A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja"

Átírás

1 A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja kiállítás az ócsai Halászy Károly Általános Iskolában február 25 - március 3. Internetes források alapján szerkesztette: Németh György

2 A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja Február 25. a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Kovács Béla a második világháború idején náciellenes függetlenségi mozgalomban vett részt november 29-e után a Pécs Városi Intézőbizottság tagja, majd a Belügyminisztérium politikai államtitkára lett augusztus 20-ától az FKgP főtitkárává választották február 25-én letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, részeként a kommunistáktól még távolságot tartó politikusok elleni hadjáratnak. A Szabad Nép írása szerint letartóztatása oka az volt, hogy aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében tartották fogva ben az ÁVH jászberényi börtönébe szállították, majd átvitték Budapestre áprilisában hazaengedték családjához.

3 Kommunizmus-szocializmus Karl Marx Friedrich Engels Vlagyimir Iljics Lenin Karl Marx és Friedrich Engels 1848-as Kommunista Kiáltványa óta a kommunizmus kifejezés elsősorban az általuk leírt osztálynélküli társadalmat, illetve az ennek megvalósítására létrejött politikai ideológiát (marxizmus) és mozgalmat jelenti. A kommunista ideológia kulcsszavai a szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Bakunyin fogalmazott: az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága. A kommunizmus célja világrendszer kialakítása, elméleti nézeteiben univerzális és internacionalista-kozmopolita. A kommunista társadalom felé vezető út a kapitalista rend forradalmi lerombolása, majd proletárdiktatúra létrehozása, mely elvezet később a kommunista társadalomhoz. A kapitalista rend lerombolása és a kommunista társadalom megteremtése közti időszakot Marx a kommunizmus első fázisának nevezte, később Lenin ezt nevezte el szocializmusnak.

4

5 Diktatúra, proletárdiktatúra A diktatúra valamely személynek vagy csoportnak az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, erőszakszervezetekre támaszkodó, kivételes törvényekkel szentesített korlátlan hatalma. A diktatúra lehet totális (ha az élet minden területére kiterjed) és puha (ha az élet bizonyos területeire nem terjed ki, például a gazdasági tevékenység módjára). A diktatórikus főhatalom élhet a nyílt terror eszközével és lehet csupán autoriter hatalomgyakorlás, amikor is a vezető tekintélye vagy más nem demokratikus politikai kényszer jellemzi az államhatalmat. A diktatúra mindig rendelkezik külső vagy belső támogatókkal, érdekcsoportokkal, akik érdekében a diktatúrát gyakorolják a nép fölött. A Marx által bevezetett proletárdiktatúra fogalom azon átmeneti időszak megnevezésére szolgál, melynek során a proletariátus képviselői a kezükbe ragadnak minden hatalmat a tőkés társadalmakban fennálló burzsoá állam lerombolása érdekében, és ezzel lehetővé teszik az átmenetet egy osztályok nélküli társadalomba, a kommunizmusba. Uralkodó osztályként, az államhatalom alapjaként a proletariátust megjelölő, valójában azonban a kommunista párt egyeduralmát megvalósító diktatúra. Míg Lenin alatt proletárdiktatúra volt, addig azt Sztálin egyszemélyi diktatúrával váltotta fel.

6 Személyi kultusz A személyi kultusz egy karizmatikus vezér, politikus, sok esetben államfő államilag kikényszerített, rajongásszerű, szolgai tisztelete. Bár a tisztelet sokakban őszintén is kialakulhat, a személyi kultuszt általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája, oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kik kényszerítve a népből az áhítatot a vezető iránt. A politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a magánszférában megnyilvánuló kritika, tiszteletlenség, viccelődés is, amit többnyire a titkosrendőrség ellenőriz.

7 NKVD A Belügyi Népbiztosság,, rövidítve NKVD az államigazgatás belügyi ágának leg- főbb szerve volt a Szovjetunióban 1934 és 1946 között. Az NKVD feladata szerteágazó volt, de jelentőségét történelmi szempontból antartozott az állambiztonsági szervezetrendszer irányítása is, így a Gulag és az Állambiztonsági Főigazgatóság (GUGB) is az NKVD rész- nak köszönheti, hogy ide lege volt. Az NKVD tömeggyilkosságokat hajtott végre, működtette a Gulag fegyencmunkatábor-rendszerét, felszámolta a földalatti ellenállást, teljes nemzetiségek és a kulákok az ország lakatlan régióiba való depor- tálását vezette le, őrizte az országhatárokat, kémkedést és politikai gyilkosságokat hajtott végre külföldön, felelős volt a külföldi kormányok befolyásolásában, valamint érvényesítette a sztálini politikát és a kommunizmust más or- szágokban.

8 ÁVO - ÁVH Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), politikai rendőrség Államvédelmi Hatóság (ÁVH) Egyenruhájuk alapján kétféle belügyi karhatalmi alakulatot különböztettek meg: az ún. kék ávó tartozott a hírhedt államvédelemhez, míg az ún. zöld ávó a sorozott állományú határőrséget jelentette. Két év alatt a Politikai Rendészeti Osztály a kommunista párt félelmetes terrorszervezetévé alakult át. Az ÁVH 1948-tól végezte szovjet példát követve és a szovjet tanácsadók hathatós támogatása közepette a különböző koncepciós perek megszervezését és megrendezését től kezdte kiépíteni az ÁVH az internáló táborok új rendjét, átvette az ország börtöneit, intézte a kitelepítést, őrizte a határokat, és kifejlesztette a kommunista párt totális diktatúráját. Bár az ÁVH nyíltan hirdette a fasiszták elleni harcot, az emberei között valójában sok néhai nyilas is működött, akiket 1945-ben szerveztek be, részben elfogott személyekből, részben a párt szétesése után onnan átszivárgott tagokból és emberekből. Sok ÁVH-s vett részt az 1956-os forradalom leverésében is. Az Andrássy út 60-ban volt az ÁVH székháza, amelyhez pincebörtön kapcsolódott. Ma a Terror Háza Múzeum működik az épületben. Az ÁVH négy internálótábort vezetett (Recsk, Kazincbarcika, Kistarcsa, Tiszalök). Az ÁVH 1951 és 1953 között közel megkétszerezte korábbi kiadásait, s összesen legalább 3,2 milliárd forintot használt fel. (Ebben az időben Magyarországon a középfizetés havi 800 forint volt.)

9 Kínzások és kegyetlenkedések Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Az ÁVH-sok a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai, lelki kényszert alkalmazták minden letartóztatottal szemben. Általános volt a vég nélküli kifárasztás, verés, gúzsbakötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés utáni WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvásmegvonás. Az egyik legszörnyűbb dolog volt a Rákosi utasítására a papok kihallgatása céljára használt árammal telített feszület, melyet az őrizetbe vett papokkal megcsókoltattak. Az ÁVH-s pincebörtönökben esetenként kikapcsolták az elektromos szellőzést. A közgondolkodásba ekkor került a csengőfrász fogalma (az ÁVH emberei többnyire éjszaka csöngettek be, majd rontottak a kiszemelt lakásába), a ház előtt többnyire fekete Pobjeda autó várakozott az áldozatra. Az 1956-os forradalom alatt a Hatóság testületileg szétesett, egyes tagjai illegalitásba vonultak, mások a karhatalomban vállaltak szerepet, vagy a szovjet csapatokhoz csatlakozva vettek részt a forradalom leverésében, résztvevőinek felkutatásában és őrizetbe vételében október 25-én a Parlament előtti provokációért, tömegvérengzésért egy ÁVH-s különítmény volt a felelős, ezért az Elnöki Tanács még aznap este rendeletileg feloszlatta a BM alá rendelt Államvédelmi Hatóságot. Az ÁVH-s sorkatonákat azonban nem szerelték le, hanem rendőr-egyenruhába bújtatták őket (az 1956-os forradalom során ezért volt általános ellenszenv és gyanú a rendőrség iránt). A Köztársaság téri pártházban elszállásolt szombathelyi ÁVH-s sorkatonák és parancsnokaik minden ok nélkül kilövöldöztek a térre, a vizsgálatra érkező nemzetőröket lefegyverezték..., ami az október 30-i pártház-ostromhoz és ÁVH-s sorkatonák kivégzéséhez, a Life magazin képriportjával pedig a forradalom beszennyezéséhez vezetett tól az állambiztonsági szervek már a Belügyminisztérium részeként működtek.

10

11

12 Joszif Visszarionovics Sztálin A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. A Vlagyimir Iljics Lenin által létrehozott kommunista diktatúra kollektív vezető- ségének egyik meghatározó tagja, majd a diktatúra egyszemélyi vezetője lett.

13 Uralma alatt folytatódott valamennyi ellenzéki mozgalom működésének tiltása, tagjaik üldözése, sokak kivégzése, a Szovjetunióban és a második világháborúban általuk elfoglalt országokban. Nevéhez fűződik a világ legnagyobb megsemmisítőtábor-rendszerének, a Lenin által létrehozott Gulagnak a kiterjesztése. Erőteljes személyi kultuszt alakított ki: arcképét minden középületben elhelyezték, városokat neveztek el róla, szobrokat állítottak neki, tapsolni kellett, amikor kimondták a nevét

14 A recski kényszermunka-tábor a magyar Gulag A Heves megyei Recsk község mellett emelkedő Csákány-kő nevű hegy kőbányája közelében, 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kényszermunkatábort működtetett. A mintegy 100 kisebb-nagyobb internáló és munkatábor közül ez a leghírhedtebb. A szovjet Gulágok mintájára szervezett táborban, a bírósági ítélet nélkül idehurcolt, mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában, a rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették. Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani, mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet a táborból. Sztálin halála (1953. március 5.) után, a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt ezt is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi sem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet pedig helyreállítottak, eredeti állapotában, a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján. A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni.

15 A tábor egykori egykor rabja, Faludy György, György önéletrajzi regényében így jellemzi az szeptemberi szabadonbocsátások légkörét: figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntefegyházbünt tést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, heh lyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tat náccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban. Ismert jelszó volt: Hallgatsz a sírig, s vagy te kerülsz sírba!

16

17

18 Rákosi Mátyás január 30-án érkezett haza a Szovjetunióból,, és hamar nagy befolyásra tett szert a politikai életben után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia,, s lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. A Svájcban éppen szabadságát töltő Nagy Ferenc miniszterelnök alig öt éves fiát elraboltat- ta, s csak a lemondásáért, illetve azért engedte szabadon, hogy cserében Nagy soha többé nem tér vissza Magyarországra.

19 Saját bajtársait is habozás nélkül börtönöztette be, kényszerítette emigrációra, vagy végeztette ki. Közülük Rajk László esete a legismertebb. A nevével fémjelzett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz kétszáz fő közé tehető, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak BudaBud pestről között özött egymillió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A Rákosi-kultusz kultusz fokozatosan kiépülve 1952-re 1952 re érte el tetőpontját, ekkor kezdték a népünk bölcs vezére, valamint a Sztálin legjobb magyar tanítványa jelzőkkel illetni.

20 1952 elején 60. születésnapja alkalmából munkaversenyeket hirdettek országszerte. Ekkoriban alapították meg a Rákosi Mátyás Tanulmányi Versenyt, a Rákosikupát és még számos elismerést, amit tiszteletére alapítottak. Minden magyarnak kötelező volt valamivel hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: az óvodások rajzokat készítettek, az általános iskolások első fogalmazásukat neki írták, a felnőttek például terítőkbe hímezték Rákosi nevét

21 Gulag Gulag azaz a Javítómunka-táborok Főigazgatósága kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszerét értjük. A táborokban a szovjet rendszer (elsősorban a sztálini politika) bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat kemény fizikai munkára fogták, napi órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Úgy feltételezik, Sztálin rémuralma alatt körülbelül 20 millióan haltak meg csak a Gulágokban.

22 Egyik ismert fogja a táboroknak Alekszandr Szolzsenyicin matematikatanár volt, aki szabadulása után több könyvben írta le mit élt meg ezekben a táborokban.

23 Kitelepítés - internálás olyan tevékenység, melynek során egy állami hatóság egy terület (ház, város, térség) lakosait vagy azoknak egy részét ideiglenesen vagy véglegesen más laknem engedi vissza lakhelyük- helyre költözteti, illetve a kiköltöztetett lakosokat re. A kitelepítést indokolhatják biztonsági, ill. politikai okok. Kitelepített városiak Kitelepített svábok Ennek legsúlyosabb formája a munkatáborokba és megsemmisítő táborokba telepítés, ezt (például) a náci illetve a szovjet kommunista diktatúrák alkalmaz- ták etnikai kisebbségek vagy osztályok ellen.

24 Kitelepítések a Rákosikorszakban A kommunista Rákosi-rendszerben a politikailag veszélyesnek minősített rétegek eltávolításának egyik módja a kitelepítés volt. Ez a lakosok vagyonának elkobzását, azok kényszerlakhelyre történő átköltöztetését és általában mezőgazdasági jellegű munkára kényszerítését jelentette. A kitelepítések többségét 1948 és 1953 között hajtották végre. A kitelepítések bevallott célja az osztályellenség (például a kulákok, nemesek, a politikai ellenzék és az önállóan gondolkodó européer értemiség) elleni csapásmérés volt. A kitelepítettek embertelen körülmények között, fűtés, szakszerű orvosi, bábaaszonyi ellátás és fizetés nélkül éltek. A leginkább hírhedt a hortobágyi szociális táborrendszer és a Mátrában a recski, büntető jellegű kényszermunkatábor volt. Az összes kitelepítés közvetlenül mintegy ezer embert érinthetett, közvetetten pedig további et. A kitelepítésnek különféle jogi fokozatai, formái és elnevezései voltak. A kommunista hatalom legbelső köreihez tartozó Hegedüs András volt belügyminiszter három alapfokozatot különböztetett meg: a rendőri felügyelet alá helyezés; a deportálás (családok áttelepítése a hortobágyi zárt kényszermunkatáborokba), mely elsősorban a jugoszláv határ környékének lakosságát érintette; az internálás, a veszélyes személyek elhurcolása a recski és hasonló munkatáborokba.

25 Koncepciós perek Koholt vádak alapján lefolytatott, jogtipró bírósági eljárás politikai ellenfelek félreállítására, fizikai és erkölcsi megsemmisítésére (pl. Rajk László, Nagy Imre pere az 1950-es években). Rajk László (jobbra) Az ilyen pereket általában diktatúrákban rendezik meg, jelentős nyilvánossággal, céljuk a társadalom különböző rétegeinek elrettentése és a megfélemlítése vagy megsemmisítése. Általában a koncepciós perek nagyon gyakori vonása az is, hogy a vádlottaktól fizikai és lelki kínzással, időnként tudattompító szerek alkalmazásával beismerő vallomást csikarnak ki. A 20. század óta a koncepciós pereket leggyakrabban Sztálin szovjet diktátor nevéhez kötik, aki uralmának nagy hullámokban visszatérő, illetve folyamatosan alkalmazott egyik legfontosabb eszközévé tette a koncepciós pereket és az általa kidolgozott módszereket magukévá tették a második világháború után létrejött kommunista rezsimek is, mint Rákosi Mátyás rezsimje Magyarországon.

26 Málenkij robot A málenkij robot a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka szokásos magyarországi elnevezése. A kis munka valójában kemény fizikai munkát jelentett (romeltakarítás, építkezés, bányászat), melyre módszeresen válogattak össze férfiakat és nőket egyaránt, akik aztán akár öt évig is kényszermunkát végeztek valamelyik szovjet iparvidéken. Az elhurcoltakról az itthonmaradottak csak elvétve jutottak információhoz, legalább egyharmaduk odaveszett. A hazatérők a kommunista magyar kormányoktól semmiféle segítséget sem kaptak, és évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. A téma a szocializmus idején tabu volt, csak a kilencvenes évektől kapott nyilvánosságot, a részletek feltárása mind a mai napig tart.

27 Megtorlás A Kádár-korszak kezdetén több mint kétszáz embert juttattak bitófára, jeltelen sírokba temették az áldozatok egy részét, több ezer embert bebörtönöztek. A kádári megtorlás során több mint tízezer embert kilakoltattak. Sokan az állásukat vesztették el a forradalom után: pedagógusokat, vasutasokat, katonatiszteket bocsátottak el tömegesen. Az országból, a megtorlás miatt, mintegy ezer ember menekült el.

28 Nagy Imre és társainak pere Nagy Imrét és társait azzal vádolták, hogy 1955-től kezdve összeesküvést szőttek a népi demokratikus államrend megdöntésére, a hatalom megragadására, titkos terveik alapján jártak el 1956 októberében. Nagy Imrét és Maléter Pált ezenfelül hazaárulással is megvádolták. Bárd Imre, Nagy Imre ügyvédje, hangot adott annak, hogy védence nem hogy a szocialista rendszer megdöntését nem akarta, hanem ellenkezőleg: éppen azt mentette, ami menthető volt, s ezenfelül minden változást az akkori pártvezetés tudtával és beleegyezésével vitt végbe. Vida Ferenc bíró ekkor felháborodva ezt mondta: Figyelmeztetem a védőt, hogy ha nem hagyja abba pártunk és kormányunk vezetőinek rágalmazását, a vádlottak padján találja magát. Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi-, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélte. Az ítélet az MSZMP PB előzetes jóváhagyásával született meg. Holttestüket a börtön udvarán temették el, kátránypapírba drótozva. Két és fél évvel később, február 24-én titokban hantolták ki az éj leple alatt Nagy, Maléter és Gimes földi maradványait, és átvitték a rákoskeresztúri Új köztemető főbejáratától legtávolabb eső, 301-es parcellájába, ahol arccal a föld felé, koporsó nélkül temették el. A temetői nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.

29

30 Az ÁVH a párt ökle (Rákosi Mátyás) "A verés az Államvédelmi Hatóságnál szükséges eszköz, és élni kell vele (Rákosi Mátyás) Ne csak őrizd, gyűlöld! (ÁVO-jelmondat) A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁK ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

31

32

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

Országos történelem szaktárgyi verseny 2012.

Országos történelem szaktárgyi verseny 2012. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KLAUZÁL GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA Országos történelem szaktárgyi verseny 2012. Erőszakszervezetek, rendfenntartó szervezetek a XIX-XX. századi Magyarországon

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat! 2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei Nagy Imre és kora Az 1956 os forradalom és előzményei A pályázatot készítette: Veres Szimonetta (8. osztály) Felkészítő tanár: Kondor Ágnes Szárcsa Általános Iskola 1213 Budapest, Szárcsa utca 9 11. Tel.:

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1. Egészítsd ki a 60 évvel ezelőtt elhangzott rádióbeszédet! Itt... beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a...

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap

T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap 1. Mik voltak a Petőfi körök? Reformkommunista (a sztálinizmusból

Részletesebben

Történelem adattár. 10. modul MAGYARORSZÁG 1945-TŐL A RENDSZERVÁLTÁSIG ( )

Történelem adattár. 10. modul MAGYARORSZÁG 1945-TŐL A RENDSZERVÁLTÁSIG ( ) Történelem adattár MAGYARORSZÁG 1945-TŐL A RENDSZERVÁLTÁSIG (1945-1990) 10. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Államosítás

Részletesebben

Totális rendszerek: a kommunizmus. A sztálini diktatúra a Szovjetunióban

Totális rendszerek: a kommunizmus. A sztálini diktatúra a Szovjetunióban Totális rendszerek: a kommunizmus Szövetségbe forrt szabad köztársaságok: A Nagy Oroszország kovácsolta frigy, A Szovjet hatalma és egysége éljen: Sok nép így akarta s megalkotta így! Refrén: Szálljon

Részletesebben

A SZEMÉLYI SZABADSÁG KORLÁTOZÁSA MAGYARORSZÁGON A SZOVJET TÍPUSÚ DIKTATÚRÁBAN

A SZEMÉLYI SZABADSÁG KORLÁTOZÁSA MAGYARORSZÁGON A SZOVJET TÍPUSÚ DIKTATÚRÁBAN A SZEMÉLYI SZABADSÁG KORLÁTOZÁSA MAGYARORSZÁGON A SZOVJET TÍPUSÚ DIKTATÚRÁBAN Fóti Kristóf BUDAPEST 2015 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 2. A szovjet megszállás 3 3. A jogrendszer 4 4. Szabadságvesztés-büntetés

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS TANULÓK ISMERETEI A RÁKOSI KORSZAKRÓL (Felmérés)

ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS TANULÓK ISMERETEI A RÁKOSI KORSZAKRÓL (Felmérés) ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS TANULÓK ISMERETEI A RÁKOSI KORSZAKRÓL (Felmérés) A konferencia megrendezése adta azt a gondolatot, hogy jó lenne tájékozódni az iskolába járó tanulók között, milyen ismereteik

Részletesebben

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján 2014 februárjában

Részletesebben

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.)

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Diktátorok 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Született Vladimir Iljics Uljanov, később veszi fel a Lenin nevet. 1906-ban bekerül az Orosz szociáldemokrata Párt elnökségébe.

Részletesebben

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP Az interjú feltöltése során kérjük, pontosan töltse ki az alábbi űrlapot és figyelmesen válaszolja meg az interjúra vonatkozó kérdéseket. Az interjú feltöltésének állapotát folyamatosan

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Állásfoglalás száma. Megnevezés. Kiadott MTA állásfoglalás

Állásfoglalás száma. Megnevezés. Kiadott MTA állásfoglalás A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseirõl a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben biztosított felhatalmazás

Részletesebben

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 8. osztály. I.félév. Hidegháborús konfliktusok és a kétpólusú világ kiépülése

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 8. osztály. I.félév. Hidegháborús konfliktusok és a kétpólusú világ kiépülése Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 8. osztály I.félév Hidegháborús konfliktusok és a kétpólusú világ kiépülése Tudják a tanulók, hogy a második világháború átrendezte a világpolitikai viszonyokat!

Részletesebben

A Rákosi-korszak

A Rákosi-korszak A Rákosi-korszak 1948 1956 vetíthető oktatási segédanyag Keglevich Kristóf Budapest, 2017 1. Rákosi Mátyás (1892 1971) személye szegény, alig vallásos zsidó terménykereskedő családba (Rosenfeld) születik

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

Dr. Horváth Béla: HERNÁDSZENTANDRÁSI BESZÉD

Dr. Horváth Béla: HERNÁDSZENTANDRÁSI BESZÉD 1 Dr. Horváth Béla: HERNÁDSZENTANDRÁSI BESZÉD 2008. február 25. Honfitársaim! Kedves hernádszentandrásiak! Köszönöm Üveges Gábor polgármester úrnak a kedves meghívását, hogy a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak

Részletesebben

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból 2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének

Részletesebben

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 20 2006/XVIII. 5 6. e z e r k i l e n c s z á z ö t v e n h a t Cora Zoltán Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 1989 után az -os események újra- és átértékelése lehetségessé vált a korábbi egységes nézettel

Részletesebben

Marek Viktor A dorogi szénmedence településeinek története az 1956-os forradalom fényében. Doktori (PhD) értekezés

Marek Viktor A dorogi szénmedence településeinek története az 1956-os forradalom fényében. Doktori (PhD) értekezés Marek Viktor A dorogi szénmedence településeinek története az 1956-os forradalom fényében. Doktori (PhD) értekezés PPKE BTK 2012 I. Kutatás előzményei, témaválasztás. Az 1956-os forradalom világtörténeti

Részletesebben

1. Küzdelem a magyar demokráciáért - a koalíciós időszaktól az egy párt rendszer kialakulásáig 1944-1947

1. Küzdelem a magyar demokráciáért - a koalíciós időszaktól az egy párt rendszer kialakulásáig 1944-1947 1. Küzdelem a magyar demokráciáért - a koalíciós időszaktól az egy párt rendszer kialakulásáig 1944-1947 - 1944. december 2-án Szegeden megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front és december 21-re

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. (Bibó István) 1. Állítsa párba az események leírását a hozzá tartozó képekkel!

Részletesebben

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei 9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere

Részletesebben

I. feladatlap. I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez!

I. feladatlap. I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez! I. feladatlap I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez! (8 pont) A B C D E F G H II. A forradalom belpolitikai előzménye a Rákosi-rendszer

Részletesebben

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8.1 Az első világháború jellege, jellemzői; a Párizs környéki békék TK 9 18, 33-38 A világháború jellemzőinek (gépi háború, hadigazdaság, állóháború

Részletesebben

Monitoring MAGYAR HÍRLAP - 2014. 09. 22. (1,2,3. OLDAL)

Monitoring MAGYAR HÍRLAP - 2014. 09. 22. (1,2,3. OLDAL) MAGYAR HÍRLAP - 2014. 09. 22. (1,2,3. OLDAL) Az 56-os forradalom igazsága a recski pokolban született Kövér: emlékezzünk, hogy tudjuk és értsük a szabadságot Stefka István Recsk figyelmeztet: nincs és

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA HATÁROZATAI

A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA HATÁROZATAI A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA HATÁROZATAI 1948-1956 BUDAPEST TARTATOM Előszó, 5 2948 1. A Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata (1948. június 13-14.) 15 2. A Magyar Dolgozók Pártja Szervezeti Szabályzata

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első

Részletesebben

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5

Részletesebben

1996-os emlékbélyegek

1996-os emlékbélyegek 1996-os emlékbélyegek 1. MAGYAR - AZ 1956 -OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC - Bélyeg rendelési kód: 1996/005 2. ENGLISH - THE 1956 REVOLUTION - Order code of the stamp: 1996/005 3. GERMAN - Die Revolution

Részletesebben

8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban

8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban 8.1 Az els világháború jellege, jellemz i; a Párizs környéki békék Szövetségi rendszerek, frontok, az új típusú hadviselés jellemz i. A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásainak

Részletesebben

Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg

Részletesebben

2. Az ÁVO-t (az ÁVH elődjét), aminek börtönében aztán ő maga is ült, egyébként Rajk László hívta életre, és az első koncepciós pereket is ő indította.

2. Az ÁVO-t (az ÁVH elődjét), aminek börtönében aztán ő maga is ült, egyébként Rajk László hívta életre, és az első koncepciós pereket is ő indította. A tüntetés 1. 1956. október 6-án újratemették Rajk Lászlót, a korábbi belügy-, majd külügyminisztert, akit Rákosi féltékenységből 1949-ben, koncepciós perben elítéltetett és kivégeztetett. Az ünnepségen

Részletesebben

FRESLI MIHÁLY. Az elveszett Oroszország

FRESLI MIHÁLY. Az elveszett Oroszország FRESLI MIHÁLY Az elveszett Oroszország Korszakok és váltások - államok, lobogók, forradalmak. Kevés olyan ország van a földkerekségen, amelynek a történetét még oly karakteresen fémjeleznék ezek a fogalmak,

Részletesebben

Katonák, akik szovjet kézre kerültek

Katonák, akik szovjet kézre kerültek 2013 május 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pályakép Nurlan Dulatbekov kazah jogtudós 1984-ben diplomázott. Ma a

Részletesebben

ADOLF HITLER ÉS A NEMZETISZOCIALIZMUS (NÁCIZMUS)

ADOLF HITLER ÉS A NEMZETISZOCIALIZMUS (NÁCIZMUS) ADOLF HITLER ÉS A NEMZETISZOCIALIZMUS (NÁCIZMUS) 1. Miért lehetett népszerű a nemzetiszocializmus? A jóvátétel összege és a gazdasági válság Németországot nagy nyomorba taszította: Hitler programjában

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM

AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM STANDEISKY ÉVA AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM 1956-1963 MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁS 1956-08 INTÉZET BUDAPEST, 1996 BEVEZETŐ 11 A FORRADALOM ELŐTT 17 A NÉPI ÉS A KOMMUNISTA ÍRÓK 17 EGY MORALISTA ÍRÓ 19 Az 1956. OKTÓBER

Részletesebben

Nagykőrös Város önkormányzata Pályázati felhívás

Nagykőrös Város önkormányzata Pályázati felhívás Nagykőrös Város önkormányzata Pályázati felhívás Félremagyarázott és elhallgatott igazság! Egy aljas kor aljas titka. Az 1950-es évek kuláküldözése. Ferenczi Kornél 12.D osztályos tanuló Vak Bottyán János

Részletesebben

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke Kedves Bajtársnőnk, Bajtársunk! Tisztelt Látogató! Összeállításunkban 2015. május 14-től megtekinthetik azokat a fontosabb eseményeket, programokat, amelyeken részt vettünk, vagy amelyeket mi szervezetünk.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére 8064-1/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Emlékoszlop elhelyezése a kommunizmus és fasizmus áldozatainak emlékére, Millenniumi

Részletesebben

FÓRUM. Egy kényszerintézkedés múltja és jelene

FÓRUM. Egy kényszerintézkedés múltja és jelene FÓRUM Egy kényszerintézkedés múltja és jelene Röviden az előzményekről A szigorított őrizet relatíve határozatlan tartamú szabadságvesztés jellegű kényszerintézkedés, melyet a határozott tartamú szabadságvesztés-büntetés

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Lyukas zászló és Kossuth-címer

Lyukas zászló és Kossuth-címer 2011 október 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Beethoven Egmont-nyitánya mellett az 1956-os forradalom meghatározó jelképe a Kossuth-címer

Részletesebben

4. SEGÉDANYAG. A Független Horvát Államból (a náci Németország szatellitállama) kitelepített szerbek

4. SEGÉDANYAG. A Független Horvát Államból (a náci Németország szatellitállama) kitelepített szerbek 4. SEGÉDANYAG A II. világháború során milliók estek áldozatul a tömeges kivégzéseknek, deportálásnak, éhínségnek, kényszermunkának, koncentrációs táboroknak és bombázásoknak. Menekültek és kitelepítettek

Részletesebben

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21.

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Egy ártatlanul kivégzett ember felmentése. (A dr. Ságvári Endre letartóztatásával összefüggésben koholt vád alapján elítélt Kristóf

Részletesebben

KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK NÉPBÍRÓSÁGI STATISZTIKÁK IM-ÁLLÁSFOGLALÁSOK KEGYELMI ELŐTERJESZTÉSEK NAGY IMRE ÉS TÁRSAI ÜGYE 1989-BEN

KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK NÉPBÍRÓSÁGI STATISZTIKÁK IM-ÁLLÁSFOGLALÁSOK KEGYELMI ELŐTERJESZTÉSEK NAGY IMRE ÉS TÁRSAI ÜGYE 1989-BEN / 4 KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK NÉPBÍRÓSÁGI STATISZTIKÁK IM-ÁLLÁSFOGLALÁSOK KEGYELMI ELŐTERJESZTÉSEK NAGY IMRE ÉS TÁRSAI ÜGYE 1989-BEN KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1995 Tartalomjegyzék Bevezető 17

Részletesebben

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 8.osztály 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 1914. 28-án, Bosznia fővárosában, egy terrorista pisztolylövésekkel meggyilkolta osztrák magyar trónörököst és feleségét. Az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának

Részletesebben

Magyarország társadalomtörténete

Magyarország társadalomtörténete 1. Bevezetés 2. Magyarország helye Európában 3. Polgárosodás a dualizmus korában A Horthy-korszak 4. Trianon és következményei 5. Az elit és a középrétegek 6. Kispolgárság, parasztság 7. Az alsó rétegek

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

BELÜGYMINISZTERI PARANCS

BELÜGYMINISZTERI PARANCS 5 2/ 1 9 9 0 B M u t. BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-21/1/A/1969. 01sz. példány H K 0 1 7 / 7 0 M i n. u t. 01/1969. számú BELÜGYMINISZTERI PARANCS VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA Budapest, 1969. évi március

Részletesebben

(Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p.

(Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p. Martin Hetényi (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p. Hiánypótló műről van szó, amivel a szlovák és magyar historiográfia

Részletesebben

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl

Részletesebben

FORRÓ János A Kádár-rendszer rendvédelmi szervezetei a BM Karhatalom és a Készenléti Rendőri Ezred

FORRÓ János A Kádár-rendszer rendvédelmi szervezetei a BM Karhatalom és a Készenléti Rendőri Ezred Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) HU ISSN 1216-6774 XX. évf. (2011) 23. sz. FORRÓ János A KÁDÁR-rendszer 1957. évi tavaszi konszolidációja és az ellenséggel szembeni taktikája

Részletesebben

1956 a szabadságharc katonapolitikája

1956 a szabadságharc katonapolitikája KIRÁLY BÉLA 1956 a szabadságharc katonapolitikája Király Béla hadtörténész az MTA külsô tagja 1912-ben született Kaposvárott. Tanulmányait 1930 1935 között a Ludovika Akadémián, 1940 1942 között a Honvéd

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást

Részletesebben

Tabajdi Gábor. 2. A civil életbe való visszahúzódásra főleg a vidéki állomány körében, valamint a segédoperatív

Tabajdi Gábor. 2. A civil életbe való visszahúzódásra főleg a vidéki állomány körében, valamint a segédoperatív Tabajdi Gábor 1956 az államvédelmista elbeszélésekben Az 1956-os forradalom egyik központi követelése volt a diktatúra legfőbb támaszának, egyszersmind szimbólumának tartott, ugyanakkor sokak számára közvetlen

Részletesebben

I R A T J E G Y Z É K

I R A T J E G Y Z É K Budapesti Nyomozó Ügyészség Nyom. 375/2012. I R A T J E G Y Z É K a több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmény miatt Biszku Béla ellen indult bűnügyben keletkezett

Részletesebben

Rieder Gábor. A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia

Rieder Gábor. A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia Rieder Gábor A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia PhD disszertáció tézisei Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténet-tudományi Doktori Iskola A doktori iskola

Részletesebben

0469 SZIGETVÁRI Oszkár A fővárosi rendőrség detektív testületei.

0469 SZIGETVÁRI Oszkár A fővárosi rendőrség detektív testületei. SZIGETVÁRI Oszkár: 0469 SZIGETVÁRI Oszkár A fővárosi rendőrség detektívtestülete A fővárosi rendőrség detektív testületei. DOI : 10.31627/RTF.XXVII.2017.53N.85-96P A magyar állam a kiegyezéskor nem vette

Részletesebben

7 JÓTANÁCS HOGY NE FOGJANAK KON- CEPCIÓS PERBE

7 JÓTANÁCS HOGY NE FOGJANAK KON- CEPCIÓS PERBE 7 JÓTANÁCS HOGY NE FOGJANAK KON- CEPCIÓS PERBE - NE BÍZZUNK MEG SENKIBEN, LEGFŐKÉPP A SZOMSZÉDAINKAT TARTSUK SZEMMEL! - NE TARTÓZKODJUNK SOKAT KINN AZ UT- CÁN, SE A KERTÜNKBEN, HA EGY MÓD VAN RÁ, HISZEN

Részletesebben

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről

Részletesebben

A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM - Geri Tibor ny. alezredes nyílt leveléből

A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM - Geri Tibor ny. alezredes nyílt leveléből Ügyjel: rendoroknek-geri-tibor-r.alezredes-150421 igazsagnapjakozeleg.wordpress.com A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM - Geri Tibor ny. alezredes nyílt leveléből Hozzáadva: 2015-04-21 14:26:08

Részletesebben

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében

Részletesebben

Windsor-i kastély története

Windsor-i kastély története 2009 október 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A kastély 1000 éves története összeforrt a monarchia történetével, hiszen nem volt

Részletesebben

Történelem érettségi adattár

Történelem érettségi adattár Történelem érettségi adattár www.diakkapu.hu 2008. augusztus 26. Magyarország 1945-tıl a rendszerváltozásig Tartalom Bevezetı...2 Érettségi témakörök...2 Fogalmak...2 Személyek...4 Kronológia...5 Bevezetı

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 1. 2013. Követelmények. - írásbeli kollokvium, tesztjellegű - Politológia. Elmélet - gyakorlat Szerző: Hazayné dr. Ladányi Éva VAGY - Politológia

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

Amikor múltunkra emlékezünk, a saját jövőnknek üzenünk. Szavaink a ma élőkhöz és a holnap nemzedékeihez szólnak.

Amikor múltunkra emlékezünk, a saját jövőnknek üzenünk. Szavaink a ma élőkhöz és a holnap nemzedékeihez szólnak. 1 Elnök urak, tisztelt emlékezők! Amikor múltunkra emlékezünk, a saját jövőnknek üzenünk. Szavaink a ma élőkhöz és a holnap nemzedékeihez szólnak. Embertársainkhoz, akik arra születtek, hogy megértésre,

Részletesebben

Tananyag és minimum követelmény TÖRTÉNELEM 12. évfolyam I. HIDEGHÁBORÚS KONFLIKTUSOK ÉS A KÉTPOLÚSÚ VILÁG

Tananyag és minimum követelmény TÖRTÉNELEM 12. évfolyam I. HIDEGHÁBORÚS KONFLIKTUSOK ÉS A KÉTPOLÚSÚ VILÁG Tananyag és minimum követelmény TÖRTÉNELEM 12. évfolyam I. HIDEGHÁBORÚS KONFLIKTUSOK ÉS A KÉTPOLÚSÚ VILÁG 1.Háborús együttműködésből békés szembenállás 2. A hidegháború kibontakozása 3. A párizsi béke

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala

I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény (a

Részletesebben

Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel járt az Ipari Forradalom?

Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel járt az Ipari Forradalom? Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel járt az Ipari Forradalom? Szerzõ dezs dezs.extra.hu - tételek gyûjteménye Történelem tétel 3. Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel

Részletesebben

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc. A forradalom okai és előzményei

Az 1956-os forradalom és szabadságharc. A forradalom okai és előzményei Az 1956-os forradalom és szabadságharc A forradalom okai és előzményei 1948/49-től a kommunista hatalomátvétel után megkezdődött a magyar társadalom és gazdaság szovjetizálása, a totális, sztálini típusú

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

Elıszó 1 ELİSZÓ A könyv, amit a Tisztelt Olvasó a kezében tart, az új Országgyőlés alakuló ülésére készült. Elsısorban az Országgyőlés tagjainak, különösen a most elıször megválasztott képviselıknek a

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK KATONAI BÍRÁSKODÁS MDP KV JEGYZŐKÖNYVEK SZTÁLIN HALÁLA - IZGATÁSÉRT PEREK BÍRÁK FORRADALMI BIZOTTSÁGA

KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK KATONAI BÍRÁSKODÁS MDP KV JEGYZŐKÖNYVEK SZTÁLIN HALÁLA - IZGATÁSÉRT PEREK BÍRÁK FORRADALMI BIZOTTSÁGA ő KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK KATONAI BÍRÁSKODÁS MDP KV JEGYZŐKÖNYVEK SZTÁLIN HALÁLA - IZGATÁSÉRT PEREK BÍRÁK FORRADALMI BIZOTTSÁGA KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1996 Tartalomjegyzék Bevezető 15 Rövidítések

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

Szakács Tamás. 1.A gazdasági rendszer és a politikai rendszer kapcsolatának történeti típusai

Szakács Tamás. 1.A gazdasági rendszer és a politikai rendszer kapcsolatának történeti típusai 1.A gazdasági rendszer és a politikai rendszer kapcsolatának történeti típusai A gazdasági rendszer és a politikai rendszer funkcionális kapcsolata a társadalmak történeti fejlődése során sokszínű és egymástól

Részletesebben