Bevezetés. Fields marked with * are mandatory.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bevezetés. Fields marked with * are mandatory."

Átírás

1 Kérdőív az európai szakmai kártya ápolók, orvosok, gyógyszerész gyógytornászok, mérnökök, hegyi vezetők és ingatlanügynökök ré bevezetéséről (illetékes hatóságok és egyéb érdekelt hatóságok f Fields marked with * are mandatory. Bevezetés

2 Az európai szakmai kártya a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelv kulcseleme. Ezt az elektronikus dokumentumot a szakmai képesítések elismerésére irányuló új, elektronikus eljárás alkalmazásával állítják majd ki olyan szakemberek számára, akik másik uniós országban kívánnak dolgozni. Az igénylő online kérelmezheti majd az európai szakmai kártyát, amelyet a belső piaci információs rendszeren keresztül fognak megküldeni a számára. A rendszer lehetővé teszi, hogy a különböző uniós országok hatóságai gyorsan és hatékonyan információt cseréljenek egymással. Az európai szakmai kártyát azok a szakemberek is igénybe vehetik, akik szakmájukat átmeneti vagy alkalmi jelleggel kívánják gyakorolni egy másik uniós országban, valamint azok is, akik tartósan másik EU-országban kívánnak letelepedni. Az európai szakmai kártya célja, hogy zökkenőmentesebbé tegye a szakmai képesítések elismerésére, valamint az átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó nyilatkozattételre irányuló eljárásokat. Ez többek között a következők révén fog megvalósulni: az uniós szakemberek származási országában működő hatóságok nagyobb mértékben részt vesznek majd a folyamatban; elektronikus eljárások, például a belső piaci információs (IMI) rendszer alkalmazására kerül sor; (lehetőség szerint) mód nyílik majd a képesítések hallgatólagos elismerésére. A (közelmúltban módosított) 2005/36/EK irányelv körvonalazza az európai szakmai kártya gyakorlati alkalmazását. Az egyes szakmák esetében a kártya bevezetése továbbra is az alábbi feltételekhez kötött. Az érintett szakmán belül jelentős mobilitásnak (vagy jelentős mobilitási lehetőségnek) kell lennie. A jogos érdekkel rendelkező feleknek kellő érdeklődést kell tanúsítaniuk. A szakmának (vagy az ahhoz kapcsolódó oktatásnak és képzésnek) számos uniós országban szabályozottnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy az európai szakmai kártya mindaddig nem vezethető be, amíg megállapítást nem nyer, hogy az érintett szakma szempontjából megfelelő, és amíg sor nem kerül az uniós országokra kifejtett hatásának vizsgálatára. Azt követően, hogy az európai szakmai kártya bevezetése egy adott foglalkozás esetében megtörténik, az érintett szakemberek eldönthetik, hogy az egyszerűsített kártyaigénylési eljárást vagy a meglévő elismerési eljárást kívánják-e igénybe venni. A kérdőív célja, hogy összegyűjtse a válaszadók adatait, és felmérje, mi a véleményük az európai szakmai kártya bevezethetőségével kapcsolatban a mélyrehatóbb értékelésre előzetesen kiválasztott alábbi 7 szakma esetében: ápolók; orvosok; gyógyszerészek; gyógytornászok; mérnökök; hegyi vezetők; ingatlanügynökök. Azokra az egyéb szakmákra vonatkozóan, amelyek képviselői érdeklődést tanúsítanak (vagy várhatóan a jövőben érdeklődést fognak tanúsítani) a kártya bevezetése iránt, a Bizottság később fog vizsgálatot végezni.

3 Megjegyzés: kérjük, hogy a kérdőív kitöltése előtt olvassa el az európai szakmai kártya gyakorlati alkalmazásáról szóló összefoglalót ( angolul, franciául vagy németül). EPC summary.doc A kérdőívet azoknak az Európai Unió tagállamaiban működő illetékes hatóságoknak a számára állítottuk össze, amelyek a mélyrehatóbb értékelésre előzetesen kiválasztott alábbi 7 szakma esetében a szakképesítések elismerését végzik. Mellettük természetesen a témában érdekelt más hatóságok véleményét is várjuk. Kérjük, hogy a kérdőívet annak a szakmának a vonatkozásában töltse ki, amellyel hatósága foglalkozik. Ha az Ön hatósága a 7 érintett szakma közül többért felelős, a kérdéses szakmák mindegyikének vonatkozásában töltse ki a kérdőívet. Ha illetékes hatóságok regionális, uniós vagy nemzetközi szövetsége nevében válaszol, minden egyes ország (vagy régió) vonatkozásában külön-külön töltse ki a kérdőívet. Köszönjük. A VÁLASZADÓKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Kérjük, adja meg hatóságának nevét és elérhetőségét:* Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) H-1052 Budapest, Zrínyi u recognition@eekh.hu * Az Ön szervezete szerepel-e az átláthatósági nyilvántartásban? (Ha szervezete nincs regisztrálva, és olyan tevékenységet folytat, mely a nyilvántartás által lefedett tevékenységek körébe tartozik, kérjük, itt regisztráljon, bár a kérdőív megválaszolásához nem kötelező a regisztráció.)* Igen Nem *

4 Kérjük, adja meg, hogy hatósága melyik uniós országért felelős (Megjegyzés: ha az Ön hatósága több ország (vagy régió) illetékes hatóságait képviselő regionális vagy európai szövetség, mindegyik érintett uniós ország (vagy régió) vonatkozásában szíveskedjen kitölteni ezt a kérdőívet):* * Ausztria Belgium Bulgária Horvátország Ciprus Cseh Köztársaság Dánia Észtország Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország Írország Olaszország Lettország Litvánia Luxemburg Málta Hollandia Lengyelország Portugália Románia Szlovákia Szlovénia Spanyolország Svédország Egyesült Királyság Egyéb Kérjük, ismertesse részletesen hatóságának szerepét, valamint a felelősségi körébe tartozó ágazatokat és szakmákat: Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal-többek között- egészségügyi szakképesítések elismerésért, valamint egészségügyi szakképesítések külföldi elismertetéséhez szükséges hatósági bizonyítványok kiadásáért felelős központi költségvetési szerv. Hatásköre az összes egészségügyi szakmára kiterjed.

5 Az átláthatóság biztosítása érdekében a nyilvános konzultációk során beérkező válaszokat kivétel nélkül közzétesszük. A felmérés résztvevői azonban kérhetik, hogy a kérdőíveken feltüntetett válaszaikat a szervezők név nélkül tegyék közzé, ha ellenkező esetben fennáll a veszélye, hogy jogos érdekeik sérülnek.* Hozzájárulok az általam megadott összes információ közzétételéhez. Nem járulok hozzá hatóságom nevének és címének közzétételéhez. Ellenzem a közzétételt (figyelem: ha ezt a lehetőséget választja, válaszait nem vesszük figyelembe). * Ha szeretne olyan információkat vagy dokumentumokat benyújtani, amelyeket bizalmasnak ítél és nem akar nyilvánosságra hozni, azokat a következő címre juttathatja el: MARKT-E4-EPC@ec.europa.eu. Kérjük, válassza ki az Ön hatósága által kezelt szakmák szempontjából releváns kérdőívet (többet is kiválaszthat):* * A. kérdőív ápolók B. kérdőív orvosok C. kérdőív gyógyszerészek D. kérdőív gyógytornászok E. kérdőív mérnökök F. kérdőív hegyi vezetők G. kérdőív ingatlanügynökök H. Egyéb (a fentiekben fel nem sorolt) szakmák A. KÉRDŐÍV ÁPOLÓK 1. Kérjük, válassza ki az Ön hatósága által kezelt szakmákat:* Általános ápoló Szakápoló Egyéb ápoló * Ha a Szakápoló vagy az Egyéb ápoló választ jelölte ki, kérjük, fejtse ki válaszát: Szakápoló és egyéb ápoló kategóriába a feltétel nélküli elismerés hatálya alá nem tartozó ápolói szakképesítéseket soroljuk. (Ezen ápoló szakképesítések például: gyakorló ápoló, csecsemő-és gyermekápoló, mentőápoló továbbá számos szakápoló szakképesítés.)

6 2. Az egyes szakmák esetében az európai szakmai kártya bevezetése a 2005/36/EK irányelv 4a. cikkének (7) bekezdésében foglalt feltételekhez kötött, amelyek között szerepel, hogy az érdekelteknek kellő érdeklődést kell tanúsítaniuk a kártya iránt. Az Ön hatósága támogatja-e az európai szakmai kártya bevezetését az ápolói szakma (szakmák) esetében?* Igen Igen, de csak (egyes,) a hatóságom által kezelt ápolói szakma (szakmák) esetében Nem * 2.2. Ha véleménye szerint az európai szakmai kártyát az Ön hatósága által kezelt ápolói szakmák egyike esetében SEM kell bevezetni, kérjük, indokolja meg álláspontját: Az elmúlt években a kivándorló ápolók száma egyre növekszik, mely az EEKH számára már most jelentős adminisztratív terhet jelent. A szakmai kártya bevezetése, és emellett a korábbi elismerési eljárási rend párhuzamos fenntartása az említett terheket tovább növelné. Amennyiben a szakmai kártya bevezetése a Bizottság álláspontja szerint az ápolók tekintetében indokoltnak mutatkozik, úgy ezt az EEKH csak az automatikus elismerés hatálya alá tartozó ápolói szakképesítések tekintetében támogatja. A szakmai kártya tekintetében az EEKH szerint további tisztázásra szorul, hogy a Bizottság értelmezése szerint mi tartozik a szakápolók és egyéb ápolók kategóriába. MOBILITÁSRA VONATKOZÓ ADATOK Kérjük, vegye figyelembe, hogy az alábbi kérdéseket CSAK akkor (és olyan mértékben) kell megválaszolnia, HA (és amilyen mértékben) hozzáfér a kért adatokhoz.

7 3. A (hatósága által kezelt szakmát űző) szakemberek közül jelenleg hányan gyakorolják állandó jelleggel a szakmát, és hányan nyújtanak átmeneti jellegű szolgáltatást az Ön országában? Kérjük, minden egyes információ közlésekor nevezze meg az ellenőrzött adatforrást is. Tartósan letelepedett szakemberek száma: Átmeneti jellegű szolgáltatást nyújtó szakemberek száma: Referencia-időpont: Adatforrás: Általános ápolók: Szakápolók: Egyéb ápolók: Működési Nyilvántartás Működési Nyilvántartás Működési Nyilvántartás

8 3.1. Kérjük, hogy ha megjegyzése, észrevétele van a fent megadott információkkal kapcsolatban, fogalmazza meg számunkra mondanivalóját: A fenti adatok a tartósan letelepedett szakemberek tekintetében magukba foglalják a Magyarországon megszerzett, illetve Magyarországon elismert szakképesítéssel, továbbá érvényes működési nyilvántartással rendelkező szakembereket is. 4. Véleménye szerint az Ön országában várható-e az ápolók mobilitásának (azaz az érkező és/vagy a távozó szakemberek számának) növekedése az elkövetkezendő öt évben? Igen Nem 5. Rendelkezik-e olyan bizonyítékkal (tanulmánnyal, jelentéssel, felméréssel vagy hasonló információval), amely felvilágosítással szolgál az ápolók mobilitási tendenciáiról és/vagy jövőbeli mobilitási lehetőségeiről? Ha igen, töltse fel a vonatkozó dokumentumokat: 1. a7c3c822-08b2-401a-87f9-161f0f83929d/epc consultation ápoló.xlsx Online dokumentumra mutató hivatkozást is megadhat: KÉRELMEZÉSI ELJÁRÁSOK Kérjük, vegye figyelembe, hogy az alábbi kérdésekre CSAK akkor kell válaszolnia, HA országában az Ön hatósága foglalkozik a szakmai képesítések elismerésére irányuló eljárásokkal. 1) Előírt dokumentumok az Ön országában, ha országa fogadó tagállamként (azaz célországként) jár el 6. Az Ön országának illetékes hatósága jellemzően milyen kötelező dokumentumokat kér be az elismerés iránti kérelemhez azoktól a más uniós országbeli ápolóktól, akik tartósan le kívánnak telepedni, és el kívánják ismertetni szakmai képesítésüket?

9 Kérjük, vegye figyelembe, hogy a fogadó tagállam illetékes hatósága az elismerés iránti kérelmekhez több különböző dokumentum benyújtását is kérheti a szakemberektől, és ezek a dokumentumok az adott elismerési rendszertől függően eltérőek lehetnek. Általános ápolók akkor szerezhetnek feltétel nélküli elismerést, ha rendelkeznek a 2005/36/EK irányelv V. mellékletének pontjában meghatározott a képzési minimumkövetelményeknek megfelelő képesítések valamelyikével. Ha a képzés az V. mellékletben említett referencia-időpont előtt kezdődött, és nem felel meg a képzési minimumkövetelményeknek, az általános ápolók még mindig szerezhetnek szerzett jogokból fakadó, feltétel nélküli elismerést, ha (a származási tagállam által kiadott igazolással) bizonyítani tudják, hogy az igazolás kiadása előtti öt évben legalább három egymást követő éven át ténylegesen és jogszerűen gyakorolták a szóban forgó szakmát. Figyelem: elképzelhető, hogy a szerzett jogok tekintetében különleges rendszereket is alkalmazni kell, lásd például a 2005/36/EK irányelv 33a. cikkét. Ha az ápolók nem szerezhetnek feltétel nélküli elismerést, az általános elismerési rendszer hatálya alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a fogadó tagállam illetékes hatósága összehasonlíthatja a szakember képzettségét a nemzeti követelményekkel, és jelentős eltérések esetén kompenzációs intézkedéseket rendelhet el az elismerés előtt. Feltétel nélküli elismerési rendszer (általános ápolók) Szerzett jogokból fakadó, feltétel nélküli elismerés (általános ápolók) Általános elismerési rendszer (a feltétel nélküli elismerés hatálya alá nem tartozó általános ápolók, minden egyéb ápoló) Állampolgárságot igazoló okmány (például útlevél vagy személyazonosító igazolvány) A 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás A megnevezés megváltozását tanúsító igazolás (ha a képzési minimumkövetelményeket teljesítő képesítés megnevezése nem felel meg a 2005/36/EK irányelv V. mellékletében szereplő megnevezésnek) A szerzett jogokat tanúsító igazolás (a szakma tényleges és jogszerű gyakorlásáról szóló igazolás) Az igazolás vagy a képesítés meglétének bizonyítéka (például oklevélmásolat) A képzésre vonatkozó egyéb információk (időtartam, tanult tantárgyak, elmélet és gyakorlat aránya, folyamatos szakmai fejlődés stb.)

10 A szakmai tapasztalatot bizonyító iratról kiadott hatósági igazolás, ha a szakember nem EGT-országban szerezte a képesítését, és a képesítést egy másik uniós ország már elismerte A szakmai tapasztalatra vonatkozó egyéb bizonyíték (például bérjegyzék vagy munkáltatói igazolás) A szakember büntetlen előéletét vagy jó hírnevét, továbbá azt igazoló okiratok, hogy az illető nem jelentett csődöt, illetve hogy súlyos szakmai kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetése miatt nem függesztették fel, vagy nem tiltották el a szakma gyakorlásától Orvosi igazolás / A szakma gyakorlására való alkalmasság A pénzügyi helyzetre vonatkozó igazolás A biztosítási fedezetre vagy a szakmai felelősséggel kapcsolatos egyéb védelem formáira vonatkozó igazolás Egyéb kötelező dokumentumok 6.2. A szakembertől kérik-e egyéb (nem kötelező) dokumentumok benyújtását? Igen Nem Igenlő válasz esetén kérjük, adja meg, hogy a szakember milyen dokumentumokat nyújthat be: A fenti táblázatban szereplő, a 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás benyújtása csak abban az esetben kötelező, ha a kiállított oklevél nem felel meg az Irányelv mellékletében meghatározott kritériumoknak. A fentieken túl a kérelmező bármely, az elismerést a szakember szerint elősegítő dokumentum. ( pl. szakmai tapasztalatról vagy szakmai továbbképzésről szóló igazolás)

11 6.3. Az Ön országában a kérelmezőnek mennyit kell fizetnie (euróban) szakmai képesítéseinek elismeréséért? Szerzett Feltétel nélküli elismerés jogokból fakadó, feltétel nélküli elismerés Általános elismerési rendszer Megjegyzések A szakmai képesítések elismeréséért fizetett átlagos díj (euróban)

12 6.4. Kérjük, fejtse ki, hogy az Ön országában hogyan számítják ki az elismerési díjak mértékét: Az elismerési eljárások díjának mértéke Magyarországon jogszabályban rögzített. Eszerint az eljárás díja a kérelem benyújtásakor hatályos, jogszabályban megszabott kötelező legkisebb munkabér háromnegyedének megfelelő összeg. Az általános rendszer hatálya alá tartozó elismerési eljárás díja kiegészül további átlagosan 19 euro-nak megfelelő,szintén jogszabályban meghatározott mértékű szakértői díjjal. 7. Az Ön országának illetékes hatóságai előírják-e, hogy az átmeneti jellegű szolgáltatást nyújtani kívánó, más uniós országbeli ápolóknak előzetesen írásbeli nyilatkozatot kell benyújtaniuk? Igen Nem 7.1. Az Ön országának illetékes hatóságai a 2005/36/EK irányelv 7. cikkének (4) bekezdése szerint előzetesen ellenőrzik-e az első alkalommal történő, átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtás előtt azoknak a más uniós országbeli ápolóknak (például szakápolóknak) a képesítését, akikre nem vonatkozik a feltétel nélküli elismerés? Igen Nem Igenlő válasz esetén részletezze, hogy az első alkalommal történő, átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtást megelőzően mely ápolók képesítését ellenőrzik az irányelv 7. cikke (4) bekezdésének megfelelően: Az előzetes ellenőrzés minden olyan ápolói szakképesítésre kiterjed, amelyek nem esnek a 2005/36/EK irányelv szerinti feltétel nélküli elismerés hatálya alá.az előzetes ellenőrzés hatálya alá tartozó szakmák esetében az EEKH nem rendelkezik hatáskörrel.

13 7.2. Az Ön országának illetékes hatósága jellemzően milyen kötelező dokumentumokat kér be (ha vannak ilyenek) azoktól a más uniós országbeli ápolóktól, akik átmeneti jellegű szolgáltatást kívánnak nyújtani? A 2005/36/EK irányelv 7. cikkének (2) bekezdése szerinti előzetes nyilatkozattételhez szükséges iratok A 2005/36/EK irányelv 7. cikkének (4) bekezdése szerinti, a képesítések előzetes ellenőrzéséhez szükséges iratok Állampolgárságot igazoló okmány (például útlevél vagy személyazonosító igazolvány) A saját tagállambeli jogszerű letelepedésről szóló igazolás (például illetékes hatóság vagy illetékes szakmai szervezet által kiállított igazolás vagy szakmai engedély másolata, cégkivonat, munkáltatói igazolás, valamint kapcsolódó adóügyi vagy társadalombiztosítási dokumentum) Annak igazolása, hogy a szakembert még átmenetileg sem függesztették fel vagy tiltották el szakmája gyakorlásától a saját tagállamában (például bírósági nyilvántartásokból származó kivonat, igazságügyi vagy rendészeti hatóság által kiállított igazolás) A biztosítási fedezetre vagy a szakmai felelősséggel kapcsolatos egyéb védelem formáira vonatkozó igazolás Szakmai képesítés megszerzését tanúsító okirat Az elmúlt tíz év során szerzett, legalább két év gyakorlati tapasztalatot tanúsító igazolás, ha a képzés vagy a szakma nem szabályozott a letelepedés szerinti uniós országban Egyéb dokumentumok Ha léteznek olyan Egyéb dokumentumok, melyeket nem tartalmaz a fenti lista, kérjük, nevezze meg azokat: Az EEKH az előzetes ellenőrzés hatálya alá eső szakmák tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel. Az előzetes bejelentés esetén az EEKH a biztosítási fedezetre vonatkozó igazolást nem kér a szakembertől, ennek meglétéről, fedezetéről, hatályáról elegendő egy nyilatkozat megtétele.

14 8. Az Ön országának illetékes hatóságai jellemzően kérik-e az elismerés iránti kérelemhez szükséges dokumentumok fordítását és hitelesített másolatát? Ha igen, mely dokumentumok esetében? Hitelesített másolat Nem hitelesített fordítás Hitelesített fordítás Állampolgárságot igazoló okmány (például útlevél vagy személyazonosító igazolvány) A 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás A megnevezés megváltozását tanúsító igazolás (ha a képzési minimumkövetelményeket teljesítő képesítés megnevezése nem felel meg a 2005/36/EK irányelv V. mellékletében szereplő megnevezésnek) A szerzett jogokat tanúsító igazolás (a szakma tényleges és jogszerű gyakorlásáról szóló igazolás) Az igazolás vagy a képesítés meglétének bizonyítéka (például oklevélmásolat) A képzésre vonatkozó egyéb információk (időtartam, tanult tantárgyak, elmélet és gyakorlat aránya stb.) A szakmai tapasztalatot bizonyító iratról kiadott hatósági igazolás, ha a szakember nem EGT-országban szerezte a képesítését, és a képesítést egy másik uniós ország már elismerte A szakmai tapasztalatra vonatkozó egyéb bizonyíték (például bérjegyzék vagy munkáltatói igazolás) A szakember büntetlen előéletét vagy jó hírnevét, továbbá azt igazoló okiratok, hogy az illető nem jelentett csődöt, illetve hogy súlyos szakmai kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetése miatt nem függesztették fel, vagy nem tiltották el a szakma gyakorlásától Orvosi igazolás / A szakma gyakorlására való alkalmasság A pénzügyi helyzetre vonatkozó igazolás A biztosítási fedezetre vagy a szakmai felelősséggel kapcsolatos egyéb védelem formáira vonatkozó igazolás Egyéb dokumentumok

15 9. Milyen fizetési módok elfogadottak az Ön országában alkalmazott elismerési eljárások esetében (amikor országa fogadó tagállamként jár el)? Helyszíni fizetés (például magánál a hatóságnál, bankban, postahivatalban stb.) Online fizetés (például interneten vagy mobileszközön keresztül, távolról) 9.1. Ha az Ön országának illetékes hatóságai elfogadják az online fizetést, kérjük, nevezze meg az igénybe vehető online fizetési módokat: hitelkártya bankkártya banki átutalás PayPal egyéb 9.2. Mikor kell a szakembereknek befizetniük a kérelmezési díjat? A kérelmezés előtt (a bizonylatot mellékelni kell a kérelemhez) A kérelmezés során Az elismerési eljárás lezárulását követően Egyéb 2) Az Ön országában alkalmazott eljárások, ha országa saját tagállamként (azaz származási országként) jár el

16 10. Az ápolók jellemzően milyen dokumentumokat kérnek az elismerés iránti kérelmükhöz (saját tagállamként eljáró) származási országuktól azt megelőzően, hogy képesítés elismerése iránti kérelmet nyújtanak be egy másik uniós országban? Milyen összegű díjakat számolnak fel (euróban) az illetékesek az igazolások kiállítására, és ki jogosult a kért dokumentumok kiállítására? A saját tagállamban kiállított dokumentumok (kérjük, jelölje x -szel): Az alkalmazandó díjak átlagos összege (euróban): Kiállító hatóság (vagy illetékes szerv) A szakember jó magaviseletét, köztartozás-mentességét, jó egészségét vagy büntetlen előéletét, továbbá azt tanúsító igazolás, hogy az illető nem jelentett csődöt, illetve súlyos kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetése miatt nem függesztették fel, vagy nem tiltották el a szakma gyakorlásától x 85 EEKH A szakmai tapasztalatot tanúsító igazolás, ha a szakember nem EGT-országban szerezte a képesítését, és ezt a képesítést egy másik uniós ország már elismerte A szakmai tapasztalatra vonatkozó egyéb bizonyíték (például bérjegyzék vagy munkáltatói igazolás) A saját tagállambeli jogszerű letelepedésről szóló igazolás (például átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtáshoz szükséges előzetes nyilatkozat esetén) x (munkáltatói igazolás alapján) 85 EEKH

17 A 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás x 85 EEKH A megnevezés megváltozását tanúsító igazolás A szerzett jogokat tanúsító igazolás x 85 EEKH Egyéb dokumentumok (kérjük, pontosítsa) x (végzettségi szintet tanúsító igazolás a 2005/36/EK irányelv 11. cikke alapján, egészségügyi alkalmasságot tanúsító igazolás) 85 EEKH

18 Kérjük, fejtse ki, hogy az Ön országában hogyan számítják ki a kiadott igazolások díjának mértékét: Az igazolások díjának mértéke Magyarországon jogszabályban rögzített. Eszerint az eljárás díja a kérelem benyújtásakor hatályos, jogszabályban megszabott kötelező legkisebb munkabér egynegyedének megfelelő összeg. 11. Milyen fizetési módok elfogadottak az Ön országában a 10. kérdésben meghatározott igazolások kiadása esetében (amikor országa saját tagállamként jár el)? Helyszíni fizetés (például magánál a hatóságnál, bankban, postahivatalban stb.) Online fizetés (például interneten vagy mobileszközön keresztül, távolról) Ha az Ön országának illetékes hatóságai elfogadják az online fizetést a 10. kérdésben meghatározott igazolások kiállításához, kérjük, nevezze meg az igénybe vehető online fizetési módokat: hitelkártya bankkártya banki átutalás PayPal egyéb Mikor kell a szakembereknek befizetniük az igazolások kiadásáért járó díjat? Az érintett dokumentumok kérelmezése előtt A kérelem feldolgozása idején A dokumentumok kiállítását követően Egyéb 3) Az elismerési eljárásokhoz kapcsolódó egyéb kérdések 12. Véleménye szerint mely fizetési módok lennének a legnépszerűbbek az európai szakmai kártya igénylési eljárása során? Helyszíni fizetés (például magánál a hatóságnál, bankban, postahivatalban stb.) Online fizetés (például interneten vagy mobileszközön keresztül, távolról) Ha Ön szerint az online fizetést részesítenék a legtöbben előnyben, kérjük, nevezze meg az érintett online fizetési módokat: hitelkártya bankkártya banki átutalás PayPal

19 PayPal egyéb Kérjük, indokolja meg álláspontját: Amennyiben a szakmai kártya iránti kérelem eleve kizárólag elektronikus úton nyújtható majd be, úgy az EEKH álláspontja szerint ésszerű, ha a díjfizetéshez is a kizárólagos elektronikus út áll rendelkezésre. 13. Hogyan kérelmezhetik az ápolók szakmai képesítésük elismerését az Ön országában? (Több választ is bejelölhet.) Online kérelem útján Írásbeli kérelem útján (offline) 14. Véleménye szerint az európai szakmai kártya igényléséhez szükség van-e írásbeli (offline) eljárásra (az online, nyilvános felületen történő igénylés mellett)? Igen Nem Kérjük, indokolja meg válaszát: 15. Ha az Ön országában (az Önök országaiban) van lehetőség online igénylésre, az illetékes hatóságok meghatározott formában kérik-e az elektronikus dokumentumokat (például elektronikus aláírással hitelesített dokumentumot kérnek-e)? Igen Nem

20 16. Kérjük, ismertesse (ha van erről információja), hogy milyen (pozitív vagy negatív) tapasztalatokat szereztek az Ön országában az ápolók az online kérelmekkel és/vagy az elektronikus dokumentumok benyújtásával kapcsolatban: Csak olyan dokumentumok benyújtására van lehetőség elektronikus úton, melyek esetében nincs szükség hiteles példány benyújtására. A kérelmek on-line benyújtásának lehetősége lényegesen egyszerűsíti ez eljárás megindítását 17. Megítélése szerint az Ön országában az ápolók közül hányan tudnák online igényelni az európai szakmai kártyát? Egyikük sem Csak néhányan A többségük A döntő többségük Mindegyikük Kérjük, ismertesse, mire alapozza ezt: Azon eljárásokra, melyek esetében nincs szükség hiteles dokumentum benyújtására. EGYÉB KÉRDÉSEK 18. Legjobb tudomása szerint az Ön országában egy más uniós országbeli ápoló a kérelmezéstől számítva jellemzően mennyi idő alatt szerzi meg szakmai képesítései elismerését a feltétel nélküli elismerési rendszerben? 1 3 hónap alatt Több mint 3 hónap alatt 19. Legjobb tudomása szerint az Ön országában egy más uniós országbeli ápoló a kérelmezéstől számítva jellemzően mennyi idő alatt szerzi meg szakmai képesítései elismerését az általános elismerési rendszerben? 1 4 hónap alatt Több mint 4 hónap alatt

21 20. Legjobb tudomása szerint az Ön országában egy más uniós országbeli ápoló a kérelmezéstől számítva jellemzően mennyi idő múlva nyilatkozik az átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtásról? Kevesebb mint 1 hónap múlva 1 2 hónap múlva Több mint 2 hónap múlva 21. Vannak-e további megjegyzései az európai szakmai kártya ápolói szakma esetében történő igénylésére irányuló eljárás megfelelőségére vonatkozóan? B. KÉRDŐÍV ORVOSOK 1. Kérjük, válassza ki az Ön hatósága által kezelt szakmákat:* Általános orvos Szakorvos Háziorvos * 2. Az egyes szakmák esetében az európai szakmai kártya bevezetése a 2005/36/EK irányelv 4a. cikkének (7) bekezdésében foglalt feltételekhez kötött, amelyek között szerepel, hogy az érdekelteknek kellő érdeklődést kell tanúsítaniuk a kártya iránt. Az Ön hatósága támogatja-e az európai szakmai kártya bevezetését az érintett orvosi szakma (szakmák) esetében?* * Igen Igen, de csak (egyes,) a hatóságom által kezelt orvosi szakma (szakmák) esetében Nem 2.2. Ha véleménye szerint az európai szakmai kártyát az Ön hatósága által kezelt szakmák egyike esetében SEM kell bevezetni, kérjük, indokolja meg álláspontját: Magyarországon az orvosi szakma a legmobilisabb és évek óta magas a hatósági bizonyítványt igénylő orvosok száma, így az EPC bevezetése várhatóan jelentős további adminisztratív teherrel járna, miközben a jelenlegi feltétel nélküli elismerés a jelenlegi formájában is megfelelően működik. A két féle eljárás egyidejű működtetése pedig csak tovább növelni az adminisztratív terheket. Ezen felül Magyarország számára az elmúlt években jelentős problémát okozott az orvosok elvándorlása, tekintettel arra, hogy az alacsonyabb mértékű bevándorlás nem képes kiegyenlíteni az emigrációt.

22 MOBILITÁSRA VONATKOZÓ ADATOK Kérjük, vegye figyelembe, hogy az alábbi kérdéseket CSAK akkor (és olyan mértékben) kell megválaszolnia, HA (és amilyen mértékben) hozzáfér a kért adatokhoz.

23 3. A (hatósága által kezelt szakmát űző) szakemberek közül jelenleg hányan gyakorolják állandó jelleggel a szakmát, és hányan nyújtanak átmeneti jellegű szolgáltatást az Ön országában? Kérjük, minden egyes információ közlésekor nevezze meg az ellenőrzött adatforrást is. Átmeneti Tartósan letelepedett szakemberek száma: jellegű szolgáltatást nyújtó szakemberek száma: Referencia-időpont: Adatforrás: Általános orvosok: Szakorvosok: Háziorvosok: Működési Nyilvántartási Működési Nyilvántartás Működési Nyilvántartás

24 3.1. Kérjük, hogy ha megjegyzése, észrevétele van a fent megadott információkkal kapcsolatban, fogalmazza meg számunkra mondanivalóját: A fenti adatok a tartósan letelepedett szakemberek tekintetében magukba foglalják a Magyarországon megszerzett, illetve Magyarországon elismert szakképesítéssel, továbbá érvényes működési nyilvántartással rendelkező szakembereket is. 4. Véleménye szerint az Ön országában várható-e az orvosok mobilitásának (azaz az érkező és/vagy a távozó szakemberek számának) növekedése az elkövetkezendő öt évben? Igen Nem 5. Rendelkezik-e olyan bizonyítékkal (tanulmánnyal, jelentéssel, felméréssel vagy hasonló információval), amely felvilágosítással szolgál az orvosok mobilitási tendenciáiról és/vagy jövőbeli mobilitási lehetőségeiről? Ha igen, töltse fel a vonatkozó dokumentumokat: 1. b52bb8ee-cd a61-31ce2984f1a0/epc consultation orvos.xlsx Online dokumentumra mutató hivatkozást is megadhat: KÉRELMEZÉSI ELJÁRÁSOK Kérjük, vegye figyelembe, hogy az alábbi kérdésekre CSAK akkor kell válaszolnia, HA országában az Ön hatósága foglalkozik a szakmai képesítések elismerésére irányuló eljárásokkal. 1) Előírt dokumentumok az Ön országában, ha országa fogadó tagállamként (azaz célországként) jár el 6. Az Ön országának illetékes hatósága jellemzően milyen kötelező dokumentumokat kér be az elismerés iránti kérelemhez azoktól a más uniós országbeli orvosoktól, akik tartósan le kívánnak telepedni, és el kívánják ismertetni szakmai képesítésüket? A 2005/36/EK irányelv V. mellékletének pontja felsorolja azoknak az általános orvostudományi képesítéseknek a nemzeti megnevezését, amelyek megfelelnek az irányelv 24. cikke szerinti harmonizált képzési követelményeknek, és amelyekre ennélfogva vonatkozik az általános orvosi képesítések feltétel nélküli elismerése. Az irányelv V. mellékletének pontja felsorolja a háziorvosok számára előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratok nemzeti megnevezését. A szakmai képesítések 2005/36/EK irányelvben előírt kölcsönös elismerési rendszerének keretében az orvosi szakterületekre különleges rendszer vonatkozik. A szabályozott orvosi szakterületek száma tekintetében jelentős eltérések vannak a tagállamok között. Az irányelv 54 orvosi szakterület-kategória képzési minimumkövetelményeinek összehangolására terjed ki. A

25 tagállamokban alkalmazott nemzeti megnevezéseket a 2005/36/EK irányelv V. mellékletének pontja sorolja fel. Ezek a megnevezések a feltétel nélküli elismerési rendszer hatálya alá tartoznak, amennyiben a szakterület a saját tagállamban és a fogadó tagállamban is létezik, és a megnevezés mindkét tagállam esetében ugyanazon szakorvosi kategória alatti felsorolásban szerepel. Egyéb esetekben az általános elismerési rendszert kell alkalmazni a szakorvosi képesítések elismerésére. Feltétel nélküli elismerési rendszer Szerzett jogokból fakadó, feltétel nélküli elismerés Általános elismerési rendszer Állampolgárságot igazoló okmány (például útlevél vagy személyazonosító igazolvány) A 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás A megnevezés megváltozását tanúsító igazolás (ha a képzési minimumkövetelményeket teljesítő képesítés megnevezése nem felel meg a 2005/36/EK irányelv V. mellékletében szereplő megnevezésnek) A szerzett jogokat tanúsító igazolás (a szakma tényleges és jogszerű gyakorlásáról szóló igazolás) Az igazolás vagy a képesítés meglétének bizonyítéka (például oklevélmásolat) A képzésre vonatkozó egyéb információk (időtartam, tanult tantárgyak, elmélet és gyakorlat aránya, folyamatos szakmai fejlődés stb.) A szakmai tapasztalatot bizonyító iratról kiadott hatósági igazolás, ha a szakember nem EGT-országban szerezte a képesítését, és a képesítést egy másik uniós ország már elismerte A szakmai tapasztalatra vonatkozó egyéb bizonyíték (például bérjegyzék vagy munkáltatói igazolás) A szakember büntetlen előéletét vagy jó hírnevét, továbbá azt igazoló okiratok, hogy az illető nem jelentett csődöt, illetve hogy súlyos szakmai kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetése miatt nem függesztették fel, vagy nem tiltották el a szakma gyakorlásától Orvosi igazolás / A szakma gyakorlására való alkalmasság A pénzügyi helyzetre vonatkozó igazolás

26 A pénzügyi helyzetre vonatkozó igazolás A biztosítási fedezetre vagy a szakmai felelősséggel kapcsolatos egyéb védelem formáira vonatkozó igazolás Egyéb kötelező dokumentumok 6.2. A szakembertől kérik-e egyéb (nem kötelező) dokumentumok benyújtását? Igen Nem Igenlő válasz esetén kérjük, adja meg, hogy a szakember milyen dokumentumokat nyújthat be: A fenti táblázatban szereplő, a 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás benyújtása csak abban az esetben kötelező, ha a kiállított oklevél nem felel meg az Irányelv mellékletében meghatározott kritériumoknak. A fentieken túl a kérelmező bármely, az elismerést a szakember szerint elősegítő dokumentum. ( pl. szakmai tapasztalatról vagy szakmai továbbképzésről szóló igazolás)

27 6.3. Az Ön országában a kérelmezőnek mennyit kell fizetnie (euróban) szakmai képesítéseinek elismeréséért? Szerzett Feltétel nélküli elismerés jogokból fakadó, feltétel nélküli elismerés Általános elismerési rendszer Megjegyzések A szakmai képesítések elismeréséért fizetett átlagos díj (euróban)

28 6.4. Kérjük, fejtse ki, hogy az Ön országában hogyan számítják ki az elismerési díjak mértékét: Az elismerési eljárások díjának mértéke Magyarországon jogszabályban rögzített. Eszerint az eljárás díja a kérelem benyújtásakor hatályos, jogszabályban megszabott kötelező legkisebb munkabér háromnegyedének megfelelő összeg. Az általános rendszer hatálya alá tartozó elismerési eljárás díja kiegészül további átlagosan 19 euronak megfelelő,szintén jogszabályban meghatározott mértékű szakértői díjjal. 7. Az Ön országának illetékes hatóságai előírják-e, hogy az átmeneti jellegű szolgáltatást nyújtani kívánó, más uniós országbeli orvosoknak előzetesen írásbeli nyilatkozatot kell benyújtaniuk? Igen Nem 7.1. Az Ön országának illetékes hatóságai a 2005/36/EK irányelv 7. cikkének (4) bekezdése szerint előzetesen ellenőrzik-e az első alkalommal történő, átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtás előtt azoknak a más uniós országbeli orvosoknak a képesítését, akikre nem vonatkozik a feltétel nélküli elismerés? Igen Nem Igenlő válasz esetén részletezze, hogy az első alkalommal történő, átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtást megelőzően mely orvosok képesítését ellenőrzik az irányelv 7. cikke (4) bekezdésének megfelelően: Az előzetes ellenőrzés minden olyan orvos, szakorvosi, háziorvosi szakképesítésre kiterjed, amelyek nem esnek a 2005/36/EK irányelv szerinti feltétel nélküli elismerés hatálya alá. Az előzetes ellenőrzés hatálya alá tartozó szakmák esetében az EEKH nem rendelkezik hatáskörrel Az Ön országának illetékes hatósága jellemzően milyen kötelező dokumentumokat kér be (ha vannak ilyenek) azoktól a más uniós országbeli orvosoktól, akik átmeneti jellegű szolgáltatást kívánnak nyújtani? A 2005/36/EK irányelv 7. cikkének (2) bekezdése szerinti előzetes nyilatkozattételhez szükséges iratok A 2005/36/EK irányelv 7. cikkének (4) bekezdése szerinti, a képesítések előzetes ellenőrzéséhez szükséges iratok Állampolgárságot igazoló okmány (például útlevél vagy személyazonosító igazolvány) A saját tagállambeli jogszerű letelepedésről szóló igazolás (például illetékes hatóság vagy illetékes szakmai testület által kiállított igazolás vagy szakmai

29 szakmai testület által kiállított igazolás vagy szakmai engedély másolata, cégkivonat, munkáltatói igazolás, valamint kapcsolódó adóügyi vagy társadalombiztosítási dokumentum) Annak igazolása, hogy a szakembert még átmenetileg sem függesztették fel vagy tiltották el szakmája gyakorlásától a saját tagállamában (például bírósági nyilvántartásokból származó kivonat, igazságügyi vagy rendészeti hatóság által kiállított igazolás) A biztosítási fedezetre vagy a szakmai felelősséggel kapcsolatos egyéb védelem formáira vonatkozó igazolás Szakmai képesítés megszerzését tanúsító okirat Az elmúlt tíz év során szerzett, legalább két év gyakorlati tapasztalatot tanúsító igazolás, ha a képzés vagy a szakma nem szabályozott a letelepedés szerinti uniós országban Egyéb dokumentumok Ha léteznek olyan Egyéb dokumentumok, amelyek nem szerepelnek a fenti felsorolásban, vagy ha a dokumentumok jegyzéke a különböző szakterületű orvosok esetében eltér, nevezze meg azokat: Az EEKH az előzetes ellenőrzés alá eső szakmák tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel. Az előzetes bejelentés esetén az EEKH a biztosítási fedezetre vonatkozó igazolást nem kér a szakembertől, ennek meglétéről, fedezetéről, hatályáról elegendő egy nyilatkozat megtétele. 8. Az Ön országának illetékes hatóságai jellemzően kérik-e az elismerés iránti kérelemhez szükséges dokumentumok fordítását és hitelesített másolatát? Ha igen, mely dokumentumok esetében? Hitelesített másolat Nem hitelesített fordítás Hitelesített fordítás Állampolgárságot igazoló okmány (például útlevél vagy személyazonosító igazolvány) A 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás A megnevezés megváltozását tanúsító igazolás (ha a képzési minimumkövetelményeket teljesítő képesítés megnevezése nem felel meg a 2005/36/EK irányelv V. mellékletében szereplő megnevezésnek)

30 A szerzett jogokat tanúsító igazolás (a szakma tényleges és jogszerű gyakorlásáról szóló igazolás) Az igazolás vagy a képesítés meglétének bizonyítéka (például oklevélmásolat) A képzésre vonatkozó egyéb információk (időtartam, tanult tantárgyak, elmélet és gyakorlat aránya stb.) A szakmai tapasztalatot bizonyító iratról kiadott hatósági igazolás, ha a szakember nem EGT-országban szerezte a képesítését, és a képesítést egy másik uniós ország már elismerte A szakmai tapasztalatra vonatkozó egyéb bizonyíték (például bérjegyzék vagy munkáltatói igazolás) A szakember büntetlen előéletét vagy jó hírnevét, továbbá azt igazoló okiratok, hogy az illető nem jelentett csődöt, illetve hogy súlyos szakmai kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetése miatt nem függesztették fel, vagy nem tiltották el a szakma gyakorlásától Orvosi igazolás / A szakma gyakorlására való alkalmasság A pénzügyi helyzetre vonatkozó igazolás A biztosítási fedezetre vagy a szakmai felelősséggel kapcsolatos egyéb védelem formáira vonatkozó igazolás Egyéb dokumentumok 9. Milyen fizetési módok elfogadottak az Ön országában alkalmazott elismerési eljárások esetében (amikor országa fogadó tagállamként jár el)? Helyszíni fizetés (például magánál a hatóságnál, bankban, postahivatalban stb.) Online fizetés (például interneten vagy mobileszközön keresztül, távolról) 9.1. Ha az Ön országának illetékes hatóságai elfogadják az online fizetést, kérjük, nevezze meg az igénybe vehető online fizetési módokat: hitelkártya bankkártya banki átutalás PayPal egyéb 9.2. Mikor kell a szakembereknek befizetniük a kérelmezési díjat? A kérelmezés előtt (a bizonylatot mellékelni kell a kérelemhez)

31 A kérelmezés előtt (a bizonylatot mellékelni kell a kérelemhez) A kérelmezés során Az elismerési eljárás lezárulását követően Egyéb 2) Az Ön országában alkalmazott eljárások, ha országa saját tagállamként (azaz származási országként) jár el

32 10. Az orvosok jellemzően milyen dokumentumokat kérnek az elismerés iránti kérelmükhöz (saját tagállamként eljáró) származási országuktól azt megelőzően, hogy képesítés elismerése iránti kérelmet nyújtanak be egy másik uniós országban? Milyen összegű díjakat számolnak fel (euróban) az illetékesek az igazolások kiállítására, és ki jogosult a kért dokumentumok kiállítására? A saját tagállamban kiállított dokumentumok (kérjük, jelölje x -szel): Az alkalmazandó díjak átlagos összege (euróban): Kiállító hatóság (vagy illetékes szerv) A szakember jó magaviseletét, köztartozás-mentességét, jó egészségét vagy büntetlen előéletét, továbbá azt tanúsító igazolás, hogy az illető nem jelentett csődöt, illetve súlyos kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetése miatt nem függesztették fel, vagy nem tiltották el a szakma gyakorlásától A szakmai tapasztalatot tanúsító igazolás, ha a szakember nem EGT-országban szerezte a képesítését, és ezt a képesítést egy másik uniós ország már elismerte A szakmai tapasztalatra vonatkozó egyéb bizonyíték (például bérjegyzék vagy munkáltatói igazolás) A saját tagállambeli jogszerű letelepedésről szóló igazolás (például átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtáshoz szükséges előzetes nyilatkozat esetén) x 85 EEKH x 85 EEKH x (munkáltatói igazolás alapján) 85 EEKH x (kivonat működési nyilvántartásról) EEKH

33 A 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás x 85 EEKH A megnevezés megváltozását tanúsító igazolás x 85 EEKH A szerzett jogokat tanúsító igazolás x 85 EEKH Egyéb dokumentumok (kérjük, pontosítsa) x (szakmai tevékenység időtartamát tanúsító igazolás) 85 EEKH

34 Kérjük, fejtse ki, hogy az Ön országában hogyan számítják ki a kiadott igazolások díjának mértékét: Az igazolások díjának mértéke Magyarországon jogszabályban rögzített. Eszerint az eljárás díja a kérelem benyújtásakor hatályos, jogszabályban megszabott kötelező legkisebb munkabér egynegyedének megfelelő összeg. 11. Milyen fizetési módok elfogadottak az Ön országában a 10. kérdésben meghatározott igazolások kiadása esetében (amikor országa saját tagállamként jár el)? Helyszíni fizetés (például magánál a hatóságnál, bankban, postahivatalban stb.) Online fizetés (például interneten vagy mobileszközön keresztül, távolról) Ha az Ön országának illetékes hatóságai elfogadják az online fizetést a 10. kérdésben meghatározott igazolások kiállításához, kérjük, nevezze meg az igénybe vehető online fizetési módokat: hitelkártya bankkártya banki átutalás PayPal egyéb Mikor kell a szakembereknek befizetniük az igazolások kiadásáért járó díjat? Az érintett dokumentumok kérelmezése előtt A kérelem feldolgozása idején A dokumentumok kiállítását követően Egyéb 3) Az elismerési eljárásokhoz kapcsolódó egyéb kérdések 12. Véleménye szerint mely fizetési módok lennének a legnépszerűbbek az európai szakmai kártya igénylési eljárása során? Helyszíni fizetés (például magánál a hatóságnál, bankban, postahivatalban stb.) Online fizetés (például interneten vagy mobileszközön keresztül, távolról) Ha Ön szerint az online fizetést részesítenék a legtöbben előnyben, kérjük, nevezze meg az érintett online fizetési módokat: hitelkártya bankkártya banki átutalás PayPal

35 PayPal egyéb Kérjük, indokolja meg álláspontját: Amennyiben a szakmai kártya iránti kérelem eleve kizárólag elektronikus úton nyújtható majd be, úgy az EEKH álláspontja szerint ésszerű, ha a díjfizetéshez is a kizárólagos elektronikus út áll rendelkezésre. 13. Az orvosok hogyan kérelmezhetik szakmai képesítésük elismerését az Ön országában? (Több választ is bejelölhet.) Online kérelem útján Írásbeli kérelem útján (offline) 14. Véleménye szerint az európai szakmai kártya igényléséhez szükség van-e írásbeli (offline) eljárásra (az online, nyilvános felületen történő igénylés mellett)? Igen Nem Kérjük, indokolja meg válaszát: 15. Ha az Ön országában (az Önök országaiban) van lehetőség online igénylésre, az illetékes hatóságok meghatározott formában kérik-e az elektronikus dokumentumokat (például elektronikus aláírással hitelesített dokumentumot kérnek-e)? Igen Nem

36 16. Kérjük, ismertesse, hogy milyen (pozitív vagy negatív) tapasztalatokat szereztek az Ön országában az orvosok az online kérelmekkel és/vagy az elektronikus dokumentumok benyújtásával kapcsolatban: Csak olyan dokumentumok benyújtására van lehetőség elektronikus úton, melyek esetében nincs szükség hiteles példány benyújtására. A kérelmek on-line benyújtásának lehetősége lényegesen egyszerűsíti ez eljárás megindítását 17. Megítélése szerint az Ön országában az orvosok közül hányan tudnák online igényelni az európai szakmai kártyát? Egyikük sem Csak néhányan A többségük A döntő többségük Mindegyikük EGYÉB KÉRDÉSEK 18. Legjobb tudomása szerint az Ön országában egy más uniós országbeli orvos a kérelmezéstől számítva jellemzően mennyi idő alatt szerzi meg szakmai képesítései elismerését a feltétel nélküli elismerési rendszerben? 1 3 hónap alatt Több mint 3 hónap alatt 19. Legjobb tudomása szerint az Ön országában egy más uniós országbeli orvos a kérelmezéstől számítva jellemzően mennyi idő alatt szerzi meg szakmai képesítései elismerését az általános elismerési rendszerben? 1 4 hónap alatt Több mint 4 hónap alatt 20. Legjobb tudomása szerint az Ön országában egy más uniós országbeli orvos a kérelmezéstől számítva jellemzően mennyi idő múlva nyilatkozik az átmeneti jellegű szolgáltatásnyújtásról? Kevesebb mint 1 hónap múlva 1 2 hónap múlva Több mint 2 hónap múlva

37 21. Vannak-e további megjegyzései az európai szakmai kártya orvosi szakma esetében történő igénylésére irányuló eljárás megfelelőségére vonatkozóan? C. KÉRDŐÍV GYÓGYSZERÉSZEK 1. Kérjük, válassza ki az Ön hatósága által kezelt szakmákat (kérjük, hivatkozzon a szakmák általános, a szabál yozott szakmák adatbázisában felsorolt megnevezésére): * Gyógyszerész Szakgyógyszerész Egyéb gyógyszerész A Szakgyógyszerész vagy az Egyéb gyógyszerész opció kiválasztása esetén kérjük, fejtse ki válaszát: Szakgyógyszerészi szakképesítés minden, a gyógyszerészi alapképzés elvégzését követően, felsőfokú szakirányú képzés keretében megszerzett szakképesítés. 2. Az egyes szakmák esetében az európai szakmai kártya bevezetése a 2005/36/EK irányelv 4a. cikkének (7) bekezdésében foglalt feltételekhez kötött, amelyek között szerepel, hogy az érdekelteknek kellő érdeklődést kell tanúsítaniuk a kártya iránt. Az Ön hatósága támogatja-e az európai szakmai kártya bevezetését az Ön hatósága által kezelt gyógyszerészszakmák esetében?* Igen Igen, de csak (egyes,) a hatóságom által kezelt gyógyszerészszakma (gyógyszerészszakmák) esetében Nem * 2.1. Ha az Ön hatósága az általa kezelt szakmák közül csak bizonyos szakmák (nem minden szakma) esetében támogatja az európai szakmai kártya bevezetését, kérjük, nevezze meg azokat a szakmákat, amelyek esetében hatósága támogatja az európai szakmai kártya bevezetését: Az EEKH a szakmai kártya bevezetését kizárólag a 2005/36/EK irányelv szerinti feltétel nélküli elismerés hatálya alá tartozó gyógyszerész szakma tekintetében támogatja, álláspontunk szerint azonban idővel az alkalmazhatóság kiterjesztése vizsgálható.

38 MOBILITÁSRA VONATKOZÓ ADATOK Kérjük, vegye figyelembe, hogy az alábbi kérdéseket CSAK akkor (és olyan mértékben) kell megválaszolnia, HA (és amilyen mértékben) hozzáfér a kért adatokhoz.

39 3. A (hatósága által kezelt szakmát űző) szakemberek közül jelenleg hányan gyakorolják állandó jelleggel a szakmát, és hányan nyújtanak átmeneti jellegű szolgáltatást az Ön országában? Kérjük, minden egyes információ közlésekor nevezze meg az ellenőrzött adatforrást is. Átmeneti jellegű Tartósan letelepedett szakemberek száma: szolgáltatást nyújtó szakemberek száma: Referencia-időpont: Adatforrás: Gyógyszerészek EEKH Szakgyógyszerészek EEKH Egyéb gyógyszerészek EEKH

40 3.1. Kérjük, hogy ha megjegyzése, észrevétele van a fent megadott információkkal kapcsolatban, fogalmazza meg számunkra mondanivalóját: A fenti adatok a tartósan letelepedett szakemberek tekintetében magukba foglalják a Magyarországon megszerzett, illetve Magyarországon elismert szakképesítéssel, továbbá érvényes működési nyilvántartással rendelkező szakembereket is. Az átmeneti jellegű szolgáltatást nyújtó szakemberek kapcsán az EEKH az előzetes ellenőrzés alá eső szakmák tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel, így a megadott adatok kizárólag az automatikus elismerés alá tartozó bejelentésekre vonatkoznak. 4. Véleménye szerint az Ön országában várható-e a gyógyszerészek mobilitásának (azaz az érkező és/vagy a távozó szakemberek számának) növekedése az elkövetkezendő öt évben? Igen Nem 5. Rendelkezik-e olyan bizonyítékkal (tanulmánnyal, jelentéssel, felméréssel vagy hasonló információval), amely felvilágosítással szolgál a gyógyszerészek mobilitási tendenciáiról és/vagy jövőbeli mobilitási lehetőségeiről? Ha igen, töltse fel a vonatkozó dokumentumokat: 1. 2b41320c-2e83-4c34-a677-5e62dbc88c4b/EPC consultation gyógyszerész.xlsx Online dokumentumra mutató hivatkozást is megadhat: KÉRELMEZÉSI ELJÁRÁSOK Kérjük, vegye figyelembe, hogy az alábbi kérdésekre CSAK akkor kell válaszolnia, HA országában az Ön hatósága foglalkozik a szakmai képesítések elismerésére irányuló eljárásokkal. 1) Előírt dokumentumok az Ön országában, ha országa fogadó tagállamként (azaz célországként) jár el 6. Az Ön országának illetékes hatósága jellemzően milyen kötelező dokumentumokat kér be az elismerés iránti kérelemhez azoktól a más uniós országbeli gyógyszerészektől, akik tartósan le kívánnak telepedni, és el kívánják ismertetni szakmai képesítésüket? Kérjük, vegye figyelembe, hogy a fogadó tagállam illetékes hatósága az elismerés iránti kérelmekhez több különböző dokumentum benyújtását is kérheti a szakemberektől, és ezek a dokumentumok az adott elismerési rendszertől függően eltérőek lehetnek. A gyógyszerészek akkor szerezhetnek feltétel nélküli elismerést, ha rendelkeznek a 2005/36/EK irányelv V. mellékletének

41 pontjában előírt képesítések egyikével, és ha a képzés az ott említett referencia-időpont után kezdődött. Ez azt jelenti, hogy a fogadó tagállam illetékes hatósága nem kérhet be olyan dokumentumot, mely az elvégzett képzés tartalmát ismerteti. Ha a képzés az V. mellékletben említett referencia-időpont előtt kezdődött, és nem felel meg a képzési minimumkövetelményeknek, a gyógyszerészek még mindig szerezhetnek szerzett jogokból fakadó, feltétel nélküli elismerést, ha (a származási tagállam által kiadott igazolással) bizonyítani tudják, hogy az igazolás kiadása előtti öt évben legalább három egymást követő éven át ténylegesen és jogszerűen gyakorolták a szóban forgó szakmát. Ha a szakember nem szerezhet feltétel nélküli elismerést (például abban az esetben, ha a szakgyógyszerész vagy a gyógyszerész nem tesz eleget a feltétel nélküli elismerés feltételeinek), az elismerés az általános rendszer hatálya alá tartozik. Ez azt jelenti, hogy a fogadó tagállam illetékes hatósága összehasonlíthatja a szakember képzettségét a nemzeti követelményekkel, és jelentős eltérések esetén kompenzációs intézkedéseket rendelhet el az elismerés előtt. Feltétel nélküli elismerési rendszer Szerzett jogokból fakadó, feltétel nélküli elismerés Általános elismerési rendszer Állampolgárságot igazoló okmány (például útlevél vagy személyazonosító igazolvány) A 2005/36/EK irányelvnek való megfelelőséget tanúsító igazolás A megnevezés megváltozását tanúsító igazolás (ha a képzési minimumkövetelményeket teljesítő képesítés megnevezése nem felel meg a 2005/36/EK irányelv V. mellékletében szereplő megnevezésnek) A szerzett jogokat tanúsító igazolás (a szakma tényleges és jogszerű gyakorlásáról szóló igazolás) Az igazolás vagy a képesítés meglétének bizonyítéka (például oklevélmásolat) A képzésre vonatkozó egyéb információk (időtartam, tanult tantárgyak, elmélet és gyakorlat aránya, folyamatos szakmai fejlődés stb.) A szakmai tapasztalatot bizonyító iratról kiadott hatósági igazolás, ha a szakember nem EGT-országban szerezte a képesítését, és a képesítést egy másik uniós ország már elismerte A szakmai tapasztalatra vonatkozó egyéb bizonyíték (például bérjegyzék vagy munkáltatói igazolás) A szakember büntetlen előéletét vagy jó hírnevét, továbbá azt igazoló okiratok, hogy az illető nem jelentett csődöt, illetve hogy súlyos szakmai kötelességszegés vagy bűncselekmény elkövetése miatt nem függesztették fel,

Szakmai képesítések 01 Általános kérdések

Szakmai képesítések 01 Általános kérdések Szakmai képesítések 01 Általános kérdések A szakma azonosítását célzó kérdések 1. 1. 1 Az Önök területén szabályozott-e a/az [${Profession}](i) szakma? 1. 1. 2 A/Az [${Profession}](i) szakma keretében

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

Tájékoztató a külföldi okleveleknek a közösségi jog alapján történő. magyarországi elismeréséről

Tájékoztató a külföldi okleveleknek a közösségi jog alapján történő. magyarországi elismeréséről Tájékoztató a külföldi okleveleknek a közösségi jog alapján történő magyarországi elismeréséről I. A közösségi jog alapján történő elismerési eljárásról általában Az európai közösségi jog hatálya alá tartozó,

Részletesebben

KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében

KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében Bevezetés Előzetes megjegyzés: Az alábbi dokumentumot

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

Tájékoztató. Tájékoztató a külföldön szerzett szakképesítés elismeréséről

Tájékoztató. Tájékoztató a külföldön szerzett szakképesítés elismeréséről Tájékoztató Eljárási határidő Az Pest Megyei Kormányhivatala szakképesítés elismerésére irányuló 75 napon belül belül jár el, amennyiben a kérelmező minden szükséges okmányt benyújtott és további bizonyítási

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa útmutatója

A Közbeszerzések Tanácsa útmutatója A Közbeszerzések Tanácsa útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 63. -ának (2)-(3) bekezdéseiben hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) 2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2009. január 1-től hatályos 80. (5) bekezdése értelmében a Közösségi rendelet vagy a

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű

Részletesebben

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9.

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9. A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, 2016. november 9. Jogszabályi háttér 2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.11.15. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS A TANÁCS HATÁROZATA (2006. november 7.) a 77/388/EGK irányelv 28. cikke (6) bekezdésében

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

Nyilvános konzultáció az Európai Munkaügyi Hatóságról és az európai társadalombiztosítási azonosító jelről

Nyilvános konzultáció az Európai Munkaügyi Hatóságról és az európai társadalombiztosítási azonosító jelről Nyilvános konzultáció az Európai Munkaügyi Hatóságról és az európai társadalombiztosítási azonosító jelről 1. A válaszadó adatai Kinek a nevében tölti ki a kérdőívet? Magánszemélyként Hivatalos minőségben:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám A TANÁCS 1968. október 15-i 68/360/EGK IRÁNYELVE a tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK TANÁCSA,

Részletesebben

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése felhasználói leírás Tartalom 1. Belépés a felületre... 2 2. Adatok módosítása... 2 2.1. Helyes személyi adatok, végzettség és elvégzett

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

Nyilvános konzultáció a 764/2008/EK kölcsönös elismerésről szóló rendelet lehetséges felülvizsgálatáról

Nyilvános konzultáció a 764/2008/EK kölcsönös elismerésről szóló rendelet lehetséges felülvizsgálatáról Nyilvános konzultáció a 764/2008/EK kölcsönös elismerésről szóló rendelet lehetséges felülvizsgálatáról A -gal jelölt mezőket kötelező kitölteni. Név E-mail Bevezetés 1 Amennyiben egy vállalkozás jogszerűen

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,

Részletesebben

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.7.1. COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date 23.7.2014 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2866/98/EK rendeletnek az euró litvániai

Részletesebben

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 3. oldalon E 405 ( 1 ) A BIZTOSÍTÁSI, FOGLALKOZTATOTTSÁGI VAGY MUNKANÉLKÜLISÉGI IDŐSZAKOK ÖSSZESÍTÉSÉRE,

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2012.2.27.)

A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2012.2.27.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.2.27. C(2012) 1152 final A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2012.2.27.) a vízumkérelmezők által Egyiptomban (Kairó és Alexandria) benyújtandó igazoló dokumentumok jegyzékének

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege

Részletesebben

RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL

RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL A Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek, akik Magyarországon, vagy az Európai

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad

Részletesebben

Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS

Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Az ELTE ÁJTK a (a továbbiakban: KÖB) pályázatot ír ki Kari Kiutazási Támogatás elnyerésére. I. A pályázat célja Azon hallgatók előfinanszírozott, egyszeri Kari

Részletesebben

AZ ELSŐ SIKERES NYELVVIZSGA ÉS AZ ELSŐ EMELT SZINTŰ IDEGEN NYELVBŐL TETT ÉRETTSÉGI VIZSGA DÍJÁHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS

AZ ELSŐ SIKERES NYELVVIZSGA ÉS AZ ELSŐ EMELT SZINTŰ IDEGEN NYELVBŐL TETT ÉRETTSÉGI VIZSGA DÍJÁHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS AZ ELSŐ SIKERES NYELVVIZSGA ÉS AZ ELSŐ EMELT SZINTŰ IDEGEN NYELVBŐL TETT ÉRETTSÉGI VIZSGA DÍJÁHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS A támogatásra jogosultság megítélése szempontjából első sikeres komplex nyelvvizsgának

Részletesebben

Kérjük, válasszon nyelvet

Kérjük, válasszon nyelvet Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2017 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott

Részletesebben

SEGÉDÁPOLÓK /PFLEGEASSISTENT, PFLEGEFACHASSISTENT/

SEGÉDÁPOLÓK /PFLEGEASSISTENT, PFLEGEFACHASSISTENT/ A segédápolói bizonyítványok elismertetése a külön szabályok szerint történik A segédápolók Pflegeassisztent -ként, a szakápolók Pflegefachassistent -ként ismertethetik el végzettségüket Segédápolói elismerésre

Részletesebben

Pillér Takarékszövetkezet

Pillér Takarékszövetkezet Hirdetmény szolgáltatás díjairól forgalmazott és már nem forgalmazott lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek

Részletesebben

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke

Részletesebben

A válaszadóra vonatkozó általános kérdések

A válaszadóra vonatkozó általános kérdések Nyilvános konzultáció a növényvédő szerekről és a növényvédőszermaradékokról szóló uniós jogszabályok REFIT-értékeléséről A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni. A válaszadóra vonatkozó általános kérdések

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN

A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN 3. SZÁMÚ MELLÉKLET Az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzathoz A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN [ Kkt. 95. (1) A szakképzést

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő

Részletesebben

E bizonyítvány eredeti példánya a kiállító hatóság birtokában marad.

E bizonyítvány eredeti példánya a kiállító hatóság birtokában marad. 5. melléklet V. FORMANYOMTATVÁNY EURÓPAI ÖRÖKLÉSI BIZONYÍTVÁNY (Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról,

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó

T á j é k o z t a t ó MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL T á j é k o z t a t ó egyes textil- és ruházati termékek importjának 2015. január 1-jétől érvényes autonóm szabályozásáról Észak-Korea, Fehéroroszország Felhívjuk

Részletesebben

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről Itt az egészségügyet részletesen szabályozó törvényből két területet emelünk ki, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeire

Részletesebben

3A Takarékszövetkezet

3A Takarékszövetkezet Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére 3A

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a nemzetgazdasági érdekre történő hivatkozással benyújtott tartózkodási engedély kérelmezésének rendjéről

TÁJÉKOZTATÓ. a nemzetgazdasági érdekre történő hivatkozással benyújtott tartózkodási engedély kérelmezésének rendjéről TÁJÉKOZTATÓ a nemzetgazdasági érdekre történő hivatkozással benyújtott tartózkodási engedély kérelmezésének rendjéről A tartózkodási engedély első alkalommal történő kérelmezése 1.) A tartózkodási engedély

Részletesebben

8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS

8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.19. COM(2015) 545 final 8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2015. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS HU HU Tekintettel: az Európai

Részletesebben

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete

Részletesebben

EU Kék Kártya iránti kérelem

EU Kék Kártya iránti kérelem EU Kék Kártya iránti kérelem Kérelmet átvevő hatóság: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ ügyszám: Gépi Kérelem adatbevitelét végző szerv: EU Kék Kártya kiadása első alkalommal beutazás helye: Arcfénykép beutazás ideje:...

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat Témák ismertetése Az EURES hálózat bemutatása A munkavállalás általános szabályai Álláskeresés Élet- és munkakörülmények A válság okozta változások

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Anhänge Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 89 A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI

Részletesebben

1. cím (Saját források): millió EUR. 3. cím (Többletek, egyenlegek és kiigazítások): -537 millió EUR

1. cím (Saját források): millió EUR. 3. cím (Többletek, egyenlegek és kiigazítások): -537 millió EUR Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) 9586/16 BUDGET 15 MAGYARÁZÓ FELJEGYZÉS Tárgy: 2. sz. költségvetés-módosítási tervezet a 2016. évi általános költségvetéshez: a 2015-ös pénzügyi

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (...) GKM rendelete a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének c) pontjában

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA

AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA 03/44. kötet Az Európai Unió Hivatalos Lapja 127 32004R0740 2004.4.22. AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA L 116/9 A BIZOTTSÁG 740/2004/EK RENDELETE (2004. április 21.) a Cseh Köztársaságra, Észtországra,

Részletesebben

JOGI HÍRLEVÉL 2012/3. Ecovis Holding Budapest

JOGI HÍRLEVÉL 2012/3. Ecovis Holding Budapest WWW.ECOVIS.HU WWW.ECOVIS.COM Tartalom HÓNAP témája: Üzleti partnerek közösségi adószámának megerősítése Dr. Balogh Péter Róbert ügyvéd, senior partner, irodavezető Dr. Jean Kornél ügyvéd, senior partner

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.3.11. COM(2015) 117 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással

Részletesebben

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3. ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a bizonyítványok besorolásáról szóló 8/2004. (III. 8.) OM rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a bizonyítványok besorolásáról szóló 8/2004. (III. 8.) OM rendelet módosításáról Oktatási és Kulturális Minisztérium ELŐTERJESZTÉS a bizonyítványok besorolásáról szóló 8/2004. (III. 8.) OM rendelet módosításáról Budapest, 2007. április I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ I. Az előterjesztés indoka

Részletesebben

A KÜLFÖLDI OKLEVELEK, BIZONYÍTVÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELHEZ

A KÜLFÖLDI OKLEVELEK, BIZONYÍTVÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELHEZ 2. SZÁMÚ MELLÉKLET Az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzathoz A KÜLFÖLDI OKLEVELEK, BIZONYÍTVÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN VALÓ

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP GAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELETEK KÖZÖS SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI TAG NÉVJEGYZÉKBE TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE

PÁLYÁZATI ADATLAP GAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELETEK KÖZÖS SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI TAG NÉVJEGYZÉKBE TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE PÁLYÁZATI ADATLAP GAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELETEK KÖZÖS SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI TAG NÉVJEGYZÉKBE TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE Az IPARTESTÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (IPOSZ) országos gazdasági érdekképviselet pályázati

Részletesebben

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése I. VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEK Az MNB előzetes engedélyével választható meg, illetőleg nevezhető ki a pénzügyi vállalkozásnál vezető

Részletesebben

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:

Részletesebben

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra

JOGSZABÁLYOK. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra LI. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. NOVEMBER 26. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra oldal JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

HU0201-04 sz. Phare projekt. Segítség a program lebonyolításához: beszerzési szabályok

HU0201-04 sz. Phare projekt. Segítség a program lebonyolításához: beszerzési szabályok HU0201-04 sz. Phare projekt Segítség a program lebonyolításához: beszerzési szabályok Bevezetés Grant projektek: a Kedvezményezettek alkalmazzák a Phare szabályait 2002. tavasza óta új szabályozás: könnyítések

Részletesebben

Földhivatali szolgáltatások

Földhivatali szolgáltatások Földhivatali szolgáltatások 1. Betekintés a tulajdoni lap tartalmába: Az ingatlan-nyilvántartásba való betekintés céljából az érintett tulajdoni lap tartalmát számítástechnikai eszközzel, olvasható formában

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége www.mszosz.hu Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában A munkavállalói érdekképviseletek a legtöbb országban kedvezményeket élveznek a működésüket

Részletesebben

Tartózkodási engedély kérelem látogatás céljából

Tartózkodási engedély kérelem látogatás céljából Tartózkodási kérelem látogatás céljából Kérelmet átvevő hatóság: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ ügyszám: Gépi Kérelem adatbevitelét végző szerv: Tartózkodási kiadása első alkalommal beutazás helye: Arcfénykép beutazás

Részletesebben

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.4. COM(2014) 324 final 2014/0170 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE

Részletesebben