A csúcsot követően az árak ugyan csökkenni kezdtek, de már nem süllyedtek többé vissza a korábbi szintre, s 20I0-ben újból emelkedésnek indultak.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A csúcsot követően az árak ugyan csökkenni kezdtek, de már nem süllyedtek többé vissza a korábbi szintre, s 20I0-ben újból emelkedésnek indultak."

Átírás

1

2

3 Az utóbbi három évtizedben alacsony élelmiszerárakhoz szokhatott a világ, és összességében folyamatos és állandó árcsökkenés volt tapasztalható. Azonban 2006-ban valami megváltozott, és ez a változás váratlan, gyors és pusztító hatású volt. Az alapvető élelmiszerek árai rendkívüli mértékben emelkedni kezdtek, a csúcsot 2008 során érték el. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) által rendszeresen közzétett élelmiszer-árindex 2007 és 2008 között összességében 74%-os emelkedést mutatott ki (lásd az I. ábrát). A különböző alapvető élelmiszerek árai azonban nem azonos mértékben emelkedtek januárja és 2008 júniusa között a cukor ára 37,5%-kal, a kukoricáé 77%-kal, míg a rizsé 224%-kal növekedett. A búza ára I18%-kal nőtt 2007 januárja és 2008 márciusa között. 1 Az alapvető élelmiszerek árának drasztikus megugrása kifejezetten hátrányosan érintette a nettó élelmiszerimportáló országokat, és a legsúlyosabb hatásokkal a legszegényebb államokban járt. Mindez tömegesen taszított embereket világszerte szegénységbe, az éhezők számát több, mint 100 millió fővel megnövelte, és veszélybe sodorta az első számú Millenniumi Fejlesztési Célkitűzés elérését (lásd a szövegdobozban). A Világbank adatai szerint, csak 20I0-20Il-ben közel 70 millió ember szegényedett el végletesen az emelkedő élelmiszerárak miatt. A probléma nagyságát, társadalmi feszültségeket gerjesztő voltát éhséglázadások jelezték világszerte. Több mint 30 országban vonultak utcára az emberek legalapvetőbb létfeltételeik ellehetetlenülése miatt. A pénzügyi és hitelválság mellett élelmiszerválság is kialakult a világban.

4 A csúcsot követően az árak ugyan csökkenni kezdtek, de már nem süllyedtek többé vissza a korábbi szintre, s 20I0-ben újból emelkedésnek indultak. A továbbra is általánosan kedvezőtlen világgazdasági kömyezetben az ezáltal keltett feszültségek azóta több államban is hozzájárultak a politikai elit elsöpréséhez (pl. Egyiptom, Tunézia), és az élelmiszerárak emelkedése újabb több millió ember legalapvetőbb szükségleteinek kielégítését sodorta veszélybe országok sokaságában. Noha a hozzáférhető legfrissebb jelentések némi csökkenést jeleznek előre az alapvető élelmiszerek világpiaci áraiban 20II őszére 2, ezek szintje még így is jelentősen meghaladja a 2007 előtti mértéket. Jelenleg az árak nagyjából az 1990 és 2006 közötti átlag kétszerese közelében ingadoznak (lásd az I. táblázatot). Az elemzők többsége pedig úgy tartja, hogy a magas árak továbbra is megmaradnak, és hektikus ingadozások az elkövetkező években is igen valószínűen bekövetkeznek.

5 Diagram 1: The FAO food price index between 1990 and 2011 (prices are adjusted for infla on) Az érintett országok lehetőségeikhez mérten igyekeztek kezelni a kialakult helyzetet, s ebben gazdasági fejlettségüktől és világgazdasági súlyuktól függően eltérő eredményeket értek el. Míg Ázsiában az éhezők száma hozzávetőleg változatlan maradt (0,I%-os növekedés), addig Afrikában a lakosság igen jelentős részét érintette mindez (8%-os növekedés) átlaga 2008 legnagyobb havi értéke 2009 éves átlaga 2010 éves átlaga Élelmiszer (június) Rizs (április ) Búza (június) Kukorica (június) Zsírok és olajok (június) Cukor (február) Table 1: Food price fluctua ons Banglades Ghána Guatemala Malawi Pakisztán Tadzsikisztán Vietnám untries milliárd fő Régió Hús (kg /év) Tej (kg /év ) Világ Fejlődő országok Közel-Kelet és Észak-Afrika Fekete-Afrika (Dél-Afrika nélkül) Latin-Amerika és a karibi-térség Kelet-Ázsia

6 A magas és ingadozó élelmiszerárak rendkívül súlyosan érintik a világ legszegényebb lakosait. Nem csak arról van szó, hogy a ténylegesen éhezők száma növekszik, hanem arról is, hogy az alacsony jövedelmű háztartások meglévő minimális jóléti kiadásaikat" is kénytelenek visszafogni. Az elszegényedő emberek nemcsak kevesebbet esznek, hanem napi élelmük összetételében is egyre távolabb kerül az ideálistól. Nem jut pénz zöldségre, gyümölcsökre, állati eredetű fehérjére. A szervezet nem megfelelő tápanyagellátása pedig különösen a gyermek korosztályt veszélyezteti, és veti vissza megfordíthatatlanul az érintettek testi és szellemi fejlődését. A mezőgazdasági termékek kereskedelmének erőszakos liberalizációja az elmúlt időszakban a fejlődő országok sokaságában tette tönkre a belföldi élelmiszertermelést, és kényszerítette őket arra, hogy a lakossági igényeket importból legyenek kénytelen fedezni. Mindennek a pusztító hatása az olcsó, dömpingáron beszerezhető élelmiszerek korában nem vált nyilvánvalóvá. Most vagyunk kénytelenek szembesülni azzal, hogy az az irány, amelyet a világ élelmezési rendszerének fejlődése az elmúlt évtizedekben vett, időzített bomba volt. Éppen a legszegényebb, legsérülékenyebb országokat fosztotta meg annak lehetőségétől, hogy egy ilyen élelmiszerválság időszakában, mint amelyet most megtapasztalhatunk, eredményesen felléphessenek lakosságuk élelmiszerellátásának biztosítása érdekében.

7 Az I970-es évek vége felé és az I980-as évtized elején a mezőgazdasági termékek világpiaci ára drasztikusan esett. Ez volt az az időszak, amikor az EU csökkentette élelmiszerimportját, és az alapvető élelmiszerek egyik meghatározó exportőre lett. Eközben sok afrikai fejlődő ország vált nettó élelmiszerexportőrből az alapvető élelmiszerek nettó importőrévé. Az európai Közös Agrárpolitika (KAP) az egyik legfontosabb tényező, amely ehhez vezetett, 6 és nagyon súlyosan érintette a mezőgazdaság termelékenységét valamint az állami beruházási döntéseket Afrika fejlődő országaiban. A Nemzetközi Valutaalap által támogatott szerkezetátalakítási programok csak tovább súlyosbították a helyzetet. Ezek a helyi élelmiszerpiacok import előtti megnyitását, és a mezőgazdaság kormányzati támogatásának visszafogását célozták. Más kereskedelempolitikai irányelvek, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mezőgazdasági egyezménye, vagy a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások (jelenleg is tárgyalják őket) még inkább nehezítették/nehezítik a helyzetet. Az import felszabadítása és a piac liberalizációja növelte a fejlődő országok élelmiszerimporttól való függőségét, és hozzájárult ahhoz is, hogy az élelmiszerárak nemzetközi ingadozásai a helyi piacokra is átterjedjenek (lásd a szövegdobozban).

8

9 A világ népessége 1960 óta megduplázódott, és ez a növekedés egyre gyorsuló ütemű (lásd a 3. ábrát). A Föld népességének növekedése önmagában is jelentős többlet igényeket támaszt, ugyanakkor számítások szerint bolygónk kapacitása hozzávetőleg 12 milliárd ember élelmezését teszi lehetővé. Ennek ellenére a globális kínálatban és keresletben rendszeresen bekövetkeznek egyensúlytalanságok, habár a jelenlegi áremelkedések mögött meghúzódó alapvető ok a globális gazdasági egyenlőtlenség. Az életszínvonal emelkedésével megváltozik az emberek étrendje (lásd a 2. táblázatot), az állati termékek iránti kereslet is növekszik, amelyek előállítása, a megnövekedett takarmányszükségleten keresztül visszahat a növénytermesztési termékek áraira is, miközben az összesen megtermelt kalóriamennyiség ezáltal akár csökkenhet is (egy tojás-, vagy tej-kalória előállításához 4,5, egy kalóriányi marha-vagy bárányhús előállításához pedig 9 növényi kalóriára van szükség 9 ).

10

11 A bioüzamanyag-termelés ilyetén felfutásának komoly hatása volt a mezőgazdasági árakra. Noha a biomassza energianyerésre történő felhasználása elterjedt a fejlődő országokban, a bioüzemanyag-ipar határozottan más természetű. Ennek központjai az iparosodott és felemelkedő országokban vannak, és nagymértékben versenyeznek a mezőgazdasági alapanyagokért. A legnagyobb bioüzemanyag-fogyasztók az Európai Unió, az Egyesült Államok és Brazília, míg Ázsia legnagyobb gazdaságai (pl. India, Kína) szintén egyre többet használnak. Mindennek pusztító hatása nem csak a megművelhető területekért és alapvető mezőgazdasági termékekért folytatott versengésben van. Ahhoz, hogy egy terepjáró 100 literes üzemanyagtartályát bioetanollal feltöltsük, 204 kg kukoricára van szükség. Ennyi kukorica kalóriatartalma egy felnőtt egész éves táplálására elegendő lenne. Még ha az összes, a világon betakarított gabonát cukomádat és előállított növényi olajat bioüzemanyagokká alakítanánk, sem tudnánk a felhasznált fosszilis üzemanyagoknak csupán a I0%-át kiváltani 12

12

13

14 A spekulánsok beözönlése következtében megsokszorozódott ama szerződések száma, amelyeknek az alapvető gazdasági foiyamatokhoz már semmi közük nem volt (2007-ben az Egyesült Államokban a határidős búzaügyletek harmincszorosan múlták felül a ténylegesen megtermelt búza mennyiségét 13 ). A kereskedés és a termelés elszakadt egymástól, az élelmiszereket pedig ugyanolyan pénzügyi befektetésként kezdték kezelni, mint például a részvényeket. Azonban a beáramló nagymennyiségű tőkét a legnagyobb jóindulattal sem lehet tényleges befektetésnek tekinteni, hiszen egyáltalán nem járul hozzá a termelés növeléséhez, semmilyen más célja nincs, csak hogy a reálgazdaság folyamatainak nyereségét lefölözze. Ez a pénz ráadásul nem csak nem vesz részt a tényleges termelésben, hanem forrásokat is elvon attól, így az olyan helyzetekben, amikor világszerte likviditási gondokkal küszködik a gazdaság ahogyan a mostani világválság kirobbanása óta is teszi szerepe kifejezetten káros. A mezőgazdasági árupiacokat elárasztó új résztvevők egyik meghatározó típusát képviselik az úgynevezett indexalapok. Az indexalapok lényege az, hogy határidős kontraktusok nagymennyiségű felvásárlásával kísérletet tesznek a valós piac újbóli leképezésére. Az ezekbe befektető általában intézményi befektetők (nyugdíjalapok, biztosító társaságok) tulajdonképpen az élelmiszerek árának növekedésére spekulálnak. Az, hogy mikor tesznek ezekbe pénzt, és hogy mikor vonják azt ki onnan, független az adott árucikk iránti tényleges kereslettől, vagy a kínálat nagyságától. Az árukat csak saját kockázataik fedezeteként használják. 13 Gary Gensler, a határidős árupiacok kereskedelmi bizottsága elnökének vallomása az Egyesült Államok szenátusának állandó vizsgálóbizottsága előtt július 21-én.

15 Az utóbbi években újfajta gyarmatosítás kezdődött, elsősorban Afrika és Latin-Amerika fejlődő országaiban. Gazdag, fejlett vagy feltörekvő országok (pl Kína, Dél-Korea, az Öböl-államok) kormányzatai és magánbefektetői vásárolnak meg, vagy bérelnek hatalmas kiterjedésű termőföldeket. A Világbank becslése szerint már 2009-ben is 45 millió hektár mezőgazdasági terület volt ilyen ügyletek, illetve megbeszélések tárgya. 15 Az e mögött meghúzódó két alapvető hajtóerő az élelmiszer- és bioüzemanyagtermelés a világ módosabb fele számára, de a spekuláció is jelen van, mert néhány befektető jó nyereséget szimatol a termőföld és az élelmiszerek árának jövőbeli emelkedését feltételezve. A külföldi állami vagy magán befektetők az élelmiszereket, illetve más mezőgazdasági árukat export célokra és az anyaország élelmezés-biztonságának biztosítása érdekében termelik, miközben a helyi kistermelőket elűzik a megszerzett területekről. Az ilyen földfoglalások ugyan hozzájárulhatnak az érintett fejlődő országokban megtermelt összes élelmiszer mennyiségének növeléséhez, és javíthatják a makroökonómiai mutatókat is, a külföldi befektetők exportcélú termelése nyomán, de biztosan nem segítik elő 14 CFTC Staff Report on Commodity Swap Dealers and Index Traders, 2008, [A határidős árupiacok kereskedelmi bizottságának értékelő jelentése az árupiaci swap és index kereskedőkről, 2008] 15 Rising Globalinterest in Farmland: Can it Yield Sustainable and Equitable Benefits? World Bank, 2010 [Növekvő érdeklődés a termőföldek iránt: hozhat.ez fenntartható és igazságos eredményt? Világbank, 2010]

16

17 Ösztönözni kell a mezőgazdasági beruházásokat. Nemzeti és nemzetközi forrásokat kell biztosítani mezőgazdasági kutatásokra, illetve beruházásokra. A határidős piacokról felszabaduló spekulatív magántőkét a tényleges termelési célú befektetések felé kell terelni. A technológiai újításokat méltányosan és egyenlően kell hozzáférhetővé tenni. Ennek érdekében feltétlenül szükséges a vonatkozó szabályozás (szabadalmi, élelmiszerbiztonsági, növény-egészségügyi szabályok) megújítása, olyan módon történő öszszehangolása, amely elősegíti, hogy a fejlődő országok szegény gazdálkodói saját szükségleteik kielégítéséhez elegendő élelmiszert termeljenek. A tudományos és hagyományos tudásra alapozva támogatni kell az alapvető mezőgazdasági ismeretek oktatását a szegény vidékeken. A jó gyakorlatok megosztásával növelni kell a mezőgazdaság környezeti fenntarthatóságát. Csak átlátható, ellenőrizhető és elszámoltatható megállapodásokat írhassanak alá a külföldi mezőgazdasági befektetők és a fejlődő országok kormányzatai. Meg kell tiltani a hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek felvásárlását. Minden mezőgazdasági befektetésnek a helyi élelmezés-biztonságot kell erősítenie, és tiszteletben kell tartania a jogszabályokat, valamint tükröznie kell az ágazat jó gyakorlatait. A bioüzemanyag-előirányzatokat el kell törölni, és a szektor támogatását meg kell szüntetni. A bioüzemanyag irányelveket a helyi termelési kapacitásokra kell alapozni, és körültekintően figyelembe kell venni hatásaikat a helyi élelmiszertermelésre.

18

19

20

Fenntartható Fejlődési Célok (SDG)

Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) 2. cél: az éhezés megszüntetése (Véget vetünk az éhínségnek, élelmezésbiztonságot és javuló táplálékellátást teremtünk és előmozdítjuk a fenntartható mezőgazdaságot.)

Részletesebben

Globális folyamatok, helyi hatások van-e igazi megoldás?

Globális folyamatok, helyi hatások van-e igazi megoldás? Globális folyamatok, helyi hatások van-e igazi megoldás? Kálmán Zoltán mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomata Magyarország állandó képviselője az ENSZ római székhelyű mezőgazdasági és élelmezési

Részletesebben

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke KIEMELÉSEK A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012 Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke A szerző által az egy milliárd szegény, éhes embernek, a sorsuk

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK Jelentős exportőrök végső durva szemcsés gabona készletei várhatóan tovább

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM Ausztrália elősegíti a búza kivitelét GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM A tavalyi rekord termés után, Ausztrália tovább helyezi a régi termés készleteit a 2017/18 kereskedelmi év (Július-Június) első

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Hazánk tudománya, innovációja és versenyképessége szakmai vitafórum Nagykanizsa, 2012. november 7.

Részletesebben

A vám gazdasági hatásai NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN

A vám gazdasági hatásai NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN A vám gazdasági hatásai NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN Forrás: Krugman-Obstfeld-Melitz: International Economics Theory & Policy, 9th ed., Addison-Wesley, 2012 A vám típusai A vám az importált termékre kivetett

Részletesebben

Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK

Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK A vám típusai A vám az importált termékre kivetett adó A specifikus vám egy fix összeg, amelyet az importált áru minden egységére

Részletesebben

Környezetvédelem (KM002_1)

Környezetvédelem (KM002_1) Környezetvédelem (KM002_1) 4(b): Az élelmiszertermelés kihívásai 2016/2017-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki Tanszék Az élelmiszertermelés kihívásai 1

Részletesebben

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 Pannonia Ethanol Zrt. Helyszín: Dunaföldvár, Tolna megye Alakult: 2009 Fő befektetése az Ethanol Europe Renewables Limited vállalatnak Termelés kezdete: 2012 március

Részletesebben

OLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM. Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére

OLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM. Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére OLAJOS MAGVAK: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM Az alacsonyabb gabonaárak befolyásolták a gyenge keresletet a szójadara kivitelére Nagyon kevés tényező befolyásolja a keresletet a mezőgazdasági termékek iránt

Részletesebben

Dr. Kiss Judit. 2009. november 17.

Dr. Kiss Judit. 2009. november 17. Klímaváltozás á és mezőgazdaság: tettes és áldozat, vagy nyertes? Dr. Kiss Judit MTA Világgazdasági Kutatóintézet 2009. november 17. 1 1) A tettes Az üvegházhatású gázok (széndioxid, metán, fluor, klórvegyületek)

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az

Részletesebben

Kapronczai István. egyes mezőgazdasági ágazatokban. NAPI GAZDASÁG AGRÁRKONFERENCIÁJA Budapest, 2011. május 31.

Kapronczai István. egyes mezőgazdasági ágazatokban. NAPI GAZDASÁG AGRÁRKONFERENCIÁJA Budapest, 2011. május 31. Kapronczai István Rövid távú, éven belüli piaci kilátások az egyes mezőgazdasági ágazatokban NAPI GAZDASÁG AGRÁRKONFERENCIÁJA Budapest, 2011. május 31. A CRB élelmiszer-alindex alakulása (1960. január

Részletesebben

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL Argentína, Brazília, Ukrajna és az Egyesült Államok a kukorica globális exportjának majdnem 90%-át képezik. Míg a

Részletesebben

FELVÉTELI DOLGOZAT KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK június 20.

FELVÉTELI DOLGOZAT KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK június 20. Telefonszám: FELVÉTELI DOLGOZAT KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK 2011. június 20. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi

Részletesebben

Bioüzemanyag-szabályozás változásának hatásai

Bioüzemanyag-szabályozás változásának hatásai Bioüzemanyag-szabályozás változásának hatásai Juhász Anikó - Potori Norbert Budapest, 2017. október 25. Bioüzemanyag-termelés uniós jogszabályi háttere Európai Parlament és Tanács 2009/28/EK irányelve

Részletesebben

GABONA: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM

GABONA: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM GABONA: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM ERŐS KUKORICA KIVITEL OROSZORSZÁGNAK ÉS UKRAJNÁNAK Rekord globális kukorica fogyasztása, nagy exportálható készletek és kedvező valutaárfolyam támogatta Oroszország

Részletesebben

Miről lesz szó? A fejlesztési források növelése. Trendek, elképzelések és várható fejlemények a nemzetközi fejlesztési együttműködésben

Miről lesz szó? A fejlesztési források növelése. Trendek, elképzelések és várható fejlemények a nemzetközi fejlesztési együttműködésben Trendek, elképzelések és várható fejlemények a nemzetközi fejlesztési együttműködésben Szent-Iványi Balázs Miről lesz szó? A fejlesztési források növelése Migráció szerepe a fejlődésben Kereskedelmi nyitás

Részletesebben

GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM

GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM EGYESÜLT ÁLLAMOK KITERJESZTETTÉK A DDGS KIVITELÉT Az Egyesült Államok továbbra is jelentős mennyiségben exportálnak DDGS-t. (distiller s dried grains with solubles szárított

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL

NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL www.kh.hu NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL Összefoglaló Folytatódik a palaolaj forradalom Az európai búza ára továbbra is nyomás alatt Tartalom Kőolaj és olajszármazékok 2 Mezőgazdasági termékek 4 Fémek 9 A hét

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

ÚTON A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG FELÉ A talajtól a tányérunkig. Rodics Katalin

ÚTON A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG FELÉ A talajtól a tányérunkig. Rodics Katalin ÚTON A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG FELÉ A talajtól a tányérunkig Rodics Katalin Globális helyzetkép az ipari mezőgazdaság fenntarthatatlanságáról MEZŐGAZDASÁG, TERMÉSZET KAPCSOLATA A mezőgazdaság erősen

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

Hospodárska geografia

Hospodárska geografia Hospodárska geografia A GAZDASÁGI ÉLET JELLEMZŐI Világgazdaság szereplői: - nemzetközi óriáscégek, - integrációk(együttműködések), - országok, Ezek a földrajzi munkamegosztáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Részletesebben

A mezőgazdaság jelene és jövője a fenntarthatóság tükrében. Gyulai Iván Mezőtúr 2012. október 17.

A mezőgazdaság jelene és jövője a fenntarthatóság tükrében. Gyulai Iván Mezőtúr 2012. október 17. A mezőgazdaság jelene és jövője a fenntarthatóság tükrében Gyulai Iván Mezőtúr 2012. október 17. Agrárium a fenntarthatóság tükrében Fenntartható az a tevékenység, amely a megújulás mértékén használja

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára 211/31 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 31. szám 211. május 23. Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára A tartalomból 1 Bevezetés 1 Élelmiszerek

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus a jövő útja? Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez

Részletesebben

Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?

Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés

Részletesebben

Összefoglaló. Mostani hírlevelünk hosszabb a megszokottnál az elmúlt hét eseményei miatt.

Összefoglaló. Mostani hírlevelünk hosszabb a megszokottnál az elmúlt hét eseményei miatt. Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t- online.hu www.zoldforras.hu 25. Hírlevél TERMÉNYPIACI

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Kibocsátás, agrár-külkereskedelem 23. lecke Többfunkciós (multifunkcionális)

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

Étel vagy üzemanyag? Agroüzemanyagok és éhezés a világban

Étel vagy üzemanyag? Agroüzemanyagok és éhezés a világban Étel vagy üzemanyag? Agroüzemanyagok és éhezés a világban I. Az agroüzemanyagok és mi Agroüzemanyagok mi az? Az agroüzemanyagok nem fosszíliákból, hanem növényekbıl készülnek. Két fı csoportba oszthatók:

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNYTERVEZET

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNYTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 11.2.2015 B8-0000/2015 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNYTERVEZET a B8-000/2015. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 128.

Részletesebben

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Erdély 2020/ Ágazat pg. 1 of 9 Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Ágazati konzultációs dokumentum

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Budapest, 2007. november 21. 2007. III. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő papírok forgalomban lévő állománya valamennyi piacon

Részletesebben

Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/8

Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/8 Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/8 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés 2017. december 14-i monetáris politikai ülésén a Kormányzótanács arra a következtetésre jutott, hogy

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

USDA a 2016/17 évre India szójabab termelését 11,5 millió metrikus tonnára becsüli fel, ami 19%-os

USDA a 2016/17 évre India szójabab termelését 11,5 millió metrikus tonnára becsüli fel, ami 19%-os MEZŐGAZDASÁDI TERMELÉS A VILÁGON Szójabab Indiában: hozamok átlag felettiek USDA a 2016/17 évre India szójabab termelését 11,5 millió metrikus tonnára becsüli fel, ami 19%-os növekedés a múlt hónapi prognózishoz

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, március

Mezőgazdasági termelői árak, március Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.5.3. C(2019) 3211 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

Részletesebben

NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL

NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL www.kh.hu NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL Összefoglaló Változást hozhat az olaj árfolyamában az újonnan elfogadott OPEC egyezmény A vártnál jobban emelkedhet a kukorica ára az Egyesült Államokban Tartalom Kőolaj

Részletesebben

Élelmiszergazdálkodás és tudatos fogyasztás: miért pazarol az ember

Élelmiszergazdálkodás és tudatos fogyasztás: miért pazarol az ember Élelmiszergazdálkodás és tudatos fogyasztás: miért pazarol az ember Mikor az ember valóban felnőtté válik Gazdaság és fenntarthatóság a XXIszázadban Dr. Borbély Csaba borbely.csaba@ke.hu 30-5647533 Fogalmi

Részletesebben

Hírlevél összefoglaló. A Fekete-tenger régiójában rendkívüli termés várható, mind Ukrajnában mind Oroszországban.

Hírlevél összefoglaló. A Fekete-tenger régiójában rendkívüli termés várható, mind Ukrajnában mind Oroszországban. Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t- online.hu www.zoldforras.hu 7. Hírlevél TERMÉNY

Részletesebben

4. el ő el adás Értékkategóriák ÁKM Élelmisz Élelmis eripar z, élelmisz élelmis erf z o erf gy o as gy zt as ás zt

4. el ő el adás Értékkategóriák ÁKM Élelmisz Élelmis eripar z, élelmisz élelmis erf z o erf gy o as gy zt as ás zt 4. előadás Értékkategóriák ÁKM Élelmiszeripar, élelmiszerfogyasztás Az értékkategóriák SNA termelési mutatók Félnettó Mutatók Bruttó (elnevezésben bruttó) Megtermelt jövedelem Nettó bruttó bruttó hazai

Részletesebben

HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD?

HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD? HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD? Az ENSZ legutóbbi előrejelzése szerint a Föld lakossága 2050-re elérheti a 9 milliárd főt. De vajon honnan lesz ennyi embernek tápláléka, ha jelentős mértékben sem a megművelt

Részletesebben

Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés. Gyulai Iván 2013. november 20. Budapest

Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés. Gyulai Iván 2013. november 20. Budapest Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés Gyulai Iván 2013. november 20. Budapest A fenntartható fejlődés mítosza A jelen szükségleteinek kielégítése a jövő sérelme nélkül. A jelen szükségleteinek

Részletesebben

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Lankadt a német befektetők optimizmusa www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:

Részletesebben

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 1212 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. TESZTFELADATOK

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 0804 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 25. GAZASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A javítás

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 31.

Vezetői összefoglaló január 31. 2017. január 31. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,73 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Mi áll az olajos növények drasztikus áremelkedésének hátterében?

Mi áll az olajos növények drasztikus áremelkedésének hátterében? Mi áll az olajos növények drasztikus áremelkedésének hátterében? Pájtli Péter Bak, 21. szeptember 27. Az előadás tematikája Főbb tőzsdei irányvonalak 21-ben Gabonapiaci tendenciák Olajnövénypiacokról általában

Részletesebben

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

Földzsákmánylás: a zsebszerződésektől Indonéziáig. Fidrich Róbert Fidusz

Földzsákmánylás: a zsebszerződésektől Indonéziáig. Fidrich Róbert Fidusz Földzsákmánylás: a zsebszerződésektől Indonéziáig Fidrich Róbert Fidusz Land grab Földzsákmánylás? Földrablás? Földszerzés? Monbiot: Ki lakjon jól az autó vagyaz ember? London, 2004 október, Európai Társadalmi

Részletesebben

Átalakuló energiapiac

Átalakuló energiapiac Energiapolitikánk főbb alapvetései ügyvezető GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. Átalakuló energiapiac Napi Gazdaság Konferencia Budapest, December 1. Az előadásban érintett témák 1., Kell-e új energiapolitika?

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

A csoki útja SZKA_210_31

A csoki útja SZKA_210_31 A csoki útja SZKA_210_31 TANULÓI A CSOKI ÚTJA 10. ÉVFOLYAM 369 31/1 TUDOD-E HONNAN ÉRKEZIK A KAKAÓ? Járj körbe az osztályban és kérdezgessétek társaidat: tudod-e, hogy honnan érkezik a kakaó Magyarországra?

Részletesebben

A GLOBÁLIS ÉLELMEZÉSI BIZTONSÁG

A GLOBÁLIS ÉLELMEZÉSI BIZTONSÁG A GLOBÁLIS ÉLELMEZÉSI BIZTONSÁG ÉS AZ AGRÁRSZEKTOR (Simai Mihály akadémikus) Az élelmezési világnapnak, amelynek ebben az esztendőben a fő témája az élelemhez való jog, különös jelentőséget ad az, hogy

Részletesebben

Specifikus termelési tényezők modellje. Ricardói modell. Alapmodell

Specifikus termelési tényezők modellje. Ricardói modell. Alapmodell Ricardói modell A kereskedelem hasznos, ha komparatív előnyök kihasználásán alapul. A gazdaság jól jár. Minden gazdasági szereplő jól jár. Specifikus termelési tényezők modellje A kereskedelem hasznos,

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.10. COM(2016) 384 final 2016/0181 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések

Részletesebben

A köles kül- és belpiaca

A köles kül- és belpiaca A köles kül- és belpiaca Györe Dániel tudományos segédmunkatárs Agrárgazdasági Kutató Intézet Köles Reneszánsza Konferencia 2013. október 25. Budapest Világ gabonatermelése - Az elmúlt 50 évben a főbb

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 8.

Vezetői összefoglaló december 8. 2017. december 8. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollár ellenében gyengült. A BUX 11,4 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési

Részletesebben

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19. UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági

Részletesebben

NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL

NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL www.kh.hu NYERSANYAGPIACI HÍRLEVÉL Összefoglaló 2-éves csúcson a Brent árfolyama Növekedett a búza világpiaci ára Tartalom Kőolaj és olajszármazékok 2 Mezőgazdasági termékek 4 Fémek 9 A hét ábrája Megnevezés

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

3/2010. Terménypiaci előrejelzések 2010-01-25, Hétfő. Összefoglaló

3/2010. Terménypiaci előrejelzések 2010-01-25, Hétfő. Összefoglaló Zöldforrás Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.axelero.net www.zoldforras.hu 3/2010.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS 2005 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Készült a KSH Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályán Főosztályvezető: Dr. Laczka Éva Főosztályvezető-helyettes:

Részletesebben

A főbb növényi termékek

A főbb növényi termékek UDOVECZ GÁBOR A főbb növényi termékek világpiaci kilátásai NEMZETKÖZI AGRÁRPIACI KILÁTÁSOK 25 BUDAPEST A világ búzatermelésének legnagyobb termelő országok szerinti megoszlása 24-ben és 214-ben EU TERMELÉS:

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 12. Sorszám: 44. Következik:. március 17. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

2009/19 Terménypiaci előrejelzések 2009-08-02, Vasárnap. Összefoglaló. A búza ára hamarosan csökkenni fog, igazodva a külpiachoz.

2009/19 Terménypiaci előrejelzések 2009-08-02, Vasárnap. Összefoglaló. A búza ára hamarosan csökkenni fog, igazodva a külpiachoz. Zöldforrás Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.axelero.net www.zoldforras.hu 2009/19

Részletesebben

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT CEPO KONFERENCIA ÉS WORKSHOP, KESZTHELY, 2013. OKTÓBER 18 A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT FEJLESZTÉSI (TÚLÉLÉSI?) STRATÉGIÁJA Dr. Csorbai Attila Világ hústermelése Me.: millió t marha sertés baromfi 38,3 35,8 15,2

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

Élelmiszerválság a bőség korában? Fidrich Róbert

Élelmiszerválság a bőség korában? Fidrich Róbert Élelmiszerválság a bőség korában? Fidrich Róbert Monbiot: Ki lakjon jól az autó vagyaz ember? London, 2004 október, Európai Társadalmi Fórum: - Az EU bioüzemanyag célkitűzései az élelmiszer árak emelkedéséhez

Részletesebben

A hazai export lehetőségek értékelése a húsipar területén. Hollósy Tibor Beszerzési igazgató Ügyvezető igazgató helyettes

A hazai export lehetőségek értékelése a húsipar területén. Hollósy Tibor Beszerzési igazgató Ügyvezető igazgató helyettes A hazai export lehetőségek értékelése a húsipar területén Hollósy Tibor Beszerzési igazgató Ügyvezető igazgató helyettes A világ népességének növekedése milliárd fő 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 Időzített populációs

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.14. COM(2017) 643 final 2017/0297 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2003/17/EK tanácsi határozatnak a Brazíliában a takarmánynövény- és gabonavetőmag-termesztés

Részletesebben

2. Globális problémák

2. Globális problémák 2. Globális problémák Az erőforrás szűkösség létezésünk mindenütt jelenlévő jellemzője, aminek három formája [T. F. Homer-Dixon]: - kínálat indukálta (rendelkezésre álló erőforrás mennyisége csökken, vagy

Részletesebben

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL Rekord magasságokban a hazai befektetési alapok Újabb csúcsra ért a magyar befektetési alapok vagyona áprilisban, köszönhetően a tavaly nyár óta tartó nettó

Részletesebben

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek

Részletesebben

NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Kereskedelempolitika

NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Kereskedelempolitika NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Kereskedelempolitika Kiss Olivér Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Tanszék Van tankönyv, amit már a szeminárium előtt érdemes elolvasni! Érdemes előadásra járni, mivel

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet Közgazdaságtan alapjai Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 10. Előadás Makrogazdasági kínálat és egyensúly Az előadás célja A makrogazdasági kínálat levezetése a következő feladatunk. Ezt a munkapiaci összefüggések

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 11.

Vezetői összefoglaló augusztus 11. 2017. augusztus 11. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA Magyarország fakitermelése em 3 AESZ 2008 6000 5000 4000 3000 5836 5784 5659 5940 5912 2000 1000 0 2002 2003 2004 2005 2006 A kemény sarangolt és

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

Összefoglaló. A takarmánybúza ma Franciaországban nincs 32 ezer Ft, további csökkenés várható nálunk is.

Összefoglaló. A takarmánybúza ma Franciaországban nincs 32 ezer Ft, további csökkenés várható nálunk is. Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t- online.hu www.zoldforras.hu Hírlevél 17. TERMÉNYPIACI

Részletesebben