A társasház belső udvarában, a beruházás keretében zöld kert valósult meg.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A társasház belső udvarában, a beruházás keretében zöld kert valósult meg."

Átírás

1 Műszaki leírás Alkalmazott anyagok és szerkezetek Budapest, Ürömi utca 37. Elhelyezkedés: Az Ürömi utca a II. kerületben, a város egyik igen frekventált területén, a Rózsadomb lábánál található. A telek a Kolosy tér közelében, a Szépvölgyi út - Ürömi utca - Felhévízi út - Felhévízi köz által határolt tömbben helyezkedik el,- az épülettől néhány utcányira pedig már ott hömpölyög a Duna. A közeli villamos, busz, akár HÉV járatokkal néhány perc alatt eljuthatunk a Moszkva térre, vagy a Batthyány térre, de nem kell hozzá még egy negyed óra sem, hogy kerékpárral, akár gyalogosan is már a Rózsadomb erdeinek zöld lombkoronája alatt kerekezhessünk, sétálhassunk. Az Ürömi utca 37. szám alatti ingatlanon, két épülettömbben, három szintben 15 lakást és 1 üzlethelyiséget építettünk, illetve a terepszint alatti pinceszinten 16 személygépkocsi elhelyezése biztosított. A telek hossztengelye kelet-nyugati irányú, azonban déli irányban szűkül, ezért a belső udvart észak felé tájoltuk,- így az oda nyíló lakások kelet- nyugati tájolásúak. Az épület egyszerű tömegformálású. Az utca és a köz felé az alacsonyabb építmény, és padlómagasság miatt földszint - emelet-és tetőtér beépítésű, az udvar felé - a szabályozásnak köszönhetően itt magasabb lehetett a Társasház - a legfelső szint is jól beépíthető. A tetőtér lakásai nagyobb méretűek, jól kihasználható tetőterasz kapcsolódik hozzájuk, de természetesen a lakások döntő többségéhez tartozik erkély, illetve terasz. A társasház belső udvarában, a beruházás keretében zöld kert valósult meg. Építészet, statika: Alapozás, pince: Az épület alatt összefüggő mélygarázs épült, ahol elegendő számú parkolóhelyet biztosítottunk minden lakáshoz. Az épület alapozása rugalmasan ágyazott, cm vastag, vízzáró vasbeton lemezalap. Ennek a megoldásnak az előnye az, hogy az épületek alatti vasbeton "tálca" kizárja az egyenlőtlen süllyedések lehetőségét, illetve kiegészítő vízszigetelésre nincs szükség. Teherhordó szerkezetek: Az épület monolit vasbeton pillérvázas szerkezetű, - a monolit vasbeton liftakna, a lépcsőházi, a homlokzati merevítő falak és pillérek továbbnövelik az épület állékonyságát. A födémek monolit vasbeton síkfödémek. Ennek a szerkezeti megoldásnak az az előnye, hogy a nagy tömegű födémszerkezet kiváló léghang gátlással rendelkezik. A tetőtéri beépítés felett vasbeton födém készült, így a tetőtéri lakások hőtechnikailag is teljes értékűek.

2 Falazatok: A falazatok egységesen a POROTHERM rendszer különböző elemeiből készültek. A külső térelhatároló falakat, a vasbeton teherhorhó falpillérek között 30 cm vtg. N+F típusú POROTHERM hőszigetelő téglából építettük. A belső lakáselválasztó falak 30 cm-es POROTHERM hang gátló téglából, a folyosó falak POROTHERM 24 hang gátló téglából, a belső válaszfalak 10 cm-es kerámia válaszfallapokból, a strang elfalazások 12 cm-es, a hangot jól szigetelő kisméretű téglából készültek. A belső falazatokat kétoldalt vakoltuk. Az összes külső falszerkezet, a rajta lévő hőszigeteléssel kielégíti a hatályos hőtechnikai szabvány előírásait. Aljzatok: A födémszerkezeteken - a 4 cm-es lépéshangszigetelő réteg felett - átlag 6 cm vastagságú cement esztrich aljzat készült. Tetőszerkezet, tetőfedés: A tetőszerkezet faanyagát láng és gombamentesítő anyaggal kezeltük, a magastetőt kiszellőztettük. A zárófödém egyes részein egyenes rétegrendű lapostető készült. Az épület más részei magastetős kialakításúak,- ez a felület Bramac antik protector héjalást kapott, illetve készült még 2-2,5 % lejtésű lapostető is, 1 rtg. PROTAN csapadékvíz elleni szigeteléssel. A kis hajlású tetőrészeken, párkányokon és konzolokon Prefa alumínium lemezfedés került beépítésre. A cserépfedés alatt szálerősítéses műanyag fólia másodlagos vízszigetelés készült. Bádogos szerkezetek: A tető bádogos munkái és a homlokzati lefolyócsövek Prefa alumínium lemezből készültek. A műanyag nyílászárókhoz kapcsolódó párkányok, a belső udvar felöli oldalon, az ablakokhoz hasonló színben, porszórt lemezből készültek. Vízszigetelések: A teremgarázs vasbeton padló szerkezete (lemez alap) és az oldalhatároló résfalak vízzáró betonból készültek, ezért külön talajnedvesség elleni szigetelésre nincs szükség. A vasbeton lemezalap és a falak találkozásánál képződő munkahézagba speciális műgumi szalag került beépítésre, mely tökéletes vízzárást biztosít. Az erkélyek padló szerkezetében, a fürdőszobák padlójában kent szigetelés készült. A teremgarázs felett és a teraszokon 2 rétegű bitumenes vastaglemez csapadékvíz elleni szigetelés készült. Hőszigetelések: A lapostetőkre min. 15 cm vastag, lejtésben felrakott ESP hőszigetelés került. A teraszok alsó síkján 5 cm-es, oldalán 2 cm-es ESP hőszigetelés készült. A homlokzati vasbeton szerkezetekre 5 cm-es kiegészítő hőszigetelő táblák kerültek elhelyezésre, míg

3 végül az egész homlokzatra egy 7 cm vastag hőszigetelő bevonati rendszer került, üvegszövet erősítésű vékonyvakolattal. A szigetelő lemezek alkalmazott vastagsága hőtechnikai számítás eredménye, így az összes szerkezet megfelel az érvényes hőtechnikai szabvány előírásainak. Hangszigetelések: A lift és a szomszédos lakások falszerkezetei közé min. 5 cm vtg., 80 kg/m3 testsűrűségű hangszigetelést építettünk be. A lépcsőkarokat a monolit falszerkezetektől függetlenítettük, és a statikus terv szerint, csak a pihenőket kötöttük be a falba. A lakások, és a közös közlekedő terek padlószerkezeteibe 2 réteg 22/20-as, a pihenőknél, és a földszinten 32/30-as URSA üveggyapot, lépésálló, úsztatott hangszigetelés készült. A teraszoknál, az aljzatbeton alá cm EPS lejtésbe vágott hőszigetelés került. Vakolatok, lábazatok: A teljes belső vakolás gépi vakolással készült. A vakolás megkezdése előtt a vakolandó felületek éleire horganyzott acéllemez élvédőket helyeztünk el, ezzel biztosítva a sarkok sérthetetlenségét. A sík vasbeton födémek alsó felületére speciális glettelés került. Külső nyílászárók: Az ablakok, erkélyajtók korszerű műanyag GELAN 8000 típusú, 6 légkamrás, lekerekített, kívül arany barnára színezett profilrendszerből készültek, mm-es hőszigetelő üvegezéssel ("u"= 1,1 W/m2K). Ezek a nyílászárók gyakorlatilag légzáróak, ezért lakóhelyiségekként, valamelyik nyíló szárnyba 1 db automata hidrosztatikus résszellőző került beépítésre. A rejtett tokos, hőszigetelt alumínium redőnyök is barnára színezettek. A földszinti portálok és a főbejárati ajtó szintén műanyag profilból készültek. A tetősíkba helyezett ablakok VELUX típusúak. Az Ürömi utcai nyílászárók mindegyike egyúttal hangszigetelt is,- ezek az ablakok mm-es üvegezéssel készültek. A Hörmann típusú ipari garázskapuk távirányítóval, automatikusan működtethetőek. Lakatos szerkezetek, korlátok: Az erkélyek korlátai és a lépcsőházi korlátok egyedi lakatos szerkezetek, porszórt felülettel. Lakásbejárati ajtók: Minden lakásbejárati ajtó MABISZ minősítésű, min. 37 db hanggátlású, 3 ponton záródó, cilinderbetétes zárral ellátott ajtólappal, automata küszöbbel és mázolt acéltokkal rendelkezik. Belső ajtók: A lakásokba lyukfuratolt, német, MORALT típusú, CPL bevonatú, bükk színű belső nyílászárókat építettünk be,- az ajtólapok és hozzájuk tartozó tokok utólag kerülnek elhelyezésre.

4 A kilincs: EXCELL ATLAS típusú rozsdamentes, króm-nikkel kilincs, rozettás kivitelben. Közösségi terek belső ajtói: A teremgarázs-lépcsőház közötti ajtók - az előírásoknak megfelelően T60-as, tűzgátló acél ajtók, fehér színű felületképzéssel. A közösségi terek ajtói szintén acél betétes, T30-as, tűzgátló gyári ajtók. Hidegburkolatok: A fürdőszobákban 2,0-2,2 m, a WC-ben 2,0-2,2 m magasságig ( a burkolatkiosztástól függően ) I. osztályú Zalakerámia gyártmányú, ragasztott fali csempe burkolat készült. A fürdőszoba és WC padlójára, a falburkolatokéhoz stílusban igazodó mázas kerámia került. A konyhában a konyhabútor alsó- és felső része között (0,85-1,45 m magasságig) I. osztályú Zalakerámia gyártmányú, ragasztott fali csempe burkolatból készül, melyet a vásárlás pillanatában lehet kiválasztani. A konyhák és az előszobák padlójára I. osztályú, spanyol gyártmányú, mázas lapburkolat került. Az oldalfalak kiálló sarkait fehér műanyag élvédővel zártuk. A csempék és padlólapok burkolása hálós kiosztásban történt. A lépcsőházakban, közös helyiségekben és teraszokon egységesen gress lapburkolat készült. Melegburkolatok: A lakóhelyiségekben BEFAG típ.,14 mm vastag, klikkes, natúr bükk szalagparketta burkolat készült. A parkettához 4 cm magas szegélyléc tartozik. A hideg- és melegburkolati váltásnál alu. eloxált burkolatváltó profil került elhelyezésre (küszöb nem készült). Felületképzések: A lakásokban a glettelt falakra, és a mennyezetre fehér színű diszperziós falfestés került. A közösségi területek oldalfala szintén fehér színű felületképzést kap. Beépített bútorok: A lakások alapfelszereltségébe nem tartozik beépített bútor, konyhabútor, konyhagépek. Csatornázás: Az épület egészében kemény PVC cső (vagy vele azonos műszaki színvonalú) szennyvízvezeték rendszer készült, az emeleteken aknákban, a pincében a mennyezet alatt vezetve. Az épületen belül a szennyvíz és a csapadékvíz külön rendszert képez, csak a pince szinten, a bekötésnél kerültek egyesítésre. A pincei szennyvíz olaj- és homokfogón keresztül, átemelő segítségével jut a közcsatorna hálózatba. Minden lakásban kialakításra került a mosógép víz- és szennyvíz oldali csatlakozása, szabványos HL szifon segítségével.

5 A fürdőszobákban padlóösszefolyó nem készült. Vízellátás: A vízhálózat alap- és felszálló vezetékeinek anyaga hg. acélcső, az ágvezetékek anyaga kemény REHAU típusú polietilén cső gégecsőbe húzva. A fehér színű fajansz szaniterek (mosdók, kézmosók, WC csészék - az alaprajz szerinti elrendezésben) az "KERAMAG" típusú termékcsalád elemei. A Grohe WC tartályok a falba rejtve kerültek beépítésre, a falon kívül csupán az öblítő szelep nagyméretű nyomólapja látható. A WC-k falra szerelt, úgynevezett "konzolos" kialakításúak, ez a megoldás nagyban megkönnyíti a padlóburkolat könnyű takarítását. A mosdók és kézmosók falra szerelt kivitelűek. A mosógépekhez külön csatlakozásokat építettünk ki. A fürdőkádak akril bevonatúak, fali csapteleppel, flexibilis tömlős zuhanyfejjel. A csaptelepek a HANSGROHE csaptelep család kerámiabetétes, egykaros (keverő szelepes) elemei. A lakások melegvízét a pincében elhelyezett kazánok biztosítják, szivattyúk és cirkulációs hálózat segítségével. A lakásokhoz önálló hideg- és melegvíz mérés van biztosítva. A vízmérők a hőmennyiségmérőkkel közösen a lakások előtti közlekedőkben, lakásonként külön szekrényben kerültek elhelyezésre. Fűtés, hűtés: A lakások hőenergiáját a kazánházba telepített 2 darab energiatakarékos VIESSMANN VITODENS 300 típusú, kondenzációs, automatikus üzemű,központi gázkazán biztosítja. Az előremenő fűtési hálózat, külső hőmérsékletről vezérelt szabályzást kapott. A lakásokban kétcsöves radiátoros fűtési rendszer készült, a padlóban vezetett műanyag vezetékekkel. A lakóhelyiségekben fehér színű DUNAFERR acéllemez radiátorok alsó kiállással, fürdőszobákban Betatherm törülközőszárítós csőradiátorok kerültek beépítésre,- ezek mindegyike - a külön szabályozhatóságot biztosító - termosztatikus szelepfejeket kapott. Az egyes lakások hőmennyiségmérői szintén a folyosói szekrényekben kerültek elhelyezésre. A két tetőtéri lakás klímatizálása (hűtése) a későbbiek során a tulajdonosok által megoldható,- ennek megkönnyítésére annak alapcsövezési munkálatai beletartoznak ezen lakások alapfelszereltségébe. Az értékesítési rajzokon és a gépész terveken jelölt "klíma helye" a tervezők által feltételezett opcionált helyek, a lakás klimatizálási lehetőségére utalnak. A klíma kültéri egységeket az erkélyek, teraszok "rejtett" helyein lehet elhelyezni, egyéb, a homlokzaton történő elhelyezéshez hatósági egyeztetés szükséges.( a munka építési engedély köteles!) Gázellátás: Gázellátást csak a HMV termelő és fűtési szabályozó blokkokkal rendelkező központi kazán kap.

6 Szellőzés: A belső terű fürdők, a WC- k és a háztartási helyiségek részére mesterséges elszívás került kialakításra. Az elszívó ventilátorok a villanykapcsolóról üzemelnek. A konyhai kamraszekrények részére DIN 100 mm-es tányérszelepet biztosítottunk, a mellékcsatornás gravitációs gyűjtő aknára csatlakoztatva. A tulajdonosok által beépítésre kerülő konyhai páraelszívók ( max. 150 m3/h teljesítmény) részére DN100 mm-es csatlakozást biztosítunk a konyhai falsíkon, melyek a mellékcsatornás gravitációs gyűjtő kürtőre kapcsolódnak. A beépítésre kerülő szagelszívó rácsatlakozásnál, az akna falazattal egyenértékű minősített tűzcsappantyút is be kell építeni. A teremgarázsok szellőzését CO érzékelők által vezérelt ventilátorok biztosítják. Felvonó: Vasbeton aknában 1 db 450kg-os, 6 személyes SCHINDLER típusú lift került beépítésre. Elektromosság, erősáramú rendszer: A lakásokban rendelkezésre álló mért csatlakozás 3 x 16 A. A teljes elektromos hálózat falban szerelt védőcsövekbe húzott rézvezetékekkel készült, megfelelő biztonsági földeléssel. A nappaliban 4-5 db, a szobákban 3-4 db, a félszobában 3 db, a konyhában 2*2 db a pult felett, a fürdőben 2 db dugalj került kialakításra. A konyhában ezen kívül még külön dugalj készült a hűtő és a szagelszívó részére, valamint 1 db dugalj a pult alatt is kialakításra került. A lakásokban LEGRAND VALENA (vagy vele azonos műszaki színvonalú) szerelvények kerültek elhelyezésre. A lakások világítótestei nem tartoznak a lakások alapfelszereltségébe, természetesen a hozzájuk tartozó vezetékezés elkészült. Az erkélyek lámpatestei egységesen elkészültek. A beépítésre kerülő elektromos tűzhelyek részére háromfázisú csatlakozási lehetőség van biztosítva. Az egyes lakások elektromos mérőórái, a földszinten kialakított mérőszekrényben kerültek elhelyezésre. A közösségi területeken, jellegüknek megfelelő, és védettségű lámpatesteket szereltünk. A lépcsőházban és a közös terekben általában nyomógombos vezérlésű - a lift előterekben és a főbejáratnál ezt mozgásérzékelő is kiegészíti automata világítás készült. Elektromosság, gyengeáramú rendszerek: Telefonhálózat, TV hálózat A telefonhálózat és a központi TV hálózat részére a lakásokon belül védőcsövezés és vezetékezés készült. A lakószobákban és a nappaliban 1-1 telefon és TV csatlakozási végpont, az előszobában, vagy annak közelében 1 db telefon végpont került kiépítésre a LEGRAND VALENA (vagy vele azonos műszaki színvonalú) szerelvénnyel együtt. A telefonhálózat a Magyar Telekom hálózatépítési irányelvei szerinti kialakítással, a központi TV hálózat csillagpontos kábelezési struktúrával készült. A beruházó szándékában áll, hogy egy később kiválasztásra kerülő komplett telekommunikációs rendszert biztosító szolgáltatóval szerződést kössön a vezetékes

7 távközlési hálózat és létesítményeinek kiépítésére. A szolgáltatót az elektronikus hírközlési törvény rendelkezései figyelembe vételével egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtására vonatkozó előfizetői szerződéskötési kötelezettség terheli, erre irányuló előfizetői igény esetén. Riasztó hálózat A földszinti lakásokban törés, és mozgásérzékelővel kiépítettük a teljes riasztórendszert, az emeleti lakásokban, csak a bejárati ajtó nyitásérzékelőjének, ill. a tasztatúrának a csövezését készítettük el. Kaputelefon (beléptető rendszer): A lépcsőházi kapun - mely elektromos zárral is rendelkezik - történő bejutást felcsengetős, nyomógombos kaputelefon rendszer teszi lehetővé. A beléptetés (a kapuk nyitása) a lakásokból egyetlen gomb megnyomásával történik. Garázs A garázsok tiszta belmagassága az autók által használható területen: 2.00 m (a beállóhelyek végein gépész vezetékek miatt előfordulhat 1,90 m). Az utca, és a garázsszint között a gépkocsik szállítását autólifttel oldottuk meg. A közlekedő útvonalak méretezése a 175 cm (szélesség) * 470 cm (hossz) méretű személygépkocsira történt. Ennél nagyobb autóknál nehézségekre kell számítani (pl. nem egy íven fordulnak). A beállóhelyek 3 különböző típusra tagolhatóak a beálló autók méretét alapul véve: 9 db "A" típus: 4,70 m hosszig pl. VW Passat, Toyota Avensis, Ford Mondeo, Peugeot db "B" típus: 4,50 m hosszig pl. VW Golf, Toyota Corolla, Opel Astra, Peugeot db "C" típus: 3,00 m hosszig pl. Smart, Fiat 500 A lakások mérete A lakások belmagassága: 2.60 m Az építész alaprajz szerinti méretek nyers" méretek, a vakolatlan falak közötti távolságot jelentik. Az előtétfalak (1,20 m magasságig) beleszámítanak az alapterületbe. A lakások értékesítési területének számítási módja: az adott lakás kontúrján a határoló falakon belüli teljes terület, a pillérek és strangok nélkül. A vevői adásvételi szerződésekhez csatolt műszaki dokumentációk mérvadó sorrendje ellentmondás esetén: értékesítési tervlap, alkalmazott anyagok és szerkezetek leírása, kiviteli tervlapok, vevői változtatások általános feltételei, szintalaprajzok. A kerületi főépítészi előírások értelmében az épületre csak a társasház által meghatározott, egységes megjelenésű árnyékoló szerkezetek helyezhetők el.

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK"

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Lenhossék u. 11. szám alatti társasház ELHELYEZKEDÉS: A Lenhossék utca a több mint 24 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik

Részletesebben

SZAKI TARTALOM ELHELYEZKEDÉS: ÉPÍTÉSZET, STATIKA: Alapozás, pince: Teherhordó szerkezetek: Falazatok: Aljzatok: Tet fedés: Bádogos szerkezetek:

SZAKI TARTALOM ELHELYEZKEDÉS: ÉPÍTÉSZET, STATIKA: Alapozás, pince: Teherhordó szerkezetek: Falazatok: Aljzatok: Tet fedés: Bádogos szerkezetek: MŰSZAKI TARTALOM ELHELYEZKEDÉS: Mosonmagyaróvár egyik legszebb részén, a Kiserdőmellett elhelyezkedőterületen valósul meg a beruházás. Az épületet minden irányból természetes zöld közeg veszi körül. Telepítése

Részletesebben

PLATÁN HÁZ MŰSZAKI TARTALOM

PLATÁN HÁZ MŰSZAKI TARTALOM Origó házak Platán ház Kiserdő lakópark Bokréta 9 PLATÁN HÁZ MŰSZAKI TARTALOM ELHELYEZKEDÉS: Mosonmagyaróvár központjában, kiváló infrastruktúrával rendelkező területen valósul meg a beruházás. Az épületet

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK IRODÁK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK IRODÁK 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK IRODÁK Budapest, IX. Vaskapu u. 10-14. ELHELYEZKEDÉS: A Vaskapu utca a több mint 10 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik el. Az épülettől

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Dandár u. 25. ELHELYEZKEDÉS: A Dandár utca a több mint 10 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik el. Az épülettől kétutcányira

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Vaskapu u. 10-14. II. ütem D épület ELHELYEZKEDÉS: A Vaskapu utca a több mint 10 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Vaskapu u. 10-14. A-B-C épületek ELHELYEZKEDÉS: A Vaskapu utca a több mint 10 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ÉTTEREM

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ÉTTEREM 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ÉTTEREM Budapest, IX. Vaskapu u. 10-14. ELHELYEZKEDÉS: A Vaskapu utca a több mint 10 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik el. Az

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Vaskapu u. 10-14. II. ütem D épület ELHELYEZKEDÉS: A Vaskapu utca a több mint 10 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Páva utca Ferenc tér ÉPÍTÉSZET: Alapozás: Az épület háromszintes mélygarázsának oldalvédelme résfalas technológiával kerül megoldásra. Az épület réspillér

Részletesebben

MŰSZAKI TARTALOM. Helyszín: Kecskemét, belterület 21825/111 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Szárcsa utca

MŰSZAKI TARTALOM. Helyszín: Kecskemét, belterület 21825/111 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Szárcsa utca MŰSZAKI TARTALOM Helyszín: Kecskemét, belterület 21825/111 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Szárcsa utca Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.: 6200, Kiskőrös

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 0979/197 természetben Kadafalva, Granada Hotel közelében 2 db családi ház Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 4986/40 természetben Széna utca 1. 1 db két lakásos lakóépület Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt. 6000 Kecskemét,

Részletesebben

Műszaki tartalom. Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám:18974/2 természetben Máriahegyi fő út 2 db épülő családi ház

Műszaki tartalom. Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám:18974/2 természetben Máriahegyi fő út 2 db épülő családi ház Műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám:18974/2 természetben Máriahegyi fő út 2 db épülő családi ház Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.: 6200, Kiskőrös Béke utca

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 5457/33 természetben Kalász utca 2 db épülő családi ház Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt. 6000 Kecskemét, Örkény

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, XIII. Dévai utca 19. szám alatti társasház ELHELYEZKEDÉS : Budapest XIII. kerületének egyik legjobb közlekedéssel ellátott, ugyanakkor csendes területén épül

Részletesebben

MARCSELLÓ HÁZAK. Kertészeti munkálatok nem tartalmazza az ingatlan vételára. Kérésre árajánlatot adunk a kert kivitelezési munkálatokra.

MARCSELLÓ HÁZAK. Kertészeti munkálatok nem tartalmazza az ingatlan vételára. Kérésre árajánlatot adunk a kert kivitelezési munkálatokra. MARCSELLÓ HÁZAK Műszaki leírás 1. TEHERHORDÓ SZERKEZET Alapozás: Statikai tervek szerint Földszint: Monolit vasbeton szerkezet Födémek: Monolit vasbeton, valamint fa födém Lépcsők, lépcsőházak és liftaknák:

Részletesebben

A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez.

A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez. I. SZÁMÚ MELLÉKLET MŰSZAKI TARTALOM A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez. Betonszerkezet Alapozás: C16-24/KK minőségű beton Lemezbeton:

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 10577/145 természetben Füst Milán utca 1 db 2 lakásos ikerház Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt. 6000 Kecskemét,

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS ÜZLET

MŰSZAKI LEÍRÁS ÜZLET MŰSZAKI LEÍRÁS ÜZLET 1107 Budapest, Metrodom Park, C épület 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1 Teherhordó épületszerkezetek Alapozás: Felmenő szerkezetek: Födémek: Lépcsőszerkezetek: monolit, vízzáró vasbeton

Részletesebben

PÉCS, FELLBACH UTCAI LAKÁSOK

PÉCS, FELLBACH UTCAI LAKÁSOK PÉCS, FELLBACH UTCAI LAKÁSOK Légi felvétel Utca kép Pécs, Fellbac utcai lakások műszaki leírása, átadási állapotára ÉPÍTÉSZET ALAPOZÁS ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Az épület alapozása síkalapozással,

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS ÜZLETEK

MŰSZAKI LEÍRÁS ÜZLETEK MŰSZAKI LEÍRÁS ÜZLETEK 1131 Budapest, Babér utca 13-15. 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1 Teherhordó épületszerkezetek Alapozás: Felmenő szerkezetek: Födémek: Lépcsőszerkezetek: monolit, vízzáró vasbeton

Részletesebben

Mű szaki leí ra s. Teherhordó szerkezet Az épület hagyományos építési módban kerül kivitelezésre, 20-25 cm vtg. vázkerámia teherhordó téglafalazattal.

Mű szaki leí ra s. Teherhordó szerkezet Az épület hagyományos építési módban kerül kivitelezésre, 20-25 cm vtg. vázkerámia teherhordó téglafalazattal. Mű szaki leí ra s Épületszerkezetek, központi gépészet, elektromosság Teherhordó szerkezet Az épület hagyományos építési módban kerül kivitelezésre, 20-25 cm vtg. vázkerámia teherhordó téglafalazattal.

Részletesebben

VÍZPARTI, PANORÁMÁS VILLA AZ ARANYPARTON

VÍZPARTI, PANORÁMÁS VILLA AZ ARANYPARTON 8600 Siófok, Móricz Zsigmond u. 20. www.villasiofok.greenhomes.hu VÍZPARTI, PANORÁMÁS VILLA AZ ARANYPARTON A Balaton déli partján, a Somogyi dombság és a Mezőföld találkozásánál található Siófok, Dél-Dunántúl

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. Alapozás: Vasbeton cölöp alapozás és alaplemez statikai tervek szerint

MŰSZAKI LEÍRÁS. Alapozás: Vasbeton cölöp alapozás és alaplemez statikai tervek szerint MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÍTÉS HELYE : Budapest XIII. Gömb utca 17.-21. PROJEKT LEÍRÁSA: A projekt a XIII. Kerületben található, a Gömb és Üteg utca sarkán. A lakásszám meghatározásánál, valamint a rendelkezésre

Részletesebben

Műszaki tartalom. Alapozás: kútalapokon gerenda rács. Szigetelés:

Műszaki tartalom. Alapozás: kútalapokon gerenda rács. Szigetelés: Alapozás: kútalapokon gerenda rács Szigetelés: Műszaki tartalom -Hőszigetelés: Homlokzatokon 10 cm nikecell vagy azzal egyenértékű hőszigetelés, vakolatrendszerben -Úsztatott padlószerkezet, hanggátló

Részletesebben

VEVŐI MŰSZAKI TÁJÉKOZTATÓ 4 DB NÉGY LAKÁSOS TÁRSASHÁZHOZ

VEVŐI MŰSZAKI TÁJÉKOZTATÓ 4 DB NÉGY LAKÁSOS TÁRSASHÁZHOZ T R I A D H O M E S VEVŐI MŰSZAKI TÁJÉKOZTATÓ 4 DB NÉGY LAKÁSOS TÁRSASHÁZHOZ 1. Az épület környezete 1.1 Elhelyezkedés Az építési telkek Budapest XI. kerületében a Hosszúréti utca 29., 31., 33. és 35.

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK 1 ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, XIII. Taksony utca 7. szám alatti társasház ELHELYEZKEDÉS : Budapest XIII. kerületének egyik legjobb közlekedéssel ellátott, ugyanakkor csendes területén

Részletesebben

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ 1037 Budapest, Jeles utca 123 127 +36 20 37 37 447 www.villaaranyhegy.greenhomes.hu KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ Az Óbuda tőszomszédságában található Aranyhegy egyike a dinamikusan fejlődő lakóövezeteknek.

Részletesebben

CIRKÁLÓ TÁRSASHÁZ EZÜSTPART APARTMANOK V. ütem Siófok, Liszt Ferenc sétány 16. MŰSZAKI LEÍRÁS

CIRKÁLÓ TÁRSASHÁZ EZÜSTPART APARTMANOK V. ütem Siófok, Liszt Ferenc sétány 16. MŰSZAKI LEÍRÁS CIRKÁLÓ TÁRSASHÁZ EZÜSTPART APARTMANOK V. ütem 8600 Siófok, Liszt Ferenc sétány 16. MŰSZAKI LEÍRÁS 1. ÁLTALÁNOS LEÍRÁS Az EZÜSTPART APARTMANOK Siófok délnyugati részén, Széplak határában közvetlenül a

Részletesebben

ISTENHEGYI PANORÁMA KFT. 4 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ MŰSZAKI LEÍRÁS Budapest XII. Istenhegyi út 101/A

ISTENHEGYI PANORÁMA KFT. 4 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ MŰSZAKI LEÍRÁS Budapest XII. Istenhegyi út 101/A ISTENHEGYI PANORÁMA KFT. 4 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ MŰSZAKI LEÍRÁS 1125 Budapest XII. Istenhegyi út 101/A WWW.ISTENHEGYIPANORAMA.HU Környezet: A beruházás Budán a XII. krület egyik legszebb panorámájával rendelkező

Részletesebben

NERIUM PARK MŰSZAKI LEÍRÁS

NERIUM PARK MŰSZAKI LEÍRÁS NERIUM PARK MŰSZAKI LEÍRÁS 1146 Budatest XIII. Petneházy utca 47-51 Környezet Budapest XIII. kerület dinamikusan fejlődő részén a Petneházy utca és az Üteg utca sarkán helyezkedik el a Nerium Park. A közelben

Részletesebben

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu III. emeleti lakás Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu Kőműves Bontás (elvileg a társasház udvarán lehet depózni a sittet amig egy konténernyi

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, XIII. Kassák L u.26,taksony u.11-15,angyalföldi út által határolt telken megvalósuló 199 db lakás és 3 db iroda ( A épület Angyalföldi utcai bejáratú, B épület

Részletesebben

Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan

Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan Földmunkák: A terv szerinti paraméterek alapján történt/történik,

Részletesebben

Siófok, Villa Palazzo. Értékesítési dokumentáció

Siófok, Villa Palazzo. Értékesítési dokumentáció Siófok, Villa Palazzo Karinthy Frigyes u. 1 6697/2 Hrsz. (33 lakás) Értékesítési dokumentáció Építtető: Generál-kivitelező: Értékesítő: Villa Palazzo Kft. 1173, Budapest, Borsó. u. 73. Siófoki Építő Konzorcium

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÜLET SZERKEZET. 1. Teherhordó szerkezet

MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÜLET SZERKEZET. 1. Teherhordó szerkezet MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÜLET SZERKEZET 1. Teherhordó szerkezet Alapozás: Statikai tervek szerint Földszint tető-ig: Monolit vasbeton szerkezet Födémek: Monolit vasbeton Lépcsők, lépcsőházak és liftaknák: Monolit

Részletesebben

MANDULA23-6 lakásos társasház 1025 Budapest, Mandula utca 23.

MANDULA23-6 lakásos társasház 1025 Budapest, Mandula utca 23. MANDULA23-6 lakásos társasház 1025 Budapest, Mandula utca 23. ELHELYEZKEDÉS BUDAPEST LEGELEGÁNSABB KERÜLETÉBEN, AZON BELÜL IS A klasszikus rózsadombon ÉPÜL LEGÚJABB FEJLESZTÉSÜNK A MANDULA23 TÁRSASHÁZ.

Részletesebben

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ 1037 Budapest, Jeles utca 123 12 +36 20 37 37 447 www.villaaranyhegy.greenhomes.hu KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ Az Óbuda tőszomszédságában található Aranyhegy egyike a dinamikusan fejlődő lakóövezeteknek.

Részletesebben

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm-tól Bruttó Ft/nm-tól

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm-tól Bruttó Ft/nm-tól Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó 192.000Ft/nm-tól Bruttó 220.000Ft/nm-tól Munkafolyamat Beépített anyagok Beépített anyagok Előkészítés Alapozás Lábazati kiemelés + szigetelés Vasalt aljzat

Részletesebben

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Pécel, Smargdvölgy, 4 lakásos társasházak HRSZ 4043/27 MÛSZAKI LEÍRÁS. Pécel, Smaragdvölgy HRSZ 4043/27 4 lakásos Sorház

Pécel, Smargdvölgy, 4 lakásos társasházak HRSZ 4043/27 MÛSZAKI LEÍRÁS. Pécel, Smaragdvölgy HRSZ 4043/27 4 lakásos Sorház MÛSZAKI LEÍRÁS Pécel, Smaragdvölgy 4 lakásos Sorház Beruházó: Swiss-Mobil Kft. www.swissmobil.hu/helikopter - info@swissmobil.hu Tel.: 06 30 9714 835 Elhelyezkedés Az építési telek, Pécel újonnan kiépülõn

Részletesebben

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm Bruttó Ft/nm

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm Bruttó Ft/nm Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó 225.000Ft/nm Bruttó 250.000Ft/nm Munkafolyamat Beépített anyagok Beépített anyagok Előkészítés Alapozás Lábazati kiemelés + szigetelés Vasalt aljzat Épület

Részletesebben

B I L O B A G A R D E N

B I L O B A G A R D E N B I L O B A G A R D E N VEVŐI MŰSZAKI TÁJÉKOZTATÓ 1. Az épület környezete 1.1 Elhelyezkedés Budapest XIX. kerületében a Kossuth Lajos utca 5. szám alatt fekszik az ingatlan fákkal övezett utcában. A telek

Részletesebben

É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE

É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE 6551 É 6519 6577 A L A P A D A T O K : 6517 6518 21,18 5,86 13,42 1, 7,36 7,92 3, 2,00 Tass vezér utca +7,10 6560 Ond vezér utca 6578

Részletesebben

Liget-ház Szada Műszaki leírás a csökkentett árhoz rendelve

Liget-ház Szada Műszaki leírás a csökkentett árhoz rendelve Liget-ház Szada Műszaki leírás a csökkentett árhoz rendelve 1. Az épület leírása 1.1. Beépítés A Szada, Napsugár köz u. 3. szám alatt (hrsz: 607/18) két lakásos ikerház kerül megépítésre. A kivitelezésre

Részletesebben

D.DECO KFT. 2 lakásos lakóépület. 2000 Szentendre Tilinkó u. HRSZ: 1500. Pécs, 2012. MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓ. 2000 Szentendre Bükkös part 45.

D.DECO KFT. 2 lakásos lakóépület. 2000 Szentendre Tilinkó u. HRSZ: 1500. Pécs, 2012. MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓ. 2000 Szentendre Bükkös part 45. 2 lakásos lakóépület D.DECO KFT 2000 Szentendre Tilinkó u. HRSZ: 1500 Pécs, 2012. MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓ Tárgy: Szentendre Tilinkó u. hrsz: 1500 alatt építendő családi házhoz I. SZERKEZETÉPÍTÉS Alapozás:

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS- K60 Park

MŰSZAKI LEÍRÁS- K60 Park MŰSZAKI LEÍRÁS- K60 Park Telek beépítése, megközelítések A telken a négyszintes épület az utcafronton helyezkedik el. A jobb oldali épülethez zártsorúan illeszkedik. A személygépkocsik behajtása a telek

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ

MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ 1138 Budapest, Berettyó utca 2-8. 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1. Teherhordó épületszerkezetek Alapozás: Felmenő szerkezetek: Födémek: Lépcsőszerkezetek: monolit, vízzáró

Részletesebben

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ 1037 Budapest, Jeles utca 123 127. +36 20 37 37 447 www.villaaranyhegy.greenhomes.hu KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ Az Óbuda tőszomszédságában található Aranyhegy egyike a dinamikusan fejlődő lakóövezeteknek.

Részletesebben

KLASSZIKUS RÓZSADOMBON

KLASSZIKUS RÓZSADOMBON 6 lakásos társasház 1025 Budapest, Mandula utca 23. LUXUS SZÍNVONALÚ ÉLETVITEL A mandula23 társasház luxus színvonalú életvitelt kínál leendő lakóinak, rengeteg alapáron járó különlegességgel, mint például

Részletesebben

Társasházas lakásépítés Komáromban

Társasházas lakásépítés Komáromban Társasházas lakásépítés Komáromban Laktanya köz, 2x24 lakásos társasház Beruházó, értékesítő, kivitelező: WF Építőipari KFT. Tel: 34/341-768 Web: www.wfkft.hu Tartalomjegyzék I. Általános tájékoztató...3

Részletesebben

KLASSZIKUS RÓZSADOMBON

KLASSZIKUS RÓZSADOMBON 6 lakásos társasház 25 Budapest, Mandula utca 23. LUXUS SZÍNVONALÚ ÉLETVITEL A mandula23 társasház luxus színvonalú életvitelt kínál leendő lakóinak, rengeteg alapáron járó különlegességgel, mint például

Részletesebben

Műszaki tartalom BRD lakóépület PRÉMIUM

Műszaki tartalom BRD lakóépület PRÉMIUM Műszaki tartalom BRD lakóépület PRÉMIUM 1. Az épület általános kialakítása Alapozás: Monolit vasbeton lemezalap készül, cölöpökkel gyámolítva. Teherhordó szerkezet: Az épület hagyományos építési módban

Részletesebben

a Martonvásár, Estike utca 1. - 498/30 hrsz. alatti telken létesítendõ földszint + tetõtérbeépítéses L A K Á S O S ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ

a Martonvásár, Estike utca 1. - 498/30 hrsz. alatti telken létesítendõ földszint + tetõtérbeépítéses L A K Á S O S ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ K Ü L Z E T L A P a Martonvásár, Estike utca 1. - 498/30 hrsz. alatti telken létesítendõ földszint + tetõtérbeépítéses 4 L A K Á S O S LAKÓÉPÜLET ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ Építtetõ: MART-BAU Tervezõ

Részletesebben

Típusház 4 ANTRACIT 126, MEDITERRÁN 126

Típusház 4 ANTRACIT 126, MEDITERRÁN 126 Típusház 4 ANTRACIT 126, MEDITERRÁN 126 Nettó alapterület: 126,28 m2 Szobák száma: 5 Fürdőszobák száma: 2 Elrendezés: előszoba, nappali-konyha (leválasztható) 4 hálószoba 2 fürdő-wc 1 külön wc 1 kamra

Részletesebben

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés:

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés: Az épület leírása 1. Elhelyezkedés: A 1211 Budapest, Bajáki Ferenc utca 27. szám alatt (hrsz: 210339/2), a volt Posztógyár területén található, É-37 épület hasznos alapterülete: 1.1 Helységleltár I. Szélfogó

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ

MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ 1131 Budapest, Babér utca 13-15. 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1 Teherhordó épületszerkezetek Alapozás: Felmenő szerkezetek: Födémek: Lépcsőszerkezetek: monolit, vízzáró

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS Gépkocsibeálló (emelőszerkezetes)

MŰSZAKI LEÍRÁS Gépkocsibeálló (emelőszerkezetes) MŰSZAKI LEÍRÁS Gépkocsibeálló (emelőszerkezetes) 1138 Budapest, Berettyó utca 2-8. 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1 Teherhordó épületszerkezetek Alapozás: Felmenő szerkezetek: Födémek: Lépcsőszerkezetek:

Részletesebben

MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ (ingatlan nyilvántartás)

MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ (ingatlan nyilvántartás) MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ (ingatlan nyilvántartás) Létesítmény: 1037 Budapest III. kerület, Laborc utca 22/a 4 lakásos társasház HRSZ: 16814/2 Építtető: Hegyvidéki Házépítő Kft. 1037 Budapest, Zay utca 1-3.

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ MÛSZAKI LEÍRÁS

ÉPÍTÉSZ MÛSZAKI LEÍRÁS ÉPÍTÉSZ MÛSZAKI LEÍRÁS 1. Épületszerkezetek 1.1. Alapozás 30 cm vastag vasbeton lemez alap statikai terv szerint. 1.2. Falazatok Az épület külsô térelhatároló szerkezete 30 cm vastag, vázkerámia falazóblokk

Részletesebben

MŰSZAKI TARTALOM. Monolit vasbeton födémek statikai kiviteli terv szerinti kialakítással.

MŰSZAKI TARTALOM. Monolit vasbeton födémek statikai kiviteli terv szerinti kialakítással. MŰSZAKI TARTALOM Az épület fűtését-hűtését és meleg vízellátását a KG Invest 2008 Kft Vulcano levegő-víz hőszivattyús rendszere fogja biztosítani, ami az épületben található lakásokat komfortosabbá, értékállóvá,

Részletesebben

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek.

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. MŐLEÍRÁS Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. 1. Újfödém Új vendégfödém ill. az új szinteken a födém szerkezet: I-140-es acélgerenda ill. monolit vasbeton födémek

Részletesebben

Műszaki tartalom. Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.: 6200, Kiskőrös Béke utca 48. Vezérigazgató: Varga Ferenc Tel.

Műszaki tartalom. Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.: 6200, Kiskőrös Béke utca 48. Vezérigazgató: Varga Ferenc Tel. Műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 10577/177 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét Örkény utca 8 szám /1,2,3,4 jelű lakások/ Beruházó és generál kivitelező: Quality

Részletesebben

Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez.

Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez. 1 Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez. Általános információk: Tervezett épület Szombathely herényi városrészén

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS 1139 BUDAPEST, HAJDÚ U. 23. HRSZ.: 26085

MŰSZAKI LEÍRÁS 1139 BUDAPEST, HAJDÚ U. 23. HRSZ.: 26085 MŰSZAKI LEÍRÁS 1139 BUDAPEST, HAJDÚ U. 23. HRSZ.: 26085 ELHELYEZKEDÉS A Hajdú 23 társasház Budapest, XIII. kerület, Hajdú utca 23. szám alatt épül. Pinceszint + földszint + 6 emeleten - 93 lakás - 76 férőhelyes

Részletesebben

Övezet: Lk-FT-1 Beépítés módja: SZ (szabadonálló)

Övezet: Lk-FT-1 Beépítés módja: SZ (szabadonálló) ,00 6,0,,0 8,0 6,00 B NAPLÓKERT UTCA 6,70 8,0 6,00 0,80 B,00 05/5 5,00 8,0 6,70 0,0 É Övezet: Lk-FT- Beépítés módja: SZ (szabadonálló) A A,00 6,00 6,00 5,0 A A TELEKTERÜLET: 808,9 m BEÉPÍTETT TERÜLET:,8

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 5932 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Mátra 2. szám /A, B jelű lakások/ Helyiséglista: A LAKÁS Beruházó és generál

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS EMELETI TÁROLÓ

MŰSZAKI LEÍRÁS EMELETI TÁROLÓ MŰSZAKI LEÍRÁS EMELETI TÁROLÓ 1107 Budapest, Metrodom Park B épület 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1 Teherhordó épületszerkezetek Alapozás: Felmenő szerkezetek: Födémek: Lépcsőszerkezetek: monolit, vízzáró

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS Gépkocsibeálló (emelőszerkezetes)

MŰSZAKI LEÍRÁS Gépkocsibeálló (emelőszerkezetes) MŰSZAKI LEÍRÁS Gépkocsibeálló (emelőszerkezetes) 1131 Budapest, Babér utca 13-15. 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1 Teherhordó épületszerkezetek Alapozás: Felmenő szerkezetek: Födémek: Lépcsőszerkezetek:

Részletesebben

M ű s z a k i T a r t a l o m 4 lakásos sorház

M ű s z a k i T a r t a l o m 4 lakásos sorház M ű s z a k i T a r t a l o m 4 lakásos sorház Elhelyezkedés Az építési telek, Debrecen Hatvani utcai kert néven ismert területén a Debrecen belterület 18721 hrsz. alatt található. A kialakított építési

Részletesebben

Műszaki Tartalom. Általánosságban

Műszaki Tartalom. Általánosságban Műszaki Tartalom Általánosságban A lakások tervezésénél fő szempont volt a fiatalos, modern, világos belső tér megvalósítása. Az óriási nyílászárók, modern anyagok, üveg korlátok is mind ezt a célt szolgálják.

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 10576/356 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét Ezüstdénár utca 1. szám /A, B, C, D jelű lakások/ Beruházó és generál

Részletesebben

VEVŐI MÓDOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEK MEGHATÁROZÁSA

VEVŐI MÓDOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEK MEGHATÁROZÁSA VEVŐI MÓDOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEK MEGHATÁROZÁSA A vevői módosítások minden esetben a lakáson belüli területeket érinthetik. A módosítások nem terjedhetnek ki a homlokzati falakra, színére, homlokzati világítótestekre,

Részletesebben

MŰSZAKI TARTALOM 1. SZÁMÚ MELLÉKLET

MŰSZAKI TARTALOM 1. SZÁMÚ MELLÉKLET MŰSZAKI TARTALOM 1. SZÁMÚ MELLÉKLET ÉPÍTÉSZET, STATIKA: Alapozás: A lakóépület alapozása talajmechanikai szakvéleményre alapozott, statikus tervező által tervezett statikai kiviteli tervnek megfelelően

Részletesebben

Szeged, Lengyel u. 6. szám

Szeged, Lengyel u. 6. szám Szerkezetkész állapot műszaki tartalma a Szeged, Lengyel u. 6. szám alatti társasház kivitelezési munkáihoz. Alapozás Fúrt beton cölöpalapok készülnek a statikai tervben meghatározott geometriával és anyagminőségekkel.

Részletesebben

Műszaki leírás. 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon

Műszaki leírás. 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon Műszaki leírás 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon Az épület, 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. szám alatti 39206/31 helyrajzi számú ingatlanon helyezkedik el. Az épület: egyhajós,

Részletesebben

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft.

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Cím : 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 6. Kelt: 2015. április 14. Szám : KSH besorolás: Teljesítés:20.. év...hó...nap

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, XIII. Tüzér u 13,Lőportár u.20/b,sarki telekingatlanon megvalósuló 111 db lakás 1 db iroda és földszinten üzletek ELHELYEZKEDÉS: A tervezett épület a címben

Részletesebben

Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz

Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz Szállított anyagok listája Gerendák, rönkök : Északi fenyőből formázott kerek rönk vagy ragasztott gerenda. Méretre vágva, géppel formázva. Összeszereléshez

Részletesebben

Nerium Park Műszaki leírás

Nerium Park Műszaki leírás Nerium Park Műszaki leírás 1146 Budatest XIII. Petneházy utca 47-51. Környezet Budapest XIII. kerület dinamikusan fejlődő részén, a Petneházy utca és az Üteg utca sarkán helyezkedik el a Nerium Park. A

Részletesebben

8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 2,00 11,00 24,00 6,00 2,00 1,001,00 1,00. gázcsap villanyóra 2,00. vízakna 1,00 2,00 5,00. szv.

8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 2,00 11,00 24,00 6,00 2,00 1,001,00 1,00. gázcsap villanyóra 2,00. vízakna 1,00 2,00 5,00. szv. 8416 Juhász Gy. utca 8410 8411 A L A P A D A T O K : 8413 Telek területe 820,00 m 2 8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 225,52 m 2 27,50 % 8409 3,00 6,50 20,00 8,50 8412 2,00 /+5, Földszinti padlóvonal

Részletesebben

Épületszerkezeti leírás

Épületszerkezeti leírás Épületszerkezeti leírás Tartószerkezet (falak, pillérek, födémek): A lépcsőház és a liftakna, szorosan az épület főhomlokzatán, függönyfallal együtt kerül kialakításra. A pinceszinten vízzáró 30 cm vastag

Részletesebben

1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db...

1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db... 1. oldal 1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db............ 2 33-000-21.1.1.2.2.1 (23) ÖN Válaszfal bontása, égetett

Részletesebben

Denevérház Prémium minõségû 4 lakásos társasház

Denevérház Prémium minõségû 4 lakásos társasház Denevérház Prémium minõségû 4 lakásos társasház Budapest XII. kerület Denevér utca. 30.szám Általános ismertetõ Tervezõ: Patonai Dénes mûszaki egyetem magasépítési tanszékvezetõ Generál kivitelezõ: Angolinvest

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

HADHÁZI 61 PROJEKT KFT 1119 Budapest, Fehérvári út 179 sz. 5 LAKÁSOS SORHÁZ

HADHÁZI 61 PROJEKT KFT 1119 Budapest, Fehérvári út 179 sz. 5 LAKÁSOS SORHÁZ HADHÁZI 61 PROJEKT KFT 1119 BUDAPEST FEHÉRVÁRI ÚT 179 SZ. HADHÁZI 61 PROJEKT KFT 1119 Budapest, Fehérvári út 179 sz. *** 4032 Debrecen Dér utca 22.047/7 hrsz-ú alatti ingatlanra tervezett 5 LAKÁSOS SORHÁZ

Részletesebben

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT 1-es lakás 2-es lakás 3-as lakás 4-es lakás lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 76m2 erkély 2,2 m2 erkély 3,7 m2 erkély 2,2 m2 terasz 6,3m2

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ

MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ MŰSZAKI LEÍRÁS GÉPKOCSIBEÁLLÓ 1134 Budapest, Lőportár utca 9. Metrodom Lőportár utca 9. műszaki leírás (gépkocsibeálló) - 1. oldal 1. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI TARTALMA 1.1. Teherhordó épületszerkezetek Alapozás:

Részletesebben

Denevér House. A Denevér House ban szintenként egy-egy lakás található!

Denevér House. A Denevér House ban szintenként egy-egy lakás található! Denevér House A Denevér House kiváló minőségű lakásokból álló épület, Budapest XII. kerületében a Denevér utca 30. szám alatt épül. Különlegessége, hogy tájvédelmi körzet mellett, igényes belsőépítészeti

Részletesebben

Műszaki tartalom BRD lakóépület PRÉMIUM

Műszaki tartalom BRD lakóépület PRÉMIUM Műszaki tartalom BRD lakóépület PRÉMIUM 1. Az épület általános kialakítása Alapozás: Monolit vasbeton lemezalap készül, cölöpökkel gyámolítva. Teherhordó szerkezet: Az épület hagyományos építési módban

Részletesebben

1. számú melléklet. Debrecen, Hatvan utcai kert II. 12 lakásos társasház műszaki tartalom

1. számú melléklet. Debrecen, Hatvan utcai kert II. 12 lakásos társasház műszaki tartalom 1. számú melléklet Debrecen, Hatvan utcai kert II. 12 lakásos társasház műszaki tartalom Építészet: Földmunkák: Alapozás: Vízszigetelés: gépi földmunka, a kitermelt föld elteregetésével, a telekhatáron

Részletesebben

FOREVER HOME ÁRLISTA

FOREVER HOME ÁRLISTA I. kategória II. kategória III. kategória IV. kategória 300.000 Ft/m² (5 % áfával, csak 300 m2 Alapozás Vasbeton sávalap C16/20 350.000 Ft/m² (5 % áfával, csak 300 m2 Vasbeton sávalap C20/25 420.000 Ft/m²

Részletesebben

Fekete Lajos, építészmérnök Vezető tervező É LAMRO Kft Budapest, Pap Károly utca 22/d.

Fekete Lajos, építészmérnök Vezető tervező É LAMRO Kft Budapest, Pap Károly utca 22/d. Munka megnevezése: Dátum: Épület adatai: Építtető adatai: Tervező adatai: 61 lakásos társasház Budapest, 2017. január 61 lakásos társasház 1139 Budapest, Frangepán u. 24. (hrsz.: 27700) DUJMÓ Ingatlanfejlesztő

Részletesebben

Alkalmazott szerkezetek

Alkalmazott szerkezetek Műszaki leírás, és lakások műszaki kialakítása Lakihegyi Lakópark Általános épületgépészet Vízhálózat A vízellátás a városi alapvezetékről történik. A vízórával felszerelt főelosztótól földalatti vezetéken

Részletesebben

Veritas Rokolya 30 Projekt Kft.

Veritas Rokolya 30 Projekt Kft. Veritas Rokolya 30 Projekt Kft. 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 86. Telefon: 383-0983, 383-0984, 251-9744 Fax:383-0984 9 LAKÁSOS társasház Bp., XIV. Komócsy u. 38. HRSZ: 31356 Beruházó : Veritas

Részletesebben

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft.

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Cím : 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 6. Kelt: 2015. március 19. Szám : KSH besorolás: Teljesítés:20.. év...hó...nap

Részletesebben

É-0 GYŐRFFY ISTVÁN UTCAI FÉNYKÉPMONTÁZS 1/500

É-0 GYŐRFFY ISTVÁN UTCAI FÉNYKÉPMONTÁZS 1/500 TERVEZETT ÉPÜLET 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16-18. 20. Homlokzati anyagok színek, tervezett épület: - Világosszürke műanyag fedés, dekor "korc" elemekkel - Világosszürke szegélyek, eloxált alumíniumlemez

Részletesebben

XIV.ker Lengyel u. 44. 9-lakásos Társasház. Műszaki tartalom:

XIV.ker Lengyel u. 44. 9-lakásos Társasház. Műszaki tartalom: XIV.ker Lengyel u. 44. 9-lakásos Társasház. Műszaki tartalom: A Budapest XIV.1148, Lengyel utca 44. szám alatti. 40072 hrsz. alatt nyilvántartott, 666 nm alapterületű ingatlanon a XIV. kerületi Önkormányzat

Részletesebben

6,10 0,65 1,79 0,18 0,90 0,10 1,24 0,18 2,16 0,10 5,36 0,55 2,30 0,55 2,30 +0,17. pm 0,72. pm 0,72. pm 0,72 FÜRDÖ. 4,82 m 2 SZOBA.

6,10 0,65 1,79 0,18 0,90 0,10 1,24 0,18 2,16 0,10 5,36 0,55 2,30 0,55 2,30 +0,17. pm 0,72. pm 0,72. pm 0,72 FÜRDÖ. 4,82 m 2 SZOBA. 2,58 0,15 3,39 2,11 0,47 0,15 0,92 1,22 2,02 0,10 2,29 0,15 2,42 1,08 2,21 pm 0,76 pm 0,72 2,30 2,30 pm 0,72 1,14 0,62 1,14 3,84 4,98 1,75 1,59 0,05 2,23 cserépkályha (gázos) 6,10 0,65 1,79 0,18 0,10 1,24

Részletesebben