Az élet Jeremie nélkül

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az élet Jeremie nélkül"

Átírás

1 Az élet Jeremie nélkül avagy mit jelent a hazai magánbefektetőknek a Jeremie-program? Zsembery Levente szeptember 27.

2 A Jeremie-program keretei A magán- és állami források aránya alaponként változó, a pályázó vállalásának függvénye, de az EU-s forrás maximum az alap össznévértékének 70%-át tehette ki. Az EU-s források által elérhető hozam maximált, az egyes lehívásokkor érvényes ún. base rate súlyozott átlagaként adódó éves hozam szintjén. > 30% Az efölötti hozam a magánbefektetőt illeti, ezzel a jelentős kockázat mellé komoly lehetőséget biztosítva pozitív hozam esetében. = 30% Az EU bevállalata az ún. első veszteséget is, veszteség esetében az osztozkodás aszimmetrikus: alapkezelő legmagasabb befizetett tőkéjének az alapkezelési díjjal és elismert költségekkel csökkentett értéke 7%-áig az A sorozatú tőkejegyek tulajdonosa viseli a veszteséget > 30% First loss a magánbefektető részesedése > 30% Pozitív hozam a cap-ig a magánbefektető részesedése = 30% Ezen túl a magánbefektető részesedése > 30%

3 Költségek és hozamok 65% 30% 5% Egy 10 éves alap esetében közel 54%-os, azaz évi 4,4%-os hozam mellett lesz a 65%-ból 100%%, amikor még senki sem nyer, csak az alap megkeresi, amit elköltött! 70% 30% Alapkezelési díj (max) Működési költség Befektetés Magánbefektető (min.) EU (max.) De Az alapkezelési díj ennél jellemzően alacsonyabb lesz (20-25%), A befektetések nem az első naptól az utolsóig élnek, A korábban visszaérkező források újra befektethetőek.

4 Mit mutat a matek? Tegyük fel, hogy - Az alapkezelési díj a teljes futamidő alatt a névérték 22%-a, a működési költségek értéke 5%, a befektethető összeg így 73% marad, - A lehívások átlagosan megtörténnek a második év végéig, - A beszállások átlagosan a 3. a kiszállások a 9. évben történnek meg (mintha egy be- és egy exit lenne), azaz átlagosan hat évig van befektetve a pénz, - A forrást a befektetők a 10. év végén kapják meg (az exit után elért kamat nulla), azaz átlagosan nyolc évig van az alapban a pénz, - Az EU base rate ebben az időszakban évi 3,5% forint alapon: A névérték eléréséhez: Multiplikátor: 1,37 Elérendő hozam (6 év alatt): 5,4% / év Az EU base rate kitermeléséhez : A portfólió értéke: 131,7 % Multiplikátor: 1,8 Elérendő hozam (6 év alatt) 10,3% / év Ha a befektetések 20%-ot hoznának: Multiplikátor: 2,99 A portfólió értéke: 218% Ebből az EU részesedése: 92,2% Ebből a magánbef. rész.: 125,8% Magánbef. multiplikátor: 4,19 Magánbefektető IRR (8 év): 19,6%

5 Miben más a kockázati tőke, mint egy magánbefektetés? Befektetési kényszert vállalsz! a magánbefektető opportunista, akkor száll be, ha vonzó célpontot talál. Itt költést vállalt! Más viszi a céget! a magánbefektető megszokta, hogy a cég irányítása a kezében van, itt más vállalkozókat kell képezni, motiválni. Több szektorba kell befektetni! a tipikus hazai magánbefektető, egy, maximum két szektorban próbált szerencsét. Itt a költési kényszer miatt számos iparágat meg kellett ismernie, olyat is, ahol nem mozog otthonosan. Nem tudod egyedül csinálni! a nagyobb elemszám miatt profi csapatot kellett építeni, akiket saját döntési jogkörrel kellett felruházni. Ha nem megy, engedd el! a legtöbb magánbefektető megszokta, hogy küzd a cégéért, nem engedi bedőlni. Itt a tulajdonostársnak (is) kell küzdenie, ha ő elengedi, szinte lehetetlen a céget megmenteni.

6 Konklúzió? A Jeremie-program egy jó lehetőség a magánbefektetők számára, hogy magasabb kockázatú befektetéseket vállaljanak. Többen nem látták át, hogy a kockázati tőke merőben más üzleti modellt és megközelítést igényel. A sok, közel egyidőben indult alap tőkeoldalon túlkínálatot eredményezett, a költési kényszerrel együtt több magánbefektető a komfortzónáján kívülre került. Ugyanakkor Jeremie nélkül a magánbefektetők vonakodni fognak a jelentős innovációt tartalmazó, ugyanakkor korai fázisú projektektől. A hazai magánbefektetői kör bátorítása céljából jobb lenne az ún. co-investment alapoknak a mainál nagyobb súlyt adni!

Hírlevél 2012. szeptember

Hírlevél 2012. szeptember Hírlevél 1. szeptember 1 Hírlevél 1. szeptember START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 1. szeptember BELEHÚZTAK A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK 37,5 %- ON A START ZRT. JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEINDEXE A Start Zrt.

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

A vállalati pénzügyi döntések fajtái

A vállalati pénzügyi döntések fajtái A vállalati pénzügyi döntések fajtái Hosszú távú finanszírozási döntések Befektetett eszközök Forgóeszközök Törzsrészvények Elsőbbségi részvények Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Vingelman József vezérigazgató A JEREMIE Programról (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) JEREMIE

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések MFB Csoport: integrált pénzügyi szolgáltatások Szoros és hatékony együttműködés az MFB Csoport hitelezési, befektetési, garancia vállalási és támogatási tevékenységet

Részletesebben

Hírlevél 2012. november

Hírlevél 2012. november Hírlevél 2012. november 1 Hírlevél 2012. november START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. november 2 A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK ÖTÖDÉT FEKTETTÉK BE TŐKÉJÜKNEK 2011 VÉGÉIG Az Új Magyarország Kockázati

Részletesebben

Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról

Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról Tájékoztató a Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi Operatív

Részletesebben

A Markowitz modell: kvadratikus programozás

A Markowitz modell: kvadratikus programozás A Markowitz modell: kvadratikus programozás Losonczi László Debreceni Egyetem, Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Debrecen, 2011/12 tanév, II. félév Losonczi László (DE) A Markowitz modell 2011/12 tanév,

Részletesebben

A Markowitz modell: kvadratikus programozás

A Markowitz modell: kvadratikus programozás A Markowitz modell: kvadratikus programozás Harry Markowitz 1990-ben kapott Közgazdasági Nobel díjat a portfolió optimalizálási modelljéért. Ld. http://en.wikipedia.org/wiki/harry_markowitz Ennek a legegyszer

Részletesebben

Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel

Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel 2014.11.18 14:17 Árgyelán Ágnes A jelenlegi hozamsivatagban különösen felértékelődik egy-egy jó befektetési lehetőség. A pénzpiaci- és kötvényalapok

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt.

START Tőkegarancia Zrt. START Tőkegarancia Zrt. ÚJ TERMÉK A KKV-K SZÁMÁRA EU-S TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE Az értékteremtő befektetés garanciája Szakmai Nap - 2007. június 26. Pályázati források a KKV-k részére

Részletesebben

MKB Medicina Tőkevédett Származtatott Befektetési Alap

MKB Medicina Tőkevédett Származtatott Befektetési Alap MKB Medicina Tőkevédett Származtatott Befektetési Alap elnevezésű nyilvános, zártvégű értékpapír befektetési alap KEZELÉSI SZABÁLYZAT Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen működő Rt. 1056 Budapest,

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1.

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. Mi a kockázati tőke (alap, alapkezelő, befektetés) Jeremie pályázati program A program célja és célcsoportja Innovatív, start up növekedési pályára állítható KKV-k Tőkehiány működő

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

ERSTE NYÍLTVÉGŰ ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP tájékoztatója Alapkezelő: Erste Alapkezelő Zrt. Letétkezelő: Erste Bank Hungary Zrt. Forgalmazó: Erste Befektetési Zrt. Lajstromozási száma:

Részletesebben

Mikor hazudnak a számok?

Mikor hazudnak a számok? Mikor hazudnak a számok? MERT KELL A MATEK A HELYES DÖNTÉSEKHEZ. PONT. BOBÁLY MIHÁLY @jabjabhu linkedin.com/in/jabjabhu jabjab.hu 1 A mai napon A matek a mindennapokban A CPC fetisiszta Konverziós arány

Részletesebben

Kezelési Szabályzata

Kezelési Szabályzata ÁLTAL KEZELT CONCORDE MAX EURO SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Kezelési Szabályzata Alapkezelő: Concorde Alapkezelő zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) 2016. május 02. Tartalomjegyzék I. A BEFEKTETÉSI

Részletesebben

PTE Innovációs Nap 2014. május 27.

PTE Innovációs Nap 2014. május 27. Amikor a szellemi- és a kockázati tőke találkozik avagy hogyan finanszírozható az innováció pénzügyi befektetők által Zsembery Levente vezérigazgató X-Ventures PTE Innovációs Nap 2014. május 27. Ki a kockázati

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. január Hírlevél 2011. január 2 MILLIÁRD FELETT A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK BEFEKTETÉSEI A 2010 első félévében, az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram keretében

Részletesebben

1. számú melléklet A Biggeorge 4. Ingatlanfejlesztő Ingatlanbefektetési Alap KEZELÉSI SZABÁLYZATA Magyar Nemzeti Bank engedélyének száma: H-KE-III-927/2015. Dátuma: 2015. október hónap 29. 1 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA

ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA AZ ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA tájékoztatója Alapkezelő: Erste Alapkezelő Zrt. Letétkezelő: Erste Bank Hungary Nyrt. Forgalmazó: Erste Befektetési Zrt. Lajstromozási száma: 1111-224 Hatályba

Részletesebben

BEFEKTETŐI TÁJÉKOZTATÁS

BEFEKTETŐI TÁJÉKOZTATÁS BEFEKTETŐI TÁJÉKOZTATÁS A CONCORDE CEE SMALLCAP SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* MINT BEOLVADÓ ALAP ÉS A CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP MINT JOGUTÓD ALAP EGYESÜLÉSÉRŐL Alapkezelő: Concorde Alapkezelő

Részletesebben

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA Az ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA tájékoztatója Alapkezelő: Erste Alapkezelő Zrt. Letétkezelő: Erste Bank Hungary Zrt. Forgalmazó: Erste Befektetési Zrt. Lajstromozási száma: 1111-439 Hatályba lépés: 2015.08.10.

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

Kezelési szabályzata

Kezelési szabályzata A CIB BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. ÁLTAL KEZELT CIB GYÓGYSZERGYÁRTÓK TŐKEVÉDETT SZÁRMAZTATOTT ALAPJA Kezelési szabályzata Hatályba lépés időpontja: 2015. június 22. Az Alap portfóliója származtatott terméket

Részletesebben

Kockázatos pénzügyi eszközök

Kockázatos pénzügyi eszközök Kockázatos pénzügyi eszközök Tulassay Zsolt zsolt.tulassay@uni-corvinus.hu Tőkepiaci és vállalati pénzügyek 2006. tavasz Budapesti Corvinus Egyetem 2006. március 1. Motiváció Mi a fő különbség (pénzügyi

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓ

RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓ RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓ BUDAPEST NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. Székhely: 1138 Budapest, Váci út 188. Vezető forgalmazó: Budapest Bank Nyrt. Székhely: 1138 Budapest,

Részletesebben

A JEREMIE program. EU pályázatok felül- és alulnézetben. 2007. május 10.

A JEREMIE program. EU pályázatok felül- és alulnézetben. 2007. május 10. A JEREMIE program EU pályázatok felül- és alulnézetben 2007. május 10. JEREMIE Program JEREMIE = Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises Az Európai Bizottság és az EIB/EIF közös kezdeményezése.

Részletesebben

ÉLETÍV PROGRAM KONDÍCIÓS LISTÁJA A FOLYAMATOS DÍJFIZETÉSŰ PARTNER ÉLETÍV PROGRAMHOZ

ÉLETÍV PROGRAM KONDÍCIÓS LISTÁJA A FOLYAMATOS DÍJFIZETÉSŰ PARTNER ÉLETÍV PROGRAMHOZ ÉLETÍV PROGRAM KONDÍCIÓS LISTÁJA A FOLYAMATOS DÍJFIZETÉSŰ PARTNER ÉLETÍV PROGRAMHOZ Tartalomjegyzék Általános rendelkezések, szerződés létrejötte.................................................................................

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5.

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5. Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások részére 2009. ősz Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5. Kkv-k finanszírozási problémái Mo-n Hitelpiac Magyarországi

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. december 2 X. ÉVES KONFERENCIÁJÁT TARTOTTA A MAGYAR KOCKÁZATI ÉS MAGÁNTŐKE EGYESÜLET A november 14-i konferencián ismertették az egyesület

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21 Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások részére 2009. ősz Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21 Kkv-k finanszírozási problémái Mo-n Hitelpiac Magyarországi

Részletesebben

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI 2009. augusztus 14. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI

Részletesebben

A kockázatkezelő feladatai az AEGON gyakorlatában Zombor Zsolt 2013. május 30.

A kockázatkezelő feladatai az AEGON gyakorlatában Zombor Zsolt 2013. május 30. A kockázatkezelő feladatai az AEGON gyakorlatában Zombor Zsolt 2013. május 30. aegon.com Védelmi vonalak Kockázat 1. védelmi vonal Mindenki (Aktuáriusok) 2. védelmi vonal Kockázatkezelés, Compliance 3.

Részletesebben

Jelentés január QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés január QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2008. január Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2008. január Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS

TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS Konstrukciók és a befektető tapasztalata dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Magyar Közgazdasági Társaság Küldöttgyűlése Budapest,

Részletesebben

Miért vonjak be kockázati tőkét?

Miért vonjak be kockázati tőkét? Miért vonjak be kockázati tőkét? Primus Capital Bruckner Zoltán Szombati András Alpek István Dr. Franz Krejs 2007-ben alakult 4 befektetési partner, 1 manager, 1 group controller, 1 OM Iroda: Budapest

Részletesebben

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ I. REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP Féléves tájékoztató 2008. I. félévéről Alapkezelő: Reálszisztéma Befektetési AlapkezelőZrt.

Részletesebben

Vállalati pénzügyi döntések Finanszírozási döntések

Vállalati pénzügyi döntések Finanszírozási döntések BME Pénzügyek Tanszék Vállalati pénzügyi döntések Finanszírozási döntések Előadó: Deliné Pálinkó Éva Beruházásgazdaságossági számítások alkalmazásának elemei Tőkeköltségvetés - a pénzáramok meghatározása

Részletesebben

4. Mi az a Magánnyugdíjpénztár?

4. Mi az a Magánnyugdíjpénztár? 4. Mi az a Magánnyugdíjpénztár? MEGOSZLÁS QUESTOR ALLIANZ ARANYKOR AXA AEGON OTP MKB GENERALI De szerencsére volt reform A nyugdíjrendszer elemei 2008. 1. Társadalom biztosítás - kötelező 2. Magánnyugdíjpénztár

Részletesebben

MKB Bázis Nyíltvégű Befektetési Alap

MKB Bázis Nyíltvégű Befektetési Alap MKB Bázis Nyíltvégű Befektetési Alap elnevezésű nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési alap KEZELÉSI SZABÁLYZAT Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen működő Rt. 1056 Budapest, Váci utca

Részletesebben

Ö ü é ő ő íí é ő ö é é é é ő ő Í Ó Ö é é é é é é é ö é é ö é é é é é é ő í í ő é é é é ü ú é Ö ü ö í ő Í ő é ü ű ö é é ö ö é é é Ö ü í ü ű ö é é é é é ő é é é ö é é é Ö ü ö í ő é ő ö ö é ü ő ő é é é ő

Részletesebben

Az EU támogatáspolitikájának átalakulása. Befektetési források fogadás - együttműködés a Befektetővel -

Az EU támogatáspolitikájának átalakulása. Befektetési források fogadás - együttműködés a Befektetővel - VII. INNOTECH Innovációs Konferencia Az EU támogatáspolitikájának átalakulása Befektetési források fogadás - együttműködés a Befektetővel - Tóth Viktor Európa 2020 stratégia 2010. június 17-én fogadta

Részletesebben

Az OTP Reál Fókusz III. Nyilvános Hozamvédett Zártvégű Származtatott Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata

Az OTP Reál Fókusz III. Nyilvános Hozamvédett Zártvégű Származtatott Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata Az OTP Reál Fókusz III. Nyilvános Hozamvédett Zártvégű Származtatott Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata Felhívjuk befektetőink figyelmét, hogy az alap származtatott ügyletekbe befektető befektetési

Részletesebben

KONCEPCIONÁLIS JAVASLATOK A JÖVŐBEN INDÍTANDÓ JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEPROGRAMOKHOZ

KONCEPCIONÁLIS JAVASLATOK A JÖVŐBEN INDÍTANDÓ JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEPROGRAMOKHOZ KONCEPCIONÁLIS JAVASLATOK A JÖVŐBEN INDÍTANDÓ JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEPROGRAMOKHOZ A 2009-ben elindult JEREMIE-programok fontos hatást gyakoroltak a hazai kockázati tőke piacra. Jelentős magánforrások kerültek

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. garanciavállalási díjairól és költségeiről. Érvényes: 2015. május 18.

H I R D E T M É N Y. a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. garanciavállalási díjairól és költségeiről. Érvényes: 2015. május 18. H I R D E T M É N Y a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. garanciavállalási díjairól és költségeiről Érvényes: 2015. május 18. napjától 1. Befektetési Tőkegarancia Garanciadíja Garanciadíj Befektetési

Részletesebben

Válasz B: A klasszikus portfolió. Válasz C: A növekedési portfólió. Válasz A: Az értékpapírok. Válasz B: Az ékszerek. Válasz C: Az ingatlanok.

Válasz B: A klasszikus portfolió. Válasz C: A növekedési portfólió. Válasz A: Az értékpapírok. Válasz B: Az ékszerek. Válasz C: Az ingatlanok. Kérdések Az alábbiak közül mely tényezők hatnak a kötvények árfolyamára? Válaszok Válasz A: A vállalat vezérigazgatójának utasítása. Válasz B: A piaci kamatláb változása. Válasz C: A kötvényben meghatározott

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor Pénzügyi Tanszék

Dr. Bozsik Sándor Pénzügyi Tanszék Bankmenedzsment Dr. Bozsik Sándor Pénzügyi Tanszék Tananyag: Pénzügytan II. Szöveggyűjtemény 7-8-9-10 fejezet (oktatási segédlet) Dr. Huszti Ernő: Banktan Tas Kft. 2003. Vizsgára bocsátás feltétele: Kiválasztott

Részletesebben

Forint alapú biztosítások

Forint alapú biztosítások Eszközok havi hírlevele A Forint ú eszközok árfolyama és visszatekintő hozama Eszközok ING BIZTOSÍTÓ ZRT. 213. június 29. Forint ú biztosítások Árfolyam (HUF) 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év 5 év Tájékoztatjuk,

Részletesebben

Ügyfélminősítés lakossági ügyfélnek minősülő társaságok részére

Ügyfélminősítés lakossági ügyfélnek minősülő társaságok részére Ügyfélminősítés lakossági ügyfélnek minősülő társaságok részére A Bszt. előírásai szerint a lakossági ügyfél kategóriába sorolt ügyfeleknek a portfólió-kezelési befektetési szolgáltatási tevékenység nyújtása

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Private Equity a növekedés finanszírozásában

Private Equity a növekedés finanszírozásában Private Equity a növekedés finanszírozásában Molnár András 2016.11.24. PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. A PortfoLion jelenleg 3 alapot kezel összesen 18,1 milliárd Ft értékben OTP-DayOne Magvető

Részletesebben

A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M)

A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M) A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M) A bankok mágikus háromszöge Az előadás tartalma 1. A hitelintézetek prudens működésének szabályai. 2. Kockázatosnak

Részletesebben

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS ÉV

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS ÉV REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS 2007. ÉV REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP Éves jelentés a 2007-es üzleti évről I. Alapkezelő: Reálszisztéma Befektetési AlapkezelőZrt. 1053

Részletesebben

(tudás és tapasztalat) Kérdőív. Lépést tart Ön azzal, hogy mi történik a gazdaságban (az üzleti életben) és a pénzügyi piacokon?

(tudás és tapasztalat) Kérdőív. Lépést tart Ön azzal, hogy mi történik a gazdaságban (az üzleti életben) és a pénzügyi piacokon? Név: Cím: Ügyfélszám: Megfelelési teszt (tudás és tapasztalat) Kérdőív Lépést tart Ön azzal, hogy mi történik a gazdaságban (az üzleti életben) és a pénzügyi piacokon? 1) Egyáltalán nem érdekel. Ritkán

Részletesebben

TAKARÉK FHB APOLLO SZÁRMAZTATOTT RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

TAKARÉK FHB APOLLO SZÁRMAZTATOTT RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP DIÓFA ALAPKEZELŐ ZRT. TAKARÉK FHB APOLLO SZÁRMAZTATOTT RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Tájékoztató és kezelési szabályzat Közzétéve: 2015. december 7. Hatályos: 2015. december 7. Tartalom Tájékoztató...12 A

Részletesebben

HVP gyakorló példák (2015-2016-1)

HVP gyakorló példák (2015-2016-1) HVP gyakorló példák (2015-2016-1) 1. Ön egy biztosítóval 12 éves járadékszerződést akar kötni. A biztosító ajánlata úgy szól, hogy 12 éven keresztül minden év végén egy meghatározott fix összeget kap,

Részletesebben

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H TŐKEVÉDETT PÉNZPIACI ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező A tőkevédett pénzpiaci eszközalap

Részletesebben

Forintban Denominált Modell Portfoliók Átmeneti portfolió 45% 10% Átmeneti portfolió 45% Pénzpiaci Kötvény Abszolút hozamú A befektetési stratégia célja: A tőke reálértékének megőrzése és egy stabil kamatjövedelem

Részletesebben

ESZKÖZALAP BEFEKTETÉSI POLITIKA TARTALMÁNAK MEGFELELŐSÉGÉT ELLENŐRZŐ LISTA

ESZKÖZALAP BEFEKTETÉSI POLITIKA TARTALMÁNAK MEGFELELŐSÉGÉT ELLENŐRZŐ LISTA ESZKÖZALAP BEFEKTETÉSI POLITIKA TARTALMÁNAK MEGFELELŐSÉGÉT ELLENŐRZŐ LISTA Biztosító neve: Eszközalap neve: Az ellenőrző lista készítésének időpontja: Az ellenőrző lista készítője: 1. ESZKÖZALAP ELNEVEZÉSE

Részletesebben

Basel II, avagy a tőkekövetelmények és azok számítása a pénz- és tőkepiaci szervezeteknél - számítás gyakorlati

Basel II, avagy a tőkekövetelmények és azok számítása a pénz- és tőkepiaci szervezeteknél - számítás gyakorlati Basel II, avagy a tőkekövetelmények és azok számítása a pénz- és tőkepiaci szervezeteknél - számítás gyakorlati példákon Dr. Pálosi-Németh Balázs, Tamás Sándor Budapest, 18 November 2010 A Bank tőkemegfelelésének

Részletesebben

Koncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés

Koncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés PSZÁF X. Jubileumi Pénztár-konferencia Siófok, 2007. 21. Koncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés Erdei Tamás elnök-vezérigazgató MKB Bank Zrt. A

Részletesebben

PORTFÓLIÓKEZELÉSI MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS

PORTFÓLIÓKEZELÉSI MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről PORTFÓLIÓKEZELÉSI MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS a.takarékszövetkezet Székhely: Számlaszám: Cégjegyzékszám: Adószám: Telefonszám: Elektronikus levélcím: Postacím: mint megbízó (a továbbiakban:

Részletesebben

ERSTE DAX NÖVEKEDÉSI KÖTVÉNY

ERSTE DAX NÖVEKEDÉSI KÖTVÉNY ERSTE DAX NÖVEKEDÉSI KÖTVÉNY 100%-os tőkevédelem és részesedés a legmeghatározóbb német részvényeket tartalmazó DAX index teljesítményéből! 1. Kinek ajánljuk a figyelmébe az Erste DAX Növekedési Kötvény-t?

Részletesebben

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Amikor befektetésekben gondolkozunk, akkor mindenki ismeri azt az általános szabályt, hogy osszuk meg megtakarításunkat különbözı befektetési lehetıségek között:

Részletesebben

BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEK INDEX ALAPÚ ETF SEGÍTSÉGÉVEL

BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEK INDEX ALAPÚ ETF SEGÍTSÉGÉVEL 2016.11.22 Fekete Ákos BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEK INDEX ALAPÚ ETF SEGÍTSÉGÉVEL Mi az az ETF? Tőzsdén kereskedett értékpapír, amely leköveti egy eszköz ármozgását. BÉT (XETRA) Exchange-Traded Fund DEUTSCHE

Részletesebben

Definíciószerűen az átlagidő a kötvény hátralévő pénzáramlásainak, a pénzáramlás jelenértékével súlyozott átlagos futamideje. A duration képlete:

Definíciószerűen az átlagidő a kötvény hátralévő pénzáramlásainak, a pénzáramlás jelenértékével súlyozott átlagos futamideje. A duration képlete: meg tudjuk mondani, hogy mennyit ér ez a futamidő elején. Az évi 1% különbségeket jelenértékre átszámolva ez kb. 7.4% veszteség, a kötvényünk ára 92,64 lesz. Látható, hogy a hosszabb futamidejű kötvényre

Részletesebben

Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában

Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában Szalay György szakértő Pannon Egyetem Veszprém 2015. október 12. 1 2 Pénzügyi pozíció az egyes életszakaszokban Több megtakarítás, mint adósság Egyszerű

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

Válaszolunk. Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket.

Válaszolunk. Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket. Válaszolunk Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket. Felhívjuk figyelmét, hogy mivel az esemény zártkörű

Részletesebben

Pénz-és kockázatkezelés

Pénz-és kockázatkezelés Pénz-és kockázatkezelés X-Trade Brokers Magyarországi Fióktelepe Soós Róbert Egy befektetési stratégia elemei 1. Meg kell határozni a belépési és zárási pozíciókat. 2. Pénz-és kockázatkezelés 3. Pszichológia

Részletesebben

ALKALMASSÁGI KÉRDŐÍV Magánszemély részére A évi CXXXVIII. törvény 44. alapján. Személyes adatok

ALKALMASSÁGI KÉRDŐÍV Magánszemély részére A évi CXXXVIII. törvény 44. alapján. Személyes adatok ALKALMASSÁGI KÉRDŐÍV Magánszemély részére A 2007. évi CXXXVIII. törvény 44. alapján Személyes adatok Kérjük, hogy az alábbi adatokat nyomtatott betűvel töltse ki! Név: Lakcím: E-mail cím: Telefonszám:

Részletesebben

Figyelmeztetés a kockázatokra:

Figyelmeztetés a kockázatokra: A jelen előadáson vagy videóban elhangzottak az előadó magánvéleményét tükrözik. Nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont

Részletesebben

Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország

Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország 33,0% 13,0% 14,0% 8,0% 28,0% 12,0% 16,0% 10,0% 32,0% 34,0% 24,0% 9,0% 38,0% 27,0% 2,0% 15,0% 13,0% 15,0%

Részletesebben

A MAGYAR KOCKÁZATITŐKE-PIAC HELYZETE ÉS FEJLŐDÉSE

A MAGYAR KOCKÁZATITŐKE-PIAC HELYZETE ÉS FEJLŐDÉSE Dr. Karsai Judit tudományos főmunkatárs MTA Közgazdaságtudományi Intézet A MAGYAR KOCKÁZATITŐKE-PIAC HELYZETE ÉS FEJLŐDÉSE Budapest, 2009. május 7. AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE A KOCKÁZATI-ÉS MAGÁNTŐKE-ÁGAZAT

Részletesebben

SBERBANK PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP

SBERBANK PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP SBERBANK PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP Tájékoztató és Kezelési szabályzat Alapkezelő: Generali Alapkezelő Zrt. (Székhely: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44.) Forgalmazó: Sberbank Magyarország Zrt. (Székhely:

Részletesebben

Az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok kiírásaihoz kapcsolódóan érkezett pályázói kérdések megválaszolása (28. hét)

Az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok kiírásaihoz kapcsolódóan érkezett pályázói kérdések megválaszolása (28. hét) Az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok kiírásaihoz kapcsolódóan érkezett pályázói kérdések megválaszolása (28. hét) 1. A scoring 14. (növekedési) ill 15. (magvető) pontja alapján (egy senior alapkezelőre

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL 2014. október HANSAINVEST Hanseatische Investment Gmbh alapjai 2014. október Forrás: hansainvest.de HANSAinternational

Részletesebben

A TŐKE KÖLTSÉGE. 7. Fejezet. 7.1. Források tőkeköltsége. 7.1.2 Saját tőke költsége. 7.1.1. Hitel típusú források tőkeköltsége DIV DIV

A TŐKE KÖLTSÉGE. 7. Fejezet. 7.1. Források tőkeköltsége. 7.1.2 Saját tőke költsége. 7.1.1. Hitel típusú források tőkeköltsége DIV DIV 7. Fejezet A TŐKE KÖLTSÉGE 7.1.2 Saját tőke költsége D =hitel tőkeköltsége. i =névleges kamatláb, kötvény esetén n. P n =a kötvény névétéke. =a kötvény áfolyama. P 0 Hitel típusú foások tőkeköltsége, (T

Részletesebben

Alkalmassági és Megfelelési teszt MAGÁNSZEMÉLYEKNEK

Alkalmassági és Megfelelési teszt MAGÁNSZEMÉLYEKNEK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK Az Üzletszabályzat 19. sz. melléklete Az alábbi teszt kitöltését a befektetési vállalkozásokról és árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól

Részletesebben

MKB Világháló Tőkevédett Származtatott Befektetési Alap

MKB Világháló Tőkevédett Származtatott Befektetési Alap MKB Világháló Tőkevédett Származtatott Befektetési Alap elnevezésű nyilvános, zártvégű értékpapír befektetési alap KEZELÉSI SZABÁLYZAT Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen működő Rt. 1056

Részletesebben

A JEREMIE PROGRAMOK EREDMÉNYEI, TAPASZTALATAI

A JEREMIE PROGRAMOK EREDMÉNYEI, TAPASZTALATAI A JEREMIE PROGRAMOK EREDMÉNYEI, TAPASZTALATAI GARAMVÖLGYI BALÁZS MV-MAGYAR VÁLLALKOZÁSFINANSZÍROZÁSI ZRT. VEZÉRIGAZGATÓ JEREMIE PROGRAM (JOINT EUROPEAN RESOURCES FOR MICRO TO MEDIUM ENTERPRISES) Uniós,

Részletesebben

ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások

ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások Ny.sz.:09V05 A választható eszközalapok listája, összetétele és befektetési elvei (Eszközalap leírás) a Smart Child, a Smart Senior, a Smart Life, a

Részletesebben

GE MONEY FUNDUSZ ZABEZPIECZONEJ BUDOWY KAPITAŁU ALAP

GE MONEY FUNDUSZ ZABEZPIECZONEJ BUDOWY KAPITAŁU ALAP RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓ GE MONEY FUNDUSZ ZABEZPIECZONEJ BUDOWY KAPITAŁU ALAP Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Rt. Székhely: 1138 Budapest, Váci út 188. Vezető forgalmazó: Budapest Bank Rt. Székhely: 1138

Részletesebben

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő.

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Mielőtt befektetne Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Tanulmányozza át tájékoztató füzetünket, készüljön fel körültekintően döntésére, mielőtt befektetne! BEFEKTETÉSEK 9 Milyen kérdésekben

Részletesebben

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat Bankrendszer II. Banki kockázatok Kockázat A hitelintézet tevékenysége, a tevékenység tárgya alapján eredendően kockázatos Igen nagy, szerteágazó a pénzügyi szolgáltatások eredményét befolyásoló veszélyforrások

Részletesebben

AREAL NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP

AREAL NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP KEZELÉSI SZABÁLYZAT AREAL NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP ACCESS BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. 1054 Budapest, Akadémia u. 7-9. Verzió: v.1 Hatályos: 2016. 05. 13. MNB határozat száma: H-KE-III-469/2016.

Részletesebben

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze (Előadás) dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Székesfehérvár, 2011. október 5. 1. A tőkefinanszírozás lényege a

Részletesebben

5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel!

5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel! 5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel! 1. Kinek ajánljuk figyelmébe az Erste Digitális BUBOR 5/10

Részletesebben

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Tóth Laura NESsT 2011.január 14. 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt

Részletesebben

ÉVI 12%-OS HOZAM ELÉRÉSÉNEK LEHETŐSÉGE AZ ERSTE OTP BÓNUSZ CERTIFIKÁTTAL

ÉVI 12%-OS HOZAM ELÉRÉSÉNEK LEHETŐSÉGE AZ ERSTE OTP BÓNUSZ CERTIFIKÁTTAL ÉVI 12%-OS HOZAM ELÉRÉSÉNEK LEHETŐSÉGE AZ ERSTE OTP BÓNUSZ CERTIFIKÁTTAL Az Erste OTP Bónusz Certifikáttal rövid távon a kockázatmentes hozamot jelentősen meghaladó extra profit érhető el, amennyiben az

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

Egyenletes törlesztésű, zárt végű, változó kamatozású, forint alapú fogyasztóval kötött pénzügyi lízingszerződés

Egyenletes törlesztésű, zárt végű, változó kamatozású, forint alapú fogyasztóval kötött pénzügyi lízingszerződés amely létrejött egyrészről Egyenletes törlesztésű, zárt végű, változó kamatozású, forint alapú fogyasztóval kötött pénzügyi lízingszerződés neve: Készfizető kezes neve/cégneve, aki készfizető kezességet

Részletesebben

Az eszközalap tervezett befektetési korlátai: Eszközcsoport Minimális arány Maximális arány Megcélzott arány. Mögöttes befektetési alap 90% 100% 100%

Az eszközalap tervezett befektetési korlátai: Eszközcsoport Minimális arány Maximális arány Megcélzott arány. Mögöttes befektetési alap 90% 100% 100% AEGON TEMPÓ ALLEGRO 10 Az eszközalap kizárólag az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt, forintban denominált Aegon Tempó Allegro 10 Alapokba Aegon Tempó Allegro 10 Alapok Alapja

Részletesebben