KÉPZÉSI TEMATIKA 2011/ félév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÉPZÉSI TEMATIKA 2011/ félév"

Átírás

1 KÉPZÉSI TEMATIKA 2011/ félév Készítette: Gabi Gabriella Murel Klára igazgatóhelyettesek Jóváhagyta: Dr. Kurucz Rózsa intézetigazgató

2 I. évfolyam Feladata: Az egyéni komplex pedagógiai gyakorlat 1. során: 5 óra látogatás az óvodában 5 óra látogatás az iskolában TAN-GY-0101 Az iskolában történő látogatás során ajánlott tevékenységek: - általános tájékoztató az iskolával kapcsolatosan: a szakvezetők megismertetik a hallgatókkal az iskolai dokumentumokat, az iskola pedagógiai programját, helyi tanterveit,az iskola kapcsolatrendszerét stb.(0,5 óra) - ismerkedés az iskolával(tárgyi környezet,felszereltség), a kijelölt szakvezető irányításával egy-egy osztállyal (0,5 óra) - 1 óra hospitálása - részt vehetnek az iskola, az osztályok programjaiban, javaslat: farsangi karnevál, szülői értekezlet, anyák napja, Szülők Nevelők bálja, március 15., Föld Napja, nyílt nap,ovi-suli,magyar nyelv hete ( 3 programon való részvétel kell) 3 óra. A tájékozódási szakasz keretében pedagógiai naplóban rögzítik tapasztalataikat, választ keresnek a pedagógiai és pszichológiai tanszék által összeállított kérdésekre. A szakvezetők aláírásukkal jelzik a hospitálás igazolását tevékenységenként. A félév aláírással zár, melyet az intézet oktatói a naplók értékelése után írnak be. Érintett osztályok: 1.a (László Mária Zita), 1.b (Harangozó Lajosné), 1.c (Benczéné Varsányi Zsuzsanna) II. évfolyam Feladata: I. Egyéni komplex pedagógiai gyakorlat 3. (TAN-GY- 0103) 5 óra, amelynek során tanórai megfigyelést, valamint anyanyelvből mikrotanítást végez.(péntek) ( A hospitálásról jegyzőkönyvszerű jegyzetet készít, amelyet az órát követően bemutat az órát tartó nevelőnek, aki aláírásával igazolja a feladat elvégzését. A mikrotanítás dokumentumait legalább 1 nappal a tanítás előtt be kell mutatni a szakvezetőnek.) Ideje: az osztály órarendjének megfelelően Értékelés: a félév aláírással zár, melyet az osztályban anyanyelvet tanító gyakorlóiskolai szakvezető ír be. Érintett osztályok: 3.a (Zágonyi Bea), 4.c (Kovács Erzsébet), 2.a (Aczél Ildikó) II. Csoportos tanítási gyakorlat 1.: anyanyelvből a beosztásnak megfelelően. (Lásd az 1. melléklet) (TAN-GY- 0301) Értékelés: A félév gyakorlati jeggyel zár, melyet a gyakorlóiskolai szakvezető ad. (50%-os teljesítés szükséges) Érintett osztályok: 3.a (Zágonyi Bea), 4.c (Kovács Erzsébet), 2.a (Aczél Ildikó) III. évfolyam Feladata : I. Csoportos tanítási gyakorlat 3.: készségtárgyakból és környezetismeretből. (Lásd a 2. melléklet) (TAN-GY-0303) Értékelés: A félév gyakorlati jeggyel zár, melyet a képzést irányító helyettes (Gabi Gabriella) zár le a kollégák javasolt érdemjegyei alapján.

3 II. Csoportos tanítási gyakorlat 4.: a választott műveltség területen (Lásd a 3. melléklet) (TAN-GY- 0304) Értékelés: A félév gyakorlati jeggyel zár, amelyet gyakorlatot tartó alsós szakvezető zár le.(50%-os teljesítés szükséges) IV. évfolyam Feladata : I. Egyéni tanítási gyakorlat 2 hét tanítási gyakorlat a gyakorlóiskolában, külön beosztás alapján.tan-gy- 0203) Értékelés: a félév gyakorlati jeggyel zár, melyet a gyakorlatot vezető szakvezető ad. Tanítandó órák: 4 anyanyelv, 3 matematika, 1 körny. ism., 2+1 testnevelés, 1+1 ének-zene, 1 rajz,1 technika, 3 műv.ter.( 1 alsó, 2 fölső), 1 délután a napköziben, korrepetálás, egyéb iskolai rendezvény. Az önállóan tartott órák száma:min %-os teljesítés szükséges. Érintett osztályok: - Aczél Ildikó 2.a anyanyelv, matek Miskei Gabi 2.a körny.,napk. - Kovács E. 4.c anyanyelv, Gébert I. 4.c körny.-harangozóné Lívia matek 3.c - Miskei G. 2.a napk. - Zágonyi Bea 3.a anyany.,matek-gébert I.körny. -Miskei Gabi 2.a napk. - Rózsa Gabriella 2.c anyany., körny. Keményné T.M. 2.c matek, napk. A készségtárgyas órákat lehetőség szerint abban az osztályban tartják a hallgatók ahol az alapórákat, amennyiben szakvezető tanítja a tantárgyat. Ha nem, akkor felkeresik a készségtárgy szakvezetőjét. A 2 hetes ideje alatt az anyanyelv órák közül egyet az 1. osztályban kell tanítani. (Zágonyi Bea hallgatói: 1.a, Kovács Erzsébet hallgatói: 1.c, Aczél Ildikó hallgatói: 1.b) II. Külső összefüggő gyakorlat: 8 hetes tanítási gyakorlat külső iskolákban. Értékelés: A félév gyakorlati jeggyel zár, amelyet a külső iskolák szakvezetőinek véleménye alapján a gyakorlóiskolai képzési helyettes(gabi Gabriella) ír be. III. Zárótanítás: Beosztása folyamatosan.

4 1. melléklet II. évfolyam csoportos tanítási gyakorlat beosztása tantárgyak: anyanyelv időpontja: kedd 2.óra elemző előkészítő: kedd 6., 7. óra idő 2.a 3.a 4.c Általános tájékoztató, anyagkiadás Olvasás: ismeret tartalmú szöveg feldolgozása Olvasás: ismeret tartalmú szöveg feldolgozása Olvasás: irodalmi szöveg feldolgozása Olvasás: vers feldolgozása Gyakorló óra Íráscentrikus óra 3.a 1.a és 4.c 1.b Nyelvtan: új ismeretet feldolgozó óra Nyelvtan: gyakorló óra Beszédfejlesztés Fogalmazás új ismeretet feldolgozó óra Beszédfejlesztés Fogalmazás: gyakorló óra Elemző-előkészítő órák helye: Szakvezető Hely 2.a Aczél Ildikó 7.a 3.a Zágonyi Bea 5.a 4.c Kovács Erzsébet 7.c

5 2. melléklet III. évfolyam csoportos tanítási gyakorlat beosztása Tantárgyak: testnevelés(tn), technika(te), ének(é), rajz(r), környezet(kö) Időpontja: csütörtök 2.óra Elemző-előkészítő: csütörtök 6., 7.óra 1. csoport 2. csoport 3. csoport anyagkiadás R É TE R É TE TE TN KÖ TE TN KÖ É KÖ TN É KÖ TN KÖ R É KÖ R É TN TE R TN TE R Jelölések: Tn:testnevelés, Te:Technika, Kö:környezet É:ének, R: rajz: Szakvezetők: Tantárgy Osztály Ambach Gyöngyi technika 1. a Gébert Imre környezetismeret 4.c Szentpáli Eszter rajz 4.b Istvánné Lőrinczy Györgyi ének 4.a Péter Györgyi testnevelés 1.c elemző-előkészítő órák helye: 1.csoport 8.a 2.csoport 8.b 3.csoport 5.a

6 3. melléklet Magyar c 2.c c 2.c c 2.c c 2.c c 2.c c 5.c c 5.c c 5.c c 5.c c 5.c Elemző-előkészítő: III. évfolyam csoportos tanítási gyakorlat műveltségterület Időpontja: szerda 2. óra Elemző-előkészítő: szerda 6., 7.óra Szakvezető Osztály Műv.ter. Hely Rózsa Gabriella 2.c magyar 8.a Szőcs Judit 5.c magyar 6.c

KÉPZÉSI TEMATIKA 2013/2014. I. félév

KÉPZÉSI TEMATIKA 2013/2014. I. félév KÉPZÉSI TEMATIKA 2013/2014 I. félév Készítette:Gabi Gabriella Murel Klára igazgatóhelyettesek Jóváhagyta: Dr. Kurucz Rózsa intézetigazgató szakfelelős II. évfolyam Feladata: III. évfolyam Feladata: I.

Részletesebben

Pedagógusaink NÉV VÉGZETTSÉG TANTÁRGY FOGADÓÓRA. Aczél Ildikó. tanítóképzõ fõiskola, fejlesztõ szakvizsga. magyar, matematika. csütörtök 3.

Pedagógusaink NÉV VÉGZETTSÉG TANTÁRGY FOGADÓÓRA. Aczél Ildikó. tanítóképzõ fõiskola, fejlesztõ szakvizsga. magyar, matematika. csütörtök 3. Pedagógusaink NÉV VÉGZETTSÉG TANTÁRGY FOGADÓÓRA Aczél Ildikó, magyar, matematika csütörtök 3. óra Ambach Gyöngyi, technika péntek 5. óra Antus Györgyné, egyetem pedagógia szak, vezetõi szakvizsga magyar,

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2016/2017. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Fornai Éva 2. a Richterné Somlyai

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV

A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV I. évfolyam (2. félév) Egyéni komplex gyakorlat II. (ANPETA 1712) Tartalma: a tájékozódás szakaszát a 2. félévben a célirányos, különböző pedagógiai

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2017/2018. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Hevérné Kanyó

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. I. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. I. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2016/2017. tanév I. félév Tanító szakvezetők: 1. a Fornai Éva 2. a Richterné Somlyai Mónika 3. a Bánkutiné Mándy Gabriella 3. b Horváthné Nyári Éva 4. c Hevérné Kanyó Andrea

Részletesebben

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen. Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen. Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz TANÍTÓ SZAK ESTI TAGOZAT hallgató 2018. SZEPTEMBER Tájékoztató Tisztelt Hallgató! A kreditrendszer szerinti

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. I. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. I. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2017/2018. tanév I. félév Tanító szakvezetők: 1. a Hevérné Kanyó Andrea 2. a Fornai Éva 2. c Talliánné Papp Emőke 3. a Richterné Somlyai Mónika 4. a Bánkutiné Mándy Gabriella

Részletesebben

I. évfolyam (2. félév)

I. évfolyam (2. félév) A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2015/2016. tanév TAVASZI FÉLÉV I. évfolyam (2. félév) Egyéni komplex gyakorlat II. (ANPETA 1712) Tartalma: a tájékozódás szakaszát a 2. félévben a célirányos, különböző pedagógiai

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái V. A hallgatók lehetőségei és kötelességei a gyakorlat

Részletesebben

Útmutató szakmai gyakorlathoz

Útmutató szakmai gyakorlathoz Útmutató szakmai gyakorlathoz Eszterházy Károly Egyetem Készítették:,, tantárgyfelelősök AZ ÚTMUTATÓ FELÉPÍTÉSE Az útmutató felépítése Általános tudnivalók A hallgatók megjelenésére, magatartására vonatkozó

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat Kód: TKL710 Kredit: 6 Óraszám: 45 óra Tanítási egység: 6 Zárás: évközi jegy Alsó tagozaton az alábbi tárgyakból

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés Levelező tagozat I. félév: II. félév: III.

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái I. Felépítés Nappali tagozat A német nemzetiségi szakirány

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév I. félév 1 III. évfolyam (5. félév) A III. évfolyamos hallgatók

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon:

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ÚTMUTATÓ AZ ESTI TAGOZATOS TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK VII. (ŐSZI) FÉLÉVI GYAKORLATAIHOZ TBE00A07g Egyéni tanítási gyakorlat III., TBE00A08g Műveltségterületi egyéni tanítási gyakorlat, TBE00A09g Egyéni iskolai

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA

ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA I. Pedagógiai megfigyelés - Fókuszban a tanítás (NBP_TA203G2, LBP_TA203G2), 2 kredit, gyakorlati

Részletesebben

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére Osztály 1.a 1. 2. 5. rajz testnevelés magyar matematika ének matematika matematika magyar magyar matematika magyar magyar matematika magyar magyar testnevelés magyar

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,

Részletesebben

TANÍTÓJELÖLTEK GYAKORLATI KÉPZÉSÉNEK TÁJÉKOZTATÓ IGAZOLÓ FÜZETE

TANÍTÓJELÖLTEK GYAKORLATI KÉPZÉSÉNEK TÁJÉKOZTATÓ IGAZOLÓ FÜZETE 1 TANÍTÓJELÖLTEK GYAKORLATI KÉPZÉSÉNEK TÁJÉKOZTATÓ és IGAZOLÓ FÜZETE hallgató neve SZTE JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézet Tanítóképző Szakcsoport 2011 2 A GYAKORLATI KÉPZÉS CÉLJA Olyan tanítók képzése,

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2019-20-as tanév őszi félév Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

A Hevesy György Általános Iskola alsó tagozatának 2013-2014. tanév 2. félévi órarendje

A Hevesy György Általános Iskola alsó tagozatának 2013-2014. tanév 2. félévi órarendje Osztály:1.a Tanító: Pásztorné Dolányi Magdolna 1. Matematika Testnevelés/Gyógytorna Ének-zene Matematika Matematika 2. Magyar Matematika Matematika Testnevelés/Gyógytestnevelés Magyar 3. Magyar Magyar

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Tantárgy neve Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 mértéke

Részletesebben

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető Ertli Mária Műszaki Tanügy igazgatási vezető technika és életvitel Igazgató Somogyvári Beatrix 1999 Matematika szakos közoktatás vezető Általános igazgató - helyettes Orosz Edit 1992 Matematika, szakos

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT

EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT ESZTERHÁZY EGYETEM SÁROSPATAKI COMENIUS CAMPUS 8. félév intézményen kívüli szakmai gyakorlat Frissítve: 2017. Sontráné dr. Bartus Franciska IV. É V F O L Y A M - VIII. F ÉL É V EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT

Részletesebben

III. É V F O L Y A M - VI. F É L É V I. CSOPORT ELŐTTI TANÍTÁSI GYAKORLAT

III. É V F O L Y A M - VI. F É L É V I. CSOPORT ELŐTTI TANÍTÁSI GYAKORLAT LBC_TA191G2 LBC_TA196G3 2016/17. tanévre frissítve Sontráné dr. Bartus Franciska EKE SCC III. É V F O L Y A M - VI. F É L É V I. CSOPORT ELŐTTI TANÍTÁSI GYAKORLAT a) Cél: a tanítás gyakorlása az alapképzés

Részletesebben

ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály. Szabadidő Szabadidő Szabadidő Szabadidő

ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály. Szabadidő Szabadidő Szabadidő Szabadidő ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály 1. 8-9 Matematika Magyar Magyar Magyar Matematika 2. 9-10 Ének Magyar Magyar Magyar Rajz 3. 10-11 Testnevelés Szabadidő Angol Matematika Testnevelés 4. 11-12 Szabadidő

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév otály 1.o 3.o 5.o Hétfő Tanár név otály Kedd Tanár név 1. Matek A. Zita 1. Olvasás

Részletesebben

Órarend a nappali tagozatos hallgatók számára 2018/2019-es tanév tavaszi félév. Tanító szak I. évf. Tanító szak II. évf. Terem.

Órarend a nappali tagozatos hallgatók számára 2018/2019-es tanév tavaszi félév. Tanító szak I. évf. Tanító szak II. évf. Terem. Órarend a nappali tagozatos hallgatók számára 2018/2019-es tanév tavaszi félév pedagógus szak I. évf. pedagógus szak II. évf. pedagógus szak III. évf. I. évf. Alapképzési szakok II. évf. III. évf. IV.

Részletesebben

Lázár napok Lázár Ervin Általános Iskola Hagyományok hete november

Lázár napok Lázár Ervin Általános Iskola Hagyományok hete november Alsó tagozat Nov. 8. csütörtök 5. óra szépíró 2. Krizsánné Csontos Gyöngyi fsz. 8. Nov. 8. csütörtök 4. óra szépíró 3. Kovács Krisztina fsz. 3. Nov. 8. csütörtök 5. óra szépíró 4. Csillag Tiborné fsz.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 1óra előadás (a teljes évfolyamnak)

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

Szaktanácsadói program 2014/2015

Szaktanácsadói program 2014/2015 Szaktanácsadói program 2014/2015 Alsós szaktanácsadók, tantárgygondozók, kerületi munkaközösség vezetők megbeszélései 2013. augusztus 28. 9 óra Nyitó értekezlet az éves program véglegesítése 2013. október

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ ÉS MELLÉKLET. 7. félév SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA

ÚTMUTATÓ ÉS MELLÉKLET. 7. félév SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA ÚTMUTATÓ ÉS MELLÉKLET SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA 7. félév Tanegység: Egyéni tanítási gyakorlat 3 Készült: Eszterházy

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

5. félév Felelős oktató: Wiersumné Dr. Gyöngyösi Erika, Eszterházy Károly Egyetem, Sárospataki Comenius Campus

5. félév Felelős oktató: Wiersumné Dr. Gyöngyösi Erika, Eszterházy Károly Egyetem, Sárospataki Comenius Campus ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA Tanítási gyakorlat 1. Fókuszban a tanítás (NBC_TA179G6), 60 óra, 6 kredit, gyakorlati jegy

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Rendezvényterv tanév

Rendezvényterv tanév Rendezvényterv 2011-2012 tanév SZEPTEMBER - Tanmenetek átdolgozás, munkatervek, foglalkozási tervek összeállítása Felelős: Kun Gáborné Kovácsné Adorján Ildikó - Szept. 29.: hulladékgyűjtés Felelős: Pusztai

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA

ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA Tanítási gyakorlat 2 Fókuszban ének-zene, testnevelés, VMT (NBC_TA206G5, LBC_TA206G5), 5 kredit,

Részletesebben

TANÍTÓ BA SZAK MINTATANTERV

TANÍTÓ BA SZAK MINTATANTERV TANÍTÓ BA SZAK MINTATANTERV Kód Tantárgynév Kredit Féléves óraszám Közös kötelező alapozó és szakmai modulok (175 kr.) 175 2505 835 Alapozó modulok (46 kr.) 46 645 215 Társadalmi ismeretek (16 kr.) 16

Részletesebben

A GAZDAGRÉT-CSIKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS A NEVELŐ-OKTATÓ

A GAZDAGRÉT-CSIKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS A NEVELŐ-OKTATÓ A GAZDAGRÉT-CSIKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁT SEGÍTŐ MUNKATÁRSAI 1 / 18 Név Tanított tantárgy Beosztás Bruckner László biológia, pedagógia, testnevelés - 8. évf. fiúk

Részletesebben

5. félév Felelős oktató: Wiersumné Dr. Gyöngyösi Erika, Eszterházy Károly Egyetem, Sárospataki Comenius Campus

5. félév Felelős oktató: Wiersumné Dr. Gyöngyösi Erika, Eszterházy Károly Egyetem, Sárospataki Comenius Campus ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA Tanítási gyakorlat 1. Fókuszban a tanítás (NBC_TA179G6), 60 óra, 6 kredit, gyakorlati jegy

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,, tanár, pedagógiaangol

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola neve: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola címe: 6922 Földeák, Zárda u. 18-20. Az iskola OM azonosítószáma: 029695 Tanév megnevezése: 2015/2016-os tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÚTMUTATÓ A TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK TÍZHETES TBN00A14g KOMPLEX SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ Az utolsó, nyolcadik tanulmányi félévben hallgatónk iskolát választ összefüggő gyakorlatának színteréül, az iskola igazgatója

Részletesebben

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje 2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje Nap AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői értekezlet 23. 8 00 Munkaközösségi Alakuló értekezlet megbeszélések 24. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET

NYÍREGYHÁZI EGYETEM TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET NYÍREGYHÁZI EGYETEM TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET A TANÍTÓ ALAPKÉPZÉSI SZAK GYAKORLATI KÉPZÉSÉNEK TANTÁRGYAI, TANTÁRGYLEÍRÁSAI 2016. Tartalom 1. A gyakorlati képzés tantárgyai a mintatantervben... 2. o. 2. Tantárgyleírások...

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Felsős nyílt órák időpontjai

Felsős nyílt órák időpontjai Felsős nyílt órák időpontjai Május 11. Hétfő 1. óra irodalom Faragó Ágnes 1. óra rajz Jobbágyné Vörös Ibolya 2. óra ének Frányó Judit 3. óra természetismeret Kis-Pál Gabriella 5. óra testnevelés Onozó

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

Tanító BA szak - mintatanterv 2018.

Tanító BA szak - mintatanterv 2018. Tanító BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj 17KÖZ038 Alapozó vizuális

Részletesebben

2016. Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2016. Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2016. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató a szaktárgyi tanítási gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ 2019

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató a szaktárgyi tanítási gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ 2019 OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató a szaktárgyi tanítási gyakorlatról ELTE Tanárképző Központ 2019 A tájékoztató forrása http://tkk.elte.hu/gyakorlatokrol-altalaban/ http://tkk.elte.hu/szaktargyi-tanitasi-gyakorlat/

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához pedagógus végzettség szakképzettség tanít 1. Mészáros Pálné intézményvezető 2. Pergerné Kenesei

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2010/2011 tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2010/2011 tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008.(XI.24.)OKM rendelet 4. -a, valamint a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Dorogi Óvoda, Magyar-Angol Két tanítási

Részletesebben

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert MAGYAR SZENTEK RÓMAI KATOLIKUS ÓVODA és ÁLTALÁNOS ISKOLA 3060 Pásztó Deák Ferenc út 17. telefon: 32/889-103; 889-104; email cím: titkarsag.paszto@ekif-vac.hu A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 0 számú melléklet a /99 (VI ) MKM rendelethez KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KAS ZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 09 0 TÚRKEVE, KOSSUTH L U A 009 augusztus -én életbe lépő /00 - XI OKM

Részletesebben

Iskolai végzettsége. Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola)

Iskolai végzettsége. Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Somogyvári Beatrix 1999 Matematika szakos közoktatás vezető igazgató Ertli Mária Műszaki Tanügy igazgatási vezető technika és életvitel általános igazgató - helyettes Orosz Edit 1992 Matematika, szakos

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények.

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények. KÖVETELMÉNYEK 2018/19. 1. FÉLÉV A tantárgy kódja: BOV1114 A tantárgy neve: Matematikai nevelés és módszertana II. Kredit: 3 Kontakt óraszám: 2 óra/hét Féléves tematika: 1. hét Szervezési feladatok. Tematika,

Részletesebben

HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre

HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató a szaktárgyi tanítási gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ augusztus 30.

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató a szaktárgyi tanítási gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ augusztus 30. OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató a szaktárgyi tanítási gyakorlatról ELTE Tanárképző Központ 2018. augusztus 30. A tájékoztató forrása http://tkk.elte.hu/gyakorlatokrol-altalaban/ http://tkk.elte.hu/szaktargyi-tanitasi-gyakorlat/

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők és ügyintézők N é v Beosztása Elérhetőség Fogadóóra 1. Szilágyi István főigazgató szilagyi.istvan@noszlopy-marcali.hu hétfő: 9.00-12.00 2. Kiss

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához egyetem + 5 Főiskola 6 Főiskola Tanító, német sorszám Iskolai végzettség

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) Iskolák 1. A pedagógusok

Részletesebben

Városközponti Óvoda. Helyi Értékelési Szabályzata

Városközponti Óvoda. Helyi Értékelési Szabályzata Városközponti Óvoda Helyi Értékelési Szabályzata A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat

Részletesebben