Biológia kétszintű érettségi felkészítő levelező tanfolyam. 3. anyag december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Biológia kétszintű érettségi felkészítő levelező tanfolyam. 3. anyag 2005. december"

Átírás

1 Biológia kétszintű érettségi felkészítő levelező tanfolyam 3. anyag december

2 3/8 anyag, 2. oldal Biológia kétszintű érettségi felkészítő levelező tanfolyam TARTALOMJEGYZÉK Kedves levelező hallgatóink! Harmadik anyagunk hihetetlenül nagy témakört, témaköröket ölel fel. Az új követelményrendszer logikai menetét betartva ezért talán kicsit cikázva a rendszerezés, a szövettan, a létfenntartás tárgyköréből merítünk. A villámfeladatok közé beillesztettem a középszintű érettségi laboratóriumi feladatait ahogyan azt Oktatási Minisztérium közzétette, hogy mindenképpen ismerjétek a laboratóriumi feladatok felépítését (anyag, eszköz vizsgálat kérdések amely a tudományos munkák, közlemények felépítésére hasonlít (anyag és módszer, saját vizsgálatok, eredmények, következtetések)). Aki emeltszintű érettségit tesz annak is nagyon fontosak lehetnek ezek a feladatocskák, hiszen nekik is feladatuk lehet egy kísérleti elrendezés összeállítása, megtervezése. A második levélre sokkal kevesebben válaszoltatok ezért kérek mindenkit, hogy ne késlekedjen és küldje a megoldásokat. Az Oktatási Minisztérium a tervezett december 15.-ei határidőre az új képzési rendszerben választható szakok leírását nem tette közzé, ezért erről majd később. A kétszintű képzés (nem érettségi, hanem az egyetemen zajló oktatás kétlépcsőssé való átalakítása 3+2 év) körül kialakult helyzetről a pontos információk hiányában csak annyit, hogy nagyon kétséges a BSC azaz a csupán az első három éves képzés során megszerezhető diploma-oklevél értéke, tehát cél a teljes öt éves MSC képzés! A kisdolgozatokra való jelentkezés lezárult, nagyon örülök, hogy ilyen sokan jelentkeztetek, de lassan a munkának is neki kell látnotok, hiszen az első próbafelvételit január 19.-én tartjuk és annak számít bele aki addigra hozza! 1. A követelményrendszer aktuális fejezetei Témavázlatok Nem sejtes rendszerek Vírusok Önálló sejtek Baktériumok egysejtű eukarióták Többsejtűség A gombák, növények, állatok elkülönülése Sejtfonalak Teleptest és álszövet Szövetek, szervek, szervrendszerek, testtájak A növényvilág főbb csoportjai a szervi diff Az állatvilág főbb csoportjai a szervi differenciálódás szempontjából A növények szövetei, szervei Az állatok szövetei, szaporodása, viselkedése A villámfeladatok megoldásai: Feladatok Olvasd el figyelmesen az alábbi cikket: Olvassa el figyelmesen! (9p) Kéndioxid kibocsátás Magyarországon (15p) Környezetvédelem A prionok Az első TREFF Biológia próbafelvételi időpontja: január. 21. szombat 9 óra (1 óra konzultáció, 3 óra feladatmegoldás) helye:trefort Gimnázium Budapest, Trefort u. 8. Arról, hogy melyik teremben írjuk a bejárati hirdetőn találsz eligazítást! Ha eltévedtél hívd valamelyik számot: vezetékes: , mobil: , Addig még érkezik a januári csomag is! Boldog Karácsonyt, és Sikerekben gazdag Új Évet Kívánok: Dr. Maróti-Agóts Ákos

3 3/8 anyag, 3. oldal 1. A követelményrendszer aktuális fejezetei 3. Az egyed szerveződési szintje VIZSGASZINTEK TÉMÁK Középszint 3.1. Nem sejtes rendszerek vírusok Ismertesse a vírusok biológiai, egészségügyi jelentőségét. Ismertesse a vírusok felépítését és a vírusfertőzés folyamatát. Hozzon példát vírus által okozott emberi megbetegedésekre. Legyen tisztában alapvető járványtani fogalmakkal (fertőzés, járvány, higiénia) Önálló sejtek baktériumok Hasonlítsa össze a baktérium és az eukarióta sejt szerveződését. Ismertesse a baktériumok környezeti, evolúciós, ipari, mezőgazdasági és egészségügyi jelentőségét; lássa ezek kapcsolatát változatos anyagcseréjükkel. Magyarázza, hogy a felelőtlen antibiotikum-szedés miért vezet a kórokozók ellenálló formáinak elterjedéséhez. Hozzon példát baktérium által okozott emberi megbetegedésekre. Ismertesse ezek megelőzését és a védekezés lehetőségét. Ismertessen fertőtlenítési, sterilizálási eljárásokat egysejtű eukarióták Az alábbi fajokon mutassa be az egysejtű élőlények változatos testszerveződését és felépítő anyagcseréjét: amőba, a papucsállatka, a zöld szemes ostoros és élesztőgomba faj. Ismerje fel ezeket az élőlényeket fénymikroszkóppal, és figyelje meg mozgásukat. TÉMÁK 3.3 Többsejtűség a gombák, növények, állatok elkülönülése Középszint Magyarázza, hogy a testszerveződés és az anyagcsere-folyamatok alapján miért alkotnak külön országot az élőlények természetes rendszerében a növények, a gombák és az állatok. Indokolja, hogy a sejtek működésbeli különbsége miért jár differenciálódással. A zöldmoszatok példáján mutassa be az egysejtű szerveződés és a többsejtű szerveződés típusait (sejttársulás, sejtfonal, teleptest) sejtfonalak Ismertesse a gombák fonalas testfelépítését, spórás szaporodását. Vizsgáljon fénymikroszkóppal penészgombát és fonalas zöldmo- Emelt szint Ismertesse a vírusok kialakulására vonatkozó elméletet. Hasonlítsa össze a priont a vírussal. Hozzon példát kemo-és fototróf, valamint auto-és heterotróf baktériumokra. Ismertesse a baktériumok DNS-ének jellemzőjét, és a baktériumok ivaros jellegű folyamatait. Ismertesse az endoszimbióta elméletet. Elemezzen az egysejtűek életmódjával összefüggő kísérleteket. VIZSGASZINTEK Emelt szint Hasonlítsa össze a gombákat, a növényeket és az állatokat (életszakaszok típusa, haploid és diploid szakasz hossza, ivarsejtképzés, spóraképzés).

4 3/8 anyag, 4. oldal VIZSGASZINTEK TÉMÁK Középszint szatokat, rajzolja és jellemezze a mikroszkópban látottakat teleptest és álszövet Tudja, hogy ez a szerveződés jellemző a vörös- és barnamoszatok többségére, a zöldmoszatok egy részére (pl. csillárkamoszat), a kalapos gombákra és a mohákra Szövetek, szervek, szervrendszerek, testtájak a növényvilág főbb csoportjai a szervi differenciálódás szempontjából az állatvilág főbb csoportjai a szervi differenciálódás szempontjából Ismertesse a szivacsok testfelépítésének főbb jellemzőit. Különböztesse meg a legismertebb ehető, és mérgező kalapos gombákat. Ismertesse a gombafogyasztás szabályait, tudja, hogy a gyilkos galóca halálosan mérgező. Ismertesse a peronoszpóra, a fejespenész, az ecsetpenész, a farontó gombák, az emberi megbetegedéseket okozó gombák és a sütőélesztő gyakorlati jelentőségét. Tudja, hogy a zuzmók a levegőszennyezés indikátorai. Vizsgáljon kézinagyítóval és mikroszkóppal lombosmohákat, zuzmókat, ismertesse a megfigyeltek alapján testfelépítésüket. Tudja, hogy a növényvilág fejlődését befolyásolta a fényért, vízért való verseny, a szárazabb élőhelyeken való szaporodás lehetősége. Tudja ezeket összefüggésbe hozni a szervek megjelenésével, felépítésével. Ismertesse a harasztoknál megjelenő evolúciós újításokat (szövetek, szervek), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékony alkalmazkodással. Ismertesse a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékonyabb alkalmazkodással. Ismertesse a zárvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (takarólevelek, bibe, zárt magház, termés, szállítócsövek, gyökérszőrök) hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékonyabb alkalmazkodással. Ismertesse a termés biológiai szerepét és a magterjesztés stratégiáit. Tudja használni a növényismeret könyvet a környezetében élő növények megismeréséhez, és élőhelyének, ökológiai igényeinek jellemzéséhez. Ismerje fel és fogalmazza meg a testfelépítés, az életmód Emelt szint Rajzolt ábrán tudja értelmezni a mohák kétszakaszos egyedfejlődésének lépéseit Hozza összefüggésbe a mohák testfelépítését és társulásokban elfoglalt helyét. Rajzolt ábrán tudja értelmezni a harasztok és a zárvatermők kétszakaszos egyedfejlődésében az ivaros és az ivartalan szakaszok arányát, és ennek fejlődéstörténeti jelentőségét. Ismertesse és ábrán ismerje föl a kettős megtermékenyítés folyamatát.

5 3/8 anyag, 5. oldal TÉMÁK a növények szövetei, szervei -szövetek -gyökér, szár, levél -virág, termés VIZSGASZINTEK Középszint (kültakaró, mozgás, táplálkozás, légzés, szaporodás, érzékelés) és a környezet kapcsolatát az alábbi állatcsoportok példáján: - szivacsok - laposférgek - gyűrűsférgek - rovarok - fejlábúak (lábasfejűek) - a gerincesek nagy csoportjai (halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök). Jellemezze önállóan csoportjellemzők alapján a fenti csoportokat. Ismertesse, hogy milyen működésekre specializálódtak a következő szövetek: osztódó szövet és állandósult szövetek: bőrszövet, táplálékkészítő alapszövet és szállítószövet. Vizsgáljon fénymikroszkóppal növényi szövet preparátumot, készítsen bőrszövet nyúzatot (pl. hagyma allevél). Vizsgáljon sejtüreget és kristáyzárványt. Értelmezze a látottakat. Ismertesse a gyökér, a szár és a levél alapfunkcióit. Ismerje fel egyszerű, sematikus rajzon a gyökér hossz- és keresztmetszetét, a kétszikű és egyszikű lágyszár keresztmetszetét, a fás szár keresztmetszetét, a kétszikű levél keresztmetszetét, tudja magyarázni a látottakat. Magyarázza a fás szár kialakulását, az évgyűrűk keletkezését. Vizsgáljon mikroszkópban gázcserenyílást és értelmezze a látottakat. Figyelje meg a víz útját színes tintába mártott fehér virágú növényen. Ismertesse a virág biológiai szerepét és részeit. Ismertesse az egyivarú és a kétivarú virág, az egylaki és a kétlaki növény fogalmát. Emelt szint Jellemezze a gyökér, a szár, a levél felépítését és működését, módosulásait. Mondjon példát módosult szervekre. Kövesse egy talajból felvett vízmolekula atomjainak sorsát a növényben. Ismertesse a folyadékszállítás kémiai és fizikai hajtóerőit, hozza összefüggésbe a gyökér, szár és levél felépítésével. Értelmezze, hogy a gázcserenyílások működése hogyan függ össze a zárósejtek felépítésével, turgorával és az ozmózis jelenségével. Kövesse a gázcserenyíláson át felvett szén-dioxid-molekula sorsát a növényben. Értelmezzen növényi anyagszállítással kapcsolatos kísérletet. Hozza összefüggésbe a nappalhosszúság virágképzésben betöltött szerepét az eredeti élőhely, illetve a megváltoztatott élőhely (pl. honosítás) nappalhosszúságával. Tudjon kapcsolatot teremteni a virág és a termés részei között. Ismertesse a virágos növények fajfenntartó működéseit (mag-, illetve termésképzés, vegetatív szervekkel történő szaporodás). Ismertesse az ivaros és az ivartalan szaporítás előnyeit és hátrányait. Ismertesse a növények főbb ivartalan szaporítási módjait Ismertesse a hormonok szerepét a növények életében, értelmezzen az auxin hatására vonatkozó kísérleteket (Paál Árpád).

6 3/8 anyag, 6. oldal TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint (tőosztás, dugványozás, oltás, szemzés, klónozás). Ismertesse a csírázás külső és belső feltételeit egy csírázási kísérlet kapcsán. Ismertessen hormonális hatásra bekövetkező növényi életműködéseket (gyümölcsérés). Emelt szint TÉMÁK az állatok szövetei, szaporodása, viselkedése szövetek szaporodás egyedfejlődés viselkedés Középszint Magyarázza, hogy milyen működésekre specializálódtak a következő szövetek: hámszövet (működés és felépítés szerint is), izomszövet, kötőszövet és idegszövet, és ez hogyan tükröződik a felépítésükben. Ismerje fel fénymikroszkópos készítményen a következő szöveteket: többrétegű elszarusodott laphám, vázizom, csontszövet, idegszövet, emberi vér. Ismertesse a petesejt, a hímivarsejt, a zigóta, a hímnősség és a váltivarúság, az ivari kétalakúság, az embrionális és posztembrionális fejlődés fogalmát. Vonjon párhuzamot példák alapján az életkörülmények és a szaporodási mód között (ivaros, ivartalan, külső és belső megtermékenyítés, szaporodási rendszerek, az ivadékgondozás és az utódszám összefüggése). Tudjon példát az ivartalan szaporodásra és a regenerációra. Példák alapján ismertesse az önfenntartással kapcsolatos viselkedéseket (tájékozódás, komfortmozgás, táplálkozási magatartás, menekülés). Példák alapján ismertesse a fajfenntartással kapcsolatos viselkedéseket (a partner felkeresése, udvarlás-nász, párzás, ivadékgondozás, önzetlenség, agresszió). Jellemezze az alábbi magatartásformákat: reflex, irányított mozgás, mozgásmintázat, társítások, belátásos tanulás. Tudjon ezekre példát hozni, illetve példákból ismerje fel ezeket. VIZSGASZINTEK Emelt szint Ismerje fel fénymikroszkópi fényképen a következő szöveteket: többrétegű elszarusodott laphám, csillós hám, vázizom, csontszövet, üvegporc, emberi vér.

7 3/8 anyag, 7. oldal 2. Témavázlatok 2.1. Nem sejtes rendszerek Vírusok Felfedezése, elnevezése: Dmitrij Ivanovszkij ( ) a dohánylevél mozaikos megbetegedését okozó kórokozót keresve, a növényi nedvet baktériumszűrőn átszűrve változatlanul megbetegedést tapasztalt -~ az átszűrt kórokozókat vírusnak nevezte el. (Vírus = méreg) Bakteriofág - baktériumot megtámadó vírus: T-fágok Növényi vírusok - dohánymozaik vírus, burgonya X és Y vírusok Állati vírusok - száj- és körömfájás, veszettség, szopornyica Emberi vírusok - influenza, bárányhimlő, kanyaró, mumpsz, gyermekbénulás, agyvelőgyulladás, herpesz, AIDS Rendszerbe sorolási problémák: Életjelenséget csakis gazdasejtben, élőben mutatnak, önmagukban nem, sőt kikristályosíthatók. Igen nehéz egyáltalán élőnek tekinteni őket külön kategóriát jelentenek. Valószínű, hogy különböző sejtek örökítőanyagából kiszakadt részletek, amelyek bizonyos önállóságra tettek szert, tehát megjelenésük feltételezi a sejtes szerveződés jelenlétét Felépítés: Nanométeres ( nm) nagyságrendűek ezért csak elektronmikroszkóppal vizsgálhatók. Az örökítő anyagot - DNS, vagy RNS - fehérjeburok veszi körül. Az örökítőanyag és az ezt körbevevő fehérjeburok. Az alak meghatározója a nukleinsav térbeli elrendeződése, a fehérjeburok szerkezete (belül a kapszid, kívül a peplon). Életmód: működésük feltétele egy gazdasejt, amelybe beépülve az örökítőanyag átszervezi a sejt működését - a gazdasejt anyagaiból sokszorozódnak meg. Nyugalmi szakasz következik, közben kikerülnek a sejtből, majd újra fertőzőképesek. Önálló mozgásra képtelenek, átvivő közeg szükséges (egyik élőlény a másikra, szülő az utódba, közegmozgással). A prokarioták és az eukarioták vírusa eltérő, mivel az eukarioták vírusai más mechanizmussal lép be a sejtbe (így a prokariota vírus nem fertőzhet meg eukarióta sejtet). Vírusinterferencia: vírust már tartalmazó sejtben újabb vírus nem szaporodhat, ez a sejtben termelődő anyagnak, az interferonnak (kikerül a vérbe) köszönhető, ennek szintézisét az első vírus indítja el. Csoportosítás az örökítőanyag alapján: A vírusok örökítőanyaga lehet egyszálú DNS (parvovírus főleg a kölyökkutyákat megtámadó gyakran halálos hasmenéses betegség), kétszálú DNS (herpeszvírus - nemcsak az ajkak herpeszvírusa de például a bárányhimlő is ide tartozik ), egyszálú RNS (retrovírus- retro visszafelé azaz RNS-ről DNS-t szintézist előidézni képes vírusok. Képesek kikerülni a sejt az idegen DNS-eket lebontó védekező rendszerét pl.: AIDS HIV vírust), kétszálú RNS (pikornavírus). Védőoltások: Az első védőoltást Jenner ( ) dolgozta ki, a fekete himlő ellen ban alkalmazták. Pasteur ( ) az 1800-as évek végén adott tudományos magyarázatot a védőoltásokra, a veszettség kapcsán. AIDS-HIV vírus Acquired Immunodeficiency Syndrome Szerzett immunhiányt okozó vírus Rendszertana: Lentivirus genom retroviridae víruscsalád [Retro= visszafelé RNS-ről DNS-t másol reverz transzkriptáz enzimmel] beépül a genomba A specifikus immunválaszért felelős T limfocitákat tönkreteszi Csoportosítás gazdaszervezet szerint:

8 3/8 anyag, 8. oldal 2.2. Önálló sejtek Baktériumok Prokarióták: Pro = előtti, karion = mag Olyan élőlények, melyek valódi sejtmaggal nem rendelkeznek, diffúz maganyaguk van, membránrendszerük fejletlen. Az ide tartozó élőlények főleg egysejtűek, az örökítő anyagot, esetleg színanyagot nem veszi körül membrán, egyetlen sejtalkotójuk a riboszóma amely a sejtet felépítő anyagokat szintetizálja, állítja elő. Így a különböző élettani folyamatoknál sem térbeli, sem időbeni elkülönültségről, differenciálódásról nem beszélhetünk. Ide tartoznak a baktériumok és a kékmoszatok. Felépítés: Mikrométeres nagyságrendűek. A prokariótákra jellemzően: maganyag, melyet nem határol maghártya, a sejtet határoló sejthártya mellett általában sejtfallal is rendelkeznek. Ezt főleg fehérje és szénhidrát típusú vegyületek alkotják. Sok közülük aktív mozgásra képes csillói segítségével. Életmódjuk Heterotrófok -a idegen szervesből - saját szerves anyag: korhasztó, rothasztó, betegséget okozó, szimbionta, parazita stb. Kemoautotrófok ~ szervetlen vegyületek oxidációjából származó energia segítségével, szervetlenből - szerves anyag: nitrifikálók. Fotoautotrófok -~ fényenergia segítségével, szervetlenből - szerves anyag: bíborbaktériumok. Ivartalanul a sejt kettéosztódásával, ivarosan a maganyag átadásával szaporodnak. Szaporodásuk rendkívül gyors lehet. A kedvezőtlen időszakot betokozódva" vészelik át (baktérium spóra). Típusai, előfordulásuk: Alak szerint gömb, pálcika, csavart alakúak. Több ezer él szervezetünkben, közvetlen környezetünkben: cellulózbontó baktériumok, tejsavbaktériumok. A talajban élá kemoautotrófok: nitrifikáló baktériumok, kén baktériumok stb. Védőoltások BCG TBC: di-per-te, (di = diftéria, per = szamárköhögés {pertussis } te = tetanusz), himlő elleni. Betegséget okozó baktériumok még: tífusz, vérhas, pestis, lepra, vérbaj (szifilisz), kankó (gonorrhoea), gennykeltők, gyermekágyi láz. Robert Koch ( ) kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének előállítását, festését. Felfedezte a tüdőbajt és a kolerát okozó baktériumot, kutatásaiért 1905-ben Nobel-díjat kapott. Kékmoszatok Törzse kékbaktériumoknak (Cyanobaktériumoknak) is nevezik. Testfelépítésük A növényvilág legegyszerűbb képviselői a plazmájukban lévő színes réteg segítségével fotoszintézisre képesek autotrófok. Nagy a hőtűrő képességük. Előfordulásuk: Talajban és természetes vizekben, kedvező körülmények között elszaporodva a vizet kékeszöldre festik. A vízi állatok táplálékai. FERTŐTLENÍTÉS, STERILIZÁLÁS A fertőtlenítés célja: A betegséget okozó (patogén) mikroorganizmusok (vírusok, baktériumok, gombák) és a nem kívánatos mikroorganizmusok (pl: ételromlás, faromlás...) teljes elpusztítása, vagy ritkítása a kritikus (esetlegesen problémát jelentő) szint alá. A fertőtlenítés lehetséges módjai Hővel: sterilizátor gépek (nagy nyomás, magas hőm.), lánggal, főzéssel, vízgőzzel, melegvízzel (82ºC) stb... Kémiai anyaggal: Klórtartalmú szerek (hipokloritok), jódtartalmú szerek, alkoholok, tisztítószerek (szappanok, detergensek) stb... Sugárzással: a kórokozók DNS-ét roncsoljuk (UV, röntgen) Antibiotikumokkal: csak a baktériumokra hat, célzottan rezisztencia vizsgálat után (ha például egy baktérium a penicillinre nem érzékeny [mert rezisztens arra], akkor más hatékony antibiotikumot kell használni- például fluorokinonokkal Fertőtlenítés hatékonyságának ellenőrzése: mikrobiológiai vizsgálatok: gyorstesztek (immunológiai vagy biokémiai alapú kimutatás) vagy hagyományos tenyésztéses vizsgálatok (petricsésze, táptalaj, tenyésztés) Sterilizálás: minden mikroorganizmus elpusztítása az adott anyagból, vagy felületről Módjai: hasonlóan mint a fertőtlenítésnél csak a cél itt a teljes és biztonságos elpusztítása minden mikroorganizmusnak. Ezért hosszabb ideig végezzük, vagy/és kombináljuk a fenti eljárásokat. Pl: autokláv: a gyógyászatban használatos hősterilizátor eszközök (csipeszek, szikék, fogók) sterilizálására. Magas nyomás magas hőmérésklet, hosszú idő: még a prion fehérjét is szétroncsolja Bacillus Anthracis - Anthrax Lépfene korunk biológiai fegyvere régen ismert baktérium tenyészetekben élesen levágott végű pálcákra hasonlít, amelyek hosszú láncokba rendeződnek. a szervezeten kívül - elegendő levegő jelenlétében - spórát képezhet, ami a kórokozó vegetatív formájának betokozódott és szunnyadó alakja. a vegetatív formák ellenállóképessége közepes, a spórák azonban igen ellenállóak, s a természetben évtizedekig is elélhetnek

9 3/8 anyag, 9. oldal A baktérium sejttani hatása A baktérium méreganyaga (toxinja) elsőként az immunrendszer nagy falósejtjeit, az ún. makrofágokat támadja meg és pusztítja el. A betegség tünetei A lappangási idő 7 napnál rövidebb, általában 3-4 nap. Tüdő-lépfene esetében 1 nap is lehet. Bőr-lépfenében a fertőzés helyén gennytartalmú hólyag keletkezik, amelynek közepe a vérzéses elhalás miatt fekete színű (innét származik a lépfene másik neve, a pokolvar). A bél-lépfene hirtelen szédüléssel, gyomorfájdalmakkal, hasmenéssel kezdődik, a széklet véres lesz. A has felpuffad, a hasi fájdalmak élesednek, a légzés nehézzé válik, s óra múlva bekövetkezhet a halál. A tüdő-lépfene súlyos tüdőgyulladás képében zajlik le, s legtöbbször 2-3 nap alatt halállal végződik. Először influenzaszerű tünetek jelentkeznek. Ezután magas láz, hányás, ízületi fájdalmak, nehéz légzés, végül külső- és belső vérzések és sok esetben a halál következik. Védekezés védőoltás, fertőződés esetén a legelején még antibiotikumokkal ha a tünetek már megjelentek, akkor nem lehet gyógyítani. A nagy halálozási arány és a spórák viszonylag könnyű terjeszthetősége A baktérium genetikai módosítással ellenállóvá tehető az antibiotikumokkal (sajnos ekkor tökéletes biológiai fegyverré válik) PRIONOK A szarvasmarhák BSE-járványa arra a fájdalmas felismerésre vezetett, hogy némely területen milyen hézagosak tudományos ismereteink. Az ok, úgy látszik, nem vírus vagy más hagyományos kórokozó (gomba, baktérium), hanem több kutató feltételezése szerint egy egyszerű, semmiféle örökítőanyagot nem tartalmazó, tehát szaporodni nem képes fehérje. A neves amerikai kutató, Stanley Prusiner a nyolcvanas években alkotta meg a prion" fogalmát: egy fehérjeszerű és fertőzést okozó anyagról van szó. Prionok, prionok, prionok" című könyve, összefoglalja eddigi tudományos ismereteinket e tárgykörben. A betegségokozó prionok kémiailag teljesen azonosak egy természetes, az egészséges szervezetben is előforduló fehérjével (proteinnel), amelyet PrPc-vel jelölnek, és eddig elsősorban az idegsejtek felületén találták meg (bal oldali ábra). Bizonyos hatásokra, amelyekről ma még csak feltételezéseink vannak, ez az ártalmatlan molekula más térszerkezetűvé alakul át, a halálos betegséget okozó PrPSc prionná (jobb oldali ábra). Az átrendeződésre az jellemző, hogy a PrPcmolekulában levő négy spirális alkotóelemből kettő kinyúlik", s lapos, hajlékony, szalagszerű résszé alakul. Ma még nem tudjuk, mi okozza ezt a változást, mint ahogy azt sem, hogyan tudja a megváltozott prion-fehérje, a PrPSc abnormális szerkezetét a veszélytelen, normális prionokra erőltetni". Sajnos, egyelőre a központi idegrendszerben található normális prionok szerepéről is keveset tudunk. Irene Tobler és munkatársai a Zürichi Egyetem Farmakológiai Intézetében egereken kísérleteztek, s eredményeik arra utalnak, hogy a prionoknak az alvás, illetőleg az életritmus, a biológiai belső óra" szabályozásában van fontos szerepük. A svájci kutatók ugyanis géntechnikai beavatkozással olyan egereket állítottak elő", amelyeknek idegsejtjein nem voltak prionok, s ezeknek az egereknek mintha elromlott volna az alvást és az ébrenlétet szabályozó belső órájuk. Annyi bizonyos, hogy amíg a normális prionok élettani szerepét nem tudják tisztázni, s a szerkezeti átváltozásról és annak a normális prionokra való átterjedéséről nem tudnak többet, addig kevés remény van a BSE és a halálos kimenetelű emberi betegség, a Creutzfeldt-Jacob szindróma gyógyítására. ANTIBIOTIKUMOK Mikor Flemming, egy véletlennek köszönhetően felfedezte az első antibiotikumot a penicillint, hatalmas volt a lelkesedés az orvosok körében. Úgy tűnt, végre egy valódi csodagyógyszer van a kezünkben, amivel szinte minden baktériumok okozta betegség gyógyítható. Aztán kiderült, hogy a baktériumok jelentős része nem érzékeny a penicillinre. Ez kezdetben nem jelentett gondot, hiszen egyre több és több új antibiotikumot sikerült felfedezni. Hamarosan számos szélesspektrumú (sokféle baktériumra ható) antibiotikumot fedeztek fel és egyre több helyen alkalmazták őket. Nemsokára a szappanba, a tápszerekbe, hintőporokba is bekerült, elkezdték az állattenyésztésben is alkalmazni, a betegségek többségét is ezzel kezelték. Míg az USA-ban 1954-ben még csak 1 millió kilogramm antibiotikumot használtak fel, mára ez már 25 millió kilogrammra nőtt. A 70-es 80-as évektől azonban egyre nehezebbé vált az antibiotikumok használata. Sorra jelentek meg olyan baktériumtörzsek, melyek rezisztensek voltak a meglévő antibiotikumokra, és csupán a legújabbak hatottak rájuk. Hamarosan megjelentek a multirezisztens törzsek is, melyek mindenfajta gyógyszerrel szemben ellenállóak voltak (pédául a kórházakban ahol a folytonos takarítást, fertőtlenítést, betegek antibiotikumos kezelését túlélő néhány baktérium a végére szinte mindent kibír!). A kutatók úgy gondolják, ebben a legnagyobb szerepe az antibiotikumok felelőtlen használatának van. Az orvosok mindig a betegek szívére kötik, hogy megszabott ideig szedjék az antibiotikumot, függetlenül attól, hogy jobban érzik-e magukat. Azt is hangsúlyozzák, hogy tartsák be az időzítést is, ha kell, keljenek fel az éjszaka közepén bevenni a gyógyszert. Vajon miért? Miért ilyen különlegesek az antibiotikumok? Azért mert az antibiotikumok helytelen használata kineveli (szelektálja) az ellenálló törzseket. Szabályos evolúciós folyamat zajlik le, ahol a rezisztensek a rátermettebbek, jobban bírják. Nem csak a használati utasítás be nem tartása van ilyen hatással, hanem az is, ha nem csak a szükséges esetekben használunk antibiotikumot. A feleslegesen adott antibiotikum ugyanis jó edzés a bennünk

10 3/8 anyag, 10. oldal meglévő kórokozóknak és a nem kórokozó baktériumoknak is. Tudnunk kell ugyanis, hogy számtalan olyan baktériummal élünk együtt, melyek fontosak az egészségünk számára, nélkülözhetetlenek például az emésztésben. Egy 70 kg-os emberben átlagosan 1,5 kg ilyen jó (szimbionta) baktérium él. Ha gyakran és sok antibiotikumot szedünk, ezek ellenállóvá válnak, a baktériumoknál pedig gyakori a fajok közti génátvitel. A DNS könnyen átjuthat (rezisztencia plazmid) egyik baktériumfajból a másik, így az ártalmatlan (de rezisztens) baktériumból a kórokozóba is. Ma már tagadhatatlan, hogy a rezisztens törzsek komoly veszélyt jelentenek, egyes kutatók úgy vélik: "Csatákat még nyerhetünk, de ezt a háborút biztosan elveszítjük" Mások azt hangsúlyozzák, hogy a felelőségteljes gyógyszerhasználat még segíthet lelassítani a baktériumok ellenállóképességének növekedését. Tény azonban, hogy a fejlett országokban egyre több a korábban már eltűnt hitt bakteriális megbetegedés, amit már nem gyógyítanak a megszokott gyógyszerek. Nyugat-Európában újra növekszik a tüdőbajosok száma, és ezen nem segítenek az eddig alkalmazott szerek, egyes gyulladásos megbetegedések, melyeket korábban könnyedén gyógyítottak az antibiotikumok, ma újra életveszélyesek lehetnek. Eközben még mindig csak kevesen tudják, milyen veszélyekkel jár az antibiotikumok helytelen használata. Sokan hiszik, hogy a megfázásra és náthára is jó az antibiotikum és követelik az orvostól, hogy azt adja. Mi az, amit mi tehetünk? Ne követeljük az orvostól, hogy antibiotikumot adjon, bízzuk a belátására, szükség van-e rá! Tartsuk be pontosan az antibiotikum szedésének rendjét! Szedjük be végig az antibiotikum kúrát, még ha el is múltak a tünetek! Ha lehet, használjunk az az adott kórokozóra hatékony szűkspektrumú antiobiotikumot! Csak szükséges esetben használjunk antibiotikumos szappant, hintőport egyéb készítményt! egysejtű eukarióták Olyan valódi, (maghártyával körülvett) sejtmaggal rendelkező élőlények, melyek belső membránrendszere fejlett. (Golgi membrán, endoplazmatikus retikulum, színtest, mitokondrium stb.) Egysejtű eukarióta állatok Egyféle magvúak törzse Gyökérlábúak osztálya A legegyszerűbb felépítésű egysejtű eukarióta állatok, óriásamőba, sok a tenger fenekén élő mészvázas, likacsos héjú. Egyes fajok elérhetik a milliméteres méretet is, a többiek több száz µm. Lehet egy vagy több sejtmagjuk, (esetleg ezer), de mindegyik sejtmag azonos működést végez. Életműködéseik, életmódjuk Állábaik segítségével mozognak, mely szilárd aljzatot igényel. Táplálékukat az állábakkal bekebelezik (endocitózis). A bomlástermékeket exocitózissal távolítják el. Emésztő üregecskéjükben a ph előbb savas, ezzel pusztítják el a táplálékot, majd az emésztés során lúgos. Sejten belül emésztenek Légzésük diffúz az egész testfelületen keresztül. Ivartalanul, kettéosztódással szaporodnak. (Lehet ostorosak: álomkórostoros, spórásak: lázállatka, malária) Kétféle magvúak törzse Csillósok osztálya A törzsre jellemző, hogy sejtjeikben egy kisebb és egy nagyobb sejtmag is van. A kisebbik sejtmagnak (mikronukleusz) a szaporodásban, a nagyobbiknak (makronukleusz) a többi életműködés irányításában van fontos szerepe. Átlagos méretük több száz µm. Testüket csilló fedi. A csillók összehangolt működését az ún. alapi testek biztosítják. Életműködéseik, életmódjuk: Sejtszájuk, emésztő üregecskéjük van, lüktető üregecskéjük ozmoregulátor szerepet tölt be, (édesvízben a féligáteresztő sejthártyán át bejutott felesleges vizet távolítja el, tengervízben, mivel az ozmotikus viszonyok megegyeznek, nem működik). Légzésük diffúz, az egész testfelületen keresztül. Ivartalanul kettéosztódással, ivarosan a maganyag átadásával szaporodnak. 1. A papucsállatka és amőba mozgásának megfigyelése (A közzétett középszintű próbaérettségi kísérleti feladat sorból OM) Anyagok, eszközök: papucsállatka- vagy amőbatenyészet, tárgylemez, fedőlemez, cseppentő, 10%-os zselatinoldat, mikroszkóp. Végezze el az alábbi vizsgálatot, és válaszoljon a kérdésekre! Vizsgálat: Amőba- vagy papucsállatka-tenyészetből egy cseppet tegyünk tárgylemezre, a papucs-állatka-mintához tegyünk egy csepp zselatinoldatot, és figyeljük meg mikroszkóp alatt az állatok mozgását! Kérdések: 1. Miért szükséges a zselatinoldat a papucsállatka mozgásának megfigyeléshez? 2. Milyen sejtszervecskével mozog a papucsállatka? 3. Hol találunk hasonló sejtszervecskét az emberi szervezetben? 4. Megfigyelése szerint milyen pályán mozog ez az állat? 5. Hogyan mozog az amőba? Mi ennek a mozgásnak a lényege?

11 3/8 anyag, 11. oldal 5. Hol talál hasonló mozgást az emberi szervezetben 2. A zöldszemes-ostoros és sütőélesztő megfigyelése (A közzétett középszintű próbaérettségi kísérleti feladat sorból OM) Anyagok, eszközök: zöld szemesostoros-tenyészet, sütőélesztő-szuszpenzió, víz, cseppentő, tárgylemezek, fedőlemezek, mikroszkóp. Végezze el az alábbi vizsgálatot, és válaszoljon a kérdésekre! Vizsgálat: A szemesostoros-tenyészetből és az élesztő-szuszpenzióból tegyen egy-egy cseppet tárgylemezre, és lefedve, mikroszkóp alatt vizsgálja meg azokat! Kérdések: 1. Az élővilág melyik csoportjába sorolható a szemesostoros, illetve a sütőélesztő? 2. Mivel mozog a szemesostoros? 3. Milyen sejtszervecskéit tudta még azonosítani? Mi ezeknek a funkciója? 4. Milyen felépítő anyagcserét folytat a szemesostoros? 5. Mi a sütőélesztő gyakorlati jelentősége? 3. Ecsetpenész és fonalas zöldmoszat megfigyelése (A közzétett középszintű próbaérettségi kísérleti feladat sorból OM) Anyagok, eszközök: ecsetpenész-tenyészet, fonalas zöldmoszat, 70%-os etanololdat, vizes glicerinoldat, csipesz, tárgylemezek, fedőlemezek, mikroszkóp. Végezze el az alábbi vizsgálatot, és válaszoljon a kérdésekre! Vizsgálat: Ecsetpenész tenyészetéből kis darabot mosson ki 70%-os etanollal, és vizes glicerin-oldatban lefedve vizsgálja mikroszkóp alatt! Fonalas zöldmoszat kis darabkáját is vizsgálja hasonlóképpen! Kérdések: 1. Az élőlények mely csoportjába tartozik az ecsetpenész, ill. a zöldmoszat? 2. Mi a hasonlóság, ill. a különbség a két szervezet szerveződésében, sejtjeikben? 3. Mi a különbség felépítő anyagcseréjükben? 4. Mi az ecsetpenész fajok gyakorlati jelentősége? Ostorosmoszatok törzse Szerveződés: Valódi sejtmaggal rendelkeznek -~ eukarióták Állati jellemzők: sejtszáj, sejtgarat, lüktető űröcske, szemfolt, ostor (9+2 pár mikrocsövecskéből felépülő szerkezet) -heterotróf életmód. Növényi jellemzők: színtest -~ fotoszintézis, autotróf életmód. Kedvező körülmények mellett heterotróf, kevés szerves táplálék, jó fényviszonyok esetén autotróf módon táplálkoznak (mixotrófia). Kettéosztódással szaporodnak. Édesvizekben gyakoriak. pl.: zöldszemes ostoros. Evolúciós jelentőség: Őseiknél válhatott szét a növény- és állatvilág. (Az ostor elvesztésével a fotoszintetizáló növények, a színtest elvesztésével az állatok fejlődhettek) Zöldmoszatok törzse A többsejtűvé válás minden formája előfordul. Sejttársulást alkotnak a harmonikamoszatok, Volvox-fajok, fogaskerékmoszatok, fonalasak a békanyálmoszatok, telepesek a csillárkamoszatok. Vegetatívan, rajzóspórkkal, és ivarosan is szaporodnak. Őseiktől származtathatók a fejlettebb szárazföldi növények. Lebegő vagy helyhez kötött életmódot folytatnak, zömében édesvíziek. A vízfelszín közelében a vörös fényt hasznosítják. Amellett, hogy a halak táplálékai, jelentős felhasználásuk emberi és állati táplálkozásban, gyógyszeriparban (pl. a kortizon alapanyaga.) Barnamoszatok törzse Leginkább teleptestűek, méteres hosszúságukkal, óriási tömegükkel a Föld legnagyobb növényei. A klorofill színét elnyomja a barna színanyag (fukoxantin). A kék fényt hasznosítják. Ivarosan vagy ivartalanul, vegetatívan is szaporodhatnak. Evolúció szempontjából oldali ágat jelentenek. A felszín közeli, méteres vizekben, főleg hideg tengerekben találhatók meg. A tengeri állatok fontos táplálékai, búvóhelyei. Takarmányozásra, trágyázásra is használják. Egysejtű eukarióta növények Vörösmoszatok törzse Fejlett, telepes szerveződésűek. A klorofill mellett dominál a vörös színanyag. A zöld fényt hasznosítják. Ivarosan vagy ivartalanul, vegetatívan is szaporodhatnak.

12 3/8 anyag, 12. oldal Evolúció szempontjából oldalágat jelentenek. Főleg melegebb tengerekben, a tisztább vizekben 200 méterig is lehatolnak. Az aljzathoz rögzülve élnek. Tengerparti népek eledele, jódtartalmúak, gyógyszerek alapanyagai, belőlük nyerik a mikróbák tenyésztésére használt táptalajok szilárdító anyagát, az agar-agart Gombák törzse Rendszertani helyük vitatható, hiszen színtestek hiányában csak szerves anyagokkal táplálkozhatnak - heterotrófok, ugyanakkor sejtfaluk van, telepes szerveződésűek, helyváltoztatásra képtelenek. Vagyis az állati és növényi jellegek keverednek bennük. Sejtjeik információtartalma alapján mind a növényektől, mind az állatoktól eltérnek. Valószínű, olyan moszatoktól származtathatók, amelyek elvesztették fotoszintetizáló képességüket, bár ez még tudományosan nem bizonyított. Így testfelépítésük és szaporodásuk alapján a növényvilágba soroljuk, de tudnunk kell, táplálkozásuk a növényektől eltérő. Testfelépítésüket tekintve a moszatok és a mohák közé helyezhetők, de belőlük nem indult ki más élőlények kialakulása. A Gombák Országa önálló, független rendszertani csoport Testük általában sejtfonalas. (hifa = gombafonal, micélium = gombafonalszövedék). Sejtfaluk kitint tartalmaz. Alapvetően spórákkal szaporodnak. A víztől való elszakadást jellemzi (pl. a spórák kiszáradásnak ellenállók). Életmód: A gombák jelentős része elpusztult élőlényekkel táplálkozik, ezek a szaprofita gombák. Az anyagkörforgásban nagyon fontosak. Élő szervezetekben vagy felszínén élősködnek a parazita gombák. Ilyenek a moszatgombák, emberen a láb- és hüvelygomba. A szimbionta gombák más fajokkal kölcsönösen előnyös kapcsolatot alakítanak ki pl. a fenyőfélék gyökerével -~ mikorrhiza. (A zuzmókban a gomba és a moszat igen szoros együttélése figyelhető meg.) Rendszertanuk Moszatgombák osztálya Egysejtűek, sokmagvúak. PI. halpenész, burgonyavész, fejespenész, peronoszpóra. Tömlősgombák osztálya Soksejtűek, a spórák tömlőszerű képletben fejlődnek. Fontosak a penicillint termelő ecsetpenész, a lisztharmat, monília, az erjedést okozó élesztőgombák (egysejtűek). Bazídiumos gombák osztálya Teleptestük tönkre, kalapra tagolódik, a spórák bazídiumokban fejlődnek. Idetartoznak hétköznapi ehető (csiperke, laskagomba, őzlábgomba stb.) és ismert mérges gombáink (gyilkos galóca, légyölő galóca stb.). A GOMBAFOGYASZTÁS SZABÁLYAI Több gombáskönyv is megfogalmaz különféle szabályokat a gombamérgezés elkerülése érdekében. A legfontosabbaknak az alábbiakat tartjuk: - Csak ismert gombát szabad gyűjteni, minden ismeretlen fajt mérgezőnek kell tekinteni - Minden esetben szakellenőrnek kell az étkezési célra gyűjtött gombák egészét megmutatni - A halálosan mérgező fajok ismeretét el kell sajátítani - Legkisebb gyanú esetén el kell dobni az adott gombát vagy ételt Teendők gombamérgezés gyanúja esetén Gombamérgezés gyanúja esetén kevés, ám annál fontosabb teendőnk a beteg minél előbbi kórházba juttatása és a mérgezés(-gyanú) körülményeinek minél részletesebb közlése a szakemberrel (hány embert érinthet, ételminta, gombaminta megőrzése, stb.). Fontos tennivaló: A beteg hánytatása. Néhány esetben nem vezet eredményre, de nem is árthat. Nagy folyadékveszteség esetében a folyadékhiányt pótolni kell. A mentők azonnali értesítése, illetve a gombamérgezés gyanújának közlése. A gyilkos galóca felismerése A gyilkos galóca felismerése nem nehéz, csak meg kell ismerni azokat a jellemzőket, amelyek a világ egyetlen más gombáján sem találhatók. Négy olyan jellemzője van, amely csakis ezen a fajon fordul elő együttesen. 1)A 6-12 cm széles kalapja olívzöld vagy sárgászöld. 2)A kalap alsó részén lévő spóratartó lemezek mindig fehérek. 3)A kalapot tartó tönkön lefelé lógó fehér gallér van. 4)A tönk tövén felfelé álló fehér hüvely (bocskor) található. Ez a négy jellemző együttesen a világ összes gombafaja közül kizárólag csak a gyilkos galócán fordul elő. A mérgezések elkerülése végett fontos tudni, hogy: -Nem igaz, hogy leforrázással vagy főzéssel a gyilkos galóca méreganyagai kioldódnak. -Nem igaz, hogy a gyilkos galóca főzés közben az ezüst evőeszközt megfeketíti. -Nem igaz, hogy a gyilkos galóca kettétörve elszíneződik. -Nem igaz még sok egyéb hiedelem sem. -Igaz viszont az, hogy a gyilkos galóca mérgezés elkerülésének egyetlen módja van, a gyilkos galóca biztos felismerése A gombamérgezések általában a májat károsítják. A halálos májkárosodás elkerülése érdekében a mérgezett személy hánytatása és gyomrának kimosása után megadózisos (grammos nagyságrendű) C-vitamin bevitel indokolt.

13 3/8 anyag, 13. oldal Szivacsok törzse Testfelépítésük: Többsejtűek, testükben többféle alakú és működésű sejt van. Az egyedbe szerveződött sejtek még önálló életre is képesek ~ álszövetesek. Külső sejtréteg -~ szilárd váz, tűk, belső sejtréteg --~ galléros ostoros sejtek. Táplálékukat az űrbélből veszik fel, a táplálék feldolgozásában, szállításában fontosak a vándorsejtek. Aszimmetrikusak. Evolúció szempontjából zsákutcát jelentenek. Életműködéseik, életmódjuk: Helytülő életmódot folytatnak, a vízben előforduló, bomló, korhadó anyagokkal táplálkozva jelentős szerepet töltenek be a vizek tisztításában. Sejten belül emésztenek A táplálék szállításában és megemésztésében a vándorsejtek fontosak. Ivartalanul bimbódzással, ivarosan ivarsejtekkel szaporodnak. Hímnős állatok Előfordulásuk, fajaik: Tengerben élnek a szaruszivacsok, (mosdószivacs, táblaszivacs). Édesvízi a balatoni szivacs Csalánozók törzse Testfelépítésük: Valódi szövetesek Az ekto- és entoderma között egy kocsonyás lemez (a mezoderma előfutára) található. A szájnyílás körül található tapogatók méreganyagot tartalmaznak. Testüreg nélküliek Sugaras szimmetriájúak. Életműködéseik, életmódjuk: A táplálék megemésztése már az űrbélben megkezdődik, de a teljes lebontás a sejtekben fejeződik be. Így átmenetet képeznek a sejten belüli és sejten kívüli emésztés között. Ivaros nemzedékük a medúzaforma, ivartalan a polip vagy hidra alak A szakaszok váltakozása a nemzedékváltakozás. Ivartalanul bimbózással szaporodnak. Diffúz idegrendszerében az ingerület erőssége az ingerlés helyétől távolodva csökken, a vízbedobott kő által vetett hullámokhoz hasonlóan az egész testen fut végig az ingerválasz. Előfordulásuk, fajaik: Legtöbbjük tengeri: füles medúza, portugál gálya, virágállatok a bíborrózsa, viaszrózsa, tengeri szegfű, meszes telepeket képeznek a korallok (szintén virágállat): agykorall, nemes korall (ékszerek), Vénusz-legyező, tollkorall. Édesvízi és Magyarországon is él: közönséges hidra, zöld hidra, nyeles hidra. XI. évfolyam, 10. szám október Lélegzet Környezetvédelmi havilap Kiadja a Levegő Munkacsoport A "JELZŐLÉNYEK" Bioindikáció Mindannyian adunk jeleket a többiek számára. Leggyakrabban szavakkal jelzünk, de ha nem szóval mondjuk el, tetszik-e, megfelel-e valami nekünk, testtartásunk, vonásaink tükrözik érzelmeinket. Testünk persze nemcsak érzéseinket (lelkiállapotunkat), hanem fizikai állapotunkat is jelzi: ha valamilyen környezeti hatás, stressz (legyen az kórokozó vagy levegőszennyezés) ér bennünket, és immunrendszerünk nem bír vele, megbetegszünk. Természetesen a veszélyeztető forrástól, ha tehetjük, elmenekülhetünk (ld. a zajos, büdös, szennyezett levegőjű városból vidékre költözőket), ha nem (elnézést a szójátékért!), átköltözünk". Nemcsak mi emberek, hanem a többi feltételezhetően 15 millió fajba tartozó élőlény is jelzi, jó-e az adott élőhely, táplálék- és búvóhelyviszonya, a levegő, a víz, a talaj minősége. Próbáljuk meg észrevenni e jeleket, hiszen így könnyebben, olcsóbban juthatunk környezetre vonatkozó információ birtokába! (Ettől még nem kell sutba dobni az eddig kizárólagosan használt és drága műszereket!) A megfelelő következtetések levonásához természetesen bizonyos szintű rendszertani és ökológiai ismeretekre is szükség van, mert egyrészt fel kell tudni ismerni magukat az élőlényeket, másrészt azt, amit jelenlétükkel, hiányukkal vagy éppen állapotukkal jeleznek. Lássunk példát is a víz- és a levegőminőséget jelző élőlényekre! A vízi élőlények környezetjelző képességét a példa közismertségéből adódóan legkönnyebb a sebes pisztránggal szemléltetni, hiszen tudjuk, oxigénben gazdag vizek lakója. A víz elsősorban attól gazdag e légzéshez nélkülözhetetlen gázban, ha hűvös és lehetőség van légköri oxigén bekeveredésére, melyre a köves, nagy esésű hegyvidéki vizekben van igazán mód. Egy ilyen vízre ránézve méltán várhatjuk e hal jelenlétét, bár a búvóhely, a táplálék és a vízminőség egyéb összetevői is szerepet játszanak előfordulásában. (A telepítésről vagy a kiirtásról nem is szólva!) A pisztráng szó hallatán pedig mindenkinek a fenti tipikus élőhely jut eszébe, azaz az élőhely és az élőlény oda-vissza" jelzik, illetve feltételezik egymást. Tekintettel arra, hogy a többi halhoz hasonlóan a pisztrángok, ha tudnak, elmenekülnek a vízszennyezések elől, egy adott víz minőségének megállapítására nem annyira megfelelő jelző élőlények (indikátorok). Viszont a meder homokjában, iszapjában, kavicsain vagy a vízi növények szárai közt élő haltáplálékok a különböző rovarlárvák, a férgek és puhatestűek a növényekhez hasonlóan, nem képesek a szennyezések elől elmenekülni, így kénytelenek tetszik nem tetszik alapon" elviselni azokat. Ezért pl. az oldott oxigéntartalomra érzékenyebb, igényesebb (szűktűrésű) fajok, mint például az álkérészek és egyes kérészek lárvái eltűnhetnek az adott patakszakaszról, az igénytelenebbek (az ebből a szempontból tágtűrésűek, pl. szúnyog- és légylárvák) pedig megmaradnak, illetve betelepülnek. Azért, hogy az élőlényeken alapuló vízminősítés a kémiaihoz hasonlóan számszerűsíthető legyen vagyis az állatok befogása után megmondhassuk, milyen osztályzatot kap a víz", a kutatók több értékelési módszert is kidolgoztak. E módszerek hazánkban is terjednek, sajnos úgy tűnik hivatalos berkekben kevésbé, mint egyes iskolákban vagy társadalmi szervezeteknél. Hasonló a helyzet a zuzmókkal és a levegőminőség vizsgálatával is. A zuzmók tulajdonképpen két különböző, egymásra utalt élőlénycsoport, a moszatok és gombák együttélései (szimbiózisa). A tüzelés, a fűtés és a közlekedés révén a légkörbe került egészségkárosító gázok közül elsősorban a kén-dioxidra érzékenyek, ezért főként annak jelenlétére lehet következtetni az egyes zuzmófajok előfordulásából és a zuzmótelepek méretéből. Háromféle telepük van, melyek alapján már majdnem levegőminősíthetünk" is! De csak majdnem, hiszen a kéregzuzmók nem mindig a legigénytelenebbek, a leveles- és a bokros zuzmók sem mindig a jól szellőzött hegyvidéki erdők és sziklák lakói. Úgy tűnik, településeinken legfeljebb másfél tucat jórészt kéregtelepű zuzmófaj él, de általában jó, ha ötöt találunk környezetünkben. Városi sétáink alkalmával vessünk csak egy pillantást a fák kérgére! Közelhajolva leggyakrabban 2 faj gombostűfejnyi, szürke és fekete pontocskái tűnnek fel, bár egyes helyeken

14 3/8 anyag, 14. oldal ötforintos méretű, szürke vagy élénksárga leveleszuzmókkal is találkozunk. A fákról szakállként lógó bokroszuzmók után lassan már a Kárpátokba kell utazni! A zuzmók és a pataki élőlények főbb csoportjainak felismeréséhez már rendelkezésre áll egy-két jól használható határozó és kézikönyv. A módszerek oktatására egyre több iskolában kerül sor. Tavaly, 2000-ben több váci általános és középiskola vett részt egy olyan a patak- és a zuzmóvizsgálati programban, melyben a fent említett módszereket gyakoroltattuk. A résztvevő lányok és fiúk örömmel keresgélték a vízben és a fák kérgén élő élőlényeket, melyek adatait adatlapon gyűjtötték össze. Végül a zuzmófajok előfordulásából és a patak mentén tapasztaltakból látványos légszennyezettségi és öröm-bánat"-térképet rajzoltak. A térképen szembetünőek voltak a zuzmó nélküli területek, az ún. zuzmósivatagok, melyek nem véletlenül a forgalmas közutak és a belváros környékére koncentrálódtak. Azaz oda, ahol a legtöbben közülünk, emberek közül is megfordulnak. A zuzmók már tudnak valamit... Dukay Igor - Göncöl Alapítvány 2.3. Többsejtűség A gombák, növények, állatok elkülönülése Sejtfonalak Telepes testszerveződés (növények, gombák): az egysejtűek és a hajtásos növények között álló szerveződési szint. A sejtek között nincs, vagy csak egyszerű szöveti differenciálódás indul meg (pl. mohák), s így valódi szövetrendszereik szerveik - még nincsenek. Háromféle típusba sorolhatók aszerint, hogy sejtjei hogyan osztódnak: - egydimenziós = fonalas moszatok - kétdimenziós = lemezes gombák - háromdimenziós = teleptestes zuzmók, mohák Sejtfonal: többsejtű, primitív telepes szerveződési forma; egyirányú osztódás után a sejtek együtt maradnak. Kezdetben hasonló alakú és azonos működésű sejtek, később differenciálódnak (alapi, csúcsi, stb.). Pl. fonalas békanyál Teleptest és álszövet Telepes növények: szövetes szerveződés nélküli többsejtű eukarióta növények gyűjtőneve. Lehetnek egy, két vagy háromdimenziós testszerveződésűek (ld. telepes szerveződés). A sejtek között már létrejöhet alaki differenciálódás, de működésükben lényegesen nem különböznek egymástól. (Moszatok, mohák.) Anyagok, eszközök: lombosmoha, kézi nagyító, csipesz. Végezze el az alábbi vizsgálatot, és válaszoljon a kérdésekre! Vizsgálat: Vizsgálja meg a kapott mohanövénykét! Kérdések: 1. Rajzolja le a növénykét, és nevezze meg a részeit! (ezt emlékezetből is kell tudni!) 2. Nevezze meg röviden a részek funkcióját! 3. Milyen szerveződésű a mohanövényke? 4. Miben különböznek a mohanövényke levelei a hajtásos növények leveleitől? 5. Miért nem nőnek a mohák az égig? 2.4. Szövetek, szervek, szervrendszerek, testtájak A növényvilág főbb csoportjai a szervi differenciálódás szempontjából Szerveződési típusok Képviselőik (törzs, osztály... csoport) Sejtszerkezet nélküli Egysejtűek vírusok (növényi, állati, bakteriofág) Többsejtűek - sejttársulás egyes zöldmoszatok Telepes - fonalas baktériumok kék; ostoros-, zöldmoszatok kékmoszatok zöldmoszatok - teleptest - zöld-, vörös-, barnamoszatok gombák zuzmók - mohák (álszövet) Hajtásos növények harasztok zárvatermők - virágtalan növ. (spórás) - virágos növ. (magvas növ.) harasztok nyitvatermők zárvatermők 4. Lombosmoha vizsgálata (A közzétett középszintű próbaérettségi kísérleti feladat sorból OM)

15 3/8 anyag, 15. oldal A nemzedékváltakozás A nemzedékváltakozás elsősorban a növényekre jellemző sajátos szaporodási jellegzetesség. Lényege, hogy az ivarosan szaporodó nemzedék ivartalanul fog szaporodni, az ivartalan szaporodással létrejött nemzedék viszont ivarosan. Klasszikus formájában a zöldmoszatoknál jelent meg, és valamennyi növénycsoportra, így a nyitvaés a zárvatermőkre is jellemző. A zöldmoszatoknál a két nemzedék megjelenését tekintve nem különbözik egymástól. Az evolúció során a moháknál az ivaros nemzedék, a harasztoknál az ivartalan nemzedék lett fejlettebb. Mindkét fejlődési irányban azonban a két eltérően szaporodó nemzedék váltja egymást - álszövetesek szivacsok -szövetesek - testüregnélküliek csalánozók - testüregesek - ősszájúak lapos-, hengeres-, gyűrűsférgek puhatestűek ízeltlábúak - újszájúak tüskésbőrűek előgerinchúrosok fejgerinchúrosok gerincesek A növények szövetei, szervei Növényi szövetek Az azonos eredetű és azonos működések ellátására differenciálódott sejtek együttesét szöveteknek nevezzük. A növények és az állatok közötti alapvető különbség, hogy a növények egész életük során növekszenek, sejtfaluk, színtestjeik, zárványok, sejtnedvvel telt vakuólumaik vannak. Sejt közötti állomány soha nincs! Osztódószövet A hajtáscsúcs és a gyökér hosszirányú növekedését segíti a csúcsi osztódószövet. A szélességbeli növekedésben a kambium fontos. Hormonális szabályozása: A hosszirányú növekedést az auxin, a szártagok megnyúlását a gibberellin szabályozza, serkenti Az állatvilág főbb csoportjai a szervi differenciálódás szempontjából Testszerveződési típus Egysejtűek Képviselőik (törzsek) egyfélemagvúak kétfélemagvúak Többsejtűek - sejthalmazosok szedercsíraszerűek Bőrszövet Sejtjeire jellemző a szoros illeszkedés, színtesteket nem tartalmaznak. A gyökér bőrszövete a rhizodermisz, a felvételre gyökérszőröket hoz létre. A föld feletti részek bőrszövete az epidermisz. Gyakran vastagodott, felszínét kutikula erősíti. A párologtatás csökkentésére a növényi szőrök, a mélybe süllyesztett gázcserenyílások szolgálnak ( a gyökéren nincsenek). Szállítószövet A vizet és a benne oldott ásványi sókat felfelé a farész, a kész szerves anyagot lefelé, mindenfelé a háncsrész szállítja. A nyitvatermők szállítóedényei: fasejt és rostasejt, a zárvatermőkéi: facső, rostacső. Általában kifelé a farész, befelé a háncsrész található. A közöttük lévő kambium az egyszikűekben visszafejlődik, a kétszikűekben életük végéig megmarad.

16 3/8 anyag, 16. oldal 5. A víz útja a zárvatermő növényben (A közzétett középszintű próbaérettségi kísérleti feladat sorból OM) Anyagok, eszközök: két szál zárvatermő növény, 200 cm3-es főzőpohár, színes tinta, víz, kés. Végezze el az alábbi vizsgálatot, és válaszoljon a kérdésekre! Vizsgálat: Tanára tegnap egy fehér virágú növényt pár csepp tintával megszínezett vízbe állított! Vizsgálja meg a szár keresztmetszetét különböző magasságokban! Vizsgálja meg virágát is! Kérdések: 1. A szárnak melyik részét (milyen szövetrendszer melyik szövetét) festette meg a tinta? Miért azt? 2. A virágban hol jelentkezett a festék? Alapszövetek A növényi test legnagyobb részét tölti ki, osztályozásukat funkciói szerint végezzük: Az asszimiláló/táplálékkészítő alapszövet sok színtestet tartalmaz, fotoszintetizálás helye. A raktározó alapszövetben tartalék tápanyagok halmozódnak fel. Főleg a fénytől elzárt részeken találhatóak (benne gyakoriak a leukoplasztiszok a színtestek színtelen változata). A szilárdító alapszövet sejtjeinek fala megvastagszik, gyakran elhalnak. A kiválasztó alapszövet gyakran a már felesleges, esetleg mérgező anyagokat választja ki - az állatoktól eltérő módon - a sejtekben kristályok, zárványok formájában Gyökér, szár, levél Gyökér: a növénynek általában talajban levő, rögzítő, felszívó, továbbító, gyakran egyéb funkciókra módosuló (zöld leveles hajtást soha nem tartalmazó) vegetatív szerve. Hajtás: leveles szár. Vegetatív szervek (létfenntartó): gyökér + szár + levél. Reproduktív szervek (szaporító): virág + termés. Ide sorolható a harasztok (zsurlók) spóratartó hajtása is. Szár: a hajtás tengelye, tartja a leveleket, virágokat, tápanyagot szállít, megszabja a növény alakját és változatos formákban módosulhat. Egyszikűek és kétszikűek összehasonlítása Összehasonlítási Kétszikűek Egyszikűek szempontok sziklevelek száma kettő egy gyökérrendszer főgyökeres mellékgyökeres szár - fás, lágy - dúsan elágazó - sugarasan elhelyezkedő edénynyalábok - többnyire lágy - kevésbé elágazó - szórtan elhelyezkedő edénynyalábok levél főerezetes mellékerezetes virág - kettős virágtakaró (csésze, párta) - 5, 4 vagy többszöröse jellemző a virágrészekre - egynemű (leples) - 3 vagy többszöröse jellemző a virágrészekre fejlettség ősibb fejlettebb alosztályai - boglárkák - rózsák - mályvák - szegfüvek - eukommiák - vízililiomok - liliomok - torzsavirágzatúak Virág, termés Nyitvatermők és zárvatermők testfelépítésének összehasonlítása Összehasonlítási Nyitvatermők Zárvatermők szempontok szíklevelek száma sok egy vagy kettő gyökérzet - főgyökeres típus - gyökérszőr helyett gombafonalak - főgyökeres vagy - mellékgyökeres szár fás szár - fás szár vagy - lágy szár levél - tűlevél (többnyire) - örökzöld (többnyire) - lombhullató vagy - örökzöld virág termés - csak ivarlevelek - a termőlevelek nyitottak - egyivarú virágok - széllel porzódók - termést nem alkot (csak mag van) - egy magkezdemény (egy termőlevélen) - ivar- és takarólevelek - a termőlevelek zártak - egy vagy kétivarú virágok - szél és rovarporozta - termést alkot - egy vagy több magkezdemény (egy termőben)

17 3/8 anyag, 17. oldal zárvatermő virága Szaporítás: a szaporodás menetébe történő emberi beavatkozás. Magról szaporodó növényeknél pl. a nemzedékek létrejöttének gyorsítása, vagy vegatatív szervek regenerálási képessége révén utódok számának megnövelése. Dugványozás: bizonyos növényi vegetatív szervek (gyökér, szár, levél) nedves körülmények közé helyezése. Idővel a hiányzó szervek regenerálódása követi. tso5. Növényi szervátültetés: életképes növényrész darabot egy gyökérrel rendelkező növényi alannyal összenövesztenek. Ilyen tevékenység a szemzés és az oltás. iso6. Oltás: olyan szervátültetéses vegetatív szaporítási mód, amikor 2-3 rügyes oltóágat - egész hajtásrészt - tavaszi rügyfakadás előtt oltóalanyra ültetnek. Szemzés: olyan oltási mód, amikor 1 rügyet ültetnek be az alany kérge alá. A növények vegetatív szervei összehasonlítási szempontok Gyökér Szár Levél eredete csira gyököcskéje csíra rügyecskéje csíra rügyecskéje működése típusai módosulatok - rögzít - felszív - továbbít - néha raktároz - főgyökeres - mellékgyökeres - szállít - leveleket virágokat termést tart - fás - fa - cserje - pálmatörzs - lágy - dudvás - szalmaszár - tőkocsány karógyökér (rakt.) pozsgásszár (vízrakt.) - léggyökér - kacs (kapaszkodás) (vízmegkötés) -inda (szaporodás) - kapaszkodó (rögzít) - hajtásgumó (rakt.) - szívógyökér* - hagyma (rakt.) (elszív) -gyökértöns* (rakt.) -gyökérgürnő* (bakt.) -ágtövis* (véd) - fotoszintetizál - párologtat - gázcserét végez - erezet - főeres - mellékeres - levéllemez szerint - egyszerű - összetett -tenyeresen -szárnyasan rovarfogó (rovarfogás) -pálhatüske* (véd) - levélkacs* (kapaszkodik) 1 és kétszíkűek összehasonlítása Nyitvatermő virágzata

18 3/8 anyag, 18. oldal Teszt 1. A vírusokra jellemző 1. kívülről fehérjeburok határolja őket 2. prokarióták 3. örökítőanyaggal rendelkeznek 4. sejtes szerveződésűek 2. Milyen életmód jellemző a baktériumokra? 1. autotróf anyagfelépítés 2. élősködés 3. heterotróf anyagfelépítés 4. kemoszintézis 3. Fogalmazza meg röviden, mit értünk prokarióta szerveződés alatt! 4. Válassza ki az alábbi élőlények közül a prokariótákat és adja meg betűjelüket! (Figyelem: minden hibás betű megadása 1-1 pont levonását eredményezi!) a) a tüdőbaj kórokozója b) a veszettség kórokozója c) a gyökérlábúak d) a zöld szemes ostoros e) a kékalgák f) a talajban élő, ammóniából nitritet készítő egysejtűek g) a sörélesztő h) a dohánymozaik-betegség okozója Igaz hamis állítások jelöld meg az igaz és a hamis állításokat 5. Melyik lehet az alábbiak közül prokarióta sejt alkotója? 1. sejtfal 2. csilló 3. tok 4. sejthártya 6. Milyen lehet a prokarióta sejtek anyagcseréje? 1. autotróf 2. heterotróf 3. fotoszintetizáló 4. kemoszintetizáló 7. A gombák: 1. Sejtjeiben csak barna színanyagok vannak. 2. Zöld színanyagot nem tartalmaznak. 3. Általában vízben élnek. 4. Heterotrófok. 8. Melyek a gombák osztályai? 1. tömlősgombák 2. moszatgombák 3. bazidiumosgombák 4. kalaposgombák 9. Zöldmoszatokra jellemző: A) Színanyagaik megegyeznek a legfejlettebb virágos növényekével. B) A fejlettebbek aktív helyváltoztatásra képtelenek. C) Többségük sejtfonalas szerveződésű. D) A kékmoszatokból alakultak ki. E) Idetartozik a csillárkamoszat. 10. Barnamoszatokra jellemző: A) Színtestjeikben barna színanyagok is vannak. B) Belőlük nyerik az agar-agar nevű anyagot. C) Egyes fajai takarmányozásra is felhasználhatók. D) Néhány faj eléri a métert. E) A fajok zöme a vízfelszínközelében él. 11. vörösmoszatokra jellemző: A) Kizárólag tengeri növények. B) A melegebb tengerekben terjedtek el. C) Az aljzathoz rögzülve élnek. D) Színtestjeikben van zöld színanyag. E) Színtestjeikben van vörös színanyag. 12. A mohák: 1. Ősei valószínűleg a szárazföldi életmódra áttért zöldmoszatok. 2. Akárcsak a vörös- és zöldmoszatok, az evolúciós törzsfa oldalágai. 3. Valódi szárazföldi növények. 4. Gyökere elsősorban rögzítésre szolgál. 13. Melyek a virág takarólevelei? 1. csészelevél 2. lepellevél 3. sziromlevél 4. lomblevél 14. Módosult szárnak tekintjük

19 3/8 anyag, 19. oldal 1. hagyma 2. inda 3. pozsgás szár 4. hajtásgumó 15. Az egyszíkűekre jellemző tulajdonság 1. kettős virágtakaró 2. párhuzamos levélerezet 3. kétlakiság 4. mellékgyökérzet Négyféle asszociáció- írd a jellemző csoportot jelölő betűt a fogalom mellé A. a mogyoróra jellemző B. az erdei fenyőre jellemző C. mindkettőre jellemző D. egyikre sem jellemző 16. tobozvirágzat 17. nyitvatermó 18. erdőalkotó fa 19. cserje 20. zárvatermő 21. tűlevél 22. virágos növény 23. örökzöld 24. fásszárú 25. hajtásgumója van Igaz hamis állítások jelöld meg az igaz és a hamis állításokat 26. Melyik jellemzője a szivacsoknak? 1. testét pórusok járják át 2. álszövetet alkotnak sejtjei 3. mész-, kova- vagy szarutűk merevíthetik 4. a pórusokon kifelé áramlik a víz 27. Hol található a vándorsejt? 1. a laposférgekben 2. az ízeltlábúakban 3. a hengeresférgekben 4. a szivacsokban 28. A csalánozókra jellemző, hogy: 1. rakétaelv alapján mozog a lebegő polip alak 2. ősi egysejtű eukariótákból származnak 3. talpán mozdul el a medúza forma 4. a test egyetlen nyílása a szájnyílás Szöveges feladat: 29. Az evolúció során milyen más, ma is élő törzs(ek) alakult(ak) ki az alábbiak ősi képviselőiből? a) mohák b) zöldmoszatok c) tüskésbőrűek d) harasztok Az állatok szövetei, szaporodása, viselkedése Állati szövetek Az állati szövetek gyakran tartalmaznak sejt közötti állományt. Színtesteket, zárványokat soha. Hámszövet Külső, belső felszíneket fed, sejtjeire jellemző a szoros illeszkedés. Ereket nem tartalmaz, táplálékát keskeny sejt közötti járatok folyadékából nyeri. Sejt közötti állomány nincs. A hámszövet mellet mindig kötőszövetet is találunk, táplálása az alatta levő kötőszövetből. Mindig találunk alaphártyát: hámszövetet és a kötőszövetet választja el. Hámszövet mindhárom csíralemezből fejlődhet Morfológiailag (a felépítés alapján) csoportosítva: - egyrétegű laphám szívbelhártya, tüdő felszíne, dobhártya, fejlettebb gerincesek veséje, endothelium (keringési rendszert ez béleli), mezothelium (mellhártyát borítja - egyrétegű köbhám - szemlencse elülső felszíne, gerinctelenek kültakarója, gerincesek mirigyei gerincesek veséje - egyrétegű hengerhám - gerinctelenek kültakaró, gyomor és bélcső felülete - többrétegű elszarusodó laphám gerincesek kültakarója - csillós hengerhám - orr, petevezeték Funkció szerint: - mirigyhám - váladékát külső vagy belső felszínekre üríti - külső elválasztás - verejtékmirigy - belső elválasztás - hasnyálmirigy, váladékát közvetlenül a vérbe juttatja

20 3/8 anyag, 20. oldal - érzékhám -ingerfelvétel az érzékszervekben: orrban a szaglóhám - felszívóhám - a belek bélbolyhainak hámja Kötőszövet és támasztószövetek Kitöltik a szervek közötti teret, összekötnek. Bennük sok a vérér, nyirokér, ideg. Jellegzetes a sejt közötti állomány, így a szövet lehet rost nélküli, pl. a vér folyékony sejt közötti állományú kötőszövet, vagy rostos: Kötőszövet: - lazarostos, rendezetlen: mell- és hashártya - rugalmasrostos, elasztikus: izületi szalagok - tömöttrostos, rendezett: ínszövet, - zsírszövet, a nagy zsírcsepp miatt a sejtmag és a plazma a sejt szélére szorul Gliasejtek végzik a végletesen ingrület vezetésre specializálódott neuronok táplálását, védelmét. Izomszövet Általában jellemző, hogy az izomsejteket, rostokat lazarostos kötőszövet köti össze. A sejtek plazmájában (aktín és miozin összhúzékony fehérjefonalak) találhatóak. simaizom vázizom szívizom felépítés orsó alakú sejtek a nagy sejtmag középen alapegység az izom rost, nincs elágazás elágazások vannak Eberth-féle vonalak fénytörés egynemű különnemű (harántcsíkolat) különnemű működés kis erőkifejtés tartósan nem fáradékony vegetatív nagy erőkifejtés rövid idegig fáradékony szomatikus előfordulás gerinctelenek vázizmok (bórizomtömlá) gerincesek belső szervei, erek nagy erő tartósan nemfáradékony vegetatív szív Zsírszövet 1.sejtmag 2. zsírcsepp 3. vérér Támasztószövet: porcszövet: - üvegporc: az ízületek porca - rugalmasrostos porc: fülkagyló - kollagénrostos porc: porckorongok a gerinccsigolyák között Csontszövet: a csontsejtek egy központi ér körül körkörösen helyezkednek el. A szervetlen állomány adja a csont szilárdságát (Ca és Mg-sók), a szerves állomány, (osszein) a rugalmasságát. Kalcinálás során kiégetve a szervetlen összetevőket, a rideg, törékeny szervetlen összetevőket kapjuk. A dekalcinálást pl. HCI-val lehet végezni, ami kioldja a szervetlen összetevőket, a csont rugalmas, hajlékony lesz. (Csontritkulás - oszteoporózis) Idegszövet Alapegysége az idegsejt, vagy neuron. Rövid nyúlványa a dendrit. Hosszabb nyúlványa az axon, mely lehet csupasz, vagy velőshüvelyű, ekkor a neve idegrost. Az axonok száma szerint unipoláris, bipoláris stb. lehet az idegsejt. 6. A harántcsíkolt izomszövet vizsgálata (A közzétett középszintű próbaérettségi kísérleti feladat sorból OM) Anyagok, eszközök: harántcsíkolt izomszövet preparátum, mikroszkóp Vizsgálat: Kész preparátumon vizsgáljon harántcsíkolt izomszövet hossz- és keresztmetszetet, és jellemezze az alábbi kérdések segítségével! Kérdések: 1. Milyen egységek építik fel a szövetet? Hol helyezkednek el a sejtmagok? 2. A mikrocsavar finom mozgatása mellett a hosszmetszeten harántcsíkolatot figyelhet meg. Mi okozza ezt? A keresztmetszeti képen miért nem látható? 3. Hol fordul elő ez a szövetféleség? 7. Többrétegű elszarusodó laphám vizsgálata (A közzétett középszintű próbaérettségi kísérleti feladat sorból OM) Anyagok, eszközök: mikroszkóp, emberi bőr metszet Vizsgálat: Mikroszkópi metszeten vizsgáljon emberi bőrt és válaszoljon a kérdésekre!

TestLine - Életjelenségek, mikrovilág Minta feladatsor

TestLine - Életjelenségek, mikrovilág Minta feladatsor Mivel kebelezi be táplálékát az óriás amőba? (1 helyes válasz) 1. 1:14 Normál sejtszáj ostor csilló csalánfonal álláb Mely állítások igazak az ostorosmoszatokra? (4 jó válasz) 2. 1:31 Normál Ősi típusaiktók

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

Tartalom. Előszó... 3

Tartalom. Előszó... 3 4 TARTALOM Tartalom Előszó... 3 1. Bevezetés a biológiába... 9 1.1. A biológia tudománya... 9 Vizsgálati szempontok az élőlények rendszere... 10 Evolúciós fejlődés... 11 Vizsgáló módszerek... 12 1.2. Az

Részletesebben

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr.

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr. Rendszertan Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28 1 A rendszerezés alapegysége: A csoport B halmaz C faj D törzs E osztály F ország ápr. 23 12:51 2 A faj jellemzői: A A faj egyedei

Részletesebben

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához A gimnáziumi biológia tankönyvek átdolgozott kiadása, felépítésében a kerettanterv előírásait követi. Ennek megfelelően: a 10. osztályos tankönyvben Az élővilág

Részletesebben

Az egysejtű eukarióták teste egyetlen sejtből áll, és az az összes működést elvégzi, amely az élet fenntartásához, valamint megújításához, a

Az egysejtű eukarióták teste egyetlen sejtből áll, és az az összes működést elvégzi, amely az élet fenntartásához, valamint megújításához, a Az egysejtű eukarióták teste egyetlen sejtből áll, és az az összes működést elvégzi, amely az élet fenntartásához, valamint megújításához, a szaporodáshoz szükséges. A sejtplazmától hártyával elhatárolt

Részletesebben

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei 1. Forró éghajlati övezet: növényzeti övei, az övek éghajlata, talaja esőerdő, trópusi lombhullató erdőszerkezete, szavanna, sivatagok jellemzése

Részletesebben

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA A biológia tudománya, az élőlények rendszerezése 11 Vizsgálati módszerek, vizsgálati eszközök 12 Az élet jellemzői, az élő rendszerek 13 Szerveződési szintek 14 EGYED ALATTI

Részletesebben

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM I. félév Az élőlények rendszerezése A vírusok Az egysejtűek Baktériumok Az eukariota egysejtűek A gombák A zuzmók

Részletesebben

15. A SEJTMAG VIZSGÁLATA ANYAGOK, ESZKÖZÖK:

15. A SEJTMAG VIZSGÁLATA ANYAGOK, ESZKÖZÖK: 15. A SEJTMAG VIZSGÁLATA ANYAGOK, ESZKÖZÖK: vöröshagyma hagymája, kés, csipesz, tárgylemez, fedőlemez, óraüveg, metilénkék oldat, cseppentő, vizes glicerinoldat Végezze el az alábbi vizsgálatot, és válaszoljon

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 10. évfolyam Osztályozóvizsga

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (osztódószövet, bőrszövet)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (osztódószövet, bőrszövet) TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (osztódószövet, bőrszövet) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az élőlények rendszere az alábbi kis táblázatban

Részletesebben

Témazáró dolgozat. A növények országa.

Témazáró dolgozat. A növények országa. Témazáró dolgozat. A növények országa. 1.feladat. Mit jelentenek az alábbi fogalmak? fotoszintézis, telepes növények kétivarú virág egylaki növény egyszikű növény 2.feladat. Jellemezze a vörösmoszatok

Részletesebben

A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb.

A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb. BAKTÉRIUMOK A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb. alakúak lehetnek. A mikrobiológia egyik ága,

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam Nem sejtes rendszerek: vírusok. Önálló sejtek: baktériumok; egysejtűek. Fonalas, telepes élőlények. Zöldmoszatok,

Részletesebben

Vizsgakövetelmények Magyarázza, hogy a testszerveződés és az anyagcsere-folyamatok alapján miért alkotnak külön országot az élőlények természetes

Vizsgakövetelmények Magyarázza, hogy a testszerveződés és az anyagcsere-folyamatok alapján miért alkotnak külön országot az élőlények természetes Vizsgakövetelmények Magyarázza, hogy a testszerveződés és az anyagcsere-folyamatok alapján miért alkotnak külön országot az élőlények természetes rendszerében a növények. A zöldmoszatok példáján mutassa

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa Csomópontok:

Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa Csomópontok: Végtelen változatosság-a rendszerezés szükségessége Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa a legfontosabb rendszertani kategóriák az élővilág

Részletesebben

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből.

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből. Minimum követelmények biológiából Szakkközépiskola és a rendes esti gimnázium számára 10. Évfolyam I. félév Mendel I, II törvényei Domináns-recesszív öröklődés Kodomináns öröklődés Intermedier öröklődés

Részletesebben

TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013

TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013 MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013 Készítette: ZÁRDAI-CSINTALAN ANITA 1. óra Év eleji ismétlés 2. óra Az élőlények rendszerezése 3. óra A vírusok A prokarióta és eukarióta

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 2. (szállítószövet, alapszövetek)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 2. (szállítószövet, alapszövetek) TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A növényi szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 2. (szállítószövet, alapszövetek) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az élőlények rendszere az alábbi kis

Részletesebben

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam 10. évfolyam TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Az élőlények testfelépítésének és életműködéseinek változatossága A vírusok, a prokarióták és az eukarióta egysejtűek

Részletesebben

ÁLLATOK R.: ANIMALIA

ÁLLATOK R.: ANIMALIA ÁLLATOK R.: ANIMALIA Többsejtű állatok országa Regnum Animalia (Metazoa) heterotróf soksejtűek diploidok, haploid stádium a gamétákra korlátozódik laza sejttársulás álszövetes szövetes kb. 600 millió éve

Részletesebben

Biológiai feladatbank 10. évfolyam

Biológiai feladatbank 10. évfolyam Biológiai feladatbank 10. évfolyam A pedagógus Pap Gyula neve: A pedagógus Biológia szakja: Az iskola neve: Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Műveltségi Ember és természet terület:

Részletesebben

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam...

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam... Tartalom BIOLÓGIA...2 10. évfolyam...2 11. évfolyam...3 12. évfolyam...4 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 11. évfolyam...5 12. évfolyam...6 SPORTEGÉSZSÉGTAN...7 1 BIOLÓGIA 10. évfolyam Nappali tagozat Azírásbeli

Részletesebben

Rendszertan - Összefoglalás -

Rendszertan - Összefoglalás - Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,

Részletesebben

BIOLÓGIA TANMENET. X. évfolyam 2013/2014

BIOLÓGIA TANMENET. X. évfolyam 2013/2014 MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM BIOLÓGIA TANMENET X. évfolyam 2013/2014 A 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet és az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet alapján készítette Zárdai-Csintalan Anita 1. óra Év eleji

Részletesebben

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) 1 Biológia tantárgyból mindhárom évfolyamon (10.-11.-12.) írásbeli és szóbeli vizsga van. A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli

Részletesebben

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei:

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei: 7. évfolyam I. Az élőlények változatossága Csapadékhoz igazodó élet a forró éghajlati övben Az élővilág alkalmazkodása a négy évszakhoz, a mérsékelt övezet és a magashegységek környezeti jellemzői és élővilága.

Részletesebben

Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok

Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok Galléros-ostorosok Állábas egysejtűek Hálózatos állábúak

Részletesebben

kalap tönk gallér bocskor spóratartó

kalap tönk gallér bocskor spóratartó TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az erdő gombái A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az erdők élőlényei életközösségeket alkotnak, amelyben az egyes élőlények között kapcsolat és kölcsönhatás van. Az

Részletesebben

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ Figyelem! Aki valamelyik tételéből elégtelenre felel, annak a teljes vizsgája elégtelennek minősül, vagyis mindkét témakörből újra kell vizsgáznia. A. Tételek. Az élővilág

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Szakközépiskola Tesztlapok Biológia - egészségtan tantárgy 10. évfolyam Készítette: Perinecz Anasztázia Név: Osztály: 1. témakör: Láthatatlan élővilág.

Részletesebben

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához.

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. 2013/2014.tanév TANMENET a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:..... munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Heti 1

Részletesebben

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a Tantárgy neve Biológiai alapismeretek Tantárgyi kód BIB 1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Összóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelő neve

Részletesebben

Növényrendszertan. Moha és páfrány.

Növényrendszertan. Moha és páfrány. Növényrendszertan Moha és páfrány. Szerveződési szintek sejttársulás hajtásos növények sejtfonál telepes A növényi legók Sejttársulás Minden sejt megőrzi önállóságát= Nincs munkamegosztás Pl. zöldmoszatok

Részletesebben

Biológia 9. évfolyam - tagozat-

Biológia 9. évfolyam - tagozat- Heti 2 óra egységek áttekintő táblázata Biológia 9. évfolyam - tagozat- 9. évfolyam Tanóra Összes óra Bevezetés a biológiába. A biológia tárgya és módszerei 4 0 0 4 Az egyed szerveződési szintje. Nem sejtes

Részletesebben

A vizet és az ásványi anyagokat egész testfelületükön keresztül veszik fel, melyet a szárukban található kezdetleges vízszállító sejtek továbbítanak.

A vizet és az ásványi anyagokat egész testfelületükön keresztül veszik fel, melyet a szárukban található kezdetleges vízszállító sejtek továbbítanak. Mohák (törzse) Szerkesztette: Vizkievicz András A mohák már szárazföldi növények, ugyanakkor szaporodásuk még vízhez kötött. Kb. 360 millió (szilur) évvel ezelőtt jelentek meg, a tengerek árapály zónájában

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 1+4 ÉVFOLYAMOS TAGOZAT 10. ÉVFOLYAM Időkeret: Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 óra Javasolt óraterv Összes óra Gyakorlati óra Összefoglaló óra Ellenőrző óra Alapfogalmak, vírusok, 9

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése BIOLÓGIA Kedves felvételizők! A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! Jó tanulást és eredményes vizsgát kívánunk: a BI biológia tanárai Témakörök I.

Részletesebben

Szerk.: Vizkievicz András

Szerk.: Vizkievicz András Többsejtű állatok Szerk.: Vizkievicz András Az első többsejtű állatok megkövült maradványai kb. 600 millió évesek. A törzsfejlődés folyamatának rekonstruálásához Ernst Haeckel a XX. század elején megfogalmazott

Részletesebben

Nagy Erika. Biológiából Ötös. 7. osztályosoknak. www.biologia.ws

Nagy Erika. Biológiából Ötös. 7. osztályosoknak. www.biologia.ws Nagy Erika Biológiából Ötös 7. osztályosoknak www.biologia.ws 1 Készítette: Nagy Erika 2009 Társszerző: Kasszán Zsuzsanna MINDEN JOG FENNTARTVA! Jelen kiadványt vagy annak részeit tilos bármilyen eljárással

Részletesebben

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A mohanövény teleptestének és szervkezdeményeinek vizsgálata, összehasonlítása A spóratartó és a spórák megfigyelése, metszetkészítés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok:

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam Az osztályozóvizsga követelményei: Az osztályozóvizsga írásbeli feladatlap. Az osztályozó vizsgán az osztályzás a munkaközösség által elfogadott egységes követelményrendszer

Részletesebben

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai:

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Szaporodás és fejlődés az élővilágban... Szaporodás formák Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Osztódással Bimbózással (hidra) Vegetatív szaporodás Partenogenézis (parthenosszűz, genézis-nemzés)

Részletesebben

II. Mikrobiológiai alapok. Mekkorák a mikroorganizmusok? Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból? Mikrobatenyészetek

II. Mikrobiológiai alapok. Mekkorák a mikroorganizmusok? Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból? Mikrobatenyészetek II. Mikrobiológiai alapok Mekkorák a mikroorganizmusok? A biotechnológiai eljárások alanyai és eszközei az esetek nagy többségében mikroorganizmusok. Anyagcseréjük sok hasonlóságot mutat, külső megjelenésük

Részletesebben

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás

Részletesebben

12. évfolyam esti, levelező

12. évfolyam esti, levelező 12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,

Részletesebben

II. Mikrobiológiai alapok. Mikrobatenyészetek. Mekkorák a mikroorganizmusok? Mikrobatenyészetek. Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból?

II. Mikrobiológiai alapok. Mikrobatenyészetek. Mekkorák a mikroorganizmusok? Mikrobatenyészetek. Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból? II. Mikrobiológiai alapok Mikrobatenyészetek A biotechnológiai eljárások alanyai és eszközei az esetek nagy többségében mikroorganizmusok. Anyagcseréjük sok hasonlóságot mutat, külső megjelenésük (morfológiájuk)

Részletesebben

A heterotróf táplálkozáshoz általában lényeges a sejt, illetve a testméret növelése. Az egysejtűek azonban vég nélkül nem gyarapodhattak, így előnyös

A heterotróf táplálkozáshoz általában lényeges a sejt, illetve a testméret növelése. Az egysejtűek azonban vég nélkül nem gyarapodhattak, így előnyös Testüregviszonyok A heterotróf táplálkozáshoz általában lényeges a sejt, illetve a testméret növelése. Az egysejtűek azonban vég nélkül nem gyarapodhattak, így előnyös volt a többsejtű élőlények megjelenése

Részletesebben

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan 11. évfolyam BIOLÓGIA 1. Az emberi test szabályozása Idegi szabályozás Hormonális szabályozás 2. Az érzékelés Szaglás, tapintás, látás, íz érzéklés, 3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz

Részletesebben

Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András

Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a(z élettelen és élő) környezet fogalmát. Elemezzen tűrőképességi görbéket: minimum, maximum, optimum, szűk és tág tűrés. Legyen képes esettanulmányok alapján a biológiai jelzések

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres

Részletesebben

tehetik illetve a stb.). feladatokat.

tehetik illetve a stb.). feladatokat. AZ ÚJ ÉRETTSÉGI KÖVETELMÉNYRENDSZERR BIOLÓGIA TANULÓKÁRTYÁKKAL FELDOLGOZHATÓ TÉMAKÖREI Kiadványunk nemcsak ismeretterjesztésre és szórakoztató társasjátékra alkalmas, de könnyenn bevonható az általános

Részletesebben

TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK SZIVACSOK. Szerkesztette Vizkievicz András

TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK SZIVACSOK. Szerkesztette Vizkievicz András TÖBBSEJTŰ ÁLLATOK SZIVACSOK Szerkesztette Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a szivacsok testfelépítésének főbb jellemzőit, hozza kapcsolatba különböző sejtjeik funkcióival. Ismerje fel és elemezze

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20. BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály 2016. február 20. Kód Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: I. feladat. Fogalomkeresés (10 pont) a. :olyan egyedek összessége, amelyek felépítése, életműködése, élettérigénye

Részletesebben

Az élőlények életjelenségei és testszerveződésük

Az élőlények életjelenségei és testszerveződésük Az élőlények életjelenségei és testszerveződésük Életjelenségek: önfenntartó táplálkozás légzés anyagszállítás kiválasztás mozgás növekedés fejlődés ingerlékenység szabályozás fajfenntartó szaporodás Az

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VIZSGA. Biológia

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VIZSGA. Biológia Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12. Tel.: (+36-46) 560-458, 560-459, 560-583, Fax: (+36-46) 560-582 E-mail: fenyi@jezsuita.hu Honlap: www.jezsu.hu A JECSE Jesuit

Részletesebben

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT Kropog Erzsébet: Biológia 10. (r. sz.:17456) 1. Láthatatlan élővilág 11 óra 1. óra Élet a Marson Fogalmak: Csomópontok:

TANMENETJAVASLAT Kropog Erzsébet: Biológia 10. (r. sz.:17456) 1. Láthatatlan élővilág 11 óra 1. óra Élet a Marson Fogalmak: Csomópontok: TANMENETJAVASLAT Kropog Erzsébet: Biológia 10. (r. sz.:17456) 1. Láthatatlan élővilág 11 óra 1. óra Élet a Marson Fogalmak: életfeltételek, életjelenségek, autotróf és heterotróf anyagcsere, mozgás, szabályozás,

Részletesebben

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Biológia középszint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 13. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a középszintű dolgozatok

Részletesebben

3. Kombinált, amelynek van helikális és kubikális szakasza, pl. a bakteriofágok és egyes rákkeltő RNS vírusok.

3. Kombinált, amelynek van helikális és kubikális szakasza, pl. a bakteriofágok és egyes rákkeltő RNS vírusok. Vírusok Szerkesztette: Vizkievicz András A XIX. sz. végén Dmitrij Ivanovszkij orosz biológus a dohány mozaikosodásának kórokozóját próbálta kimutatni. A mozaikosodás a levél foltokban jelentkező sárgulása.

Részletesebben

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Vizek parányi élőlényeinek megismerése Iszaplakó kagyló megfigyelése Ízeltlábúak a vízben és a vízparton Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: vízminta (patak, tó,

Részletesebben

Biológia fakultáció a 10 12. évfolyam számára

Biológia fakultáció a 10 12. évfolyam számára Biológia fakultáció a 10 12. évfolyam számára Mottó: Gondolják csak el! Egy bolygón, de könnyen meglehet, hogy az egész világegyetemben egyetlen bolygón azok a molekulák, amelyekből normális esetben egy

Részletesebben

luenza,bárányhimlę,kanyaró,mumpsz,gyermekbénulás,

luenza,bárányhimlę,kanyaró,mumpsz,gyermekbénulás, TREFF Biológia kétszintħ ér ettségi f elkészí tę levelezę tanf olyam 2. 2.1. Témavázl at ok Nem sej t esr endszer ek 2.1.1. Ví r usok 3/ 8anyag,7.oldal Bakt er i of ág- baktériumot megtámadóví rus: T-f

Részletesebben

Biológia 11-12. évfolyam emelt szintű érettségi előkészítő

Biológia 11-12. évfolyam emelt szintű érettségi előkészítő BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN emelt szintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres

Részletesebben

BIOLÓGIA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május BIOLÓGIA EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 1. A csontok fölépítése (10 pont) 1. A csont össztömege csökkent. C 2. A csont szervetlen sótartalma csökkent. A 3. A csont

Részletesebben

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres

Részletesebben

I. Az ember idegrendszere (14 pont)

I. Az ember idegrendszere (14 pont) I. Az ember idegrendszere (14 pont) Írd a megfelelő betűjelet az állítások után álló négyzetbe annak megfelelően, hogy az állítás csak az agyvelőre, csak a gerincvelőre, mindkettőre vagy egyikre sem vonatkozik!

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet) TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az élőlények rendszere az alábbi

Részletesebben

BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001

BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001 BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001 BIOLÓGIA 9. évfolyam Heti óraszám:1 Évi óraszám: 37 óra Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás, a gyakorlati készségfejlesztés

Részletesebben

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése Az életközösségek jellemzői, az ökológiai környezet, az élő és

Részletesebben

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Biológia középszint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 17. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató a középszintű dolgozatok

Részletesebben

A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI

A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI A NÖVÉNYEK KÉTSZAKASZOS EGYEDFEJLŐDÉSE NEMZEDÉKVÁLTAKOZÁS - ÁLTALÁNOS NÖVÉNYI TULAJDONSÁG - NEM GENETIKAI ÉRTELEMBEN VETT NEMZEDÉKEK VÁLTAKOZÁSA - IVAROS ÉS IVARTALAN SZAKASZ

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Biológia tantárgy 7. osztály T A N M E N E T Lisztes Jánosné - szaktanár Tankönyv: Biológia egészségtan tankönyv Oktatáskutató és

Részletesebben

BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001

BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001 BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001 BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció Heti óraszám: 2 Évi óraszám: 66 Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás,

Részletesebben

Az állatok világa Szerk.: Vizkievicz András

Az állatok világa Szerk.: Vizkievicz András Az állatok világa Szerk.: Vizkievicz András Az ide tartozó élőlényeket alapvetően anyagcseréjük és helyváltoztató képességük különbözteti meg a többi élőlény csoporttól. Az állatok heterotróf életmódot

Részletesebben

9-12. OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat

9-12. OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat 9-1 OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre építve a tanulókkal

Részletesebben

IV. TALENTUM - természettudományok és informatika verseny országos döntője. Temesvár, február 24. BIOLÓGIA FELADATLAP X.

IV. TALENTUM - természettudományok és informatika verseny országos döntője. Temesvár, február 24. BIOLÓGIA FELADATLAP X. IV. TALENTUM - természettudományok és informatika verseny országos döntője Temesvár, 2018. február 24. BIOLÓGIA FELADATLAP X. OSZTÁLY I. EGYSZERŰ VÁLASZTÁS (40 pont) A kérdéshez kapcsolódó állítások közül

Részletesebben

Mutasd be az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy jellemzőit és legfontosabb hormonjait!

Mutasd be az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy jellemzőit és legfontosabb hormonjait! Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

Tartalomjegyzék. A sejt

Tartalomjegyzék. A sejt Tartalomjegyzék A sejt A prokarióta sejt... 2 Az eukarióta sejt... 4 A protoplazmatikus alkotóelemek... 4 Nem protoplazmatikus alkotóelemek... 10 Nukleinsavak... 11 A dezoxiribonukleinsav... 12 A ribonukleinsav...

Részletesebben

Búvárkodj a biológiában IV. forduló 2018/2019.

Búvárkodj a biológiában IV. forduló 2018/2019. Búvárkodj a biológiában IV. forduló 2018/2019. A beküldési határidő: 2018. december 6. csütörtök Beküldési e-mail cím: biologia@verseghy-szolnok.sulinet.hu 1. feladat Hová illesztenéd a szertári csontváz

Részletesebben

Mikroorganizmusok (mikrobák) szabad szemmel nem látható élőlények

Mikroorganizmusok (mikrobák) szabad szemmel nem látható élőlények Mikroorganizmusok (mikrobák) szabad szemmel nem látható élőlények A mikrobák csoportosítása I. Vírusok Nem érik el a sejtes szerveződés szintjét Örökítő anyag (nukleinsav) és fehérje Szubvirális elemek:

Részletesebben

Biológia 11-12. középszintű érettségi előkészítő

Biológia 11-12. középszintű érettségi előkészítő BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres

Részletesebben

Gombák. Biológia-ökológia alapok 6. előadás 2007. október 17.

Gombák. Biológia-ökológia alapok 6. előadás 2007. október 17. Gombák Biológia-ökológia alapok 6. előadás 2007. október 17. A gombákról általában Testfelépítés Klorofill nélküli, típusos sejtmaggal rendelkező, szerves anyagokkal táplálkozó (heterotróf), telepes szervezetek.

Részletesebben

sejt működés jovo.notebook March 13, 2018

sejt működés jovo.notebook March 13, 2018 1 A R É F Z S O I B T S Z E S R V E Z D É S I S E Z I N E T E K M O I B T O V N H C J W W R X S M R F Z Ö R E W T L D L K T E I A D Z W I O S W W E T H Á E J P S E I Z Z T L Y G O A R B Z M L A H E K J

Részletesebben

B I O L Ó G I A. PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt!

B I O L Ó G I A. PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt! B I O L Ó G I A PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatsor. Egyes feladatoknál

Részletesebben

6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat

6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat 6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A hat évfolyamos gimnáziumokban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 1 6. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre

Részletesebben

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Szövettan I. Állati szövetek típusai Hám- és mirigyszövet Kötő- és támasztószövet Izomszövet Idegszövet Sejtközötti állomány nincs Sejtközötti állomány van Laphám (utóvese, érfal) köbhám csillós hám speciális

Részletesebben

Gombák. Biológia-ökológia alapok

Gombák. Biológia-ökológia alapok Gombák Biológia-ökológia alapok A gombákról általában Testfelépítés Klorofill nélküli, típusos sejtmaggal rendelkező, szerves anyagokkal táplálkozó (heterotróf), telepes szervezetek. A gombafajok száma

Részletesebben

Növények: mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők

Növények: mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők Növények: mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők NÖVÉNYEK soksejtű eukariota szervezetek klorofill molekula segítségével fotoszintetizálni képesek, sejtfaluk cellulóz tartalmú, szénhidrát tartalék-anyaguk

Részletesebben

Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára. B változat. Célok, fejlesztési követelmények

Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára. B változat. Célok, fejlesztési követelmények Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára B változat Célok, fejlesztési követelmények A biológia tudományának szinte minden részterülete redukált formában ugyan, de része a tantárgynak

Részletesebben

A vírusok jellemzői. nem sejtes felépítésűek» nem élőlények!

A vírusok jellemzői. nem sejtes felépítésűek» nem élőlények! VÍRUSOK A vírusok jellemzői 1. méret nanométeres nagyságrend 10-9 m 10-6 mm (millomodrész) (mázatlan cserép pórusainál kisebbek) csak elektronmikroszkóppal vizsgálhatók nem sejtes felépítésűek» nem élőlények!

Részletesebben

ÉLŐ RENDSZEREK RÉSZEKBŐL AZ EGÉSZ

ÉLŐ RENDSZEREK RÉSZEKBŐL AZ EGÉSZ 1. FELADATLAP A CSOPORT ÉLŐ RENDSZEREK RÉSZEKBŐL AZ EGÉSZ 1. Milyenek az élő rendszerek? Egészítsd ki a mondatot! Az élő rendszerek a környezetükkel és folytatnak, ezért anyagi rendszerek. 3 pont 2. Csoportosíts

Részletesebben