Római jog XIV. A szerződések közös szabályai 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Római jog XIV. A szerződések közös szabályai 2."

Átírás

1 Római jog XIV. A szerződések közös szabályai 2.

2 a belső akarat-elhatározás hibái 2. A felek közti consensust nem zárja ki, így nem eredményezi a szerződés semmisségét sem, ha a felet ügyletkötésre nem szabadon kialakított indítékai késztették, hanem - ügyleti akarat-elhatározása a másik féltől eredő megtévesztés (dolus malus) vagy - a bárki részéről jövő megfélemlítés (metus) hatására jött létre. (A csalást és a kényszerítést, melyeknek az ügyletkötő fél megtévesztése ill. megfélemlítése csupán egyik esete, a köztársaság utolsó századában a praetori jogalkotás nyilvánította magándeliktummá, melyeknek változatos tényállásai poenara irányuló kötelmet hoznak létre. )

3 A B Ügyleti akarat ü ü Nyilatkozati akarat ny ny

4 dolus malus a) A megtévesztés (dolus malus), mint szerződési akarathiba nem más, mint a másik fél tudatos tévedésbe ejtése vagy tévedésben tartása. Egyik megnyilvánulása az elhallgatás (reticentia), ami abban áll, hogy az egyik fél a szerződéskötés szempontjából jelentős és általa ismert valamely tényt (pl. áruhibát) a másik féllel nem közöl. A megtévesztés hatására létrejött szerződés a civiljog szerint érvényes, hiszen a megtévesztett szintén akarta az ügyletkötést, de később a megtévesztett a szerződést megtámadhatja, és kérheti annak érvénytelenítését.

5 dolus malus (2) A megtámadás eszközei megtévesztés esetén: aa) actio de dolo, mely eleinte büntetőkeresetként az okozott kár összegének megfelelő poena megfizetésére, később a szerződés érvénytelenítésére, egyszersmind annak visszakövetelésére megy, amit a megtévesztett a csalárdságot még nem észlelve önként teljesített; bb) exceptio doli a felperesnek a szerződés alapján indított keresetével szemben; cc) in integrum restitutioért folyamodás, ha sem a megtévesztő nem teljesített, sem a megtévesztő nem perel; az eredeti, vagyis a szerződés előtti állapot visszaállítása itt kimerül a szerződés semmissé nyilvánításában. dd) a későbbiekben actio de dolo indítására vagy exceptio doli felvételére csupán a stricti iuris szerződéseknél volt szükség, míg a bonae fidei ügyleteknél a megtámadást a megfelelő szerződési keresettel, ill. a másik fél keresetével szemben a felperes dolusára való hivatkozással lehetett eszközölni.

6 vis ac metus b) A megfélemlítés (vis ac metus) esetén az ügyleti akarat akár a másik féltől akár egy harmadiktól származó fenyegetés hatására jön létre a megfélemlítettnél. A megfélemlítés nem más, mint valamely / komoly és / jogellenes hátrány kilátásba helyezése arra az esetre, ha a másik fél nem kötné meg a kívánt módon a szerződést (vis compulsiva). A kilátásba helyezett hátránynak olyannak kell lennie, mely alkalmas komoly és felnőtt férfiben is félelmet kelteni. A szerződő félre gyakorolt enyhe presszió ezért nem vis ac metus. A kilátásba helyezett hátránynak továbbá jogellenesnek is kell lennie, ezért pl. egy perrel való fenyegetés nem jön figyelembe.

7 vis ac metus (2) A régi civiljog a fenyegetés hatására kötött szerződést érvényesnek tekintette: coacta voluntas tamen voluntas est = bár fenyegetés hatása alatt, de mégis csak akarta a fél az ügyleti hatást. A praetor azonban itt is jogeszközöket adott a megfenyegetettnek a megkötött szerződés érvénytelenítésére a másik féllel szemben: actio quod metus causat, exceptio metust, ill. in integrum resritutiot a megtévesztés analógiájára. a bonae fidei szerződéseknél vis ac metus esetében is érvényesíthető a megtámadás a kikényszerített szerződés keresetével, ill. a megfélemlítésre alperesként külön exceptio nélkül is lehet hivatkozni.

8 vis absoluta Szerződési akaratról egyáltalán nem lehet viszont beszélni az ún. vis absoluta esetén, amidőn közvetlen fizikai erőszakkal kényszerítenek valakit egy ügyleti akaratnyilvánítást imitáló magatartásra. pl. kínzással, fogságba vetéssel, kezét aláírásnál vezetve, stb. Itt akarat-elhatározás egyáltalán nem lévén, az ügylet semmis.

9 A B Ügyleti akarat ü ü Nyilatkozati akarat ny ny

10 a szerződési akaratnyilvánítás módja Az akarat-elhatározásnak önmagában még nincsen joghatása, ehhez szükséges, hogy a szerződő felek akaratukat ki is nyílvánítsák. Az akaratnyilvánításnak azon a módon kell végbemennie, amit a jogalkotó az illető szerződéshez előír, ha előír. Néha nem elég a puszta nyilatkozat sem, hanem a nyilatkozónak a kötelmi joghatás előidézése végett még valamit cselekednie is kell; így pl. a reál-szerződések esetében át kell adnia az ígért dolgot (teljesítenie kell), az utas útipoggyászának megőrzését felvállaló hajósnak a poggyászt be is kell fogadnia.

11 a szerződési akaratnyilvánítás módja (2) A szerződések túlnyomó többségénél azonban elegendő, ha akaratukat a felek csupán kijelentik. A kijelentés lehet formaszerű vagy formátlan. 1. Formaszerű (alakszerű) a kijelentés, ha annak a jogrend által előírt formában kell megtörténnie, különben a nyilatkozat, s vele a szerződés semmis. Ez a helyzet a formális (alakszerű, ünnepélyes) szerződéseknél (negotium sollemne). 2. Formátlan (alakszerűtlen) a kijelentés, ha nincsen meghatározott alakhoz kötve, hanem bármely felismerhető formában megnyilvánulhat. A formátlan akarat-kijelentés ismét lehet kifejezett, vagy hallgatólagos.

12 a szerződési akaratnyilvánítás módja (3) a) Kifejezett, ha oly cselekménnyel történik, melynek nincs más célja, mint az, hogy az az ügyleti akaratot kifejezésre juttassa. pl. az élő vagy írott szó, továbbá bizonyos szokásos jelek, mint fejbólintás, tenyérbeütés, árverési licitálásnál kézfelemelés. b) Hallgatólagos, ha oly cselekménnyel megy végbe, melynek közvetlen célja ugyan más, de belőle józan ésszel arra kell következtetnünk, hogy a véghezvivő egyúttal ügyleti akaratot is kifejezésre kívánt hozni. Az ilyen cselekményeket mondjuk (rá)utaló magatartásnak (facta concludentia). pl. a vendéglői asztalra kitett étel elfogyasztásából a vétel, az otthagyott pénzből (borravaló) az ajándékozás, a kamatfizetés tényéből a tartozás elismerés szándékát olvassuk ki. Factum concludens számba megy néha a puszta hallgatás is. Különösen ha a hallgatás beleegyezésnek vételét az általános szokás vagy a felek előző gyakorlata is indokolja. pl. a megtekintésre küldött áru vissza nem küldése.

13 az akarat-kijelentés eltérése az akarat tartalmától Szerződéskötésről csak akkor beszélhetünk, ha a szerződő felek mindegyike azt jelenti ki, amit akart, illetőleg ha akarja azt, amit kijelentett. Kötelem-keletkeztető hatása csak a kijelentett akaratnak van, az akarat önmagában ill. a kijelentés önmagában nem elegendő. Az akarat és a kijelentés többféle okból térhet el egymástól: a) A legközönségesebb ok lehet valamilyen tévedés a nyilatkozatban, a kijelentésben pl. nyelvbotlás, tollhiba (elírás), vevőnek tévesen más áru küldése, tévedésből más szerződés aláírása. Ilyenkor sem az nem érvényes, amit a szerződő fél kijelentett, mert azt nem akarta, sem az amit akart, mert azt meg nem jelentette ki.

14 A B Ügyleti akarat ü ü Nyilatkozati akarat ny ny

15 akarat-kijelentés eltérése az akarat tartalmától (2) b) Lehetséges, hogy az akarat és kijelentés eltérése szándékos (tudatos). Ide tartozik: a titkos fenntartás a színlelés 1. Titkos fenntartásról (reservatio mentalis) beszélünk, ha valaki azt a szándékát, hogy mást jelent ki, mint amit a valóságban akar, a másik szerződő fél előtt tudatosan elhallgatja, pl. hogy a kialkudott vételárat részletekben kívánja megfizetni. Az ilyen titkos fenntartás, mivel a jó erkölcsökkel ellentétes, jogilag érvénytelen, a szerződés tehát a másikkal közölt nyilatkozat értelmében létrejön.

16 akarat-kijelentés eltérése az akarat tartalmától (3) 2. Színlelés (simulatio) olyankor forog fenn, amidőn mindkét fél egyetért abban, hogy a nyilatkozataik szerint való ügyletet valójában nem akarják. Ez kétféleképpen alakulhat: a) az egyik esetben azt színlelik a felek, mintha szerződést kötnének, holott ezt egyáltalán nem akarják, pl. a csőd előtt álló adós fiktív szerződésekkel elvonja a végrehajtás elől vagyontárgyait; az ilyen szerződés érvénytelen. b) a másik esetben akarnak ugyan szerződést kötni a felek, de másmilyet, mint amit kijelentenek = akarnak, de takarnak. Az ilyen színlelt szerződés (negotium simulatum) érvényes, ha az eltakart ügylet (negotium dissimulatum) feltételeinek is megfelel és nem a törvény kijátszására szolgál. pl. érvényes a színleges vételár mellett kötött adásvétel (n.s.), mely valójában ajándékozást, hozományrendelést (n.d.) takar, de megítélése a takart ügylet szerint történik érvénytelen ellenben az olyan színleges adásvétel, melyet a házastársak közti ajándékozás tilalmának kijátszása végett kötöttek.

17 színlelés A B Ügyleti akarat ü ü Nyilatkozati akarat ny ny

18 a szerződés tartalma - általános keretek Megkötött szerződésük tartalmát a felek szabadon állapítják meg, s e szabadságnak csupán a jogrend állít korlátokat azzal, hogy bizonyos szolgáltatások felvállalásától egyszerűen megtagadja joghatást, vagy azok felvállalását kifejezetten megtiltja. A törvényi korlátok áthágása a szerződés semmisségét vonja maga után. a) A szerződés nem kötelezhet olyan szolgáltatásra, melynek teljesítése fizikailag vagy jogilag lehetetlen: Impossibilium nulla obligatio est Az ilyen szerződést mint céltalant, minden ésszerűséget nélkülözőt, a jog nem tartja védelemre érdemesnek.

19 a szerződés tartalma - általános keretek (2) Fizikailag lehetetlen annak a szolgáltatása, ami a valóságban sosem létezett, vagy létezett ugyan, de még a szerződéskötés előtt megsemmisült, olyan cselekmény lenne, melynek véghezvitelére senki sem képes. (Érvényes ellenben a szerződés, ha a teljesítése nem objektíve, hanem csupán az adós számára lehetetlen szubjektív lehetetlenség; pl. olyan munka felvállalása, melynek elvégzésére az adós képtelen; más dolgának szolgáltatására való kötelezettségvállalás, amit az illető nem hajlandó eladni.) Jogi lehetetlenség akkor forog fenn, ha a szolgáltatás véghezvitelére a jog egyáltalán nem ismer lehetőséget pl. forgalomképtelen dolog, szabad ember eladása, saját dolog megvétele, azon zálogjog szerzése.

20 a szerződés tartalma - általános keretek (3) b) A szolgáltatásnak nem kell már a szerződéskötés idején teljességgel meghatározottnak lennie (ld. certa-incerta obligatio), de nem lehet oly mértékben határozatlan sem, hogy a szerződésből nem állapítható meg, a fél valójában mire is kötelezte magát (pl. ígérek neked valamit ). A szolgáltatásnak legkésőbb a teljesítéskor határozottnak kell lennie! A szolgáltatás meghatározását bízhatják a felek egy harmadik személy méltányos megítélésére (arbitrium boni viri) is, de valamelyik fél önkényére nem. A klasszikus jogban a condemnatio pecuniaria elvéből következően a szolgáltatásnak pénzben felbecsülhetőnek is kellett lennie. (ezt a követelményt azonban Justinianus elvetette)

21 a szerződés tartalma - általános keretek (4) c) Semmis az a szerződés, melynek teljesítését valamely jogszabály kifejezetten megtiltja. Általánosságban áll az, hogy ennek külön kimondása nélkül is mindaz tilos, ami ius publicumba vagy cogens magánjogi szabályba ütközik, pl. bűncselekmény elkövetésére való vállalkozás, a házastársak közti ajándékozás, a nők intercessioja. Tilos nem csupán a törvény betűjébe ütköző szerződés, hanem a törvényi tilalmat megkerülő (in fraudem legis agere), a törvény céljával és szellemével ellentétes megállapodás is, pl. az adásvételbe burkolt házastársi ajándékozás, a nő egyenes adósként való intercessiója másért.

22 a szerződés tartalma - általános keretek (4) d) Érvénytelen az erkölcstelen szolgáltatásra kötelező szerződés (negotium contra bonos mores), vagyis az, melynek teljesítése ugyan nem ütközik a jog tilalmába, de ellentétben áll a társadalom általánosan elfogadott értékrendjével, pl. valaki kötelezettségvállalása ellenérték fejében arra, hogy nem fog egy bűncselekményt elkövetni, vállalkozás prostitúcióra, kerítésre, stb.

23 a szerződés tartalmi részei A FORMÁTLAN szerződések körében érvényesülő típuskényszer elvéből következően, a római jog valamennyi formátlan szerződésnek külön meghatározza a lényeges tartalmát, vagyis azon tényállásbeli és joghatásbeli elemeit, melyek nélkül az illető szerződés érvényesen nem jöhet létre. a) Ezek az egyes szerződéstípusok lényeges alkatrészei (essentialia negotii). Adásvétel pl. nem jöhet létre az áruban és a vételárban való megegyezés nélkül, és a joghatásai közül nem zárható ki az eladó áruszolgáltatási és a vevő vételár-fizetési kötelezettsége.

24 a szerződés tartalmi részei (2) A lényeges és nélkülözhetetlen tartalmon kívül a szerződésnek lehetnek változó tartalmi elemei is, melyek kétfélék: b) Természetes alkatrészek (naturalia negotii), vagyis azok a tényállásbeli és joghatásbeli elemek, melyeket a forgalom tipikus érdekeinek alapulvételével a tárgyi jog valamely szerződés részének tekint a felek külön akaratnyilvánítása nélkül is, amennyiben azok a szerződés lényeges tartalmában megállapodtak. Ezeket tehát a megkötött szerződéshez hozzáértjük, hacsak a felek ellenkező megállapodással ki nem zárják őket = vagyis diszpozitívak!! pl. az eladói szavatosságra, a szolgáltatásért való felelősségre vonatkozó törvényi rendelkezések kizárhatók. Rendeltetésük: kiegészítik a felek akaratlanul is előforduló hiányos szerződési rendelkezéseit, megkönnyítik a szerződéskötést azáltal, hogy a felek a lényeges tartalomban megállapodva, egyebekben a törvényes ügyleti határozmányokra hagyatkozhatnak. Nevesített szerződések!!

25 a szerződés tartalmi részei (3) b) Esetleges alkatrészek (accidentalia negotii), azaz a szerződésnek olyan elemei, melyeket a felek külön megállapodása visz be a szerződésbe, a diszpozitív jellegű természetes alkatrészek helyébe vagy azok mellé pl. részletfizetés vagy egyetemlegesség kikötése Esetleges alkatrész bármely megállapodás lehet, ami nem ütközik cogens jogszabályba, vagy nem összeegyeztethetetlen az illető szerződés lényeges tartalmával. Minden szerződéstípusnál külön kell vizsgálni, hogy mi annak lényeges és mellőzhetetlen, mi a velejáró, de kizárható természetes alkatrésze és milyen alkatelemeket lehet esetlegesen hozzáfűzni.

26 érvényesség - hatályosság Néhány általánosabban előforduló esetleges alkotó-elem, a szerződés hatályát érinti, ezért célszerű velük részletesebben is foglalkozni ezek az időtűzés, a feltétel (és ellenpéldaként a meghagyás). A szerződés érvényes: ha a szerződés alkalmas a célzott joghatások kiváltására, nem ütközik jogszabályi tilalmakba, megfelel a felek akaratának. A szerződés hatályos: ha a szerződés ténylegesen kiváltja a célzott joghatásokat, jogok és kötelezettségek keletkeznek.

27 az időtűzés (dies) Az időtűzés az a szerződésbeli mellékkikötés, mellyel a felek a szerződés hatályát főleg a tartós jogviszonyokban egy bizonyosan bekövetkező időponthoz kötik éspedig vagy olymódon, hogy a szerződési (jogügyleti) hatály egy meghatározott időpontban kezdődjék (kezdő időpont: dies a quo), pl. mancipatios végrendelet, amely az örökhagyó halálával lép hatályba vagy akként, hogy annak beálltával végződjék (befejező időpont: dies ad quem). pl. a bérleti szerződés egy adott napon lejár. Mindkét időpontot meg lehet határozni akár naptárszerűen (dies certus, certus quando), akár egy jövőben bekövetkező eseménnyel, feltéve, ha annak bekövetkezte biztos (dies certus, incertus quando) pl. valaki halála napjával.

28 az időtűzés (2) Nem időtűzés, hanem feltétel forog fenn ellenben olyankor, amidőn az esemény bekövetkezte bizonytalan (dies incertus an), ha mindjárt időpontja ismeretes volna is (dies incertus an certus quando), pl születésnapomon, még inkább, ha utóbbi is bizonytalan (dies incertus an incertus quando) pl. bizonyos tisztségre történő megválasztásom napján.

29 az időtűzés (3) A kötelmi szerződésekben általában helye van az időtűzésnek, kivéve: a stipulatiot, mely a dies ad quemet nem tűri, ugyanez a helyzet néhány nem kötelmi ügyletnél, mint pl. a tulajdon-átruházásnál (mancipatio, in iure cessio). Más nem kötelmi ügyletek pedig semmiféle időtűzéssel nem kapcsolhatók össze: így általában a családjogi ügyletek (házasságkötés, örökbefogadás, emancipatio stb.), az örökségelfogadás = ezek időtűzés esetén érvénytelenek. Az örökösnevezésnél a favor testamenti elvénél fogva az időtűzés figyelmen kívül marad. ( pro non scripto habetur )

30 a feltétel (condicio) A feltétel olyan jövőbeli bizonytalan cselekmény vagy esemény, melynek bekövetkeztétől vagy be nem következtétől teszik a felek a szerződés hatályát függővé. A feltétel fogalmához tartozik tehát, hogy a) a feltétel csak jövőbeli tény lehet, ezért nem lehet feltételről beszélni olyankor, amidőn a felek az ügyleti hatást egy előttük egyelőre nem ismeretes jelenbeli vagy múltbeli esemény megtörténtéhez vagy meg nem történtéhez kötik (condicio in praesens vel in praeteritum relata: pl. ha Maevius életben van, ha Titius konzul volt ilyenkor az ügylet vagy kezdettől fogva érvényes vagy kezdettől fogva érvénytelen; b) a feltételül tűzött körülménynek bizonytalannak kell lennie; (ha az esemény bekövetkezte bizonyos, habár időpontja bizonytalan is, időtűzésről van szó)

31 a feltétel (2) c) a feltétel a felek ügyleti akaratának módozata, ezért nem valódi feltétel az ún. condicio iuris, vagyis valamely joghatás tényállásbeli előfeltétele, melyet maga a jogszabály állapít meg, ha mindjárt a felek külön kikötnék is pl. örökösöm legyen Titius, ha engem túlél. A feltételül tűzött esemény vagy cselekmény bármi lehet, csak ne legyen lehetetlen, tilos vagy erkölcstelen és határozatlan. Ha mégis ilyen lenne a feltétel, az egész ügylet érvénytelen, kivévén a halálesetre szóló ügyleteket, melyeknél a kifogás alá eső feltételt a favor testamenti elve alapján nem írottnak (pro non scripto), tehát a rendelkezést feltétel nélkülinek kell tekinteni.

32 a feltétel (3) Semmis az ügylet akkor is, ha a feltétel perplex, vagyis az ügylet természetének ellentmondó, pl. ha örökösöm a rabszolgát elidegeníti, a rabszolga szabad legyen. A feltételül tűzött körülmény lehet részben vagy egészben a feltételesen jogosított akaratától függő, vagy lehet attól független. ha teljesen a jogosított akaratától függ, akkor condicio potestativanak nevezzük pl. ha elutazol Capuába, condicio casualisnak, ha attól teljesen független pl. ha jövő szerdán szép idő lesz, condicio mixta, azaz vegyes a feltétel, ha részben a jogosított akaratától, részben külső tényezőktől függ pl. ha nőül veszed Titiát.

33 a feltétel (4) A feltételtűzés hatása eltérő aszerint, hogy felfüggesztő vagy felbontó feltételről van-e szó: a) Felfüggesztő feltétel (condicio suspensiva) esetében megkötésével az ügylet nyomban érvényesen létrejön, de hatálya egyelőre nincsen, s ha a feltétel meghiúsul, az ügylet érvényét veszti. Ha a feltétel bekövetkezik, az ügylet ex nunc, vagyis a feltétel bekövetkezte pillanatától fogva hatályba lép, de visszaható erővel, ami azt jelenti, hogy az időközi intézkedések (pl. elidegenítések, idegen dologbeli jog alapítások) a feltételesen jogosulttal szemben hatálytalanok.

34 a feltétel (6) b) Felbontó feltétel (condicio resolutiva) esetében az ügylet joghatásai nyomban beállnak, de a függés ideje alatt még nem véglegesen, mert a felbontó feltétel teljesülése esetén utólag elesnek. A felbontó feltétel teljesülése esetén az ügylet joghatásai ex nunc szűnnek meg, de a klaszszikus jogban ipso iure visszaható hatály nélkül. Itt a joghatások megszüntetését kötelmi keresettel lehetett követelni. Később fokozatosan visszaható erővel ruházták fel a felbontó feltétel teljesülését, így a justinianusi jogban a tulajdonjog is visszaható erővel (ex tunc) visszaszáll az elidegenítőre a felbontó feltétel beállta esetén.

35 a feltétel (7) Némely ügylet feltételt egyáltalán nem tűr: így a családjogiak általában, az ősi jog átruházó ügyletei (mancipatio, in iure cessio) sem, melyeknél tehát a feltételtűzés semmisséget eredményez. A klasszikus jogban semmis a felbontó feltétel melletti tulajdonátruházás. Örökösnevezésnél a felbontó feltétel nem írottnak tekintendő.

36 a meghagyás (modus) A meghagyás vagy kikötés halálesetre szóló vagy élők közti ingyenes ügyleteknél előforduló mellékhatározmány, mellyel a juttató fél a vagyoni előnyben részesített felet kötelezi valamely magatartásra pl. hogy az örökös az örökhagyónak síremléket emeljen, esetleg egy harmadiknak valamit szolgáltasson stb. A meghagyás teljesítése nem befolyásolja az ügyleti joghatások beállását, a kedvezményezett tehát nyomban megszerzi a neki juttatott vagyoni értéket. Amennyiben azonban a kötelezett a meghagyást nem teljesíti, különböző módokon lehet ellene eljárni: Az ajándékot donatio sub modo esetében vissza lehet vonni. Az örökös az örököstársat, ill. a hagyományost perrel kényszeríthette a meghagyás teljesítésére. Később a juttató félnek általában, s ezen felül az esetleges harmadik érdekeltnek is, megadták a keresetet a meghagyás teljesítésének követelésére.

37 az érvénytelen jogügylet Érvénytelennek mondjuk a jogügyletet (szerződést), ha az olyan hibában szenved, mely miatt a jogrend tőle a joghatást eleve megtagadja vagy pedig tőle utólag megvonja. Az érvénytelenségnek ennek megfelelően két fokozata van: a semmisség és a megtámadhatóság. A) Semmis jogügylet (negotium nullum) az, melynek jogi hatása egyáltalán nincs, mely mindenkire nézve érvénytelen, melynél tehát a semmisséget bárki felvetheti, sőt a bírónak azt hivatalból is figyelembe kell vennie (abszolút érvénytelenség). A semmis jogügyletnek mégis van egy jogkövetkezménye: aki a semmisségi ok ismeretében kötött szerződést, köteles megtéríteni a másik félnek azt a kárát, mely őt a szerződéskötés folytán érte (biztatási kár: negativ interesse).

38 conversio A semmis jogügylet tartalmazhat olyan tényállást, amely révén bár nem a szándékolt, hanem egy másik ügylet érvényesen létrejön. Ez a conversio esete: a megvalósult tényállás magában foglalja egy másik ügylet lényeges elemeit is, függetlenül attól, hogy a célzott ügylet semmis. Ilyen conversiok a római jogban: a semmis acceptilatioban esetleg benne van egy pretori pactum de non petendo, a semmis végrendelet megállhat mint codicillus, a semmis dologi hagyomány a Sc. Neronianum értelmében mint kötelmi hagyomány, a formai okokból semmis civiljogi végrendelet érvényes lehet praetori hétpecsétes végrendeletként.

39 semmis ügyletek A semmisség igen gyakori szankció a magánjogban A legfontosabb semmisségi okok: a) az ügyletkötő fél jogképtelensége vagy cselekvőképtelensége, b) a szerződési konszenzust kizáró akarathibák, c) alakszerű ügyleteknél az alakszerűség hiánya, d) az ügylet lényeges tartalmi elemei valamelyikének hiánya, e) az ügylettel felvállalt szolgáltatás lehetetlen, tilos, erkölcstelen vagy határozatlan volta, f) más nevében kötött ügyletnél a képviseleti hatalom hiánya.

40 semmis ügyletek (2) A semmisség többnyire az egész ügyletet érinti, adott esetben azonban lehet részleges is. Ilyen részlegesen semmis ügyletek: a) a negotium claudicans (sántikáló jogügylet), b) a házastársak közti ajándékozással vegyes adásvétel (emptio mixta cum donatione) az eladott dolog értékének megfelelő vételár erejéig érvényes, azon felüli részében semmis, c) a törvényi maximumot meghaladó kamatkikötés a megengedett mértékig érvényes, d) Justinianusnál semmis a bejelentésre köteles, de be nem jelentett ajándékozásnak az előírt mértéken felüli része. A semmisségi ok lehet eredeti, már az ügyletkötéskor fennforgó, amikor is az ügylet létre sem jön, utólagos, olyan ügyleteknél, melyek lebonyolítása egy későbbi időpontban történik, pl. feltételes ügylet, (végrendelet esetében az eredetileg érvényes ügylet a semmisségi ok beálltával hatályát veszti)

41 semmis ügyletek (3) A semmis ügylet nem válik érvényessé azáltal, hogy a semmisség oka utóbb megszűnik, pl. a serdületlen korban végrendelkező utóbb felserdül. Ezt az elvet fogalmazza meg a regula Catoniana: quod initio vitiosum est, non potest tractu temporis convalescere = ami kezdettől fogva érvénytelen, az nem válik pusztán az idő múlásával érvényessé. Cato ezt eredetileg a hagyományokra mondta ki, de utóbb más ügyletekre is kiterjesztették. A szabály alól kivételt jelent: a) az utólagos jóváhagyás (ratihabitio) olyankor, amidőn az ügylet a jogosult beleegyezésének hiánya miatt volt érvénytelen, b) a házastársak közti ajándékozás, mely érvényessé válik az ajándékozó halálával.

42 megtámadható jogügylet B) Megtámadható jogügylet (negotium rescissibile) az, melyet a megtámadásra jogosult érvényteleníthet; mindaddig azonban, míg ez meg nem történik, az ügylet érvényes, s ha a jogosult e jogát nem gyakorolja, érvényben is marad. Eredményes megtámadás esetén a hibás ügylet semmissé válik, joghatásai tehát ex tunc, az ügyletkötés idejére visszaható erővel szűnnek meg. A megtámadhatóság fogalmát a praetori jog fejlesztette ki azáltal, hogy a praetor jogvédelmet (kereset, kifogás, in integrum restituto) adott a megfélemlítés vagy megtévesztés hatására létrejött, de civiljogilag érvényes ügylettel szemben.

43 megtámadható jogügylet (2) Később e fogalmat a civiljog is használta, a családfiú pénzkölcsönét a Sc. Macedonianum, a nő intercessioját a Sc. Vellaeanum kifogása, a kötelesrészt sértő végrendeletet a querela inofficiosi testamenti fosztja meg érvényétől. Ezekben az esetekben a hátrányosan érintett fél jogosult a megtámadásra, néha azonban egy harmadik személy erőtlenítheti meg a mások által kötött, de ránézve sérelmes ügyletet, pl. a hitelező a végrehajtás alatt álló adós által eszközölt, a fedezeti alapot elvonó elidegenítéseket.

14. gyakorlat. Öröklési jog, kötelmi jog

14. gyakorlat. Öröklési jog, kötelmi jog 14. gyakorlat Öröklési jog, kötelmi jog 1. jogeset Egy rabszolga felfedte ura gyilkosát és ezért jutalomképpen a praetor szabaddá nyilvánította. Az így fölszabadított teljesen egyedülálló volt, rokonok

Részletesebben

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei:

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei: KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől

Részletesebben

ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK

ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK ÉRVÉNYTELENSÉG DR. BARZÓ TÍMEA PHD EGYETEMI DOCENS, ÜGYVÉD EGÉSZSÉGÜGYI SZAKJOGÁSZ MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR POLGÁRI JOGI TANSZÉK 2014. 1 ALAPVETÉSEK FELEK CÉLJA: Kölcsönös és egybehangzó

Részletesebben

Római jog XIII. Delegatio A szerződések közös szabályai

Római jog XIII. Delegatio A szerződések közös szabályai Római jog XIII. Delegatio A szerződések közös szabályai A H 1 H a delegatio obligandi A delegatio obligandi (kötelemátvállalás) esetén nem a teljesítésre, hanem a kötelezettség elvállalására ill. a követelés

Részletesebben

Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Sándor István ügyvéd, habilitált egyetemi docens

Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Sándor István ügyvéd, habilitált egyetemi docens Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján ELŐADÓ: Sándor István ügyvéd, habilitált egyetemi docens Semmisségi okok akarathibából eredően: cselekvőképtelenség, színlelt szerződés,

Részletesebben

A házasság vagyonjogi kérdései. 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea

A házasság vagyonjogi kérdései. 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea A házasság vagyonjogi kérdései 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea A törvényes házastársi vagyonközösségi rendszer: Csjt. 27. Csjt. 28. Házassági vagyonjogi rendszer: VEGYES RENDSZER Házastársak közös vagyona

Részletesebben

Polgári jog II április 29. Sápi Edit

Polgári jog II április 29. Sápi Edit Polgári jog II. 2015. április 29. Sápi Edit Mikor beszélünk érvénytelenségről és hatálytalanságról? Érvénytelenség: olyan jogi hibában szened a jognyilatkozat, amely miatt nem fűződhetnek hozzá joghatások

Részletesebben

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Az alábbi jogszabályok átfogó ismerete szükséges: - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), -

Részletesebben

Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés

Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés esetén. A kötelem tárgya: a szolgáltatás mint magatartás.

Részletesebben

6. A nemzetközi szerzıdések joga II.

6. A nemzetközi szerzıdések joga II. 6. A nemzetközi szerzıdések joga II. Nemzetközi jog I. elıadás 2010. 10. 14. Vázlat 1. A nemzetközi szerzıdés kötelezı ereje és teljesítésének biztosítékai 2. A szerzıdések értelmezése a) Az értelmezés

Részletesebben

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.)

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.) Polgári jog Személyek joga 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D. 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) I. Könyv Bevezető rendelkezések II. Könyv Az ember mint jogalany III. IV.

Részletesebben

2014. szeptember 22.

2014. szeptember 22. 2014. szeptember 22. I. Alanytalan kötelmek elszámolási helyzet alvagyonok között pl. közös vagyon megosztása II. Szolgáltatási kötelezettség hiánya beszámítás III. Igényhelyzet hiánya naturális obligációk

Részletesebben

Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban

Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban 2 0 1 4. J Ú N I U S 1 2. D R. H A R K A Ö D Ö N Joganyagok 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) 2013. évi CLXXVII. Törvény (Új Ptké.) 2013. évi CCLII. Törvény egyes

Részletesebben

Vezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán

Vezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán Vezető tisztségviselő felelőssége Csehi Zoltán 2014.5.13. 1 Vezető tisztségviselő felelőssége Nem csak társasági jogi kérdés! A kódex vonatkozó normáit együtt kell alkalmazni! Munkajogi szabályok! 2 2

Részletesebben

A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai. 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései

A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai. 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései 1 A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései Az áruk, szolgáltatások iránti igényt a gazdaság szereplői érdekeiknek megfelelően, azok által

Részletesebben

(3) A vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet.

(3) A vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet. 586. (1) Tartási szerződés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltartani. Tartási szerződést kötelezettként jogi személy is köthet. (2) A tartási szerződést írásban kell megkötni. (3)

Részletesebben

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől

Részletesebben

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I.

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. A szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános rész II. Szerződési jog különös rész: egyes szerződéstípusok A mai előadás:

Részletesebben

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény

Részletesebben

Győri Ítélőtábla Pf.II /2005/4. szám. Alkalmazott jogszabályok:ptk.234 és 235., Inytv. 62. és 63.t

Győri Ítélőtábla Pf.II /2005/4. szám. Alkalmazott jogszabályok:ptk.234 és 235., Inytv. 62. és 63.t I. Érvénytelenség címén az ingatlant terhelő jelzálogjog törlésére - az eredeti állapot helyreállítására - csak akkor kerülhet sor, ha a törlési per megindításának feltételei fennállnak. II. Az érvénytelenségi

Részletesebben

2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet

2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet 2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet Hibás teljesítés 1. A hibás teljesítés általános szabályai 6:157. [Hibás teljesítés] (1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában

Részletesebben

Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok)

Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok) Civilisztika II. elővizsga kérdéssor Első előadás 09. 07. (Korlátolt dologi jogok) 1. Mik azok a korlátolt dologi jogok; hogyan viszonyulnak a többi dologi joghoz? 2. Hogyan jöhet létre és kit illet meg

Részletesebben

Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény

Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény Nemzetközi adásvétel A Bécsi Vételi Egyezmény Előzmények 1929: Ernst Rabel német professzor veti fel szükségességét A munka a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében indult meg 1964: HNMK elfogad

Részletesebben

Dr. Szabó Dániel. A lovak adásvételével kapcsolatos jogi kérdések. XXV. Lógyógyász Konferencia Budaörs, november 18.

Dr. Szabó Dániel. A lovak adásvételével kapcsolatos jogi kérdések. XXV. Lógyógyász Konferencia Budaörs, november 18. Dr. Szabó Dániel A lovak adásvételével kapcsolatos jogi kérdések XXV. Lógyógyász Konferencia Budaörs, 2017. november 18. Tartalomjegyzék I. fogalmi alapok, bevezetés: adásvételi szerződés, tulajdon-átruházás,

Részletesebben

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ II.

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ II. SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ II. I. Szerződéskötés II. A szerződés hatálya és érvényessége/érvénytelensége III. Szerződési mellékkikötések: megerősítés és biztosítás IV. A szerződés módosítása és megszűnése

Részletesebben

ÖRÖKLÉSI JOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

ÖRÖKLÉSI JOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÖRÖKLÉSI JOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK Az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre, beleértve az összes ingatlan és ingó vagyont, de a különféle terheket (pl. hitel, kölcsön) is. Az öröklés az

Részletesebben

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév)

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév) 1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/a 2013. évi V. törvényen alapuló speciális kollégiumon/konzultációkon leadott anyag.

Részletesebben

Jogszabályi változások. Dr. Baltás Dániel ügyvéd

Jogszabályi változások. Dr. Baltás Dániel ügyvéd Jogszabályi változások Dr. Baltás Dániel ügyvéd 1 Lényeges változások! A 2011/7 EU Irányelv (a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről) alapján 2013. július 01. napján

Részletesebben

Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra

Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra Dr. Balázs Tamás irodavezető ügyvéd, egyetemi adjunktus Dr. Balogh Mónika jogász, ügyvédjelölt

Részletesebben

Római jog levelező III. Kötelmek szerződésekből

Római jog levelező III. Kötelmek szerződésekből Római jog levelező III. Kötelmek szerződésekből a kötelemlétesítő tények Justinianus négy csoportba osztotta a kötelemlétesítő tényeket: a szerződés (contractus) és a jogellenes cselekmény (maleficium)

Részletesebben

Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések

Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248. (1) Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért szerződés vagy jogszabály alapján jótállásra

Részletesebben

501. AZ OBLIGATIO FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA

501. AZ OBLIGATIO FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA RÓMAI JOG - V. RÉSZ, KÖTELMI JOG (68 TÉTEL) 1/98 501. AZ OBLIGATIO FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA [MINIMUM TÉTEL XXX.] I. A KÖTELEM FOGALMA - kötelem: obligatio - definíciók (3): 1) PAULUS: - A kötelmek lényege

Részletesebben

Módosulása Megszűnése teljesítés nélkül

Módosulása Megszűnése teljesítés nélkül ÜZLETI JOG II. 5. előad adás A szerződés érvénytelensége és hatálytalans lytalansága Módosulása Megszűnése teljesítés nélkül 1 Áttekintés: I. A SZERZŐDÉS ÉRVÉNYTELENSÉGE ÉS HATÁLYTALANSÁGA I.1 Az érvénytelenség.

Részletesebben

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék. Szakdolgozat

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék. Szakdolgozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék Szakdolgozat A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései az új Ptk-ban Jogász szak KÉSZÍTETTE:Lekli

Részletesebben

Hatálytalan a szerződés, ha érvényesen létrejött, mégsem fűződik hozzá joghatás (pl. felfüggesztő vagy bontó feltétel miatt)

Hatálytalan a szerződés, ha érvényesen létrejött, mégsem fűződik hozzá joghatás (pl. felfüggesztő vagy bontó feltétel miatt) Nincs szerződés, ha hiányzik fogalmának alapja: az akaratnyilatkozat. Nem létezik a szerződés, ha a felek nem állapodtak meg a lényeges kellékekben vagy ha a szerződés tartalma nem állapítható meg, a felek

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség,

Részletesebben

HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai

HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai ÖTÖDIK KÖNYV: DOLOGI JOG- KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK Célja, hogy a zálogjog segítse a hitelfelvételt: hatékony biztosítékot nyújt a hitelező számára, és megfelelő

Részletesebben

Az új Polgári Törvénykönyv igen érthetően

Az új Polgári Törvénykönyv igen érthetően Az új Polgári Törvénykönyv igen érthetően A VÉGRENDELET - A jelenlegi Törvénykönyvben található és az új Törvénykönyv 1034-1085 cikkei szabályozza; - Egy egyoldalú, személyes és visszavonható okirat, amely

Részletesebben

Római jog XVIII. Konszenzuálszerződések (2)

Római jog XVIII. Konszenzuálszerződések (2) Római jog XVIII. Konszenzuálszerződések (2) a dologbérlet (locatio conductio rei) I. A bérleti szerződésben a bérbeadó (locator rei) egy elhasználhatatlan dolog időleges használatának, s ha a dolog gyümölcsöző,

Részletesebben

AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN

AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII. törvényt

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen

Részletesebben

Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban. Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd

Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban. Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd A tulajdonátruházó szerződések [6:215. - 6:237. ] XXXII. Fejezet: Az adásvételi

Részletesebben

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék Szakdolgozat A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései Jogász szak KÉSZÍTETTE: Kurilla Dorottya C5EWOE

Részletesebben

Szerzõdések az építõiparban

Szerzõdések az építõiparban Szerzõdések az építõiparban Dr. Telek Zoltán Copyright 1996-2001 Dale Carnegie & Associates, Inc. 1 Mi a polgári jogi szerzõdés? Kötelezettség és jogosultság keletkezése Szolgáltatás ellenszolgáltatás

Részletesebben

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja. . M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik

Részletesebben

I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK

I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2017-2018. I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK 1. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. 2. A magánjog története Nyugat-Európában és Magyarországon

Részletesebben

Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás

Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 4. MELLÉKLET: - TÁRGY: Tájékoztató az Adásvételi szerződés járművek, edényzetek és konténerek szállítására, valamint üzembe helyezésére a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0027

Részletesebben

A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése

A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése A KÖTELEM TELJESÍTÉSE 6:34. [A teljesítés általános szabálya] A szolgáltatást a kötelem tartalmának megfelelően kell teljesíteni. A teljesítés fogalma

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló

Részletesebben

A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE

A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE Edutus Egyetem Szenátusa által 54/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

A biztosítéki vételi jog és a zálogjog szabályozásának kapcsolata a bírói gyakorlatban

A biztosítéki vételi jog és a zálogjog szabályozásának kapcsolata a bírói gyakorlatban Szalóki Gergely PhD-hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék A biztosítéki vételi jog és a zálogjog szabályozásának kapcsolata a bírói gyakorlatban

Részletesebben

C/6 A VÉGRENDELET ÉS AZ ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA; A VÉGINTÉZKEDÉS TARTALMA

C/6 A VÉGRENDELET ÉS AZ ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA; A VÉGINTÉZKEDÉS TARTALMA A VÉGINTÉZKEDÉSEN ALAPÚLÓ ÖRÖKLÉSRŐL A végintézkedési szabadság a kötetlen magántulajdonosi társadalmak viszonylag természetes velejárója: a magántulajdonos jogának elismerése ahhoz, hogy vagyonáról halál

Részletesebben

Tartalom ^ «V. A házastársi közös vagyon értékének meghatározása és megosztása [Csjt. 31. (2H5) bek.] A házastársi közös vagyon megosztás

Tartalom ^ «V. A házastársi közös vagyon értékének meghatározása és megosztása [Csjt. 31. (2H5) bek.] A házastársi közös vagyon megosztás Tartalom Bevezető A házassági vagyonjog 11 I. A házastársak vagyonközössége - aktív, passzív, közös, különvagyon elhatárolása (Csjt. 27-28. ) - 1-21 13 1. A házastársak vagyonközössége, mint a közös tulajdonszerzés

Részletesebben

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a nemzetközi magánjogról szóló T/ számú törvényjavaslathoz

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a nemzetközi magánjogról szóló T/ számú törvényjavaslathoz Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/14237) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés Az ingatlan tehermentesítésének a jelzálogjog által biztosított szerződéses kötelezettségek teljesítésének és a jelzálogjog töröltetésének eladó általi vállalása nem tekinthető sem lehetetlen feltételnek,

Részletesebben

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév)

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév) 1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/gyakorlatokon leadott törzsanyag. Felkészülését segítik az alább megjelölt tankönyvek,

Részletesebben

S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A

S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M KOLLÉGIUMVEZETŐ: DR. KEMENES ISTVÁN 6721 Szeged, Sóhordó u. 5. Telefon: 62/568-512 6701 Szeged Pf. 1192 Fax: 62/568-513 Szegedi Ítélőtábla

Részletesebben

A harmadik személy helyzete az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása szempontjából, különös tekintettel a Csődtörvény 40.

A harmadik személy helyzete az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása szempontjából, különös tekintettel a Csődtörvény 40. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A harmadik személy helyzete az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása szempontjából, különös tekintettel a Csődtörvény 40. -ára A szerződés, joghatásai következtében

Részletesebben

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI ÚJ PTK, MT

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI ÚJ PTK, MT AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI ÚJ PTK, MT ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII.

Részletesebben

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám 2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett

Részletesebben

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9.

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9. Egyesület-alapítvány Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac. 2013. október 9. Egyesület Ptk. 3:63-87. I.FOGALMA Közös, tartós, alapszabályban meghatározott cél folyamatos megvalósítása Nyilvántartott tagság Vagyon

Részletesebben

A fuvarozási szerződés

A fuvarozási szerződés További jogszabályok, adattárak, infók: www.stampede.hu XXXVIII. Fejezet (38.) A fuvarozási szerződés 6:257. [Fuvarozási szerződés] Fuvarozási szerződés alapján a fuvarozó a küldemény rendeltetési helyére

Részletesebben

TULAJDONJOG MEGSZERZÉSE

TULAJDONJOG MEGSZERZÉSE Dr. Barzó Tímea PhD egyetemi docens, ügyvéd, egészségügyi szakjogász MISKOLCI EGYETEM Polgári Jogi Tanszék TULAJDONJOG MEGSZERZÉSE DOLOGI rendelkező ÜGYLET TRADITIO a dologi jogi jogváltozást közvetlenül

Részletesebben

SZERZŐDÉSSZEGÉS. Publikációk Tájékoztató Anyagok 2006. december 18. A TELJESÍTÉS MEGTAGA- DÁSA JOGOSULT KÉSEDELME KÖTELEZETT KÉSEDELME MIKOR ÁLL FENN?

SZERZŐDÉSSZEGÉS. Publikációk Tájékoztató Anyagok 2006. december 18. A TELJESÍTÉS MEGTAGA- DÁSA JOGOSULT KÉSEDELME KÖTELEZETT KÉSEDELME MIKOR ÁLL FENN? SZERZŐDÉSSZEGÉS MIKOR ÁLL FENN? A kötelezett késedelembe esik, ha A szerződésben megállapított / a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható teljesítési idő eredménytelenül eltelt más esetekben,

Részletesebben

Római jog XVIII. A tulajdonszerzés módjai I.

Római jog XVIII. A tulajdonszerzés módjai I. Római jog XVIII. A tulajdonszerzés módjai I. quiritar tulajdon A római tulajdon (dominium ex iure Quiritium) létrejöttéhez három feltétel együttes megléte volt szükséges, melyek valamelyikének hiánya sajátos

Részletesebben

ÚJ PTK.- VÁLLALKOZÓI SZEMMEL

ÚJ PTK.- VÁLLALKOZÓI SZEMMEL ÚJ PTK.- VÁLLALKOZÓI SZEMMEL VÁLTOZÁSOK A RÉGI PTK. SZABÁLYAIHOZ KÉPEST 1959. ÉVI IV. TÖRVÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL 689 Szerkezet: 1. bevezető rendelkezések; 2. személyek joga;

Részletesebben

Részletek a Kúria 2/2012 (XII. 10.) PK véleményéből

Részletek a Kúria 2/2012 (XII. 10.) PK véleményéből 2. Az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó jogszabályba ütköző kikötés ezen okból semmis. A bíróság ezért először azt vizsgálja, hogy az általános szerződési feltételek között szereplő kikötés a jogszabályi

Részletesebben

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem 4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán Alkotmányos védelem Általános alkotmányos védelem A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát a Magyar

Részletesebben

A GY RI ÍTÉL TÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA

A GY RI ÍTÉL TÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A GYŐRII ÍÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRII KOLLÉGIUMA A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2005.(XI.11.)számú kollégiumi véleménye A szerződés érvénytelenségére alapított alperesi kifogás egyes kérdéseiről I.

Részletesebben

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály Vállalkozásjog Készítette: Hutflesz Mihály A magyar jogrendszer. A jogalkotás rendszere, jogszabályi hierarchia, jogértelmezés, jogalkotás. JOGALKOTÓ SZERV Országgyőlés Kormány Miniszterelnök Miniszter

Részletesebben

BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog

BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog ÉPÍTÉSI JOG BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK DR. LŐRINCZ ÉVA SZERZŐDÉSJOGI ALAPISMERETEK A KÖTELMI JOG statikus Vagyonjog dologi

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS (magánszemély)

GÉPJÁRMŰ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS (magánszemély) (magánszemély) A jogügylet jellege: visszterhes. A hatálybalépés időpontja:... Az okirat létrejött az alulírott helyen és időben az 1. pontban meghatározott felek között a 2. pontban meghatározott gépjármű

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK Tisztelt Ügyfelünk! ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK H I R D E T M É N Y A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: Bank) csak a megfelelő jogi formában, az alábbi kötelező tartalmi elemeket

Részletesebben

Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Jójárt Eszter főtanácsadó, Kúria Polgári Kollégiuma

Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Jójárt Eszter főtanácsadó, Kúria Polgári Kollégiuma Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján ELŐADÓ: Jójárt Eszter főtanácsadó, Kúria Polgári Kollégiuma Vázlat A kötelező alakiság megsértése Jogszabályba ütköző, jogszabály megkerülésére

Részletesebben

Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben

Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az

Részletesebben

Tisztelt Alkotmánybíróság! 1. Az alkotmányjogi panasz elbírálása során irányadó jogszabályok:

Tisztelt Alkotmánybíróság! 1. Az alkotmányjogi panasz elbírálása során irányadó jogszabályok: 1 Alkotmánybíróság 1015 Budapest Donáti u. 35-45.. Bíróság útján Ügyszám: Tisztelt Alkotmánybíróság! alábbi Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26. (1) bekezdése alapján az a l k o t m

Részletesebben

Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2008. (XII. 4.) kollégiumi véleménye 1 a biztosítéki célú vételi jog egyes kérdéseiről

Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2008. (XII. 4.) kollégiumi véleménye 1 a biztosítéki célú vételi jog egyes kérdéseiről Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2008. (XII. 4.) kollégiumi véleménye 1 a biztosítéki célú vételi jog egyes kérdéseiről I. A biztosítéki (fiduciárius) célból vételi jogot létesítő megállapodás önmagában

Részletesebben

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek Nyomtatványszám: NF3143 Hatályos: 2018. szeptember 01- Tartalom 1.

Részletesebben

2007. évi CXXVII. törvény. az általános forgalmi adóról

2007. évi CXXVII. törvény. az általános forgalmi adóról 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról Az Országgyűlés - figyelemmel az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges állandó, nem konjunktúraérzékeny és értékálló bevétel biztosítására,

Részletesebben

MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a

MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a magyar adás-vétel szabályozása (Ptk.) 1987. évi 20. tvr. az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről

Részletesebben

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelező. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály

Részletesebben

Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban

Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban 1. FORGALMAZÁSI SZERZŐDÉS A forgalmazási szerződés fogalma A szállító meghatározott ingó dolognak (terméknek) a forgalmazó részére történő eladására, a forgalmazó

Részletesebben

ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre

ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre A jelen Általános Szerződési Feltételek(továbbiakban: ÁSZF) kizárólagos

Részletesebben

13. gyakorlat. Öröklési jog 2.

13. gyakorlat. Öröklési jog 2. 13. gyakorlat Öröklési jog 2. 1. jogeset Egy különc római így végrendelkezett: Titius legyen az örökösöm, de csak akkor, ha a holttestemet a tengerbe veti. Titius nem tett eleget az előírásnak, hanem illően

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-7/2012/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

A családjog kézikönyve

A családjog kézikönyve Dr. Bajory Pál Dr. Kiss Éva Dr. Bencze Lászlóné Dr. Kőrös András Dr. Brávácz Ottóné Dr. Makai Katalin Dr. Csiky Ottó Némethné dr. Bokor Klára Dr. Filó Erika Dr. Söth Lászlóné Dr. Katonáné dr. Pehr Erika

Részletesebben

MÉG MINDIG OFFSHORE. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2010. november 9.

MÉG MINDIG OFFSHORE. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2010. november 9. MÉG MINDIG OFFSHORE Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2010. november 9. tőke Multi cég Magyar leányvállalat Osztalék adómentes tőke Tulajdonos magánszemély Magyar középvállalkozás

Részletesebben

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12.

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12. AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12. A MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁS VÁLTOZÁSAINAK ALAPJAI (2014) 2012. évi I. törvény (Mt.) 2013. évi V. törvény (Ptk.)

Részletesebben

Jogi nyilatkozat Budapest, 2014. szeptember 24.

Jogi nyilatkozat Budapest, 2014. szeptember 24. Bátor Tábor Alapítvány Jogi nyilatkozat Budapest, 2014. szeptember 24. 1 1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI: A szolgáltató neve: Bátor Tábor Alapítvány A szolgáltató székhelye: 1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 46-48.

Részletesebben

Bányajog Blog. avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században

Bányajog Blog. avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században Bányajog Blog avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században Hazai és nemzetközi környezet TRIANON RENDSZERVÁLTÁS UNIÓS CSATLAKOZÁS GAZDASÁGI VÁLSÁGTÓL NAPJAINKIG - Magyarország elvesztette ásványvagyonának

Részletesebben

A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS

A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS I. A hatályos törvényi szabályozás ugyan a korábbinál részletesebben határozza meg a volt tag üzletrészének értékesítését,

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelete

Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelete Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Gönyű Község Önkormányzatának képviselő-testülete

Részletesebben

Az üzletrész-átruházási szerződésről

Az üzletrész-átruházási szerződésről Pintér Attila Az üzletrész-átruházási szerződésről 1. Bevezetés A napi gyakorlatban számtalanszor kötnek a felek üzletrész-adásvételi szerződést, jogviszonyukra pedig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése A munkaszerződés 1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése 1. A MUNKASZERZŐDÉS (MSZ) 1.1. A munkaszerződés fogalma A munkaszerződés

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosításának Különös Feltételei Ügyféltájékoztató és biztosítási szerződési

Részletesebben

dr. Kusztos Anett A HÁZASTÁRSI KÖZÖS LAKÁS HASZNÁLATÁNAK RENDEZÉSE AZ ÚJ PTK.-BAN I.

dr. Kusztos Anett A HÁZASTÁRSI KÖZÖS LAKÁS HASZNÁLATÁNAK RENDEZÉSE AZ ÚJ PTK.-BAN I. dr. Kusztos Anett A HÁZASTÁRSI KÖZÖS LAKÁS HASZNÁLATÁNAK RENDEZÉSE AZ ÚJ PTK.-BAN I. Novissima Kiadó 2014 1 Megjelent a Novissima Kiadó gondozásában 2014-ben, elektronikus formában. Szerző: dr. Kusztos

Részletesebben