Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete"

Átírás

1 1 Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete 1. melléklet a számú előterjesztéshez a közös jogkezelő szervezetek és a független jogkezelő szervezetek jogkezelési tevékenységének bejelentésével, valamint a reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett közös jogkezelési tevékenység engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó szabályokról A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló évi XCIII. törvény 157. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában és 1. melléklet F) pontjában foglalt táblázat 2. sorában meghatározott feladatkörömben eljárva a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, továbbá a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke véleményének kikérésével a következőket rendelem el: 1. A közös jogkezelő szervezet vagy a független jogkezelő szervezet jogkezelési tevékenységének bejelentéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj 1. A közös jogkezelő szervezet vagy a független jogkezelő szervezet jogkezelési tevékenységének bejelentéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj Ft. 2. A közös jogkezelő szervezet vagy a független jogkezelő szervezet bejelentése a szerzői jogok és szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Kjkt.) 84. c) és d) pontjában meghatározott adataiban bekövetkezett változás bejelentéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj Ft. 3. Ha a közös jogkezelő szervezet a jogkezelési tevékenységének vagy a Kjkt. 84. c) és d) pontjában meghatározott adataiban bekövetkezett változás bejelentésével egyidejűleg a Kjkt. 33. (2) bekezdése szerinti engedély iránti kérelmet is előterjeszt, akkor a közös jogkezelő szervezet az engedély iránti kérelemre vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjat köteles megfizetni.

2 2 2. A reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett közös jogkezelési tevékenység engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj 4. A reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett közös jogkezelési tevékenység engedélyezésére irányuló kérelem igazgatási szolgáltatási díja a) ha a kérelem legfeljebb három vagyoni jog tekintetében végzett közös jogkezelési tevékenységre vonatkozik, függetlenül a kérelemben igényelt engedélyek számától, Ft, b) ha a kérelem háromnál több vagyoni jog tekintetében végzett közös jogkezelési tevékenységre vonatkozik, akkor az a) pontban meghatározott díjon felül minden egyes további érintett vagyoni jog tekintetében Ft. 5. A Kjkt. 89. és 90. -a szerinti esetben a 4. szerinti igazgatási szolgáltatási díjon felül a kérelem szerinti közös jogkezelési tevékenységgel érintett vagyoni jogonként további Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. 6. (1) Az engedély módosításáért a) a Kjkt. 95. (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a 4. -ban meghatározott igazgatási szolgáltatási díj mértékének felével, b) a Kjkt. 95. (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a 4. -ban meghatározott igazgatási szolgáltatási díj mértékével megegyező összegű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. (2) Az (1) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díj kiszámításánál a 4. -ban meghatározott előírásokat kell alkalmazni. 3. Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének közös szabályai 7. (1) Az igazgatási szolgáltatási díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának a kincstárnál vezetett számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára átutalással vagy készpénz-átutalási megbízás útján kell befizetni, az azonosítási adatok a közös jogkezelő szervezet, független jogkezelő szervezet vagy reprezentatív közös jogkezelő szervezet neve, címe és a jogcím feltüntetésével. (2) Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése a bejelentés vagy a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes; a díj megfizetését a bejelentéskor vagy a kérelem benyújtásakor igazolni kell. (3) Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól mentesség nem adható. (4) Az 1 6. szerinti eljárásokra a díjfizetési kötelezettség tekintetében az illetékekről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. (2) és (3) bekezdésében foglaltakat, az elévülésre az Itv ban foglaltakat alkalmazni kell. 8.

3 3 A díj beszedésére, kezelésére, nyilvántartására és visszatérítésére az államháztartásról szóló és az államháztartás számviteléről szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni. 4. Záró rendelkezések 9. Ez a rendelet a kihirdetését követő harmincegyedik napon lép hatályba. 10. Hatályát veszti a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó szabályokról szóló 37/2011. (XII. 23.) KIM rendelet.

4 4 ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több területre kiterjedő hatályú engedélyezéséről szóló 2014/26/EU irányelv (a továbbiakban: KJK-irányelv) előírásainak nagy részét átültető, a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Kjkt.) 157. (2) bekezdése felhatalmazza az igazságügyért felelős minisztert, hogy a Kjkt. 33. (1) bekezdése és a Kjkt. 71. szerinti bejelentésért (ideértve a Kjkt. 86. szerinti változás bejelentését is), továbbá a reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett közös jogkezelési tevékenység engedélyezésére irányuló, valamint az engedély módosítása iránti kérelemért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, beszedésének és visszatérítésének módját az adópolitikáért felelős miniszterrel, a kultúráért felelős miniszterrel és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felett felügyeletet gyakorló miniszterrel egyetértésben, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke véleményének kikérésével rendeletben szabályozza.

5 5 RÉSZLETES INDOKOLÁS Az hoz A Kjkt. rendelkezései szerint a közös jogkezelő szervezet vagy a független jogkezelő szervezet köteles a jogkezelési tevékenységének megkezdését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felé nyilvántartásba vétel céljából, meghatározott adatok szolgáltatásával és dokumentumok benyújtásával előzetesen bejelenteni, továbbá kötelesek haladéktalanul bejelenteni a korábban bejelentett adataikban bekövetkezett bármilyen változást. A javaslat e kötelezettséggel összefüggésben határozza meg a bejelentésért vagy a módosításért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét. A hoz A Kjkt. a közös jogkezelő szervezetek körén belül meghatározza a reprezentatív közös jogkezelő szervezeteket, amely fogalom tartalmát tekintve lényegében a jelenleg hatályos szerzői jogi szabályok szerinti közös jogkezelő szervezet fogalmi elemeit (reprezentatív tagság követelménye, előzetes hatósági engedélyhez kötött működés) emeli át az új rendszerbe. A javaslat tehát a jelenleg hatályos nyilvántartásba vételre vonatkozó rendelkezésekhez hasonlóan a reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett közös jogkezelési tevékenység engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét írja elő. A hoz A javaslat részletszabályokat határoz meg a közös jogkezelő szervezetek és független jogkezelő szervezetek jogkezelési tevékenységének bejelentéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj, valamint a reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett közös jogkezelési tevékenység engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetése és e díjaknak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által történő elszámolása vonatkozásában. E hatályba léptető rendelkezést tartalmaz. A 9. -hoz A 10. -hoz E hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.

6 6 2. melléklet a számú előterjesztéshez Hatásvizsgálati lap Előterjesztés, tervezet címe: a közös jogkezelő szervezetek és a független jogkezelő szervezetek jogkezelési tevékenységének bejelentésével, valamint a reprezentatív közös jogkezelő szervezetként végzett közös jogkezelési tevékenység engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó szabályokról I. Költségvetési hatások: A tervezetnek költségvetési hatása nincs. II. Adminisztratív terhek: Piaci szereplők esetén Az adminisztratív terhek csökkennek. III. Egyéb hatások: A tervezetnek egyéb hatásai nincsenek. Budapest, év június hónap 6. nap készítette: látta: jóváhagyta: dr. Lábody Péter főosztályvezető (SZTNH) dr. Legeza Dénes szakmai tanácsadó (SZTNH) Dr. Nemessányi Zoltán helyettes államtitkár (IM) dr. Berke Barna államtitkár (IM) dr. Ficsor Mihály jogi elnökhelyettes (SZTNH) Dr. Trócsányi László miniszter (IM) Dr. Bendzsel Miklós elnök (SZTNH)

MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. szeptember 5., hétfő Tartalomjegyzék 272/2016. (IX. 5.) Korm. rendelet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

16/1999. (XI.18.) NKÖM

16/1999. (XI.18.) NKÖM Összefoglaló a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól szóló 16/1999. (XI.18.) NKÖM rendelet módosításáról szóló rendelettervezetről A tervezett szabályozás célja

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat. a helyi iparűzési adóról szóló 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat. a helyi iparűzési adóról szóló 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Szám: 26034/2016 Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője Javaslat a helyi iparűzési adóról szóló 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! A helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének részletes szabályairól Az erdőről,

Részletesebben

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016.

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2016. június 1-én. TERVEZET az eljárási illetékek

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés

Részletesebben

A szerzői jogi közös jogkezelésről szóló EU irányelv átültetése

A szerzői jogi közös jogkezelésről szóló EU irányelv átültetése A szerzői jogi közös jogkezelésről szóló EU irányelv átültetése avagy Sose lesz már úgy, mint rég.. Dr. LÁBODY Péter, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Rövid előszó az irányelvről 2014 februárjában fogadták

Részletesebben

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására 1. Előterjesztő és készítette: Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (IX.5.) önkormányzati rendelete a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról (egységes szerkezetben a 29/2016.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 125/2015 Tárgy: Rendeletalkotás a hivatali helyiségen kívül és hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés szabályairól és díjairól Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 TERVEZET! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv gazdasági rendszerének átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

Változnak a vizsgakövetelmények

Változnak a vizsgakövetelmények Változnak a vizsgakövetelmények Az NGM társadalmi egyeztetésre bocsátja a szakképzési és felnőttképzési vizsgakövetelményekre vonatkozó rendeletmódosítást. A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2011. (II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az anyakönyvi eljárás egyes díjairól

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2011. (II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az anyakönyvi eljárás egyes díjairól EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2011. (II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az anyakönyvi eljárás egyes díjairól (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

28/2007. (V. 31.) IRM rendelet

28/2007. (V. 31.) IRM rendelet 28/2007. (V. 31.) IRM rendelet a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos eljárások díjáról A

Részletesebben

T/1489. számú. törvényjavaslat

T/1489. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1489. számú törvényjavaslat az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996.

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként 200 000 forint, az igazgatási szolgáltatási díj.

d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként 200 000 forint, az igazgatási szolgáltatási díj. A Magyar Nemzeti Bank elnökének 14./2015. (V. 13.) MNB rendelete a Magyar Nemzeti Bank által a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében, valamint a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tekintetében

Részletesebben

Ózd, 2015. szeptember 3. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály

Ózd, 2015. szeptember 3. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /..(..) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjjal kapcsolatos helyi szabályokról szóló 17/2010. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Ózd,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM:33-10/2015. MELLÉKLET: TÁRGY: Javaslat a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről szóló rendelet megalkotására

Részletesebben

Az oktatási és kulturális miniszter. /2007. (...) OKM rendelete

Az oktatási és kulturális miniszter. /2007. (...) OKM rendelete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 94. (4) bekezdése szerint A törvény hatálya alá tartozó intézményekben,

Részletesebben

1. A rendelet hatálya A rendelet hatálya Balatonlelle város közigazgatási területén történő

1. A rendelet hatálya A rendelet hatálya Balatonlelle város közigazgatási területén történő 1 Balatonlelle Város Önkormányzata 1 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen és hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és egyéb családi esemény engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 8-AI

ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 8-AI ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 8-AI RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE IKT. SZ: 491-3/2016/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB II.NAPIREND Tárgy: A telekadóról szóló 15/2015.

Részletesebben

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése.

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 85. szám 8165 (3) Az oktatásért felelős miniszter, a kultúráért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával segíti az iskolai könyvtárak és a

Részletesebben

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015.(XII.1.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról. 1. A rendelet hatálya

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015.(XII.1.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról. 1. A rendelet hatálya Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015.(XII.1.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezetterhelési díjról

Részletesebben

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele 85412 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 220. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelete a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016.

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1.

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 86. szám 54033 9. A kistelepülési önkormányzat a települési közkönyvtári és iskolai könyvtári feladatokat együttesen ellátó szolgáltató helyre is igénybe veheti a megyei

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 1. melléklet a BM/9751/2011. számú munkaanyaghoz A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a rendészeti szakvizsgáról és a rendészeti vezetőképzésről szóló 21/2011. (VII. 13.) BM rendelet módosításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. október 3., hétfő Tartalomjegyzék 29/2016. (X. 3.) EMMI rendelet Az egészségügyi szakmai kollégium működéséről szóló 12/2011. (III. 30.) NEFMI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. október 31., csütörtök Tartalomjegyzék 65/2013. (X. 31.) NFM rendelet Az egyes közúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 15-EI

ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 15-EI ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. SZEPTEMBER 15-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1833-4/2015/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB IV. NAPIREND Tárgy: Az

Részletesebben

A szerzői jogi törvény változásainak. Tószegi Zsuzsanna PhD főtanácsadó, egyetemi docens. Networkshop 2009 Szeged, 2009. április 15-17.

A szerzői jogi törvény változásainak. Tószegi Zsuzsanna PhD főtanácsadó, egyetemi docens. Networkshop 2009 Szeged, 2009. április 15-17. A szerzői jogi törvény változásainak hatása a közgyűjteményekre ekre Tószegi Zsuzsanna PhD főtanácsadó, egyetemi docens Networkshop 2009 Szeged, 2009. április 15-17. A szerzői jogi törvény 2008. évi módosításai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. május 21-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. május 21-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 117/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. május 21-i ülésére Tárgy: Javaslat az anyakönyvi események esetén többletszolgáltatásért

Részletesebben

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete Rendelet-tervezet Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete A talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról szóló a 9/2009. (XI.30.) számú rendelettel módosított

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2015.(...)önkormányzatai rendelete. a talajterhelési díjról. (tervezet)

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2015.(...)önkormányzatai rendelete. a talajterhelési díjról. (tervezet) Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015.(...)önkormányzatai rendelete a talajterhelési díjról (tervezet) Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete./2015.(...)önkormányzatai rendelete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Herend Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Herend Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 8-i ülésére HEREND VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8440 Herend, Kossuth u.97. Tel: (88) 513-703 Fax: (88) 513-705 Iktatószám: 31-15/2015. Tárgy: A hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn túli házasságkötések

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 172. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. december 13-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 178. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 178. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 178. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. december 31-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. 5. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (VI..) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Velem községi Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ülésének 4. napirendi pontjához

ELŐTERJESZTÉS. Velem községi Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ülésének 4. napirendi pontjához ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 15-i ülésének 4. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 96. -a biztosít

Részletesebben

A 3. -ban szereplő szabályoktól az 5. (5) bekezdésében foglalt esetben lehet csak eltérni.

A 3. -ban szereplő szabályoktól az 5. (5) bekezdésében foglalt esetben lehet csak eltérni. Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016. (.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, elidegenítésére, valamint a lakáshoz jutás helyi támogatására vonatkozó szabályokról szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 24., péntek Tartalomjegyzék 35/2017. (II. 24.) Korm. rendelet Az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye

Részletesebben

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási. (2013. április 7-tõl hatályos szöveg)

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási. (2013. április 7-tõl hatályos szöveg) 4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási díjakról (2013. április 7-tõl hatályos szöveg) A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetérõl,

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (VI..) önkormányzati rendelete. az elektronikus ügyintézés helyi szabályairól

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (VI..) önkormányzati rendelete. az elektronikus ügyintézés helyi szabályairól 5. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (VI..) önkormányzati

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni.

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni. Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz., az 1/2011.

Részletesebben

Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása

Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2016. március hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

Jogalkotási feladat indokolása. Jogszabály/ közjogi szervezetszabályozó. jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja

Jogalkotási feladat indokolása. Jogszabály/ közjogi szervezetszabályozó. jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja Jogszabály/ közjogi szervezetszabályozó eszköz/ jelentés megjelölése Cím A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja Jogalkotási feladat indokolása 1. törvény A Polgári Törvénykönyv módosításáról

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat

Részletesebben

Postaigazgatási eljárásokért fizetendő díjak

Postaigazgatási eljárásokért fizetendő díjak A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének /2011. ( ) NMHH rendelete a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól és a díjfizetés módjáról A médiaszolgáltatásokról

Részletesebben

A rendelet hatálya. A hozzájárulás mértéke. A hozzájárulás mértékét jelen rendelet 1. számú melléklete határozza meg.

A rendelet hatálya. A hozzájárulás mértéke. A hozzájárulás mértékét jelen rendelet 1. számú melléklete határozza meg. Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2009. (III.20.) számú önkormányzati rendelete a csapadékvíz-elvezető csatorna közművesítési hozzájárulásról Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (...) GKM rendelete a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének c) pontjában

Részletesebben

JAVASLAT. alpolgármester. önkormányzati rendészet vezetője dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

JAVASLAT. alpolgármester. önkormányzati rendészet vezetője dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Előterjesztő: Készítette: Klimon István alpolgármester Vincze Csaba önkormányzati rendészet vezetője dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzatának

Részletesebben

14. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napjára összehívott ülésére

14. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napjára összehívott ülésére 14. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A talajterhelési díjról szóló rendelet elfogadása

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról szóló 65/2009. (XII. 17.) IRM rendelet és az egyéni vállalkozói

Részletesebben

Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról

Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról Előterjesztő: Dr Faragó Péter polgármester Készítette: Kertészné Tátrai Zsuzsanna adóügyi ügyintéző A Miniszterelnökség

Részletesebben

Zsana Önkormányzatának Polgármestere 6411 Zsana Kossuth u. 3. Tel/Fax: 77/ ELŐTERJESZTÉS

Zsana Önkormányzatának Polgármestere 6411 Zsana Kossuth u. 3. Tel/Fax: 77/ ELŐTERJESZTÉS Zsana Önkormányzatának Polgármestere 6411 Zsana Kossuth u. 3. Tel/Fax: 77/590-055 e-mail: zsana@zsana.hu ELŐTERJESZTÉS Zsana Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i rendkívüli ülésére Tárgy:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA

Részletesebben

Javaslat. polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

Javaslat. polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közszolgálati tisztviselőket

Részletesebben

T/9801. számú. törvényjavaslat. az egyes közúti közlekedést érintő törvényeknek a Magyary Program Egyszerűsítési Programjával összefüggő módosításáról

T/9801. számú. törvényjavaslat. az egyes közúti közlekedést érintő törvényeknek a Magyary Program Egyszerűsítési Programjával összefüggő módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9801. számú törvényjavaslat az egyes közúti közlekedést érintő törvényeknek a Magyary Program Egyszerűsítési Programjával összefüggő módosításáról Előadó: Németh Lászlóné nemzeti

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz. és az

Részletesebben

A ÉVI ÁTMENETI GAZDÁLKODÁS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ RENDELET MEGALKOTÁSA

A ÉVI ÁTMENETI GAZDÁLKODÁS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ RENDELET MEGALKOTÁSA RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Dr. Szájbely Ernő PVB

Részletesebben

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról 7/2014. (I. 31.) BM rendelet a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 1 A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény (Jtv.) 8. - a alapján az állam, vagy a közszolgáltatást nyújtó szervek által finanszírozott azaz nem önköltséges

Részletesebben

Igazgatási és Okmányiroda Osztály. Előkészítő:

Igazgatási és Okmányiroda Osztály. Előkészítő: Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2011. (..) önkormányzati rendelete a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítésének engedélyezéséről és szolgáltatási díjairól Ó z d,

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2015.(XII.28.) önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére

Előterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére Előterjesztés 1. 2015. január 22-i ülésére Tárgy: /2015. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2011. (IV.14.) önkormányzati rendelet módosításáról Az előterjesztést

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0)

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0) az anyakönyvi esemény engedélyezésének szabályairól és a házasságkötéshez többletszolgáltatásért fizetendő

Részletesebben

L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 300. MELLÉKLET:1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevételéről szóló

Részletesebben

Tájékoztató a kamarai tag könyvvizsgálók és a könyvvizsgáló cégek minősítésére vonatkozóan

Tájékoztató a kamarai tag könyvvizsgálók és a könyvvizsgáló cégek minősítésére vonatkozóan Tájékoztató a kamarai tag könyvvizsgálók és a könyvvizsgáló cégek minősítésére vonatkozóan A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-170/2013. Tárgy: Talajterhelési díjról szóló rendelet Mell: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére Napirend: 1. Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. július 12.-bi nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezelésével

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2010. (VII.02.) önkormányzati rendelete a köznevelési 1 intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Zalaegerszeg Megyei

Részletesebben

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról Zsámbék Város Képviselő-testületének 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E a telekadóról A Helyi adókról szóló (továbbiakban: Htv.) többször módosított 1990. évi C. törvény 1.. (1) bekezdése,

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM TERVEZET ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet módosításáról Budapest, 2007.

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER egyes fejlesztési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló NFGM rendelet tervezetéről 2008. JÚNIUS A nemzeti fejlesztési és gazdasági

Részletesebben

1. A cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet módosítása

1. A cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet módosítása Az igazságügyi miniszter 39/2015. (XII. 21.) IM rendelete az egyes cégjogi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 200. szám A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. október 24., hétfő Tartalomjegyzék 316/2016. (X. 24.) Korm. rendelet A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm.

Részletesebben

T/3118. számú törvényjavaslat

T/3118. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/3118. számú törvényjavaslat az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő módosításáról Előadó: Varga

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 30-i ülésére 4183-1/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: A közterület használatáról szóló új önkormányzati rendelet megalkotása

Részletesebben

Az első fokú közigazgatási eljárás illetékköteles, az illeték a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes évi XCIII. Tv. 29..

Az első fokú közigazgatási eljárás illetékköteles, az illeték a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes évi XCIII. Tv. 29.. Az első fokú közigazgatási eljárás illetékköteles, az illeték a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes. Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. Tv. (Itv) 29.. (8) bekezdés szerint a gazdálkodó

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 23-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 23-i ülésére 9537-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 23-i ülésére Tárgy: Az anyakönyvi szolgáltatások helyi szabályairól szóló új önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 19-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 19-i ülésére Tárgy: Az anyakönyvi eljárásról, az egyes anyakönyvi és családi események engedélyezésének szabályairól,

Részletesebben

47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet. a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl

47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet. a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl 47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl hatályos: 2012.12.14-2012.12.14 A megváltozott munkaképességő személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Népjóléti Iroda Szám: 37.903/2012. Salgótarján Megyei Jogú Város Népjóléti Iroda Javaslat az oktatási intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjakról szóló 18/2005.(III. 31.) Ör.sz rendelet módosításáról szóló

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője

Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Ikt.sz.: 12754/2011. Tárgy: A hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat

Részletesebben

2017. május 11. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés

2017. május 11. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés Előterjesztés 2017. május 11. Képviselő-testületi ülés 3. napirendi pont - Döntés a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés engedélyezésének szabályairól és

Részletesebben