Baritz Sarolta Laura: Új bort új tömlőkbe? Önérdek, piac és profit az

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Baritz Sarolta Laura: Új bort új tömlőkbe? Önérdek, piac és profit az"

Átírás

1 1 Baritz Sarolta Laura: Új bort új tömlőkbe? Önérdek, piac és profit az utilitarizmus és az erényetika tükrében (Problémafelvetés) Földünk jelenlegi környezeti, társadalmi, erkölcsi problémáit szem előtt tartva, van-e alternatívája a gazdasági életben uralkodó emberi gondolkodásmódnak és a rá épülő gazdasági rendszernek? Ebben a munkában az utilitarizmuson nyugvó modern közgazdaságtan és az erényetikán alapuló gazdasági felfogás, mint alternatíva összehasonlító vizsgálatát tűzöm ki célul, az önérdek, a piac és a profit kategóriáinak és összefüggéseinek elemzésére koncentrálva; azaz, megvizsgálom, hogy a haszonelvű gondolkodás és az erényetika szerinti gondolkodás milyen hatással van a profit és a piac szemléletére. Az Arisztotelészre és Aquinói Szent Tamásra visszavezethető erényetika, mint eredendően régi, de tartalmában a jelenkor számára új bor jelentős szerepet fog kapni a mai világ új tömlőinek 1 szemrevételekor. Az írásban az említett három kategória, a tömlők közül a hangsúly az önérdekre esik, a további elemzés a piac és profit vonatkozásában az irodalmi áttekintés és az alapvető összefüggések felvázolásának szintjén történik meg. A hagyományos közgazdasági gondolkodásban uralkodó én-központú és hedonisztikus alapkoncepció, miszerint az emberek cselekvését saját igényeik, saját érdekeik, saját nyereségeik motiválják, felülvizsgálatra szorul. 2 Amit ma humanista közgazdaságtannak hívunk, először akkor született meg, amikor a régi társadalmi gondolkodók körülnéztek a világban és azt látták, hogy sok minden áll fájdalmas ellentétben azokkal a bámulatos elméleti elvárásokkal, amelyeket a klasszikus közgazdászok önérdek- modelljei generáltak. 3 Hisszük, hogy a közgazdaságtan képes újra gondolni elméleteit a személy a közösségben szempont felől és így is beléjük tudja foglalni azokat az igazságokat és meglátásokat, amelyeket akkor nyert, amikor individualista megközelítésben gondolkodott. Nincs szüksége arra, hogy kiselejtezze az axiómáit. Sok működhet tovább közülük, csupán

2 2 arra van szükség, hogy jobban felismerjék a határaikat. A változás magában fogja foglalni azt a hajlandóságot is, hogy a piac alárendelődjön azoknak a céloknak, amelyeket valójában nincs is hivatva meghatározni. 4 Schumacher és a humanista közgazdaságtan megjelenése óta nem idegen a közgazdászok körében az a már akár szlogenként is hangzó mondat, miszerint: a gazdaság van az emberért, nem fordítva. 5 Muzslay István a Leuveni Katolikus Egyetem jezsuita közgazdásza így fogalmazza ezt meg Gazdaság és erkölcs című könyvében: Korunk egyik súlyos tévedése az a felfogás, hogy a közgazdaság az életünk olyan adottsága, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk, hogy a gazdaság a saját mechanizmusainak, kérlelhetetlen törvényeinek alávetett folyamat. A közgazdaság nem fizikai törvények által irányított gépezet, a társadalmi és gazdasági rend megteremtője nem a piac ármechanizmusa, hanem az emberi értelem és akarat. 6 Tehát az emberi értelem és akarat gazdasági rendet képes teremteni, akár minőségileg is mást, mint a jelen világban tapasztalható, túlnyomórészt neoliberális rendet. A fenti idézetekkel alátámasztva írásom fókusza az ember, az emberi gondolkodásmód, mert azt vallom, hogy, bár problémáink számos területen és szinten értelmezhetők technikai, kulturális, környezeti, szervezeti, stb. vonatkozásokban, - mégis, keletkezésük és megoldásuk gyökere az emberben keresendő, ahogyan ő gondolkodik, cselekszik, érez, él. Az emberre és kapcsolataira épülnek fel tartós vagy kevésbé tartós struktúrák ilyen pl. a fő vonalaiban immár mintegy 300 éve azonos alapokon nyugvó, és ma is megélt gazdasági struktúra ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a struktúrák vissza is hatnak az emberre, mint a gondolkodásmódot jelentősen befolyásoló tényezők. Az én logikám tehát nem a gazdaság alapként való felfogása, mint kiindulópont, amire ráépül a kultúra, erkölcs, társadalom, s amihez alkalmazkodni kényszerül a természeti környezet, hanem éppen fordítva. Nálam az alap az ember, értelmével, akaratával, szabadságával, moralitásával, az emberi közösség, normáival, értékeivel, amely kultúrát hoz

3 3 létre, s ugyanakkor őt szolgálni, az ő valós szükségleteit kielégíteni hivatott a gazdaság, a maga törvényeivel és törvényszerűségeivel, a természeti környezet törvényeinek figyelembevételével. Célom ezzel a munkával Muzslayéval azonos: segíteni felépíteni olyan közgazdaságot, amely a piacgazdaság eddig ismert formáitól jobb is lehet, mert gazdasági racionalitásra, és ugyanakkor a minden ésszerű és célszerű gazdasági tevékenység, sőt minden egészséges társadalom alapjait képező erkölcsi értékekre épül. 7 Mindezek alapján ebben a dolgozatban három, a klasszikus közgazdaság területén axióma szintű alapfogalmat vizsgálok meg, amelyek szorosan összefüggenek egymással. Ezek: 1. önérdek, 2. piac, 3. profit. A független (egyben látens) változó az önérdek. Az ember tulajdonképpeni mivoltáról alkotott felfogás, az alap-beállítottsága, habitusa, racionalitása, gondolkodásmódja, az ebből fakadó cselekvése és értékrendje meghatározzák gazdasági cselekvésének a minőségét is. A függő (egyben manifeszt) változónak tekintett két a gazdaság mechanizmusának nélkülözhetetlen összetevője, a piac és a profit szemlélete, szerepe, helye a gazdaságban is meghatározódnak általa. (Amint említettem, a függőnek felfogott két változó visszahatása az önérdekre erős, de jelen vizsgálat célja a gondolkodásmód meghatározó szerepének kimutatása.) Elsőnek tehát az önérdek és a hozzá kapcsolódó etikai kategóriák kérdését vizsgálom meg. Az alternatív etikai rendszer, amelyet az utilitarizmus ellenében megvizsgálok, az arisztotelészi Aquinói Szent Tamás-i erényetika, mert örökzöld volta miatt mindig is voltak, akik visszatértek hozzá, ma is számos gondolkodó 8 nyúl vissza rendszerükhöz, s szerintük ez a rendszer ajánlja a legtöbbet a világ jelenlegi apóriájának megoldására. Az erényetika újbóli elővétele a régi időkből előhozza a címben szereplő kérdést: lehet-e a jelen kor számára az ősi eredetű új bort új tömlőkbe tölteni, nyújt e a klasszikus erényetika nekünk ma valamilyen megoldást?

4 4 (Az önzéstől az önérdekig, az élvezettől a boldogságig, a haszontól a hasznosságig) A reformáció, majd a felvilágosodás paradigmaváltást hozott az emberi gondolkodásmódban. A reformációig egyedül uralkodó katolikus skolasztikát az ún. protestáns etikai fordulat követi, 9 majd az utána, a 18. században kibontakozó utilitarizmus, a klasszikus angolszász utilitaristák, J. Bentham, majd J. St. Mill által fémjelezve. A fordulat egyik fő jellemzője, hogy alapvetően megváltozik az embernek az észről, a racionalitásról, az önmagáról, a jóról, a boldogságról és az erényről alkotott felfogása. A skolasztikában az ész az emberi szabadság és akarat legfőbb ágense. Az ész ismeri fel a jót, ami egyben a neki jó, és ami a létezéssel és a tökéletességgel fejezhető ki.10 Erich Fromm azt a jóra való hajlamot, amit az ember magára nézve is jónak ismer fel, Spinoza után objektivista önérdeknek nevezi, miután a jónak van egy objektív jellege, s ez Frommnál az emberi természet, amely teljes kifejlődésre (kiteljesedésre) tör és valódi szükségleteit tartja szem előtt. A valódi szükségletekben benne van a másik ember jóllétének figyelembevétele is. Az önérdek ezen fogalma objektivista, minthogy az érdek nincs megfogalmazva a szubjektív érzés tekintetében, hogy mi valakinek az érdeke, hanem abban az értelemben van megfogalmazva, hogy objektíven mi az emberi természet. Az embernek csak egy igazi érdeke van, mégpedig lehetőségeinek és önmagának, mint emberi lénynek a teljes kifejlődése. Éppúgy, hogy az embernek ismernie kell a másik embert, és annak valós szükségleteit, hogy szeresse őt, éppúgy ismernie kell önmagát, hogy megérthesse, hogy mik saját érdekei az ember be tudja magát csapni valódi önérdekét tekintve, ha figyelmen kívül hagyja önmagát és valódi szükségleteit. 11 Ahogy Aquinói Szent Tamásnál is olvassuk, a skolasztikus rendszerben a létezés és a jó alapvetően pozitívan korrelál, a vannak, a létnek az alapfelfogása az, hogy jó. Vagyis: egy dolog, a létezés vonatkozásában mindenképpen jó, jóllehet, más vonatkozásban lehet rossz is (pl. rozsdás vasdarab). Ezek szerint az ember eszével felismeri az örök törvényt, amely maga az isteni bölcsesség, az isteni ész legáltalánosabb világterve, amelynek alá van vetve az egész teremtett valóság Az örök törvényből az ember ésszerűen és alkotó módon részesül, úgy, hogy felismeri a jóhoz 14 vezető erkölcsi törvényeket, illetve a természeti törvényt: a jót

5 5 kell tenni, a rosszat kerülni (Aquinói Szt. Tamás) 15, és ezek alapján szabadon megfogalmazza a tételes erkölcsi törvényeket. A törvények felismerése során az embert az ész természetes hajlamai (inclinationes naturales, Aquinói Szt. Tamás) vezetik és sajátos célja felé segítik. Ez a sajátos cél a boldogság, amit Arisztotelész eudaimoniának 16 nevez: a boldogság olyan tevékenység, amelyben az ember legkiválóbb képessége irányul a legkiválóbb tárgyra. Lévén a legkiválóbb emberi képesség az ész, az ember boldogsága ésszerű, az észnek megfelelő tevékenyég. Ebben az esetben tökéletes és önmagában elégséges valami a boldogság, minden cselekvésnek a végcélja. 17 Aquinói Szent Tamás megfogalmazásában a boldogság így tárul fel. szükségszerű, hogy az ember mindazt, amit kíván, a végcélért kívánja. (S.Th. I-II., q. 1., a. 6.) És: a végcél boldogságnak neveztetik (S.Th. I-II., q. 3., a. 1.) Tamás a végső célnak, ami a boldogság, két értelmet ad. Egyrészt bennünk van, teremtett, és képessé tesz a végső cél elérésére és élvezetére. Ilyen az erényes élet, illetve az erények, a részboldogságok, mint a közjóért való fáradozás. Másrészt ugyanakkor teremtetlen : az ember végcélja a teremtetlen jó, tudniillik Isten, aki egyedül tudja a maga végtelen jóságával tökéletesen kielégíteni az ember akaratát Isten lényegénél fogva boldogság. (S.Th. I-II., q. 3., a. 1.) Arisztotelésznél is kettős a boldogság értelmezése. Vagy egy kontemplatív élet során a tiszta elmélkedésben szemlélt igazság, 18 vagy cselekvés: a poliszban végzett értelmes társadalmi és politikai élet, a közjóért munkálkodó ember ésszerű tevékenysége a családban, barátságban, szomszédságban, a városállamban. A boldogságra az ember természete szerint törekszik (vö.: természettörvény), amit nem egy konkrét cél tartalom (pl. érdekes munkakör); hanem minden cselekvésnek a végcélja, 19 a jó tevése által érjük el. Az emberi értelemben vett jó a lélek erény szerinti ha pedig több ilyen erény van, a legjobb és legtökéletesebb erény szerinti - tevékenysége. 20 Ugyanilyen értelemben ír Spinoza is arról, hogy a jó cselekedetekben rejlik a boldogság: A boldogság nem az erény jutalma, hanem maga az erény. 21

6 6 Mind Arisztotelésznél, mind Szent Tamásnál a boldogság (eudaimonia) összefügg az erényes élettel, s a köz javáért való munkálkodással. Ez nevezhető az ember önérdekének, ami egyben az önszeretete is (Vö.: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat ), hisz boldogságának keresése, ami az eddigiek szerint magában foglalja a mások szeretetét és az erényes életet is, önmagának legészszerűbb szeretete. Ez a két fogalom (önérdek és boldogság) veszti el az utilitarizmusban eredeti tartalmát és válik az önzés fedőnevévé. Erich Fromm így fogalmazza ezt meg: Az utolsó háromszáz évben az önérdek fogalma egyre gyorsabb ütemben szűkült le azonossá vált az önzés fogalmával, a materiális gyarapodásban, hatalomban és sikerben megtestesülő érdekkel, és ahelyett, hogy az erény szinonimájává vált volna, az önérdek fogalmának leigázása az etika egy parancsává vált Ezt az értékvesztést az tette lehetővé, hogy az objektivista önérdekmegközelítést a helytelen szubjektivista megközelítés váltotta fel. Az önérdek már nem az emberi természet és szükségletek alapján lett meghatározva. Hasonlóan, az a nézet, miszerint az ember tévedhet, megszűnt, és helyére az a gondolat került, hogy amit az ember úgy érez, hogy az az ő érdekét jelenti, szükségszerűen az az ő valós önérdeke. Azt hiszi, hogy saját érdeke szerint cselekszik, amikor valójában legfőbb érdeke a pénz és siker; becsapja önmagát: legfontosabb emberi lehetőségei beteljesedés nélkül maradnak, és elveszti önmagát abban a keresési folyamatban, amely a számára legmegfelelőbbet akarja elérni. 22 Az önérdek jelentésének megváltozása, értékvesztése együtt jár az ember önmagáról való felfogásának (énképének) változásával is. Mint láttuk, az arisztotelészi, platóni, Szent Tamás-i korokban az ember a közössége által határozódott meg (vallási, társadalmi, politikai, stb. közösségek által, amelyekhez tarozott); a modern kor kezdete óta az én fogalom egyre erőteljesebben beszűkült, úgy tartották, hogy az én az ember tulajdonából épül fel az vagyok, amim van, amit birtoklok. 23 Az ember áruvá, birtoklóvá és egyben birtokká vált, a léttel, a kapcsolatokkal való meghatározottsága háttérbe szorult. Az élet teljességének dimenziói (test lélek szellem) a materiális dimenzióra redukálódnak az ember

7 7 önfelfogásában is. A perszonalista Martin Buber által leírt ÉN TE (két, egymást kölcsönösen tisztelő személy közti egyenrangú kapcsolatok) típusú emberből ÉN AZ (a másik ember a saját szubjektív szükségleteim kielégítésének tárgya, eszköze) típusú ember lesz. Vizsgáljuk meg, a jelenség mögött milyen gondolkodásmódbeli változások húzódnak meg, amelyek egyrészt eredményei, másrészt erősítői a folyamatnak. Mint az előzőekben említettük, a protestáns fordulattal és az utilitarizmus térnyerésével gyökeresen megváltozott a racionalitás, a jó, a boldogság és az erény értelme és értelmezése. Először is az emberi élet végső célja és az ehhez vezető rész-célok nem a létezésre, a létre és a közösségre irányulnak többé, hanem a skolasztikában illetve középkori erkölcsi normarendszerben negatívumként, bűnként megjelenített birtoklásra, hatalomvágyra, mértéktelenségre. 24 A boldogság eudaimonia (ész-szerű-, lét- és cselekvés) jellegét felváltja a boldogság hedonista felfogása, amely kizárólag a dolgok létezése és a cselekvés egyik alrendszereként 25 megjelenő kategóriájára, a dolgok hasznosságára, valamint kellemes vagy kellemetlen, azaz élvezeti jellegére irányul, kizárva ezzel a boldogság ész- és lét-szerűségét. 26 A racionalitás ebben a rendszerben az empirikusan tapasztalhatóra redukálódik, nem engedve meg a metafizikus megfontolást, a neoliberalizmusban pedig az erkölcs mindenfajta kizárását is jelenti. Az utilitarista etikák az empirista etikák körébe tartoznak, melyek tagadják az akarat szabad önelhatározó képességét, azaz, hogy az ész önmaga határozza meg, törvényeit felismerve, a természetéből fakadó neki jót (Szent Tamás), vagy Kant felfogását a a tiszta ész önmagától való gyakorlativá válásáról ; s csak a hajlamok és érzelmek kellemes kellemetlen motivációját fogadják el. (Gondoljunk a behaviorista pszichológia stimulus elméletére, s ennek a Scitovsky Tibor Örömtelen gazdaságában megfogalmazott kritikájára.) Az ész tehát kifejezetten a materialistává tett, vagyis az egydimenziós materializmusba erőltetett tapasztalatok empirikus felismerésére szorítkozik itt. Az utilitarizmus a jó, a boldogság és az erény keresésében a hasznosságot veszi alapul: hasznos az, ami hozzájárul az emberi szükségletek és érdekek kielégítéséhez, vagyis, ami

8 8 növeli a gyönyört és a boldogságot. 27 Ez a hedonizmus-elv, ami alapján a hasznosság megállapítható. A gyönyör tartalma szubjektíven határozódik meg, a cselekedet erkölcsi tartalmát a következmény elv határozza meg. Jó az, aminek a következménye jó, vagyis, ha az élvezet összege felülmúlja a fájdalom összegét egy akcióban. Ez a hedonista kalkulus. Ezen alapul a társadalomelv is, a lehető legnagyobb boldogság a legtöbb embernek 28 Az önmagában vett haszonelvnek, a hasznosságon alapuló szükséglet-kielégítésnek nyilvánvaló előnyei vannak, a közgazdaságtanban való alkalmazásának evidenciája az idők folyamán igazolást nyert. Adam Smith hentese sem érdemel semmiféle kritikát, hiszen a termelő és kereskedő haszonelvű gondolkodásának jogossága nyilvánvaló a gazdasági életben. A hentes önérdek-követése sem bűn, sőt, az egyetlen logikus, ésszerű és ezért jó és erényes lépés a hús keresleti kínálati helyzete, értékesítésének piaci viszonyai között. Adam Smith, ugyanúgy, mint Spinoza, az önérdek objektivista megközelítéséről (ld. Fromm) beszél. Minél jobban törekszik és képes minden egyes ember saját hasznát elérni, vagyis fenntartania magát, annál több erénnyel bír. 29 Tehát a létfenntartás, az emberi szükségletek és érdekek egy részének haszonelvű kielégítése az objektivista önérdek és az ésszerű megfontolás alapján szintén az emberi természetből fakad, nem idegen az erénytől. Az utilitarizmust, mint empirista etikát ott érheti kritika, hogy meg kell találni a haszonelv és az utilitarizmusban a hasznosság egyetlen motivációjává váló élvezet (kellemes kellemetlen) helyét, az eudaimonia értelmében vett emberi boldogságot, egzisztenciális kiteljesedést okozó dolgok rendjében. Aquinói Szent Tamás, bár jóval az utilitarizmus elterjedése előtt élt, foglalkozott a haszonelvűséggel, illetve a hasznosság mibenlétével. A Summa Theologicában így ír: az, ami valamilyen vonatkozásban vett vágyóképesség mozgásának lezárójaként kívántatik, mint eszköz, amely által valami törekszik valami más felé, hasznosnak neveztetik Hasznosnak pedig azon dolgok neveztetnek, amelyekben nincs olyan, amiért megkívántatnának, hanem csak annyiban képezik kívánság tárgyát, amennyiben másvalamire vezetnek, mint például a

9 9 keserű orvosság bevétele. Tisztes <jóknak> <honesta (bona)> pedig azokat a dolgokat nevezzük, amelyekben benne van az, amiért kívánság tárgyát képezik. 30 Aquinói Szent Tamás szerint tehát a hasznosság nem más, mint eszköz egy további (nagyobb) jó eléréséhez. A dolgok hasznosságának önmagában nincs kívánatos jellege (gondoljunk a keserű orvosságra!), csak mint eszköz nyilvánul meg valami más jó, pl. erény, elősegítése érdekében. Az erény ( tisztes jó ) az, ami önmagában kívánatos. Aquinói Szent Tamás prioritást is állított föl a jóság összetevői között. a jó elsősorban a tisztesről állíttatik, másodsorban a gyönyörködtetőről, harmadsorban a hasznosról. (Uo.) A különbség az erényes ( tisztes ), a hasznos és az öröm ( gyönyörködtető ) között így a következő: ha az emberi törekvés (cselekedet) valamire, mint eszközre irányul, akkor beszélünk hasznosról; ha valamire úgy irányul, mint végső teljességre, önmagáért, az az erényes ( tisztes jó ), mert az erény az, amit önmagáért akarunk; és végül az a cél, amiben a törekvés megnyugszik, ha eléri, az a gyönyörködtető, vagyis az öröm. Tehát az első a jók között az erény, második az öröm, s az utolsó a hasznos. A hasznosságnak a jóban elfoglalt ezen hierarchia szerinti helye fontos eligazodást nyújt a későbbiekben az emberi gondolkodásmódra felépülő gazdasági rend vizsgálatakor. Arisztotelész is arról beszél, hogy a boldogsághoz kellenek külső javak is, lehetetlen ugyanis vagy legalábbis nem könnyű dolog szép tetteket hajtani végre, ha az embernek nincsenek meg hozzá az eszközei. 31 Tehát, az anyagi javak, amelyekhez a hasznosságot köti, nála is eszköz jellegűek. Az utilitarizmus ugyanakkor a hasznosság mibenlétét Szent Tamással ellentétben nem, mint egy további jó eléréséhez kívánatos eszközt határozza meg, hanem, mint egy olyan célt, ami növeli a gyönyört és boldogságot, amit az élvezettel (hédoné) azonosít. (Ld. hedonista kalkulus.) A hasznosság - vagy inkább haszon - tehát a hédoné és a szubjektív önérdek által határozódik meg itt, ugyanis a gyönyör mibenlétét minden ember saját maga állapítja meg, azaz, itt az objektivista önérdek helyett a szubjektív önérdekről, azaz az

10 10 önzésről (Fromm) beszélünk, amely kizárólag a maga szubjektív hasznát keresi a maga ésszerű boldogsága helyett. Ha az ember cselekedeteit kizárólag a neki hasznos élvezet motívumai irányítják, önszeretete helyett önzése lesz a domináns hajtóerő benne. Ezt a helyzetet jól érzékelteti Mill kritikája: Jobb elégedetlen embernek lenni, mint kielégült disznónak, jobb elégedetlen Szókratésznak lenni, mint egy megelégedett bolondnak. 32 Erich Fromm szerint A modern kultúra elégtelensége nem az individualizmus elvében keresendő, hanem az önérdek jelentésének értékvesztésében, abban hogy nem szeretik magukat Hogyan ítéli meg tehát az arisztotelészi Szent Tamás-i erényetikai rendszer az élvezetet, a hedonista célokat? Mivel az ember érzéki lény, működnek benne a kellemeskellemetlen motivációk, amit semmiképpen sem szabad lebecsülnünk. Hajlamaink és vonzalmaink, az öröm és a fájdalom érzete nélkül képtelenek volnánk tájékozódni a világban. Senki sem tagadhatja, hogy a kellemes élmények, az élet terheinek megkönnyítése, az élvezet és az öröm nagymértékben megszépíti az életet. Az örömre, élvezetre, kielégülésre és gyönyörre való törekvés gazdagítja és lendíti egzisztenciánkat. Csak azt nem szabad felednünk, hogy a hedonista igények az egzisztenciális célok legalsó szintjén helyezkednek el. 35 Az utilitarizmus kritikájában tehát - Arisztotelész és Aquinói Tamás alapján - a hasznosságot az eszköz szintjére, és a jóság legalacsonyabb hierarchikus lépcsőjére helyeztük, a hedonizmust pedig az emberi boldogságot jelentő összetevők legalsó szintjére. A haszonnak ill. hasznosságnak tehát a két etikai rendszerben különböző értelmezése van. Az erényetikában a hasznos <valami>, (a hasznosság ) eszközül szolgál a többi jó, mint cél eléréséhez, hasznára van a többi jónak, használ nekik; míg az utilitarizmusban az élvezetek és a birtoklás által határozódik meg, valami hasznot hajt az én önző céljainak kielégítésére (szubjektív önérdek). Az utilitarista rendszerben a cél eszköz viszony meghatározottsága éppen fordított, mint az erényetikai rendszerben: a hedonista (konkrét)

11 11 célok, vagyis a haszon, mint cél eléréséhez az értékek, erények (önmagukban jók) szolgálnak eszközül. 36 Az utilitarizmus további kritikájában itt csak az alábbiakra szorítkozunk: a következményelv és a hedonista kalkulus alkalmazása során ez az etikai rendszer figyelmen kívül hagyja, illetve átértelmezi a moralitást, hiszen nem erkölcsös szükségképpen minden, ami hasznos, s nem hasznos minden, ami erkölcsös. 37 A moralitás figyelmen kívül hagyása illetve a hasznosság hedonista motivációjú prioritása az erkölcs előtt az emberi természetnek nem megfelelő rendszereket eredményezhet. A következmény-elv is a moralitás szempontjából bírálható, a cél nem szentesítheti az eszközt, pl. egy kínzással kicsikart vallomás sérti az emberi méltóságot és a lelkiismereti szabadságot, még ha a társadalom számára hasznos is. A társadalomelv az igazságosság haszonelvű felfogása 38 kritikáját legkimerítőbben John Rawlsnak Az igazságosság elmélete című művében olvashatjuk: az igazságosság, vagy ahogy egyesek mondják, a természetjog alapján a társadalom minden egyes tagja sérthetetlen, s ennél még a társadalom összes tagjának jóléte sem lehet előbbre való. Az igazságosság nem engedi meg, hogy egyesek szabadságának veszteségét ellensúlyozza a másoknak jutó több jó, és kizárja az olyan érvelést, amely különböző személyek nyereségeit és veszteségeit úgy összegzi, mintha egyvalakiről lenne szó. Az igazságos társadalomban következésképpen az alapvető szabadságok maguktól értetődőek, s az igazságosság által biztosított jogok nem politikai alku vagy társadalmi érdekszámítás tárgyai [az igazságosság] méltányosságként felfogott igazságosság. 39 Végül az eddigi összefüggésekben már sokszor említett erényről kell szólnunk, különösen, mert Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás etikai rendszerét erényetikának nevezik. Az erényről a jó és a boldogság összefüggésében MacIntyre, így ír: [Arisztotelész] az ember számára való jót az eudaimonia megnevezéssel illeti.... Az erények pontosan azok a tulajdonságok, amelyek birtokában az egyén képessé válik az eudaimonia elérésére, hiányuk pedig megakadályozza, hogy e telosz felé haladjon. 40 Mint láttuk, az ember eszével

12 12 felismer(het)i a természetének megfelelő jót, szabad akaratával megfogalmaz(hat)ja a hozzá vezető tételes erkölcsi törvényeket, s ezek örömteli teljesítéséhez segítenek hozzá az erények. Az erények tulajdonképpen készséget, könnyedséget adnak a jó teljesítéséhez ( Jóra való cselekvési készség ), amelyeket gyakorlással, önneveléssel tehetünk magunkévá. Szent Tamás szerint az erény gyakorlása a szabad akarat jó használata Mert az erény aktusa nem más, mint a szabad akarat jó használata. 41 Az erény következménye az öröm ( gyönyörködtető ), s az erénnyel irányított jóakarat mintegy a hátán hordozza a boldogságot 42, vagy Spinoza szerint, mint már idéztük, a boldogság nem az erény jutalma, hanem maga az erény. 43 Miben is áll konkrétan az erényes élet? Kant szerint két célja (kötelessége) van az emberi életnek: a saját tökéletesség és az embertárs boldogsága. A saját tökéletesség azt jelenti, hogy méltók legyünk a bennünk levő emberi méltósághoz 44, tehát törekedjünk a moralitásra, a hedonista motiváció - mely alapján csak egyéni előnyünket keressük nevelésére, az ész irányítása szerinti kontrolljára. A gyakorlati életben saját tökéletességünkre való törekvésünkhöz hozzátartozik az is, ha valamilyen szinten (család, társadalom) elkötelezzük magunkat embertársaink java mellett, figyelemmel vagyunk a közjóra. Ehhez segít hozzá az Arisztotelész által etikai erényeknek nevezett erénycsoport, melyeket Szent Tamás a sarkalatos erények átfogó rendszerébe integrált. Szent Tamás alapján az erény célja, ami felé az erény tör: a szeretet. A szeretet rendezőelve az erény. 45 Beláthatjuk, hogy az erényes életet kísérő öröm ( gyönyörködtető ) nem önző célokat (szubjektív önérdek) szolgál, hanem az ember természete szerinti öröm a jó felett; s így válik lehetővé az, hogy a másik ember iránti önfeláldozó, önzetlen tettek is örömet okoznak. Egészen más önérdek és önszeretet ez, mint az utilitarizmus hedonizmuson alapuló önérdeke, ami valójában az önzés. (Vö.. önző módon önérdekkövető ) A valódi (objektivista) önérdek és önszeretet jót akar magának a dolgok helyes sorrendjében: a kontrollált élvezeteket (vö. mértékletesség erénye), a jótettek felett érzett örömöt (vö. nagylelkűség, nemeslelkűség

13 13 erénye), és magát a boldogságot, amit az erényes élet tettei során szerez meg. Platón mondatja Szókratésszal a következőket: nem az életet kell a legtöbbre becsülnünk, hanem a jó életet. A továbbiakban a most elemzett etikai rendszerek hatását vizsgálom meg a gazdasági rendszer két összetevőjére, a piacra és a profitra, a teljesség igénye nélkül. (A piac) A piac alternatív szemléletű vizsgálatánál egy újabb fogalmat kell bevezetni, nevezetesen az érték fogalmát, amelyet most az erényetika, közelebbről a perszonalizmus talaján fogalmazunk meg. A perszonalizmus 46 az ember személy(persona)-voltát és létének kapcsolatokban való kifejeződését hangsúlyozza, az emberi méltóság, a kölcsönös nyitottság, a párbeszéd, a szolidaritás, a közéleti elkötelezettség talaján állva. A perszonalizmus az értékek fogalmát így határozza meg: értéknek tekintjük azokat a létezőket, amelyek az ember kiteljesedését szolgálják. 47 Ilyenek pl. az anyagvilág (emlékezzünk a Szent Tamás-i értelemben vett hasznosságra, amely alap a jók között: az anyagvilág hasznossága eszközül szolgál a többi érték eléréséhez); a szellemi, lelki értékek (tudás, erkölcs, erények ), az emberi kapcsolatok (vö. social capital), a közösségi és társadalmi értékek (szolidaritás, méltányosság, igazságosság, közjó, család ), az emberi élet értéke és önértéke, a természet önértéke stb. Az értékeknek ezt a meghatározását vizsgálódásunk szempontjából (gazdaság, piac) leszűkítem, és hipotézis-jelleggel bevezetem a végtelen értékek meghatározást, amely alatt a következő bizonyítandó! hipotézist értem. Mind a makro-, mind a mikrogazdaság működésében és a szervezeti-társadalmi jólét (jóllét) megteremtésében részt vesznek olyan javak, amelyekre nem alkalmazható a klasszikus piacelmélet: keresletük és kínálatuk nem a konvex és konkáv keresleti/kínálati görbék mentén a piaci ártól és mennyiségtől, a csökkenő határhaszon elvétől függően alakul. Egyensúlyi áruk sem értelmezhető, nem korlátosak, nem versenyzők. Ugyanakkor a gazdaság/állam/szervezet/közösség/ember egészséges kibontakozásához elengedhetetlenek.

14 14 Hasonlít ez a felosztás az Alford Naughton szerzőpáros, a közjó javait alapvető és kiemelkedő javak (foundational goods, excellent goods) kategóriáira való felosztására, amelyek alatt ők a következőt értik: Alapvető jószág az, amelyre azért van szükség, hogy később más javakra is szert tehessünk. Ebbe a kategóriába tartozik igen sok anyagi és gyakorlati jószág, amelyet fogyasztunk, birtokba veszünk, vagy csereberélünk, ilyen például a pénz, az ingatlan, vagy a felszerelés.. A kiemelkedő javak azok, amelyekre önmagukért törekszünk, pl. ilyen a barátság, a személyes fejlődés szándéka, az erkölcsi önuralom. Az étkezéssel kapcsolatos példájuk jó szemléltetés erre: alapvető jó(szág) az étel, ital, kiemelkedő jó(szág) a közös együttlét, az ünnep, amit hasznos és nélkülözhetetlen eszközként az alapvető jószág elősegít. 48 (Emlékezzünk Szent Tamásra!) A haszonelv, a csökkenő határhaszon, s így a piaci működés logikája az alapvető jószágokra értelmezhető, de a kiemelkedő javakra nem. Az alapvető és kiemelkedő javak fogalmának bevezetésével mintegy két dimenzióssá vált a gazdasági élet is, ahol a materiális dimenzióra, mint alapvető javakra tűnik érvényesnek a piac logikája. (Határeset: közjavak, externáliák, ld. alább) A végtelen értékek hipotézisének alátámasztására és illusztrálására eddigi kutatásaim során a következő példákat találtam a szakirodalomban: 1. Kapcsolati javak (relational goods), boldogság paradoxon (happiness paradox). A boldogság-paradoxon - több szerző megfogalmazása szerint - azt az empirikusan bizonyított tényt mutatja, hogy az ember boldogsága nem nő egyenes arányban az anyagi jólét növekedésével 49, sőt, egy bizonyos jövedelmi szint után csökkenni kezd. (Luigino Bruni) Oka: pszichológiai vizsgálatok és nemzetközi felmérések 50 mutatják, hogy a boldogság jelentős részét az emberi kapcsolatok alkotják (relational goods), amelyek nem piaci javak. A pszichológia, ellentétben a közgazdaságtannal, kihangsúlyozza a közeli személyes kapcsolatoknak, mint a jóllét nem piaci javainak kulcsfontosságát, azzal érvelve, hogy a kapcsolatban állás alapvető emberi szükséglet. 51

15 15 A témáról említem még Easterlin, R. A.: Javít-e a gazdasági fejlődés az ember sorsán? Néhány tapasztalati tény c., 1974-es írását, melyben megjelenik az Easterlinparadoxon: a pozitív korreláció a jövedelem és a boldogság között nem mutatkozik meg a különböző fejlettségű országok összehasonlítása során (a felmérésben található a fejlettekénél magasabb boldogság indexű fejlődő ország is), illetve az országokon belüli időbeli összehasonlítások során sem; és a The Australian Economic Review cikkét 52, melyben Ausztrália HDI-indexe szerint a világon a harmadik helyen áll, ugyanakkor az embereknek a munkával való megelégedettségi szintje szerint szinte a legutolsó; valamint Kahneman és társai, a Science-ban megjelenő cikkét, melyben kimondják: Sőt, a jövedelem hatása az élettel való megelégedettségre múlékonynak tűnik Reciprocitás, hagyományok, szokások, család, háztáji. Scitovsky Tibor Örömtelen gazdaság című könyve a piaccal kapcsolatos hipotézisemet a következő idézettel támasztja alá: "A piaciakon kívül számos olyan termék és szolgáltatás is van, amely nem megy át a piacon. Ezek ingyenességét, kölcsönösségen alapuló egyenlő elosztását szokások, hagyományok, társadalmi nyomás, a családi szervezet, vagy a jog biztosítja. A becslések azt mutatják, hogy a családon belül és a család számára végzett nem piaci tevékenységek értéke eléri a családi jövedelem felét 54 A reciprocitás elvét Polányi is hangsúlyozza a lokalitás témájában. A reciprocitás, hagyományok, családon belüli tevékenységek olyan végtelen értékek, melyek nem a piac logikájába tartoznak. 3. Pozitív externáliák. Daly és Cobb For the Common Good c. könyvében tetten érhetjük, hogyan fordulhat át az utilitarista gondolkodásmód erényetikába. Az externáliák internalizálása sok esetben célravezető, hasznos megoldás, főképp a negatív externáliák esetében (adók, büntetések), de sok pozitív externália az én hipotézisem szerint a végtelen értékek kategóriájába esik. Ilyen pl. a csönd, a nyugalom, melyeket a modern közgazdaságtan pozitív externáliáknak definiál.

16 16 Mi talán azt reméljük, hogy az embereknek örömet okozna, hogy megtehették ezt a kis szívességet az embertársaiknak, a közgazdászok azonban azt feltételezik, hogy jelentős számú potyautas jelenne meg Ha az egyén identitását a közösségi kapcsolatok határoznák meg, a potyautasság ritkán fordulna elő. 55 Dalyék története a hímlő elleni oltásról (a beoltott ember környezetében élők is védettek lesznek a himlő ellen), azt illusztrálja, hogy az erényetikában gondolkodva a védőoltásban részesült ember nem azon töri a fejét, hogy juthatna pótlólagos bevételi forráshoz a környezetében lévő potyautasoktól (szubjektív önérdek), hanem örülne a többiek szerencséjének, hogy nem lesznek fertőzöttek, és nem potyautasoknak, hanem embertársainak nevezi őket (objektív önérdek). Ez az esety ui. nem a haszonelven és az alapvető javakon alapuló üzleti tranzakciók körébe esik, hanem inkább a reciprocitáshoz tartozna, amelyben az erkölcs, érték nagyobb szerepet játszik, mint a (kierőltetett) haszon. A pozitív és negatív externáliák esetében is, ésszerű mérlegelés alapján, a haszonelv és az értékelv (morális megfontolás) együtt érvényes, Dalyék szerint is. Az egyik elv túlzásba vitele sem kívánatos. 4. Közjavak, állami szerepvállalás, méltányosság, igazságosság. A piac hatáskörének szempontjából Amartya Sentől a következő idézet világos állásfoglalást mutat a makrogazdaság szintjén: A piaci mechanizmus olykor még a hatékonyság elérésében sem igazán hathatós, kiváltképp a közjavaknak nevezett dolgok esetében. Ez elsősorban olyan területekre vonatkozik, mint a környezetvédelem, a járványmegelőzés és a közegészségügyi ellátás Tulajdonképpen, ha sikerül valahogy megszerveznem, hogy a környezet, amelyben élek, malária-mentes legyen, a szomszédomnak is éppen úgy maláriamentes környezete lesz, anélkül, hogy valahonnan meg kellene vásárolnia. A piaci mechanizmus logikája a magánjavakra méretezett (mint az alma és az ing), nem pedig a közjavakra (mint a maláriamentes környezet). A közjavak logikája, mely szerint túl kell lépni a piaci mechanizmuson, kiegészíti a szociális szolgáltatás melletti érveket. A hatékonysági megfontolások tehát kiegészítik azt az érvelést, amely méltányossági alapon tartja helyesnek

17 17 az elemi oktatás, az egészségügyi ellátás és az egyéb köz- vagy félig közjavak állami biztosítását Társadalmi tőke (Social capital theory). A társadalomban a bizalom, a szociális, informális kapcsolati hálók, közös magatartási, erkölcsi normák, kölcsönösség, támogatás, magas kulturális és képzettségi szint, civil társadalom stb. (a kiemelkedő javak illetve a végtelen értékek) elősegíthetik egy társadalom egészséges fejlődését, de felhasználhatók eszközként is egyéb célokra. Képviselői: Madison, Tocqueville, Coleman, Bourdieu, Putnam, Fukuyama stb. 6. A természet önértéke. Az etika területén több cikk, tanulmány foglalkozik azzal a ténnyel, hogy a természetnek a hasznossági (piaci) értékén kívül saját önértéke van (esztétikai, fizikai, rekreációs, stb. értékek) 57, amely a természetnek is kiteljesedés jelleget ad, tehát az emberi kiteljesedéssel definiált közjó része a természet is! Ezt az ember felelős környezetvédelemmel fejezheti ki, ami érték. A közgazdaság nyelvén ez így hangzik: a piac még tökéletes működés esetén sem fogja megoldani a környezetszennyezési problémát, legfeljebb csak segít az erőforrások leghatékonyabb elosztásában, mert a környezetvédelem elsősorban értékválasztási és csak azután közgazdasági kérdés. 58 A természet teljes gazdasági értéke (Pearce, Turner, Barbier, Markandya), illetve annak használattól független része (nem használati, létezési, megőrzési érték) is arra utal, hogy a természetnek van nem a piac logikájába tartozó karaktere is önérték s bár számszerű értékelése megtörténik, ugyanakkor ez az értékelés eltér a használattól függő rész értékelésétől. 59 A fenti példák alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a piacgazdaság relevanciája a társadalmi, kulturális, környezeti élet számos területére nem terjed ki, a végtelen értékek (kiemelkedő javak) nem illenek bele a piac logikájába. Ha elfogadjuk, hogy a gazdaság, pontosabban a piacgazdaság a Szent Tamás-i értelemben hasznos és az alford-naughton-i értelemben vett alapvető javak körében hatékony és fejti ki célját helyesen, ami a valós emberi szükségletek kielégítése, akkor beláthatjuk, hogy a gazdaság szerepe nem

18 18 más, mint az emberi élet különböző oldalainak (erkölcs, társadalom, kultúra, környezet) szolgálata, elősegítése, alapvető és elengedhetetlen eszközként a többi jó (értékek), mint cél eléréséhez. Ennek alapja az emberi gondolkodásmód megfelelő (át)alakulása, vagyis: az új bor betöltése az új tömlőkbe. Erények, Öröm Élvezet, Kellemeskellemetlen Végtelen értékek, Kiemelkedő javak Hasznosság, Alapvető javak Erkölcs, Környezet, Társadalom, Kultúra Piacgazdaság Egyéni jó Közjó Jó világrend GONDOLKODÁSMÓD PIAC 1. Ábra: Új bor új tömlőkben A gondolkodásmód és a piac (piacgazdaság) szemléletének összefüggése (A profit) A profit azért tartozik logikusan témánk tárgyalásához, mert szemlélete markáns jele annak, hogy a róla gondolkodók utilitarista módon vagy az erényetika szerint közelítik-e meg gazdasági tevékenységüket, s ez a szemlélet a gazdaság egészének a minőségét is meghatározza. A neoliberális gondolkodásmódban a gazdaság kizárólagos célja a haszon (profit) maximalizálása, s ez rányomja bélyegét a társadalom életére is: a társadalmi jólét akkor lesz maximális, ha az ember (fogyasztó) maximálja hasznossági függvényét (Bergson, Arrow). Ez a felfogás az ember legalapvetőbb jellemzőjének a fogyasztást teszi, ami alapján hasznosságát méri, mint az ember értékének kritériumát. A környezeti javak minősége is hasznossági értékük szerint értékelődik itt. A rendszer az értékeket 60 is a hasznossági kritériumok szerint igyekszik mérhetővé, beárazhatóvá, így maximalizálhatóvá tenni; vö. a piac korlátlansága, az externáliák internalizálására való feltétel nélküli törekvés, s az erkölcs, érték eszközjellege. A kizárólagos profitmaximalizálási gazdasági cél tehát azt a

19 19 rendszert hozza létre, amely az utilitarizmust, így a gazdasági gondolkodást az élet minden területére érvényesnek tartja. A gazdaságpolitikai gyakorlat a tiszta neoliberalizmus mellett más gazdaságirányítási rendszereket is ismer, példának okáért a környezetgazdaság területén működő vállalatok vagy a társadalmi felelősség terén tevékeny vállalatok a profitcélok mellett egyéb, érték jellegű célokat is felvesznek gazdálkodási céljaik közé. (Itt jelennek meg a nyernyer stratégiák, a körültekintőbb vállalatirányítás, pl. tisztább termelés, életciklus-elemzés, stb.) A profit tisztán eszközként való szemlélete, amely az erényetika rendszerében való gondolkodást mutatja, ritkán fordul elő, de jelentőségük példaértékű (etikus vállalatok, keresztény vállalatok, társadalmi vállalkozók, másért vállalkozók, stb.), jelenlétük a világ gazdasági életében a megtermékenyítés és a lehetőség szerepét tölti be. Azt a tényt, hogy az általam vizsgált gondolkodásmód-változás mennyire befolyásolja a profit szerepét, a szervezetek szintjén figyeltem meg. Tapasztalataim szerint skála állítható fel a szigorúan haszonmaximáló vállalattól az önzetlen cégekig, a skálán a profit és egyéb (érték) célok eszköz cél szempontú viszonya mozog. Azaz: a profit célként megelőzheti az egyéb értékszempontokat, mely értékek eszközként szolgálhatnak a haszonmaximalizáláshoz; vagy egyenrangú súllyal szerepelhetnek a vállalati célok között a profit- és az értékcélok; s végül megfigyeltem olyan vállalatokat, ahol explicite egy (vagy több) érték szerepelt a vállalati küldetés célkitűzéseiben, amelyek eléréséhez, szintén nyíltan kimondva eszközként szolgált a profit. Ez utóbbi modell megközelíti azt az emberi gondolkodásmódot, amelyet az erényetika tárgyalásakor leírtunk, ahol a profit az alapvető javakhoz tartozik (Alford Naughton), s a Szent Tamás-i hasznosság elv alapján eszközként segíti elő a nagyobb jó (érték) megvalósulását. A gyakorlatomban az ilyen gondolkodásmódú cégek a következők voltak: a vállalatok társadalmi felelőssége mozgalom egyes cégei (vö.. Electrolux Lehel), egyes környezetbarát menedzsmenttel rendelkező cégek, alternatív kapitalisták, társadalmi vállalkozók vagy másért vállalkozók, keresztény vállalatok nagy része; s a skála legvégső pontja a Közösségi Gazdaság (a keresztény ökumenikus Focolare mozgalom) vállalatai,

20 20 amelyek profitjának egy része folyamatosan azokat a szegényeket illeti, akiket érintettjeik közé számítanak. A következő idézetek illusztrálják az elmondottakat: a vállalati társadalmi felelősség egyfajta gondolkodásmód, amely egészen másképpen fogja fel, hogy mi a siker, kinek tartozik egy vállalat elszámolással, és miben áll egy vállalat identitása. Ezért mindenképpen a vezetők és az alkalmazottak gondolkodásmódjának megváltozására van szükség ahhoz, hogy a vállalati társadalmi felelősség egy szervezeti eszközből szervezeti céllá, feladattá váljon. 61 Szerintem a profit irtó jó, de siet hozzátenni, hogy a nyereség eszköz, nem cél. 62 A nyereség pusztán eszköze annak a végső célkitűzésnek, hogy biztosítsuk a közjót. 63 A keresztény vállalatok gazdálkodási célja a közjó, a profit eszköz ehhez. 64 Összefoglalva tehát, az utilitarista gondolkodásmódban, ahol a cselekvés motivációja a szubjektív önérdek (önzés, haszon) a profit a gazdaságban a cél szerepét tölti be, az értékek eszközök ehhez a célhoz és a piac korlátlan hatáskört követel magának. Az erényetika alapú gondolkodás szerint, ahol a fő motiváló erő az objektív önérdek (ill. az eudaimonia értelmében vett boldogság), a profit tölti be az eszköz szerepét az érték jellegű célok megvalósításához, s a piac szerepe, az élet különböző területein, korlátozott. Látható tehát, hogy alapvető kapcsolat áll fenn az emberi gondolkodásmód (ahogyan ezt ebben a munkában körüljártuk) és a profit szemlélete, s így gazdálkodási funkciója között. Az eszköz szerepű profitszemléletre felépülő gazdasági rendszer pedig egészen más, más paradigma, mint a haszonmaximalizálásra felépülő, ahogy ezt a piac vizsgálatánál már bemutattuk. Az új bor az új tömlőben alapvetően megváltoztatja a tömlőt. Az erényetika profitfelfogása, az erre épülő gondolkodásmód jelentős szerepet tölthet be akár a vállalati társadalmi felelősség, akár a környezeti problémák megoldásának ösztönzésében. 65 Munkámmal arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a világ problémáinak megoldási kísérleteiben az emberi gondolkodásmód megváltozása, a rá irányuló figyelem

21 21 éppen olyan fontos tényező, mint minden egyéb, más jellegű emberi igyekezet. A most vázolt gondolkodási alternatíva az erényetika alapján, az új bor analógiájára segítségül szolgálhat más, olyan elméletek számára, amelyek célja környezeti, társadalmi, morális gondjaink orvoslása, az ember életminőségének javítása. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. (Jn 10,10b) 66 Jegyzetek 1 A fogalom alatt a modern kor gazdaságának olyan különféle jelenségeit, területeit, kihívásait értem, melyek különösen érzékenyek arra, hogy milyen szemlélettel közelítünk hozzájuk. (Profit, piac, önérdek, externáliák, közjavak, vállalatok társadalmi felelőssége, környezeti felelősség fogalmát vizsgálom ebben a munkában) 2 Kerekes, S.: A közgazdaságtan társadalmi és etikai vetületei, in: Vigilia, 1994/ o. 3 Lutz, M.,A. Lux, K.: Humanistic Economics, The New Challenge, The Bootstrap Press, New York, 1988, 64. o. 4 Daly, H. E.-Cobb, J. B., Jr.: For the Common Good, Redirecting the Economy toward Community, the Environment and a Sustainable Future, Bacon Press, Boston, 1989, 8. o. 5 Kocsis, T. (szerk.): Emberközpontú gazdaságot, Válasz, Budapest, 2002, 20. o. 6 Muzslay, I.: Gazdaság és erkölcs, Márton Áron, Budapest, 1995, o. 7 uo. 10. o.. 8 Vö.: Tomizmus, neotomizmus, perszonalizmus, keresztény szemléletű közgazdaságtan, a katolikus Egyház szociális tanítása. Arisztotelész pedig ma is alapul szolgál számos etikai,

22 22 esztétikai, államtudományi, politikai, logikai tárgyú irányzatnak, amelyek a haszonelv ellenében az erkölcsöt, lelki értékeket is számításba veszik. 9 ld. erről: Max Weber, Bernard de Mandeville, Albert O. Hirschman 10 Aquinói Szent Tamás Summa Theologicájában így ír a jó-ról: Az, aminek megvan a végső tökéletessége, minden tekintetben jónak mondatik; de az, amiben nincs meg a végső tökéletesség, amelynek meg kellene lennie, nem minden tekintetben mondatik tökéletesnek és jónak, hanem csak bizonyos tekintetben (S. Th. I., q. 5., a. 1.) a dolgok közül mindegyikben csak annyi a jó, amennyi a létezés; mert a jó és a létező felcserélhető. Minden cselekvésben annyi a jóság, amennyi a létezés A rossz a jó hiányosságának erejénél fogva hat Egyedül Isten bírja létezésének egész teljességét egységben és minden szempontból, az egyes dolgoknak pedig más és más nekik megfelelő létezés-teljességük van különböző szempontokból. Ezért előfordul, hogy némelyik dolognak van valamely vonatkozásban létezése, de mégis híján van az őt megillető létezés-teljességnek. (S. Th. I-II., q.18., a. 1.) 11 Fromm, E.: Önzés, önszeretet és önérdek, in: Kindler, J. Zsolnai, L.: Etika a gazdaságban, Keraban, Budapest, o. 12 Az Isten legalapvetőbb attribútuma, hogy Ő szeretet. ( Szeretet az Isten 1Jn 4,16, Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Bibliatársulat, Bp. 1997) 13 Nyíri,T.: Alapvető etika, Szent István Társulat, Budapest, 1994, 66. o. 14 Ld. még: A jó az, amely megfelel az emberi lényegnek, ami lényegszerű, ami méltó az emberhez, amit azonban az észnek kell megragadnia és megállapítania, mert nincs eleve

23 23 adott vagy kész ismeretünk az ember lényegéről, és méltóságáról. A lényeg az általános az emberben, tehát a jó univerzálható, az észforma. (Nyíri, T.: i. m. 1994, 69. o. 15 Ebben az értelemben beszél Eric Fromm az emberi természetről, s Hans Küng, az ENSZ és az UNESCO globális etikai projektjeiben megjelenő Világethosz programjában az emberiség öt közös parancsolatáról, a világvallások közös erkölcsi normáinak alapján. (Tiszteld embertársadat, ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne élj vissza a szexualitással.) Ugyanis a természeti törvény / természettörvény felfogása szerint az emberi természet a priori magában hordozza az alapvető erkölcsi normákat, amelyek a természete szerinti működést kifejezik, s amelyeket az ember természetes eszével felismer, és tételes törvényeit szabadon megfogalmazza. E szerint pl. Nem azért rossz a házasságtörés, mert azt az erkölcsi norma tiltja, hanem azért tiltja, mert rossz (Nyíri, i. m. 68. o) A természetörvény illetve az ezen alapuló természetjog alapján keletkezett a római jog, talaján áll a skolasztika, alapoz rá John Locke vagy Voltaire filozófiája, és az 1776-os Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata. Rá vezethető vissza az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozata is (megfogalmazásában a perszonalista Jacques Maritain is részt vett), bár itt tartalma jelentősen megváltozott; a jogok mellett a kötelességek nem kapnak hangsúlyt. A természettörvényt számos gondolkodó, tudós, filozófus ismeri el (Arisztotelészen és Aquinói Szent Tamáson kívül érdemes Cicerót, az újabb kutatások szerint Adam Smith kortársát, Edmund Burke-öt, s a korunkbeli Jacques Maritaint, Horváth Sándort, mint a perszonalizmus képviselőit is megemlíteni.

24 24 16 Alasdair MacIntyre Az erény nyomában c. könyvében így fogalmazza meg az eudaimoniát: teljes megelégedettség, boldogság, boldogulás. Ez az az állapot, amikor jól vagyunk, s jól is megy a sorunk ebben a jóllétben, és amikor önmagunkban és az istenivel való viszonyunkban is kivételezett helyzetnek örvendünk. (MacIntyre, A.:Az erény nyomában, Osiris, Budapest, 1999, 202. o.) 17 Nikomakhoszi etika, (a továbbiakban NE) 1097 b 21, idézi: Nyíri, T.: i. m.105. o. 18 uo. 19 NE 1097 b NE 1098 a Nyíri: i.m o. 22 Fromm, E.: i. m o. 23 uo. 22. o. 24 A skolasztikus teológiában a bűnök eme hármas csoportosítása lefedi az erkölcsi normák által helytelennek (nem jó- nak) minősített emberi viselkedés összességét. Egyben emlékezzünk Albert O. Hirschman Az érdekek és a szenvedélyek; Politikai érvek a kapitalizmus mellett annak győzelme előtt című könyvére, és a Méhek meséjére (Mandeville), amelyekben képet kapunk a bűnök erényekké válásáról a kapitalizmus kibontakozásának kezdetekor. 25 Részletesebben később tárgyalom. 26 "Mi sem könnyebb a szenvedélynek, mint legyőznie az észt. A nagy győzelem azonban, ha az érdeket gyűri maga alá." (Hirschman, A., O.:Az érdekek és a szenvedélyek; Jószöveg

25 25 Műhely Kiadó, Budapest, 1998) Itt emlékezhetünk a Fromm által leírt objektivista önérdek fogalomra, amit a szenvedély legyűr(het). 27 Nyíri: i. m o. 28 uo.127. o. 29 Spinoza, Etika, IV. 20 tétel, idézi: Fromm, in: Kindler, J. Zsolnai, L.: Etika i. m., 20. o. 30 S.Th. I-II., q. 5., a NE 1099 a Nyíri: i. m. 1994, 126. o. 33 Fromm: i. m. 23. o. 34 Az önérdek fent kifejtett torzulásának érzékeltetésére vezeti be Kocsis Tamás az önző módon önérdekkövető kifejezést az utilitarizmusban. (Kocsis, T.: Emberközpontú fejlődés Az állandó gazdasági növekedés szükségtelenségéről pszichológiai, filozófiai és teológiai megfontolások tükrében, Valóság, 1999/4) 35 Nyíri, i. m.112. o. 36 Gondoljunk pl. azokra a vállalatok társadalmi felelőssége mozgalomban résztvevő cégekre, amelyeknél a társadalmi felelősség tettei kifejezetten profitnövelési célokat szolgálnak (ld. Sony csoport), azokkal szemben, amelyeknél a társadalmi felelősség célként jelenik meg, alárendelve ennek a profitnövelési prioritást (ld. Electrolux Lehel Kft). (Kerekes, S.Wetzker, K.: Keletre tart a társadalmilag felelős vállalat koncepció, in: Harvard Business Review Magyar kiadás, április). Ugyanezt az utilitarista cél eszköz viszonyt körvonalazza Fukuyama is, mikor a bizalmat a menedzsment hatékonyság javítási

Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban - Alapelvek. Dr. Baritz Sarolta Laura OP Budapest, december 6.

Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban - Alapelvek. Dr. Baritz Sarolta Laura OP Budapest, december 6. Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban - Alapelvek Dr. Baritz Sarolta Laura OP Budapest, 2017. december 6. Az erkölcs és az anyagi világ viszonya Erkölcs Környezet Anyagi javak Az erkölcs és az anyagi

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Tágabb értelem - A szaktudományok holisztikus megközelítése Dr. Baritz Sarolta Laura OP Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Részletesebben

A többdimenziós gazdaság. Dr. Baritz Sarolta Laura OP

A többdimenziós gazdaság. Dr. Baritz Sarolta Laura OP A többdimenziós gazdaság Dr. Baritz Sarolta Laura OP Paradigma váltás Erkölcs Környzet Anyagi világ Paradigma váltás Erkölcs Környezet Anyagi Világ Paradigma váltás Erkölcs Környezet Anygi világ Paradigma

Részletesebben

A gazdaság értelme az emberek boldogságának elősegítése. KÖZJÓ

A gazdaság értelme az emberek boldogságának elősegítése. KÖZJÓ A gazdaság értelme az emberek boldogságának elősegítése. KÖZJÓ Ami a biztosítékot kiveri a mai világban... Az ember az első a struktúrához képest. A profit nem cél, hanem eszköz. Melyik az első? Struktúra

Részletesebben

Háromdimenziós gazdaság Lehet gazdálkodni erényetikai paradigmában. Dr. Baritz Sarolta Laura OP

Háromdimenziós gazdaság Lehet gazdálkodni erényetikai paradigmában. Dr. Baritz Sarolta Laura OP Háromdimenziós gazdaság Lehet gazdálkodni erényetikai paradigmában Dr. Baritz Sarolta Laura OP Kutatási cél: Megvizsgálni, lehetséges-e egy értékorientált gazdasági rendet létrehozni, amelynek alapja és

Részletesebben

Fenntarthatóság keresztény szemmel. Dabóczi Gergely, Dr. Baritz Sarolta Laura OP Miskolc ápr. 7.

Fenntarthatóság keresztény szemmel. Dabóczi Gergely, Dr. Baritz Sarolta Laura OP Miskolc ápr. 7. Fenntarthatóság keresztény szemmel Dabóczi Gergely, Dr. Baritz Sarolta Laura OP Miskolc 2016. ápr. 7. Kereszténység és gazdaság? Jelenlegi helyzet, kilátások... 62 leggazdagabb vagyona = 3,5Mrd szegény

Részletesebben

LEHET-E A MAMMONBÓL TALENTUM?

LEHET-E A MAMMONBÓL TALENTUM? 1 LEHET-E A MAMMONBÓL TALENTUM? A GAZDASÁG, A KÖRNYZET ÉS A KÖZJÓ ÖSSZEFÜGGÉSÉNEK VIZSGÁLATA AZ EMBERI GONDOLKODÁSMÓD ALAPJÁN 1. A gondolkodásmód, mint a gazdasági, környezeti rend alapja Egy szolga sem

Részletesebben

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5. Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom

Részletesebben

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi

Részletesebben

Piaci elégtelenségek. Az externáliák és a közjavak problémája

Piaci elégtelenségek. Az externáliák és a közjavak problémája iaci elégtelenségek Az externáliák és a közjavak problémája Externália fogalma Externáliáról vagy külső gazdasági hatásról akkor beszélünk, ha egy gazdasági szereplő tevékenysége piaci ellentételezés nélkül

Részletesebben

A NÖVEKEDÉS KAPA, KASZA, SOKSZÍNŰSÉGI EGYEZMÉNY MAGYARORSZÁGON A HASZONELVŰ ÉS AZ ERÉNYETIKAI MODELL

A NÖVEKEDÉS KAPA, KASZA, SOKSZÍNŰSÉGI EGYEZMÉNY MAGYARORSZÁGON A HASZONELVŰ ÉS AZ ERÉNYETIKAI MODELL A FENNTARTHATÓSÁG FELÉ LEPESEK 20. évfolyam 2. szám (62) Gazdaságfilozófiától a projektekig, tudományos cikkektől a szakmai hírekig 2015. nyár A NÖVEKEDÉS TERMÉSZETES MÉSZETES HATÁRA HATÁRAI AI EGYENLŐTLENSÉG

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja

Részletesebben

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek II. SGYMMEN227XXX SGYMMEN2073XA. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek II. SGYMMEN227XXX SGYMMEN2073XA. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek II. SGYMMEN227XXX SGYMMEN2073XA Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Tárgyelőadó: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Gyakorlatvezető: dr. Paget Gertrúd

Részletesebben

Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett. 2010. december 2.

Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett. 2010. december 2. Gábor Edina Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett 2010. december 2. The New Economics Foundation think-and-do tank szervezet (http://www.neweconomics.org/) Cél: az életminőség javítása olyan innovatív

Részletesebben

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2013/2014 1. forduló 1. feladat Igazságkeresés! A következő állításokról

Részletesebben

TestLine - Gazdasági és jogi ismeretek Minta feladatsor

TestLine - Gazdasági és jogi ismeretek Minta feladatsor soport: Felnőtt Név: Ignécziné Sárosi ea Tanár: Kulics György Kidolgozási idő: 68 perc lapfogalmak 1. z alábbi táblázatban fogalmakat és azok meghatározásait találja. definíciók melletti cellák legördülő

Részletesebben

Emberi jogok alapvető jogok. ELTE ÁJK tanév őszi szemeszter Alkotmányjog 3

Emberi jogok alapvető jogok. ELTE ÁJK tanév őszi szemeszter Alkotmányjog 3 Emberi jogok alapvető jogok ELTE ÁJK 2016-17. tanév őszi szemeszter Alkotmányjog 3 Méltóság Szabadság Szolidaritás Egyenlőség, megkülönböztetés tilalma Alkotmányjog 3 tantárgyi követelmények Előadás 3

Részletesebben

Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában

Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában Sölétormos Jenő (Gaura Sakti das) Krisna-völgy elnöke Definíciók A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen

Részletesebben

GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18.

GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18. GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA 2014-2015. TANÉV II. ELŐADÁS 2014. SZEPT. 18. A GYAKORLATI FILOZÓFIA TÁRGYA ELMÉLETI ÉSZ GYAKORLATI ÉSZ ELMÉLETI ÉSZ: MILYEN VÉLEKEDÉSEKET FOGADJUNK EL IGAZNAK? GYAKORLATI

Részletesebben

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások 1. A következő állítások három filozófusra vonatkoznak. Az állítások számát írja a megfelelő

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A közgazdasági elméletek történeti áttekintése, jelenlegi irányzatai 3.lecke

Részletesebben

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA. Javítási-értékelési útmutató

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA. Javítási-értékelési útmutató Oktatási Hivatal A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat! Írja a nevüket a megfelelő

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus Önmenedzselés, karriertervezés Lehetőségek, technikák Mit értünk karrier alatt? Karrier = gyors, sikeres előmenetel, érvényesülés; Karriert

Részletesebben

Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben.

Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben. Tartalom Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben. Megjegyzés Az egység a mű egyik alapelve. Fogalmát, különböző megjelenéseit több téma tárgyalja a műben,

Részletesebben

Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje

Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje 2014. 10. 09. Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje címmel szerveztek konferenciát 2014. szeptember 29-én, hétfőn a Protestáns Teológiai Intézet

Részletesebben

Oktatási Hivatal. A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója

Oktatási Hivatal. A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója Oktatási Hivatal A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának javítási-értékelési útmutatója FILOZÓFIÁBÓL 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat!

Részletesebben

VÍZBEFÚLT FÉRFI CONEY ISLAND-EN, New York, »A Z emberi együttérzés alapja az, hogy a földi élethez kötôdik

VÍZBEFÚLT FÉRFI CONEY ISLAND-EN, New York, »A Z emberi együttérzés alapja az, hogy a földi élethez kötôdik 96 W E E G E E VÍZBEFÚLT FÉRFI CONEY ISLAND-EN, New York, 1940»A Z emberi együttérzés alapja az, hogy a földi élethez kötôdik « EGYÜTT ÉREZNI VALAKIVEL PETER KEMP AZ emberi együttérzés alapja az, hogy

Részletesebben

Levelező hallgatóknak pótzh lehetőség: a félév rendje szerinti pótlási napok egyikén

Levelező hallgatóknak pótzh lehetőség: a félév rendje szerinti pótlási napok egyikén Közgazdaságtan II. Mikroökonómia SGYMMEN202XXX Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Tárgyelőadó: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Gyakorlatvezető: dr. Paget Gertrúd Tantárgyi leírás építőmérnök

Részletesebben

A modern menedzsment problémáiról

A modern menedzsment problémáiról Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem

Részletesebben

1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért.

1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért. 1. Bevezetés* Ha nem is minden előzmény nélkül, de a tradicionális iskola magyar ágában jelent meg az a nézet, amely az európai filozófia egyik kifejezését, a szolipszizmust alkalmazta a tradicionális

Részletesebben

1. AZ ÁLLAM SZEREPE A MIKROGAZDASÁGBAN. 1.1. Az állam szerepe a monopóliumok szabályozása terén

1. AZ ÁLLAM SZEREPE A MIKROGAZDASÁGBAN. 1.1. Az állam szerepe a monopóliumok szabályozása terén 1. AZ ÁLLAM SZEREPE A MIKROGAZDASÁGBAN Gyakran felmerül, hogy a piac és az állam egymást kizáró intézmények. Neves közgazdászok között is találkozhatunk hasonló nézetet vallókkal (Pl. A.Smith, M. Friedman).

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 20. FILOZÓFIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A vizsgarész (20 pont) 1. B

Részletesebben

Környezetgazdaságtan. A növekedési vita. (1) Növekedés

Környezetgazdaságtan. A növekedési vita. (1) Növekedés Környezetgazdaságtan 3. előadás: Növekedés, fenntarthatóság (Makroökonómiai problémák I.) Tanszék 2012 BME Környezetgazdaságtan (1) Növekedés A növekedés többletforrásokat teremt a társadalmi jólét növeléséhez,

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Motiváció 82. lecke A motiváció fogalma Pszichológiai

Részletesebben

1.2.1 A gazdasági rendszer A gazdaság erőforrásai (termelési tényezők)

1.2.1 A gazdasági rendszer A gazdaság erőforrásai (termelési tényezők) Galbács Péter, Szemlér Tamás szerkesztésében Mikroökonómia TARTALOM Előszó 1. fejezet: Bevezetés 1.1 A közgazdaságtan tárgya, fogalma 1.1.1 A közgazdaságtan helye a tudományok rendszerében 1.1.2 A közgazdaságtan

Részletesebben

Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS

Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS Változó társadalom, globális trendek társadalmi mobilitás vagy a társadalmi struktúra újratermelődése (Bourdieau, Bernstein, Mollenhauer

Részletesebben

A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA?

A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA? A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA? A döntéshozatali tudatosság hiányosságai és lehetőségei a projekt menedzsmentben Török L. Gábor PhD Sikeres és sikertelen projektek arányai PMI nemzetközi felmérés

Részletesebben

Fogalmak Navigare necesse est

Fogalmak Navigare necesse est Döntéselmélet Fogalmak Navigare necesse est - dönteni mindenkinek kell A döntés nem vezetői privilégium: de! vezetői kompetencia, a vezetői döntések hatása Fogalmak II. A döntés célirányos választás adott

Részletesebben

EMBERISMERET ÉS ETIKA

EMBERISMERET ÉS ETIKA Emberismeret és etika emelt szint 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM . Esszék

Részletesebben

Közgazdasági elméletek. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Közgazdasági elméletek. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet Közgazdasági elméletek Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 3. Előadás A karakterisztikai elmélet Bizonytalan körülmények közötti választás A karakterisztikai elmélet Hagyományos modell a fogyasztó különböző

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 21. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. Írja a megfelelő

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus

Részletesebben

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés?

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? És mit ír az újság? Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? MOTIVÁCIÓ IRÁNY INTENZITÁS IDŐTARTAM A motiváció alapjai Cselekvéseink alapvető indítékai

Részletesebben

A tehetséggondozás és a gazdasági élet szereplőinek kapcsolata. Dr Polay József Kuratóriumi elnök A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

A tehetséggondozás és a gazdasági élet szereplőinek kapcsolata. Dr Polay József Kuratóriumi elnök A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke A tehetséggondozás és a gazdasági élet szereplőinek kapcsolata Dr Polay József Kuratóriumi elnök A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke EU célkitűzések Az Európa Parlament ajánlása 1994./1248

Részletesebben

AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE

AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE VÁLTOZÓ ETIKAI ALAPELVEK KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 BUDAPEST 2017. MÁRCIUS 6-7. DR. JÁVOR ANDRÁS, TISZTELETBELI ELNÖK MAGYAR KORMÁNYTISZTVISELŐI KAR A SZEMÉLY

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Jó kormányzás és a közjó politikai és jogfilozófiai szemszögből

Jó kormányzás és a közjó politikai és jogfilozófiai szemszögből Jó kormányzás és a közjó politikai és jogfilozófiai szemszögből A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KARÁNAK TANKÖNYVEI Sorozatszerkesztő: Schanda Balázs JÓ KORMÁNYZÁS ÉS A KÖZJÓ politikai

Részletesebben

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett

Részletesebben

Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika

Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika I. Bevezető ismeretek 1. Alapfogalmak 1.1 Mi a közgazdaságtan? 1.2 Javak, szükségletek 1.3 Termelés, termelési tényezők 1.4 Az erőforrások szűkössége

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 20. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Általános útmutató Az A vizsgarész

Részletesebben

PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI

PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI Dr. Prónay Gábor 2. Távközlési és Informatikai PM Fórum PM DEFINÍCIÓ Költség - minőség - idő - méret C = f (P,T,S ) Rendszer - szervezet - emberek rendszertechnikai

Részletesebben

LAUDATO SI ENCIKLIKA. Szentes Judit 2018.

LAUDATO SI ENCIKLIKA. Szentes Judit 2018. LAUDATO SI ENCIKLIKA Szentes Judit 2018. Milyen világot szeretnénk továbbadni azoknak, akik utánunk jönnek, a felnövekvő gyermekeknek? Miért jöttünk erre a világra? Milyen célért dolgozunk és küzdünk?

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II.

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. Daruka Eszter egyetemi tanársegéd BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2016 ősz 2016.10.19. 1 Szociális tanuláselmélet Az emberekben az utánzásra való hajlam

Részletesebben

(közgazdas. zgazdasági) gi) alapok. Az erőforrások, az igények és a szűkösség. A közgazdaságtan:

(közgazdas. zgazdasági) gi) alapok. Az erőforrások, az igények és a szűkösség. A közgazdaságtan: Ökonómiai (közgazdas zgazdasági) gi) alapok Az erőforrások, az igények és a szűkösség. - Avagy mi szükség van a közgazdaságtanra? - Az emberi igények határtalanok. Az erőforrások, melyekkel ki tudnánk

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA I. Készítette: Kőhegyi Gergely, Horn Dániel. Szakmai felelős: Kőhegyi Gergely. 2010. június

MIKROÖKONÓMIA I. Készítette: Kőhegyi Gergely, Horn Dániel. Szakmai felelős: Kőhegyi Gergely. 2010. június MIKROÖKONÓMIA I. B Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Debreceni Egyetem AGTC

Debreceni Egyetem AGTC Debreceni Egyetem AGTC GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR Gazdaságelméleti Intézet Közgazdaságtan és Környezetgazdaságtan Tanszék 4032 DEBRECEN, Böszörményi út 138., 4015 DEBRECEN Pf.36. : (52)

Részletesebben

Ökonómiai (közgazdasági) alapok

Ökonómiai (közgazdasági) alapok Ökonómiai (közgazdasági) alapok Bleier Norbert - SZIE VMI Az erőforrások, az igények és a szűkösség Avagy mi szükség van tulajdonképpen a közgazdaságtanra? Az emberi igények határtalanok. Az erőforrások,

Részletesebben

Individualizmus és kollektivizmus

Individualizmus és kollektivizmus Individualizmus és kollektivizmus összehasonlító kulturális és pszichológiai eredmények Szentesi Balázs Kommunikáció Doktori Iskola Hofstede (+ Trompenaars) kulturális dimenziói Kultúrák összehasonlítása:

Részletesebben

A szubjektív jóllét felé mutató irányzatok átültetése a szakpolitikákba

A szubjektív jóllét felé mutató irányzatok átültetése a szakpolitikákba A szubjektív jóllét felé mutató irányzatok átültetése a szakpolitikákba CSUTORA Mária HARANGOZÓ Gábor KOCSIS Tamás Budapesti Corvinus Egyetem iask, Kőszeg, 2017 január OTKA K-105228 Bevezetés és háttér

Részletesebben

A jelentős piaci erő (JPE) közgazdasági vonatkozásai. Nagy Péter Pápai Zoltán

A jelentős piaci erő (JPE) közgazdasági vonatkozásai. Nagy Péter Pápai Zoltán A jelentős piaci erő (JPE) közgazdasági vonatkozásai Nagy Péter Pápai Zoltán 1 A piaci erő közgazdasági fogalma A kiindulópont a tökéletes versenyhez való viszony Tökéletes verseny esetén egyik szereplőnek

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei

A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei 2014. október 16. Logikai felépítés Lokalitás Területi fejlődés és lokalizáció Helyi fejlődés helyi fejlesztés: helyi gazdaságfejlesztés

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés. Közösségi jóllét Prof. Dr. Báger Gusztáv

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés. Közösségi jóllét Prof. Dr. Báger Gusztáv KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Közösségi jóllét Prof. Dr. Báger Gusztáv 1 FŐBB TÉMAKÖRÖK 1. Reagálás a Jó Állam Jelentés 2015-tel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

Globális kihívások a XXI. század elején. Gyulai Iván 2012.

Globális kihívások a XXI. század elején. Gyulai Iván 2012. Globális kihívások a XXI. század elején Gyulai Iván 2012. Melyek a problémák? Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások

Részletesebben

Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta

Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta Boldogság kutatás 1960-as évek: mai értelemben vett boldogság kutatások kezdete 1980-as évek: szubjektív jóllét fogalma 1990-es

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

SZERVEZETI VISELKEDÉS Motiváció

SZERVEZETI VISELKEDÉS Motiváció SZERVEZETI VISELKEDÉS Motiváció Dr. Gyökér Irén egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2014 ősz Motiváció * Mi készteti az embereket cselekvésre? Hogyan fokozható ez a késztetés?

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

A gazdálkodás és részei

A gazdálkodás és részei A gazdálkodás és részei A gazdálkodás a szükségletek kielégítésének a folyamata, amely az erőforrások céltudatos felhasználására irányul. céltudatos tervszerű tudatos szükségletre, igényre összpontosít

Részletesebben

Minden egészséges ember szeretné megmutatni mire képes, hogy milyen érékei vannak.

Minden egészséges ember szeretné megmutatni mire képes, hogy milyen érékei vannak. Ösztönzés Minden egészséges ember szeretné megmutatni mire képes, hogy milyen érékei vannak. Munkahely Dolgozó környezet összhang csoportérdekek szükségletek Olyan munkahelyi környezetet kell teremteni,

Részletesebben

HONNAN ERED AZ ETIKÁNK?

HONNAN ERED AZ ETIKÁNK? TARTALOMJEGYZÉK Prológus 7 Honnan ered az etikánk? 9 A szív = értékrendünk centruma 13 A lelkiismeret tisztasága 17 A beszéd tisztasága 25 A gondolatok tisztasága 37 Az indítékok és a tettek tisztasága

Részletesebben

Környezeti fenntarthatóság

Környezeti fenntarthatóság Környezeti fenntarthatóság Cél: konkrét, mérhető fenntarthatósági szempontok vállalása, és/vagy meglévő jó gyakorlatok fenntartása. 5 FŐ CÉLKITŰZÉS I. A környezeti követelmények elfogadása és megtartása

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

Az erkölcsi gondolkodás fejlődése

Az erkölcsi gondolkodás fejlődése Az erkölcsi gondolkodás fejlődése Integrál Pszichológia képzés 2007. Október 14. Ferenczi Szilvia Az erkölcsi gondolkodás Gyerekeknek el kell sajátítaniuk a társadalom erkölcsi normáit, a helyes viselkedés

Részletesebben

BME Környezetgazdaságtan Tanszék St. ép. IV em

BME Környezetgazdaságtan Tanszék St. ép. IV em Dr. Szlávik János Környezetgazdaságtan BME Környezetgazdaságtan Tanszék St. ép. IV em. www.kornygazd.bme.hu 2008. Ember alkotta tõke A tõke típusai Humántõke (emberi tudás, tapasztalat) Társadalmi, szervezeti

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció I.

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció I. MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció I. Dr. Gyökér Irén egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2016 ősz 2016.10.18. 1 Vezetés A szervezeti tagok viselkedésének befolyásolása Munkaerő-biztosítás

Részletesebben

Dr. Baráth Lajos mester oktató november 16.

Dr. Baráth Lajos mester oktató november 16. Dr. Baráth Lajos mester oktató 2017. november 16. 1 Nincs egészségfejlesztési terv, szakmai,pénzügyi válság Alacsony GDP ráfordítás Nem terjedt el és nem alkalmazzák az egészségügyi gazdaságtant Jelen

Részletesebben

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2015/2016 1. forduló 1. A keresztrejtvény vízszintes soraiba írja

Részletesebben

Polányi elosztási elmélete. Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban. A marketing fogalma.

Polányi elosztási elmélete. Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban. A marketing fogalma. Polányi elosztási elmélete Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban Bauer András Berács József Reciprocitás Redisztribúció Piac 2 A piaci csere A piaci csere nem az

Részletesebben

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) PIACI KUDARCOK. Externáliák, közjavak. 34. és 36.

KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) PIACI KUDARCOK. Externáliák, közjavak. 34. és 36. KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) PIACI KUDARCOK Externáliák, közjavak 34. és 36. FEJEZET Dr. Ligeti Zsombor ligetizs@kgt.bme.hu Fogadóóra: Kedd 12 14, QA215

Részletesebben

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése A diszpozíciókat úgy is elképzelhetjük,

Részletesebben

Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa

Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa A tantárgy neve magyarul: A tantárgy neve angolul: Tantárgykód (technikai kód): A tantárgy oktatásáért felelős tanszék neve: A tantárgyfelelős neve: tudományos fokozata, beosztása: Kontaktórák száma nappali

Részletesebben

Új értékrendek a cégeknél Dr. Radácsi László

Új értékrendek a cégeknél Dr. Radácsi László Új értékrendek a cégeknél Dr. Radácsi László Cégvezetési trendek 2015 KKV- AKADÉMIA BKIK IX. Osztály Piac & Profit 2015. április 29. Bemutatkozás Akadémia Üzleti tanácsadás + execusve coaching Karitatív

Részletesebben

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához

Részletesebben

Társadalmi Etikai Kódex

Társadalmi Etikai Kódex Társadalmi Etikai Kódex Magunkért Mozgalom 2017. április 30. A Kódex célja A Kódex azokat az értékeket és magatartási normákat foglalja össze, amelyeket elvárhatunk a mai kor emberétől, származástól, nemtől,

Részletesebben

Igaz-e a méhek meséje? Milyen lesz a XXI. század közgazdaságtana? kiút a közgazdaságtan válságából

Igaz-e a méhek meséje? Milyen lesz a XXI. század közgazdaságtana? kiút a közgazdaságtan válságából Igaz-e a méhek meséje? Milyen lesz a XXI. század közgazdaságtana? kiút a közgazdaságtan válságából Közgazdasági vonatkozások A főáramú közgazdaságtan / fogyasztói kapitalizmus megoldhatatlan problémái

Részletesebben

Brundtland jelentés szerinti definíció: a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a

Brundtland jelentés szerinti definíció: a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a Brundtland jelentés szerinti definíció: a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék

Részletesebben

Hiteles, élő örökség szerepe a vidéki turizmusban Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest, március

Hiteles, élő örökség szerepe a vidéki turizmusban Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest, március Hiteles, élő örökség szerepe a vidéki turizmusban Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest, 2014. március 20-21. Kolumbán Gábor Székelyudvarhely Civitas Alapítvány, Élő Szövet Alapítvány, MÜTF www.civitas.ro,

Részletesebben

Szervezeti viselkedés. Dr. Gyökér Irén Szigorlati felkészítő Vezetés-szervezés mesterszak

Szervezeti viselkedés. Dr. Gyökér Irén Szigorlati felkészítő Vezetés-szervezés mesterszak Szervezeti viselkedés Dr. Gyökér Irén Szigorlati felkészítő Vezetés-szervezés mesterszak 1 21.* / 9.** tétel: Melyek a szervezetek strukturális és kulturális jellemzői? A szervezeti struktúra kialakításának

Részletesebben

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ... KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac

Részletesebben

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

Környezetvédelem (KM002_1)

Környezetvédelem (KM002_1) (KM002_1) 11. Fenntartható erőforrásgazdálkodás és fejlődés 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Fenntartható fejlődés a fenntartható fejlődés

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

TÁRSADALMI GAZDASÁGI EGYENSÚLY ÉS ÉLETMINŐSÉG SZERBIA RÉGIÓIBAN

TÁRSADALMI GAZDASÁGI EGYENSÚLY ÉS ÉLETMINŐSÉG SZERBIA RÉGIÓIBAN TÁRSADALMI GAZDASÁGI EGYENSÚLY ÉS ÉLETMINŐSÉG SZERBIA RÉGIÓIBAN BEVEZETŐ ARISZTOTELESZ eudaimonia boldogság ÉLETMINŐSÉG A JÓLÉT KONCEPCIÓ KIFEJEZŐJE INTERDISZCIPLINÁRIS PROBLÉMA ÉLETMINŐSÉGI TÉNYEZŐK -

Részletesebben

Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422.

Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422. Pinchas Lapide, a jeruzsálemi American College Újszövetség-professzora, a Der Jude Jesus című könyv [1] szerzője, zsidó hitének, zsidó világképének rövid foglalatát a Zsidó hitem lényege című írásában

Részletesebben