MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA"

Átírás

1 MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK ÉLELMISZERHIGIÉNIA ELŐSZÓ Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága, a hagyományoknak megfelelően, az Állatorvostudományi Doktori Iskolával közösen ebben az évben is megtartja az elmúlt év(ek)ben elért kutatási eredmények bemutatására szolgáló akadémiai beszámoló üléseket a mellékelt beosztás szerint. Az előadások időtartama általában 10 perc, amelyet az üléselnökök által szükségesnek ítélt idejű vita követhet. A szekcióelnökök által sorrendbe szedett előadások összefoglalóit írásos formában is közre adtuk, kérem azonban az előadókat, hogy az üléseken, minthogy az írott szöveg nem feltétlenül jutott el mindenkihez, eredményeiket magyarázatokkal, képekkel, táblázatokkal stb. kiegészítve szóban is ismertessék. Kérem a résztvevőket és az üléselnököket is, hogy a vitában aktívan vegyenek részt, ezáltal is segítve a beszámolók sikerét. A titkárokat ezenfelül arra is kérem, hogy a szekcióülésről február végéig készítsenek és juttassanak el hozzám egy tömör tájékoztatót a Magyar Állatorvosok Lapja számára, úgy megfogalmazva, hogy az ott elhangzottak az üléseken részt nem vett és az adott kérdésben nem specialista olvasó számára is érthetők legyenek és tartalmazzák az elhangzottak legfontosabb adatait. A szekcióülések anyagait az MgSzH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság rendezte füzetekbe, nyomtatta ki és küldte meg az egyes intézeteknek, illetve személyeknek. Kérem az intézetek vezetőit, hogy az elektronikus úton megküldött anyagból a nekik kellő példányszámban másoljanak és azokat juttassák el munkatársaikhoz, gondolva nyugdíjasaikra is. Kérem, hogy munkatársaikat biztassák az üléseken való részvételre. Végül előre is köszönöm az előadók, a bizottsági elnökök, titkárok, bizottsági tagok és az összefoglaló füzeteket előállítók munkáját. Budapest, január 7. Üdvözlettel, Dr. Varga János Az MTA Áo. Biz. elnöke

2 Az akadémiai beszámolók évi beosztása és szekcióbizottságai A szekció megnevezése A szekcióülés ideje A szekcióülés helye Élettan, biokémia, I.21. hétfő, Élettan tanterem kórélettan, morfológia 8.30-tól Élelmiszerhigiénia I. 21. Hétfő, tól Továbbképzés tanterem Társelnökök Titkár Bizottsági tagok Dr. Bartha Tibor Dr. Halasy Katalin Dr. Kutas Ferenc Dr. Vajdovits Péter Dr. Frenyó V. László Dr. Gaál Tibor Dr. Hornung Erzsébet Dr. Sótonyi Péter Dr. Veresegyházy Tamás Dr. Laczay Péter Dr. Sas Barnabás Dr. Székely Körmöczy Péter Dr. Bíró Géza Dr. Lombai György Dr. Szita Géza Virológia, immunológia Bakteriológia, immunológia I.22. kedd, 8.30-tól I.22. kedd, 8.30-tól Élettan tanterem Továbbképzés tanterem Dr. Harrach Balázs Dr. Soós Tibor Dr. Bernáth Sándor Dr. Fodor László Dr. Nagy Béla Dr. Stipkovits László Dr. Benkő Mária Dr. Jánosi Szilárd Dr. Drén Csaba Dr. Pálfi Vilmos Dr. Rusvai Miklós Dr. Tekes Lajos Dr. Hajtós István Dr. Magyar Tibor Dr. Tóth István A bluetongue Európában, hazai helyzet, teendők I.22. kedd, tól Élettan tanterem (plenáris ülés) Dr. Mészáros János A nyugat-nílusi láz Európában, hazai helyzet Állathigiénia, állattenyésztés, genetika, takarmányozástan I.23. szerda, 8.30-tól Élettani előadó Dr. Brydl Endre Dr. Szabó József Dr. Jakab László Dr. Rafai Pál Dr. Fekete Sándor Dr. Zöldág László Parazitológia, halkórtan Klinikumok, gyógyszertan, toxikológia I.23. szerda, tól I.24. csütörtök, 8.30-tól Továbbképzés tanterem Belgyógyászat tanterem Dr. Kassai Tibor Dr. Molnár Kálmán Dr. Gálfi Péter Dr. Szenczi Ottó Dr. Vörös Károly Dr. Baska Ferenc Dr. Sterczer Ágnes Dr. Németh Tibor Dr. Békési László Dr. Csaba György Dr. Farkas Róbert Dr. Varga István Dr. Sályi Gábor Dr. Sas Barnabás Dr. Semjén Gábor Dr. Zöldág László Dr. Várnagy László

3 MEGHÍVÓ Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága és az Állatorvos-tudományi Kar Doktori Iskolája január 22.-án (kedden) 14 órai kezdettel az élettan tanteremben (1078 Budapest, István utca 2.) az akadémiai beszámolók keretében szakülést tart, amelyre ezúton tisztelettel meghívom. A szakülés programja: Üléselnök: Dr. Mészáros János Dr. Pálfi Vilmos, MgSzH, Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság: A bluetongue Európában, jelenlegi helyzet, hazai teendők Dr. Bakonyi Tamás, SZIE, ÁOTK, Mikrobiológia és Járványtan tanszék: A nyugat-nílusi láz Európában, a hazai helyzet. Vita. Üdvözlettel, Dr. Varga János Az MTA Áo. Biz. elnöke

4 ÉLELMISZERHIGIÉNIA A ÉVI MIKROBIOLÓGIAI JÁRTASSÁGI VIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSE...1 Reichart Olivér a kém. tud. kandidátusa, Szakmár Katalin REDOX-POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MIKROBIOLÓGIAI MÓDSZER ALKALMAZÁSA NYERSTEJ ÉS NYERSHÚS VIZSGÁLATÁRA...2 Szakmár Katalin, Erdősi Orsolya A MIKROBIOLÓGIAI TÉTELMINŐSÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KOCKÁZATBECSLÉS...3 Reichart Olivér a kém. tud. kandidátusa, Szakmár Katalin REDOX-POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MIKROBIOLÓGIAI MÓDSZER ALKALMAZÁSA VÍZ VIZSGÁLATÁRA...4 Szakmár Katalin MIKOTOXINOK AZ ÉLELMISZER-LÁNCBAN: FELMÉRÉS EGY INTENZÍV TEJHASZNÚ JUHÁSZATBAN...5 Jolánkai Rita1, Wágner László1, B. Tóth Szabolcs2, Galamb Eszter1, Husvéth Ferenc1 A ÉV ÉLELMISZER- ÉS TAKARMÁNYBIZTONSÁGI IGAZGATÁSI ÉS LABORATÓRIUMI TEVÉKENYSÉGEINEK TAPASZTALATAI, CÉLOK 2008-BAN...6 Búza László A HÍZÓSERTÉS ÁLLOMÁNYOK SALMONELLA FERTŐZÖTTSÉGÉNEK FELMÉRŐ VIZSGÁLATA ÉS EREDMÉNYEI AZ EU IRÁNYELVEI ALAPJÁN...7 Frankovicsné Adrián Erzsébet, Fekete Attila, Kostyák Sára, Tóth Gábor, Sréterné Lancz Zsuzsanna A HAZAI HÍZÓ-ÉS TENYÉSZPULYKA ÁLLOMÁNYOK SALMONELLA FERTŐZÖTTSÉGÉNEK FELMÉRŐ VIZSGÁLATA AZ EU IRÁNYELVEI ALAPJÁN...8 Fekete Attila, Frankovicsné Adrián Erzsébet, Tóth Gábor, Kostyák Sára, Sréterné Lancz Zsuzsanna AZ ENTEROBACTER SAKAZAKII HAZAI ELŐFORDULÁSÁRÓL, A BAKTÉRIUM TULAJDONSÁGAIRÓL ÉS KIMUTATÁSÁRÓL...9 Major Péter, a biológiai tud. kandidátusa A FERTŐTLENÍTÉS MIKROBIOLÓGIAI VONATKOZÁSAI...10 Németh Zsuzsanna, egyetemi doktor ANTIBIOTIKUM TERHELÉS KIMUTATÁSA A BAKTÉRIUMFLÓRA REZISZTENS KOMPONENSEINEK VIZSGÁLATA ÚTJÁN...11 Gulyás Márta Emőke 1, Kerekes Judit1, Kapuy Márta3, Bistyák Andrea2, Bathó Attila1, Major Péter 1 A GMO-K ANALITIKÁJA I. A KÓPIASZÁM MEGHATÁROZÁSA...12 Vajda Boldizsár, Neszlényi Kálmán A GMO-K ANALITIKÁJA II. A GMO HIBRIDEKRŐL...13 Vajda Boldizsár, Neszlényi Kálmán A NYÁRI KIEMELT ELLENŐRZÉSEK SORÁN VETT MÉZMINTÁK VIZSGÁLATA SORÁN NYERT TAPASZTALATOK...14 Lőczi Edit, Szegedi Valéria, Szentgyörgyi Mária TAKARMÁNYOKBAN LÉVŐ ALGA ADALÉKANYAGOK HATÁSA A KECSKETEJ ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉRE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ OMEGA- ÉS TRANSZ-ZSÍRSAVAKRA...15 Búza László, Schill Judit, Táborhegyi Éva, Lovász Csaba GUAR-GUMI PCP ÉS DIOXIN SZENNYEZETTSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEINEK ANALITIKAI NYOMONKÖVETÉSE...16 Búza László, Ácsné Kovacsics Loréna, Schill Judit, Jóźwiak Ákos, Lovász Csaba, Domány Gábor, Kereszturi József, Muránszky Géza GUAR-GUMI DIOXIN SZENNYEZETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATI ASPEKTUSA...17 Ácsné Kovacsics Loréna, Domány Gábor, Búza László FÜSTÖLT HALKONZERVEK POLICIKLIKUS AROMÁS SZÉNHIDROGÉN (PAH) VIZSGÁLATA HPLC- FLD MÓDSZERREL...18 Sitkei András, Ácsné Kovacsics Loréna, Búza László DEOXYNIVALENOL (DON) ELISA ÉS HPLC/DAD MÓDSZER ÖSSZEHASONLÍTÁSA...19 Ácsné Kovacsics Loréna, Kunsági Zoltán, Búza László STABIL ELEMEK ELOSZLÁSA A GEMENCI GÍMSZARVAS ÉLŐHELYEN...20

5 Sugár Éva, Sebestyén Tímea, Tarján Sándor, Ácsné Kovacsics Loréna GYORS MÓDSZER FEJLESZTÉSE TEJ RADIOSTRONCIUM MEGHATÁROZÁSÁRA...21 Tarján Sándor1, Chang Kyu Kim2, Ádámné Sió Tünde1, Varga Beáta1 IRÁNYADÓ HATÁRÉRTÉKRENDSZER AZ ÉLELMISZEREK RADIOAKTÍV IZOTÓPTARTALMÁRA. 22 Varga Beáta1, Tarján Sándor1, Sergey Fesenko2 VÁLSÁGKEZELÉS ÉS BIOTERRORIZMUS - TENNIVALÓK A GUAR-GUMI ÜGY TAPASZTALATAI ALAPJÁN...23 Búza László, Gyetvai Béla, Ácsné Kovacsics Loréna, Schill Judit, Holló-Szabó Péter, Oravecz Márton, Radácsy Katalin, Schnur Péter, Zoltai Anna, Czeglédi Beáta, Nagy Attila, Jóźwiak Ákos

6 SZIE ÁOTK, Élelmiszerhigiéniai Tanszék Élelmiszerhigiénia A ÉVI MIKROBIOLÓGIAI JÁRTASSÁGI VIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Reichart Olivér a kém. tud. kandidátusa, Szakmár Katalin Az ISO/IEC GUIDE 43-1,2 :1997. Proficiency testing by interlaboratory comparisons, valamint az ILAC-G13:2000. Guidelines for the Requirements for the Competence of Providers of Proficiency Testing Schemes dokumentumokban előírt követelmények szerint szervezett és kiértékelt körvizsgálatok célja a résztvevő laboratóriumok vizsgálati jártasságának elbírálása mellett az alkalmazott mérési módszerek ismételhetőségének és reprodukálhatóságának a meghatározása volt. A mérési bizonytalanság megadását, vagy számítási eljárását a vizsgáló laboratóriumok részére a Nemzeti Akkreditáló Testület előírja. Az élelmiszerbiztonsággal foglalkozó 2073/2005/EK rendelet a mérési bizonytalanság meghatározását bevezetőjében javasolja, de konkrét útmutatásokkal csak a vizsgálati eljárásokra és a mintavételi tervekre vonatkozóan szolgál. Az általunk szervezett és értékelt körvizsgálatok alapján a 2073/2005/EK rendeletben szereplő, számszerű értékekkel megadott főbb mikrobacsoportokra (Összcsíra, Enterobacter, E. coli, Staphylococcus aureus) vonatkozóan határoztuk meg a mérési bizonytalanság matematikai-statisztikai paramétereit. Az eljárás előnye a mérési bizonytalanság laboratóriumonkénti eseti meghatározásával szemben a következőkben foglalható össze. A mérési bizonytalanság egyedi számításához legalább 5 párhuzamos vizsgálat szükséges, ami a vizsgálati költséget igen jelentős mértékben megnöveli. A jártassági vizsgálatokból meghatározott mérési bizonytalanság a résztvevő laboratóriumokra általánosan érvényes és használható, nem igényli a párhuzamos meghatározásokat. A vizsgálati eredmények bizonytalanságára vonatkozóan a jártassági vizsgálatokból számított ismételhetőség alapján sokkal szűkebb konfidencia-intervallum adható meg, mint az egyedi laboratóriumi adatokból számítva. A jártassági vizsgálatokban résztvevő laboratóriumok (MGSzH, ÁNTSZ, egyetemi és magánlaboratóriumok) a vizsgáló-kapacitás széles tartományát fedik le, ennek ellenére eredményeik nagy mértékben homogénnek bizonyultak. A jártassági vizsgálatok több éven keresztüli folyamatos szervezése és kiértékelése, a vizsgálati anyagok (hús, tej, szárítmány) szisztematikus variálása révén vizsgálati módszerekre jellemző ismételhetőségi és reprodukálhatósági értékek stabilitás-vizsgálata mellett azok matrixtól való függésének meghatározását is lehetővé teszik. 1

7 SZIE ÁOTK, Élelmiszerhigiéniai Tanszék Élelmiszerhigiénia REDOX-POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MIKROBIOLÓGIAI MÓDSZER ALKALMAZÁSA NYERSTEJ ÉS NYERSHÚS VIZSGÁLATÁRA Szakmár Katalin, Erdősi Orsolya Az élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálatának meggyorsítása érdekében kifejlesztett redoxpotenciál mérésen alapuló berendezést alkalmaztuk nyers tej és nyers hús mikrobiológiai vizsgálatára. A 2073/2005 EK rendelet előírásainak megfelelően összcsíraszám (mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobaszám), Enterobacteriaceae, valamint E. coli szám meghatározására adaptáltuk a módszert. Célunk az volt, hogy az eredetileg 2-3 napos tenyésztéses vizsgálati időt jelentősen lerövidítsük. Nyerstej vizsgálatok esetében törekedtünk arra, hogy a módszer alkalmas legyen egyedi gazdaságok által termelt tej begyűjtés előtti mikrobiológiai minősítésére. Ennek érdekében a vizsgálati időt sikerült (csíraszámtól függően) 4-8 óra közé szorítani. Az elfogadott szintnek tekinthető 10 4 cfu/ml szinthez tartozó kimutatási idő 8 óra. A felhasználás szempontjából már kérdéses 10 6 cfu/ml szint kimutatási ideje 4-5 óra. A szoftver fejlesztés során lehetővé vált, hogy a tejből az összcsíraszámot és az Enterobacteriaceae számot egyidejűleg, egyetlen mérőcellában, szelektív táptalaj használata nélkül határozzuk meg. A műszerfejlesztés során, telepeken önállóan alkalmazható 2-4 csatornás berendezések fejlesztését is megkezdtük. Nyershús vizsgálatánál a redox-potenciál mérésen alapuló módszert marha, sertés és baromfi hús összcsíra- és E. coli számának meghatározására alkalmaztuk. A technológiai higiéniai kritériumként megengedett nagyságrendű mikrobiális szennyeződés kimutatási ideje 5-6 óra. E. colira vonatkozóan cfu/g mértékű szennyeződés esetén a kimutatási idő óra. Az új mikrobiológiai módszer különösen alkalmas nagy mikrobaszámok gyors kimutatására, ezért a minőségirányítási rendszerbe beépítve a minőségszabályozás hatékony eszközévé válhat. 2

8 SZIE ÁOTK, Élelmiszerhigiéniai Tanszék Élelmiszerhigiénia A MIKROBIOLÓGIAI TÉTELMINŐSÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KOCKÁZATBECSLÉS Reichart Olivér a kém. tud. kandidátusa, Szakmár Katalin Az előadás röviden ismerteti a minősítéses és méréses mintavételi terveken alapuló döntéshozatal elvi alapjait, majd bemutatja a 2073/2005/EK rendeletben előírt mintavételi tervekhez tartozó jelleggörbéket. A gyártói, illetve eladói kockázatot szemléltető jelleggörbék elemzése alapján szerzők ismertetik a szemléltetett mintavételi rendszerek hatékonyságát, rámutatva arra, hogy a jelenleg alkalmazott kockázatbecslési számítások nem veszik figyelembe a mérési bizonytalanságot. A korrekt kockázatbecslés érdekében egy minta elutasítási valószínűségének számításakor nem azt vesszük figyelembe, hogy a vizsgált minta mikrobaszáma mekkora, hanem azt vizsgáljuk, hogy az adott minta mikrobaszámát milyen valószínűséggel mérjük határérték felettinek. Ebben az esetben a mikrobaszám tételen belüli eloszlására jellemző bizonytalansághoz hozzáadódik a meghatározási eljárás bizonytalansága. Az eredő szórásnégyzet a mikrobaszám tételen belüli szórásnégyzetének és a meghatározás szórásnégyzetének összegeként adható meg. Az elfogadási valószínűség számítása az alábbi tényezők felhasználásával történt. Mintavételi terv paraméterei (n, c, m, M) Tétel mikrobiológiai átlagértéke Mikrobaszám tételen belüli eloszlása Mikrobaszám meghatározás bizonytalansága Az egyes tényezők hatását a különböző mikrobaszám átlagértékkel jellemezhető tételek elfogadási valószínűségére a bemutatott jelleggörbék világosan szemléltetik. A szórásértékek figyelembevételével kialakított méréses mintavételi tervek azonos mintaszám esetén mindig hatékonyabbak a minősítéses mintavételi terveknél, ezért a szórás ismeretében a mintaszám csökkenthető. Az n=5, c=2, m, M mintavételi tervek egy n=2 vagy n=3 mintaszámmal és a minta-átlagra vonatkozó belső határérték előírásával általában helyettesíthetők. 3

9 SZIE ÁOTK, Élelmiszerhigiéniai Tanszék Élelmiszerhigiénia REDOX-POTENCIÁL MÉRÉSEN ALAPULÓ GYORS MIKROBIOLÓGIAI MÓDSZER ALKALMAZÁSA VÍZ VIZSGÁLATÁRA Szakmár Katalin A mikrobiológiai vizsgálatok meggyorsítása érdekében kifejlesztett redox-potenciál mérésen alapuló Microtester berendezést alkalmaztuk víz mikrobiológiai vizsgálatára. A 201/2001.(X.25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően Össz-mikrobaszám (22 o C-on és 37 o C-on mért), Coliform, E. coli, Pseudomonas aeruginosa és Enterococcus szám meghatározására adaptáltuk a módszert. Célunk az volt, hogy az eredetileg 3-5 napos tenyésztéses vizsgálati időt jelentősen lerövidítsük. A vizsgált víz típusok a következők voltak: Felszíni víz Kútvíz Csapvíz Felszíni víz esetében a 37 o C-on mért összcsíraszám, Escherichia coli és Enterococcus-szám meghatározásához kalibrációs görbéket vettünk fel, majd néhány - különböző helyről származó minta segítségével ellenőriztük a műszerrel meghatározott mikrobaszám helyességét Kútvíz vizsgálatát a Fejérvíz Zrt. vízmű kútjainak felhasználásával végeztük. 22 és 37 o C-on mért összcsíraszám, Coliform és Escherichia coli szám meghatározásához vettünk fel kalibrációs görbéket, majd különböző helyekről származó vízminták vizsgálatával ellenőriztük a módszer alkalmazhatóságát. Csapvíz esetében azt vizsgáltuk, hogy ha a klórozott csapvízbe szennyvíz kerül, mennyi idő alatt tudjuk a szennyeződést kimutatni. Megállapítottuk, hogy ha a klórozott csapvíz 100 m 3 -ébe 1 l szennyvíz kerül, az Microtester segítségével óra alatt kimutatható. Az eredmények alapján a berendezés különösen jól használható ivóvíz mikrobiológiai minőségének ellenőrzésére és az esetleges szennyeződés rendkívül gyors kimutatására. 4

10 PE-GMK, Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszék, Keszthely 1 Egerfood RET, Esterházy Károly Főiskola, Eger 2 Élelmiszerhigiénia MIKOTOXINOK AZ ÉLELMISZER-LÁNCBAN: FELMÉRÉS EGY INTENZÍV TEJHASZNÚ JUHÁSZATBAN Jolánkai Rita 1, Wágner László 1, B. Tóth Szabolcs 2, Galamb Eszter 1, Husvéth Ferenc 1 Magyarország egyik legnagyobb tejelő juhászatában, a bakonszegi Awassi Rt-nél végzett felmérésünk során a tejelő juhok takarmányainak mikotoxin-szennyezettségét vizsgáltuk, valamint e takarmányok etetésével egy időben nyomon követtük a toxinok megjelenését az anyajuhok vérében és tejében, valamint az abból készített juh-kefirben. Takarmányvizsgálataink során a tejelő juhok takarmányozására felhasznált 28 takarmánykomponens mikotoxin (ochratoxin, T-2, F-2 és DON) szennyezettségét vizsgáltuk. A mintavételek a tejtermelési időszakban öt alkalommal, havonta történtek ( ). A mikotxinok (F-2 és DON) megjelenését a tejelő anyajuhok (40 állat) biológiai folyadékaiban (vér és tej), valamint a tejből készített kefirből két alkalommal ( és ) végeztük. Mindkét alakalommal a reggeli fejés során kézi fejéssel vettünk tejmintát, a v. jugularibol vérmintát. A kefir-mintákat a kész termékekből vettünk. A takarmány minták, vérminták, tejminták és kefir minták gyors, tájékoztató mikotoxinfelméréséhez ELISA-módszert használtunk, mikoris az Euro-Diagnostica Deoxynivalenol (DON), EIA, Ochratoxin A EIA, T-2 Toxin EIA, Zearalenone EIA kittjeit alkalmaztuk és a mennyiségi meghatrározást Safax 303 Reader készülékkel végeztük. E mellett a pontosabb meghatározás érdekében nagy nyomású folyadékkromatográffal (HPLC) is elvégeztük az analíziseket. A mérést megelőzte egy immunaffinitás oszlopokon (VICAM- DON test HPLC, Ochratest, Zearalatest) történő tisztítás, majd koncentrálás. A HPLC kromatográfiás rendszerben fordított fázisú oszlopokat használtunk és UV-VIS fluoreszcenciás detektorokat alkalmaztunk. A takarmányvizsgálatok folyamán nagyobb F-2 toxin koncentrációt kukorica szilázsban (0,187-0,216mg/kg) és lucerna szenázsban (0,181mg/kg) tudtunk kimutatni. T-2 toxint szinte minden mintában, de viszonylag kis koncentrációban találatunk (0-0,0035 mg/kg). Ochratoxint szinte csak esetenként detektáltunk (0-0,009 mg/kg). Legmagasabb DONkoncentrációkat a téli tejelő abrak granulált és dercés mintáiban (1,53-1,6 mg/kg) valamint a kukorica szilázs mintákban (1,119-1,045mg/kg) mértük. A plazma-mintákból F-2 toxint (0,1-9,6 µg/l) és DON-t (0,9-12,4 µg/l) is kimutattunk. A tejmintákban is mind a két toxin kimutatható volt (F-2: 0,2-2,5 µg/l ; DON : 0,4-7,2 µg/l). Ugyanakkor egyetlen kefir mintából sem tudtuk e toxinokat detektálni. Vizsgálati eredményeink arra engednek következtetni, hogy a tejelő juhok takarmányaiban gyakorlati körülmények között számottevő mikotoxin-szennyezetségre lehet számítani, ezen takarmányok elfogyasztását követően a mikotoxinok megjelennek a juhok vérében és tejében, ezzel esély van arra, hogy bekerüljenek az élelmiszerekbe. A juh-kefirek fogyasztásakor azonban ennek kicsi az esélye. 5

11 A ÉV ÉLELMISZER- ÉS TAKARMÁNYBIZTONSÁGI IGAZGATÁSI ÉS LABORATÓRIUMI TEVÉKENYSÉGEINEK TAPASZTALATAI, CÉLOK 2008-BAN Búza László A 2007-ben bekövetkezett szervezeti változások eredményeként egységes irányítás alá került a korábban erősen széttagoltan működő élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatás és laboratóriumi háttér, az év második felében kiegészülve a korábban az egészségügyi tárca irányítása alá tartozó központi és területi szervek által ellátott élelmiszerbiztonsági feladatokkal is. Ennek következtében elméletileg lehetségessé vált az élelmiszer (és a pre-élelmiszerek) biztonságának felügyelete a termőföldtől az asztalig, alkalmassá téve a hatóságot a láncszemléletű, megelőző jellegű tevékenységének kiteljesítésére. Az átalakítások együtt jártak az élelmiszerlánc-biztonsági szervek Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba való integrálásával is, így a sokrétű, állandó változás erős kihívások elé állította a szakma iránt elhivatott területi és központi kollégákat egyránt. Az egységes, folyamatszemléletű felügyelet jegyében erőfeszítéseket tettünk közös eljárásrendek kidolgozására, a rutinmunka átláthatóságának, következetességének, egységességének javítására. A mindennapi munka kihívásai mellett a év több kiemelt esemény (ritkán válság) kezelését tette szükségessé, ráirányítva a figyelmet a még épülő felügyeleti rendszer egyes hiányosságaira. Az új területek és feladatok, az új szervezeti struktúra, az új szakemberek magukkal hozott szemlélete alapjaiban új gondolkodásmódot igényel minden, az élelmiszer- és takarmánybiztonság területén dolgozó kollégától. Ez természetesen időigényes folyamat, de nem állhatunk meg itt: a fogyasztók, a vállalkozások, az Európai Unió (és az Unión kívüli területek) által támasztott igényeknek, folyamatosan változó kihívásainak is meg kell felelni. A következő években így célunk nem lehet más, mint az elkezdett munkát folytatva felvegyük a lépést a régió és a Közösség országaival, és egyes szakterületeken újat alkotva legyünk a régió vezető élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatási és laboratóriumi módszertani vezetői. 6

12 A HÍZÓSERTÉS ÁLLOMÁNYOK SALMONELLA FERTŐZÖTTSÉGÉNEK FELMÉRŐ VIZSGÁLATA ÉS EREDMÉNYEI AZ EU IRÁNYELVEI ALAPJÁN Frankovicsné Adrián Erzsébet, Fekete Attila, Kostyák Sára, Tóth Gábor, Sréterné Lancz Zsuzsanna A korábbi évekhez hasonlóan idén újabb állatállományok szalmonella fertőzöttségének felmérése történt meg az Európai Unió tagállamaiban: a pulykaállományok mellett a hízósertés állományok érintettségét vizsgáltuk meg a 2006/668/EK határozat alapján október 1-től szeptember 30-ig terjedő 1 éves időszakban. A tanulmány és az ehhez szükséges mintavétel az Európai Bizottság egységes mintavételi útmutatója által megadott szabályok szerint történt. A program végrehajtásáért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt a felelős együttműködve az MgSzHK Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságával és az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Állomásokkal. A felmérés során a vágóhidakon vágott sertések csípőbéltáji nyirokcsomóit vizsgáltuk szalmonella jelenlétére. Összesen 661 állatot vizsgáltunk meg az év során, melyek az ország különböző vágóhídjain kerültek levágásra. Az egyes vágóhidakról a vágáskapacitásuknak megfelelő arányú mintamennyiség került feldolgozásra, figyelembe véve a földrajzi elhelyezkedést és a mintavételek egyenletes elosztását az év során. A vizsgálati anyag 5 csípőbéltáji nyirokcsomó gyűjtőmintája volt, amelyek laboratóriumi feldolgozását az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság végezte el. A hízósertések 11,3%-ából (75 minta) tudtunk valamilyen Salmonella spp.-t kimutatni, melyek 15 különböző szerotípusba tartoztak. A sertések 4,1%-a (27 minta) volt fertőzött S. Typhimurium -mal. A második leggyakrabban előforduló szerotípus a S. Enteritidis (1,7% - 11 minta) volt, S. Derby az állatok 1,2%-ából (8 minta), S. Infantis 0,9%-ukból (6 minta) volt izolálható. Az antibiotikum rezisztencia vizsgálatok során azt tapasztaltuk, hogy a S. Typhimurium törzseknél alakult ki jelentős mértékű rezisztencia. A leggyakrabban rezisztenciát adó antibiotikumok az ampicillin, chloramphenicol, streptomycin, tetracyclin voltak. A colindale-i módszer szerint végzett fágtipizálás során a S. Typhimurium törzsek között a DT104-es és az U302-es fágtípus fordult elő a leggyakrabban, míg a S. Enteritidis izolátumoknál a PT4-es és PT8-as fágtípusok. 7

13 A HAZAI HÍZÓ-ÉS TENYÉSZPULYKA ÁLLOMÁNYOK SALMONELLA FERTŐZÖTTSÉGÉNEK FELMÉRŐ VIZSGÁLATA AZ EU IRÁNYELVEI ALAPJÁN Fekete Attila, Frankovicsné Adrián Erzsébet, Tóth Gábor, Kostyák Sára, Sréterné Lancz Zsuzsanna A hazai pulyka állományok Salmonella fertőzöttségének felmérésére irányuló vizsgálata október 1-től szeptember 30-ig tartott az Európai Bizottság mintavételi utasításának megfelelően. A munkát a 2006/662/EC bizottsági határozat, valamint a SANCO/2083/2006 technikai specifikáció útmutatásai alapján végeztük. Országos reprezentatív mintavételi rendszer keretében 292 hízó- és 13 tenyészpulyka állományt vontunk be a vizsgálatokba. Az állományok kiválasztása során arra törekedtünk, hogy átfogó képet kapjunk az állományok szalmonella fertőzöttségéről, figyelembe véve a telep kapacitását és a tartástípust, valamint a fertőzöttség esetleges évszakonkénti ingadozását is. A vizsgálatba bevont állományokban egyszeri mintavétel történt, állományonként egységesen öt csizmatampon minta került vizsgálatra. Az általunk megvizsgált 292 hízóállomány közül 237 bizonyult szalmonella fertőzöttnek. Valamennyi izolált szalmonella törzs szerotipizálásra került. A 3 leggyakoribb szerotípus a S. Bredeney, a S. Infantis, valamint a S. Saintpaul volt. Ezenkívül még a következő szerotípusok fordultak elő: S. Enteritidis, S. Typhimurium, S. Hadar, S. Virchow, S. Newport, S. Blockley, S. Banana, S. Emek, S. Derby, S. Agona, S. Give, S. Indiana, S. Kentucky, S. Kottbus, S. Senftenberg, valamint R típusú szalmonella. 291 hízó állomány volt hagyományos tartásmódú, ebből 236 volt szalmonella pozitív. Egy szabadtartású állományt vizsgáltunk, mely szintén szalmonella fertőzött volt. A hízóállományok közül 273 állományban nem vakcináztak szalmonella ellen, ebből 221 állomány lett szalmonella pozitív. 19 állomány vakcinázási státusza ismeretlen volt, ezek közül 16 lett szalmonella pozitív. 13 tenyészpulyka állományt vizsgálunk meg az egy éves időszak alatt, ebből 2 állomány lett szalmonella pozitív. Valamennyi tenyészpulyka állomány hagyományos tartásmódú volt. 9 állományban végeztek szalmonella elleni vakcinázást, ezek szalmonella negatívak voltak. 4 állományban nem történt vakcinázás, mely állományokból 2 lett szalmonella pozitív. Mindkét állományból S. Kottbust sikerült izolálni. Az izolált törzseket megvizsgáltuk antibiotikum rezisztenciára az NCCLS módszertani ajánlása szerint korongdiffúziós módszerrel. 14 antibiotikumot alkalmaztunk, melyek szerkezetileg és hatástanilag megfeleltek a gyakorlatban alkalmazott csoportoknak. Az eredményeket szerotípusok szerint csoportosítottuk, kiemelve a S. Bredeney, S. Infantis és S. Saintpaul szerovariánsokat. A leggyakoribb rezisztenciát adó antibiotikumok az ampicyllin, nalidixsav, streptomycin, tetracyclin voltak. Elvégeztük az izolált S. Enteritidis és S. Typhimurium törzsek fágvizsgálatát is a colindale-i séma szerint. A S. Enteritidis törzsek között leggyakrabban a PT13-as (13 törzs) és PT14B (4 törzs) fágtípus fordult elő. A S. Typhimurium törzsek között leggyakrabban a DT135-ös fágtípus (5 törzs) fordult elő. 8

14 AZ ENTEROBACTER SAKAZAKII HAZAI ELŐFORDULÁSÁRÓL, A BAKTÉRIUM TULAJDONSÁGAIRÓL ÉS KIMUTATÁSÁRÓL Major Péter, a biológiai tud. kandidátusa Az Enterobacter sakazakii (E. sakazakii) baktérium kóroki szerepét világszerte több, főleg újszülötteket érintő járványban igazolták. A megbetegedések súlyosak, sok esetben halálosak. A megbetegedések főleg gennyes agyhártyagyulladás, agytályog, vérmérgezés, más esetekben nekrotizáló bélgyulladás formájában jelentkeznek. A halálozási arány magas: 20%-50%. A betegségen átesett csecsemőknél gyakran idegrendszeri rendellenességek maradnak vissza. A járványok terjesztésében az eddigi tapasztalatok alapján a tejalapú csecsemőtápszerek játszanak szerepet, melyeket általában táplálkozási értékének megőrzése végett forralatlanul adnak a csecsemőknek. Az E. sakazakii baktériumok a talajban, a vízben és a zöldségeken fordulnak elő legáltalánosabban, de az ember bélrendszerében, légútjaiban is megtalálhatók. Gyakran izolálják klinikai mintákból (vér, vizelet, stb.) és kórházi környezetből. Számos élelmiszerben is találtak E. sakazakii baktériumokat: pl. sajtok, húsok, gabonafélék gyógynövények, fűszerek, de leggyakrabban csecsemőtápszerek szennyezettségéről számoltak be. 4/1998. (XI. 11.) EüM rendelet szerint a csecsemőtápszereket többek között Enterobacteriaceae csoportba tartozó baktériumokra kell vizsgálni. A Bizottság 2073/2005/EK Az élelmiszerek mikrobiológiai kritériumairól c. rendelete szerint a por alakú anyatej-helyesítő tápszereket és hat hónapnál fiatalabb csecsemőknek szánt speciális gyógyászati célú por alakú diétás élelmiszereket Enterobacteriaceae családba tartozó baktériumokra kell vizsgálni (n=10; c=0; M= 0/10 g). Ha bármelyik mintaelemben Enterobacteriaceae csoportba tartozó mikrobát mutattak ki, akkor a tételt vizsgálni kell E. sakazakii és Salmonella jelenlétére. A Bizottság 1441/2007/EK Az élelmiszerek mikrobiológiai kritériumairól szóló rendelete módisította a fent említett rendeletet. A módosítás szerint por alakú anyatej-helyesítő tápszereket és hat hónapnál fiatalabb csecsemőknek szánt speciális gyógyászati célú por alakú diétás élelmiszereket párhuzamosan kell vizsgálni Salmonella, E. sakazakii és Enterobacteriaceae családba tartózó baktériumok jelenlétére. 299 db csecsemőtápszer mintát vizsgáltunk a 4/1998. (XI. 11.) EüM rendelet szerint. A minták 3,1%-a volt kifogásolt, de nem Enterobacteriaceae jelenléte miatt, hanem E. faecalis, B. cereus határértéket meghaladó száma, illetve magas mikrobaszám miatt ban az ANTSZ laboratóriumai összesen 1250 db por alakú csecsemőtápszert vizsgáltak a 2073/2005/EK rendelet követelményeinek megfelelően. A vizsgálatok szerint a minták nem voltak szennyezettek E. sakazakii baktériummal. Egyéb termékcsoportokból történt E. sakazakii kimutatás, 50 db fűszermintából 6 db törzset, UHT pasztőrözött madártejből 1 törzset izoláltunk. 9

15 A FERTŐTLENÍTÉS MIKROBIOLÓGIAI VONATKOZÁSAI Németh Zsuzsanna, egyetemi doktor Napjainkban a felgyorsult élet és a különböző élelmiszer technológiai lehetőségek hatására megváltoztak a vásárlói szokások, az élelmiszerekkel kapcsolatban fontos követelmény a higiénikus előállítás, a késztermékek alacsony csíraszáma, a hosszú idejű és biztonságos eltarthatóság érdekében. Mivel élelmiszerek nemcsak az ember, de a különböző mikrobák számára is kiváló tápanyagforrások, ezért előállításuk során nélkülözhetetlen a hatékony fertőtlenítőszerek alkalmazása. A nemzetközi szabványokban megfogalmazott előírások szerint fertőtlenítőszernek minősül az a szer, melynek csíracsökkentő képessége baktériumok esetén eléri, illetve meghaladja az 1,0 x 10 5, míg gombák esetében az 1,0 x 10 4 nagyságrend csökkenést a kontroll kiindulási csíraszámhoz képest. Sajnos, mint minden emberi beavatkozás - a fertőtlenítőszerek, illetve a fertőtlenítőszerként alkalmazni kívánt, de nem megfelelő mikrobiológiai hatékonysággal rendelkező szerek alkalmazása is - nyomot hagy a környezeten. A fertőtlenítőszerekkel szemben kialakult rezisztencia okaként szerepelhet a nem megfelelő hatóanyagú szerek, a megfelelő hatóanyagú, de nem megfelelő koncentrációban alkalmazott szerek, illetve a gyakran, hosszabb ideig felhasználásra kerülő szerek alkalmazása. A felhasználás növekedésével párhuzamosan napjainkban egyre nő az antibiotikum rezisztens mikroorganizmusok száma, így törvényszerűen, megjelentek a különböző antimikrobiális szerekre (antibiotikumokra és fertőtlenítőszerekre) együttesen ellenálló, azaz keresztrezisztenciával rendelkező mikroorganizmusok, melyek nemcsak az élelmiszeriparban, de a humán gyógyászatban is súlyos problémát jelenthetnek. Ahhoz, hogy felmérhessük napjainkban a fertőtlenítőszerek alkalmazása során milyen problémákkal állunk szemben, szükség van az elmúlt évek vizsgálati tapasztalatainak összegezésére. Előadásomban - a 2002 óta eltelt időszakban - szeretném bemutatni az élelmiszer előállítás helyén alkalmazandó fertőtlenítőszerek mikrobiológiai hatásvizsgálatának eredményeit, illetve felhívni a figyelmet a jövő esetleges problémáira. 10

16 1 MGSZH, ÁDI 2 Állatorvosi Laboratórium Kft., Budaörs 3 ANTIBIOTIKUM TERHELÉS KIMUTATÁSA A BAKTÉRIUMFLÓRA REZISZTENS KOMPONENSEINEK VIZSGÁLATA ÚTJÁN Gulyás Márta Emőke 1, Kerekes Judit 1, Kapuy Márta 3, Bistyák Andrea 2, Bathó Attila 1, Major Péter 1 Antibiotikum kezelés hatására a saját flórában igen rövid idő alatt rezisztens baktériumok nagy tömege szaporodik fel. A kezelt élőlény ezeket a szermaradékkal együtt, nagy tömegben üríti. Származhatnak rezisztens baktériumok szennyezett környezeti forrásokból: trágyázott talajokból, gyógyszeripari, élelmiszeripari, kórházi szennyvizekből, illetve a komplex hal- és kagylófarmok vizeiből is. Ezek a baktériumtömegek a környezetben rezisztencia rezervoárokat képeznek, amelyekben veszélyes rezisztens pathogének szelektálódhatnak ki. Valószínűleg ilyen módon jött létre a S. Typhimurium DT104 multirezisztens törzse is, valahol Ázsiában. A környezeti rezisztencia rezervoárok felderítésére és ellenőrzésére a jelenlévő vegyes baktérium flóra rezisztens elemeinek mennyiségi vizsgálatát javasoljuk. A saját flóra csíraszám csökkenésének vizsgálata adott antibiotikum koncentráció mellett alkalmas adott baktérium csoportok vizsgálatára, és rajtuk keresztül az (egy hónapnál nem régebbi) antibiotikum terhelés visszamenőleges kimutatására. A vizsgálat történhet közvetlen kioltással, MPN módszerrel vagy dúsításos tájékozódó vizsgálat útján. Alkalmas a baktériumok növekedését gátló mátrixok (fűszerek) illetve masszívan szennyezett törlék, talaj, alom, trágya minták vizsgálatára. A dúsításos módszer alkalmas kis, rejtett rezisztens baktérium populációk kimutatására, illetve alacsony mikrobaszámú élelmiszerminták (zöldségek) vizsgálatára. Munkánk során igazoltuk, hogy az antibiotikum kezelés/terhelés a saját flórában markáns változásokat hoz létre, amelyek hosszú időn át megőrződnek és nagyságrendi különbségekkel mérhetőek. Bemutatjuk a bőr- és bélflóra, talaj, alom, fűszerek és friss zöldségek vizsgálata során nyert eredményeket. Javasoljuk, hogy a rezisztencia terjedésének megelőzése érdekében történjen változás: A fertőtlenítés/infekció kontroll elméletében: a tiszta belső terek létrehozása, illetve egy kórokozó kontrollálása helyett holisztikus szemléletű, teljes környezeti kontroll szükséges. A fertőtlenítés/infekció kontroll gyakorlatában: szükséges a szermaradék-terhelés csökkentése a környezetben. Szükség van a kezelt állatok trágyájának, a feldolgozó-ipari és a kórházi szennyvizeknek elkülönített, hatékony, biológiai tisztítására. Szükség van a baktériumokról kialakított képünk gyökeres megváltoztatására: a baktériumok teszik élővé és lakhatóvá a Földet, termővé a talajt. Kiemelkedő szerepet játszanak a talaj vízháztartásának megőrzésében, az élő vizek és a talaj regenerációs folyamataiban, Földünk nitrogén- és ásványianyag-forgalmában. Mivel a trágya nagy mennyiségű, aktív antibiotikum maradékot tartalmazhat, minden antimikrobás szert toxikusként kell kezelni, nem a humánhanem az ökotoxicitás mértéke szerint; ha az élelmiszer- és takarmánytermelés biztonságát a jövőben is fenn kívánjuk tartani. A munka az NKFP 1B/047/2004. pályázat támogatásával készült. 11

17 A GMO-K ANALITIKÁJA I. A KÓPIASZÁM MEGHATÁROZÁSA Vajda Boldizsár, Neszlényi Kálmán Az Európai Bizottság október 4.-i ajánlása (2004/787/EK) V. 4. pontjában leírtak szerint a mennyiségi elemzés eredményeit a GM-DNS másolatok számának (kópiaszám) a haploid genomokra vonatkozóan kiszámított cél-taxon specifikus DNS másolatok számához viszonyított százalékarányában kell kifejezni. Korábban, az 1829/2003/EK Rendelet alapján általában úgy vélték, hogy a GMO tartalmat tömegszázalékban kell kifejezni. A rendelkezésre álló tanúsított referencia anyagok (CRM) GMO tartalmát is m/m százalékban adták meg. Az ajánlás bevezetése megkívánta, hogy a referencia anyagokat előállító IRMM (Institute for Reference Materials and Measurements) készítsen ilyen kalibránsokat, hiszen a mérési eredmények összehasonlíthatósága időben és a laboratóriumok között, feltételezi/igényli/megköveteli a metrológiai visszavezethetőséget. Ezért az IRMM nemzetközi körvizsgálatot szervezett, melynek célja azon túlmenően, hogy meghatározza a CRM GMO tartalmát GM kópia/referencia kópia százalékban, volt az is, hogy felmérje a realtime PCR-rel végzett kópiaszám meghatározást befolyásoló legfontosabb tényezőket. Az előadásban a MON810 CRM kópiaszám arányának meghatározásában való részvételünkről számolunk be. Eredmények: Tömegszázalék (%) (m/m) Kópiaszám arány (%) (kópia/kópia) Genomiális DNS kalibráns Kópiaszám arány (%) (kópia/kópia) Plazmid DNS kalibráns Az IRMM sorra bocsájtja ki a kópiaszám %-ban megadott GMO- tartalmú CRM-eket, ezáltal biztosítva a mérések visszavezethetőségét a fent ajánlott egységre. 12

18 A GMO-K ANALITIKÁJA II. A GMO HIBRIDEKRŐL Vajda Boldizsár, Neszlényi Kálmán Napjainkban egyre több, és egyre többféle módosítást hordozó GMO jelenik meg és követel helyet magának az élelmiszerek és takarmányok piacán. A rohamléptekkel menetelő biotechnológiai ipart és termékeiket a hatóságok egyre nehezebben tudják ellenőrizni. Előadásunkban a nemrég megjelent GMO hibridekkel kapcsolatos analitikai nehézségekre szeretnénk felhívni a figyelmet, mely megítélésünk szerint a GMO-k analitikájában és ebből fakadóan a hatósági intézkedésekben okozhat bizonytalanságot. A GMO-k kimutatására jelenleg a legkorszerűbb módszert, az un. event-specifikus kimutatást alkalmazzák a GMO laboratóriumok. Ezzel a módszerrel végzik a kvalitatív és a kvantitatív vizsgálatok túlnyomó részét. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy az egyszerre több GMO-t tartalmazó keverékekben is meghatározhassuk azt, hogy milyen GMO-kat tartalmaz és milyen mennyiségben. Például, ha egy élelmiszer, vagy takarmány tartalmaz A és B GMO-t, akkor a minőségi és mennyiségi vizsgálat alapján képesek vagyunk megmondani, hogy A és B összesen milyen mennyiségben van jelen. A laboratóriumok által kiadott mérési eredmények alapján a hatóságok a jogszabályok adta keretek között járnak el a gyártónál és a forgalmazónál. A hibridek megjelenésével fellépő bizonytalanság legalább két területet érint. 1. Mit mértem és mennyit? (Ha a minta A és B GMO hibridjét (A+B) is tartalmazhatja, a mai analitikai módszerekkel nem határozható meg, hogy a mintában A és B GMO van jelen, vagy A+B hibrid, vagy esetleg mindhárom) 2. Amit mértem legális, vagy illegális GMO? (A és B engedélyezett, A+B hibrid lehet, hogy nem.) 13

19 A NYÁRI KIEMELT ELLENŐRZÉSEK SORÁN VETT MÉZMINTÁK VIZSGÁLATA SORÁN NYERT TAPASZTALATOK Lőczi Edit, Szegedi Valéria, Szentgyörgyi Mária A méz már évezredek óta fontos szerepet játszik az emberiség életében. Nemcsak egyszerű édesítőszer, hanem a gyógyászatban is fontos szerepet játszott, de számos történeti leírásban szerepel a jó mézser is. A jó méz eltarthatóságára jellemző, hogy a Nápoly melletti Paestumban egy régi görög templom romjai között az áldozati amforákban 2300 éves, még élvezhető mézet találtak. Az embereket évszázadok óta foglalkoztatja, hogy miképpen lehetne még egyéb módon is hasznosítani ezt a méhek- és természet adta kincset, és sajnos legalább ilyen hosszú múltra tekinthet vissza a mézhamisítás is. A hamisítás, illetve idegen méhek megmérgezése súlyos bűnnek számított, a tettest kézlevágással, nem ritkán halálbüntetéssel sújtották (Szászországban 400 évvel ezelőtt még érvényben volt ez a törvény). Az utóbbi időkben megszaporodtak a kifogások. A korábban méltán kiváló hírnévnek örvendő magyar mézeket (a felmerült gyanú szerint) más országokból származó, gyengébb minőségű mézekkel keverik, és a nagyobb haszon reményében továbbra is magyarnak tüntetik fel, mit sem törődve azzal, hogy az egész magyar export hitelét, jó hírét kockáztatják, és végső soron felbecsülhetetlen károkat okoznak. A kezdeményezés az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettől indult ki: 46 mézmintát bevizsgáltattak a brémai APPLICA laboratórium által. Az eredmények szinte sokkolták a közvéleményt, hiszen minden médiacsatorna azt sugallta a mérési eredmények alapján, hogy a mézek zöme hamisított. Első intézkedésként 20 mintát vizsgáltunk meg a legfontosabb paraméterekre (fruktóz, glükóz, szacharóz, HMF, diasztázaktivitás, pollenek, kémiai szermaradékok), majd a kiemelt nyári célellenőrzés keretében további több mint 200 tételből vizsgáltuk a Magyar Élelmiszerkönyv által előírt összes paramétert. A mintavételezés az ország egész területére kiterjedt, a laboratóriumi vizsgálatok egy előre meghatározott terv szerint oszlottak meg a hálózat tagjai között. A mérési eredményekről, a kifogásolható mintákról részletesebben az előadás keretében bővebben esik szó, elöljáróban csak annyit, hogy mindenképpen szükségesek a korábbi gyakorlatnál sűrűbb ellenőrzések. Az egyszerű vizsgálatok is fontos adatokat szolgáltatnak (mint pl. a nedvesség, savfok, diasztázaktivitás, HMF-tartalom, vízben oldhatatlan szilárd anyag mennyisége), de a pontos cukorösszetétel (HPLC-vel mérve) és a pollenanalízis adhat csak igazán perdöntő bizonyítékot a hamisításról, illetve a megfelelő minőségről. 14

20 TAKARMÁNYOKBAN LÉVŐ ALGA ADALÉKANYAGOK HATÁSA A KECSKETEJ ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉRE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ OMEGA- ÉS TRANSZ- ZSÍRSAVAKRA Búza László, Schill Judit, Táborhegyi Éva, Lovász Csaba Az elmúlt évtizedekben az élelmiszerekkel kapcsolatos kutatások egyik fő területe a táplálékokkal, illetve takarmányokkal felvett zsírsavak élettani hatásainak vizsgálata. Különösen fontos terület az omega-3 és omega-6 zsírsavak élettani hatásának vizsgálata, illetve ezen zsírsavak arányának szerepe az egészségmegőrzésben. Az omega-3 zsírsavak között is kiemelkedő élettani fontosságú a többszörösen telítetlen linolénsav, DHA és EPA. A tudatos fogyasztók körében értékesebbek lettek azok az élelmiszerek, amelyek tartalmazzák ezeket a zsírsavakat. A gyártók ezért gyakran adalékolják élelmiszereket a fenti zsírsavakkal, amit a csomagoláson is feltüntetnek. Már a kutya és macska tápok esetében is reklámértékű az omega-3 zsírsavtartalom. Korszerűbb zsírsavbeviteli módszer a funkcionális élelmiszerek előállítása. Ilyen esetekben a takarmányokhoz keverik az adalékanyagokat, így dúsítják az állati eredetű élelmiszerben az omega-3 zsírsavakat (hús, tojás, tej, illetve tejtermékek). Már a hazai kereskedelmi hálózatokban is megjelentek ilyen típusú élelmiszerek, például az okos tojás néven szabadalmaztatott omega-3 zsírsavakkal dúsított tojás. Intézetünk egy hasonló hazai kutatási programba kapcsolódott be. A project célja a kecsketej és abból készülő tejtermékek dúsítása többszörösen telített zsírsavakkal és ezzel párhuzamosan a transz-zsírsav tartalom csökkentése természetes eredetű takarmány-adalékokkal. Az elmúlt években amerikai kutatók vizsgálták a transz-zsírsavak fogyasztásának élettani hatásait, veszélyeit. A transz-zsírsavak nagyobb mennyiségben a részlegesen hidrogénezett olajokkal kerülnek a modern ember étrendjébe. Ilyen részlegesen hidrogénezett zsírokat, olajokat nagy mennyiségben használják a gyorséttermek, de megtalálhatók az édes és sütőipari kész- és félkész termékekben is. A természetben transz-zsírsavak csak kis mennyiségben fordulnak elő. Ennek markáns példája a kérődzők húsában és tejében előforduló transz-vakcénsav, amely a bendő bakteriális emésztése miatt jelenik meg a tejben, de normális esetben nem haladja meg a 2 rel %-ot. Néhány egyedi zsírsav is az érdeklődés középpontjába került előnyös élettani hatása révén. A konjugált-linolsav (CLA) testzsír csökkentő-, míg a gamma-linolénsavnak tumor ellenes hatását írták le a kutatási eredmények. Előadásunkban a zsírsavösszetétel meghatározás analitika problémáit szeretnénk felvázolni egy gyakorlati példához kapcsolódóan: A zsírsavak minőségi azonosításának problémái. A helyzeti- és a cisz-transz zsírsav izomerek elválasztása, illetve a többszörösen telítetlen zsírsavak azonosítása. A szabványos és valódi zsír-tartartalom közötti különbség, az ebből adódó problémák. A mennyiségi meghatározási módszerek összehasonlítása, a különböző meghatározási módszerekből adódó eredménykülönbségek okai. 15

21 GUAR-GUMI PCP ÉS DIOXIN SZENNYEZETTSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEINEK ANALITIKAI NYOMONKÖVETÉSE Búza László, Ácsné Kovacsics Loréna, Schill Judit, Jóźwiak Ákos, Lovász Csaba, Domány Gábor, Kereszturi József, Muránszky Géza Egy indiai származású guar-gumi adalékanyag dioxin és pentaklórfenol (PCP) szennyezettségével kapcsolatos RASFF riasztás, a termék széleskörű élelmiszeripari felhasználása miatt, a fogyasztók számára komoly veszélyforrást jelentett. A riasztást követően az MgSzH Központ létrehozta az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Esemény Központot (ÉTEK). Az ÉTEK feladata lett a témával kapcsolatos igazgatási és laboratóriumi témák menedzselése. A dioxin és egyéb POP (Persistent Organic Pollutants) szennyezők MRL értékeit az 1881/2006/EK rendelet, a mintavételt és a hatósági ellenőrzést pedig az 1883/2006/EK rendelet szabályozza. Az ÉTbI laboratóriumi szakemberei számára nem kis kihívást jelentett az azonnali metodika adaptálás, fejlesztés, a különböző mátrixokra történő validálás. Előadásunk arról szól, hogy milyen módszereken át tudjuk bizonyítani, hogy a PCP szennyezettség összefügg a dioxin tartalommal, a riasztásban szereplő guar-gumi esetében, bemutatjuk az analitikailag pontosan nyomon követhető eseményeket. Ezek által bizonyosságot nyertünk, hogy azokban a guar-gumi tételekben, amelyek PCP-t tartalmaztak, kimutathatóak a dioxinok is, s jellemzően azonos kromatográfiás profillal. Összehasonlításképpen egy más eredetű dioxin szennyezettség vizsgálati anyagát is bemutatjuk. Erre a lehetőséget úgyszintén a év egyik élelmiszerbiztonsági eseménye szolgáltatta, egy Kanadából érkezett határérték feletti dioxint tartalmazó rézszulfát tétel által. Természetesen a szennyezett guar-gumi tételek PCP és dioxin összefüggései tapasztalásában az EU más országaiban is hasonló volt a helyzet, ezért a RASSF riasztás kiegészítője és a DG SANCO állásfoglalása értelmében ezen guar-gumi szennyezettség esetén, a nagyszámú PCP és dioxin együttes vizsgálati adatok alapján, a PCP vizsgálatot elfogadták szűrő (screening) módszerként. Végezetül, a guar-gumival kapcsolatos élelmiszerbiztonsági események lezárásaként a laboratóriumi vizsgálatok alapján meghozott hatósági igazgatási döntések statisztikáit, illetve tapasztalatait ismertetjük. 16

22 GUAR-GUMI DIOXIN SZENNYEZETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATI ASPEKTUSA Ácsné Kovacsics Loréna, Domány Gábor, Búza László A guar-gumi (India Glycol Ltd.) dioxin szennyezettségével kapcsolatos RASFF riasztás a termék széleskörű élelmiszeripari felhasználása miatt, a fogyasztók számára komoly veszélyforrást jelenthet. A riasztást követően az MgSZHK ÉTbI azonnal létrehozta az ÉTEK (Élelmiszer és Takarmány-biztonsági Esemény Központ) koordinációs csoportját. Feladata a fogyasztók egészségének védelme érdekében az élelmiszerbiztonsági intézkedések, többek között szennyezett tételek azonnali zárolása, a guar-gumi adalék-alapanyagot forgalmazók, felhasználók, stb. dioxin szennyezettségének vizsgálati elrendelése is. A dioxin- és egyéb POP (Persistent Organic Pollutants) szennyezők MRL értékeit a 1881/2006/EK rendelet, a mintavételt és a hatósági ellenőrzést pedig a 1883/2006/EK rendelet szabályozza. A 2006/794/EK ajánlás a 27 tagország számára az egyes élelmiszerfajtákból (termék, hal, hús, tej, tojás, egyéb) minimálisan vizsgálandó mintaszámot írja elő. Összességében 2000 db vizsgálatot jelent, így az EFSA a megküldött vizsgálati eredményekből látja a tagországok élelmiszer dioxin szennyezettségi szintjét, az adatok összesítését követően pedig el tudja végezni a szükséges kockázatbecslést. Már kis koncentrációban is igen toxikus származékokról lévén szó (főleg a tetra- és a penta- PCDD és PCDF kongenerek), a vizsgálatnál követelmény a nagyérzékenységű, izotóppal jelzett, specifikus módszer alkalmazása, ami a nagyfelbontású HRGC/HRMS készülék alkalmazását jelenti. (Más műszerrel végzett vizsgálati eredmény csak akkor elfogadható, ha azt HRGC/HRMS módszerrel is megerősítették). Az EPA 1613, az EPA 8280 A, valamint hulladékra alkalmazandó EN 1948 szabványok az elfogadottak. Intézetünk az EPA 1613 alapján kidolgozott, OÉVI.VM.Diox/49 HRGC/HRMS akkreditált módszert alkalmazza a dioxin szermaradékok vizsgálatára. Augusztus-szeptember hónapban 81 db minta dioxin szermaradék vizsgálatát végeztük el, melyből mindössze egy termék, mely a RASFF-on is jelzett szennyezett, az India Glycol Ltd. által forgalmazott alapanyag szállítmányból származott, haladta meg a rendeletben előírt 0,75 pgwho-teq g/termék határértéket. Kettő tételben mértünk kevésbé toxikus okta- és hepta kongénert, de összességében a dioxin koncentráció nem haladta meg a rendeletben meghatározott MRL értéket. 79 db minta aggálymentes (0,2101 pgwho-teq g/termék) volt. 17

23 FÜSTÖLT HALKONZERVEK POLICIKLIKUS AROMÁS SZÉNHIDROGÉN (PAH) VIZSGÁLATA HPLC-FLD MÓDSZERREL Sitkei András, Ácsné Kovacsics Loréna, Búza László A policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) a POP szennyezők körébe tartozó, már kis koncentrációban is toxikus vegyületek. Előfordulásuk a kisebb molekulatömegű kétgyűrűs naftalintól a többgyűrűs, nagyobb molekulatömegű pirénekig terjed. Ezek a komponensek döntően környezeti szennyezésként kerülhetnek az élelmiszerekbe, így számos irodalom foglalkozott a víz, levegő, tengeri üledék, növényi olajok, tea, kávé, stb. PAH kontaminációjával, de a füstölés, mint technológiai lépés is forrás lehet. Az EU és az EPA (Enviromental Protection Agency) a rákkeltő, genotoxikus anyagok prioritási listáján elsőként említi ezen szennyezőket. A 1881/2006/EK rendeletben benzo(a)pirén komponensre, mint marker vegyületre füstölt termékek esetén 5 µg/kg, olajok esetén 2 µg/kg MRL értéket állapított meg. Az általunk vizsgált minták füstöl termékek és tengeri halak, puhatestűek. A 16 PAH komponens meghatározása az ISO/CD szabvány szerint nagy hatékonyságú folyadék-kromatográfiás (HPLC-FLD) műszeres méréssel történik december 19-én Németország jelezte a RASFF-on, hogy egy magyar cég által forgalmazott füstölt sprotni olajban termék határérték feletti PAH (halhús 7,6 ppb olaj tekintetében 46,1 ppb benzo(a)pirén) szermaradékot tartalmaz. A magyar hatóság a riasztást követően azonnal eljárt, úgy, hogy az összes raktáron lévő, a cég által forgalmazott, a szóban forgó gyártó cég által gyártott tételt zárolta, és a tételekből PAH szermaradék vizsgálatra a 333/2006/EK mintavételi előírás szerint, mintát küldetett az MgSZHK ÉTbI NRL laboratóriumába. 1/PAH:1/2007 főkönyvi számú olajos hal: a füstölt halhúsban 12.4 μg/kg, az olajban 27.6 μg/kg benzo(a)pirén tételekből szintén határérték feletti szermaradékot mutattak: 5552/PAH:728: olajban 11.9 µg/kg 5553/PAH:729: olajban 11.9 µg/kg 5553/PAH:730: olajban 10.3 µg/kg. A2007-MgSZHÉTbI /PAH/000373: halhús 9.3 μg/kg, olaj 17.0 μg/kg. A2007-MgSZHÉTbI /PAH/ : halhús 7.2 μg/kg, olaj 26.0 μg/kg Ennek alapján a hatóság a forgalomból történő visszahívásra kötelezte a forgalmazót. 18

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA 2011. évi 38. füzet ELŐSZÓ Kedves Kolleganők és Kollegák! Budapest,

Részletesebben

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1085/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Észak-magyarországi Regionális Intézete Regionális Mikrobiológiai

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) a NAT-1-1210/2007 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1261/2007 számú akkreditált státuszhoz M.A.H. FOOD-CONTROLL Termelõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma

Részletesebben

A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA

A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA 854/2004/EK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE AZ EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ TERMÉKEK HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES SZABÁLYOK

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum/Osztály

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi

Részletesebben

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30)

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30) MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30) ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS (2014. január 27, Továbbképzés előadóterem,

Részletesebben

Mikotoxinok jelenléte a takarmányokban

Mikotoxinok jelenléte a takarmányokban Mikotoxinok jelenléte a takarmányokban 23-21 Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Európai Élelmiszerlánc Parlament FOODLAWMENT Kiemelten Közhasznú

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1210/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi

Részletesebben

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály Környezetmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Veszprémi

Részletesebben

A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja

A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja élelmiszerek és környezeti minták, ivóvíz valamint kozmetikai szerek szabványos mikrobiológiai módszerekkel

Részletesebben

MgSzHK, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság

MgSzHK, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Állati eredetű élelmiszerek mikrobiológiai biztonsága Sréterné Dr. Lancz Zsuzsanna, Frankovicsné Dr. Adrián Erzsébet, Dr. Fekete Attila és Dr. Kissné Fias Krisztina MgSzHK, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 2008 769 MIKOTOXINOK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN: MEGJELENÉSÜK A JUHTEJBEN ÉS A JUHKEFIRBEN

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2013. jan. 28-31) Élelmiszer-higiénia

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2013. jan. 28-31) Élelmiszer-higiénia MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2013. jan. 28-31) Élelmiszer-higiénia Állat-egészségügyi Igazgatás 2012. évi 39. füzet 1 ELŐSZÓ Kedves

Részletesebben

Liofilchem Chromatic termékcsalád

Liofilchem Chromatic termékcsalád Liofilchem Chromatic termékcsalád Kromogénes tápközegek mikrobaazonosításhoz és az antibiotikum rezisztencia vizsgálatához Liofilchem Chromatic Salmonella Szelektív kromogénes tápközeg a Salmonella spp.

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.)

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) ÁLLATHIGIÉNIA ÁLLATTENYÉSZTÉS GENETIKA TAKARMÁNYOZÁSTAN 2015. évi 42. füzet ELŐSZÓ

Részletesebben

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1007/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapest Fõváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Közegészségügyi Laboratóriumi

Részletesebben

A kockázat-becslés aktuális kérdései, különös tekintettel az élelmiszerbiztonságra

A kockázat-becslés aktuális kérdései, különös tekintettel az élelmiszerbiztonságra A kockázat-becslés aktuális kérdései, különös tekintettel az élelmiszerbiztonságra BIACS Péter Ákos ny. egyetemi tanár, prof. emeritus Szent István Egyetem, Élelmiszer-tudományi Kar Mikrobiológiai és Biotechnológiai

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136 Budapest, Tátra utca 27/b.)

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK ÉLELMISZER-HIGIÉNIA 2010. évi 37. füzet 2011. január 24-27. között a SzIE ÁoTK-n tartott

Részletesebben

Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok

Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok ELEMZÉS TANÁCSADÁS TERVEZÉS WWW.WESSLING.HU Célunk, hogy széleskörű szolgáltatási kínálatukkal az élelmiszervállalkozók számára közvetlen és hosszú távú támogatást biztosítsunk

Részletesebben

HATÁROZATOK. (az értesítés a C(2017) számú dokumentummal történt) (Csak a német nyelvű szöveg hiteles)

HATÁROZATOK. (az értesítés a C(2017) számú dokumentummal történt) (Csak a német nyelvű szöveg hiteles) 2017.11.29. L 313/5 HATÁROZATOK A BIZOTTSÁG (EU) 2017/2201 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2017. november 27.) az Escherichia coli BL21 törzsével előállított 2 -fukozil-laktóznak a 258/97/EK európai parlamenti

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (6) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (6) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (6) a NAH-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Kft. 4 Veszprémi Regionális Élelmiszerlánc-mikrobiológiai

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1765/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: SEQOMICS Biotechnológiai Kft. Élelmiszerbiztonsági laboratórium 6782 Mórahalom,

Részletesebben

A Campylobacter jelentősége az EU-ban és Magyarországon, a várható jogszabályi változások

A Campylobacter jelentősége az EU-ban és Magyarországon, a várható jogszabályi változások A Campylobacter jelentősége az EU-ban és Magyarországon, a várható jogszabályi változások Sréterné Lancz Zsuzsanna NÉBIH ÉTbI Élelmiszer Mikrobiológiai Nemzeti Referencia Laboratórium Epidemiológiai helyzet

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai

Részletesebben

Salmonella vizsgálatok és salmonella helyzet. Dr.Lebhardt Károly M.A.H.Food-Controll Kft

Salmonella vizsgálatok és salmonella helyzet. Dr.Lebhardt Károly M.A.H.Food-Controll Kft Salmonella vizsgálatok és salmonella helyzet Dr.Lebhardt Károly M.A.H.Food-Controll Kft Salmonellák bemutatása Enterobacteriaceae családba tartozó Gramnegatív pálcák, körülcsillósak, aktívan mozognak (kivéve

Részletesebben

A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály

A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály Hazánk GMO mentes stratégiája - 53/2006. (XI. 29.) OGY határozat

Részletesebben

a NAT-1-1013/2008 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1013/2008 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1013/2008 számú akkreditált státuszhoz A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. Kutató-Élelmiszervizsgáló és Nyerstej Minõsítõ Laboratóriuma

Részletesebben

Zoonózisok és élelmiszer eredetű események Európában az EFSA és az ECDC 2012 évi zoonózis jelentése alapján

Zoonózisok és élelmiszer eredetű események Európában az EFSA és az ECDC 2012 évi zoonózis jelentése alapján Zoonózisok és élelmiszer eredetű események Európában az EFSA és az ECDC 2012 évi zoonózis jelentése alapján Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária Kerekes Kata NÉBIH-ÉKI 2014. április 15. Miről lesz szó? Hogyan

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1792/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Tudományos

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI FORGALOMBAN KAPHATÓ TEJIPARI TERMÉKEK HIGIÉNIAI MINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI FORGALOMBAN KAPHATÓ TEJIPARI TERMÉKEK HIGIÉNIAI MINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI FORGALOMBAN KAPHATÓ TEJIPARI TERMÉKEK HIGIÉNIAI MINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA VARGA L. MAJERCSIK D. Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, Élelmiszer-tudományi

Részletesebben

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény -

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény - Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési szempontjai és a hatósági tapasztalatok - MÉKISZ rendezvény - Kovács Krisztina osztályvezető Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2014 nyilvántartási számú (4) akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2014 nyilvántartási számú (4) akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH-1-1483/2014 nyilvántartási számú (4) akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ

Részletesebben

Termék- és tevékenység ellenőrzés tervezése

Termék- és tevékenység ellenőrzés tervezése Termék- és tevékenység ellenőrzés tervezése Tirián Attila NÉBIH Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság 2016. November 15. Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia Időtáv 2013. október 8-tól hatályos

Részletesebben

Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar

Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bemutatkozás Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A 2009. ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL 2009. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATI PROGRAM VÉGREHAJTÁSA A 2009. évben módosított eljárási utasítás értelmében, 2009. évben is kéttípusú felülvizsgálat

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Körvizsgálatok

Körvizsgálatok 2012 Körvizsgálatok - 2012 1) Március 6. Enterococcus faecalis Pseudomonas aeruginosa 2) Május 15. Telepszám (37 C) Escherichia coli 3) Szeptember 10. Enterococcus faecalis Telepszám (22/37 C) 4) November

Részletesebben

Élelmiszerbiztonság mesterfokon. Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat?

Élelmiszerbiztonság mesterfokon. Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat? Élelmiszerbiztonság mesterfokon Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat? Mohácsiné Farkas Csilla Kis vízaktivitású élelmiszerek (Low Moisture Foods LMFs) azon élelmiszerek, amelyek

Részletesebben

TOJÓTYÚK - AKTUALITÁSOK

TOJÓTYÚK - AKTUALITÁSOK TOJÓTYÚK - AKTUALITÁSOK 2012. január 1-től Hagyományos (= fel nem javított ) ketrecben tojótyúk tartása tilos! 1999-től tudjuk, de 15 tagállam nem tudott átállni Átmeneti időszak: 2012. július 31-ig Garanciák

Részletesebben

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN Szerkesztette: Bánáti Diána Gelencsér Éva Budapest, 2007. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. Genetikailag módosított

Részletesebben

REGIONÁLIS BAKTERIOLÓGIAI LABORATÓRIUM. Klinikai bakteriológiai és kórházhigénés részleg

REGIONÁLIS BAKTERIOLÓGIAI LABORATÓRIUM. Klinikai bakteriológiai és kórházhigénés részleg REGIONÁLIS BAKTERIOLÓGIAI LABORATÓRIUM Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) által akkreditált vizsgálólaboratórium (NAT1 1458/2006) Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) által akkreditált vizsgálólaboratórium

Részletesebben

Élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálata

Élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálata Élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálata Mintavétel Az a művelet, melynek során valamilyen nagyobb egységből, azzal azonos összetételű, tulajdonságú és állapotú, de kisebb mennyiségű, a vizsgálat céljának

Részletesebben

A HACCP minőségbiztosítási rendszer

A HACCP minőségbiztosítási rendszer A HACCP minőségbiztosítási rendszer A HACCP története Kialakulásának okai A HACCP koncepció, bár egyes elemei a racionális technológiai irányításban mindig is megvoltak, az 1970-es évekre alakult ki, nem

Részletesebben

EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT

EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK III. EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT Írták: Szerkesztette: Bánáti Diána Budapest 2006. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK III. EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1483/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMA

Részletesebben

A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban

A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája

Részletesebben

A baromfi-egészségügy aktuális

A baromfi-egészségügy aktuális A baromfi-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos XIX. Derzsy-napok 2011. június 2-3. Témák: Az állategészségügyi

Részletesebben

Takarmányokba kevert állatgyógyászati szerek laboratóriumi vizsgálata.

Takarmányokba kevert állatgyógyászati szerek laboratóriumi vizsgálata. Debreczeni L., Keresztúri J., Marthné Schill J. Nemzeti Élelmiszerlánc biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Takarmányvizsgáló Nemzeti Referencia Laboratórium Budapest Takarmányokba

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138.

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138. A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 138. szám Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008.

Részletesebben

-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok

-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok ÉLELEM ÚTJÁN TERJEDŐ MEGBETEGEDÉSEK = elfogyasztott ételben, italban levő mérgező hatású anyag (mikroorganizmus, mérgező növény, vegyi anyag) okoz Jellemzői: rövid lappangási idő heveny, robbanásszerű

Részletesebben

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű

Részletesebben

IVÓVIZEK RADIOANALITIKAI VIZSGÁLATA

IVÓVIZEK RADIOANALITIKAI VIZSGÁLATA IVÓVIZEK RADIOANALITIKAI VIZSGÁLATA Ádámné Sió Tünde, Kassai Zoltán ÉTbI Radioanalitikai Referencia Laboratórium 2015.04.23 Jogszabályi háttér Alapelv: a lakosság az ivóvizek fogyasztása során nem kaphat

Részletesebben

Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében

Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében Szántó-Egész Réka 1, Mohr Anita 1, Sipos Rita 1, Dallmann Klára 1, Ujhelyi Gabriella 2, Koppányné Szabó Erika

Részletesebben

Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer

Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Szilvássy Z., Jávor A., Czeglédi L., Csiki Z., Csernus B. Debreceni Egyetem Funkcionális élelmiszer Első használat: 1984, Japán speciális összetevő feldúsítása

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.)

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS 2015. évi 42. füzet ELŐSZÓ Kedves

Részletesebben

Növényi zsírok, olajok specialistája

Növényi zsírok, olajok specialistája Finomított kókuszzsír Ez a termék az EC 178/2002-es szabályozás szerint készült, így alkalmas élelmiszer és takarmány gyártására. Minőségi paraméterek, szállításnál vagy csomagolásnál Szabad zsírsav tartalom,

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Védelemegészségügyi

Részletesebben

Pulyka légzőszervi betegségek

Pulyka légzőszervi betegségek Pulyka A kórokozók Légzőszervi Gyakorlati helyzet Betegségek Alacsony patogenitású madárinfluenza XXIII. DERZSY NAPOK 2015. június 4-5. Zalakaros A jelenlegi megoldások Merial Avian Technical Services

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1425/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1425/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1425/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Synlab Hungary Kft. Synlab Nyíregyházi Környezetanalitikai Laboratórium (4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

A hamisítások elleni küzdelem a borászati vizsgálólaboratórium munkája során

A hamisítások elleni küzdelem a borászati vizsgálólaboratórium munkája során Kárpátok-Eurorégió élelmiszerlánc felügyeleti körkk rkép A hamisítások elleni küzdelem a borászati vizsgálólaboratórium munkája során Előadó: Barátossy Gábor, MgSzH Központ Borminősítési Igazgatóság 1

Részletesebben

Fertőtlenítőszerek mikrobiológiai hatásvizsgálata során szerzett tapasztalatok (élelmiszeripar, állategészségügy)

Fertőtlenítőszerek mikrobiológiai hatásvizsgálata során szerzett tapasztalatok (élelmiszeripar, állategészségügy) Fertőtlenítőszerek mikrobiológiai hatásvizsgálata során szerzett tapasztalatok (élelmiszeripar, állategészségügy) dr. Németh Zsuzsanna mikrobiológus HUNGALIMENTARIA 2013. április 16-17. Salmonella Shigella

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 1060/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2013. október 29.) a bentonit valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről

A BIZOTTSÁG 1060/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2013. október 29.) a bentonit valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről HU 2013.10.31. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 289/33 A BIZOTTSÁG 1060/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2013. október 29.) a bentonit valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről

Részletesebben

A szalmonella gyérítési programokkal kapcsolatos útmutatók

A szalmonella gyérítési programokkal kapcsolatos útmutatók A szalmonella gyérítési programokkal kapcsolatos útmutatók dr. Pállai Gerda Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság, Járványügyi Osztály 2013. október 18.

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ. BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése

Az Országos Epidemiológiai Központ. BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése Az Országos Epidemiológiai Központ BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése Ideje: 2013. március 19-22. Regisztráció: március 19-én 9:30-10:00 óráig Helye:

Részletesebben

A MALDI-TOF tömegspektrometria alkalmazási és fejlesztési lehetőségei a patogén mikroorganizmusok vizsgálatában

A MALDI-TOF tömegspektrometria alkalmazási és fejlesztési lehetőségei a patogén mikroorganizmusok vizsgálatában A MALDI-TOF tömegspektrometria alkalmazási és fejlesztési lehetőségei a patogén mikroorganizmusok vizsgálatában Gorka Ágnes Lovász Csaba VolkDátum Gábor Hungalimentaria 2017.04.27. MALDI-TOF tömegspektrometria

Részletesebben

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31. Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: 2017. december 1-31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által koordinált téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus /78 számú előírás

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus /78 számú előírás MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 3-1-2003/78 számú előírás Mintavételi és vizsgálati módszerek az élelmiszerekben lévő patulin mennyiségének hatósági ellenőrzésére Sampling methods

Részletesebben

Az élelmiszer-biztonság aktuális kérdései Dr. Bognár Lajos november 24.

Az élelmiszer-biztonság aktuális kérdései Dr. Bognár Lajos november 24. Az kérdés Dr. Bognár Lajos 2017. november 24. NÉBIH az élelmiszerlánc-biztonság őre lelmiszer-biztonság aktuális NÉBIH a sokoldalú hivatal élelmiszerláncfelügyeleti szerv növénytermesztési hatóság talajvédelmi

Részletesebben

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Budapest, 2010. október 26. 2009. Az Agrárgazdasági

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1483/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMA (6600

Részletesebben

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA Jordán László elnökhelyettes 2015. január 5. A növényvédelem helye az élelmiszerláncban Élelmiszer-biztonság egészség Élelmiszerlánc-biztonság Egészség gazdaság - környezet

Részletesebben

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A Debreceni Szennyvíztisztító telep a kommunális szennyvizeken kívül, időszakosan jelentős mennyiségű, ipari eredetű vizet is fogad. A magas szervesanyag koncentrációjú

Részletesebben

Élelmiszerek. mikroszennyezőinek. inek DR. EKE ZSUZSANNA. Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium. ALKÍMIA MA november 5.

Élelmiszerek. mikroszennyezőinek. inek DR. EKE ZSUZSANNA. Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium. ALKÍMIA MA november 5. Élelmiszerek mikroszennyezőinek inek nyomában DR. EKE ZSUZSANNA Elválasztástechnikai Kutató és ktató Laboratórium ALKÍMIA MA 2009. november 5. Kémiai veszélyt lytényezők Természetesen előforduló mérgek

Részletesebben

Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak

Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak Horányi Tamás Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülte Étrend-kiegészítők, gyógyhatású

Részletesebben

A GINOP PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI

A GINOP PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI A GINOP 2.1.1-15-00433 PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI DR. SZABÓ ZOLTÁN FŐOSZTÁLYVEZETŐ ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2018. JANUÁR 26. GINOP 2.1.1-15-00433

Részletesebben

2009.október 14 16. Galyatet PROGRAM

2009.október 14 16. Galyatet PROGRAM PROGRAM 2009. október 14.szerda 10.00 Regisztráció 10.00 MTT Közgy lés 12.00 13.50 Ebédszünet (A posztereketkérjükszerdán 12.00 ig kirakni!) 13.50 Megnyitó Hirka Gábor S.1 14.00 15.45 Insilico toxicitásbecslés

Részletesebben

Antimikrobiális rezisztencia - komoly élelmiszerbiztonsági probléma

Antimikrobiális rezisztencia - komoly élelmiszerbiztonsági probléma Antimikrobiális rezisztencia - komoly élelmiszerbiztonsági probléma Az antimikrobiális rezisztencia a baktériumokban létrejövő olyan tulajdonság, amely alapján lehetővé válik, hogy a baktériumok elpusztítására

Részletesebben

HAZAI ANYATEJ- VIZSGÁLATA MINTÁK MIKOTOXIN SZENNYEZETTSÉGÉNEK SZABÓ ISTVÁN, KOSZTYI EVELIN, KRISZT BALÁZS TOX 18 LILLAFÜRED, OKTÓBER 17.

HAZAI ANYATEJ- VIZSGÁLATA MINTÁK MIKOTOXIN SZENNYEZETTSÉGÉNEK SZABÓ ISTVÁN, KOSZTYI EVELIN, KRISZT BALÁZS TOX 18 LILLAFÜRED, OKTÓBER 17. HAZAI ANYATEJ- MINTÁK MIKOTOXIN SZENNYEZETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA SZABÓ ISTVÁN, KOSZTYI EVELIN, KRISZT BALÁZS NVKP_16-1-2016-0009 A TAKARMÁNY ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁG ERŐSÍTÉSE A TAKARMÁNYOK MIKOTOXIN- MENTESÍTÉSÉRE

Részletesebben

Fertőző betegségek járványtana. dr. Gyuranecz Miklós MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet

Fertőző betegségek járványtana. dr. Gyuranecz Miklós MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Fertőző betegségek járványtana dr. Gyuranecz Miklós MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Fogalmak Fertőző betegség: olyan betegség, melyet specifikus fertőző ágens vagy annak terméke hoz létre. Ezek közvetlenül

Részletesebben

a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Preventív Igazgatóság, Közegészségügyi

Részletesebben

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeriparral, valamint a 3/2010. VM rendelet végrehajtásával kapcsolatos elképzeléséről

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeriparral, valamint a 3/2010. VM rendelet végrehajtásával kapcsolatos elképzeléséről Tájékoztató a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeriparral, valamint a 3/2010. VM rendelet végrehajtásával kapcsolatos elképzeléséről Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért

Részletesebben

AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE

AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi kar Egzotikusállat és Vadegészségügyi Tanszék AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Dr. Marosán Miklós és Dr. Tóth Tamás Budapest 2015. 03.

Részletesebben

AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA

AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA A MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK KONFERENCIÁJA TOX 2018 Konferencia - Lillafüred, 2018. október 17-19. AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA

Részletesebben

Dr. Kriszt Balázs tanszékvezető egyetemi docens

Dr. Kriszt Balázs tanszékvezető egyetemi docens Dr. Kriszt Balázs tanszékvezető egyetemi docens Élelmiszerek, takarmányok mintavétele aflatoxin-vizsgálatokra, a mikotoxinok bevitele az állati szervezetbe a takarmányokon keresztül Szipola Ilona Élelmiszerbiztonsági

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 208/2006/EK RENDELETE

A BIZOTTSÁG 208/2006/EK RENDELETE 2006.2.8. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 36/25 A BIZOTTSÁG 208/2006/EK RENDELETE (2006. február 7.) az 1774/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet VI. és VIII. mellékletének a biogáz- és komposztálóüzemekre

Részletesebben

Kőolaj- és élelmiszeripari hulladékok biodegradációja

Kőolaj- és élelmiszeripari hulladékok biodegradációja Kőolaj- és élelmiszeripari hulladékok biodegradációja Kis Ágnes 1,2, Laczi Krisztián, Tengölics Roland 1, Zsíros Szilvia 1, Kovács L. Kornél 1,2, Rákhely Gábor 1,2, Perei Katalin 1 1 Szegedi Tudományegyetem,

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1514/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1514/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1514/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 1 Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági

Részletesebben