J_r:;_ számú előterjesztés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J_r:;_ számú előterjesztés"

Átírás

1 Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere J_r:;_ számú eőterjesztés Eőterjeszt és a Képviseőtestüet részére a Janikovszky Éva Magyar Ango Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa átkötöztetéséve kapcsoatban femerüő szervezési és műszaki feadatok evégzésérő I. Tartami összefogaó A Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoajeeneg a Bánya utca 32., Üői út 118. és Kápona tér 4. szám aatt működik. Korábbi tervek szerint szeptember jére a Kápona téri épüet tejes feújítását követően a Bánya utcai intézménybe járó gyermekek a Kápona tér 4. szám aatt kezdték vona meg tanumányaikat. A koncepció vátozásának következtében az időrendi ütemezésen módosítani ke, így az átkötöztetést 2012 szeptemberére meg ke vaósítani. A Vagyonkezeő Zrt. áta benyújtott, már ekészüttejes körű feújítást cézó tervek mindhárom vátozata tartani tudja a szeptember jei évkezdést abban az esetben, ha januárban megkezdődnek a tervezési munkáatok. Mindhárom terv a tejes körű feújításra tesz javasatot, küönböző módokon (2. meéket). Az eredeti eképzeés megvaósítására Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete a 735/2010. (I. 18.) határozatában OOO Ft+ ÁFA, összesen 3 OOO OOO Ft összegért megbízta a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt.t, hogy összhangban a 730/2010. (III. 18.) határozatáva a Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoának a Bánya utca 32. szám aatti épüetébő a Kápona téri épüetébe történő kötöztetéséve kapcsoatban szakági tervezők bevonásáva készíttessen döntéseőkészítő tanumányt, amey bemutatja a jeenegi áapotot, ietve heyzetet. A tanumány vátozatokat, váasztási ehetőséget ke, hogy adjon a fenntartónak az iskoa (mindkét épüet, uszoda, udvar) feújításáva kapcsoatban (2. meéket). A határozat egyben fekérte a pogármestert a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt.ve kötendő megbízási szerződés aáírására. Az átkötöztetés szándékát erősítette meg a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete a 883/2010. (IV. 20.) határozatta, ameyben megszabta, hogy a Kápona téri iskoa "A" épüetének (Ihász utcai) feújítása után a Bánya utca 32. szám aatti épüetbő az iskoát átkötözteti a feújított épüetbe egkésőbb szeptember jéig. II. iatásvizsgáat Femértük a ehetőségeket azza kapcsoatban, hogy a három tagintézmény heyett kettőben hogyan fémének e az osztáyok. A femérés során azt vizsgátuk, hogy az épüetek heyiségeinek száma hogyan teszi ehetövé az összevonást A Kápona téri épüetegyüttes akkor akamas a Bánya utcai intézmény befogadására, ha ott 20 tanterem kiaakítható. Az intézmény vezetője, a Vagyonkezeő Zrt. munkatársai az Oktatási, Kuturáis és Civi Csoport munkatársaiva közösen heyszíni bejárás során megáapították, hogy a Kápona téri

2 intézményben 21 tanterem, egy technikaterem és a megévő két tornaterem akamassá teszi az épüetet az átkötöztetésre. A Kápona téri intézmény udvara méretét tekintve ehetövé teszi a Bánya utcai intézmény udvari eszközeinek átheyezését, az udvar egyidejű rendezéséve. Ak o.. vet k ezo " ta 'b' azat az tgeny b e vehető tantermek számát és ehe yez kd e éset mutat1a: Épüet Szint: Heyiség: Méret (m2): A aagsor kubszoba ( tanterenun é aakítható) 43,66 étterem 80,92 büfé 19,23 egyéb heyiségek: ötöző, porta, mosdó, WC magasfödszint tanterem 54,45 tanterem 63,52 könyvtár (tanterenuné aakítható) 55,96 tanári. 57,87 tanári II. 23,31 titkárság 19,55 igazgatói 23,01 igazgatóheyettesi 19,73 mosdó, raktár tornaterem Lerneet tanterern 54,45 tanterern 55,63 tanterem 63,39 tanterern 18,29 tanterem 63,33 tanterern 63,52 szertár 6,85 mosdók II. emeet tanterem 54,45 tanterem 55,63 kémiafizika szaktanterem 63,39 kémiafizika szertár 18,29 tanterem 63,33 tankonyha (tanterenuné aakítható) 63,52 raktár 6,85 büfé 12 mosdók B pince terern 39,52 terem 43,2 raktár 15,53 Födszint tanterern 60,87 vot gondnoki akásbó fejesztő heyiségek 52 Lerneet tanterem (számítástechnika) 60,91 tanterem 60,91 tanterem (tanári, titkárság) 62,03 tanterern 62,58 tanterern 60,82 tanterem 60,82 2

3 ~ A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeet 7. meékete értemében osztáyonként egy tantermet ke biztosítani, és itt figyeembe ehet venni a szaktantermek számát. Szaktanterem pédáu a számítástechnika terem, idegen nyevi szaktanterem, természettudományi szaktanterem, művészeti neveés szaktanterem, technika szaktanterem. A közoktatásró szóó évi LXXIX. törvény 3. meékete határozza meg az osztáyok maximáis étszámát és a tanárai, vaamint a tanórán kívüi fogakozások szervezésének rendjét. Ennek értemében az 14. évfoyamon a maximáis osztáyétszám 26 fő, az 58. évfoyamon pedig 30 fő. Az iskoai osztáyokat oy módon ke megszervezni, hogy az osztáyba fevett tanuók étszáma ne épje tú a maximáis étszámot A törvény rendekezik arró is, hogy a sajátos neveési igényű tanuók esetében kettő, míg a testi, érzékszervi, középsúyos értemi fogyatékos, autista, hamozottan fogyatékos gyermeket három tanuóként ke számításba venni függetenü attó, hogy a többi tanuóva együtt vagy küön vesz részt az iskoai neveésben és oktatásban. Két tanuóként ke számításba venni a fezárkóztató oktatásban részt vevő tanuót. Ez adja az osztáyok számított étszámát. A fenntartó indokot esetben engedéyezheti a magasabb osztáyétszámot Az aábbi tábázat adatai a Bánya utcai és Kápona téri csoportok egyesítéséve kiaakított osztáyétszámokat mutatja be (Bánya utcai intézmény: 16 osztáy, Kápona téri intézmény: 4 osztáy): ~ Évfoyamok /2013. tanév Bánya utca Kápona tér Egyesített étszám Tényeges Számított étszám Tényeges Számított étszám Tényeges Számított étszám étszám étszám étszám. a b a b f 3.a b ! 4.a b a b ~ 6.a b f ' 7.a b a a j.. MegJegyzés: a fenti tábázat "egyesített étszám" oszopai a tanuó! étszámokat Jeentik osztayok osszevonása esetén évfoyamonként r 29 A Bánya utcai intézmény Kápona térre vaó kötöztetése figyeembe véve a tantermek számát, a várható étszám aakuását osztáyok összevonása nékü megodható. Az aábbi szakmai, pedagógiai szempontok is azt támasztják aá, hogy a gyermekek, pedagógusok és a szüők számára is a egoptimáisabb megodás az összevonás néküi átkötözés: a magasabb évfoyamokon a már kiaakut közösségek megbontása, új közösségek kiaakítása negatívan befoyásohatja a neveőoktató munkát, 3

4 az iskoa áta nyújtott speciáis tantervű osztáyok (két tannyevű oktatás) más csoportokka vaó összevonása a tanmenet foyamatosságát veszéyezteti, a Kápona téri intézménybe járó gyermekek számára megterheő enne a 2010ben bekövetkezett vátozás után egy ismétet osztáyátszervezés, új közösségbe vaó ismétet beieszkedés. aszüők tudatosan váasztanak iskoát gyermeküknek, megfontoják, hogy miért éppen abba az intézménybe íratják be őt, így az ő számukra is fontos, hogy a megévő, kiaakut osztáyközösségek ne bomojanak fe. a szüők továbbra is ragaszkodni fognak az átauk váasztott és preferát oktatási módszerhez. A Bánya utcai intézmény átkötöztetése eőtt, már a tervezés foyamatában fontos kikérni a tantestüet, a diákönkormányzat, vaamint a szüők véeményét, hisz mindenki érdeke azt kívánja, hogy az átkötözés, az új épüetben megkezdett új tanév zökkenőmentesen, a ehető egkisebb probémát okozva vaósujon meg. Ennek érdekében a döntést követően, a megvaósuás foyamatában egyeztetünk az intézmény vezetéséve és az érintettekke, kikérve öteteiket, javasataikat a megvaósításhoz. III. A végrehajtás fetéteei Ahhoz, hogy a korábban eírt, szakmai véeményünkke aátámasztott összevonás (Bánya utcai intézmény osztáyok összevonása néküi átkötöztetése a Kápona téri épüetbe) megvaósítható egyen, szükséges a Vagyonkezeő Zrt. áta megadott (2. meéket) három megvaósítási javasat közü az egyik mentén a szükséges feújításokat evégezni. Mindhárom javasat amennyiben a tervezést, munkáatokat januárban e tudják kezdeni ehetövé teszi a as tanév zavartaan kezdését. A három feújítási program árajánata közötti küönbséget a fűtési rendszer rekonstrukciójának módja határozza meg. Cészerű a ehető egszéesebb körben evégezni a feújítást most, hiszen hosszabb távon ez gazdaságosabb. Az ajánatok: Feújítási program. vátozat 2. vátozat Ajánat (becsüt bruttó összeg forint): 265 OOO OOO ~ 217 OOO OOO 194 OOO OOO :::~:7 Megjegyzés: a tábázatban a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt. áta megadott ajánatok közü a egmagasabb összegeket jeenítettük meg. Amennyiben a Képviseőtestüet meghozza a döntést a Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa Bánya utcai épüetének Kápona térre kötöztetésérő, és egyben biztosítja ennek forrását, akkor a Vagyonkezeő Zrt. azonna meg tudja kezdeni a feújítást oy módon, hogy a Kápona téri intézményben foyó oktatási munkát ezze nem zavarja. Amennyiben az átkötöztetésrő a döntés megszüetik, akkor az iskoa, a Vagyonkezeő Zrt. vezetése, vaamint az Önkormányzat munkatársai a feújítás időrendi ütemezését közösen rögzítik. 4

5 Javasom, hogy a Képviseőtestüet döntsön a Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa Bánya utcai épüetébő a Kápona térre kötöztetésérő az osztáyok összevonása nékü, augusztus 31i határidőve. IV. Döntési javasat Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete meghozza az eőterjesztés. meéketében fogat határozatot. Budapest, január 3. /t~~ ó] Kovács Róbert~ Törvényességi szempontbó eenjegyzem: jegyző 5

6 . meéket az eőterjesztéshez Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüetének (... )határozata a Janikovszky Éva Magyar Ango Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa átkötöztetéséve kapcsoatban femerüő szervezési és műszaki feadatok evégzésérő. Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete a Janikovszky Éva Magyar Ango Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa 05 Budapest, Bánya utca 32. szám aatti székheyét augusztus 31i határidőve, az osztáyok összevonása nékü átkötözteti az 05 Budapest, Kápona tér 4. szám aatti teepheyre a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt. áta megadott feújítási program szerinti bruttó 217 OOO OOO forint kötségge. 2. A Képviseőtestüet fekéri a pogármestert, hogy intézkedjék a femerüő kötségeknek az Önkormányzat évi kötségvetésérő szóó rendeet tervezetébe történő betervezésérő. Határidő: Feadatkörében érintett: az átkötöztetéshez szükséges munkák megkezdése: azonna az átkötöztetés végső határideje: augusztus 31. a kötségek betervezése: a évi kötségvetés összeáításának határideje a gazdasági és fejesztési szakterüetért feeős apogármester a Humán Iroda Oktatási, Kuturáis és Civi Csoport vezetője a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője 6

7 Janikovszky Éva Átaános Iskoa Tagintézménye Kápona tér 4. FELÚJÍTÁSI PROGRAM Intézmény aapterüet adatok: 'A' épüet: m 2, 'B' épüet: m 2, 1. VÁLTOZAT A program aapadatai: fg. me..ji ~ k_f e L Évfoyamonként 3 párhuzamos osztáy kiszogáását ke biztosítania a feújított iskoaépüetnek Az uszodaifunkció megtartásra kerü, de az uszoda feújítására nem kerü Feadat eírása Becsüt bruttó összeg TERVEZÉS Feújítási terv készítése, heyiségkönyvvel Szükséges az ekészüt, fűtésrekonstrukcióra vonatkozó, gépészeti tervek feüvizsgáata, a gázengedéyezési terv összeáítása, engedéyeztetése. A évben ekészüt gépész kivitei terv az uszodai funkció megtartásáva kakuát. 6. OOO. OOO, Ft Eektromos feújítási terv készítése, amey tartamazza az erősáramú és gyengeáramú feújítást is. A feújítási munkákhoz tejes körű kötségvetési kiírás szüks~es. ÉPÍTÉSZET Heyiségkönyv aapján az 'A' és 'B' épüet beső feújításra kerü, a egszükségesebb, kisebb beső átaakítások (faátheyezések) evégzéséve. A tantermek szükséges mértékű feújítása, a , Ft vizesbokkok kompett feújítása (és bövítése) történik meg, az 'A' épüetben a közekedő foyosó padóburkoata megtartható. Feújításra kerü az 'A' épüet tetőszigetetése (csak csapadékvíz eeni szigeteés) , Ft Feújításra kerü a 'B' épüet feetti magastető, a tetőszerkezet részeges feújításáva az erre vonatkozó statikai és , Ft faanyagvédemi szakvéemény( ek) aapján és a tetőhéjatás kompett cseréjéve. GÉPÉSZET A fűtési rendszer tejes rekonstrukciójára vonatkozó kivitei terv aapján megtörténik a kazánok cseréje, a hőközpontok tejes 00. OOO. OOO, Ft feújítása vaamint a tejes fűtési háózat cseréje. Az 'A' és 'B' épüetekben kompett gépészeti feújításra kerünek a vizesbokkok (a feszáó nyomó és ejtővezetékekke! , Ft ELEKTROMOS Az 'A' és 'B' épüetekben a szükséges mértékben feújításra kerü az erősáramú eektromos háózat, ietve tejes körű kiépítésre kerü egy új gyengeáramú háózat (az eektromos feújítási terv , Ft aapján), amey ugyanakkor figyeembe veszi, a évben kiaakított új számítástechnikai tanterem megétét. KÜLSÓ MUNKÁK A Bánya utcai Átaános Iskoábó átheyezésre kerünek a i átszóeszközök , Ft Feújítandó az épüet körüi járdák és csatakozó utak és megtörténik egy kisebb kötségű terep és kertrendezés , Ft Megfontoandó továbbá a sportpáya feújítása is. ( , Ft~ ÖSSZESEN: , Ft ( , Ft) 1

8 2. VÁLTOZAT A program aapadatai: Évfoyamonként 3 párhuzamos osztáy kiszogáására szogáó iskoaépüet. Az uszoda bezárásra kerü, de az uszodaépüet ebben a feújítási ütemben nem kerü ebontásra. Az uszodai funkció megszüntetéséve egy nagyságrendde (250 kw ta) kisebb hőigényű épüetegyüttes fűtését ke megodani, és a jövőben sokka kisebb üzemetetési kötségge ke számoni. Feadat eírása Becsüt bruttó összeg TERVEZÉS Feújítási terv készítése, heyiségkönyv. Ekészítendő az 'A' és 'B' épüet (uszoda nékü) tejes körű gépészeti feújítási terve. Eektromos feújítási terv készítése, amey tartamazza az 8. OOO. 000, Ft erősáramú és gyengeáramú feújítást is. A feújítási munkákhoz tejes körű kötségvetési kiírás szükséges. ÉPÍTÉSZET Heyiségkönyv aapján az 'A' és 'B' épüet beső feújításra kerü, a egszükségesebb, kisebb beső átaakítások (faátheyezések) evégzéséve. A tantermek szükséges mértékű feújítása, a , Ft vizesbokkok kompett feújítása (és bövítése) történik meg, az 'A' épüetben a közekedő foyosó padóburkoata megtartható. Feújításra kerü az 'A' épüet tetőszigeteése (csak eeni csapadékvíz szigeteés) , Ft Feújításra kerü a 'B' épüet feetti magastető a tetőszerkezet részeges feújításáva az erre vonatkozó statikai és faanyagvédemi szakvéemény( ek) aapján a tetőhéjaás kompett , Ft cseréiéve. GÉPÉSZET A fűtési rendszer tejes rekonstrukciója új kivitei terv aapján. Megtörténik a kazánok cseréje, a hőközpontok tejes feújítása , Ft vaamint a tejesfűtési háózat cseréje, uszoda nékül Az 'A' és 'B' épüetekben kompett gépészeti feújításra kerünek a vizesbokkok (a feszáó nyomó és ejtővezetékekke) , Ft ELEKTROMOS Az' A' és 'B' épüetekben a szükséges mértékben feújításra kerü az erősáramú eektromos háózat, ietve tejes körű kiépítésre kerü egy új gyengeáramú háózat (az eektromos feújítási terv , Ft aapján), amey ugyanakkor figyeembe veszi, a évben kiaakított új számítástechnikai tanterem megétét. KÜLSO MUNKAK A Bánya utcai Átaános Iskoábó átheyezésre kerünek a játszóeszkö zök , Ft Feújítandó az épüet körüi járdák és csatakozó utak és megtörténik egy kisebb kötségű terep és kertrendezés , Ft Megfontoandó továbbá a sportpáya feújítása is. ( , Ft}_ ÖSSZESEN: , Ft ( , Ft) 2

9 3. VÁLTOZAT A program aapadatai: Évfoyamonként 3 párhuzamos osztáy kiszogáására szogáó iskoaépüet. Az uszodai funkció megtartásra kerü, de az uszoda feújítására nem kerü sor. Feadat eírása Becsüt összeg TERVEZÉS Feújítási terv készítése, heyiségkönyvvel A jeeneg üzemeő rendszer primer odaa gőz fűtőközegű a szekunder oda egy régebbi átaakítássa már meegvizes rendszerűvé kerüt átaakításra. Tervezendő a primer oda vizes rendszerűvé aakítása a hőcseréők, osztógyűjtő cseréjéve,.,. mennytseg és minőségi szabáyozás kiaakításáva, az O. OOO. OOO, Ft üzembiztonság fenntarthatóságának rövidközéptávú biztosításával Eektromos feújítási terv készítése, amey tartamazza az erősáramú és gyengeáramú feújítást is. A feújítási munkákhoz tejes körű kötségvetési kiírás szükséges. ÉPÍTÉSZET Heyiségkönyv aapján az 'A' és 'B' épüet beső feújításra kerű, a egszükségesebb, kisebb beső átaakítások (faátheyezések) evégzéséve. A tantermek szükséges mértékű feújítása, a , Ft vizesbokkok kompett feújítása (és bövítése) történik meg, az 'A' épüetben a közekedő foyosó padóburkoata megt:artható. Feújításra kerü az 'A' épüet tetőszigeteése (csak csapadékvíz , Ft eeni szigeteés). Feújításra kerü a 'B' épüet feetti magastető a tetőszerkezet részeges feújításáva az erre vonatkozó statikai és faanyagvédemi szakvéemény( ek) aapján a tetőhéjaás kompett , Ft cseréi éve. GÉPESZE T A fűtési rendszer feújítása a primer oda vizes rendszerűvé aakításáva, a hőcseréők, osztógyűjtő cseréjéve, mennyiségi és,,, mmoseg1. szabáyozás kiaakításáva, az üzembiztonság , Ft fenntarthatóságának rövidközé~távú biztosításával Az 'A' és 'B' épüetekben kompett gépészeti feújításra kerünek , Ft a vizesbokkok (a feszáó nyomó és ejtővezetékekke). ELEKTROMOS Az 'A' és 'B' épüetekben a szükséges mértékben feújításra kerü az erősáramú eektromos háózat, ietve tejes körű kiépítésre kerü egy új gyengeáramú háózat (az eektromos feújítási terv , Ft aapján), amey ugyanakkor figyeembe veszi, a évben kiaakított új számítástechnikai tanterem megétét. KÜLSÓ MUNKÁK A Bánya utcai Átaános Iskoábó átheyezésre kerünek a , Ft j átszóeszközök. Feújítandó az épüet körüi járdák és csatakozó utak és , Ft megtörténik egy kisebb kötségű ter~ és kertrendezés. Megfontoandó továbbá a soort_12áya femítása is. _( Ft) ÖSSZESEN: , Ft ( , Ft) 3

10 A feadat végrehajtásának időigénye mindhárom vátozat esetében: A tervezési feadatokat egkésőbb január eső feében meg ke kezdeni, ha szeptember jei iskoanyitássa számounk. A fűtési rendszer rekonstrukciója csak a fűtési szezont követően kezdhető meg, az átkötöztetés augusztus 10ig végrehajtható, a fűtési rendszer a hasznáati meegvíz rendszer iskoakezdésig (szeptember ig) történő biztosításáva ietve a fűtési rendszer őszi fűtési szezonig (október.) történő beüzemeéséve. A fent bemutatott 3 vátozat esetében a feújítások építési engedéyezés nékü végrehajthatóak, azonban a gázeátás, kazáncsere, füstgázevezető rendszerek cseréje, feújítása miatt az adott szakhatósági, közműszogátatói engedéyezések efoytatására természetesen szükség van. A pontos műszaki tartaom a heyiségkönyvek (az evégzendő feújítási feadatok egységes rendszerben történő tétees fesoroása heyiségenként, p.. sz. tanterem padóburkoat csere, festés, ámpatest csere, stb. ) ekészítését követően határozható meg. Budapest, 20. november 29. Kőbányai V agyonkezeő Zrt. 4

j_l. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

j_l. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Jegyző je j. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Pogármesteri Hivata Áomás utca 26. szám aatti

Részletesebben

Kérelmezök vállalják a helyiségrész teljes felújítását, amennyiben azt kedvezményes 4 OOO Ft/m2/év bérleti díj megállapításával vehetik igénybe.

Kérelmezök vállalják a helyiségrész teljes felújítását, amennyiben azt kedvezményes 4 OOO Ft/m2/év bérleti díj megállapításával vehetik igénybe. Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere y. ',. sz. napirendi pont Tárgy: Javasat a Budapest X. kerüet Újhegyi sétány 12. szám aatti heyiség egy részének bérbeadására Tisztet Gazdasági

Részletesebben

A Rece-fi ce Óvoda az új székhelyén változatlanul négy csoporttal kezdi meg a 2015/2016. nevelési évet.

A Rece-fi ce Óvoda az új székhelyén változatlanul négy csoporttal kezdi meg a 2015/2016. nevelési évet. ')..nr; v,?ű szám ú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseőtestüet részére a Kőbányai Recefice Óvodában a technikai Iétszám egy főve történő

Részletesebben

"Yt t szám ú előterjesztés

Yt t szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere "Yt t szám ú eőterjesztés Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat áta2015. évben efoytatott

Részletesebben

G~. számú előterjesztés

G~. számú előterjesztés G~. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a PGY &PGY Kft. részére játékterem üzemetetéséhez szükséges tuajdonosi hozzájáruásró

Részletesebben

737, számú előterjesztés

737, számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere 737, számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a közneveési feadatot eátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények áami

Részletesebben

0f. számú előterjesztés

0f. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere,, ' 0f. számú eőterjesztés -- Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest X. kerüet, Újhegyi sétány 16. (hrsz: 42309/27) szám aatti

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló _,_J_ h')jci szamu e "t o erjesz t' es Budapest Főváros X kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Keresztury Dezső Átaános Iskoa épüetrészének a Kebesberg

Részletesebben

?-G.!:J számú előterjesztés

?-G.!:J számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere?-G.!:J számú eőterjesztés Eőterjesztés a Kerüetfejesztési és Környezetvédemi Bizottság részére "Tiszta udvar, rendes ház 2012", vaamint "Tiszta,

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere /{;o. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Egyesített Böcsődék technikai étszámáró, és az Önkormányzat 2012.

Részletesebben

1~:;. számú előterjesztés

1~:;. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat Apogármestere ~:;. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képvseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat áta204. évben efoytatott közbeszerzés

Részletesebben

a Képviselő-testület részére a kerületi mérési koncepció átalakításáról

a Képviselő-testület részére a kerületi mérési koncepció átalakításáról --i1ó. száú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkorányzat Apogárestere Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a kerüeti érési koncepció átaakításáró I. Tartai összefogaó A Kuturáis, Oktatási

Részletesebben

61o. l. Tartalmi összefoglaló. Budapest Főváros X. kerület. . számú előterjesztés

61o. l. Tartalmi összefoglaló. Budapest Főváros X. kerület. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 61o. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére egyes szociáis aapszogátatások megszervezésérő és forrás biztosításáró. Tartami

Részletesebben

!Co. számú előterjesztés

!Co. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerüet Kőbányai Önkrmányzat Apgármestere Eőterjesztés!C. számú eőterjesztés a Kerüetfejesztési és Környezetvédemi Bizttság részére a Budapest X. kerüet, Bársnyvirág utcai játszótér közviágításának

Részletesebben

~;]'~;isztián. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

~;]'~;isztián. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Tárgy: Az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. tuajdonosi hozzájáruás iránti kéreme gépkocsi behajtó étesítéséhez. Tisztet Gazdasági Bizottság! A EGIS

Részletesebben

(/ri. számú előterjesztés

(/ri. számú előterjesztés (/ri. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat áta fenntartott neveésioktatási

Részletesebben

J10G. szám ú előterjesztés

J10G. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere J10G. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat fenntartásában évő közneveési

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS Postacím: 5601 Pf 112. Teefon: (66) 523-806 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: V, 50412010. Eőadó: Túriné Kovács Mára, Nagy Árpád Me.: 3 Hiv. sz:

Részletesebben

j_')-. számú előterjesztés

j_')-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés j_')-. számú eőterjesztés a Humánszogátatási Bizottság részére a kőbányai iskoák működését segítő aapítványok támogatásának eszámoásáró

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készüt a Gazdasági Bizottság 2013. május 28-án a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

Radványi Gábor alpolgármester. Szabó László vezérigazgató. Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat fedett jégpálya létesítésére

Radványi Gábor alpolgármester. Szabó László vezérigazgató. Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat fedett jégpálya létesítésére Eőterjesztő: Eőkészítő: Radványi Gábor apogármester Kőbányai Vagyonkezeő Zrt. Szabó Lászó vezérigazgató Tárgy: Javasat fedett jégpáya étesítésére Tisztet Képviseő-testüet! A Budapest Főváros X. kerüet

Részletesebben

rövid távú Táblázat és összehasonlító táblázatok elkészítése a bekövetkezett változásokról (születések, halálozás, betelepülés, kivándorlás)

rövid távú Táblázat és összehasonlító táblázatok elkészítése a bekövetkezett változásokról (születések, halálozás, betelepülés, kivándorlás) 1. aprojekt, vezető: Nagy Erika kapcsoódási A teepüés beső összetartásának, kohéziójának javítása projektmenedzser: Ho Tamásné 1. aprojekt feadatebontás a.) Jeenegi, 2015-ös áapot femérése Tábázat ekészítése:

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a védőnői szakmai napok támogatásáró 2011. szeptember 29-30. között a Kőbányai Egészségügyi Szogáat Védőnői Szogáatának 16 védőnője

Részletesebben

.2/j. számu előterjesztés

.2/j. számu előterjesztés .2/j. számu eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Önkormányzat Újhegyi Uszoda és Strandiúrdő vezetőjének négyéves

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 1\,' 1,,, "t. t,,).')j. szamu e o erjesz es Eőterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Kozma utcai körforgaom építéséve érintett váakozások

Részletesebben

J ~15-. számú előterjesztés

J ~15-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere J ~15-. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos abdarúgó páyaépítési programján történő

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére Sagótarján Megyei Jogú Város Pogárm estere Szám:12382/2014. Javasat stratégiai együttműködési megáapodás megkötésére A szabad váakozási zónák kedvező fetéteeket és kedvezményeket biztosítanak a gazdasági

Részletesebben

. szám ú előterjesztés. s-f '~ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

. szám ú előterjesztés. s-f '~ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat és a Kebesberg Intézményfenntartó Központ között

Részletesebben

--'-'--1 számú előterjesztés

--'-'--1 számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 'Í, ( - --'-'--1_ _ számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a "Kőbányai Komposztáási Program- 2015" enevezéső páyázat kiírásáró

Részletesebben

A KISE sporttelepen a nyári szünet alatt - az elmúlt évekhez hasonlóan - a füves pályát teljes

A KISE sporttelepen a nyári szünet alatt - az elmúlt évekhez hasonlóan - a füves pályát teljes Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere oíóo. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Ifjúsági Sportegyesüet 2011. évi szakmai és pénzügyi beszámoójának

Részletesebben

~ ~ 1! ~

~ ~ 1! ~ 1. számú módosítás amey étrejött egyrészrő Budapest Főváros Önkormányzata székheye: 1052 Budapest, Városház utca 9-1 1. adószám: 15735636-2-41 számaszám: 1784009-15490012 KSH szám : 15735636-8411-321-01

Részletesebben

Előterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. X. kerületi fiókjainak

Előterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. X. kerületi fiókjainak Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere ~~. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedemi Bank Nyrt. X. kerüeti

Részletesebben

T AMOGATASI SZERZÓDÉS. "Eszaki Lipótváros megújítása" Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 86"'.,..,. ..,

T AMOGATASI SZERZÓDÉS. Eszaki Lipótváros megújítása Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 86'.,..,. .., .,.,..,,, T AMOGATASI SZERZÓDÉS, "Eszaki Lipótváros megújítása" Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 Nemze Fejesdéo Og~Okdt -.u)siechonyifi'.,...u 86"'.,..,. - _, MAGYAR ORSZAG t~ EGU J U L A

Részletesebben

A környezet adta lehetőségek fejlesztése, igényes, vonzó lakókörnyezet

A környezet adta lehetőségek fejlesztése, igényes, vonzó lakókörnyezet 1 aprojekt, vezető: Faskárné dr Hőnigh Magdona A környezet adta ehetőségek fejesztése, igényes, vonzó akókörnyezet projektmenedzser: Deák Iboya a cé eérésének határideje 1. a.) Gyógyszertár és az Egészségügyi

Részletesebben

Q~ számú előterjesztés

Q~ számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Q~ számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére A Rákosmenti Mezei Őrszogáat 2012. I. féévi Szakmai Beszámoójáró I. Tartami

Részletesebben

Önkormányzat és a településhez kötődők harmonikus együttműködésének kialakítása, helyi

Önkormányzat és a településhez kötődők harmonikus együttműködésének kialakítása, helyi 1 aprojekt, vezető: Csicskovics Zsuzsanna 1. aprojekt feadatebontás a) Feü ke vizsgáni a megévő önkormányzati rendeeteket, és azokró részetesen tájékozatni a akosságot módosított rendeetek istája, tájékoztató

Részletesebben

l_. szám ú előterjesztés

l_. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere. szám ú eőterjesztés Eőterjeszt és a Gazdasági Bizottság részére a MÁRVIMPEX Kft. béreti jog (Budapest X., Sírkert u. 38.) átruházására vonatkozó

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X., Tarkarét utca útépítéséhez tartozó közvilágítási hálózat tulajdonjogának átruházásáról

Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X., Tarkarét utca útépítéséhez tartozó közvilágítási hálózat tulajdonjogának átruházásáról Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere I. Tartami összefogaó Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest X., Tarkarét utca útépítéséhez tartozó közviágítási háózat tuajdonjogának

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. Bizalmas az előterjesztés 2. melléklete! I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. Bizalmas az előterjesztés 2. melléklete! I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 1( 03. szám ú eőterjesztés Bizamas az eőterjesztés 2. meékete! Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a "Kőbánya számít Rád" szociáis aapú

Részletesebben

/3 ey. szám ú előterjesztés

/3 ey. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere /3 ey. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére az európai uniós és egyéb páyázatok aktuáis áásáró szóó tájékoztatóró I.

Részletesebben

között 2008. december 16. napján kötött Támogatási Szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről

között 2008. december 16. napján kötött Támogatási Szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere,, c,,.:_j,j számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat és a Budapesti Rendőrfőkapitányság

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVI VÉLEMÉNYEK ELBÍRÁLÁSA

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVI VÉLEMÉNYEK ELBÍRÁLÁSA Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat POLGÁRMESTERE Iktatószám: K/1857/2014/XI Ügyintéző: Móré Tünde Teefon: 43 38 386 E-mai: more _ tunde@kobanya.hu Tárgy: Budapest Főváros X. kerüet, Kőbányai

Részletesebben

merevségének oldódásával és az mtézrnél!1yl

merevségének oldódásával és az mtézrnél!1yl I az 991192-es tan.év Komárom-Eszterszabáyozás merevségének odódásáva és az mtézrné!1y gom, A egfontosabb cékitűzés az tantárgy- és tanórarendszert érintő térnyeréséve- eindutak az intézményekben, és ma

Részletesebben

A ~lj. . szám ú előterjesztés

A ~lj. . szám ú előterjesztés A ~j. szám ú eőterjesztés Budapest Fővárs X. kerüet Kőbányai Önkrmányzat Apgármestere Eőterjesztés a Gazdasági Bizttság részére a Martinvics tér (Gergey utca- Kápna utca közötti szakasz) útfeújítási kiviteezési

Részletesebben

b 1 l t. szám ú előterjesztés

b 1 l t. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat Pogármestere b 1 t. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Képvseő-testüet részére az önkormányzat tuajdonában áó nem akás céjára szogáó heységek és terüetek

Részletesebben

jgf-;. számú előterjesztés

jgf-;. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere jgf-;. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Küső-Üői úti Református Egyházközség részére métányosságbó biztosított

Részletesebben

:J számú előterjesztés

:J számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat Apogármestere :J számú eőterjesztés --""----- Eőterjesztés a Képvseő-testüet részére 2012. januártó új kérdőív hasznáatáró és a közétkeztetés színvonaának

Részletesebben

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség. 2013. évi elemi költségvetési beszámoló SZÖVEGES INDOKLÁSA

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség. 2013. évi elemi költségvetési beszámoló SZÖVEGES INDOKLÁSA A Kormányzati Informatikai Fejesztési Ügynökség 2013. évi eemi kötségvetési beszámoó SZÖVEGES INDOKLÁSA 2013. február Kormányzati Informatikai Fejesztési Ügynökség 2013. évi eemi kötségvetési beszámoó

Részletesebben

JELENTÉS. a Szolnoki Főiskola ellenőrzéséről - Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodásának, múködésének ellenőrzése ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

JELENTÉS. a Szolnoki Főiskola ellenőrzéséről - Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodásának, múködésének ellenőrzése ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a Szonoki Főiskoa eenőrzésérő - Az áami fesőoktatási intézmények gazdákodásának, múködésének eenőrzése 14196 2014. júius Áami Számvevőszék Iktatószám: V-0337-1029/2014. Témaszám:

Részletesebben

SZERZÖDÉS. .A~ lll..2gj /J::', '' ~ l.(fb \ Azonosító szám: KÖZOP

SZERZÖDÉS. .A~ lll..2gj /J::', '' ~ l.(fb \ Azonosító szám: KÖZOP ~.A~..2GJ /J::', '' ~ Azonosító szám: KÖZOP-5.1.0-07-2008-0001 SZERZÖDÉS.(fb \ kic i"~' j az Európai Unió Kohéziós Aapjábó és az Operatív Program hazai központi kötségvetési eőirányzatábó származó támogatásnak

Részletesebben

Éves Energetikai Szakreferens Jelentés havi bontással. Baár-Madas Református Gimnázium Budapest, Lórántffy Zsuzsa u. 3. CÉG.

Éves Energetikai Szakreferens Jelentés havi bontással. Baár-Madas Református Gimnázium Budapest, Lórántffy Zsuzsa u. 3. CÉG. Éves Energetikai Szakreferens Jeentés havi bontássa CÉG Baár-Madas Református Gimnázium Jeentési időszak 2017 TELEPHELY 1022. Budapest, Lórántffy Zsuzsa u. 3. SZAKREFJEL_FEDLAP Page 1 Energetikai Szakreferensi

Részletesebben

Alsónémedi Felszíni Vízelvezetésének Tanulmányterve megrendelő: Alsónémedi Polgármesteri Hivatala

Alsónémedi Felszíni Vízelvezetésének Tanulmányterve megrendelő: Alsónémedi Polgármesteri Hivatala Asónémedi Feszíni Vízevezetésének Tanumányterve megrendeő: Asónémedi Pogármesteri Hivataa 2012. január Tsz.: 11-026 Terv és iratjegyzék ALSÓNÉMEDI FELSZÍNI VÍZELVEZETÉSÉNEK TANULMÁNYTERVE 1. Mûszaki eírás

Részletesebben

:!J lj számú előterjesztés

:!J lj számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere :!J j számú eőterjesztés I. Tartami összefogaó Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Sportközpont részére cétartaék feszabadításáró

Részletesebben

I I I. ALFÖLDVíz. Az Alföldvíz Regionális víziközmű -szolgáltató zrt. beszerzéseinek szabályai módosításokkal egységes szerkezetben

I I I. ALFÖLDVíz. Az Alföldvíz Regionális víziközmű -szolgáltató zrt. beszerzéseinek szabályai módosításokkal egységes szerkezetben AFÖDVíz Regionáis Víziközmű-szogátató Zrt. Az Afödvíz Regionáis víziközmű -szogátató zrt. beszerzéseinek szabáyai módosításokka egységes szerkezetben Záradék A Hivata a jeen beszerzési szabáyzatot jóváhagyta.

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata. Pénzügyi Főpolgármester-helyettes. ikt. szám: FPH039/ elökészltö:

Budapest Főváros Önkormányzata. Pénzügyi Főpolgármester-helyettes. ikt. szám: FPH039/ elökészltö: BUDa Budapest Főváros Önkormányzata Pénzügyi Főpogármester-heyettes iiii Ii ~ 1111111111111111111111111~ 1111111111111111111 "1 000057212259" F. Kgy. 2014 FEBR 2 6. ikt. szám: FPH039/31-1912014 tárgy:.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ik!. sz.: V.449120fO. Eőadó: Túriné Kovács Márta Tarné dr. Maatyinszki Anita, Nagy Árpád Me.: f Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf

Részletesebben

~IIami ~ámbrttős?ék JELENTÉS. a Magyar Televízió pénzügyi -gazdasági ellenőrzéséról. 'R/Go. 1991. június 54.

~IIami ~ámbrttős?ék JELENTÉS. a Magyar Televízió pénzügyi -gazdasági ellenőrzéséról. 'R/Go. 1991. június 54. ~IIami ~ámbrttős?ék JELENTÉS a Magyar Teevízió pénzügyi -gazdasági eenőrzéséró 'R/Go '! 1991. június 54. Az eenőrzést végezték: Bakonyvári Róbertné számvevő tanácsos, dr. Burján Margit számvevő, Csóry

Részletesebben

Összefüggések a marótárcsás kotrógépek elméleti és tényleges

Összefüggések a marótárcsás kotrógépek elméleti és tényleges Összefüggések a marótárcsás kotrógépek eméeti és tényeges tejesítménye között BREUER JÁNOS ok. bányamérnök, DR.DAÓ GYÖRGY ok. bányagépészmérnök, ok. küfejtési szakmérnök A küfejtésnek a viág bányászatában

Részletesebben

, r ~r,... Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere

, r ~r,... Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere, r ~r,.... " Tárgy: Javasat a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat..../20. (... ) szám ú önkormányzati rendeetének megakotására

Részletesebben

Város Polgármestere. Tárgy: 3632/1 hrsz-ú ingatlan belterületbe csatolása ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere. Tárgy: 3632/1 hrsz-ú ingatlan belterületbe csatolása ELŐTERJESZTÉS Város Pogármestere 2051 Biatorbágy Baross Gábor utca 2a. Teefon: 06 23 310-174112 113 142 meék Fax: 06 23 310-135 E-mai: pogarmester@.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ktatószám: É -3015-32012 Ügyintéző:Berényi

Részletesebben

~~~ )Vt. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

~~~ )Vt. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere )Vt. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a BRFK X. kerüeti Rendőrkapitányság 2011. évi tevékenységérő szóó beszámoóró

Részletesebben

BUDAPEST FÖV ÁROS X. KERÜLET KÖBÁNY AI POLGÁRMESTERI HIVATAL HATÓSÁGI IRODA ÉPÍTÉS-, KÖRNYEZET- ÉS KÖZLEKEDÉSHA TÓSÁGI CSOPORT TÁJÉKOZTATÓ

BUDAPEST FÖV ÁROS X. KERÜLET KÖBÁNY AI POLGÁRMESTERI HIVATAL HATÓSÁGI IRODA ÉPÍTÉS-, KÖRNYEZET- ÉS KÖZLEKEDÉSHA TÓSÁGI CSOPORT TÁJÉKOZTATÓ BUDAPEST FÖV ÁROS X. KERÜLET KÖBÁNY AI POLGÁRMESTERI HIVATAL HATÓSÁGI IRODA ÉPÍTÉS-, KÖRNYEZET- ÉS KÖZLEKEDÉSHA TÓSÁGI CSOPORT 02 Buda.2_est, Szent Lászó tér 29. TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Duna-vögyi Környezetvédemi

Részletesebben

it) l. számú előterjesztés

it) l. számú előterjesztés it). számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros Kormányhivataa X. Kerüeti Hivataa részére heyiségek ingyenes

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata. V árasüzemeltetési Főpolgármester -helyettes

Budapest Főváros Önkormányzata. V árasüzemeltetési Főpolgármester -helyettes Budapest Főváros Önkormányzata V árasüzemetetési Főpogármester -heyettes ii~.1000050603470. ikt. szám: FPH058/3535-3/2012 ---------------- -~------ tárgy: Javasat a BVK HOLDING Zrt. könyvvizsgáójának megváasztására

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a Gyarapodó Magyarországért Aapítvány gazdákodása A Gyarapodó Magyarországért Aapítvány 2011-2012. évi gazdákodása törvényességének eenőrzésérő 14004 2014. január Áami Számvevőszék

Részletesebben

~IIami ~ámbrtlő$ék JELENTÉS. a távfűtés és melegvízszolgáltatás támogatási és gazdálkodási rendszerének vizsgálatáról. 1991. május hó 55.

~IIami ~ámbrtlő$ék JELENTÉS. a távfűtés és melegvízszolgáltatás támogatási és gazdálkodási rendszerének vizsgálatáról. 1991. május hó 55. ~IIami ~ámbrtő$ék JELENTÉS a távfűtés és meegvízszogátatás támogatási és gazdákodási rendszerének vizsgáatáró 1991. május hó 55. A vizsgáatot Nagy József régióvezető főtanácsos vezette. Az összefogaót

Részletesebben

Megállapodás. másrészt a Fonyód Város Önkormányzata (nevében eljár Miseta István polgármester), a továbbiakban Önkormányzat

Megállapodás. másrészt a Fonyód Város Önkormányzata (nevében eljár Miseta István polgármester), a továbbiakban Önkormányzat I i 3. sz. meéket -, - -, í Megáapodás amey étejött egyészt a Magya Köztásaság Gazdasági és Közekedési Minisztee (nevében ejá Székey Andás,a GKM autóbuszközekedését feeős főosztáyának vezetője), a továbbiakban

Részletesebben

GEO-FIFIKA. Földtudományi ismeretterjesztõ füzet. 8. A Föld mélye. A kéregtõl a földmagig

GEO-FIFIKA. Földtudományi ismeretterjesztõ füzet. 8. A Föld mélye. A kéregtõl a földmagig 8 GEO-FIFIKA Födtudományi ismeretterjesztõ füzet MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet 9400 Sopron Csatkai E. u. 6 8. Te.: 99/508-340 www.ggki.hu www.fodev.hu www.yearofpanetearth.org www.fodev.hu

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS az önkormányzatok pénzügyi gazdákodási heyzete értékeésének, és gazdákodása szabáyosságának - 2013. évben induó- eenőrzésérő Füzesabony 14023 2014. január Áami Számvevőszék

Részletesebben

521. számú előterjesztés

521. számú előterjesztés 521. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere Eőterjesztés a Képviseőtestüet részére Kőbánya 2011. évi tűzvédemi heyzetérő és a Kőbányai Tűzőrség munkájáró szóó

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a gazdasági kamarák közfeadatai eátására fordított kötségvetési támogatások fehasznáásának és a gyakorati képzést szervező gazdákodó szervezetekné a szakképzési hozzájáruás

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés. számú eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest X., i csatornaháózat tuajdonjogának Budapest Főváros Önkormányzata

Részletesebben

101~)/l.N 24.,.. Budapest Főváros X. ke:rület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló. . szánnú előterjesztés

101~)/l.N 24.,.. Budapest Főváros X. ke:rület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló. . szánnú előterjesztés Budapest Főváros X. ke:rüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere /). ( '7"--' f Cc.) -- 101~)/.N 24.,.. r/, (:'~. szánnú eőterjesztés 'Biz~mas: a Magyarország heyi önkormányzatairó szóó 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Gazdaságos kapcsolat: kondenzációs technika és napenergia-hasznosítás

Gazdaságos kapcsolat: kondenzációs technika és napenergia-hasznosítás 28 GÁZBERENDEZÉSEK, GÁZFELHASZNÁLÁS 2006 Gazdaságos kapcsoat: kondenzációs technika és napenergia-hasznosítás Miyen feadatokra haszná(hat)juk a napsugárzást? Miért nevezhetõ kataizátornak a szoáris fûtésrásegítéses

Részletesebben

JELENTÉS. az Állami Vagyonügynökség költségvetési cím pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről. 1995. február 239.

JELENTÉS. az Állami Vagyonügynökség költségvetési cím pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről. 1995. február 239. JELENTÉS az Áami Vagyonügynökség kötségvetési cím pénzügyi-gazdasági eenőrzésérő 1995. február 239. Az eenőrzést vezette: Nagy Ákosné számvevő főtanácsos Az eenőrzést végezték: Bánkné Simon Judit Hoé Sándorné

Részletesebben

szállítása és helyszíni telepítése"

szállítása és helyszíni telepítése SZÁLLÍTÁS SZERZŐDÉS KOLCSEY H :. VÍZÓ M ÚSORSZOLGÁUA Ó NON PROF K-. \ALLA SRZOOS KRL 7 W LN HO OGTAL/5 Bi0/\UCA5 [V/70 57 ÚUÓ HLND5LR SZALLTASA CS HLY5ZN [/CSL HUSKROUA/ 00/23 COSMOS - COMMON STANDARDS

Részletesebben

/r 4fJo._(-~J-/-~Df1.

/r 4fJo._(-~J-/-~Df1. 1 í '''"'''" \,. wrükt Kóbányai ", ",.. : \.. ', ' 1.. :,. t~qn i: eti-testiif:t üése BUDAPEST FOVAROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT.; ALPOLGÁRMESTERE /r 4fJo._(-~J-/-~Df1. J_;.:,_' Tárgy: Javasat aapítványi

Részletesebben

ELMIB ZRT. FÖLDGÁZKERESKEDELMIÜZLETSZABÁLYZATA. l l I I BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER 1.

ELMIB ZRT. FÖLDGÁZKERESKEDELMIÜZLETSZABÁLYZATA. l l I I BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER 1. ELMB ZRT. FÖLDGÁZKERESKEDELMÜZLETSZABÁLYZATA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER 1. i r L L ELMB Zrt. Födgáz- kereskedemi Üzetszabáyzata TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS.................................. 3 1. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A nagy adrenalin játék Marketingkommunikáció

A nagy adrenalin játék Marketingkommunikáció Marketing BA-10. A nagy adrenain játék Marketingkommunikáció Dr. Piskóti István Marketing Intézet p-marketing 1 A marketingkommunikáció Egy váakozás, egy szervezet, azaz egy fehasznáó odaáró, szemszögébő

Részletesebben

Schöck Isokorb Q, Q-VV, QP, QP-VV típus

Schöck Isokorb Q, Q-VV, QP, QP-VV típus Schöck Isokorb, -VV,, -VV típus Schöck Isokorb, -VV,, -VV típus Schöck Isokorb típus Aátámasztott erkéyekhez, pozitív nyíróerők fevéteére. Schöck Isokorb -VV típus Aátámasztott erkéyekhez, pozitív és negatív

Részletesebben

!J i~.számú előterjesztés

!J i~.számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat Apogármestere!J ~.számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képvseőtestüet részére a Leonardo da Vnc projekt 20112012. év beszámoójáró I. Tartam összefogaó Budapest

Részletesebben

steremtés Török Marianna

steremtés Török Marianna Páyázatírás, forrásteremt steremtés Török Marianna Eérhet rhetőségek 1111 Budapest, Sztoczek u. 2. St. ép. I./117. (1) 463 1832 Török Marianna torok.marianna@infota.org Jegyzet, segédet Diák és eektronikus

Részletesebben

,, zeneovi bodogság, szeretet és vidámság" /Komáromi Lajosné/,,Zeneővoda" eindításáná a Kodáy-Forrai módszer hagyományait veszem aapu, amey a zene, eméeti szeméeténaapszik F,z a zenei neveés néküözheteten

Részletesebben

Alfa Laval lemeztechnológia

Alfa Laval lemeztechnológia Bemutatkozunk Az Afa Lava piacvezetô a speciaizát termékeket és mérnöki szogátatásokat nyújtó viágváaatok között. Berendezéseink, rendszereink és szogátatásaink megtervezésekor ügyfeeink foyamatainak hatékonyabbá

Részletesebben

3. melléklet a 2015. évi XLII. törvényhez ADATLAP a hivatásos szolgálati viszonyt létesít őszemély kifogástalan életvitele ellen őrzéséhez

3. melléklet a 2015. évi XLII. törvényhez ADATLAP a hivatásos szolgálati viszonyt létesít őszemély kifogástalan életvitele ellen őrzéséhez 3. meéket a 2015. évi XLII. törvényhez ADATLAP a hivatásos szogáati viszonyt étesít őszeméy kifogástaan éetvitee een őrzéséhez Csaádi neve: Utóneve: E őz őneve (szüetési név): Szüetési heye (heység, ország,

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROSX.KERÜLETKÖBÁNYAIÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

BUDAPESTFŐVÁROSX.KERÜLETKÖBÁNYAIÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV BUDAPESTFŐVÁROSX.KERÜLETKÖBÁNYAIÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készüt a Kerüetfejesztés és Környezetvédem Bzottság 2015. január 21-én

Részletesebben

EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK

EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM KIADVÁNYA Fejes Zsuzsanna Saai János Soós Edit Tóth Judit (szerk.) Vájok Lászó Schengenre hangova 113. SZÁM EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK Kiadja a Magyar Köztársaság

Részletesebben

f (,j",--. szám ú előterjesztés

f (,j,--. szám ú előterjesztés f (,j",--. szám ú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Humánszogátatási Bizottság részére a Kőbányai Sportközpont 2014. évi szakmai tevékenységérő

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTES

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTES ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ; JELENTES az önkormányzatok pénzügyi gazdákodási heyzete értékeésének, és gazdákodása szabáyosságának - 2013. évben induó - eenőrzésérő Ujfeherto ' ' ' 14024 2014. január Áami Számvevőszék

Részletesebben

41 rl. szám ú előterjesztés

41 rl. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 41 rl. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest X., Hangár utcai sportteep hasznosításáró I. Tartami összefogaó

Részletesebben

ÉVÉRTÉKELÉS KÖLTSÉGVETÉS 2017 LÉKHORGÁSZAT JANUÁR FEBRUÁR IV. évfolyam 1. szám

ÉVÉRTÉKELÉS KÖLTSÉGVETÉS 2017 LÉKHORGÁSZAT JANUÁR FEBRUÁR IV. évfolyam 1. szám ÉVÉRTÉKELÉS KÖLTSÉGVETÉS 2017 LÉKHORGÁSZAT 2017. JANUÁR FEBRUÁR IV. évfoyam 1. szám ÖNKORMÁNYZAT 2017. január február Lassan csordogá a vagyonmegosztási per 2 A Baatonakarattya és Baatonkenese közötti

Részletesebben

steremtés Török Marianna

steremtés Török Marianna Páyázatírás, forrásteremt steremtés Török Marianna Eérhet rhetőségek 1111 Budapest, Sztoczek u. 2. St. ép. I./117. (1) 463 1832 Török Marianna torok.marianna@infota.org Jegyzet, segédet Diák és eektronikus

Részletesebben

Adóreformok hatása a magyar gazdaságra egy általános egyensúlyi modellben 1

Adóreformok hatása a magyar gazdaságra egy általános egyensúlyi modellben 1 Adóreformok hatása a magyar gazdaságra egy átaános egyensúyi modeben Kivonat Benzúr Péter, MNB és CEU Kátay Gábor, MNB 200 szeptember A tanumány egy eegyszerűsített makromodet ismertet, ami akamas arra,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Melléklet: határozat

TÁJÉKOZTATÓ. Melléklet: határozat Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Pogármesteri Hivata Hatósági Iroda Építés-, Környezet-, és Közekedéshatósági Csoport 1102 Budapest, Szent Lászó tér 29. TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Duna-vögyi Környezetvédemi,

Részletesebben

I I I I I I I I I I I

I I I I I I I I I I I /.~1. BÉRET -ÜZEME TETÉS SZERZŐDÉS A Kunágota-Nagykamarás-Amáskamarás REGONÁS CSA TORNAMÚ RENDSZERRE MóDosrrÁSOKKAEGYSÉGES SZERKEZETBEN BÉRET - ÜZEMETETÉS SZERZŐDÉS KUNÁGOTA- NAGYKAMARÁS - AMÁSKAMARÁS

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készüt a Kuturáis, Oktatási és Sport Bizottság 2013. ápriis -én a Budapest Főváros

Részletesebben

Cj - számú előterjesztés

Cj - számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Cj - számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Református Tempom óomüvegabakainak feújításához nyújtott támogatás

Részletesebben

Minta árajánlat FluctuVent intelligens hővisszanyerős szellőzés kialakítására

Minta árajánlat FluctuVent intelligens hővisszanyerős szellőzés kialakítására Minta árajánat FuctuVent inteigens hővisszanyerős szeőzés kiaakítására Építt Heyszín Te E-mai Építész tervező Te E-mai Építő váakozó Te E-mai Tisztet Érdekődő! Debrecen 3 június 7 Árajánatunk a megkapott

Részletesebben