ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére"

Átírás

1 IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINISZTER Szám: /2005. TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény egyes végrehajtási rendeleteinek módosításáról Budapest, november

2 Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló Az előterjesztés Mellékletét képező rendelet-tervezet a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) rendelkezéseinek várhatóan január 1-jétől hatályba lépő módosításaival 1 való összhang megteremtése érdekében alapvetően az alábbi két Korm. rendelet módosítását tartalmazza: - az egyes pénzbeli szociális ellátások folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 30/1993. (II.17.) Korm. rendelet, valamint - a gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II.17.) Korm. rendelet. A törvényi szintű szabályozásban bekövetkező változások főként az alábbiak miatt teszik szükségessé a végrehajtási rendeletek módosítását: január 1-jétől bevezetésre kerül az ún. emelt összegű időskorúak járadéka. Mivel az e jogcímen kifizetett összegnek a 90%-át az önkormányzatok visszaigényelhetik a központi költségvetésből, szükséges a rendelet 7. -a (1) és (7) bekezdéseinek, illetve a kapcsolódó mellékleteinek kiegészítése, módosítása. - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló évi CXXXVI. törvény szeptember 1-jétől vezette be a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozása után járó ún. emelt összegű ápolási díjat. A fokozott ápolási szükséglet meghatározására az önkiszolgáló képesség hiányának ismérvei alapján kerül sor, amelyet az Szt. meghatároz. A fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személyek önkiszolgáló képességének meglétéről vagy hiányáról a (megyei, fővárosi) szociális módszertani intézmények adnak szakértői véleményt. Az Szt január 1-jétől úgy rendelkezik, hogy a megyei, fővárosi szociális módszertani intézményt a fokozott ápolási szükségletről [Szt. 43/A. (3)] kiadott szakértői véleménye elkészítéséért díjazás illeti meg, amelynek összege 2006-ban szakvéleményenként Ft. A évet követően a díjazás mértékét az éves központi költségvetésről szóló törvény fogja meghatározni. A szakértői díjat a szakvéleményt kérő települési önkormányzat utalja át a módszertani intézménynek, de ennek összegét a központi költségvetésből visszaigényelheti. 1 Az Szt. módosítása november 4-én került az Országgyűléshez benyújtásra, T/ számon.

3 2 II. A Kormányprogramhoz való viszony Az Szt. módosítására a kormányprogrammal összhangban került sor. Jelen előterjesztés a január 1-jén hatályba lépő törvényi rendelkezések zökkenőmentes végrehajtását célozza. III. Előzmények Az előterjesztés az Szt. folyamatban lévő módosításával összefüggő rendelkezéseket tartalmaz. IV. Várható szakmai hatások Az Szt. folyamatban lévő módosítása szükségessé teszi a végrehajtási szabályok kiegészítését és azok összehangolását a törvényi szabályokkal. V. Várható gazdasági hatások Az Szt. hivatkozott módosításának előkészítése során a költségvetési hatások bemutatásra és elfogadásra kerültek. Jelen előterjesztés külön költségvetési forrásigénnyel nem rendelkezik. VI. Várható társadalmi hatások VII. Kapcsolódások Az előterjesztés az Szt. folyamatban lévő módosításával összefüggő rendelkezéseket tartalmaz. VIII. Fennmaradt vitás kérdések

4 3 IX. Javaslat a sajtó tájékoztatásra Az előterjesztés kommunikációja Igen Nem Javasolt-e a kommunikáció X Kormányülést követő szóvivői tájékoztató X Tárcaközlemény X Tárca által szervezett sajtótájékoztató X További szakmai programok szervezése X Részletezve: További lakossági tájékoztatás Részletezve (célcsoport-bontásban): X Tárcán belüli nyilatkozók szintje:

5 H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T A Kormány megtárgyalta és elfogadta a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény egyes végrehajtási rendeleteinek módosításáról szóló kormány-előterjesztést és elrendeli az előterjesztés Mellékletét képező kormányrendelet-tervezetnek a Kormány rendeleteként a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosításáról szóló törvénnyel egyidejű, a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.

6 Melléklet a /2005. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány.../2005. (...) Korm. r e n d e l e t e TERVEZET az egyes pénzbeli szociális ellátások folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelet és a gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosításáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) a (1) bekezdésének a) és d) pontjában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 7. -ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el: Az egyes pénzbeli szociális ellátások folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosítása 1. Az egyes pénzbeli szociális ellátások folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Pr.) 3. - ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Ha az Szt ának (3) bekezdése szerinti egy négyzetméterre jutó elismert havi költség összege változik, a változás időpontjától a lakásfenntartási támogatást az új összegnek megfelelően kell folyósítani. 2. (1) A Pr. 7. -a (1) bekezdésének c) és e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

7 2 [A jegyző a 7/A. -ban foglaltak figyelembevételével a kifizetés, illetve a teljesítés hónapjának 10. napjáig értesíti a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságát (a továbbiakban: Igazgatóság)] c) a 4. számú melléklet szerint az Szt. 32/B. -a (1) bekezdése alapján kifizetett időskorúak járadéka alapösszegéről, valamint az e jogcím alapján igényelt előleg összegéről, e) a 9. számú melléklet szerint az Szt ának (1) bekezdése és 43/A. - ának (1) bekezdése alapján kifizetett ápolási díj összegéről és az utána fizetendő nyugdíjbiztosítási járulék összegéről, továbbá az Szt. 43/A. -ának (4) bekezdése alapján kifizetett szakértői díj összegéről, (2) A Pr. 7. -ának (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (7) A 4. számú melléklet szerinti adatlapon a folyósított időskorúak járadékának alapösszegét vagy az alapösszegre történő kiegészítést kell feltüntetni, amely az Szt. 32/B. -a (1) bekezdésének a) a) pontja szerinti jogosult esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-a, b) b) pontja szerinti jogosult esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 95%-a, c) c) pontja szerinti jogosult esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-a. 3. lép. A Pr. 4., 7. és 9. számú melléklete helyébe e rendelet 1-3. számú melléklete A gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosítása 4. A gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 9/A. -a a következő (9)-(11) bekezdéssel egészül ki:

8 3 (9) Az Szt. 43/A -a szerinti jogosultsági feltételek felülvizsgálata során a háziorvos által korábban kiadott igazolást és szakvéleményt a módszertani intézmény 10. számú melléklet szerint kiadott szakvéleménye érvényességének időtartama alatt érvényesnek kell tekinteni. (10) A helyszíni szakértői vizsgálatot végző személynek járó díjazás vizsgálatonként nem lehet kevesebb, mint az adott időszakra érvényes szakértői díj 50 %-a. (11) A jegyző a szakértői vélemény beérkezését követő 5 munkanapon belül gondoskodik az Szt. 43/A. -ának (4) bekezdésében foglaltak szerinti szakértői díjnak a módszertani intézmény számlájára történő átutalásáról. 5. (1) Az R. 5. és 10. számú melléklete e rendelet 4. és 6. számú melléklete szerint módosul. (2) Az R. 6. számú melléklete helyébe e rendelet 5. számú melléklete lép. Záró rendelkezések 6. (1) Ez a rendelet január 1-jén lép hatályba. (2) A módszertani intézmény által e rendelet hatálybalépését megelőzően a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot fennállásáról kiadott szakvélemény érvényességének időtartama a kiadásától számított 6 év. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a közgyógyellátási igazolványról szóló 28/1993. (II. 17.) Korm. rendelet 4. -ának (3) bekezdésében az, és az erről szóló közleményt a jegyző kezdeményezésére a Népjóléti Közlönyben közzé kell tenni szövegrész. (4) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a) a Pr. 3. -ának (2) bekezdésében a szociális ellátás szövegrész helyébe a lakásfenntartási támogatás szövegrész;

9 4 b) az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet ba) 4. -a (2) bekezdésének b) és c) pontjában a január 31-ig szövegrész helyébe a március 31-éig szövegrész, bb) 5. -a (3) bekezdésének b) és c) pontjában a június 30-ig szövegrész helyébe a július 31-éig szövegrész, bc) 7. -ának (2) bekezdésében a tárgyév december 15-ig szövegrész helyébe az a tárgyévet követő év február 28-áig szövegrész lép.

10 1. számú melléklet a.../2005. (...) Korm. rendelethez [4. számú melléklet a 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelethez] ADATLAP a kifizetett időskorúak járadéka címén igénybe vehető előleg igényléséhez... év... tárgyhónap 1. Megye megnevezése: Önkormányzat megnevezése: KSH kódja:... (2 számjegyű megyekód+5 számjegyű településazonosító) 4. A tárgyhónapban támogatásban részesülők száma: a) bentlakásos intézményben lakók száma:... fő b) 75. életévét betöltött egyedülállók száma:... fő c) 75. életévét be nem töltött egyedülállók száma:... fő (nem kell feltüntetni a bentlakásos intézményben lakó egyedülálló jogosultakat) d) az a);b);c) pontba nem tartozó jogosultak száma... fő Összesen:... fő ebből az Szt. 3. -ának (3) bekezdése szerinti jogosulti körbe tartozó személyek száma:... fő 5. A tárgyhavi kifizetés összesen: a) bentlakásos intézményben lakók részére... Ft b) 75. életévét betöltött egyedülállók részére... Ft c) 75. életévét be nem töltött egyedülállók részére... Ft d) az a);b);c) pontba nem tartozó jogosultak részére... Ft Összesen: ebből az Szt. 3. -ának (3) bekezdése szerinti személyek részére kifizetett összeg:... Ft... Ft 6. A tárgyhavi kifizetések után járó térítés: a) az intézményben lakók részére történő kifizetés... Ft (megegyezik az 5/a) pontban feltüntetett összeggel) b) egyéb esetekben... Ft [az 5/b); 5/c) és 5/d) pontok együttes összegének 90%- a] Összesen:... Ft 7. Az igényelt előleg összege: a) a tárgyhavi térítés összege:... Ft (a 6. rovat Összesen -jével egyezik meg) b) a tárgyhavi térítés és az előző havi előleg különbözete (előjel nélkül):... Ft [január havi igénylés kivételével a 7/a) rovat és az előző havi 7/c) rovatban szereplő összegek különbözete abszolút értékben, januárban ezen rovatba a 7/a) pontban szereplő összeget kell beírni] c) az előleg összege:... Ft [a 7/a) és 7/b) rovatok összege az alábbi módon: - ha a tárgyhavi térítés nagyobb, mint az előző havi előleg összege, akkor a 7/a) rovat összegéhez hozzá kell adni a 7/b) rovat összegét, - ha a tárgyhavi térítés kisebb, mint az előző havi előleg, akkor a 7/a) rovat összegéből ki kell vonni a 7/b) rovat összegét. Január hónapban történő igényléskor a 7/a) rovat összegének kétszeresét kell ebben a rovatban szerepeltetni.] 8. A tárgyhónapban történő visszafizetés:... Ft

11 [Az Szt a alapján az önkormányzat részére a tárgyhónapban visszafizetett összegnek az időskorúak járadéka kifizetésének időszakában hatályos rendelkezéseknek megfelelően a központi költségvetés által megtérített aránya, bentlakásos intézményben lakó esetében teljes összege (a január 1-jétől kezdődő időszakra a kifizetett összeg 90%-a).] 9. Az igényelt előleg nettó összege:... Ft [az előleg - 7/c) rovat - összegét csökkenteni kell a 8. rovat összegével] Dátum:... év... hó... nap P. H a jegyző aláírása a polgármester aláírása

12 2. számú melléklet a.../2005. (...) Korm. rendelethez [7. számú melléklet a 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelethez] ADATLAP a hajléktalan személyek részére kifizetett időskorúak járadéka címén igénybe vehető előleg igényléséhez... év... tárgyhónap 1. Fővárosi önkormányzat: KSH kódja:... (2 számjegyű megyekód+5 számjegyű településazonosító) 3. A tárgyhónapban támogatásban részesülő a) 75. életévét betöltött egyedülálló jogosultak száma:... fő b) 75. életévét be nem töltött egyedülálló jogosultak száma... fő c) az a);b) pontba nem tartozó jogosultak száma:... fő Összesen:... fő 4. A tárgyhónapra kifizetett támogatás összege a a) 75. életévét betöltött egyedülálló jogosultak számára:... Ft. b) 75. életévét be nem töltött egyedülálló jogosultak száma... Ft c) az a);b) pontba nem tartozó jogosultak száma:... Ft Összesen:... Ft 5. Az igényelt előleg összege: a) tárgyhavi kifizetés összesen:... Ft (a 4. rovat összegével megegyezik) b) tárgyhavi kifizetés és az előző havi előleg különbözete (előjel nélkül)... Ft [január havi igénylés kivételével az 5/a) rovat és az előző havi 5/c) rovatban szereplő összeg különbözete abszolút értékben, januárban az 5/a) pontban szereplő összeget kell beírni] c) az előleg összege:... Ft [az 5/a) és 5/b) rovatok összege az alábbiak szerint - ha a tárgyhavi kifizetés nagyobb, mint az előző havi előleg, akkor az 5/a) rovat összegéhez hozzá kell adni az 5/b) pont összegét; - ha a tárgyhavi kifizetés kisebb, mint az előző havi előleg, akkor az 5/a) rovat összegéből ki kell vonni az 5/b) rovat összegét. Január havi igényléskor az 5/a) rovat összegének kétszeresét kell beírni] Dátum:... év... hó... nap P. H a főjegyző aláírása a főpolgármester aláírása

13 3. számú melléklet a.../2005. (...) Korm. rendelethez [9. számú melléklet a 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelethez] ADATLAP a kifizetett ápolási díj és az utána befizetett nyugdíjbiztosítási járulék jogcímén igénybe vehető előleg igényléséhez... év... tárgyhónap 1. Megye megnevezése: Önkormányzat megnevezése: KSH kódja:... (2 számjegyű megyekód + 5 számjegyű településazonosító) 4. A tárgyhónapban támogatásban részesülők száma: a) Az Szt. 41. (1) bekezdése szerinti összegű támogatásban részesülők száma:... fő b) Az Szt. 43/A. (1) bekezdése szerinti összegű támogatásban részesülők száma:... fő c) Összesen [a) és b) pontok összege]:... fő ebből az Szt. 3. (3) bekezdése szerinti jogosulti körbe tartozó személyek száma:... fő 5. A tárgyhónapra kifizetett ápolási díj összege a) Az Szt. 41. (1) bekezdése szerint kifizetett összeg:... Ft b) Az Szt. 43/A. (1) bekezdése szerint kifizetett összeg:... Ft [a 4/a) és 4/b) pontokban szereplő személyek részére kifizetett támogatás nyugdíjjárulékkal együttes összege] c) Összesen:... Ft 6. A tárgyhónapra kifizetett nyugdíjbiztosítási járulék összege a) Az Szt. 41. (1) bekezdése szerint kifizetett összeg után:... Ft b) Az Szt. 43/A. (1) bekezdése szerint kifizetett összeg után:... Ft [a 4/a) és 4/b) pontokban szereplő személyek ellátása után a települési önkormányzat által fizetett nyugdíjbiztosítási járulék összege] c) Összesen:... Ft 7. Tárgyhavi kifizetés összesen:... Ft [megegyezik az 5/c) és 6/c) pontok összegével] ebből az Szt. 3. -ának (3) bekezdése szerinti személyekre tekintettel kifizetett összeg:... Ft 8. Tárgyhavi kifizetések után járó térítés:... Ft (a tárgyhavi kifizetések - azaz a 7. pont összegének - 90%-a) 9. Az igényelt előleg összege: a) a tárgyhónapra járó költségtérítés:... Ft (a 8. pont összegével megegyezik) b) a tárgyhónapra járó térítés és az előző havi előleg különbözete (előjel nélkül)... Ft [a január havi igénylés kivételével a 9/a) pont és az előző havi 9/c) pontban szereplő összegek különbözete abszolút értékben; januárban ezen pontba a 9/a) pontban szereplő összeget kell beírni] c) az előleg összege:... Ft [A 9/a) és a 9/b) pontok összege az alábbiak szerint: - ha a tárgyhavi kifizetés nagyobb, mint az előző havi előleg összege, akkor a 9/a) pont összegéhez hozzá kell adni a 9/b) pont összegét, - ha a tárgyhavi kifizetés kisebb, mint az előző havi előleg összege, akkor a 9/a) pont összegéből ki kell vonni a 9/b) pont összegét. Január havi igényléskor a 9/a) pont összegének kétszeresét kell beírni.] 10. A tárgyhónapban történt visszafizetés:... Ft [az Szt a alapján az önkormányzat részére a tárgyhónapban visszafizetett összegnek az ápolási díj kifizetésének időpontjában hatályos rendelkezéseknek megfelelően a központi költségvetés által megtérített aránya (a kifizetett összeg 90%-a), valamint az önkormányzat által elismert, a tárgyhónapot megelőzően tévesen igényelt térítés összege] 11. Az igényelt előleg nettó összege:... Ft [az előleg 9/c) pont szerinti összegét csökkenteni kell a 10. pont összegével] 12. Az Szt. 43/A. -a (4) bekezdése szerinti, a tárgyhónapot megelőző hónapban kifizetett szakértői díjak összege: [a kifizetett összeg 100%-a visszaigényelhető]... Ft

14 13. Az igényelt előleg nettó összege és a kifizetett szakértői díj együttes összege: [11. és 12. pontok összege]... Ft Dátum:... év... hó... nap P. H a jegyző aláírása a polgármester aláírása

15 4. számú melléklet a.../2005. (...) Korm. rendelethez Az R. 5. számú mellékletében a B) Vagyoni adatok cím II. Egyéb vagyontárgyak alcím 1. pontjának b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: [Gépjármű:] b) tehergépjármű, autóbusz:... típus... rendszám a szerzés ideje:... Becsült forgalmi érték:**... Ft

16 I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakcíme: Tartózkodási címe: TAJ száma: Adószáma: Az ápolt személlyel való rokonsági kapcsolat: 5. számú melléklet a.../2005. (...) Korm. rendelethez [6. számú melléklet a 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelethez] Kérelem az ápolási díj megállapítására 2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok: Kijelentem, hogy - kereső tevékenységet: nem folytatok napi 4 órában folytatok otthonomban folytatok - nappali tagozaton tanulói, hallgatói jogviszonyban nem állok - rendszeres pénzellátásban részesülök és annak havi összege... nem részesülök - az ápolási tevékenységet: a lakcímen/tartózkodási címen az ápolt személy lakcímén/tartózkodási címén végzem. Az ápolási díj megállapítását arra való tekintettel kérem, hogy az ápolt személy: súlyosan fogyatékos fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos 18 éven aluli tartósan beteg 18. életévét betöltött tartósan beteg Ha a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személyre való tekintettel kérem a magasabb összegű ápolási díj megállapítását, egyben tudomásul veszem az ezzel kapcsolatos vizsgálat elvégzésének szükségességét. II. Az ápolt személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakcíme: Tartózkodási címe: Az ápolt személlyel való rokonsági kapcsolat: Ha az ápolt személy nem cselekvőképes, a törvényes képviselő neve: A törvényes képviselő lakcíme:

17 2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó nyilatkozat: Egyetértek azzal, hogy az otthoni ápolásomat, gondozásomat az ápolási díjat kérelmező hozzátartozóm végezze. Hozzájárulok ahhoz, hogy az önkiszolgáló képességem megítéléséhez, ezzel összefüggésben a fokozott ápolási igény megállapításához szükséges vizsgálatokat elvégezzék. (Ezt csak akkor kell jelezni, ha az ápolt személy súlyosan fogyatékos és fokozott ápolást igényel.) Dátum: az ápolást végző személy az ápolt személy vagy törvényes képviselője aláírása aláírása Tájékoztató A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 42. (1) bekezdése értelmében Nem jogosult ápolási díjra a hozzátartozó ha: - kereső tevékenységet folytat és munkaideje - az otthon történő munkavégzés kivételével - a napi 4 órát meghaladja, - szakiskola, középiskola, illetve felsőoktatási intézmény nappali tagozatos tanulója, hallgatója, - rendszeres pénzellátásban részesül és annak összege meghaladja az ápolási díj összegét, ide nem értve azt a táppénzt, amelyet az ápolási díj folyósításának időtartama alatt végzett keresőtevékenységből adódó biztosítási jogviszony alapján - keresőképtelenné válás esetén - folyósítanak. Rendszeres pénzellátásnak minősül: a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj - kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját -, a baleseti táppénz, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a hozzátartozói baleseti nyugellátás, az Flt. alapján folyósított pénzbeli ellátás, az átmeneti járadék, a rendszeres szociális járadék, a bányászok egészségkárosodási járadéka, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az időskorúak járadéka, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a rendszeres szociális segély, az ápolási díj, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, valamint a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK tanácsi rendelet alapján külföldi szerv által folyósított egyéb azonos típusú ellátás. Fokozott ápolást igényel az a fogyatékos személy, aki mások segítsége nélkül önállóan nem képes: a) étkezni, vagy b) tisztálkodni, vagy c) öltözködni, vagy d) illemhelyet használni, vagy e) lakáson belül - segédeszköz igénybevételével sem - közlekedni, feltéve, hogy esetében az a)-e) pontokban foglaltak közül legalább három egyidejűleg fennáll.

18 6. számú melléklet a.../2005. (...) Korm. rendelethez Az R. 10. számú mellékletének III. pontja a keltezést megelőzően a következő mondattal egészül ki: A szakértői vélemény érvényességi ideje: év...hó... nap

19 Az előterjesztés szöveges része Az előterjesztés Mellékletét képező rendelet-tervezet a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) rendelkezéseinek várhatóan január 1-jétől hatályba lépő módosításaival 1 való összhang megteremtése érdekében főként az alábbi két Korm. rendelet módosítását tartalmazza: - az egyes pénzbeli szociális ellátások folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 30/1993. (II.17.) Korm. rendelet, valamint - a gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II.17.) Korm. rendelet. I. Az egyes pénzbeli szociális ellátások folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 30/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosítása A rendelet meghatározza a normatív pénzbeli ellátások folyósításának és elszámolásának eljárásrendjét. Az Szt. folyamatban lévő módosítása nyomán január 1-jétől bevezetésre kerül az ún. emelt összegű időskorúak járadéka. Emelt összegű időskorúak járadékára az az egyedülálló, 75. életévét betöltött személy lesz jogosult, akinek havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130%-át. Mivel az e jogcímen kifizetett összegnek a 90%-át az önkormányzatok visszaigényelhetik a központi költségvetésből, szükséges a rendelet 7. -a (1) és (7) bekezdéseinek, illetve a kapcsolódó mellékleteinek kiegészítése, módosítása. Az Szt január 1-jétől úgy rendelkezik, hogy a megyei, fővárosi szociális módszertani intézményt a fokozott ápolási szükségletről [Szt. 43/A. (3)] kiadott szakértői véleménye elkészítéséért díjazás illeti meg, amelynek összege 2006-ban szakvéleményenként Ft. A évet követően a díjazás mértékét az éves központi költségvetésről szóló törvény fogja meghatározni. A szakértői díjat a szakvéleményt kérő települési önkormányzat utalja át a módszertani intézménynek, de ennek összegét a központi költségvetésből visszaigényelheti. A törvényi rendelkezés végrehajtása érdekében gondoskodni 1 Az Szt. módosítása november 4-én került az Országgyűléshez benyújtásra, T/ számon.

20 2 kell ezen jogcím rendeletbe történő beépítéséről, amely a rendelet 9. számú mellékletének módosítását is érinti. A rendelet 3. -ának módosítását szintén az Szt január 1-jétől hatályos szövegével való összhang megteremtése indokolja. A törvény ának (5) bekezdése eljárási szabályokat állapít meg arra az esetre, ha az öregségi nyugdíj legkisebb összege változik. Az új, törvényi szintű szabályozás szerint ilyen esetekben a rendszeres pénzbeli ellátások összegeit (rendszeres szociális segély, időskorúak járadéka, ápolási díj) felül kell vizsgálni. A törvény részletesen szabályozza, hogy attól függően, hogy az ellátás összege csökken, vagy éppen emelkedik az új összegű ellátást mely időponttól kell folyósítani. Emiatt indokolttá vált, hogy a rendelet a továbbiakban csak a lakásfenntartási támogatásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. II. A gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II.17.) Korm. rendelet módosítása Ez a rendelet határozza meg azon dokumentumok körét, amelyeket az ellátásra való jogosultság igazolására kell benyújtani szeptember 1-jétől bevezetésre került a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozása után járó emelt összegű ápolási díj. Az emelt összegű ápolási díj megállapítása a megyei, fővárosi módszertani szociális intézmény szakvéleménye alapján történik. A rendelet-tervezet tartalmazza a szakvélemény elkészítésével, valamint finanszírozásával kapcsolatos végrehajtási szabályokat. A szakvélemény elkészítéséért a módszertani intézményeket a fentiekben említett összegben szakértői díj illeti meg, amelynek átutalásáról a jegyző a szakértői vélemény beérkezését követő 5 munkanapon belül intézkedik. A módosítás ezen túlmenően akként rendelkezik a szakértői díj felhasználásáról, hogy a módszertani intézménynek a szakértői díj legalább 50%-át a helyszíni szakértői vizsgálatot végző személynek kell kifizetnie. Annak érdekében, hogy a fokozott ápolási szükségletre irányuló vizsgálatot, ha az nem szükséges, ne kelljen kétévente a törvény által előírt kötelező felülvizsgálat során megismételni, az Szt január 1-jétől előírja, hogy a szakvéleményben meg kell határozni annak érvényességi idejét, amely azonban nem haladhatja meg a 10 évet. A fentiek okán a rendelet 10. számú mellékletében szereplő a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot vizsgálatára vonatkozó szakvélemény kiegészítésre került az annak érvényességére vonatkozó

21 3 dátummal. Az érvényesség időtartamáról szóló rendelkezés miatt összhangot kell teremteni továbbá a háziorvos által korábban kiadott igazolás és szakvélemény érvényességével. III. Egyéb módosítások Az Szt. folyamatban lévő módosítása a fentieken túlmenően szükségessé teszi egyéb pontosító, a végrehajtást segítő változtatásoknak a végrehajtási rendeletekben történő átvezetését is (pl. a vagyon vagy a rendszeres pénzellátás fogalmának változása). A rendelet-tervezet módosítja továbbá az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló 11/2005. (I. 26.) Korm. rendeletet is. Ezen jogszabály módosítása azért válik szükségessé, mert a évi költségvetésről szóló törvényjavaslat nem tartalmaz előirányzatot a hitelkonszolidációs program tekintetében. Emiatt a határidők oly módon változnak, hogy a és évre ütemezett adósságrendezés keretében felfüggesztésre kerülő hitelek ellenértékének az OTP Bank Rt. felé történő kiegyenlítésére csak 2007-ben kerüljön sor. A határidők átütemezése egyben biztosítja, hogy a évi költségvetés tervezésének időszakában pontos adatok álljanak rendelkezésre a hitelrendezés második üteméhez szükséges forrás szükségletről. Kérem a Kormányt, hogy az előterjesztést fogadja el. Budapest, november Dr. Göncz Kinga

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):..

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):.. 4. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1 Neve:. 1.1.2 Születési neve:..

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:...

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:... 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve: Születési neve: Anyja neve: Szül. hely, év, hó, nap: Lakcíme: Tartózkodási címe: TAJ száma:

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:..

Részletesebben

KÉRELEM ápolási díj megállapítására

KÉRELEM ápolási díj megállapítására KÉRELEM ápolási díj megállapítására Azonosítószám: Változat: I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 2476-1/2007-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról Budapest, 2007. január Vezetői összefoglaló I. Tartalmi

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve: Születési neve: Társadalombiztosítási Azonosító Jele: Adóazonosító jele: Az ápolt személlyel

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:...

Részletesebben

KÉRELEM ÁPOLÁSI DÍJ. megállapításához

KÉRELEM ÁPOLÁSI DÍJ. megállapításához Papkeszi Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 8183 Papkeszi, Fő u. 42. Tel: 06/88-588-650 KÉRELEM ÁPOLÁSI DÍJ megállapításához Ügyfélfogadás rendje: Hétfő és szerda: 8.00 16.00 óráig Péntek: 8.00

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1 KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve: Születési neve: Anyja neve:

Részletesebben

KÉRELEM AZ ÁPOLÁSI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA

KÉRELEM AZ ÁPOLÁSI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA Városi Polgármesteri Hivatal Intézményirányítási és Szociális Osztály Levélcím: 3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35. : (32) 460-155 A Hivatal tölti ki! ÁTVETTEM Dátum: Aláírás: Melléklet: KÉRELEM AZ ÁPOLÁSI

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok: Neve:.. Születési neve:... Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely:... Tartózkodási

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapítására*

K É R E L E M ápolási díj megállapítására* K É R E L E M ápolási díj megállapítására* I. ÁPOLÁST VÉGZŐ SZEMÉLYRE VONATKOZÓ ADATOK: 1.) Személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Állampolgársága:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Átvettem: 2012 szignó. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...

Részletesebben

KÉRELEM települési ápolási támogatás

KÉRELEM települési ápolási támogatás KÉRELEM települési ápolási támogatás 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 7/2015. (II. 27.) sz. rendelet 6. sz. melléklete 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve:.......... Születési neve:. Anyja neve:..... Születési hely, év, hó, nap:.... Lakóhely:....

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok: Neve:... Állampolgársága:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Békésszentandrás Nagyközség Polgármesteri Hivatal Békésszentandrás, Hősök tere 1. telefon: 66/218-344 I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Érkezett: Szignó:. 0501 I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyi adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyi adatok Neve:... Születési neve... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap... Lakóhely:... Tartózkodási

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Érk.:... Üi.:... CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZENTESI JÁRÁSI HIVATALA KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2.

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Hatályos 2016. 06. 09.-től. 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1.

Részletesebben

MEZŐKÖVESDI JÁRÁSI HIVATALA. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

MEZŐKÖVESDI JÁRÁSI HIVATALA. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Benyújtandó: Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Tel.: 49/511-554 Ügyfélfogadás: H, Sze: 8:00-16:00 P: 8:00-12:00 MEZŐKÖVESDI JÁRÁSI HIVATALA KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre

Részletesebben

Kérelem az ápolási díj megállapítására

Kérelem az ápolási díj megállapítására 1. számú melléklet a 141/2005. (VII. 27.) Korm. rendelethez [6. számú melléklet a 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelethez] I. Az ápolást végzı személyre vonatkozó adatok Kérelem az ápolási díj megállapítására

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális és Gyámhivatala 7100 Szekszárd, Vörösmarty u. 5. Tel: 311-630, Tel/fax: 319-051 Iktatóbélyegző helye: Érkezett: Ügyfélfogadási idő: Hétfő és

Részletesebben

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve: 1.1.2. Születési neve:

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási

Részletesebben

3212 Gyöngyöshalász, Fő út / Ügyfélfogadás: Hétfő 8-17; Szerda-csütörtök 8-16; péntek 8-12 K É R E L E M

3212 Gyöngyöshalász, Fő út / Ügyfélfogadás: Hétfő 8-17; Szerda-csütörtök 8-16; péntek 8-12 K É R E L E M Gyöngyöshalász községi Önkormányzat részére 3212 Gyöngyöshalász, Fő út 49. 37/368-001 Ügyfélfogadás: Hétfő 8-17; Szerda-csütörtök 8-16; péntek 8-12 K É R E L E M Települési ápolási támogatás megállapítása

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1.Neve:... 1.1.2.Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Ápolási díj megállapítása iránti kérelem

Ápolási díj megállapítása iránti kérelem Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös, Táncsics M. u. 2. Iktató Iktató bélyegző, Ápolási díj megállapítása iránti kérelem Az űrlap minden rovatát olvashatóan, NYOMTATOTT BETÜKKEL szíveskedjen kitölteni!

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási

Részletesebben

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 191. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 191. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 191 KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve: Születési neve: Anyja neve:.

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására

KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására Községi Önkormányzat KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja

Részletesebben

Születési neve: Születési hely, év, hó, nap:, év hó nap. Lakóhely:, u. hsz. em. a. Tartózkodási hely:, u. hsz. em. a. TAJ száma: Adóazonosító jel:

Születési neve: Születési hely, év, hó, nap:, év hó nap. Lakóhely:, u. hsz. em. a. Tartózkodási hely:, u. hsz. em. a. TAJ száma: Adóazonosító jel: Algyői Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szociális Csoport IG-APTT www.algyo.hu A beérkezés dátuma: 201. Ügyintéző aláírása: KÉRELEM A 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását,

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására /felülvizsgálatához

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására /felülvizsgálatához Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Szociális Iroda 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2. sz. ( ÁTVÉTEL: SZIGNÓ: ) I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

KÉRELEM ápolási támogatás megállapítására

KÉRELEM ápolási támogatás megállapítására KÉRELEM ápolási támogatás megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve: Születési neve: Ha az ápolt személy nem cselekvőképes, a törvényes képviselő neve: A törvényes

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végzı személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyi adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási

Részletesebben

ÁPOLÁSI DÍJ. Az eljárás az ügyfél kérelmére indul, formanyomtatványon. elbírálásához csatolni kell:

ÁPOLÁSI DÍJ. Az eljárás az ügyfél kérelmére indul, formanyomtatványon. elbírálásához csatolni kell: ÁPOLÁSI DÍJ Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás. Ápolási díjra jogosult hozzátartozók: a házastárs,

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

4.számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

4.számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4.számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végz személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyi adatok Neve: Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, idő (év, hó, nap):... Lakóhelye:...

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 8/2007. (II. 13.)

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez I. Az ápolást végzı személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyi adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Állampolgársága: magyar

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 11. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL LAKOSSÁGSZOLGÁLATI IRODA NÉPJÓLÉTI CSOPORT 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. Pf.: 23. Tel.: (62) 530-133, Fax.: 530-192 KÉRELEM az ápolási díj

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatala KÉRELEM az ápolási díj megállapítására/kötelező felülvizsgálatára

Fejér Megyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatala KÉRELEM az ápolási díj megállapítására/kötelező felülvizsgálatára Fejér Megyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatala KÉRELEM az ápolási díj megállapítására/kötelező felülvizsgálatára 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok: 1.1.1. Neve:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási dij megállapítására

KÉRELEM az ápolási dij megállapítására KÉRELEM az ápolási dij megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. 1. Személyes adatok 1.1.1. Neve: 1.1.2. Születési neve: 1.1.3. Anyja neve: 1.1.4. Születési hely, idő (év, hó, nap):

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására A Hivatal tölti ki! Érk.dátum: Érk. szám: Aláírás: Melléklet: KÉRELEM az ápolási díj megállapítására A Hivatal tölti ki! ELLENŐRIZTEM Dátum: Aláírás: 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1.

Részletesebben

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó ÁPOLÁSI DÍJ Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó (Ptk. 8:1.. (1) bek 2.pont) részére biztosított anyagi hozzájárulás. ALANYI JOGÚ ÁPOLÁSI DÍJ:

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

K é r e l e m. fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos. 18 éven aluli tartósan beteg. 18. életévét betöltött tartósan beteg

K é r e l e m. fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos. 18 éven aluli tartósan beteg. 18. életévét betöltött tartósan beteg K é r e l e m az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakcíme:... Tartózkodási

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására A Hivatal tölti ki! Érk.dátum: Érk. szám: Aláírás: Melléklet: KÉRELEM az ápolási díj megállapítására A Hivatal tölti ki! ELLENŐRIZTEM Dátum: Aláírás: 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1.

Részletesebben

Ügyleírások: Ápolási díj

Ügyleírások: Ápolási díj Ügyleírások: Ápolási díj Ápolási díjra jogosult - a jegyes kivételével - a hozzátartozó [Ptk. 685. b) pontja], ha állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg 18 év alatti

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:..... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési

Részletesebben

2005. évi CLXX. törvény. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1

2005. évi CLXX. törvény. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1 2005. évi CLXX. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1 1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése: Ápolási díj. Jogosult:

Az ügytípus megnevezése: Ápolási díj. Jogosult: Az ügytípus megnevezése: Ápolási díj Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Hatósági Osztály Sárbogárd

Részletesebben

K É R E L E M Átmeneti, rendkívüli segély megállapításához

K É R E L E M Átmeneti, rendkívüli segély megállapításához K É R E L E M Átmeneti, rendkívüli segély megállapításához Személyi adatok: Név:. Születési név:.. Anyja neve: Szül.hely, idő:. Állandó lakcím:... Nevezettel közös háztartásban élők adatai: Név rokoni

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:...

Részletesebben

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI törvényben (továbbiakban: Mmtv.), valamint a végrehajtása tárgyában kiadott,

Részletesebben

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:...

Részletesebben

K É R E L E M az ápolási díj megállapítására

K É R E L E M az ápolási díj megállapítására A Hivatal tölti ki! Érk.dátum: Érk. szám: Aláírás: Melléklet: 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok K É R E L E M az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési

Részletesebben

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Ügyintéző: Farkas Ildikó Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatal 9. sz. Iroda Fadd, Dózsa György u. 12. Ügyfélfogadás

Részletesebben

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyi adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:...

Részletesebben

K É R E L E M az ápolási díj megállapítására

K É R E L E M az ápolási díj megállapítására A Hivatal tölti ki! Érk.dátum: Melléklet: K É R E L E M az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok 1.2.1. Az ápolási díj megállapítását arra való tekintettel kérem, hogy az ápolt személy: 1.2.1.1. súlyosan fogyatékos, 1.2.1.2. fokozott ápolást igénylő

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására (Átvétel: Szignó: Előzmény: ) KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! I. AZ ÁPOLÁST VÉGZŐ SZEMÉLYRE VONATKOZÓ ADATOK 1. Személyes adatok Neve:... Születési

Részletesebben

1.Személyi adatok: 2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló házastársával/élettársával él együtt

1.Személyi adatok: 2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló házastársával/élettársával él együtt 63/2006.(III.27.) kormányrendelet alapján készült minta Kérelem egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság vagy járulékfizetés alapjául szolgáló hatósági bizonyítvány kiállításához 1.Személyi adatok:

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 -

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 - - 1 - A kormány benyújtotta az Országgyűléshez az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A jelen

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapítására

K É R E L E M ápolási díj megállapítására K É R E L E M ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve:.. Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhelye:... Tartózkodási

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására ap-2014 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal KÉRELEM az ápolási díj megállapítására (A kérelmet egy példányban, nyomtatott betűkkel kell kitölteni. A kérdésekre a megfelelő adatok beírásával, vagy

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végzı személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve: Születési neve: Anyja neve:. Születési hely, év, hó, nap:.. Lakóhely:. Tartózkodási hely:

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2006. (III. 13.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2006. (III. 13.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2006. (III. 13.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

Települési támogatás keretében nyújtható ÁPOLÁSI TÁMOGATÁS iránti kérelem

Települési támogatás keretében nyújtható ÁPOLÁSI TÁMOGATÁS iránti kérelem Települési támogatás keretében nyújtható ÁPOLÁSI TÁMOGATÁS iránti kérelem I. SZEMÉLYI ADATOK 1. Az ápolást végzô személyre vonatkozó adatok: Kérelmezô neve:.....................................................................

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Kérelem az ápolási díj megállapítására

Kérelem az ápolási díj megállapítására Érk.:.. Üi.:. Tételsz.: C 006 75 CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZENTESI JÁRÁSI HIVATALA Kérelem az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1.

Részletesebben

2. számú melléklet a 62/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

2. számú melléklet a 62/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 2. számú melléklet a 62/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1. sz. függelék Adatlap a rendszeres szociális segély címén igénybe vehető támogatás igényléséhez Tárgyhónap:... év... hónap 1. Megye megnevezése:...

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750. KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Hatályos 2012. július 1. napjától a 63/2006. (III.27.) Korm.rendelet melléklete DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 KÉRELEM az

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására ap-2014 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal KÉRELEM az ápolási díj megállapítására (A kérelmet egy példányban, nyomtatott betűkkel kell kitölteni. A kérdésekre a megfelelő adatok beírásával, vagy

Részletesebben

Váci Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti és Humán Osztály

Váci Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti és Humán Osztály Befogadó magyar település 2016 A Holnap Városáért Díj 2015 Családbarát Munkahely 2015-2016 Raoul Wallenberg-díj 2015 Kerékpárosbarát Település 2014-2015-2016 Hild János-díj 2014 Idősbarát Önkormányzat

Részletesebben

Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi

Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi 1 Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi Figyelmeztetés! Az ügyfél, vagy képviselője, ha más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, illetve kötelező adatszolgáltatás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL A rendszeres szociális segély, olyan szociális rászorultságtól függ pénzbeli ellátás, amelyet a települési önkormányzatok biztosítanak a jogosultsági feltételeknek

Részletesebben