Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2011.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2011."

Átírás

1 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifatáblázat kivonat Tájékoztatjuk, hogy a biztosító és a szerződő között létrejövő biztosítási jogviszonyra a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást szabályozó mindenkor hatályos jogszabályok, így a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló évi LXII. törvény, a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 19/2009. (X. 9.) PM rendelet, a gépjármű-kategóriákról szóló 20/2009. (X. 9.) PM rendelet, valamint a hivatkozott törvény felhatalmazása alapján kiadásra kerülő alacsonyabb szintű jogszabályok az irányadóak. I. ogalmak iztosító enerali-providencia iztosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító, vagy társaság) Szerződő A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés szerződője a gépjármű üzemben tartója lehet. A évi LXII. törvény hatálybalépését (2010. január 1.) követően, amenynyiben a törvény szerint szerződéskötésre kötelezett személye és a törvény hatálybalépését megelőzően megkötött határozatlan tartamú szerződésben szereplő szerződő személye eltér, az adott gépjármű vonatkozásában csak abban az esetben köteles a törvény szerinti szerződéskötésre kötelezett személy új szerződést kötni, ha akár a tulajdonos, akár az üzemben tartó személyében változás állt be. iztosítási kötelezettség Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló évi LXII. törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, a törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (2009. évi LXII. törvény 4. (1) bek.). A biztosítási kötelezettség, ha a jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának időpontjától a szünetelés kivételével a gépjármű forgalomból történő kivonásáig, illetve a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjármű esetében a forgalomban történő részvétel kezdetétől a részvétel végleges megszüntetéséig terheli (2009. évi LXII. törvény 4. (2) bek.). Üzemben tartó A gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartó, ennek hiányában a tulajdonos (2009. évi LXII. törvény pont). A szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekintetében üzemben tartónak minősül a gépjármű tulajdonosa által szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján üzemben tartóként megnevezett személy (2009. évi LXII. törvény 4. (3) bek.). A évi LXII. törvény, valamint a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 19/2009. (X. 9.) PM rendelet alapján a bonus-malus előzmény adatokat és az ezek alapján kalkulált kármentességi kedvezményt vagy károkozói pótdíjat a biztosító mindig a szerződő adatai alapján (kártörténeti igazolás adatai) veszi figyelembe. II. A tarifálás folyamata 1. A Terület meghatározó táblából keresse ki a szerződő állandó lakhe lyét/ telephelyét és olvassa le a mellette lévő területi kódot. Amennyiben a Terület meghatározó táblában nem található a szerződő állandó lakhelye/telephelye, úgy annak területi kódja I lesz. 2. Számítsa ki a szerződő életkorát (amennyiben természetes személy) úgy, hogy 2011-ből kivonja a szerződő születési évszámát. 3. Válassza ki a forgalmi engedélyben szereplő gépjármű kategória alapján a megfelelő Alapdíjtáblát. 4. atározza meg a gépjármű forgalmi engedélyéből személygépkocsi és motorkerékpár esetén a biztosítandó gépjármű teljesítményét, tehergépkocsi, pótkocsi és félpótkocsi esetén a megengedett legnagyobb össztömeget, autóbuszok esetén a férőhelyek számát. Amennyiben 20kW alatti teljesítmény szerepel a személygépkocsijának forgalmi engedélyében vagy 10kW alatti teljesítmény szerepel a motorkerékpárjának forgalmi engedélyében, abban az esetben a Korrekciós táblából válassza ki, hogy a járművének lökettérfogata alapján melyik ccm kategóriába tartozik, majd a vele azonos sorban lévő kw érték szerint sorolja be személygépkocsiját vagy motorkerékpárját az alapdíjtáblába és az alapján számítsa ki alapdíját. 5. Minden gépjármű-kategória esetén az Alapdíjtáblából a terület (II.1.), életkor (II.2.) és a gépjármű adatok (II.3., II.4.) alapján olvassa le a szerződéshez tartozó éves díjat. 6. A forgalmi engedélyben szereplő gépjármű kategória alapján válassza ki a megfelelő bonus-malus táblát és határozza meg, melyik bonus-malus osztályba tartozik a szerződés 2011-ben. 7. A bonus-malus díjfaktor táblából a megadott bonus-malus fokozat alapján válassza ki a szerződéshez tartozó bonus-malus díjfaktort. 8. A kiválasztott éves díjat (II.5.) és a bonus-malus díjfaktort (II.7.) szorozza össze, az eredményt a kármentességi díjfaktorral (III.), vagy a jogosítvány díjfaktorral (IV.) szorozza meg, majd az így kapott eredményt az V. pontban kiválasztott kedvezményekkel és pótdíjakkal (a fizetendő éves díj meghatározása bekezdésben leírt módon) szorozza össze. Az így kapott éves díjhoz adja hozzá a kiválasztott kiegészítő biztosítás éves díját, így megkapja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésének 2011-es éves díját. III. Kármentességi kedvezmény egyedi, határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések esetén A Kármentességi kedvezmény mértéke 35%, a díjfaktor mértéke: 0,65 Kármentességi kedvezmény igénybevételének feltételei 1. Kármentességi kedvezmény alkalmazásának feltételei január 1-jét megelőző kockázatviselési kezdet esetén Kármentességi kedvezményt azoknál a szerződéseknél alkalmaz a biztosító az adott biztosítási időszakban, ahol a jármű személygépkocsi vagy legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és a szerződés hatálya alatt, de legfeljebb követő időszakban a szerződésen nem történt bonus-t érintő kár és a biztosító nem alkalmazott károkozás miatt pótdíjat a szerződés 2011-es biztosítási évfordulót megelőző tartama alatt. 2. Kármentességi kedvezmény alkalmazásának feltételei január 1. vagy azt követő kockázatviselési kezdet esetén Személyi feltételek Kármentességi kedvezményt azoknál a szerződőknél alkalmaz a biztosító, akik 2.1. évfordulóra felmondták a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket és egy új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kötnek társaságunknál (évfordulóra történő felmondás). Évfordulóra történő felmondás esetén, a szerződő ajánlaton tett nyilatkozatai alapján alkalmazza a biztosító a kármentességi kedvezményt. Társaságunk ez esetben bekéri a szerződő bonusmalus előzményét a szerződő előző gépjármű-felelősségbiztosítójától az ajánlaton megadott adatok alapján és ellenőrzi a szerződő ajánlaton tett nyilatkozatait, vagy 2.2. eladták a régi gépjárművüket és új gépjárművet vásárolnak (a régi gépjármű eladása és az új gépjármű megvétele között legfeljebb 2 év telhet el) és az új jármű kötelező gépjármű-felelősségbiztosí- Ny.sz.: enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd :00:27

2 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifatáblázat kivonat tási szerződését társaságunkkal kötik meg (gépjárművet cserélők). A szerződő az ajánlaton tett nyilatkozatai alapján jogosult a kármentességi kedvezmény alkalmazására. A gépjárművet cserélők a megszűnt szerződésükről az előző biztosító által kiállított - kártörténeti igazolást kötelesek átadni társaságunknak. Társaságunk a részére átadott kártörténeti igazolás alapján ellenőrzi a kármentességi kedvezmény igénybevételének megalapozottságát, vagy 2.3. meglévő gépjárművük mellé amelyre vonatkozó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződéssel a szerződő a biztosítónál rendelkezik vásárolnak újabb gépjárművet és az új gépjárműre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést társaságunknál kötik meg (párhuzamos üzemeltetők). A szerződő az ajánlaton tett nyilatkozatai alapján jogosult a kármentességi kedvezmény alkalmazására. Kármentességi kedvezmény alkalmazásának feltétele, hogy a személyi feltételekkel egyidejűleg a következő tárgyi feltételek is teljesüljenek: 2.4. a gépjármű személygépkocsi vagy legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és 2.5. az ajánlaton a szerződő nyilatkozott, hogy a kockázatviselés kezdetét követő 60 napon belül az előző biztosító által kiállított kártörténeti igazolást nyújt be a biztosítóhoz (vagy évfordulóra történő felmondás esetén a megadott előzmény adatok alapján a biztosító bekéri a kárelőzmény adatokat az előző biztosítótól) és 2.6. kártörténeti igazolás benyújtása esetén (vagy évfordulóra történő felmondás esetén a bekért adatok alapján) azon A00 besorolás vagy bármilyen bonus fokozat (01-10) szerepel és 2.7. a biztosítási ajánlat aláírásával egyidejűleg benyújtott kártörténeti igazoláson (vagy évfordulóra történő felmondás esetén a bekért adatok alapján) nincs kár feltüntetve január 1. és az új ajánlat kitöltési dátuma közötti időszakban a a szerződő a szerződés megkötésekor még nem tud átadni kártörténeti igazolást, a kedvezmény az ajánlaton feltüntetett kárelőzmény adatok alapján alkalmazható, de a szerződőnek a kártörténeti igazolást a kockázatviselés kezdetét követő 60 napon belül el kell juttatnia társaságunkhoz (vagy évfordulóra történő felmondás esetén a megadott előzmény adatok alapján a biztosító bekéri a kárelőzmény adatokat az előző biztosítótól)! a a kártörténeti igazolás adatai (vagy az előző biztosítási szerződés évfordulóra történő felmondása esetén a szerződő által megadott előzmény adatok alapján bekért kárelőzményi adatok) alapján vagy bármely egyéb kétséget kizáró módon a biztosító azt állapítja meg, hogy a szerződő a kedvezmény igénybevételére nem volt jogosult a biztosítási ajánlat aláírásának időpontjában, úgy a szerződés kockázatviselésének kezdetétől a Kármentességi kedvezményt visszavonja. Amennyiben a benyújtott kártörténeti igazoláson (vagy évfordulóra történő felmondás esetén a bekért adatok alapján) olyan kár van feltüntetve, amely az új ajánlat aláírásának dátuma és a kockázatviselés kezdete között történt, úgy ezen kárt a biztosító nem veszi figyelembe a kármentességi kedvezmény alkalmazásánál. A Kármentességi kedvezmény igénybevételét az adott biztosítási időszakon belüli károkozás nem befolyásolja, ez esetben az adott biztosítási évben a biztosítási díj nem változik! IV. Jogosítvány megszerzésének évétől függő kedvezmény vagy pótdíj egyedi, határozatlan idejű kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződések esetén január 1. vagy azt követő kockázatviselés kezdetű szerződések esetén, amennyiben a biztosítani kívánt jármű személygépkocsi vagy legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és a szerződő természetes személy és a szerződő az ajánlaton azt nyilatkozza, hogy a kockázatviselés kezdetét megelőző 2 évben nem rendelkezett azonos járműkategóriában kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel, tehát a bonusmalus rendszerbe új belépő és a szerződő az ajánlaton feltünteti a jogosítványa megszerzésének évét és a jogosítvány azonosítóját, a kedvezmény/pótdíj az alábbiak szerint kerül alkalmazásra: ha a jogosítvány megszerzésének éve 2006 vagy az előtti időpont, abban az esetben 15% kedvezményt kell alkalmazni. íjfaktor mértéke: 0,85 ha a jogosítvány megszerzésének éve 2007 vagy az utáni időpont, vagy a szerződő nem rendelkezik jogosítvánnyal, abban az esetben 15% pótdíjat kell alkalmazni. íjfaktor mértéke: 1,15 A Jogosítvány kedvezmény/pótdíj a Kármentességi kedvezménnyel együtt nem alkalmazható! V. Kedvezmények és pótdíjak egyedi, határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések esetén 1. xtra kármentességi kedvezmény 1.1. A január 1. vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén 10% xtra Kármentességi kedvezményt alkalmazunk, amennyiben a szerződéskötés oka évfordulós biztosítóváltás és a biztosított gépjármű személygépkocsi vagy legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és a szerződésen a III. pontban meghatározott kármentességi kedvezmény alkalmazásra 1.2. A január 1. előtti kockázatviselési kezdetű szerződések esetén minden olyan szerződés esetén alkalmazza társaságunk az xtra kármentességi kedvezményt a biztosítási évfordulót követően, amely szerződés esetén a III. pontban meghatározott módon a Kármentességi kedvezmény alkalmazásra 2. -kommunikációs kedvezmény 20% -kommunikációs kedvezményt alkalmaz társaságunk abban az esetben, ha a szerződő a biztosítási ajánlat aláírásával egyidejűleg megadja vagy előtti kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a szerződéskötéskor már megadta saját cím elérhetőségét és a hozzájárulását ahhoz, hogy a enerali-providencia iztosító Zrt. a megadott elérhetőségeken keresztül biztosítási szerződései megkötésével, kezelésével és esetleges megszüntetésével, szolgáltatási, kárrendezési igényével, kármegelőzéssel kapcsolatban, valamint a következő biztosítási időszakra várható díjról elektronikus úton információkat küldjön részére és ebből a célból elérhetőségi adatait kezelje. 3. íjfizetési ütem kedvezmény 10% kedvezményt alkalmaz társaságunk, ha a szerződő éves díjfizetési ütemet választ. 4. Káros pótdíj 4.1. A január 1. vagy azt követő kockázatviselés kezdetű szerződések esetén 50% pótdíjat alkalmaz Társaságunk, amennyiben a biztosított gépjármű a bonus-malus rendszer hatálya alá tartozó gépjármű, és a biztosító által beszerzett, vagy a szerződő által benyújtott kártörténeti igazoláson (vagy évfordulóra történő felmondás esetén a bekért adatok alapján) január 1. és az új ajánlat aláírásának dátuma közötti időszakban egy vagy több kár van feltüntetve. Amennyiben a kártörténeti igazoláson (vagy évfordulóra történő felmondás esetén a bekért adatok alapján) olyan kár van feltüntetve, amely az új ajánlat aláírásának dátuma és a kockázatviselés kezdete között történt, a kárt társaságunk nem veszi figyelembe a Káros pótdíj megállapításánál A január 1. előtti kockázatviselés kezdetű szerződések esetén 50% pótdíjat alkalmaz társaságunk a következő biztosítási évfordulót követő biztosítási időszakban, amennyiben a biztosított gépjármű a bonus-malus rendszer hatálya alá tartozó gépjármű, és a szerződés hatálya alatt, de legfeljebb január 1. és a biztosítási évforduló közötti időszakban kettő vagy több bonus-t érintő károkozás történt, vagy enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd :00:27

3 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifatáblázat kivonat a szerződésen a 2010-es biztosítási évben is alkalmazásra került a Káros pótdíj Amennyiben a 2011-es évben egy szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, majd ezt követően a szerződő a biztosítónál az adott biztosítási időszakon belül új szerződést köt, az új szerződésen alkalmazza Társaságunk a Káros pótdíjat, amennyiben a megszűnt előzmény szerződésen is alkalmazásra került a pótdíj. bben az esetben a Kármentességi kedvezmény és a Jogosítvány megszerzésének évétől függő kedvezmény/pótdíj nem alkalmazható. 5. Üzemeltetési pótdíj 50% üzemeltetési pótdíjat alkalmaz a biztosító a megkülönböztetett jelzéssel ellátott, repülőtéri kiszolgáló-, nemzetközi közúti árufuvarozást végző, valamint a tűz- és robbanásveszélyes anyagot, veszélyes árut szállító járművek esetén. Amennyiben a szerződésen az üzemeltetési pótdíjat a biztosító nem alkalmazta, de egy káresemény kapcsán kiderül, hogy a jármű valamelyik itt felsorolt üzemeltetési csoportba tartozott a biztosítási ajánlat aláírásának időpontjában (pl. külföldi károkozás, veszélyes áru által okozott környezeti kár), a pótdíjat visszamenőlegesen az e pontban leírtaknak megfelelően az adott biztosítási időszak első napjától alkalmazza a biztosító! izetendő éves díj kiszámítása gyedi, határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések esetén: Kedvezmény1: A kedvezmény1 = 0, ha a tarifában leírt (V.1.) kedvezmény nem került kiválasztásra. A kedvezmény1 = 10, ha a tarifában leirt (V.1.) kedvezmény kiválasztásra Kedvezmény2: A kedvezmény2 = 0, ha a tarifában leírt (V.2-3.) kedvezmény közül egyik sem került kiválasztásra. A kedvezmény2 = 20, ha a tarifában leírt (V.2.) kedvezmény kiválasztásra A kedvezmény2 = 10, ha a tarifában leírt (V.3.) kedvezmény kiválasztásra A kedvezmény2 = 30, ha a tarifában leírt (V.2-3.) kedvezmény közül mindkettő kiválasztásra Pótdíj1: A pótdij1 = 0, ha a tarifában leírt (V.4-5.) pótdíj közül nem került pótdíj kiválasztásra. A pótdíj1 = 50, ha a tarifában leirt (V.4-5.) pótdíj közül egy került kiválasztásra. A pótdij1 = 100, ha a tarifában leirt (V.4-5.) pótdíj közül mindkettő kiválasztásra izetendő éves díj ahol = Ad = M = Km = Jé = k1 = k2 = p1 = fizetendő éves díj Alapdíj (t/év) (II.5.) bonus-malus díjfaktor (II.7.) kármentességi díjfaktor (III.) jogosítvány megszerzésének évétől függő díjfaktor (IV.) kedvezmény1 kedvezmény2 pótdij avi díjfizetés esetén csekkes fizetési mód nem alkalmazható! onus-malus osztályba sorolás személygépkocsi esetén Kiindulás Megfigyelési időszak kártörténeti adata alapján 4 vagy kár 1 kár 2 kár 3 kár több kár M M M M A00 M M01 M A00 M02 M M01 M03 M A00 M02 M04 M M01 M03 M04 M04 A00 01 M02 M04 M04 M04 M01 A00 M03 M04 M04 M04 M02 M01 M04 M04 M04 M04 M03 M02 M04 M04 M04 M04 M04 M03 M04 M04 M04 M04 onus-malus osztályba sorolás motorkerékpár esetén Kiindulás Megfigyelési időszak kártörténeti adata alapján 4 vagy kár 1 kár 2 kár 3 kár több kár M M A00 M M01 M A00 M02 M M01 M03 M A00 M02 M04 M M01 M03 M04 M04 A00 01 M02 M04 M04 M04 M01 A00 M03 M04 M04 M04 M02 M01 M04 M04 M04 M04 M03 M02 M04 M04 M04 M04 M04 M03 M04 M04 M04 M04 onus-malus osztályba sorolás autóbusz, teher gépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató esetén Kiindulás Megfigyelési időszak kártörténeti adata alapján 4 vagy kár 1 kár 2 kár 3 kár több kár A A00 M A00 M01 M A00 M01 M02 M03 A00 01 M01 M02 M03 M04 M01 A00 M02 M03 M04 M04 M02 M01 M03 M04 M04 M04 M03 M02 M04 M04 M04 M04 M04 M03 M04 M04 M04 M04 ONUS-MALUS díjfaktor tábla onus fokozat íjfaktor esetén 10 0, , , , , , , , , ,93 A00 1,00 M01 1,15 M02 1,35 M03 1,60 M04 2,00 A táblázat segítségével ellenőrizni tudja a évre szóló bonusmalus besorolást. A táblázat Kiindulás 2010 oszlopa a 2010-re szóló besorolást tartalmazza. A 2 6. oszlopban a évre vonatkozó új besorolása látható az aktuális megfi gyelési időszakban okozott károk számát fi gyelembe véve. enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd :00:27

4 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifatáblázat kivonat Alapdíjtáblák 38 kw alatti személygépkocsi esetén ég A ,, , , I kw-os személygépkocsi esetén ég A ,, , , I kw-os személygépkocsi esetén ég A ,, , , I kw-os személygépkocsi esetén ég A ,, , , I kw-os személygépkocsi esetén ég A ,, , , I kw feletti személygépkocsi esetén ég A ,, , , I kw-os személygépkocsi esetén ég A ,, , , I Autóbusz Minden magyarországi terület íj férőhely férőhely férőhely férőhely felett trolibusz gyéb Tehergépkocsi esetén ( 3,5 t) 29 év 30 év ég A ,, ,,, I Minden magyarországi terület íj lassú jármű, munkagép, M frsz-mal ellátott jármű pótkocsi, félpótkocsi ( 0,75 t) pótkocsi, félpótkocsi ( > 0,75 t és 10 t) pótkocsi, félpótkocsi ( > 10 t) mezőgazdasági vontató vontató Tehergépkocsi ( >3,5 t és 12t) Természetes személy ég A, ,,,,,, I Tehergépkocsi ( >12t) Természetes személy ég A, ,,,,,, I Motorkerékpár Minden magyarországi terület 29 év 30 év ég 12 kw-ig kw-ig kw-ig kw felett Segédmotorkerékpár atározott időre szóló szerződések díjai ajta avi díj ajta avi díj Személygépkocsi Lassú jármű Motorkerékpár Pótkocsi, félpótkocsi Autóbusz, Trolibusz Mezőgazdasági vontató Tehergépkocsi Munkagép Vontató Próba P rendszám Négykerekű segédmotoros kerékpár Korrekciós tábla Személygépkocsi ccm táblázat kw táblázat 850 ccm lökettérfogatig 37 kw 851 ccm-től 1150 ccm-ig 50 kw 1151 ccm-től 1500 ccm-ig 63 kw 1501 ccm-től 2000 ccm-ig 79 kw 2001 ccm lökettérfogat és afölött 101 kw Motorkerékpár ccm táblázat kw táblázat 150 ccm lökettérfogatig 12 kw 151 ccm-től 350 ccm-ig 35 kw 351ccm-től 550 ccm-ig 70 kw 551 ccm lökettérfogat és afölött 71 kw enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd :00:27

5 Abda Acsa Algyő Alibánfa Alsógöd Alsónémedi Alsónemesapáti Alsóörs Andráshida Annavölgy Apátvarasd Áporka Aszód Áta abosdöbréte ag aglyasalja agod agola aj ajna ajót akonya alatonakarattya alatonaliga alatonalmádi alatonendréd alatonfőkajár alatonfűzfő alatonkenese alatonszabadi alatonvilágos ánd ánk (ebrecen) eloiannisz erkesd ernecebaráti ezenye iatorbágy icske ocfölde ogád oncodfölde orbánya öde örcs örgönd őszénfa ucsuszentlászló udajenő udakalász udakeszi udaörs udapest A utykatelep ükkaranyos ükkszentlászló sabdi satár serénfa serkút sévharaszt sobánka solnok somád sopak söde sömör sörög sővár abas ág ány ebrecen élegyháza iósd obogókő omony orog ömös ömsöd unaalmás unabogdány unaföldvár unaharaszti unakeszi unaszentmiklós unaújváros unavarsány unavecse bes cser ger gerág gervár gyetemváros plény pöl Érd Érdliget rdőkertes Érd-parkváros sztergom tyek elnémet elsőgöd elsőlajos elsőpakony elsősima ót űzfőgyártelep algagyörk algahévíz algamácsa esztenyés izellatelep omba öd ödöllő örömböly ősfa yál yálarét yermely yirmót yód yón yömrő yöngyös yőr yőrszentiván yőrújfalu yulafirátót agyárosbörönd ajdúhadház ajdúsámson ajmáskér aláp alásztelek egyeshalom ejőcsaba erceghalom éreg ernád évízgyörk ird orány osszúhetény ottó Iklad Ikrény Inárcs Ipolydamásd Ipolytölgyes Isaszeg Iszkaszentgyörgy Józsa Juta Kádárta Kakucs Kaposfüred Kaposhomok Kaposmérő Kaposújlak Kaposvár Kaposszerdahely Káptalanfüred Károlyháza Kartal Kékestető Kemence Kerepes Kesztölc Keszü Kimle Királyszentistván Kisapostag Kisbucsa Kisherend Kiskundorozsma Kiskunlacháza Kiskutas Kismaros Kisnémedi Kisoroszi Kispáli Kistarcsa Kóka Komló Kosd Kóspallag Kozármisleny Kökény Kőszárhegy Kővágószőlős Kővágótőttős Kunsziget Lábatlan Lajosmizse Lakhegy Leányfalu Leányvár Lébénymiklós Letkés Levél Liget Lillafüred Liszó Lothárd Lovászhetény Mád Maglód Magyaregregy Magyarsarlós Magyarszék Majosháza Mályi Mánfa Mány Máriahalom Máriakálnok Márianosztra Márkó Martonfa Mátrafüred Mátraháza Mecsekjánosi Mecsekpölöske Területmeghatározó táblázat enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd 5 enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd :00: :00:27

6 Területmeghatározó táblázat Mende Ménfőcsanak Mikepércs Miklósfa Miskolc Miskolc-Mád Mogyoród Mogyorósbánya Moha Monor Monori erdő Monorierdő Mosonszentmiklós Mosonszolnok Mosonújhely Nagybörzsöny Nagykanizsa Nagykanizsa-agola Nagykovácsi Nagykozár Nagykutas Nagylengyel Nagymacs Nagymaros Nagypáli Nagysáp Nagytarcsa Nemeshetés Nemessándorháza Nemesszentandrás Neszmély Nyékládháza Nyergesújfalu Nyíregyháza Nyírpazony Nyírszőlős Óbarok Ócsa Orci Orfű Ormándlak Oros Őrbottyán Örkény Öttevény Pákozd Pálhalma Palin Paloznak Parkváros Páty Pécel Pécs Pécsudvard Pécsvárad Pellérd Penc Perbál Pereces Pereked Perőcsény Péteri Pethőhenye Pilisborosjenő Piliscsaba Piliscsév Pilisjászfalu Pilismarót Pilisvörösvár Pilisszántó Pilisszentiván Pilisszentkereszt Pilisszentlászló Pilisszentlélek Pócsmegyer Pogány Pomáz Pusztazámor Püspökhatvan Püspökszilágy Rábapatona Rácalmás Ráckeresztúr Rád Rajka Rám Remeteszőlős Romonya Salgóbánya Salgótarján Sánc Sántos Sárhida Sári Sárisáp Sárkeresztes Sárkeszi Sárpentele Sárszentmihály Simonfa Solymár Somoskőújfalu Sóskút Sóstófürdő Sóstóhegy Sukoró Surány Sülysáp Süttő Szada Szalkszentmárton Szandaszőlős Szántód Szár Szárliget Szarvaskő Százhalombatta Szeged Székesfehérvár Szekszárd Szemely Szentbalázs Szentendre Szentlőrinckáta Szentmártonkáta Szentmihály Szigetcsép Szigethalom Szigetmonostor Szigetszentmiklós Szilágy Szilasliget Szirma Szob Szokolya Szolnok Szomód Szomor Sződ Sződliget Szőkéd Szőreg Táborfalva Tahi Tahitótfalu Taksony Tápé Tápiósáp Tápiósüly Tápiószecső Tapolcafürdő Tardos Tarján Tárnok Tass Taszár Tát Tatabánya Telki Tésa Teskánd Tinnye Tóalmás Tokod Tokodaltáró Toponár Tök Tököl Törökbálint Tura Újbarok Újhartyán Újrónafő Úny Úri Üllő Üröm Üszögpuszta Vác Vácduka Vácegres Váchartyán Váckisújfalu Vácrátót Vácszentlászló Valkó Vámosmikola Vámosszabadi Vasad Vasas Vecsés Veresegyház Verőce Verseg Vértestolna Vértesszőlős Veszprém Viscosa Visegrád Vörösberény Zagyvapálfalva Zagyvaróna Zalaboldogfa Zalaegerszeg Zalaszentiván Zalaszentlőrinc Zamárdi Zebegény Zengővárkony Zsámbék Zsámbok Zselickislak Zselicszentpál Minden olyan település, amely nem került felsorolásra I enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd 6 enerali_k_szines_tarifa_2011_print.indd :00: :00:27

Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Generali-Providencia Biztosító Zrt. enerali-providencia iztosító Zrt. 2011. évi kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás díjai elhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítással kapcsolatos jognyilatkozataikat

Részletesebben

Tarifatáblázat kockázatviselés kezdete vagy azt követő időpont

Tarifatáblázat kockázatviselés kezdete vagy azt követő időpont Tarifatáblázat 2010 kockázatviselés kezdete 2010.01.01. vagy azt követő időpont Tájékoztatjuk, hogy a jogszabályváltozások folytán 2010. január 1-jével a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról

Részletesebben

Kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2012

Kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2012 Kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás tarifatáblázat kivonat 2012 Tájékoztatjuk, hogy a biztosító és a szerzõdõ között létrejövõ biztosítási jogviszonyra a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítást szabályozó

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Generali-Providencia Biztosító Zrt. enerali-providencia iztosító Zrt. 2013. január 1-jétõl érvényes kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítási díjai elhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítással kapcsolatos

Részletesebben

Pest megyei települések ABC sorrendben

Pest megyei települések ABC sorrendben Közép-magyarországi 1 / 7 Pest megyei települések ABC sorrendben Pest megye lakónépessége: 1 229 880 fı Pest megye területe: 6 390,72 km 2 Pest megye átlagos népsőrősége: 192 fı/km 2 Pest megye településeinek

Részletesebben

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében XII/a. lista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében Nem kedvezményezett kistérségekben: Alsónémedi Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest Csobánka

Részletesebben

ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete. Kistérség Település megnevezése Lakosok száma Ceglédi Kistérség Abony

ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete. Kistérség Település megnevezése Lakosok száma Ceglédi Kistérség Abony ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete Ceglédi Kistérség Abony 15 679 fő Albertirsa 11 280 fő Cegléd 38 055 fő Ceglédbercel 4 583 fő Csemő 4 186 fő Dánszentmiklós 2 728 fő Jászkarajenő 2 992 fő Kocsér 1 990

Részletesebben

Pest megyei települések listája

Pest megyei települések listája 1 Abony 15 679 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 2 Acsa 1 501 fő ÁNTSZ Váci,Szobi,Dunakeszi i Intézete Váci 3 Albertirsa 11 280 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 4 Alsónémedi 4 829 fő ÁNTSZ Dabasi-,Gyáli

Részletesebben

Budapest és Pest megye

Budapest és Pest megye Abony Acsa Albertirsa Alsónémedi Apaj Áporka Aszód Bag Bénye Bernecebaráti Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest és Pest megye Kizárólag gyermekegészségügyi ellátást végző szolgáltató

Részletesebben

Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság általános belgyógyászat Budapest VI. kerület

Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság általános belgyógyászat Budapest VI. kerület 1 / 5 Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0100 általános belgyógyászat Budapest VI. kerület

Részletesebben

Pest megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező időjárás

Pest megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező időjárás Pest megye összes településének térképe egy helyen! - Pest megye településeinek térképei, útvonaltervezővel. Pest megyei online műholdas térképek. - Pest megye Magyarország középső részén található. Északról

Részletesebben

Házhoz szállítási díjaink!

Házhoz szállítási díjaink! Kiszállítás Magyarországon Fizethet készpénzzel vagy előre utalással. 50 000 Ft alatt 50 000 Ft felett Budapest 5 000 Ft ingyenes Pest megye Budapesthez közeli települései (lásd lentebb a teljes település

Részletesebben

Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Földművelésügyi Igazgatóság Cím 1052, Városház u. 7. Telefonszám 485-6900 Levelezési cím 1364 Pf. 212. Fax: 317-6231 Ügyfélfogadási idő: Földművelésügyi

Részletesebben

A tankerületek tervezett rendszeréről. Regényi Huba előadása PMIK tanévnyitó értekezlet 2012. augusztus 23.

A tankerületek tervezett rendszeréről. Regényi Huba előadása PMIK tanévnyitó értekezlet 2012. augusztus 23. A tankerületek tervezett rendszeréről Regényi Huba előadása PMIK tanévnyitó értekezlet 2012. augusztus 23. A megújuló közigazgatási rendszer (azok alapján, ami jelenleg tudható a közöltektől való eltérés

Részletesebben

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre (A 100 hektárnál nagyobb et kezelők listája) 453 Pusztavacsi Erdészet 2378 Pusztavacs Pf.:10. 5575 Albertirsa 2,87 5,40 5576 Cegléd 96,48 6,83 5577 Ceglédbercel 35,83 5578 Csemő 405,40 1,23 5592 Dabas

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: június 1. Nysz.: 17729

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: június 1. Nysz.: 17729 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2015. június 1. Nysz.: 17729 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. június 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: május 1. Nysz.: 17625

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: május 1. Nysz.: 17625 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2015. május 1. Nysz.: 17625 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. május 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: március 1. Nysz.: 17536

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: március 1. Nysz.: 17536 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2015. március 1. Nysz.: 17536 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. március 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: április 1. Nysz.: 17571

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: április 1. Nysz.: 17571 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2015. április 1. Nysz.: 17571 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. április 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: december 1. Nysz.: 18020

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: december 1. Nysz.: 18020 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2015. december 1. Nysz.: 18020 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: július 1. Nysz.: 17751

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: július 1. Nysz.: 17751 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2015. július 1. Nysz.: 17751 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. július 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: november 1. Nysz.: 17991

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: november 1. Nysz.: 17991 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2015. november 1. Nysz.: 17991 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. november 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: október 10. Nysz.: 17942

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: október 10. Nysz.: 17942 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2015. október 10. Nysz.: 17942 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. október 10-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: június 1. Nysz.: 18499

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: június 1. Nysz.: 18499 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2016. június 1. Nysz.: 18499 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. június 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: április 1. Nysz.: 18336

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: április 1. Nysz.: 18336 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2016. április 1. Nysz.: 18336 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. április 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: május 1. Nysz.: 18415

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: május 1. Nysz.: 18415 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2016. május 1. Nysz.: 18415 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. május 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Generali-Providencia Biztosító Zrt. enerali-providencia iztosító Zrt. 2010. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai elhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos jognyilatkozataikat

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: május 1. Nysz.: 20013

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: május 1. Nysz.: 20013 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2017. május 1. Nysz.: 20013 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2017. május 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: április 1. Nysz.: 19860

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: április 1. Nysz.: 19860 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2017. április 1. Nysz.: 19860 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2017. április 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: március 1. Nysz.: 19755

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: március 1. Nysz.: 19755 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2017. március 1. Nysz.: 19755 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2017. március 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: december 1. Nysz.: 19643

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: december 1. Nysz.: 19643 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2016. december 1. Nysz.: 19643 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: július 1. Nysz.: 18556

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: július 1. Nysz.: 18556 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2016. július 1. Nysz.: 18556 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. július 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: szeptember 1. Nysz.: 19328

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: szeptember 1. Nysz.: 19328 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2016. szeptember 1. Nysz.: 19328 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. szeptember 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek csípőszűrés járóbeteg ellátás beutalási rend

Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek csípőszűrés járóbeteg ellátás beutalási rend Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek csípőszűrés járóbeteg ellátás beutalási rend 2016. 12.15. ELLÁTÁSI TERÜLET GYERMEK CSÍPŐSZŰRÉS TEVÉKENYSÉGRE Szolgáltató neve Telephely Abony Dr. Kostyán

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Generali-Providencia Biztosító Zrt. enerali-providencia iztosító Zrt. 2013. április 2-ától alkalmazandó kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítási díjtarifája elhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítással

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: augusztus 1. Nysz.: 17802

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: augusztus 1. Nysz.: 17802 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2015. augusztus 1. Nysz.: 17802 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. augusztus 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Házhoz szállítási díjaink!

Házhoz szállítási díjaink! Kiszállítás Magyarországon Fizethet készpénzzel vagy előre utalással. 50 000 Ft alatt 50-100 000 Ft között 100 000 Ft felett Budapest 10 000 Ft 5 000 Ft ingyenes Pest megye Budapesthez közeli települései

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek ortopédiai járóbeteg ellátás beutalási rend

Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek ortopédiai járóbeteg ellátás beutalási rend Abony Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet 2740 Abony, Kálvin János u. 10. Acsa Jávorszky Ödön Kórház 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Albertirsa Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet 2700 Cegléd, Törteli út

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: január 1. Nysz.: 19644

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: január 1. Nysz.: 19644 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2017. január 1. Nysz.: 19644 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2017. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek ortopédiai járóbeteg ellátás beutalási rend

Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek ortopédiai járóbeteg ellátás beutalási rend Főváros és Pest Megye ortopédia szakmán belül gyermek ortopédiai járóbeteg ellátás beutalási rend 2016. 12.15. ELLÁTÁSI TERÜLET GYERMEK ORTOPÉDIAI TEVÉKENYSÉGRE Szolgáltató neve Telephely Abony Dr. Kostyán

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: február 1. Nysz.: 19736

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: február 1. Nysz.: 19736 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2017. február 1. Nysz.: 19736 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2017. február 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Pest megye. Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók

Pest megye. Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Pest megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók 1 Abony 600 Ft/m2 600 Ft/m2 üzlet,mühely, zárt- 1,8% kerti építmény: piaci tev. után 1000Ft/év lakásbérlet, lakás: épitőip.tev.után 4000 Ft/év belterületi

Részletesebben

Pest Megyei Önkormányzat Flór Ferenc Kórház általános belgyógyászat Csömör általános belgyógyászat Kerepes

Pest Megyei Önkormányzat Flór Ferenc Kórház általános belgyógyászat Csömör általános belgyógyászat Kerepes 1 / 24 Pest Megyei Önkormányzat Flór Ferenc Kórház Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0100 általános belgyógyászat Csömör 22804-0100 általános

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Pest megye 2008. január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Pest megye 2008. január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Pest megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 Abony 1,9% 2007.01.01 700 Ft/m2 üzlet,mühely, zárt- 2008.01.01 kerti építmény:

Részletesebben

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól 19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII.

Részletesebben

Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe

Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Societatea omerciala de sigurare-reasigurare stra S.. iztosító Magyarországi Fióktelepe kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012-es naptári évre vonatkozó díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy

Részletesebben

Generali Biztosító Zrt december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

Generali Biztosító Zrt december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája 2014. december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája 1 Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos jognyilatkozataikat

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt április 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

Generali-Providencia Biztosító Zrt április 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. április 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Generali-Providencia Biztosító Zrt. enerali-providencia iztosító Zrt. 2012. évi kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás díjai elhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítással kapcsolatos jognyilatkozataikat

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: január 1-jétől. Nysz.: 21066

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: január 1-jétől. Nysz.: 21066 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2019. január 1-jétől Nysz.: 21066 2 Tartalomjegyzék Generali Biztosító Zrt. 2019. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: október 1. Nysz.: 20230

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: október 1. Nysz.: 20230 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2017. október 1. Nysz.: 20230 2 Tartalomjegyzék Generali Biztosító Zrt. 2017. október 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Pest megye. 30 mft feletti nettó árbevétel esetén 3 Albertirsa 5000 Ft/év 2% építőipari tev.: 2000 Ft/nap

Pest megye. 30 mft feletti nettó árbevétel esetén 3 Albertirsa 5000 Ft/év 2% építőipari tev.: 2000 Ft/nap Pest megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abony 600 Ft/m2 600 Ft/m2 üzlet,mühely, zárt- 1,9 % kerti építmény: piaci tev. után 1000Ft/év lakásbérlet, lakás: épitőip.tev.után

Részletesebben

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2014. február 2-ától érvényes díjtarifája Kérjük a tarifálás során

Részletesebben

Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ nemibeteg-gondozás Budapest VII.

Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ nemibeteg-gondozás Budapest VII. 1 / 7 Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0803 nemibeteg-gondozás

Részletesebben

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2014. június 25-étől érvényes díjtarifája Kérjük a tarifálás során

Részletesebben

09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00 M51 jobb pálya 26+150 01:00-05:00 M0 jobb pálya 6+400 12.00-16.00 M31 jobb 0-9 km között

09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00 M51 jobb pálya 26+150 01:00-05:00 M0 jobb pálya 6+400 12.00-16.00 M31 jobb 0-9 km között 13000/10397/9/2015.ált. 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

Generali-Providencia Biztosító Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással

Részletesebben

0100 általános belgyógyászat Budapest XVI. kerület angiológia, phlebológia, lymphológia, Budapest XIII.

0100 általános belgyógyászat Budapest XVI. kerület angiológia, phlebológia, lymphológia, Budapest XIII. 1 / 16 Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasutegészségügyi Központ) Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám)

Részletesebben

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. május hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. május hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 2015. május hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Május 1. (péntek) 09.30-11.30 Budaörs, Farkasréti u. 73. 19.00-21.00

Részletesebben

2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/8244/3/2015.ált. 2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Augusztus 01. (szombat) 09.30-11.30 Budaörs,

Részletesebben

3. számú MELLÉKLET Díjszabás megrendeléshez

3. számú MELLÉKLET Díjszabás megrendeléshez 3. számú MELLÉKLET Díjszabás megrendeléshez 2005. évi LXIV. törvény a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről (a 2011. évi LXXXVIII. törvénnyel módosított tervlapjaihoz) SZELVÉNYKIOSZTÁS Budapesti

Részletesebben

2015. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2015. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6647/6/2015.ált. 2015. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Július 1. (szerda) 10.00-12.00 Budaörs, Kinizsi

Részletesebben

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14. Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz-végállomás 8.00-16.00 6.00-18.00 Kamaraerdei

Részletesebben

2. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÉRDŐÍVEK NUMERIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER

2. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÉRDŐÍVEK NUMERIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER PEST MEGYE III. KÖRNYZETVÉDELMI PROGRAMJA 2. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÉRDŐÍVEK NUMERIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER Általános kérdések: Van-e a településnek hatályos: Környezetvédelmi programja Településrendezési

Részletesebben

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által a 2015/2016-os versenyévben indított korosztályos labdarúgó-bajnokságok hivatalos végeredményei

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által a 2015/2016-os versenyévben indított korosztályos labdarúgó-bajnokságok hivatalos végeredményei I. osztályú felnőtt bajnokság 1. Dabas-Gyón FC 30 24 5 1 80 22 47 77 2. Vecsési FC 30 19 7 4 71 21-44 64 3. Taksony SE 30 17 4 9 67 39-102 55 4. Nagykőrösi Kinizsi FC 30 14 7 9 52 42-55 48 (-1 pont) 5.

Részletesebben

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz végállomás ITON Kft. Viszonteladói

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt március 4-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt március 4-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2013. március 4-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2018. január 1-jei vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 850 cm 3 -ig

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 850 cm 3 -ig 2010-es vagy azt megelôzô kockázatviselési kezdetû szerzôdéseire A jelû díjtábla Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) Terület/kategória (természetes személyeknél lakóhely állandó lakcím alapján, nem természetes

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 201. március 21-i vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

2014. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/7512/7/2014.ált. 2014. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Augusztus 1. (péntek) 14.00-21.00 10. sz.

Részletesebben

Augusztus 2. (Péntek)

Augusztus 2. (Péntek) Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 10.00-12.00 Budaörs, Szabadság út 08.00-12.00 4-es főút Ceglédbercel és Albertirsa között 14:00-18:00 Cegléd, Kátai út 10.00-12.00 Felsőpakony, Petőfi

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Pest megye január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Pest megye január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Pest megye 2009. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abony 700 Ft/m2 üzlet,mühely, zárt- 1,9 % kerti építmény: piaci tev. után 1500

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 09. január -jei vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

Pest megye adattára. Település Vk. Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok

Pest megye adattára. Település Vk. Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok Pest megye adattára Település Vk. Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok EU csatl. Szavazó Igen Nem Nem sz. Acsa 1 Szekeres Rezső 2683 Kossuth u. 97. 1 168 457 366 290 76 802 Bernecebaráti 1 Gyenes

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: szeptember 1-jétől. Nysz.: 21353

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: szeptember 1-jétől. Nysz.: 21353 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv Hatályos: 2019. szeptember 1-jétől Nysz.: 21353 2 Tartalomjegyzék Generali Biztosító Zrt. 2019. szeptember 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

0100 általános belgyógyászat Budapest XII. kerület haematológia Biatorbágy haematológia Budajenő

0100 általános belgyógyászat Budapest XII. kerület haematológia Biatorbágy haematológia Budajenő 1 / 108 Semmelweiss Egyetem Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0100 általános belgyógyászat Budapest XII. kerület 24697-0102 haematológia

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre

Részletesebben

21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet

21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet Hatályos: 2014.03.15-21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező

Részletesebben

XXI. 3. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye Törvényhatósági Bizottsága Központi Választmányának iratai 1945, 1947, 1949-1950

XXI. 3. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye Törvényhatósági Bizottsága Központi Választmányának iratai 1945, 1947, 1949-1950 XXI. 3. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye Törvényhatósági Bizottsága Központi Választmányának iratai 1945, 1947, 1949-1950 a) Központi Összeíró és Választási Bizottságok iratai b) Névjegyzékek,, jegyzőkönyvek

Részletesebben

diktálást választották, Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település

diktálást választották, Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település Azon bekötési vízmérővel valamint a locsolási (mellék)vízmérővel rendelkező felhasználóink, akik írásbeli nyilatkozatuk alapján a diktálást választották, az alábbi táblázatban szereplő, felhasználási helynek

Részletesebben

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET Baranya megye ( kivételével) Fejér megye ( kivételével) Heves megye ( kivételével) Komárom-Esztergom megye ( kivételével) Nógrád megye ( kivételével) Vas megye ( kivételével) Zala megye ( kivételével)

Részletesebben

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság február hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság február hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. február hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Február 01. (hétfő) 10.00-12.00 Budaörs, Szabadság út 372. 14.00-16.00

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2012. naptári re elhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen

Részletesebben

Magyar joganyagok - 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet - a bonus-malus rendszer, az a 2. oldal (2) Egy biztosítási szerződéssel kapcsolatosan elért osztá

Magyar joganyagok - 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet - a bonus-malus rendszer, az a 2. oldal (2) Egy biztosítási szerződéssel kapcsolatosan elért osztá Magyar joganyagok - 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet - a bonus-malus rendszer, az a 1. oldal 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt január 1-től érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

A K&H Biztosító Zrt január 1-től érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája A K&H Biztosító Zrt. 2013. január 1-től érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája elhívjuk szíves fi gyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal

Pest Megyei Kormányhivatal 1. Aszódi járás Pest megyében az Aszódi Járási Hivatal illetékességi területe 11 településre terjed ki. A megye lakosságának 3,1 %-a él ebben a járásban. Az Aszódi Járási Hivatal illetékességi területéhez

Részletesebben

Tarifaszabályozás kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésekre

Tarifaszabályozás kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésekre 2012. január 1-jétől kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartóknak a

Részletesebben

(2) A bonus-malus rendszer az (1) bekezdés szerinti gépjármû-kategóriák vonatkozásában egy A00 alap, 10 bonus és 4 malus osztályból áll.

(2) A bonus-malus rendszer az (1) bekezdés szerinti gépjármû-kategóriák vonatkozásában egy A00 alap, 10 bonus és 4 malus osztályból áll. A pénzügyminiszter 19/2009. (X. 9.) PM rendelete a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosításról szóló

Részletesebben

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki.

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki. Bonus-malus rendelet 19/2009. (X.9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló

Részletesebben

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház angiológia, phlebológia, lymphológia, Budapest IV. kerület

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház angiológia, phlebológia, lymphológia, Budapest IV. kerület 1 / 27 Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Budapest IV.

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2017. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási

Részletesebben

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezõgazdasági vontatóra terjed ki.

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezõgazdasági vontatóra terjed ki. A pénzügyminiszter 19/2009. (X. 9.) PM rendelete a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosításról szóló

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben