Belső tréner/oktató képzés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Belső tréner/oktató képzés"

Átírás

1 Belső tréner/oktató képzés Oktatás-módszertani továbbképzés 2010.

2 Belső tréner/oktató képzés Az elmúlt egy év során egyértelműen kirajzolódott egy tendencia, amit a gazdasági válság tovább erősített, ez pedig az, hogy felértékelődött a vállalati képzési rendszerben a belső oktatások jelentősége. A költségérzékenység, és a képzések hatékonyságával szemben támasztott követelmények tovább szigorodtak, és ma már lassan közhelyszámba megy, hogy az a vállalat marad versenyképes és erős szereplő a piacon, aki magasan kvalifikált munkaerő-állománnyal bír. Nagy felelősség hárul ezáltal a belső képzési szakemberekre, hiszen folyamatosan biztosítaniuk kell a konkrét, egzakt, megfogható ismereteket nyújtó képzéseket, amelyek mérhető fejlődést eredményeznek a munkavállalók körében. A képzés célja Támogatást nyújtani a képzési szakemberek számára, amelynek során a képzési funkciót, mint vállalati stratégiai funkcióként kezelik, és felfrissítik az oktatási funkció operatív szintű keretrendszerét, valamint a szakmai megvalósítás oktatás-módszertani eszköztárát. Támogatást kapnak személyes kompetenciáik megerősítéséhez, eszköztáruk bővítéséhez, szemléletük frissítéséhez. Kiknek ajánljuk? Gyakorló oktatási szakembereknek Képzési, fejlesztési területen dolgozó HR szakembereknek Belső trénereknek, oktatóknak Személyzetfejlesztési szakembereknek A képzés eredménye A képzést követően a résztvevők képesek: az oktatás és tréning funkcióját a stratégiai szintű célkitűzések alapján operatív szinten, tervszerűen menedzselni a szervezetfejlesztési irányok és a szervezeti tanulás rendszerében gondolkodni a szervezeti tanulás igényei szerinti képzési koncepciót felállítani a képzések eredményeit a napi rutin rendszerébe implementálni a szervezeti változásokat a fejlesztő/tanácsadó attitűdjével menedzselni, az ehhez szükséges módszertanokat adekvát módon használni a képzések hatékonyságának mérésére, nyomon követésére a képzési funkcióban érvényesíteni a projektszemléletet az egyéni oktatás-módszertani eszköztáruk bővítésére, felfrissítésére személyes kompetenciáik megerősítése révén munkájuk hatékonyabb elvégzésére

3 Miért a Pannonjob Kft? Hiszünk abban, hogy felkészült munkatársaink olyan szolgáltatásokat tudnak nyújtani ügyfeleinknek, amelyek hozzásegítik őket céljaik eléréséhez. Szolgáltatásaink minőségének kulcsa munkatársaink elkötelezettsége, lojalitása és nagyfokú szakmai felkészültsége. Munkánk során kiemelkedő hangsúlyt fektetünk ügyfélkapcsolatainkra, és arra, hogy minden esetben gyors, rugalmas, pontos, és partnerünk igényeinek megfelelő, testre szabott szolgáltatást nyújtsunk. Ügyfeleinknek tekintjük a hozzánk forduló álláskeresőket is és az általunk kölcsönzött munkavállalókat is, hiszen az Ő megelégedettségük szakmai munkánk alapja. Amire büszkék vagyunk: 15 éve folyamatosan magas szinten nyújtjuk szolgáltatásainkat. Székesfehérvári központunk mellett veszprémi, kecskeméti és két budapesti irodánkban várjuk ügyfeleinket. Rendszeresen mérjük ügyfeleink elégedettségét és az itt kapott visszacsatolásokat felhasználjuk szolgáltatásaink folyamatos fejlesztéséhez. A minőségi szolgáltatás és a fejlődés garanciája a 2006-ban megszerzett ISO tanúsítványunk. A Pannonjob Kft. egyedi belső képzési rendszerrel rendelkezik, amelynek keretein belül kollegáink évente átlagosan 70 belső képzési órán vesznek részt, biztosítva ezzel elkötelezettségüket és felkészültségüket. Alapelveink: Ügyfélközpontúság: Ügyfeleink igényeit maximálisan figyelembe véve nyújtjuk szolgáltatásainkat. Megbízhatóság: Az elvállalt feladatokat gyorsan, pontosan és kiváló minőségben kivitelezzük. Hitelesség: Szakmailag elismert csapatunk munkájára ISO minősítésünk is garancia. Tagságok, díjak, elismerések: Az etikus szakmai munka elkötelezett híveként cégünk 2006 óta tagja a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének. Munkavállalóink elégedettségének mérése érdekében minden évben részt veszünk a HEWITT Inside Legjobb Munkahely Felmérésén, amelynek eredményeit felhasználjuk a belső szervezetfejlesztési folyamatainkban. A Budapest Bussiness Journal által kiadott Listák könyvében évek óta az első három legnagyobb munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó tanácsadó cég között szerepelünk.

4 Tréningek, továbbképzések Az elmúlt 12 év során jelentős tapasztalatra tettünk szert az ügyfeleinknél felmerülő humánmenedzsmenttel kapcsolatos kérdések terén, amelyekre a megoldást az általunk kidolgozott hatékonyságnövelő, készségfejlesztő programjaink jelentették. Sikerünket annak köszönhetjük, hogy fejlesztő programjainkat minden esetben a megrendelő cég igényeinek megfelelően tesszük teljesen egyedivé. Egy tréning abban az esetben lehet hatékony és eredményes: ha a résztvevők saját élményen keresztül ismerik és tapasztalják meg, hogyan lehet jobban és sikeresebben működni és együttműködni, ill., ha a résztvevők olyan ismeretekre és készségekre tehetnek szert, amit ténylegesen alkalmazni tudnak a napi feladatok megoldása során. Az alábbi témakörökben rendelkezünk széleskörű referenciákkal: Személyes hatékonyság: önismeret, emberismeret, kommunikáció, konfliktuskezelés, időgazdálkodás Vezetői eredményesség: vállalati középvezetők továbbképzése, delegálás, csapatépítés Ügyfélkapcsolat: ügyfél a központban, tárgyalástechnika, hatékony értékesítő, panaszkezelés Képzéseinket nyílt és kihelyezett formában általunk összeállított tematika mentén, és egyéni igények alapján összeállított tematikával is megvalósítjuk. Fejlesztő programjaink struktúrája Minden esetben arra törekszünk, hogy partnereink számára a lehető legmegfelelőbb fejlesztő programot ajánljuk, hogy azzal hosszú távú eredményességre, versenyelőnyre tegyenek szert, ezért fontosnak tartjuk, hogy tréningtematikáink összeállítása előtt minél jobban megismerjük a céget, megismerkedjünk a vállalati kultúrával, és a tréningen résztvevő kollégákkal. Előkészítés, az igények pontosítása Tematika összeállítása Tréning lebonyolítása Utánkövetés Munkatársaink Munkatársaink olyan gyakorló szakemberek, akik meglévő tudásukat számos képzési és fejlesztési projektben bizonyították már. Számunkra fontos szempont, hogy ne csak szakmájuk kiváló gyakorlói legyenek, hanem olyan trénerek és tanácsadók, akik az oktatásmódszertan valamennyi szegmensében otthonosan mozognak. Büszkék vagyunk azokra az együttműködő partnereinkre, akik a hazai tréningpiac kiemelkedő alakjai, és a tréneri/oktatói szakma büszkeségei.

5 Témakörök A képzés mint vállalati funkció Vállalati ismeretek Stratégiai és operatív menedzsment A szervezetfejlesztés alapelvei Változáskezelés Szervezeti kultúra modellek és az oktatás kapcsolata Tudásmenedzsment A képzés és a HR funkciók kapcsolata Teljesítménymenedzsment Karriermenedzsment és mentori rendszerek Projektmenedzsment és képzés-szervezési ismeretek Képzési szükséglet elemzése Képzési program-tervezés Rendszerszervezési kérdések Felnőttképzési törvény Szakképzési hozzájárulás Tanulási elméletek, a felnőttoktatás sajátosságai Finanszírozási források, pályázatok Csoportvezetési ismeretek A csoportvezetés formai típusai Kiscsoportok működése, csoportfolyamatok, csoportdinamikai elemek, csoportnormák Tanácsadás és coachning módszerei, szupervízió Mentorálás mint módszertan Pszichológiai ismeretek A tréning megtervezése, előkészítése A tréning felépítése, lebonyolítása, a hatékonyság mérése, utánkövetés Módszertani eszközök használata (kreativitás technikák, interakciók, tükörtartás, szerepjátékok, helyzetgyakorlatok, esetelemzések, energizálók, tesztek, moderációs eszközök stb.) E-csatornák az oktatásban Tréneri készségek fejlesztése Önismeret - a tréneri identitás Kommunikáció, asszertivitás Konfliktuskezelés, mediáció Stresszkezelés, a burn out megelőzése Csoportszerepek Motiváció Prezentációs készségek Hitelesség A tréner nehéz pillanatai

6 Alkalmazott módszertani eszközök Személyiségtesztek, kérdőívek Tréningjeink során papír-ceruza teszteket használunk, melyek segítségével a résztvevők feltérképezhetik attitűdjüket, kompetenciáikat, erős és gyenge pontjaikat, ezáltal fókuszálni tudnak fejlődési területeikre. Tréneri prezentáció, szakmai előadások Rövid előadások a tréning struktúrájába ágyazva, az elméleti háttér áttekintéséhez. Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések A tréning során a résztvevők párokban, 3-4 fős kiscsoportokban, valamint nagycsoportban (teljes résztvevői kör) dolgozzák fel a feladatokat, és visszajelzéseikkel támogatják egymást. Helyzetgyakorlatok Hétköznapi, munkahelyi szituációk, egy probléma megjelenítésére, melyet a csoport közösen dolgoz fel. Egyéni és csoportos visszajelzés A gyakorlatok során a képzés résztvevői egyénileg, és csoportban szóbeli, vagy írásbeli visszajelzést adnak egymásnak. Adaptációs gyakorlatok A képzés résztvevői két kontakt alkalom időpontja között a tanultakat a gyakorlatban adaptálják vállalkozásukra. A folyamatot tanácsadói mentor támogatja, így a megoldás konkrét, és pontos lehet.

7 Általános információk Mérés Valamennyi képzésünk esetén figyelmet fordítunk a képzés hatékonyságának mérésére, amelyhez felhasználjuk hallgatóink visszajelzéseit, az elkészített hallgatói dolgozatok eredményeit, valamint az utánkövető napok eredményeit. A képzési programok, tréningek nyomon követése lehetővé teszi a folyamatos fejlődés fenntartását, emellett mérhetővé válik a képzések/tréningek hatékonysága. Csoportlétszám Maximális csoportlétszám 12 fő. Értékelési rendszer A képzést komplex záróvizsga zárja, a hallgatók számára a képzésről amennyiben a hiányzása nem haladja meg a képzés teljes idejének a 15%-át tanúsítványt állítunk ki. A komplex záróvizsga feltétele az, hogy a képzési modulok látogatásával a hallgatók jogot szerezzenek vizsgadolgozatuk értékelésére, és a gyakorlati vizsga keretében az elsajátított kompetenciák bemutatására. A képzésben való részvétel feltételei A képzésben minden, 18. életévét betöltött, legalább középfokú végzettséggel (vagy alapfokú végzettséggel és legalább 3 év munkatapasztalattal) rendelkező jelentkező részt vehet, aki érvényes tréning meghívóval rendelkezik. Képzés időtartama, ütemezése 7 hónap, 18 tréningnap, a képzési alkalmak között adaptációs feladatokkal Dec. Jan. Febr. Márc. Márc. Ápr. Jún. Tréningnapok Képzési napok A képzés díja Részvételi díj: ,- Ft+ ÁFA, amely tartalmazza a tréningnapokat, a képzési napokat, a tananyagot, az oktatási segédleteket. A részvételi díj nem tartalmaz szállás- és étkezési költségeket. Magánszemélyek számára részletfizetési lehetőséget, egy vállalattól érkező több jelentkezés esetén kedvezményt biztosítunk! A képzések helyszíne Pannonjob Kft 8000 Székesfehérvár, Berényi út

8 STATISZTIKAI ADATLAP Tisztelt Résztvevő! A évi CI. felnőttképzésről szóló törvény és annak a évi CVI. módosítása a felnőttképzést folytató intézményeket az alábbi adatok nyilvántartására kötelezi, ezért kérjük, szíveskedjék az alábbi adatlapot nyomtatott betűkkel kitölteni. Cégünk az adatokat kizárólag a törvényben meghatározott statisztikai célra használja, és harmadik félnek nem adja ki. *A tanfolyam megnevezése: *A jelentkező neve: *Leánykori neve: *Születési hely: *Születési idő: *Anyja neve: *Állampolgárság: *Lakcím: Tartózkodási hely: *Legmagasabb iskolai végzettsége: Munkahely neve: Munkahely címe: Beosztása: *Telefon: * Fax: Kérjük a *-gal jelölt sorokat feltétlenül kitölteni! *Igényelt felnőttképzési szolgáltatás: (a megfelelő aláhúzandó) képzési tanácsadás előzetes tudásszintfelmérés nem igénylek Kérjük, a kitöltött statisztikai lapot a következő fax számra: visszaküldeni szíveskedjen. Felmerülő kérdései esetén a es telefonszámon kollégánk készséggel áll rendelkezésére. Kelt: aláírás

Vállalkozói Akadémia

Vállalkozói Akadémia Vállalkozói Akadémia Videoton Képzı Központ 2010-2011. Vállalkozói Akadémia Régrıl ismert az a tény, hogy egy vállalkozás eredményességét és fejlıdıképességét milyen mértékben befolyásolja a vállalkozás

Részletesebben

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS A KÉPZÉSRŐL A logisztikában dolgozó középvezetők és specialisták számára kínálunk tréninget, melynek segítségével a vállalat vezetői és szervezeti színvonalát

Részletesebben

Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján

Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján Rendelkezik közbeszerzési végzettséggel és fontos Önnek a szakmai fejlődés? Csak az aktualitások érdeklik, és nem szeretne az általánosságokkal foglalkozni? Nincs ideje elméleti előadásokat hallgatni,

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: K ö z é p v e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - V e z e t ő k é p z é s 2.) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAM" (komplex képzési program)

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAM (komplex képzési program) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1.) A pályázat címe: ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAM" (komplex képzési program) 2.) A pályázat kiírója: Európai Üzleti Iskola 1539 Budapest, Pf.: 625. Tel: 06(1)33-60-834 Fax:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz

Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz A képzések lényeges eleme az értékelés, hiszen ez alapján kap visszajelzést a résztvevő és az intézmény is a képzés hatékonyságáról.

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

LOGISZTIKAI KONTROLLING

LOGISZTIKAI KONTROLLING LOGISZTIKAI KONTROLLING A KÉPZÉSRŐL A logisztikai szakembereknek gyakran a szűkebben vett szakmai ismereteken túl olyan tudásra is szükségük van, amellyel a logisztikai vezetői döntéseket alátámasztó kalkulációk

Részletesebben

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program jogtulajdonosa:

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP Programmodul részletes bemutatása 3. SZ. MELLÉKLET Valamennyi programmodulra különkülön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése

Részletesebben

Vezetői Kiválóság Program. Program for Leadership Excellence

Vezetői Kiválóság Program. Program for Leadership Excellence Vezetői Kiválóság Program Program for Leadership Excellence Szakmai utazásra hívjuk a vezetőket, ahol a mindennapi vezetéshez szükséges és elengedhetetlen menedzsment technikákat, a people management és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Értékesítési-üzletkötői tanfolyam (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat kiírója: Európai Üzleti Iskola 1539 Budapest,

Részletesebben

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára FLOW és FOLYAMAT vagy FOLYAMAT és FLOW ( kihívások és lehetőségek a közszolgáltatásban dolgozó vezetők előtt ) Orosz Lajos NKE

Részletesebben

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Milton Kft. Tréning ajánló Elérhető tudás hiteles forrásból Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Bevezetés Tisztelt Ügyfelünk! Kedves Hölgyem és Uram! Belső,

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE

LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE A KÉPZÉSRŐL Gyakori probléma, hogy a munkatársak nem rendelkeznek áttekintéssel a komplex vállalati logisztikai rendszer és tágabban az ellátási lánc egészének működéséről,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN OBJEKTIVITÁS ÉS MÉRHETŐSÉG BEVEZETÉSE PAK TÁJÉKOZTATÓ Programjaink célja,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Tisztelt Jelentkező! A felnőttképzésről szóló jogszabályok lehetővé teszik a képzésre jelentkezők és résztvevők számára, hogy felnőttképzési szolgáltatásokat

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

A tevékenység által, kreatív szemléletűek részére Szakszerű gyors módszerek elsajátítását, és a minőséget igénylők részére

A tevékenység által, kreatív szemléletűek részére Szakszerű gyors módszerek elsajátítását, és a minőséget igénylők részére I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Divat- és stílustervező felnőttképzés OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is 54 211 07 0000 00 00 2. A program besorolása Csak egy

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Irodavezető/titkárságvezető tanfolyam a vezetők munkáját támogató munkatársak számára (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,

Részletesebben

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN A PROGRAMRÓL Napjainkban a logisztikai területeken vezetői pozíciót betöltőkre egyre több nem kizárólagos szakmai feladat is hárul, melynek részét képezi

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0

Részletesebben

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során

Részletesebben

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ OKJ 55 344 05 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készüljön fel a változásokra Ön is, és szerezze meg az IFRS mérlegképes könyvelő

Részletesebben

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Gazdasági informatikus OKJ azonosító 54 481 02 A képzés során megszerezhető kompetenciák

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai 1.1. Program megnevezése Webszerkesztés, a web programozás alapjai 1.2.. A modul sorszáma 1 1.3. A modul megnevezése Web

Részletesebben

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 1.1. Tudással a termelékenységért, a megbízható üzemelésért és a biztonságért (24 órás)

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 1.1. Tudással a termelékenységért, a megbízható üzemelésért és a biztonságért (24 órás) 1. A program megnevezése I. ADATLAP - A program általános tartalma 1.1. Tudással a termelékenységért, a megbízható üzemelésért és a biztonságért (24 órás) OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is - 2. A

Részletesebben

Felnőttképzési tájékoztató

Felnőttképzési tájékoztató Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00373-2010 Felnőttképzési tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok Felnőttképzési programjai és szolgáltatásai 2012. 1 Bemutatkozás A Jász-Nagykun-Szolnok t (a továbbiakban

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Ruhaipari technikus OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is 54 542 01 0010 54 02 2. A program besorolása Csak egy terület jelölhető

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR

ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR Melyik tréningcéget válasszam? Avagy mi a helyes koncepcionális megközelítés egy fejlesztésnél?!

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

RAKTÁROZÁSI ISMERETEK

RAKTÁROZÁSI ISMERETEK RAKTÁROZÁSI ISMERETEK A KÉPZÉSRŐL Raktározási kurzus az alapoktól, amelyet a mindennapokban hasznos gyakorlati feladatokkal és vállalatlátogatással tettünk értékesebbé. KIKNEK AJÁNLJUK? Azoknak a szakembereknek,

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógép az irodában

Részletesebben

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT A KÉPZÉSRŐL Raktározás menedzsment kurzusunkban az operatív szintű Raktározási ismeretek képzésnél magasabb szintre, a raktározás működtetésével, menedzsmentjével kapcsolatos kérdésekre

Részletesebben

A beszerzési területre újonnan került szakemberek, illetve más funkcionális területről jövő munkatársak számára.

A beszerzési területre újonnan került szakemberek, illetve más funkcionális területről jövő munkatársak számára. BESZERZÉSI ABC A KÉPZÉSRŐL Beszerzési kurzus az alapoktól. Programunk elsősorban a hazai vállalatok tapasztalataira építve, de a nemzetközi tapasztalatokat is felhasználva fogalmaz meg áttekintést a legfontosabb

Részletesebben

A GKF - S.A.M. GYAKORNOKI RENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA

A GKF - S.A.M. GYAKORNOKI RENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA A GKF - S.A.M. GYAKORNOKI RENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA I. Cél: A munkaerı piac számára gyakorlati, elméleti alapismeretekkel és probléma megoldó képességgel rendelkezı munkaerı képzése. A két cég szervezésében

Részletesebben

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére KÉSZSÉGFEJLESZTŐ TRÉNINGEK Budapest, 2015. január A MEGGYŐZÉS ESZKÖZEI Hogyan kezeljük különböző típusú ügyfeleinket?

Részletesebben

1991 Egyetemi doktori fokozat Agrártudományi Egyetem Keszthely. 1982 Okleveles agrármérnök Agrártudományi Egyetem Keszthely

1991 Egyetemi doktori fokozat Agrártudományi Egyetem Keszthely. 1982 Okleveles agrármérnök Agrártudományi Egyetem Keszthely BOGNÁR NÁNDOR KIEMELT SZAKTERÜLET Vezetői tréningek (együttműködés, vezetői szerepek, stb.) Coaching/szupervíziós megközelítésű fejlesztési folyamatok munkahelyi teameknek Szupervízió / üzleti szupervízió

Részletesebben

Gondolatok a belső auditorok felkészültségéről és értékeléséről Előadó: Turi Tibor vezetési tanácsadó, CMC az MSZT/MCS 901 szakértője

Gondolatok a belső auditorok felkészültségéről és értékeléséről Előadó: Turi Tibor vezetési tanácsadó, CMC az MSZT/MCS 901 szakértője Gondolatok a belső auditorok felkészültségéről és értékeléséről Előadó: Turi Tibor vezetési tanácsadó, CMC az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Az előadás témái Emlékeztetőül: összefoglaló a változásokról Alkalmazási

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 4. SZ. MELLÉKLET Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai 1.1. Program megnevezése Elektronikai alkalmazások a korszerű gépjárművekben 1.2.. A modul sorszáma 3 1.3. A modul megnevezése

Részletesebben

KANOA Group. Trénerképzés 2015. www.kanoagroup.com

KANOA Group. Trénerképzés 2015. www.kanoagroup.com KANOA Group Trénerképzés 2015 A KANOA Group Hungary tréningintézete 2015 áprilisában nyílt trénerképző akadémiát indít! A több éve, meghívásos formában már sikeresen működő képzést most kiterjesztjük,

Részletesebben

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp Ügyfélkapcsolat fejlesztése ALITER = másképpen Alapítva: 2004. Ügyfélkapcsolati Fejlesztő Központ programja a minőségi ügyfélkapcsolatokért

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Minőségpolitika Hatályba lép: 2012. január 02. Jóváhagyó: Bokor József (ügyvezető) Ph. cégszerű aláírás Minőségpolitika Az School of Business

Részletesebben

SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS FUVAROZÁSI ISMERETEK

SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS FUVAROZÁSI ISMERETEK SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS FUVAROZÁSI ISMERETEK A KÉPZÉSRŐL Képzésünk során a szükséges elméleti ismeretek átadásán kívül az alkalmazott esettanulmányokkal, példákkal és csoportos gyakorlatokkal tesszük képessé

Részletesebben

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül Miben más a GDP? >> cégre, szakterületre, csapatra, egyénre szabott tréningek a valós fejlődésért Mit nyújt a GDP Önnek? >> komplex fejlesztési

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30. Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés FÉLÚTON... SZAKMAI KONFERENCIA Szeged, 2014. december 16. A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés Dina Miletta SZTE JGYPK egyetemi tanársegéd KÖVI oktató, tréner

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szolgáltatás menedzsment. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szolgáltatás menedzsment. tanulmányokhoz IV. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szolgáltatás menedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szolgáltatás menedzsment Tanszék: Tantárgyfelelős

Részletesebben

Képzési program. 1. A program megnevezése: Nemzetközi Refa Controller-képző tanfolyam Felnőttképzési tevékenység azonosítója: 340020

Képzési program. 1. A program megnevezése: Nemzetközi Refa Controller-képző tanfolyam Felnőttképzési tevékenység azonosítója: 340020 Képzési program 1. A program megnevezése: Nemzetközi Refa Controller-képző tanfolyam Felnőttképzési tevékenység azonosítója: 340020 2. A program tulajdonosa: Sämling Üzleti Oktatási Központ Kft. 1124 Budapest,

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél Készítette: Marosvölgyi Ágnes A készítés dátuma: Budapest, 2011.07.08. Jóváhagyás dátuma: Budapest, 2011.07.11. Némedi

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 3. SZ. MELLÉKLET Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

Közérthető közbeszerzés Workshop

Közérthető közbeszerzés Workshop Közérthető közbeszerzés Workshop Workshop az új Közbeszerzési törvény alkalmazására való felkészülésre, és a jelenleg hatályos Közbeszerzési törvény alkalmazását érintő kérdések megvitatására. 2011. szeptember

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

KÉPZÉSI TERV 2008. HRM Szervezetfejlesztési Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság. Felnőttképzési Nyilvántartási Szám: 01-0945-04 SZERVEZET-

KÉPZÉSI TERV 2008. HRM Szervezetfejlesztési Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság. Felnőttképzési Nyilvántartási Szám: 01-0945-04 SZERVEZET- Felnőttképzési Nyilvántartási Szám: 01-0945-04 KÉPZÉSI TERV 2008 HRM Szervezetfejlesztési Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZET- FEJLESZTÉSI TANÁCSADÓ A HRM KFT BEMUTATÁSA... 2 KÉPZÉSI TERV

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. SZ. MELLÉKLET Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma

I. ADATLAP - A program általános tartalma I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Kompetencia- és készségfejlesztő, ismeretfelújító, képzésre felkészítő tréning OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is - 2. A program

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és

Részletesebben

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése A Várpalotai Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Megbízó: Várpalota Város Önkormányzata 1. A döntési mechanizmus korszerűsítése 1e) A hivatal

Részletesebben

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A legkülönfélébb üzleti területek sorra vezetik be az üzletfejlesztést, amelynek révén biztosítani kívánják a hosszú távú jövedelmezőséget

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma

I. ADATLAP - A program általános tartalma I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Minősített hegesztő (135) OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is nincs 2. A program besorolása Csak egy terület jelölhető meg! 2.1

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Budapest, 2010. március 25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Kalocsai Katalin Oktatási Központ Alapok A humán n tőke t elemei képzettség végzett munkával

Részletesebben

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület immáron harmadik alkalommal szervezi meg a Felnőttképzési csoportvezető képzését.

A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület immáron harmadik alkalommal szervezi meg a Felnőttképzési csoportvezető képzését. A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület immáron harmadik alkalommal szervezi meg a Felnőttképzési csoportvezető képzését. A 128 órás (8X2 nap) képzés célja a résztvevők képessé tétele önkifejezésre,

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

EMERALD Vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program Négy napos intenzív tanulmányút Írországban.

EMERALD Vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program Négy napos intenzív tanulmányút Írországban. EMERALD Vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program Négy napos intenzív tanulmányút Írországban. A Program Az EMERALD vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program egyedülálló

Részletesebben

Per Form Hungária Kft. 1142 Budapest, Ungvár u. 43 Felnőttképz. nyilv. szám: 01 0585 04

Per Form Hungária Kft. 1142 Budapest, Ungvár u. 43 Felnőttképz. nyilv. szám: 01 0585 04 IV. Infravörös spektroszkópiás iskola Azonosító szám: 5400, műszaki technikusi képesítések (szakmai tanfolyamok felnőttképzés keretében) Tájékoztató felnőttképzési programról A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S

S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S SEMMELWEIS EGYETEM Testnevelési és Sporttudományi Kar Felnőttképzési Csoport 1123 Budapest, XII. Alkotás u. 44. Csoportvezető: Nagy Dóra Tel.: 487-9247, Fax.: 356-6337 Email: ndori@mail.hupe.hu A nem olimpiai

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 2. SZ. MELLÉKLET Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése

Részletesebben

A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében

A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében Kiválóság Tavasz 2012 EFQM Kiválóság Nap Budapest, 2012. március 8. Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató, az EFQM Nemzeti Partnerszervezete

Részletesebben

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. KEVESEKBŐL A JÓKAT Toborzás-kiválasztás folyamatfejlesztés

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. KEVESEKBŐL A JÓKAT Toborzás-kiválasztás folyamatfejlesztés NYÍLT KÉPZÉS Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. KEVESEKBŐL A JÓKAT Toborzás-kiválasztás folyamatfejlesztés MIÉRT? A program résztvevői számára nyilvánvalóvá válnak a toborzás

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Nyugat-magyarországi Egyetem.Kar Cím:. Pf. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 08-0124-05, OM azonosítója: FI 21120 Képviseli: Prof. Dr. Faragó Sándor

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés Edutus Főiskola 2015 A továbbképzés célja a folyton változó piaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek sikeres tevékenységéhez szükséges vezetői készségek

Részletesebben