenegy órakor egy megrendezett betörésre kerül sor a Hagenmiller Engineering raktárában. Négy számítógép vezérelt esztergapadot és több más felszerelést fognak ellopni, amelyek rendkívül bonyolult nukleáris alkatrészek előállításához szükségesek, majd ezeket Cuxhaven kikötőjében egy várakozó teherhajóra rakodják. Kennedy bemutatta a bizonyítékokat az elnöknek. Hagenmillert már kétszer figyelmeztették, és ő megígérte, hogy személyesen ügyel arra, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő. A figyelmeztetések és az ígéret ellenére még mindig hajlandó volt kényes felszerelést eladni a világ első számú terrortámogatójának, aki megesküdött rá, hogy eltörli Amerikát a föld színéről, ha esélyt kap rá. Hagenmiller elvetette a kockát, és vesztett. Hayes elnök megadta a felhatalmazást Kennedynek. Egyetlen feltétele volt- egy ilyen kényes feladatnál Mitch Rapp legyen az, aki meghúzza a ravaszt. Kennedy telefonja jelzett; felvette. - Minden készen áll. - A nő felismerte Rapp hangját.

13 - Adj rövid tájékoztatást. Rapp végigment a fejleményeken, és elmagyarázta a terv végső finomításait. Kennedy végighallgatta; alig kérdezett valamit Mikor Rapp befejezte, megkérdezte: - Ha ma este elhibázom, lesz következő esély? - Kétlem. A második TFO a raktárnál várakozik. Amint a célszemélyek megérkeznek, az osztag névtelenül értesíti a német hatóságokat, majd követik az eseményeket a letartóztatásig. Ha ez megvan, Hagenmiller lelepleződik, és túl sokan fogják figyelni. - Egyetértek. - A TFO, amelyre Kennedy hivatkozott, egy taktikai felderítőosztag volt. Ők azok, akik megtudták, hogy tizenegykor betörés készül. Rapp tudott róluk, ők azonban nem tudták, hogy Rapp az országban van. - Figyelmeztess, ha a célszemélyek tizenegy előtt érnének a raktárhoz! - mondta Rapp. - Az időzítés nagyon fontos. Nem állíthatunk be Hagenmillerhez ugyanakkor, amikor a rendőrség telefonon közli vele, hogy kirabolták. Ma este várni fogja a hatóságok jelentkezését, és a meglepetés kedvéért nekünk a rendőröket megelőzve kell bejelentkeznünk nála. - Értem. - Pillanatnyi csend után Kennedy azt kérdezte: - Mit súgnak az ösztöneid? Rapp megszorította az adóvevőt, és körülnézett a kicsiny hálószobában. Nem volt biztos benne, hogy Kennedyt tényleg érdekli a kérdés, vagy csak a beszélgetés kedvéért kérdezi. Óvatosan válaszolt - Nem is tudom. Több idő kellett volna a felkészülésre, de hát mindig ez van. Rapp nem tűnt túl magabiztosnak, ezt Kennedy is megérezte. - Ha nem jól alakul, ne erőltesd. - Tudom. - Senki sem fog fedezni. Rapp halkan nevetett. - Ez eddig sem érdekelt, most miért érdekelne? - Tudod, mire célzok. Légy óvatos! - Mindig az vagyok - vágta rá automatikusan a férfi. - Más valami? - kérdezte Kennedy. - Igen. - Rapp megállt. - Ennyi volt. - Ezt hogy érted? - Végeztem. Ez lesz az utolsó Kennedy tudta, hogy egyszer eljön ez a nap, de most nem volt idő erről beszélni. Mitch Rapp értékes erőforrás volt, talán a csapat legértékesebbje. Nem lesz könnyű elengedni. - Majd beszélünk róla, ha visszajössz. - Nem vitatéma. - Rapp hangja határozottan csengett. - Beszélünk még! - Komolyan gondoltam. Kennedy sóhajtott. A hullámok összecsapni készülnek a feje felett. Újabb nyomasztó gond - Van valami, amiről tudnod kell, mielőtt döntesz. - Rapp nagyon sok mindenre gondolhatott ennek hallatán. - Ez meg mi a fenét jelentsen? - Semmit - sóhajtotta a nő. Most alvásra lenne szüksége, és arra, hogy a fiával töltsön egy kis időt, meg arra, hogy elrendezze Stansfield ügyét, mielőtt a férfi meghalna. Holtfáradt volt. - Csak el kell mondanom pár dolgot, ami idehaza történt. Rapp érezte, hogy a nő hangja megremeg, ami Kennedynél ritkaság volt. - Rendben. Beszélünk, ha visszatértem.

14 - Köszönöm. - Nincs mit. - Más? Rapp eltöprengett azon, nem felejtett-e ki valamit. - Nincs. - Jól van akkor sok szerencsét, és tájékoztass! - Úgy lesz. Rapp visszahelyezte az adóvevőt a tokjába, és megszakította a kapcsolatot Az ablak felé hajolt, félrehajtotta a függönyt, és kibámult a sötét éjszakába. Nem tudta elűzni a gyomrában sűrűsödő rossz érzést. Valami nincs rendben.

15 3. fejezet Clark szenátor felvette a kalapácsot, és szinte oda sem figyelve leejtette a faasztalra, bizottsági elnökként így jelezve az ülés végét. Bizottságának tagjai már felálltak székükből, és az ajtó felé igyekeztek. Szenátoroktól szokatlan volt, hogy pénteken dolgoznak, hát még hogy ilyen késő délutánig. Washington azonban éppen az őszi költségvetési vita közepén volt, és mindenki túlórázott, hogy kiutat keressen a fenyegető zsákutcából. A republikánusok szokás szerint adócsökkentést akartak, a demokraták pedig a kiadások növelését. Az elnök a változatosság kedvéért most nem akarta kihasználni a helyzetet, hanem kompromisszumra törekedett, de egyik párt sem kívánt engedni. A város harctérré változott. Az érdekek polarizálódása miatt középen már nem maradt hely. Valaki vagy a megoldás része volt, vagy a problémáé. Többé már nem számított, ki miben hisz, bármennyire is átgondolt volt a véleménye. Ha ellenkezel, ellenség vagy. Eluralkodtak a szélsőségek, és ez Clark szenátornak egyáltalán nem tetszett. Nem azért lett politikus, mert élvezte a makacs, értelmetlen pártharcokat, hanem mert ez volt a soron következő hegycsúcs, amelyet meg kellett hódítania. Megvetette a huzakodást, időpocsékolásnak tartotta. Hank Clark huszonkét éve volt az Egyesült Államok Szenátusának tagja. Nixon lemondása után szállt ringbe. Akkoriban a politikusok népszerűsége mélyponton volt, és Arizona lakossága kívülállót akart. Valakit, aki saját erejéből lett híres. Hank Clark az ő emberük volt. A Nyugat új üzletembere, az önszorgalomból lett milliomos. Henry Thomas Clark az új-mexikói Albuquerque-ben született 1941-ben. Apja szinte minden szakmában, amit kipróbált kudarcot vallott. Anyja minden egyes kudarc után mélyebben nézett a pohár fenekére. Előbb a vodka volt a kedvence, amit bőkezűen adagolt a narancsléhez vagy a Bloody Marybe. Amikor igazán rossz idők jártak, olcsó whiskyt ivott vagy egy kevés Mad Dog 20/20-at. Míg anyja ivott, apja minden nyomorult állással megpróbálkozott: árult farmfelszerelést, porszívót, használt autót, alumíniumzsalut, egyszer még szélmalmot is. Szánalmas kudarcot vallott minden egyes kísérlete, ahogyan kudarcot vallott férjként és apaként is. Mikor Hank tizenegy éves volt, apja bedobta a törülközőt Hátrament a bérelt lakókocsijuk mögé, és szétlőtte az agyát. Hank furcsa módon megkönnyebbült ekkor. Most, hogy apja nem volt többé, úgy kezdte felnőtt életét, hogy neki mindenáron sikerülni fog. Minden egyes munkát elvállalt, amit talált, és a következő hét évet azzal töltötte, hogy anyját leszoktassa az alkoholról, és kiutat találjon a szegénységből. Szerencséjére több olyan jó tulajdonsággal bírt, amellyel apja sohasem. Tudott bánni az emberekkel, fáradhatatlanul dolgozott, és olyan karja volt, amivel meszszire hajíthatta a labdát Ez volt Hank belépőjegye a sikerhez. A középiskola után teljes állású baseballjátékos volt az ASU Sundevilsnél. Dobóként esélye lett volna a nagy ligákban is, ha idősebb korában nem éri autóbaleset A főiskola után egy üdülőben dolgozott Scottsdale-ben. Ebben az üdülőben történt, Phoenix nyüzsgő kertvárosában, hogy Hank Clark találkozott a megfelelő emberekkel. Olyanokkal, akiknek voltak terveik. Olyanokkal, akik ingatlannal spekuláltak. Hank huszonnégy évesen otthagyta az üdülőt, és egy ingatlanfejlesztő ügynöke lett, akit ott ismert meg. Szerette tető alá hozni az üzleteket Szerette látni, hogyan váltja valóra a terveket a pénz. Legfőképpen pedig szerette a megbízatásait. Harmincéves korára Hank megszerezte az első millióját, öt év múlva pedig több mint húszmillió dolláros vagyona volt A magas, jókötésű férfi Phoenix közkedvelt figurája lett Megmászta az első csúcsot, és készen állt a következő meghódítására. A következő csúcsot a politika jelentette. Clark csaknem negyedszázados próbálkozás után úgy döntött, erre a csúcsra nem vezet tisztességes út. A politikában le kell győzni az ellenfelet, bármilyen eszközzel, anélkül hogy sejtené, mire készülsz. Hank Clark az elnöki székre pályázott, és e célnak szentelte életét azóta, hogy Washingtonba érkezett 1976-ban.

16 Mikor felkelt a székéből, az egyik bizottsági titkár lépett hozzá, és odasúgta neki: - Rudin képviselő várja a buborékban. Clark bólintott, majd átadta mappáját és anyagait a férfinak. - Kérem, vigye ezeket vissza az irodámba. Azután az ajtó felé indult, útközben kellemes hétvégét kívánt szenátortársainak és azok titkárainak. Hank Clark a Szenátus hírszerzésért felelős különbizottságának elnöke volt A szenátorok legtöbbje inkább a fegyveres erő, a költségvetési vagy az igazságügyi bizottságot választotta, mert ezek kapták a legnagyobb nyilvánosságot A hírszerzési bizottsági tagságért nem tolongtak, mert ez munkájának zömét zárt ajtók mögött végezte. A Szenátus hírszerzésért felelős különbizottságának és a Képviselőház állandó hírszerzési különbizottságának volt a feladata az összes amerikai titkosszolgálat, így a CIA, az NSA és az NRO felügyelete. Clark őrizte a titkok őrzőit, és az elmúlt években módszeresen és csendben elraktározta a titkokat. A szenátor elhagyta a bizottság termét és elindult a Hart Office épületének csarnoka felé. Minden szembejövő felé mosolygott és biccentett. Clark jó politikus volt. Mindenkivel, még az ellenségeivel is éreztetni tudta azt, hogy különlegesek. Befordult a sarkon, kinyitott egy ajtót, és belépett egy szűk fogadótérbe. A szoba túloldalán volt egy másik ajtó, mellette kis széken a Capitolium egy rendőrtisztje ült. A férfi felnézett. - Jó estét, elnök úr - mondta. Clark kedves mosollyal jutalmazta. - Hogy van a háta, Roy? - Fáj az az öreg hát, uram, de azt hiszem, túlélem vele a mai napot. - Jó. - Clark vállon veregette, majd beütötte kódját az ajtó melletti kódzárba. Mikor a zár kattanva kinyílt, benyitott az SH 219 jelű szobába. A 219-es szoba a Capitolium egyik legbiztonságosabb szobája volt. Teljes egészében acéllal burkolták be, ami útját állta a kivagy bejövő elektromágneses hullámoknak. Maga a helyiség kisebb szobákra oszlott, mindegyiknek emelt volt a padlója, hogy a technikusok alájuk kotorhassanak poloskák után kutatva. Clark szenátor végigment a termen, útközben több üvegfalú eligazítószoba mellett haladt el. A szenátorok és a maroknyi kiválasztott titkár ezekben kapott eligazítást a különféle hírszerző szervezetektől. A terem vége felé egy másik számkódos ajtóhoz ért. Beütötte ötjegyű személyi kódját, és a hermetikusan lezárt ajtó szisszenve kinyílt. Belépett a magasított szobába és becsukta az ajtót, melynek tömítése ismét kitágult, hogy lezárja a helyiséget. A szoba négy üvegfala sötét volt; az ötször nyolcméteres terület közepét fényes, fekete ovális konferenciaasztal foglalta el. Az asztalnál a bizottság mind a tizenöt tagjának külön helye volt. Az üveglapú asztalon minden szenátor külön olvasólámpával és az üveg alá ferdén beépített monitorral rendelkezett A szobában sötétség uralkodott, kivéve egyetlen lámpa fényét a túloldalon. Onnan, ahol állt, Clark szenátor ki tudta venni képviselőházi partnerének vékony, csontos ujjait. Albert Rudin képviselő keze az asztalon nyugodott, a tizenöt modern fekete lámpa egyikének lágy fényében. Clark alig látta Rudin arcát az árnyékban, de nem is volt rá szüksége. Emlékezett rá, mert ilyen arca csak két embernek van: az egyik AJbert Rudin képviselő, a Képviselőház hírszerzési különbizottságának elnöke, a másik Ichabod Crane. Clark a helyiség végébe ment. - Jó estét, Al. Rudin nem válaszolt, Clark nem is várta tőle. Al Rudin valószínűleg a legkevésbé társas lény volt az összes washingtoni politikus közül. Clark elvett egy poharat a képviselő mögötti bárszekrényből, és néhány korty Johnnie Walkert töltött bele. Rudin felé tartotta a poharat, megkérdezve, kér-e, amire Rudin mogorván megrázta a fejét. Albert Rudin tizenhetedik ciklusát töltötte az Egyesült Államok Képviselőházában. Csontja velejéig demokrata volt, aki minden egyes republikánust szívből gyűlölt, talán csak Hank

17 Clark szenátor kivételével. Rudin fáradhatatlan pártmunkás volt. Bármit megtett volna a pártjáért. Ha a pártot - jogosan - rajtakapták valamin, Al Rudint küldték ki a kamerák elé. Al sosem unta meg ugyanazt ismételni. A republikánusok halálra éheztetik a gyerekeiteket, adócsökkentéssel akarnak kedvezni gazdag barátaiknak, ki akarják dobni szüleiteket az idősek otthonából - lényegtelen, hogy a riporterek éppen egy demokrata kollégája lehetséges kihágásairól kérdezték, Rudin-nak ez minden pillanatban a jó és a rossz küzdelméről szólt, ő volt a Jó, a republikánusok a Rossz, az igazság pedig nem számított Ez maraton volt, nem pusztán egy kocogás a ház körül. Célja a republikánusok legyőzése volt. Hank Clark belesüppedt a bőrszékbe, két hellyel távolabb Rudintól, és bekapcsolta kis lámpáját. Egy hosszú korty után felrakta a lábát a köztük lévő ülésre, és nagyot sóhajtott. Clark százharminc kilót nyomott, és több mint 190 cm magas volt, fáradt lábának szüksége volt a pihenésre. Rudin előrehajolt, és ezt mondta: - Aggódom Langley miatt. Clark tűnődve figyelte, és arra gondolt: A francba is, mikor nem aggódsz Langley miatt? Rudinnak vesszőparipája volt a CIA. Ha rajta múlott volna, az Ügynökséget kipreparálták volna, mint egy régi csatahajót, és kiállították volna a Smithsonian Múzeumban. Bár nagyon kikívánkozott belőle ez a megjegyzés, Clark elég eszes volt ahhoz, hogy ne engedjen a szarkazmus csábításának. Évekbe tellett elnyernie Rudin bizalmát, és esze ágában sem volt mindezt elherdálni egyetlen pillanatnyi személyes elégtétel kedvéért. Ezért inkább komoly arccal bólintott, és így szólt - Hallgatom. Rudin kényelmetlenül fészkelődött székében. - Nem akarom, hogy újra egy belső ember kezébe kerüljön a vezetés, ha Stansfield meghal. A maga bizottságának már annak idején sem lett volna szabad jóváhagynia őt - Rudin arca megvonaglott az undortól, mikor Thomas Stansfieldről beszélt. - Olyasvalakire van szükségünk, aki kitakarítja azt a helyet. - Egyetértek - bólintott Clark, bár ez egyáltalán nem volt igaz. Átfutott rajta, hogy emlékezteti Rudint Stansfieldet egy demokrata többségű bizottság hagyta jóvá, de aztán úgy döntött, jobb nem felizgatni a képviselőt. - Az elnök szerelmes abba az átkozott Irene Kennedybe, és tudom, hogy az a kurafi Stansfield őt javasolja utódául. - Rudin megrázta a fejét. Ráncos bőrét vörösre színezte a düh. - Ha pedig őt nevezik meg, akkor kész, vége. A sajtó és mindenki a pártomban - Rudin csontos ujja Clarkra szegeződött - meg a magáéban is tapsikol majd annak, hogy egy nő legyen a CIA igazgatója. - Rudin nem akarta, hogy álláspontja politikailag inkorrektnek tűnjön, ezért hozzátette: - Nincs semmi bajom a nőkkel, de a jelölt ne Stansfield protezsáltja legyen. Tennünk kell valamit, nehogy ez bekövetkezzen, mégpedig azelőtt, mielőtt az elnök elhatározná magát. Mert ha ez megtörténik, cseszhetjük. Clark egy pillanatig Rudint tanulmányozta. Lassan bólintott, mintha a vénember valami ritka bölcsességet osztott volna meg vele. Olyan könnyű rászedni! - Figyeltettem Kennedyt mostanában, és azt hiszem, talán elvágja maga alatt az ágat mielőtt idáig eljutnánk. Rudin végigmérte a mellette ülő nagydarab embert. - Milyen információja van, ami nekem nincs? Clark arcát grimasz ráncolta. Megemelte az italát. - Ha jó lesz hozzám, Albert, talán egy napon megtudja. Rudin átkozta magát, amiért megkérdezte. Első kézből tudta, hogy Hank Clark szívesen vezetett aktákat különböző emberekről, barátról és ellenségről egyaránt. Az öreg connecticuti képviselő megvakarta az orrát, és azt kérdezte:

18 - Milyen természetű információról van szó? Személyes vagy szakmai? - Azt hiszem, nevezhetjük szakmainak. - Clark mosolygott. Rudin savanyú arcot vágott. Utált részletekért esedezni. Emellett már rég megtanulta, hogy Clark csak akkor közöl vele bármit, amikor jónak látja, egy perccel sem korábban. Semmi értelme információért könyörgni. - Felteszem, közli majd velem, ha eljött az idő. Clark bólintott, és kortyolt egyet. - Tájékoztatni fogom, Albert.

19 4. fejezet Mitch Rapp a végső simításokat végezte az álcáján. Fekete szemöldökét és haját világosbarnára festette. Sötétbarna szemét különleges kontaktlencsékkel kékké változtatta, sminkje pedig sápadt árnyalatot kölcsönzött olajbarna bőrének. Rapp az ágyon heverő fekete öltönyzakóra és a hosszú fekete bőrkabátra nézett, és utoljára ellenőrizte a felszerelését. A ruhadarab rejtett zsebeiben kaptak helyet a Rapp által a küldetés előtt összeírt bevásárlólistán szereplő tárgyak. A térdig érő kabát aljában három útlevél és tízezer dollár rejtőzött, utóbbi különböző európai valutákban. Az egyik útlevél amerikai volt, rajta Rapp valódi fényképével, egy álnévvel és pecsétekkel, melyek igazolták, hogy Drezdán keresztül érkezett az országba. A második útlevél francia volt, rajta egy kecskeszakállas és rövidre nyírt hajú Rapp fotójával, a harmadik pedig egyiptomi, ez fénykép nélkül. Mindegyik útlevélhez megfelelő hitelkártya tartozott. Ezek segítségével fogja elhagyni Németországot, ha valami balul sül el. Langleyben senki nem tudott róluk. Ha a dolgok rossz irányt vesznek, el fog tűnni szem elől. Rapp már korábban memorizálta a legtöbb főutat és vasútvonalat, amelyek kivezettek a területről, de azért vitt magával egy aprócska, kártyapakli méretű GPS-egységet is, hogy mindig pontosan tudja, merre jár. A zakó jobb ujjában egy mattfekete harci kés volt elrejtve, más helyeken pedig négy extra tár 9 mm-es lőszer. A zakó hátába a legújabb Motorola Saber márkájú, kézben tartható kódolt rádió volt beépítve. Fejhallgatót viselni lakott helyen túlságosan feltűnő lenne, ezért Rapp kidolgozott egy módszert: a zakó bélésén huzalokat vezetett keresztül, amelyek a bal gallérban egy kicsiny adóhoz, a hajtókán egy mikrofonhoz, az ujjakban pedig a hangerő- és frekvenciaszabályzókhoz vezettek. A zakóban még más dolgok is helyet kaptak, amelyeket Rapp korábban rendelt - a ruha teljes súlya így több mint tizenkét kiló lett. Aktuális igazolványait kabátjának bal zsebében tartotta. Rapp ma este Carl Schnell lesz a Bundeskriminalamttól, azaz a BKA-tól. Más országokban a szervezetet Szövetségi Bűnügyi Nyomozóirodaként ismerték. Ez volt a német FBI. Ezekkel az igazolványokkal átjuthat a biztonságiakon, be a házba. Rapp felvette a bőr válltokot, és fehér inge fölé csatolta. Jobb karja alá egy 9 mm-es Glock pisztolyt szíjazott, amelynek sorozatszámát eltávolította. Bal karja alatt, a tokban még kéttárnyi lőszer rejtőzött. Minden tár tizenöt töltényt tartalmazott, így a bőr felöltőben lévő másik négy tárral együtt Rappnek elegendő muníciója volt egy kisebb csatához. Ám mindez csak biztonsági tartaléknak kellett; magát a munkát egyetlen lövéssel tervezte elintézni. Rapp kopott fekete bőrkesztyűt húzott a kezére, majd felvette a hosszú, vékony, hangtompítós Ruger Mk II-t az ágyról. Ez.22-es kaliberű tárat lőtt ki, csaknem teljesen némán. Egyetlen hátránya a hossza: több mint harminc centiméteres volt. Rapp belecsúsztatta a fegyvert a felöltő jobb elülső részén kialakított különleges zsebbe, majd mindkét ruhát felvette. Fejére fekete puhakalapot tett. Mikor átment a másik szobába, Hoffmanék utoljára átvizsgálták a kunyhót, letörölve minden felületet, ahol ujjlenyomatot hagyhattak. Rapp már megtette ugyanezt a saját szobájában. Mikor a páros befejezte, mindketten golyóálló mellényt vettek fel, mielőtt magukra öltötték volna a kabátjukat. Tom Hoffman Rappre nézett. - Visel valamilyen testpáncélt? - kérdezte. Rapp megrázta a fejét, szemöldökét ráncolva a kérdés miatt, majd azt mondta: - Gyerünk, pakoljunk be. Megragadta a táskáját, és kilépett a sötét éjszakába. Megigazította kalapjának karimáját, felnézett az éjszakai égre, és remélte, tényleg ez lesz az utolsó bevetése. Ám bármennyire akarta is ezt, ösztöne az ellenkezőjét súgta. Néhány pillanattal később Hoffmanék is kijöttek a kunyhóból. Mindhárman beszálltak egy

20 gesztenyebarna Audi szedánba. Az elektronikus felderítő- és kommunikációs berendezések a csomagtartóban rejtőztek. Tom Hoffman a kormánynál ült, Jane az anyósülésen, Mitch Rapp pedig hátul. Az Audi lassan gördült lefelé a kitaposott földúton. Teljes sötétség honolt az erdőben, a fák elzárták azt a kevés holdfényt is, ami átjuthatott volna. Rapp kinézett az oldalsó ablakon. Még a kocsi fényszóróival együtt sem látott hat-hét méternél messzebbre az erdőben. Mikor elérték az aszfaltutat, Rapp nagyot nyelt. Elkezdődött. Perceken belül az elülső kapunál lesznek. A küldetéssel kapcsolatos fenntartásai nem múltak el. Tom Hoffmant figyelte, aki felemelte jobbját, és megnyomta a fülhallgatóját. Rá volt csatlakozva a csomagtartóban lévő műszerekre, és a helyi rendőrségi csatornákat hallgatta. Hoffmannak az autóban kellett maradnia; a házba Rapp és Jane Hoffman megy be. Rappnek szüksége volt valamelyik Hoffmanra odabent. Ők tökéletesen beszéltek németül, nem úgy, mint ő. Másrészt azért akarta a feleséget magával vinni, mert úgy gondolta, egy nő kevésbé tűnik fenyegetőnek Hagenmiller és biztonsági őrei számára. Ez volt tervének egyetlen részlete, amely ellen Tom Hoffman tiltakozott. Ő akart Rapp-pel menni. Mitch meglepődött a hevességen, amellyel a férfi szembeszállt vele. Többször elismételte, hogy jobban érezné magát, ha ő mehetne be Rapp-pel a házba. Mikor logikus magyarázattal kellett volna előállnia, Tom Hoffman egyet sem tudott mondani. Rappnek ez is gyanús volt. Ez az ő küldetése volt, ő vitte vásárra a bőrét. Megmondta Hoffmanéknak: felhatalmazása van arra, hogy bármikor véget vessen a küldetésnek, és ha nem értenek egyet a tervével, mit sem szeretne jobban, mint kiszállni a dologból. Tudta, hogy Hoffmanék nem kapják meg a pénzük második felét, míg be nem fejezik a feladatot. Látni akarta, mennyire kell nekik a pénz. Megkapta a választ a páros olyan hamar napirendre tért a vitatott kérdés fölött, mintha soha nem is érdekelte volna őket. Elöl az úton egy kivilágított kapu tűnt fel, és a szedán lassítani kezdett. Rapp megnézte az óráját. Kilenc perccel múlt tizenegy. A gróf meg lesz lepve. Hagenmilier bizonyára átgondolta az ütemtervet Nem arra számít, hogy a rendőrség ilyen korán személyesen tesz látogatást a birtokán, hanem inkább arra, hogy a betörés után várnak még egy vagy két órát. A szedán lekanyarodott az útról, és a magas, díszes kovácsoltvas kapuhoz gördült Egy sötét öltönyös, nagydarab férfi, kezében billentyűzettel, kilépett az őrposztból, és a kocsi jobb oldalához ment. Rapp már előbb átcsusszant a bal oldalra, nehogy lefényképezze az őrposzt ajtajára szerelt felderítőkamera. Még a kalapja karimáját is a szemébe húzta, hogy az őr ne tudja kivenni az arcát. Azonnal felmérte a férfi felszerelését, és észrevett egy dudort a jobb csípőjénél, ami jelenthetett rádiót és pisztolyt is. Rapp úgy döntött, valószínűleg pisztoly. Jane Hoffman leeresztette az ablakot, és éppen eltette a hamis BKA-s igazolványát. Mikor az őr meglátta az igazolványt, megtorpant, és nem jött közelebb. Németországban, a hajdani Gestapo országában a BKA mindig feltűnést keltett. Rapp számított rá, hogy ezzel megspórolhatnak néhány kérdést a be- és kijutásnál. Jane Hoffman határozott hangon beszélni kezdett az őrrel. Az őr bólintott, és azt válaszolta, előbb értesítenie kell a házat. A nő megrázta a fejét, és azt mondta, hogy nem szeretnék, ha bejelentenék az érkezésüket Mindezt előre látták, és el is próbálták. Az őr udvariasan közölte, hogy Herr Hagenmiller éppen estélyt tart, és neki mindenképpen be kell szólnia a házba, mielőtt beengedné őket. Jane beleegyezett - azzal a feltétellel, hogy előbb beengedi őket, és csak azután hívja a házat Szerencsére az őr bólintott erre, és visszament a posztjára. A nagy kovácsoltvas kapu félrecsúszott, és a szedán meglódult. Rapp az őrt figyelte, miközben elhaladtak az őrbódé mellett. Máris telefonált. - Taposson bele! Minél előbb ott vagyunk, annál jobb. Az Audi végigszáguldott a tekervényes aszfaltúton. A második kanyar után meglátták a házat, amelynek fehér kőhomlokzata fényárban úszott. Rapp mindkét kezével az első ülésekre támaszkodva figyelt kifelé az ablakon. Az épület a Rhode Island-i Newportban épült század-