I. Bevezetés. Fentiek közül az alábbi témákat emeljük ki: 1. A vörös kereszt embléma jogtalan magyarországi használata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Bevezetés. Fentiek közül az alábbi témákat emeljük ki: 1. A vörös kereszt embléma jogtalan magyarországi használata"

Átírás

1 A nemzetközi humanitárius jog terjesztésével és érvényre juttatásával foglalkozó Nemzeti Tanácsadó Bizottság 2004-ben végzett tevékenységéről szóló jelentése I. Bevezetés A magyar Nemzeti Tanácsadó Bizottság (továbbiakban: Bizottság) alábbi jelentése összefoglalja az elmúlt év tevékenységét, és egyben tájékoztatni kívánja munkájáról azokat a minisztériumokat, amelyek képviselőt delegáltak a Bizottságba. A Bizottság a Vöröskereszt és Vörösfélhold XXVI. Konferenciájának ajánlására, a Kormány májusában elfogadott 2095/2000. (V.9.) határozata alapján működik.(1. sz. melléklet). Megalakulását követően rendszeresen jelentést állít össze éves tevékenységéről. II. A Bizottság összetétele A tárgyalt időszakban a Bizottság összetétele némileg változott: 2004-től, az Egészségügyi- Szociális és Családügyi Minisztérium átalakulása következtében a kettévált tárca képviselete az év végéig nem dőlt el. (A Bizottság jelenlegi összetételét a 2. sz. melléklet tartalmazza) III. A Bizottság tevékenysége A Bizottság 2004-ben öt alkalommal ülésezett, és a következő témákkal foglalkozott: - A vörös kereszt embléma védelme érdekében tett lépések - Az ISS (Nemzetközi Szociális Szolgálat) megkeresése gyámsági és nemzetközi gyermekelhelyezési ügyekben - A Vöröskereszt és Vörösfélhold 28. Nemzetközi Konferenciáján tett magyar vállalások teljesítésének ütemezése -- Az oktatás területen tett konferenciavállalás teljesítése A humanitárius jog felfedezése c. ICRC oktatási anyag bevezetése - Együttműködés a régió nemzeti tanácsadó bizottságaival - Tájékoztató a külföldi műveletekben résztvevő katonák nemzetközi jogi, és ezen belül humanitárius jogi felkészítéséről - A Nemzetközi Büntetőbírósággal kapcsolatos kérdések Fentiek közül az alábbi témákat emeljük ki: 1. A vörös kereszt embléma jogtalan magyarországi használata A tanácsadó bizottság 2004-ben tovább vizsgálta a vöröskeresztes embléma magyarországi védelmének kérdését. Megállapította, hogy az érvényes jogi szabályozás átmenetileg lehetővé teszi az embléma jogosulatlan használatával szembeni fellépést, a jogalkalmazó szervek azonban nem rendelkeznek az ehhez szükséges ismeretekkel. Ennek kiküszöbölésére a Bizottság elnöke levélben fordult a Belügyminisztérium illetékeseihez, és tájékoztatta a tárcát az átmeneti megoldásról (3. sz. melléklet). A Belügyminisztérium Jogi Főosztálya a kérdés tanulmányozása után a Bizottságnak februárjában küldte meg válaszát. A témával a Bizottság a jövőben is foglalkozni kíván. A Bizottság a Magyar Vöröskereszt számára ajánlást fogalmazott meg egy harmadik fél általi emblémahasználathoz szükséges engedélyeztetési eljárás kidolgozására. A Magyar 1

2 Vöröskereszt vállalta, hogy 2005-ben emblémavédelmi kampányt szervez, melynek első lépéseként új, népszerűsítő kiadványt jelentetett meg az embléma jogszerű használatáról, és a legjellemzőbb jogsértésekről. A Magyar Vöröskereszt köszöni a Honvédelmi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium képviselőinek a szöveg lektorálásában nyújtott segítségét. 2. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség tevékenysége A Honvédelmi Minisztérium képviselői a tanácsadó Bizottság ülésein rendszeresen beszámoltak a honvédelem területén végzett munkáról. Megítélésük szerint előrelépést jelent, hogy koncepcionális gondolkodás indult meg a nemzetközi humanitárius jog terjesztése, oktatása és ellenőrzése területén. A nemzetközi humanitárius jog (hadijog) terjesztése a. Oktatás A humanitárius jog tárgyköreit a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, és annak főiskolai karain különböző óraszámokban (15-30) oktatják, korábban kidolgozott és folyamatosan frissített tantárgyi programok, jegyzetek felhasználásával, a Jogtudományi és Politikaelméleti Tanszék jogtudományi szakcsoportja szervezésében. Az Egyetem és főiskolai kara oktatómunkájában és oktató anyagok elkészítésében a Honvédelmi Minisztérium jogászai is részt vesznek. A Katonai alapismeretek c. tárgy középiskolákban való oktatásának megvalósítása, a tankönyv kiadása folyamatban van, a jogszabályi feltételei adottak. Egyelőre 3 tanintézetben indult el a tantárgy oktatása, és további tanintézetek mutatnak érdeklődést. A tantárgy súlyát nagymértékben emelné, ha lehetőség nyílna a tankönyv mellé oktatási segédanyagot készíteni és felhasználni, ennek pusztán anyagi korlátai vannak. A humanitárius nemzetközi joggal a tankönyvben egy fejezet két órára lebontva foglalkozik, az oktatási segédanyagban ez részletesebb lenne. b. A kiképzésben történő érvényesítés A konkrét kiképzések, gyakorlások megszervezésében 2004-ben is a HM Honvéd Vezérkar Hadműveleti és Kiképzési Csoportfőnöksége (továbbiakban: Csoportfőnökség) végezte az éves tervezett munkát. A Magyar Honvédség rendelkezik a kiképzéshez szükséges bizonyos tananyagokkal, tansegédletekkel (oktatófilmek, CD-k), azok minőségi és mennyiségi fejlesztése, az interaktív számítógépes oktató eszközök és a szemléletes, írásos összefoglalók szélesebb körű elterjesztése azonban mindenképpen szükséges. A katonai megfigyelők és békefenntartó műveletekben résztvevők számára a célfelkészítések keretén belül kerül sor a jogterület aktuális kérdéseinek az ismertetésére (nemzetközi jog, humanitárius jog és a béketámogató műveletek joga). A szabályok jobb megértetésére különös figyelmet kell fordítani a konkrét jogalkalmazás érdekében. Az előző évekhez képest jelentős előrehaladás történt ezen a téren. Probléma, hogy továbbra sincs olyan intézményesített továbbképzés rendszeresítve a Magyar Honvédségben, amely nemzetközi jogi, hadijogi képzést is magában foglalná, a képzési rendszer mellett a hivatalos tananyag, valamint az elméleti és gyakorlati tudással egyaránt rendelkező oktató személyek hiánya továbbra is gondot okoz (pl.: a rendszeresített képzésekben a felkért előadókra van bízva az adott tárgykör). 2

3 Az eddigi békeműveletek jogalkalmazási tapasztalatai egyelőre nincsenek összegezve és elemezve (nincsen lessons learned rendszer az MH-ban), a hasznosítás ad hoc jellegű, így a joggal kapcsolatos felkészítési anyag is csak ad hoc módon alapulhat korábbi tapasztalatokon. c) Együttműködés A Csoportfőnökség évek óta kialakult munkakapcsolatot tart fenn az ICRC Budapesti Regionális Küldöttségével, különösen annak fegyveres erőkkel foglalkozó tanácsadójával. Indokolt, hogy a HM minisztériumi illetékes szervezetei és a Regionális Küldöttség között is szorosabb legyen az együttműködés. d) Az ismeretterjesztés és a humanitárius jog érvényesítése fontosabb idei eredményei Nagy nemzetközi elismerést kapott az afganisztáni ISAF misszióban szolgálatot teljesítő katona-egészségügyi személyzet tevékenysége. Elkészült és megjelent a Harcoljunk Jogszerűen című a Csoportfőnökség által az ICRC Regionális Küldöttségével együttműködésben - kiadott kézikönyv a fegyveres erők számára, valamint a Csoportfőnökség megküldte A hadviselés jogának alapjai és a Hadviselők viselkedési szabályai című az ICRC által kiadott - tájékoztató füzeteket az alárendelt szervezeteknek. e) További kérdések: - A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen korábban önálló jogtudományi tanszék működött, ennek keretében zajlott a humanitárius jog oktatása. A költségvetési és szervezési intézkedések, egyéb korlátok, valamint az oktatók fluktuációja kedvezőtlenül hatottak az oktatás hatékonyságára, az önálló Tanszék megszüntetése önmagában is negatív módon befolyásolja az oktatást. Gondot jelent a korszerű magyar nyelvű tananyag nehéz hozzáférhetősége. - A ZMNE tankönyvet kíván kiadni a fegyveres összeütközések jogáról, a nemzetközi humanitárius jog szabályairól. A felkért szerzők között találjuk Bizottságunk elnökét és három tagját is. 3. Nemzetközi humanitárius jogi szerződések és egyezmények hazai ratifikációja Ezeket a kérdéseket a tanácsadó Bizottság több ízben napirendre tűzte. A kulturális javak védelméről szóló évi Hágai Egyezmény II. jegyzőkönyvének ratifikálása A márciusától hatályos jegyzőkönyv ratifikálását mind az ICRC, mind az EU tagállamai szorgalmazzák. Jelenleg 22 részes állama van, köztük hat EU-tag. A hazai ratifikációs eljárás, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma hatáskörébe tartozik, már 2000-ben elindult. A folyamat azonban megrekedt, mert az Igazságügyi Minisztérium a Büntetőtörvénykönyv módosításával köti össze a ratifikációt a jegyzőkönyvben szereplő követelmények miatt. A gyorsabb megoldás érdekében levélváltásra került sor a Külügyminisztérium, az NKÖM és az Igazságügyi Minisztérium között. A ratifikálás lehetőségének tisztázása végett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ismét levélben fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz. Az IM pozitívan reagált a megkeresésre, és elkészült a kormány-előterjesztéstervezete a parlamenti megerősítéshez. 3

4 A Gyermekjogi Egyezmény fakultatív jegyzőkönyve (a gyermekek védelme fegyveres konfliktusban) ratifikálásának előmozdítása Az évi egyezmény évi jegyzőkönyvének ratifikálás időzítése folyamatban van, az előzetes tárcaközi egyeztetés megtörtént. Az Egyezményt ratifikáló államok többsége a jegyzőkönyvet is megerősítette. Az Egyesült Állomok, amely nem részese az Egyezménynek, a Jegyzőkönyvet időközben ratifikálta. 4. A humanitárius jog felfedezése c. tananyag bevezetése A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által kifejlesztett tananyag a középiskolás diákoknak szól. A világ több országában már sikerrel adaptálták a programot. A Vöröskereszt és Vörös Félhold XXVIII. Nemzetközi Konferenciáján az EU tagállamok kormányai és Vöröskereszt Nemzeti Társaságai vállalták, hogy bevezetik a közoktatásban ezt a tananyagot. A Bizottság illetékes tagja ez ügyben megkereste az illetékes tanügy-igazgatási főosztályvezetőt, Szentirmai Lászlót, aki érdeklődést mutatott a tananyag bevezetése iránt. Megvizsgálja, hogy miként lehet bevenni a középiskolai oktatásba. Az OM-ben egyelőre nem állnak rendelkezésre anyagi források. Az ICRC vállalta a fordítás elkészíttetését. 5. A Magyar Vöröskereszt terjesztési tevékenysége I. Kortársképzés Sikeresnek mondható a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kortársképzése, ami éves fiatalok egyhetes felkészítését jelenti. Tartalma: a Vöröskereszt története, a nemzetközi humanitárius jog, az emblémavédelem, a Magyar Vöröskereszt története, feladatai. Egy-egy témával 3-4 órát foglalkoznak. Az oktatás az ICRC által kidolgozott tananyag alapján történik. A képzést az előző években felkészített fiatal kortársképzők tartják. Az ICRC Regionális Képviselete minden alkalommal részt vesz a felkészítésben. A képzés végén a résztvevők vizsgát tesznek, amiről tanúsítványt kapnak. II. Képzés a bázisiskolákban 2001 óta rendszeresen folyik a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt bázisiskolái tanárelnökeinek felkészítő képzése. A tanárelnökök az iskolai eszmeterjesztéshez segédanyagokat kapnak. Jelenleg 85 bázisiskola működik országszerte. III.A Vöröskeresztes eszmeterjesztők képzése Saját munkatársak részére ötnapos eszmeterjesztési felkészítést tartanak, melynek eredményeképpen minden megyében lesz legalább egy képzett munkatárs, aki a megszerzett ismereteket tovább tudja adni fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Elkészült az ICRC eszmeterjesztési segédanyagának (Dissemination Support Material) magyar fordítása. Az interaktív oktatási anyag tartalmilag és módszertanilag is korszerű. A témában elmélyülni kívánók számára gazdag bibliográfiát tartalmaz. (Az aknák betiltása érdekében folytatott kampány, A nők és a háború, Gyermekkatonák, stb. témakörében). A képzési anyag fordítását az ICRC finanszírozta. 6. Részvétel rendezvényeken és nemzetközi konferenciákon a) A Honvédelmi Minisztérium személyi állományának eseti jogi felkészítése - az ICRC Budapesti Küldöttsége által évente felajánlott 3-5 napos (illetve esetenként 1-2 hetes) szemináriumokon, - a San Remo-i Humanitárius Jogi Nemzetközi Intézet tanfolyamain, 4

5 - a nemzeti katonai tanácsadók és az összekötők találkozóján, - a NATO SHAPE iskolájában (Oberammergau) 1 hetes jogi tanácsadói tanfolyamain, ahol több előadás foglalkozik a hadműveletek jogával, - törökországi békepartnerségi kiképző központ tanfolyamain. b) A Bizottság tagjainak részvétele rendezvényeken: március, Zürich, a Bizottság elnöke a nemzetközi humanitárius jogi ténymegállapító bizottság tagja, a ténymegállapító bizottság ülésén; május , Pozsony, a régió humanitárius jogi tanácsadó bizottságainak ülése (titkár és egy tag) november 9., Budapest részvétel a Friederich Born nemzetközi humanitárius jogesetmegoldó versenyen (elnök, titkár, a Bizottság tagjai) IV. A Bizottság ajánlásai 1. A humanitárius jog körébe tartozó nemzetközi vállalások hazai jogba átültetése és alkalmazhatósága érdekében további erőfeszítéseket kell tenni. A Bizottság javasolja, hogy a tárcák jogalkotási és munkaterveik összeállításakor e vállalásokat vegyék tekintetbe, különösen a nemzetközi büntetőjog és a kulturális értékek védelme érdekében. A Bizottság felhívja arra is a figyelmet, hogy mindezidáig nem került sor a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának kihirdetésére, ill. a vonatkozó végrehajtási jogszabályok megalkotására. 2. A vöröskeresztes mozgalom emblémájának hatékony védelme érdekében haladéktalanul gondoskodni kell a szabálysértési jog kiegészítéséről, továbbá annak következetes alkalmazásáról, az ügyintézők képzése, valamint a potenciális emblémasértők felvilágosítása útján. Ez utóbbi a Vöröskereszt tájékoztató kampánya révén segítendő elő. 3. A humanitárius jog közoktatási rendszerbe való beépítése a nemzeti alaptanterv áttekintését, valamint megfelelő források biztosítását igényli. Az ICRC által felkínált támogatás alapján a Bizottság szorgalmazza az oktatási tárca aktív közreműködését, hogy a fejlett és az emberi jogok mellett elkötelezett országokhoz hasonló ismeretátadás az iskolai rendszerű képzés keretében mielőbb megvalósuljon. 80 országban már része a tantervnek. 4. A nemzetközi katonai rendészeti és békefenntartó missziókban résztvevők számára a humanitárius jogi felkészítést megfelelő tan-és segédanyagok kialakításával kell biztosítani. Az eddigi jelentős erőfeszítésekért köszönet illeti a képzést szervezőket, de pályázati vagy egyéb források bevonásával a tananyagok korszerűsítését folytatni kell, tekintettel Magyarország megnövekedett részvételére az ilyen jellegű nemzetközi akciókban. Ehhez az érintett tárcáknak kell biztosítaniuk a szükséges anyagi és emberi forrásokat. 5. A Bizottság a Belügyminisztériumban, ill. a rendészeti és határőrségi területen folyó humanitárius jogi képzésről 2005-ben kér részletes tájékoztatást. Budapest, március 5

Az alábbi jelentés összefoglalja a Bizottság 2002. január és 2003. december között végzett tevékenységét.

Az alábbi jelentés összefoglalja a Bizottság 2002. január és 2003. december között végzett tevékenységét. A nemzetközi humanitárius jog terjesztésével és érvényre juttatásával foglalkozó Nemzeti Tanácsadó Bizottság 2002 január 2003 december között végzett tevékenységéről szóló jelentés I. Bevezetés A nemzetközi

Részletesebben

JELENTÉS A NEMZETKÖZI HUMANITÁRIUS JOG TERJESZTÉSÉVEL ÉS ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁVAL FOGLALKOZÓ NEMZETI TANÁCSADÓ BIZOTTSÁG 2006-BEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A NEMZETKÖZI HUMANITÁRIUS JOG TERJESZTÉSÉVEL ÉS ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁVAL FOGLALKOZÓ NEMZETI TANÁCSADÓ BIZOTTSÁG 2006-BEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A NEMZETKÖZI HUMANITÁRIUS JOG TERJESZTÉSÉVEL ÉS ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁVAL FOGLALKOZÓ NEMZETI TANÁCSADÓ BIZOTTSÁG 2006-BEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. Bevezetés A magyar Nemzeti Tanácsadó Bizottság

Részletesebben

I. Bevezetés. II. A Bizottság megalakulásának előzményei

I. Bevezetés. II. A Bizottság megalakulásának előzményei A nemzetközi humanitárius jog terjesztésével és érvényre juttatásával foglalkozó Nemzeti Tanácsadó Bizottság 1999 január 2001 december között végzett tevékenységéről szóló jelentés I. Bevezetés A magyar

Részletesebben

JELENTÉS A NEMZETKÖZI HUMANITÁRIUS JOG TERJESZTÉSÉVEL ÉS ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁVAL FOGLALKOZÓ NEMZETI TANÁCSADÓ BIZOTTSÁG 2008-BAN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A NEMZETKÖZI HUMANITÁRIUS JOG TERJESZTÉSÉVEL ÉS ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁVAL FOGLALKOZÓ NEMZETI TANÁCSADÓ BIZOTTSÁG 2008-BAN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A NEMZETKÖZI HUMANITÁRIUS JOG TERJESZTÉSÉVEL ÉS ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁVAL FOGLALKOZÓ NEMZETI TANÁCSADÓ BIZOTTSÁG 2008-BAN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. Bevezetés A magyar Nemzeti Tanácsadó Bizottság

Részletesebben

Fentiek közül az alábbi témákat emeljük ki: 1. A vörös kereszt embléma jogosulatlan magyarországi használata

Fentiek közül az alábbi témákat emeljük ki: 1. A vörös kereszt embléma jogosulatlan magyarországi használata I. Bevezetés A nemzetközi humanitárius jog terjesztésével és érvényre juttatásával foglalkozó Nemzeti Tanácsadó Bizottság 2005-ben végzett tevékenységéről szóló jelentése A magyar Nemzeti Tanácsadó Bizottság

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

2. Az Egyezmény eredeti angol nyelvû szövege és hivatalos magyar nyelvû fordítása a következõ:

2. Az Egyezmény eredeti angol nyelvû szövege és hivatalos magyar nyelvû fordítása a következõ: 2001. évi XXVII. Törvény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekrõl szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1999. évi 87. ülésszakán elfogadott 182.

Részletesebben

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987) Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.

Részletesebben

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY. MANS munkacsoportok összesített ütemterve

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY. MANS munkacsoportok összesített ütemterve HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY MANS munkacsoportok összesített ütemterve MUNKACSOPORT 2005. NOVEMBER 2005. DECEMBER 2005. JANUÁR Szakmai Feladat: A kiválasztási rendszerre

Részletesebben

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról

Részletesebben

A KatonaSuli program eddigi eredményei

A KatonaSuli program eddigi eredményei A KatonaSuli program eddigi eredményei Bevezetés A KatonaSuli program két iskolarendszerű eleme a felsőoktatásban oktatott Honvédelmi alapismeretek egy féléves, választható, 3 kredites tantárgy, valamint

Részletesebben

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Back András 1 I. A Közszolgálati

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN

elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN Vörös Miklós Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Távoktatási Koordinációs Központ AKI MA HOMOKBA DUGJA A FEJÉT, HOLNAP CSIKORGATJA

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE ának módosító határozataival)1-2007 -

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) 1

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) 1 Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog 2014. tavasz Lattmann Tamás ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi jogi tanszék Nemzetközi jog tagolása a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló 1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

TÁVOKTATÁS, ELEKTRONIKUS OKTATÁS A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN

TÁVOKTATÁS, ELEKTRONIKUS OKTATÁS A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN TÁVOKTATÁS, ELEKTRONIKUS OKTATÁS A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN Vörös Miklós Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MOTTÓ NEM HANEM A AZ, LEGNAGYOBB, HANEM AZ, AKI A KIHÍVÁSOKRA NEM A LEGOKOSABB, A NEM A LEGSZEBB

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről Budapest, 2007. május

Részletesebben

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A magyar külpolitika aktuális kérdései Bába Iván Nemzeti Közszolgálati Egyetem Postacím: 1581 Budapest, Pf.: 15.

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

STRATÉGIA ÉS TAKTIKA: KATONÁK AZ elearning (HARC)MEZŐN. Dr. Vörös Miklós Felnőttképzési és Távoktatási Központ

STRATÉGIA ÉS TAKTIKA: KATONÁK AZ elearning (HARC)MEZŐN. Dr. Vörös Miklós Felnőttképzési és Távoktatási Központ STRATÉGIA ÉS TAKTIKA: KATONÁK AZ elearning (HARC)MEZŐN Dr. Vörös Miklós Felnőttképzési és Távoktatási Központ NE FÉLJÜNK NAGYOT LÉPNI, HA EZ TŰNIK SZÜKSÉGESNEK. KÉT KIS UGRÁSSAL NEM JUTUNK ÁT A SZAKADÉKON.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról

törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról Új változat a T/57 helyett 4n1v.3? 3Y T ~ G4 2006 MAJ 3 0. T/.... számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról Budapest, 2006. május 2006. évi... törvény a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Módszertani program a megújuló energiák témakörben

Módszertani program a megújuló energiák témakörben Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar Módszertani program a megújuló energiák témakörben Készítette: Tóth Szilvia tanszéki munkatárs Környezeti nevelés helyzete a magyar közoktatásban 2001 Kerettanterv

Részletesebben

IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON. Iparbiztonsági szakértői napok

IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON. Iparbiztonsági szakértői napok IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. KÁTAI-URBÁN Lajos tű. alezredes, PhD egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági szakértői napok Visegrád,

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 22. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)

Részletesebben

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog. Alkalmazási kör. 2013. tavasz

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog. Alkalmazási kör. 2013. tavasz Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog 2013. tavasz Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Nemzetközi jog tagolása a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban ius ad bellum (háborúhoz

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21.

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21. Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről Budapest, 2016. január 21. A feladat 2011. évi CXC. törvény 19. (2) Pedagógiai-szakmai szolgáltatás a) a pedagógiai értékelés, b) a szaktanácsadás, tantárgygondozás,

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű vezérőrnagy egyetemi tanár, intézetigazgató BM OKF Budapest, 2014. 03. 10. Legyen a hallgatónk! Nemzeti

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

A tantárgy címe: Nemzetközi jog II. gyakorlat. Tantárgyfelelős: Dr. Sziebig Orsolya Johanna, tanársegéd Dr. Hárs András, tudományos segédmunkatárs

A tantárgy címe: Nemzetközi jog II. gyakorlat. Tantárgyfelelős: Dr. Sziebig Orsolya Johanna, tanársegéd Dr. Hárs András, tudományos segédmunkatárs A tantárgy címe: Nemzetközi jog II. gyakorlat Tantárgyfelelős: Dr. Sziebig Orsolya Johanna, tanársegéd Dr. Hárs András, tudományos segédmunkatárs A tantárgy célja / tantárgyleírás: A nemzetközi jog II.

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

INTERNET ALAPÚ TÁVOKTATÁSI RENDSZER A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN. Vörös Miklós Távoktatási Koordinációs Központ

INTERNET ALAPÚ TÁVOKTATÁSI RENDSZER A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN. Vörös Miklós Távoktatási Koordinációs Központ ORACLE ilearning INTERNET ALAPÚ TÁVOKTATÁSI RENDSZER A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN Vörös Miklós Távoktatási Koordinációs Központ AKI MA HOMOKBA DUGJA A FEJÉT, HOLNAP CSIKORGATJA A FOGÁT. 2 AMIRŐL

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Humanitarius település elnyeréséről szóló pályázati felhívás

ELŐTERJESZTÉS. A Humanitarius település elnyeréséről szóló pályázati felhívás Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/242, 244 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Humanitarius település

Részletesebben

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások Tájékoztató közlemény a személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírásokról, továbbá az adatkezelőket, illetve adatfeldolgozókat terhelő bejelentési kötelezettségek teljesítéséről A személyes

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

114. sz. Egyezmény. a tengeri halászok munkaszerződésének pontjairól

114. sz. Egyezmény. a tengeri halászok munkaszerződésének pontjairól 114. sz. Egyezmény a tengeri halászok munkaszerződésének pontjairól A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe,

Részletesebben

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december

Részletesebben

A Társulat felmérése az iskolai tananyagról. Előzmények, eredmények, javaslat

A Társulat felmérése az iskolai tananyagról. Előzmények, eredmények, javaslat A Társulat felmérése az iskolai tananyagról Előzmények, eredmények, javaslat Előzmények Az ismertető fő részei Miért tanítunk fizikát? A felmérés előtörténete, megszervezése, lebonyolítása A felmérés célja

Részletesebben

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Nemzeti Közszolgálati Egyetem 1. Jogelőd intézmények - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006 JANUÁR 26-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006 JANUÁR 26-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 2-140/2006. TÁRGY: A PÉCS EKF-2010 PROGRAM IRÁNYÍTÁSI SZERKEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA ÉS I. NEGYEDÉVES RENDEZVÉNYEINEK FINANSZÍROZÁSA MELLÉKLET: 2 DB E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22.

KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22. KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22. A Közép-európai Rendőrakadémia résztvevő minisztériumai tekintettel a Közép- Európában lezajlott társadalmi, politikai és társadalmi fejleményekre, amelyek Európa államainak

Részletesebben

A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében.

A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. Dr. Czank László ny. alezredes 1 : A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. 1 NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Át-és Továbbképző Központ főelőadó

Részletesebben

Biztonságpolitika és válságkezelés

Biztonságpolitika és válságkezelés Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban Biztonságpolitika és válságkezelés 2013. szeptember 26. STEFÁNIA PALOTA MEGNYITÓ Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes NKE NIT tanszékvezető egyetemi

Részletesebben

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása Melléklet a /2007. (..) HM rendelethez A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az államtitkár közvetlen irányítása alatt működő

Részletesebben

2140/2008. (X. 15.) Korm. határozat a 2008 2010. évekre szóló Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiához kapcsolódó intézkedési tervről

2140/2008. (X. 15.) Korm. határozat a 2008 2010. évekre szóló Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiához kapcsolódó intézkedési tervről 2140/2008. (X. 15.) Korm. határozat a 2008 2010. évekre szóló Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiához kapcsolódó intézkedési tervről Az Új rend és szabadság programban megfogalmazott célok megvalósítása,

Részletesebben

A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Jászberény 2013.

A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Jászberény 2013. A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Jászberény 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 8.oldal 1.1 Jellemző adatok 8.oldal 1.2 Az iskola

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben

Részletesebben

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Fejlesztési Bizottság 21.8.2012 2011/0461(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! Tárgy: az Oktatási és Kulturális Minisztérium szolgálati titokkörének megállapításáról Budapest, 2007. február 2 Az államtitkoktól és szolgálati titkokról

Részletesebben

Iskolai végzettség / tanulmányok:

Iskolai végzettség / tanulmányok: Név: Dr. Lakatos László János Beosztás: ny. egyetemi oktató Besorolás: habilitált egyetemi docens, c. egyetemi tanár, c. főiskolai tanár Viselt rendfokozat: ny. okleveles mérnök vezérőrnagy Születési idő:

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TI SZT ELT HALLGATÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlása kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

182. sz. Egyezmény. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről

182. sz. Egyezmény. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről 182. sz. Egyezmény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 34. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1. sz. példány A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE Szenátusának

Részletesebben

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről 187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.

Részletesebben

Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról

Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról Heves Megyei Polgárör Szervezetek Szövetsége Oktatási Munka Bizottsága Beszámoló az Oktatási Munka Bizottság 2014. évi munkájáról A Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 2013.február 23-án keltezett

Részletesebben

Magyar joganyagok évi 13. törvényerejű rendelet - a fizetett tanulmányi szaba 2. oldal 1. Cikk A jelen egyezmény szempontjából a fizetett tanu

Magyar joganyagok évi 13. törvényerejű rendelet - a fizetett tanulmányi szaba 2. oldal 1. Cikk A jelen egyezmény szempontjából a fizetett tanu Magyar joganyagok - 1976. évi 13. törvényerejű rendelet - a fizetett tanulmányi szaba 1. oldal 1976. évi 13. törvényerejű rendelet a fizetett tanulmányi szabadságról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 68. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE augusztus 27., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 68. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE augusztus 27., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. augusztus 27., péntek 68. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 82/2010. (VIII. 27.) HM utasítás a Honvédelmi Minisztérium szervezeti

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Szaktanácsadási folyamat szabályozása ME/75-03

Szaktanácsadási folyamat szabályozása ME/75-03 D E B R E C E N I E G Y E T E M Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 2. kiadás Hatályba léptetve: 2010. május 05. Készítette: Jóváhagyta

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal

Részletesebben

149. sz. Egyezmény. a betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről

149. sz. Egyezmény. a betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről 149. sz. Egyezmény a betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa

Részletesebben

UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Világörökség Szakbizottsága. Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest

UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Világörökség Szakbizottsága. Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest 2014. január 14. 2014. március 11. 2014. április 29. 2014. június 10. DÖNTÉSEK KÖNYVE Bizottsági ülés 2014. január 14. A napirend

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete AZ OKTATÁS-MÓDSZERTANI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST 2015

Részletesebben

Budapest, június

Budapest, június Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter Nemzeti Fejlesztési Miniszter KIM/ / /2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. június 17-én ELŐTERJESZTÉS az állami

Részletesebben

ÉLET ÚTON. Berta Tamás. KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Berta Tamás

ÉLET ÚTON. Berta Tamás. KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Berta Tamás ÉLET ÚTON KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Előzmények NFM Járművezető képzés megújítása KTI Feltáró vizsgálatok A közlekedésre nevelés megvalósulásának vizsgálata az általános iskolákban

Részletesebben

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 21. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára

TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára Budapest, 2014. október Tisztelt Oktató Kolléga! A Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,

Részletesebben

Összefoglaló beszámoló Észak-magyarországi régió

Összefoglaló beszámoló Észak-magyarországi régió Összefoglaló beszámoló Észak-magyarországi régió DEPURE PROJEKT Regionális közigazgatási klaszter létrehozásának lehetőségei MISKOLCI EGYETEM Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet Miskolc, 2006. október

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés) Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn, 10 óra 09 perckor kezdődően,

Részletesebben

172. sz. Egyezmény. a szállodákban, éttermekben és hasonló létesítményekben irányadó munkafeltételekről

172. sz. Egyezmény. a szállodákban, éttermekben és hasonló létesítményekben irányadó munkafeltételekről 172. sz. Egyezmény a szállodákban, éttermekben és hasonló létesítményekben irányadó munkafeltételekről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

I. HONVÉD KADÉT, IGAZGATÁSI ÜGYKEZELŐ ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

I. HONVÉD KADÉT, IGAZGATÁSI ÜGYKEZELŐ ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 11/2017 (VIII 31) HM rendelet vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 19/2012 (VIII 28) HM rendelet módosításáról Hatályos: 20170901-től I HONVÉD KADÉT, IGAZGATÁSI ÜGYKEZELŐ ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI

Részletesebben