Összehasonlító magánjogtörténet III. XX. századi kodifikációk A jogösszehasonlítás jelentősége A jogcsaládok magánjogi jellegzetességei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összehasonlító magánjogtörténet III. XX. századi kodifikációk A jogösszehasonlítás jelentősége A jogcsaládok magánjogi jellegzetességei"

Átírás

1 Összehasonlító magánjogtörténet III. XX. századi kodifikációk A jogösszehasonlítás jelentősége A jogcsaládok magánjogi jellegzetességei

2 a német kodifikáció A pandektisztika fejlődésében mérföldkőnek számított a német birodalmi Bürgerliches Gesetzbuch (BGB). A BGB előkészítő munkálatai 1874-ben kezdődtek. Az ekkor létrehozott Vorkommission megszabta a kodifikáció céljait és alapelveit. Ugyanebben az esztendőben került sor az Erste Kommission felállítására, amelynek tagjai 1874 és 1887 között kidolgozták a BGB első tervezetét. A tizenegy tagú bizottság munkájában, döntő szerepet játszott Bernhard Windscheid. Ebben a bizottságban a német jogot egyedül Paul von Roth ( ) müncheni professzor képviselte 1889-ig ban a tervezetet az indokolással együtt a törvényhozás nyilvánosságra hozta.

3 a német kodifikáció (2) A BGB szövegét előkészítő második bizottság 1890 és 1895 között működött, melynek tagjai között sem Windscheid, sem Jhering, sem a germanista Gierke nem szerepelt. A Zweite Kommission az Erste Kommission által előkészített tervezet szövegét csak kisebb mértékben módosította. A német gemeines Recht egyedül a családi jog egyes intézményeinek szabályozásánál kapott nagyobb szerepet. A végleges tervezet (Zweiter Entwurf), amelyhez a bizottság ülésein készült hatkötetes jegyzőkönyv kapcsolódott, közzétételére 1895-ben került sor. Ez a Tervezet a közvélemény részéről már kedvező megítélésben részesült. A Bundesrat majd a Reichstag szinte módosítások nélkül fogadta el a tervezetet. A BGB kihirdetésére az Einführungsgesetz kíséretében augusztus 18-án került sor. II. Vilmos császár kifejezett óhajára a BGB január 1-én lépett hatályba.

4 a BGB szerkezete Az Einführungsgesetz 218 cikkelyből áll. Tartalmát tekintve több jogterületet, így a nemzetközi magánjogot szabályozza. Több cikkelyben (3., 55. és 218.) rögzíti a kodifikációs elvet (Kodifikationsprinzip). A 2385 paragrafusból álló BGB első könyve ( ) az Általános Részt, a második könyv ( ) a kötelmi jogot, a harmadik könyv ( ) a dologi jogot, a negyedik könyv ( ) a családi jogot, az ötödik könyv ( ) pedig az öröklési jogot szabályozza. Az Általános Részben található többek között a természetes és jogi személyekre vonatkozó szabályozás, a dologosztályozás, a jogügyletekre vonatkozó részletes szabályozás, valamint az elévüléssel és a jogok gyakorlásával kapcsolatos rendelkezések ezek élénk vitát váltottak ki, sokan úgy vélték, hogy azok inkább a jogi stúdiumok, mind a törvénykönyv részei.

5 generálklauzulák A BGB életbe léptetése után a kódex és a gyakorlati élet követelményei egyre távolabb kerültek egymástól. Novellák, kiegészítő törvények, jogszolgáltatás és a jogtudomány vitték közelebb a magánjogi szabályokat a változott körülményekhez. Ettől függetlenül az első két évtizedben a fogalmakhoz ragaszkodó jogi pozitivizmus volt jellemző a német birodalom joggyakorlatára. Ezzel szemben az ún. szabadjogi iskola és érdekkutató irányzat igényelte, hogy a bíró hajlékonyabban igazodjék a törvényekhez. Következmény lett, hogy az ún. generálklauzulák (általános elvek) egyre nagyobb jelentőségűek lettek, az általános elvekből történő kiindulás egyszerűsített eljárást tett lehetővé, ugyanakkor a jogi garanciák érvényesülésére (joghoz kötöttség) rosszul hatott, és a nemzetiszocialista igazságszolgáltatásban visszaélésekre vezetett. A BGB-ben található ún. generálklauzulák (138., 157., 226., 242., 826. ), tehát nem közvetlenül a hatályba lépést követően jutottak kiemelkedő szerephez a jogalkalmazásban. Ezek közül is különös jelentőséghez jut a ban szabályozott Treu und Glauben.

6 a BGB jellemzése A BGB hatályba lépésével a pandektajog megszűnt élő, hatályos jog lenni. A pandekta-rendszerre épülő kódex megalkotása a német jogtudomány kimagasló teljesítménye volt, amely nemcsak közvetlenül, de a BGB útján közvetve is jelentős befolyással volt a kontinentális (és több tengerentúli) jogrendszer fejlődésére. A civiljog európai művelőinek munkásságára az újkor második felében eltérő mértékben, de összességében meghatározó jelleggel nyomta rá bélyegét a német jogtudomány. (Schwarz András Bertalan: das BGB ist die juristische Rechenmaschine par excellence, Isele: juristische Filigranarbeit von außergewöhnlicher Präzision, Gmür: das Privatgesetzbuch mit der präzisesten, konsequentesten Rechtssprache vielleicht aller Zeiten. )

7 a svájci fejlődés Svájc szövetségi államberendezkedéséből következően a törvényhozás joga 1874-ig nem a szövetség, hanem az egyes kantonok hatáskörébe tartozott. A bécsi kongresszus után a magánjog kantonális szinten került kodifikálásra. E kódexek többsége a Codex Maximilianeus Bavaricus civilishez hasonlóan egy-egy szerző műve volt. Az egyes kantonális magánjogi kodifikációkat három csoportba lehet sorolni. A genfi csoporthoz tartozó kantonokban a kodifikációnál a francia Code civilt tekintették modellnek. A berni csoport kantonjai kódexeinek szerkesztői az osztrák polgári törvénykönyvet, az ABGB-t tekintették példaképüknek. A zürichi csoporthoz tartozik a zürichi magánjogi törvénykönyv ( ), a schaffhauseni magánjogi törvénykönyv ( ) - A zürichi magánjogi törvénykönyv a magánjog területén a XIX. század kiemelkedő kodifikációs teljesítményei közé tartozik. E kódex jelentős befolyással volt a svájci kötelmi jogi törvényre (OR) és az 1907-es svájci polgári törvénykönyvre (Schweizerisches Zivilgesetzbuch, ZGB).

8 Schweizerisches Obligationenrecht A Svájc egész területén hatályos svájci kötelmi jogi törvényt (Schweizerisches Obligationenrecht, OR) június 14-én fogadták el, és június 30-án lépett hatályba. (A zürichi polgári törvénykönyv elsőként Svájcban a monista koncepciót követte. Ennek jele többek között az, hogy a törvénykönyv negyedik, a kötelmi jogot szabályozó része (Forderungen und Schulden) az akkor ismert kereskedelmi társaságokra vonatkozó szabályokat is magában foglalta.) Az OR-ben a kereskedelmi jog és az értékpapírjog is szabályozásra került, követvén ezzel a monista koncepciót. A ma hatályos formájában 1186 artikulusból álló svájci kötelmi jogi törvény öt részből áll: a kötelmi jog általános részét is magában foglaló általános rendelkezések (Allgemeine Bestimmungen), az egyes szerződési jogviszonyok (Die einzelnen Vertragsverhältnisse), a gazdasági társaságok és a szövetkezetek (Die Handelsgesellschaften und die Genossenschaften), a kereskedelmi jegyzék, a cégjegyzék, a kereskedelmi könyvvitel (Handelsregister, Geschäftsfirmen, kaufmännische Buchführung) és az értékpapírok (Die Wertpapiere). Az OR-ben számos római jogi elem található, amely részint a francia Code civil, részint a német pandektatudomány hatásának eredménye.

9 Schweizerisches Zivilgesetzbuch A svájci polgári törvénykönyvet (Schweizerisches Zivilgesetzbuch, ZGB) 1907-ben fogadták el, és 1912-ben az OR módosított változatával egyidejűleg lépett hatályba. A ZGB megalkotásához is alkotmánymódosításra volt szükség, amely felhatalmazta a svájci államszövetséget a magánjog teljes anyagának kizárólagos szabályozására. A ZGB-t kizárólagosan a germanista Eugen Huber szerkesztette. A ZGB bevezetésből, négy részből (összesen 977 artikulusból) és zárócímből áll, amely 251 artikulusban a ZGB időbeli és területi hatályát szabályozza. A svájci polgári törvénykönyv négy része a következő: személyi jog (Das Personenrecht), családi jog (Das Familienrecht), öröklési jog (Das Erbrecht), dologi jog (Das Sachenrecht). (A törvény szövege szerint a kötelmi jog OR mint ötödik rész kapcsolódik a dologi jogi részhez.)

10 Schweizerisches Zivilgesetzbuch (2) A svájci polgári törvénykönyv sajátja a francia, az osztrák és a német magánjogi hagyományok és kodifikációk kiegyensúlyozott szintézise. A német BGB-vel összehasonlítva jellemzője a ZGB-nek a könnyen érthető és szemléletes nyelvhasználat, valamint az, hogy a törvény lehetőség szerint kerüli a csak a jogászok számára érthető fogalmakat és az absztrakt jogtechnikát. A ZGB nevezetes 1. artikulus (2) bekezdése fölhatalmazza a bírót, hogy törvény vagy szokásjogi szabályozás hiányában úgy járjon el, mintha törvényhozó lenne: amennyiben törvény szerinti rendelkezést nem tud alkalmazni, akkor a bírónak a szokásjogot kell követnie, amennyiben vonatkozó szokásjog nincsen, akkor a szabály szerint úgy kell döntenie, ahogy azt törvényhozóként tenné. ( Kann dem Gesetze keine Vorschrift entnommen werden, so soll der Richter nach Gewohnheitsrecht und, wo auch ein solches fehlt, nach der Regel zu entscheiden, die er als Gesetzgeber aufstellen würde. )

11 Codice civile Új korszakot nyitott a polgári törvénykönyvek történetében az új, 1942-es olasz Codice civile, amely szakított a korábbi kódex francia modellt követő rendszerével, s ezenkívül a kereskedelmi jogot is magában foglalja, hatályon kívül helyezve az 1882-es kereskedelmi törvénykönyvet. Az 1865-ös Polgári Törvénykönyvvel szembeállítva az 1942-es olasz kodexből kitűnik, hogy kevésbé befolyásolták individuális nézetek, például a tulajdonjogban amelyben a szociális vonatkozásokat hangsúlyozták és a munkajogi törvényalkotásban. Jóllehet az új olasz polgári törvénykönyv nem tartalmaz Általános Részt, az a német pandektisztika hatására az olasz polgári jog tudományában, a doktrínában is elfogadott. A 2969 artikulusból áll, hat könyvre tagolódik. Főképp csak a politikai rendszer változásai következtében végrehajtott módosításokkal máig érvényben van.

12 északi kodifikációk Nemzeti kodifikációk viszonylag korán jelentkeztek az északi területeken ezeken keresztül a jogot az egyes nemzeteken belül egységesítették, azonban egyidejűleg a többitől el is választották ez egy sajátos jogkör kialakulásához vezetett: Dániában a kodifikációra 1683-ban (Danske Low), Norvégiában 1687-ben (Norske Low), Svédországban és Finnországban 1734-ben (Sveriges Rikes Lak) került sor. Ezen törvények az ALR-hez hasonlóan köz- és magánjogot is tartalmaztak.

13 skandináv jogkör Eltérések a kontinentális fejlődéstől: A római jog és ius commune viszonylag kisebb hatása a törvénykönyvek elsősorban a helyi szokásjogra és középkori jogkönyvekre támaszkodnak. A ius commune hatása csak lassan, a XVIII. századtól erősödött meg a svéd felsőbíróságok hatására, ahol a kontinensen végzett bírák tevékenykedtek. (Ez lehetővé tette majd a német pandektisztika nagy befolyását a XIX. században) A hazai jogtudomány hiánya a XVIII. századig a jogtudomány kis hatással volt a jogrendre. (De: Grotius, Pufendorf)

14 skandináv jogkör Történeti jellemzők: A hazai jog viszonylag korai írásba fektetése törvénybefoglalás által határokon átívelő egységesítés a XIX. században nem jönnek létre modern kodifikációk csak egyedi magánjogi törvények A bírói jog nagy szerepe 1750 óta a jogtovábbképzésben megnőtt a bíráskodás szerepe az elavult kodifikációk továbbfejlesztése mindmáig bírói úton történik: kiterjesztő értelmezés, analógia, törvényrontó szokás kimondása a régi törvénykönyvek rendelkezései továbbélnek, de csak a hozzájuk kapcsolódó bírói ítéletekkel együtt értelmezhetők a jogszolgáltatás jelentős szerepe bizonyos hasonlóságot mutat a common law-hoz, de mindig fennmaradt egy bizonyos törvényhez kötöttség (kevert, bírói- és törvényi jog) az egyedi törvényeket, mint új jogi gondolatok megtestesítőit is tekintik, és általánosítva az addigi bírói gyakorlat megváltoztatásához is segítségül hívják óta a jogtudomány nagy befolyása a jogfejlődésre és a bírói gyakorlatra pluralisztikus jogforrástan kifejlesztése: Törvényhozás, bírói gyakorlat és jogtudomány (sőt törvénytervezetek is) együttesen járulnak hozzá a jogtovábbképzéshez.

15 a nemzetköziség nyomai A XIX. században természetesen nem szakadtak meg a kapcsolatok az egyes nemzetek jogászai, jogtudósai között. A jog és a jogtudomány elnacionalizálódásának voltak bizonyos határai. a. Ezek közül a francia jog jelentős hatását kell megemlíteni Európa azon területein, ahol a napóleoni birodalom bukása után is érvényben maradt. Európa liberálisai számára is a francia magánjog volt az ideális jog. A Code bevezetésre került minden országban, amely közvetve vagy közvetlenül Napoleon uralma alá került (Itália, Belgium, Hollandia, Rajnabalparti Németország, Lengyelország). Napoleon bukása után nem mindenütt vetették el. Spanyolországban és Portugáliában is hatással volt a jogfejlődésre - kialakult egy sor olyan nemzeti magánjog, amely a francia jogra épült.

16 a nemzetköziség nyomai (2) b. A XIX. század második felében a német pandektisztika volt az a tudomány, amely a magánjog általános elméleteként szerte Európában jelentőségre tett szert. c. A nemzetek fölötti jogi kapcsolatok szükségessége nyilvánult meg egy új tudományág, a jogösszehasonlítás megjelenésében is. Tulajdonképpen a nemzetek fölötti jogászi együttműködés új formája valósult meg ezzel, különösen a modern gazdasági jog területén.

17 a jogösszehasonlítás kezdetei A nemzetek fölötti jog elvesztése, a jogtudomány nemzeti törvénykönyvekhez kötöttsége a kor jogászainak egy része szerint alaptalan korlátozása volt a jogi tudásnak. Egyes francia jogászok már a XIX. század elején is felléptek ezen helyzet ellen, s a kiutat ebből a helyzetből a külföldi jogok tanulmányozásában látták. Egy új tudományterület alakult ki lassan, a législation comparée. A század 2. és 3. decenniumában először francia, belga és német tudósok kezdeményezték, míg a század közepére általános elismerést nyert egész Európában.

18 szerep a törvényhozásban Leginkább a törvényhozás területén volt megfigyelhető, hogy a mégoly nacionalista szellemiségű államok sem zárkózhattak el más országok jogi tapasztalatainak figyelembevételétől. A XIX. század jogalkotói ugyanis egy sor olyan új jogpolitikai problémával kerültek szembe, melyek megoldása nem mindig lehetett eredményes egy teljesen eredeti, nemzeti szabályozás kidolgozásával. A magánjog területén elsősorban az iparszabadság bevezetése és az iparosodás állította olyan feladatok elé a törvényhozókat, melyek megoldásánál a jogösszehasonlításnak döntő szerep juthatott. Számtalan példa mutatja, hogy a XIX. és XX. században szinte nem jött létre nagyobb törvénymű anélkül, hogy a jogalkotási folyamat valamely szakaszában a jogalkotók ne hasznosították volna más országok tapasztalatait az adott jogterület szabályozásában.

19 législation comparée Fentiekből látszik, hogy a législation comparée elnevezés a kezdeti időkre szerencsésebb és jobb, mint a magyar jogösszehasonlítás, vagy a német Rechtsvergleichung. Ugyanis előtérben a külföldi törvényhozás tanulmányozása állt. A jogtudomány inkább háttérbe szorult, elsősorban könyvismertetésekben jelent meg. A külföldi jogszolgáltatást kezdetben alig érintették, ez csak később került előtérbe. A más nemzetek törvényei közül elsősorban azok váltották ki a másik nemzet jogászainak érdeklődését, melyek új problémákat és jogterületeket tárgyaltak: ezzel a saját jogpolitikát, a saját törvényhozás jobbítását kívánták szolgálni. Laboulaye: La comparaison des lois étrangères est une étude de législation bien plus encore que de jurisconsulte.

20 législation comparée (2) Elsődlegesen azok a törvények és törvényjavaslatok voltak érdekesek, melyek új megoldásokat hoztak. pl. a kereskedelmi jog területén: részvény- és vasúti jog. a magánjogban: jelzálog- és ingatlanjog. A magánjog központi intézményeinek összehasonlító vizsgálata (pl. képviselet, vételi jog) még hiányoztak. Ugyanakkor a magánjogon kívül nagyon széles volt a tematikus és földrajzi paletta: minden közjogi jogág és a büntetőjog is tárgyalásra került, skandináv és orosz törvények éppúgy, mint más európai államokéi, nagy volt az érdeklődés a brit és amerikai megoldások iránt. A régi ius commune határai végképp leomlottak.

21 folyóiratok Az új tudományterületnek számos folyóiratot szenteltek a XIX. század folyamán: Thémis (1819) Revue étrangère de législation et d'économie politique (1834) Revue de droit francais et étranger (1844) Revue de législation et de jurisprudence (1832) Kritische Zeitschrift für Rechtswissenschaft und Gesetzgebung ( Mittermaier, Zachariae) Zeitschrift für Vergleichende Rechtswissenschaft (1878) Blätter für für vergleichende Rechtswissenschaft und Volkswirtschaftslehre (1894) Revue der droit international et de législation comparée (1869) Ugyanakkor az elsősorban hazai joggal foglalkozó folyóiratok is egyre gyakrabban foglalkoztak a külföldi jogalkotással.

22 tanszékek - intézetek Az első tanszékek Franciaországban jöttek létre Lajos Fülöp alatt ban Lyonban egy összehasonlító jogi intézetet alapítottak. Nagy-Britanniában 1869-ben Oxforban létrehoztak egy tanszékat Historical and Comparative Jurisprudence néven Henry Sumner Maine számára. Németországban elsőként Josef Kohler volt a jogösszehasonlítás legfőbb szorgalmazója. Az egyetemeken külön tanszékek a XX. század első szakaszában jelentek meg: 1913 Kiel, 1915 München, 1917 Heidelberg Kaiser-Wilhelm-Institut für ausländisches und internationales Privatrecht - Ernst Rabel

23 tudós társaságok A XIX. század második felében tudományos egyesületek is létrejöttek a jogösszehasonlítás támogatására. Anglia: Society for Comparative Legislation (1898) Franciaország: Société de Législation Comparée (1869) Németország: Internationale Vereinigung für Vergleichende Rechtswissenschaft (1894) Magyarország: A Magyar Jogászegylet Összehasonlító Jogi Szakosztálya (1936) 1900 az első nemzetközi konferencia Párizsban Edouard Lambert, Raymond Saleilles: A jogösszehasonlítás célja kiszűrni a sajátos intézményekből egy közös lényeget, vagy legalábbis megjeleníteni a további közelítés szempontjait, a formák nyilvánvaló sokszínűsége mellett az egyetemes jogélet alapvető azonosságát.

24 szemléletváltás A XX. század elején azonban megváltoztak az összehasonlítás céljai és munkamódszerei. Belátták, hogy nem elég pusztán külföldi törvényeket tanulmányozni, hanem figyelembe kell venni a jogtudomány eredményeit és a törvényeket alkalmazó gyakorlatot is, vagyis a másik ország(ok) teljes jogi kultúrájára figyelemmel kell lenni. A jogtörténeti kérdésfeltevésekre is figyelmet kell fordítani: egyrészt a nemzeti jogi kultúrák háttereként, másrészt a korábbi időszakok problémamegoldásainak közvetítőjeként.

25 szemléletváltás (2) A szemléletváltás azt is jelentette, hogy nem csak az éppen megoldandó kérdésre kell koncentrálni, hanem a magánjog valamennyi problémáját vizsgálni kell, azokat is melyek a hagyományos magánjogi területek körébe tartoznak. A cél az lett, hogy állandóan felmerülhető kérdések lehetséges megoldásairól kapjanak képet a jogászok. Olyan áttekintést kell szerezni, amelyből akár a civilizált népek egy közös magánjoga is kialakítható. Saleilles idővel a fenti gondolatot oda fejlesztette, hogy a jogösszehasonlítás révén a jogászok olyan megoldásokat deríthetnének fel, melyekre az egyes nemzetek jogászai saját joguk nyílt kérdéseinek megoldása során, mint egy nemzetek fölötti jogra nyúlhatnának vissza: A törvényhozások véletlenszerű különbözőségeit lassan ki lehet küszöbölni és ezáltal egy droit commun de l umanité létrehozása is lehetséges.

26 a XX. század első fele 1924-ben jött létre - hágai székhellyel - az összehasonlító jog nemzetközi akadémiája, melynek elsődleges célja az immár rendszeresen megrendezésre kerülő kongresszusok előkészítése, lebonyolítása volt ban alapította meg a Népszövetség a magánjog egységesítésével foglalkozó szakosított intézetet, az Unidroit-t. Az összehasonlító jogi kutatások eltávolodtak az univerzális történeti megközelítéstől, egyre inkább a konkrét jogi megoldások kutatására összpontosítottak, melyeket azonban egyre inkább a mai értelemben vett összehasonlító jogi szemlélettel, módszerrel vizsgáltak.

27 a XX. század első fele (2) A nagy áttörést a common law felfedezése jelentette: ez nem csak a kontinentális jogok keretei közül való kilépést jelentette, hanem a törvényi összehasonlítástól való eltávolodást is. Bebizonyosodott, hogy teljességgel különböző jogrendszerek intézményeinek összehasonlítása is lehetséges - az összehasonlítás igazi alapja a funkciók és a jogpolitikai igények azonossága, mely a dogmatikailag igencsak eltérő megjelenési formák alól megszabadítható, felszínre hozható. Nem csak a civil law - common law ellentétpár oldódott fel, de lehetővé vált a távol-keleti vagy épp - a második világháború után - a szocialista jogoknak a vizsgálódás körébe való bevonása is.

28 csoportosítások A jogtudományban többször történtek próbálkozások a jogrendszerek kisebbnagyobb csoportba történő besorolására. A csoportosítás mindig feltételez valamilyen szempontot, amely a csoportosítandó elemek közül legalább kettőben megegyezik. A jogcsoport-képzés idővel nem elégedett meg egy ilyen tényező figyelembe vételével, a nagyobb hatású teóriák általában több szempontot vizsgáltak. Az ilyen rendszer felállítása elméleti rendszeralkotási feladat, mely nem csak felosztja, áttekinthetővé teszi a jogrendszerek tömegét, de a jogösszehasonlító kutatást is meg tudja könnyíteni.

29 jogcsaládok Az összehasonlító mozgalom kulcsszavaként jött létre azért, hogy a világ már kialakult (történelmileg egykor formálódott vagy ma is fennálló) jogrendszerei utólagos feltérképezésében valaminő közbenső csoportképző kategóriára leljenek az egyes rendszerek s azok összessége (teljes halmaza, változatossága) között. A jogcsaládokról szóló, a jogösszehasonlítás elmélete által kidolgozott tan alapjában véve több kérdés megválaszolására törekszik: lehetséges-e a jogrendszerek gazdagságát viszonylag kevésbé nagy csoportokba (jogkörök, jogcsaládok) rendezni? milyen szempontok szerint történhet meg egy ilyen rendezés? miként, mely szempontok szerint dönthetjük el, hogy ez vagy az a jogrendszer valójában melyik jogcsaládhoz sorolandó?

30 nehézségek A besorolási, rendszerezési kísérletek nem tekinthetnek el attól, hogy az egyes jogcsaládokat a jogágak anyagi és időbeni relativitásának elfogadásával szemléljék. az összehasonlító jogtudomány elsődlegesen a magánjogra összpontosít, a jogcsaládokba sorolást a magánjogi megközelítés határozza meg. egy-egy nemzeti jogrendszer azonban gyakran más jogcsaládba sorolható, ha a közjogi, s más jogcsaládba, ha a magánjogi intézményeket vizsgáljuk. sőt: a magánjog nagy területein belül is vannak eltérések: a vagyoni viszonyok joga és a családjog, az öröklési jog más-más jogcsalád jellemzőit hordozhatja. ez szorosan kötődik az időbeni relativitás alapelvéhez is a jogcsaládi besorolásnál az adott jogrendszer történeti fejlődését, változásait is vizsgálni kell: az összehasonlító jogtörténet vagy az úgynevezett vertikális jogösszehasonlítás más, eltérő jogcsaládokat szemlél, s törekszik megismerni, mint a csak modern, élő jogrendszerekre vonatkozó vizsgálódások.

31 egytényezős felosztások Lévi-Ullmann elképzelése, amely a jogforrások különbözősége alapján kontinentális, angolszász és iszlám jogcsaládokra osztotta a világ jogrendszereit. Esmein földrajzi felosztása római, germán, angolszász, szláv és iszlám jogcsaládokra, Sauser-Hall a rasszhoz kötődő felosztása indo-európai tovább bontva: hindu, iráni, kelta, görög-latin, germán, angolszász, lett-szláv alcsoportokra szemita, mongol és civilizálatlan jogokra), Martinez Paz fejlődéstani felosztása a szokásjogi, római jogi, kánonjogi gyökerű, valamint modern demokratikus jogokra.

32 többtényezős felosztások René David már több ismérv alapján állította fel jogcsaládrendszerét. A tényezőket ideológiai (vallási, politikai, gazdasági, filozófia és a társadalmi rend által meghatározott) és technikai ismérvek kategóriájába sorolta. Három fő jogcsaládot (rómaigermán, common law és szocialista) különböztetett meg, amely mellett külön helyet kaptak a vallási jogok és az afroázsiai törzsi jogok.

33 többtényezős felosztások (2) soktényezős rendszerként kell említeni Constantinesco felfogását, amely nem kevesebb, mint nyolc tényezőt vesz szemügyre (jogi koncepció, államfelfogás, a jogértelmezés és a bíró helyzete, gazdasági berendezkedés, jogforrások stb.) Schnitzer a kultúrtörténeti iskola képviselőjeként a csoportosítás során kultúrkörök alapján csoportosított (primitív népek, a Földközi-tenger antik kultúrnépei, euro-amerikai, római-germán, afroázsiai és vallási népek jogköre).

34 jogkör-elmélet Zweigert-Kötz 1. A jogkörök meghatározása során elsődleges szempont, hogy mely (anyagi) jogi szabály rendszer szerint szeretnénk jogcsoportokat lehatárolni. elképzelhető, hogy egyes jogrendek polgári jogi szabályai és alkotmányjogi, vagy büntetőjogi normarendszere két különböző jogkörbe sorolható. így Zweigert és Kötz elsődleges szempontnak a tárgyhozkötött relativitást tekinti ( materiebezogene Relativität ). 2. Második alappont az időbeli relativitás ( zeitliche Relativität ) figyelembe kell venni a fejlődést is a fejlődés olyan változást is előidézhet, hogy a komparatista a korábbi jogkörök rendszerét átrendezve egy egészen új jogkört határol le: más-más korokban tehát az időtől relatív függésben egészen eltérő jogkör-rendszert lehet megállapítani, mint azt a csak az élő, modern jogokra reflektáló összehasonlító jog teheti

35 jogkör-elmélet Zweigert-Kötz (3) 3. A jogkör-képzés harmadik, lényeges előfeltevése, hogy a jogrendek egyes rendelkezései, vagy normacsoportjai rendelkeznek bizonyos sajátos stílusjegyekkel. Így a feladat az, hogy ezen stílusjegyek alapján a jogrendek rendelkezéseit az egyes kialakított jogkörökbe soroljuk. Zweigert és Kötz öt stílusjegyet különböztet meg, aminek alapján a jogkörök lehatárolása megtörténhet. Ezen stílusjegyek szerepe relatív, nem szükséges minden jogkör esetében az összes tényezőt átvizsgálni. Mindig azokat kell figyelembe venni, melyek a bennük rejlő különbözőség jelentősége alapján jogkörök körülhatárolására alkalmasak. Ezek a tényezők együttesen határozzák meg egy-egy jogrendszer stílusát, s lehetővé teszik, hogy a különbözőséget meghatározó egyes tényezők relatív súlya alapján elkülönítsék, csoportosítsák, rendszerezzék, besorolják valamilyen jogcsaládba, jogcsoportba azt.

36 stílusjegyek a jogrendszer történeti eredete, gyökerei, s fejlődése, a jogrendszerben uralkodó módon megjelenő jogászi gondolkodási mód, a különösen jellemző jogintézmények, a jogforrások fajtái és azok értelmezése, az ideológiai tényezők.

37 jogcsaládok - jogkörök Zweigert és Kötz nyolc nagy jogcsalád-kategóriát használ: római jogcsalád, német jogcsalád, északi jogcsalád, a common law jogcsaládja, a szocialista jogcsalád, a távol-keleti jogcsalád, az iszlám jogcsalád a hindu jogcsalád.

38 1. a történeti tényező történelmi egyediségük alapján nyilvánvaló egyes jogkörök, mint pl. a common law különállása. a common law-ban, a jog mindig létező, az államot megelőző tényező volt, s hosszabb időn keresztül unilineárisnak volt nevezhető a fejlődése. Egyedisége megmutatkozott: a bíróságok tevékenységéhez kötöttségben (bírák alkotta jog case law) a precedens-rendszer (rule of precedents), melyből kifolyólag a törvényhozás (statutes) szerepe az utóbbi néhány évszázadig nem volt jelentős az eljárást alapító writ-ek rendszere, equity-jogszolgáltatás, az eljárásjog elsődlegessége az anyagi jog felett. bíróságokhoz kötött jogászrendben zárt bírói társadalom jogtalálási hatalommal felruházva sajátos jogforrási helyzet (BÍRÓI JOG törvény jogi könyvek)

39 a történeti tényező (2) A kontinentális jogokon belül is problémát okozhat a jogkörök közötti határvonal meghúzása: Egy jogkörként kezelhetők-e a római jogi alapú jogrendek (a francia Code civil, mint anyajog együtt a többi származékos jogrenddel) és a germán jogok (Németország, Ausztria, Svájc és származékos jogrendjeik), vagy szükséges-e a különválasztás? Az első álláspont alátámasztható lenne azzal, hogy az említett jogrendek közös gyökerekkel rendelkeznek. Ezzel szemben fel kell hívni a figyelmet, hogy a közös eredet jelentőségét veszti, ha későbbi hatások befolyásolják a fejlődés irányát. Az említett jogrendek esetében tény az, hogy a Code civil világméretű recepciós hatása Németország, Ausztria és Svájc esetében elmaradt, utóbbi nemzetek esetében viszont a pandektisztika befolyása közös alapot teremtett. Ezért az európai kontinensen belül, a külön sajátosságot mutató skandináv jogkör mellett, elkülönítjük a romanista (római) és a germán jogköröket.

40 2. jogászi gondolkodásmód Az angolszász és a kontinentális jogászi gondolkodásmód között evidens a különbözőség. A common law kezdetektől esetjogi alapú, a kontinentális fejlődés az absztrakt normaalkotás általi kodifikációk irányába mutatott. A tudomány az angol területeken alapvetően bírókra épül, a kontinensen inkább skolasztikus, vagyis az angolszász nagy jogászok mind bírák, a kontinensen professzorok voltak. A common law jogászok mindig támadták az általánosító, absztraháló törekvéseket, a kontinensen kapaszkodót mindig a rendszeralkotásban találunk. Az angol bíró csak akkor dönt, ha az alapul szolgáló helyzetet az élet megteremtette, azaz empirikus és egyben improvizatorikus. A kontinetális jogász előre tervez, és lefekteti az absztrakt normában rejlő jogot.

41 jogászi gondolkodásmód (2) A precedens-rendszer sajátos gondolkodási módot fejlesztett ki: Az anglo-amerikai jogász az esetből kell hogy kiinduljon. Az eldöntendő esetet pontosan analizálnia kell, és más hasonló esetekkel kell összehasonlítania, melyek korábbi döntésekben, precedensekben kerültek eldöntésre. Ha ugyanazokat a tényállási elemeket találja abban, úgy a precedens ratio decidendijét fogja keresni, és az alapján dönti el az új esetet. Ha nem találnak megfelelő precedenst vagyis a kontinentális tan értelmében joghézag áll fenn akkor az common law-bíró egy olyan szabály szerint ítél, melyet ő maga, mint igazságosat és célszerűt állít fel. Ilyenkor az authorities kiválasztásánál, melyeket figyelembe vesz, meglehetősen szabadon járhat el: ilyen esetekben a római jog szabályaira vagy egy jelentős külföldi szerzőre (mint az pl. Pothier) is szívesen nyúltak vissza az angol bírák. Döntő az, hogy a bíró ítélete alapján egy igazságos, célszerű és meggyőző megoldás jöjjön létre.

42 jogászi gondolkodásmód (3) Az angolszász oldalról szívesen jellemzik a modern kontinentális jogászok módszerét úgy, hogy a kontinentális jogász a normából indul ki és az alá rendeli a jogesetet, míg az európai angolszász empirikusan jár el és ilymódon a jogesetből képezi induktíve a szabályt. Bizonyos, hogy a kontinentális jogászok gondolkodásmódjában az újkor első századai folyamán változás állt be a skolasztikus kazuisztika ellenében. Míg a skolasztika az egyes szöveghelyekkel dolgozott, addig a későbbiekben az egyes szöveghelyekből alapelveket képeztek, és ezeket alkalmazták ezután az esetek megoldásához. Ez az átalakulás a modern kodifikációknak s ugyanakkor a XIX. századi német pandektisztika módszerének is az egyik belső előfeltétele volt.

43 jogászi gondolkodásmód (4) Az angolszász és a kontinentális jogi gondolkodás között az utóbbi időben azonban egyre inkább megfigyelhető egy bizonyos hangsúlyeltolódás. A common law területen is beszüremkedik az absztrakció iránti igény, a statute law egyre növekvő szereppel bír. A kontinentális jogrendekben pedig megfigyelhető egyfajta korlátozott precedensrendszer meghonosodása, a bírósági jogalkalmazás értelmezési lehetőségeinek kiszélesedésével az tényleges jogforrássá válik (pl. az egyes legfelső bírói szervek joggyakorlatot egységesítő szerepének növekedése egyfajta limitált esetjogi rendszert jelent a jogi valóság szemszögéből a XX. század kezdetétől)

44 3. sajátos jogintézmények Egyes jogintézmények olyan egyedi sajátosságokkal bírnak, hogy jogkör képzését alapozhatják meg. a common law jogkörben ilyen intézmény az agency vagy a trust, a romanista jogkörből ide sorolható pl. a törvényes családi köteléket védő normák rendszere, a germán jogkörből pl. a generálklauzulák, a culpa in contrahendo felelősség, a telekkönyvi rendszer.

45 jogosultságok Angliában a jog nem körültekintően csoportosított és rendszerezett jogok összessége, amely azt tükrözné, hogy hajdanán milyen rendet tartottak természetesnek. A common law nem tekinti a jog alanyát jogilag hiteles és irányadó szuverenitásnak, aki rendelkezik a jogilag megalapozott igények egyéni jogosultságok formájában történő érvényesítésének lehetőségével nem ismerik az alanyi jog fogalmát. Az angol jogrendszerben a pereskedő állíthatja azt, hogy keresete van egy jogi vagy természetes személy ellen, és azt is, hogy jogi érdeke vagy elvárása van. Azt azonban nem állíthatja, hogy joga van, mint állampolgárnak a sikerre. A jogérvényesítés lehetősége a keresetindítási jogosultsághoz kötött. Keresetindítási jogosultság: azon tények összessége, amelyek szükségesek, hogy alátámasszák a keresetet tehát senkinek nincs jogosultsága, hacsak nem bizonyítható a keresetindítás joga. A jogok létesítésének feltétele a keresetindítás jogosultsága = a kereset kiindulópontja nem a jog, hanem a jogsértés.

46 jogosultságok (2) A kontinentális jogban ezzel szemben a jogtudomány vizsgálódásának központjában a jog, pontosabban az egyéni jogosultság (alanyi jog) áll. Az egyéni jogok a társadalom jogi lelkiismeretét visszatükröző jelenségként jelennek meg. Kontinentális jogászok elismerik az alanyi jog terminus technicus szerepét a jogi érvelésben. A nemzeti polgári kódexekben a hangsúly a jogokon van, míg a kereset alaki szabály az eljárásban.

47 4. jogforrások és azok értelmezése Evidenciaként elfogadott: a szokásjog uralma a common law országaiban az írott jog elsődlegessége a kontinensen. Az angol jog bírói jogként fejlődött. Rómához hasonlóan a törvényhozás inkább csak egyedi kérdéseket érintett; legalábbis ez érvényes a XIX. század közepéig. A jogfejlődés fontos összetevői emellett a fejlődés fő idejében (a XII-XV. század között) az ún. writs voltak. A writ (breve) nem volt más, mint a király irásbeli parancsa a sheriff (egy grófság elöljárója) vagy egy másik bíró felé, bizonyos intézkedések megtételére, pl. a királyi bíróság elé való idézésre. A writek számára a kancellária formulárokat fejlesztett ki a különböző esetcsoportok szerint, s végül ezen formulárok mutatóját is létrehozták, melyek az angol jogban hasonló jelentőséggel bírtak mint az actiók és azok formulái a római jogban.

48 jogforrások és azok értelmezése (2) Az angol jogot tehát a bírósági döntések alakították. A döntések ismerete már korán szerepet játszott. Már Bracton bíró, akinek a XIII. századi angol jog egy híres összefoglalását, a "Tractatus de legibus et consuetudinibus Angliae"-t köszönhetjük, úgynevezett "Notebook"-jában a királyi bíróságok több mint 2000 ítéletét jegyezte fel. A bíróság előtti eljárásban, mint azt az úgynevezett "Yearbook"-ok XIV. század óta igazolják, jelentős szerepet játszott bizonyos előzetes döntések felemlítése és megmagyarázása, nem kötelező előzetes döntésként, hanem a bírói gyakorlat bizonyítékaként. Ugyanezt a képet mutatják a XVI. század óta létező Law Reports, melyek a döntéseket tették közzé. A meglévő bírósági döntésekben, a precedensekben a jog lefektetését látták, anélkül persze, hogy a XVIII. század előtt ezeknek kötő erőt tulajdonítottak volna. A precedens az az evolúciós elv, amelyen a Common Law kifejlődött. (Allen)

49 a precedensek szerepe A precedens tehát jogforrás abban az értelemben, hogy segít a bírónak felismerni, mi a jog, ugyanakkor bizonyos körülmények között formális jogforrás is abban az értelemben, hogy a bíró kötve van hozzá és a benne foglalt szabályt az új hasonló jellegű esetre alakalmaznia kell (az ún. stare decisis szabálya). Az angol doktrina ebben először is eszközt lát a stabilitás és jogbiztonság eléréséhez. Az angol jogban ez a szabály odáig fejlődött, hogy minden bíróság a magasabb bíróságok döntései által kötve van és a House of Lords (mely legfelsőbb bíróságként működik) valamint a Court of Appeal is kötve van saját előzetes döntéseihez. Azonban nem az állandó jogszolgáltatás, hanem az egyes precedens köt ilyen keretek között ban persze a House of Lords kinyilvánította, hogy adott körülmények között a jövőben eltérnek majd a saját döntésektől. (Amerikában nem érvényesül az alapelv hasonló szigorúsággal. De az amerikai bíró is nagy jelentőséget tulajdonít a precedensnek és kétség esetén azokhoz fordul.)

50 a precedensek szerepe (2) Az újabb gyakorlatban a common law bíróságok különösen az Egyesült Államokban módszereket fejlesztettek ki az új esetek régebbiektől való megkülönböztetésére, ami az ítélkezési precedensre való hivatkozások szükségességét a társadalmi élet stabilitásának fenntartásához megfelelő mértékűre szorította le. A civil law kontinentális bíróságai pedig egyre inkább arra hajlottak, hogy a precedenst figyelembe vegyék, nem pusztán a folyamatosság és a társadalmi stabilitás érdekében, hanem azzal a minden bíróságra jellemző törekvéssel is összhangban, hogy időt és munkát takarítsanak meg azzal, hogy elkerülik a minden egyes probléma minden alkalommal való újragondolását, amikor az döntésre a bíróság elé kerül.

51 5. ideológia A vallási jogok, vagy korábban a kommunista berendezkedésű országok jogrendje esetében kiemelkedő fontossággal bír a vallási és a sajátos politikai-gazdasági irányelvek. Az ideológia szerepe is vizsgálandó tehát, ha a jogrend világnézeti állásfoglalástól teszi függővé saját maga értékrendszerét.

2012.04.15. Összehasonlító magánjogtörténet III.

2012.04.15. Összehasonlító magánjogtörténet III. Összehasonlító magánjogtörténet III. XX. századi kodifikációk A jogösszehasonlítás jelentősége A jogcsaládok magánjogi jellegzetességei a német kodifikáció A pandektisztika fejlődésében mérföldkőnek számított

Részletesebben

Jogi alapismeretek nov. 16.

Jogi alapismeretek nov. 16. Jogi alapismeretek 2017. nov. 16. I. Jogrendszer II. Jogágak I. Jogrendszer Jogrendszer egy adott állam érvényes jogi normáinak és ahhoz kapcsolódó egyéb jogi előírásainak a rendezett összessége valamely

Részletesebben

Az európai magánjogi kodifikációk római jogi gyökerei

Az európai magánjogi kodifikációk római jogi gyökerei A ROKONTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL Az európai magánjogi kodifikációk római jogi gyökerei 2009-ben a budapesti Eötvös Kiadó gondozásában látott napvilágot Hamza Gábor akadémikus a modern magánjogi rendszerek kialakulásáról

Részletesebben

2. A jogcsaládok (1. A romanista (civil law) jogcsalád 2. Az angolszász (common law) jogcsalád 3. Egyéb jogrendszerek)

2. A jogcsaládok (1. A romanista (civil law) jogcsalád 2. Az angolszász (common law) jogcsalád 3. Egyéb jogrendszerek) ÖJT KÉRDÉSEK ŐSZI SZEMESZTER 1. A jogtörténet korszakai (1. A korszakbeosztás kérdései általában 2. Az állam és a jog modern fogalmának a történeti régmúltba való visszavetíthetősége 3. Az állam és a jog

Részletesebben

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma és története Komanovics Adrienne Pécs, 2012 Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma Komanovics Adrienne, 2012 2 A nemzetközi jog fogalma: A nemzetközi jog a nemzetközi

Részletesebben

Üzleti jog III. JOGRENDSZER, JOGÁGAK. Üzleti jog III. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1

Üzleti jog III. JOGRENDSZER, JOGÁGAK. Üzleti jog III. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1 Üzleti jog III. JOGRENDSZER, JOGÁGAK Üzleti jog III. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1 Gondolatmenet I. A jogrendszer fogalma és típusai II. A jogrendszer tagozódása III. Jogágak Üzleti jog III. BME GTK Üzleti

Részletesebben

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások VI. téma Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások 1. A jogalkotás 1.1. Fogalma: - specifikus állami tevékenység, - amit főleg közhatalmi szervek végezhetnek - és végterméke a jogszabály. Mint privilegizált

Részletesebben

JOGRENDSZER, JOGÁGAK

JOGRENDSZER, JOGÁGAK JOGRENDSZER, JOGÁGAK I. A jogrendszer fogalma és típusai II. A jogrendszer tagozódása III. A jogágak I. A jogrendszer fogalma és típusai 1. Jogrendszer: az adott állam jogszabályainak rendezett összessége

Részletesebben

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018.

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Követelmények, értékelés Kollokvium, 5 fokozatú jegy, írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban Megajánlott osztályzat (3-5) feltételei: - Óralátogatás - Zh-k megfelelő

Részletesebben

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Szerkesztők Szamel Katalin - Balázs István Gajduschek György - Koi Gyula Í^XompLex Wolters Kluwer csoport TARTALOM BEVEZETŐ 25 A közigazgatási modellek kialakulásának

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Alkotmányjog 1. Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel tavaszi szemeszter ELTE ÁJK február 16.

Alkotmányjog 1. Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel tavaszi szemeszter ELTE ÁJK február 16. Alkotmányjog 1 Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel 2016-17. tavaszi szemeszter ELTE ÁJK 2017. február 16. A tantárgy Előadás Gyakorlat Vizsgakövetelmények Vizsgarendszer A tanszékről alkjog.elte.hu/

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I.

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I. ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I (általános jog) Dr Siket Judit TÁMOP-557-08/1-2008-0001 A jog fogalma, a jogalkotás magatartási minta kötelező norma az állami kényszer szerepe A jogforrások jogforrások az Alaptörvényben

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2012.09.10. Számviteli szabályozás 4. Előadás Európai számviteli szabályozás Az európai számvitel Kettősség a kontinentális európai és az angolszász számviteli gyakorlat Szempontrendszerek

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2010.11.29. Az európai számvitel Számviteli szabályozás 4. Előadás Európai számviteli szabályozás Kettősség a kontinentális európai és az angolszász számviteli gyakorlat Szempontrendszerek

Részletesebben

JOGBÖLCSELET KOLLOKVIUMI VIZSGAKÉRDÉSEK 16. SZE DFK JOGELMÉLETI TANSZÉK

JOGBÖLCSELET KOLLOKVIUMI VIZSGAKÉRDÉSEK 16. SZE DFK JOGELMÉLETI TANSZÉK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. A. A jogelméleti irányzatok családfája B. A jogrend fogalma és belső strukturáltsága: a joglépcső elmélet A. A természetjog és a pozitivizmus fogalmi

Részletesebben

A jogösszehasonlítás főbb tézisei és az európai integráció

A jogösszehasonlítás főbb tézisei és az európai integráció Horváthy Balázs 1 A jogösszehasonlítás főbb tézisei és az európai integráció A mű elektronikus változatára a Creative Commons - Attribution-NonCommercial-NoDerivs (Jelöld meg!-ne add el!-ne változtasd!)

Részletesebben

Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai

Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai 2012. ősz Dr. Lattmann Tamás Az uniós jog természete Közösségi jog : acquis communautaire (közösségi vívmányok) része a kötelező szabályok összessége Európai Bíróság

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

Jogi alapok. Az angolszász és a kontinentális jogrendszer

Jogi alapok. Az angolszász és a kontinentális jogrendszer 1. Nagy jogrendszerek Jogi alapok I. Az angolszász és a kontinentális jogrendszer a) Angolszász jogrendszer ( common law országai/ case-law / esetjog/ szokásjog) pl. Anglia, Wales, USA, Kanada, India,

Részletesebben

A MAGYAR LMBT SZÖVETSÉG VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI MAGÁNJOGRÓL SZÓLÓ T/ SZÁMÚ TÖRVÉNYJAVASLATRÓL

A MAGYAR LMBT SZÖVETSÉG VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI MAGÁNJOGRÓL SZÓLÓ T/ SZÁMÚ TÖRVÉNYJAVASLATRÓL A vélemény elkészítését a pénzügyi támogatása tette lehetővé. A MAGYAR LMBT SZÖVETSÉG VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI MAGÁNJOGRÓL SZÓLÓ T/14237. SZÁMÚ TÖRVÉNYJAVASLATRÓL 2017. március 7. www.lmbtszovetseg.hu A

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata. A hatósági eljárás fogalma

Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata. A hatósági eljárás fogalma Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata I. A hatósági eljárás fogalma II. A hatósági tevékenység a közigazgatási tevékenységfajták között. III. fogalma, forrásai IV. A kodifikáció hazai

Részletesebben

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,

Részletesebben

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog Prugberger Tamás Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog $sj,.complex Wolters Ktuwer csoport TARTALOM Előszó 19 I. RÉSZ A MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁS EREDETE, RENDSZERE ÉS ALAPELVEI 23 I.

Részletesebben

II. TÉMA. A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76)

II. TÉMA. A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76) 1 II. TÉMA A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76) A közigazgatás közérdekű tevékenységét különböző alapelvek jellemzik. Ezek nem jogági alapelvek vagy csak bizonyos fokig azok. Így

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban. Szerző: Dr. Szűcs Réka

A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban. Szerző: Dr. Szűcs Réka A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban Szerző: Dr. Szűcs Réka 1 A Szolnoki Törvényszék és a bírói egyesület közös szervezésében szakmai látogatáson vettünk részt 2015. május 30-án, Nagyváradon

Részletesebben

VIZSGATÉTELEK AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGTÖRTÉNET C. TÁRGYBÓL

VIZSGATÉTELEK AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGTÖRTÉNET C. TÁRGYBÓL VIZSGATÉTELEK AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGTÖRTÉNET C. TÁRGYBÓL A hallgatók a kollokviumon egy tételt, az alapvizsgán a két szemeszter anyagának megfelelő tételcsomagokból egy-egy, összesen tehát két tételt húznak.

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK

I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2017-2018. I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK 1. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. 2. A magánjog története Nyugat-Európában és Magyarországon

Részletesebben

Jogi alapismeretek szept. 21.

Jogi alapismeretek szept. 21. Jogi alapismeretek 2017. szept. 21. II. Állam- és kormányformák az állam fogalmának a meghatározása két fő szempontból fontos legitimációs és normatív szerep elhatárolás, megértés definíció! A definíciónak

Részletesebben

Boóc Ádám Sándor István. Előadásvázlatok a polgári jog általános tanaiból

Boóc Ádám Sándor István. Előadásvázlatok a polgári jog általános tanaiból Boóc Ádám Sándor István Előadásvázlatok a polgári jog általános tanaiból P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Részletesebben

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA SOPOT, 2015. MÁJUS 15. EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG 1. A Visegrádi Négyek kiemelt figyelmet fordítanak az Európai Ügyészség felállításáról szóló egyeztetésekre.

Részletesebben

Európa alkotmánytörténete

Európa alkotmánytörténete RUSZOLY JÓZSEF Európa alkotmánytörténete Előadások és tanulmányok középkori és újkori intézményekről PÜSKI Budapest, 2005 TARTALOM I. Előadások Nyugat- és Közép-Európa intézmény történetileg meghatározó

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

MAGYAR ÉS EURÓPAI MUNKA- ÉS KÖZSZOLGÁLATI JOG

MAGYAR ÉS EURÓPAI MUNKA- ÉS KÖZSZOLGÁLATI JOG Prugberger Tamás MAGYAR ÉS EURÓPAI MUNKA- ÉS KÖZSZOLGÁLATI JOG (A magyar és a közép-kelet-európai munka- és közszolgálati jog reformja a nyugat-európai államok jogi szabályozásának tükrében, az amerikai

Részletesebben

A bűncselekmény tudati oldala I.

A bűncselekmény tudati oldala I. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve V. Kredit Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) Félévi követelmény Gazdálkodástudományi Intézet BSP1109 2+0 Tenatika Közjog I. kollokvium A tantárgyi program félévi

Részletesebben

TF Sportmenedzsment és rekreáció Tanszék

TF Sportmenedzsment és rekreáció Tanszék TF Sportmenedzsment és rekreáció Tanszék A SPORT KÖZJOGA I. Alkotmányjog II. Közigazgatási alapok III. Testnevelés és sportigazgatás IV. A sport-munkajog V. Büntetőjogi kapcsolatok TF Az alkotmány éss

Részletesebben

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári

Részletesebben

A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története. A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma. Eljárásfajták a közigazgatásban

A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története. A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma. Eljárásfajták a közigazgatásban A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története 1 A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma 2 Eljárásfajták a közigazgatásban Az eljárás és az eljárásjog definiálása Magyary Zoltán:

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Jogforrások, költségvetés 139. lecke A közösségi jog Az EGK Szerződésnek

Részletesebben

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési problémái a közösségi jogban 2010. január 11-én került megrendezésre a A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési

Részletesebben

Általános áttekintés a jogforrások rendszeréről

Általános áttekintés a jogforrások rendszeréről Általános áttekintés a jogforrások rendszeréről Közjogi természető keretek: belsı nemzeti jogok engedélyezési rendje nemzetközi szerzıdések szokásjog Magánjogi keretek: szerzıdések jogszabályok jogszabálynak

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban

Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban Grad-Gyenge Anikó Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári

Részletesebben

Jogi norma, jogtétel, jogszabály, jogpozitivizmus, jogszabályok érvényessége, jogok vertikális tagozódása (ez most mind 1 téma?)

Jogi norma, jogtétel, jogszabály, jogpozitivizmus, jogszabályok érvényessége, jogok vertikális tagozódása (ez most mind 1 téma?) Hatályok fogalma és típusaik Idöbeli Kezdete, mikor a szabály hatályba lép. Ez sokszor egybeesik a kihirdetéssel Van, hogy a kihirdetés után még hagy a kihirdetö idöt a hatálybalépésig» átmeneti idö, idö

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

Sarkalatos átalakulások A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása 2010-2014

Sarkalatos átalakulások A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása 2010-2014 MTA Law Working Papers 2014/39 Sarkalatos átalakulások A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása 2010-2014 Darák Péter Magyar Tudományos Akadémia / Hungarian Academy of Sciences Budapest ISSN 2064-4515

Részletesebben

Molnár István János. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II.

Molnár István János. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. Molnár István János A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. Molnár István János A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok magánjoga Patrocinium Budapest, 2015

Részletesebben

Az uniós jog forrásai

Az uniós jog forrásai Lehetséges kategorizálások Lisszabon előtt Az uniós jog forrásai Előadás vázlat Sonnevend Pál Tagállamok aktusai Közösségek aktusai Általános jogelvek Közösségek nemzetközi szerződései Elsődleges források

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM Tanulmányi modul: nappali tagozaton kötelezően megszerzendő kredit: 72 kredit, legalább 11 kurzus (4 kötelező előadás, 2 kötelező

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

A biztosítás nemzetközi jogi. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék

A biztosítás nemzetközi jogi. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék 10. Elõadás A biztosítás nemzetközi jogi környezete Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék Az Európai Közösség jogi háttere EGK - Római Szerzõdés Gazdasági célok Integráció, Közös piac áruk,

Részletesebben

Dr. Nemes András Általános közigazgatási ismeretek Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek

Dr. Nemes András Általános közigazgatási ismeretek Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek Dr. Nemes András Általános közigazgatási ismeretek Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek c. előadása Köz/ z/állam igazgatási alapok 1. A közigazgatás és az államigazgatás szinonim fogalmak Általános

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések

Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy

Részletesebben

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat

Részletesebben

Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében

Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében Dr. Szalma Mária Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében I. A Szerb Köztársaság Bíróságokról szóló törvénye 1 értelmében az ország legfelsőbb

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

A nemzetközi jog alanyai, forrásai; a diplomáciai és konzuli kapcsolatok jogának fejlődése. Corvinus/BIGIS 2009. február 4.

A nemzetközi jog alanyai, forrásai; a diplomáciai és konzuli kapcsolatok jogának fejlődése. Corvinus/BIGIS 2009. február 4. A nemzetközi jog alanyai, forrásai; a diplomáciai és konzuli kapcsolatok jogának fejlődése Corvinus/BIGIS 2009. február 4. Külügyi hatalom nemzetközi szerződések kötésének joga aktív és passzív követségi

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

A nemzetközi jog forrásai

A nemzetközi jog forrásai A nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikke A nemzetközi jog forrásai Előadás-vázlat Sonnevend Pál 1. A Bíróság, amelynek az a feladata, hogy az eléje terjesztett jogvitákat a nemzetközi jog alapján döntse

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

Szerkesztette: Sándor István. Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog

Szerkesztette: Sándor István. Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog Polgári jog I. Szerkesztette: Sándor István Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog Patrocinium Budapest, 2015 Tartalomjegyzék oldalszám ELŐSZÓ...7

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

Gazdasági szabályozás 13. hét A szabályozás hatékonysága

Gazdasági szabályozás 13. hét A szabályozás hatékonysága Gazdasági szabályozás 13. hét A szabályozás hatékonysága ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Készítette: Valentiny Pál A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

Tantárgy összefoglaló

Tantárgy összefoglaló Tantárgy összefoglaló Tantárgy megnevezése Tantárgy képzési céljai Jogi ismeretek Cél: A hallgatók legyenek tudatában a jogszabályok (azok elérhetőségei) jelentőségének, szerepének és ismerjék meg: - a

Részletesebben

MELLÉKLET a következő dokumentumhoz:

MELLÉKLET a következő dokumentumhoz: HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.6.3. COM(2010)264 végleges MELLÉKLET a következő dokumentumhoz: Javaslat: a Tanács határozata az Európai Unió és a Perui Köztársaság között a légi közlekedés bizonyos

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió

Részletesebben

EMBERI JOGOK A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉLETÉBEN ÉS JOGÁBAN. Szerkesztette Orosz András Lóránt OFM

EMBERI JOGOK A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉLETÉBEN ÉS JOGÁBAN. Szerkesztette Orosz András Lóránt OFM EMBERI JOGOK A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉLETÉBEN ÉS JOGÁBAN Szerkesztette Orosz András Lóránt OFM Sa p ie n t ia Iuris 1 A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Egyházjog Tanszékének sorozata Sorozatszerkesztő:

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit

Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit MELLearN 14. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia Debrecen, 2018. április 19-20. Hazai helyzetkép kiindulási alap

Részletesebben

GÁRDOS PÉTER: AZ ENGEDMÉNYEZÉS

GÁRDOS PÉTER: AZ ENGEDMÉNYEZÉS A DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI GÁRDOS PÉTER: AZ ENGEDMÉNYEZÉS ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KONZULENS: DR. MENYHÁRD ATTILA, PHD BUDAPEST, 2008 I. A KITŰZÖTT KUTATÁSI FELADAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA...3

Részletesebben

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003 Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 28.6.2006 COM(2006) 320 végleges 2006/0109 (CNS) 2006/0110 (CNB) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK az

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

2. előadás Alkotmányos alapok I.

2. előadás Alkotmányos alapok I. 2. előadás Alkotmányos alapok I. Jog fogalma: a jog olyan norma, magatartásszabály, amely az emberi cselekvések irányításának, illetve a magatartásokat befolyásoló körülmények szabályozásának eszköze.

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A KILÉNYI GÉZA EGYETEMI KUTATÓMŰHELY Az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései című kutatás I. szegmensének

Részletesebben

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Általános jogi ismeretek. Tematika: Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014

Részletesebben

www.asylumlawdatabase.eu

www.asylumlawdatabase.eu Funded by the European Commission Háttér A Menekültjog Európai Adatbázisa (European Database of Asylum Law, EDAL) egy 11 EU tagállam menekültjogi esetjogát tartalmazó online adatbázis. Az EDAL összefoglalja

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak. dr. Gajdics Ágnes szeptember 6.

A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak. dr. Gajdics Ágnes szeptember 6. A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak dr. Gajdics Ágnes 2016. szeptember 6. A környezetjog rendszere, szabályozási módszerei A környezetjog sajátosságai,

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és

Részletesebben

Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final 2011/0103 (NLE) Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA megállapodás aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról; valamint megállapodás alkalmazásáról

Részletesebben

A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ

A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ JOGI ALAPISMERETEK Jegyzet A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ Készítette: Papp Orsolya r. alezredes 2015. Bevezetés Tisztelt leendő kollégák! Minden szakmának, hivatásnak megvan a saját fogalmi rendszere - alapfogalmak,

Részletesebben

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod Ani DiFranco Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;

Részletesebben

Gyermekkor. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében

Gyermekkor. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében Gyermekkor A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 8. dr. Ficsór Gabriella

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.21. COM(2015) 517 final 2015/0242 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Németországnak, illetve Ausztriának a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló

Részletesebben