Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló"

Átírás

1 Dr. Gróf Gabriella Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló

2 Módosításokat tartalmazza a évi CC. Törvény Hatály:

3 Építmény fogalmának alkalmazása épület, épületrész fogalom helyett Épület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti olyan építmény vagy annak azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetve használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van. Épületrész: az épület önálló rendeltetésű, a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja, amely azzal felel meg a lakás, üdülő, kereskedelmi egység, egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepelnek. Telek: építménnyel be nem épített földterület, ide nem értve: a belterületen fekvő termőföldet, feltéve, ha az tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll, a külterületen fekvő termőföldet,ű a tanyát, a közút területét, a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet, a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény temető fogalma alá tartozó földterületet, a halászatról és a horgászatról szóló törvény szerinti víztározó területét, az erdőt, az ingatlan-nyilvántartásban mocsárként nyilvántartott földrészletet, 3

4 Mentesség Mentes a telekadó alól a belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterület, feltéve, hogy az adóévben teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll, és ezt a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv igazolja. Tényleges művelés: sem épület, sem építmény nincs a földterületen, és a mezőgazdasági művelés minden négyzetméterre kiterjed. A két feltételnek együttesen kell érvényesülni. Mentes a termék-előállító üzeméhez tartozó védő-biztonsági terület, ha A védő-biztonsági övezettel érintett telken a telekadó alanyának termékelőállító üzeme áll, és A telekadó alanyának az adóévet megelőző adóévi nettó árbevétele legalább 50 %-ban saját előállítású termék értékesítéséből származott, és A védő-biztonsági terület ilyen minősítését jogszabály vagy hatósági előírás rögzíti. Termék-előállító üzem: az az állanód jellegű üzleti létesítmény, amelyet az elhelyezésére szolgáló telek utáni adó alanya saját termék előállítására vagy saját termék előállításával összefüggő célra (ide 4

5 Évközi változás július 1-től A 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművel rendelkező adóalanyok a fizetendő ipa összegéből levonhatják az adóévben megfizetett, ráfordításként, költségként elszámolt e-útdíj 7,5 %-át. Az adó csökkentés adóalap-arányosan vehető figyelembe; már a feltöltési kötelezettség teljesítésénél is Nem vehető figyelembe csökkentő tételként a külföldön fizetendő útdíj. 5

6 Adóalap megosztás A vezeték nélküli távközlési tevékenységet végző vállalkozó az adóalapja 20 %-át a székhely és telephelyek között kell megosztania a személyi jellegű ráfordításokkal arányos, eszközértékkel arányos vagy a komplex megosztási módszer alapján. Telephely: olyan állandó, ingatlanjellegű üzleti létesítmény, ahol részben vagy egészben iparűzési tevékenységet folytat az adóalany azon önkormányzatok illetékességi területe, ahol a szolgáltató előfizetővel rendelkezik. Az adóalap 80 %-a továbbra is az előfizetők száma alapján osztandó meg az egyes önkormányzatok között. 6

7 Az adóköteles tevékenységet jogelőd nélkül kezdő adóalany az első előleg fizetési időszakra mentesül az adóelőleg megfizetése alól. 35/2008. PM rendelet szerinti központi mintanyomtatványon is eleget tehet az adóalany a bejelentési, bevallási kötelezettségének. Ipa és ifa estén bejelentési és változás-bejelentési kötelezettségnek is eleget tehet mintanyomtatványon az adóalany/adó beszedésére kötelezett. Kivéve: ha a helyi adórendelet szerint menteségre, kedvezményre jogosult az adóalany. A minta bevallási nyomtatványon fel kell tüntetni az önkormányzat nevét, az adóévet, és az önkormányzati rendeletben meghatározott adómértéket. 7

8 KATA alany alanyisága kezdő napjától számított 15 napon belül, vagy az adóév január 15. napjáig nyilatkozhat arról, hogy tételes adóalap szerint állapítja meg az iparűzési adóját. (jogvesztő határidő!) Az ipa-t a tételes adóalap szerint fizető kata alany köteles bevallást benyújtani, ha az önkormányzati rendelet alapján mentességet vagy kedvezményt érvényesít, Foglalkoztatás-növelés címen adóalap-mentességet érvényesít, az ideiglenes tevékenység végzése után megfizetett átalányadót vagy a megfizetett e-útdíjat az állandó 8 jellegű ipa kötelezettséggel kapcsolatos ipa összegébe be

9 Köszönöm a figyelmet! 9

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 201/2/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Módosító indítvány a Budapest

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 178/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. november 6-i ülésére Tárgy: A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 16/1995. (XII.12) önkormányzati rendelete a telekadóról*

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 16/1995. (XII.12) önkormányzati rendelete a telekadóról* Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 16/1995. (XII.12) önkormányzati rendelete a telekadóról* egységes szerkezetben Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 4177-7 /2013. E l ő t e r j e s z t é s

Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 4177-7 /2013. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 4177-7 /2013. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28 -án tartandó

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYADÓ. 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban: Ör.)

ÉPÍTMÉNYADÓ. 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban: Ör.) ÉPÍTMÉNYADÓ Vonatkozó jogszabály: 1990. évi C. törvény a helyi adókról (továbbiakban: Htv.) 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban:

Részletesebben

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I.

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I. Zalalövő Város Önkormányzatának 17/2003./XII.04./sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990.

Részletesebben

K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN LÉVŐ TELKEK UTÁNI BEVALLÁSI NYOMTATVÁNYHOZ

K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN LÉVŐ TELKEK UTÁNI BEVALLÁSI NYOMTATVÁNYHOZ K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN LÉVŐ TELKEK UTÁNI BEVALLÁSI NYOMTATVÁNYHOZ Tisztelt Adózó! A telekadó bevallási nyomtatvány pontos kitöltése érdekében,

Részletesebben

Ricse Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének

Ricse Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 1 / 5 2014.12.15. 13:27 Ricse Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/1999 (II.9..) A helyi adókról Ricse Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 6/1999. (II. 09.) sz. Önkormányzati rendelete

Részletesebben

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző IPARŰZÉSI ADÓ ( nyomtatvány ) Adókötelezettség: Adóköteles Szerencs Város illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett v állalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).

Részletesebben

EO IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 27/2011. ( )önkormányzati rendelete. - a helyi adók bevezetéséről -

EO IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 27/2011. ( )önkormányzati rendelete. - a helyi adók bevezetéséről - EO IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 27/2011. (2012.01.01.)önkormányzati rendelete - a helyi adók bevezetéséről - Ibrány Város önkormányzata a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.. (1) bekezdésében

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete. az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról

Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete. az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról Újhartyán Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás

Részletesebben

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében 2014 adóévtől (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján benyújtott bevallás

Részletesebben

BEVALLÁS. a telekadóról

BEVALLÁS. a telekadóról BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t a helyi adókról Buzsák községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya. Adókötelezettség. Az adó alanya

A rendelet célja. A rendelet hatálya. Adókötelezettség. Az adó alanya VIZSOLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2007.(XI. 19.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról Vizsoly község önkormányzatának képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

BEVALLÁS a telekadóról

BEVALLÁS a telekadóról BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról

Részletesebben

Ágasegyháza Község Polgármesteri Hivatala

Ágasegyháza Község Polgármesteri Hivatala Ágasegyháza Község Polgármesteri Hivatala 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Fax: 76/388-387 Web:http://agasegyhaza.hu Telefon: 76/388-211 76/388-387 76/571-060 E-mail: pmstrh@t-online.hu HELYI IPARŰZÉSI

Részletesebben

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete az iparűzési adóról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban

Részletesebben

BEVALLÁS. a telekadóról

BEVALLÁS. a telekadóról BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE ÉS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. novemberi ülésére

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t a helyi adókról Buzsák községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK. Dr. Gróf Gabriella

HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK. Dr. Gróf Gabriella HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK 2013 Dr. Gróf Gabriella HELYI ADÓ VÁLTOZÁSOK IPARŰZÉSI ADÓ 2012. Évi CLXXVIII. törvény Elábé és közvetített szolgáltatás (ksz) értékének együttes összege sávos progresszió

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához 2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról

Részletesebben

titulus családi név keresztnév 2. keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév település irányítószám ország

titulus családi név keresztnév 2. keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév település irányítószám ország ASP TELEKADÓ BEVALLÁS ADO 32-216 Cím: 2626 Nagymaros, Fő tér 5. Telefon: 6-27-595-1 E-mail: elugy@nagymaros.hu Fax: 6-27-354-245 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév 2. keresztnév Beküldő

Részletesebben

Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról

Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról Békás község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 1. (1) bekezdésében,

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.)

Részletesebben

Gétye Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 18./ számú.

Gétye Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 18./ számú. Gétye Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 18./ számú r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2005. JANUÁR 1-ÉTŐL. 2 GÉTYE

Részletesebben

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt -

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 12/2004./XII. 18./ önkormányzati r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2005. JANUÁR

Részletesebben

Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Hatályos: 2014. január 1. Szőc 2013 A hirdetőtáblára kifüggesztve: 2013. november 29.

Részletesebben

a helyi iparűzési adóról

a helyi iparűzési adóról Emőd Város**** Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1998. (III. 26.), 15/1998. (XII. 18.), 15/2000. (XII. 21.), 17/2002. (XII. 12.), 20/2004. (VIII. 13.), 15/2007. (XII. 14.) rendeletével módosított 12/1997.

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított

Részletesebben

BEVALLÁS FŐLAP. 7. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint mezőgazdasági őstermelő bevallása

BEVALLÁS FŐLAP. 7. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint mezőgazdasági őstermelő bevallása 1 BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP 20... évben kezdődő adóévben a/az önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről

Részletesebben

NÁDASD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IV.29.) rendelete a HELYI IPARÛZÉSI ADÓRÓL

NÁDASD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IV.29.) rendelete a HELYI IPARÛZÉSI ADÓRÓL NÁDASD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IV.29.) rendelete a HELYI IPARÛZÉSI ADÓRÓL I.FEJEZET Az adómegállípatás joga 1. Nádasd Községi Önkormányzat Képviselõ-testülete a helyi adókról

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított 1/1999. (II. 01.) rendelete a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal

Részletesebben

I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség

I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség Abaliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2006. (XII.15.) rendelete a helyi adók megállapításáról a 8/2007.(III.08.), a 16/2008.(XI.20.), 11/2009.(XI.17.), és a 13/2010.(XI.23.) rendelettel

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 13/2013. (XI.30.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 13/2013. (XI.30.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013. (XI.30.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Buzsák Község Önkormányzata Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. november 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. november 28-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 277/3/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. november 28-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A helyi építmény- és telekadóról

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő telkek után a telekadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed Gyömrő város közigazgatási területének egészére. Az adókötelezettség

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed Gyömrő város közigazgatási területének egészére. Az adókötelezettség Gyömrő Város Képviselő-testületének 25/2002. (XII.19.) sz. önk. rendelete a helyi iparűzési adóról a 33/2003. (XII.22.) az 5/2004. (III.11.) sz. a 8/2012.(III.09.) sz. és a 29/2012. (XI.29.) sz. rendeletekkel

Részletesebben

Adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: év hó nap. átvevő aláírása I. AZONOSÍTÓ ADATOK

Adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: év hó nap. átvevő aláírása I. AZONOSÍTÓ ADATOK BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2013 adóévben az Hőgyész Nagyközség Önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén fizetendő 2011. évi HELYI IPARŰZÉSI ADÓ BEVALLÁSÁHOZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén fizetendő 2011. évi HELYI IPARŰZÉSI ADÓ BEVALLÁSÁHOZ 1 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén fizetendő 2011. évi HELYI IPARŰZÉSI ADÓ BEVALLÁSÁHOZ Adókötelezettség, az adó alanya Adóbevallási és adófizetési kötelezettség

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány

Részletesebben

BEVALLÁS. a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP

BEVALLÁS. a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP 53 19. melléklet a 77/2013. (XII. 31.) NGM rendelethez 19. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP 20... évben

Részletesebben

Összeállítás a helyi adókról szóló évi C. törvény évi módosításairól

Összeállítás a helyi adókról szóló évi C. törvény évi módosításairól Összeállítás a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 2013. évi módosításairól Összeállította: dr. Nagy Gábor, a Számviteli Egyesület elnöke, 2012. december 23. 1. Telekadó adókötelezettségének keletkezése

Részletesebben

BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Megállapodás alapján benyújtott bevallás*

BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Megállapodás alapján benyújtott bevallás* BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja:. Az adóhatóság megnevezése: Balatonfüredi Közös Önkormányzati

Részletesebben

BEVALLÁS a telekadóról, a terület szerinti adózás esetében (helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani)

BEVALLÁS a telekadóról, a terület szerinti adózás esetében (helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani) Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi POLGÁRMESTERI HIVATAL ADÓÜGYI IRODA 1221 Budapest,Városház tér 11. Telefon: 229-2611 Fax: 229-2629 E-mail:adougyiiroda@bp22.hu www.budafokteteny.hu Budafok 1 Pf:109

Részletesebben

Iktató szám: 191/2012. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. július 10-i ülésére

Iktató szám: 191/2012. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. július 10-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 191/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. július 10-i ülésére Tárgy: A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete*

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Közgyűlés a helyi adókról

Részletesebben

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/1997.(XII.10.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról. Az adó alanya, adókötelezettség

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/1997.(XII.10.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról. Az adó alanya, adókötelezettség KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/997.(XII.0.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról a /00. (XI.9.), a 7/00. (X.9.), az 5/00. (XII.7.), a /005. (I.8.) és a 8/005. (X.8.) 5 önkormányzati

Részletesebben

Zalaapáti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 17/2003./XII. 22./ számú.

Zalaapáti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 17/2003./XII. 22./ számú. Zalaapáti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 17/2003./XII. 22./ számú r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2004. JANUÁR 1-ÉTŐL. 2

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL Egységes szerkezetben: 2010. december 13. A 2011. január 1-jétől hatályos szöveg. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Az adózó neve (cégneve): Születési helye: ideje: Anyja neve: Címe (lakóhelye, székhelye): Telephelye: Levelezési címe:

Az adózó neve (cégneve): Születési helye: ideje: Anyja neve: Címe (lakóhelye, székhelye): Telephelye: Levelezési címe: HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 20 adóévről Velence önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről A bevallás elektronikus úton nem kitölthető,

Részletesebben

A pénzügyi tranzakciós illeték mértéke

A pénzügyi tranzakciós illeték mértéke Pénzügyi tranzakciós illeték évközi változásai Illetékköteles műveletek: átutalás, beszedés, készpénzkifizetés fizetési számláról, készpénzbefizetés, okmányos meghitelezés, a készpénzfizetésre szóló csekk

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2011. december 19. Atkár Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed Gyömrő város közigazgatási területének egészére. Az adókötelezettség 2.

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed Gyömrő város közigazgatási területének egészére. Az adókötelezettség 2. Gyömrő Város Képviselő-testületének 25/2002. (XII.19.) sz. önk. rendelete a helyi iparűzési adóról a 33/2003. (XII.22.) az 5/2004. (III.11.) sz. a 8/2012.(III.09.) sz. 29/2012. (XI.29.) sz. és a 19/2015.(XI.30.)

Részletesebben

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete /Egységes szerkezetbe foglalva a 21/2014. (XI.26.) és a 31/2015. (XI.26.) önkormányzati rendeletekkel./ Mogyoród

Részletesebben

1. Adóalany neve (cégneve):... 2. Születési helye, ideje:... 3. Anyja születési családi és utóneve:...

1. Adóalany neve (cégneve):... 2. Születési helye, ideje:... 3. Anyja születési családi és utóneve:... BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2012. adóévben a Péteri Község Önkormányzata illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről

Részletesebben

Ágasegyháza Község Polgármesteri Hivatala

Ágasegyháza Község Polgármesteri Hivatala Ágasegyháza Község Polgármesteri Hivatala 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Fax: 76/388-387 Web:http://agasegyhaza.hu Telefon: 76/388-211 76/388-387 76/571-060 E-mail: pmstrh@t-online.hu HELYI IPARŰZÉSI

Részletesebben

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén I. Bevallás jellege 1. Éves bevallás 2. Záró bevallás BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2012. évben kezdődő adóévben a/az önkormányzat illetékességi területén

Részletesebben

ADÓCSOPORT 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, TAMÁSI Á. U.1.

ADÓCSOPORT 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, TAMÁSI Á. U.1. VÁSÁROSNAMÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI H I V A T A L ADÓCSOPORT 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, TAMÁSI Á. U.1. TELEFON: (45) 470-022/121-122 mellék. Honlap : www.vasarosnameny.hu Sz.l.: 11744065-15403399-03540000 35/2008.(XII.31.)

Részletesebben

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása a 2011. évi CLVI. törvény alapján

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása a 2011. évi CLVI. törvény alapján A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása a 2011. évi CLVI. törvény alapján 1. Adóalanyok [Htv. 3. -a] A módosítás adóalanynak tekinti az egyéb szervezetet is. A feltételes helyi adómentesség

Részletesebben

Nagyfüged Község Önkormányzatának 13/2007 (XII.17.) sz. Rendelete. A helyi iparűzési adóról

Nagyfüged Község Önkormányzatának 13/2007 (XII.17.) sz. Rendelete. A helyi iparűzési adóról Nagyfüged Község Önkormányzatának 13/2007 (XII.17.) sz. Rendelete A helyi iparűzési adóról - a módosításokkal egységes szerkezetben - Nagyfüged Község Önkormányzata az önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2015. adóévben Visegrád önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről I. Bevallás

Részletesebben

II. fejezet Vagyoni típusú adók

II. fejezet Vagyoni típusú adók Cserkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (2) bekezdésében, valamint a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

Gecse Község Önkormányzata 8543 Gecse, Kossuth u. 39. Tel: 89/356-925, 30/730-0856 gecsepmh@globonet.hu www.gecse.hu

Gecse Község Önkormányzata 8543 Gecse, Kossuth u. 39. Tel: 89/356-925, 30/730-0856 gecsepmh@globonet.hu www.gecse.hu Gecse Község Önkormányzata 8543 Gecse, Kossuth u. 39. Tel: 89/356-925, 30/730-0856 gecsepmh@globonet.hu www.gecse.hu Bevallás a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az egyes helyi adórendeletek módosításáról

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az egyes helyi adórendeletek módosításáról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az egyes helyi adórendeletek módosításáról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2004. (V.26.) számú. rendelete. az iparűzési adóról

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2004. (V.26.) számú. rendelete. az iparűzési adóról TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2004. (V.26.) számú rendelete az iparűzési adóról Tokaj Város Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény (továbbiakban: Ht.) 1. (1) bekezdésében és 6. -ában

Részletesebben

2.7. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint mezőgazdasági őstermelő bevallása

2.7. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint mezőgazdasági őstermelő bevallása HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 2008. adóévről Elek Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás,

Részletesebben

Nagybánhegyes község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2007.(XI.30.)ÖR. számú rendelete a helyi iparűzési adóról

Nagybánhegyes község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2007.(XI.30.)ÖR. számú rendelete a helyi iparűzési adóról Nagybánhegyes község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2007.(XI.30.)ÖR. számú rendelete a helyi iparűzési adóról Nagybánhegyes község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

IV. Bevallott időszak: év hó naptól V. A záró bevallás benyújtásának oka: BEVALLÁS

IV. Bevallott időszak: év hó naptól V. A záró bevallás benyújtásának oka: BEVALLÁS BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 20... évben kezdődő adóévben a/az önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről I.

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2007.(XII.17.)rendelete a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2007.(XII.17.)rendelete a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2007.(XII.17.)rendelete a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről (Egységes szerkezetben) Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a

Részletesebben

BEVALLÁS (2014-as tárgyévi teljesítmény alapján) a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap

BEVALLÁS (2014-as tárgyévi teljesítmény alapján) a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 3/1 I. Bevallás jellege 1. Éves bevallás 2. Záró bevallás 3. Előtársasági bevallás 4. Naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózó bevallása 5. Év közben kezdő adózó bevallása 6. Naptári évtől eltérő

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 33 (XI.26) számú rendelete a helyi adókról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 33 (XI.26) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 33 (XI.26) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

Adószáma: közterület. hsz. ép. lh. em. ajtó. címe:

Adószáma: közterület. hsz. ép. lh. em. ajtó.  címe: VPH_IP_1.5 Tiszavárkony Község Polgármesteri Hivatala 5092 Tiszavárkony, Endre Király út 37. Telefon: 56/436-036, Fax: 56/436-555 www.tiszavarkony.hu phtv@t-online.hu Hibás űrlap bejelentése: anyk@hisoft.hu

Részletesebben

I. rész Magánszemélyek kommunális adója. A rendelet hatálya. 2. Adókötelezettség

I. rész Magánszemélyek kommunális adója. A rendelet hatálya. 2. Adókötelezettség Csörög Község Önkormányzata 14/2005.(XII.28.) rendelete a HELYI ADÓKRÓL Egységes szerkezet * Módosítás: 1/2006.(I.27.) ; 15/2009.(XII.2.) és 18/2012.(XI.30.) rendeletekkel* Csörög Község Önkormányzatának

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!

EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva! EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!) KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2002 (XII.26.) ör. számú rendelete

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u.69. 1308-6/2003. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Iparűzési

Részletesebben

BENYÚJTANDÓ: 2015. január 15-ig (Évközben megszűnő/szüneteltető KATA adóalanyoknak a változás/megszűnés hónapját követő 15 napon belül!

BENYÚJTANDÓ: 2015. január 15-ig (Évközben megszűnő/szüneteltető KATA adóalanyoknak a változás/megszűnés hónapját követő 15 napon belül! Nagyszentjánosi Közös Önkormányzati Hivatal 9072 Nagyszentjános, Vasút út 1. tel: +36-96/544-030 fax: +36-96/544-031 e-mail:info@nagyszentjanos.hu, jegyzo@nagyszentjanos.hu BENYÚJTANDÓ: 2015. január 15-ig

Részletesebben

Benyújtás, postára adás napja: Az adóhatóság megnevezése: Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal

Benyújtás, postára adás napja: Az adóhatóság megnevezése: Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 2013. adóévről Pusztaföldvár önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről Az adóhatóság tölti ki! Iktatószám:

Részletesebben

KATA, KIVA, EVA, EKHO, A HELYI ADÓK ÉS A GÉPJÁRMŰADÓ SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSA, 2014.

KATA, KIVA, EVA, EKHO, A HELYI ADÓK ÉS A GÉPJÁRMŰADÓ SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSA, 2014. KATA, KIVA, EVA, EKHO, A HELYI ADÓK ÉS A GÉPJÁRMŰADÓ SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSA, 2014. I. Kisadózó vállalkozások tételes adójának változásai (KATA) 2014.10.12. Szilágyi Miklósné 2 1. A főállású kisadózó 2014.

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E Az építmény- és telekadóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Az 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

35/2008. (XII. 31.) PM rendelet. az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról

35/2008. (XII. 31.) PM rendelet. az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. (7) bekezdésében

Részletesebben

Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása:

Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: AZ ADÓHATÓSÁG TÖLTI KI! Azonosító szám:.. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: H E L Y I I P A R Ű Z É S I A D Ó B E V A L L Á S 2016. adóévről Kisszőlős község önkormányzatának illetékességi

Részletesebben

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2010. adóévben a/az önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről (Benyújtandó

Részletesebben

7. Székhelye, lakóhelye: város/község közterület közt. jelleg hsz. ép. lh. em. ajtó.

7. Székhelye, lakóhelye: város/község közterület közt. jelleg hsz. ép. lh. em. ajtó. BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén 2008. adóévben Szentmártonkáta önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről (Benyújtandó

Részletesebben

A jelű betétlap lakásról, üdülőről a hasznos alapterület szerint működtetett építményadó bevallásához

A jelű betétlap lakásról, üdülőről a hasznos alapterület szerint működtetett építményadó bevallásához A jogszabály mai napon hatályos állapota 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról Az adózás rendjéről szóló

Részletesebben

HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS

HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 2007. adóévről Öreglak Községi Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről AZONOSÍTÓ ADATOK 1. Az adózó neve

Részletesebben

Magánszemélyek kommunális adója

Magánszemélyek kommunális adója 5/2000. (XI.20.) sz. Önkormányzati rendelet a helyi adókról (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a központi állami költségvetéstől független

Részletesebben

A helyi iparűzési adóról ( egységes szerkezetben )

A helyi iparűzési adóról ( egységes szerkezetben ) Öregcsertő községi Önkormányzat Képviselő testületének 7/2010 ( XII.17.) számú önkormányzati rendelete a 14 /2009 ( XII.18.) számú önkormányzati rendeletének a módosításáról A helyi iparűzési adóról (

Részletesebben

15/2004. (IV. 30.) ÖK. számú rendelet. a helyi iparűzési adóról

15/2004. (IV. 30.) ÖK. számú rendelet. a helyi iparűzési adóról 1 Kőszárhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004. (IV. 30.) ÖK. számú rendelet a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetbe foglalva a módosítására kiadott 31/2004. (VIII. 23.) ÖK. számú

Részletesebben

Budajenő Község Önkormányzat 2093 Budajenő, Fő u. 1-3. Előterjesztés a Képviselő-testület 2013. november 28-i ülésének 1. napirendi pontjához

Budajenő Község Önkormányzat 2093 Budajenő, Fő u. 1-3. Előterjesztés a Képviselő-testület 2013. november 28-i ülésének 1. napirendi pontjához Budajenő Község Önkormányzat 2093 Budajenő, Fő u. 1-3. 26-371-068 26-371-062 titkarsag@budajeno.hu Ikt. szám: 976/2013. Üi.: dr. Kovács Dénes Tárgy: helyi adórendeletek felülvizsgálata Előterjesztés a

Részletesebben

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Az adóhatóság tölti ki! Iktatószám::30- /2012. Benyújtás, postára adás napja:.év hó.. nap Adózó adó-nyilvántartási száma:.. A bevallás benyújtási határideje: 2012. május 31. Átvevő aláírása BEVALLÁS a

Részletesebben

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. titulus családi név keresztnév 2. keresztnév. családi név keresztnév 2.keresztnév

BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. titulus családi név keresztnév 2. keresztnév. családi név keresztnév 2.keresztnév BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról ASP ADO 087-2015 Cím: 2626 Nagymaros, Fő tér 5. Telefon: 06-27-595-100 E-mail: elugy@nagymaros.hu Fax: 06-27-354-245 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév

Részletesebben

HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS

HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 2007. adóévről ETYEK önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára

Részletesebben