ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA. A következıkben áttekintjük a fontosabb leképezési eljárásokat és azok alapvetı tulajdonságait.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA. A következıkben áttekintjük a fontosabb leképezési eljárásokat és azok alapvetı tulajdonságait."

Átírás

1 ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA Az ábrázoló geometria célja a térbeli alakzatok meghatározása alakra, nagyságra és helyzetre nézve síkban való ábrázolás által és ezen ábrázolás alapján a térbeli alakzatra vonatkozó feladatoknak rajzbeli megoldása. (Strommer Gyula: Ábrázoló geometria) Az ábrázoló geometria tehát a teret képezi le síkra/síkokra kölcsönösen egyértelmő módon vetítéssel. Célja, hogy térbeli szerkesztéseket el tudjunk végezni egyetlen síkban (a szerkesztésekhez használt síkban). Az ábrázoló geometria megértéséhez szükséges ismerni az elemi sík- és térgeometriát, a projektív geometriát valamint a differenciálgeometria alapjait. Rövid történeti áttekintés: Az ábrázoló geometria gyökerei az ókorba nyúlnak vissza, hiszen már i.e. 13 körül Vitruvius római építımester tervei alaprajzokból (felülnézet) és homlokrajzokból (elılnézet) álltak. Ezeket a szerkesztési eljárásokat egészen a középkorig csupán az építészek használták és gyakorlati jelentısége volt. Késıbb már királyi építészek és mérnökök írásba foglalták az építészethez (illetve szobrászathoz és festészethez) szükséges alapvetı szerkesztéseket. Gérard Desargues volt az elsı tudós, aki egy es értekezésében vizsgálni kezdte a különbözı ábrázolási módok közös jellemzıit és bizonyítani próbálta a módszerek helyességét. Késıbb Abraham Bosse mővész folytatta Desargues munkásságát. Pontosabb bizonyításokkal Amédée-Francois Frézier állt elı 1737-ben. Az ábrázoló geometriát mint önálló tudományágat Gaspard Monge ( ) teremtette meg. İ fedezte föl és írta le egy rendszerbe az ábrázoláshoz szükséges általános és elvont szabályokat. Ezen okok miatt tekintjük Monge-t az ábrázoló geometria atyjának. Alapvetı tankönyvét 1798-ban jelentette meg. Monge mindemellett a differenciálgeometriában is igen jelentıs eredményeket ért el. Monge könyve után virágzásnak indult az ábrázoló geometria. Az axonometrikus ábrázolás J. H. Lambert nevéhez főzıdik. Az axonometria általános elméletét K. W. Pohlke ( ) dolgozta ki. Mindezekkel párhuzamosan természetes volt, hogy az emberi látás sajátosságait is szerették volna szerkesztésekkel reprodukálni (ezt igényelte a festészet, szobrászat is). Az emberi szem nem párhuzamos vetítéssel alkot meg egy képet egy adott tárgyról, hanem adott centrumból történı vetítéssel. Ez a centrális képalkotás a perspektíva (gyakorlati perspektíva). Reneszánsz mővészek írták össze a leképezés sajátosságait ( 1350 tıl 1500-ig): F. Brunelleschi, L. Battista Alberti, majd késıbb Albrecht Dürer és Pietro della Francesca. Késıbb, a XIX. század végén, a XX. század elején a fényképezıgép megjelenésével új irányt vett a centrális vetítés kutatása. Az ábrázoló geometriához tartozik egy érdekes nemlineáris leképezés, az ún. ciklográfia (térbeli pont képe egy kör a síkban). A ciklográfia kiemelkedı alakjai: Fiedler, E. Müller, J. Krames. A XX. század kutatói általánosításokkal foglalkoztak (például a centrálaxonometria vagy a Maurin-féle leképzés, amely 4 dimenziós teret képezi le egy síkra). Napjainkban az ábrázoló geometria összemosódik a komputergrafikával. A következıkben áttekintjük a fontosabb leképezési eljárásokat és azok alapvetı tulajdonságait. Az ábrázoló geometriában általában 3 dimenziós (az ideális síkkal) kibıvített euklideszi térben dolgozunk. 1

2 LÉNYEGESEBB ÁBRÁZOLÁSI MÓDOK 1. Párhuzamos vetítések A vetítés(ek) iránya(i) egy (vagy több) egyenessel párhuzamos(ak). Alapvetı tulajdonságok: Minden párhuzamos vetítés affin leképezés, ezért egyenestartó illeszkedéstartó párhuzamosságtartó osztóviszonytartó a) Monge-projekció A teret két egymásra merıleges képsíkra (merılegesen) vetítjük. Egy pontnak ily módon egy pontpár felel meg (a leképezés így kölcsönösen egyértelmő). A két képsíkot ezután egymásba hajtjuk, így egy síkban (a rajz síkjában) ábrázolhatjuk a teret. b) Axonometria A tér pontjait három, egymásra páronként merıleges koordinátasíkra vetítjük. Ezt a rendszert (a térbeli pontot és a három vetületét) képezzük le egyetlen képsíkra. (A képsík egybeeshet a koordinátasíkok egyikével is, ez a helyzet az ún. Kavalier-axonometriánál.) Egy pontot két képével adhatunk meg egyértelmően (a hiányzó két kép már megszerkeszthetı). A vetítési rendszert 4 pont és képe adja meg egyértelmően: A tengelykereszt origója (O) a tengelyegyenesek egységpontjaival (E x, E y és E z ) és ezek képei! Létezik ferdeszögő és merıleges (ortogonális) axonometria aszerint, hogy a fent említett rendszert tetszıleges irányból vagy merılegesen vetítjük a képsíkra. 2

3 Lényegesebb speciális axonometriák: Kavalier-axonometria (olyan ferdeszögő axonometria, ahol a képsík egybeesik az [y,z] koordinátasíkkal) és az ortogonális axonometria (a vetítés iránya merıleges a képsíkra). Az axonometria alaptétele: Egy tárgy minden axonometrikus képe megkapható a tárgy egy megfelelı paralel projekciójának affin képeként. Pohlke-tétel (1853): A sík egy O pontjából kiinduló nem kollineáris OE x, OE y, OE z szakasza mindig tekinthetık egy O(E x,e y,e z ) egyenlıszárú derékszögő koordinátatengelykereszt paralel projekcióinak. (Más megfogalmazásban: Egy térbeli alakzat axonometrikus képe mindig hasonló a térbeli alakzat valamely párhuzamos vetületéhez.) c) Kótás-projekció Egyetlen képsík áll rendelkezésre. A tér pontjait merılegesen vetítjük erre a síkra. Mivel a leképezés így még nem egyértelmő, ezért minden ponthoz egy számot rendelünk, a pont képsíktól való elıjeles távolságát. (Szükség van az egységnyi távolság, azaz az egység megadására.) 3

4 2. Centrális vetítések Alapvetı tulajdonságok egyenestartó illeszkedéstartó általában nem párhuzamosságtartó kettısviszonytartó (A, B, C, D pontok kettısviszonya: ( ABC ) ( ABCD ) =.) ( ABD ) a) Gyakorlati perspektíva Az emberi látáshoz legközelebbi ábrázolási eljárás. Adott két sík: a képsík, amely függıleges helyzető és egy alapsík, amely a képsíkra merıleges. A vetítés centruma nem illeszkedhet a képsíkra. Egy-egy objektum ábrázolásánál a centrum képsíkra vetett merıleges vetülete és két egymással párhuzamos egyenes segíti a szerkesztést (a képsíkon természetesen): egyik a képsík és alapsík metszésvonala (alapvonal), a másik pedig az ún. horizontvonal (a horizontvonal az alapsík ideális egyenesének a képe, de minden képsíkkal párhuzamos egyenes ideális pontjának is itt helyezkedik el a képe). b) Centrális projekció Egyképsíkos ábrázolási mód. Adott egy képsík és egy rá nem illeszkedı pont (a centrum). A képsíkon a centrum merıleges vetületével és az ún. distanciakörrel dolgozunk (Distanciakör: olyan kör, melynek középpontja a centrum merıleges vetülete, sugara a centrum és a képsík távolsága). A centrális projekció érdekessége, hogy önálló pontot nem tudunk ábrázolni. Az ábrázolás alapeleme az egyenes, amelyet két pontjával adunk meg: az egyenes és a 4

5 képsík közös pontjával (nyomponttal), illetve az ún. irányponttal. (Iránypont: az egyenes ideális pontjának a centrumon keresztül vetített képe.) Nem egyenestartó leképezések: inverzió, sztereografikus projekció, ciklográfia stb. TÉRELEMEK KÖLCSÖNÖS HELYZETE, TÉRELEMEK ÁBRÁZOLÁSA Térelemek kölcsönös helyzetei Pont és egyenes: a pont illeszkedik az egyenesre a pont nem illeszkedik az egyenesre Pont és sík: a pont illeszkedik a síkra a pont nem illeszkedik a síkra Egyenes és sík: az egyenes illeszkedik a síkra az egyenesnek és a síknak van egy közös pontja az egyenes párhuzamos a sík egy egyenesével Két egyenes: a két egyenes párhuzamos (beleértve az egybeesést is) a két egyenesnek van egy közös pontja (a két egyenes metszı) a két egyenesnek nincs közös pontja, de nem párhuzamosak (a két egyenes kitérı) Két sík: a két sík párhuzamos (beleértve az egybeesést is) a két sík metszı, metszetük egy egyenes (Két pont lehetséges helyzete egyértelmő.) 5

6 Alapelemek ábrázolása Monge-projekcióban és axonometriában Pont ábrázolása Monge-projekció: A térbeli P pont két képe: P az elsı képsíkra, P a második képsíkra esı merıleges vetület. A vetítés tulajdonságaiból adódóan P P egyenes merıleges lesz az x 1,2 tengelyre ezt az egyenest rendezınek nevezzük. (A PP illetve PP egyenesek a vetítıegyenesek.) Ált. axonometria: A pontot két képével adhatjuk meg egyértelmően. Az ábrán ez a két pont a P (a térbeli pont axonometrikus képe) és a P (a térbeli pont [x,y] síkra esı vetületének axonometrikus képe). Ebbıl a két pontból a hiányzó P és P a három tengely képét felhasználva szerkeszthetı. (Elég csupán végiggondolni, hogy a térbeli pontot hogyan vetítettük a három koordinátasíkra: a térbeli vetítések síkbeli képeit szaggatott vonallal jelöltük.) Például P pont szerkesztése: Tudjuk, hogy a térben a P pontot merılegesen kell vetíteni az [y,z] síkra. Mivel a térben az x tengely merıleges az [y,z]-re, így a párhuzamosságtartás miatt P axonometrikus képébıl az x-szel kell párhuzamost húzni. Ekkor megvan a vetítés iránya, de nem tudjuk a pont és a vetület távolságát. Ebben a P segít, mivel P távolsága az y tengelytıl egyenlı a P és [y,z] közötti távolsággal. Ez az axonometrikus képre is öröklıdik az osztóviszonytartás miatt. Megjegyzés: A gyakorlatban a tengelyeket, a pontot és a pont koordinátasíkokra esı vetületeit egyszerően x, y, z; P, P, P, P jelöli. Egyenes ábrázolása Monge-projekció: Ha egy egyenest merılegesen vetítjük elıször K 1 -re, majd K 2 -re, egy-egy egyenest kapunk (e és e ). Az [e,e ] és [e,e ] síkokat vetítısíkoknak nevezzük. Egy vetítısík (a leképezés tulajdonságai miatt) merıleges a megfelelı képsíkra. Egy egyenes képsíkokkal alkotott metszéspontjait nyompontoknak hívjuk, 6

7 N 1 -gyel, illetve N 2 -vel jelöljük. (Ezek a nyompontok esetenként ideális pontok is lehetnek például az egyik képsíkra merıleges egyenesnek nem tudjuk megszerkeszteni mindkét nyompontját.) A két nyompontot ugyanúgy két képével ábrázoljuk, mint egy tetszıleges pont esetén. Ált. axonometria: Ahogyan a pont ábrázolásánál már végigvezettük, elsı lépésként itt is két tetszıleges kép szükséges az egyértelmő ábrázoláshoz (az ábrán: e és e ). A hiányzó e és e képeket az egyenes két pontja segítségével kaphatjuk meg. Választhatunk két tetszıleges pontot az e egyenesrıl: azoknak megszerkesztjük a hiányzó képeit, majd a két pont megfelelı képeinek összekötésével e és e adódik. Általában a rendelkezésre álló nyompontok hiányzó képeit szerkesztjük meg. A rajzon N 1 pont az egyenes [x,y] síkkal való metszéspontja (azaz e és e közös pontja az elsı nyompont). Ezen pont hiányzó két képét a korábban említett módon határozhatjuk meg. A második nyompont (az egyenes és az [y,z] közös pontja) esetében ugyanígy járhatunk el itt e és y metszéspontjából z-vel párhuzamost húzva megkapjuk a nyompontot, a többi képét a pont ábrázolása alapján szerkeszthetjük. (Egy egyenesnek általában 3 nyompontja van egy axonometrikus ábrázolás esetén.) Sík ábrázolása Monge-projekció: Egy síkot 3 pontja egyértelmően meghatározza, megtehetnénk tehát, hogy 3 tetszıleges pontot ábrázolva kijelentjük: síkot ábrázoltunk. (A gyakorlatban sokszor tesszük ezt.) Azonban szerkesztések során szükség van arra, hogy speciális elemeit lássuk a síknak. Ahogyan az egyeneseket a nyompontok határozták meg a síkot két nyomvonalával ábrázolhatjuk. A nyomvonalak a sík és a képsíkok metszésvonalai. A két nyomvonal (n 1 és n 2 ) az x 1,2 tengely egy pontjába fut ez könnyen átgondolható. 7

8 Ált. axonometria: A Monge-projekcióhoz hasonlóan itt is nyomvonalakkal ábrázoljuk leggyakrabban a síkokat. Itt azonban két nyomvonal helyett általában három létezik a három koordinátasíkkal való metszésvonal. NÉHÁNY FELADAT 1. Adott egy csonkolt kocka képe Monge-projekcióban. Szerkesszünk errıl a kockáról szemléletes képet! 8

9 2. Adott egy csonkolt henger képe Monge-projekcióban. Szerkesszünk errıl a hengerrıl szemléletes képet! 3. Ábrázoljunk kockát gyakorlati perspektívában! (Ez a szerkesztés érdekességként szerepel. Magyarázatot ld. bármilyen gyakorlati perspektíváról szóló könyvben.) 9

10 Megoldások: Ajánlott irodalom: Romsauer Lajos: Ábrázoló geometria 1-2. Zigány Ferenc: Ábrázoló geometria Strommer Gyula: Ábrázoló geometria Kárteszi Ferenc: Ábrázoló geometria Katona Zoltán: Ábrázoló geometria Lırincz Pál Petrich Géza: Ábrázoló geometria Gyarmathi László: Ábrázoló geometria 2. 10

A tér lineáris leképezései síkra

A tér lineáris leképezései síkra A tér lineáris leképezései síkra Az ábrázoló geometria célja: A háromdimenziós térben elhelyezkedő alakzatok helyzeti és metrikus viszonyainak egyértelmű és egyértelműen rekonstruálható módon történő ábrázolása

Részletesebben

Az alap és homlokrajz eljárást az építészet szülte. (rómaiak, egyiptomiak, Salamon király - jeruzsálemi templom)

Az alap és homlokrajz eljárást az építészet szülte. (rómaiak, egyiptomiak, Salamon király - jeruzsálemi templom) Az ábrázoló geometria célja a térbeli alakzatok meghatározása alakra, nagyságra és helyzetre nézve síkban való ábrázolás által, s ezen ábrázolás alapján a térbeli alakzatra vonatkozó feladatok rajzbeli

Részletesebben

Térbeli transzformációk, a tér leképezése síkra

Térbeli transzformációk, a tér leképezése síkra Térbeli transzformációk, a tér leképezése síkra Homogén koordináták bevezetése térben A tér minden P pontjához kölcsönösen egyértelműen egy valós (x, y, z) számhármast rendeltünk hozzá. (Descartes-féle

Részletesebben

pontokat kapjuk. Tekintsük például az x tengelyt. Ezen ismerjük az O, E

pontokat kapjuk. Tekintsük például az x tengelyt. Ezen ismerjük az O, E Az axonometria előadások és gyakorlatok vázlata Bevezetés Az axonometrikus ábrázolás feladata, hogy a térbeli alakzatok szemléletes képét gyorsan és egyszerűen állítsuk elő. Egy alakzat szemléletes képe

Részletesebben

Axonometria és perspektíva. Szemléltető céllal készülő ábrák

Axonometria és perspektíva. Szemléltető céllal készülő ábrák Axonometria és perspektíva Szemléltető céllal készülő ábrák Axonometria Jelentése: tengelyek mentén való mérés (axis: tengely, metrum: mérték) Az axonometria a koordinátarendszer tengelyein mért távolságok,

Részletesebben

Ferde kúp ellipszis metszete

Ferde kúp ellipszis metszete Ferde kúp ellipszis metszete A ferde kúp az első képsíkon lévő vezérkörével és az M csúcsponttal van megadva. Ha a kúpból ellipszist szeretnénk metszeni, akkor a metsző síknak minden alkotót végesben kell

Részletesebben

Transzformációk síkon, térben

Transzformációk síkon, térben Transzformációk síkon, térben Leképezés, transzformáció Leképezés: Ha egy A ponttér pontjaihoz egy másik B ponttér pontjait kölcsönösen egyértelműen rendeljük hozzá, akkor ezt a hozzárendelést leképezésnek

Részletesebben

GEIGER JÁNOS ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA

GEIGER JÁNOS ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA GEIGER JÁNOS ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA 2015 A jegyzet bírálója: Dr. Juhász Imre egyetemi tanár A jegyzetet szerkesztette, gépelte, rajzolta: Dr. Geiger János PhD 3 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ... 9 BEVEZETÉS... 11

Részletesebben

ÁBRÁZOLÓ ÉS MŰVÉSZETI GEOMETRIA I. RÉSZLETES TARTALMI KÖVETELMÉNYEK

ÁBRÁZOLÓ ÉS MŰVÉSZETI GEOMETRIA I. RÉSZLETES TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A vizsga formája ÁBRÁZOLÓ ÉS MŰVÉSZETI GEOMETRIA I. RÉSZLETES TARTALMI KÖVETELMÉNYEK Középszinten: írásbeli. Emelt szinten: írásbeli. A részletes követelmények felépítése és használata A részletes vizsgakövetelmények

Részletesebben

Lineáris vetítési eljárás

Lineáris vetítési eljárás Tudományos Diákköri Konferencia Gergye Menyhért Lineáris vetítési eljárás Konzulens: dr. Szoboszlai Mihály egyetemi docens Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészeti Ábrázolás Tanszék 2014

Részletesebben

Bevezetés. Párhuzamos vetítés és tulajdonságai

Bevezetés. Párhuzamos vetítés és tulajdonságai Bevezetés Az ábrázoló geometria célja a háromdimenziós térben elhelyezkedő alakzatok helyzeti és metrikus viszonyainak egyértelműen és egyértelműen visszaállítható (rekonstruálható) módon történő való

Részletesebben

Kocka perspektivikus ábrázolása. Bevezetés

Kocka perspektivikus ábrázolása. Bevezetés 1 Kocka perspektivikus ábrázolása Bevezetés Előző három dolgozatunkban ~ melyek címe: 1. Sínpár perspektivikus ábrázolása, 2. Sínpár perspektivikus ábrázolása másként, 3. Sínpár perspektivikus ábrázolása

Részletesebben

A tér lineáris leképezései síkra

A tér lineáris leképezései síkra Tartalomjegyzék A tér lineáris leképezései síkra... Projektív ábrázoló geometria, centrálaxonometria... 9 Összemetszési eljárások... 5 Fotogrammetria... 0 Kinematikus geometria... 5 A tér lineáris leképezései

Részletesebben

1. Az ábrázoló geometria analitikus módszerei

1. Az ábrázoló geometria analitikus módszerei 1. Az ábrázoló geometria analitikus módszerei Az ábrázoló geometria sokrétű feladatköréből egyetlenegyet emelünk ki: szemléletes 1 kép készítése a síkon (képernyőn) valamely térbeli modellről. A tér síkra

Részletesebben

MINTAFELADATOK. 1. feladat: Két síkidom metszése I.33.,I.34.

MINTAFELADATOK. 1. feladat: Két síkidom metszése I.33.,I.34. MINTAFELADATOK 1. feladat: Két síkidom metszése I.33.,I.34. 2. feladat: Testábrázolás képsíktranszformációval Gúla ábrázolása (a magasságvonalának transzformálásával) Adott az m egyenes, a ráilleszkedő

Részletesebben

1. Munkalap. 1. Fejezze be az előrajzolás szerinti vonalfajták ábrázolását! Ügyeljen a vonalvastagságra!

1. Munkalap. 1. Fejezze be az előrajzolás szerinti vonalfajták ábrázolását! Ügyeljen a vonalvastagságra! 1. Munkalap 1. Fejezze be az előrajzolás szerinti vonalfajták ábrázolását! Ügyeljen a vonalvastagságra! 2. Rajzoljon merőleges egyenest az e egyenes P pontjába! e P 3. Ossza fel az AB szakaszt 2:3 arányban!

Részletesebben

TENB 011 segédlet a PTE PMMK építőmérnök hallgatói részére. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése

TENB 011 segédlet a PTE PMMK építőmérnök hallgatói részére. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS ALAPOK Á B R Á Z O L Ó G E O M E T R I A TENB 011 segédlet a PTE PMMK építőmérnök hallgatói részére Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése HEFOP/2004/3.3.1/0001.01

Részletesebben

SZERKESZTÉSEK RELIEF PERSPEKTÍVÁBAN

SZERKESZTÉSEK RELIEF PERSPEKTÍVÁBAN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Építészeti Geometria és Informatika Tanszék SZERKESZTÉSEK RELIEF PERSPEKTÍVÁBAN KÉSZÍTETTE: Blaesius Bence, HARMADÉVES ÉPÍTÉSZ HALLGATÓ

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Matematika és Informatika Kar 1.3 Intézet Magyar Matematika és Informatika 1.4 Szakterület

Részletesebben

17/1. Négypólusok átviteli függvényének ábrázolása. Nyquist diagram.

17/1. Négypólusok átviteli függvényének ábrázolása. Nyquist diagram. 7/. Négypólusok átviteli függvényének ábrázolása. Nyquist diagram. A szinuszos áramú hálózatok vizsgálatánál gyakran alkalmazunk különbözı komplex átviteli függvényeket. Végezzük ezt a hálózat valamilyen

Részletesebben

Ábrázoló geometria 1.

Ábrázoló geometria 1. Ábrázoló geometria 1. keresztféléves gyakorlat 2014 tavasz Készítette: (A hiányzó feladatok megoldásai előadáson hangzottak el.) Ábrázoló geometria I. 2013-2014. tanév 2. félév 1. rajzfeladat Tusrajz,

Részletesebben

Geometria. a. Alapfogalmak: pont, egyenes, vonal, sík, tér (Az alapfogalamakat nem definiáljuk)

Geometria. a. Alapfogalmak: pont, egyenes, vonal, sík, tér (Az alapfogalamakat nem definiáljuk) 1. Térelemek Geometria a. Alapfogalmak: pont, egyenes, vonal, sík, tér (Az alapfogalamakat nem definiáljuk) b. Def: félegyenes, szakasz, félsík, féltér. c. Kölcsönös helyzetük: i. pont és (egyenes vagy

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIÁBA

BEVEZETÉS AZ ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIÁBA Pék Johanna BEVEZETÉS AZ ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIÁBA (Matematika tanárszakos hallgatók számára) Tartalomjegyzék Előszó ii 0. Alapismeretek 1 0.1. Térgeometriai alapok............................. 1 0.2. Az ábrázoló

Részletesebben

Ábrázoló geometria ELTE

Ábrázoló geometria ELTE Ábrázoló geometria ELTE 1 Tartalomjegyzék 1. A Monge-féle ábrázolás 3 1.1. A 3. vetület el állítása........................................ 4 1.2. Egyenes ábrázolása..........................................

Részletesebben

Számítási feladatok a Számítógépi geometria órához

Számítási feladatok a Számítógépi geometria órához Számítási feladatok a Számítógépi geometria órához Kovács Zoltán Copyright c 2012 Last Revision Date: 2012. október 15. kovacsz@nyf.hu Technikai útmutató a jegyzet használatához A jegyzet képernyőbarát

Részletesebben

Géprajz - gépelemek. AXO OMETRIKUS ábrázolás

Géprajz - gépelemek. AXO OMETRIKUS ábrázolás Géprajz - gépelemek AXO OMETRIKUS ábrázolás Előadó: Németh Szabolcs mérnöktanár Belső használatú jegyzet http://gepesz-learning.shp.hu 1 Egyszerű testek látszati képe Ábrázolási módok: 1. Vetületi 2. Perspektivikus

Részletesebben

Contents. 1.1 Axonometria... 3

Contents. 1.1 Axonometria... 3 1 Ábrázoló geometria II 1 Contents 1 Ábrázoló geometria II 1 1.1 Axonometria............................................. 3 1.1.1 Térelemek ábrázolása.................................... 4 1.1.2 Kör képe...........................................

Részletesebben

Ábrázoló geometria kezdőknek

Ábrázoló geometria kezdőknek BANCSIK ZSOLT LAJOS SÁNDOR JUHÁSZ IMRE Ábrázoló geometria kezdőknek mobidiák könyvtár Bancsik Zsolt, Lajos Sándor, Juhász Imre Ábrázoló geometria kezdőknek mobidiák könyvtár SOROZATSZERKESZTŐ Fazekas István

Részletesebben

Az egyenes és a sík analitikus geometriája

Az egyenes és a sík analitikus geometriája Az egyenes és a sík analitikus geometriája Az egyenes a kétdimenziós koordinátarendszerben A kétdimenziós koordinátarendszerben az egyenest egy n(a, B) normálvektorával és egy r 0 helyvektorú P(x 0,y 0

Részletesebben

Egy sík és a koordinátasíkok metszésvonalainak meghatározása

Egy sík és a koordinátasíkok metszésvonalainak meghatározása 1 Egy sík és a koordinátasíkok metszésvonalainak meghatározása Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1. ábra Itt az ( u, v, w ) tengelymetszeteivel adott S síkot látjuk, az Oxyz térbeli derékszögű koordináta -

Részletesebben

PROK ISTVÁN SZILÁGYI BRIGITTA ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA. Ábrázoló geometria példákon keresztül

PROK ISTVÁN SZILÁGYI BRIGITTA ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA. Ábrázoló geometria példákon keresztül PROK ISTVÁN SZILÁGYI BRIGITTA ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA Ábrázoló geometria példákon keresztül 2011 1 Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0028 számú, a Természettudományos (matematika és fizika) képzés a műszaki

Részletesebben

GEOMETRIA 1, alapszint

GEOMETRIA 1, alapszint GEOMETRIA 1, alapszint Kiss György 4-723 Fogadóóra: péntek 8. 15-10. 00 email: kissgy@cs.elte.hu Előadás: 11. 15-13. 45, közben egyszer 15 perc szünet GEOMETRIA 1, alapszint Ajánlott irodalom: Hajós Gy.:

Részletesebben

Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia április 7.

Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia április 7. ME, Anaĺızis Tanszék 2010. április 7. , alapfogalmak 2.1. Definíció A H 1, H 2,..., H n R (ahol n 2 egész szám) nemüres valós számhalmazok H 1 H 2... H n Descartes-szorzatán a következő halmazt értjük:

Részletesebben

Matematika 11 Koordináta geometria. matematika és fizika szakos középiskolai tanár. > o < szeptember 27.

Matematika 11 Koordináta geometria. matematika és fizika szakos középiskolai tanár. > o < szeptember 27. Matematika 11 Koordináta geometria Juhász László matematika és fizika szakos középiskolai tanár > o < 2015. szeptember 27. copyright: c Juhász László Ennek a könyvnek a használatát szerzői jog védi. A

Részletesebben

Műszaki rajz. Szakma szerint csoportosítva. Építész rajz. Géprajz. Villamos rajz. Homlokzatok Alaprajzi elrendezés. Elemek rajza Kapcsolódási rajzok

Műszaki rajz. Szakma szerint csoportosítva. Építész rajz. Géprajz. Villamos rajz. Homlokzatok Alaprajzi elrendezés. Elemek rajza Kapcsolódási rajzok Műszaki rajz Szakma szerint csoportosítva Építész rajz Homlokzatok Alaprajzi elrendezés Géprajz Elemek rajza Kapcsolódási rajzok Villamos rajz Villamos hálózatok Erősáramú berendezések Műszaki rajz Cél

Részletesebben

A tűzfalakkal lezárt nyeregtető feladatához

A tűzfalakkal lezárt nyeregtető feladatához 1 A tűzfalakkal lezárt nyeregtető feladatához Bevezetés Ehhez először tekintsük az 1. ábrát! 1 Itt azt szemlélhetjük, hogy hogyan lehet el - kerülni egy épület tűzfalának eláztatását. A felső ábrarészen

Részletesebben

Projektív ábrázoló geometria, centrálaxonometria

Projektív ábrázoló geometria, centrálaxonometria Projektív ábráoló geometria, centrálaonometria Ennél a leképeésnél a projektív teret seretnénk úg megjeleníteni eg képsíkon, hog a aonometrikus leképeést (paralel aonometriát) speciális esetként megkaphassuk.

Részletesebben

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Geometria III.

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Geometria III. Geometria III. DEFINÍCIÓ: (Vektor) Az egyenlő hosszúságú és egyirányú irányított szakaszoknak a halmazát vektornak nevezzük. Jele: v. DEFINÍCIÓ: (Geometriai transzformáció) Geometriai transzformációnak

Részletesebben

= Y y 0. = Z z 0. u 1. = Z z 1 z 2 z 1. = Y y 1 y 2 y 1

= Y y 0. = Z z 0. u 1. = Z z 1 z 2 z 1. = Y y 1 y 2 y 1 Egyenes és sík a térben Elméleti áttekintés Az egyenes paraméteres egyenlete: X = u 1 λ + x 0 Y = u λ + y 0, Z = u λ + z 0 ahol a λ egy valós paraméter Az u = (u 1, u, u ) az egyenes irányvektora és P

Részletesebben

ÉPÍTŐMÉRNÖKI ÁBRÁZOLÁS

ÉPÍTŐMÉRNÖKI ÁBRÁZOLÁS SEGÉDLET AZ ÉPÍTŐMÉRNÖKI ÁBRÁZOLÁS TANTÁRGYHOZ II. RÉSZ 2014. 1 Bevezetés 2011-ben az Építőmérnöki ábrázolás tantárgy előadási és gyakorlati tananyaga bővítésre került. Jelen jegyzet a 2006-ban Nika Endre,

Részletesebben

Síklapú testek. Gúlák, hasábok Metszésük egyenessel, síkkal

Síklapú testek. Gúlák, hasábok Metszésük egyenessel, síkkal Síklapú testek Gúlák, hasábok Metszésük egyenessel, síkkal Az előadás átdolgozott részleteket tartalmaz a következőkből: Gubis Katalin: Ábrázoló geometria Vlasta Szirovicza: Descriptive geometry Síklapú

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve ÉPÍTŐMÉRNÖKI ÁBRÁZOLÁS II. 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOEM AV57 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus előadás

Részletesebben

Műszaki rajz alapjai

Műszaki rajz alapjai Műszaki rajz alapjai Definíció A műszaki rajz valamilyen információhordozón rögzített, egyezményes szabályoknak megfelelően, grafikusan ábrázolt műszaki információ, amely rendszerint méretarányos Műszaki

Részletesebben

CAD-CAM-CAE Példatár

CAD-CAM-CAE Példatár CAD-CAM-CAE Példatár A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: CAx rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag rész: A feladat rövid leírása: VEM Rúdszerkezet sajátfrekvenciája ÓE-A05 alap közepes haladó

Részletesebben

Kiegészítések Kurusa Árpád és Szemők Árpád A számítógépes ábrázoló geometria alapjai c. könyvéhez

Kiegészítések Kurusa Árpád és Szemők Árpád A számítógépes ábrázoló geometria alapjai c. könyvéhez Kiegészítések Kurusa Árpád és Szemők Árpád A számítógépes ábrázoló geometria alapjai c. könyvéhez Nagy Gábor P. 2005. szeptember 5. Tartalomjegyzék 1. Vetítések 1 1.1. Vetítések a közönséges síkon és térben.............

Részletesebben

Kiegészítés a merőleges axonometriához

Kiegészítés a merőleges axonometriához 1 Kiegészítés a merőleges axonometriához Időnként találunk egy szép és könnyebben érthető levezetést, magyarázó ábrát, amit érdemesnek gondolunk a megosztásra. Most is ez történt, az [ 1 ] és [ 3 ] művek

Részletesebben

Összeállította: dr. Leitold Adrien egyetemi docens

Összeállította: dr. Leitold Adrien egyetemi docens Az R 3 tér geometriája Összeállította: dr. Leitold Adrien egyetemi docens 2008.09.08. 1 Vektorok Vektor: irányított szakasz Jel.: a, a, a, AB, Jellemzői: irány, hosszúság, (abszolút érték) jel.: a Speciális

Részletesebben

A hiperbolikus síkgeometria Poincaré-féle körmodellje

A hiperbolikus síkgeometria Poincaré-féle körmodellje A hiperbolikus síkgeometria Poincaré-féle körmodellje Ha egy aiómarendszerre modellt adunk, az azt jelenti, hogy egy matematikai rendszerben interpretáljuk az aiómarendszer alapfogalmait és az aiómák a

Részletesebben

Koordináta geometria III.

Koordináta geometria III. Koordináta geometria III. TÉTEL: A P (x; y) pont akkor és csak akkor illeszkedik a K (u; v) középpontú r sugarú körre (körvonalra), ha (x u) 2 + (y v) 2 = r 2. Ez az összefüggés a K (u; v) középpontú r

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP. Mechatronika/Mechatronikus mérnök Végzettség

TANTÁRGYI ADATLAP. Mechatronika/Mechatronikus mérnök Végzettség TANTÁRGYI ADATLAP 1. A tanulmányi program jellemzői 1.1 A felsőoktatási intézmény Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 1.2 Kar Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kar 1.3 Tanszék Gépészmérnöki

Részletesebben

Fontos a pontosság. Miklós Ildikó Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok

Fontos a pontosság. Miklós Ildikó Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok Fontos a pontosság Miklós Ildikó Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok miklosildiko@komal.hu Amikor egy geometriai feladathoz megpróbálunk ábrát rajzolni, elıfordulhat, hogy nehézségekbe ütközünk:

Részletesebben

M!szaki ábrázolás II. Ábrázolás szabályai

M!szaki ábrázolás II. Ábrázolás szabályai Palotai Katalin M!szaki ábrázolás II. Ábrázolás szabályai A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerel ) A követelménymodul száma: 0111-06 A tartalomelem azonosító

Részletesebben

A közönséges csavarvonal érintőjének képeiről

A közönséges csavarvonal érintőjének képeiről A közönséges csavarvonal érintőjének képeiről Már régóta rajzoljuk a táblára a közönséges csavarvonal vetületeinek és síkba teríté - sének ábráit, a Gépészeti alapismeretek tantárgy óráin. Úgy tűnik, itt

Részletesebben

2) A koordinátázott síkban adva van egy E ellipszis, melyet az x2

2) A koordinátázott síkban adva van egy E ellipszis, melyet az x2 1. feladatsor (Kúpszeletekre vonatkozó feladatok) Ha egy feladatban síkbeli koordinátákat alkalmazunk, akkor azok egy derékszög koordinátarendszerre vonatkoznak, melynek kezd pontja O és ortonormált alapvektorai

Részletesebben

VII.4. RAJZOLGATUNK II. A feladatsor jellemzői

VII.4. RAJZOLGATUNK II. A feladatsor jellemzői VII.4. RAJZOLGATUNK II. Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Axonometrikus rajzok készítése megadott szempontok alapján, meglévő rajzok kiegészítése, azokban való tájékozódás. Előzmények Arányos számítások,

Részletesebben

Geometria 1 összefoglalás o konvex szögek

Geometria 1 összefoglalás o konvex szögek Geometria 1 összefoglalás Alapfogalmak: a pont, az egyenes és a sík Axiómák: 1. Bármely 2 pontra illeszkedik egy és csak egy egyenes. 2. Három nem egy egyenesre eső pontra illeszkedik egy és csak egy sík.

Részletesebben

2. ELŐADÁS. Transzformációk Egyszerű alakzatok

2. ELŐADÁS. Transzformációk Egyszerű alakzatok 2. ELŐADÁS Transzformációk Egyszerű alakzatok Eltolás A tér bármely P és P pontpárjához pontosan egy olyan eltolás létezik, amely P-t P -be viszi. Bármely eltolás tetszőleges egyenest vele párhuzamos egyenesbe

Részletesebben

Információ megjelenítés Műszaki rajz. Dr. Iványi Péter

Információ megjelenítés Műszaki rajz. Dr. Iványi Péter Információ megjelenítés Műszaki rajz Dr. Iványi Péter Műszaki tevékenység Törvény Rendelet Jogszabály Szabvány Engedélyek Szabadalmak Tudományos Technikai eredmények Energia alapanyag Beüzemelés Jótállás,

Részletesebben

Gyakorló feladatok a geometria témazáró dolgozathoz

Gyakorló feladatok a geometria témazáró dolgozathoz Gyakorló feladatok a geometria témazáró dolgozathoz Elmélet 1. Mit értünk két pont, egy pont és egy egyenes, egy pont és egy sík, két metszı, két párhuzamos illetve két kitérı egyenes, egy egyenes és egy

Részletesebben

Információ megjelenítés Műszaki rajz

Információ megjelenítés Műszaki rajz Információ megjelenítés Műszaki rajz Műszaki rajz Tartalom Kiemeltem a gyakorlatok miatt Érzékelés alapjai Grafikus ábrázolás Tudományos adatok megjelenítése Grafikus megjelenítés alapjai Műszaki tevékenység

Részletesebben

Analitikus térgeometria

Analitikus térgeometria Analitikus térgeometria Wettl Ferenc el adása alapján 2015.09.21. Wettl Ferenc el adása alapján Analitikus térgeometria 2015.09.21. 1 / 23 Tartalom 1 Egyenes és sík egyenlete Egyenes Sík 2 Alakzatok közös

Részletesebben

9. előadás. Térbeli koordinátageometria

9. előadás. Térbeli koordinátageometria 9. előadás Térbeli koordinátageometria Koordinátageometria a térben Descartes-féle koordinátarendszerben dolgozunk. A legegyszerűbb alakzatokat fogjuk vizsgálni. Az ezeket leíró egyenletek első-, vagy

Részletesebben

VARIÁLHATÓ PÉLDATÁR Matematika2 (A2)

VARIÁLHATÓ PÉLDATÁR Matematika2 (A2) Szép Gabriella VARIÁLHATÓ PÉLDATÁR Matematika2 (A2) 2011 Ismertető Tartalomjegyzék Pályázati támogatás Gondozó Szakmai vezető, lektor Technikai szerkesztő ISBN Copyright Támogatás: Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0028

Részletesebben

projektív geometria avagy

projektív geometria avagy A probléma eredete. Előzmények. Egy művészetből született tudomány, a projektív geometria avagy Hogyan lett a barackmagból atommag? Klukovits Lajos TTIK Bolyai Intézet 2015. november 17. A képzőművészeti

Részletesebben

VII.2. RAJZOLGATUNK. A feladatsor jellemzői

VII.2. RAJZOLGATUNK. A feladatsor jellemzői VII.2. RAJZOLGATUNK Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Axonometrikus rajzok készítése megadott szempontok alapján, meglévő rajzok kiegészítése, azokban való tájékozódás. Előzmények Arányos számítások,

Részletesebben

Módszertani különbségek az ábrázoló geometria oktatásában matematika tanár és építészmérnök hallgatók esetén

Módszertani különbségek az ábrázoló geometria oktatásában matematika tanár és építészmérnök hallgatók esetén Módszertani különbségek az ábrázoló geometria oktatásában matematika tanár és építészmérnök hallgatók esetén Pék Johanna Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Építészeti Ábrázolás

Részletesebben

Bevezetés. Transzformáció

Bevezetés. Transzformáció Geoinformatika alapjai ea. VI. Bevezetés GIS mőveletek I. Tematika Számonkérés Irodalom Transzformáció 28.5.6. Transzformációk típusai formátum geometriai 28.5.6. 2 Geometriai transzformáció I. Célja:

Részletesebben

Transzformációk, amelyek n-dimenziós objektumokat kisebb dimenziós terekbe visznek át. Pl. 3D 2D

Transzformációk, amelyek n-dimenziós objektumokat kisebb dimenziós terekbe visznek át. Pl. 3D 2D Vetítések Transzformációk, amelyek n-dimenziós objektumokat kisebb dimenziós terekbe visznek át. Pl. 3D 2D Vetítések fajtái - 1 perspektívikus A párhuzamos A A' B A' B A vetítés középpontja B' Vetítési

Részletesebben

Geometriai példatár 3.

Geometriai példatár 3. Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Baboss Csaba Szabó Gábor Geometriai példatár 3. GEM3 modul Projektív geometria SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi terméket a szerzői jogról szóló 1999.

Részletesebben

Forgáshenger normálisának és érintősíkjának megszerkesztése II/1

Forgáshenger normálisának és érintősíkjának megszerkesztése II/1 Forgáshenger normálisának és érintősíkjának megszerkesztése II/1 Adott egy forgáshenger: t főegyenes tengelye két vetületi képével t: 0, 110,170-től jobb felső sarokig egy felületi pontjának második vetületi

Részletesebben

További adalékok a merőleges axonometriához

További adalékok a merőleges axonometriához 1 További adalékok a merőleges axonometriához Egy szép összefoglaló munkát [ 1 ] találtunk az interneten, melynek előző dolgoza - tunkhoz csatlakozó részeit itt dolgozzuk fel. Előző dolgozatunk címe: Kiegészítés

Részletesebben

Tárgyak műszaki ábrázolása. Metszeti ábrázolás

Tárgyak műszaki ábrázolása. Metszeti ábrázolás Tárgyak műszaki ábrázolása Metszeti ábrázolás Ábrázolás metszetekkel A belső üregek, furatok, stb. szemléletes bemutatására a metszeti ábrázolás szolgál A metszeti ábrázolás elve Az üreges tárgyat egy

Részletesebben

Síkgörbék. 1. Készítsünk elfogadható ábrát a G: t frac(1/t) leképezés gráfjáról. (frac a törtrész függvény, ez a Maple függvénynév is.

Síkgörbék. 1. Készítsünk elfogadható ábrát a G: t frac(1/t) leképezés gráfjáról. (frac a törtrész függvény, ez a Maple függvénynév is. Síkgörbék 1. Készítsünk elfogadható ábrát a G: t frac(1/t) leképezés gráfjáról. (frac a törtrész függvény, ez a Maple függvénynév is.) 2. (n szirmú virág.) Legyen r(t) = sin(nt), (0 t 2π). Ábrázoljuk polár

Részletesebben

ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA 2.

ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA 2. ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA 2. 3. rajz 3. feladat (2013/14. tavasz) Ábrázolja egy 3,60 m szintkülönbség áthidalására szolgáló, orsótér nélküli, 2,00 m átmérőjű csavarhengeren belüli csigalépcső (jobbra csavarodó,

Részletesebben

Az axonometrikus ábrázolás analitikus geometriai egyenleteinek másfajta levezetése. Bevezetés

Az axonometrikus ábrázolás analitikus geometriai egyenleteinek másfajta levezetése. Bevezetés 1 Az axonometrikus ábrázolás analitikus geometriai egyenleteinek másfajta levezetése Bevezetés Több korábbi dolgozatunkban is foglalkoztunk hasonló dolgokkal, vagyis az axonometri - kus ábrázolás alapfeladatának

Részletesebben

20. tétel A kör és a parabola a koordinátasíkon, egyenessel való kölcsönös helyzetük. Másodfokú egyenlőtlenségek.

20. tétel A kör és a parabola a koordinátasíkon, egyenessel való kölcsönös helyzetük. Másodfokú egyenlőtlenségek. . tétel A kör és a parabola a koordinátasíkon, egyenessel való kölcsönös helyzetük. Másodfokú egyenlőtlenségek. Először megadom a síkbeli definíciójukat, mert ez alapján vezetjük le az egyenletüket. Alakzat

Részletesebben

Minden jó válasz 4 pontot ér, hibás válasz 0 pont, ha üresen hagyja a válaszmezőt, 1 pont.

Minden jó válasz 4 pontot ér, hibás válasz 0 pont, ha üresen hagyja a válaszmezőt, 1 pont. 1. 1. Név: NEPTUN kód: Tanult középiskolai matematika szintje: közép, emelt szint. Munkaidő: 50 perc. A dolgozat megírásához íróeszközön kívül semmilyen segédeszköz nem használható. A feladatlap üresen

Részletesebben

Alkatrészek tőrése. 1. ábra. Névleges méret méretszóródása

Alkatrészek tőrése. 1. ábra. Névleges méret méretszóródása 1. Alapfogalmak Alkatrészek tőrése Névleges méretnek nevezzük a munkadarab nagyságrendjének jellemzésére szolgáló alapméretet, ez a mőszaki rajzon minden esetben feltüntetésre kerül. Tőrés használatának

Részletesebben

Egy pont földfelszíni helyzetét meghatározzák: a pont alapfelületi földrajzi koordinátái a pont tengerszint feletti magassága

Egy pont földfelszíni helyzetét meghatározzák: a pont alapfelületi földrajzi koordinátái a pont tengerszint feletti magassága Földrajzi koordináták Egy pont földfelszíni helyzetét meghatározzák: a pont alapfelületi földrajzi koordinátái a pont tengerszint feletti magassága Topo-Karto-2 1 Földrajzi koordináták pólus egyenlítő

Részletesebben

- a szakmai tantárgyak alapozó ismereteinek megszerzését; - az általános műszaki műveltség folyamatos fejlesztését;

- a szakmai tantárgyak alapozó ismereteinek megszerzését; - az általános műszaki műveltség folyamatos fejlesztését; MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS A műszaki ábrázolás tantárgy tanításának általános célja a gimnáziumi képzésben, mint szabadon választott tantárgyként a szakképzést választók azt az általános vizuális kultúrát és térszemléletet,

Részletesebben

A geometriai transzformációk tárgyalásának egy módja a tanárképzésben. doktori (PhD) értekezés. Krisztin Német István

A geometriai transzformációk tárgyalásának egy módja a tanárképzésben. doktori (PhD) értekezés. Krisztin Német István A geometriai transzformációk tárgyalásának egy módja a tanárképzésben doktori (PhD) értekezés Krisztin Német István Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Debrecen, 2007 Ezen értekezést a Debreceni Egyetem

Részletesebben

Hraskó András, Surányi László: spec.mat szakkör Tartotta: Hraskó András. 1. alkalom

Hraskó András, Surányi László: spec.mat szakkör Tartotta: Hraskó András. 1. alkalom 1. alkalom 1. Beszínezzük a koordináta-rendszer rácspontjait. Egyetlen szabályt kell betartanunk: az (a;b) pontnak ugyanolyan színűnek kell lennie, mint az (a-b;a) és az (a;b-a) pontnak (a és b egész számok).

Részletesebben

Megyei matematikaverseny évfolyam 2. forduló

Megyei matematikaverseny évfolyam 2. forduló Megyei matematikaverseny 0. 9. évfolyam. forduló. különbözı pozitív egész szám átlaga. Legfeljebb mekkora lehet ezen számok közül a legnagyobb? (A) (B) 8 (C) 9 (D) 78 (E) 44. 00 009 + 008 007 +... + 4

Részletesebben

Kérdés Lista. A Magyarországon alkalmazott rajzlapoknál mekkora az oldalak aránya?

Kérdés Lista. A Magyarországon alkalmazott rajzlapoknál mekkora az oldalak aránya? Kérdés Lista információ megjelenítés :: műszaki rajz T A darabjegyzék előállítása során milyen sorrendben számozzuk a tételeket? Adjon meg legalább két módszert! T A Magyarországon alkalmazott rajzlapoknál

Részletesebben

A LECSÚSZÓ KÖR ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIÁJA. Írta: Hajdu Endre

A LECSÚSZÓ KÖR ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIÁJA. Írta: Hajdu Endre A LECSÚSZÓ KÖR ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIÁJA Írta: Hajdu Endre Geometriai, kinematikai tankönyvekben gyakran találkozhatunk annak az AB szakasznak a példájával, melynek végpontjai egy derékszöget bezáró egyenes

Részletesebben

Analitikus térgeometria

Analitikus térgeometria 5. fejezet Analitikus térgeometria Kezd és végpontjuk koordinátáival adott vektorok D 5.1 A koordináta-rendszer O kezd pontjából a P pontba mutató OP kötött vektort a P pont helyvektorának nevezzük. T

Részletesebben

Í Í É Ó Ö Í Ó Ó ű Í Í Ó ű Ó Ó Ö Ö Ó Ö ű Ó Ó Ö ű ű ű Ö Ö Ó Ó Ó Ö Í Ö Ö Ö É Ó Ó Ö Ó Ő Ö Ó Ő Ö Í Ö ű ű Í Í ű ű É Í ű Í Ö Ö Í Í É Ö Ö Í Ö Ö Ö ű Ö Ö Ö Í ű ű Í Í ű Ő Í Ö Í Í Í Ö É Ö Ö Ű Í Ö Ó Í Í Í Í Í Ö ű Ö

Részletesebben

Középpontos hasonlóság szerkesztések

Középpontos hasonlóság szerkesztések Középpontos hasonlóság szerkesztések 1. Adott az AV B konvex szög és a belsejében egy P pont. Húzzunk a P ponton át egy egyenest úgy, hogy a szög száraiból kimetszett szeletek aránya 3 : 4 legyen. Legyen

Részletesebben

A csavarvonal axonometrikus képéről

A csavarvonal axonometrikus képéről A avarvonal axonometrikus képéről Miután egyre jobban megy a Graph ingyenes függvény - ábrázoló szoftver használata, kipróbáltuk, hogy tudunk - e vele avarvonalat ábrázolni, axonometrikusan. A válasz:

Részletesebben

Műszaki rajz 37 óra. MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam. Pedagógia program kerettanterv. Szabadon választható óra:

Műszaki rajz 37 óra. MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam. Pedagógia program kerettanterv. Szabadon választható óra: MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam Pedagógia program kerettanterv Szabadon választható óra: Műszaki rajz 37 óra A műszaki rajz szabadon választható órák célja: hogy a szakirányban továbbtanulóknak sajátos szemléleti

Részletesebben

Feladatok Házi feladat. Keszeg Attila

Feladatok Házi feladat. Keszeg Attila 2016.01.29. 1 2 3 4 Adott egy O pont és egy λ 0 valós szám. a tér minden egyes P pontjához rendeljünk hozzá egy P pontot, a következő módon: 1 ha P = O, akkor P = P 2 ha P O, akkor P az OP egyenes azon

Részletesebben

GEIGER JÁNOS ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA FELADATGYÜJTEMÉNY

GEIGER JÁNOS ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA FELADATGYÜJTEMÉNY - GEIGER JÁNOS ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA FELADATGYÜJTEMÉNY 2012. Bíráló: Dr. Juhász Imre egyetemi tanár TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ I. Alapelemek ábrázolása, illeszkedése, metszése 3. 16. Alapelemek ábrázolása I.1.

Részletesebben

Egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása TK. II. kötet 25. old. 3. feladat

Egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása TK. II. kötet 25. old. 3. feladat Egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása TK. II. kötet. old.. feladat a. lépés: Az egyenlet bal oldalának ábrázolása függvényként.. lépés: Az egyenlet bal oldalának ábrázolása függvényként.. lépés:

Részletesebben

Síklapú testek. Gúlák, hasábok áthatása. Az előadás átdolgozott részleteket tartalmaz a következőkből: Gubis Katalin: Ábrázoló geometria

Síklapú testek. Gúlák, hasábok áthatása. Az előadás átdolgozott részleteket tartalmaz a következőkből: Gubis Katalin: Ábrázoló geometria Síklapú testek Gúlák, hasábok áthatása Az előadás átdolgozott részleteket tartalmaz a következőkből: Gubis Katalin: Ábrázoló geometria Áthatás Két test áthatásának nevezzük a testek közös pontjainak összességéből

Részletesebben

9. Írjuk fel annak a síknak az egyenletét, amely átmegy az M 0(1, 2, 3) ponton és. egyenessel;

9. Írjuk fel annak a síknak az egyenletét, amely átmegy az M 0(1, 2, 3) ponton és. egyenessel; Síkok és egyenesek FELADATLAP Írjuk fel annak az egyenesnek az egyenletét, amely átmegy az M 0(,, ) ponton és a) az M(,, 0) ponton; b) párhuzamos a d(,, 5) vektorral; c) merőleges a x y + z 0 = 0 síkra;

Részletesebben

A merőleges axonometria néhány régi - új összefüggéséről

A merőleges axonometria néhány régi - új összefüggéséről 1 A merőleges axonometria néhány régi - új összefüggéséről Most néhány régebben már megbeszélt összefüggés újabb igazolását adjuk meg, illetve más, eddig még nem látott képlet - alakokat állítunk elő.

Részletesebben

Számítógépek alkalmazása 2

Számítógépek alkalmazása 2 1 BME Építészmérnöki kar Építészeti Ábrázolás Tanszék Háromdimenziós szerkesztés alapjai BMEEPAG2203 Számítógépek alkalmazása 2 2. előadás 2006. március 14. Strommer László 2 Tulajdonságok szín, vonaltípus

Részletesebben

Kinematikus geometria. Strommer: Ábrázoló geometria 469. o. Petrich: Ábrázoló geometria o. Dr. Vaskó Lászlóné: Ábrázoló geometria o.

Kinematikus geometria. Strommer: Ábrázoló geometria 469. o. Petrich: Ábrázoló geometria o. Dr. Vaskó Lászlóné: Ábrázoló geometria o. Kinematikus geometria Strommer: Ábrázoló geometria 469. o. Petrich: Ábrázoló geometria 28-30. o. Dr. Vaskó Lászlóné: Ábrázoló geometria 263-30. o. Az olyan geometriai alakzatokat, melyek pontjainak egymástól

Részletesebben

Pitagorasz tételhez elıkészítı problémafelvetı, motiváló feladatok

Pitagorasz tételhez elıkészítı problémafelvetı, motiváló feladatok Pitagorasz tételhez elıkészítı problémafelvetı, motiváló feladatok 1.Területre vonatkozó feladat: Egy négyzet alakú halastó négy sarkán egy-egy fa áll. Kétszer akkorára akarják növelni a halastó területét

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK Építészeti és építési alapismeretek emelt szint 0921 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS

Részletesebben