1. Az Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság évi tevékenysége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. Az Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság 2013. évi tevékenysége"

Átírás

1 1. Az Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság évi tevékenysége 2. A tudományos bizottság neve MTA Biológiai Tudományok Osztálya Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság (AOTB) november 21-től az Antropológiai Bizottság a tudományos bizottsági struktúra átalakítása következtében az MTA VIII. Biológiai Osztály Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottságaként (AOTB) folytatta működését. Az AOTB a II. (Filozófiai és Történettudományok Osztálya), a VII. (Kémiai Tudományok Osztálya) és a VIII. osztályok közös tudományos bizottsága; összetételére, korábbi tevékenységére és küldetésére tekintettel a VIII. Biológiai Osztályhoz tartozó osztályközi tudományos bizottság. Megjegyzés: Az MTA weboldalon az AOTB sajnos még mindig a II., V., VIII. és X. osztály közös tudományos bizottságaként szerepel, ennek korrekciója feltétlenül szükséges lenne, ahogyan erre már a 2012-es beszámolóban is utaltunk. 3. A tudományos bizottság tisztségviselői: Elnök: Pálfi György a biológiai tudományok kandidátusa Társelnök: Gyenis Gyula a biológiai tudományok kandidátusa Titkár: Pap Ildikó PhD 4. A tudományos bizottság létszáma: 16 fő (Korábban 18 fő, de Ádám György ( február 3.) és Mahunka Sándor ( december 24.) tagtársaink elhunyta következtében a bizottság létszáma 16 főre csökkent.) Akadémikus: 6 fő (5 rendes tag, 1 levelező tag) Közgyűlési képviselő: MTA doktora: 2 fő Tudomány doktora: 3 fő Kandidátus: 3 fő PhD: 2 fő 5. A tudományos bizottsághoz tartozó köztestületi tagok létszáma: 42 fő Buday József és Szilágyi Katalin tagtársaink elhunytak. Akadémikus: 6 fő Tudomány és MTA doktor: 5 (2 MTA doktor, 3 tudományok doktora) Kandidátus: 13 PhD: 18 1

2 6. A tudományos bizottság al- és munkabizottságai a tisztségviselők felsorolásával együtt: A tudományos bizottság ülései: A bizottság 2013 első felében egy ülést tartott. A évi második bizottsági ülés adminisztratív okok miatt tolódott 2014 első negyedévére (ami miatt a 2014-es bizottsági ülések száma várhatóan 3 lesz.) Időpont: július 1. Helyszín: ELTE Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék Napirend: A napirendi pontok előtt a bizottság tagjai egy perces néma felállással tisztelegtek elhunyt tagtársaink, Ádám György és Mahunka Sándor akadémikus urak emlékének. 1. Elnöki tájékoztató. Pálfi György 2. Tájékoztató az MTM és az SZTE kezelésében lévő embertani gyűjtemények aktuális helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről. Pap Ildikó tájékoztatást adott a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani tárának antropológiai gyűjteményéről, a mintegy embertani lelet mennyiségéről, elhelyezéséről. Bár a Ludovika épületében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem beköltözése és Campusának építkezése miatt 2013 tavasza óta jelentős átalakítások folynak 2014 áprilisáig, a gyűjteményt nem fenyegeti veszély. A tár belátható ideig a jelenlegi helyén marad, felszereltsége megfelelő, de a gyűjtemény növekedése helyhiány miatta nehezen megoldható. Pálfi György tájékoztatást adott a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszéke kezelésében lévő több mint egyén csontmaradványait tartalmazó gyűjtemény sorsának alakulásáról. A gyűjtemény 20 éve Makón elhelyezett részét, a mintegy 8000 tételből álló állományt az SZTE 2013 júniusában, több középiskola bevonásával költöztette Szegedre (Újszeged). Így, befejezve az SZTE BTK alagsori raktárakból Újszegedre történő csontváz-költöztetési kampányt is (2012 június 2013 június, összesen 22 forduló, mintegy 15 ezer csontváz), egy helyre került a tanszék jelentős csontvázgyűjteménye. Pálfi György reményei szerint a fejlesztéseket követően sikerül még szorosabbra fűzni a tanszék és az MTM kapcsolatát, így nemcsak Magyarországon, hanem világviszonylatban is a legnagyobb antropológiai gyűjtemény alakulhat ki. Azt sem tartja kizártnak, hogy akár más felsőoktatási intézményekből vagy a határon túlról kutatók és szakdolgozók keressék fel a tanszék gyűjteményét tudományos kutatások céljából. Pálfi György jelezte azonban azt is, hogy a szegedi gyűjtemény közel 70 éves létezése és folyamatos gyarapodása során soha nem kapott megfelelő jogi státuszt, muzeológus munkatársat vagy önálló forrást a finanszírozáshoz: ezek máig is létező megoldatlan problémák. 3. Tájékoztató a régészeti leletekkel, illetve régészeti ásatásokból származó emberi maradványokkal/leletekkel kapcsolatos jogszabályokról, jogszabályi változásokról. Dr. Bató Szilvia jogász a MNM-NÖK munkatársa részletes tájékoztatást adott a Bizottság tagjainak, az alábbi jogszabályok alapján: 3/2002. (II. 15.) NKÖM rendelet a kulturális örökség védetté nyilvánításának részletes szabályairól; 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet az örökségvédelmi hatástanulmányról; 17/2002. (VI. 21.) NKÖM rendelet a kulturális örökség hatósági nyilvántartására vonatkozó szabályokról; 10/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivataleljárásairól; 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról; 5/2010. (VIII. 18.) NEFMI rendelet a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes 2

3 szabályairól (Fr.); 324/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szervekről és eljárásaikra vonatkozó általános szabályokról. Bató Szilvia részletesen kitért az aktuális jogszabályi változásokra, illetve a még megoldatlan (vagy már megoldatlan, új keletű) problémákra, majd ismertette a hazai múzeumi intézményrendszer változásait is. Ezek között is új kategória a közérdekű muzeális gyűjtemény, ami talán a szegedi antropológiai gyűjtemény számára is alkalmas kategória lehet. A fentiek ismeretében, a 3. és 4. napirendi pontokban megfogalmazottakra tekintettel, a Bizottság megbízta a két érintett gyűjtemény felelőseit, Pap Ildikót és Pálfi Györgyöt, hogy tegyenek erőfeszítéseket a szegedi gyűjtemény egyelőre nem tisztázott jogi helyzetének, és még megoldatlan egyéb problémáinak rendezésére. 4. Köztestületi tagságra jelentkező kutatók (Dr. Dobák Judit és Dr. Hajdu Tamás) tagságra való alkalmasságának megállapítása. Pap IIdikó ismertette Dobák Judit és Hajdu Tamás jelöltek adatait, tudományos munkásságát. Bejelentette, hogy mindkét jelölt publikációs listája elérhető az MTMT-ben. 10 bizottsági tag volt jelen, a bizottsági ülés határozatképes volt (MTA Alapszabály 40. -ban foglaltak szerint eljárva. A bizottság az MTA Alapszabály 40. (8) bekezdés f) pontja szerint rá testált hatásköre alapján, az Ügyrend 11. (2) bekezdése szerint eljárva a következőket állapította meg: HATÁROZATOK: Dr. Dobák Judit jelölt anyagainak áttekintése után a Bizottság egyhangú szavazással úgy határozott, hogy Dobák Judit köztestületi jelentkezését nem támogatja. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy Dobák Judit szakmai munkássága, tudományterülete nem illeszkedik az Antropológiai Osztályközi Bizottság által lefedett tudományterületek közé az Bizottságunk véleménye szerint a Néprajztudományi Bizottsághoz (I. Osztály) tartozhat. Dr. Hajdu Tamás jelölt anyagainak áttekintése után a Bizottság egyhangú szavazással úgy határozott, hogy támogatja Hajdu Tamás köztestületi jelentkezését. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy Hajdu Tamás kutatási területe az Antropológiai Osztályközi Bizottság szakmai kompetenciájába tartozik. Eredményei, publikációs aktivitása, nemzetközi szinten is elismert tudományos munkássága kellő alapot nyújtanak ahhoz, hogy Hajdu Tamás erősítse a Magyar Tudományos Akadémia köztestületét. 5) Egyebek: A folyóirat szerkesztőbizottsága nevében Gyenis Gyula felhívta a figyelmet, hogy az Anthropologiai Közleményekbe eddig nem érkezett be elegendő kézirat. Pálfi György jelezte, hogy az SZTE-n a közelmúltban (2013. május, június) megvédett 2 PhD értekezés (Bereczki Zsolt, Paja László) téziseit, és további 1-2 kéziratot szeptemberig el fognak juttatni a folyóirat szerkesztőségébe. 8. A tudományos bizottság évi kiemelkedő rendezvényei rövid leírással: Az al- és munkabizottságok évi kiemelkedő rendezvényei rövid leírással: nincs al- illetve munkabizottság. 10. A tudományos bizottság díjai (2013. évi díjak, nyertesek: --- 3

4 11. A tudományos bizottság tagjainak elismerései 2013-ban (díjak, kitüntetések: Bizottságunk tagjának, Bodzsár Éva egyetemi tanárnak az ELTE Szenátusa Pro Universitate Arany fokozatot adományozott. Bizottságunk elnökét, Pálfi Györgyöt nemzetközi tudományos és tudomány-szervező aktivitásáért, továbbá a francia-magyar tudományos együttműködések fejlesztéséért francia kormánykitüntetésben részesítették: szeptember 20-án a Francia Köztársaság Akadémiai Pálma Rend Lovag fokozatával tüntették ki. 12.A tudományos bizottság évi kiadványai: Az Anthropologiai Közlemények 54., évi kötete az MTA anyagi támogatásának köszönhetően jelent meg. 13. Egyéb (bármilyen, az előzőpontokhoz nem sorolható, a tudományos bizottsághoz és tagjaihoz kötődő tudományos siker, eredmény, a magyar tudományos élet szempontjából jelentős esemény): Bizottságunk viszonylag szűk szakterületéhez és köztesületi tagjainak létszámához képest jelentős számú tudományos fokozatszerzésre került sor 2013-ban. A biológiai antropológia szakterületén 7 fő kapott PhD fokozatot (ELTE: 3 fő, SZTE: 3 fő, DE: 1 fő). Egyetemi habilitációt (NYME) egy antropológus szerzett. Míg a 2012 év egyik legjelentősebb eseményeként az ICEPT2 Tuberculosis Evolution Meeting (SZTE, március) multidiszciplináris tbc-evolúciós konferenciánkat említettük (ld évi beszámoló), a 2013-as év legrangosabb tudományos eredményei közé ennek a konferenciának a follow up kooperációs kutatásait és az azokból született nemzetközi kutatási eredményeket sorolhatjuk: - szenzációs eredményeket hozott az budapesti Természettudományi Múzeum Embertani Tára múmiagyűjteményén folyó nemzetközi kutatás. Az MTM Embertani Tár, a Warwicki Orvosi Egyetem és a University College London munkatársai a világon először metagenomikai módszerrel azonosították a tuberkulózis kórokozójának DNS-ét több mint 200 éves emberi maradványokból. Az eredményeket a New England Journal of Medicine című szaklap közölte. - a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszéke munkatársai, a Birminghami Egyetem, a University College London, valamint a EURAC (Bolzano) kutatócsoportjaival együttműködve 5-7 ezer éves újkőkori csontmintákból igazolták a gümőkór Kárpát-medencei jelenlétét, átírva ezzel a betegség hazai járványtörténetét. Az eredményekről 2013-ban többek között a PLOS ONE című szaklapban is jelentek meg közlemények ban az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratórium kutatói a Mainz-i Egyetem kutatóival rendkívül eredményes kutatást folytattak neolit kori népességek archaikus humán DNS vizsgálata terén (az eredményekről 2014 januárjában nemzetközi konferencia keretében számoltak be Budapesten). A diffúz idiopátiás szkeletális hiperosztózis (DISH) témakörében folytatott paleopatológiai kutatások eredményeiből 2013-ban a szakterület rangos nemzetközi szakfolyóirataiban (többek között: American Journal of Physical Anthropology) jelentek meg tanulmányok a Hajdu Tamás (ELTE) köztestületi tagunk vezette kutatásokból. A szakterület több hazai kutatócsoportja összefogásával születtek látványos eredmények a paleoonkológia speciális, új területén, melynek során római kori maradványok rákos elváltozásait diagnosztizálták. Az eredmények a Pathobiology c. lapban jelentek meg. 4

5 Az AOTB tagjai 2013-ban több elismerésben részesültek (ld. fentebb), de rajtuk kívül a szakterülethez tartozó köztestületi tagok közül is többen részesültek különböző kitüntetésekben. Közülük is ki kell emelnünk a 80 esztendős Cholnoky Péter nyugalmazott egyetemi tanárt, a Markusovszky kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosát, akit Semmelweis-díjjal tüntettek ki. A professzort 2013-ban Szombathely díszpolgárává is megválasztották. Pálfi Görgy sk. Gyenis Gyula sk. az AOTB elnöke az AOTB társelnöke Pap Ildikó sk. az AOTB titkára 5

Beszámoló a MTA Biológiai Tudományok Osztálya Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság (AOTB) 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a MTA Biológiai Tudományok Osztálya Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság (AOTB) 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a MTA Biológiai Tudományok Osztálya Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság (AOTB) 2014. évi tevékenységéről 1. MTA Biológiai Tudományok Osztálya Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság

Részletesebben

Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya évi beszámolója. I. A tudományos osztály évi tevékenysége

Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya évi beszámolója. I. A tudományos osztály évi tevékenysége Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya 2013. évi beszámolója I. A tudományos osztály 2013. évi tevékenysége 1. A tudományos osztály neve: Filozófiai és Történettudományok Osztály 2. A tudományos

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére

Részletesebben

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről 1. A tudományos bizottság neve: MTA, Immunológiai Bizottsága 2011. szeptember 13 után: MTA, Immunológiai Osztályközi Tudományos Bizottság

Részletesebben

Pap Ildikó 1 és Pálfi György 2

Pap Ildikó 1 és Pálfi György 2 Anthrop. Közl. 50; 101 104. (2009) A TÖRTÉNETI EMBERTANI ANYAGOK KEZELÉSÉT ÉS ELSŐDLEGES FELDOLGOZÁSÁT SZABÁLYOZÓ EGYSÉGES PROTOKOLL MEGTEREMTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE, ALKALMAZÁSI VISZONYAI ÉS AZ AZOKKAL KAPCSOLATOS

Részletesebben

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.

Részletesebben

Beszámoló a Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai tudományos bizottság Tudományos Bizottság 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai tudományos bizottság Tudományos Bizottság 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai tudományos bizottság Tudományos Bizottság 2014. évi tevékenységéről 1. A bizottság al- és munkabizottságai a tisztségviselők feltüntetésével:

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM REKTORI KABINET Tudománypolitikai Iroda TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM REKTORI KABINET Tudománypolitikai Iroda TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2016. ÁPRILIS 29. 14:00-16:00 HELYE: TÁRGYALÓTEREM (SZERB UTCA 21-23. II. EM. 23.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Dr. Szalay Péter elnök 14:00-kor megnyitja a Tanács ülését,

Részletesebben

2. A tudományos bizottság neve: Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság SJTB

2. A tudományos bizottság neve: Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság SJTB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a 2013. évi tevékenységéről 1. A Statisztikai és Jövőkutatási tudományos bizottság 2013. évi tevékenysége

Részletesebben

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/4(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. ÁPRILIS 13., 14.00-15.45. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt:

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149

Részletesebben

Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról. Preambulum

Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról. Preambulum Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról Preambulum A magas színvonalú kutatómunka, a tudományos minősítés megszerzésének és a kiemelkedő

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Ábrahám György. Szegedi Tudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Ábrahám György. Szegedi Tudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Szegedi Tudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar H-6720 Szeged, Korányi fs. 10. 36-62-545186, 36-62-545202 NÉV: SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Székesfehérvár, 1955. november 11. MUNKAHELYE

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola

Interdiszciplináris Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a 2012. évi tevékenységéről 1. MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság 2012 évi tevékenysége

Részletesebben

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: SZMJV Polgármesteri Hivatalának első emeleti díszterme JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: SZMJV Polgármesteri Hivatalának első emeleti díszterme JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Egészségügyi Bizottság ülése Helyszín: SZMJV Polgármesteri Hivatalának első emeleti díszterme Időpont: 2006. január 18. Jegyzőkönyvvezető: Horváth Judit Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV

Részletesebben

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

ANTROPOLÓGIAI-RÉGÉSZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS A BIOLÓGIAI ANTROPOLÓGIAI MARADVÁNYOK RONCSOLÁSOS MINTAVÉTELÉNEK SZABÁLYOZÁSÁRA

ANTROPOLÓGIAI-RÉGÉSZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS A BIOLÓGIAI ANTROPOLÓGIAI MARADVÁNYOK RONCSOLÁSOS MINTAVÉTELÉNEK SZABÁLYOZÁSÁRA MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK METHODOLOGY DOI: 10.20330/AnthropKozl.2017.58.75 Anthrop. Közl. 58; 75 80. (2017) ANTROPOLÓGIAI-RÉGÉSZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS A BIOLÓGIAI ANTROPOLÓGIAI MARADVÁNYOK RONCSOLÁSOS MINTAVÉTELÉNEK

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen

Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen Bella Szilvia Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár Intelligens szolgáltatás A szolgáltatások intelligenciája Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA

DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA megnevezés évszám kibocsátó intézmény Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, bölcsész, muzeológus 2009 Debreceni Egyetem BTK II. OKTATÁSI

Részletesebben

BIZOTTSÁGI JAVASLAT (a bizottság titkára tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: október 22.)

BIZOTTSÁGI JAVASLAT (a bizottság titkára tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: október 22.) BIZOTTSÁGI JAVASLAT (a bizottság titkára tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: 2014. október 22.) Példa Péter kérelmező doktori habitusáról az MTA Műszaki Tudományok Osztálya számára Készítette:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára

BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Török Ádám, az MTA főtitkára AZ MTA KUTATÓHÁLÓZATÁNAK FELÉPÍTÉSE Kutatóintézet-hálózat 10 kutatóközpont 5 önálló jogállású kutatóintézet Támogatott

Részletesebben

Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben

Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Szerkesztette: Darvay Sarolta Budapest, 2012 Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Természettudományi

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet) Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.

Részletesebben

Professzor dr. Jermendy György - orvos, tudományos igazgató

Professzor dr. Jermendy György - orvos, tudományos igazgató Született: Szeghalom, 1947. október 29. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosi kinevezését elnyerve 1992-ben lettem a kórház munkatársa. Az itt eltöltött 24 év alatt részese lehettem annak,

Részletesebben

DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA

DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA DITRÓI ESZTER SZAKMAI ADATLAPJA I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Magyar nyelv és irodalom szakos 009 Debreceni Egyetem BTK középiskolai tanár, bölcsész, muzeológus II. OKTATÁSI

Részletesebben

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

Építészeti Tudományos Bizottság

Építészeti Tudományos Bizottság Építészeti Tudományos Bizottság A bizottság neve: Építészeti Tudományos Bizottság (ÉTB) Az ÉTB tisztségviselői: Vukoszávlyev Zorán elnök titkár Az ÉTB létszáma: 26 fő, ebből akadémikus 2 fő, nem akadémikus

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.

Részletesebben

Tájékoztató az MTA doktora címre a Biológiai Osztálynál pályázók számára. Az MTA doktora cím adományozásának három fő feltétele van:

Tájékoztató az MTA doktora címre a Biológiai Osztálynál pályázók számára. Az MTA doktora cím adományozásának három fő feltétele van: Követelményrendszer Tájékoztató az MTA doktora címre a Biológiai Osztálynál pályázók számára A Biológiai Tudományok Osztálya az MTA doktora címre pályázók számára az alábbi követelményeket teszi közzé,

Részletesebben

ELŐTERJESZTŐI ÉRTÉKELÉS (az előterjesztő tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: október 22.)

ELŐTERJESZTŐI ÉRTÉKELÉS (az előterjesztő tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: október 22.) ELŐTERJESZTŐI ÉRTÉKELÉS (az előterjesztő tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: 2014. október 22.) Jelölt Péter kérelmező doktori habitusáról az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Áramlás-

Részletesebben

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc. mesterképzés

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc. mesterképzés PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK

Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,

Részletesebben

Emlékeztető. az MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) 2015. május 21-i üléséről

Emlékeztető. az MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) 2015. május 21-i üléséről Emlékeztető az MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága (SJTB) 2015. május 21-i üléséről Jelen volt 13 fő a 24 szavazati jogú tagból, így az ülés határozatképes (a jelenléti ívet az 1. sz.

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Elnök: Kocsis Károly, 2011 Románia: Benedek József

Részletesebben

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége A kutatóközpont autonóm módon vesz részt az MTA közfeladatainak megoldásában, önállóan is vállal közfeladatokat, továbbá egyéb tevékenységet is végezhet.

Részletesebben

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Az elmúlt hét rendkívül mozgalmas volt az MTA Területi Akadémiai Bizottságok számára, mert ezekben a napokban

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:

Részletesebben

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2010. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: * 2010. január 27-én Dr. Ujhelyi Enikő sikeresen megvédte a Diagnosztikus vizsgálatok prediktív

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos

Részletesebben

Mekis D. János szakmai önéletrajza

Mekis D. János szakmai önéletrajza Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar

Részletesebben

AZ MTA ÉS AZ EGYETEMEK

AZ MTA ÉS AZ EGYETEMEK AZ MTA ÉS AZ EGYETEMEK NEMZETKÖZI ERC- ÉS BEJCZY-NAP 207 ÓBUDAI EGYETEM SZÁSZ DOMOKOS, AZ MTA ALELNÖKE AZ MTA TÁMOGATOTT KUTATÓCSOPORTOK IRODÁJA ÉS AZ EGYETEMEK Támogatott kutatócsoportok száma (202 206)

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK 2017. június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE Tárgy: Javaslat a PTE TTK Kari Tanácsának 2017/2018. tanév munkaprogramjának elfogadására

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Kosztolányi az MTA rendes tagja

BESZÁMOLÓ. Kosztolányi az MTA rendes tagja BESZÁMOLÓ I. A tudományos Bizottság 2011. évi tevékenysége 1. Környezet és Egészség Bizottság 2. Tisztségviselők Elnök Petrányi Győző Társelnökök Kovács Ferenc Tigyi József Titkár Poór Gyula Örökös, tiszteletbeli

Részletesebben

MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év

MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 2009. év 2009. március MTA Társadalomkutató Központ költségvetési alapokmánya a 217/1998. (XII. 30) Korm. rendelet értelmében I. Azonosító adatok Felügyeleti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 17. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 17. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK 2015. június 17. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE Tárgy: Javaslat a PTE TTK Kari Tanácsának 2015/2016-os tanévi munkaprogramjának elfogadására

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSHEZ AZ SZTE KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLÁJÁBAN

PUBLIKÁCIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSHEZ AZ SZTE KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLÁJÁBAN PULIKÁIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK OKTORI FOKOZTSZERZÉSHEZ Z SZTE KÖZGZSÁGTNI OKTORI ISKOLÁJÁN doktori képzés átalakuló szabályozási feltételei miatt az SZTE Közgazdaságtani oktori Iskola Tanácsa a 2011. december

Részletesebben

A NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET KUTATÓI MUNKAKÖRI KÖVETELMÉNYEINEK SZABÁLYZATA. I. Általános rendelkezések

A NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET KUTATÓI MUNKAKÖRI KÖVETELMÉNYEINEK SZABÁLYZATA. I. Általános rendelkezések A NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET KUTATÓI MUNKAKÖRI KÖVETELMÉNYEINEK SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések 1. A kutatói munkakör betöltésének feltételei: - egyetemi oklevél - büntetlen előélet és cselekvőképesség

Részletesebben

Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év

Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év Szöveges beszámoló Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész 2014. év 1 1. A 2014. évi költségvetési támogatás A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont 2014. évre elfogadott költségvetési támogatása

Részletesebben

Gépszerkezettani Tudományos Bizottság

Gépszerkezettani Tudományos Bizottság Gépszerkezettani Tudományos Bizottság 1. A tudományos bizottság neve: MTA Gépszerkezettani Tudományos Bizottság (GTB) 2. A tudományos bizottság tisztségviselői: Elnök: Zobory István DSc, titkár: Kamondi

Részletesebben

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 1. A Jelölőbizottság javaslata a Doktori Tanács tagjaira

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: Egyetemi docens

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM RESTAURÁTOR TANSZÉK ÜGYRENDJE Elfogadva a Szenátus 54/2015. (IX.30.) számú határozata alapján. 2015. október 1. 1. Általános rendelkezések (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár...

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... 2015-05-29 10:28:03 Így emlékezik a Móra Ferenc Múzeum Trogmayer Ottóra. Kürti Béla írását változtatás nélkül közöljük. 2015. május 27-ről 28-ra virradó

Részletesebben

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Pázmány Péter st. 1/A. Telefon: (36)1 372-2945 Fax: (36)1 372-2904 EÖTVÖS LORÁND UNIVERSITY INSTITUTE OF GEOGRAPHY AND EARTH

Részletesebben

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Tel./Fax: (1) , (1) / 190

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Tel./Fax: (1) , (1) / 190 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzat 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. hok@lisztakademia.hu Tel./Fax: (1) 462 46 90, (1) 462 46 00 / 190 www.lfzehok.hu Jegyzőkönyv, amely készült

Részletesebben

MTA X. Földtudományok Osztálya Bányászati Tudományos Bizottságának 2013. évi tevékenysége

MTA X. Földtudományok Osztálya Bányászati Tudományos Bizottságának 2013. évi tevékenysége MTA X. Földtudományok Osztálya Bányászati Tudományos Bizottságának 2013. évi tevékenysége 1. A tudományos bizottság 2013. évi tevékenysége A Bányászati Tudományos Bizottság alapvető feladata a bányászat,

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

BÉRES JÚLIA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

BÉRES JÚLIA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA BÉRES JÚLIA SZAKI ÖNÉLETRAJZA I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész 20 Debreceni Egyetem BTK és tanár és kommunikáció szakos bölcsész (1260/20/BT)

Részletesebben

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,

Részletesebben

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt

Részletesebben