Vasútfejlesztés. még idén megépül a Mikszáth utcai aluljáró

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vasútfejlesztés. még idén megépül a Mikszáth utcai aluljáró"

Átírás

1 A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja XXIII. évfolyam 6. szám április 11. Ingyenes Vasútfejlesztés még idén megépül a Mikszáth utcai aluljáró Elkezdődött a Püspökladány-Szajol közötti vasútvonal felújítása Karcagon már dolgoznak a vasútépítő gépek, és folynak a vasúti pályát, a felsővezeték hálózatot és a biztosítóberendezést is megújító munkálatok. A Püspökladány- Szajol közötti vasúti infrastruktúra felújítása az új Széchenyi Terv keretében uniós támogatással valósul meg, és fő célja, hogy a vonatközlekedés sebességét 120 km/h-ról 160km/h ra emelje. A Püspökladányt érintő munkálatok is hamarosan elkezdődnek, ezt támasztja alá a polgármesteri hivatalhoz érkezett határozat, ami engedélyezi, hogy a Mikszáth utcán a jelenlegi sorompó helyett még az idén gyalogos és kerékpáros aluljáró épüljön. A beruházás első ütemében a nyíltvonali pályaszakaszok cseréjét végzik a kivitelezők, ám ezt követően hozzákezdenek az állomások átépítéséhez is. A püspökladányi vasútállomás teljes felújítására várhatóan 2014-ben kerül sor. A vasúti vonal átépítésének része a Mikszáth utcai gyalogos és kerékpáros aluljáró kialakítása mellett a Baross utcán egy nagyobb, a gépjárműforgalom számára is alkalmas aluljáró építése. Ezekhez a város közlekedését jelentős mértékben segítő infrastrukturális fejlesztésekhez Püspökladány vezetése a beruházás, tervezés során azért ragaszkodott, hogy megkönnyítse és biztonságosabbá tegye a vasúton keresztül történő átkelést. A vasútvonal fejlesztése Dombi Imréné szerint jelentős vonzerőt jelenthet ipari, logisztikai szempontból is Püspökladánynak. A beruházás már az idei évben elkezdődik a Mikszáth utcai aluljáró építésével, és egészen 2015-ig tartanak majd a munkálatok ben az állomáson magasperonok épülnek, amelyek lépcsővel és lifttel ellátott gyalogos aluljárókon lesznek megközelíthetők. Az utasforgalmi területeket, a műemléki védelem alatt álló állomásépület stílusához igazodó előtetővel fedik le. A beruházás során az állomásépületet is felújítják, és teljes környezetét átépítik, igényes burkolattal látják el. Új forgalmi iroda, állomásfőnöki iroda és pénztárak épülnek, felújítják a váróhelyiséget, utas és szolgálati WC-ket. 41 darab új parkolót alakítanak ki, 2 mozgássérült parkolóval, buszmegállókat és 2 új fedett kerékpártárolót. Dienes Zoltán

2 2 Püspökladányi Hírek április 11. Városháza Március 29-én tartotta soros ülését a város önkormányzatának képviselő testülete. A közel ötórás ülésen elsőként a polgármesteri jelentést hallgatták meg a képviselők a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, illetve a két testületi ülés közötti legfontosabb tárgyalásairól, és az interpellációkra megadott válaszok elfogadásáról nyilatkoztak a képviselők. A második napirend keretében a Holding Kft. vezetője számolt be a 2011-es gazdasági évről. Itt a képviselők arra voltak kíváncsiak, hogy a Városüzemeltető Kft.-nél jelentkező veszteség miből adódott. Ügyvezető igazgató úr elmondta, hogy 2011-ben a Városüzemeltető Kft.-hez került a köztemető üzemeltetése, amelynek során jelentős beruházásokat kellett végrehajtaniuk, (gépjármű beszerzés, eszköz beszerzések stb.) illetve feladataik között szerepel a parkgondozás, amely szerteágazó tevékenység, és a rendelkezésre álló források nem elegendőek a munka elvégzésére. A képviselők megjegyezték, hogy valóban nehéz esztendő volt a Holding Kft. számára az elmúlt év, hiszen nagyon sok új kihívásnak kellett megfelelniük, de emellett elismerték az ott végzett munkát. A képviselő testület végül 10 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadta a Holding Kft. mérlegbeszámolóját. A harmadik napirend keretében az orvosi ügyelet ellátásával kapcsolatban tárgyalt a testület óta van érvényes szerződése az önkormányzatnak az orvosi ügyelet ellátására, s most a képviselő testület elé került egy tájékoztatás, mely a jogi, pénzügyi, személyzeti hátteret mutatta be, illetve Püspökladány vonatkozásában volt egy tájékoztató része az anyagnak. Az orvosi ügyeletben eddig három órában nem volt ellátás, s most az Egészségügyi Nonprofit Kft. kezdeményezte a feladat ellátási szerződés módosítását az önkormányzat felé, ami azt jelentette, hogy ez a három óra is lefedésre kerül, tehát a városban az ügyeleti ellátás teljes lefedését az Egészségügyi Nonprofit Kft. Orvosi Ügyelet Kft. el fogja végezni. A negyedik napirenden egy névjóváhagyás volt. Papp Mátyás magánszemély azzal a kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy a külterületen megépített tanyájának hivatalos elnevezéseként a Papp tanya megjelölést a képviselő-testület hagyja jóvá. A képviselő-testület ezt a kérelmet jóvá hagyta, és felkérte a polgármestert, illetve a jegyzőt, hogy a vonatkozó nyilvántartásokon ezt a tényt vezesse át. Az ötödik napirend keretében a testület határozatot hozott arról, hogy támogatja a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága pályázatát, mely lehetővé teszi a Karacs Ferenc Múzeum felújítását 100 %-os támogatással. Az elmúlt évben a Bihari Szilárdhulladék lerakó Kft. megküldte az önkormányzatok részére a évre tervezett, illetve jóváhagyott szemétszállítási díjakat. A képviselő-testület ezt a kezdeményezést megtárgyalta, és a december 15-i ülésén jóváhagyta a szemétszállítási díjak megemelését. Év végén viszont hatályba lépett egy olyan törvény, amely kimondta, hogy a december 31-én hatályos szemétszállítási díjakat lehet alkalmazni. Mivel az önkormányzatnak ez a díja január 1-jén lépett hatályba, ezért ennek alkalmazására nem kerülhet sor, ezt hatályon kívül kellett helyezni, és maradtak a december 31-én hatályos díjak. A törvényi rendelkezés kapcsán egyeztettünk a kft. ügyvezető igazgatójával, aki azt a tájékoztatást adta részünkre, hogy a törvényi rendelkezést figyelembe véve a tavalyi díjakat fogják alkalmazni, tehát a lakosság ezen összegeken fogja majd a csekken kézhez kapni. Szintén a tavalyi december 15-i ülésen a képviselőtestület a Vízszolgáltató Kft. előterjesztése alapján alapdíjat vezetett be az ivóvízdíjaknál és a szennyvízdíjaknál. Az ivóvízdíjakat nem emelte, viszont a szennyvízdíjakat igen. Ez a rendelet is január 1-jén lépett hatályba december 31-én 23 órakor viszont hatályba lépett egy új jogszabály a viziközmű szolgáltatásról, és ennek az egyik paragrafusa kimondta, hogy a szolgáltató csak a december 31-én érvényes díjakat alkalmazhatja a lakosság felé, illetve ezen díjakat maximum bruttó 4,2 %-kal emelheti. Tehát itt is a képviselő-testületnek vissza kellett állítania a december 31-én érvényes díjakat mind az ivóvíz, mind a szennyvíz vonatkozásában, ez azt jelenti, hogy alapdíjakat sem számlázhat a szolgáltató, viszont a tavalyi díjakra ezt a bizonyos bruttó 4,2%-ot ráteheti. Mivel a városban voltak ez évben ivóvíz, szennyvízdíj számlázások, ezért a szolgáltató kompenzálni fogja a lakosság felé az idei hatályon kívül helyezett és a tavalyi díjak közötti különbözetet. A sportalapítvány kuratóriuma áttekintette a korábban érvényes szervezeti és működési szabályzatát, azt állapította meg, hogy ez a szabályzat már kissé elavult, átdolgozásra kell, hogy kerüljön, illetve felülvizsgálták a pályázati pénzek szétosztásának pontozási rendszerét. Ezt a képviselő-testület jóváhagyta. A városban roma és román nemzetiségű önkormányzat működik, a vonatkozó jogszabályok alapján a működésükhöz szükséges egyes feltételeket a város önkormányzatának kell biztosítani, és ezen feltételek biztosításának szabályait helyi megállapodásban kell rögzíteni. Erre vonatkozó szabályokat a nemzetiségekről szóló jogszabály, illetve az államháztartásról szóló törvény tartalmaz. Az együttműködési megállapodásokat felülvizsgálták mind a roma, mind a román önkormányzat, benyújtásra került a képviselő-testület elé, és azt jóváhagyták szintén ezen az ülésen. Az Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására került még sor az ülésen, valamint a Püspökladányi Tájékoztató Központ igazgatói álláshelyének közötti időszakban történő betöltéséről született döntés. A kiírásra két pályázat érkezett, az egyik pályázó nem felelt meg a kiírás feltételeinek, illetve időközben a képviselő-testületi ülésig jelezte is, hogy visszavonja a pályázatát. A másik pályázó -az intézmény jelenlegi vezetője- a pályázati kiírás feltételeinek megfelelt, így az eddigi szakmai munkáját is értékelve, elismerve Dede Zsoltné Sári Andreát újabb 5 évre megválasztotta az intézmény vezetőjének a testület foglalta össze az ülés legfontosabb döntéseit lapunknak Keserű László jegyző. Május végére elkészül a sporttelep felújítása Elkezdődött a püspökladányi sportpálya fejlesztése, korszerűsítése. Az önkormányzat a belügyminisztérium által kiírt pályázaton nyert közel 21 millió Ft-ból újíttatja fel a sporttelepet. Megújul a futópálya, tetővel ellátott lelátó készül, korszerű hangosítás és vizesblokk várja majd a kilátogató szurkolókat, sportolókat. A kivitelező cég két hete kezdte el a munkálatokat, amit májusban be is fejez. A telepen található pálya ad otthont a futballmérkőzéseknek, atlétikai versenyeknek, a salakos futópályája pedig az amatőr sportolók kedvelt helye. De emellett számos családi, egyesületi és sárréti sportesemény helyszíne is a sportpálya. A hosszas közbeszerzési folyamat után egy nádudvari cég nyerte meg a kivitelezési feladatot. A cég több környékbeli településen végezett már felújításokat, s vállalta, hogy május 31-i határidőre megvalósítja a beruházást. Ütemterv szerint haladnak a munkálatokkal. Április elején kész lesznek a betonozási munkák, és április közepén felállítják a lelátó tetőszerkezetét is. Májusban pedig elkészül a vizesblokk és a futópálya. A cégvezető elmondta, hogy a külső munkálatokba igyekeznek püspökladányi alvállalkozókat bevonni. RS

3 Püspökladányi Hírek április 11. Bővül a püspökladányi tűzoltóság épülete Komoly átépítés, bővítés előtt áll a tűzoltóság. Ahogy arról már több alkalommal hírt adtunk, a célra még a tavalyi évben nyert pályázatot a fenntartó önkormányzat. Ám közben a tűzoltóság állami kézbe került, s a városnak dönteni kellett: eláll a beruházástól, vagy biztosítja a vállalt önerőt, s megvalósul a bővítés. Utóbbi mellett tette le a voksát a képviselő-testület, így időközben megtörtént a kivitelező kiválasztása, s indul a munka. Az önkormányzat kifejezett kérése volt, hogy helyi munkaerőt vegyen igénybe a kivitelező fővállalkozó, s ennek eleget is tett a cég, ahogy azt nézőink hallhatták az ügyvezető előbbi nyilatkozatából. Lehet tehát jelezni a szándékot a beruházásban való részvételre. Ez a szerállás bővül majd mind a földszinten, mind emeletráépítéssel. Országos szinten téma volt a médiában az elmúlt hónapok során, hogy a tűzoltóságok átszervezésével és a katasztrófavédelmi központok létrehozásával álláshelyek szűnhetnek meg. Az, hogy Püspökladány lett a megye három katasztrófavédelmi központjából az egyik, Dombi Imréné polgármester asszony azt mondja: egy komoly egyeztetés végeredménye, elismerés a ladányi tűzoltóparancsnokságnak, s ami a legfontosabb, pozitív jövőképet fest a helyi tűzoltó szakemberek számára, hiszen itt nem kell attól félni, hogy elbocsátások lesznek az állomány soraiból. Éppen ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy támogatja a felújítást, és biztosítja az ehhez szükséges 13 millió 120 ezer forintot. -Természetesen az önkormányzat vállalta a 20%-os önerőt, hiszen itt püspökladányi emberek dolgoznak, a püspökladányi embereket szolgálják ki, minket védenek, óvnak, és én úgy gondolom, hogy a városvezetésnek kötelessége mellé állni egy ilyen fajta bővítésnek. A tűzoltók nem mindegy, hogy milyen körülmények között látják el a feladataikat hangsúlyozta Dombi Imréné lapunknak. A tűzoltóság tehát egy szerállással bővül, felette pedig három irodahelyiséget alakítanak ki, de kicserélik a külső nyílászárókat is. Ezen kívül felújítják a fűtésrendszert is, és klimatizálják az épületet közel 54 millió forint értékben. Így június 15-től új, kényelmesebb és korszerűbb körülmények között végzik majd munkájukat a ladányi tűzoltók és katasztrófavédelmi dolgozók. Katona Csilla Bővítette a szolgáltatások körét a köztemető 3 A püspökladányi köztemetőben jelenleg a tavaszi nagytakarítás folyik. Szemetet szednek, az elszáradt leveleket, gallyakat gereblyézik össze a sírok között a temető munkatársai. Az fenntartó Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft., az idei tavasztól azonban a szolgáltatások körét kibővítette. Amennyiben a hozzátartozók kérik, virággal ültetik be, és rendszeresen gondozzák a szeretteik sírját. - Az elhunytak sírjáról leszedik a kollégák az elszáradt virágokat, koszorúkat, konténerben elhelyezik. A síroknak a rendbetétele, virággal való beültetése, hantolások, a megült sírok jó minőségű virágföldekkel való megterítése, mindig az aktuális virágokkal való beültetése, a sírok gondozása, környezetének gereblyézése, a fű levágása és a sírkövek tisztítása, felülvizsgálása. Ezeket mind-mind szeretnénk a lakosság részére meghirdetni, biztosítani - sorolta Varga Lajos, a Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft. megbízott ügyvezetője az új szolgáltatásokat. A püspökladányi köztemető munkatársai temetéseket bonyolítanak le, valamint az ehhez szükséges kellékeket, a virágokat és a koszorúkat is biztosítják. Az AKSD Kft-től tavaly május 1-jén került a város üzemeltetésébe a temető, azóta a lakosság igényeit figyelembe véve különböző fejlesztéseket hajtottak végre. Új hangosítási rendszert szereltek fel, két új kegyeleti gépkocsit vásároltak, rendbe hozták a kutakat, és illemhelyeket alakítottak ki a látogatók számára. - Próbáljuk a szolgáltatásaink körét tovább bővíteni pont azért, hogy az ide látogatóknak, illetve a temetőbe járóknak az igényeit a legjobb tudásunkkal biztosítsuk - mondta igazgató úr. Mindig vannak újabb megoldandó problémák, idén például az irodahelyiség mögött lévő garázst tervezik felújítani a Városüzemeltető Kft. munkatársai. A temető munkatársai tehát mindent elkövetnek annak érdekében, hogy szép és rendezett környezetet biztosítsanak elhunyt szeretteinknek. A kegyeleti szolgáltatást 5 férfi munkatárs, valamint az ügyfélszolgálatos kolléganő látja el. Mivel a temető dolgozói sűrűn megfordulnak a sírok között, a rosszakaró emberek is elkerülik a területet. Rongálások és komolyabb lopások sem történtek az elmúlt évben. Munkájukkal a lakosság, valamint a távoli településekről és a külföldi országokból érkező látogatók egyaránt elégedettek. - Mi is kaptunk már visszaigazolást. Mikor egy testvérvárosi delegáció jön, vagy a szovjet katonai emlékműhöz jön a nagykövet úr vagy pedig olyan hozzátartozók, akik már külföldön laknak, és évente egyszer látogatják meg a püspökladányi temetőt. Végigsétálva a temetőn azt tapasztalják, hogy szép rendezett környezetben fekszik az elhunyt hozzátartozójuk - tudtuk meg Varga Lajostól. A tavaszi napsütéses időjárás arra ösztönzi a hozzátartozókat, hogy felkeressék szeretteik sírját, hiszen fontosnak érzik azt, hogy emlékük ne merüljön feledésbe. A temető munkatársai pedig azon dolgoznak, hogy mindehhez tiszta és szép környezetet biztosítsanak a látogatók számára. Katona Csilla

4 4 Püspökladányi Hírek április 11. Minden hétvégén programok sorával várja a Ladányi Nyári Fesztivál a turistákat és a város lakóit Minden nyári hétvégére szabadtéri rendezvénnyel készül idén a város. A Ladányi Nyár nevet viselő programsorozat jelenleg a szervezés-egyeztetés fázisában jár, s júniusban indul a szórakoztató nyári összejövetel, melynek elsődleges célja, hogy minél több turista látogasson el hozzánk, s ha már Püspökladány mellett döntött, élményekkel térjen haza, majd legközelebb vissza városunkba. -Akik ide jönnek a településre, a kempingbe, a különböző szálláshelyekre, esetleg gyermekcsoportok érkeznek különböző táborokba, azoknak szeretnénk egy kicsit bemutatni a város helyi kulturális értékeit, és nyilván az is fontos, hogy a lakosság ezeken az alkalmakon találkozzon egymással, és hogy egy folyamatos kapcsolatot tudjanak tartani egymással. Főként turisztikai céljai lesznek a rendezvénysorozatnak, másrészt pedig helyi szinten is mindenkinek szól majd - mondta el lapunknak Ráczné Fekete Ilona kulturális menedzser, a program főszervezője. Püspökladány elsődleges turisztikai célpontja a gyógyfürdő, ahová nyáron Európa több országából érkeznek látogatók, de a városvezetés felismerte, hogy szükségük van egyéb kikapcsolódásra is. A programok összeállítása során több alkalommal is kikérték a civil szervezetek és a lakosság véleményét, hogy a többség igénye A gyermekkönyvtárban történt érvényesüljön. A rendezvényt a Városok és Falvak Szövetségének támogatásával szeretné finanszírozni az önkormányzat. A szórakoztató kulturális programokat a tervek szerint heti rendszerességgel, elsősorban a város főterén bonyolítanák le, ahol felállítanak majd egy színpadot. A szervezők figyelembe veszik azt is, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére való szórakozási lehetőséget. A nóta műsoroktól kezdve a fiatalokhoz szóló, sztárvendégekkel tűzdelt szabadtéri programon át a népzenei rendezvényig, mindennel készülnek a szervezők mondta el kérdésünkre Dombi Imréné polgármester, aki azt is kifejtette: nagyon jó döntés volt, hogy Püspökladány csatlakozott a Városok és Falvak Szövetségéhez, mivel a szervezet nem csak támogatja a rendezvényeket, de a helyi csoportok, értékek számára megjelenési lehetőséget is nyújt az ország egész területén. A Ladányi Nyár tehát szervezés alatt áll, de azt már elárulták az illetékesek, hogy a főtéren egész nyáron áll majd a színpad, ahol minden hétvégén várják a városlakókat, a turistákat, a környékről érkező szórakozni vágyókat, mert a cél az, hogy Püspökladány idegenforgalmi szerepe erősödjön. Katona Csilla Tündérolvasók elnevezésű szövegértési versenyünk immár több mint tíz éve nyújt hasznos és kellemes időtöltést olvasóink számára. Eddig évről évre településünkön, helyi/ városi szinten igyekeztünk feladatlapjainkkal kiszolgálni az olvasás iránt kedvet érző gyerekeket. Mivel azonban felhívásainkra rendszeresen a környező települések gyermekei részéről is érkezett megkeresés és jelentkezés, ezért ettől a tanévtől nemcsak városunkból és megyénkből, hanem az egész észak-magyarországi régióból vártuk és fogadtuk az olvasni szerető gyerekek jelentkezését. Célunk a gyermekek olvasóvá nevelése, a könyv és az olvasás minél szélesebb körben való megszerettetése. Az irodalmi élmények alapján szerzett ismeretek és tapasztalatok által kívántuk az egyes társadalmi rétegek problémáinak egymással történő megismertetését, empátiáját és elfogadását erősíteni az adott korosztályban. Törekedtünk a mai magyar gyermekirodalom alkotásainak megismertetésére, és a szerzőkkel történő személyes találkozás lehetőségének biztosítására. A művek kiválasztásánál olyan alapvető emberi tulajdonságokra és képességekre kívántuk ráirányítani a gyerekek figyelmét, mint a másság elfogadása, az egyes életkorokból és egészségi állapotokból fakadó ellenérzések és a nemzeti, valamint etnikai hovatartozásból adódó ellentétek feloldása. Munkaformáját tekintve csoportmunkában (2-3 fő/csapat) megvalósuló versenyt hirdettünk, amely ezáltal lehetőséget teremtett a résztvevők közötti összehangolt együttműködésre, kompromiszszumok kötésére, egymás véleményének elfogadására és tiszteletben tartására a feladatmegoldások során. Felhívásunkra 56 csapat nevezett be, 153 tanuló vállakozott a megmérettetésre. Szövegértési versenyünk célcsoportjaként az általános iskolák felső tagozatos tanulóit jelöltük meg. A két levelezős fordulót fordulónként két-két irodalmi mű ( Sohonyai Edit: Macskaköröm és a Jasmine, avagy mégis kell a szerelem? című ifjúsági regénye, Nógrádi Gábor: Galambnagymama, valamint Balázs Ágnes: Feladó: Fekete szivárvány) elolvasását és játékos feldolgozását-, követően a legtöbb pontot elért nyolc csapat szóban mérhette öszsze tudását. Az írásbeli feladatlapok kidolgozására hat hét állt rendelkezésére a csapatoknak, melyek feladattípusait úgy igyekeztünk összeállítani (totó, keresztrejtvény, igaz-hamis, ki vagyok én stb.), hogy egyrészt nehézségi fokukat tekintve megfeleljenek az adott korosztály képességeinek, másrészt játékosságukkal élménnyé tegyék az adott mű befogadását és feldolgozását. A szómagyarázatok révén aktív könyv- és könyvtárhasználatra késztettük a gyerekeket. Az egyes ifjúsági regények szerzőire vonatkozó (irodalmi díjak, további művek) kérdések révén kitekintettünk az internet világába, az irodalmi jelenetek tovább gondolására késztető feladatainkkal pedig a versenyzők fantáziáját, fogalmazáskészségét és képzelőerejét kívántuk fejleszteni. A döntőre érkezett, alaposan felkészült csapatok munkáját a háromtagú zsűri: Sohonyai Edit írónő, Szabó Attiláné Csontos Erzsébet tanácsnok asszony és Csobán Róbert, a Méliusz Központ (Debrecen) igazgatója értékelte. A versenyt követően ebédre és az írónővel való személyes beszélgetésre került sor. A jó hangulatban, játékosan eltöltött délelőtt a jutalmak átadásával zárult. A döntős csapatok helyezésüktől függően ajándékkönyveket vehettek át, melyeket Kolláth Erzsébet alkotóművész tűzzománc képei és Bárczi Imre tündér-szobrai tették még értékesebbé. Felkészítő pedagógusaik pedig Püspökladány, a mi városunk falinaptárt és képeslapgyűjteményt vehetettek át Dombi Imréné polgármester asszonytól. Valamennyi résztvevőnk számára Borsos Aliz grafikusművész Tündérolvasók logójával díszített emléklapot és versenyünkhöz kapcsolódó további promóciós anyagokat juttattunk el. A résztvevőknek ezúton is gratulálnak a versenyt szervező-lebonyolító gyermekkönyvtárosok: Mészáros Eszter és Andrási Istvánné Tünde. I. helyezett csapat: Vadmacska kommandó (Túrkeve) lásd a képen II. helyezett:testvérpáros (Berettyóújfalu) III. helyezett:könyvtárbitorlók (Debrecen)

5 Püspökladányi Hírek április 11. Megújul a Kálvin Téri Általános Iskola konyhája A Kálvin Téri Iskola talán a legismertebb épülete az 1901-ben épült egykori Nagylányiskola, amely a Kossuth, a Jog és az Árpád utcák találkozásában található a Kálvin téren. Ebben az épületben üzemel az iskola konyhája, amely szintén nagy múltra tekint vissza. A konyhán az elmúlt hetekben felújítást végzett az önkormányzat. Az iskolakonyha jelenlegi helyzetéről és a felújításról kérdeztük Nagyné Varga Mária igazgatóasszonyt. A Kálvin Téri Általános Iskola konyháján jelenleg nyolc állandó dolgozónk van és négy kisegítő, egyikük önkéntesként dolgozik. A konyha minden hétköznapon közel 700 emberre főz. Ekkora mennyiség elkészítése nap mint nap profi munkaszervezést igényel. Bár nyilvánvaló, hogy a gyermekétkeztetésben nem lehet igazán nagy anyagi eszközöket bevinni, mégis a konyhánk igazán változatos étrendet tud kialakítani. Például figyelmet fordít az ünnepekre, és igyekszik az adott ünnephez illő étel elkészítésével is hozzájárulni mindennapjainkhoz. A még változatosabb ételek elkészítését segíti a most beszerzésre került új hűtő és új sütő, valamint egyéb konyhai kiegészítők. A konyhán dolgozó szakácsok és kisegítők jól ismerik, többnyire név szerint is a gyermekeket. Jó emberismerők, és szívesen elbeszélgetnek a tanulókkal, meghallgatják őket, tanácsot adnak nekik. Szervesen bekapcsolódnak az iskola életébe, például a délutáni rendezvényeinkre limonádét, teát készítenek, vagy fánkot, pogácsát sütnek. Sokat segítenek az ebédlő rendjének kialakításában, megtartásában. Nyaranta maguk meszelnek és festenek az ebédlőben és konyhán. Évközben pedig igyekeznek fenntartani a tisztaságot, ami gyakran nem egyszerű feladat a több mint százéves épületben. Természetesen nincs olyan munkakörülmény, amit ne lehetne még jobbá tenni. A konyha déli kitettsége miatt a tavaszi-nyári időszakokban a nagy meleg nehezíti leginkább az amúgy is meleg környezetben végzett munkát. Petőné Papp Margit főigazgatónő a Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat vezetője további fejlesztések lehetőségével biztat bennünket. Erre szükség is van, hiszen a konyha szolgáltatja az ételt a Kálvin Téri Általános Iskola és az Erőss Lajos Református Általános Iskola, valamint a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat számára egyaránt. Rásó János Egy régi épülettől ismét meg kell válnunk Néhány héttel ezelőtt lebontásra került a római katolikus templom melletti épület, amely több mint egy évszázadig szerves része volt a templom környezetének. A feljegyzések alapján tudjuk, hogy Püspökladányban, 1423-ban már római katolikus egyházközség volt. A település területének nagyobbik fele a váradi püspök birtoka volt, és igen nagy birtok fölött rendelkezett a tekintélyes, római katolikus hitű Bajomi család is. A mohácsi csatavesztés után bekövetkező politikai és társadalmi változások kedveztek a reformáció terjedésének, így az országban megingott a római katolikus püspöki szervezet. A korabeli adatokból az tűnik ki, hogy településünkön is 1560 körül, a váradi püspökség birtokainak elkobzása és a püspök földesúri hatalmának megszűnése után hamar teret nyert a reformáció. Ennek következtében több mint két évszázadon keresztül Püspökladányban nem volt annyi római katolikus vallású lakos, hogy egyházközséget alkothattak volna. A szatmári békekötés után II. Rákóczi Ferenc nem tette le az előírt hűségesküt a király előtt, ezért birtokait köztük Püspökladányt is 1715-ben elkobozták, ami így kamarai birtok lett tól megkezdődött a római katolikus egyházközség újra alapítása, és ezzel egy időben a római katolikus vallású lakosok betelepítése is a településre ban 268 fő, 1851-ben 1136 fő, 1890-ben 2364, 1930-ban 2865 fő római katolikus vallású élt Püspökladányban. Nyilvánvaló, hogy egyre több gyermek is született, ami szükségessé tette számukra iskola létesítését is. A római katolikus egyházközségnek már 1782-ben volt tanítója, és 1786-tól volt iskolája is. A nemrég lebontott épület 1895-ben épült. A lakosság az iskola nevét a közel négy évtizeden át benne lakó és tanító Géczi Alajos ( ) római katolikus tanító nevéről emlegették, akinek a síremléke még megtalálható a már bezárt katolikus temetőben. Az iskola épülete az államosítást követően bölcsőde, később szociális otthon lett, majd a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat kapott benne helyet. Az épületet a múlt évben visszakapta a római katolikus egyházközség. A statikai vizsgálatok sajnos ismét bebizonyították, hogy a korabeli sárréti építészeti technológia nem teszi lehetővé, hogy több évszázadig is álljon egy-egy épület. Ennek is oly mértékben leromlott az állaga, hogy a felújítása már nem lehetséges, így az egyházkerület úgy döntött, hogy azt lebontja, és helyére egy a templom és a környezete hangulatához, stílusához illeszkedő új épületet emel. Természetesen szomorú tény, hogy olyan épülettől kell megválnunk, ami hosszú évekig része volt településünk képének, de a lakosok és a használók biztonsága fontosabb. Reméljük, hogy hamarosan méltó utódja lesz az egykor itt álló épületnek. Rásó János 5

6 6 Püspökladányi Hírek április 11. Alakul a gólyavári ifjúsági park területe Közmunkások takarították a napokban a gólyavári erdő területét, folytatva a tavaly megkezdett munkát, melyet a KEKSZ egyesület vagy más néven a Kistérségi Egyesület a Kulturált Szabadidő Eltöltéséért nevet viselő civil szervezet kezdeményezett. Több mint százan vettek részt 2011-ben az akcióban, kétkezi munkával, eszközzel szállító járművel, s tették mindezt azért, hogy a valamikori ifjúsági park új életre keljen. -Egy ifjúsági park volt itt, de már 30 éve nem működik. A 80-as években még egy nagyon szépen rendben tartott, sétányokkal, kövekkel felszórt utakkal, virágokkal beültetett területekkel tarkított park volt itt. Volt benne szökőkút, pingpongasztal, röplabda-, kézilabdapálya, medence. Ez egy nagyon szép kis terület volt, de ma elhanyagolt, ezért a KEKSZ egyesület úgy döntött, nem hagyja ilyen állapotban idézi fel a kezdeteket Kovács Krisztina önkormányzati képviselő, a KEKSZ elnöke. Így kezdődött tehát a park kitakarításának, rendbetételének története a tavalyi évben, most pedig a közmunkások bevonásával folytatódik. A Gólyavárat egyébkén az 1800-as években vasutas tisztek lakásául építették, melyet szépen gondozott park vett körül, szökőkúttal, medencével és sétányokkal. Idővel a város tulajdonába került, a lakásokat értékesítették, a parkot pedig az ifjúság vette birtokba március 14-én este a Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központban ismét okleveleket adtunk át tagintézményünk száz diákjának. Az előző évben hagyományteremtő szándékkal indított kezdeményezés fő célja, hogy a szülők jelenlétében, ünnepélyes keretek között ismertessük az egy év alatt született versenyeredményeket A diákoktól és a pedagógusoktól összegyűjtött javaslatok alapján egy bizottság dönt a listára kerülésről. Azok a tanulók, akik a TOP 100 -ba jutnak, nemcsak szorgalmukkal, magatartásukkal és kimagasló versenyeredményeikkel állhatnak példaként az iskola egész közössége előtt, hanem kiemelkedő közösségi tevékenységükkel is. Nagy örömünkre szolgál, hogy száznál jóval több gyermeket szólíthatnánk színpadra a díjátadón, ám szigorúan ragaszkodunk ahhoz, hogy csak a legjobbak viselhessék ezt a címet. Az est folyamán bemutatjuk a mindenkori 7. évfolyam által készített március 15-i ünnepi műsort, majd az osztályfőnökök ismertetik a tanulók teljesítményét, jellemzik tanítványaikat. Ezután az igazgató átadja az oklevelet, aminek rangját az iskolatársak, a pedagógusok és a szülők, családtagok elismerése növeli. Vannak olyan alkalmak, amikor nagyon jó petőfisnek lenni. Ez az esemény köztük van. Az idei 100 példamutató tanuló, akikre büszkék vagyunk: Körülbelül 30 évvel ezelőtt azonban magára hagyták a területet, az elmúlt évtizedek alatt sűrű növényzet nőtte be a parkot és a szabadidős tevékenységekre utaló építményeket. A KEKSZ a tavalyi évben határozta el, hogy megtisztítja a területet. Az Ökotárs Alapítvány zöldprogram pályázatának segítségével pedig egy közösségi tér kialakításáról szóló képzésen vehettek részt, valamint 400 ezer forintot nyertek a terület rekonstrukciójára. Papp Gergő, az KEKSZ egyesület tagja lapunknak elmondta a pénz segítségével alakítják ki a szabadtéri színpadot, és új növényeket telepítenek. A beteg, illetve veszélyes fákat kivágják, és az így nyert faanyagot jól felhasználva, köztéri elemeket, padokat, hulladékgyűjtőket, madáretetőket készítenek. Az új színpad és egyéb eszközök létrehozása mellett azonban figyelmet fordítanak arra is a fiatalok, hogy a régi építményeket, többek között a színpadot, a pingpongasztalt és a medencét felújítsák, és új funkciót találjanak nekik. A KEKSZ egyesület az ifjúsági park létrehozását csakis más egyesületek, szervezetek és magánemberek támogatásával tudja megvalósítani. Sajnos már negatív tapasztalatok is érték a fiatalokat, hiszen alig kezdték el a munkálatokat a területen, máris falopások történtek. A Zöld övezet pályázat kiírójának is az volt a véleménye, hogy a civilek összefogásával létrejött dolgok sokkal hosszabb életűek. A lakosok így fogják igazán magukénak érezni ezt a parkot, és vigyázni fognak rá, hogy minél több rendezvényt és programot tudjanak szervezni. Kovács Krisztina úgy véli: jó nyári szabadtéri hely lesz a fiatalság számára a park. Akár zenés bulikat is lehet majd itt szervezni, s külön megnyugtató a közelben lakók és a szülők számára is, hogy a rendőrség a parkkal szemben van, így felügyelet alatt lesznek majd a fiatalok. Emellett pedig a vasúti utasforgalom, az átszállók, várakozók számára is vonzó lehet egy felújított szép zöld terület. A szabadidős park létrehozása tehát már folyik, a tervek szerint augusztus 20-ig elvégzik a munkálatokat, átadják a területet, próbálják újra megtölteni élettel a Gólyavári erdőt. A programok lebonyolítása során természetesen az itt élők nyugalmát nem szeretnék és nem is fogják megzavarni. Katona Csilla TOP 100 -as oklevelek átadása a Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézményben ALSÓ TAGOZAT Tomka István 1.b Czeglédi Antónia 2.a Daróczi Péter Loith Kevin Ludányi Lili Nagy Gergely Némethi Alex Tomka Mózes Törő Adrienn Kiss Fanni 2.b Nagy Gerda Smidróczi Erik 2.c Horváth Lili Anna 3.a Kiss Loránd Kornél Mile Flóra Papp Janka Szabó Krisztina Henriett Tóth Boglárka Bankó Katalin 3.b Szalóczi Edina Balogh József 3.c Daróczi Dávid Hári Ágnes Nagy Csenge Rácz Nikoletta Sárkány Veronika Szonja Dodó Bence 4.a Kiss Ferenc Loith Adrián Nagy Ádám Polcz Péter Tomka Boáz Varga Gergő Balogh Jázmin Vanessza 4.b Hegedűs Márton Keserű Márton Lövei Zalán Palágyi Árpád Pánti Bálint Sárándi Márton Szabó Máté Szalóczi Bettina Etelka FELSŐ TAGOZAT Balogh Petra 5.a Berecz Dénes Borsos Lajos Keserű Zsolt Nagy Zsolt Tóth Éva Tőkés Bence Tőkés Vivien Ferenczi Ákos 5.b Horváth Gyöngyi Jámbor Tamás Nádházi Tamás Nagy Sándor Ordasi Máté Szabó Bence Sándor Vas Henrietta Kerpács Klaudia 6.a Varga Andrea Berecz Janka 6.c Csáti Erika Daróczi Petra Hári Anna Imre Dalma Joó Gergely Lovassy Panka Pánti Zoltán Rácz Vivien Somogyi Viktória Szentpéteri Bianka Tomka Joel Vass Fruzsina Békési Annamária 7.a Faragó Nelli Katona Réka Melegh Olívia Kamilla Nagy Hanga Tóth Bálint Vadász Lúcia Varga Alexandra Csáti Dávid 7.b Szalóczi Enikő Ferenczik Edit 7.c Kiss Dávid Somogyi Viktória Tóth Ádám Makula Ramon 8.a Pásztor Zsolt Borsos Zsuzsa 8.c Daróczi Gréta Fekete Kinga Jámbor Péter Jenei Dénes Jeney Tamás Mazsu Péter Tomka János Vígh Tamás Csáti Dávid 8.d Kovács Dávid Nagy Sándorné, igazgató

7 Püspökladányi Hírek április 11. Földet adományozott a református iskolának Dr. György Antal nyugalmazott lelkipásztor A református egyházért és a hit terjesztéséért dolgozott idős koráig Dr. György Antal, nyugalmazott lelkipásztor. Az elmúlt hónapokban újraértékelte az eltelt közel egy évszázadot, majd arra az elhatározásra jutott, hogy a városunk határában lévő 3 hektáros szántóföldjét a református egyháznak adományozza. A föld által biztosított jövedelemből az Erőss Lajos Református Általános Iskolát kívánja támogatni, hiszen életéhez mindig is hozzá tartozott a jótékonykodás. A földet ezidáig 40 ezer forintért bérelték Tóni bácsitól, majd a bérlő halála után nem volt ki megművelje. Összehívta hát a családját, megvitatták a terület további sorsát, és gyermekei is elfogadták a döntését. -A gyerekeimmel megbeszéltem, hogy nekem már terhes ez a föld, ha lehet, adjuk át az iskola részére, hiszen megindult az iskolarész. Nagyon sok szegény gyerek van, a kenyerét biztosítaná talán ez a föld. Csináljunk egy iskolaalapot mondtam. El is fogadta az egyház, most már az egyház nevén van ez a föld. Ez egy jó cél, nemcsak szociális szempontból, de egyébként is segíteni kell nem csak a gyerekeknek a kenyerét, hanem tovább fejleszteni, a jobb tanulóknak kitüntetést adni, a kiváló pedagógusokat jutalmazni, megrendezni iskolai kirándulásokat, iskolai táborokat, ez egy alapvető dolog mondja Tóni bácsi, aki másokat is a jótékonykodásra buzdít, az anyagi javainkat ugyanis nem vihetjük magunkkal a másvilágra. A 100. életévét taposó Tóni bácsi számára az élet számtalan kihívást tartogatott. Több helyre sodródott szolgálati idejében, sok jó és rossz tapasztalatot szerzett, míg végül 25 évvel ezelőtt Püspökladányban otthonra lelt. 10 évesen menekült Erdélyből, középiskolai és teológiai tanulmányait Budapesten végezte el. -A teológia elvégzése után fegyház lelkésznek kineveztek a váci fegyházba, kerek 10 esztendőt töltöttem el itt. Közelebbről is ismertem Matuska Szilvesztert például. Hát sorolhatnám a háború után a volt minisztereket: Tasnádi Nagy András, Deák Ferenc tábornok, és ezek voltak az én híveim. Háború alatt tábori lelkész voltam, és még egy kivégzésre is kivezényelt az esperesem. Budán a Királyi Palotába estem hadifogságba, orosz fogságba. Két hónap híján három évet voltam a paradicsomban. Még pedig orosz fogságban. De nem tétlenkedtem, jelentkeztem munkára. Segítettünk építkezni, hiszen az oroszok, mielőtt a németek előre hatoltak, kirobbantották a házakat, hogy a németeknek ne legyen hajléka. Onnan szeptember 20-án kerültem haza február 28-án a fegyházat az ÁVÓ vette át, minket egyszerűen kitettek az utcára. Utána újra beosztott lelkészként 4 évig Újpest belső városban voltam, ott hívő közösség körében magam is megtértem, hiszen mindenkinek, a lelkészeknek is meg kell térni. Mert mi a teológián megtanuljuk az alapvető dolgokat, de azt, hogy kicsoda nekünk a Krisztus, nem lelkészen keresztül, hanem jogászok, kereskedők és élményeken keresztül, bizonyságtétel árán ismertem meg. Majd Csepelre meghívtak lelkésznek. Fekete Sándor esperes és Bereczki Albert püspök azt mondták, te nem vagy békepap. Csepelre békepap való, és miután a csepeliek kitartottak mellettem, kidobtak vidékre. Feleségem, családom Pesten maradt, mert nem volt lakás, és egy kis gyülekezetben, albérletben laktam. Ezután Tóni bácsi kérvényt nyújtott be a tanácshoz, hogy Szedres községben egy lakást utaljanak ki családja számára. A templom mellett egy holdas üres telket tudtak felajánlani, majd a szerény sorsú lakosság apránként összeadta az építkezés költségeinek egy részét, a többit pedig a közalaptól igényelte meg. -Felépítettük, sárból, döngölt fallal a házat. Fecskefészeknek neveztem, így indult el az én életem. Itt voltam 14 esztendeig, utána átváltottak egy másik gyülekezetbe Decs községbe,az a Sárköznek a fővárosa. Az a Sárköz, ez meg a Sárrét, sárból sárba kerültem. 25 éve lakom itt. 84-be nyugdíjba kerültem, és nem ültem a fenekemen, mert egy amerikai hölgy révén kaptam egy Trabantot, és akkor ez még egy fő-fő kocsi volt, és ennek a vidéknek végigjártam a területeit. Nyugdíjas évei alatt sem tétlenkedett Tóni bácsi. Több vallási témájú könyvet írt, melyek közül 7 nyomtatásban is megjelent. Autójával járta a megye településeit, előadásokat tartott, és a Református Egyház kérésére még idős korában is felvette a palástot. Az idős lelkipásztor ma is tiszteletbeli presbiter, de már nincs ereje elmenni a templomba. Megfőzi az ebédet, bevásárol, de szomszédai is nagy gonddal ügyelnek rá, segítenek neki a takarításban, mosásban, bár ezt soha nem kérte tőlük. Tóni bácsi úgy érzi, hogy Isten azért ajándékozta meg ilyen hosszú élettel, mert még van feladata a földön. -Én még vagyok. Mi a titka? Nem tudom. Az a titka, hogy vagyok. Az a titka, hogy az én kegyelmes Istenem tart, valami feladatom van. Amit nekem kell elvégezni. Minden napnak megvan a maga feladata. Végezze az ember, ami a feladata, becsülettel, tisztességgel, úgy betöltve azt, ami tőle telik. Ki-ki tegye azt, mégpedig jó irányba. Elsősorban úgy, hogy az élete azért jó példa legyen mások számára. Mert miért vagyunk ezen a földön? Hogy segítsünk másokon. A nyugalmazott lelkipásztor szerint ha nem hiszünk a földi lét utáni folytatásban, akkor az életnek nincs semmi értelme. Az embereket sokszor foglalkoztatja az a gondolat, hogy mi lehet a feladatuk az életükben, és iránymutatást várnak Istentől. Tóni bácsi azt mondja: magunknak kell meghoznunk döntéseinket úgy, hogy józanul átgondoljuk minden fontosabb lépésünket. Az ő egyik ilyen fontos döntése, hogy az egyházi iskolára hagyta földjét azért, hogy boldoguljon vele az új intézmény. Katona Csilla 7 Helytörténeti arcképcsarnok Osváth Lajos református lelkész, rektor Osváth Lajos január 3-án született Kondón (Borsod megyében). Atyja, Osváth Dániel levita-tanító, azaz lelkészi szolgálatot is ellátó tanító volt. Osváth Lajos a miskolci Református Lyceumban tanult, majd nevelő lett. 1848/49-es szabadságharcban a veres sapkások zászlóaljában, mint altiszt küzdött a császári és cári hadak ellen. Aradnál elfogták az osztrákok, és besorozták a császári hadseregbe, azonban Osváthnak sikerült megszöknie, és emiatt bujdosni kényszerült ben kapott amnesztiát, így rövidesen újra folytathatta tanulmányait, és hittanhallgató lett Debrecenben ben köztanító volt, és 1861-ig mint püspökladányi rektor irányította a településen a református iskolai oktatást. A püspökladányi gyermekek tanításában igen nagy szerepe volt a református iskolai oktatásnak. A reformáció nyomán a nép kezébe vehette a Bibliát, ám ehhez fontos volt az olvasni tudás. Az új egyházközség alakulása után azonnal iskolát is létrehoztak. A megszervezésének kezdetéről nem sok adat áll rendelkezésünkre. A 16. századi református iskoláról is csak azért maradt mindössze egy feljegyzés a Tiszántúli Református Egyházkerület legrégebbi jegyzőkönyvében, mert 1592-ben Kőrösi István, a püspökladányi rektorságban igen rosszul viselte magát, ezért megintették azzal, hogy lelkészségre csak akkor bocsátják, ha hűségesen kitisztítja magát. Nyilvánvalónak látszik a tény, hogy ha jól viselte volna magát, akkor nyomát sem találtuk volna a püspökladányi református iskola létezésének egész 1678-ig. Ugyanis ekkortól már van írásos adat arról, hogy rektor került a településre a debreceni Kollégiumból. Banghó Ferenc községi főbíró számadásából tudjuk, hogy már a 18. század első felében a református iskolának leány osztálya és tanítója is volt. Ez egyedülállónak számított akkor, hiszen a környéken a nagyobb egyházközségekben sem volt erre példa ban az esperesi szemle 74 fiú és 43 leány tanulót talált az iskolában ben elhatározta a présbitérium, hogy a rektori esztendők ezentúl nem tavasszal, hanem Szt. Mihály napján kezdődnek és végződnek, de csak 1881-ben tették a tanév kezdetét április hónap helyett szeptember 1-re. A református iskolai oktatás mindenkor az egyház saját épületében helyezkedett el, és mindig annyi tanterme volt, ahány tanítója. Az egyház feljegyzései az évi presbiteri jegyzőkönyvek, valamint az iskola jegyzőkönyve, melyet a rektorok vezette kalapján ismerjük az iskolába szolgált rektorok nevét 1744-től 1922-ig. Összesen 51 rektor tanított Püspökladányban, és közéjük tartozott Osváh Lajos is. A rendelkezésünkre álló adatokból tudjuk, hogy rektorsága idején, 1860-ban, 492 tanuló járt a református iskolába, 182 leány és 194 fiú. Osváth Lajos a püspökladányi szolgálata után segédlelkész volt Hódmezővásárhelyen, és 1864 végén Hajnal Ábel békési esperes mellett munkálkodott ben Nádudvaron lelkésszé választották, hol március 29-én hunyt el. Rásó János

8 8 Püspökladányi Hírek április 11. Elődeink nyomában A Biczó-halom Az egykori mocsárszéli település elhelyezkedését, formáját alapvetően a vizek határozták meg. A vízből kiemelkedő és soha árral el nem öntött szárazulatok biztosították a lehetőséget a házépítésre, a porták kialakítására. Ezekből a szárazulatokból néhol még magasabb térszínek is kiemelkedtek, melyeket egyszerűen csak halmoknak neveztek el eleink. A településünk külterületén és belterületén számos egykori és ma is meglévő halomnak ismerjük a helyét, elnevezését és a hozzájuk fűződő történeteket. Egyik ilyen híres halom ha ma is meglenne a településünknek nagyjából a közepén emelkedne. Ez volt a Biczó-halom, amely az egykori Hangulat vendéglő, ma Kínai üzlet helyén állott. A halom az egykor itt kanyargó Kép-ér egyik kanyarulatában emelkedett, és a mai Petőfi utca egy részét is elfoglalta. Egészen a közelmúltig megmaradt, mert alá egy pince volt építve, melyet hosszú ideig használt a település. A halom nevét az egykor Ladányban élő Biczó családról kaphatta, akik talán tulajdonosai voltak a halomnak vagy a pincének. A család nevének említéséről a legkorábbi adat 1556-ból való, amely egy az egyháznak fizetendő tizedjegyzékben lelhető fel. Ez négy ilyen nevű családról tesz említést ben már csak kettő, míg 1599-ben már csak egy volt a listán. Ezután nem lelhetünk föl több említést a családról. Ez a rövid családtörténet hűen tükrözi a török kor kaotikus pusztítását, melyet településünk is megélt. A falu a törökök uralma alá 1552-ben került, és a szolnoki szandzsáksághoz sorolták. Ekkor még 76 portája volt, de 1571-ben már csak 27, és Városvédő szemmel Püspökladány egykori malmai A településünkön egykor üzemelő malmokról meglehetősen kevés információ áll rendelkezésünkre. A legkorábbi adatok Mária Terézia korából származnak, amikor is egy küldöttség járt itt az úrbéri reguláció behozatala érdekében. Akkor hat szárazmalomról tettek említést. Másfél évtizeddel később már csak három malmot tartott nyilván a királyi kamara ban 14 malomról, 1847-ben 12-ről, 1860-ban 16-ról, míg 1893-ban már csak három malomról tesznek említést. A XX. század folyamán már csak néhány új malom épült, mert a technikai fejlődés egyre inkább növelte azok kapacitását. Az egykori püspökladányi malmokból mutatunk be néhányat. Kisgőzmalom Nevezték Kismalomnak, Fehér- vagy Fejérmalomnak, illetve Bocskai Hengermalomnak. Az Erőss Lajos utca 5. szám alatt építette körül Fejér Sándor református tanító Kardos nevű társával közösen. Az egyköves darálót fokozatosan fejlesztették nagyobbra. A malom 1933-ban leégett. A Fejér örökösök újjáépítették, majd 1938-ban eladták. Új tulajdonosa Gáspár József Bocskai Hengermalom néven üzemeltette október 8-án tüzérségi lövedék találta el, aminek következtében leomlott, és teljesen kiégett. A háború után nem építették újjá. Első Püspökladányi Hengermalom Nevezték Grünfeld-malomnak vagy Tinómalomnak vagy Tinó Julcsa malmának is. A Honvéd utca 1 szám alatt volt. A XIX. század legvégén építette Grünfeld Adolf kocsmáros. A fokozatosan bővülő kapacitása fénykorában napi 300 mázsa gabona feldolgozása volt. A II. világháború után még egy darabig üzemelt, majd 1951-ben leszerelték. Először gabonaraktár volt, majd átépítették, és hosszú ideig a Kenyérgyár kapott helyet benne. ezután rövid időre el is néptelenedett ra újra gyarapodott, és ismét 79 portája volt már, ám két év múlva ismét elpusztították a törökök, és csak az 1600-as évek elején népesült be újra. Elképzelhető, hogy a Biczó család is a vidéken pusztító törökök és tatárok hadjáratai következtében pusztult el, vagy került el Ladányból. A halom elnevezése írásban először 1763-ból származik, az alatta levő pincével kapcsolatban, amely a halom elbontásáig a településünk legrégibb építménye volt. A pince funkcióját tekintve nem lehet kétség afelől, hogy bor tárolás céljából készült. A későbbi időszakokban a bor mellett alkalmanként gabonát is tároltak benne, melyeket a ladányi jobbágyoktól kilenced címén szedtek be. A Vallásalapítvány uradalmi magtárának megépítése előtt két helyen tárolták a gabonát településünkön. Egy részét a határban egykor álló Eperjes-halom körül, a másik részét pedig a Biczó-halom oldalában vágott vermekben. Volt olyan év, hogy ezekbe a vermekbe több tíz köbméter takarmányt is betároltak. A Biczó-halmi csapszék csak jóval a pince készítése után, a XVIII. század második felében épült 1764-ben említik először. Meglehetősen nagy építmény volt: több mint 30 méter hosszú és közel 10 méter széles. Közvetlen lejárata volt a pincébe, amelynek hossza egy 1791-ből származó uradalmi összeírás szerint közel annyi volt, mint a csárdáé és kb. fele olyan széles. A korabeli leírás arról is említést tesz, hogy ekkor 2000 veder bor fért el benne. A II világháború után az ÁFÉSZ használta a pincét, egészen 1969-ig, amikor a Biczó-halmot elbontották a Hangulat étterem építése miatt. A Biczó-halmon a múlt század elején sűrű akácos állt, amelyet az 1930-as években vágtak le. Ezután hosszú ideig még szánkódombnak is használták. Berger-malom A lakosság emlékezetében Berger-malom néven maradt meg a Petri-telepi Hengermalom. Az Árpád utca 62 szám alatti épületet Berger Vilmos és Grünfeld Sámuel építették 1927-ben (más források szerint 1928-ban). Ami bizonyos, hogy 1929 től kezdve működött, kb. napi 200 q terménykapacitással ben a malom munkásaiból alakult munkaközösség üzemeltette 1946-ig, majd az egyik örökös 1948-ig. Ekkor az Elhagyott Javak Kormánybiztossága vette kezelésbe, és attól kezdve Schiszler József bérelte, aki már ezt megelőzően is tizenkét éven át volt a malom főmolnára ben a Megyei Malomipari Egyesülés leállította, majd leszerelte. Egy ideig cseremalomként üzemelt, vagyis a gazda behozta a búzát, és azonnal kapott cserébe lisztet, amit máshol őröltek meg. Ezután a Serneváll használta, majd termelőszövetkezeti raktár lett. Később a Lenin Termelőszövetkezet daráló malma volt, ekkor rendelkezett már saját takarmánykeverővel. A Lenin Termelőszövetkezet később összeolvadt a November 7. Termelőszövetkezettel, amely tápboltot üzemeltetett a malomban, illetve földjáradékot is osztott itt. A termelőszövetkezet végelszámolásakor 2000-ben vásárolta meg a jelenlegi tulajdonos, aki az épület vakolatának és festésének megújításával, valamint a tönkrement téglák cseréjével próbálja visszaállítani a malom eredeti külsejét. A téglából készült épület igazi érdekessége és egyben értéke, hogy megmaradt az eredeti faszerkezete, amelynek gerendái az úgynevezett bárdolt technikával készültek, vagyis a gerendákat nem fűrésszel, hanem bárddal faragták ki az egykori ácsok. Külön érdekesség még, hogy a földszint mestergerendáját egyetlen tizennyolc méter hosszú gerenda alkotja, amely ma is kitűnő állapotban van.

9 Püspökladányi Hírek április 11. Nevek és az ő kedves, ladányi viselőik... Boldog névnapot Gyula! Én a szívemet adtam neked A Kálvin Téri Általános Iskolai Tagintézmény dolgozói már sokadik alkalommal adták a szívüket az iskolába érkező vendégeknek, diákoknak, pedagógustársaknak. Tették ezt őszintén, önzetlenül, sok-sok szeretettel a március utolsó napjaiban megrendezett két városi rendezvényen is. A program a Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány Kuratóriumának támogatásával jött létre. Az Őrdaru Egyesület és a Püspökladányi Többcélú Nevelési Oktatási és Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény ez évben harmadik alkalommal rendezte meg közösen az Arany Jánosvetélkedőt. Idén a hatodikos gyerekek készülhettek a Toldi című művel a megmérettetésre, s a vetélkedő helyszínét a Kálvin Téri Általános Iskolai Tagintézmény biztosította ben, az elsőként megrendezett vetélkedőn Arany János balladáinak tanulmányozásában mélyülhettek el az akkori nyolcadikosok. A tavalyi tanévben, március 2-án Arany János születésnapján - a hetedikesek és nyolcadikosok négy előzetesen megadott kisepikai művel kapcsolatos feladatokkal mérték össze tudásukat. Természetesen a kijelölt művek mellet minden évben a költő életrajzának ismerete is fontos, hiszen a játékos feladatokban a költőóriás munkássága is kiemelt szerepet kap. Idén március 29-én huszonnégy kálvinos, petőfis és Április 12. Gyula névnap. A Gyula régi magyar férfi személynév, ami a török eredetű gyula méltóságnévből ered. A honfoglalás korában az ország második főméltóságát nevezték így. A nevet később mesterségesen azonosították a latin Julius névvel. Számos magyarországi helység nevében őrzi ezt a méltóságnevet, a legismertebb ilyen városunk Gyula. A gyula méltóságnév hamar személynévvé vált, később feledésbe merült, és csak a XIX. században újították fel több más régi névvel együtt, és igen gyorsan népszerűvé vált. Az 1990-es években gyakori név, a 2000-es években a leggyakoribb férfinevek között található. Városunkban ennek a férfi keresztnévnek egyik viselője Dr. Szerző Gyula, aki fogorvosként dolgozik. Dr. Szerző Gyula 1951-ben született Bihardiószegen. Ez a község ma Romániában, Bihar megyébe található. Édesapja borbély volt, édesanyja pedig háztartásbeli. Egy testvére van Mária, aki női fodrász. Iskoláit helyben végezte, majd Nagyváradon járt gimnáziumba. -Fiatalon bevonultam katonának, mert akkoriban még kötelező volt a katonai szolgálat. Majd a katonaévek után bejutottam a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre, ahol 1979-ben végeztem. Az iskolai évek után kihelyezett fiatal fogorvosként Moldován voltam 4 évig. Majd Szatmár megyébe kerültem, és Ákos községben dolgoztam 6 évig december 9-én jöttünk át a családdal végleg Püspökladányba. A kezdeti ladányi élet nem volt könnyű. Egy kisebbségben élő embernek a lelke sérültebb, mint az itt élőké, és nehezen tudtuk megszokni, hogy itt nem kellett félni attól, hogy magyarok vagyunk. Lelkileg nehéz volt a szülőhazát elhagyni. Az első évek nagyon nehezek voltak, beilleszkedni egy nagyobb városba, felvenni a ritmusát nem volt egyszerű, de mi mindig is úgy éreztük, hogy ide tartozunk, csak a határ, az mesterségesen ketté választott minket Trianon óta. Nagyon jó életünk lett itt, a gyerekek is beilleszkedtek. Ide jártak iskolába, a helyi középiskolát is itt végezték. Két gyermekem van Ákos és Réka. -A nevemmel én meg voltam elégedve, édesapám is Gyula volt. Azon kívül két nagybátyámat is így hívtak. Örököltem ezt a nevet édesapámtól. Azt tudom, hogy a név egy ősi régi, magyar méltóságnév volt, mely a bolgár-török eredetű fáklya szóból származik. Én szerettem a nevem, még a fiam kérdezte is, hogy ő miért nem lett Gyula, de akkoriban annyi Gyula volt, hogy egy kicsit mást akartunk, így lett ő Ákos. Kisebb korban Gyuszi voltam, ma már csak Gyula vagyok. A névnapokat megünnepeljük, szerintem fontos minden embernek megünnepelnie a saját népnapját. Barátokkal, családdal, rokonokkal összejövünk ilyenkor. Boldog névnapot Doktor Úr! A Gyula név becenevei: Gyuli, Gyulika, Gyulus, Gyuluska, Gyusza, Gyuszi, Gyuszika, Gyuszkó, Gyuszuka. Általában ez a nap az év századik napja. Gyula napja a tisztaság és a nagytakarítások napja, ami nem csak a házat, de melléképületeket is érinti. Ismert Gyulák: Bodrogi Gyula színművész, Szabó Gyula színművész, Lóránt Gyula labdarúgó, Krúdy Gyula író, Ilylyés Gyula író költő, Kabos Gyula színész, komikus. petris nebuló töltött el együtt egy vidám délutánt. Izgatottan választották ki a három megadott válasz közül a helyeset a TOTÓban. Az activity során mindent elkövettek a gyerekek, hogy a saját csapatuk szerezze meg a pontot a feladat teljesítése során. Érdekes, izgalmas volt a játék, mely végén minden résztvevő az oklevelek és az emléklapok mellett apró ajándékot is kapott. A képzeletbeli dobogó első és második fokára a petőfisek léphettek, felkészülésüket Kisné Fekete Margit tanárnő segítette, aki egyben osztályfőnökként is szurkolt tanítványainak. A középmezőnyben teljesítettek a kálvinosok, akiket Borsos Sándorné tanárnő készített fel. Ötödik és hatodik helyezést értek el a petritelepi gyerekek, felkészítő pedagógusuk Jeneyné Bagoly Katalin. Az irodalmi vetélkedőt másnap egy erőbajnokság követte. Hat, tagintézményenként 2-2 csapat várta a sípszót a játék kezdetén. Kerestük Toldi Miklós utódját, kíváncsiak voltunk, ki tudja megmutatni a Buda felé vezető utat a petrencés rúddal. Farkasok híján egymást cipelve futották végig diákjaink a kijelölt távot, és sok más ügyességet, gyorsaságot igénylő feladattal bizonyíthatták a verseny résztvevői rátermettségüket. Az aranyérmet a Petritelepi Általános Iskolai Tagintézmény egyik csapata vitte el, másodikként végeztek a petőfisek 6. c-s csapata, a képzeletbeli bronzérem tulajdonosai pedig a kálvinos gyerekek lettek. Köszönjük a testnevelő kollégák Kiss János, Győriné Hollósi Ildikó és az osztályfőnökök, valamint a magyartanárok önzetlen munkáját. Biztosak vagyunk benne, hogy a rendezvények végén, a Kálvinból való távozáskor minden gyerek megfogalmazta azt a gondolatot, hogy ugye, mi jó barátok vagyunk? Federics Lászlóné pedagógus 9

10 10 Püspökladányi Hírek április 11. A természetet igazán megismerni nem az iskolapadban, hanem az élő természetben lehet Ezzel a gondolattal indított a Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ az előző év őszén természetjáró és természetvédő szakkört általános iskolás tanulók részére. A programot az Építőközösségek az élethosszig tartó tanulás jegyében Püspökladányban TÁMOP / számú projektje keretében szervezte az intézmény. A szakkör célja: Püspökladány élő és élettelen természeti környezetének megismerése, természetes élőhelyeinek védelme és rekonstrukciója. A fajismereti és a természetvédelmi ismeretek bővítése. Településünk környezetvédelmi problémáinak feltárása. Valamint településünk és környezete kulturális örökségének megismerése. A szakkör programjában szerepel az erdők, ligetek, parkok növény- és állatvilágának megismerése. Ennek a témának célhelyszíne a Farkassziget, amely csodálatos élővilágával megfelelő helyszínt biztosít a körülöttünk élő legfontosabb növényfajok és állatfajok megismeréséhez. A téma során a szakkörtagok részletesen megismerkednek az erdő különböző szintjeinek lakóival. Mesterséges fészekodút készítenek és helyeznek ki, illetve a már használt odúkat felújítják és megtisztítják. Ragadozó kotorék felmérést végeznek. A tavaszi időszakban madárhálózást és madárgyűrűzést végeznek a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársainak felügyeletével. Megismerkednek a szakköri tagok az erdő védett növényeivel, azzal, hogy miért kerültek védelem alá, és hogyan védhetjük meg mi azokat. A szakkör programjában szerepel még a pusztai életközösségek megismerése. Településünk határos a Hortobágyi Nemzeti Park törzsterületével, melynek része az Ágota-puszta. A foglalkozások keretében megismerkednek a gyermekek a szikes puszta növényés állatvilágának néhány képviselőjével, azok ökológiai igényével, és ezek biztosításának lehetőségével és módjával. Szintén a szakkör programjához tartozik a vizek, vízpartok életközösségének a vizsgálata. Településünk határában számos tó és csatorna található, amelyek gazdag élővilágot tartanak fenn. A téma során a szakkörtagok megismerkednek a legfontosabb vízparti növényekkel. Megvizsgálják milyen halak és vízi rovarok élnek a különböző vízterekben. Megismerkednek a vízi életközösségek védelmének módjaival. Településünkön és környezetében számos védett és védelemre érdemes kulturális örökség található. A szakkör tagjai megismerkednek a hozzájuk fűződő történelmi ismeretekkel, jelentőségükkel és megóvásuk lehetőségeivel. A programok végrehajtása gyalogos vagy kerékpáros túrák keretében történik. Így a település közvetlen környezetének megismerése mellett környezetvédelmi megfigyelésekre és vizsgálatokra is lehetőség nyílik. Ennek során számos illegális hulladéklerakót derített föl a szakkör, amelyek száma sajnálatos módon nem csökken. Ezeknek a talajra, a növényekre, az állatokra kifejtett káros következményeit mérik fel a szakkör tagjai. A természetjáró és természetvédő szakkör több célt is szolgál. Egyrészt a programok során olyan ismeretekre tesznek szert a szakkör tagjai, amelyeknek az elsajátítására kevés lehetőség nyílik az iskolai tanórákon. Másrészt olyan környezettudatos szemléletet alakít ki a fiatalokban, amely nagyban meghatározza az életmódjukat felnőtt korukban. Nem elhanyagolható az sem, hogy a megszerzett információk nagyban hozzájárulnak a védelem alatt álló fajok jobb megismeréséhez és védelméhez. A természetben végrehajtott programok pedig a szakkör tagjai számára a szabadidejük tartalmas eltöltését jelenti, egészséges környezetben. Rásó János Huszonegy érem a Bihari Lajos Emlékversenyen Soha nem látott méretű mezőny, négy nemzet 25 egyesületének 240 birkózója lépett szőnyegre a 8. Bihari Lajos Emlékversenyen városunkban. A Püspökladányi Birkózóklubot 30 induló képviselte a nemzetközi viadalon, amelyre a lengyel Krasnikból, a szlovák Snina és Rimaszombat városaiból, valamint Székelyföldről, Székelyudvarhelyről is érkezett csapat. De voltak itt versenyzők Egerből, Nyíregyházáról, Gyöngyösről, Szerencsről, Kazincbarcikáról - hogy csak a nagyobb városokat említsük -, no és persze a Tiszántúl szinte valamennyi egyesülete képviseltette magát. Így aztán szükség is volt a három szőnyegre, amelyeken mintegy 6 órán át folytak a küzdelmek. Szabó Bence edző előzetesen 15 ladányi érem megszerzésében bizakodott, ám ezt jócskán túlszárnyalták a tanítványok, akik végül 21 medált gyűjtöttek be. Ebből négy arany, hét ezüst és 10 bronz színű volt. Aranyérmet nyert Nádházi Gergő, Dodó Bence, Dodó Dániel és Horváth Tamás. Ezüstérmet szerzett Orbán Csilla, Papp Melánia, Németh Balázs, Babik Máté, Kovács Dávid, Turcsányí Tibor és Turcsányi Zoltán, míg a 10 bronzérem tulajdonosa Némethi Ákos, Némethi Alex, Sárándi Bence, Gali István, Faragó Ádám, Szabó Imre, Tenkés János, Pocsai Sándor, Szilágyi Sándor és Bárány Norbert lett. Mindemellett a serdülő korosztályban kiírt csapatversenyt is megnyerték a mieink a szlovák Snina és a lengyel Krasnik csapatai előtt. A legtechnikásabb püspökladányi versenyzőnek Dodó Bencét választották meg.

11 Püspökladányi Hírek április 11. Megerősítette a képviselő-testület a bizalmat a Tájékoztató Központ vezetőjével szemben Újabb öt évre, 2017-ig választotta meg az önkormányzat képviselő testülete március 29-én D. Sári Andreát a Püspökladányi Tájékoztató Központ igazgatójának. Az önkormányzati televíziózás 14 éve alatt az első olyan vezető, akit második ciklusra választott újra az önkormányzat. A kinevezés kapcsán arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a helyi médiának, s milyen terveket, elvárásokat fogalmaz meg a következő öt évre az újság, valamint a televízió esetében. -Döntött a képviselő-testület, 2017-ig önnel képzelik el a helyi média jövőjét. Mennyire öröm és mennyire kihívás ez? -Megtisztelő a bizalom, és természetesen kihívás, nem is akármilyen, a következő 5 év. Egyelőre beláthatatlan hosszúságú az idő 2017-ig, ugyanakkor az elmúlt öt év is elrepült, úgyhogy a munkát nem elkezdjük, hanem folytatjuk. Nehéz szakasza volt szakmai pályafutásomnak az eltelt öt év. Nem csak azért, mert egy teljesen leamortizált szerkesztőséget vettem át, hanem azért is, mert új alapokat kellett lerakni, és folyamatosan építkezni. -Az önkormányzat értékeli az intézmény munkáját, de milyen a viszszacsatolás a nézők, olvasók részéről? -Egyértelműen jó. A Ladányi Híreket várják, s mivel egy hónapban két kiadásra van lehetőségünk, ha néhány napot csúszik a megjelenés, már keresik az olvasók. A televízió maximálisan beváltotta azt a reményt, amit a kezdetekkor, 2007-ben hozzá fűztem: nem csak nézik, szeretik is az emberek, mert róluk szól. A célom az induláskor azt volt, és most is az, hogy minden értéket, legyen az humán vagy épített, tárjunk fel, filmesítsünk meg, mert ez mi vagyunk. Kifejezett törekvésem, hogy az egyszerű, dolgos, példás életutat bejárt idős-fiatal ladányi emberekkel készítsünk egyfajta kordokumentumot, hogy legyen a következő generációk előtt egy minta, hogyan éltek, boldogultak, és építették Püspökladányt a nagyszülők, dédszülők, a ma embere. Többszáz interjú, dokumentum jellegű kisfilm készült, (múltnak kövéből, őseink tudása a mi örökségünk, mesterségem címere, művészbejáró, új generáció, utca-sztori, várostörténeti mozaik) ezt folytatni szeretném a jövőben is. Mindemellett az intézmények, civil szervezetek és az önkormányzat munkáját, döntéseit is meg kell jelenítenünk, aminek eleget is teszünk örömmel. -Az önkormányzati ülésen, ahol megválasztották, elmondta, hogy nagyon nehéz az intézmény gazdálkodása. -Igen, ugyanakkor értékelendő, hogy a város fontosnak tartja a Tájékoztató Központ fenntartását, hiszen nem kötelező feladat. Az önkormányzat annyi finanszírozást nyújt számunkra, ami a bérek kifizetésére elég. Minden egyéb kiadást önállóan fedeztünk. A rezsiköltségektől kezdve a lapkiadás és műsorkészítés dologi költségein keresztül mindent a saját bevételekből oldunk meg. Ez nagyon komoly teher, pályázatokból és reklámbevételekből realizáljuk. Sajnos éppen ezért szoktam mondani, hogy elsősorban menedzser vagyok, és csak másodsorban szakmai vezető, mivel a gazdálkodási egyensúly megtartása csaknem minden energiát igénybe vesz. -Hány fő végzi a szakmai munkát, milyenek a munkafeltételek? -Vezetőként az elvárásom ugyanannyi a munkatársakkal, mint saját magammal szemben. Nagyon sokat dolgoznak a kollégák, nagyon szerteágazó, amire figyelni kell, de minimális a mozgás, a stáb nagyrészt állandó, és ez az állandóság adja az alapját a minőségi munkának. Nagy szerencsém van, mert nagyrészt olyan kollégákkal dolgozhatok, 11 akikben megvan a munka iránti alázat, és szívvel-lélekkel végzik a feladatot, pedig az anyagi elismerés nincs arányban az elvégzett munkával. Viszont értékelik azt a kiszámíthatóságot, amit az intézmény nyújt. -Kedvenc riport, téma? -Az elmúlt öt évben? Több ilyen volt. Ha nevet is szabad említeni, akkor az abszolút első nálam Nagy Pista bácsi, aki gulyás volt, és a maga egyszerűségében olyan nagyszerű, okos és egyenes ember, aki ritka, és már közel van a 90. évéhez, ha jól tudom. Persze sokan vannak. Dúróné Erzsike néni, sajnos már nem él, Ő is olyan ember volt, akit örülök, hogy felvétel őriz, vagy Daróczi Lajos bácsi, az önkormányzat elhunyt ezermestere, aki szintén kedves interjú alany volt. Hosszan lehetne sorolni a neveket, készítek is egy interjú kötetet A múltnak kövéből sorozatunk alapján, melybe ladányi portré kerül majd, talán ebben az évben sikerül kiadni. -Milyen terveket, célokat tűzött ki a következő 5 évre vezetőként? -Teljes egészében fel kell újítani a televízió eszközállományát. Kamerákat, új vágó munkaállomásokat, szoftvereket kell vásárolni, emellett a stúdió, maga az épületbelső is korszerűsítésre szorul. Ehhez pályázati forrásokat veszünk igénybe. A műsorainkhoz, működésünkhöz is pályázunk. Ebben az évben már két pályázatot nyertünk a Médiahatóságtól, ezáltal tudjuk biztosítani a heti 4 óra sajátgyártású műsort. Szeretnénk a hozzáférési lehetőséget is bővíteni a helyi televízióhoz. Ennek érdekében folyamatosan egyeztetek a kábelszolgáltatóval, illetve új piaci szereplőkkel. A Ladányi Hírek, amikor átvettem az intézményt, havonta egy alkalommal jelent meg, pénzért árulták helyi üzletekben. Mi az elmúlt 5 évben folyamatosan fejlesztettük a minőséget, terjedelmet, a lapkiadás gyakoriságát. Jelenleg kéthetente 11 ezer példányban készül az újság, és ingyen juttatjuk el minden ladányi postaládába. Ez a legnagyobb kihívás és a legnagyobb kiadás is. Ha a célt kérdezi: abszolút első, hogy ez a rendszer továbbra is működőképes legyen, hogy ki tudjuk adni a lapot kéthetente a jövőben is, és ehhez meg tudjuk szerezni a szükséges anyagi forrásokat. Az elmúlt években több kiadványt is sikerült megjelenteni. Kalendáriumot, naptárat, képeslapokat ben is szeretném folytatni ezt a munkát, sőt a sárréti fakanál műsorunk alapján egy receptfüzet összeállítását is tervezem, valamint a már említett interjúkötet kiadását. -Polgári-díjat kapott a közelmúltban éppen az említett értékmentő munkájáért. Nem nyilatkozott a díj átvételekor, hogyan érintette az elismerés? -Meglepetés volt, semmit nem tudtam a díjazásomról. Valóban nem nyilatkoztam akkor, és nem is szeretnék erről sokat beszélni, inkább dolgoznék a jövőben is azért, hogy nem csak most, hanem később is érdemesnek érezzenek erre a kitüntetésre azok, akiktől kaptam, és ami nagyon fontos, én is magamat. A Polgári Kör adta ezt a díjat, ismerem és tisztelem azokat az embereket, akik nekem ítélték, nagyon jó érzés, hogy értékesnek tartják a munkámat, köszönöm nekik! -Az elmúlt években a Tájékoztató Központ folyamatos támadások kereszttüzében volt. Ön többször elmondta, hogy ez politikai indíttatású. Hogyan lehet higgadtan kezelni a szakmai köntösbe bújtatott, valójában politikai támadásokat? -Aki elfogultnak titulál bennünket, az összekeveri a pártpolitikát a város közéletével, közügyeivel. Kampány időszakban, amikor pártpolitikáról van szó, akkor a Ladány TV és az újság minden pártnak egyforma felületet biztosít. Kampányon kívül viszont azokat a képviselőket és azt a polgármestert tudjuk megkérdezni a város ügyeit érintő kérdésekben, akiket, akit az emberek, a ladányi emberek megválasztottak. Az önkormányzatban a FIDESZ képviselői vannak többségben, ők szerepelnek többet, de ez nem az én döntésem, hanem azoké, akik 2010-ben és tavaly választottak. A választásokon a FIDESZ jelöltjei nyertek, őket választották minden körzetben az emberek képviselőül. Éppen ezért őket tudom kérdezni, nem másokat, hiszen ők kaptak felhatalmazást a képviseletre. Ettől függetlenül és teljesen természetesen, valamennyi képviselő véleményének teret adunk. A médiaellenes megnyilvánulások egyébként véleményem szerint az önkormányzati ülésen a kamerának szólnak és szóltak az elmúlt években is, s csak kevésbé az én személyemnek. Rásó János

12 12 Püspökladányi Hírek április 11. Gyermekvédelmi Tanácskozás Püspökladányban Püspökladányban a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Szolgálata a 15/1998. NM rendelet alapján minden évben megszervezi a Városi Gyermekvédelmi Tanácskozást. Ez a szakmai megbeszélés én Püspökladányban a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében került megrendezésre. A rendezvényt Dombi Imréné polgármester asszony nyitotta meg. A gyermekvédelmi tanácskozás célja a város gyermekvédelmi rendszerének szorosabb együttműködése, a helyi szükségletek felmérése, a megfogalmazott szükségletekhez történő igazítás, fejlesztés. A szakmai párbeszéddel és együttműködéssel hozzájárul a településen a gyermekvédelmi szemlélet formálódásához, egységesebbé, hatékonyabbá válásához. A tanácskozás fórumot ad a gyermekvédelmi gyakorlati munka során felvetődő problémák, javaslatok közreadásának, módszertani kérdések megvitatásának, állásfoglalások kialakításának. A tanácskozáson részt vettek a város gyermekvédelmében érintett szakterületek: a bölcsőde, védőnők, házi gyermekorvosok, óvodák, általános iskolák és középiskola, jegyzői gyámhatóság, városi gyámhivatal, rendőrség, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat képviselői. A Margaréta bölcsődében 21 kisgyermeket nevelnek és gondoznak a bölcsődei nevelők. Dúró Zoltánné boldogan nyilatkozott arról, hogy a gyermekek nyugodt, kiegyensúlyozott légkörben nevelkednek, az óvodai nevelési programmal összhangban hangsúlyt kap a bátorító nevelés, az egyéni bánásmód és az értékközvetítés. Nagy figyelmet fordítanak a bölcsőde-család kapcsolatának szorosabbá tételére. Berde Mártonné védőnő örömmel számolt be arról, hogy a várandós kismamák körében nem sok a vetélés, magzati és csecsemőhalálozás tavaly egyáltalán nem volt. A családok fel tudnak készülni az újszülött fogadására, a kelengye beszerzésére, bár észrevehető, hogy egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül a babaholmik megvásárlása. Dr. Gyurkó Márta gyermekorvos elmondta, hogy nagyon sok gondos, gyermekeiket szeretettel nevelő családokkal találkoznak a mindennapi munkájuk során. Elkeserítőnek tartják azonban a gyermekorvosok, hogy növekszik azon családok száma, melyek oly mértékben elszegényedtek, hogy nem tudják kiváltani beteg gyermekeiknek a felírt gyógyszereket, ezáltal nehezebben gyógyulnak meg. Cseh Józsefné a tagóvodák gyermekvédelmi koordinátora tájékoztatta a résztvevő szakembereket arról, hogy a október 1-i állapotnak megfelelően az óvodába beiratkozott gyermekek száma: 513 fő, 45 %-uk sajnos hátrányos, illetve halmozott hátrányos helyzetű. A tagóvodák sikeres pályázati forrásai tették lehetővé, hogy a kirándulásokat, színházlátogatásokat finanszírozhassák. A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt egy nagyobb bemutatkozó látogatásra, ahová a szülők is elkísérhették gyermekeiket, ezzel is erősítve a szülő-gyermek, szülő-pedagógus kapcsolatát. A szülőkkel való kapcsolattartást a közös rendezvényekkel (egészségnapok, gyermeknapok, családi napok) próbálják az óvodapedagógusok még hatékonyabbá és közvetlenebbé tenni. Ezeken a rendezvényeken különböző gyűjtéseket végeznek az arra rászorulók számára, s ez olyan mértékben megvalósult, hogy már a szülők önállóan kezdeményezik a segítségnyújtást. A programok szervezésével a szakemberek rávezetik a szülőket arra, hogyan nevelhetik gyermekeiket úgy, hogy boldog, kiegyensúlyozott, jól szocializált felnőtté válhassanak. A Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményeit Pató Józsefné igazgató asszony, Kovács Józsefné, Dávid Balázsné, Joó Attiláné és Federics Lászlóné családpedagógusok képviselték. Az iskolákban dolgozó pedagógusok igyekeznek az iskolák és a szülők között nagyon jó kapcsolatot kialakítani különböző iskolai programok szervezésével ( családi napok, iskola- és osztálykirándulások, kerékpár és gyalogtúrák, koncertek, farsang, sportversenyek, szakkörök, különböző vetélkedők, nyílt napok, stb.). A pedagógusok a tanulóknál felmerült problémákat egyéni beszélgetésekkel, konfliktuskezeléssel, pedagógus, szülő, gyermek jelenlétében iskolai esetmegbeszélésekkel igyekeznek kezelni. Nagy sikert aratnak az iskolákban az iskolarendőr prevenciós osztályfőnöki órák. Az Erőss Lajos Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményből Borsosné Lekvár Erika igazgató asszony és Nagyné Faragó Hajnal családpedagógus érkezett a tanácskozásra. Az általános iskola augusztus 1-jén kezdte meg működését. Az iskola 5 évfolyamán a tanulói létszám 106 fő. A családpedagógus tájékoztatása szerint szép, rendezett, jól felszerelt épületben folyik az oktatás és nevelés. A tanulók rendezett családi körülmények között élnek, így a pedagógusok nevelési folyamatának fontos részei a szülők, akik a szakemberek nevelési elveit, pedagógiai módszereit tevékenyen támogatják, mindennapi munkájukat segítik. A Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium részéről a tanácskozást Nemesné Nagy Erika igazgató asszony és Koncz Tiborné gyermek és ifjúságvédelmi felelős tisztelte meg jelenlétével. Az intézménybe 42 településről utaznak be a tanulók. Az iskola létszáma: 1208 fő, a gyermek és ifjúság populáció 51 %-a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű. Az intézmény leginkább az Arany János kollégiumi programmal, és az Útravaló Ösztöndíj pályázattal segíti a hátrányos helyzetű tanulók tanulmányi előmenetelét. A Püspökladány Városi Gyámhivatal részéről Keserű László gyámhivatal vezető elmondta, hogy a gyermekvédelmi törvény 1997.évi hatályba lépése óta bebizonyosodott az, hogy inkább szükség van egy hatékony gyermekvédelmi rendszer működtetésére. A család, mint a társadalom alappillére egyre kevésbé tudja biztosítani a gyermeki jogok érvényesítését, egyre kevésbé képes elhárítani a gyermekeket veszélyeztető problémákat, sőt maga a család válik egyre inkább veszélyeztető forrássá. Ennek ellenére továbbra is elengedhetetlenül fontos feladat hárul a családra, hiszen a család együttműködése nélkül a gyermekvédelmi rendszer nem tud hatékonyan működni. Egyre inkább nő azoknak a családoknak a száma, ahol nem tudnak a gyermekek felé megfelelő, helyes mintát nyújtani. Az ilyen családokban nevelkedett gyermekek kortársaikhoz képest komoly hátrányokkal lépnek a felnőtt élet küszöbére. Amennyiben egy gyermek inadekvát családi háttérrel rendelkezik, akkor nagyon nehéz vállalkozás akár a gyermekvédelem, akár a nevelési-oktatási intézmények részére, hogy magatartását, a társadalmi normákhoz való alkalmazkodását valamelyest a jó irányba terelje. A Püspökladányi Városi Rendőrkapitányságot Szilágyi Erika rendőr őrnagy képviselte. Beszámolójában megemlítette, hogy szerencsére a gyermek és fiatalkorúak szabálysértési statisztikája nem mutat növekvő tendenciát, inkább stagnál. A fiatalok által elkövetett szabályszegések döntő többsége közlekedési szabálysértés volt /pl. kivilágítatlanság, engedély nélküli vezetés, tilos jelzésen való átkelés, ittas vezetés/. A bűnelkövetés aránya sem növekedett, a fiatalkorúakra a bűnelkövetések között inkább a vagyon elleni bűncselekmények, lopás a jellemző. A fiatalabbak az alkalom adta lehetőségeket, a sértettek elővigyázatlanságát kihasználva követik el a lopást, az idősebbek tudatosan is készülnek a bűncselekmények elkövetésére, nem riadnak vissza a károkozástól sem. A bűnelkövető fiatalok többsége a rosszul működő, kontroll nélküli negatív mintát mutató, rossz anyagi körülmények között élő családokból kerül ki, de előfordulnak a rendszerben megfelelő családban nevelkedő elkövetők is, akik a bűncselekményt a fi-

13 Püspökladányi Hírek április gyelem felkeltése, a hecc, az izgalom kedvéért követik el, nem számolva a következményekkel. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Családsegítő Szolgálatáról Fórián Andrea szakmai vezető tartott tájékoztatást. A családsegítés a szociális, mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára nyújtott szolgáltatás. A családsegítés célja a problémákhoz vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése. A családsegítés igénybevétele önkéntes. A segítséget kérő egyének, családok személyesen kérhetik az ellátást. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Szolgálatának tevékenységéről a Szolgálat szakmai vezetője Ráczné Hegedűs Ilona tartott előadást. A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A Gyermekjóléti Szolgálat tevékenységének fő célja, hogy segítse a gyermekek vérszerinti családjában történő nevelkedését. A gyermekek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve a segítő szervezet együttműködve az egészségügyi és más humán szolgáltatókkal, a nevelési-oktatási intézményekkel, hatóságokkal - szervezési, szolgáltatási, gondozási és koordinálói - feladatokat végez. A Gyermekjóléti Szolgálat további célja az, hogy a család dinamikai, illetve kommunikációs törvényszerűségének ismeretében a családot segítse abban, hogy erőforrásait használni tudja, tagjai képesek legyenek megelőzni vagy kezelni szociális jellegű problémáikat. A cél érdekében a családgondozók segítik a család működésének pozitív irányú változását a szociális probléma enyhítését, megszüntetését. Továbbá felismeri a településeken jelentkező és az adott területre jellemző általános jelenségeket, problémákat, ugyanakkor javaslatokat és megoldásokat készít ezek kiküszöbölésére, s ezeket Püspökladány város képviselő-testülete elé terjeszti. Ráczné Hegedűs Ilona Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezető Szeresd a Te népedet, nemzetedet, jobban, mint önmagadat A fenti Wass Albert idézettel fejezhető ki leginkább az az érzés, amit nemzetépítő munkánk során fogalmazunk meg önmagunknak, egymásnak hónapról hónapra már három éve. Számos alkalommal adtunk hírt a kedves olvasóknak a Vasárnapi Iskola Mozgalomban végzett munkánkról. Nem is munka valójában, amit végzünk, találóbb a küldetés, misszió kifejezés. Tevékenységünket önkéntes alapon, önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül végezzük, a felmerülő költségeket a Vasárnapi Iskola Alapítvány adományok, pályázatok útján igyekszik számunkra biztosítani. A mozgalomhoz csatlakozók elsődleges feladata a határokon túl élő magyar gyermekek oktatásának segítése, a gyermekek magyar nyelv tanulásának fejlesztése és ehhez kapcsolódóan a gyermekek történelmi, irodalmi, földrajzi, művészeti és kulturális ismeretinek elmélyítése, az összetartozás megerősítése. Nekünk, a mozgalomhoz csatlakozó püspökladányi pedagógusoknak a felnövekvő nemzedék oktatása, nevelése, a magyar kulturális hagyományaink védelme éppen olyan alapértékünk, mint gyönyörű anyanyelvünk védelme. Mindezek nélkül számunkra a hivatásunk művelése elképzelhetetlen, s éppen olyan fontosak, mint hazaszeretetünk. Ennek szellemében indulunk el havonta a Partiumban található Biharfélegyháza településre. A három év alatt a havi foglalkozásokon túl nyári táborokat szerveztünk, valamint falunapokon vettünk részt. A település lakosai Új járdát kap a Fészek ovi A szülők és óvodapedagógusok összefogásával felújításra kerülnek a Zrínyi utcai Fészek Óvoda évek óta rossz állapotban levő járdái. Az itt dolgozók, valamint a szülők és gyermekek nap mint nap szembesültek ezzel a problémával, ezért az óvoda pályázaton próbált támogatást szerezni annak érdekében, hogy a járdákat fel tudják újítani. Sajnos a pályázat nem nyert támogatást, ám az óvodai közlekedés biztonságosabbá tételének szándéka megerősödött. A nevelési év első szülői értekezletén a szülők kezdeményezésére döntöttünk úgy, hogy a járdát mindenféleképpen meg kell csináltatnunk. A munkálatok elvégzésére árajánlatokat kértünk. Ezek az ajánlatok azonban nem feleltek meg a mi anyagi lehetőségeinknek - mondta Csáti Tünde tagóvoda vezető. A következő szülői értekezleten a szülők döntöttek arról, hogy anyagilag és fizikai munkájukkal is támogatják a kezdeményezést. Ezek után a polgármesteri hivatalt tájékoztattuk arról, hogy a szülők segítségével szeretnénk a járdánkat gyümölcsözőnek ítélik jelenlétünket. A gyermekeken keresztül kiépültek olyan kapcsolatok a falu közösségének felnőtt tagjaival, melyek új távlatokat nyithatnak: kulturális rendezvények, testvér-települési kapcsolat, kölcsönös látogatási, üdülési programok stb. Büszkén mondhatjuk el, hogy megtörténtek az első lépések: félegyháziak is jártak már városunkban több alkalommal is. A Petritelepi Általános Iskolai Tagintézmény által szervezett Mesél a Sárréten való részvételükre minden találkozásunkkor meghatódva emlékeznek vissza. Felnőttek, gyerekek egyaránt. De a Kálvin Téri Általános Iskolai Tagintézmény megyei szövegértési versenyére is érkeztek már vasárnapi iskolás gyerekek. Tiszta tekintetű, szeretetre méltó és szeretetet adó magyar gyerekek, a határon túlról. Örömmel várnak bennünket, minden együtt töltött nap azt bizonyítja, hogy adni jó. A Vasárnapi Iskola Mozgalomban résztvevő püspökladányi pedagógusok: Petőné Papp Margit, Federics Lászlóné, Daróczi Ilona, Kissné Jánosi Judit. Böjte Csaba gondolata útravalóul szolgál nekünk: nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt. Federics Lászlóné felújítani. Ezt tudomásul vette a hivatal, és a költségek egy részéhez a szűkös anyagi lehetőségekhez mérten hozzá is járult. Egy vállalkozó szülő felajánlotta, hogy segít nekünk a kivitelezésben, így csak az anyagköltséget kellett előteremtenünk. A szülők vállalták azt, hogy ennek a költségnek egy részét felajánlják. A további forrást pedig a Gyöngyvirág Alapítvány biztosítja. Intézményvezető asszonyunk nagyon örült a szülők kezdeményezésének, mivel az intézmény költségvetéséből nem tudtuk volna megoldani ezt a felújítást. Segítségként az intézmény dolgozói szintén felajánlották munkájukat a kivitelezéshez. A járdafelújítás a tavaszi szünet első napján kezdődik és bízunk abban, hogy mire újra jönnek a gyermekek, a szünet utolsó napján be is fejeződik. Persze minden az időjárástól függ. Reményeink szerint a tavaszi szünet után a gyermekek és a szülők egy teljesen új, biztonságos járdán jöhetnek be óvodánkba. Ez a kezdeményezés természetesen nem jöhetett volna létre a szülők támogatása, az alapítványunk segítsége, ill. a fenntartó és az intézmény összefogása nélkül. Ez úton szeretném megköszönni minden közreműködőnek a segítséget.

14 14 Püspökladányi Hírek április 11. SPORTHÍREK Az idén is jutalmazott a sportkuratórium Folytatva a sok éves hagyományt, Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratóriuma megjutalmazta a 2011-es esztendő legjobbnak ítélt, püspökladányi sportegyesületekben sportoló fiataljait, illetve edzőjét. A díjazottak. Sakk: Ifj. Egri László, Egri Zsolt. Birkózás: Turcsányi Tibor, Horváth Tamás. Sportlövészet: Pella Kristóf, Rábai Zsolt. Asztalitenisz: Pánti Zoltán, Szabó Krisztina. Atlétika: Békési Anna, Tomka Joel. Kézilabda: Kiss Nóra, Duró Tamás. Labdarúgás: Nádházi Sándor, Horváth Ákos, Szabó László. Kickboksz: Sólyom Sára, Csáti Dávid. Vízilabda: Nagy László, Borsos Viktor. A 2011-es év legjobb edzője: Koncz Tibor (kézilabda). Ott folytatták, ahol tavaly abbahagyták Megkezdték a versenyszezont a lövészek is. Versenyzőink folytatták a tavalyi sikeres szereplésüket. Elsőként Dabason a Hunter Field Target Magyar Kupa első fordulójában Sas Ferenc az első, Szilágyi Sándor a 3. helyet szerezte meg. Ifjúsági korú versenyzőink közül Pella Kristóf első, Rábai Zsolt második helyen zárt. A visszarúgásos kategóriában a tavalyi bajnok, Németi Sándor is begyűjtötte az aranyérmet. Field Targetben Budapest mellett, Pátyon került megrendezésre a Magyar Kupa első fordulója. Sas Ferenc ezúttal is nyert, Szilágyi Sándor egyetlen ponttal lemaradva a második helyen végzett. Mindeközben az évad első ladányi versenyét is megrendezték HFT Ólomröptető-kupa néven az Árnyas Kempingben. Sass Ferenc és Szilágyi Sándor versenyen kívül indult, így ezúttal nem született ladányi aranyérem. A felnőtt visszarúgásmentes kategóriában Németi Sándor a 4. helyezésével lett a legjobb hazai induló, miközben a fiataloknál Rábai Zsolt a második, Szilágyi Adrienn a 3. helyen végzett. Érmek a megyei mezei futóbajnokságon Négy egyéni érmes helyezés mellett hét csapatérmet nyertek városunk nebulói a diákolimpia megyei mezei futóversenyén Debrecenben. Eredmények. Egyéni verseny: 1. hely: Daróczi Péter (I. korcsoport), Tomka Joel (III. kcs). 2. hely: Tomka Boáz (II. kcs). 3. hely: Mile Flóra (I. kcs.). Csapatverseny: 1. hely: I. korcsoportos fiú csapat (Daróczi Péter, Tomka Mózes, Loith Kevin, Gulyás Gyula, Tomka István). III. korcsoportos fiú csapat (Tomka Joel, Benefi Patrik, Szabó László, Mezei Zsolt, Máté Norbert), IV. korcsoportos fiú csapat (Tomka János, Dodó Dániel, Balogh Péter, Ecsedi Gergely, Tenkés János). 2. hely: I. kcs leány csapat, II. kcs fiú csapat, IV. kcs leány csapat. 3. hely: II. kcs leány csapat. PASZE: egy kiütéses és egy szoros diadal A Hortobágy III. vendégeként kiütéses, 18-0 arányú győzelmet aratott az Andrási Zoltán, Rácz Imre, Szabó István, Varga Tibor összeállítású PASZE a megyei I. osztályú asztalitenisz-bajnokság 22. fordulójában. A következő játéknapon az Egyek vendégeként a vártnál nehezebben nyertek a mieink. Csapatunk ezúttal Andrási Zoltán, Kovács József, Szabó István, Varga Tibor összeállításban állt asztalhoz, s végül 10-8 arányban győzött. A tabellán a listavezető Hortobágy II. mögött a második helyen áll a PASZE. PKE: győzelem után vereség Fontos győzelmet aratott a PKE NB II-es férfi kézilabdacsapata a bajnokság 16. fordulójában a 4. helyezett Berettyó MSE vendéglátójaként. Együttesünk as első félidei hátrányból fordítva re nyerték meg a megyei rangadót. A gólok közül Arnóth Sándor 8, Kóti Győző 6, Darai Márton 4 találatot jegyzett. A győzelem sajnos véráldozattal is járt, mivel Szarvas Attila válla kifordult, s hetekre kidőlt a sorból. (Junior: 27-28). A 17. fordulóban Demecseren egy újabb létfontosságú csata következett, amit sajnos arányban elbukott a társaság. (A junior nyert re.) Ezzel öt fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is sereghajtó a PKE, s hét pontnyira áll a tabellán a még bennmaradónak számító 9. helyezettől. A bajnokság állása 1. Füzesabony Tiszavasvári FVSE-Fevill Berettyó MSE Bőcs KSC Kisvárda Demecser Mátészalka Nyírbátor Balmazújváros II Hajdúszoboszló Püspökladány Újabb bajnoki érmek a Girdán-tanítványoktól Baján rendezték meg a kickbokszolók számára az Orientál low-kick és kick-light magyar bajnokságot, amelyen Girdán Miklós, Kovács György és Szilágyi Viktória révén 3 aranyérmet, míg Sólyom Péter, Szilágyi Máté, Sólyom Sára, Kovács György és Szilágyi Viktória révén 5 ezüstérmet szereztek városunk versenyzői a különböző kategóriákban és súlycsoportokban. Vereséggel rajtoltak a PKE hölgyek A tabella második helyén álló Létavértes ellen, hazai pályán kezdte meg a tavaszi szezont a PKE megyei női kézilabdacsapata. A mérkőzésen sajnos érvényesült a papírforma, hiszen a vendégek os első félidei vezetést követően arányban nyertek. Együttesünk legeredményesebb játékosai a 6 találatot elérő Károlyi Anikó és a 4 gólt szerző Székely Anna voltak. PLE: idegenbeli pontszerzés után hazai fiaskó Újabb bravúrt hajtottak végre a PLE futballistái, akik a 18. fordulóban Derecskén szereztek egy pontot. Ez az egy pont ráadásul kis híján három lett, hiszen a hazaiak csak a 90. percben, büntetőből egyenlítettek, s így lett a végeredmény 3-3. Együttesünk góljait Szabó Zsolt, Horváth Richárd és Karacs Zoltán szerezték. Az U19-es csapatunk 4-0-ra nyert. A 19. fordulóban következett az első tavaszi hazai fellépés a második helyezett Hajdúsámson ellen, amikor is teljes mértékben érvényesült a papírforma. A vendégek ugyanis 3-0-s első félidőt követően 5-0-ra nyertek, miközben a mieink csupán helyzetekig jutottak. Ráadásul az U19-es együttesünk is kikapott 1-0-ra. P. MÁV: 4. hely a bajnokságban Április 1-jén pótolták be a megyei sakkcsapat-bajnokság februárban elhalasztott fordulóját, amelyben a P. MÁV a bronzéremért hajtó Debreceni Sakkbarátok II. gárdáját látta vendégül. A vendégek rendkívül erős összeállításban ültek asztalhoz, s ez a végeredményben is tükröződött: P.MÁV DSBK II. 3,5 6,5. A ladányi játékosok közül Egri László, Czigler Dezső és Serdült József nyerte meg a partiját, míg Nádházi Imre remizett. Ezzel a P. MÁV 58 pontot szerezve a 4. helyen zárta az idei bajnokságot. Szerkeszti Faragó László

15 Hírek Püspökladányi Püspökladányi április 11. Vállalkozói Fórum április 24-én tól a Polgármesteri Hivatal nagytanácskozó termében. Szeretettel várunk minden vállalkozót, gazdasági társaságok vezetőit. Téma: a napi aktualitások, várható pályázati lehetőségek Hirdetési oldalak április 11. Bárándi Pékség 4161 Báránd, Béke út 6. Tel.: 06-54/ Bárándi kenyér a Sárrét Hungarikuma A Bárándi Pékség kibővült termékskálával várja régi és új vásárlóit! Kóstolja és rendelje meg új termékeinket! -Burgonyás kenyér -7 magvas barna kenyér -Graham (teljes kiőrlésű) kenyér -Graham kifli (teljes kiőrlésű) -Hagyományos kifli -Zsömle -Sós perec -Croissan -Pogácsák széles választéka (tepertős, sajtos, sajtos-tökmagos, hagymás-sajtos, burgonyás) -Kakaós és pizzás csiga -Kalács (sima és kakaós mazsolás) -Kuglóf -Lekváros és pudingos isler -Túrós táska Szeretettel várjuk! A Bárándi Pékség dolgozói! Bárándi Pékség, ahol a minőség élvezhető! Dombi Imréné, polgármester A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége -KÓTA -, a Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ és a Sárréti Népi Együttes Egyesület Tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit április 14-én, szombaton órakor kezdődő Országos Népzenei Gálaszintű Minősítő Aranypáva Nagydíjas Versenyére a Dorogi Márton Művelődési Központ színháztermébe. Köszöntőt mond: Dombi Imréné Püspökladány város polgármestere Műsorvezető: Dr. Fehér Anikó A zsűri elnöke: Dr. Olsvai Imre A zsűri tagjai: Dr. Alföldy Boruss István, Birinyi József, Dévai János, Dr. Fehér Anikó, Dr. Várnai Ferenc A belépés díjtalan! Készüljön a nyárra a Pharmaház Gyógyszertárral! Április hónapban fogyasztószerek, (Alli, Hodia,Szűztea és egyéb tabletták, teák és tapaszok) és szépségvitaminok (Revalid,Hair-Clinic, Biovanne,Forcapil... termékek) 10% kedvezménnyel kaphatók! Az Ön gyógyszertára: Pharmaház Gyógyszertár (a Rendelőintézet bejáratánál)

16 2. Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak április 11. UPC MINŐSÉGI MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK Autóvásár TAVASZI Műanyag nyílászárók javítása szervizelése, vasárnaponként 16 Püspökladányi Hírek április 11. üvegek cseréje fokozott hőszigetelésűre ( k=1,0 ) 150x150 bukó-nyíló ablak br Ft 120x150 bukó-nyíló ablak br.: Ft 180x150 osztott bukó-nyíló +bukó-nyíló ablak br.: Ft 90x210 bukó-nyíló erkélyajtó br.: Ft 100x210 díszpaneles bejárati ajtó Ft-tól Tünet Bt Az árak nem tartalmazzák a szállítás és beszerelés költségét. BÚTOR, SZŐNYEG, PVC, 2 KARNIS, TAPÉTA 800 m -en Püspökladány, Keleti-sor 26/3. (a 42-es főút mellett, a benzinkút mögött) Szekrénysorok Konyha- és tálalószekrények Kárpitos garnitúrák, gyermekágyak Franciaágyak, heverők, fotelek Akció Kisbútorok Étkezőasztalok, székek minden Padló és szegett szőnyegek PVC héten! Karnisok, tapéták Bio és normál matracok Hitellehetőség, Kedvezményes házhozszállítás ügyintézés Nyitva: H.-P.:9-18, Szo.:9-13 Telefon:54/ az üzletben! grosso@butoralfa.hu Szõnyegszegés Vas, papír és színesfém hulladékok felvásárlása a legmagasabb napi áron. A telephelyen forgalmazunk haszonvasakat, zártszelvényeket, hegesztett hálókat, betonacélokat, idomacélokat. Továbbá ipari gázokat, oxigén, disszous, kevert gázok valamint lakossági PB gáz árusítás. Érdeklődni lehet: Püspökladány, Árpád u 64 Nyitva: H-P 8-16 h-ig 06-54/ AKCIÓ! 1 hónapig új előfizetők részére INGYEN HBO MaxPack! Akár 4 TV-re is kérhető! Beszerelési díj: Ft-tól 19 csatorna : Ft havidíjért, első6hónap -200Ft kedvezmény 56 csatorna : Ft havidíjért, első 6 hónap -500Ft kedvezmény 76 csatorna : Ft havidíjért, első 9 hónap -400Ft kedvezmény 2TV-re Direct+ csomag rendelése esetén szerelési díj:0ft KÜLTÉRI SZETTET INGYEN BIZTOSÍTJUK! Rendelje meg most! Hívjon a 06 30/ ; 06 70/ as számon. Mikepércsen a benzinkútnál, a Szilágyi Autókereskedés telepén. Várjuk az eladókat autóikkal, vásárlókat, érdeklődőket! Info: 52/ SZABÓ-AUTÓ UNIVERZÁL KFT. PÜSPÖKLADÁNY, DAMJANICH U. 25. Teljeskörű szolgáltatással állunk ügyfeleink rendelkezésére! Műszaki vizsgabázis, autószerviz egy helyen. GÉPJÁRMŰ MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS EREDETISÉGVIZSGÁLAT PÜSPÖKLADÁNYBAN Személygépkocsik, LPG, benzin-gáz kettős üzemű járművek, kisteherautó, motorkerékpár, utánfutó, lakókocsi. Telefon: 54/ ;30/ ; 70/ Várjuk szives megrendeléseiket! Tisztelettel :a Kft dolgozói. Tájékoztatás Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Városi Szeméttelep környezetvédelmi okokból január 02-án bezárt. Kérjük a Lakosságot, hogy kommunális hulladékok elszállítására vegye igénybe a Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. által működtetett kötelező közszolgáltatást (kukás szemétszállítás). Az engedély nélkül elhelyezett, lerakott, eldobált szemét tulajdonosa pénzbüntetéssel sújtható. Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft.

17 Püspökladányi Hírek Püspökladányi április 11. Hírek hirdetési oldalak április Értesítem választókörzetem Tisztelt Lakosságát, hogy fogadóórámat minden héten hétfőn 9-11 óra között tartom a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Tisztelettel: alpolgármester Kiss Zsigmond Tel.: 06-20/ Adjon egy kétszázast, mi pedig meghirdetjük amit adni-venni szeretne! A Ladányi Hírekben csak 200 forint az apróhirdetés! 20 szóig mindössze egy kétszázasba kerül hirdetése! A Ladányi Hírek hirdetési melléklete megjelenik a Sárrét településein, összesen példányban Néhány ok, amiért érdemes nálunk hirdetni Hatékonyság Jó minőség Pontosság Püspökladányban mindenki kézbe kapja, hiszen a városi magazinnal együtt jelenik meg Keressen bennünket a Petőfi u. 5-7 szám alatt a Hanza Üzletház háta mögött! Telefonszám: ( 54) , ladanyihirek@fre .hu Nálunk az apróhirdetés valóban aprópénzbe kerül! Csak 200 forint! Tisztelt Püspökladányiak! Fogadóóráim az alábbiak szerint lesznek ez évben, minden héten kedden 8-9 óra között a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodában, valamint telefonos egyeztetés után hétköznap 9-15-ig elérhető vagyok. Megköszönjük őszinte együttérzését azoknak, akik felejthetetlen halottunk Barát János élt 69 évet, temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. Tisztelettel: alpolgármester Márkus Gábor Tel.:06-30/ Felhívás Az előző években a gyümölcsvirágzás kezdetétől megnövekedtek a méhmérgezések a vegyszerezési szabályok be nem tartása miatt. Felhívjuk a gazdálkodók és kerttulajdonosok figyelmét az 5/2011.(I.16.) FVM rendelet 9. betartására: Virágzó növényállományban méhekre kifejezetten veszélyes minősítésű növényvédő szer nem használható. Méhekre mérsékelten veszélyes minősítésű növényvédő szer kizárólag a háziméhek napi aktív repülésének befejezését követően, a csillagászati naplemente előtt egy órával, legkésőbb 23 óráig használható fel (a továbbiakban: méhkímélő technológia), amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi. A háziméhek biztonsága érdekében a külön jogszabályban foglalt óvintézkedéseket meg kell tenni, ha a méhkímélő technológiára a növényvédő szer engedélyokirata utalást nem tesz. A méhek, védelmében és a kártérítési perek elkerülése érdekében kérjük betartani a rendeletet! Püspökladány és Vidéke Méhészek Egyesülete Temetések polgári szertartását végzi Püspökladány és környékén KISS ENDRE.Tel:06-30/ vagy 06-54/ Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk özv. Aranyos Béláné Szabó Ilona temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család. Tájékoztatás Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a lakossági komposztálható zöldhulladék beszállítására van lehetőség a KÖZKÉV Püspökladány Debreceni u. 1. sz. alatt erre a célra kijelölt területre. A zöld hulladék fű, falevél, zöldnyesedék lakossági mennyiségben elhelyezhető. A hulladékot abban az esetben tudjuk átvenni amennyiben az más egyéb hulladékkal nem szennyezett. Továbbá van lehetőség a Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. Püspökladány Kossuth u. 6. sz. alatti ügyfélszolgálati irodájában logós zsák megvásárlásra, melyet a Kft. díjmentesen elszállít az ingatlan elől. Püspökladányi Városüzemeltető Kft. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Varga Dánielné Ujvárosi Ilona élt 64 évet, temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Czibi János élt 51 évet, temetésén jelenlétükkel megtisztelték az örökre távozót. A gyászoló család.

18 4. 18 Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak Püspökladányi április 11. Hírek április 11. Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete (Püspökladány, Petőfi u. 40.) PÁLYÁZATOT HIRDET KÖNYVELŐ munkakör betöltésére Akönyvelő feladatai: A Gazdasági Ellátó Szervezethez tartozó önállóan működő költségvetési szervekkel kapcsolatos számviteli feladatok ellátása, a évi C törvény, az Államháztartásról szóló évi CXCV törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31) Kormányrendelet, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000(XII.24) Kormányrendelet, az 56/2011(XII.31) NGM rendelet, valamint a 249/2000. (XII.24) Kormányrendelet, valamint az intézmény belső szabályzatai alapján. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, hatósági bizonyítvány arról, hogy a pályázó nem áll foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, mely a közalkalmazotti jogviszony létesítését nem teszi lehetővé, államháztartási szakon szerzett mérlegképes könyvelői szakképesítés, rendszer szemléletű gondolkodás, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Apályázat elbírálásánál előnyt jelent: legalább 2 éves államháztartási területen szerzett tapasztalat, önálló munkavégző képesség Apályázathoz csatolni kell: fényképes szakmai önéletraj, 1 példányban, erkölcsi bizonyítványt, ill. nyilatkozatot a büntetlen előéletről, azzal, hogy az erkölcsi bizonyítvány megérkezéséig a munkakör nem tölthető be, 1 példányban, nyilatkozatot arról, hogy a pályázó pályázati anyagát az eljárásban résztvevők megismerhetik, 1 példányban, nyilatkozatot arról, hogy a pályázó pályázati anyagának megőrzéséhez hozzájárul, 1 példányban, amennyiben nem járul hozzá a pályázati anyaga megőrzéséhez, úgy nemleges nyilatkozatot 1 példányban. A besorolás, az illetmény, valamint az egyéb juttatások megállapítása a Kjt., továbbá az egyéb vonatkozó jogszabályok alapján történik. A Gazdasági Ellátó Szervezet a munkakör betöltésére határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt létesít, melyben 3 hónap próbaidőt köt ki. Az állás betölthető: az elbírálást követően azonnal. Pályázat benyújtásának határideje: április 30. -Személyes benyújtás esetén április óráig, -postai úron történő benyújtás esetén április 30-án éjfélig. Munkavégzés helye: Püspökladány Petőfi u. 40. Pályázat benyújtásának módja: A pályázatot zárt borítékban, a Gazdasági Ellátó Szervezetnek címezve (4150. Püspökladány, Petőfi u. 40.), vagy személyesen a megadott címen. Apályázat elbírálásának rendje: Apályázatok benyújtási határidőt követően 10 napon belül kerülnek elbírálásra. Akiválasztott pályázók a Gazdasági Ellátó Szervezet vezetőivel lefolytatott interjúkon vesznek részt. A pályázat eredményéről az elbírálásra előírt 10 napos határidőt követő 8 munkanapon belül a pályázók elektronikusan, elektronikus elérhetőség hiányában postai úton írásban értesítést kapnak.

19 Püspökladányi Hírek Püspökladányi április 11. Hírek hirdetési oldalak április A Gyógyfürdő Kft. áprilisi akciója! Április 30-ig tavaszi akciók a Gyógyfürdőben: továbbra is marad az 50%-os szauna, és frissítő masszázs kedvezményünk. Április 30-ig minden kedden 50 %-os kedvezmény a fürdőbelépők árából, továbbá minden pénteken hosszabbított nyitva tartás 21-óráig. Igényelhető szolgáltatás: szauna, szolárium, frissítő masszázs. Pénztár 20 óráig. Ez idő alatt büfé üzemel. Április 19-ig az úszómedence sátor alatt üzemel. STRAND NYITÁS: Április 28-án 8.00 óra Tb. által finanszírozott fürdőgyógyászati szolgáltatásokra továbbra is 50 % kedvezményt biztosítunk. Az a vendég aki olyan betegtárssal érkezik, aki még nem járt fürdőgyógyászati kezelésen, ajándékot kap. ( 2 alkalmas szauna belépő, vagy 30 perces szolárium, vagy 5 alkalmas fürdőbelépő.) Szeretettel várjuk a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeinket. A püspökladányi gyógyvíz a sárrét kincse PÜSPÖKLADÁNYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK Dombi Imréné polgármester 1.sz. vk április 16. (hétfő) 16 óra Polgármesteri Hivatal Kisbizottsági tárgyaló Kovács Krisztina 3.sz. vk április 16. (hétfő) 16 óra Polgármesteri Hivatal Kistanácskozó terem Szabó Attiláné Csontos Erzsébet 4.sz. vk április 25. (szerda) óráig Polgármesteri Hivatal Kistanácskozó terem Tóth László 6.sz. vk április 23. (hétfő) Petritelepi Iskola Petőné Papp Margit 7.sz. vk április 27. (péntek) 17 óra Petritelepi iskola KONTÉNERES TÖRMELÉKSZÁLLÍTÁS (Gépi rakodással, rövid határidővel) Federics László Tel.: 20/ / Bármilyen földmunkát, ömlesztett áruk gépi rakodását szolid áron vállalom. Földmunkák esetében díjtalan felmérést végzek. Apróhirdetését leadhatja Püspökladány, Petõfi u Következõ lapzárta: április 18. TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Püspökladányi lakosságot, hogy továbbra is közvetlenül a belterületi ingatlanokról kerül elszállításra az elhullott állatok tetemei és állati eredetű hulladékok. Továbbra is tilos ilyen eredetű hulladékot a régi Gyepmesteri telepre (szeméttelepre) kiszállítani. Alakosság részére díjmentesen elszállításra kerül: - Elhullott, kedvtelésből tartott állatok (kutya, macska stb.) tetemei. - Saját célra tartott haszonállatok tetemei és hulladékai. Szeret főzni? Megmutatná másoknak is? JELENTKEZZEN a Ladány Televízió Sárréti Fakanál címû gasztronómiai hagyományõrzõ mûsorába, készítsen el egy elfeledett, régi sárréti ételt! Az alapanyagokat intézményünk biztosítja Jelentkezni a os telefonszámon, vagy személyesen a Petõfi u. 5-7 szám alatti stúdiónkban lehet! A mezőgazdasági vállalkozásban, őstermelőként, vagy tenyésztőként tartott állatok, elhullott tetemeinek elszállítását közvetlenül az állattartónak kell megrendelni a Szolgáltatótól a 06/ as telefonszámon. Teendők állati elhullás esetén: - Az elhullás bejelentése személyesen a Városüzemeltető Kft. irodájában, Püspökladány Kossuth u. 26 sz. - Az ATEV ZRT. a kijelölt napon elszállítja az elhullott tetemet a megadott címről. Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft.

20 6. 20 Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak Püspökladányi április 11. Hírek április 11. Tisztelt Fogyasztók! Az utóbbi időszakban megszaporodtak a dugulások a szennyvízhálózaton, valamint több esetben jutott ki a szennyvíztelepre olyan nagy mennyiségű szennyvíz, amelyet a tisztítótelep nem képes kezelni. Ezekben az esetekben rendkívül magas költséggel állítható vissza a normális üzem állapot. Ezért az alábbi anyagok csatornába juttatása tilos: a.) mérgek b.) gyom írtok és növényvédő szerek c, nehéz fém tartamú folyadékok d.) tűzveszélyes anyagok, benzin, oldószer, festék, stb e.) lebomlásuk során mérgekké vagy tűzveszélyessé váló anyagok Darabos szennyeződések A közüzemi szennyvízhálózat semmiképpen sem alkalmas szilárd hulladékok eltüntetésére. Ezek amellett, hogy elzárják a víz útját, tönkreteszik a szennyvízátemelőkbe beépítet szivattyúkat. Néhány példa az olyan anyagok közül, amelyek rossz csatorna használat során kerülnek be a csatornába, és nagyon megnehezítik, ezzel drágítják is az üzemeltetést: f.) bármilyen eredetű fa- kő- csont, műanyag háztartási eszköz, fémkupak, műanyag és üvegpalack stb. g.) macska alom (még ha az a csomagolásán természetbarát megjelölést is élvez), építési törmelék, homok, kavics h.) vízben nem oldható egészségügyi anyagok (vatta, tampon stb.) i.) egyéb háztartási hulladékok (textil, növény, gyümölcsmag, szárnyasok tollazata, szőr stb.) Szerves szennyezőanyagok A települési szennyvíztisztító telepek a normál életvitellel járó szennyvíz megtisztítására alkalmasak. A közüzemi szennyvízcsatorna hálózatok viszont nagyobb mennyiségű szennyezőanyag továbbítására képesek, mint amennyit meg tud tisztítani a telep. Ezért nem megfelelő igénybevétellel, a lakosság könnyen túlterhelheti azokat. Az ilyen többletterhelést okozó anyagok az alábbiak: j.) állattartásból származó híg trágya, k.) háztartási szilárd ételmaradék, még akkor is, ha valamilyen eszközzel (konyhamalac) aprításra kerül, l.) zsírok, olajok, m.) háztartási állatfeldolgozásból származó darabos hulladék, pl: halfej, emlősök belsősége n.) elpusztult kisállat tetemek Víz, amely nem az elválasztott rendszerű csatornahálózatba való Az elválasztott rendszerű közüzemi szennyvízcsatorna hálózat csak a szennyvizet képes elvezetni. A használat során a bebocsátások egymásra halmozódnak, egyre nagyobb mennyiségben jutnak el a szennyvíztisztító telepre. A szennyvízcsatorna hálózatot lakosonként és naponta általában 120 l víz továbbítására tervezik. Nagyon fontos, hogy a hálózatnak egyetlen egy pontján se jusson be nagyobb mennyiségű víz, mint amire azt a hálózatot méretezték. A csatornahálózatba még akkor sem szabad a szennyvízen kívül más eredetű vizet bejuttatni, ha úgy tűnik, hogy annak elvezető képessége megfelelőnek látszik, mivel így olyan területeken okozhatunk veszélyeket, amelyek saját ingatlanunktól távol esnek. A többletvíz, az előbbieken kívül jelentős többletköltséggel jár, és emiatt a csatornadíj is emelkedik. Így tilos a csatornahálózatba vezetni: o.) csapadékvizet p.) belvizet q.) talajvizet r.) hólevet A csatornarendszerbe juttatott, nem oda való anyagok megnehezítik az üzemelést, így költségtöbblet, rossz esetben súlyos szennyezést okozhatnak. Amagasabb üzemeltetési költség miatt a csatornadíj is emelkedik. APRÓHIRDETÉS Ft Püspökladány központjában lebontás- ra váró házzal, 730 m2 nagyságú, építkezésre alkalmas telek eladó! 06-20/ Mérlegjavítás és hitelesítés! Tel.: 06-70/ Első emeleti lakás, telek, valamint bontott cserép eladó! 06-70/ Az Aphrodité szépségszalonban a posta melletti udvarban, Kovácsné Julcsi női-férfi fodrász április hónapban 10% kedvezménnyel várja minden kedves vendégét / PÜSPÖKLADÁNYI Hírek ISSN: A zavartalan szolgáltatás érdekében kérjük a fogyasztók együttműködését! Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft. Az Aphrodité szépségszalonban a posta melletti udvarban április-május hónapban parafinos ajándék kézápolással kedveskedek minden vendégemnek.nagyné Gabi 06-70/ Bérlet Akció az Aphrodité szépségszalon szoláriumában április-május hónapban 100 perces bérlet Ft. (a posta melletti udvarban) 06-70/ Duguláselhárítás (bontás nélkül) éjjelnappal Püspökladány és környékén. Vízszerelés / ELADÓ 12 személyes ebédlőasztal székekkel együtt (tölgy), satu 150-es, karos lemezolló, béka 2 tonnás, nagy Crova kulcskészlet, oxigén hegesztő felszerelés / GYORS ÜVEGEZÉS vidékre is! BUTYI 20/ ; 20/ Nádudvar központjában 40 m2-es üzlethelyiség eladó! 06-20/ F 850-es konvektor parapetes sötétbarna színben eladó / Autókölcsönzés Ft Ft / nap GKFB Kft / Átváltoztatlak! Hajvágás mester fokon! Sallai Erika mesterfodrász 06-20/ Püspökladány, Kossuth u. 7. (Posta melletti udvarban) Szeretné a terveihez kapcsolódó pályázati lehetőségeket megismerni? Pályázati tanácsadásra van szüksége a kiválasztott pályázat megírásához? 06-20/ Tanyának alkalmas! Báránd külterületén Püspökladánytól 5 km-re közvetlen a 4-es számú főút mellett, jól megközelíthető, öntöző csatorna partján húzódó 2,5 hektár terület eladó.ár: 2,9 MFt / Püspökladány központjában 56 m2-es tégla építésű felújított lakás eladó vagy értékben kertesházra cserélhető. 20/ Laptulajdonos : Püspökladány Város Önkormányzata Főszerkesztő : D. Sári Andrea Szerkesztőség : 4150 Püspökladány, Petőfi u Tel : 54/ ladanyihirek@fre .hu Megjelenik példányban Püspökladány, Sárrétudvari, Báránd, Biharnagybajom, Földes, Kaba, Nádudvar, Szerep, Tetétlen településeken.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel 18/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzéséről szóló tájékoztatót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester 19/2007. (III. 29.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Rendőrkapitányság vezetőjének dr. Krocsek Zoltán rendőralezredes kinevezését támogatja.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. április 19-én 12.00

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben ek eredményei a 2016-2017-es tanévben Helyezés Név Osztály 9. Legjobb a jók közt különdíj Kóger Csenge Sipos Nóra b Hajdu Fanni Gyulassy Dóra Kovács Nóra 6.b 6. Tóth Alexa Végső Csenge Károlyi Soma Kersztesi

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 19/2014. (III. 13.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy a Püspökladány Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium INFORMATIKA 1. Nemes Tihamér O.K. Alkalmazói Versenyen országos döntőbe jutottak: megyei 1. helyezés: Forgó Frigyes 11.E/A (országos 30.hely) felkészítő

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg Nevezési lista Férfi 60 méter fedett pálya Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.19 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.02 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.6h Dormán Barnabás

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. február 6-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Kardos István alpolgármester, Petőné

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 116/2009. (X. 26.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány belterületi buszvárók felújítása tárgyában

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. szeptember 13-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 92/I/2011. (IX. 13.) önkormányzati testületi határozat az Őrdaru Egyesület által a TÁMOP-5.5.1B-11/2

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei. a tanévben

Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei. a tanévben Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei a 2014-2015 tanévben - Körös sárréti Civil szervezetek Szövetsége Cím: Szeghalom Tildy Zoltán u.15-17. Kapcsolattartó: Ambrus Szilvia,

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. Városi Német Csapatverseny (nov. 25.) Holy Fanni, Skrinyár Simon, Dubiel Mercedes, Petrik Áron 3. hely V. Komárom-Esztergom Megyei Tehetségkutató Rajzverseny (nov.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2012. március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 37/2012. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Tűzoltóság épületének felújítása, bővítése

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

á p r i l i s 1 3.

á p r i l i s 1 3. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. á p r i l i s 1 3.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20 én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20 én megtartott rendkívüli üléséről. Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 263-15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20 én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL A verseny neve: III. STYLUS i Verseny megrendezésének időpontja: 2018. február 23. rendező intézményének neve: Kis Bálint Iskola szervezőjének neve, beosztása: Juhász

Részletesebben

EREDMÉNYEK 2015/2016 Tanulmányi munka

EREDMÉNYEK 2015/2016 Tanulmányi munka Verseny neve: Házi szavalóverseny EREDMÉNYEK 2015/2016 Helyszíne: Meixner Ildikó EGYMI Időpontja: 2015. 11. 24. Felkészítő tanárok: 1.o. Horváth-Somogyi Zsuzsanna, 3.o. Porthné Tölgyesi Dóra,4.o. Rittlingerné

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1

Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1 Diákolimpia úszás J-N-Szolnok Megyei döntő.-. korcsoport 2013.01.17. Mezőtúr 1. 50 m. fiú gyors. korcsoport Futam: Pálya: Név: skola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr 1:20,00 1 2 Boros László

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Városi újoncbajnokság /atlétika/

Városi újoncbajnokság /atlétika/ Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-án megtartott

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Az iskola tanulói számára meghirdetett nyelvi verseny iskolánk nagy részét érintette, az első

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről

Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. május 11. rendező intézményének neve: Kollégium szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben