A külterületek rendezése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A külterületek rendezése"

Átírás

1 A településrendezés célja A külterületek rendezése Lázár Tibor Táj-, település-, területrendező tervező Környezetterv Kft évi LXXVIII. törvény 7. (1) A településrendezés célja a települések területfelhasználásának és infrastruktúra-hálózatának kialakítása, az építés helyi rendjének szabályozása, a környezet természeti, táji és épített értékeinek fejlesztése és védelme, továbbá az országos, a térségi, a települési és a jogos magánérdekek összhangjának megteremtése, az érdekütközések feloldásának biztosítása, valamint az erőforrások kíméletes hasznosításának elősegítése. A településrendezés feladata évi LXXVIII. törvény 7. (2) A településrendezés feladata, hogy a település területének, telkeinek felhasználására és beépítésére vonatkozó helyi szabályok kialakításával: a) meghatározza a település összehangolt, rendezett fejlődésének térbeli-fizikai kereteit; b) a település adottságait és lehetőségeit hatékonyan kihasználva elősegítse annak működőképességét a környezeti ártalmak legkisebbre való csökkentése mellett; c) biztosítsa a település (településrészek) megőrzésre érdemes jellegzetes, értékes szerkezetének, beépítésének, építészeti és természeti arculatának védelmét. A településrendezés során figyelembe kell venni többek között: A környezet-, a természetvédelem, a tájhasználat és a tájkép formálásának összehangolt érdekeit, különös tekintettel a víz, a levegő, a talaj, a klíma és az élővilág védelmére, a népesség megélhetését biztosító gazdasági érdekek, a mező- és az erdőgazdaság, a közlekedés, a posta és a hírközlés, a közüzemi ellátás, különösképpen az energia- és a vízellátás, a hulladékkezelés, a szennyvízelhelyezés és kezelés, valamint a nyersanyaglelőhelyek biztosítását, a területtel és a termőfölddel való takarékos gazdálkodást. Fentiek alapján megállapítható, hogy a külterület rendezése rendkívül összetett feladat, nem elég az Étv. és az OTÉK ismerete! A vonatkozó ágazati jogszabályokat is ismerni és alkalmazni kell a külterület tervezéséhez! A területrendezés és a településrendezés összefüggései évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről évi XXVI. törvény az Országos Területrendezési Tervről Megyei területrendezési tervek évi LXIV. törvény a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről 76/ (IV. 8.) Korm. rendelet a területrendezési hatósági eljárásokról évi CXII. törvény a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról 283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről Az összes balatonparti település vízpart rehabilitációs tanulmánytervéről szóló TNM rendeletek Erre példa: 21/2004. (XI.9.) TNM rendelet Balatonboglár vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területének lehatárolásáról és vízpart-rehabilitációs tanulmánytervének elfogadásáról Közvetlenül a településrendezéssel összefüggő jogszabályok évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről A Kormány 253/1997. (XII.20.) rendelete az országos településrendezési és építési követelményekről /OTÉK/ 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendelet az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól 40/2002. (III. 21). Korm. rendelet a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet az örökségvédelmi hatástanulmányról 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet a területek biológiai aktivitásértékének számításáról 2/2005. (I. 11.) egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról 1

2 A településrendezés és a táj- és természetvédelem kapcsolata évi LIII. törvény a természet védelméről 166/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet a tájvédelmi szakhatósági hatáskörbe tartozó engedélyezési eljárásokról 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről 14/2010. (V.11.) KvVM rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről 14/1997. (V. 28.) KTM rendelet a nemzeti parkok területének övezeti kategóriákba való besorolásáról 8005/2001. (MK 156.) KöM tájékoztató a természet védelméről szóló évi LIII. törvény erejénél fogva védett lápok jegyzékéről 8006/2001. (MK 156.) KöM tájékoztató a természet védelméről szóló évi LIII. törvény erejénél fogva védett szikes tavak jegyzékéről 2/2002. (I. 23.) KöM-FVM együttes rendelet az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról 7/2007. (III. 22.) KvVM rendelet a magyarországi bioszféra-rezervátumokról 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól A településrendezés és a tájrendezés környezetalakítás kapcsolata évi LV. törvény a termőföldről évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről évi XVIII. törvény a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról 127/2009. (IX.29.) FVM rendelet a szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről (a borvidékek és a hozzájuk tartozó települések meghatározása) évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről 21/2006. (I.31.) Kormány rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásáról 18/2003. (XII. 9.) KvVM-BM együttes rendelet a települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolásáról évi XLVIII. törvény a bányászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelettel 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, parti sávok, fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról A településrendezés és a környezetvédelem kapcsolata évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 240/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelöléséről 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről 27/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken levő települések besorolásáról 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól 221/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól 174/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a közműves szennyvízelvezető és -tisztító művel gazdaságosan el nem látható területekre vonatkozó Egyedi Szennyvízkezelés Nemzeti Megvalósítási Programjáról 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről 14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet a környezeti zaj-és rezgésterhelési határértékek megállapításáról A településrendezés és a hulladékgazdálkodás kapcsolata évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról 102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékokról 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelete a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről 23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet a biohulladék kezeléséről és a komposztálás műszaki követelményeiről 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól 71/2003. (VI. 27.) FVM rendelet az állati hulladékok kezelésének és a hasznosításukkal készült termékek forgalomba hozatalának állat egészségügyi szabályairól Országos koncepciók, programok 97/2005. (XII.25.) OGY határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról 96/2009. (XII.9.) OGY határozat a közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról A településtervezés keretében a külterület rendezésének célja A természeti adottságokhoz igazodó és a történeti hagyományokon alapuló tájszerkezet, tájhasználat biztosítása; A természeti erőforrások fenntartható használatát, a táji-természeti értékek védelmét, a többfunkciós tájgazdálkodás feltételeit egyaránt biztosító településrendezési szabályozás tájszabályozás kialakítása. Ezek a célok a településrendezés keretében csak a jóváhagyandó munkarészekben teljesíthetők, az alátámasztó munkarészekben nem! 2

3 A mezőgazdasági területen elhelyezhető építmények az OTÉK szerint 29. (1) A mezőgazdasági területen a növénytermesztés, az állattenyésztés és a halászat, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás (a továbbiakban: mezőgazdasági hasznosítás) építményei helyezhetők el. Konfliktus: mezőgazdasági szolgáltatás (gépállomás) építményei; szőlőhegyi borozó, borház panzióval; lovas sportközpont építményei; génmegőrzés, ismeretterjesztés, bemutatás építményei fenti szabály szerint mezőgazdasági területen nem létesíthetők, mégis vannak. A mezőgazdasági tevékenység a termőföldről szóló törvény szerint 3. (k)mezőgazdasági tevékenység: növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés, halászat, haltenyésztés, szaporító anyag termesztés, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vegyes gazdálkodás; (l) Kiegészítő tevékenység: falusi és agroturizmus, kézművesipari tevékenység, fűrészáru-feldolgozás, elsődleges élelmiszerfeldolgozás, a mezőgazdasági tevékenység során keletkezett melléktermékek, növényi és állati eredetű hulladék hasznosítása, nem élelmiszer célú feldolgozása, valamint az ezekből a termékekből keletkezett termékek közvetlen termelői értékesítése, mezőgazdasági szolgáltatás; Szabályozási javaslatom: A mezőgazdasági területen a mezőgazdasági tevékenységhez és kiegészítő tevékenységhez kapcsolódó építmények helyezhetők el A mezőgazdasági terület OTÉK szerinti sajátos területfelhasználási egységei 29. (2) A mezőgazdasági terület: a) kertes, b) általános mezőgazdasági terület lehet. Az OTÉK nem határozza meg a kertes és általános mezőgazdasági terület fogalmát, így azok értelmezése eltérő Azonos szerepkört, tájhasználatot, táji jelleget, beépítettségi intenzitást, sajátos építési használatot figyelembe véve a mezőgazdasági táj tájhasználati sajátosságai jóval differenciáltabbak Az OTÉK szerinti két területfelhasználási egység nem fejezi ki a tájképi, természeti értékek, ökológiai rendszerek tájszerkezeti jelentőségét Az OTÉK új területfelhasználása a természetközeli terület csak a természeti értékek egy részének (mocsár, nádas, karsztbokorerdő, sziklás terület) szerkezeti tervi ábrázolására ad lehetőséget A mezőgazdasági terület általam alkalmazott sajátos területfelhasználási egységei a jellemző tájhasználat alapján: Általános mezőgazdasági terület Kertes mezőgazdasági terület Korlátozott használatú mezőgazdasági terület Borvidéki mezőgazdasági terület A települési szabályozás rendszerében az OTÉK-hez igazodva a sajátos építési használatot kell kiemelnünk az egyes területfelhasználási egységek meghatározásakor. Általános mezőgazdasági terület Olyan árutermelésre szánt területfelhasználási egység, ahol a mezőgazdasági tevékenységgel és kiegészítő tevékenységgel összefüggő építmények helyezhetők el. 3

4 Kertes mezőgazdasági terület Olyan vegyes hasznosítású jellemzően szőlő, gyümölcs, kert művelésű egy tájszerkezeti (településszerkezeti) egységet alkotó területfelhasználási egység, ahol elsősorban a tárolás célját szolgáló gazdasági épület és terepszint alatti építmény (pince) helyezhető el. A gazdasági épületben az időszakos, illetve szezonális tartózkodásra szolgáló pihenő helyiség is kialakítható. 4

5 Korlátozott használatú mezőgazdasági terület Olyan területfelhasználási egység, ahol az ökológiai hálózat, a táji természeti értékek és a környezeti elemek védelme érdekében csak olyan építmények helyezhetők el, amelyek a más jogszabályban meghatározott védelmi célokkal összhangban vannak, vagy azok megvalósítását szolgálják. 5

6 6

7 Borvidéki mezőgazdasági terület Jellemzően szőlőművelésű vagy a szőlőművelésre kiválóan alkalmas mezőgazdasági terület, ahol a történelmileg kialakult szőlőhegyi tájhasználat megőrzése érdekében csak a szőlőgazdálkodással, borászattal és az azokhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységgel összefüggő építmények (pl.: présház, borház, borospince, borozó stb ) helyezhetők el. Borvidéki mezőgazdasági terület csak szőlőkataszteri nyilvántartásban lévő területen jelölhető ki. A beépíthetőség OTÉK szerinti területi feltételei 29. (3) A mezőgazdasági területen 1. a 720 m 2 -t el nem érő területű telken építményt elhelyezni nem szabad, 2. a m 2 közötti területnagyságú telken a nádas, a gyep és a szántó művelési ágban nyilvántartottak kivételével - 3%-os beépítettséggel elsősorban a tárolás célját szolgáló egy gazdasági épület és terepszint alatti építmény (pince) helyezhető el, 3. az 1500 m 2 -t meghaladó területű telken építmény 3%-os beépítettséggel helyezhető el. 7

8 A beépíthetőség javasolt területi feltételei Lakóépület és birtokközpont létesítésének OTÉK szerinti területi feltételei A művelési ágak szerinti 720 ill m 2 területi minimum legfeljebb a kertes mezőgazdasági területen és a borvidéki mezőgazdasági terület már felaprózódott tájrészletein fogadható el. Általános mezőgazdasági területen: szőlő, gyümölcsös, kert esetén m 2 szántó, gyep esetén legalább m 2 az elfogadható területi minimum a gazdasági épületek létesítéséhez. Korlátozott használatú mezőgazdasági területen (csak a gyepgazdálkodáshoz kapcsolódóan) minimum 10 ha javasolható. 29. (4) A mezőgazdasági területen lakóépület szőlő, gyümölcsös és kert művelési ág esetén 3000 m 2, egyéb művelési ág esetén 6000 m 2 telekterület felett helyezhető el úgy, hogy az a megengedett 3%-os beépítettség felét nem haladhatja meg. A különálló lakóépület építménymagassága legfeljebb 7,5 m lehet. (5) A mezőgazdasági területen több önálló telekből az 1. számú melléklet 55/A. pontja szerinti birtoktest alakítható ki. A birtoktest esetében a 3%- os beépíthetőség a birtoktesthez tartozó összes telek területe után számítva csak az egyik telken is kihasználható (birtokközpont), ha a telek területe legalább a m 2 -t eléri, és a beépítés a szomszédos telkek rendeltetésszerű használatára nincs korlátozó hatással, illetőleg azt nem veszélyezteti. A birtokközpont telkén a beépítettség a 45%-ot nem haladhatja meg. Lakóépület létesítésének szabályozási javaslata 1. A 3000 m 2 ill m 2 területi határ elfogadhatatlanul kevés. Csak az építsen lakóépületet mezőgazdasági területen, aki a mezőgazdasági termelésből, ha szerényen is, de el tudja tartani a családját. szőlő, gyümölcsös, kert esetén legalább 2 5 ha szántó, rét, legelő esetén legalább ha 2. A birtokközponthoz birtok is kellene! Annak minimális mértékét is javasolt meghatározni (birtoktest) szőlő, gyümölcsös, kert esetén legalább 2 5 ha szántó, rét, legelő esetén legalább ha 3. A kialakult tanyák tanyás tájszerkezet elsorvasztási politikája a rendszerváltástól eltelt 20 év alatt sem változott! Az a tragikus ebben, hogy kormány szinten ez senkit sem érdekel. az általában 2880 m 2 (800 négyszögöl), ill m 2 (1600 négyszögöl) területű kialakult tanyákon új lakóépület nem létesíthető a 3% építési lehetőség elfogadhatatlanul kevés birtokközpontként a kialakult tanyák nem fejleszthetők a tanyák üdülő és turisztikai célú fejlesztésére sem ad lehetőséget az OTÉK A csongrádi tanyás telkek földhivatali nyilvántartás szerinti területi megoszlása összes 1500 m 2 -nél kisebb m 2 között tanya vagy lakóépület + szőlő vagy gyümölcs tanya vagy lakóépület + szántó, rét, legelő (gyep), erdő kivett tanya vagy lakóépület m 2 között tanya vagy lakóépület + szőlő vagy gyümölcs tanya vagy lakóépület + szántó, rét, legelő (gyep), erdő kivett tanya vagy lakóépület m 2 között tanya vagy lakóépület + bármely művelési ág kivett tanya vagy lakóépület m 2 -nél nagyobb 15 összes 1257 Az OTÉK szabályozása szerint csak 91 tanyás telken építhető lakóépület, csak 15 fejleszthető birtokközponttá A tanya mai funkciójának meghatározása A termőföldről szóló évi LV. törvény 3. b): tanya: a település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m 2 területű föld együttese Az Országos Területfejlesztési Koncepció 97/2005. (XII.25.) OGY határozat: tanya: meghatározóan alföldi térségekre jellemző külterületi szórványtelepülés, a lakófunkció mellett hagyományosan jellemző mezőgazdasági szereppel, illetve egyre erősödően turisztikai, rekreációs funkcióval. Tanyás térségek revitalizálása (Országos Területfejlesztési Koncepció) Az európai szinten kultúrtörténeti jelentőséggel bíró tanyás településrendszer és gazdasági forma a magyar nemzeti örökség fontos részét képező sajátos térszerkezeti struktúra, melynek fennmaradása, revitalizációja, fejlesztése nemzeti érdek. A tanyás térségek fontos értéke, hogy potenciálisan alkalmasak a fenntartható fejlődés, az integrált, komplex vidékfejlesztés és multifunkcionális mezőgazdaság Európában kialakult fejlesztési modelljének megvalósítására Alapvető cél, hogy a tanyás térségeink zöme megújuljon az alábbi életképes funkciók megszerzése ill. megőrzése révén: Korszerű gazdálkodó tanyák (főként egyes intenzív, termelési, valamint organikus gazdálkodási formák esetén) Üdülő- és lakófunkciójú tanyák (főként városok közelében, illetve táji-természeti értékekben gazdag helyszíneken, idegenforgalmi vonzerők közelében) Vendéglátó tanyák (pl. falusi- és ökoturizmus helyszínei, vendégházak, turisztikai programok, vendéglők stb.) 8

9 A tanyák fejlesztésének településrendezési feltétele Ahhoz, hogy: a tanyavilág ismét élő tér lehessen ; megfeleljen a multifunkcionális mezőgazdaság fejlesztési modelljének; alkalmas legyen a fenntartható fejlődésre; alkalmas legyen az integrált, komplex vidékfejlesztésre az OTÉK 3%-os beépítési lehetősége kevés. 1. Ezért indokolt a tanyák birtokközpontként való szabályozása, az OTÉK birtokközpont kialakításához szükséges m 2 területi feltételének legalább 1500 m 2 (2500 m 2 ) -re való csökkentése. Ezzel egyidejűleg meg kell határozni a birtoktest minimális területét is. 2. A birtok nélküli tanyák fenntartása, fejleszthetősége (lakótanya, üdülőtanya) a falusias lakóterülethez hasonló szabályozással biztosítható lenne! (10-20%-os beépítési lehetőséggel) Az erdőterület szabályozása OTÉK: Az erdőterület az erdő rendeltetése szerint: 1. védelmi (védett és védő), 2. gazdasági, 3. egészségügyi-szociális, turisztikai, 4. oktatási-kutatási rendeltetésű lehet. Az új erdőtörvény szerint az erdő rendeltetése: 1. védelmi (védett és védő erdő már nincs) 2. közjóléti (az oktatási-kutatási is ide tartozik) 3. gazdasági Az erdőterület elsődleges rendeltetését az erdészeti hatóság és nem az önkormányzat határozza meg. Övezethez és nem elsődleges rendeltetéshez kellene kötni az építési lehetőségeket. Az erdőterületre vonatkozó szabályok az OTÉK 28. -a szerint: (3) A védelmi rendeltetésű erdőterületen épületet elhelyezni nem lehet. (4) A m 2 -t (10 ha) meghaladó területnagyságú telken 1.gazdasági és oktatási-kutatási rendeltetésű erdőterületen 0,5%-os beépítettséggel, 2.egészségügyi-szociális, turisztikai rendeltetésű erdőterületen 5%-os beépítettséggel az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el. A vízgazdálkodási terület szabályozása Vízgazdálkodási területre vonatkozó szabályok az OTÉK 30. -a szerint: (1) A vízgazdálkodással összefüggő területek: 1. a folyóvizek medre és parti sávja, 2. az állóvizek medre és parti sávja, 3. a folyóvizekben keletkezett, nyilvántartásba még nem vett szigetek, 4. a közcélú nyílt csatornák medre és parti sávja, 5. a vízbeszerzési területek (védett vízbázis), 6. a hullámterek, 7. a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek. (2) A területen építményt elhelyezni csak a külön jogszabályokban foglaltak szerint lehet. Sem a vízbeszerzési terület sem a védett vízbázis fogalma nincs egyértelműen meghatározva a jogszabályokban. Védett karsztvízbázis a Bükk nyílt karszt területe? Ha igen, az egész Bükk vízgazdálkodási területnek minősül? Hullámtér vízgazdálkodási területként való kijelölése elfedi a védendő hagyományos tájhasználatot (erdőterület, mezőgazdasági terület) A természetközeli terület szabályozása Természetközeli területre vonatkozó szabályok az OTÉK 30/A -a szerint: (1) Természetközeli területek: a) mocsár, b) nádas, c) karsztbokorerdő, d) sziklás terület, e) ősgyep. (2) A természetközeli területen épületet elhelyezni nem lehet. A különleges terület szabályozása Beépítésre szánt különleges területek: Beépítésre nem szánt különleges területek: (Beépíthetőség 40%; min. zöldfelület 40%) (Beépíthetőség 2%; min. zöldfelület nincs meghatározva) nagy bevásárlóközpontok és nagy kiterjedésű kereskedelmi célú területek, vásárok, kiállítások és kongresszusok területei, oktatási központok területei, egészségügyi területek (kórház, szanatórium, gyógyszálló, egészségügyi területek (szanatórium, gyógyszálló, gyógyüdülő gyógyüdülő stb.) stb.). nagy kiterjedésű, sportolási célú területek, nagykiterjedésű, sportolási célú területek (golfpálya, lovaspálya a kutatás-fejlesztés, a megújítható energiaforrások stb.). hasznosításának céljára szolgáló (pl. szél- és napenergia) a kutatás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások hasznosításának területek, céljára szolgáló területek, állat- és növénykertek területei, állat- és növénykertek területei, nyersanyag-kitermelés (bányászat), nyersanyag előfeldolgozáscéljára szolgáló területek, nyersanyaglelőhelyek, honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági építmények honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági területek, területei, hulladékkezelők, -lerakók területei (települési szilárd és folyékony, egyéb veszélyes, radioaktív stb.), épületnek minősülő közlekedési építmények területei, ha azok nem a közlekedési területen belül kerülnek elhelyezésre, temetők területei, temetők területei, mezőgazdasági üzemi terület, egyéb, a ban foglaltak egyikébe sem sorolható, helyi egyéb, a 26-30/A -ban foglaltak egyikébe sem sorolható, sajátosságot hordozó terület. helyi sajátosságot hordozó területek. 9

10 10

11 Alátámasztó munkarészek Területrendezési terv(ek) és a településszerkezeti terv összhangját igazoló térkép és leírás (számítás) Területrendezési terv(ek) és a településszerkezeti terv összhangját igazoló térkép és leírás (számítás) Tájrendezési javaslat Környezetalakítási javaslat környezeti értékelés Örökségvédelmi hatástanulmány Az alátámasztó szakági munkarészek meghatározó feladata a jóváhagyandó munkarészek alátámasztása, indoklása. 1. A térségi területfelhasználás és infrastruktúra hálózat jogszabályi keretek közötti pontosítása erdőgazdálkodási térség sok problémát okoz! 2. Térségi övezetek a településrendezési tervben, illetve pontosításuk A számításokhoz hiányoznak a kiinduló területi adatok. Több övezet adatszolgáltatója nincs meghatározva. Több övezetnek nincs köze a települések településrendezési, építésügyi hatásköréhez, mégis az ő kötelességük a pontos kijelölés. A megyei területrendezési terv és a településszerkezeti terv összhangja A megyei területrendezési terv és a településszerkezeti terv összhangja 11

12 Tájrendezési javaslat Prioritások Tájrendezési javaslat A tájrendezési javaslat feladatai 1. A természeti adottságokhoz igazodó és a történeti tájhasználaton alapuló tájszerkezet, tájhasználat biztosítása 2. A táji- természeti értékek védelme 3. A természeti erőforrások fenntartható használatát biztosító több funkciós tájgazdálkodás gazdaságfejlesztés településrendezési (tájszabályozási) feltételeinek biztosítása 1. A településszerkezeti terv javasolt tájszerkezetének területfelhasználási egységek alátámasztása 2. A tájszabályozás indoklása 3. A területfelhasználás rendszerét, a tájszabályozást befolyásoló korlátozó tényezők az OTrT, a megyei tervek, ágazati jogszabályok alapján 4. A táji- természeti értékek védelmére vonatkozó javaslatok 5. Biológiai aktivitásérték szintentartására vonatkozó javaslat 12

13 Tájrendezési javaslat A tájrendezés külterületszabályozás alapelvei 1. Jogtisztaság 2. Folytonosság 3. Fejleszthetőség 4. Értékvédelem 5. Természeti erőforrások védelme 6. Rugalmasság 7. Mértéktartás 8. Helyhez kötődés 9. Komplex tájgazdálkodás 10. Élhető település Környezetalakítási javaslat környezeti értékelés (a települési környezet természeti és művi elemei: a víz, a levegő, a föld, a klíma, az élővilág és az épített környezet, továbbá azok egymásra hatása) évi LIII. törvény 27. A természetes és épített környezet összehangolt védelme érdekében a területfejlesztési koncepciókban, a területrendezési és településszerkezeti tervek elkészítése során a bennük foglalt elképzelések várható környezeti hatásait is fel kell tárni és értékelni, - e törvény aira is figyelemmel - továbbá a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket környezetvédelmi fejezetben vagy önálló környezetvédelmi tervben, illetve programban kell rögzíteni. Ezek tartalmi követelményeit e törvény, valamint külön jogszabályok állapítják meg. Örökségvédelmi hatástanulmány Nagyon jó példa arra, hogyan lehet ágazati feladatot (jogtalanul) átruházni települési önkormányzatokra! A kulturális örökség védelméről szóló törvény hatálya a régészeti örökségre és a műemlékvédelemre terjed ki. A régészeti örökség védelme kiterjed a régészeti örökség felkutatására, értékelésére, számbavételére, nyilvántartására. (Kövtv. 7/A ) Az (örökségvédelmi) hatóság központi hatósági nyilvántartást vezet a régészeti lelőhelyekről. (Kövtv. 71. ) A hatástanulmánynak a nyilvántartott régészeti lelőhelyekre kellene kiterjednie, ezzel szemben a hatóság a régészeti lelőhelyek felkutatására is kötelezi az önkormányzatot! Örökségvédelmi hatástanulmány A hatástanulmány vizsgálati részének részletes tartalma a 4/2003. (II.20.) NKÖM rendelet szerint 1. Vizsgálat szöveg, térképi ábrázolás, fotók azonosítására alkalmas adatokkal és formában: a) történeti leírás, régészeti örökség, b) Természet, táj, tájhasználat településhálózat és településszerkezeti összefüggések, c) Településkép és utcaképek, d) Településszerkezet és területhasználat, e) Településkarakter: telekszerkezet és telekhasználat, beépítési mód és épülettípusok, f) Védettségek: régészeti és műemléki, területi és egyedi, g) Az örökségi értékek elemzése, h) Területhasználat és területi állapot a kulturális örökség összefüggésrendszerében. A pirossal jelzett munkarészekhez a kulturális örökségvédelmi hatóságnak semmi köze nincs, ilyen munkarészeket nem is kérhetne. (2001. évi LXIV. törvény 2. : E törvény hatálya nem terjed ki a természet védelméről szóló évi LIII. törvényben és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvényben szabályozott kérdésekre.) 13

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30 JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK

Részletesebben

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. telefon: (30) 364 3996 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2015. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek

Részletesebben

Tájvédelem a települési tervezésben

Tájvédelem a települési tervezésben MŰHELYSOROZAT A TÁJVÉDELMI KORMÁNYRENDELET SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL 2014. március 25 Tájvédelem a települési tervezésben Hamar József JOGI HÁTTÉR - alap Európai Táj Egyezmény 2007. évi CXI. törvény a Firenzében,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. október 28-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. október 28-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-i ülésére Tárgy: Helyi építési szabályzat és a mellékletét képező szabályozási terv módosításának folyamatában a véleményezési

Részletesebben

Ügyiratszám: 01/ /2016.

Ügyiratszám: 01/ /2016. Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/350-248 /2016. Tárgy: Döntés központi jogszabályváltozás (OTÉK) által lehetővé tett beépítési százalék növelésével kapcsolatban a Baktói,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 2. oldal (3)1 A változtatás utáni állapotra a (2) bekezdés szer

Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 2. oldal (3)1 A változtatás utáni állapotra a (2) bekezdés szer Magyar joganyagok - 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet - a területek biológiai aktivitásért 1. oldal 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet a területek biológiai aktivitásértékének számításáról Az épített környezet

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e a területek biológiai aktivitásértékének számításáról Az épített

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi

Részletesebben

ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek

ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ VIZSGÁLATA Őcsény

Részletesebben

Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja)

Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja) I I. 1. 5. A területrendezési tervvel való összhang igazolása Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2018. ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos követelményeinek megfelelő tartalommal (314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

Részletesebben

változás: november 1-tıl január 1-tıl évi XLVIII. törvény a bányászatról jelenleg hatályos tartalommal:

változás: november 1-tıl január 1-tıl évi XLVIII. törvény a bányászatról jelenleg hatályos tartalommal: A Magyar Közlöny és a Hivatalos Értesítı innen 1, hiteles elektronikus változata innen 2 érhetı el. A jogszabályok mindenkor hatályos változata legegyszerőbben pedig innen 3 érhetık el. törvények 1987.

Részletesebben

Jogszabályok listája

Jogszabályok listája Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról

Részletesebben

a 9/2009. (VI.25.) számú önkormányzati rendelethez

a 9/2009. (VI.25.) számú önkormányzati rendelethez a 9/009. (VI.5.) számú önkormányzati rendelethez 1. függelék 1 Műemlékek: Törzsszám Azonosító Cím Megnevezés Hrsz. 4400 7774 v. Festetich-kastély 9 Ady Endre u. 6. 4405 777 Zártkert Rk. templom 75 4406

Részletesebben

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény

Részletesebben

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 Győrsövényház HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 2 Győrsövényház HÉSZ módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős tervező: Németh Géza...

Részletesebben

1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA

1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA 1 3/2019. (II.20.) határozat 1. melléklete 1. számú melléklet Településszerkezeti tervi leírás Neszmély Község Településszerkezeti tervét a Képviselő testület a 85/2013.(VI.26.) sz. Kt. önkormányzati határozattal

Részletesebben

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez KÉRDÉSSOR a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez (okl. településmérnökök számára) 2 0 1 3. á p r i l i s 1 1. Építési törvény,

Részletesebben

Miért szeretjük a barnamezős beruházásokat?

Miért szeretjük a barnamezős beruházásokat? Miért szeretjük a barnamezős beruházásokat? Dr. Tompai Géza főosztályvezető Belügyminisztérium, Területrendezési és Településügyi Főosztály 2011. 1 Helyi és térségi érdekek A településrendezés helyi közügy

Részletesebben

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga terület- és településrendezési különös követelményeihez

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga terület- és településrendezési különös követelményeihez KÉRDÉSSOR a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga terület- és településrendezési különös követelményeihez (okl. építészmérnökök számára) 2 0 1 3. á p r i l i s

Részletesebben

I I Változások

I I Változások I I. 1. 3. Kunszentmiklós rendelkezik településszerkezeti tervvel. A változásokat a 2006-ban jóváhagyott hatályos településszerkezeti tervhez (továbbiakban: alapterv) viszonyítjuk. Hálózati elemek Főbb

Részletesebben

1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT

1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT Országos térségi k vizsgálata Balatonföldvár településre vonatkozóan a 2003. évi XXVI. tv. (OTrT) szerint: Balatonföldvár teljes közigazgatási területére, ill. a 19. számú módosítással

Részletesebben

A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA

A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA 5. melléklet az 57/2016.(XI.4.) kt. számú határozathoz A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott

Részletesebben

MUNKAANYAG. A területek biológiai aktivitásértékének számításáról szóló 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet módosításának szakmai egyeztetéséhez

MUNKAANYAG. A területek biológiai aktivitásértékének számításáról szóló 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet módosításának szakmai egyeztetéséhez MUNKAANYAG A területek biológiai aktivitásértékének számításáról szóló 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet módosításának szakmai egyeztetéséhez Budapest, 2009. december ELŐZETES SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSRE KAPJÁK

Részletesebben

- A környezetvédelem alapjai -

- A környezetvédelem alapjai - Urbanista szakirányú tanfolyam Értékvédelem - A környezetvédelem alapjai - Előadó: Boromisza Zsombor, egyetemi tanársegéd e-mail: zsombor.boromisza@uni-corvinus.hu Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi

Részletesebben

Tervezõk névsora. Tóalmás Településszerkezeti-, Övezeti Tervének (külterület), valamint a Helyi Építési Szabályzatának módosítása

Tervezõk névsora. Tóalmás Településszerkezeti-, Övezeti Tervének (külterület), valamint a Helyi Építési Szabályzatának módosítása BAU-URB Tsz.: 56/2012. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Tervezõk névsora Tóalmás Településszerkezeti-, Övezeti Tervének (külterület), valamint a Helyi Építési

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

ZSANA Településfejlesztési koncepciója, településrendezési eszközeinek teljes körő felülvizsgálata és módosítása és településképi rendelete

ZSANA Településfejlesztési koncepciója, településrendezési eszközeinek teljes körő felülvizsgálata és módosítása és településképi rendelete É P Í T É S Z M Ő H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Tervezı: Szilberhorn Erzsébet Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. Telefon: 06/30-349-68-74 E-mail: epitmuh@t-online.hu

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat 110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat Csór Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz TÁJOLÓ-TERV Területrendezési, Környezetvédelmi és Közigazgatásfejlesztési Kft. BALATONAKARATTYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (Balatonakarattya 143/2016. (IX.14.) önk. határozat 1. mellékletét

Részletesebben

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK 2013/14. tanév I. félév A következőkben felsorolt jogszabályok a felkészülést kívánják elősegíteni azzal a megjegyzéssel, hogy a fontos jogszabályokként megjelölt

Részletesebben

1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA

1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA 1 M-1 melléklet Kistarcsa Város Településszerkezeti tervi felülvizsgálatát a Képviselő testület a 152/2015.(IX.02.) sz Kt. önkormányzati határozattal elfogadott. A határozat mellékletét a TSZT jelű (M=1:10.000

Részletesebben

ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén)

ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén) ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén) ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ KÖRNYEZETTERV KFT. 1149 Budapest, Várna utca 12-14. Telefon/fax: 06-1-340-2382

Részletesebben

283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet. a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről. Általános rendelkezések

283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet. a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről. Általános rendelkezések 283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat

Részletesebben

Építménymagasság. Az Lke4 és az Lke4* építési övezet csak annyiban különbözik, hogy az Lke4* jelű övezetben az épületek lapostetősen is kialakíthatók.

Építménymagasság. Az Lke4 és az Lke4* építési övezet csak annyiban különbözik, hogy az Lke4* jelű övezetben az épületek lapostetősen is kialakíthatók. SÁGVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2017. (X. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SÁGVÁR KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 14/2011. (VI. 9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Ságvár

Részletesebben

A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet a település területi mérlegére vonatkozó 9. (8) bekezdése szerint a mérleg számítása során

A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet a település területi mérlegére vonatkozó 9. (8) bekezdése szerint a mérleg számítása során 4.3. TERÜLETI MÉRLEG A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet a település területi mérlegére vonatkozó 9. (8) bekezdése szerint a mérleg számítása során a) a területfelhasználási egység területét a településszerkezetet

Részletesebben

területfelhasználási egységekbe sorolja.

területfelhasználási egységekbe sorolja. Kisunyom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (IX. 11.) önkormányzati rendelete a község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 3/2000. (VI. 19.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása

4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása 4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása A területrendezési - településrendezési tervek tervhierarchiájának legmagasabb szintjén az Országos Területrendezési Terv áll, amelyet az Országgyűlés

Részletesebben

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.

Részletesebben

Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink:

Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink: Településrendezés BME Urbanisztika Tanszék Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink: Városépítéstörténet, Kortárs városépítészet, A világ városépítészete, Urbanisztika, Építészet

Részletesebben

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS Településszerkezeti terv módosítása elfogadva:./2019. (...) képviselő-testületi határozat Helyi Építési Szabályzat módosítása

Részletesebben

KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 1 KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 1/2015 A HÉSZ ÉS A MÓDOSÍTOTT BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV ELFOGADVA AZ 1/2016.(II. 15.) ÖK. RENDELETTEL Készült a településfejlesztési koncepcióról,

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT

TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT TARTALOM: A településrendezés fogalma, célja és jogi háttere A magyar települési tervrendszer A településszerkezeti terv A településszerkezet és az éghajlati problémák A szabályozási

Részletesebben

Urbanisztika I. m á s o d i k e l ő a d á s. A terület-, és településrendezés dokumentumai, kapcsolata, a tervek rendszere, szerkezeti terv

Urbanisztika I. m á s o d i k e l ő a d á s. A terület-, és településrendezés dokumentumai, kapcsolata, a tervek rendszere, szerkezeti terv Urbanisztika I. m á s o d i k e l ő a d á s A terület-, és településrendezés dokumentumai, kapcsolata, a tervek rendszere, szerkezeti terv dr. Kovács Péter A terület-, és településrendezés dokumentumai

Részletesebben

Pest megye területrendezési tervének 2018 évi módosítása. PESTTERV Kft

Pest megye területrendezési tervének 2018 évi módosítása. PESTTERV Kft Pest megye területrendezési tervének 2018 évi módosítása Munkaindító megbeszélés Schuchmann Péter PESTTERV Kft Budapest, 2018. március 14 Az előzmények Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése a 21/2006.

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK 1, 2, 3 1. számú függelék a 10/2007.(Vlll.10.) önkormányzati rendelethez 1. BEÉPÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK A helyi építési szabályzat a tervszerű telekgazdálkodás, a beépítés helyes

Részletesebben

A településszerkezeti és szabályozási tervek külterületi vonatkozásai. Sajátságos feladatok a birtokrendezési folyamatban

A településszerkezeti és szabályozási tervek külterületi vonatkozásai. Sajátságos feladatok a birtokrendezési folyamatban A településszerkezeti és szabályozási tervek külterületi vonatkozásai Sajátságos feladatok a birtokrendezési folyamatban Alapvetés Szabályozási terv, Helyi építési szabályzat Birtokrendezés, nyilvántartás

Részletesebben

SZABÁLYOZÁSI TERVE november

SZABÁLYOZÁSI TERVE november G Y Ö M R Ő KOSSUTH-TÖMB TERÜLETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVE GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 32/2013. (XII. 27.) KT. RENDELETE A 14/2011. (V. 20.) KT. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL 2013. november

Részletesebben

Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNORMÁNYZAT ÉPVISELŐTESTÜLETÉNE./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Vaja város Szabályozási Terveinek elfogadásáról és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról

Részletesebben

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. az országos településrendezési és építési követelményekről

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. az országos településrendezési és építési követelményekről 1. oldal 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos ket, területfelhasználási

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS A helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításának előkészítéséhez szükséges irányelvek meghatározásához

ELŐ TERJESZTÉS A helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításának előkészítéséhez szükséges irányelvek meghatározásához 3. Napirend helyi építési szabályzat módosításának előkészítése 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS A helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításának előkészítéséhez szükséges irányelvek meghatározásához

Részletesebben

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. POB: 1368 BP 5. PF 215, TEL: (36-1) 312 4570 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu OBELISZK STÚDIÓ KFT. 1056 Budapest, Belgrád rakpart 12. E MAIL:

Részletesebben

BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Az 58/2015. (IV. 28.) Kt. határozat 2. sz. e BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSÁT MÓDOSÍTÓ DOKUMENTUM 1. A hatályos településszerkezeti leírás 5. fejezet (5) bekezdés e) pontja

Részletesebben

G a z d a sá g i t e r ü l e t e k t e ch n o l ó gi á i T e r ve z ő :

G a z d a sá g i t e r ü l e t e k t e ch n o l ó gi á i T e r ve z ő : Nyírmada Város Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt térségi és megyei övezetek területi lehatárolása G a z d a sá g i t e r ü l e t e k t e ch n o l ó gi á i 2 0 1 8. T e r ve z

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Jászladány Nagyközség TRE módosítása 2. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ Eljárási rend A módosítás során a jelenleg hatályos TRE pontatlanságának javítása történik. A TRE módosítás tartalmilag

Részletesebben

T P. Msz: Németh Gyula TT Lakiné Oláh Renáta. Miklósi Attila K1d-1/ Felelős vezetőtervező: Segédtervező: Közlekedés:

T P. Msz: Németh Gyula TT Lakiné Oláh Renáta. Miklósi Attila K1d-1/ Felelős vezetőtervező: Segédtervező: Közlekedés: T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11. Tel: 96/418 373; Fa: 96/418 699; E mail: talent_plan@arrabonet.hu Enese Rendezési Terv módosítás Msz: 16081

Részletesebben

ALSÓPETÉNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

ALSÓPETÉNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA ALSÓPETÉNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA M1/2013-OTÉK 10/2017. (VIII.22.) rendelettel JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 2017. augusztus hó 1 Munkarész: Név, Aláírás: tervezési jogosultság száma:

Részletesebben

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 2/2004. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

A településfejlesztés és a településrendezés változásai

A településfejlesztés és a településrendezés változásai A településfejlesztés és a településrendezés változásai dr. Hajnóczi Péter főosztályvezető Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztály Az Építési törvény változásai az új önkormányzati

Részletesebben

Területrendezési szabályozás változása

Területrendezési szabályozás változása Területrendezési szabályozás változása Magó Erzsébet osztályvezető Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztály 2014. április 15. Előzmények Országos Területrendezési Tervről szóló 2003.

Részletesebben

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e Képviselő-testület telektulajdonos kérelmére kezdeményezte a településrendezési eszközök módosítását 16/2016.(II.10.) Kt. sz. határozatában. A határozat értelmében

Részletesebben

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.

Részletesebben

[különleges beépítésre nem szánt területek, ezen belül] c) egyéb különleges terület Ke

[különleges beépítésre nem szánt területek, ezen belül] c) egyéb különleges terület Ke Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (X.31.) önkormányzati rendelete az Ózd Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 14/2011. (V.20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom

Részletesebben

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzati Képviselőtestülete A helyi

Részletesebben

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata 2/2017 (III.16.)

Részletesebben

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban A Területrendezés (1996. évi XXI. Törvény (Tftv.) alapján): A területrendezés az országra, illetve térségeire

Részletesebben

KAJÁRPÉC. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció május TH

KAJÁRPÉC. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció május TH KAJÁRPÉC Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2017. május TH-17-02-07 2 Kajárpéc Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

NYIRÁD KÖZSÉG RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA. A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 29. szakasz egyszerűsített eljárás dokumentációja december 28.

NYIRÁD KÖZSÉG RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA. A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 29. szakasz egyszerűsített eljárás dokumentációja december 28. NYIRÁD KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 174/2016.(XI.24.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 29. szakasz

Részletesebben

Rendelet-tervezet NYÍRBOGÁT NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (I...)

Rendelet-tervezet NYÍRBOGÁT NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (I...) Rendelet-tervezet NYÍRBOGÁT NAGYÖZSÉG ÖNORMÁNYZAT ÉPVISELŐTESTÜLETÉNE./2016. (I...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírbogát Nagyközség Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi Építési

Részletesebben

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Településszerkezeti terv (módosítás 2005.) Megállapította

Részletesebben

1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA

1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA 1 M-1 melléklet Kistarcsa Város Településszerkezeti tervi felülvizsgálatát a Képviselő testület a 152/2015.(IX.02.) sz Kt. önkormányzati határozattal elfogadott. A határozat mellékletét a TSZT jelű (M=1:10.000

Részletesebben

T e r ve z ő : A r t V i t a l T e r ve z ő, É p í t ő é s 2017.

T e r ve z ő : A r t V i t a l T e r ve z ő, É p í t ő é s 2017. Nyírbátor Város Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt térségi és megyei övezetek területei lehatárolása Napelemes erőműpark T e r ve z ő : A r t V i t a l T e r ve z ő, É p í t ő

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2016. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) Repülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel /2014.( ) határozat Településszerkezeti terv módosítása

Részletesebben

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete 1.2. TERVELŐZMÉNYEK, A MAGASABB RENDŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos övezeteket, területfelhasználási kategóriákat

Részletesebben

Területrendezési (területi) tervezés

Területrendezési (területi) tervezés A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEZÉS KÖZÚTI VONATKOZÁSAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ORSZÁGOS TERÜLETRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁRA Vezető területrendező tervező: Faragó Péter Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Nyírcsaholy Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Napelemes erőműpark Tervező: A r t Vi t al T e r v

Részletesebben

TFK ITS TSZT TAK TKR HÉSZ

TFK ITS TSZT TAK TKR HÉSZ Nem csak azé a ház, aki lakja, hanem azé is, aki látja! Nem csak azé a ház, aki lakja, hanem azé is, aki látja! ESZTERGOM TFK 2017. március ITS TAK 22. TKR TSZT HÉSZ PHILIPP FRIGYES Esztergom város főépítésze

Részletesebben

BUZSÁK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

BUZSÁK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK BUZSÁK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 11/2014 VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG Készült a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési

Részletesebben

Magyar Építész Kamara

Magyar Építész Kamara Jogszabályok Figyelem! Számos jogszabály megváltozott 2011. január 1. hatállyal. Egyes jogszabályoknál a legutolsó módosítás hatályának kezdetét zárójelben jeleztük. 1. Alapvetõ elõírások 1995. évi LIII.

Részletesebben

Az Országos Területrendezési Tervről szóló évi XXVI. törvény (OTrT) évi felülvizsgálatának módosítási javaslatai

Az Országos Területrendezési Tervről szóló évi XXVI. törvény (OTrT) évi felülvizsgálatának módosítási javaslatai Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (OTrT) 2013. évi felülvizsgálatának módosítási javaslatai 2013. szeptember 18. Az Ország Szerkezeti Terve meghatározza: 1. az1000 ha-nálnagyobb

Részletesebben

JOBAHÁZA. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció január TH

JOBAHÁZA. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció január TH JOBAHÁZA Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. január TH-14-02-02 2 Jobaháza településrendezési terv módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Nyírkáta Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Napelemes erőműpark Tervező: A r t Vi t al T e r v e z

Részletesebben

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA A településrendezési eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó területrendezési terveknek, jelen esetben az

Részletesebben

44/2017.(XI.02.) sz. határozat M-1 melléklete

44/2017.(XI.02.) sz. határozat M-1 melléklete 44/2017.(XI.02.) sz. határozat M-1 melléklete Bernecebaráti Község Településszerkezeti terve 2004 ben készült és módosítása 2009-ben történt, melyet a Képviselő testület a 137/2004. (XII.30.) sz Kt. önkormányzati

Részletesebben

T P. T P TALENT-PLAN Kft. 9023 Győr, Richter J.u.11. Tel: 96/418-373; Fax: 96/418-699; E-mail: talent_plan@arrabonet.hu - 2 -

T P. T P TALENT-PLAN Kft. 9023 Győr, Richter J.u.11. Tel: 96/418-373; Fax: 96/418-699; E-mail: talent_plan@arrabonet.hu - 2 - T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11. Tel: 96/418 373; Fax: 96/418 699; E mail: talent_plan@arrabonet.hu VÉRTESKETHELY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

Részletesebben

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA A TELEPÜLÉSSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEINEK BEMUTATÁSA A településrendezési eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó területrendezési terveknek, jelen esetben az

Részletesebben

4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA

4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA 4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA 4.1 A módosítások bemutatása A módosítások településen elfoglalt helyét a mellékelt A-1 jelű átnézeti rajz tartalmazza. 1. sz módosítás A módosítandó terület

Részletesebben

MÁRIAHALOM TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS

MÁRIAHALOM TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS 1 MÁRIAHALOM TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Megbízó Máriahalom község Önkormányzata Murczin Kálmán Polgármester 2527 Máriahalom, Széchenyi

Részletesebben

LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG)

LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG) LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG) TERVEZŐ LUGOSI ÁGNES TT1-02-0141 PÉCS, 2013. JÚNIUS 30.

Részletesebben

I.1.5. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA

I.1.5. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA I.1.5. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-tıl hatályos Bács-Kiskun Megyei Területrendezési

Részletesebben