MIKROÖKONÓMIA FARKASNÉ DR. FEKETE MÁRIA. Egyetemi docens, SZIE, GTK, Közgazdaságtani Intézet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MIKROÖKONÓMIA FARKASNÉ DR. FEKETE MÁRIA. Egyetemi docens, SZIE, GTK, Közgazdaságtani Intézet"

Átírás

1 MIKROÖKONÓMIA FARKASNÉ DR. FEKETE MÁRIA Egyetemi docens, SZIE, GTK, Közgazdaságtani Intézet HEFOP P /1. 1

2 Bevezetés Üdvözöljük a Mikroökonómia tanulmányainak kezdetén. A közgazdaságtan, így aminek része a mikroökonómia is, az erőforrások legjobb hasznosításának tudománya. Közgazdaságtani tanulmányai sorá a gyakorlatban is alkalmazhatja ezt az alapelvet, ha felteszi magának a kérdést: Hogyan tudom maximálisan hasznosítani a tanulásba fektetett időt Különösen fontos és nehéz kérdés ez azoknak, akik levelező tagozaton, vagy távoktatási formában tanulnak, és így a feladatok nagyobb részét taná segítség nélkül kell megoldaniuk. Elsősorban nekik kívánunk segítséget nyújtani a tankönyvünkben alkalmazott speciális módszerrel. Célunk, hogy a szokásos elméleti ismeretek átadásán túl, azok elmélyítésé és gyakorlati hasznosíthatóságuk felismerését is segítsük. Az elméleti részeket ezért feladatokkal, és a gyakorlati felhasználás eredményire szóló információkkal szakítjuk meg. Minden fejezet bevezetéseként áttekintést kap a kulcskérdésekről, amelyekkel a tananyagrész foglalkozik. Meghatározzuk azokat követelményeket is, amelyeket az adott rész megtanulása után Önnek teljesítenie kell. Az...Ön képes lesz... felsorolások olyan elvárásokat tükröznek, amelyeket önmagába folyamatosan lemérhet, illetve amelyeket magától számon kérhet. HEFOP P /1. 2

3 A közgazdaságtan a gazdálkodás tudománya A gazdálkodás szükségessége és folyamata: termelési tényezők INPUTOK Korlátozott mennyiségek TERMELÉS Végtelenek Korlátozott mennyiségek OUTPUTOK szolgáltatások és termékek SZÜKSÉGLETEK SZŰKÖSSÉG GAZDÁLKODÁS MIT? HOGYAN? KINEK? HEFOP P /1. 3

4 MIT TERMELJENEK? A közgazdaságtan tárgya az egyének és/vagy a társadalom választásainak/döntéseinek tanulmányozása, Milyen javakat és szolgáltatásokat állítsanak elő? HOGYAN TERMELJENEK? Hogyan használják fel a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat (technológia és erőforrás allokáció)? KINEK TERMELJENEK? Az előállított termékeket hogyan osszák el a személyek és társadalmi csoportok között ( jövedelemelosztás)? HEFOP P /1. 4

5 A gazdasági koordináció fogalma és típusai Hogyan kapunk választ a közgazdaságtan Mit? Hogyan? és Kinek? alapkérdéseire. Gazdaságkoordinációs formák: etikai koordináció, agresszív koordináció, piaci koordináció, bürokratikus koordináció vegyes HEFOP P /1. 5

6 1 8 A termelési lehetőségek határgörbéje Gépek D B E C Kihasználatlan erőforrások Az adott technológiai ismeretek mellett elérhetetlen A termelési tényezők teljes kihasználásával elérhető kombinációk HEFOP P / Élelmiszer

7 Pozitív és normatív közgazdaságtan Miért vitatkoznak a közgazdászok? HEFOP P /1. 7

8 A közgazdaságtan módszere A modellek lényege HEFOP P /1. 8

9 HEFOP P /1. 9

10 A mikroökonómia az egyes gazdasági szereplők viselkedésének vizsgálata vizsgálatának színtere a piac Termékpiac P s d Q Háztartás Állam Vállalat P 1 s Q Termelési tényező piac d HEFOP P /1. 1

11 A piacformák A piacok jellege jelentősen befolyásolja a piaci szereplők viselkedését! A piacformák jellemzőinek összefoglalása: Kompetitív piac Monopolisztikus verseny Oligopol piac Szereplők száma sok sok eladó kevés, vevő sok Monopólium egy eladó, sok vevő (kivéve monopszónia) ármeghatározó Hatás az árra árelfogadók van árképző, vezető, v. követő Ki-és belépés könnyű nem könnyű nehéz szinte lehetetlen Információ áramlás szabad korlátozott korlátozott nincs Termék jellege homogén differenciált homogén homogén HEFOP P /1. 11

12 HEFOP P /1. 12

13 A KERESLET Javak meghatározott mennyisége iránti vásárlási szándék A teljes keresleti függvény: Függvényszerű kapcsolat A vizsgált jószág keresletét befolyásoló összes tényező és a jószágból keresett mennyiség függvényszerű kapcsolata. Befolyásoló tényezők: Dx = f(t, Px, Py, Pz I, E, n ) a fogyasztók szokásai, ízlése (taste - T), jövedelmük nagysága (income - I), a termék ára (Px), más az adott termékkel valamilyen kapcsolatban lévő termékek ára (esetünkben Py és Pz), a fogyasztók várakozásai (expectation - E) és más itt nem nevesített tényezők (n). HEFOP P /1. 13

14 Parciális keresleti függvény A mikroökonómiai piac elemzése során egyszerre csak egy tényező változásának hatását vizsgáljuk, ehhez feltételezzük, hogy az egyéb befolyásoló tényezők változatlanok. Ez a ceteris paribus elve. Keresleti függvény az ár és a keresett mennyiség függvényszerű kapcsolata HEFOP P /1. 14

15 A lineáris keresleti függvény (Inverz) Q d =a-bp Inverz: a Q P = b Ár (P) [Ft/db] = a b 1 Q b Árváltozás P Keresett mennyiség [db/hét] Csokoládé keresleti görbéje Keresett mennyiség változása Q HEFOP P /1. 15

16 A keresleti függvény változása Pl: Jövedelemváltozás P 2 18 Új keresleti görbe 16 Ár (P) [Ft/db] Keresett mennyiség [db/hét] Régi Új Régi keresleti görbe Q HEFOP P /1. 16

17 P (ár) Tipikus keresleti függvény d Elméleti modell ΔP m = ΔP ΔQ ΔQ d Q (keresett mennyiség) Gyakorlat: A csirkehús fogyasztása az Egyesült Államokban Mennyiség (lb) HEFOP P /1. 17 Ár (cent/lb)

18 A kereslet rugalmassága A keresett mennyiség százalékos változása/ a keresletet meghatározó valamely tényező százalékos változása Mérése: A kereslet: árrugalmassága (saját) jövedelemrugalmassága kereszt árrugalmassága. HEFOP P /1. 18

19 A kereslet árrugalmassága ε = ΔQ% ΔP% 1 rugalmas kereslet <ا εا 1 rugalmatlan kereslet >ا εا Egy százalékos árváltozás hány százalékos változást okoz a keresett mennyiségben (Központi formula, ε = ívrugalmasság ) (Q 2 -Q 1 ) / [(Q 2 + Q 1 )/ 2] (P 2 -P 1 ) / [(P 2 + P 1 )/ 2] HEFOP P /1. 19

20 A kereslet kereszt-árrugalmassága E X,Y = ΔQ ΔP Megmutatja, hány százalékkal változik egy jószág keresett mennyisége egy másik jószág árának egy százalékos változása hatására. X Y Q P Y X E X,Y > helyettesítő termék E X,Y < kiegészítő termék E X,Y = semleges termék HEFOP P /1. 2

21 A kereslet jövedelemrugalmassága ε i = ΔQ% ΔI% Egy százalékos jövedelemváltozás hány százalékos változást okoz a keresett mennyiségben Központi formula = ( ívrugalmasság ) (Q 2 -Q 1 ) / [(Q 2 + Q 1 )/ 2] (I 2 -I 1 ) / [(I 2 + I 1 )/ 2] HEFOP P /1. 21

22 A keresleti függvény és az árrugalmasság P P Q (db) d d Q (db) (a) Rugalmas (b) Rugalmatlan Oktatási fig segédanyag: Farkasné Fekete Mária-Molnár József: Mikroökonómia c. könyvéhez

23 HEFOP P /1. 23 Árbevétel és a rugalmasság összefüggése Q P P P -ΔP Q +ΔQ Q ( ) ( ) = Δ Δ Δ Δ = Δ Δ Δ Δ = Δ Δ = Δ Δ Δ Δ = = Δ Δ Δ Δ = Δ Δ Δ Δ Δ Δ Δ Δ = Δ Δ Δ Δ = Δ ε : P Q TR P Q Q P P Q TR P P Q Q P P P P Q P Q P Q TR Q P Q P MR Q TR P Q Q P TR marad P Q Q P Q P TR P Q Q P P TR ε>i1i ε<i1i

24 Árbevétel és a rugalmasság összefüggése 2. MR = Δ TR Δ Q = P 1 1 ε Ha ε <1 ha P MR< TR Ha ε =1 ha P MR= TR nem változik Ha ε >1 ha P MR< TR HEFOP P /1. 24

25 AZ ÁRBEVÉTEL ÉS A KERESLET ÁRRUGALMASSÁGÁNAK KAPCSOLATA P A B ε >1 ε <1 C M Piaci kereslet = átlagbevétel D G E F Q (Eladott mennyiség) határbevétel H R (Árbevétel) m Összbevétel Q (Eladott mennyiség) HEFOP P /1. 25

26 A piaci és az egyéni keresleti függvény Q ( p ) = ( ) x, py, I1, I 2,... I n qi px, py, Ii n i= 1 p x p REZmax ) p x p x p REZ (R) p REZ (p) d Rozi d Pál D=d r +d p Közgazdász ROZI egyéni keresleti függvénye qr qp Q Közgazdász Pál Piaci keresleti egyéni keresleti függvény függvénye HEFOP P /1. 26

27 Kínálati függvény Az ábrán látható kínálati függvény: Q=-1+5P, meredeksége pozitív: m=5 Ár (P) [Ft/db] Keresett mennyiség [db/hét] P [Ft/db] Inverz kínálati függvény Csokoládé kínálati görbéje Kínált mennyiség változása Q [1db/hét] HEFOP P /1. 27

28 Piaci egyensúly: Marshall kereszt Ár (P) [Ft/db] Mennyiség [db/hét] Keresett Kínált Hiány/ többlet többlet többlet többlet többlet egyensúly hiány hiány hiány Nyomás az áron le le le le nincs fel fel fel P [Ft/db] Q d Egyensúlyi ár (P e ) Túlkínálat ha az ár 2 Ft Hiány ha az ár 8 Ft Egyensúlyi pont Egyensúlyi mennyiség (Q e ) E Q s kínálati görbe keresleti görbe 9 Q [1db/hét] HEFOP P /1. 28

29 ALFRED MARSHALL ( ) A teológiai tanulmányok után matematikusként szerzett MSC fokozatot Cambridge-ben. Itt kezdett el közgazdaságtannal foglalkozni től nyugdíjba vonulásáig a Politikai Gazdaságtan Tanszék vezetője Cambridge-ben. Fő műve a Közgazdaságtan alapelvei (Principles of Economics). Ebben a művében sok olyan elemzési módszerrel és fogalommal találkozunk, amelyek a mikroökonómiai elemzéseknek ma is az alapját képezik: kereslet, kínálat, piaci egyensúly, rugalmasság, rövid és hosszú táv. Művét a neoklasszikus iskola bibliájának is nevezik. A Közgazdasági Tanszékek felét Angliában az ő tanítványai foglalják el, és részesedésük a közgazdasági gondolkodásban még ennél is nagyobb. (Keynes 1924) HEFOP P /1. 29

30 A piaci egyensúly változása 1. Jövedelemnövekedés keresleti függvény elmozdulása Új egyensúly P S P 2 P 1 e 1 e 2 D 2 D Q 1 Q 2 Q HEFOP P /1. 3

31 A piaci egyensúly változása 2. Költségnövekedés Kínálati függvény elmozdulása Új egyensúly P S 2 S 1 e 2 P 2 P 1 e 1 Q 2 Q 1 D Q HEFOP P /1. 31

32 Fogyasztói magatartás A fogyasztás célja: a fogyasztás során szerzett hasznosság maximalizálása Hasznosság: Utility, U 1. A termék hasznos tulajdonsága 2. A fogyasztás révén nyert élvezet, elégedettség Mérése Hasznosság elméletek Kardinális elmélet: a hasznosság tőszámokkal mérhető Ordinális elmélet: Preferenciarendezés-fogyasztói kosarak sorba rendezése HEFOP P /1. 32

33 Kardinális hasznosságelmélet Közgazdász Pál hasznosság függvényei TU (a) Az összhaszon (TU) növekedése egy pótlólagos korsó sör elfogyasztása révén. (b) Csökkeno határhaszon (MU) amelyet a sörfogyasztás növekedése révén kapunk. MU Korsó sör MU = ΔTU Δq Korsó sör A hasznosság szubjektív! HEFOP P /1. 33

34 A összhaszon(tu) és a határhaszon (MU) TU a MU b c = d ΔTU ΔQ e f TU Q MU a Közgazdász Rozi csokoládé fogyasztásának összhaszon és határhaszon függvénye Elfogyasztott jószágegység Összhaszon (TU) Határhaszon (MU=ΔTU/ΔQ) (Q) = = = = = = 2 b c d e Gossen I. törvénye: A csökkenő határhaszon törvénye f MU Q HEFOP P /1. 34

35 Egyéni keresleti görbe és a fogyasztói többlet a kardinális hasznosság elmélet alapján MU 1 Határhaszon függvény P (Ft) 2 Egyéni keresleti görbe Fogyasztói többlet MC=MB Q HEFOP P /1. 35

36 Fogyasztói i magatartás s 2. Ordinális hasznosság g elmélet let Optimális választv lasztás: s: Közömbösségi görbe g és Költségvetési egyenes segíts tségével fig

37 Ordinális hasznosságelmélet A fogyasztó döntését t befolyásolj solják: a fogyasztó ízlése ( közömbk mbösségi görbe) a fogyasztó jövedelme (I-income( income) és s a a termékek ára (Px( ésp y) HEFOP P /1. 37

38 HEFOP P /1. 38

39 A preferencia rendezés s axiómái: i: Teljesség Reflexivitás Tranzitivitás Dominancia fig Oktatási segédanyag: Farkasné Fekete Mária-Molnár József: Mikroökonómia c. könyvéh

40 Közömbös jószágkosarak Jószágkosár a b c d e f g Hamburger Sör Minden fogyasztói kosár azonos hasznosságot képvisel ugyanolyan jók egymással közömbös viszonyban vannak : a b és b a HEFOP P /1. 4

41 A közömbösségi görbe 2. hamburger a e Jószágkosár a b c d e f g Hamburger g sör Sör HEFOP P /1. 41

42 A helyettesítési határráta (MRS) Hamburger, Y termék ΔY a ΔX b MRS MRS = ΔY = ΔX MU MU x y Sör, X termék HEFOP P /1. 42

43 Hamburger 3 2 A közömbösségi térkép Az origótól távolodva a hasznosság no! 1 U 2 Sör U 1 U HEFOP P /1. 43

44 Költségvetési korlát - költségvetési egyenes A fogyasztó döntését t befolyásolj solják: a fogyasztó ízlése ( közömbk mbösségi görbe) g a fogyasztó jövedelme (I-income( income) és s a a termékek ára (Px( és s P y) reálj ljövedelem Feltétel: tel: Fogyasztói i magatartás s 2. Ordinális hasznosság g elmélet let I= 3 ; P hamburger =1 ; P Költségvetési egyenes: I= P hamburger ; Psör=2 =2 hamburger Q hamburger + Psör Qsör HEFOP P /1. 44

45 A költségvetési egyenes 2. 3 Ytermék Az adott jövedelem és árarányok mellett elérhetetlen jószágkosarak halmaza Elérhető Megvásárolható jószágkosarak halmaza jószágkosarak halmaza O Xtermék HEFOP P /

46 A költségvetési egyenes 3 a Sör X Hamburger Y Fogyasztói kosár Hamburger, Y 2 1 Meredeksége: - Px / PY b 3 a 5 2 b 1 1 c 15 d c Feltétel: P X = 2 P Y = 1 I=3 d Sör, X HEFOP P /1. 46

47 A jövedelemváltozás hatása a költségvetési egyenesre 4 Feltétel: Hamburger, Y P X = 2 P Y = 1 I = 4 I = 3 I = 4 Sör, X HEFOP P /1. 47

48 Az árváltozás hatása 3 hamburger, Y 2 Feltétel: P X = 1, x termék ára felére csökkent P Y = 1 I=3 A költségvetési egyenes megváltozott! ELFORDULT! Meredeksége változott! 1 I 1 I 2 b c Sör, X HEFOP P /1. 48

49 Az optimális választás: a MU MU x = y Px Py Ytermék Y 1 B O X 1 c U 2 U 1 Xtermék A határhasznok aránya megegyezik az árak arány nyával! A költsk ltségvetési egyenes és s a közömbk mbösségi görbe g meredeksége egyenlő. fig U 3

50 Az ár-fogyasztás görbe szerkesztése 1. Az árváltozás hatása az optimális választásra Q [db/hó] Y termék A U 1 C B U 3 U 2 X termék HEFOP P /1. 5

51 Az ár-fogyasztás görbe Q [db/hó] Y termék A Ár-fogyasztás görbe (PCC U 1 C B U 3 U 2 X termék HEFOP P /1. 51

52 A jövedelemváltozás hatása az optimális választásra Q y [db/hét] Y termék mennyisége I 4 I 3 I 2 I 1 U 1 Jövedelem-fogyasztás görbe (ICC) U 4 U 3 U 2 Q x1 Q x2 Q x3 Q x4 X termék mennyisége Q x [db/hét] HEFOP P /1. 52

53 Az Engel görbe Y termék mennyisége I 4 I 3 I 2 I 1 E 1 E 2 U 1 E 3 E 4 Jövedelem-fogyasztás görbe (ICC) U 4 U 3 U 2 Q x1 Q x2 Q x3 Q x4 X termék mennyisége I 4 I 3 Engel görbe jövedelem I 2 I 1 Q x1 Q x2 Q x3 Q x4 X termék mennyisége HEFOP P /1. 53

54 Ár-fogyasztás görbe és az egyéni keresleti görbe Az egyéni keresleti görbe g származtat rmaztatása Hamburger, Y a b I 1 I 2 I 3 Ár-fogyasztás görbe, PCC U 1 I 4 U 3 U 2 U 4 Sör, X P 1 A Sör ára, P P 2 B P 3 P 4 Q 1 Q 2 d Egyéni keresleti görbe Sör, X HEFOP P /1. 54

55 Az árváltozás s hatásának felbontása Az árváltozás helyettesítési és jövedelem hatása A reálj ljövedelem Hicks: vedelem értelmezése: a reálj ljövedelem akkor nem változik, v ha a fogyasztó hasznossága változatlan v marad ( ugyanazon közömbösségi görbg rbén n lévől kosarat képes k megvásárolni ) Slutsky: a reálj ljövedelem akkor nem változik, v ha a fogyasztói ugyanazt a kosarat képes k megvásárolni HEFOP P /1. 55

56 Az árváltozás s hatásának felbontása Normál l termék I/P y Y termék Y 1 Y 2 A B C U 2 U 1 O Helyettesítési hatás X 1 X* Teljes hatás X 2 I/P* x Jövedelem hatás X termék HEFOP P /1. 56

57 HEFOP P /1. 57

58 TERMÉKPIAC Cél: összhaszon maximalizálása KERESLET Cél: profit maximalizálása KÍNÁLAT HÁZTARTÁSOK PIAC VÁLLALATOK KÍNÁLAT Cél: jövedelem maximalizálása KERESLET Cél: költség minimalizálás TERMELÉSI TÉNYEZŐK PIACA HEFOP P /1. 58

59 A kínálatról tanultak összefoglalása A kínálati függvény megmutatja, hogy a termelők különböző árak mellett milyen mennyiségeket kínálnak. Valamely áru piaci kínálata a termelők egyéni kínálatának összessége. Vállalatok, vállalkozások magatartása Befolyásoló tényezők: Piacszerkezet, piacforma Mikroökonómiai idő P (ár) s Q (kínált mennyiség) HEFOP P /1. s 59 ΔP / P ΔQ ΔP A kínálat rugalmassága: s ε m = = ΔP ΔQ ΔQ / Q

60 Piacszerkezet, piacforma A piacszerkezetet meghatározó tényezők: szereplők száma, a piacra lépés feltételei, a szereplők befolyása az árra, a termék jellege, az információhoz jutás lehetőségei. A piacformák: tökéletes verseny, abszolút monopólium, olipolpiac, monopolisztikus verseny. A piaci erő és mérése: a vállalatnak az a képessége, hogy befolyásolni tudja az árakat. Koncentrációs ráta: legnagyobb cégek százalékos részesedése, Herfindahl index: a piaci részarányok négyzetének összege, Lerner index: 1 L = ε Állami szabályozás d HEFOP P /1. 6

61 INPUTOK: Munka (L) Toke (K) A termelés Technikai folyamat: Termelési függvény Q=f (L,K) TERMELÉS Q a ráfordítások és termelés mennyisége közötti összefüggés Termelési tényezok ára P L,P K, Gazdasági folyamat: Költség függvények Ráfordítások pénzben kifejezet értéke és a termelés közötti kapcsolat KÖLTSÉG C HEFOP P /1. 61

62 A mikroökon konómiai ido Hogyan képes a vállalat reagálni a piaci változásokra? PIACI TÁV: csak az árakat tudja változtatni RÖVID TÁV: Legalább egy input fix (K), a többi változik (L) HOSSZÚ TÁV : Minden input változik Rövid távú termelési függvény: Q=f ( K, L ) Rövid távú költségek: Fix költség: a toke költsége, FC Változó költség: a munka költsége, VC Összes költség: FC+VC Hosszú távú termelési függvény: Q=f ( K, L ) Minden input változik! Hosszú távú költségfüggvény: Az összes költség változó HEFOP P /1. 62

63 A rövid távú termelési függvény (Parciális termelési függvény) Feltétel: a tőke mennyisége változatlan a munka mennyiségét növeljük Hogyan változik a termelés a munka mennyiségének változásával? HEFOP P /1. 63

64 A rövid távú termelési függvények (Parciális termelési függvények) Q, TP L. TP. Termelési függvény A munka határterméke: MP L = TP/ L L HEFOP P /1. 64

65 A munka átlagterméke AP L = TP L A munka határterméke MP L = ΔTP ΔL HEFOP P /1. 65

66 TP, MP L Az össztermék (TP) és a munka határtermékének (MP L ) függvénye L TP MP L L HEFOP P /1. 66

67 Az össztermék és munka átlagtermék és a munka határtermék függvénye TP, AP L, MP L L TP AP L MP L L, munka mennyisége HEFOP P /1. 67

68 A csökken kkenő hozadék k törvt rvénye Ha egyre több munkát vonunk be, a tőke azonos szintje mellett, elérünk egy olyan mennyiséget, amely után a pótlólagos munkamennyiség már egyre kisebb termelésnövekedést eredményez. A munka határterméke csökkenő! A munka határterméke a termelési függvény első deriváltja! A termelés ott a maximális, ahol a munka határterméke nulla. HEFOP P /1. 68

69 A hozadéki szférák elhatárolása Növekvő hozadék MP L nő Csökkenő hozadék MP L csökken Negatív hozadék, MP L negatív HEFOP P /1. 69

70 A hosszú távú termelési függvény A termelés Technikai folyamat: INPUTOK: Munka (L) Tőke (K) Termelési függvény TERMELÉS Q Q=f (L,K) a ráfordítások és termelés mennyisége közötti összefüggés Hosszú távon minden input változó! HEFOP P /1. 7

71 A hosszú távú termelési függvény Q Termelési függvény (hegy) C D A Q Q 1 B K L A hegy belseje üres, a termelési függvény csak a hatékony pontokat tartalmazza. A hegyet vízszintesen elmetszve azt kapjuk, hogy egy bizonyos termelési mennyiséget milyen input kombinációval tudunk előállítani. HEFOP P /1. 71

72 Az egyenlőtermék görbe, isoquant származtatása Q Termelési függvény (hegy) C D A Q 1 B Q K L K Az egyenlő termékgörbe azon tőke és munka kombinációkat mutatja, amellyel egy adott termékmennyiség előállítható Növekvő kibocsátás Q 1 Q HEFOP P /1. 72 L

73 Az isoquant térkép K Tőke mennyisége Q 3 =1 Q 2 =8 Q 1 =6 L Munka mennyisége HEFOP P /1. 73

74 Skálahozadék értelmezése (Az optimális üzemméret kérdése) A skálahozadék (Returns( to scale) ) azt mutatja, hogy hogyan változik a termelés, ha a termelési tényezőket arányosan növeljük. Például: a tőkét és a munkát is is kétszeresére Lehetőségek: a termelés is is kétszeresére nő nő állandó skálahozadék a termelés s több t mint kkétszeresére nőn nő növekvő skálahozadék a termelés s kkétszeresénél l kisebb mértékben nőn nő csökkenő skálahozadék HEFOP P /1. 74

75 Csökkenő skálahozadék 1 egység munka növekménye csak 1 többlet termelést eredményez a korábbi 2-zal szemben 4 3 c R 5 Tőke (K) 2 b 1 a Munka (L) 2 HEFOP P /1. 75

76 A technikai helyettesítés határr rrátája, MRTS MRTS = ΔK / ΔL, az isoquant mentén a termelés mennyisége nem változik ΔQ = ΔQ = MP L ΔL + MP K ΔK MP L ΔL = MP K ΔK MP MP L K = ΔK ΔL fig

77 A technikai helyettesítés határrátája, MRTS Tőke mennyisége K 3 MP MP L K = ΔK ΔL Munka mennyisége Q 1 =6 L HEFOP P /1. 77

78 Az egyenlőkölts ltség-görbe, az isocost egyenes K 3 25 TC = 3 P K = 2 P L = 1 a: TC/ P K =15 b: K=1 L= a TC=3 Az isocost egyenes meredeksége: 1 5 b TC = 3 P P L K L HEFOP P /1. 78

79 Az egyenlőkölts ltség-görbe, az isocost egyenes K 3 25 TC = 4 P K = 2 P L = 1 a: TC/ P K =2 b: K= a b L=2 TC=4 Az isocost egyenes meredeksége: P P L K 5 TC=3 TC = 4 L HEFOP P /1. 79

80 Optimális választás: 35 MP L = MP az a technológia, amellyel Q 1 mennyiséget a legkisebb költséggel lehet előállítani K P P L K 3 25 (Tőke, K) TC = 4 5 Q (Munka, L) HEFOP P /1. 8

81 A vállalat növekedési útja Hosszú távon minden termelési tényező változik Feltétel: A tényezők áraránya változatlan Növekedési út K O TC = 2 TC = 4 TC = 6 Q =1 Q =3 Q =2 L HEFOP P /1. 81

82 Az árarányok változásának hatása az optimális választásra 35 3 A bérnövekedés hatása változatlan összköltség esetén K 25 2 P K = 2 P L = 1 = A A TC = 4 5 Q L HEFOP P /1. 82

83 A vállalatok költségei HEFOP P /1. 83

84 INPUTOK: Munka (L) Toke (K) A termelés Technikai folyamat: Termelési függvény Q=f (L,K) TERMELÉS Q a ráfordítások és termelés mennyisége közötti összefüggés Termelési tényezok ára P L,P K, Gazdasági folyamat: Költség függvények Ráfordítások pénzben kifejezet értéke és a termelés közötti kapcsolat KÖLTSÉG C HEFOP P /1. 84

85 A vállalat v költsk ltségei A költségek csoportosítása: Termelési költségek Tranzakciós költségek Termelési költségek: Számviteli költség: folyóköltség+ amortizáció Gazdasági költség: számviteli költség +alternatív költség Explicit és implicit költségek Rövid távú és hosszú távú költségek HEFOP P /1. 85

86 A mikroökon konómiai ido Hogyan képes a vállalat reagálni a piaci változásokra? PIACI TÁV: csak az árakat tudja változtatni RÖVID TÁV: Legalább egy input fix (K), a többi változik (L) HOSSZÚ TÁV : Minden input változik Rövid távú termelési függvény: Q=f ( K, L ) Rövid távú költségek: Fix költség: a toke költsége, FC Változó költség: a munka költsége, VC Összes költség: FC+VC Hosszú távú termelési függvény: Q=f ( K, L ) Minden input változik! Hosszú távú költségfüggvény: Az összes költség változó HEFOP P /1. 86

87 A vállalat termelési költségei A költségfüggvény a termelési függvény pénzügyi vetülete Rövid táv: Összes költség = Fix költség + változó költség TC = FC + VC TC= a tőke költsége +a munka költsége Hosszú táv: Minden költség változó! HEFOP P /1. 87

88 A rövid távú költségfüggvények HEFOP P /1. 88

89 Változó költségfüggvény: a rövid távú termelési függvény pénzügyi vetülete A rövid távú termelési függvény: hogyan változik az össztermelés a munka mennyiségének változása függvényében változik ( a tőke mennyisége állandó! ) Termelés, Q Rövidtávú termelési függvény Munka, L Rövid távú változó költség függvény: Változó költség: a munka költsége VC= L w ahol: W= munkabér, a munka ára Példánkban: W=12 Változó költség, VC Rövidtávú költségfüggvény Termelés, Q HEFOP P /1. 89

90 Rövid távú költségfüggvények 1. A fix és változó költség függvénye A fix költség a tőke, a változó költség a munka költsége FC, Fix és VC, változó költségek VC FC Output (Q) FC ( ) VC ( ) Q, a termelés mennyisége HEFOP P /1. 9

91 Rövid távú költségfüggvények 2. TC, FC, VC Az összes költség, a fix és a változó költség függvényei TC= FC +VC TC VC Termelés (Q) FC ( ) VC ( ) TC ( ) FC Q, a termelés mennyisége HEFOP P /1. 91

92 A határköltség, MC A rövid távú költségfüggvények: TC=FC+VC A határköltség (MC) Fogalma: megmutatja hogyan változik az összes költség, ha egy egységgel ( igen kis egységgel ) növelem a termelést ΔTC ΔVC MC = = ΔQ ΔQ Az összköltségfüggvény Q szerinti első deriváltja! HEFOP P /1. 92

93 12 TC ( ) 1 A határköltség értelmezése Q TC MC MC = ΔTC ΔQ = ΔVC ΔQ ΔQ = 1 ΔTC = 12 TC Q HEFOP P /1. 93

94 Átlagköltség függvények: Összköltség függvény: TC=FC+VC Átlagköltség: AC=TC/Q Átlagos fix költség: AFC=FC/Q Átlagos változó költség: AVC=VC/Q AC=AFC+AVC HEFOP P /1. 94

95 Rövid távú költségfüggvények 3. Az átlagos összköltség, az átlagos változó költség és a határköltség függvény kapcsolata MC AC Költségek, MC, AC, AVC AVC Termelés Q) Az átlagköltség függvények U alakúak. A határköltség-függvény növekvő szakasza az átlagos változó költség-függvényt és az átlagos összköltség függvényt is a minimumában metszi! HEFOP P /1. 95

96 Az átlag és a határköltség függvények összefüggése MC AC AVC Költség, C b AFC a AFC A termelés mennyisége (Q) HEFOP P /1. 96

97 A hosszú távú költségfüggvények Hosszú távon minden költség változó! A vállalat üzemméretet választ! A vállalat technológiát választ! HEFOP P /1. 97

98 A hosszú távú termelési függvény (ismétlés) A termelés Technikai folyamat: INPUTOK: Munka (L) Tőke (K) Termelési függvény TERMELÉS Q Q=f (L,K) a ráfordítások és termelés mennyisége közötti összefüggés Hosszú távon minden input változó, minden költség változó! fig

99 A vállalat növekedési útja és a skálahozadék (ismétlés) Növekvő skálahozadék 3 egységig, állandó skálahozadék 3-4-ig, csökkenő 4 felett K TC 1 TC 2 L TC 5 TC 4 TC TC 6 TC HEFOP P /1. 99

100 K A vállalat növekedési útja és a skálahozadék Növekvő skálahozadék 3 egységig, állandó skálahozadék 3-4-ig, csökkenő 4 felett A növekedési út a különböző költségszintekhez tartozó optimális (legnagyobb) termelési szinteket mutatja. 7 TC 1 TC 2 L TC 6 TC 5 TC 4 TC TC TC A vállalat hosszú távú költségfüggvényének származtatása a vállalat növekedési útjából TC 2 TC Q HEFOP P /1. 1

101 A hosszú távú átlagköltség görbe (LRAC) a rövid távú átlagköltség görbék burkoló görbéje SRAC AC LRAC O Q HEFOP P /1. 11

102 A VÁLLALATOK BEVÉTELE (REVENUE) n TR = Σ i =1 p i Q KOMPETITÍV PIAC: A vállalat árelfogadó, az ár a piaci kereslet-kínálat által meghatározott NEM KOMPETITÍV PIAC: A vállalatok maguk döntenek az árról, ármeghatározók HEFOP P /1. 12

103 Az összbevétel a határbevétel és az átlagbevétel TR n = Σ i= 1 p Q i AR = TR Q MR = ΔTR ΔQ HEFOP P /1. 13

104 Kompetitív piac, kompetitív vállalat P=MR=AR P S P P e =5 AR D = AR = MR D Q (millió db) (a) Iparág Q (db) (b) Vállalat HEFOP P /1. 14

105 A vállalatok optimális döntése A maximális profitot biztosító kibocsátás meghatározása 1. Az összbevétel (TR) és összköltség (TC) függvény segítségével 2. Az határbevétel (MR) és határköltség (MC) segítségével HEFOP P /1. 15

106 TR, TC ( ) 6 KOMPETITÍV VÁLLALAT A maximális profitot biztosító kibocsátás meghatározása π = TR TC TC TR a b Q HEFOP P /1. 16

107 MC. AC MR, P KOMPETITÍV VÁLLALAT A maximális profitot biztosító kibocsátás meghatározása MC MR=P=MC 1 Gazdasági profit = 2,18 x 46 = 1 a AR = MR AC 8,82 b Q HEFOP P /1. 17

108 MC. AC MR, P KOMPETITÍV VÁLLALAT A maximális profitot biztosító kibocsátás meghatározása MR=P=MC MC 1 Gazdasági profit = 2,18 x 46 = 1 a AR = MR AC 8,82 b 1 Összes költség: TC=AC Q TR=Q P=46 1 TR= gazdasági profit + gazdasági költség Q HEFOP P /1. 18

109 A kompetitív vállalat fedezeti pontja Profitmaximum: MC=MR=P, ha P=AC min = a vállalat bevétele éppen fedezi a vállalat költségeit? TR=TC. MC. AC MR, P A vállalat ilyenkor normál profitra tesz szert! MC P 1 =AC min P a F b TR=P Q TC=AC Q TR=TC AR = MR Q AC AVC HEFOP P /1. 19

110 Az árcsökkenés hatása az optimális kibocsátásra Üzembezárási pont Csak a változó költség térül meg a teljes fix költség veszteség! MC. AC MR, P MC P AVC AC AC MR=P 2 =AVC min =MC TC=AC Q TR=P Q Ü Q 26 HEFOP P /1. 11

111 Monopólium Profit-maximalizálás A monopólium a teljes piaci kereslettel találkozik. A vállalat keresleti görbéje lefelé ereszkedő! A monopólium dönt a termelés mennyiségéről és az alkalmazott árról is! HEFOP P /1. 111

112 Monopolprofit nagysága: Profit max. feltétele: MC=MR, de MR <P 16 TR-TC MC 12 MC, D=AR, MR, P Monopol profit a b AC D=AR=P MR Q HEFOP P /1. 112

113 A monopólium nyereséget és veszteséget eredményező termelési mérete 24 2 TC b 16 TR, TC, Tπ 12 8 a TR a b Q π max Tπ Q, a termelés HEFOP P /1. 113

114 16 Monopólium létéből fakadó jóléti veszteség MC A monopólium kevesebbet termel és drágabban ad el! 12 MC, D=AR, MR, P 8 P mon P kom p 4. Holtteherveszteség AR Q mon. Qkompetitív MR Q HEFOP P /1. 114

115 A termelési tényezők Munka Tőke Föld Vállalkozó munkabér kamat földjáradék profit Tényező piacok sajátossága: Származékos kereslet Keresleti függvényük megegyezik a termelési tényező határtermék-bevételi függvényével Együttes kereslet A kínálati oldal eltérő, tényezőnkénti vizsgálatot igényel HEFOP P /1. 115

116 A TERMELÉSI TÉNYEZŐK PIACA Keresleti oldal: A vállalatok tényező keresletének motiválója a profit maximalizálás! Származékos kereslet: A kereslet a tényezővel előállított termék keresletétől függ Együttes kereslet: A vállalat a termelési tényezőket bizonyos kombinációban alkalmazza

117 Termelési tényezők kereslete= Az adott termelési tényező határtermék-bevételi függvénye (MRP) Határtermék MP L Pl: munka keresleti függvénye MP L L ( munka) MRP(Є) Származékos kereslet MPR = MP L P termék L ( munka) HEFOP P /1. 117

118 A vállalat döntése az alkalmazott munka mennyiségéről MRP L, W W S=MC MRPL=d, munka keresleti fg.-e L L, munka mennyisége HEFOP P /1. 118

119 Emlékeztetés: A profitmaximalizáló magatartás a termék piacon! MC=MR MC= az összes termelési tényező költsége HEFOP P /1. 119

120 A munkabér és a profit W Összes profit MC L = W Munkabér MRP L L e L, a munka mennyisége HEFOP P /1. 12

121 Egyéni munkakínálat: Szabad idő-jövedelem dilemma Az egyéni munkakínálati-görbe Jövedelemhatás nagyobb mint a helyettesítési hatás Reálbér Helyettesítési hatás nagyobb mint a jövedelemhatás O Ledolgozott munkaidő HEFOP P /1. 121

122 A tőkepiac A tőke optimális alkalmazásának feltétele: MRP K =MC K MC K =P K =r HEFOP P /1. 122

123 A tőkepiac A pénz időértéke Jelen érték: PV=C t /(1+r) t Jövőérték: FV=C (1+r) t HEFOP P /1. 123

124 A földpiac Földár, p S A föld árát alapvetően a kereslet határozza meg P Q O D Q,, föld f, ha Rugalmatlan kínálat Földjáradék Formái: -abszolút - különbözeti (minőségi különbség) HEFOP P /1. 124

125 A piaci elégtelens gtelenségekgek A Pareto hatékony elosztás s csak az egyéni hasznok és s egyéni költsk ltségek viszonylatában jelent hatékony elosztást. st. A tisztán n piaci mechanizmuson alapuló Pareto hatékony allokáci ció azonban nem mindig felel meg a társadalmilag t optimálisnak. Ilyenkor beszélünk a piac elégtelen működéséről, m vagy piaci kudarcról. HEFOP P /1. 125

126 A piaci elégtelens gtelenségek gek okai: Monopóliumok létel Asszimmetrikus informáci ció Externáli liák Közjavak HEFOP P /1. 126

127 Externáli liák Külső gazdasági hatások, a termelés vagy a fogyasztás nem szándékolt, a piac által elismerésre nem kerülő melléktermékei Fajtái: termelési-fogyasztási pozitív-negatív HEFOP P /1. 127

128 Negatív externália a termelésben Externális költség MSC MC = S Költség, haszon (Ár) P Externális költség D O Társadalmi optimum Q 2 Q Q 1 HEFOP P /1. 128

129 Negatív és pozitív externáliák a termelésben Externális költség és hozam MSC MC = S MC = S MSC Költség, hozam ( ) P Externális költség D Költrség, hozam P Externális hozam D O Q 2 Q Q 1 O Q1 Q Q2 (a ) Externális költség (b) Externális hozam HEFOP P /1. 129

130 Az externális költsége internalizálása-1. adó MSC Társadalmi határköltség MCmagán = S P MC Adó D O Q 2 Q 1 HEFOP P /1. 13

131 Externális haszon internalizálása - 2. támogatások MC = S MSC MC, P Externális haszon=támogatás P D O Q 1 Q 2 Társ-i optimum HEFOP P /1. 131

132 A KÖZJAVAK K közgazdasági gi kérdk rdései Magánjavak Közjavak Vegyes javak Megkülönb nböztetés s szempontjai: Az elosztás s módja: m piaci vagy közszolgk zszolgáltatás A készletk szletük k korlátolts toltsága A kizárás s lehetősége Rivalizálás s a fogyasztásban. sban. HEFOP P /1. 132

133 A KÖZJAVAK K közgazdask zgazdasági gi kérdk rdései 2. Nincs piaci keresletük és s kínálatuk. k A A fogyasztók k nem azonosíthat thatóak, ak, a fogyasztás mennyisége nem mérhetm rhető. A A díj d j kirovása nem lehetséges. A A szolgáltat ltatás s csak a fogyasztónak ingyenes a társadalomnak költsk ltség. Potyautas jelenség- közköltségek alól l való kibúvás, Túlfogyasztás: s: a közös k s tragédi diája HEFOP P /1. 133

134 A tananyag végére ért! Reméljük a szerzett ismerteket egyaránt hasznosítani tudja a vizsgán és későbbi munkája során! HEFOP P /1. 134

1.2.1 A gazdasági rendszer A gazdaság erőforrásai (termelési tényezők)

1.2.1 A gazdasági rendszer A gazdaság erőforrásai (termelési tényezők) Galbács Péter, Szemlér Tamás szerkesztésében Mikroökonómia TARTALOM Előszó 1. fejezet: Bevezetés 1.1 A közgazdaságtan tárgya, fogalma 1.1.1 A közgazdaságtan helye a tudományok rendszerében 1.1.2 A közgazdaságtan

Részletesebben

Termelői magatartás elemzése

Termelői magatartás elemzése Termelői magatartás elemzése Termelési függvény A termelési tényezők kombinációi és az általuk termelhető maximális termékmennyiség közötti összefüggés. Termelési tényezők fajtái: Munka () Tőke (K) Természeti

Részletesebben

Debreceni Egyetem AGTC

Debreceni Egyetem AGTC Debreceni Egyetem AGTC GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR Gazdaságelméleti Intézet Közgazdaságtan és Környezetgazdaságtan Tanszék 4032 DEBRECEN, Böszörményi út 138., 4015 DEBRECEN Pf.36. : (52)

Részletesebben

Előadó: Dr. Kertész Krisztián

Előadó: Dr. Kertész Krisztián Előadó: Dr. Kertész Krisztián E-mail: k.krisztian@efp.hu A termelés költségei függenek a technológiától, az inputtényezők árától és a termelés mennyiségétől, de a továbbiakban a technológiának és az inputtényezők

Részletesebben

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek II. SGYMMEN227XXX SGYMMEN2073XA. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek II. SGYMMEN227XXX SGYMMEN2073XA. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek II. SGYMMEN227XXX SGYMMEN2073XA Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Tárgyelőadó: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Gyakorlatvezető: dr. Paget Gertrúd

Részletesebben

Levelező hallgatóknak pótzh lehetőség: a félév rendje szerinti pótlási napok egyikén

Levelező hallgatóknak pótzh lehetőség: a félév rendje szerinti pótlási napok egyikén Közgazdaságtan II. Mikroökonómia SGYMMEN202XXX Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Tárgyelőadó: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Gyakorlatvezető: dr. Paget Gertrúd Tantárgyi leírás építőmérnök

Részletesebben

A technológia és költség dualitása: termelési függvény és költségfüggvények. A vállalat optimális döntése

A technológia és költség dualitása: termelési függvény és költségfüggvények. A vállalat optimális döntése 1 /11 (C) http://kgt.bme.hu/ A technológia és költség dualitása: termelési függvény és költségfüggvények. A vállalat optimális döntése Varian 20.3-6. 21. fejezet Termelési és hasznossági függvény (ismétlés

Részletesebben

Mikroökonómia (GTGKG601EGL) Egészségügyi szervező szakos levelező hallgatóknak

Mikroökonómia (GTGKG601EGL) Egészségügyi szervező szakos levelező hallgatóknak Mikroökonómia (GTGKG601EGL) Egészségügyi szervező szakos levelező hallgatóknak közgazdaságtan szükséglet mikroökonómia makroökonómia nemzetközi közgazdaságtan ceteris paribus elv piac kereslet kínálat

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A termelés költségei, a vállalati kínálat tökéletes verseny esetén 6. lecke

Részletesebben

13. A zöldborsó piacra jellemző keresleti és kínálati függvények a következők P= 600 Q, és P=100+1,5Q, ahol P Ft/kg, és a mennyiség kg-ban értendő.

13. A zöldborsó piacra jellemző keresleti és kínálati függvények a következők P= 600 Q, és P=100+1,5Q, ahol P Ft/kg, és a mennyiség kg-ban értendő. 1. Minden olyan jószágkosarat, amely azonos szükségletkielégítési szintet (azonos hasznosságot) biztosít a fogyasztó számára,.. nevezzük a. költségvetési egyenesnek b. fogyasztói térnek c. közömbösségi

Részletesebben

Mikro- és makroökonómia. A termelés modellje Szalai László

Mikro- és makroökonómia. A termelés modellje Szalai László Mikro- és makroökonómia A termelés modellje Szalai László 2017.09.28. Termelés Termelési tényezők piaca Vállalat Értékesítés Inputok Technológia Kibocsátás S K L Termelési függvény Q = f K, L,... ( ) Fogyasztók

Részletesebben

Mikroökonómiai alapismeretek. Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı Szakképzés A-III. modul

Mikroökonómiai alapismeretek. Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı Szakképzés A-III. modul Mikroökonómiai alapismeretek Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı Szakképzés A-III. modul Harnos László (1) 375-3121 (1) 375-2202 E-mail: harnos@futiomega.hu A mikroökonómia helye a gazdaság-tudományban

Részletesebben

Próbaérettségi január 18.

Próbaérettségi január 18. Próbaérettségi MEGOLDÓKULCS KÖZÉPSZINT I. Választásos, egyszerű rövid választ igénylő feladatok Feleletválasztás (10 2 = 20 pont) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. C A C D B D A D C B Minden helyes válasz

Részletesebben

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián Fogadóóra: minden szerdán között Helyszín: 311-es szoba

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián   Fogadóóra: minden szerdán között Helyszín: 311-es szoba Mikroökonómia előadás Dr. Kertész Krisztián e-mail: k.krisztian@efp.hu Fogadóóra: minden szerdán 10.15 11.45. között Helyszín: 311-es szoba Irodalom Tankönyv: Jack Hirshleifer Amihai Glazer David Hirshleifer:

Részletesebben

Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika

Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika I. Bevezető ismeretek 1. Alapfogalmak 1.1 Mi a közgazdaságtan? 1.2 Javak, szükségletek 1.3 Termelés, termelési tényezők 1.4 Az erőforrások szűkössége

Részletesebben

A változó költségek azon folyó költségek, amelyek nagysága a termelés méretétől függ.

A változó költségek azon folyó költségek, amelyek nagysága a termelés méretétől függ. Termelői magatartás II. A költségfüggvények: A költségek és a termelés kapcsolatát mutatja, hogyan változnak a költségek a termelés változásával. A termelési függvényből vezethető le, megkülönböztetünk

Részletesebben

Tantárgyi program 1. A tantárgy neve (csoportja): 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése:

Tantárgyi program 1. A tantárgy neve (csoportja): 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Tantárgyi program 1. A tantárgy neve (csoportja): MIKROÖKONÓMIA (AV_KMNA223-K6) 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Bauerné Dr. Gáthy Andrea, egyetemi adjunktus 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése:

Részletesebben

Közgazdaságtan. A vállalatok kínálata Szalai László

Közgazdaságtan. A vállalatok kínálata Szalai László Közgazdaságtan A vállalatok kínálata Szalai László A vállalat kínálata Döntési faktorok Termelési mennyiség Értékesítési ár Korlátozó feltételek Technológiai korlátok Termelési függvény Gazdasági korlátok

Részletesebben

Minta. MELLÉKLETEK KÖZGAZDASÁG-MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint TESZTFELADATOK. Mikroökonómia

Minta. MELLÉKLETEK KÖZGAZDASÁG-MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint TESZTFELADATOK. Mikroökonómia MELLÉKLETEK KÖZGAZDASÁG-MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint TESZTFELADATOK 1. Feleletválasztás Mikroökonómia a) Az alábbi jövedelemformák közül melyik a vállalkozó vállalkozói

Részletesebben

Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 10. hét. 2018/2019/I. Kupcsik Réka

Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 10. hét. 2018/2019/I. Kupcsik Réka Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 10. hét 2018/2019/I. Témakörök I. Tökéletesen versenyző vállalat II. Tökéletesen versenyző iparág III. Monopólium konstans határköltséggel

Részletesebben

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián Mikroökonómia előadás Dr. Kertész Krisztián k.krisztian@efp.hu A TERMELÉS KÖLTSÉGEI ÁRBEVÉTEL A termelés gazdasági költsége Gazdasági Explicit költség profit Gazdasági profit Számviteli költség Implicit

Részletesebben

a/ melyik országnak van abszolút előnye a bor, illetve a posztó termelésében és milyen mértékű az előny?

a/ melyik országnak van abszolút előnye a bor, illetve a posztó termelésében és milyen mértékű az előny? A közgazdaságtan alapjai 1. feladat Egy gazdaságban a termelési lehetőségek határát a mellékelt ábrán lévő ABC görbe mutatja. a/ mekkora az x és y termék előállításának alternatív költsége a B és a D pontban?

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA - konzultáció - Termelés és piaci szerkezetek

MIKROÖKONÓMIA - konzultáció - Termelés és piaci szerkezetek MIKROÖKONÓMIA - konzultáció - Termelés és piaci szerkezetek Révész Sándor reveszsandor.wordpress.com 2011. december 20. Elmélet Termelési függvény Feladatok Parciális termelési függvény Adott a következ

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA I. Készítette: Kőhegyi Gergely, Horn Dániel. Szakmai felelős: Kőhegyi Gergely. 2010. június

MIKROÖKONÓMIA I. Készítette: Kőhegyi Gergely, Horn Dániel. Szakmai felelős: Kőhegyi Gergely. 2010. június MIKROÖKONÓMIA I. B Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Közgazdaságtan alapjai I. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Közgazdaságtan alapjai I. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet Közgazdaságtan alapjai I. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Elérhetőség e-mail: karajz.sandor@uni-miskolc.hu tel.:46-565111/1899 Kötelező irodalom Szilágyi Dezsőné dr. szerk: Közgazdaságtan alapja I.

Részletesebben

Közgazdaságtan I. avagy: mikroökonómia. Dr. Nagy Benedek

Közgazdaságtan I. avagy: mikroökonómia. Dr. Nagy Benedek Közgazdaságtan I. avagy: mikroökonómia Dr. Nagy Benedek Email: Nagy.Benedek@eco.u-szeged.hu, Tel: (62) 544-676, fogadó óra: Hétfő 14-15:30, KO 311 (szorgalmi időszakban) Személyes találkozás 3 alkalommal:

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA. Externális hatások: valamilyen külső gazdasági hatás következtében történik a változás.

MIKROÖKONÓMIA. Externális hatások: valamilyen külső gazdasági hatás következtében történik a változás. A közgazdaságtan társadalomtudomány, a társadalom tagjait vizsgálja. Közgazdaságtan főbb területei: 1. Mikroökonómia: egyéni viselkedéseket vizsgálja (1. féléves anyag) 2. Makroökonómia: a gazdasági szereplők

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA január 16. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA január 16. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS STUDIUM GENERALE KÖZGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ I. Választásos, egyszerű rövid választ igénylő

Részletesebben

Bevezetés s a piacgazdaságba

Bevezetés s a piacgazdaságba Bevezetés s a piacgazdaságba gba Alapfogalmak, piaci egyensúly Bacsi, BevPiacgaz 1 Elméleti: mikroökonómia makroökonómia nemzetközi gazdaságtan világgazdaságtan komparatív gazdaságtan közg. elmélettörténet

Részletesebben

GYAKORLÓ FELADATOK 4: KÖLTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK

GYAKORLÓ FELADATOK 4: KÖLTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK GYAKORLÓ FELADATOK 4: KÖLTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK 1. Egy terméket rövid távon a függvény által leírt költséggel lehet előállítani. A termelés határköltségét az összefüggés adja meg. a) Írja fel a termelés

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA - konzultáció - Termelés és piaci szerkezetek

MIKROÖKONÓMIA - konzultáció - Termelés és piaci szerkezetek MIKROÖKONÓMIA - konzultáció - Termelés és piaci szerkezetek Révész Sándor reveszsandor.wordpress.com 2011. december 17. Elmélet Termelési függvény Feladatok Parciális termelési függvény Adott a következ

Részletesebben

A termelés technológiai feltételei rövid és hosszú távon

A termelés technológiai feltételei rövid és hosszú távon 1 /12 A termelés technológiai feltételei rövid és hosszú távon Varian 18. Rgisztrált gazdasági szervezetek száma 2009.12.31 (SH) Társas vállalkozás 579 821 Ebbıl: gazdasági társaság: 533 232 Egyéni vállalkozás

Részletesebben

A közgazdaságtan alapjai

A közgazdaságtan alapjai A közgazdaságtan alapjai Jószág (javak): azok a hasznos dolgok, amelyek valamilyen szükségletet kielégítve növelik a jólétet. Termék: olyan tárgy, ami képes a szükségletet kielégíteni. Szolgáltatás: ennek

Részletesebben

VC c y. Összeállította: Dr. Karner Cecília PhD egyetemi docens, tantárgyfelelős

VC c y. Összeállította: Dr. Karner Cecília PhD egyetemi docens, tantárgyfelelős Mikroökonómia alapfogalmak. Állandó költség (FC): Az a költség, mely rövid távon nem függ a termelés nagyságától, tehát összege a termelés bármely időszakában ugyanannyi, és ha a vállalat nem termel semmit,

Részletesebben

Harnos László. Mikroökonómiai alapismeretek. A mikroökonómia helye a gazdaság-tudományban. A fogyasztó. Fogyasztói preferenciaskála.

Harnos László. Mikroökonómiai alapismeretek. A mikroökonómia helye a gazdaság-tudományban. A fogyasztó. Fogyasztói preferenciaskála. Mikroökonómiai alapismeretek Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı zakképzés A-III. modul Harnos László (1) 375-3121 (1) 375-2202 E-mail: harnos@futiomega.hu Mikroökonómia Makroökonómia A mikroökonómia

Részletesebben

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián főiskolai docens

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián főiskolai docens Mikroökonómia előadás Dr. Kertész Krisztián főiskolai docens k.krisztian@efp.hu Árrugalmasság A kereslet árrugalmassága = megmutatja, hogy ha egy százalékkal változik a termék ára, akkor a piacon hány

Részletesebben

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián Fogadóóra: minden szerdán között Helyszín: 311-es szoba

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián Fogadóóra: minden szerdán között Helyszín: 311-es szoba Mikroökonómia előadás Dr. Kertész Krisztián Fogadóóra: minden szerdán 10.15 11.45. között Helyszín: 311-es szoba Költségvetési egyenes Költségvetési egyenes = költségvetési korlát: azon X és Y jószágkombinációk

Részletesebben

Közgazdaságtan I. 10. alkalom

Közgazdaságtan I. 10. alkalom Közgazdaságtan I. 10. alkalom 2018-2019/II. 2019. Április 17. Tóth-Bozó Brigitta Tóth-Bozó Brigitta Általános információk Fogadóóra szerda 13-14, előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben! QA218-as szoba

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA január 16. m KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA január 16. m KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA m KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS STUDIUM GENERALE KÖZGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ Feleletválasztás Közgazdasági alapismeretek

Részletesebben

- 1 - Közgazdaságtani jelölés- és képletgyűjtemény (Mikroökonómia I. félév) JELÖLÉSEK:

- 1 - Közgazdaságtani jelölés- és képletgyűjtemény (Mikroökonómia I. félév) JELÖLÉSEK: - - Közgazdaságtani jelölés- és kéletgyűjtemény (Mikroökonómia I. félév) JEÖÉSEK: - munka (abour) - ár (rise) e - egyensúlyi ár - a munka ára ( munkabér (w)) A - föld (mint termelési (természeti) tényező)

Részletesebben

10. hét 10/A. A vállalati profitmaximalizálás. elvei. Piacok, piaci szerkezetek. Versenyző vállalatok piaci. magtartása.

10. hét 10/A. A vállalati profitmaximalizálás. elvei. Piacok, piaci szerkezetek. Versenyző vállalatok piaci. magtartása. 10. hét Versenyző vállalatok piaci magatartása A vállalati profitmaximalizálás általános elvei. iacok, piaci szerkezetek. Versenyző vállalatok kínálati magtartása. A lecke célja hogy az előadás anyagának,

Részletesebben

1. A vállalat. 1.1 Termelés

1. A vállalat. 1.1 Termelés II. RÉSZ 69 1. A vállalat Korábbi fejezetekben már szóba került az, hogy különböző gazdasági szereplők tevékenykednek. Ezek közül az előző részben azt vizsgáltuk meg, hogy egy fogyasztó hogyan hozza meg

Részletesebben

Közgazdaságtan - 6. elıadás

Közgazdaságtan - 6. elıadás Közgazdaságtan - 6. elıadás A kínálat alakulása, a piac jellege 1 A PIAC JELLEGE Fontossága a vállalat szempontjából: Milyenek a versenytársak? Mekkora a vállalat a piachoz képest? (piaci részesedés) Két

Részletesebben

Debreceni Egyetem AGTC

Debreceni Egyetem AGTC Debreceni Egyetem AGTC GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR Gazdaságelméleti Intézet Közgazdaságtan és Környezetgazdaságtan Tanszék 4032 DEBRECEN, Böszörményi út 138., 4015 DEBRECEN Pf.36. : (52)

Részletesebben

III. rész: A VÁLLALATI MAGATARTÁS

III. rész: A VÁLLALATI MAGATARTÁS III. rész: A VÁAATI MAGATARTÁS Az árupiacon a kínálati oldalon a termelőegységek, a vállalatok állnak. A vállalatok különböznek tevékenységük, méretük, tulajdonformájuk szerint. Különböző vállalatok közös

Részletesebben

Mikroökonómia. Vizsgafeladatok

Mikroökonómia. Vizsgafeladatok Mikroökonómia Vizsgafeladatok Bacsi, Mikro feladatok 1 1, Marshall- kereszt, piaci egyensúly Mennyi a savanyúcukorka egyensúlyi mennyisége, ha a cukorka iránti kereslet és kínálat függvénye a következı:

Részletesebben

Szintvizsga Mikroökonómia május 5.

Szintvizsga Mikroökonómia május 5. Szintvizsga Mikroökonómia 2010. május 5. Név:. Fontos tudnivalók: A feladatsor megoldásához számológépet, vonalzót és kék színű tollat használhat! A számításoknál nem elegendő a végeredmény feltüntetése,

Részletesebben

Bevezetés s a piacgazdaságba. gba. Alapprobléma. Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények

Bevezetés s a piacgazdaságba. gba. Alapprobléma. Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények A mikroökonómia és makroökonómia eltérése: Bevezetés s a piacgazdaságba gba Alapfogalmak, piaci egyensúly Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények Makroökonómia:

Részletesebben

Mikroökonómia - 5. elıadás

Mikroökonómia - 5. elıadás Mikroökonómia - 5. elıadás A KÍNÁLAT ALAKULÁSA, A IAC JELLEGE Bacsi, 5.ea. 1 A IAC JELLEGE Fontossága a vállalat szempontjából: Milyenek a versenytársak? Mekkora a vállalat a piachoz képest? (piaci részesedés)

Részletesebben

GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. TESZTFELADATOK 18

Részletesebben

Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat szeptember 26. Termelés 2: Költség

Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat szeptember 26. Termelés 2: Költség Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat 2011. szetember 26. Termelés 2: öltség I. öltségek A termeléshez termelési tényezőket használunk fel, ezekért fizetni kell ebből adódnak a költségek.

Részletesebben

Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat szeptember 19. Termelés 1: Technológiai összefüggések modellezése

Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat szeptember 19. Termelés 1: Technológiai összefüggések modellezése Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat 3. szeptember 9. Termelés : Technológiai összefüggések modellezése I. Alapfogalmak A vállalkozások célja a profit maximalizálása, ezt a célt a termelésen

Részletesebben

Kereslet törvénye: ha az árak nőnek, a keresett mennyiség csökken. Az árak csökkenésével a keresett mennyiség növekszik.

Kereslet törvénye: ha az árak nőnek, a keresett mennyiség csökken. Az árak csökkenésével a keresett mennyiség növekszik. 2 Ha az ár nő a költségvetési egyenes meredekebb lesz: B A U2 U1 U3 I2 I1 I0 1 d = egyéni keresleti függvény Kereslet: az a termékmennyiség, amennyit a vevő vásárolni kíván adott áruból. d iaci kereslet:

Részletesebben

Közgazdaságtan 1. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 4. hét A KERESLETELMÉLET ALKALMAZÁSAI

Közgazdaságtan 1. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 4. hét A KERESLETELMÉLET ALKALMAZÁSAI KÖZGAZDASÁGTAN I. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Közgazdaságtan 1. A KERESLETELMÉLET ALKALMAZÁSAI Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára Szakmai felel s: K hegyi Gergely 2010. június Vázlat

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) TERMELÉSELMÉLET 1. PROFITMAXIMALIZÁLÁS

KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) TERMELÉSELMÉLET 1. PROFITMAXIMALIZÁLÁS KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) TERMELÉSELMÉLET 1. PROFITMAXIMALIZÁLÁS 18 19. ÉS 32.9 32.10. FEJEZET Dr. Ligeti Zsombor ligetizs@kgt.bme.hu Fogadóóra:

Részletesebben

Mikroökonómia. Gyakorló feladatok

Mikroökonómia. Gyakorló feladatok Mikroökonómia Gyakorló feladatok Bacsi, Mikro feladatok 1 1, Marshall- kereszt, piaci egyensúly 1/A feladat: Mennyi a savanyúcukorka egyensúlyi mennyisége, ha a cukorka iránti kereslet és kínálat függvénye

Részletesebben

Mikro- és makroökonómia. Bevezető Szalai László

Mikro- és makroökonómia. Bevezető Szalai László Mikro- és makroökonómia Bevezető 2017.09.14. Szalai László Általános információk Tantárgy: Mikro- és Makroökonómia (BMEGT30A001) Kurzuskód: C2 (adatlap: www.kgt.bme.hu) Oktató Szalai László Fogadóóra:

Részletesebben

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A javítás

Részletesebben

Bevezetés s a piacgazdaságba. gba. Alapprobléma. Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények

Bevezetés s a piacgazdaságba. gba. Alapprobléma. Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények A közgazdask zgazdaságtan gtan részei: r Bevezetés s a piacgazdaságba gba Alapfogalmak, piaci egyensúly Elméleti: mikroökonómia makroökonómia nemzetközi gazdaságtan világgazdaságtan komparatív gazdaságtan

Részletesebben

A FOGYASZTÓI MAGATARTÁS

A FOGYASZTÓI MAGATARTÁS A FOGYASZTÓI MAGATARTÁS Kiindulópont: a fogyasztó racionálisan viselkedik a termékek árai és a fogyasztó jövedelme mellett szükséglet-kielégítésének maximalizálására törekszik. A szükségletek kielégítéséhez

Részletesebben

Gyakorló feladatok a 2. zh-ra MM hallgatók számára

Gyakorló feladatok a 2. zh-ra MM hallgatók számára Gyakorló feladatok a. zh-ra MM hallgatók számára 1. Egy vállalat termelésének technológiai feltételeit a Q L K függvény írja le. Rövid távon a vállalat 8 egységnyi tőkét használ fel. A tőke ára 000, a

Részletesebben

Adó: kényszer útján beszedett pénzösszeg, amellyel szemben közvetlen ellenszolgáltatás nem követelhető Adósságcsapda: kezelése hitelfelvétellel

Adó: kényszer útján beszedett pénzösszeg, amellyel szemben közvetlen ellenszolgáltatás nem követelhető Adósságcsapda: kezelése hitelfelvétellel Adó: kényszer útján beszedett pénzösszeg, amellyel szemben közvetlen ellenszolgáltatás nem követelhető Adósságcsapda: kezelése hitelfelvétellel történik Alacsony (inferior) javak: azok melynek jöv.rugja.

Részletesebben

FELADATOK MIKROÖKONÓMIÁBÓL

FELADATOK MIKROÖKONÓMIÁBÓL FELADATOK MIKROÖKONÓMIÁBÓL Az alábbiakban példamegoldaásra javasolt feladatok találhatók mikroökonómiából. Az összeállítás formailag nem úgy épül fel, mint a dolgozat, célja, hogy segítse a vizsgára való

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) TERMELÉSELMÉLET 2. KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK ÉS

KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) TERMELÉSELMÉLET 2. KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK ÉS KÖZGAZDASÁGTAN I. BMEGT30A003 HÉTFŐ: 8:15 10:00 (Q-II) HÉTFŐ: 10:15 12:00 (QAF15) TERMELÉSELMÉLET 2. KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK 20 22. ÉS 23.1 23.3. FEJEZET Dr. Ligeti Zsombor ligetizs@kgt.bme.hu Fogadóóra: Kedd

Részletesebben

1. hét, 1. óra: Bevezetés

1. hét, 1. óra: Bevezetés PIACI SZERKEZETEK BMEGT30A104 1. hét, 1. óra: Bevezetés PRN: 1-2. fejezet 2019.02.04. 10:15 QAF14 Kupcsik Réka (kupcsikr@kgt.bme.hu) Bevezetés I. Miért nem engedélyez bizonyos fúziókat az illetékes versenyhivatal?

Részletesebben

A lecke célja... A tényezőpiac keresleti és kínálati oldala. 14. hét / #1 A vállalatok termelési tényezők iránti kereslete. fogyasztási javak piaca

A lecke célja... A tényezőpiac keresleti és kínálati oldala. 14. hét / #1 A vállalatok termelési tényezők iránti kereslete. fogyasztási javak piaca 4. hét / # A vállalatok termelési tényezők iránti kereslete A vállalatok egyéni munkakereslete rövid és hosszú távon. Az iparági munkakeresleti görbe. A munkapiaci egyensúly és a munkavállalók gazdasági

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN 1. 2.ZH KÉRDÉSEI

KÖZGAZDASÁGTAN 1. 2.ZH KÉRDÉSEI KÖZGAZDASÁGTAN 1. 2.ZH KÉRDÉSEI 1. Álló- és forgótőke, beruházás és felhalmozás Forgótőke, az a tőkerész, amely nincs lekötve a termelő folyamatban. A F. késztermék formájában kerül a forgalomba és onnan

Részletesebben

Mikroökonómia I. B. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 8. hét TERMÉKPIACI EGYENSÚLY VERSENYZŽI ÁGAZATBAN

Mikroökonómia I. B. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 8. hét TERMÉKPIACI EGYENSÚLY VERSENYZŽI ÁGAZATBAN MIKROÖKONÓMIA I. B ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Mikroökonómia I. B TERMÉKPIACI EGYENSÚLY VERSENYZŽI ÁGAZATBAN K hegyi Gergely, Horn Dániel, Major Klára Szakmai felel s: K hegyi Gergely 2010.

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA február 14. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA február 14. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. február 14. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINT PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MEGOLDÓKULCS 2015. február 14. STUDIUM GENERALE KÖZGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ I. Választásos,

Részletesebben

Próbaérettségi NYÍLT PRÓBAÉRETTSÉGI NAP január 18.

Próbaérettségi NYÍLT PRÓBAÉRETTSÉGI NAP január 18. róbaérettségi NYÍLT RÓBAÉRETTSÉGI NA 014. január 18. MEGOLDÓKULCS EMELT SZINT I. Választásos, egyszerű rövid választ igénylő feladatok Feleletválasztás (6 =1 pont) 1.. 3. 4. 5. 6. D B D C B C II. Szöveges

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA II. B. Készítette: K hegyi Gergely. Szakmai felel s: K hegyi Gergely február

MIKROÖKONÓMIA II. B. Készítette: K hegyi Gergely. Szakmai felel s: K hegyi Gergely február MIKROÖKONÓMIA II. B Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Mikro- és makroökonómia. Monopolisztikus verseny, Oligopóliumok Szalai László

Mikro- és makroökonómia. Monopolisztikus verseny, Oligopóliumok Szalai László Mikro- és makroökonómia Monopolisztikus verseny, Oligopóliumok Szalai László 2017.10.12. Piaci feltételek A termékek nem homogének, de hasonlóak A különbség kisebb termékjellemzőkben jelentkezik Pl.: Coca-Cola

Részletesebben

Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 5. hét. 2018/2019/I. Kupcsik Réka

Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 5. hét. 2018/2019/I. Kupcsik Réka Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 5. hét 2018/2019/I. Témakörök I. ICC, PCC, Engel-görbe, egyéni kereslet II. Teljes árhatás felbontása (Slutsky) III. Teljes árhatás felbontása

Részletesebben

Piaci szerkezet és erõ

Piaci szerkezet és erõ . Elõadás Piaci szerkezet és erõ Kovács Norbert SZE KGYK, GT A vállalati árbevétel megoszlása Gazdasági költség + gazdasági profit Számviteli költségek + számviteli profit Explicit költségek + elszámolható

Részletesebben

REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN B

REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN B REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN B Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA

Részletesebben

Közgazdaságtan 1. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 3. hét A KERESLETELMÉLET ALAPJAI. HASZNOSSÁG, PREFERENCIÁK

Közgazdaságtan 1. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 3. hét A KERESLETELMÉLET ALAPJAI. HASZNOSSÁG, PREFERENCIÁK KÖZGAZDASÁGTAN I. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Közgazdaságtan 1. A KERESLETELMÉLET ALAPJAI. HASZNOSSÁG, PREFERENCIÁK Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára Szakmai felel s: K hegyi Gergely

Részletesebben

Mikroökonómia feladatgyűjtemény GTGKG131KSZN1 és GTGKG131KSZL1

Mikroökonómia feladatgyűjtemény GTGKG131KSZN1 és GTGKG131KSZL1 ME-GTK Gazdaságelméleti Intézet Mikroökonómia feladatgyűjtemény GTGKG131KSZN1 és GTGKG131KSZL1 Kis-Orloczki Mónika (orloczki.monika@uni-miskolc.hu) 2014-15 I.félév 1.TÉMAKÖR A KERESLET, KÍNÁLAT, ÉS A PIACI

Részletesebben

Mintafeladatok a. Mikroökonómia jegyzethez

Mintafeladatok a. Mikroökonómia jegyzethez Mintafeladatok a Mikroökonómia jegyzethez 1. fejezet Igaz-hamis állítások 1. A nem anyagi jellegű szolgáltatások csoportjába tartozik a szállítási tevékenység. 2. A magánjavak korlátozott mennyiségben

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA KÜLKERESKEDELMI FİISKOLAI KAR KÖZGAZDASÁGTAN ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA KÜLKERESKEDELMI FİISKOLAI KAR KÖZGAZDASÁGTAN ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA KÜLKERESKEDELMI FİISKOLAI KAR KÖZGAZDASÁGTAN ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK Vizsgatételek a Közgazdaságtan alapjai (Mikroökonómia) tárgyból a nappali tagozat I.évfolyamának

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM TESZT JELLEGŰ FELADATOK I. Feleletválasztós

Részletesebben

Közgazdasági elméletek. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Közgazdasági elméletek. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet Közgazdasági elméletek Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 2. Előadás A piaci árváltozás hatásának elemzése Slutsky és Hicks szerint Árváltozás hatása Egy jószág árának megváltozása a fogyasztó számára

Részletesebben

Mikroökonómia elıadás

Mikroökonómia elıadás Mikroökonómia -. elıadás ÁLTLÁNOS EGYENSÚLY ELMÉLET 1 Bevezetés - mit tartalmaz az általános egyensúlyelmélet? Eddigi vizsgálatokban: egy piac viszonyai (részpiaci elemzés) a többi piac változatlanságát

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK Közgazdasági-marketing alapismeretek középszint 721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 27. október 24. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

Piaci koordináció Bürokratikus (centralizált) koordináció Vegyes típusú gazdaságkoordináció

Piaci koordináció Bürokratikus (centralizált) koordináció Vegyes típusú gazdaságkoordináció Közgazdaságtan: Gazdaság: Szükséglet: Hasznosság: Termelés: Termelési 1. A közgazdaságtan fogalma, területei, alapkérdései. A gazdaság alapfogalmai. A termelési lehet ségek határgörbéje. A gazdaságkoordinációs

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN I. Készítette: Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június

KÖZGAZDASÁGTAN I. Készítette: Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június KÖZGAZDASÁGTAN I. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Piaci szerkezetek VK. Gyakorló feladatok a 4. anyagrészhez

Piaci szerkezetek VK. Gyakorló feladatok a 4. anyagrészhez Piaci szerkezetek VK Gyakorló feladatok a 4. anyagrészhez Cournot-oligopólium Feladatgyűjtemény 259./1. teszt Egy oligopol piacon az egyensúlyban A. minden vállalat határköltsége ugyanakkora; B. a vállalatok

Részletesebben

Carlton -Perloff. 2. és 4. fejezet

Carlton -Perloff. 2. és 4. fejezet 2. Költségek és piacszerkezet. Az egy és több terméket előállító vállalat költségei. Méret- és választékgazdaságosság. Monopólium, természetes monopólium, domináns vállalat Carlton -Perloff 2. és 4. fejezet

Részletesebben

Monopolista árképzési stratégiák: árdiszkrimináció, lineáris és nem lineáris árképzés. Carlton -Perloff fejezet

Monopolista árképzési stratégiák: árdiszkrimináció, lineáris és nem lineáris árképzés. Carlton -Perloff fejezet Monopolista árképzési stratégiák: árdiszkrimináció, lineáris és nem lineáris árképzés Carlton -Perloff 9.10. fejezet Árdiszkrimináció Ugyanazon termék vagy szolgáltatás különböző árakon nem egységes árképzés

Részletesebben

Közgazdaságtan I. 3. alkalom

Közgazdaságtan I. 3. alkalom Közgazdaságtan I. 3. alkalom 2018-2019/II. 2019. február 20. Tóth-Bozó Brigitta Tóth-Bozó Brigitta Általános információk Fogadóóra szerda 13-14, előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben! QA218-as szoba

Részletesebben

Mikroökonómia - 7. elıadás

Mikroökonómia - 7. elıadás Mikroökonómia - 7. elıadás A TERMELÉSI TÉNYEZİK (ERİFORRÁSOK) PIACA 1 A termelési tényezık piaca elsıdleges tényezık - munka - természeti erıforrások másodlagos tényezık - termelt tıkejavak - pénz, értékpapír

Részletesebben

A lecke célja... Korábbról ismert és új alapfogalmak, értelmezések. 10. hét Költségek és költségfüggvények rövid távon

A lecke célja... Korábbról ismert és új alapfogalmak, értelmezések. 10. hét Költségek és költségfüggvények rövid távon 10. hét Költségek és költségfüggvények rövid távon Számviteli és közgazdasági költségkategóriák. A költségek csoportosítása a termeléssel való viszony alapján. Rövid távú költség-függvények. Határköltség

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM MIKROÖKONÓMIA

Részletesebben

Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 7-9. hét. 2018/2019/I. Kupcsik Réka

Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 7-9. hét. 2018/2019/I. Kupcsik Réka Közgazdaságtan I. Számolási feladat-típusok a számonkérésekre 7-9. hét 2018/2019/I. Kupcsik Réka Témakörök I. Profitmaximalizálás isoprofit egyenes II. Transzformációs görbe, komparatív előnyök III. Költségfogalmak

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A termelési tényezők piaca 8. lecke A gazdasági szereplők piaci kapcsolatai

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN, ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) ÉRETTSÉGI VIZSGA ELMÉLETI GAZDASÁGTAN I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN, ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) ÉRETTSÉGI VIZSGA ELMÉLETI GAZDASÁGTAN I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN, ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) ÉRETTSÉGI VIZSGA ELMÉLETI GAZDASÁGTAN I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK 3. Szaknyelv alkalmazása 1.1. Szakmai fogalmak azonosítása,

Részletesebben

Mikroökonómia - 9. elıadás

Mikroökonómia - 9. elıadás Mikroökonómia - 9. elıadás PIACI ELÉGELENSÉGEK, KÖZJAVAK, EXERNÁLIÁK, AZ ÁLLAMI BEAVAKOZÁS INOKAI 1 A piac tökéletlen mőködése P egyensúlyi ár többlet hiány egyensúlyi mennyiség S Q Gazdasági koordináció

Részletesebben

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A javítás során

Részletesebben

Próbaérettségi január 22.

Próbaérettségi január 22. róbaérettségi MEGOLDÓKULCS EMELT SZINT I. Feleletválasztás (6x = 1 pont) 1.. 3.. 5. 6. B A B A C D 1. Helyes megoldás: B Az inputárak csökkenése következtében megnő a termék kínálata, tehát a kínálati

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Próbaérettségi január 23.

Próbaérettségi január 23. Próbaérettségi 2010. január 23. MEGOLDÓKULCS KÖZÉPSZINT I. Feleletválasztás (10 2 = 20 pont) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. A C D C D A B B A C 1. Gossen I. törvénye, más néven a csökkenő határhaszon elve.

Részletesebben