ÖTTEVÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK A közterületek használatáról szóló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖTTEVÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK A közterületek használatáról szóló"

Átírás

1 ÖTTEVÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK A közterületek használatáról szóló 9/2001. (IV.25.) KR. számú R E N D E L E T E A 24/2004. (X.28.) és a 12/2005.(VI.29.) 21/2005. (IX.29.), a 8/2011. (V.18.) és a 10/2012. (V.31.) önk. számú rendelettel egységes szerkezetbe foglalva A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 54. (1) bekezdésében foglaltakra, Öttevény községi Önkormányzat képviselő-testülete a következő rendeletet alkotja: A rendelet célja, hogy Általános rendelkezések 1. a) meghatározza a közterületek használatának rendjére vonatkozó szabályokat, figyelemmel a helyi adottságokra, a lakossági igényekre, a műemlékvédelmi, a községrendezési, közlekedésbiztonsági szempontokra; b) megállapítsa a közterület-használati díj mértékét és fizetésének a módját; c) szabályozza az engedély nélkül tárolt, üzemképtelen járművekkel kapcsolatos eljárást. 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Öttevény község közigazgatási területén belül az önkormányzat tulajdonában, kezelésében levő, az ingatlan-nyilvántartásban közterületként (pl. közút, járda, tér) nyilvántartott belterületi földrészletekre, továbbá a belterületi földrészletek közhasználatra átadott részére (a továbbiakban együtt: közterület). (2) Rendelkezései minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre vonatkoznak, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel a község területén tartózkodnak és tevékenykednek. 3. A közterületeket, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően állaguk sérelme nélkül és az általános magatartási szabályok betartásával mindenki ingyenesen használhatja. Közterület-használat engedélyezése, a közterület igénybevétele 4. (1) A közterületek rendeltetéstől eltérő használatához közterület-használati megállapodás szükséges. 1

2 (2) A közterület használati szerződéssel kapcsolatos hatáskört a Polgármester gyakorolja a szerződéskötési ajánlat elfogadásáról a Polgármester dönt. Módosította a 8/2011. (V.18.) sz. rendelet 2. -a. (3) A község területein piaci alkalmi árusítás, vásárok és nyereség érdekeltségű szabadtéri rendezvények csak az önkormányzati rendeletben az erre a célra kijelölt helyen lehetséges. Módosította a 24/2004.(X.29.) r. Hatályos től (4) A szerződéskötési ajánlathoz csatolni kell: - élelmiszerárusítás, vendéglátó-ipari tevékenység esetén a közegészségügyi hatóság engedélyét, - a tevékenység folytatására jogosító okiratot, - mutatványos tevékenység esetén a műszaki berendezésre vonatkozó tanúsítványt, - a tevékenység jellege szerint szükséges egyéb hatósági, szakhatósági engedélyt, hozzájárulást, - a forgalom biztonsága érdekében a közút területének közlekedésre szolgáló része használata esetén járda kivételével a közút kezelőjének hozzájárulását. Módosította a 8/2011. (V.18.) sz. rendelet 3. -a. (5) Amennyiben a közterület használója a közterületet a szerződéstől eltérő módon használja, úgy a Polgármester, mint használatba adó a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. Módosította a 8/2011. (V.18.) sz. rendelet 3. -a. (6) A közterület-használati szerződésben rögzíteni kell a használható közterület helyét, nagyságát és határait, a használat célját, időtartamát, a használat díját és a befizetés módját. A használatra jogosult adatait a tevékenység helyén jól látható módon fel kell tüntetni. Módosította a 8/2011. (V.18.) sz. rendelet 3. -a. 5.. (1) Közterület-használati megállapodást kell kötni: a) árusító és egyéb fülke telepített elhelyezésére (pl. élelmiszer, gyümölcs, virág, könyv, hírlap árusítására szolgáló helyiség), mely építési engedély köteles b) árusító automata elhelyezésére, c) alkalmi és mozgó árusítást végző pult, utánfutó, gépjármű, sátor felállításhoz (hatályát veszti XI.01.) mód.: 24/2004.(X.29.) d) közúti közlekedéssel és fuvarozással kapcsolatos állomáshely, várakozóhely létesítéséhez e) köztisztasággal kapcsolatos építmények és tárgyak elhelyezéséhez f) távbeszélő fülke, posta levélszekrény, szerencsejáték szelvényeket gyűjtő láda szekrény elhelyezéséhez g) önálló hirdető berendezések, figyelmeztető- és tájékoztató táblák elhelyezésére, h) anyagtároláshoz (építési anyag, törmelék, termény, áru stb.) i) vásárok, nyereségérdekeltségű szabadtéri rendezvények megtartásához, (hatályát veszti november 1. Módosította a 24/2004.(X.29.) r.) 2

3 j) közmű elhelyezésére szolgáló építmények tárgyak, oszlopok elhelyezéséhez, ilyen már meglévő építmények tárgyak oszlopok által elfoglalt terület használatához k) vendéglátó-ipari előkert, kitelepülés céljára, üzleti szállítás, illetve rakodás alkalmával göngyölegek elhelyezésére, árukirakodásra, l) erő- és munkagépek tárolására m) üzemképtelen jármű ideiglenes tárolására n) alkalmi és mozgó árusítást végző pult, utánfutó, gépjármű, sátor felállításához. n ponttal kiegészítette a 8/2011. (V.18.) sz. rendelet 1. -a. (2) Munkaterület átadás-átvételi eljárásban kell rendezni a közterület igénybevételét a.) községi beruházásban megvalósuló, közcélú építkezések területigényét b.) infrastruktúrális beruházások munkaterületét c.) egyéb, a község fejlődését szolgáló magánberuházások, közműépítések közterület igényét (pl. telekkialakítással kapcsolatos út, infrastruktúra építése stb ) 6. Nem kell közterület-használati megállapodást kötni az alábbi esetben: a) mozgó eü. szolgáltatás esetén, b) egy napot meg nem haladó anyagtároláshoz. 7.. A megállapodásban kiköthető határidők (1) A közterület-használati megállapodás 5.. (1) bekezdés h.) és l.) pontjaiban foglalt esetek kivételével 1 év időtartamra köthető. (3) A 5..(1) bekezdés j.) pontjában foglalt esetben a megállapodás 1 évtől 5 évig terjedő időtartamra köthető. (3) A megállapodásban rögzített határidő a lejárat előtt legalább 15 nappal benyújtott kérelemre meghosszabbítható. 8.. Közterület használati díj (1) A közterület használatáért ha e rendelet kivételt nem tesz a használó díjat köteles fizetni. (2) A használó a díjat a közterület tényleges használatára ill. a közterületen elhelyezett létesítmény tényleges üzemeltetésére tekintet nélkül a (3) bekezdésben foglalt kivétellel köteles megfizetni. (3) Nem kell megfizetni a díjat arra az időszakra: (4) amikor a használó az önkormányzat intézkedése miatt kénytelen tevékenységét szüneteltetni, (5) építési engedély jogerőre emelkedésétől számított 1 éven belül, (6) a b) pont esetében ha 30 napon belül a közterület használatot megszünteti. Változtatta a 21/2005.(IX.29.) sz. rendelete. Hatályos: től 3

4 9.. A közterület használati díj mértéke (1) Az 5..(1) bekezdés a.) pontjában foglalt esetben Ft/év, de az elfoglalt terület nagysága a 20 m2-t nem haladhatja meg. (2) A 5..(1) bekezdés b.) pontjában foglalt esetben Ft/év. (3) A 5..(1) bekezdés c.) pontjában foglalt esetben Ft/m2/nap, de alkalmanként minimum Ft. (4) A 5..(1) bekezdés d.) pontjában foglalt esetben Ft/év (5) A 5..(1) bekezdés e.) és f.) pontjaiban foglalt esetekben a közterület használata díjmentes. (6) Az 5..(1) bekezdés g.) pontjában foglalt esetben az elfoglalt terület nagyságtól függően közterület használati díj mértéke (7) 0,5 m2-ig Ft/év (8) 0,51 m2 tol 1 m2-ig Ft/év (9) 1 m2 felett 2 m2-ig Ft/év (10) 2 m2 felett Ft/év Ezen összeg befizetése alól mentesülnek azok a vállalkozások, melyek az önkormányzat részére helyi iparűzési adót fizetnek. Megállapította a 10/2012.(V.31.) önk. Rendelet. Hatályba helyezte a 10/2012. (V.31.) önk. rendelet 2.. Hatályos: (1) A 5..(1) bekezdés h.)pontjában foglalt esetben 60.- Ft/m2/nap. (2) A 5..(1) bekezdés i.) pontja esetén a közterület használati díj mértékére a polgármester által az engedélyessel kötött megállapodás irányadó. (hatályát veszti november 1. Módosította a 24/2004.(X.29.) r.) (3) A 5..(1) bekezdés j.)pontja esetén a díj mértékét a közmű szolgáltató vállalat és az önkormányzat szerződésben állapítja meg. (10) A 5..(1) bekezdés k.) pontjában foglalt esetben 50.- Ft/m2/nap. (11) A 5..(1) bekezdés l.) pontjában foglalt esetben Ft/nap. (12) A 5..(1) bekezdés m.) pontjában foglalt esetben Ft/m2/nap (13) Az 5. (1) bekezdés n) pontjában foglalt esetben 500,- Ft/m2, de alkalmanként minimum 2.000,- Ft. Módosította a 8/2011. (V.18.) sz. rendelet 4. -a A közterület használat megszüntetése (1) A közterület használat közérdekből a képviselő-testület vagy a polgármester javaslatára 15 napos határidővel bármikor megszüntethető. Ilyen esetben a használó kérelmére más helyen kell a közterület használat lehetőségét biztosítani. (2) A megállapodás polgármester részéről történő felmondását vonja maga után, ha a használó a közterületet nem a megállapodásban rögzített célra és módon használja, vagy díjfizetési kötelezettségének felszólítás ellenére sem tesz eleget. (3) Amennyiben használó a közterület használatot felmondással meg kívánja szüntetni, köteles ezt a szándékát a jegyzőnek bejelenteni. 4

5 (4) Amennyiben a használó a közterület használatot megszünteti vagy a megállapodás (2) bekezdés szerinti felmondásra kerül, a használó köteles az eredeti állapotot saját költségén helyreállítani. (5) Amennyiben a közterület használat a (2) vagy (3) bekezdésben foglalt módon szűnik meg, a használó a már befizetett díjat vissza nem követelheti, ill. a megszűnés időpontjában esedékessé vált díjat köteles megfizetni. Az üzemképtelen járművek közterületen történő tárolása 11. (1) A rendelet alkalmazása szempontjából üzemképtelen jármű: a) a hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkező az a jármű, amely egyébként közúti forgalomban csak ilyen engedéllyel és jelzéssel vehet részt, b) baleset folytán megsérült és elhagyott jármű, c) műszaki állapotánál fogva közúti közlekedésre alkalmatlan, mert hiányos vagy roncs, vagy sérült. (2) Közterületen üzemképtelen jármű közterület-használati engedély nélkül nem tárolható, az üzembentartó vagy tulajdonos (a továbbiakban: üzembentartó) az üzemképtelenné vált járművet saját költségén köteles a közterületről 30 napon belül eltávolítani (1) Üzemképtelen jármű közterület-használati engedélyét az üzemben tartónak kell megkérni. (2) Üzemképtelen jármű közterületen történő tárolására közterület-használati engedély a KRESZ-ben meghatározottakon túl legfeljebb 30 napra adható A közterület jogosulatlan vagy megállapodástól eltérő használatának jogkövetkezményei (1) A közterület jogosulatlan vagy megállapodástól eltérő használata szabálysértésnek minősül és - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel forintig terjedő bírsággal sújtható. A szabálysértési eljárás lefolytatására a jegyző jogosult. Törölte a 12/2005. (VI.29.) sz. rendelet 1. -a. Hatályos: IV.29-től) (2) Aki közterületet jogosulatlanul vagy megállapodástól eltérő módon használ, köteles a jegyző felszólítására a. a használatot megszüntetni és a közterületet eredeti állapotát saját költségén helyreállítani, b. a jogosulatlan vagy megállapodástól eltérő használat időtartamára az egyébként irányadó közterület használati díj háromszorosát megfizetni. (3) A közterületet jogosulatlanul használó kérelmére a közterület használatról megállapodást lehet kötni, de a megállapodás megkötése nem mentesít a (2) 5

6 bekezdés b.) pontjában meghatározott jogkövetkezmények alól. Ezt a körülményt a megállapodásba kell foglalni. (4) Aki hirdetőtáblát, hirdető-berendezést, hirdetés céljára szolgáló ábrázolást engedély, hozzájárulás nélkül e célra ki nem jelölt helyen létesít, azzal szemben az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. rendelet szabályai szerint kell eljárni. Törölte a 12/2005. (VI.29.) sz rendelet 1. -a. Hatályos: VI.29-től Egyéb rendelkezések (1) A sportpálya területén belül a közterület használat engedélyezésére, a fizetendő díj megállapításáról és beszedéséről a sportpálya kezelője dönt. Törölte a 12/2005.(VI.29.) sz. rendelet 1. -a. Hatályos: VI.29-tő.) (2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a mindenkori hatályos Ptk. rendelkezései az irányadók. Megállapította a 12/2005. (VI.29.) sz. rendelet 2.. Hatályos VI.29-től. (3) Jelen önkormányzati rendelet év május hó 1. napján lép hatályba, hatályba lépésével egyidejűleg a közterületek használatáról szóló 2/2000. (II. 09.) Kr. számú rendelettel módosított 7/1991.(XI.5.) Kr. számú rendelet érvényét veszti. Öttevény, 2001.április 24. Király Péter polgármester Weller Tamás jegyzô Kihirdetve: Öttevény, 2001.április 25-én. Weller Tamás Jegyző 6

7 1. sz. melléklet a 9/2001 (IV.25.) sz. rendelethez. KÖZTERÜLET- HASZNÁLATI KÉRELEM Kérelmező neve: (természetes, jogi személy)... Kérelmező címe:... Kérelmező telefonszáma:... Kérelmező levelezési címe:... Vállalkozói engedély száma:... Folyószámla száma, pénzintézet megnevezése: Területfoglalás helye, címe:... Területfoglalás mérete:... Használat időtartama:... A használat milyen tevékenységhez szükséges: A területre kihelyezett tárgy, stb: Dátum: kérelmező aláírása Figyelem! A kérelem benyújtása és az eljárás megindítása még nem jogosít fel a közterület használatára! 7

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e A közterületek használatáról (egységes szerkezetben a 25/2005. (X.28.) önkörmányzati rendelettel) Nagyecsed

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Vál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló

Részletesebben

A közterületek használatáról

A közterületek használatáról Gyöngyöshalász községi Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2008. (V.22.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 17/2008.(VI.26.), 19/2013.(XII.10) önkormányzati rendeletei egységes szerkezetben

Részletesebben

TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben)

TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / 2003. (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat. 1/2010. (I.29.) rendelete. a közterületek használatáról

Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat. 1/2010. (I.29.) rendelete. a közterületek használatáról Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat 1/2010. (I.29.) rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Nagybánhegyes község Önkormányzatának 7/1994./VI. 30./ számú R E N D E L E T E. a közterület használatáról és közterület-használati díjról.

Nagybánhegyes község Önkormányzatának 7/1994./VI. 30./ számú R E N D E L E T E. a közterület használatáról és közterület-használati díjról. Nagybánhegyes község Önkormányzatának 7/1994./VI. 30./ számú R E N D E L E T E a közterület használatáról és közterület-használati díjról. A rendelet hatálya 1.. E rendelet hatálya kiterjed az ingatlan-nyilvántartás

Részletesebben

SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE. A közterületek használatáról. Általános rendelkezések

SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE. A közterületek használatáról. Általános rendelkezések SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2007.(III.28.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A közterület használatról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 9/2004. (III. 30.) rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület használat díjáról* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

HANTOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK HANTOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK a 12/2008.(IX.26.) 11/2009.(IX.30.) valamint 9/2012. (XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 8./2008. (V. 15.) önkormányzati RENDELETE a közterületek

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2005. (XI.29.) számú rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL 2 Dad községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú RENDELETE. a közterületek használatáról

KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú RENDELETE. a közterületek használatáról KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú RENDELETE a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.. (1). bekezdésében és a 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

HATÁLYOSSÁG ÁLLAPOTA: JÚLIUS 1.

HATÁLYOSSÁG ÁLLAPOTA: JÚLIUS 1. HATÁLYOSSÁG ÁLLAPOTA: 2008. JÚLIUS 1. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELÕ- TESTÜLETÉNEK 19/2008.(VII.01.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK RENDJÉRÕL ÉS HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 17/2000.(IX.8.) SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról

Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Cserszegtomaj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2005.(IX.21.) egységes szerkezetbe foglalt rendelet a közterületek használatáról szóló 8/2000.(III.30.) sz. rendeletének módosításáról A helyi

Részletesebben

Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2008. (IX.12) rendelete a közterület használatáról

Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2008. (IX.12) rendelete a közterület használatáról Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2008. (IX.12) rendelete a közterület használatáról Kópháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar

Részletesebben

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2.

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2. BABÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5 /2005. (VIII. 29.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Babót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar

Részletesebben

SZOMOLYA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008. (XI. 27.) számú r e n d e l e t e. a közterületek használatáról (Egységes szerkezetben)

SZOMOLYA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008. (XI. 27.) számú r e n d e l e t e. a közterületek használatáról (Egységes szerkezetben) SZOMOLYA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008. (XI. 27.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatáról (Egységes szerkezetben) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Kaposfő Község Önkormányzatának 1/2002.(III.12.) Rendelete

Kaposfő Község Önkormányzatának 1/2002.(III.12.) Rendelete Kaposfő Község Önkormányzatának 1/2002.(III.12.) Rendelete A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel

Részletesebben

LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 19/2003. (XII.18.) Kt. RENDELETE. a közterületek használatáról. Általános rendelkezések

LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 19/2003. (XII.18.) Kt. RENDELETE. a közterületek használatáról. Általános rendelkezések LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 19/2003. (XII.18.) Kt. RENDELETE a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A közterületek használatáról szóló többször módosított 4/2003.(III. 24.) számú rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS A közterületek használatáról szóló többször módosított 4/2003.(III. 24.) számú rendelet módosításáról Pusztavacs Községi Önkormányzat Jegyzőjétől : 2378 Pusztavacs, Béke tér 10., Pf.: 17. : 06-29/315-101; 315-122; 515-370 Tisztelt Képviselőtestület! I. 1.) Előzmények: ELŐTERJESZTÉS A közterületek használatáról

Részletesebben

Gáborján Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/1997. (V.29.) sz. Rendelete A közterület használatáról, díjáról. Fejezet ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

Gáborján Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/1997. (V.29.) sz. Rendelete A közterület használatáról, díjáról. Fejezet ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK Gáborján Község Önkormányzat Képviselőtestületének 6/1997. (V.29.) sz. Rendelete A közterület használatáról, díjáról I. Fejezet 1. A rendelet hatálya: Gáborján Község közigazgatási területén a közterületet

Részletesebben

Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról

Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. január 28. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.26.) rendelete a közterületek használatáról

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.26.) rendelete a közterületek használatáról Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.26.) rendelete a közterületek használatáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló

Részletesebben

Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról

Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Kup Önkormányzat Képviselő-testülete a közrend, közbiztonság, a környezet védelme érdekében

Részletesebben

RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2004. (III. 16.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2004. (III. 16.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2004. (III. 16.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL A helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. Törvény 16.. (1)

Részletesebben

GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról -

GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról - A Képviselő-testület: GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról - Az 1990. évi LXV. tv. 16.. (1) bekezdése

Részletesebben

a közterületek használatáról

a közterületek használatáról 1 Tabdi Község Képviselőtestülete 5/1998. (III. 25.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános szabályok

A rendelet hatálya. Általános szabályok Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2000.(XII.1.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról Kaskantyú Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005. (XII.14.) önkormányzati rendelete 1 A közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról. 1 Módosította a 7/2008

Részletesebben

Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól

Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről

Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések TENGELIC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2004(V.29.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról a módosításáról szóló 18/2004.(XII.22.), 22/2006.(XII.13.), 12/2009. (VIII.19.)

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 30/2002.(XII.11.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról.

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 30/2002.(XII.11.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról. 30/2002. (XII.11.) Ök. sz. rendelet a közterületek használatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 30/2002.(XII.11.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról. A helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

A közterületek használatáról

A közterületek használatáról KÁLOZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZTÁNAK az önkormányzat 9/2003. (V.30.) és a 10/2004. (IV.15.) 13/2012. (XI.27.) önkormányzati rendeleteivel módosított 19/2000. (XII.1.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetben

Részletesebben

BAKONYKUTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004. (V. 1.) RENDELETE. a közterületek használatáról

BAKONYKUTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004. (V. 1.) RENDELETE. a közterületek használatáról BAKONYKUTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004. (V. 1.) RENDELETE a közterületek használatáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. Tv. 44/A. (2) bekezdésében, valamint A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Csengőd Község Képviselőtestülete 12/2008.(XII.31.) rendelete a közterületek használatáról. A rendelet hatálya

Csengőd Község Képviselőtestülete 12/2008.(XII.31.) rendelete a közterületek használatáról. A rendelet hatálya Csengőd Község Képviselőtestülete 12/2008.(XII.31.) rendelete a közterületek használatáról Csengőd Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése és

Részletesebben

14/2006. (VI. 28.) rendelete. a közterület használat szabályairól

14/2006. (VI. 28.) rendelete. a közterület használat szabályairól Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2006. (VI. 28.) rendelete a közterület használat szabályairól Hárskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében

Részletesebben

HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG 13/2001.(XI.28.) SZ. RENDELETE. A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL egységes szerkezetben

HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG 13/2001.(XI.28.) SZ. RENDELETE. A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL egységes szerkezetben HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK a 15/2006.(XI.29.)sz., a 7/2008. (VII.1.) sz. a 19/2011.(XII.21.),a 12/2012.(V.30.)sz., és a 17/2012.(IX.5.)sz. rendeletekkel módosított 13/2001.(XI.28.)

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

a közterület-használatról.

a közterület-használatról. BÜKKSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2004. (VI.30.) RENDELETE a 8/2007. (VII.25.) számú, a 8/2008.(VII. 18.), 13/2009. (VII. 01.), 7/2011.(V.24.) számú módosító rendelettel egységes szerkezetben a közterület-használatról.

Részletesebben

4/2000. (III.30.) Kt. számú r e n d e l e t e

4/2000. (III.30.) Kt. számú r e n d e l e t e NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2000. (III.30.) Kt. számú r e n d e l e t e a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról (a 61/2008. (XII.29.) Önk., a 32/2009.

Részletesebben

ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testület 3/2011.(II.15.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület-használat díjáról. Zsáka Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések BUCSUSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 4/2001. (III.30.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL (egységes szerkezetben a 20/2003.(IX.26.), a 23/2003.(XI.11.) sz. 7/2006. (VII.20.), a 12/2007. (VI.25.)sz.

Részletesebben

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/ Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/ A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében

Részletesebben

Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018.(III.01.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról

Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018.(III.01.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018.(III.01.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Szólád Község Képviselő-testülete az 1990.

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.10.) rendelete a közterületek használatáról

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.10.) rendelete a közterületek használatáról Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.10.) rendelete a közterületek használatáról Jászkisér Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

(EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

(EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kistótfalu Község Képviselő-testületének 12/2004.(IV.20.) számú önkormányzati rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásokról és díjakról (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kistótfalu község

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata a közterület használatáról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata a közterület használatáról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának 8/1995. (VI. 27.) sz. rendelete a KÖZTERÜLET HASZNÁLATÁRÓL /a 14/1995. (XI. 1.),valamint a 6/1998. (V. 29.) sz. rendeletmódosításokkal egységes szerkezetben/ Pilisszentkereszt

Részletesebben

A rendelet hatálya. A közterület használata, igénybevétele

A rendelet hatálya. A közterület használata, igénybevétele Bakonyszentiván község Önkormányzati Képviselő-testülete 8/2004. (III. 31.) rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület használat díjáról* Bakonyszentiván község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2002 (XII.12.) rendelete. a közterületek használatáról. Általános rendelkezések

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2002 (XII.12.) rendelete. a közterületek használatáról. Általános rendelkezések CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2002 (XII.12.) rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2003. (12.17.) Kt. számú rendelete a közterületek használatáról egységes szerkezetben

KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2003. (12.17.) Kt. számú rendelete a közterületek használatáról egységes szerkezetben KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2003. (12.17.) Kt. számú rendelete a közterületek használatáról egységes szerkezetben A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1998. (XII. 10.) számú rendelete. a közterület-használati díjakról

Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1998. (XII. 10.) számú rendelete. a közterület-használati díjakról Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1998. (XII. 10.) számú rendelete a közterület-használati díjakról Szederkény községi Önkormányzat Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. tv. 16..

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2006. (XI. 17.) rendelete a közterület használatáról

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2006. (XI. 17.) rendelete a közterület használatáról Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2006. (XI. 17.) rendelete a közterület használatáról Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a (továbbiakban képviselő-testület) a Magyar Köztársaság

Részletesebben

BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2013.(VII.12.) önkormányzati rendelete. a közterület-használatáról

BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2013.(VII.12.) önkormányzati rendelete. a közterület-használatáról BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013.(VII.12.) önkormányzati rendelete a közterület-használatáról Bakonypölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. június 25. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK

Részletesebben

Bakonyoszlop Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2009.(VI. 15.) rendelete a közterületek használatáról

Bakonyoszlop Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2009.(VI. 15.) rendelete a közterületek használatáról Bakonyoszlop Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2009.(VI. 15.) rendelete a közterületek használatáról Bakonyoszlop Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

Galambok Község Önkormányzatának 10/1994./IX./Rendelete a közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról

Galambok Község Önkormányzatának 10/1994./IX./Rendelete a közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról Galambok Község Önkormányzatának 10/1994./IX./Rendelete a közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 16 -./l/ bekezdésében

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Ordacsehi Község Önkormányzatának 9/2003 (X. 29.) számú önkormányzati rendelete. a közterület-használat rendjérıl

Ordacsehi Község Önkormányzatának 9/2003 (X. 29.) számú önkormányzati rendelete. a közterület-használat rendjérıl Ordacsehi Község Önkormányzatának 9/2003 (X. 29.) számú önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjérıl A módosításokkal egységes szerkezetben. Utolsó átvezetett módosítás: 11/2006. (IX. 21.)

Részletesebben

Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2005. (IX. 20.) Hö. r e n d e l e t e

Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2005. (IX. 20.) Hö. r e n d e l e t e Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2005. (IX. 20.) Hö. r e n d e l e t e a község közterületeinek használatáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület az épített

Részletesebben

A rendeletet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések

A rendeletet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16 /2012.(VI.29.) Önkormányzati rendelete a közterületek használatáról és közterület használati díjakról Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

Balatongyörök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2007. (X. 29.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról

Balatongyörök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2007. (X. 29.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Balatongyörök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2007. (X. 29.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Nagykörű Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 12/2009. (V. 27.) rendeletével módosított és egységes szerkezetbe foglalt

Nagykörű Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 12/2009. (V. 27.) rendeletével módosított és egységes szerkezetbe foglalt Nagykörű Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 12/2009. (V. 27.) rendeletével módosított és egységes szerkezetbe foglalt 15/2008. (IX. 11.) rendelete a közterület eltérő használatának rendjéről

Részletesebben

Nyékládháza Város Önkormányzatának. 6/1991.(VII. 30.) sz. rendelete. A közterület-használat engedélyezéséről 1

Nyékládháza Város Önkormányzatának. 6/1991.(VII. 30.) sz. rendelete. A közterület-használat engedélyezéséről 1 Nyékládháza Város Önkormányzatának 6/1991.(VII. 30.) sz. rendelete A közterület-használat engedélyezéséről 1 (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A rendelet hatálya 1.. E rendelet hatálya alá

Részletesebben

A rendelet hatálya. Közterület használati engedély

A rendelet hatálya. Közterület használati engedély 1 A jkv. 2. sz. melléklete Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (IV. 23.) rendelete a közterületek használatáról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Alsózsolca Város Önkormányzatának Egységes: 2007.12.13. 23/1999./XII.09./ rendelete. a közterületek használatáról

Alsózsolca Város Önkormányzatának Egységes: 2007.12.13. 23/1999./XII.09./ rendelete. a közterületek használatáról Alsózsolca Város Önkormányzatának Egységes: 2007.12.13. 23/1999./XII.09./ rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.. /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

APÁCATORNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÓTESTÜLETÉNEK 12/2004./IV.26.! RENDELETE A KÖZTERÜLET HASZNÁLATÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

APÁCATORNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÓTESTÜLETÉNEK 12/2004./IV.26.! RENDELETE A KÖZTERÜLET HASZNÁLATÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN APÁCATORNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÓTESTÜLETÉNEK 12/2004./IV.26.! RENDELETE A KÖZTERÜLET HASZNÁLATÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN - 2 - A helyi önkormányzatokról szóló - többször módosított - 1990. évi

Részletesebben

Győrzámoly Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (IV. 29.) számú rendelete. a közterület használat szabályairól 1

Győrzámoly Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (IV. 29.) számú rendelete. a közterület használat szabályairól 1 Győrzámoly Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (IV. 29.) számú rendelete a közterület használat szabályairól 1 Győrzámoly Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2)

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő testületének 15/2004. (XI.18.) RENDELETE. a közterületek és a Bánki-tó használatáról

Bánk Község Önkormányzata Képviselő testületének 15/2004. (XI.18.) RENDELETE. a közterületek és a Bánki-tó használatáról Bánk Község Önkormányzata Képviselő testületének 15/2004. (XI.18.) RENDELETE a közterületek és a Bánki-tó használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében kapott

Részletesebben

Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének. 25/ 2004. (IX. 22.) számú rendelete. a közterületek használatáról

Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének. 25/ 2004. (IX. 22.) számú rendelete. a közterületek használatáról Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 25/ 2004. (IX. 22.) számú rendelete a közterületek használatáról Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 54.

Részletesebben

Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015 (VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről

Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015 (VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015 (VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Tar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

MOLNÁRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 6/2009. (IX. 10.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

MOLNÁRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 6/2009. (IX. 10.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL MOLNÁRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (IX. 10.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16 (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2003. (VII. 2.) ÖK rendelete a közterületek rendjéről és használatáról

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2003. (VII. 2.) ÖK rendelete a közterületek rendjéről és használatáról Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2003. (VII. 2.) ÖK rendelete a közterületek rendjéről és használatáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

(a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

(a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) NYÁRLŐRINC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2007. (V. 14) RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 16/2006. (XII.5.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A

Részletesebben

Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról szóló 16/1999.(X.29.) sz. rendelete

Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról szóló 16/1999.(X.29.) sz. rendelete Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról szóló 16/1999.(X.29.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 4/2000.(II.15.), a 6/2002.(IV.2.) és a 14/2008.(X.18.)

Részletesebben

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 5/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 5/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 5/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról Gelse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROSÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú rendelete a közterületek használatáról

KOZÁRMISLENY VÁROSÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú rendelete a közterületek használatáról KOZÁRMISLENY VÁROSÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú rendelete a közterületek használatáról (egységes szerkezetben a 15/2006. (XI.22.) Ök. sz., a 3/2008. (II.18.) Ök. sz., a 16/2009. (X.01.)

Részletesebben

Fülöpszállás Községi Önkormányzat 10/2003.(XI.7.) rendelete. ( a módosításokkal egységes szerkezetben 2008.06.25.)

Fülöpszállás Községi Önkormányzat 10/2003.(XI.7.) rendelete. ( a módosításokkal egységes szerkezetben 2008.06.25.) 1 Fülöpszállás Községi Önkormányzat 10/2003.(XI.7.) rendelete a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól ( a módosításokkal egységes szerkezetben 2008.06.25.) Fülöpszállás

Részletesebben

Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009.(I.30.) rendelete. a közterületek használatáról

Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009.(I.30.) rendelete. a közterületek használatáról Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009.(I.30.) rendelete a közterületek használatáról Hort Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján

Részletesebben

Decs Nagyközség képviselő-testületének február 15-én, 18-órakor megtartandó rendkívüli ülésére

Decs Nagyközség képviselő-testületének február 15-én, 18-órakor megtartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés száma:25/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2016. február 15-én, 18-órakor megtartandó rendkívüli ülésére Döntés

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2005.(XII.14.) önkormányzati rendelete 1

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2005.(XII.14.) önkormányzati rendelete 1 Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(XII.14.) önkormányzati rendelete 1 A közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról. 1 Módosította a 7/2008.

Részletesebben

Bögöte község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (VI.22.) rendelete (Egységes szerkezetben) a közterület-használatról

Bögöte község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (VI.22.) rendelete (Egységes szerkezetben) a közterület-használatról Bögöte község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (VI.22.) rendelete (Egységes szerkezetben) a közterület-használatról Bögöte község Önkormányzat képviselő-testülete A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya Nagyhegyes Község közigazgatási területén elhelyezkedő közterületekre terjed ki. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya Nagyhegyes Község közigazgatási területén elhelyezkedő közterületekre terjed ki. Értelmező rendelkezések Nagyhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2009. ( IX. 17.) önkormányzati rendelete a közterület igénybe vételének és használatának szabályairól Nagyhegyes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2004.(IV.2.)Rendelete a közterület használat szabályairól

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2004.(IV.2.)Rendelete a közterület használat szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2004.(IV.2.)Rendelete a közterület használat szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A..(2) bekezdésében és a helyi

Részletesebben

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2008 (IV.18.) Ör. sz. rendelete. A közterület-használat szabályozásáról (egységes szerkezetben)

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2008 (IV.18.) Ör. sz. rendelete. A közterület-használat szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2008 (IV.18.) Ör. sz. rendelete A közterület-használat szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vezseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

a.) az ingatlan-nyilvántartásban közterületként (pl. járda, tér, közpark) nyilvántartott belterületi földrészletekre,

a.) az ingatlan-nyilvántartásban közterületként (pl. járda, tér, közpark) nyilvántartott belterületi földrészletekre, *10*11 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 26/1995.(VIII.31.) önkormányzati rendelete A közterület használatról *11 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete eredeti jogalkotói hatáskörében

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1..

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A KÖZTERÜLETEK HASSZNÁLATÁRÓL SSZÓLÓ 6/2003..((I. 30..)) KT.. SSZ.. RENDELETÉNEK A 32/ /2003.(XI. 18..)) RENDELETTEL,, A 32/ /2004.(X.. 28..)) RENDELETTEL,,

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 25/2007.(XII.17.) számú rendelete. a közterület használat szabályairól

Bekecs Községi Önkormányzat. 25/2007.(XII.17.) számú rendelete. a közterület használat szabályairól Bekecs Községi Önkormányzat 25/2007.(XII.17.) számú rendelete a közterület használat szabályairól Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990.

Részletesebben

Zalakomár Község Önkormányzati Képviselő-testülete 24/2005.(X.26) számú rendelete a közterület használatáról

Zalakomár Község Önkormányzati Képviselő-testülete 24/2005.(X.26) számú rendelete a közterület használatáról Zalakomár Község Önkormányzati Képviselő-testülete 24/2005.(X.26) számú rendelete a közterület használatáról Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban képviselő-testület) Az 1990.

Részletesebben

GANNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2013.(VII.16.) önkormányzati rendelete. a közterület-használatáról

GANNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2013.(VII.16.) önkormányzati rendelete. a közterület-használatáról GANNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2013.(VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület-használatáról Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2007. (XI. 09.) rendelete. a közterületek használatáról 1. Általános rendelkezések

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2007. (XI. 09.) rendelete. a közterületek használatáról 1. Általános rendelkezések Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2007. (XI. 09.) rendelete a közterületek használatáról 1 Balatonederics Települési önkormányzat képviselő-testülete a településen lévő közterületek

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008.(I.23.) számú rendelete a közterület-használatról

Kocs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008.(I.23.) számú rendelete a közterület-használatról Kocs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008.(I.23.) számú rendelete a közterület-használatról 1 Kocs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i ülésére Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-049 : (53) 360-049 Előterjesztés előkészítésében közreműködött: Hatósági és Építésügyi Osztály Településfejlesztési Osztály Az

Részletesebben