Deportálás a németek előtt is volt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Deportálás a németek előtt is volt"

Átírás

1 Külföld Deportálás a németek előtt is volt Emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, de a budapesti támogatásból nem kértek Emlékművet állítottak Kolozsvárott a második világháború idején elhurcolt és meggyilkolt zsidóknak. Az avatást kísérő konferenciát eredetileg a magyar kormány finanszírozta volna, de a kolozsvári hitközség végül nem kért a támogatásból, elsősorban a Szabadság téri német megszállási emlékmű miatt. A belvárosi Caragiale parkban, a ferences templom szomszédságában felavatott, kétméter magas szobor öt nonfiguratív elemből áll, amelyek együttese a zsidók tömegét jelképezi. A talapzaton román, magyar és angol nyelven a következő felirat áll: Annak a több mint zsidó férfinak, nőnek és gyermeknek az emlékezetére, akiket a fajgyűlölet áldozataiként május júniusban Kolozsvárról és környékéről Auschwitzba deportáltak. A kolozsvári téglagyári gettót alig két hét alatt ürítették ki, az elhurcoltak elsöprő többsége nem tért haza. A kedden felavatott emlékművet a túlélők egyike, a 2009-ben elhunyt Lövith Egon Márk tervezte, illetve az ő rajzai alapján készítette el Kolozsi Tibor, aki a 2011-ben újraavatott Mátyás szoborcsoport restaurálását is irányította. A zsidó hitközség több éve kezdeményezte az emlékhely létrehozását, ám a kolozsvári önkormányzatnál mindeddig süket fülekre találtak. Schwartz Róbert, a kolozsvári hitközség elnöke szerint Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere személyes érdeme, hogy a városháza hozzáállása radikálisan megváltozott. Szerepet játszhatott az időzítés is hetven éve történtek a deportálások, bár hozzá kell tenni, hogy a hatvan- vagy az ötvenéves évforduló nem kapott hasonlóan kiemelt figyelmet a hatóságok részéről. Mindenesetre Kolozsvár önkormányzata a nemzetközi holokauszt emléknapon, január 27-én hagyta jóvá a beruházások listáját, amelyen a holokauszt-emlékmű is szerepelt. Úgy gondoltuk, hogy ennek az emlékműnek nem a zsinagóga udvarán, hanem közterületen kell állnia, és nem a kolozsvári zsidóknak kell felállítaniuk, hanem a városházának. A zsidók megsiratják a halottaikat, az emlékmű viszont a város részéről volna gesztus ismertette az előzményeket lapunkkal Schwartz Róbert. Horváth Anna régi adósságnak tekinti a szobrot ban a Sicherheitsdienst egykori székhelye, a Péter-Pál villa udvarán már felállítottak egy holokauszt-emlékművet, úgyszintén Lövith alkotását, azonban azt az 1970-es években, a Ceausescu-rezsim idején eltávolították. Állítólag zavarta a lakókat. A keddi avatást tudományos tanácskozás előzte meg, amelynek előadói a kolozsvári zsidóság történetéről beszéltek a legújabb kutatási adatok fényében. A rendezvényekre a kolozsvári zsidó hitközség támogatást kért és kapott a magyar kormánytól a holokauszt-emlékév keretében, azonban a Szabadság téri emlékmű, a Sorsok Háza és Szakály Sándor idegenrendészetis elszólása miatt végül úgy döntöttek, nem veszik igénybe a támogatást. Annak ellenére határoztak így, hogy a kieső pénz nagyon hiányzott hangsúlyozta a hitközségi elnök. A magyar kormánytól kapott pénz a megemlékezésekre szánt költségvetésnek több mint a felét jelentette, amit az RDMSZ Communitas Alapítványától és más támogatóktól kapott forrásokkal csak részben sikerült pótolni. A hitközségi elnök elmondta: nem akartak nagy ügyet csinálni, ezért a támogatásról nem mondtak le hivatalosan, de nem tudnak egyetérteni azzal, hogy a magyar kormány úgy próbálja beállítani, mintha a zsidóüldözés a német megszállással kezdődött volna. Zsidóüldözés volt az 1930-as években is, deportálás volt magyar területen március 19. előtt is, Horthy szerepe pedig minimum vitatható mutatott rá. A román elit is hosszú ideig azzal mentegette az egykori politikai és katonai vezetést, ha volt is holokauszt román területen, az a megszálló (valójában szövetséges) németek számlájára írandó. Ehhez képest óriási előrelépés a hitközségi elnök szerint, hogy ma már a román hivatalosságok elfogadják, hogy román területen is voltak deportálások, pogromok. A bukaresti kormány ősszel rendez nagyszabású holokauszt-megemlékezést. Június elsején az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet és a román közlekedési minisztérium emléktáblákat helyez el tizenkét erdélyi vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére. A mai Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Különböző források szerint ezret közülük a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai pogromokban vagy a román hadsereg felügyelete alatt álló lágerekben lelték halálukat. Szőcs Levente Külföld :14 Ajánlott cikkek You might also like Autó - Megint kapható kétmillió forintnál olcsóbban új autó Belföld - Nagy bajban Nyíregyháza fideszes vezetése - Katinka, a magyar Jeanne d'arc küzdelme a nemzeti Darth Vaderrel Mozaik - Pénzzel teli táskát rejtegettek a benzinkutasok 1 Recommended by

2 Facebook Twitter Hírmátrix Előfizetés Belföld Magyarország Határontúliak Támogatás Csok Külföld Franciaország Menekültek Törökország Terrorizmus Kultúra Film Díj Saul fia Golden Globe Vélemény Vélemény Álláspont Fórum Aranylabda Lionel Messi Magyarország Úszás Tud/Tech Izrael AIDS Orvostudomány HIV Mozaik Dánia Bürokrácia Zászló Börtön

3 Gazdaság NolBlog NolTV Energia Energetika Áram Rezsi Labdarúgás Terrorizmus Blogszemle NolBlog Gasztronómia Noltv Videó Chili a szembe Legfrissebb tartalmak a nol-on 11:36 Így törtek be a kommandósok a Köpcös rejtekhelyére - videó 11:21 Ugrás a jövőbe 10:49 Szén-monoxid végzett a kübekházi asszonnyal 10:42 Ipar? Dübörög 10:23 Csúnya hiba: rendőrt győzködött a bérgyilkosságról az ügyvéd Legnépszerűbb cikkeink Még csak most törhet ki az igazán nagy Katinka-botrány Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját Keményen beszólt az Orbán-kormánynak az Európa Tanács Pontról pontra megcáfolták a kormányt, Lázár semmit nem akart mondani Masszív zsidózás árnyékolja be a Saul fia sikerét Impresszum Médiaajánlat Levél nekünk Hírlevél A NOL kiadója az Mworks Print Zrt. Minden jog fenntartva Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Több, mint 700 munkatárssal készítjük kiemelkedő színvonalú termékeinket és biztosítjuk szolgáltatásainkat. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít portfóliónk. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga. Astronet Horoszkópok Asztrológia Ezotéria Test és lélek Tények és talányok Auto-Motor Autós hírek Újdonságok Autó tesztek Használt autó Tuning Lakáskultúra Magazin Életstílus Lakóterek

4 MaiNap Tanácsadó Shopping Hírek Sztárok Megyei hírek Mindmegette Receptek Olvasnivalók Desszertek Diéták Baba-mama Nemzeti Neon NOL.hu Magyar foci Külföldi foci Csapatsportok Formula-1 szelep Celeb Trend Fesztivál Neon Celeb Lőjetek le Belföld Külföld Gazdaság Tudomány Regionális hírek Komárom-Esztergom Jász-Nagykun-Szolnok Baranya Bács-Kiskun Békés Heves Somogy Tolna Nógrád Világgazdaság Vállalatok KKV Gazdaság Pénzügy Tőzsde Szolgáltatások Újság előfizetés Jegyvásárlás

5 TV műsor Program ajánló

Mi közöd hozzá? Fiatalok a holokausztról

Mi közöd hozzá? Fiatalok a holokausztról Belföld Mi közöd hozzá? Fiatalok a holokausztról Fiataloknak szóló weboldal indult a holokauszttal kapcsolatos gondolatok megosztására Mi közöd hozzá? címmel a holokauszt-emlékév programsorozatának részeként.

Részletesebben

Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje

Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje 1 / 5 2015.03.25. 10:08 Azurák Csaba a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıje 2015. március 25-tıl a Tények mősorvezetıjét, Azurák Csabát nevezték ki a TV2 Aktuális mősorainak fıszerkesztıjévé - közölte

Részletesebben

Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar?

Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar? Belföld Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar? Bajnai Gordon véleménye szerint a kormány részéről jó döntés volt, hogy 2014-et a holokauszt-emlékévévé nyilvánították, az viszont nem, hogy "világraszóló

Részletesebben

A Mazsihisz nem pénzt kér

A Mazsihisz nem pénzt kér A Mazsihisz nem pénzt kér Az írás a Népszabadság 2014. 08. 28. számában jelent meg. 0 komment Czene Gábor Csuhaj Ildikó Népszabadság A Schmidt Mária vezetésével létesülő Sorsok Háza-projekt egész biztosan

Részletesebben

Megszállási évforduló: Erdő bíboros elfogadta a Mazsihisz meghívását

Megszállási évforduló: Erdő bíboros elfogadta a Mazsihisz meghívását Belföld Megszállási évforduló: Erdő bíboros elfogadta a Mazsihisz meghívását Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke is ott lesz a német megszállás hetvenedik évfordulóján tartandó rendezvényen

Részletesebben

Az elátkozott emlékmű története

Az elátkozott emlékmű története Az elátkozott emlékmű története Az írás a Népszabadság 2014. 07. 23. számában jelent meg. 16 komment Czene Gábor Népszabadság Most, hogy a sasos-arkangyalos szobrot az éjszaka leple alatt felállították

Részletesebben

Elrabolt magyar tóratekercsek Oroszországban

Elrabolt magyar tóratekercsek Oroszországban Belföld Elrabolt magyar tóratekercsek Oroszországban Történelmű jelentőségű felfedezésnek minősítette Köves Slomó, hogy egy oroszországi kéziratraktárban mintegy száz, a vészkorszak idején elrabolt magyar

Részletesebben

Sorra borulnak a holokauszt-emlékév programjai

Sorra borulnak a holokauszt-emlékév programjai Sorra borulnak a holokauszt-emlékév programjai Az írás a Népszabadság 2014. 08. 16. számában jelent meg. 3 komment Czene Gábor Népszabadság A kormánynak nagy tervei voltak a holokauszt és a pharrajimos

Részletesebben

Lázár János összehívta a zsidó kerekasztalt

Lázár János összehívta a zsidó kerekasztalt Lázár János összehívta a zsidó kerekasztalt 2014-09-01 18:59:20 13 komment Czene Gábor Csuhaj Ildikó NOL Szeptember 9-ére hívta össze a Miniszterelnökséget irányító miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztalt.

Részletesebben

Végzetes méltóságvesztés

Végzetes méltóságvesztés Vélemény Végzetes méltóságvesztés Elkeseredett aggodalommal követem a magyar holokauszt 70. évfordulója körüli eseményeket. Mint sakkjátékos, aki nagyjából tudja, hogy mi következik a táblán a tizedik

Részletesebben

A Fidesz és a szoborvita: Országomat egy emlékműért?

A Fidesz és a szoborvita: Országomat egy emlékműért? Belföld A Fidesz és a szoborvita: Országomat egy emlékműért? A Miniszterelnökség környékén sokan csalódottak, amiért a konzervatív/jobboldali történészek, közéleti szereplők nem sorakoztak fel az arkangyalos-birodalmi

Részletesebben

Bojkott: új időszámítás a magyar zsidóság életében

Bojkott: új időszámítás a magyar zsidóság életében Belföld Bojkott: új időszámítás a magyar zsidóság életében A rendkívüli közgyűlés nagy többséggel úgy döntött, hogy jelen körülmények között a Mazsihisz nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati

Részletesebben

Zsinagóga nem eladó OLVASÓLISTA. Előfizetne a Népszabadságra? Böhm Ágnes Népszabadság. Ohr Tibor

Zsinagóga nem eladó OLVASÓLISTA. Előfizetne a Népszabadságra? Böhm Ágnes Népszabadság. Ohr Tibor Zsinagóga nem eladó Az írás a Népszabadság 2014. 04. 18. számában jelent meg. 11 komment Böhm Ágnes Népszabadság Az állam az év elején ismeretlen összegért, csendben visszavásárolta a kőszegi zsinagógát

Részletesebben

Most kiderül, fotózható-e a rendőr

Most kiderül, fotózható-e a rendőr Belföld Most kiderül, fotózható-e a rendőr Az Alkotmánybíróság határozata szerint bizonyos esetekben lehet fényképezni az intézkedő rendőrt, a Kúria jogegységi határozata szerint viszont nem. Hétfőn új

Részletesebben

A kormány folyamatosan tájékoztatja az emlékmű felállítását bíráló diplomáciai szereplőket a valódi szándékról

A kormány folyamatosan tájékoztatja az emlékmű felállítását bíráló diplomáciai szereplőket a valódi szándékról Belföld Biztos, hogy felállítják a megszállási emlékművet Balog Zoltán a szoborállítást és a holokauszt-emlékévet magyarázza, szerinte az a baj, hogy vannak, akik csak most vették észre, mi áll az alaptörvényben.

Részletesebben

Mérföldkő a fizikában: magyar tudósok sikere is

Mérföldkő a fizikában: magyar tudósok sikere is Tud/Tech Mérföldkő a fizikában: magyar tudósok sikere is Noha nem ez volt az elsődleges cél, újabb megerősítést nyert Albert Einstein relativitáselmélete: egy magyar-francia-német tudóscsoport számítógépes

Részletesebben

Kolláth a terrorveszélyről: Nem kellene megvárni, amíg tényleg ég a ház

Kolláth a terrorveszélyről: Nem kellene megvárni, amíg tényleg ég a ház 1 of 6 31/01/2016 18:11 Kolláth a terrorveszélyről: Nem kellene megvárni, amíg tényleg ég a ház 2016-01-30 12:30:00 23 komment NOL Az alaptörvény egyetlen mondatos kiegészítésével felhatalmazhatnák a kormányt,

Részletesebben

Csak hallgatnak az elhallgathatatlanról

Csak hallgatnak az elhallgathatatlanról Csak hallgatnak az elhallgathatatlanról 2014-03-24 17:13:07 4 komment Kiküldött munkatársunk, Ágoston Zoltán írása Rómából A német megszállási emlékmű kapcsán még emlegetett kettős beszéd helyett kezd

Részletesebben

Hegedűs Zsuzsa: A szélsőjobb az ellenfél

Hegedűs Zsuzsa: A szélsőjobb az ellenfél Hegedűs Zsuzsa: A szélsőjobb az ellenfél Az írás a Népszabadság 2014. 03. 08. számában jelent meg. 3 komment Czene Gábor Népszabadság A kulisszák mögött Hegedűs Zsuzsa szociológus, a miniszterelnök főtanácsadója

Részletesebben

A Fidesz keményen megbünteti a pikszisből kiesett csókost

A Fidesz keményen megbünteti a pikszisből kiesett csókost 1 / 7 07/12/2015 17:45 A Fidesz keményen megbünteti a pikszisből kiesett csókost 2015-12-07 14:10:37 3 komment Lencsés Károly Előbb harmadik személynek értékesítik a haszonbérlő által művelt állami tulajdonú

Részletesebben

Heisler András: Elég volt az alattvalói áhítatból

Heisler András: Elég volt az alattvalói áhítatból Heisler András: Elég volt az alattvalói áhítatból Az írás a Népszabadság 2014. 02. 26. számában jelent meg. 0 komment Czene Gábor Népszabadság Bármennyire is abnormálisnak tartja a helyzetet, a legnagyobb

Részletesebben

Szegedi esetében azonban mégsem szokványos esetről van szó, mivel ő egy rasszista, neonáci pártnak volt az egyik vezetője.

Szegedi esetében azonban mégsem szokványos esetről van szó, mivel ő egy rasszista, neonáci pártnak volt az egyik vezetője. Sajnos késő lesz! Az írás a Népszabadság 2014. 03. 21. számában jelent meg. 1 komment Bőhm Ágnes Népszabadság Évfordulós megemlékezések voltak Izraelben a magyar holokausztról. Kora hajnalban, Tel-Avivból

Részletesebben

Csak Fapál lakása fáj a minisztériumnak

Csak Fapál lakása fáj a minisztériumnak 1 / 7 21/11/2015 14:43 Csak Fapál lakása fáj a minisztériumnak 2015-11-21 06:10:00 0 komment Lencsés Károly Több mint 110 szolgálati lakás értékesítéséről döntött egy csomagban Juhász Ferenc korábbi MSZP-s

Részletesebben

Charles Gati: A kijózanodás keserű is lehet

Charles Gati: A kijózanodás keserű is lehet Charles Gati: A kijózanodás keserű is lehet Az írás a Népszabadság 2014. 03. 19. számában jelent meg. 23 komment Horváth Gábor Népszabadság Napóleonig visszamenőleg nem tanulmányoztam olyan vezetőt, aki

Részletesebben

Kolláth György: Orbán elismerte, hogy maguk alá gyűrték az Alkotmánybíróságot

Kolláth György: Orbán elismerte, hogy maguk alá gyűrték az Alkotmánybíróságot Kolláth György: Orbán elismerte, hogy maguk alá gyűrték az Alkotmánybíróságot 2015-10-30 19:28:40 29 komment Lencsés Károly Orbán Viktor coming outolt, és őszinteségi rohamában elismerte: maguknak csinálták

Részletesebben

Erő és érzékenység: kaposvári elsők a legjobbak között Közélet Somog...

Erő és érzékenység: kaposvári elsők a legjobbak között Közélet Somog... 1 / 5 2015.07.01. 15:50 Erő és érzékenység: kaposvári elsők a legjobbak között 2015. április 27. 08:09 Szűcs Tibor Hallgatói által figyelemreméltóan sikeres évet tudhat magáénak a Kaposvári Egyetem, akik

Részletesebben

Már formát öltött a Science Building

Már formát öltött a Science Building 1 / 5 2011.09.18. 7:28 2011. szeptember 18. vasárnap Diána Már formát öltött a Science Building 2011. szeptember 14. 00:05, Legutóbb frissítve: 2011. szeptember 14. 09:10 Fülöp Z. (Dunántúli Napló) PÉCS

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott 11/2018. (VI. 25.) MÜK szabályzat a fegyelmi bizottságokról, valamint az országos fegyelmi főbiztosi és fegyelmi biztosi tisztséget ellátó tisztségviselők létszámáról A Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése

Részletesebben

Alkotmányosság pengeélen

Alkotmányosság pengeélen 1 / 7 07/10/2015 10:28 Alkotmányosság pengeélen Az írás a Népszabadság 2015. 10. 07. számában jelent meg. 0 komment Kolláth György Népszabadság Az erő(é) a jog, avagy a jog az erő. Migrációs kulcskérdés

Részletesebben

Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK

Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Előzmények: Gunter Demnig német művész volt az első, aki betonkockára applikált réztáblácskába véste az elhurcoltak nevét,

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Benzinnel tüzet oltani

Benzinnel tüzet oltani élemény: Benzinnel tüzet oltani - NOL.hu Benzinnel tüzet oltani Az írás a Népszabadság 2015. 10. 30. számában jelent meg. 2 komment Kolláth György Népszabadság A miniszterelnök mintha benzinnel akarna

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január

Részletesebben

1.) Petőfi-emléktábla

1.) Petőfi-emléktábla 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek: FELÜGYELETI SZERVEK I. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG 1015 BUDAPEST, OSTROM U. 23-25. LEVELEZÉSI CÍM: 1525 BUDAPEST, PF. 75. KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 106. TEL.: 061/468-0500

Részletesebben

ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület

ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület Amennyiben a vásárló fogyasztói panaszát elutasítjuk úgy Ön velünk szemben jogosult fogyasztói panasszal élni, melyet az Ön lakhelye, vagy tartózkodási helye szerinti

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Levelezési cím: 6000 Kecskemét, PF 209. Ügyfélszolgálat címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefonszám:

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT Kiadó: TERMÉKMIX Kft Budapest, Mogyoródi út 32. Telefon: ;

MÉDIAAJÁNLAT Kiadó: TERMÉKMIX Kft Budapest, Mogyoródi út 32. Telefon: ; MÉDIAAJÁNLAT 2019 XXIII. ÉVF. 2018. OKTÓBER XXIII. ÉVF. 2018. SZEPTEMBER XXIII. ÉVF. 2018. MÁRCIUS 24 éves tapasztalat a HORECA szaklap piacon Pizza Mi a kedvenc? A Hawaii, a Gyrosos vagy a SonGoKu? Huszár

Részletesebben

támogatás támogatási

támogatás támogatási szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:

Részletesebben

KÖZÉLET SPORT A HÉT EMBERE VÉLEMÉNY EGÉSZSÉG PÉNZ EGYETEM EGYHÁZ KULTÚRA BULVÁR RÚZS BLOG

KÖZÉLET SPORT A HÉT EMBERE VÉLEMÉNY EGÉSZSÉG PÉNZ EGYETEM EGYHÁZ KULTÚRA BULVÁR RÚZS BLOG Kövessen minket a Facebookon! Tetszik 36 ezer MÉDIAAJÁNLAT HÍREK HOZZÁSZÓLÁSOK NYITÓ PROGRAM SZEGEDmaTV 2016. január 13., szerda, Veronika» KÖZÉLET SPORT A HÉT EMBERE VÉLEMÉNY EGÉSZSÉG PÉNZ EGYETEM EGYHÁZ

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Keretösszeg: 35 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 270 3500 db Támogatás összege: minimum 10 millió maximum 130 millió

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

I. rész: Kérelmező személy adatai

I. rész: Kérelmező személy adatai KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)

Részletesebben

A békéltető testületi eljárás megindítása

A békéltető testületi eljárás megindítása A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.

Részletesebben

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_. EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének Budapest fjrszággyü es Hivatal a Irományszám :.Y_ Érkezett : 2018 JÚN 13 0 Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :

Részletesebben

Táblázatok jegyzéke. Első kötet

Táblázatok jegyzéke. Első kötet Táblázatok jegyzéke Első kötet 1.1. Magyarország területi és népességveszteségei az első világháború után 25 1.2. A trianoni Magyarország népességének etnikai megoszlása 25 1.3. A trianoni Magyarország

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

(Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista)

(Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista) Médiaajánlat 2013. (Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista) Komplex médiaajánlat Hirdessen kedvezményes áron a Prím Online Kütyü Magazin Prím Letöltés Prímlista oldalakon egyszerre! Célközönségünk,

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat! 2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes

Részletesebben

Adminisztráció

Adminisztráció Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben

Részletesebben

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez 5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

Kötelező Szakmacsoportos Továbbképzések aktuálisok. Baranya megye

Kötelező Szakmacsoportos Továbbképzések aktuálisok. Baranya megye Kötelező Szakmacsoportos ek Baranya megye címe re Baranya Pécs 2019.01.31.-31. Vadász Ferenc 18/5836958 Egészségügyi menedzsment Baranya Pécs 2019.01.28.-29. Vadász Ferenc 18/5836660 Sürgősségi ellátás,

Részletesebben

Zsidó festők kiállítása az Erdős Renée Házban

Zsidó festők kiállítása az Erdős Renée Házban Kultúra Zsidó festők kiállítása az Erdős Renée Házban Az Erdős Renée Házban, Budapesten mutatkozik be október 21-től a kecskeméti kötődésű zsidó képzőművészek tárlata a holokauszt-emlékév alkalmából. Az

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

2015. évi LXXV. törvény

2015. évi LXXV. törvény Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben