ŐSMARADVÁNYOK NYOMÁBAN. Ipolytarnóc földtani megismerése I. kötet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ŐSMARADVÁNYOK NYOMÁBAN. Ipolytarnóc földtani megismerése I. kötet"

Átírás

1 ŐSMARADVÁNYOK NYOMÁBAN Ipolytarnóc földtani megismerése I. kötet

2 Ősmaradványok nyomában Ipolytarnóc földtani megismerése I. Eger 2016

3 Ősmaradványok nyomában Ipolytarnóc földtani megismerése I. A kötetet kiadja: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Felelős kiadó: Rónai Kálmánné igazgató A kötetet szerkesztette: Guba Szilvia, Szarvas Imre Technikai szerkesztés és grafikai-nyomdai előkészités: Guba Szilvia, Nicklas Larsson Megjelent 600 példányban Nyomdai munka: Polár Studió ISBN A kiadványban szereplő szöveg és képek szerzői jogvédelem alatt állnak. A mű a kiadó hozzájárulása nélkül nem reprodukálható, engedély nélküli felhasználása és publikálása nem megengedett.

4 Ipolytarnóc miocén flórája Hably Lilla Bevezetés Ipolytarnóc ősmaradványaira elsőként az a hatalmas kovásodott fatörzs hívta fel a figyelmet, amely ma is látható a kiállítási csarnokban. Kubinyi Ferenc 1836-ban talált rá a hatalmas fossziliára, amelyet a nép gyurtyánkő lócának nevezett el, feltehetően a recens erdő egyik uralkodó fájáról, a gyertyánról. Tájékoztatást először 1842-ben adott a fatörzsről, melynek 3,8 m volt a kerülete, átmérője 120 cm. Az akkor 42 m hosszú fatörzset a világhírű német tudós, Humboldt tiszteletére Petraefactum giganteum Humboldti-nek nevezte el. Az elnevezés még nem tükröz tudományos nevet, vagyis nem Linné binominális nomenklatúrája alapján született. Rendszertani hovatartozása ekkor még teljesen ismeretlen volt, de monumentális mérete felketette az akkori világ tudósainak érdeklődését. Az első, valóban tudományosnak mondható vizsgálatot Felix végezte el 1886-ban. Felismerte, hogy ősi fenyőféléről van szó, és a Pytyoxylon genusba sorolta. Később Tuzson János, a budapesti egyetem botanika profeszszora tanulmányozta a törzset, és anatómiai vizsgálatok alapján megerősítette a fenyőkhöz tartozását. Elnevezte Pinus tarnócziensis-nek, vagyis egy recens fenyőnemzetség nevet adott és új fajként írta le, Ipolytarnócról elnevezve a hatalmas fát. A híres német paleobotanikus professzor, Kräusel, 1949-ben vizsgálta a fát, és a Pinuxylon succiniferum alakkörbe sorolta. A Pinuxylon elnevezés utal arra, hogy xylotómiai vizsgálatok alapján határozták meg a törzset, vagyis a tudományban most is használatos szervnemzetség nevet adott a monstrumnak. Hazai kiemelkedő xylotómus kutatónk, a szegedi egyetem professzora, Greguss Pál először 1954-ben tanulmányozta a törzset és Pinuxylon lambertoidesnek nevezte el (Greguss, 1954), de mivel a fajnév tekintetében a tarnócziense élvez prioritást a nomenklatúrai szabályok szerint, ezt 1967-ben Pinuxylon tarnocziense-re módosította (Greguss, 1967). Mai legközelebbi rokonának a Pinus lambertoidest tartotta, amely Észak-Amerika nyugati részén, a Sierra Nevada lejtőin kb m magasságban él. Ezeken, a recens fajokhoz való hasonlításokon lehet vitatkozni, amit azonban teljes bizonyossággal állíthatunk, az, hogy valóban egy fenyőfáról van szó, mégpedig egy óriás fenyőről. Rokonságát tekintve azonban sok a bizonytalanság, és ökológiai igényeit tekintve, sokkal inkább a tengerparti, mediterrán jellegű fenyőkkel párhuzamosíthatjuk, mint a magas hegységiekkel. Az egykori flórára, vegetációra, szárazföldi környezetre és klímára azonban abból a nagyszámú növénymaradványból következtethetünk, amely a Botos-árok, Borókás-árok, Csapás-völgy, Fehér-hegy több pontjáról került elő, példányszámuk közelítőleg tízezer. Noha egyenként talán nem olyan látványosak, Dr Hably Lilla, egyetemi tanár Magyar Természettudományi Múzeum és a Nyugat Magyarországi Egyetem hably@bot.nhmus.hu 5

5 vagy híresek ezek a növényi leletek, mint a nagy fatörzs, vagy a lábnyomok, amely szintén igen jelentős leletanyag, azonban a híres fosszilia együttesről ezek nyújtják a legtöbb és leghitelesebb információt mind a szárazföldi környezetről, mind pedig a klímáról. Zömében levélmaradványok, kisebb részben termés leleteket tartalmazó flóra túlnyomó többsége a tufa (Gyulakeszi Riolittufa Formáció) alsó cm-es rétegéből került elő. A finom szemű tufában megőrződött a levelek finom erezete, a levél széle, sok az ép, teljes levél. Ezek alapján makromorfológiai vizsgálatokra kiválóan alkalmasak a maradványok, azonban sajnos kutikula nem maradt fenn, így mikromorfológiai tanulmányozásra nem alkalmas. A kutikula az élő levelek bőrszövetén kialakult réteg, amely meghatározott feltételek mellett fosszilizálódik, és több mint száz millió éven át is fennmaradhat. Mivel a kutikula teljesen leképezi a bőrszövetet, így a sejtfalak, gázcserenyílások, levél szőrök, szőralapok, mirigyek is láthatóak maradnak. Természetesen egy körültekintő kémiai feltárásra, majd nagyon finom mechanikus preparálásra van szükség ahhoz, hogy mindezt láthatóvá tegyük. A levélmaradványok első tudományos feldolgozása Jablonszky ( ) nevéhez fűződik, majd Rásky (1959, 1964, 1965) és Hably (1985, 1986) foglalkoztak a tufa flórájának feldolgozásával. Az alatta levő homokkő (Zagyvapálfalvai Tarkaagyag Formáció, lábnyomos homokkő) nagyságrenddel kevesebb és rosszabb megtartású növénymaradványt tartalmaz. Ezeket Pálfalvy (1976) és Hably (1985) publikálta. A flórában nagyon sok az egzotikus faj, köztük számos ép szélű, brochidodrom erezetű, ami rendkívül megnehezíti meghatározásukat, hiszen számos nemzetség, sőt család visel ilyen bélyegeket. A brochidodrom erezetet az jellemzi, hogy a másodrendű erek nem futnak ki a levél széléhez, hanem hurokszerűen visszakanyarodnak és csatlakoznak egymáshoz. Ez az erezet típus nagyon általános ép szélű levelek esetében, nem csoda hát, ha a száz évvel ezelőtt meghatározott fajokról ma esetenként mást gondolunk a tudomány fejlődésének köszönhetően. Mindenek előtt el kell különítenünk a tufában és az alatta levő homokkőben található flórát. A legtöbb maradvány a tufából került elő, és amikor Ipolytarnóc miocén flórájáról beszélünk, általában mindig erről van szó. A homokkő flórája ugyanis rendkívül szegényes mind darabszámban, mind 1. ábra Lobaria jablonszkyi Rásky megtartás tekintetében. 6

6 A tufa flórája A tufa flóráját jellemezve, növényrendszertani sorrenben haladva, a zuzmók szerepelnek az első helyen. Rásky Klára (1959) írt le egy zuzmófajt a korábbi Ipolytarnóc kutatóról, Jablonszkyról elnevezve Lobaria jablonszkyi Rásky néven. Nagyon jellegzetes morfológiájú maradványok ezek, amelyekekről azonban szerkezetük ismerete nélkül keveset mondhatunk (1. ábra). A flórában az alacsonyabb rendű növények közül kétséget kizáróan jelen vannak viszont a harasztok. Mindenek előtt a Pronephrium stiriacum (Unger) Knobloch et Kvaček nevű faj, amely a harmadidőszakban szélesen elterjedt Európa-szerte. Magyarországi lelőhelyeiken már a felső oligocénben igen jelentős (Hably et al. in press) számban található, és még a késő miocénben (Hably, 2013) is jelen van. További páfrányok, a Woodwardia muensteriana (Presl in Sternberg) Kräusel, Dryopteris kümmerlei Jablonszky, Asplenium sp., egy nedves erdő környezetét igazolják, amelyet nemcsak a talajnedvesség, hanem minden bizonnyal párás levegő is jellemzett. A flóra döntő többségét azonban az ún. magasabb rendű vagy virágos növények alkotják. Közülük a nyitvatermők alárendeltebbek a zárvatermőknél, bár helyenként a fenyőtűk nagy száma arról tanuskodik, hogy ezek erdőalkotó mennyiségben voltak jelen. A Tetraclinis salicornioides (Unger) Kvaček nyitvatermő magyarországi előfordulása az alsó oligocénre nyúlik vissza (2. ábra). A Tardi Agyag Formációból számos hajtását ismerjük a jellegzetes levélörvökkel. A felső oligocénből csupán egy lelet került elő, míg Ipolytarnócon szép számmal van jelen. Ezt 2. ábra Tetraclinis salicornioides (Unger) Kvaček követően elvétve fordul elő a miocén későbbi korszakaiban. Ipolytarnóc leghíresebb nyitvatermője, a már korábban is említett Pinuxylon tarnocziense (Tuzson) Greguss, amely mellett számos tűlevél került elő, amelyeket Pinus saturni Unger, Pinus sp. néven említ a szakirodalom. Sajnos, fenyő tobozok nem kerültek elő nagy számban, ill. jó megtartással, ami rendszertani hovatartozásuk megállapítását segítené. Rásky (1964) Araceites hungaricus néven említett maradványa feltehetően egy kis juvenilis fenyőtoboz. A flóra uralkodó többségét a zárvatermők alkotják. Különösen jelentősek a babérfélék (Lauraceae család), amely diverzitásukkal és dominanciájukkal egyaránt kiemelkednek a flórából. A babérlevelűek jelenlétét amely nemcsak a babérféléket foglalja magában Mai (1995) annyira dominánsnak tekinti, hogy extrém babérlevelű flóraként jellemzi Ipolytarnóc flóráját és önálló flóraegyüt- 7

7 tesbe sorolja. Leggyakrabban előforduló nemzetségük a Daphnogene, amely jellegzetes erezetével egyértelműen jól felismerhető. A Daphnogene széles elterjedésű Európa teljes harmadidőszakában. Az eocéntől kezdve ismert Magyarországon is, az oligocén folyamán még jelentősebbé válik. Egyes felső oligocén lelőhelyeken uralkodó nemzetség. Noha a teljes miocént végig kíséri, a miocén 3. ábra Litsea ipolytarnocense Hably fiatalabb korszakaiban jelentősége csökken, és a késő miocénban (pannon korszak) már csak reliktum elemként, ritkán fordul elő (Hably, 2013). A Daphnogene mellett Laurus és Laurophyllum nemzetségek fajai is jelen vannak, valamint egy ipolytarnóci endemizmus, a Litsea ipolytarnocense Hably, amely makromorfológiai sajátságaival is jól elkülönülő faj a flórában (3. ábra). A babér-félék mellett fontosak a liliomfa-félék (Magnoliaceae) is. Kiemelkedő a Juglandaceae család (diófafélék) jelenléte két faj dominanciájával, amely közül az egyik az Engelhardia orsbergensis (Wess. - Web.) Jähnichen, Mai - Walther a másik a Cyclocarya cyclocarpa (Schlecht.) Knobloch (4. és 5. ábra). Az előbbi Európa teljes harmadidőszakában igen elterjedt, de kimondottan a meleg periódusokhoz kötődik. Magyarországi lelőhelyek közül már az eocéntől ismerjük, majd az oligocénben is jelentős, a Tardi Agyag Formáció egyik uralkodó faja. Az alsó miocénben jelentős más flóráinkban is, majd a fiatalabb miocénből legtöbbször hiányzik. Legutolsó előfordulása a pliocén kori Gérce lelőhelyéről ismert (Hably & Kvaček, 1997). A Cyclocarya cyclocarpa 4. ábra Engelhardia orsbergensis (Wess. & Web.) Jähnichen, Mai et Walther 5. ábra Cyclocarya cyclocarpa (Schlecht.) Knobloch 8

8 a flóra jellegzetes faja, amelyet az Ipolytarnóchoz közeli, azzal azonos formációba tartozó Lipovany (Szlovákia) flórájából írtak le (Nemejc & Knobloch, 1973). A diófa-félék másik jellegzetes innen leírt faja, a Carya bartkói Hably (Hably, 1985), amely Bartkó Lajos geológusnak, Ipolytarnóc kiemelkedő kutatójának állít emléket (7. ábra). A flóra egyik különleges faja a Platanaceae családhoz tartozó Platanus neptuni (Ettingshausen) Bůžek, Holý et Kvaček (6. ábra). Ez a faj azonban, ellentétben a fiatalabb miocéntől máig ismert platán fajokkal, paleotrópusi elem. Egyszerű leveleivel, finoman fogazott levél szélével egyáltalán nem mutatja a mai platán jellegzetes levél típusát. Tudományos felismerésénél a kutikula vizsgálat, a termések és az in situ pollenvizsgálatok is nagy szerepet kaptak. Mind e mellett ma is él egy olyan platán faj, a Platanus kerii, amelynek levele egyszerű. Ez a Laosz területén élő faj közvetlenül nem tekinthető a Platanus neptuni leszármazottjának, azonban mutatja, hogy trópusi körülmények között élő, ősi fajok 6. ábra Platanus neptuni (Ettingshausen) Bůžek, Holý et Kvaček 7. ábra Carya bartkoi Hably más morfológiával rendelkeztek, mint a mai, mérsékelt klímán élők. A Platanus neptuni magyarországi lelőhelyei az oligocéntől ismertek, és egyes oligocén lelőhelyeken tömeges előfordulásuk jellemző. A miocénből nálunk csak Ipolytarnócról ismert, ahol uralkodó, erdőalkotó mennyiségben van jelen. Tömeges megjelenését a meleg, nedves klíma erősen támogatta. A Berberidaceae-hez tartozó Mahonia érdekes eleme a flórának. A nemzetség gyakran szárazabb élőhelyeken jelenik meg, így lehetséges, hogy egy mikroklimatikusan szárazabb élőhelyen élt a növény. Gyakori előfordulásáról nem beszélhetünk, mindössze egy példánya került elő. Jó okunk van ezért feltételezni, hogy esetleg messzebbről szállítódott és került be a flórába. Az épszélű tölgyek, így a Quercus apocynophyllum Ettingshausen is alárendelten van jelen a lelőhelyen. Ezt a fajt az európai oligocénből több helyről említik, és hazánkból is az oligocén flórákból ismert. 9

9 8. ábra Pungiphyllum cruciatum (Al. Braun) Frankenhäuser et Wilde Érdekes eleme a flórának a Pungiphyllum cruciatum (Al. Braun) Frankenhäuser et Wilde, amely erősen karéjos leveleivel dekoratív, különleges eleme a flórának (8. ábra). A faj Magyarországról az egri Wind-téglagyár felső oligocén rétegeiből is előkerült. Egzotikus növény, amelynek rendszertani hovatartozása erősen vitatott. A flórában járulékos vagy ritka járulékos elemként jelen van még a Diospyros brachysepala Al. Braun, Elaeocarpus palaeolanceolatus Kolakovskij, Spiraea sp., Leguminosae gen et sp., Kadsura protowightiana Rásky, Daphne oeningensis (Al. Braun) Weyland, Myrtophyllum sp., protomulticaulis (Rásky) Hably, Schefflera gaudini (Saporta) Rásky, Schefflera protolucescens Rásky, Tricalysia protojavanica Rásky, Erythrospermophyllum ipolytarnocense Rásky, Omphaleaephyllum ipolytarnocense Rásky valamint több más egzotikus, ritka, endemikus faj. A közel ötven kétszikű taxon mellett jelentősek az egyszikűekhez tartozó pálmák, így a Sabal major (Unger) Heer legyezőpálma, valamint a Calamus noszkyi Jablonszky néven ismert kúszópálma. Ugyancsak egyszikű kúszócserje a Smilax is, amely több fajjal is jelen van a flórában, így a S. weberi Wessel fajjal, amely a harmadidőszakban általánosabban elterjedt, és a magyarországi lelőhelyeket tekintve a felső oligocéntől a késő miocénig (Hably 2013) előfordul, valamint egy ettől merőben eltérő fajjal, amely a ma élő S. aspera L.-hez hasonlít. Ez utóbbinál a levél széle apró tüskeszerű képleteket visel, úgy, mint a mai S. aspera faj, amely a mediterránum gyakori kúszónövénye. A liánok jelenléte a flórában azt mutatja, hogy erdőkben kialakult a liánszint, amely a trópusi-szubtrópusi területekre jellemző. A homokkő flórája A homokkő flórájából mindössze néhány fajt lehetett kimutatni. Ennek az az oka, hogy a homokkőben lényegesen kevesebb növénymaradvány maradt fenn, mivel a durva szemű üledékben megtartásuk sokkal rosszabb, mint a finom szemű tufában, így sok esetben nem ismerhetők fel a taxonok teljes bizonyossággal. Megállapítható azonban, hogy a flóra összetétele alapvetően nem különbözik a tufáétól, csak lényesegen szegényebb. A homokkőben ugyanazok a fajok ismerhetők fel, amelyek a tufában uralkodóak voltak (Pinus sp., Daphnogene div. sp., Platanus neptuni, Engelhardia orsbergensis, stb., mindössze egyetlen levél alapján leírt faj van, az Ulmus pyramidalis Goeppert, amely viszont csak a homokkőből került elő, a tufából nem. Ez azzal magyarázható, hogy az U. pyramidalis ártéri növény volt, így az ártéri flórát reprezentáló homokkő flórá- 10

10 ban fosszilizálódott. A faj egyébként a felső oligocén flórákban, hasonló jellegű ártéri környezetben elterjedt (Hably, 1988,1989, 1990, 1993). Lipovany (Szlovákia) flórája Amikor Ipolytarnóc flórájáról beszélünk, meg kell említenünk a tőle légvonalban 6 kilométerre Szlovákiában fekvő Lipovany (Romhánypuszta) flóráját. Ez ugyanabban a riolittufában (Gyulakeszi Riolittufa Formáció) található, mint Ipolytarnóc leletei, valójában geológiai szempontból azzal teljesen azonos képződmény, amit úgy kell értelmeznünk, mint az ipolytarnóci flóra egy távolabbi gyűjtőpontját. Nemejc és Knobloch cseh paleontológusok 1966-ban találtak növénymaradványokat a tufában. Mindössze harminc lenyomatot gyűjtöttek be, majd a későbbi gyűjtést meghiúsította a lelőhely megszűnése. Példányaikat publikálták (Nemejc & Knobloch 1973), ezek azonos fajok Ipolytarnóc tufa flórájában előfordulókkal. Amennyiben összevetjük a flóralistákat, az eltérések a korábbi nevezéktani különbségekből adódnak. A babérfélék dominanciája ennek a kis együttesnek az anyagából is egyértelműen látható. Mellette az Engelhardia orsbergensis, Engelhardia macroptera, Cyclocarya cyclocarpa, Calamus noszkyi jelentősek, és több más faj is előfordul. 9. ábra Daphnogene bilinica (Unger) Kvaček et Knobloch Növénytársulások Noha a recens flórákkal azonos értelemben nem beszélhetünk növénytársulásokról, mégis kirajzolódik egy-két olyan együttes előfordulás, amely a miocénben valamiféle növénytársulás lehetett Ipolytarnócon. Ezek elkülönítésére azért van lehetőségünk, mert a gyűjtések több gyűjtőpontról történtek és amelyek helyeit nagyon pontosan fel is tüntették a régi gyűjtésekben is. Az egyik leggazdagabb lelőhely Botos-árok V., ahol az Engelhardia orsbergensis, a Cyclocarya cyclocarpa, a Calamus noszkyi, Daphnogene bilinica (Unger) Kvaček et Knobloch, valamint a Pinus saturni számottevő mennyiségben van jelen (9. ábra). Ebből az összetételből egy meglehetősen sűrű, többszintes erdő vegetáció szerkezete is kirajzolódik, ahonnan a lián szint (Calamus noszkyi) sem hiányzott. A cserjeszintben nagy szerepe lehetett a Daphnogene-nek, míg a fenyők védő ernyőt képeztek fölötte, hasonlóan a mai Kanári-szigeteki modellhez. Ennek a szigetcsoportnak legnagyobb tagján, Tenerifén a babérlombú erdőket valódi babérfák alkotják, ne- 11

11 vezetesen az endemikus Laurus canariensis. A babérerdők fölött nagyon szép fenyveserdők díszlenek, az ősi, reliktumként fennmaradt Pinus canariensis erdői (Borhidi, 2002). A Botos-árok IV. lelőhelyen túlnyomó többségében Platanus neptuni példányokat találunk, ezen kívül egyetlen más faj sincs itt uralkodó mennyiségben. A Platanus neptuni erdőbe csupán egy-egy Engelhardia orsbergensis, Cyclocarya cyclocarpa, vagy Pungiphyllum cruciatum keveredett, míg a cserjeszintet a babérfélék széles választéka adta, így a Daphnogene bilinica, Laurus princeps (10. ábra), Litsea ipolytarnocense. Kúszó növények közül kis mennyiségben itt is jelen van a Calamus noszkyi kúszópálma. A Botos-árok II. lelőhelyen az egyik legkülönlegesebb együttessel találkozunk. A Pungiphyllum cruciatum előkerült példányainak tömege (64%-a) itt található, ez a faj uralkodó, erdőalkotó lehetett ezen a területen. A Calamus noszkyi is itt mutatja legnagyobb 10. ábra Laurus princeps Heer maximumát, a példányok 47% innen került ki, a harmadik uralkodó faj pedig a cserjeszintet alkotó Daphnogene bilinica lehetett. Ezen a helyen a páfrányok is tetten érhetők a gyepszintben, elsősorban a Woodwardia muensteriana jelenlétével. A Borókás-árokból szinte kizárólag Engelhardia orsbergensis és Cyclocarya cyclocarpa került elő, hasonlóan a Botos-árok V. lelőhelyhez, ami megerősíti azt a feltételezést, hogy a két faj ezen a területen társulást alkotott. A Csapás-völgy lelőhely legyezőpálmában (Sabal major) gazdag, ami a mai trópusi nyílt, homokos tengerpartok növényzetére emlékeztet. Ipolytarnóc szárazföldi klímája Ipolytarnóc flóráját alkotó flóraelemek csaknem valamennyien paleotrópusiak. A babérfélék uralkodó jellege, a pálmák gyakorisága egyértelműen mutatja, hogy meleg, szubtrópusi klímán élt a flóra. A pálmák jelenléte nyilvánvalóvá teszi, hogy fagypont alá nem süllyedhetett a hőmérséklet a leghidegebb hónapokban sem. Mérsékelt klímaigényű, ún. arktotercier flóraelem alig fordul elő. E tekintetben jelentős eltérést mutat más, hasonló korú európai flóráktól, ahol ez utóbbiak váltak uralkodóvá a korai miocénben. Ezzel szemben Ipolytarnóc babérlevelűekkel és más paleortrópusi elemekkel jellemzett, sok egzotikus fajt tartalmazó melegigényes flórája szubtrópusi-trópusi klímáról tanúskodik (11. ábra). Mind florisztikai, mind klímaigény tekintetében jelentős eltérést mutat viszonylag közeli területektől is (pl. csehországi flórák), ami azt a feltevést bizonyít- 12

12 11. ábra Ipolytarnóc miocén vegetációjának rekonstrukciója, tusrajz. A képet Hably Lilla rekonstrukciója alapján Veresné Prohászka Antónia rajzolta. ja, miszerint a mainál délebbi szélességi fokon, az európai flóráktól bizonyos mértékig elszigetelten élt ez a flóra (Hably & Kázmér, 1996). A flóra összetétele alapján kirajzolódó klíma jellegét megerősítik és pontosítják a kvantitatív klímaelemzés adatai. A Coexistence Approach (Mosbrugger & Utescher, 1997) módszerén alapuló analízis pontos értékeket adott a klímára (Erdei et al. 2007), így az évi középhőmérséklet o C-nak, a leghidegebb hónapok hőmérséklete o C-nak, a legmelegebb hónapok hőmérséklete o C-nak adódott, míg az évi átlagos csapadék mm-nek. Ezek az értékek valóban fagyok nélküli, erősen meleg, viszonylag csapadékos klímát tükröznek. A Kanári-szigeteki modell tehát nemcsak a flóra esetében állja meg a helyét, hanem a klíma vonatkozásában is párhuzamok vonhatóak. A magas évi csapadék mennyisége a tenger közelségét mindenképpen feltételezi, és egyben kizárja azt, hogy egy száraz évszakos szubtrópusi klíma uralkodott volna. Ezt erősíti a babérlevelűek gazdagsága is. 13

13 Felhasznált irodalom BORHIDI, A. (2002): Gaia zöld ruhája.- Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 331 pp. ERDEI, B., HABLY, L., KÁZMÉR, M., UTESCHER, T. & BRUCH, A. (2007): Neogene flora and vegetation development of the Pannonian domain in relation to palaeoclimate and palaeogeography. Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology, 253: GREGUSS, P. (1954): Az ipolytarnóci alsó-miocén megkövesedett famaradványok. Földtani Közlöny 84(1-2): GREGUSS, P. (1967): Fossil gymnosperm woods in Hungary from the Permian to the Pliocene. Akadémiai Kiadó, Budapest, 136 pp. HABLY, L. (1985): Early Miocene plant fossils from Ipolytarnóc, N Hungary. Geologica Hungarica ser. Palaeontologica, 45: HABLY, L. (1986): Analysis of leaf size of the Ipolytarnóc flora from a climatological point of view. Studia botanica hungarica, 19: HABLY, L. (1988): Egerian fossil flora from Kesztölc NW Hungary. Studia botanica hungarica, 20: HABLY, L. (1989): The Oligocene flora of Nagysáp. Fragmenta Mineralogica et Palaeontologica 14: HABLY, L. (1990): Egerian plant fossils from Vértesszőlős, NW Hungary. Studia botanica hungarica, 22: HABLY, L. (1993): Egerian plant fossils from Pomáz, Hungary. Fragmenta Mineralogica et Palaeontologica 17: HABLY, L. (2013): The Late Miocene flora of Hungary. Geologica Hungarica ser. Palaeontologica, 59: HABLY, L., ERDEI, B. & SELMECZI, I. (in press.): A late Oligocene (Egerian) flora from Környe, near Tatabánya, N Hungary Neues Jahrbuch für Mineralogie und Palaeontologie. HABLY, L. & KÁZMÉR, M. (1996): Short term floristic changes due to terrane displacement in the Miocene of Hungary. Fifth Conference of the International Organisation of Palaeobotany, Santa Barbara, California, Abstracts, p. 39. HABLY, L. & KVAČEK, Z. (1997): Early Pliocene plant megafossils from the volcanic area in West Hungary. Studia Naturalia 10: JABLONSZKY, J. ( ): A tarnóczi mediterrán korú flóra. (Über die mediterrane Flora von Tarnóc. Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve, 22(4): MAI, D. (1995): Tertiäre Vegetationsgeschichte Europas. Gustav Fischer Verlag, Jena, Stuttgart, New York, 691 pp. MOSBRUGGER, V. & UTESCHER, T., The coexistence approach a method for quantitative reconstructions of Tertiary terrestrial palaeoclimate data using plant fossils. Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology, 134: NEMEJC, F. & KNOBLOCH, E. (1973): Dia Makroflora der Salgótarjáner Schichtengruppe (Die Flora aus Lipovany). In (eds.) PAPP, A., RÖGL., F. - ŠENES, J.: Chronostratigraphie und Neostratotypen III. M2 Ottnangian, Bratislava, pp PÁLFALVY, I. (1976): Az ipolytarnóci lábnyomos homokkő növénymaradványai. Földtani Intézet évi jelentése 1974-ről: RÁSKY, K. (1959): The fossil Flora of Ipolytarnóc (Preliminary Report). Journal of Paleontology, 33(3): RÁSKY, K. (1964): Studies of Tertiary Plant-Remains from Hungary. Annales historico-naturales Musei Nationalis Hungarici, 56: RÁSKY, K. (1965): A contribution to the Study of the Tertiary Plant Remains from Hungary. Annales historico-naturales Musei Nationalis Hungarici, 57:

14 Ipolytarnóc tudományos kutatása 175 éves évfordulóján résztvevők a Kubinyi emlékfal előtt, az Ősfenyő Belépő Látogatóközpontban, 2011 (fotó: Baráz Csaba). Első sor, balról jobbra: Hably Lilla, Haas János, Mártonné Szalay Emő, Szarvas Imre, Svecz István, Mester Éva, Varga Ferenc, Márton Ferenc Hátsó sor, balról jobbra: Duska József, Kordos László, Juhász Árpád, Kákay Szabó Orsolya, Szabó Tibor, Tardy János, Gregan Emil 87

15 Tartalom Előszó 3 Hably Lilla Ipolytarnóc miocén flórája 5 Kákay Szabó Orsolya Ipolytarnóci ősmaradványok történeti adatai 15 Kecskeméti Tibor Kubinyi Ferenc életútja, földtani és tudományszervező munkássága 23 Kocsis László Újabb eredmények az ipolytarnóci cápafogas rétegről illetve annak faunájáról 53 Mártonné Szalay Emő Paleomágneses jelzőszintek és mágneses polaritás, avagy mit mond a paleomágnesség az ipolytarnóci vulkanitok koráról 77 Szarvas Imre Ipolytarnóc kutatásának rövid áttekintése 85 88

16

Melegkedvelő flóra elemek evolúciója

Melegkedvelő flóra elemek evolúciója Melegkedvelő flóra elemek evolúciója és klimatikus vonatkozásai Magyarország és az északi félgömb kainozoikumi flóráiban. (OTKA által támogatott kutatás) (Erdei Boglárka, Hably Lilla) A hajdani szárazföldi

Részletesebben

GEOLOGICA HUNTGARICA ser. PALAEONTOLOGICA fase Fasciculus 45 IPOLYTARNÓC ALSÓ-MIOCÉN KÖRŰ FLÓRÁJA

GEOLOGICA HUNTGARICA ser. PALAEONTOLOGICA fase Fasciculus 45 IPOLYTARNÓC ALSÓ-MIOCÉN KÖRŰ FLÓRÁJA GEOLOGICA HUNTGARICA ser. PALAEONTOLOGICA fase. 4 4-4 6. Fasciculus 45 IPOLYTARNÓC ALSÓ-MIOCÉN KÖRŰ FLÓRÁJA Dr. H a b l y L il l a EARLY MIOCENE PLANT FOSSILS FROM IPOLYTARNÓC, N HUNGARY by D r. L. H a

Részletesebben

Rendszertani és florisztikai vizsgálatok: Oligocén Csolnok Vörösvári Eocén Tatabánya

Rendszertani és florisztikai vizsgálatok: Oligocén Csolnok Vörösvári Eocén Tatabánya Vizsgálatainkkal arra kívántunk választ adni, hogy - a Belső Kárpáti Térség érintett eocénoligocén flóra-spektruma alapján kimutatható-e klíma- és florisztikai változás, milyen minőségűek ezek a változások,

Részletesebben

Szárazföldi környezeti rekonstrukció, ökoszisztéma dinamika és klímaváltozás az oligocén folyamán a Belső Kárpáti Térségben.

Szárazföldi környezeti rekonstrukció, ökoszisztéma dinamika és klímaváltozás az oligocén folyamán a Belső Kárpáti Térségben. Szárazföldi környezeti rekonstrukció, ökoszisztéma dinamika és klímaváltozás az oligocén folyamán a Belső Kárpáti Térségben. Taxonómiai és florisztikai kutatások eredményei: Részben új gyűjtések anyagát

Részletesebben

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves Leíró éghajlattan_2 Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves potenciális evapostranpiráció csapadék évszakos

Részletesebben

2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai:

2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó neve: Horváth Imre 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név: Horváth Imre Levelezési cím: 2051 Biatorbágy, Jókai u. 12.

Részletesebben

Magyarország növényvilága. Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet szoba /1718 mellék

Magyarország növényvilága. Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet szoba /1718 mellék Magyarország növényvilága Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet 7-608 szoba 20-90-555/1718 mellék tothz9@ludens.elte.hu zonalitás - a klímazónák kialakításáért felelős éghajlat meghatározó tényezői (hőellátottság,

Részletesebben

Ősnövények titkai. Dr. Erdei Boglárka. Magyar Természettudományi Múzeum, Növénytár

Ősnövények titkai. Dr. Erdei Boglárka. Magyar Természettudományi Múzeum, Növénytár Ősnövények titkai Dr. Erdei Boglárka Magyar Természettudományi Múzeum, Növénytár Denver Museum of Nature and Science Denver Museum of Nature and Science Denver Museum of Nature and Science A Természettudományi

Részletesebben

Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel

Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel Náfrádi Katalin Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel Szeged, 2016. december 7. www.meetthescientist.hu 1 26 Harvard Forest Fulbright kutatói ösztöndíj, 3 hónap www.meetthescientist.hu

Részletesebben

Az éghajlati övezetesség

Az éghajlati övezetesség Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt

Részletesebben

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei Oktató Dávid János főiskolai docens Elérhetőségek: E-mail: davidjanos@gmail.com Tel.: 82/505-844 belső mellék: 5706 Szoba: Új tanügyi épület 126.

Részletesebben

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba 4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK Dr. Varga Csaba Talajképző tényezők 1. Növényzet, állatvilág 3. Éghajlat 5. Domborzat 7. Talajképző kőzet 9. Talaj kora 11. Emberi tevékenység 1. Természetes növényzet és állatvilág

Részletesebben

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN Vágó János PhD hallgató, Miskolci Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék 1. A Bükkalja miocén kori vulkáni képződményei A Bükkalja

Részletesebben

Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok

Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok Mérsékelt övezet Elhelyezkedés Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok középhőmérséklete: 15-25 oc,

Részletesebben

A monszun szél és éghajlat

A monszun szél és éghajlat A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer

Részletesebben

Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához

Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához 1. Bevezetés A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához Keveiné Bárány Ilona SzTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék keveibar@earth.geo.u-szeged.hu

Részletesebben

Zuzmóflorisztikai kutatások a Balkánon (Lőkös László)

Zuzmóflorisztikai kutatások a Balkánon (Lőkös László) Zuzmóflorisztikai kutatások a Balkánon (Lőkös László) Az elmúlt 10 15 évben számos közös briológiai-lichenológiai expedíción jártunk a Balkánfélszigeten, többek között Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária,

Részletesebben

ŐSLÉNYTANI VITÁK (Discussiones Palaeontologicae), 24, Budapest. 1979* PP«73 B8 * FOLYAMÁN (MAKROELÓRA ALAPJÁN) Hably Lilla

ŐSLÉNYTANI VITÁK (Discussiones Palaeontologicae), 24, Budapest. 1979* PP«73 B8 * FOLYAMÁN (MAKROELÓRA ALAPJÁN) Hably Lilla 73 ŐSLÉNYTANI VITÁK (Discussiones Palaeontologicae), 24, Budapest. 1979* PP«73 B8 * k l í m a v á l t o z á s o k a k á r p á t -m e d e n c é b e n é s k ö r n y é k é n a.t e r c i e r FOLYAMÁN (MAKROELÓRA

Részletesebben

Általános klimatológia gyakorlat

Általános klimatológia gyakorlat Általános klimatológia gyakorlat Gál Tamás PhD hallgató tgal@geo.u-szeged.hu SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék 2009. április 2. Általános klimatológia gyakorlat III. Házi feladat. Természetes állapotban

Részletesebben

Ősmaradványok nyomában. Ipolytarnóc földtani megismerése I.

Ősmaradványok nyomában. Ipolytarnóc földtani megismerése I. Ősmaradványok nyomában Ipolytarnóc földtani megismerése I. Eger 2016 Paleomágneses jelzőszintek és mágneses polaritás, avagy mit mond a paleomágnesség az ipolytarnóci vulkanitok koráról Mártonné Szalay

Részletesebben

Paleobiológiai módszerek és modellek 11. hét

Paleobiológiai módszerek és modellek 11. hét Paleobiológiai módszerek és modellek 11. hét A diverzitás fajtái és mérőszámai Nagy őslénytani adatbázisok: Sepkoski The Fossil Record Paleobiology Database A diverzitás fogalma Diverzitás sokféleség az

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEGÖREGEBB "FÁJA", AZ IPOLYTARNÓCI

MAGYARORSZÁG LEGÖREGEBB FÁJA, AZ IPOLYTARNÓCI - 70 - MAGYARORSZÁG LEGÖREGEBB "FÁJA", AZ IPOLYTARNÓCI ÓRIÁSFENYŐ^ Márton Ferenc A Bükki Nemzet.i Park keretében működő Ipolytarnóci Természetvédelmi Terület 513 hektárán a miocén földtörténeti korból

Részletesebben

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu

Részletesebben

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Mint ismeretes, a Dobó-bástya 1976 júliusában leomlott, ezt követően a megmaradt részt balesetvédelmi okok miatt lerobbantották.

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira

A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira Crisicum 3. pp.73-78. A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira Penksza Károly Abstract New taxa of Körös-Maros National Park (Hungary) and Transylvania (Romania). This

Részletesebben

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Tanösvényein

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Tanösvényein Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Tanösvényein Budapesttől 140 km-re található kontinensünk egyik legösszetettebb és látványosan kiépített ősmaradvány lelőhelye, az 510 hektáros Ipolytarnóci Ősmaradványok

Részletesebben

VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN. PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu

VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN. PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu Kulcsszavak: növényfajok, edényes flóra, flóratartomány, védett fajok Összefoglalás

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények Szerkesztette Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez

Részletesebben

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. 4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. 4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Balatonfüredi Városi Értéktár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén

Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén 1. A Tarna és a Gortva forrásvidékének általános jellemzői A Tarna és a Gortva folyók forrásvidéke Magyarország és Szlovákia kevéssé kutatott,

Részletesebben

A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill)

A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill) A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill) A Kárpátok, de főleg a Balkán álkérész-faunája Európa más részeihez képest igen gazdag, a balkáni fauna

Részletesebben

Növényrendszertan. Moha és páfrány.

Növényrendszertan. Moha és páfrány. Növényrendszertan Moha és páfrány. Szerveződési szintek sejttársulás hajtásos növények sejtfonál telepes A növényi legók Sejttársulás Minden sejt megőrzi önállóságát= Nincs munkamegosztás Pl. zöldmoszatok

Részletesebben

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások

A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások Dr. Gombos Béla SZENT ISTVÁN EGYETEM Agrár- és Gazdaságtudományi Kar MMT Agro- és Biometeorológiai Szakosztályának ülése

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a

Részletesebben

A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI

A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI 1 Virág Margit, 2 Dr. Szűcs Péter, 1 Lakatos Attila, Mikó Lajos 1 VIZITERV Environ

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A magbank szerepe szikes gyepek fajgazdagságának fenntartásában

A magbank szerepe szikes gyepek fajgazdagságának fenntartásában A magbank szerepe szikes gyepek fajgazdagságának fenntartásában Tóth Katalin, Tóthmérész Béla, Török Péter, Kelemen András, Miglécz Tamás, Deák Balázs, Radócz Szilvia, Simon Edina, Lukács Balázs, Valkó

Részletesebben

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan

Részletesebben

Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.

Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI SÁRRÉT NEGYEDIDŐSZAKI VEGETÁCIÓJA. Molnár Marianna ELTE TTK Őslénytani Tanszék gmail. com 2011.

A FEJÉR MEGYEI SÁRRÉT NEGYEDIDŐSZAKI VEGETÁCIÓJA. Molnár Marianna ELTE TTK Őslénytani Tanszék gmail. com 2011. A FEJÉR MEGYEI SÁRRÉT NEGYEDIDŐSZAKI VEGETÁCIÓJA Molnár Marianna ELTE TTK Őslénytani Tanszék marianna.molnar84@ gmail. com 2011. Vázlat Bevezető Miért jó a pollenanalízis? Leülepedés Sárrét kutatása Mintavétel

Részletesebben

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán Az Erdélyi-medence szívében fekvő Mezőség, talán az egész Kárpát-medence egyik legkarakterisztikusabb

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL

ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY 2015. ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL 6. Kőkor Kerekasztal 2015. december 11. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Pannon-tenger Múzeum Zandler Krisztián

Részletesebben

A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata

A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Szőke Balázs A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata 2014 1.) A siklósi várkápolna szentélyboltozata

Részletesebben

Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnes Dr. Fodor Mónika

Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnes Dr. Fodor Mónika Dr. CsiszárikKocsir Ágnes Dr. Fodor Mónika Mennyire befolyásolták a makrogazdasági mutatószámok a költségvetési helyzetképet a válság előtt és után? eredmények a Visegrádi négyek országcsoport adatai alapján

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett

Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett Cserhalmi Dóra (környezettudomány szak) Témavezető: Balogh János (MTA-SZIE, Növényökológiai Kutatócsoport) Külső konzulens: Prof.

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

AZ AQUINCUMI ORGONA KÁBA MELINDA

AZ AQUINCUMI ORGONA KÁBA MELINDA KÁBA MELINDA AZ AQUINCUMI ORGONA Nagy Lajos régészeti kutatásai a tudomány számára sok újat, addig ismeretlen eredményeket nyújtottak. Az általa feltárt ókori emlékek és publikációk külön-külön is jelentősek,

Részletesebben

Fókuszban a terroir a világban és Magyarországon

Fókuszban a terroir a világban és Magyarországon ORSZÁGOS SZŐLÉSZETI BORÁSZATI KONFERENCIA 2015. JANUÁR 21-23. EGER, HOTEL EGER-PARK Fókuszban a terroir a világban és Magyarországon Dr. Bálo Borbála Budapesti Corvinus Egyetem, Szőlészeti Tanszék 1, Mi

Részletesebben

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai Boldogh Sándor Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. E-mail: sandorboldogh@yahoo.com Abstract: The underground bat roosts in

Részletesebben

A VÍZ ÉS A VÁROS. Dezsényi Péter

A VÍZ ÉS A VÁROS. Dezsényi Péter A VÍZ ÉS A VÁROS Dezsényi Péter KLÍMA ÉS VÍZ Mérsékelt öv: 1 Celsius fok változás 100 km-rel tolja el a növényöveket - erdőségek, fás növények nem tudnak alkalmazkodni Bevitel nem csökken, de a kipárolgás

Részletesebben

Arad megyében Kaprevár (Căprioara) falu közelében kutattunk az aradi és a békés megyei múzeumok együttműködése keretében

Arad megyében Kaprevár (Căprioara) falu közelében kutattunk az aradi és a békés megyei múzeumok együttműködése keretében Arad megyében Kaprevár (Căprioara) falu közelében kutattunk az aradi és a békés megyei múzeumok együttműködése keretében Deli Tamás Átkelés a soborsini (Săvârşin) Maros hídon Az elmúlt év nyarának elején

Részletesebben

Látogatásunk az orchideák birodalmában

Látogatásunk az orchideák birodalmában Látogatásunk az orchideák birodalmában.2014. november 14-én ellátogattunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba a Veres Péter Gimnázium 8.a, 8.b és a 10.c osztály biológia szakköröseivel Boncz Andrea és Őze

Részletesebben

Miskolc Avas Északi terület Geofizikai mérések geotechnikai jellegű következtetések

Miskolc Avas Északi terület Geofizikai mérések geotechnikai jellegű következtetések HÁROMKŐ Földtani és Geofizikai Kutató Betéti Társaság H-319 Miskolc, Esze Tamás u. 1/A Tel/fax: 4-3 2, -3 28, mobil. 0-30-423 E-mail: bucsil@t-online.hu, Honlap: www.haromko.hu Bucsi Szabó László* - Gyenes

Részletesebben

Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata

Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata A Ceredi-medence Magyarország egy kevéssé vizsgált határvidéke, mely változatos litológiai, morfológiai viszonyai ellenére mindeddig elkerülte a kutatók

Részletesebben

IZOTÓPHIDROKÉMIAI KOMPLEX MÓDSZER ALKALMAZÁSA TALAJVIZEK UTÁNPÓTLÓDÁSÁNAK VIZSGÁLATÁNÁL

IZOTÓPHIDROKÉMIAI KOMPLEX MÓDSZER ALKALMAZÁSA TALAJVIZEK UTÁNPÓTLÓDÁSÁNAK VIZSGÁLATÁNÁL IZOTÓPHIDROKÉMIAI KOMPLEX MÓDSZER ALKALMAZÁSA TALAJVIZEK UTÁNPÓTLÓDÁSÁNAK VIZSGÁLATÁNÁL Kompár László 1, Szűcs Péter 2, Palcsu László 3, Braun Mihály 4 tudományos segédmunkatárs 1 DSc, tanszékvezető, egyetemi

Részletesebben

A tételek kifejtésénél a vizsgázónak értelmeznie és/vagy alkalmaznia kell az ahhoz tartozó mellékleteket.

A tételek kifejtésénél a vizsgázónak értelmeznie és/vagy alkalmaznia kell az ahhoz tartozó mellékleteket. 37-06 Az üvegművesség történeti értékeinek elemzése. Az üvegtárgy készítéséhez, feldolgozásához szükséges alapanyagok és segédanyagok A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet

Részletesebben

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627 Őslénytan előadás II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Időbeosztás 1 Hétfő du. 2-5 3 x 45 perc Mikor kezdjünk?

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

Készítette: Habarics Béla

Készítette: Habarics Béla A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.

Részletesebben

Bodor Emese Réka. Bodor Emese Réka. Szakmai önéletrajz 2013.02.07

Bodor Emese Réka. Bodor Emese Réka. Szakmai önéletrajz 2013.02.07 Szakmai önéletrajz 2013.02.07 Személyes adatok: Név: Születési hely és idı: Budapest, 1985. február 4. Elérhetıségek: E-mail cím: bodor.emese@mfgi.hu Tanulmányok: 1997-2003 ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

Harmadkori vulkáni horizontok korrelálása paleomágneses mérésekkel Észak-Magyarországon

Harmadkori vulkáni horizontok korrelálása paleomágneses mérésekkel Észak-Magyarországon Harmadkori vulkáni horizontok korrelálása paleomágneses mérésekkel Észak-Magyarországon Zárójelentés az OTKA T043737 sz. kutatásokról A miocén folyamán Észak-Magyarországon két, jelentős regionális rotációval

Részletesebben

27. Ipolytarnóci Természetvédelmi Terület Vulkáni hamusírban az erdei dagonyázó

27. Ipolytarnóci Természetvédelmi Terület Vulkáni hamusírban az erdei dagonyázó 27. Ipolytarnóci Természetvédelmi Terület Vulkáni hamusírban az erdei dagonyázó Sztanó Orsolya, Harangi Szabolcs Ipolytarnóctól keletre, az országhatár szögletében, az Ipoly és a Karancs találkozásánál

Részletesebben

A növények természetrajza A növények okai 10, ill. 8 kötetben (9, ill. 6 maradt)

A növények természetrajza A növények okai 10, ill. 8 kötetben (9, ill. 6 maradt) 2 Theophrasztosz (Kr.e. 371-287) a Botanika atyja A növények természetrajza A növények okai 10, ill. 8 kötetben (9, ill. 6 maradt) Növények osztályozása: felhasználás, előforduás, méret, szaporodás. fák,

Részletesebben

A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1

A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1 A MEXIKÓI SIERRA GORDA NEMZETI PARK (KELETI-SIERRA MADRE) NÉHÁNY, LEGINKÁBB SAJÁTOS FELSZÍNI (?) KARSZTFORMÁJA Hevesi Attila 1 A Sierra Gorda Nemzeti Park a Sierra Madre Oriental (Keleti-Miasszonyunk-hegység)

Részletesebben

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás 2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky

Részletesebben

Utasi Ágnes: Baráti kapcsolatok

Utasi Ágnes: Baráti kapcsolatok (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Utasi Ágnes (1990): Baráti kapcsolatok in: Társadalmi riport 1990, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.).

Részletesebben

Mennyire természetes a környezetünk? - A természetesség mérése a környezeti nevelésben

Mennyire természetes a környezetünk? - A természetesség mérése a környezeti nevelésben Mennyire természetes a környezetünk? - A természetesség mérése a környezeti nevelésben Kecskés Ferenc A környezeti nevelés egyik fontos feladata, hogy felhívja a figyelmet az élővilág állapotának, sokféleségének,

Részletesebben

A földtörténet évmilliárdjai nyomában 2010.11.22. FÖLDRAJZ 1 I. Ősidő (Archaikum): 4600-2600 millió évvel ezelőtt A földfelszín alakulása: Földkéreg Ősóceán Őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról GBTE-35/2009. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Térinformatikai elemzések. A Klimatológusok csoport beszámolója

Térinformatikai elemzések. A Klimatológusok csoport beszámolója Térinformatikai elemzések A Klimatológusok csoport beszámolója A klimatológusok: Fatér Gábor Péntek Tamás Szűcs Eszter Ultmann Zita Júlia Zumkó Tamás Sávos ütemterv tevékenység hét 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Részletesebben

VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN

VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN

Részletesebben

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás

Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás (P) MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATA Gál Tamás tgal@geo.u @geo.u-szeged.hu www.sci.u-szeged.hu/eghajlattan szeged.hu/eghajlattan SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi

Részletesebben

A vegetáció felmérésében. 1. előadás

A vegetáció felmérésében. 1. előadás A vegetáció felmérésében használt mintavételi módszerek Növényökológiai módszerek 1. előadás Mintavételezés é célja A mintavételezési módszerek kifejlesztésének é k mozgatórugója ój a lustaság A cél az

Részletesebben

Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson

Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson Szakmai közösség: eredetiség nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos

Részletesebben

Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén

Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén ELTE TTK, Környezettudományi Doktori Iskola, Doktori beszámoló 2010. június 7. Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén Szabó Katalin Zsuzsanna Környezettudományi Doktori Iskola

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

Miért van szükség rendszertanra?

Miért van szükség rendszertanra? Miért van szükség rendszertanra? Csak a zárvatermők: 250 000 faj! A sokaságban való eligazodást segíti. Osztályozás nélkül nincs megismerés. Az ismeret mindenki számára hozzáférhetővé válik. Papaver rhoeas:

Részletesebben

A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE

A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE Manninger M., Edelényi M., Jereb L., Pödör Z. VII. Erdő-klíma konferencia Debrecen, 2012. augusztus 30-31. Vázlat Célkitűzések Adatok Statisztikai,

Részletesebben

Természettudományi muzeológia. Tényleg ennyire mások vagyunk? Vig Károly

Természettudományi muzeológia. Tényleg ennyire mások vagyunk? Vig Károly Természettudományi muzeológia. Tényleg ennyire mások vagyunk? Vig Károly A természettudományos gyűjtemények helyzete A természettudományi múzeumok sajátsága a specializáció. A gyűjtemények elsősorban

Részletesebben

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Bagolymustra Kaposvárott Nyugat-Európában az elmúlt egy-másfél évtizedben igen nagy népszerűségnek örvend a felelős állattartók körében az egzotikus baglyok tartása, s a nagyobb testű fajokkal még hasznot

Részletesebben

F O L I A E N T O M O L O G I C A H U N G A R I C A. A Dorcadion fulvum cervae J. Friv. ökológiai alfaj új változatai (Coleoptera: Cerambycidae)

F O L I A E N T O M O L O G I C A H U N G A R I C A. A Dorcadion fulvum cervae J. Friv. ökológiai alfaj új változatai (Coleoptera: Cerambycidae) F O L I A E N T O M O L O G I C A H U N G A R I C A R O V A R T A N I K Ö Z L E M É N Y E K (SERIES NOVA) XXVII. 1. 1974. p. 183-186 Dr. Szelényi Gusztáv 70. születésnapjára A cervae J. Friv. ökológiai

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az Társulás fogalma Egy adott helyen egy időben létező, együtt élő és összehangoltan működő növény- és állatpopulációk együttese. Az életközösségek többféle növény- és többféle állatpopulációból állnak. A

Részletesebben

Felemáslábú rákok (Amphipoda; Crustacea) globális diverzitása kontinentális vizekben. Készítette: Reitzi Bernadett Pécs 2014

Felemáslábú rákok (Amphipoda; Crustacea) globális diverzitása kontinentális vizekben. Készítette: Reitzi Bernadett Pécs 2014 Felemáslábú rákok (Amphipoda; Crustacea) globális diverzitása kontinentális vizekben Készítette: Reitzi Bernadett Pécs 2014 Rendszertani besorolás: Regnum: Animalia Phylum: Arthropoda Subphylum: Crustacea

Részletesebben

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés Felhasználható ásványi nyersanyagaink megismeréséhez szükséges általános képet kapnunk a nagyobb szerepet játszó képződmények

Részletesebben

ÉGHAJLAT. Északi oldal

ÉGHAJLAT. Északi oldal ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A

Részletesebben

A víz helye és szerepe a leíró éghajlat-osztályozási módszerekben*

A víz helye és szerepe a leíró éghajlat-osztályozási módszerekben* A víz helye és szerepe a leíró éghajlat-osztályozási módszerekben* Ács Ferenc ELTE, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék * Meghívott előadás az Apáczai Nyári Akadémián, Újvidék, 2017

Részletesebben

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az

Részletesebben

Mentális térképek elméletben és gyakorlatban

Mentális térképek elméletben és gyakorlatban Gál Veronika Mentális térképek elméletben és gyakorlatban A mentális térkép fogalma és a módszer alkalmazási területei A társadalomföldrajz egyik irányzata, a behaviorista geográfia már évtizedekkel ezelőtt

Részletesebben

Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A felsőoktatás hazai történetiségét tárgyaló konferencia előadásai sorába illesztettem egy egyszerre tudományági s

Részletesebben