Taller János Valahol Oroszországban Hadifogság és Malenkij robot Solymáron

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Taller János Valahol Oroszországban Hadifogság és Malenkij robot Solymáron"

Átírás

1 Taller János Valahol Oroszországban Hadifogság és Malenkij robot Solymáron Muszka földön mindig lassan járt a posta, de a szeretteikért aggódó solymári családok szerint 1945 környékén különösen lassú lehetett között leginkább a férfi, 1944 őszétől már bármelyik családtagtól várták azt a levelet, melyben az állt: Igen, élek, valahol Oroszországban. Egy másfajta levéltől mely valahol a megnyugvást hozta számukra féltek, de el kellett fogadniuk. A szeretett személy(ek) nincs(enek) többé. Pedig talán még azok jártak jobban, akik ilyen levelet kaptak, mert sok család évekig, évtizedekig nem tudta, esetleg máig sem tudja, mi történt szeretteivel: meghalt, fogságba esett, elmenekült, elhurcolták Hogyan és miért kerültek többek közt solymáriak a távoli Oroszországba? A válasz elsőre egyszerűnek tűnik, de ha jobban belegondolunk, mégsem az. A II. világháború sok mindenben különbözött a korábbiaktól. Ideológiák harcoltak, népek, népcsoportok, társadalmi osztályok ellen. Azaz a hitleri Németország és a Szovjetunió hadserege már nemcsak az ellene harcoló katonasággal, hanem az adott terület civil lakosságával szemben is fellépett, megtorló intézkedéseket hajtott végre. Sztálin a Szovjetunió által megszállt területektől megkövetelte a felszabadítás árát. Mind anyagiakban, mind emberiekben. Ez utóbbi jelentette a polgári személyek hadifoglyokként vagy internáltakként történő elhurcolását. Arról, hogy ki minősült hadifogolynak vagy internáltnak, a helyi parancsnokság döntött. Sztálin pedig Magyarország és a magyar nép megbüntetését már 1943-ban eldöntötte. A magyar lakosság Szovjetunióba történő elhurcolása és büntetése 1944 őszén kezdődött el. Voltak, akiket csak kisebb munkákra fogtak, és annak végeztével haza is engedték. Olyanok is voltak azonban, akiket egy kisebb munkára egyenesen a Szovjetunióba vittek. A Magyarországról elhurcoltaknak három csoportját lehet megkülönböztetni: 1) Hadifogolylétszám-kiegészítés: a. Felsőbb utasítás: az 1941 óta katonai szolgálatot teljesítő férfiak összegyűjtése b. Helyi szintű: a Vörös Hadsereg lassú előrenyomulását a valóságnál jóval nagyobb ellenséges hadsereggel történő szembenállással magyarázták. Emellett a több hadifogoly feltüntetése dicsőséget is jelentett. 2) Etnikai tisztogatás 3) Németként való elhurcolás: Faji alapon történt. Abban az esetben, ha egy településen az ott élő németekből nem tudták a kvótában szereplő mennyiséget összeszedni, akkor a hiányzó létszámot más nemzetiségűekkel pótolták ban készültek az első tervek a németek munkaerőként való hasznosításáról. A végleges döntés december 16-án született meg. Az elhurcolások az december 22-én kiadott 0060-as parancs megjelenése után kezdődtek. A Vörös Hadsereg az Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK), valamint a pártok, egyházak, stb. többszöri kérése ellenére sem állította le a lakosság elhurcolását. Meg kell jegyezni, hogy dálnoki Miklós Béla miniszterelnök 1945 februárjában jelezte a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) felé,

2 hogy az INK elviekben nem ellenezi a volt SS tagok, volksbundisták és a nevüket németesítők Szovjetunióba történő elhurcolását. A polgári személyek deportálása miatti tiltakozások nyomán a SZEB március 18-án kiadta a 26-os számú rendeletét, melynek értelmében a soron kívüli szabadon bocsátást kérő levelekhez csatolni kellett egy, a családtagok/ismerősök által kitöltött kérdőívet. Az adatlap, mely A Vörös Hadsereg által elszállított személy adatai címet viselte, 18 kérdésből állt. Az adatlap mellé kellett csatolni még egy olyan okiratot, melyben a helyi rendőrhatóság vagy a Nemzeti Bizottság igazolta az elhurcolt személy politikai megbízhatóságát. A Pest Megyei Levéltárban ez utóbbi iratok kerültek elő egy eddig ismeretlen (kiskőrösi anyagot tartalmazó) dobozból s a levéltárosok jóvoltából lehetőségem nyílt a jelenleg feldolgozás alatt álló anyag megtekintésére. Az iratcsomóban adatlapok és 1945 decemberéből származó igazolások találhatóak. Az iratanyag első megtekintésekor észrevettem, hogy az adatlapokat sorszámmal látták el és az első két adatlap hiányzik. A teljes anyag átnézése után kiderült, hogy 67 adatlap van meg és 41 biztosan hiányzik. Azt, hogy a Vörös Hadsereg összesen 108 solymári személyt hurcolt volna el, nem lehet egyértelműen kijelenteni, bár az adatlapok névsorba történt rendezése és az utolsó kérvény ezt a feltételezést erősíti. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a hiányzó adatlapok mikor és milyen szempontok szerint kerültek ki az iratcsomóból. A jelenleg is folyó kutatás egyik célja a hadifogolylista összeállítása, melyhez nagy segítséget jelent a kitelepítési névlista és az un. oral history. A 67 elhurcoltból negyvennyolcan Solymáron, tizenkilencen más településen születtek. Az adatlapok révén összeállított listán tizenegy olyan személy neve szerepel, akiket Solymár a hősi halottjai között tart számon. A legidősebb elhurcolt (Schmiedt György) 1902-ben, a legfiatalabb (ifjabb Krizsák József) az adatlap szerint 1926-ban született. A kérdőíven szereplő adatok alapján elmondható, hogy a listán szereplő elhurcoltak döntő többségét 1944-ben hívták be (I. diagram). A két nem behívott személyt a saját lakásaikról, civilként hurcolták el. Ők nem voltak katonák, ezt az adatlapjaikon is feltüntették. Az 1944-es behívásokat mutató II. diagramon az alábbi két dolgot vehetjük észre: 1) Az elhurcoltak jelentős része a magyar hadseregben szolgált, a behívások folyamatosak voltak (az között születettek sorozása pl április 2-án történt). 2) 1944-ben több alkalommal is történtek német behívások. A Dobolási jegyzőkönyv június 24-i bejegyzése alapján elmondható, hogy a sorozásokon még a német behívottaknak is meg kellett jelenniük: A légvédelmi tűzoltói szolgálatba mindenki pontosan jelenjen meg, mert egy későn leváltó szolgálatost 14 napra zártak be. A vasútállomásról a tűzifa azonnal szállítható. E hó 30-án azok is tartoznak Pilisvörösváron a sorozáson megjelenni, akiket a németekhez besoroztak A hadifogoly adatlapokból további német sorozásokra van bizonyíték: a lokálpatrióták által leginkább ismert két augusztusira és a kevésbé ismert szeptemberire. A Dobolási jegyzőkönyv adatai szerint a solymári levente korúakat 1944 októberében sorozták be. November 6-án az alábbit dobolják ki Solymáron:

3 A honvéd vezérkar főnöke a páncélos támadások ellen való védekezésre a harmadik korcsoportbeli (sic!) felhívja, hogy jelentkezzenek páncélromboló kiképzésre. A jelentkezők a járási levente parancsnokságnál jelentkezzenek, ahol menetlevelet kapnak és kiképzésre útbaigazítják. A páncélos kilövés jutalmazására kiosztandó föld természetesen a leventékre is vonatkozik. Ez az első adat a solymári leventék harctéri bevetésre. A totális mozgósítás decemberében, 4-én történt meg: 164 " A éves ifjak és férfiak, akik még besorozva nincsenek ma este 7 órakor jelenjenek meg Taller József korcsmáros nagytermében A három elhurcolt leventét is ekkor sorozhatták be. Ifjabb Kopp Márton adatlapján a Mikor és milyen katonai parancsnokság hívta be szolgálatra egy szó szerepel: munkaszolgálatos. A dátum augusztus. Hegedűs András helytörténeti kutatóval való adategyeztetés után a zsidó munkaszolgálatosságot kizártuk. Nagy valószínűséggel az egyik sorozáson segédszolgálatosnak lett osztályozva, de a családjában a munkaszolgálat szó ragadt meg. A novemberben behívott két közérdekű munkaszolgálatos esetében is ilyesmi lehet a háttérben. Ezt a feltételezést támasztja alá dobolási jegyzőkönyv szeptember 15-i bejegyzése is: Akik 1905, 1906, 1907, 1908 ill. 1915, 1916, 1917 és 1918 évben születtek s december 31-ig sorozáson megjelenve alkalmatlanoknak és segédszolgálatosoknak osztályoztattak v. 2 hónapnál rövidebb ideig szolgáltak: szeptember 16-án holnap reggel jelentkezni tartóznak Pilisvörösvár községházán. 3282/1944 A családtagok, ismerősök által kitöltött adatlapok egyik legérdekesebb része a fogságba esés idejének vizsgálata (III. diagram). Először is le kell szögeznünk, hogy az ismeretlen időben fogságba esettek két fő kivételével 1944-ben lettek besorozva. Azaz ők is valamikor ben estek fogságba. Ha az ös elhurcolásokat havi bontásban nézzük, akkor további érdekességeket vehetünk észre (IV VI. diagramok). Az szeptember és október havi elhurcolások egyértelműen hadifogságot jelentenek: katonák voltak és a harctéren estek fogságba. Az november után (egészen 1945 júliusáig) elhurcoltaknál már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Filip Ignác solymári lakost december 26-án hurcolták el

4 Solymárról. Ő katona volt s nincs adat arra, hogy civilként vagy katonaként esett fogságba. Hasonlóan érdekes Piri Mátyás esete, akit budapesti utazása közben fogtak el, méghozzá július 15-én. Két személyről azonban egyértelműen tudjuk, hogy polgári elhurcoltak voltak. Barcs Rezsőt november 2-án Nyíregyházáról, Pappert Józsefet február 6-án Solymárról hurcolták el. Utóbbi azonos azzal a Papper Józseffel, akit Enczmann László Málenkij Robot című írásában Taller (Stipáni) Istvánnék említenek (Solymári Hírmondó 2008/17.sz.). Azaz ki lehet jelenteni, hogy Solymáron volt málenkij robot. Az érintett személyeket a saját lakásukról vitték el a szovjet katonák. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy az Enczmann László által említetteken (Pappert József, Taller (Stipáni) Mihály, stb.) kívül vihettek-e el másokat is Solymárról málenkij robotra? Bognár Zalán történész szerint nem egy esetben az oral history-n és kérelmeken túl a dobolási jegyzőkönyvek is rejthetik a választ Néhány érdekesebb bejegyzés a solymári dobolási jegyzőkönyv 1945-ös bejegyzéseiből: A községi Huber-malom őrlést pénteken reggelig nem fogad el. Közellátási lisztet csak az kap, aki holnap reggel 7 órakor a községházánál munkára jelentkezik lapáttal, ásóval vagy csákánnyal. Vonat indul Solymárról Óbudára reggel 6 órakor és Óbudáról Solymárra este 5 órakor. A szülők felelősség terhe mellett vigyázzanak gyermekeikre, hogy azok lőszerhez ne jussanak és szerencsétlenség ne történjen "" Jelentkezzen az a Községházán, aki segédkezett, vagy látta, amint a mozi épületéből, Zsolnayék lakásából az orosz katonaság elvitt egy sparherdet, egy kis Kalor" típusú folytonégő kályhát és egy fürdőkádat elvittek. Aki tudja, hogy a megnevezett tárgyak hol vannak és ezt bejelenti, kellő jutalomban részesül. Minden férfi, aki december havában tényleges katona volt, köteles a Községháza 3. szobájában a szürke katona ig. lapjával azonnal jelentkezni. Aki nem jelentkezik, az mint bujkáló katonaszökevény, az orosz katonai parancsnokságnak lesz átadva és orosz fogságba lesz hurcoltatva. Minden 18 és 35 év közötti férfi önként jelentkezhet katonai szolgálatra. Minden 20 és 40 év közötti nő is jelentkezhet önkéntes katonai szolgálatra. Minden hó 1.-e és 15.-e után újból kidobolandó! Az újpesti Kender és Juta gyár orosz katonai parancsnoksága felhívja a volt munkásait, hogy 24 órán belül a helyükön jelentkezzenek, mert aki nem jelenik meg a munkahelyén internálva lesz. A PIM Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet támogatásával

5 Felhasznált irodalom: Bognár Zalán: Malenkij Robot avagy a polgári lakosság tömeges elhurcolása Magyarországról szovjetunióbeli kényszermunkára 1944/45-ben, különös tekintettel a németként deportáltakra es/004_malenkij_robot.htm utolsó letöltés: május 16. Dupka György-Alekszej Korszun: A malenykij robot" dokumentumokban. Ungvár-Budapest, Intermix Kiadó, Levéltári források: Pest Megyei Levéltár: Vörös Hadsereg által elhurcolt személyek (Solymár) csomó, jelenleg rendezés alatt áll, levéltári jelzete a tanulmány írásakor még nem volt. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Csomay hagyaték Dobolási jegyzőkönyv ( ).

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor 89 Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása SIMON Gábor Inhabitants of Nyíregyháza in Soviet captivity: Deportation of the civilian population on 2 nd November

Részletesebben

Sztálin 1944. december 16-i határozatának végrehajtása a Kárpát-medencében. BOGNÁR Zalán

Sztálin 1944. december 16-i határozatának végrehajtása a Kárpát-medencében. BOGNÁR Zalán 69 Sztálin 1944. december 16-i határozatának végrehajtása a Kárpát-medencében BOGNÁR Zalán Implementing Stalin s command No. 0060 (16 of December 1944) in the Carpathian Basin Immár talán köztudomású,

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Születési hely és év. Lakóhely

Születési hely és év. Lakóhely A Fegyverszünet Ellenőrző Bizottság 1945. Évi március hó 18-án kelt 26. Számú rendeletére A szovjet katon Sorszám Vezeték- és keresztnév Születési hely és év Lakóhely Nemzetiség Állampolgárság Foglalkozás

Részletesebben

Ifjú fejjel a hadak útján

Ifjú fejjel a hadak útján Ifjú fejjel a hadak útján Szerző: Horák János ma 0 hozzászólás Egy könyvtáros, egy iskolaigazgató, és egy lakatos. Első látásra semmi közük egymáshoz. Azonban ha meghallgatjuk történeteiket, rájövünk,

Részletesebben

IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944

IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 a/ Elnöki /bizalmas/ iratok 1898-1924 0,10 fm b/ Általános iratok /1884-/ 1898-1944 70,25 fm c/ Kihágási iratok 1898-1929 1,94 fm d/ Katonai

Részletesebben

108 Magyarok IX. Világkongresszusa. Kárpát-medencei magyar vértanúság történeti konferencia

108 Magyarok IX. Világkongresszusa. Kárpát-medencei magyar vértanúság történeti konferencia Budapest körülzárása 1944. december 20 31. között (Forrás: Magyarország felszabadítása. Szerk. Száva Péter. Budapest 1975. 220. old.) 108 Magyarok IX. Világkongresszusa Bognár Zalán Magyarország szovjet

Részletesebben

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború

Részletesebben

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n.

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n. XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1800 2005 g) Still Ferenc iratai (1918 ) 1922 1990, é. n. Still Ferenc (Vác, 1919. aug. 6 Vác, 2010. jún. 15.), szülei: id. Still Ferenc ácssegéd

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950. ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950 Terjedelme: 76 doboz = 9,12 ifm Helyrajzi jelzete: Tárgyi csomók:

Részletesebben

Kárpátaljai magyarok a Szovjetunió hadifogolyés munkatáboraiban ( )

Kárpátaljai magyarok a Szovjetunió hadifogolyés munkatáboraiban ( ) Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Kárpátaljai magyarok a Szovjetunió hadifogolyés munkatáboraiban (1944-1953) Molnár D. Erzsébet Témavezető: Dr. Pallai László DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951)

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951) Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV. 463. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI 1872 1949 (-1951) [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] [Szerkezeti

Részletesebben

V. 1044. Gödöllő nagyközség iratai 1902-1950

V. 1044. Gödöllő nagyközség iratai 1902-1950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 135. állvány, 2-9. polc C/ Polgári kori iratok 1902-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1922-1933 0,18 fm b/ Elöljárósági iratok 1902-1944 2,34 fm d/ Adókezelési és

Részletesebben

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. http://1956.vfmk.hu Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: 2016. szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. Irodalom: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán.

Részletesebben

AZ ELŐADÁSOK CÍME ÉS RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ ELŐADÁSOK CÍME ÉS RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA AZ ELŐADÁSOK CÍME ÉS RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA Árvay Attila: Regionális málenkij robot emlékmű az áldozatok tiszteletére Önkormányzati elnök Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat szerencsi.nemet@gmail.com

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Katonák, akik szovjet kézre kerültek

Katonák, akik szovjet kézre kerültek 2013 május 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pályakép Nurlan Dulatbekov kazah jogtudós 1984-ben diplomázott. Ma a

Részletesebben

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben

Részletesebben

V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/

V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 110. állvány, 2. polc-111. állvány, 16. polc a/ Elnöki iratok 1910-1931 0,11 fm b/ Közigazgatási

Részletesebben

A KELET-FELVIDÉKI MAGYARSÁG HOLOKAUSZTJA

A KELET-FELVIDÉKI MAGYARSÁG HOLOKAUSZTJA A KELET-FELVIDÉKI MAGYARSÁG HOLOKAUSZTJA 1 2 A kötet kiadását támogatta: A KELET-FELVIDÉKI MAGYARSÁG HOLOKAUSZTJA Lórántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás, 2017 3 PRŐHLE Gergely, az EMMI

Részletesebben

Családfa. Schlesinger Mihály es Apai évek Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) Schlesinger József?

Családfa. Schlesinger Mihály es Apai évek Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) Schlesinger József? Családfa 1890-es Apai évek 1944 nagyapa Schlesinger József? 1920-as évek Apai nagyanya Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) 1864 1944 Schlesinger Mihály Anyai nagyapa Löbl Imre?? Anyai nagyanya Löbl

Részletesebben

4. SEGÉDANYAG. A Független Horvát Államból (a náci Németország szatellitállama) kitelepített szerbek

4. SEGÉDANYAG. A Független Horvát Államból (a náci Németország szatellitállama) kitelepített szerbek 4. SEGÉDANYAG A II. világháború során milliók estek áldozatul a tömeges kivégzéseknek, deportálásnak, éhínségnek, kényszermunkának, koncentrációs táboroknak és bombázásoknak. Menekültek és kitelepítettek

Részletesebben

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi201101nyomtatható. pdf fájlt! X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP

Részletesebben

Ó, TE DRÁGA KLEMENTINA!

Ó, TE DRÁGA KLEMENTINA! Ó, TE DRÁGA KLEMENTINA! Avagy : Egy késői utazás a Mezőkövesdi repülőtérre 2012 decemberében módomban állt megtekintenem a Mezőkövesdi repülőteret, amely egykor a Varsói Szerződés tartalék repülőtere volt.

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946 1890-1946 Szervtörténet: A törvényhatóságoknál a felügyelői állás megszervezését a 230000/1925. sz. BM rendelet mondta ki. Ezen utasítás figyelembe vételével készítette el a megye a tűzrendészeti szabályrendeletét,

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin - Klucsai Barna

Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin - Klucsai Barna Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin - Klucsai Barna LAKÓOTTHONOK ÉS REHABILITÁCIÓS INTÉZMÉNYEK A PSZICHIÁTRIAI BETEGEK ELLÁTÓRENDSZERÉBEN Bevezetés A Kapocs előző (2003 decemberi, ill. 2004 februári) lapszámaiban

Részletesebben

2015.okt Németország, Sellin. Téma: Kortárs tanúk története Magyarország Magyar Német Baráti Társaság

2015.okt Németország, Sellin. Téma: Kortárs tanúk története Magyarország Magyar Német Baráti Társaság 2015.okt.13 18. Németország, Sellin Téma: Kortárs tanúk története Magyarország Magyar Német Baráti Társaság A doberdói csata az egyik legvéresebb harc volt olaszterületenaz első világháborúban, melyet

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

Táblázatok jegyzéke. Első kötet

Táblázatok jegyzéke. Első kötet Táblázatok jegyzéke Első kötet 1.1. Magyarország területi és népességveszteségei az első világháború után 25 1.2. A trianoni Magyarország népességének etnikai megoszlása 25 1.3. A trianoni Magyarország

Részletesebben

A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához

A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához 1. Didaktikai kérdések a II. világháború tanításánál 2. Szakmai nehézségek a II. világháború tanításában 3. Etikai és szakmai dilemmák

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

MESSZE VOLTAM ÉN FOGSÁGBAN, NAGY OROSZORSZÁGBAN

MESSZE VOLTAM ÉN FOGSÁGBAN, NAGY OROSZORSZÁGBAN MESSZE VOLTAM ÉN FOGSÁGBAN, NAGY OROSZORSZÁGBAN Részlet Kett Józsefné Ida néni, volt fogollyal készített interjúból. Kett Józsefné a 2. világháború időszakában Fazekasbodán élt, 1 1923. február 10-én született.

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.

A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8. A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva

Részletesebben

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895

Részletesebben

HELYTÖRTÉNETI GYÜJTEMÉNY

HELYTÖRTÉNETI GYÜJTEMÉNY HELYTÖRTÉNETI GYÜJTEMÉNY LAJSTROM VI/3 Sümegi felső leányiskola, állami, majd romai katolikus polgári leányiskola Terjedelme: 1 doboz Helyrajzi jelzete: 1924-1949 Sorszám Az iratanyag megnevezése Az irat

Részletesebben

V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/

V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/ Raktári hely: Nagykőrös, 33. raktár, 126-135. polc A/ Feudális kori iratok d/ Népesség összeírás 1804 0,01 fm C/ Polgári kori iratok 1903-1944 /-1957/ a/ Képviselő-testületi iratok 1903-1944 /-1945/ 0,30

Részletesebben

Családfa. Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905. Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária) 1870-es évek 1940. Lukács Simon?

Családfa. Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905. Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária) 1870-es évek 1940. Lukács Simon? Családfa Apai nagyapa Mailender Lajos? 1936 Apai nagyanya Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905 Anyai nagyapa Lukács Simon? 1925 Anyai nagyanya Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária)

Részletesebben

LEADÁSI HATÁRIDŐ: március 21. Elérthető pont 100

LEADÁSI HATÁRIDŐ: március 21. Elérthető pont 100 FELHASZNÁLHATÓ IRODALOM: 1. Rubicon 1999/ 5-6, 1-2 rész 2. Tankönyv 3. Középiskolai atlasz 4. www.1000ev.hu 5. www.wikipedia.hu 6. www.holokausztmagyarorszagon.hu LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2017. március 21. Elérthető

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 34. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND

Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND 1 Tartalomjegyzék 1. Általános alapelvek 2. A tanulói jogviszony keletkezésének és megszűnésének szabályai 3. Az egyes tanulói jogok gyakorlásával

Részletesebben

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP LÁSZLÓ A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai 1. ábra. Az elszakított területeket szimbolizáló budapesti szoborcsoport A MABÉOSZ Visnya

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

Tájékoztató az örökbefogadásról

Tájékoztató az örökbefogadásról Tájékoztató az örökbefogadásról (Forrás: Család- és Népesedéspolitikai Főosztály) Az örökbefogadást a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) szabályozza. Az örökbefogadás célja az, hogy annak a gyermeknek,

Részletesebben

Tájékoztató az örökbefogadás feltételeiről

Tájékoztató az örökbefogadás feltételeiről Tájékoztató az örökbefogadás feltételeiről (Forrás: Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály) Az örökbefogadást a Családjogi törvény (1952. évi IV. törvény) szabályozza. Az örökbefogadás célja az, hogy annak

Részletesebben

Halálos kimenetelű szovjet katonai atrocitások a vasúton 1946-ban

Halálos kimenetelű szovjet katonai atrocitások a vasúton 1946-ban "Harmadszor azt kérdeztem tőle, hogy mi van a kocsiban, azt felelte, hogy a stari papa spaty"1 Halálos kimenetelű szovjet katonai atrocitások a vasúton 1946-ban Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent

Részletesebben

V. 1125. Táborfalva nagyközség iratai 1 1949-1950

V. 1125. Táborfalva nagyközség iratai 1 1949-1950 V. 25. Táborfalva nagyközség iratai 949 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 45. állvány, 3. polc D/ Népi demokratikus kori iratok a/ Képviselőtestületi iratok 949 0,0 fm b/ Elöljárósági iratok 949 0,70

Részletesebben

Mihályi Balázs. Dél-Buda ostroma 1944-1945

Mihályi Balázs. Dél-Buda ostroma 1944-1945 Mihályi Balázs Dél-Buda ostroma 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Dél-Buda Budapest ostromában (1944-45)... 10 Előzmények... 10 Az ostrom első szakasza (1944. december 24-25.) Buda bekerítése...

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

Rács Balázs főtörzsőrmester

Rács Balázs főtörzsőrmester Rács Balázs főtörzsőrmester 1908-ban született a Csanád vármegyei Magyarbánhegyesen, egy kisbirtokos család nyolc gyermeke közül negyedikként. Az elemi iskolát kitűnő eredménnyel végezte el, amely után

Részletesebben

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer

Részletesebben

Családfa ???? Kovács Lina kb Vulfovic? Apa. Anya. Kovács Antal Kovács Antalné (szül. Vulfovic Róza)

Családfa ???? Kovács Lina kb Vulfovic? Apa. Anya. Kovács Antal Kovács Antalné (szül. Vulfovic Róza) Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya?? Kovács Lina kb. 1869 1943 Vulfovic????? Apa Kovács Antal 1889 1970 Anya Kovács Antalné (szül. Vulfovic Róza) 1891 1944 Testvérek Kovács

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

Budapest ostromkalauz

Budapest ostromkalauz Mihályi Balázs Budapest ostromkalauz 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Budapest ostroma (1944 45)... 9 Védelmi és támadási eljárások Budapest ostrománál... 20 Buda Észak... 29 Buda Dél... 62

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Tervezett tervezetlenség közfoglalkoztatási tervek tartalomelemzése

Tervezett tervezetlenség közfoglalkoztatási tervek tartalomelemzése Udvari Kerstin Varga István Tervezett tervezetlenség közfoglalkoztatási tervek tartalomelemzése A tanulmány azt vizsgálja, hogy az Út a munkához program közfoglalkoztatási tervei mennyire tükrözik a jogalkotók

Részletesebben

V. 94. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek. Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) ( 1951) b) Iratok

V. 94. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek. Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) ( 1951) b) Iratok V. 94 Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) 1872 1950 ( 1951) b) Iratok (1871 ) 1872 1950 ( 1951) Terjedelem: 31,02 fm, (ebből 2,39 fm kötet), 267, 147

Részletesebben

Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet

Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete Paks 1945 utáni épített környezetére vonatkozó adatok kutatása közben az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében

Részletesebben

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA 2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:

Részletesebben

L. BALOGH BÉNI KUKORICASZEDÉS BÁCSKÁBAN? A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK SZOVJETUNIÓBA HURCOLÁSA BEN

L. BALOGH BÉNI KUKORICASZEDÉS BÁCSKÁBAN? A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK SZOVJETUNIÓBA HURCOLÁSA BEN T OTÁLIS MÚLT L. BALOGH BÉNI KUKORICASZEDÉS BÁCSKÁBAN? A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK SZOVJETUNIÓBA HURCOLÁSA 1944 1945-BEN És most az én történetem, amelyet több ezer ember ugyanúgy megélt és szenvedett végig

Részletesebben

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA 2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:

Részletesebben

Bognár Zalán A kelet-közép- és a délkelet-európai németség deportálása szovjetunióbeli kényszermunkára 1944/45, különös tekintettel Magyarországra

Bognár Zalán A kelet-közép- és a délkelet-európai németség deportálása szovjetunióbeli kényszermunkára 1944/45, különös tekintettel Magyarországra Bognár Zalán A kelet-közép- és a délkelet-európai németség deportálása szovjetunióbeli kényszermunkára 1944/45, különös tekintettel Magyarországra A totális háború jegyében lezajló második világháborúban

Részletesebben

Fahéjas rizs cukorral és 50 deka kenyér. Orosz hadifogoly kubikusok étkeztetése az I. világháború első hadiéveiben

Fahéjas rizs cukorral és 50 deka kenyér. Orosz hadifogoly kubikusok étkeztetése az I. világháború első hadiéveiben Fahéjas rizs cukorral és 50 deka kenyér Orosz hadifogoly kubikusok étkeztetése az I. világháború első hadiéveiben Az I. világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia hadifoglyainak számát a szaktörténészek

Részletesebben

V. 1109. Solymár nagyközség iratai 1834-1949

V. 1109. Solymár nagyközség iratai 1834-1949 V. 09. 834- Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 45. állvány, 3-6. polc A/a Képviselő-testületi iratok 834-848 /-853/ 0,05 fm B/a Képviselő-testületi iratok 852-854 0,04 fm C/a Képviselő-testületi iratok

Részletesebben

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle 3. szint Március-április Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle, jelentette be kedd este a francia író lánya. Kilencvenöt éves korában Párizs környéki

Részletesebben

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat

Részletesebben

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA Gazdaság, társadalom és politika Hideg szomszédság? Balti gazdaság függetlenedése a volt szojvet piactól? Energetikai kockázat? Kisebbségi kérdés, orosz ellenesség?

Részletesebben

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

A kommunizmus áldozatainak emléknapja A kommunizmus áldozatainak emléknapja 2015.02.25. Három helyszínen tartottak megemlékezést Nyíregyházán a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Délelőtt a megemlékezők Toma András, az utolsó hadifogoly

Részletesebben

V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950

V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950 V. 59. 926950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 926944 a/ Képviselőtestületi iratok 926944 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 937944,0 fm D/ Népi demokratikus

Részletesebben

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára III Karkiss Kornél magyar királyi honvéd tábornok iratai (1870)

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára III Karkiss Kornél magyar királyi honvéd tábornok iratai (1870) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára III.-1.22. Karkiss Kornél magyar királyi honvéd tábornok iratai (1870) 1945-1993 1 DVD: 6 mappa 403 fájl (2805,76 MB) Tétel Tárgy Évkör 1. Kitelepítési véghatározat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény-Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2013. szeptember

Részletesebben

A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg.

A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 18-án 1944 az elhurcolások éve. A kárpátaljai Holokauszt és a málenykij robot emlékei vidékünkön címmel tudományos konferenciát tartottak Magyarország

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM

JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM (KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL KITÖLTENI!) NÉV SZAK-ÉVFOLYAM E-MAIL-CÍM TELEFONSZÁM BEJELENTETT LAKCÍM 1 IDEIGLENES LAKCÍM/TARTÓZKODÁSI HELY 2 A 2014/2015-ös tanévben milyen

Részletesebben

TARTALOM BEVEZETŐ...11 HORVÁTH CSABA NEMZETI HADSEREGBŐL MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ( )...13

TARTALOM BEVEZETŐ...11 HORVÁTH CSABA NEMZETI HADSEREGBŐL MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ( )...13 A MAGYAR KIRÁLYSÁG KATONASÁGA A HABSBURG BIRODALOM HADSEREGÉBEN 1715-1740 TARTALOM BEVEZETŐ...11 HORVÁTH CSABA NEMZETI HADSEREGBŐL MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG (1919 1938)...13 A nemzeti hadsereg alapjainak

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM r e n d e l e t e a kondicionáló-kiképzési, valamint a katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényekről, továbbá a regeneráló pihenés és a rekreáció rendjéről szóló

Részletesebben

V. 276. Nagykőrös Város Polgármesterének iratai /1865-/ 1872-1944 /-1949/

V. 276. Nagykőrös Város Polgármesterének iratai /1865-/ 1872-1944 /-1949/ V. 276. Nagykőrös Város Polgármesterének iratai /1865-/ 1872-1944 /-1949/ Terjedelem 1 : 294,03 fm, 1931 doboz, 703 kötet, 8 köteg 2642 raktári egység Raktári helye: Nk0, 14. terem, 74-78., 185-499., és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950 Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 115. állvány 16. polc-116. állvány, 2. polc A/ Feudális kori iratok 1817 1834 a/ Közhirdetményi jegyzőkönyv 1817 1834 0,01 fm B/ Polgári kori iratok 1854 b/ Elöljárósági

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 Terjedelme: 3 doboz +1 kötet = 0,36 ifm Helyrajzi jelzete: Elhelyezés:

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Peren kívüli ügyek iratai 1952 1994 XXV. 28. d. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem

Részletesebben

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. (Bibó István) 1. Állítsa párba az események leírását a hozzá tartozó képekkel!

Részletesebben

V. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950

V. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950 V. 54. 838 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52 állvány, 3. polc Körjegyzőség közös anyaga 946 D/ Népi demokratikus kori iratok b/ Elöljárósági iratok 946,70 fm Váckisújfalu község 838 A/ Feudális

Részletesebben

19. A PÁRTFOGÓ FELÜGYELET MAGATARTÁSI SZABÁLYAI ÉS ANNAK

19. A PÁRTFOGÓ FELÜGYELET MAGATARTÁSI SZABÁLYAI ÉS ANNAK 19. A PÁRTFOGÓ FELÜGYELET MAGATARTÁSI SZABÁLYAI ÉS ANNAK MEGVÁLTOZTATÁSA. A PÁRTFOGÓ FELÜGYELET MEGSZÜNTETÉSE. FIATALKORÚAK PÁRTFOGÓ FELÜGYELETE. A PÁRTFOGÓ FELÜGYELET VÉGREHAJTÁSA A VÁDEMELÉS ELHALASZTÁSA

Részletesebben

100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról. Általános rendelkezések

100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról. Általános rendelkezések 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról A Kormány a közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

LAKÁSGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY

LAKÁSGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI IGAZGATÓSÁG LAKÁSGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY 1113 Budapest, Bocskai út 39-41. L16 L A K B É R T Á M O G A T Á S I R Á N T I

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

A VERITAS Történetkutató Intézet tisztelettel meghívja Önt a. Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956

A VERITAS Történetkutató Intézet tisztelettel meghívja Önt a. Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 A VERITAS Történetkutató Intézet tisztelettel meghívja Önt a Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 című kiállítás megnyitójára és Sára Sándor GULÁG témájú filmjeiből készült DVD-k ünnepélyes átadására

Részletesebben

601. fond: Abádszalók nagyközség iratai

601. fond: Abádszalók nagyközség iratai 601. fond: Abádszalók nagyközség iratai V 601. 1. Képviselıtestületi közgyülési jegyzıkönyv 1897-1902 V 601. 2. Közgyülési jegyzıkönyv 1902-1907 V 601. 3. Közgyülési jegyzıkönyv 1913-1917 Mutatóval A-Z

Részletesebben

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Általános alapelvek... 1 1.1.A házirend feladata... 1 1.2. A házirend jogi háttere, személyi és területi hatálya... 1

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai Somogy Megyei Levéltár Stephaits Richárd szolgabíró iratai 1784-1848. XIV. 32. Terjedelem Raktári egységek száma Terjed ifm. elem kisdoboz, nagy doboz, 1 csomó, Iratok: 0. 04. ifm. kötet, Kötetek: - ifm.

Részletesebben

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 70 70 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. ÁPRILIS Karácsony Veronika Nõk a haderõben, 2008 Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja 2008 õszén kérdõíves vizsgálatot folytatott,

Részletesebben

CEGLÉD VÁROS 2014. ÉVI

CEGLÉD VÁROS 2014. ÉVI CEGLÉD VÁROS 2014. ÉVI KÖRNYEZETSZÉPÍTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Zelk Zoltán: A kis kertész Kora reggel talpon vagyok, kis kertembe kiszaladok, várnak énrám a virágok, rózsák, szegfűk, tulipánok.

Részletesebben

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS TARTALOM Bevezetés... 3 Az elemzés szempontjai... 4 Sorstípusok... 4 Vizsgálati szempontok... 4 Szolidaritás és embermentés... 6 I. szakasz: antiszemitizmus

Részletesebben