Dr. Tóth Piroska Missziós Ház

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Tóth Piroska Missziós Ház"

Átírás

1 Dr. Tóth Piroska Missziós Ház Egerszalók Megnyitotta kapuját a Dr. Tóth Piroska Missziós Ház Egerszalókon, Magyarország egyik leghíresebb termálfürdős településén! Hálát adunk Istennek Tóth Piroskáért, aki magyar misszionáriusként szolgált Pakisztánban majd Kamerunban. Fiatalon megkapta elhívását, hogy orvos misszionárius legyen. Debrecenben kezdte meg orvosi tanulmányait, 1956-ban Németországban folytatta. Onnan ment a misszióba, és oda tért vissza a misszióból, majd Németországban még évtizedekig gyógyított. Az ezredforduló után költözött haza Magyarországra, Egerszalókon vett házat. Itt is folytatta a gyógykezeléseket, még németországi betegei is utána jöttek. A hátsó ház már az ő részükre épült. Piroska 80 éves korában, másodszor is nyugállományba vonult. Most Debrecenben lakik. Alapadatok: A Dr. Tóth Piroska Misszós Ház (3394 Egerszalók Laskó u. 10. a továbbiakban: Ház) szerződés alapján a Rózsakerti Baptista Közösség (továbbiakban: RBK) projektjeként üzemel. Minden bevétel és kiadás az RBK Projekt1 nevű elkülönített K&H bankszámláján ( ) keresztül folyik. A gyülekezetnek azonban semmibe nem kerülhet, a számla negatív egyenlegének elkerüléséről a tulajdonos tartozik gondoskodni. A Ház tulajdonosa és végső felelőse Dr. Kovács Géza ) és neje Ildikó ). A Ház eredeti tulajdonosa Dr. Tóth Piroska misszionáriusnő használati joggal rendelkezik, akinek határozott kérésére nyitottuk meg a missziós házat. A Ház rendeltetése: A Ház megtért keresztények lelki növekedését és evangelizációs célú csoportok lelki gyakorlatait szolgálja. Ezért a Ház alapvetően felnőtt vendégekre van felkészítve, és nem üdülőként üzemeltetjük, de missziómunkások megpihenése belefér a célok körébe. Házaspáros ill. gyülekezeti és missziós csoportok részére ideális közösséggyakorlási lehetőséget kínál. A Házat jó minőségben szeretnénk megőrizni és alacsony költségszinten üzemeltetni, emiatt gyermek kedvezményeket nem tudunk felajánlani. Méretek, ellátottság, minőség: Az egymással majdnem összeépült két ház összesen 13 fő részére nyújt kényelmes szállást. Az első házban a felső szinten 3, az alsó szinten 2 hálószoba található, melyekben 9 állandó fekvőhely van elhelyezve. A hátsó ház egy 2 hálószobás lakás 2+2 fő részére. A két házban összesen 6 pót-ágybetét található, ezeken is kényelmes a fekvés. Mindkét házban bőséges közösségi terek (46 és 34 m 2 -es nappalik) állnak rendelkezésre közös alkalmak, tréningek, lelkigyakorlatok számára, valamint egy olvasó-sarok és egy gyönyörű erkély. Mindkét ház konyhája teljesen fel van szerelve, az első házban mosogatógép is működik. Az első házban a felső szinten 2 WC, 2 tusoló, 2 mosdó, alul egy komplett fürdőszoba van, a hátsó házban egy komplett fürdőszobán kívül még egy WC és mosdó található. A házakat Németországban szokásos színvonalon építették és rendezték be. A hátsó ház erkélyéről erdei kilátás nyílik. A vendégek rendelkezésére állnak nyugszékek, sörpadok, sörasztal, kerti székek, grillező. Az első házban a kandallóba be lehet gyújtani.

2 Költségek, díjak: Semmilyen díjat nem számolunk fel, viszont a vendégeinket tájékoztatjuk a folyó költségekről, és kérjük, járulnak hozzá a Missziós Ház fenntartásához. Fokozott igénybevételre (kisgyerekek fogadására és táborozási zsúfoltságra) az alábbiakban ajánlott hozzájárulás nem elégséges. A hozzájárulást átutalással kérjük a fenti RBK számlára, lehetőleg a csoportvezetőn keresztül. A rendelkezésünkre álló tapasztalat alapján a nyári félévben 3000 Ft/fő/nap költséggel számolunk (közművek, takarítás, kopás, karbantartás, gondnok, kertészet), de 13-as létszám feletti személyekre már csak 2000 Ft/fő/nap költséggel. Ezekhez jön október 15. és április 15. között a fűtési költség. Mivel egyenlőre nem tudjuk a Házak folyamatos kihasználtságát biztosítani, és a lehűlt falak két napos előfűtése drága, a fűtés az első éjszaka 1200, a második 500, a harmadiktól már csak 200 Ft/fő/éj. (Amint kialakul a folyamatos foglalás a fűtés költsége csökkenni fog.) Télen ezért sokkal érdemesebb 2 vagy több éjszakára jönni, és 4 vagy több személynek. Mindkét Ház el van látva ágyneművel, törölközővel, kérjük viszont, hogy a törölközőket ne vigyétek el a fürdőbe. Egyházi használat következtében a vendégek a jelenlegi szabályozás szerint nem fizetnek üdülőhelyi díjat. Bárminemű rongálás, törés, szakadás, maradandó foltok ezen felüli költséget jelentenek, amit az adományokban a Ház hosszú távú működőképessége érdekében kérünk kompenzálni! Semminek nincs szabott ára, gondoljátok meg, hogy otthon mennyibe kerülne. Lehetőségek Egerszalókon és környékén: A Thermal Étteremben olcsó és finom menü ebédet lehet rendelni, mely gyalog 5 percre van tőlünk (a szemközti utcán egy sarok, ott jobbra és a patak partján fel a központi térre). Elhozás esetén 650 Ft/fő, helyben 890 Ft/fő munkanapokon. Hét végén nincs menü, viszont az étterem vezetője nekünk felajánlotta, hogy vendégeink részére min. 5 főre szombaton és vasárnap is kész ebédet főzni, menü árban. Ezt velem kell előre egyeztetni (Ildikó ). Meleg vizű gyógyforrások által táplált fürdők vannak a falu határában és a szomszédos falu, Demjén határában. Az egerszalóki önkormányzat nyitott terű fürdője este 11-ig ill. hétvégén éjjel 1-ig tart nyitva. Itt az átöltözési lehetőség meglehetősen egyszerű. A négy csillagos Saliris szállodában sok belső és külső medence, csúszda és ugráló medence stb. van. Ha jókor megyünk (du. 5-1/2 8 között) megfizethetőek a belépőjegyek. Még jobb a gyógyvíz és szélesebb a szolgáltatás minden korosztály részére, ráadásul olcsóbban és éjjel 2-ig a szomszédos demjéni gyógyfürdőben. Télen csak a melegvizes medencék vannak nyitva, melyek úszásra nem alkalmasak, viszont nagyszerű élvezetet nyújtanak a csillagos ég alatt. Kirándulóhelyek, látnivalók a tájékoztató prospektusokon és az Interneten megtalálhatók. Javasoljuk a barlanglakások múzeum és a tájház megtekintését a faluban, egy kisebb kirándulást a barlanglakások felett jobbra a falu felé szép kilátással, valamint egyet a Saliris szálló melletti hófehér só-dombtól induló sétáló ösvényen. Ott rövid erdei séta után a gyönyörű dombos táj mellett még működő olajkutakat is lehet látni. A falu központjából induló Kossuth Lajos u. végén található a felduzzasztott 121 hektáros horgásztó festői dombok között (2 km tőlünk). Érdeklődni és foglalni Ildikónál lehet: tel: Regisztrált vendégeink megkapják az Egerben lakó gondnok telefonszámát, aki személyesen fogadja a csoportot (és hátsó udvarba zárja a házőrző kutyákat).

3 Egerszalók, december Dr. Kovács Géza és Ildikó A missziós házak kívül és belül.

4

5 Az egerszalóki sóhegy, és a Saliris Hotel, a szalóki gyógyfürdő, csúszdák a szomszédos Demjén gyógyfürdőjében.

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo LIDO DI JESOLO az Adriai tengerpart egyik legfőbb üdülőhelye, mindössze 21 km-re található az egyedülálló várostól, a nemzetközi kulturális események színházától, Velencétől.

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka Központi szállodaépület (nyitva: június 15 - augusztus 29.) Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

1. Az R. 2. számú melléklete I. Az üdülő minősítési követelményei része bevezető rendelkezésének helyébe a következő rendelkezés lép:

1. Az R. 2. számú melléklete I. Az üdülő minősítési követelményei része bevezető rendelkezésének helyébe a következő rendelkezés lép: 2. számú melléklet a /2006. ( ) Korm. rendelethez 1. Az R. 2. számú melléklete I. Az üdülő minősítési követelményei része bevezető rendelkezésének helyébe a következő rendelkezés lép: Üdülő az a nem üzleti

Részletesebben

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6.

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6. Zsuzsanna Vendégház Bakonyjákó Úttörő u.6. A Vendégház a Bakony szívében helyezkedik el. Gondozott környezetben, kényelmes, tágas ízlésesen berendezett családi házba várj ák a pihenni vágyó Vendégeket.

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap*

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Mit tudnak a HungaryCard csomagok? Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Belépő a Fővárosi állat- és növénykertbe, 2 főre 25% S 1.250 Ft ebéd a Hotel Benczúr zsolnay éttermében 30% 2.400 Ft Bringóhintózás

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről MAGYAR VEGYIPARI, ENERGIAIPARI ÉS ROKON SZAKMÁKBAN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE 1068 Budapest, Benczúr u.45. 1406 Budapest, Pf.29. Telefon: 4612-400; Fax: 4612-499; E-mail: mail@vdsz.hu, www.vdsz.hu

Részletesebben

Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár 2013

Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár 2013 Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár Megrendelhető: HÍRÖS GUIDE Utazási Iroda, 6000 Kecskemét, Lórántffy u. 2. Tel./Fax: 76/499-814, Mobil: +36/30/265-1970 E-mail: hirosguide@freemail.hu

Részletesebben

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők!

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők! SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kedves Csoportvezetők! Az alábbiakban szálláslehetőségeket kínálunk Móron, Bodajkon, Székesfehérváron. A szállásokon tudnak a versenyről, várják a jelentkezéseket. A szállásnál szereplő

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Györköny szálláshelyek

Györköny szálláshelyek Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek

Részletesebben

2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK I G A L Hegyi u.1. Önellátó üdülési lehetőség júniustól-szeptemberig A üdülő a gyógyfürdő

Részletesebben

Online háztervezés. 3D típustervek összefoglalója 3 típus, 3 méret, 3 család házterve, ami Neked is megfelelhet! 150-100- 60 m2

Online háztervezés. 3D típustervek összefoglalója 3 típus, 3 méret, 3 család házterve, ami Neked is megfelelhet! 150-100- 60 m2 Online háztervezés 3D típustervek összefoglalója 3 típus, 3 méret, 3 család házterve, ami Neked is megfelelhet! 150-100- 60 m2 Készítette: Nyiri Zsuzsa, Nyirépterv Kft. Szia! Nyiri Zsuzsa vagyok, a Te

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Gerlitzen (1000-1911 m)

Gerlitzen (1000-1911 m) Gerlitzen Gerlitzen (1000-1911 m) A gerlitzeni sícentrumot a legjobb családi síterületként tartják számon. Karintiában ez az egyetlen olyan síközpont, amely bizonyítvánnyal rendelkezik arról, hogy kifejezetten

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2015. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2015. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

Hotel Novotel**** Magyar Király Szálló *** Hotel Platán***

Hotel Novotel**** Magyar Király Szálló *** Hotel Platán*** Hotel Novotel**** 8000 Székesfehérvár, Ady E.u.19-21. Telefon: 22/534-300, FAX: 22/534-350 e-mail: h3333@accor.com Kétágyas egyedül: 23 100 Ft/éjszaka Kétágyas: 26 400 Ft/éjszaka (az ár tartalmazza a reggelit

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.)

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkező vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterületű kétágyas, 3 db kisebb alapterületű

Részletesebben

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE A várostól 4 km-re, a Vadkerti tó üdülőövezetének központjában a strand főbejáratától 200 m-re található a BUDA-HOLD Kft. által üzemeltetett 3 szintes

Részletesebben

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző

Részletesebben

2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR

2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a főútvonal

Részletesebben

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől,

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, Ez a méltán népszerű sziget az egyik legrégebben átadott üdülőhely. Eredetileg

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten, Óbudán, 2015 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Nyílt torna női, férfi és vegyes párosok részére Amatőr versenyzők és szállóvendégek is jelentkezhetnek 2010. július 31.-augusztus 1. (szombat-vasárnap) Versenykiírás

Részletesebben

1.. Touring Hotel SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek

1.. Touring Hotel SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 17/2014. (XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő és Gyógyászati Központ által üzemeltetett szálláshelyek évi díjtételeiről Cserkeszőlő Községi Önkormányzat

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

Szállodák ** / *** 2 0 1 5 Lido di Jesolo

Szállodák ** / *** 2 0 1 5 Lido di Jesolo Szállodák ** / *** 2 0 1 5 Lido di Jesolo Hotel International ** A 2 csillagos szálloda mintegy 50 m-re található a strandtól. Minden szoba zuhanyzós, WC vel, hajszárítóval. A szobákban, telefon, széf,

Részletesebben

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Apartmanok Anna Apartman Házba és az apartmanokba be lehet jutni kerekes székkel A teraszra rámpa van kialakítva A fürdőszobában a kádba be kell lépni, de ott

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2.

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szálloda Mezőkövesd üdülőterületén, Zsóryfürdőn található. 134 szobával, minden igényt kielégítő

Részletesebben

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani:

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani: M a nai V e n d é g h á z P á z m á n d P á z m á n d F e j é r m e g y e ka z e p é n, a V e l e-nh ce eg iy s é g k e l e t i n yaz l v á n y a i a l a t t, a z M 7 ( a u tai p á l y a ) ka z e f e k

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten Óbudán, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus ) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004.

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! A Budapesti Műszaki Főiskola meghirdeti 2004. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket, valamint 1 db lakókocsi igénybevételét.

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2013. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2012. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda : email: info@admiraltravel.hu www.maldiv-szigetek.info

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda : email: info@admiraltravel.hu www.maldiv-szigetek.info 1 COCO PALM DHUNI KOLHU 5 csillagos, nagyon szép sziget. BAA atoll. Malétól észak-nyugati irányban. Alap árban belső repülőjárat 35 perc + kishajójárat 15 perc. Felárért lehet kérni 30 perces közvetlen

Részletesebben

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban)

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) 2016. január 01. 07:00 Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) Belépőjegyek 01.01-06.30 és 09.01-12.31 07.01-08.31 Fürdőbelépő 1.900,- 2.300,- Kedvezményes fürdőbelépő (gyerek, diák, nyugdíjas)

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

08.08-08.15. Ár/fő/éj

08.08-08.15. Ár/fő/éj Közép Adriához, turisztikailag Marche, Abruzzo és Molise tartományokat soroljuk. Legismertebb és kedveltebb üdülőhelyei kellemes, mediterrán klímával és változó tengerparttal (homokos és kavicsos) várja

Részletesebben

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla! ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

Fedezze fel Baselt 3 nap alatt!

Fedezze fel Baselt 3 nap alatt! Fedezze fel Baselt 3 nap alatt! HOTEL MÜNCHNERHOF*** 3 nap/2 éjszaka A csomag foglalható: 2008.02.01-11.01. között tetszőlegesen. A csomag tartalma: szállás a Hotel Münchnerhof-ban, mely Kleinbasel városrészben,

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

Bónusz katalógus. Corinthia Hotel Budapest

Bónusz katalógus. Corinthia Hotel Budapest Bónusz katalógus Corinthia Hotel Budapest Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy elindítjuk Bónusz Programunkat, hogy színvonalas ajándékokkal köszönhessük meg a Corinthia Hotel Budapest iránti bizalmukat. A

Részletesebben

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM 1 Péter Pál Panzió Veszprém, Dózsa Gy. út 3. Tel/Fax: 88/328-091 www.peterpal.hu E-mail: info@peterpal.hu SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM Szobák száma:

Részletesebben

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás Együtt a család 1. nap Érkezés, délutáni program a Büki Gyógyfürdőben. 2. nap Délelőtt golfízelítő az egész család számára Zsirán, délután lutzmannsburgi fürdőprogram. 3. nap A szombathelyi Kalandváros

Részletesebben

Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj)

Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj) Napii árak 2015 Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj) hétvége (P-SZ éj) Szállás kétágyas elhelyezéssel

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 16/2014.(XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2015. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Youth Waterpolo Festival

Youth Waterpolo Festival 2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

A "felhők" fölött mindig kék az ég?! (copyright: Generál) avagy a szellemi tulajdon jelene és jövője

A felhők fölött mindig kék az ég?! (copyright: Generál) avagy a szellemi tulajdon jelene és jövője A "felhők" fölött mindig kék az ég?! (copyright: Generál) avagy a szellemi tulajdon jelene és jövője című konferencia 2012. november 22-23. Egerszalók, SALIRIS Resort Hotel A KONFERENCIA ELŐZETES SZAKMAI

Részletesebben

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!!

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!! Csongrád Megyei Kick-box Szövetség Tigers Kick-box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub IDŐPONT: 2009. május 22-24. HELYSZÍN: Szeged, Városi Jégpálya, Szabadkai út 22. SZABÁLYOK: WAKO szabályok,

Részletesebben

Követelmények szálláshelytípusonként

Követelmények szálláshelytípusonként ,, Követelmények szálláshelytípusonként (A 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 1. melléklete) 1. Szálloda 1/A. Engedélyezési követelmény: 1. Fogadóhelyiség, közös tartózkodó helyiség, étkező, 30 ágy felett

Részletesebben

Varázslatos napok Sárváron

Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron. Gyönyörködjön a színes őszi természetben,majd frissüljön fel a sárvári EUROPESPA-MED Minőség Díjas Gyógy és Wellness Fürdőben ahol gyógyvíz,élményelemek,csúszdák

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Tájékoztató a káptalanfüredi tábor 2011. évi turnusbeosztásáról és az üdülési költségekről Készítette: Nagy Péter Tisztelt

Részletesebben

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd Jó gyakorlatok Arnold Vendégház Mecseknádasd Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület és a Dél- Dunántúli Falusi Turizmus

Részletesebben

Apartmanok a Schladming-Dachstein régióban www.sissipark.at

Apartmanok a Schladming-Dachstein régióban www.sissipark.at SISSIPARK Apartmanok a Schladming-Dachstein régióban 1 Apartmanok Studió plusz A stúdió plusz egy légterű, nappali/hálószobás apartman dupla ággyal és kihúzható kanapéval. A stúdiókhoz étkező, teljesen

Részletesebben

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva

Részletesebben

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY LUX* Hotel Gran Gaube (Legends)***** Mauritius / Grand Gaube Sokféle szolgáltatással rendelkező szálloda, az aktív pihenést keresők számára ideális. Fekvése A LUX* Island Resorts szállodalánc tagja Grand

Részletesebben

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Átlagos csoportlétszám: 15 30 fő esetén. Célmeghatározás: Ismerkedés Magyarország egyik leghíresebb iskolavárosával,

Részletesebben

Kihaad Maldives Éttermek:

Kihaad Maldives Éttermek: Kihaad Maldives 4,5 csillagos, 600 m x 350 m -s sziget, zátony 50 m 200 m Csak ALL INCLUSIVE ellátással lehet igénybe venni. Szobai minibár (sör+üdítők) és 1kirándulás is az árban Kiváló minőségű, szép

Részletesebben

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, email: info@admiraltravel.hu

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, email: info@admiraltravel.hu 1 KANUHURA 5 csillagos luxus sziget. Lhaviyani atoll észak keleti részén található ez a 1.000 m x 200 m s csodálatos hófehér homok partú sziget. Korall zátony 100-150 m - re. A legtökéletesebb partú hibátlan

Részletesebben

2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ

2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ 2015 NYÁR COSTA BLANCA BENIDORM ELÖFOGLALÁS AKCIÓ Spanyolország Benidorm Árak Ft/fő repülővel Július 5 12 19, 26 Augusztus 2,9,16 ELŐFOGLALÁSI ÁRAK Ellátás 8 nap / 7éj 8 nap / 7éj 8 nap / 7éj Gemelos 2-4

Részletesebben

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor...

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor... Németország... és szabadtéri éttermekkel, mint ez itt, ahol a blokkház mögött a város egyik jelképének a Frauenkirche templomnak a két tornya emelkedik. 49 Konzervált útipor A másik olyan emlékem, ami

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

Szabad program, játék. Uzsonna

Szabad program, játék. Uzsonna BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora

Részletesebben

ÁLLANDÓ AKCIÓS AJÁNLATAINK 2016.01.01. 2016.06.19. és 2016.08.29. 2016.12.22.

ÁLLANDÓ AKCIÓS AJÁNLATAINK 2016.01.01. 2016.06.19. és 2016.08.29. 2016.12.22. ÁLLANDÓ AKCIÓS AJÁNLATAINK 2016.01.01. 2016.06.19. és 2016.08.29. 2016.12.22. NYUGDÍJAS AKCIÓ VASÁRNAPTÓL-PÉNTEKIG 6 NAP/5 ÉJSZAKA FÉLPANZIÓS ELLÁTÁSSAL 26.500 FT/FŐ HÉTVÉGI AJÁNLAT 4 NAP/3 ÉJSZAKAFÉLPANZIÓS

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben