Dr.Hangyás László. Jézus az ajtód előtt áll

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr.Hangyás László. Jézus az ajtód előtt áll"

Átírás

1 Dr.Hangyás László Jézus az ajtód előtt áll HETEDNAPI ADVENTISTA EGYHÁZ BUDAPEST TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETE Boldog Élet Alaptívány Budapest, 2007

2 Kedves Olvasó! A Válaszok napjaink kérdéseire című kiadványsorozatunk harmadik füzetét tartja most kezében. Ezen kis kiadványokkal olyan keresztény életkérdésekkel foglalkozunk, melyek mindennapi hitéletünben nyújtanak eligazítást. Vizsgálódásaink alapjának a Szentírást tekintjük. Nem az a célunk, hogy a magunk igazáról győzzünk meg bárkit is, csupán feltárni Isten válaszait és számunkra a Bibila által küldött üzeneteit. Ennek a füzetnek a témáját egy szószéken elhangzott prédiáció alapján jelentetjük meg, mert úgy gondotuk, hogy feltétlenül áldásos lesz közzétenni a szélesebb olvasóközönség számára is. Hisszük, hogy Isten sok embert sokféleképpen szólít meg. Ha meghalljuk szavát, sok áldásban lehet részünk. Ezen kiadványokat, mint útjelző táblákat kívánunk elhelyezni, amelyek hitéletünk vándorútján mutatják azt a keskeny ösvényt, melyen bizton haladhatunk. Meghívjuk, jöjjön velünk ezen a felfedező úton! A Kiadó

3 Jézus keres téged Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem (Jelenések 3,20) Az emberi történelem az állandó keresés és kutatás története. Gyakori jelenség, hogy az ember próbál Istenhez jutni, vagy Isten felé közeledni. Nagyon sok vallás hirdeti, hogy vezet út az embertől az Istenhez. Ez az út aszerint változik, hogy ki hol született, milyen kultúrában nőtt fel, és melyik földrészen élte le az életét. A vallás pedig jelenthet egy kiépült világméretű szervezetet, vagy egyszerűen egy kis összetartó csoportot. Egyszóval, nagyon sokan hisznek abban, hogy az út az embertől vezet az Istenhez. A bevezető bibliaversre térve első olvasásra nagyon egyszerűnek tűnik ez a mondat. Valaki kopogtat, más valaki meghallja, ha meghallja. Mit jelent az, hogy Jézus áll, vár és kopogtat? Mit rejt magában az a feltételezés, hogy ha valaki meghallja? Nekem a Jelenések könyve 3. fejezetének 20. verse azt mondja, hogy a fenti elképzelés valahol nem igaz, sőt, egyenesen az ellenkezője a valóság. Nem az embernek kell keresnie Istent, hiszen Jézusban ő már szeretett, megkeresett minket, és önmagát adta érettünk. Az előző, 19. versben Jézus azt mondja, hogy akiket én szeretek. Jézus tehát a kezdeményező. Ő előre szeretett minket, és már előzetesen mindent megtett azért, hogy a vele való kapcsolat létrejöhessen. Részéről már csak egyetlen lépés van hátra. A Jelenések könyve szerint ez az egyetlen lépés nem más, mint a kopogtatás. Az út tehát nem az embertől indul, és vezet el az Istenhez, hanem Isten kezdeményez. Ő keresi meg az ajtót, kopogtat és vár arra, hogy a zörgetést meghalljuk. 3

4 Jézus ismer téged A Jelenések könyve 2. fejezetének elején találjuk az efézusi gyülekezetnek szóló levelet, amelyet további hat levél követ. A levélkezdő címzés után a bemutatkozást olvashatjuk: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár (2,1). A levél harmadik része így indul: tudok cselekedeteidről. Ez a mi diagnózisunk. Jézus mind a hét gyülekezetnek azt mondja, hogy ismerlek téged. Nem az a fontos kérdés tehát, hogy te ismersz-e engem, vagy keresel-e engem? Nem igazán jelentős dolog, hogy vezet-e tőled út felém? Az izgalmas tény az, hogy a Jézustól hozzánk vezető út már régen nyitott, hiszen Ő ismer bennünket, mindent tud rólunk. Ezek után következik a levelek különös, negyedik szakasza, amely az efézusi gyülekezet esetében így kezdődik: de azaz panaszom van ellened (2,4). Bár Jézus az előző versekben felsorolja, hogy melyek azok a dolgok, amelyek jellemzőek a gyülekezetre (fáradhatatlanság, állhatatosság, teherviselés), a kis de szócskával megfordítja a dolgot, és az mondja, hogy a legfontosabb hiányzik a gyülekezetből: az első szeretet. Ez súlyos panasz. A panasz után azonban egy buzdítás következik, amely arra bátorít, hogy emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet (2,5). Végül minden levél befejezésénél találunk egy ígéretet és egy felhívást. Az ígéret(ek)et néha megelőzi, néha pedig követi az alábbi mondat: akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek (2,7). 4 Az első levél tehát arról szól, hogy a szeretettel van baj. Jézus azt mondja, hogy látszólag minden rendben van, legalábbis, ami a munkát, az igyekezetet illeti, ami a fáradozást, a türelmet és a kitartást jelenti. Egyszóval a teljesítménymutatók mind nagyon jók. Csak az a baj, hogy a jó indíték, amely először megvolt, valahogy meggyengült: nincs meg már benned az első szeretet (2,4). A megoldás azonban adott: emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet (2,5)! Ilyen egyszerű a dolog.

5 Jézus imádkozik érted Mi mond Jézus az utolsó, laodiceai levélben? Itt is megtaláljuk a címzést követő bemutatkozást, a 3. fejezet 14. verse szerint: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete. Jézus az Ámen, és a hűséges bizonyságtevő. Sőt, Ő a kezdet. Amikor az ámen szót használjuk, valójában mit mondunk? Mit ennek jelentősége az imádságok végén? Egyedülálló, hogy János evangéliumában Jézus rendszerint a mondat elején megkettőzve használja ezt a szót, amelyet a Károli bibliafordításban így találunk: bizony, bizony mondom néked. Pontosabban: ámen, ámen, mondom néked. Mit jelent tehát az ámen szó? Egyszerűen azt, hogy úgy van, igaz, így van. Szabadabb fordítás szerint: úgy legyen! Ez nagyon fontos, hiszen az ámen szó megszokott kifejezés, melynek kimondásakor valójában megesküszünk, megerősítjük mindazt, amit előtte mondtunk, vagy kértünk. Ha valamit nagyon komolyan gondolunk, esküvel erősítjük meg. Annak úgy kell lennie, mivel azt várjuk, azt kérjük Istentől. Nem különös, hogy a hetedik levél így kezdődik: ámen? Pedig inkább így kellene végződnie! Jézus azt akarja mondani, hogy aki a laodiceai gyülekezetnek üzen, annak az egész élete ámen volt. Pál apostol fogalmazása szerint Isten minden ígéretére Jézusban van az igen, és ezért általa van az ámen is (2Kor 1,20). Jézus teljesen betöltötte az Atya akaratát, amit az Atya kért, azt mindig megtette. Amikor pedig befejezte szolgálatát, így szólt: elvégeztem (Jn 17,4). A kereszten is az volt az utolsó szava: elvégeztetett (Jn 19,30). Lehetne úgy is mondani, hogy minden ámen. 5

6 A Teremtő Jézus keres téged Jézus tehát a laodiceai gyülekezetnek szóló levél elején így mutatkozik be: az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete. Nem különös, hogy ez a levél a teremtésről is szól? A Jelenések könyvében, az efézusi levél végén a következő ígéretet olvashatjuk: aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van (2,7). Az efézusi levél üzenete tehát az, hogy ha az első szeretet visszatér, helyreáll, akkor a győztes megkapja azt, ami eredetileg megvolt, tudniillik ehet az élet fájáról. Az efézusi levél összekapcsolja a szeretet és a teremtés gondolatát. A laodiceai levél elején is a teremtés tényéről olvashatunk, míg a végén, az idézett 19. versben Jézus a szeretetéről biztosít. Mintha Jézus ezzel azt akarná mondani, hogy annyi baj volt a történelem során az ember szeretetével, hogy most megfordítom a dolgot, én leszek a kezdeményező, és akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Így a teremtés és a szeretet mind az efézusi, mind a laodiceai gyülekezethez intézett levélben központi helyre kerül. Azonban még van valami különös a levélben, amely szintén a teremtéssel függ össze. A laodiceai levél szerint Jézus áll, zörget és keres. Úgy is mondhatnánk, hogy szólítja az embert. Mózes első könyve 3. fejezet 8-9. versében olvashatunk arról, ami a teremtést követően történt: meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és azt kérdezte: Hol vagy? Mikor történt ez? Alkonyatkor. Jézus Isten teremtésének kezdete olvastuk a laodiceai levélben. Itt pedig azt találjuk, hogy Ő, a Teremtő, alkonyatkor ment és kereste az embert. 6

7 A kopogtató Jézus keres téged A Jelenések könyvében a kopogtató Jézus azt mondja, hogy ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Kezdetben Isten hűvös alkonyatkor kereste az emberpárt. A történelem végén ismét alkonyatkor keresi az embert. Hiszen azt mondja, hogy bemegyek hozzá, vele vacsorálok és ő énvelem. Mintha ismétlődne az, ami az Éden kertjében történt, amikor esténként jött az Úr, kereste és szólította az embert: hol vagy? A laodiceai üzenet kétszeresen is utal a teremtésre, egyrészt úgy, hogy magáról a Teremtőről beszél, másrészt pedig felidézi a teremtés utáni állapotokat. Jézus és az ember között kialakult valami, ami eredetileg nem volt. Hiszen az Éden kertben nem volt ajtó, sem ház, és Istennek nem kellett kopogtatnia. Ott járt a kertben és szólította az embert. A Jelenések könyvének 3. fejezete viszont már arról beszél, hogy van ház, van ajtó, csakhogy a zár és a kilincs belül van. Milyen ajtó ez? Ha ilyen ajtókat építenénk és kimennénk a házból, hogyan jutnánk vissza? De mit jelent az ajtó? Egyáltalán mi ez az ajtó? Miért mondja Jézus, hogy az ajtó előtt állok és zörgetek? Vajon nincs már közvetlen kapcsolat Isten és ember között. Van köztük valami akadály, amelyen Jézus nem tud átjutni? János evangéliuma végén azt olvassuk, hogy amikor a feltámadott Jézus megjelent a tanítványainak, zárt ajtón keresztül ment be a házba. Megállt középen majd köszöntötte őket. Nem kellett sem zár, sem kilincs, hiszen Jézus átment az ajtón, ott volt előttük, közöttük és beszélt velük. A Jelenések könyvében olvastunk egy ajtóról, amelyet Jézus nem akar megnyitni, vagy rajta átjutni, hanem csak kopogtat. Mi mindent jelenthet az ajtó? A Jelenések könyve 3. fejezetében a 8. vers szerint a filadelfiai gyülekezethez így szólt Jézus: íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be. Nem különös ez? Jézus azt mondja, hogy megnyitottam az ajtót, adtam eléd egy nyitott ajtót, amit senki be nem zárhat. Viszont a 3. fejezet végén azt olvassuk, hogy az ajtó zárva van, kopogtatok mondja Jézus és várom, hogy 7

8 valaki megnyissa. Valami alapvető különbség van a két ajtó között. A 3. fejezet 8. versében valószínűleg az alkalmakról lehet szó. Isten adja az alkalmakat, azaz megnyitja az ajtót. Pál apostol azt írja a második Korinthusi levélben, hogy kapu nyittatott meg nékem (2,12), utalva arra, Isten nyitotta meg az evangélium útját. Vannak tehát alkalmak, amelyeket Isten maga nyit meg előttünk. Nem kérdezi meg tőlünk, hogy akarjuk-e a nyitott ajtót, vagy át akarunk-e menni rajta, hanem egyszerűen azt mondja, hogy íme, itt van a nyitott ajtó, és döntsük el, hogy mit teszünk. Így az ajtó jelentheti az alkalmakat, a lehetőségeket, amelyekkel élünk, vagy nem. Mi csak annyit tehetünk, hogy belépünk, vagy nem, de az ajtó nyitva áll. 8

9 Amikor későn kopogtatunk Lukács evangéliumában a 13. fejezet versében a példatörténet szerint attól kezdve, hogy a felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk, ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Erre ő így szól: Mondom néktek, nem tudom honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Milyen furcsa helyzet ez! Hogyan lehetséges? Korábban a Jelenések könyvében ennek az ellenkezőjét olvastuk: Jézus tudja a dolgainkat, minden gyülekezetet jól ismer. Függetlenül attól, hogyan gondolkodunk róla, Jézus ismer minket. Itt viszont azt találjuk: nem tudom, honnan valók vagytok. Mindez valahogy az ajtóval függ össze. A gazda bezárja az ajtót, és az emberek azután zörgetnek. Most tehát fordított a helyzet: az emberek kívül állnak, az úr pedig belül van. Bezárta az ajtót, és már nincs lehetőség arra, hogy az megnyíljék. Vigyázni kell tehát, mert amikor a gazda bezárja az ajtót, azt többé nem lehet kinyitni, bárhogyan zörgetik, bármennyire könyörögnek, rimánkodnak, imádkoznak, hogy Uram, nyiss ajtót nekünk! Nem rettenetes, hogy egészen közel voltak az ajtóhoz, előtte ettek, ittak, Jézus az utcáikon tanított, mégis azt mondja, valami sohasem történt meg? Hiába voltam közel, mégsem jutottam el hozzád! Volt egy fal, egy ajtó, ami megakadályozott! A fenti példázat szerint fordult a kocka: mi állunk az ajtón kívül. Már bezárták azt, és az úr nem engedi, hogy kinyissák. Végül pedig azt mondja: távozzatok, nem ismerlek titeket. Mondhatjuk, hogy ez a megváltás ajtaja, amely egy ideig nyitva van. Addig, ameddig Jézus az utcáinkban jár, amíg együtt eszünk és iszunk vele. Azután, amikor Ő felkel és eldönti, hogy be kell zárni az ajtót, attól kezdve nem számít, hogy mi volt tegnap, tegnapelőtt, a múlt hónapban, vagy az elmúlt évben. Nem az lesz a döntő, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk Jézussal, mennyire volt közel hozzánk, milyen közösségben éltünk vele. Ha egyszer megszakad a kapcsolat, és ő bezárja az ajtót, akkor már nem lehet újra kezdeni. Mondhatjuk ugyan: Uram, csak 9

10 még egy percre nyisd meg, mert mindent jóvá akarok tenni, amit elrontottam. Kérlek, adj még egy lehetőséget, hogy bejussak hozzád. Akkor az Úr azonban azt fogja válaszolni, hogy sajnos erre már nincs lehetőség. Ahogyan mondani szoktuk: a kegyelem ajtaja egyszer bezáródik. Ne csak mondjuk ezt, hanem higgyük is! Mert a történelemben is el fog jönni egy olyan nap hogy mikor, nem tudjuk, amikor az ajtó bezáródik, és többé nem lehet megnyitni. 10

11 Amikor az ellenség kopogtat Úgy tűnik, hogy a Jelenések könyve megértéséhez sok dolgot Mózes első könyvében kell keresnünk. Amikor az ajtóról beszélünk, Mózes első könyve negyedik fejezetében egy nagyon szomorú történetre bukkanunk. Az Úr így szólt Káinhoz: Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta (4,7). Megint egy ajtó. Milyen ajtó ez? Mintha belül lennénk, és az ajtón kívül lenne valami, vagy valaki. Mi volt Káin hibája? Rossz áldozatot vitt Istennek? Nem volt elég magas az oltár? Hol hibázott? Hiszen a munkája gyümölcsét vitte, áldozatot hozott, abból választott, amiért ő fáradozott. Bár áldozatot mutatott be, Isten nem tudta elfogadni, miközben Ábel áldozatát szívesen vette. Ekkor történt, hogy Káin haragra gerjedt. Az Úr intette őt, hogyha rendben folynak a dolgok, akkor nem kell lecsüggesztenie fejét, és nem kell haragudnia valamire, vagy valakire, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogyan elgondolta. Ha helyesen cselekszik, felemelheti a fejét, és bízhat abban, hogy az Isten vele van. De ha lehajtja fejét, a harag nem lesz jó tanácsadó. Sőt, akkor megjelenik valaki, a harag mellett, az ajtón kívül. Az itt szereplő ige nagyon érdekes: leselkedik. Ugyanezt a kifejezést használjuk, amikor egy ragadozó meglapul és hangtalanul lopakodva a megfelelő pillanatot lesi, és akkor azonnal támad. A Biblia szerint a bűn az ajtó előtt leselkedik, mint egy ragadozó, és rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta. Más szóval az emberi akarat is egy ajtó. Az emberi akarat az az ajtó, amelyen sem a bűn, sem Isten nem fog betörni. Ennek az ajtónak a kilincse belül van, csak mi tudjuk megnyitni. 11

12 12 Hogyan kopogtat Jézus? Ezek után visszatérve a Jelenések könyvéhez feltehetjük a kérdést: Mit jelent az, hogy Jézus zörget? Hogyan kopogtat Ő az ajtón? Zörgetett-e már a Te ajtódon? Ha igen, hogyan? Az érzelmeinkre gondolva, megkérdezhetjük: tud-e Jézus azokon zörgetni? Szerintem, igen! Gondoljunk valami csodálatos zenére. Kodály Zoltán szerint az emberi léleknek vannak olyan mélységei, amelyeket csak a zene érhet el. Az emberi lélek, a szív, az érzelmeink, az érzéseink olyanok, hogy Isten különleges eszközöket használ a megérintésükre, talán a zenét, vagy egy gyönyörű verset. A Teremtő ezeken keresztül kopogtat. Ha a természetben található lenyűgöző rendre, vagy a szervezetünk, testünk bonyolult rendszerére, az agyunkra gondolunk, azt mondhatjuk, hogy Isten kopogtat az értelmünk ajtaján. Ne gondoljunk arra, hogy minden véletlenszerűen alakult ki, mert ez képtelenség. Jézus az értelem ajtaján is kopogtat. Gyakran a lelkiismeretünk ajtaján is érzékeljük a kopogtatást. Amikor azt halljuk: Ezt nem kellett volna megtenned! Tudod, ezt nem kellett volna kimondanod! Most türelmesebbnek kellett volna lenned! Vagy egyszerűen azt mondja a belső hang: Miért tetted ezt? Nem tudtál volna várni? Ha azt mondjuk, reménység hiszen minden emberben ott él az a reménység, hogy a holnapi nap jobb lesz a mainál a Bibliában az év minden napjára jut legalább egy, ígéret formájában. Valószínű azonban, hogy éveken át olvashatnánk a Bibliában az ígéretek sorát, anélkül, hogy ismételnénk őket. Ez mind, mind kopogtatás. Jézus azonban nem csak kopogtat, hanem azt is akarja, hogy kinyissuk az ajtót. Ha megnyitjuk az ajtónkat, Ő ezt ígéri: bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Nem lehetett volna úgy fogalmazni, hogy együtt vacsorálunk? Bemegyek, vele vacsorálok és ő énvelem mondta Jézus. Vajon miért mondta így? Elsősorban azért, mert a kapcsolat kétirányú, sohasem lehet egyirá-

13 nyú. Nem lehet, hogy csak Jézus keres, de mi soha nem válaszolunk. Egyszer ugyanis bekövetkezhet, hogy Ő többé már nem keres. Másodsorban, Jézus régen megkeresett minket, amikor úgy döntött, hogy osztozik tapasztalatainkban, hogy azután mi is osztozhassunk az Ő tapasztalataiban. Szükséges volt, hogy először Jézus vállalja az emberi formát, az emberi testet, életet, hogy lehetősége nyíljon arra, hogy ténylegesen hozzánk szóljon. Így az egyik irány Jézustól felénk vezet. A Galatákhoz írt levélben azonban van egy különös mondat, amelyet Pál apostol a következőképpen hagyott ránk: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem (2,20). Ebben a vallomásban ismét a szeretet kap hangsúlyt! A közösség, a tapasztalatok megosztása úgy jut kifejezésre, hogy bemegyek, vele vacsorálok mondja Jézus ő pedig énvelem. Az embernek viszont Krisztussal kell egyesülnie, hogy az új élet az Isten Fiába vetett hitből fakadhasson. 13

14 14 Meddig kopogtat Jézus? Az utolsó kérdés: meddig fog Jézus kopogtatni? Meddig fog várni? Meddig kell várnia? Van egy nagyon különös bibliai könyv, amelyet ritkán olvasunk, pedig meglepő módon ez segít abban, hogy Jézus kopogtatásának sürgető voltát igazán átérezzük. Ez a könyv az Énekek éneke. Korábban magam sem gondoltam, hogy a két bibliai irat közötti kapcsolat fellelhető. Azt tudtam, hogy Bibliában nincs egyetlen könyv sem, amely ne lenne összefüggésben a Jelenések könyvével, amelyben szinte a teljes bibliai üzenet tömörítve megtalálható. Mi tehát az összefüggés a két irat között? A kapcsolódási pont az Énekek éneke 5. rész 2-6. versében található: Aludtam, de ébren volt szívem. Hallga, szerelmesem kopogtat! Nyiss ajtót, húgom, kedvesem, galambom, gyönyörűségem! Mert fejem belepte a harmat, fürtjeimet az éjszaka cseppjei. Levettem alsóruhámat, hogyan ölthetném fel? Megmostam lábaimat, hogyan piszkolhatnám be? Szerelmesem benyújtotta kezét a résen, és szívem felindult iránta. Fölkeltem, hogy ajtót nyissak szerelmesemnek, és kezemről mirha csepegett, ujjaimról mirha folyt a kilincsre. Ajtót nyitottam szerelemesemnek, de szerelmesem már megfordult, elment. Lelkem megindult beszédétől, azért kerestem őt, de nem találtam, kiáltottam, de nem válaszolt. Különös üzenet van ebben a néhány sorban. Bekövetkezhet ugyanis, hogy a szerető Jézus, aki kopogtat, egyszer majd abbahagyja. Az Énekek éneke arról szól, hogy az én szerelmesem kopogtatott, meghallottam, megértettem, hogy be akar jönni, csak olyan helyzetben voltam, hogy nem tudtam azonnal ajtót nyitni. Mire olyan helyzetbe kerültem, hogy megnyithattam az ajtót, ő már elment. Sőt, olyan messze járt, hogy meg sem hallotta kiáltásomat. A Jelenések könyve olyan, mint egy alkonyi könyv. A laodiceai üzenet is egy alkonyi üzenet. Kezdetben a teremtéskor Isten hűvös alkonyatkor járt a kertben. Az emberi történelem alkonyán a laodiceai levél azt üzeni, hogy Jézus újra keres, most kopogtat. Ő vár arra, hogy megnyissam az ajtót. Jézus nem akarja megnyitni, mert tisztel engem, a felelősségemet. Becsül engem annyira, hogy

15 nem töri be az ajtót. Nem tesz úgy, mint a bűn, amely lesben áll. Jézus egyszerűen csendben vár, hogy megnyíljék az ajtó. De amikor majd úgy érzi, hogy el kell mennie, el fog menni, és többé nem találom meg. Örökre megszakad a kapcsolatunk. A Jelenések könyve arra figyelmeztet: vajon meddig kopogtat még Jézus? Meddig kell még várnia? Adja Isten, hogy ne várakoztassuk Őt! Amíg Jézus kopogtat és halljuk, addig nyissuk meg a szívünk, életünk ajtaját! Ő be akar jönni, velünk akar vacsorálni, azt akarja, hogy igazi közösségben legyünk vele, de nemcsak a vacsora idejére, hanem az örökkévalóságon át. 15

16 16 Túrmezei Erzsébet HAZAÉRKEZÉS Ádám késő utóda, én is az Édenen kívül születtem. Az Édenen kívül bolyongtam átok alatt, számkivetetten. Küzdve bogánccsal és tövissel, kiverejtékezett kenyéren, emberszívemben Édenkertnek emléke szunnyad hófehéren. És magam választott úton, magam akarta szóval, tettel, és szép, szabad nyomorúságban pazarul évről év veszett el. S mikor kisemmizett a kedvem, csalóka vágyak megcsúfoltak, odalett büszke emberségem, és úgy hevertem, mint a holtak: szamaritánus irgalommal fölém hajolt az Istenember. Megetetett vigasztalással, megitatott hűs kegyelemmel. Éreztem, hogy kevély szememből sok, bűnsirató könny szivárog: Elég, elég a magaméból! Ezután a Te utadon járok! Ahogy kimondtam lehanyatlott a kard a kerubok kezében. Messze tévedt, bús gyermekének kitárta kapuját az Éden.

17 Fái között ott várt az Isten, ködbeburkolt, királyi Felség. Atyád! súgta az Istenember. S elfödött az istenközelség. Atyám! A viharvert madárka pihen el így a pelyhes fészken. Atyám! Ujjongani szeretnék, sírni, kacagni: hazatértem! Haza a Te akaratodba, édeni kerted közepébe! Ó, akármilyen messze Tőled szüntelen ott kísért a képe. Küzdve bogánccsal és tövissel, kiverejtékezett kenyéren, emberszívemben Édenkerted emléke szunnyadt hófehéren. Soha, soha ne legyek újra magam útjának átokvertje! Védve, visszatartva öleljen akaratodnak Édenkertje. Boríthat benne éjsötétség, és túl a táj, mint nap ragyoghat: akaratodnak Édenéből nem egy lépést! Nem egy tapodtat! Az Atya fényben állt a fák közt, és a gyermek előtte térden. Harmatos, hűvös alkonyat volt Ádám utóda hazaértem! ( Csak tiszta szívvel c. kötet 75. oldal) HETED 7 VILÁG KIADÓ 17

18 Tartalomjegyzék Kedves Olvasó 3 Jézus keres téged 5 Jézus ismer téged 6 Jézus imádkozik érted 7 A Teremtő Jézus keres téged 8 A kopogtató Jézus keres téged 9 Amikor későn kopogtatunk 11 Amikor az ellenség kopogtat 13 Hogyan kopogtat Jézus? 14 Meddig kopogtat Jézus 16 Túrmezey Erzsébet: Hazaérkezés 18 Tartalomjegyzék 21 18

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14. Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad

Részletesebben

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK

HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK Pasarét, 2012. szeptember 29. (szombat este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK Alapige: Jelenések könyve 3,7-13 A filadelfiai gyülekezet angyalának

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

A kegyelem és az ítélet Istene

A kegyelem és az ítélet Istene 4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) 138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

Lelki és érzelmi egészség. Igazságban járni: 1. előadás

Lelki és érzelmi egészség. Igazságban járni: 1. előadás Igazságban járni: 1. előadás 1 1. lépés: Nevezd meg a problémát Bűn Bizonytalanság 2 Az ember öt dimenziója Szellemi Erkölcsi Társadalmi Pszichológi ai Biológiai 3 A teremtek sorrend Lélek (lelki) Jellem

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3. 5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben