Adventi programok és ajánlók Interjú Székyné dr. Sztrémi Melindával Civil Kavalkád városi szervezetek ünnepe DECEMBER I. évfolyam 11.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adventi programok és ajánlók Interjú Székyné dr. Sztrémi Melindával Civil Kavalkád városi szervezetek ünnepe. 2008. DECEMBER I. évfolyam 11."

Átírás

1 2008. DECEMBER I. évfolyam 11. szám önkormányzat Adventi programok és ajánlók Interjú Székyné dr. Sztrémi Melindával Civil Kavalkád városi szervezetek ünnepe

2 Beköszöntő Tisztelt Olvasók! Kedves Salgótarjániak! Több megkeresést kaptunk betegektől, orvosoktól egyaránt. A kérdés mindig ugyanaz: mit tervez a város az orvoshiány megoldására. Az egészségügyben országosan uralkodó állapotok, a pálya presztízsvesztése, illetve a helyi körülmények a korábbi önkormányzat privatizálta a prakszisokat és a rendelőket is vezettek az orvoshiányhoz Salgótarjánban. A szakemberek korábban vállalkozók lettek és tulajdonukba kerültek az ingatlanok, így ha egy-egy visszavonult A polgármester válaszol Kérdését küldje az alábbi címekre: varosunk@chello.hu vagy 3100 Salgótarján, Fő tér 5. orvos helyére új kolléga érkezne, meg kellene vennie nemcsak a prakszisjogot, de az ingatlant is. Erre pedig egy pályakezdő fiatalnak nincs vagy igen korlátozott a lehetősége. A helyzet orvoslása érdekében egy egységes álláspont és megoldási alternatívák kidolgozásán fáradozunk együttműködve a helyi orvostársadalommal, amelyek közül a legmegfelelőbbet alkalmazzuk majd. Nehezíti a dolgot, hogy egyre több doktor szeretné visszaadni rendelőjét az önkormányzatnak, mert nem tudja működtetni, nekünk viszont nincsenek mozdítható forrásaink. Kettős feladatot kell megoldanunk: egyrészt felmérni, mely háziorvosi és fogorvosi körzetben van már jelenleg is, illetve várható a közeljövőben ellátási probléma. Vizsgálni kell azt is, milyen indokkal mondja fel az orvos az ellátást. Másrészt látni kell, hogyan oldjuk meg a megüresedő körzetek ellátását, milyen ösztönzést tud nyújtani az ide érkező orvosoknak (lakás, önkormányzati rendelő). A probléma kezelése komoly feladat, megkönnyítené a dolgunkat, ha minden rendelő önkormányzati tulajdonban lenne. Másik aktuális téma a jégpálya kérdése. Néhány lakótársunk az öröm helyett, hogy gyermekeink biztonságos helyen, kulturált körülmények között mozoghatnak, élvezhetik a tél örömeit, a kritika hangjait szólaltatják meg e kérdésben. Kifogásolják, miért nem maradhatott a pálya a sportcentrumban, miért kellett a Fő térre hozni, mennyit fizet érte az önkormányzat. Több fórumon elmondtam már, a korábbi pálya tulajdonosa eladta pályáját, mert nem tudta nyereségesen üzemeltetni. Neki ajánlottuk fel először a karácsonyi időszakban a városközponti lehetőséget, nem élt vele, nem tartotta kifizetődőnek ajánlatunkat. A város a jelenlegi vállalkozóval kötött megállapodás értelmében 2 millió forintért vásárol jégórákat, ezzel támogatva a tömegsportot: az általános iskolás korosztály minden nap délelőtt ingyen veheti igénybe a szolgáltatást. A helyszín mellett a karácsonyi hangulat miatt döntöttünk, ezen túl az iskolák és családok számára jobb a megközelíthetősége. Városunkban van létjogosultsága egy nagyobb jégpályának is, a jövő évben előkészítjük ennek lehetőségét, megvizsgáljuk megvalósíthatóságát, hogy a tömegsporton túl a versenysport jégkorong, korcsolya számára is megnyíljon a lehetőség. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Tartalom 3 Interjú Székyné dr. Sztrémi Melinda 4 Közélet A Civil Kavalkád eseményei, díjazottak Interjú a Civil Kerekasztal elnökével Adventi gyertyagyújtás a Fő téren Diákhitel ésszerű megoldás 8 Lencsevég Hírek-képek 10 Önkormányzat Hírek, információk Elkészült a bérlakás gazdálkodási koncepció Fenyvesi Gábor rendkívüli sajtótájékoztatója 14 Sport Mecser Lajos üzenete Az emlékfutás eredményei Programajánló 15 Kultúra Interjú a Primary Stroke-kal Programajánlók Kedves Olvasó! Mozgalmas hetek vannak mögöttünk, nap, mint nap számtalan program zajlik Salgótarjánban. Nem tudom, Ön hogy van vele, de az én rohanó hétköznapjaimat megkönnyíti, hogy este, hazafelé tartva nem a komor sötétség, hanem gyönyörű, fényárban úszó városkép fogad. Azt is észrevettem, hogy ilyenkor, Karácsony előtt kedvesebbek az emberek, több a mosoly és az egymás iránt tanúsított türelem és tisztelet. Úgy érzem, meglátszik ez a Városunk e havi számán is. Összefogással rendezett események, jókedvű Mikulás-napi programok árulkodnak a városban uralkodó szellemiségről. Emellett természetesen közérdekű híreket, információkat is olvashat, érdekes programokat ajánlunk és közöljük a november 25-ei közgyűlésen elfogadott bérlakás gazdálkodási koncepció részleteit is. Kellemes ünnepvárást kívánok! Lakatos Kati főszerkesztő Megjelenik havonta, példányban; 2008/11. Nyilv. tart. szám: 163/387/1/2008 Kiadja: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2. Szerkesztőség: Városi TV, Salgótarján, Fő tér 5.; varosunk@chello.hu; Főszerkesztő: Lakatos Katalin Nyomdai munkák: Polár Stúdió; Eng. sz.: B/PH/96/N/90 ISSN ; Felelős vezető: Bencze Péter 2

3 Interjú Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján 2008-as évéről Minden apró lépés kulcsfontosságú T úl vagyunk az október 17-én, Salgótarján polgármestere által tarott, elmúlt két évet értékelő előadáson. A József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében zajló eseményen bárki meghallgathatta az eltelt időszak summázatát, lapunk különszámban számolt be Székyné dr. Sztrémi Melinda összefoglalójáról. Ma viszont már készül a jövő évi költségvetés, érdemes tehát újra beszélni a város ügyeiről. Ráadásul tettük mindezt úgy, hogy kérdéseinkre a polgármester asszony igyekezett nemcsak mint városvezető politikus, hanem mint magánember is válaszolni. Hogyan értékeli a város elmúlt egy évét? 2007-et a felkészülés évének neveztem, pedig a megvalósítás kezdete, a projektek kidolgozásának éve volt. Az első két évben igyekeztünk stabilizálni a működést: egyensúlyos költségvetéseket nyújtottunk be, pedig a tervezési időszakban több százmilliós hiány mutatkozott, s mindkétszer teljesítettük a költségvetést, sőt maradvány is jelentkezett. Egészen jó helyen állunk eladósodás, likviditás tekintetében, még mindig jó a hitelképességünk. Hogy ezt elérjük, óriási fegyelemre, önmérsékletre volt szükség a városvezetés és az intézmények vezetői részéről. Nem voltak fölösleges kifizetések, jutalmak, az első perctől korlátoztuk az autó- és telefonhasználatot, racionalizáltuk a működést a hivatalban és a város intézményeiben egyaránt. Bár a közoktatás területén szűkítettünk, de sikerült olyan módszerrel élnünk, aminek következtében nem romlott a feladat ellátásának színvonala, a gyermekek ebből semmit nem érzékeltek, a pedagógusok munkája lett több ugyanazért a bérért. Ez azonban már a kormányzat felelőssége. Idén elkészültek az általunk kidolgozott fejlesztési projektek, egyre több pályázatot tudtunk beadni. Elkészült az Integrált Városfejlesztési Stratégia, mely meghatározza a következő 10 év legfontosabb fejlesztési területeit. S elkészült az első nagy projektünk: a városközpont funkcióbővítő rekonstrukciója. Elindult a Térségi Integrált Szakképző Központ megvalósítása, ez az 1,3 Md-os fejlesztés a térség szakképzésfejlesztésének záloga. Eladtunk 11 ha-t az ipari parkban 5 befektetni szándékozónak, akik több mint 100 munkahelyet létesítenek 2009-ben. Turisztikai ágon kiemelkedő a Geopark Kft. megalakulása a Nógrádi Geopark fejlesztésére, a fogaskerekű tervezésére nyert forrás és az É-D irányú belterületi kerékpárút tervezése. Összefoglalva: gazdaságilag jól zárunk, amit terveztünk, teljesítettük, ez azt jelenti, hogy ésszerű tervezés mellett takarékos gazdálkodást folytattunk. Melyek azok a legfontosabb események, amelyet kiemelne 2008 történései közül? Az előzőben részben már említettek mellett a lakásgazdálkodási koncepció elfogadása és az új, ugyanakkor hagyományteremtő szándékkal létrehozott rendezvényeink, mint a Tóparty Fesztivál, az Aradi vértanúkra emlékezés, a civil-díj átadás. Újra van boksz a városban és volt Salgótarjánban több országos sporttalálkozó illetve verseny. Menetel a kosárcsapat, jó a foci (SBFC). Elkészült a Sportcsarnok, a tehermentesítő út. Végre szépek a körforgalmak. Minden apró lépésre büszke vagyok és örülök, hogy van elmozdulás a városban az eddigiekhez képest. Fontos kiemelni, hogy idén felerősödött az együttműködés a civil szervezetekkel Így van, ez az egyik legnagyobb eredmény az elmúlt két évben. Szervezetté és rendszeressé, élővé tettük a kapcsolatot. Nem csak protokolláris a viszony, hanem valódi együttműködésről beszélhetünk. Elkészült a Civil Koncepció, évről évre emeljük a Civil Alapot, egyre magasabb a támogatás, melyet pályázati úton nyernek el a civil szervezetek az önkormányzattól a működésükhöz. Megalakult a Civil Kerekasztal, több szekcióban dolgozik. Kikérjük a véleményüket a város fontosabb döntéseinél: gazdasági program, IVS, tájékoztatjuk őket a költségvetés készítésekor és a teljesítésről. Lehetővé tettük, hogy a közgyűlés bizottságainak ülésein tanácskozási joggal részt vegyenek, létrehoztuk a civil-díjat, novemberben át is adtuk. Közösen szervezzük a programokat, és részt veszünk egymás rendezvényein. A város Adventre bővített díszkivilágítást kapott, folyamatos a városszépítés. Nagyon elszánt ezen a területen. Elvem, hogy attól, hogy szegények vagyunk, még nem kell elhanyagolt környezetben élnünk. Azokat a forintokat, amelyeket nagyobb dolgok létrehozására nem tudunk fordítani, egyszerűen azért, mert a sokszorosa sem lenne rá elég, szerintem jó, ha a komfortérzet javítására költjük. Nem mindegy, milyen a környezet, amelyben élünk. Mennyire más naponta elmenni egy gondozott, igényes körforgalom mellett, mint a derékig érő disznóparéj miatt dühöngeni. Arról nem beszélve, hogy az esztétikus környezetnek nevelő hatása is van, átragad a kereskedőkre, a lakókra. A díszkivilágítás bővítése folyamatos, a közvilágítás megtakarításainak egy részét erre fordítjuk minden évben. A városszépítés folytatódik civilek bevonásával, most alakul egy városszépítő egyesület, amely segíteni fogja ezt a munkát. Szeretnénk további lépéseket tenni a város tisztaságáért, a jövőben összehangolt akciókkal kívánjuk a célt elérni. Készül a város jövő évi költségvetése. Előzetesen tud már róla valamit mondani? Egyelőre kilátástalan a helyzet: nem látjuk még a központi költségvetés végleges számait, piszkos játék folyik ebben az országban, ilyen még nem volt, hogy számát sem tudjuk a beterjesztett, majd módosított törvénytervezeteknek. Az egyes módosítások az önkormányzatokat egyre nehezebb helyzetbe hozzák, sok milliárddal kevesebb jutna a településeknek 2009-ben, mint idén, és ez bizony csőd közeli állapotba hozza a településeket. Lassan feléljük tartalékainkat, gyengül hitelképességünk, további megszorításokat a legtöbb ágazat már nem bír ki. Csak a feladatellátás rovására lehetne tovább szűkíteni, ezt egyelőre szeretnénk elkerülni, ezért kezdtük el a nagy rendszerek gazdaságos működésének kidolgozását. Csak nagyon visszafogott, takarékos gazdálkodással valósítható meg 2009-re egyensúlyos költségvetés. Ugyanakkor a fejlesztésekre szeretnénk forrásokat bevonni, hiszen uniós forrásokból több milliárd forintot lehetne 2009-ben ide hozni. Ezt nem mulaszthatjuk el, hiszen ennek gazdaságélénkítő hatása a helyi vállalkozásokra elvitathatatlan. Mit vár a 2009-es esztendőtől? Változást. Azt, hogy végre elmozdul Magyarország a fejlődés irányába, hogy olyan kormánya lesz az országnak, amelyik az emberekért dolgozik, amelyik képes kivinni ezt az országot a szakadékból, amelyik nem kampányra költi a közpénzt, nem az emberek zsebében kotorászik, hanem magán kezdi a megszorításokat. Amelyik képes munkahelyeket teremteni, a gazdaságot élénkíteni, s akkor Salgótarjánt sem fogják elkerülni a befektetők. Ez lenne a legfontosabb a jövő évben, hogy elinduljon a fejlesztések sora, ami magával vonná a munkahelyek létrehozását, a szolgáltatások igénybevételének bővülését, a fiatalok visszavándorlását. S akkor megvalósulna az otthonunk a jövőnk igazsága. 3

4 Közélet Több helyszínen, két napos programsorozat várta az érdeklődőket Civil Kavalkád, avagy a városi szervezetek ünnepe S algótarján civil szervezeteinek ünnepét tartották november án a megyeszékhely több helyszínén zajló Civil Kavalkád elnevezésű programsorozaton. A rendezvény végén átadták a Salgótarján Civil Társadalmáért Díjat és három aktív szervezeti tagot Salgótarjánért emlékplakettel tüntettek ki. A kétnapos program nyitányaként 27- én kiállítást nyitottak meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, ahol a főtámogató - vagyis Salgótarján Önkormányzata - részéről Fenyvesi Gábor alpolgármester mondott köszöntőt. A kulturális és művészeti tevékenységet folytató civil szervezetek munkáiból álló tárlat megnyitója után Mit tehetnek a civilek a civilekért és a városért? témában pódiumbeszélgetést tartottak. Az eszmecserén számos helyi civil szervezet vett részt. Másnap, 28-án a József Attila Művelődési és Konferencia Központ volt hangos a civilek jókedvétől. Itt is rendeztek egy kiállítást, melyen a városban működő szervezetek mutatkoztak be. Az üvegcsarnokban létrehozott sokoldalú tárlatot a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak színvonalas műsora után Eötvös Mihály alpolgármester nyitotta meg. A civil ügyekért felelős alpolgármester kiemelte a város és a civil szervezetek között kialakult szoros kapcsolatot. Elmondta, hogy a 2006-ban megalakult önkormányzat azzal a szándékkal emelte a civil ügyeket alpolgármesteri igazgatási szintre, hogy a két szervezettípus város és szervezetek A sikeres működés csapatmunka eredménye Dr. Diósiné Taracsák Juditot, a Civil Kerekasztal elnökét a szerveződés működéséről, a jövőbeli feladatokról és a Civil Kavalkád megszervezéséről kérdeztük. Hogyan, kiknek a segítségével rendezték meg a Civil Kavalkádot? A két napos programsorozat megrendezése csapatmunka volt. Nemcsak a Kerekasztal, hanem más szervezetek és intézmények együttműködésével történt. Közreműködött a munkában a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központ, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, továbbá támogatásáról biztosított minket 14 vállalkozó, akik ezzel szintén segítették a rendezvény létrejöttét. Nyáron alakult a szervezésre egy bizottság, attól fogva 6-8 ember rendszeresen a programok sikerén dolgozott, természetesen a Kerekasztal tagjaival és a szekcióvezetőkkel karöltve. A Civil Kavalkád szervezésén túl ami láthatóan nagy erőket vett igénybe 4 még szorosabban tudjanak együttműködni. Ennek fényében alakult meg januárban a Civil Kerekasztal, erre szerveződött tavaly a Civil Fórum és ennek egyik lépéseként módosította Salgótarján városa a Szervezeti és Működési Szabályzatát, hogy a civilek is tárgyalási joggal vehessenek részt a bizottsági üléseken. Az alpolgármester végül megköszönte a szervezőknek a Civil Kavalkád programjainak megszervezését és ünnepélyesen is megnyitotta a bemutatkozó kiállítást. Eötvös Mihály szavai után a Salgótarjáni Civil Kerekasztal elnöke, Dr. Diósiné Taracsák Judit oklevéllel tüntette ki a város megjelent szervezeteit. Az ünnepséget követően a Művelődési Központ színháztermében előadások kezdődtek, ahol többek között szó volt a civil szervezetek anyagi forrásairól és a határon átnyúló együttműködési lehetőségekről. A tanulságos prezentációk után szösszenetnyi pihenő következett, majd a Pódium Stúdió közreműködésével kezdetét vette a délutáni program, ahol a rendezvény védnöke, Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester mondta el a civil szférával kapcsolatos gondolatait. Kiemelte, hogy a civil társadalom mérhetetlen fontosságú az értékteremtésben és a jövő generációinak fejlődésében. Külön beszélt az adventi várakozás időszakáról, mely során rengeteg helyi szervezet működik közre abban, hogy minél több rászoruló család otthonába költözhessen nyugalom és szeretet Karácsonyra. A polgármester ezt az áldozatos munkát megköszönve jelentette be a tavaly alapított Salgótarján Civil társadalmáért díj nyertesét, melynek kilétéről az októberi közgyűlésen döntött Salgótarján képviselői testülete. Ennek értelmlében idén az elsimerést a Szent Lázár Lovagrend Szent Ilona Jószolgálati Alapítvány kapta. Továbbá a Salgótarjáni Civil Kerekasztal elnökének ajánlására, a civil ügyekkel foglalkozó alpolgármester javaslatára, polgármesterének döntése alapján ebben az évben három aktív civil szervezeti tag Salgótarjánért emlékplakett elismerésben részesült. Így Nagy Ferencné, a Stréter Fernc Népfőiskolai Egyesület elnöke, a Salgótarjáni Civil Kerekasztal alelnöke; Dr. Horváth Emilné, a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének elnöke és Szilasi András, a Bagyjasalja Barátainak Köre titkára. A Civil Kavalkád kulturális programmal zárult, melyen alkalmuk nyílt a helyi tehetséges csoportoknak a bemutatkozásra. F.I. mire terjed ki a Civil Kerekasztal tevékenysége és hogyan értékeli az elmúlt esztendőt? Ez a tanulóéve volt a Civil Kerekasztalnak. Januári megalakulásától kezdve rendszeresen összejöttünk - többször is mint havonta -, és a tagok igyekeztek tanulni egymástól. Igazából minden új volt számunkra, így amibe belefogtunk, az tanulása volt a folyamatnak. Szerencsére sok aktív szervezet és vezető van, akik személyes részvételükkel segítették a Kerekasztal munkáját. Úgy gondolom, hogy a Civil Kerekasztal az első évét jól teljesítette. Hiszen a partnerségünk az önkormányzattal felerősödött, tevőleges lett, rendszeresen megjelenünk a bizottsági üléseken tanácskozási joggal. De ezen túl is élő kommunikáció van a hivatal és a civil szervezetek között. Mit tapasztal, mennyire sikerül megszólítani a szervezeteken túli civil társadalmat? Azt gondolom, hogy a civil társadalom természetesen több mint a nyilvántartott szervezetek. Nem szabad különbséget tenni, mert a város polgáraként minden ember civil. Amikor például ezt a rendezvényt szerveztük, azt mondtuk, ez a város polgárainak is szól, értük is történik. Így van ez minden programunk esetében és mindig szép is volt a részvétel rendezvényeinken. Ez pedig azt jelenti, hogy a civilek kezdik érezni, érteni, elfogadni és valamilyen módon ráhangolódnak, hogy igenis a civil szervezeteknek és a civil embernek van véleménye, és van értelme azt elmondani. Hiszen ezt a véleményt meghallgatják, majd egyeztetés követően esetleg meg is fogadják. Itt az év vége. Mit vár jövőre? A Civil Kerekasztal egy olyan szerveződés, ami koordinálásra szerveződött, a két civil fórum között igazgatja a helyi civil társadalmat És lejár a mandátuma. Most december 18-án újra Civil Fórum következik és újra, remélem, hogy Civil Kerekasztal megválasztására kerül sor. Az majd a szervezetek döntésétől függ, hogy megerősítik a mostani irányítást, vagy újakat delegálnak a Civil Kerekasztalba illetőleg a Civil Szekciók élére. F.I.

5 Köszönet munkájukért! S algótarján Megyei Jogú Város 2007-ben díjat alapított Salgótarján Civil Társadalmáért elnevezéssel. Az alapító döntése alapján a díj átadására minden évben a Civil Kavalkád rendezvényén kerül sor. Az első kitüntetést november 28- án adta át Székyné dr. Sztrémi Melinda és Eötvös Mihály. Közélet A díj odaítéléséről Salgótarján képviselőtestülete az októberi közgyűlésen döntött. Ennek értelmében a Salgótarján Civil Társadalmáért díjat a Szent Lázár Lovagrend Szent Ilona Jószolgálati Alapítvány kapta. A csoport 17 éve fáradhatatlanul, nagy hivatástudattal végzi munkáját. Mint közhasznú nonprofit szervezet, a szervezetek, vállalkozók és magánszemélyek által felajánlott adományokat gyűjtik, s azokat továbbítják a rászoruló családoknak. Tevékenysége karitatív jellegű, elsősorban halmozottan hátrányos helyzetűek, a fogyatékkal élők és a hajléktalanok megsegítésén fáradoznak. Napi kapcsolatban állnak a Családsegítő Központtal, a Szent Lázár Megyei Kórházzal és a Hajléktalan Szállóval. Hagyományos tevékenységi körébe tartozik a havi rendszerességgel szervezett több napos ruhaosztási akció, a gyermeknapi és a karácsonyi rendezvények. A Mindenki Karácsonya rendezvényhez kapcsolódóan 500 hátrányos helyzetű óvodást és kisiskolást ajándékoznak meg immár 13 éve, és ugyancsak ennyi ideje kerül megrendezésre az egy tál meleg étel akció az Erzsébet téren. A helyi rendelet kimondja, hogy a civil díjban évente csak egy szervezet részesülhet, de Salgótarjánban sok olyan ember van, aki hosszú évek óta fáradhatatlanul, időt és erőt nem sajnálva eredményesen tevékenykedik egy-egy civil szervezetben. Közülük hárman Salgótarjánért emlékplakett elismerésben részesültek. Közös Adventi gyertyagyújtás a Fő téren szemerkélő eső és a fagyos szél ellenére több százan vettek részt az idei A első, közös adventi gyertyagyújtáson, a város főterén. Talán harmadszor eredt el Vasárnap délután az eső, amikor a város főterén felnyíltak a színes esernyők, és kezdetét vette az immáron hagyományosnak mondható, közös adventi gyertyagyújtás. De nem csak az ernyők nyíltak fel, hanem kinyíltak a szívek is, felcsillantak az érdeklődő, kíváncsi gyermektekintetek és a földbe szúrt bambuszfáklyák lángjai pici tüzeket gyújtottak a kicsi angyalok szemében. Valami meghitt, melegséges szellő suhan át ilyenkor a szögletes házak rideg falainak huzatos völgyén és körbefogja, lágyan átöleli a téren fagyoskodó jóakaratú embereket. Most mindenki itt van, akinek fontos a közösen átélt öröm, a közösen megélt hit, a reménykedés, a várakozás izgalma. Ilyenkor - mintha csak angyal járna közöttünk - egymásra figyelünk. Mert ez a közös elcsendesedés, a közös áhítat, a közös imádság ideje. Ez a nap és ez a pillanat a Karácsony előtti várakozás időszakának kezdete, amit az első adventi gyertya meggyújtásával ünnepelünk mi, csodaváró emberek. A téren néhány mosoly, baráti kézfogás és egy felkínált esernyő most is megerősít abban, hogy jó helyen járok. Mellettem a kicsi Betlehemi istálló, benne a Szent Családdal, a jászolban a kicsi Jézus. Arrébb apró kezek erdeje kényezteti, simogatja a riadtan álldogáló báránykákat. Kicsit távolabb a jégpályán, Nagy Ferencné: A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület elnöke, a Salgótarjáni Civil Kerekasztal alelnöke. Több évtizedes civil múlttal rendelkezik, az egyik legaktívabb tevékenykedő a civil közéletben. Kiváló szervező, több szervezetben is eredményesen dolgozik. Kiemelkedő a kapcsolatteremtésben, mindezt jól kamatoztatja szervezete működtetésében. Tapasztalatait szívesen átadja másoknak, jól segíti a civil szervezetek közötti kapcsolatépítést. Dr. Horváth Emilné: A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének elnöke. Fáradhatatlanul és eredményesen tevékenykedik a város civil közéletében hosszú évek óta. Rendkívül nagy hangsúlyt helyez a partnerségre, a fiatalokkal való foglalkozásra. Munkájának köszönhetően szervezete rendkívül népszerű, példája nyomán az egyesület tagjai is igen aktívak. A város civil szervezetei közötti együttműködés erősítésében jelentős érdemei vannak. Szilasi András: A Baglyasalja Barátainak Köre titkára. Tapasztalatokban gazdag civil múlttal rendelkezik. Eredményes munkájával nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Baglyasalja városrészben aktív és példaértékű civil élet folyik. Kiemelt hangsúlyt helyez a partnerség kialakítására és megtartására. Javaslataival, feladatvállalásával nagy segítséget jelent a város civil közéletének formálásában. Sokoldalú, meghatározó személyiség környezetében. F.I. vidáman korcsolyáznak a nagyobbacska forma gyerekek, a tér közepén a hatalmas karácsonyfát csodálja egy négytagú család. Picit elmerengek valamelyik csillogó fényfüzéren. Istenem, megint elmúlt egy esztendő és mennyi minden történt ez alatt. Mennyi öröm és csalódás, mennyi siker és kudarc, amit magunk mögött hagytunk. Mennyi kicsinyes küzdelem, mennyi apró harc, amelyekben felőröltük magunkat és egymást Mennyi sötétség, amit megtűrtünk a szívünkben, ahol helye igazán csak az önzetlen szeretetnek lehet. De ezeket a gondolatokat már András atya tolmácsolásában hallgatjuk, mert közben a kandeláber alatt az emberkaréjtól szorosan közrefogva az elgémberedett ujjak rátaláltak a fagyos húrokra. Felcsendül az első ének, kezdődik a közös imádság, a közös adventi gyertyagyújtás. András atya, aki megálmodója és életre hívója ennek a csodálatos, bensőséges hangulatú közösségi programnak, most is nagyon szépen beszél. Úgy, ahogyan csak egy isteni szeretettel töltekezett ember, egy valódi lélekpásztor tud beszélni. Szeretettel szól a gyerekekhez, akiket arra int, hogy ugyan ilyen szeretettel forduljanak egymás felé, és soha ne engedjék a sötétséget uralkodni a szívükben. Aztán a magasban fellobban a koszorú első gyertyalángja és felgyúlnak az aprócska mécsesek is. Kézről kézre járnak a testet, lelket melengető aprócska lángok, mint a világosság és a szeretet örök szimbólumai. Karácsony közeleg Vass Csaba 5

6 Közélet Munkájuk, életművük elismerése Immár negyedik alkalommal gyűltek össze jelöltek, vállalkozók, városi méltóságok, hogy részt vegyenek a Nógrád megyei Prima-díjátadó ünnepségen. A programot évről-évre a Vállalkozók és Munkáltatók Nógrád Megyei Szervezete rendezi meg, így volt ez idén is. Az országos üggyé vált Prima-díj alapítása Demján Sándor nevéhez fűződik. Lényege, hogy a vállalkozói társadalom egy évben egyszer elismeri a művészetben, az oktatásban, a tudományban, illetve a sportban kiemelkedő tehetségeket. A nógrádi díjátadót a megyeháza éttermében tartották november 24-én. Az ünnepi vacsora keretében kihirdetett eredményhez hosszú út vezetett. A verseny ugyanis már a nyár folyamán megkezdődött, három kategóriában. A jelöltek közül a zsűri kiválasztotta azt a kategóriánként három személyt, akik közül a vállalkozók estélyét megelőzően egy szakemberekből és támogatókból álló bíráló csapat kiválasztotta a nyerteseket. Az elismertek a Dombi Lívia és az Uniglass Kft. által elkészített Prima-szobor mellé egy 1 millió forint értékű csekket is kaptak. Jelen volt a rendezvényen Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere és Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke is. A megjelent vendégeket Gazsi Ferenc, a VOSZ megyei elnöke köszöntötte, utalva rá, hogy vállalkozó csapatuk immár tízéves, s az elsők között csatlakozott a megyei Prima-díjak megszervezéséhez. Ezt követően dr. Takács Ildikó, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja üdvözölte a rendezvényt, majd kihirdették az eredményeket. Művészeti kategóriában 17 jelölt közül Földi Péter Kossuthdíjas festőművészt választotta a zsűri, mellette döntőbe jutott Kovács Bodor Sándor filmkészítő és T. Pataki László író. Az oktatás és tudomány kategóriájában 16 jelölt közül került Programok a Gyermekek Jogainak Hetén Átadták a Prima-díjakat be a döntőbe dr. Csongrády Béla kultúra-szakértő, dr. Simonyi Sándor kutató-mérnök, feltaláló és dr. Szomszéd András nyugalmazott főlevéltáros. Itt dr. Simonyi Sándor kapta a díjat. A sport kategória 18 kiválósága közül Kadlót Zoltán futóatléta, Szabó Attila Bérczy-díjas kézilabda-játékos és edző, valamint a Szarvas testnevelő házaspár került a döntőbe. A döntőbírák Szabó Attilának ítélték a Prima-díjat. Mellette a Szarvas család, Öcsi bácsi és Zsuzsa néni közönség díjat kaptak, így a népszerű sport pedagógusok félmillió forinttal és a közönség elismerésével térhettek haza. Idén első ízben került sor a Fair play-díj átadására, melynek kezdeményezése a Nógrád Megyei Hírlap és a VOSZ nevéhez fűződik. Az elismerést a Taron élő Kanyó Zsolt dobóatléta kapta, aki egy szerencsétlen autóbaleset folytán kényszerült kerekes székbe, azonban testi fogyatéka ellenére is eredményes dobóatléta lett. A vállalkozók estélyén már hagyomány az Év vállalkozója kitüntető cím átadása. Idén Kiss Andrásné, Szabó Vilmos és Vizi Zoltán vehették át az elismerést a salgótarjáni rendezvényen, a budapesti, december 5-ei Prima Primissima-díjátadón pedig Tárcsik Éva és Lőrincz Klára veheti át az oklevelet. A VOSZ-Nógrád Partner Nívódíjat idén a Focus Rádió csapata érdemelte ki. Gyermekek vagyunk, miénk a világ Minden gyermeknek joga van a szeretethez és a gondoskodáshoz! olvasható az Országgyűlés gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, valamint az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében. Salgótarjánban november 13-a és 20-a között, immár 12. alkalommal rendezték meg a Gyermekek Jogainak Hetét. A rendezvénysorozatot beharangozó sajtótájékoztatón Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester elmondta, önkormányzatunk 1997-ben csatlakozott ahhoz a felhívásához, amely november 20-át ünnepnappá nyilvánította. Az idei év mottója: Gyermekek vagyunk, miénk a világ! A tájékoztató sajtóanyaga ismertette a gyermekek jogainak változásait. Megtudhattuk, hogy a gyermekeket az 1800-as évekig az apjuk tulajdonának tekintették, teljes egészében ő rendelkezett a gyermek sorsáról, aki pedig engedelmességgel tartozott apjának. Az ipari forradalom hozott változást e téren, amikor is az iskolakötelezettség bevezetése választotta szét a felnőttek és gyermekek életét olyannyira, hogy megváltoztak a gyermekek kötelességeivel és engedelmességével kapcsolatos nézetek is. Később, az első világháborút követően, a menekült gyermekek katasztrofális helyzetét látva, a Mentsétek meg a gyermekeket elnevezésű szervezet egy szabálygyűjteményt dolgozott ki annak felismeréseként, hogy a gyermekek érdekében folyamatosan kell tevékenykedni. Ezt a dokumentumot szeptember 24-én szentesítették, és Genfi Nyilatkozat néven ismerte meg a világ november 20-án fogadta el az ENSZ a Gyermekek Jogairól Szóló Nyilatkozatot, azóta november 20-a a Gyermekek Jogainak Világnapja. Salgótarjánban ennek fényében számtalan helyszínen zajlottak programok, melyek közül kiemelkedő szerepet 6 vállalt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ, valamint a SITI. Filmvetítések, könyvkötészet, kábítószer ellenes kiállítás és előadások, vetélkedők, rajzversenyek várták a kicsiket és nagyokat egyaránt. Izgalmas találkozás volt a Fiatalok fogadóórája a Városházán, ahol a diákság képviselői találkoztak és kérdeztek városvezetőktől; stílusosan a Förster Kálmán teremben, ott, ahol a város életét meghatározó döntések is születnek. Két újdonsággal gazdagodott a hét alatt. A Józsiban Levente Péter előadóművész közreműködésével átadták a KölyökZug nevű játszósarkot, ahol ezentúl ökobútorok környezetében várják a megpihenni vágyó anyukákat, és a játszani vágyó kicsiket. A másik újdonság, hogy új formában jelenik meg a FIGYUSZ Diákmagazin. Az eddig papíralapú helyi diáklapot on-line magazin váltja - megtartva az eddigi lap értékeit - kibővült tartalommal. A szerkesztők célja egy olyan internetes portál működtetése, melyen az oda látogató fiatal minden olyan ismerethez hozzájuthat, mely segítheti tájékozódását a hétköznapokban, a diákjogok világában. Az orgánum a oldalon érhető el. Z.T.

7 Közélet Diákhitel - ésszerű megoldás, hogy az álmok valóra válhassanak D ecember közepén a boltok polcaira kerül az idei felsőoktatási felvételi tájékoztató, félreérthetetlenül jelezve a fiatalok számára: itt a pályaválasztás ideje, dönteni kell. A tét nagy és a döntés alapvetően meghatározhatja a fiatalok jövőbeni életútját. Az lenne persze jó, ha az álmairól senkinek sem kellene lemondania, s olyan egyetemet, főiskolát választhatna, amelyik minőségi és piacképes tudást nyújt számára. A döntést megkönnyítheti a Diákhitel lehetősége, azonban sokan nem ismerik a részleteket, ódzkodnak az eladósodástól, vagy a banki hitelekkel azonosítják a Diákhitelt. Most, a pénzügyi válság idején talán még óvatosabban tekintenek diákok, szülők és pedagógusok a fiatalokat érintő hitelek felé. Pedig a Diákhitel egyáltalán nem hasonlít a banki kölcsönökre. Érdemes tehát nem a hallomásokra hagyatkozni, hanem inkább alaposan utána olvasni a részleteknek. A Diákhitel talán az egyetlen olyan hitellehetőség, amelynek törlesztőrészletét nem érinti a válság, mert az továbbra is kizárólag csak a törlesztő jövedelemétől (illetve, bizonyos esetekben a minimálbértől) függ. Ráadásul igényléskor a hitelbírálat sem szigorodik, mert olyan itt egyáltalán nincs, mint ahogy kezest sem kell felmutatni. A Diákhitel ugyanis nem banki hitel, hanem egy speciális, csak a felsőoktatásban tanulók számára elérhető kölcsön, ami bármire elkölthető. A Diákhitel Központ az állam segítségével kedvező kölcsönöket vesz fel és azt önköltségi elven, haszon nélkül adja tovább a diákoknak. Ennek köszönhető, hogy a kamat mértéke a hasonló banki hitelek (fedezetnélküli, forintalapú, bármire költhető hitelek pl. a személyi kölcsönök) átlagos kamatának felét sem éri el. Az önköltségi elv azt jelenti, hogy sem haszon, sem hiány nem keletkezhet. Ezért a Diákhitel kamatának változónak kell lennie, hiszen mértékét döntően az határozza meg, hogy a Diákhitel Központ mennyiért tudott korábban pénzhez jutni a változó, jelenleg éppen dráguló pénzpiacon. A Diákhitel felvehető államilag támogatott és költségtérítéses képzésben egyaránt, akár nappali, akár esti, akár levelező tagozaton vagy távoktatásos formában tanul a hallgató. Alapképzésben, mesterképzésben és doktoranduszképzésben is kérhető. Kitételt csupán a 40. év alatti életkor és az érvényes hallgatói jogviszony jelent. A visszafizetésre is könnyebb szabályok vonatkoznak. Sem a törlesztőrészlet nagysága, sem a visszafizetés időtartama nincs előre rögzítve. A tanulmányok alatt nem kell törleszteni, s azután is még egy negyedév türelmi idejük van a hallgatóknak a törlesztés megkezdésére. A végzett hallgatóknak a tanulmányok befejezését követő két évben a minimálbér, a harmadik évtől pedig a két évvel korábbi jövedelem, de legalább a minimálbér 6 (kivételes esetben 8) százalékát kell havonta kötelezően törleszteniük. A Diákhitel törlesztőrészlete tehát mindig igazodik az aktuális anyagi helyzethez, így nem történhet meg az, ami más hiteleknél előfordul, hogy a jövedelmi viszonyok megváltozásával az előírt törlesztőrészlet veszélybe sodorja a megszokott életszínvonal fenntartását. Mindez azért lehet így, mert a rendszer megalkotóinak célja az volt, hogy a törlesztés feltételei mindenki számára vállalhatóak legyenek, vagyis a Diákhitel tényleges segítség lehessen a felsőoktatásban tanulók számára. A tévhittel ellentétben a Diákhitelt igénylő hallgató számára önmagában ez a kölcsön nem jelent akadályt, hogy egyéb hitelt vegyen fel, például akár lakásvásárláshoz is. Ha ez eddig mégsem volt meggyőző, a számok önmagukért beszélnek: a Diákhitelt 2001-es indulása óta eddig összesen több mint 265 ezren vették fel. A mostani tanévtől a hallgatók havonta 10 ezer forinttal több Diákhitelt igényelhetnek. A költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot kérhetnek. Választhatják ugyanakkor a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket is. Egy szemeszterre államilag támogatott képzésben így maximum 200 ezer, költségtérítéses képzésben maximum 250 ezer forint kérhető, s a diák választhat, hogy havi részletekben, vagy szemeszterenként egy összegben kéri. A kölcsön akár egy szemeszterre is kérhető. Könnyebbség, hogy a költségtérítéses hallgatók tandíjuk közvetlen befizetése nélkül, azonnal be tudnak iratkozni, ha hozzájárulnak, engedményezik, hogy kölcsönük egy részét, vagy az egészét a Diákhitel Központ közvetlenül tanintézményüknek utalja. Erre egyelőre csak abban a 25 felsőoktatási intézményben lesz lehetőség, amelyek megállapodtak a Diákhitel Központtal. Az adatok azt mutatják, hogy a diplomások számára nem jelent gondot a kölcsön visszafizetése, sokaknak a díjtalan és közvetlenül a tőketartozást csökkentő előtörlesztésre is marad pénze. Az igénylők közel ötöde, több mint 43 ezren már vissza is fizették a teljes adósságukat. A törlesztők a kötelezően előírt törlesztőrészlet (6,7 milliárd forint) csaknem dupláját (12,8 milliárd) fizették be az előző tanév során - kihasználva a díjmentes előtörlesztés lehetőségét. A Diákhitel nem csak tandíjra fordítható, hanem bármire elkölthető. Sok hallgató így nyelvet tanul, számítógépet vásárol, internetelőfizetésre fordítja, külföldi tanulmányútra, vagy részképzésre utazik a kölcsönből. De sokan vannak, akik ebből vesznek értékes szakkönyvet, vagy egyéb drága, speciális taneszközt maguknak. Még szeptember elején a Diákhitel Központ minden érettségiztető középiskola igazgatójának elküldött egy 10 perces Diákhitel tájékoztatófilmet, kérve, hogy az érdeklődő szülők számára vetítsék azt le. Aki eddig még nem látta a filmet, annak érdemes azt elkérni az iskolaigazgatótól. Az eddigi visszajelzések alapján a szülők döntő többségénél a film megtekintése után más megvilágításba került a Diákhitel. Nem mindegy ugyanis, hogy a családok a valós lehetőségeik pontos ismeretében hozzák-e meg a gyermek életét hosszútávon meghatározó döntésüket a továbbtanulással kapcsolatban. Forrás: -al- Szponzorált szerkesztői cikk 7

8 Lencsevég Mikulássokk a Gerelyesben Szekeres Géza képviselő (Fidesz) nagy meglepetéssel szolgált december 4-én a zagyvapálfalvai Arany János Tagiskola Gerelyes épületében tanuló osztályainak. Versmondó Mikulást rendelt nekik Lappföldről, aki nemcsak a hóemberről szóló Zelk Zoltán verssel, hanem egy-egy zsák finomsággal is megajándékozta a csoportokat. Ezen túl Szekeres Géza képviselő egy televíziót, egy dvd lejátszót és ismeretterjesztő filmeket adományozott az épületben tanuló gyermekeknek. A főépületben nincs szükség hasonló berendezésre, de a Gerelyesben eddig nem volt tévé és lejátszó mondta el a képviselő ajándékozásának okát, majd hozzátette, hogy a program a három éve elindult Mikulássokk folytatása volt. Mikulás a Piacon és a Fő téren 8 Tűzoltó Mikulás A Városi Tűzoltóság idén sem feledkezett meg a Mikulást a Megyei Kórházban váró gyermekekről. Hogy semmiképp se okozzon gondot a jóságos fehérszakállúnak az épületbe való bejutás, tűzoltólétrával álltak rendelkezésére. Garami István tűzoltó ezredes, városi parancsnok elmondta, céljuk az akcióval a gyermekek jobb kedvre derítése. Támogatóiknak köszönhetően sok-sok gyümölccsel és más finomsággal lepték meg a lábadozó lurkókat. A Mikulás aki egyébként civilben szintén tűzoltó idén először a Krónikus osztályt is meglátogatta. Dr. Bercsényi Lajos főigazgató elmondta, nagyon örülnek a jó szándékú kezdeményezéseknek, de annak ellenére, hogy sokan másképp gondolják, nem több a felajánlás Karácsony környékén, mint az év más szakaszában. Ki kell mondani, hogy vannak cégek, például a megyei pénzintézetek, akik sokkal többet tehetnénk a gyógyításért. Miklós napon több helyszínen is várta a város Mikulása az apróságokat. Délelőtt a Piacon, ahová szánon érkezett az öregúr, sőt jóvoltából a vállalkozó gyermekek is hintózhattak a hazai termékeket kínáló vásárközpont udvarán. Délután sor került a Város fenyőfája ünnepélyes átadására. A Mindenki Karácsonyfája rendezvényét a Kodály Zoltán Tagiskola tanulói tették műsorukkal még meghittebbé, majd ide is megérkezett a Mikulás, akinek segítségével a polgármester asszony ajándékokat adott át Salgótarján intézményeinek. Hiszen az amortizáció nincs benne a működési költségünkben, így a géppark-bővítés állandó kihívást jelent számunkra. Ugyanakkor hangsúlyozom, nagyon köszönjük a sok szeretet és segítséget, amit a civil szervezetektől, segítőkész cégektől, alapítványoktól, magánszemélyektől kapunk. Adventi almaosztás Egyedi kezdeményezést indított el Nógrád Megye Önkormányzata és Salgótarján vezetése az elmúlt napokban: Karácsonyig a megye közintézményeit járva összesen négy tonna kozárdi almát osztanak szét. December 4-én a Baglyaskő Idősek Otthonában Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Becsó Zsolttal, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökével karöltve ajándékozta meg a lakókat három nagy láda almával. Lapzártánk után a vezetők a megyeszékhely óvodáit látogatják meg.

9 Lencsevég Gyásznap fáklyával, imádsággal Gyászmisével vette kezdetét december 8-án a salgótarjáni sortűz áldozatainak emlékére rendezett megemlékezés. A Szent József Plébánia Templomban tartott közös imádság után hosszú fáklyás menet indult a December 8. térre, ahol Bérczesi Mihályné, a POFOSZ Nógrád Megyei Szervezetének elnöke és Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester mondtak emlékbeszédet. Az ünnepi műsorban közreműködött Rubold Ödön Jászai-díjas színművész és a helyi Kohász Fúvószenekar. Majd ezt követően a megjelent szervezetek képviselői és a magánszemélyek elhelyezték az 1956-os salgótarjáni sortűz emlékére felállított emlékműnél a megbecsülés és tisztelet virágait. Rádió Focus Club A Frei Café és a Focus Rádió közös összefogásának köszönhetően új szórakozási lehetőség nyílt Salgótarjánban: december 5- én indult útjára a Rádió Focus Club. A talkshow első vendége Ruzsa Magdi volt, akivel Jusztin Orsolya, a helyi kereskedelmi rádió népszerű műsorvezetője beszélgetett. A programot mostantól minden hónap első péntekjén megrendezik, a megasztár-győzteshez hasonló volumenű sztárok vendégül látásával. Gyakorlatilag másfél évvel ezelőtt nyitottuk meg a Frei Cafét, ez idő alatt közel száznyolcvan rendezvényt tartottunk, amelynek nyolcvan százaléka ingyenes volt mondta el Langár Tamás az új produkciót beharangozó sajtótájékoztatón. Az üzletember azt is elmondta, hogy a Focus Rádió vezetőivel szoros együttműködésben, közösen találták ki az ötletet. Céljuk, hogy olyan előadókat hozzanak Salgótarjánba, akik zenéjükkel, életvitelükkel és munkájukkal egyfajta példaértéket teremtenek. A beszélgetéseket felvételről a városi televízió is közvetíti. Nógrád Szépe 2008 November 22-én este új szépségkirálynőt választott Nógrád megye. A verseny nyertese a somoskőújfalui Balázs Petra lett, az első udvarhölgy Knizse Flóra Elina, a dobogó harmadik fokára pedig Pintér Brigitta állhatott fel.. A sokakat megörvendeztető szerepléshez gratulálunk nekik! 9

10 Önkormányzat H I R D E T M É N Y Értesítem Salgótarján város és környékének lakosságát, hogy a december és január hónapban a munkaszüneti nap körüli napokon központi munkarend változás miatt a Polgármesteri Hivatal munka- és ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint módosul: december 19. (péntek) munkanap, a munka- és ügyfélfogadási idő a szerdai napnak megfelelően alakul, ügyfélfogadás az irodákon 8.00 órától óráig, és órától óráig tart. Az Okmány, Igazgatási és Közterület-felügyeleti Irodán az ügyfélfogadás 8.00 órától óráig és órától óráig tart december 20. (szombat) munkanap, a munkaidő a pénteki napnak megfelelően alakul, az ügyfélfogadási idő valamennyi irodán 8.00 órától óráig tart december 24. (szerda) PIHENŐNAP december 31. (szerda) munkanap, a munkaidő a szerdai napnak megfelelően alakul, az ügyfélfogadási idő valamennyi irodán 8.00 órától óráig tart január 1. (csütörtök) MUNKASZÜNETI NAP január 2. (péntek) PIHENŐNAP január 10. (szombat) munkanap, a munka- és ügyfélfogadási idő a pénteki napnak megfelelően alakul, ügyfélfogadás az irodákon 8.00 órától óráig tart. Az Okmány, Igazgatási és Közterület-felügyeleti Irodán az ügyfélfogadás 8.00 órától óráig tart. PIHENŐNAPOKON a Polgármesteri Hivatal zárva lesz. A megváltozott ügyfélfogadási rend miatt kérem szíves megértésüket. dr. Kádár Zsombor jegyző Szabó Péter lemondása után is folytatódik a munka Megbízott igazgató a Művelődési Központ élén Új, megbízott igazgatója van művelődési házának, Csomorné Dávid Anikó személyében, aki közel öt éve dolgozik az intézményben. A mára sok tapasztalatot szerzett szakember munkáját az központ információs pultjában kezdte, majd népművelőként, később pedig csoportvezetőként segítette a közművelődés és a kultúra kibontakozásának ügyét Salgótarjánban. Csomorné Dávid Anikó megbízása négy hónapig tart, ezt követően pályázati úton választják ki az új igazgatót. A megbízott igazgató fontosnak tartotta kiemelni, hogy a József Attila Művelődési és Konferencia Központ legfontosabb küldetése az, hogy a város és a megye lakói számára közel hozza a kulturális programok sokszínű és mindenki számára elérhető formáit, hogy segítse a közös cselekvések és együttműködések alkotást segítő folyamatait. Salgótarján városának pezsgő kulturális és művészeti szerepet kell betöltenie a régióban, az ehhez szükséges feltételek és eszközök adottak, a feladat várja gazdáját. Az új igazgató törekvéseiben nagyon fontos helyet kap a közügyekről folyó, pártpolitikától független diskurzus támogatása, az alulról szerveződő civil társadalom kibontakozásának segítése, a civil szerveződések felkarolása, mert a város életét végső soron ezek a folyamatok határozzák meg. Mindezek megvalósítása érdekében jövőre Csomorné Dávid Anikó is beadja pályázatát az igazgatói posztra, hiszen a nagyra törő tervek megvalósítására nem elegendő a megbízott vezetőként rendelkezésére álló négy hónap. 10 KÖZÉRDEKŰ FELHÍVÁS! Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntései alapján megkezdődik Salgótarján közigazgatási határán belül egyes területek rendezési tervének, a Helyi Építési Szabályzat értékvédelemmel foglakozó fejezetének és egyes általános rendezési témákat érintően a Településrendezési Terv módosítása. A területek a következők: 1) Somoskő és az út mentén lévő Bagókő külterület egy részének belterületbe vonása és lakóövezet kialakítása 2) Salgótarján Déli decentrum és környéke: Rákóczi út, Baglyasi út, Bajcsy-Zsilinszky út, Állomás u. által határolt terület 3) Salgótarján Kotyháza, buszforduló 4) Salgótarján Pintér telep: 0179/12 és 0179/29 hrsz. kereskedelmi fejlesztés 5) Salgótarján déli városrész, 21-es út nyugati oldal Ipari Park III. A tervmódosítással érintett területekről, a tervmódosítás céljáról szóló összefoglalók a Polgármesteri Hivatal földszintjén között közszemlére kifüggesztésre kerülnek, amelyekre december 23-ig lehet észrevételt tenni. Írásbeli kérdéseiket, észrevételeiket a városi főépítészhez juttassák el. Angyalné Wilwerger Józsa Salgótarján főépítésze

11 Önkormányzat Az elmúlt időszak beruházásairól Lakáskoncepciót érintő kérdések Útépítés Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007 májusában pályázatot nyújtott be a Fazekas Mihály út felújítására az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására című felhívásra. A Tanács 2007 novemberében tartaléklistáról 12 millió forintos támogatásban részesítette a pályázatot. A megvalósítás megkezdésére a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően 2008 augusztusában kerülhetett sor. Az út műszaki átadás-átvétele megtörtént. Támfal-lépcső felújítás Eszmecsere a városlakókkal Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése november 25-én koraeste Közmeghallgatást tartott a Városháza dr. Förster Kálmán termében. Az eseményen a megjelent városlakók mellett részt vettek a közgyűlés tagjai, a hivatali irodavezetők és a városi cégek vezetői. A közmeghallgatás Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester tájékoztatójával kezdődött, melyben a városvezető a Közgyűlés évi tevékenységéről, az elkövetkező időszak feladatairól, a jövő fejlesztéseiről, a már megvalósult befektetésekről, valamint a Salgótarjáni Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről beszélt. A diavetítéssel színesített prezentáció után a lakossági felszólalásoké volt a főszerep. A legnagyobb érdeklődést a kolónialakások sorsa iránt tanúsítottak a jelenlévők. Leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy mely lakások kerülnek lebontásra és hogy a bennük élők elhelyezésére milyen terve van az önkormányzatnak. A kérdésekre Tatár Csaba, a lakáskoncepciót kidolgozó és lebonyolító városi cég, a Salgó Vagyon Kft. ügyvezetője válaszolt, aki megnyugtatta az érdeklődőket afelől, hogy mindenki időben fog értesülni az általa használt ingatlan sorsáról, így a családoknak lesz lehetőségük tárgyalni az önkormányzattal a jövőbeli szálláshelyükről. A közmeghallgatáson felmerült egy másik téma is, nevezetesen a Dolinkában található kis salakos pálya sorsa, melynek aggasztó jelenére egy városlakó hívta fel a Közgyűlés figyelmét. Ez az ügy is meghallgatásra talált: Eötvös Mihály alpolgármester szánta el magát a téma körbejárására és a valaha sok sportolónak otthont adó pálya sorsának megoldására. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett A decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési feladatok (HÖF-CÉDE) támogatására pályázatot nyújtott be májusában. A pályázat célja: Salgótarján Március 15. úti támfallépcső felújítása volt, melyre az önkormányzat ,-Ft pályázati támogatást nyert, melyhez ,-Ft önerő társult. A megjelölt határidőre, 2008 november végére a felújítás elkészült. Tavasszal három játszótérrel gazdagodnak gyermekeink Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata májusában pályázatot nyújtott be Játszótér kialakítására az Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására című felhívásra. A pályázat kedvező elbírálásban részesült. A közbeszerzési eljárás lezárult, melynek nyertese a salgótarjáni VGÜ Kft. lett,így jövő év tavaszán az időjárási viszonyok függvényében megkezdődnek a munkálatok, melynek eredményeként a Dolinkában, az Arany János úton és a Vásártéren egy-egy EU előírásoknak megfelelő játszótér fog megépülni, összesen 19 millió Ft-os ráfordítással. A Kábítószer Ellenes Fórum tanulságai A kannabisz hatásairól A Kábítószer Ellenes Fórum december 3-án a Városházán tartotta soron következő ülését. A beszámolók között megdöbbentő adatokat hallhattunk Dr. Kadosa Ildikó osztályvezető főorvostól, a KEF alelnökétől. A közelmúltban a drogfüggő betegeket kezelő osztály, a Dr. Kadosa Ildikó által vezetett, Balassagyarmaton működő addiktológia is az ágyszám leépítés áldozatául esett. 70-ből 30 ágyat tarthattak meg, a betegek száma azonban emelkedett. A szakorvos a fórumon tapasztalatairól szóló beszámolójában a nehéz intézményi mindennapok, illetve a heroin- és a kokainfüggőség következményei mellett fontosnak tartotta a marihuána hatásairól beszélni, a legelterjedtebb kábítószer ugyanis Nógrádban is gyakori. A fiatalok az információ hiány, a felelőtlen politikusok és közszereplők hamis kampánya miatt következmények nélkülinek gondolják a szert, holott bizonyított, hogy a kannabisz származékok használata visszafordíthatatlan genetikai elváltozást okoz. A kannabisz nagy százalékban felszínre hozza az elmebajt, az új elmebetegek kórtörténetében mindenütt szerepel a fű használata. A marihuána-fogyasztás után gyakori tünet a csőlátás és a reakcióidő megnövekedése, amely különösen veszélyes lehet autóvezetés közben mondta el az alelnök. Az a fontos kinyilatkoztatás is elhangzott a Fenyvesi Gábor alpolgármester által vezetett kábítószerügyi fórumon, hogy annak az értékrendnek a kialakítása, amely által az ember képes nemet mondani a drogokra, nem a családok anyagi helyzetétől függ, hanem a véleményformáló felnőttek felelősségtudatától. Godó Anna, a SITI vezetője hozzászólásában kérte, hogy a KEF a jövő évben kezdjen tájékoztató kampányba a kannabisz valós hatásairól. 11

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

2015. április 30-án (csütörtökön) órára

2015. április 30-án (csütörtökön) órára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését a 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. -ában foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster Kálmán

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a október 17. napjától november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a október 17. napjától november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától 2017. november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését az 1990. évi LXV. tv. 12. (2) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. II. félévi M U N K A T E R V E Elfogadva a 162/2012.(VI.28.) Öh. sz. határozattal 1 Augusztus 30. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának határideje:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Tájékoztató a december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Tájékoztató a december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Tájékoztató a 2015. december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 2015. 12.07. - A hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett programot nyitottam meg, ahol filmvetítéssel

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. II. félévi M U N K A T E R V E A Közgyűlés 2010. május 25-ei ülésére! Augusztus 26. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának határideje: augusztus

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Polgármesteri tájékoztató

Polgármesteri tájékoztató Polgármesteri tájékoztató a 2014. október 29. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. Október 29. Megalakult Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése, ezen a napon az első

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (V.9.) önkormányzati rendelete az Újpesti Diákösztöndíjakról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros

Részletesebben

emeleti tanácskozótermében.

emeleti tanácskozótermében. MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására

a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.sz: 35180/2010 J a v a s l a t a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 21/2000. (II.28.)

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 23. számú napirend J A V A S L A T EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2006. II. negyedévi feladattervére A Tisztségviselők

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről Készítette: dr. Süli Eszter jogi ügyintéző S. Szabó Ferenc Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. "A" épület, földszinti Díszterem. Javasolt napirendek:

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. A épület, földszinti Díszterem. Javasolt napirendek: tényle- DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁG Dunaújváros, Városháza tér 1. (06-25) 544-148 E-mail: human2@pmh.dunanet.hu M E G H Í V Ó Dunaújváros Megyei

Részletesebben

Kitüntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából

Kitüntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából Kitüntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából 2013.06.28. Tóthné Csatlós Ildikót tüntették ki idén a Kiváló Köztisztviselő Munkáért adományozott Májerszky Béla-díjjal. A Köztisztviselők Napja előtt a

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele

Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele II. Karrier Nap: Vendég: Dr. Genzwein Ferenc A Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015.nevember 17-én rendezte második Karrier

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a Kolping Katolikus Szakiskola Tanulói, tanulóközösségei

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének I. félévi M U N K A T E R V E

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének I. félévi M U N K A T E R V E Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. I. félévi M U N K A T E R V E Elfogadva a Közgyűlés 232/2011. (XII. 15.) Öh. sz. határozatával Január 26. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 19. 1. Köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Polgármesteri tájékoztató

Polgármesteri tájékoztató 1 Polgármesteri tájékoztató a 2015. szeptember 14. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. 2015. szeptember 14-én frakció ülést tartottunk. Dániel Zoltán alpolgármester összehívta

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29.

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29. 652/2014. (XII.18.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 2015. év I. negyedévi feladattervét, valamint a 2015. év II. negyedévi feladatterv-tervezetét elfogadta. Felelős:

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Előterjesztés egyes önkormányzati fenntartású tagóvodák felvételi-működési körzetének módosításáról

Előterjesztés egyes önkormányzati fenntartású tagóvodák felvételi-működési körzetének módosításáról EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. II. negyedévi feladatterve 2015. április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról,

Részletesebben

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Elnökétől 8. sz. napirend Előterjesztés A Társulási Tanács 2015. június 9-i ülésére Tárgy: - KGyCsSzK pályázatok, Erzsébet tábor, nyári napközi - Hátrányos helyzetű csoportok

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

(2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. PRO AGRIA életmű díj

(2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. PRO AGRIA életmű díj Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 44.205/2012. Javaslat fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító Erzsébet-utalvány biztosítására egyes önkormányzati intézmények dolgozói részére Tisztelt

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától 2017. augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló 2018-2019 A világ legnagyobb, a gyermekkori elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE 2004-ben Franciaországban kezdte

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu 2011. február 10. 1/2011.( II.10.) 2/2011. (II.10.) A 2010.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben