Babarczy Eszter Ez a szöveg nem létezik

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Babarczy Eszter Ez a szöveg nem létezik"

Átírás

1 Babarczy Eszter Ez a szöveg nem létezik Első fejezet: a miértről Nem is próbálom most felfrissíteni az emlékezetem. 1987? 1988? A Magyar Televízió székházával szemben, vagy a Parlamentnél? Csak arra emlékszem, hogy a tömeg hátsó szélén álltam meg, az öntöttvas kerítésbábnak támaszkodva. Nyomta a hátam. Elöl valaki szónokolt valamiről a Dunáról vagy arról, hogy Ceauşescu dózerolja a magyar falvakat, én vártam. Eszembe sem jutott még, hogy lelkesen fényképezzek, megörökítsem a rendszerváltás első pillanatait. Amiről otthon beszéltünk, hogy Kádárnak mennie kell, meg a többi forró, lelkesítő várakozást nem tömegtüntetés formájában képzeltem el. Álltam tehát a tömeg szélén, és az a kényelmetlen érzésem volt, hogy nem tudom, tényleg le kell-e állítani a bős nagymarosi erőmű építését. Hogy Ceauşescu nagyon rossz fej, azt tudtam, erdélyi kirándulásokon volt módom beszélgetni erről, de hogy pontosan mi a falurombolás, azt nem. Ez volt az a pillanat, amikor megértettem, hogy minden megváltozott. Annak a szektának, amelyben felnőttem, az úgynevezett demokratikus ellenzéknek, nincs többé jelentősége. Kezdettől félreértés volt az egész. Egy értelmiségi publikálhat, szónokolhat, de a valódi világnak két szerep- 9

2 Grecsó Krisztián Nem hagyni: örök jelen idő * A felelősségérzet kutya dolog, mert kétlényegű, a lélek és az ész nevű halmazok metszetében sínylődik, mintha egy körgangra csukott, túllocsolt muskátli lenne, két gyökérrel. Felelősséget szívből érzek a hazáért, de az eszemmel szeretem, már ha szolgálni is akarom, ha nem szlovák rendszámú luxusautóból fenyegetem szigorú szavaimmal hazám fiait. A kétlényegűsége teszi olyan idegenné, veszélyessé a felelősséget, hogy tanulni kell, mint a szerelmet, de aki kitanulta, és jól ismeri, az el is tudja játszani. Érti, hogyan kell alakítani a felelős polgárt, értelmiségit. Nem elég, kérem, felelősnek lenni, annak is kell látszani. The responsibility of intellectuals, ahogy a nem olyan régen még kirakatokat beverő angol szociológus mondaná. Az értelmiségi felelőssége közhely, fémes íz lesz tőle a számban, és köpni kell, mondanám, ha nem jelentene az mást, ha nem nyitná még szélesebbre az egyébként is rendesen kitárt gyűlölet szuvas székely kapuját. Sipos Pál írta a 2011/5-ös Mozgó Világban, idézem: Mit várjunk azoktól az alkotó művészektől (írók, színé- * A Bibó István Közéleti Társaság 2012-es évértékelő konferenciá ján elhangzott előadás átdolgozott szövege. 73

3 Radnóti Sándor A harmadik köztársaság vége Ha nem tévedek, a Miért hagytuk, hogy így legyen az Illésegyüttes egy 1969-es kislemezén jelent meg először. A 68- as nemzedéknek, amelyhez tartozom, kultuszdala lett, s akár gondoltak erre szerzői és előadói, akár nem, a 68-as remények (nyugaton Párizs, keleten Prága) összeomlására olvastuk rá. Népszerűsége nem csökkent a keletkezése óta eltelt több mint négy évtizedben; politikai dallá vált, s gyakran hangzott fel tüntetéseken. Pedig egy betű a hagytuk múlt ideje a hagyjuk jelen ideje helyett korlátozza politikai felszólító erejét, s inkább a meditatív visszatekintésre teszi alkalmassá a finitista önsajnálattól a komoly mérlegelésig terjedő széles skálán. Régi szokása a tépelődő magyar értelmiségnek, hogy nagy kataklizmákban vagy az után ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ. Kemény Zsigmond írt a Forradalom után, Szekfű Gyula az első világháborút követően a Három nemzedékről, a második világháborúban Valahol utat vesztettünk címen, Németh László Szárszón beszédet mondott, s a háború után Bibó István tanulmányai is ebbe a körbe tartoztak. Az említettekhez mérhető jelentőségű elmélkedő nemzetpolitikai dokumentumot 1956 után nem ismerünk. 139

4 Spiró György Bekerítve A kérdés azt sugallja, hogy nagy lehetőség nyílt meg Magyarország előtt 1989-ben, és ami rossz azóta történt, azért csak magunkat hibáztathatjuk. Ezzel nem értek egyet. Nem mintha semmi szerepünk nem lett volna, de az alapvető irányok ki voltak jelölve: az amerikaiakkal szövetséges németek fennhatósága alá kerültünk vissza, mert az orosz birodalom katonailag visszavonult, helyrehozva Sztálin hibáját, aki a Balkánon valamivel túlterjeszkedett az oroszok hagyományos befolyási övezetén. A rendszerváltozás révén, ez a fő érdeme, elkerültük a szovjet öszszeomlást, amely maga alá temethetett volna bennünket. Amúgy is szívesebben látom Magyarországot a nyugati, mint a keleti féltekén, és nem győzök örvendezni, amiért még mindig békében élhetünk. E kedvező fejleményért azonban magam érdemben nem tettem semmit, és nem is igen tehettem volna. Amit tehettem, annak a globális folyamatokra semmi hatása sem volt. Magyarországon is akadtak bátor emberek, akik a szovjetekkel szemben valamiféle idealizált demokráciáért politizáltak, de értékelésem szerint a Szovjetunió széthullását egyrészt a belső szovjet történések, másrészt a világgazdasági folyamatok okozták. Úgy fest, a Szovjetunió azért esett szét, mert a nemzeti maffiafőnökök megegyeztek az orosz főnökök- 169

5 Tamás Gáspár Miklós Racionális meghökkenés Mér hagytuk, hogy így legyen? azaz: hogy a csudába volt ez lehetséges? Hogyan omlott össze a liberális jogállami rendszer? Miért tűri ezt a közvélemény? Ezekre a kérdésekre van két fontos technikai válasz. Az első: a 2010-i (helyes ejtés: a kétezer-tizediki, mai kurrens ejtés: a kettőezer-tízes évben lefolyt ) választások előtt és alatt a jobboldal nem árulta el valódi szándékait, támogatóinak fogalmuk se lehetett róla, hogy ER- RE szavaznak. A második: a médiatörvény, a médiaalkotmány és a médiák üzleti összetétele. A magyar nép többsége olyan forrásokból tájékozódik a közszolgálati televízió híradója, a Kossuth Rádió, a megyei napilapok, az ingyenes újságok (főleg a Helyi Téma és a már gleichschaltolt Metropol), amelyek még csak kormánypropagandát se folytatnak, hanem egyszerűen eltitkolják a törvényhozás és a kormányzás tényeit. Depolitizálnak és infantilizálnak. Általános hangulatukban alkalmazkodnak a konzervatív korszellemhez, de kerülnek minden konfrontációt, vitát, konfliktust. A kormányzatot ért külhoni bírálatot érthetetlen szerencsétlenségnek állítják be, amely természeti erőként (földrengés, szökőár) lassítja, akadályozza a helyreállítást, a gyarapodást, az önállósulást. 207

6 Bródy János Miért hagytuk, hogy így legyen? Babarczy Eszter Ez a szöveg nem létezik Bruck Gábor Hazudni egy titok nélküli világban Darvasi László Éhes zsoké Ferge Zsuzsa Nem kell hagynunk, hogy így legyen Grecsó Krisztián Nem hagyni: örök jelen idő György Péter Mik vagyunk? Heller Ágnes Amit elmulasztottunk Ludassy Mária A liberális katolicizmus elhalasztott lehetősége Majtényi László Az alkotmány helyreállítható! Pléh Csaba Baloldaliak és liberálisok: hol tévesztettünk utat? Radnóti Sándor A harmadik köztársaság vége Schilling Árpád Hol a program? Spiró György Bekerítve Szilágyi Ákos Hagyta a fene! Tamás Gáspár Miklós Racionális meghökkenés

Beszélgetés a diófák alatt. Művelődés Népfőiskola Társadalom. értékekrôl problémákról nemzetrôl hazáról. a Népfôiskola kertjében.

Beszélgetés a diófák alatt. Művelődés Népfőiskola Társadalom. értékekrôl problémákról nemzetrôl hazáról. a Népfôiskola kertjében. Művelődés Népfőiskola Társadalom A MAgyar Népfőiskolai Társaság kiadványa 2014/3 szét kell vágnunk Jobb polgárt, jobb hazafit, s jobb embert nevelni, ez a népfőiskola célja (Móricz Zsigmond) a félelemnek

Részletesebben

Egy anekdota szerint két fiatal történész (2) az ötvenes évek gazdaságtörténetét feldolgozó

Egy anekdota szerint két fiatal történész (2) az ötvenes évek gazdaságtörténetét feldolgozó Sáska Géza: Jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek, és nem jön újra el! Iskolakultúra 2001/2 Lapunk tavaly októberi és novemberi számában adtuk közre Báthory Zoltán áttekintését a nyolcvanas évek oktatáspolitikai

Részletesebben

Turcsányi Sándortól elsőként azt kérdeztem meg: nem lát-e ebben valami ellentmondást?

Turcsányi Sándortól elsőként azt kérdeztem meg: nem lát-e ebben valami ellentmondást? Item: 6920 Kiad sor: 11/19/1989 18:43:59 Om Fejléc: kiad rvk2020 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Turcsányi Sándorral, a Magyar Október Párt képviselőjével ---------------------------

Részletesebben

Csizmadia Ervin. Jenei András. Lakatos Júlia. Paár Ádám. Amerika és mi. Hadakozás, másolás vagy valami más?

Csizmadia Ervin. Jenei András. Lakatos Júlia. Paár Ádám. Amerika és mi. Hadakozás, másolás vagy valami más? Csizmadia Ervin Jenei András Lakatos Júlia Paár Ádám Amerika és mi Hadakozás, másolás vagy valami más? Bevezetés A magyar politikai közéletet figyelő elemzők számára nyilvánvaló: hosszabb ideje érlelődik

Részletesebben

Görömbei András és Nagy Gáspár Varsóban

Görömbei András és Nagy Gáspár Varsóban Görömbei András és Nagy Gáspár Varsóban 2000. május 16. Varsó, ul. Marszałkowska 80 Az ezredfordulóra a nulladik évre a művészetek mintha elfáradtak volna akarva-akaratlanul elgondolkozik az ember: mit

Részletesebben

EURÓPAI TÜKÖR XIII. ÉVF. 2. SZÁM n 2008. FEBRUÁR

EURÓPAI TÜKÖR XIII. ÉVF. 2. SZÁM n 2008. FEBRUÁR E U R Ó PA I TÜ KÖR A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM FOLYÓIRATA EURÓPAI TÜKÖR XIII. ÉVF. 2. SZÁM n 2008. FEBRUÁR A TARTALOMBÓL n Európaiság és magyarság Beszélgetés Poszler György akadémikussal a százéves Nyugatról

Részletesebben

a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei és a Gárdonyi Gimnázium és Szakközépiskola színes lapja TAVASZ

a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei és a Gárdonyi Gimnázium és Szakközépiskola színes lapja TAVASZ VIII. évf. 1. sz. 2001. HÚSVÉT EGRI FEHÉR/FEKETE a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei és a Gárdonyi Gimnázium és Szakközépiskola színes lapja TAVASZ tavasz te csupa zöld a föld magot ölelve

Részletesebben

Az iskola története. Nagy Adrienn Illés Ferenc Az első évtizedek

Az iskola története. Nagy Adrienn Illés Ferenc Az első évtizedek 1 A pedagógushit, mely inkább természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddigieknél különbbé) nevelhetők, s hogy (az eddigieknél többre) taníthatók! Németh László Kedves Olvasó!

Részletesebben

2002. szeptember, XII. évf. 3. (31.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja. Fotó: Varga Kata KOPOGTATÓ

2002. szeptember, XII. évf. 3. (31.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja. Fotó: Varga Kata KOPOGTATÓ 2002. szeptember, XII. évf. 3. (31.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja Erõforrásunk a család Fotó: Varga Kata KOPOGTATÓ A házasság nem magánügy, hanem országépítõ közügy. Isten azt az építõkövet

Részletesebben

balegyenes most www.balegyenes.info aktuális szemléje Megjelenik: szükség szerint Szerkesztik: L.A. és barátai Terjesztik: a demokraták

balegyenes most www.balegyenes.info aktuális szemléje Megjelenik: szükség szerint Szerkesztik: L.A. és barátai Terjesztik: a demokraták balegyenes most A www.balegyenes.info aktuális szemléje Megjelenik: szükség szerint Szerkesztik: L.A. és barátai Terjesztik: a demokraták 225. szám 2014. február 27. Kéri László Új rendszer kovácsa Tőlem

Részletesebben

A Magyar Írószövetség rövid története

A Magyar Írószövetség rövid története A Magyar Írószövetség rövid története Ismeretes, hogy igazán a reformkorban bontakozott ki a modern magyar irodalmi élet, amelyet a megelőző évtizedekben Kazinczy Ferenc kezdett el megszervezni. Évkönyvek,

Részletesebben

Kettős vagy másfeles identitás

Kettős vagy másfeles identitás Integráció és identitás Kettős vagy másfeles identitás beszélgetés Méray Tiborral Tibor, arról szeretnélek kérdezni, hogy a személyes nemzeti identitás érzése és a mostani európai helyzet szerinted tud-e

Részletesebben

Nagy Imre tamizdat 1

Nagy Imre tamizdat 1 Révész Béla tudományos munkatárs, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszék 1 1. A Nagy Imre-per 1958. június 9-én (újra)kezdett tárgyalásán egy kevésbé lényegesnek látszó,

Részletesebben

Az Oral History Ar chí vum gyûj te mé nyé bõl. Vá lo gat taésös sze ál lí tot tamol NÁR ADRIENNE A HAT VA NAS ÉVEK EM LÉ KE ZE TE.

Az Oral History Ar chí vum gyûj te mé nyé bõl. Vá lo gat taésös sze ál lí tot tamol NÁR ADRIENNE A HAT VA NAS ÉVEK EM LÉ KE ZE TE. A HAT VA NAS ÉVEK EM LÉ KE ZE TE Az Oral History Ar chí vum gyûj te mé nyé bõl Vá lo gat taésös sze ál lí tot tamol NÁR ADRIENNE 1956-os Intézet A HATVANAS ÉVEK MAGYARORSZÁGON (POLITIKA)TÖRTÉNETI KÖZELÍTÉSEK

Részletesebben

Az Oral History Ar chí vum gyûj te mé nyé bõl. Vá lo gat taésös sze ál lí tot tamol NÁR ADRIENNE A HAT VA NAS ÉVEK EM LÉ KE ZE TE.

Az Oral History Ar chí vum gyûj te mé nyé bõl. Vá lo gat taésös sze ál lí tot tamol NÁR ADRIENNE A HAT VA NAS ÉVEK EM LÉ KE ZE TE. A HAT VA NAS ÉVEK EM LÉ KE ZE TE Az Oral History Ar chí vum gyûj te mé nyé bõl Vá lo gat taésös sze ál lí tot tamol NÁR ADRIENNE 1956-os Intézet A HATVANAS ÉVEK MAGYARORSZÁGON (POLITIKA)TÖRTÉNETI KÖZELÍTÉSEK

Részletesebben

Kőrösi Zsuzsanna. Itt a magamfajtának nem fog sok fű nőni. Meneküléstörténetek 1956 végéről

Kőrösi Zsuzsanna. Itt a magamfajtának nem fog sok fű nőni. Meneküléstörténetek 1956 végéről Kőrösi Zsuzsanna Itt a magamfajtának nem fog sok fű nőni Meneküléstörténetek 1956 végéről Magyarországon a kommunista hatalomátvételt követően a külföldi utazás lehetősége sok egyéb mellett nem számított

Részletesebben

Az agitprop nem a nyilvánosság

Az agitprop nem a nyilvánosság Az agitprop nem a nyilvánosság 25 Győrffy Miklóssal hetvenedik születésnapján Rangos Katalin beszélgetett a magyar média közelmúltjáról: az újságíróknak a rendszerváltásban és a mai politikai helyzetben

Részletesebben

A kötetek létrehozásában közreműködtek:

A kötetek létrehozásában közreműködtek: Havas 70 70I. A kötetek létrehozásában közreműködtek: Bernáth Gábor Havas Bálint Havas Fanni Hübner Dorka Kőszeg Ferenc Lengyel Gabriella Matern Éva Máté Tóth Zsuzsa Pintér József Révész Sándor Simonyi

Részletesebben

Lehet félni, de nem ez a dolgunk

Lehet félni, de nem ez a dolgunk Lehet félni, de nem ez a dolgunk Crnkovity Gabriellával, Huszta Dániellel és Mészáros Gáborral Berényi Emõke, Bózsó Izabella, Brenner János és Magó Attila beszélget Bózsó Izabella: A következő egy órában

Részletesebben

hogy az alapjogok pártját fogjuk, általános szempontjait vegyük

hogy az alapjogok pártját fogjuk, általános szempontjait vegyük Nekünk az a feladatunk, hogy az alapjogok pártját fogjuk, és ne a társadalomirányítás általános szempontjait vegyük figyelembe Paczol ay Pé t e r r e l, a z l kot m á n y bí róság e lnök é v e l Halmai

Részletesebben

Gondolatok az 1950-es tábornoki per kapcsán

Gondolatok az 1950-es tábornoki per kapcsán KARD ÉS TOLL 2006/1 Gondolatok az 1950-es tábornoki per kapcsán Dr. Schubert Katalin százados A szerzõ bemutatja a magyar jogrend és hadtörténelem egy sötét idõszakát, feltárja az 1950-es évek hadbírósági

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. június 3-án, kedden, 14 órakor az Országház Esterházy

Részletesebben

Magyar Tudomány. A NAGY HÁBORÚ ELSŐ CENTENÁRIUMA vendégszerkesztő: Szabó Dániel

Magyar Tudomány. A NAGY HÁBORÚ ELSŐ CENTENÁRIUMA vendégszerkesztő: Szabó Dániel Magyar Tudomány A NAGY HÁBORÚ ELSŐ CENTENÁRIUMA vendégszerkesztő: Szabó Dániel Az MTA első emlepénze 1858-ból Lehet-e közvetlen a fogyasztási adó? Koromrészecskék a légkörben Kétszáz éve született Gábor

Részletesebben

PAPERSPRESENTED by Hungarian Scientists, Writers and Artists in the Western World. EDITED by Dr. Gyula Nádas

PAPERSPRESENTED by Hungarian Scientists, Writers and Artists in the Western World. EDITED by Dr. Gyula Nádas A XXXVII. MAGY AR TALÁLKOZÓ KRÓNIKÁJA AZ ÁRPÁD AKADÉMIA XXXII. ÉVKÖNYVE PROCEEDINGS of the XXXVIItb ANNUAL CONGRESS of Hungarian Scientific, Literary and Artistic Association PAPERSPRESENTED by Hungarian

Részletesebben

Értékteremtõk elismerése

Értékteremtõk elismerése CIII. évfolyam, 33. szám VÁROS AZ ALFÖLD SZÍVÉBEN POLGÁRI HETILAP Ára: 158 Ft Elõfizetõknek 130 Ft Beszédes fotók Bahget Iskander ma már nemcsak Kecskeméten, hanem országosan, sõt nemzetközileg is elismert

Részletesebben

Mégis, hogyan tovább?

Mégis, hogyan tovább? ELEK TIBOR Mégis, hogyan tovább? S zíven ütött a Hitel felelős szerkesztőjének, Papp Endrének a felkérése, illetve érdeklődése a következő kérdésekre adandó válaszaim iránt: Milyen értelmiségi-művészi

Részletesebben

Egyezzünk ki a múlttal!

Egyezzünk ki a múlttal! Egyezzünk ki a múlttal! Egyezzünk ki a múlttal! Műhelybeszélgetések történelmi mítoszainkról, tévhiteinkről Szerkesztette: Lőrinc László Történelemtanárok Egylete Budapest, 2010 A kötet összeállításában

Részletesebben

IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 47. SZÁM 2009. DECEMBER 17. 260 FORINT

IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 47. SZÁM 2009. DECEMBER 17. 260 FORINT 260 FORINT VOLTUNK! VAGYUNK! LESZÜNK! 2 BALSZEMMEL BALSZEMMEL Thürmer Gyula MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK

Részletesebben