Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Alap képzés, nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány

Átírás

1 Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Alap képzés, nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány MAGYARORSZÁG DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATAI 1945 ÉS 1956 KÖZÖTT Készítette: Belényi Brigitta Zsuzsanna Budapest, 2005

2 Tartalomjegyzék Bevezető... 3 I. A párizsi magyar békeszerződés II. Magyarország és a Szovjet Blokk kapcsolata Szovjetunió célja a magyar területekkel Szovjet befolyás az Ideiglenes Nemzeti Kormány létrehozásában A szovjet politikai befolyás ig A klasszikus sztálinizmus időszaka, Korrekció; a magyar-szovjet viszony és politikai befolyás 1953-tól 1956-ig Változások a szovjet-magyar kapcsolatokban 1956 után A szovjet átalakítás módszerei és területei...29 III. Magyarország és a Szovjetunió által befolyásolt területek diplomáciai kapcsolata A magyar-csehszlovák kapcsolatok A magyar lakosság sorsa 1945 után, a lakosságcsere-egyezményhez vezető út A prágai tárgyalások és a párizsi békekonferencia A tárgyalások újrakezdése 1947-ben Magyarország és Románia kapcsolata Románia magyarságpolitikája A kolozsvári magyar konzulátus kérdése Finnország és Magyarország kapcsolata A magyar-lengyel kapcsolat..54 IV. Magyarország és a Nyugati államok kapcsolata A magyar-amerikai kapcsolatok A Szövetséges Ellenőrző Bizottság összetétele és a Mindszenty-ügy A Szent Korona visszatartása Amerikában Vagyonjogi konfliktusok és az Aranyvonat A legnagyobb kedvezmény elvének megtagadása Magyarországtól A magyar-francia kapcsolat alakulása Franciaország helyzete a nemzetközi kapcsolatok terén A budapesti francia érdekképviselet.68 Melléklet.77 Bibliográfia.87 2

3 Bevezető Dolgozatomban a magyar diplomáciai kapcsolatok alakulását kívánom áttekinteni a II. világháborút követő időszakban, egészen 1956-ig. Magyarország nemzetközi kapcsolatainak alakulásában hosszú évtizedekre meghatározó volt ez az időszak, ami igen nagy változásokat ölel át. Magyarország a szovjetek általi felszabadításával, majd katonai megszállásával egy új korszak vette kezdetét mind a magyar bel-, mind a külpolitikában ben a szovjet befolyás már igen erőteljes volt, de ekkor az ország politikai átalakítása még nem volt napirenden és Magyarország a háború lezárásával több régi diplomáciai partnerével is igyekezett újra felvenni a kapcsolatot. A magyar béketárgyalások menetét külön fejezetben tárgyalom, mivel ezzel úgy gondolom, átfogó képet tudok festeni a különböző nagyhatalmakkal fennálló kapcsolatainkról és ez a témakör egyik régióhoz sem tartozhat kizárólagosan. Mivel a korszak magyar külpolitikáját elsősorban a Szovjetunió határozta meg, a magyar-szovjet kapcsolatot fogom a legrészletesebben tárgyalni. A második fejezetben képet szeretnék adni arról, miként alakíthatta egy külső hatalom a magyar belpolitikát is, milyen eszközökkel tudtak beleszólni a belpolitikai kérdések alakításába, és miként hatott mindez Magyarország külpolitikájára, a nemzetközi országok között elfoglalt helyére, nemzetközi megítélésére után Magyarország már egyértelműen a szovjet blokk részévé vált és nemzetközi értelemben is ekként kezelték. A blokk államainak külkapcsolatai sajátos módon alakultak, elsősorban a szovjet érdekeknek megfelelően. A blokk többi államával Magyarország viszonylag rendszeres kapcsolatot tartott fenn, de ezek a kapcsolatok is ellenőrzés alatt álltak (általában mindkét felelt ellenőrizte először a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, majd a Szovjet Kommunista Párt). A láthatatlan szovjet kéz irányítása ellenére úgy gondolom, hogy a blokk államaival fenntartott kapcsolatokat külön kell tárgyalni, mert bizonyos kérdésekben ezek az államok magukra lettek hagyva, hogy kétoldalúan rendezzék el vitás ügyeiket. A harmadik fejezetben a szovjet blokk államai közül részletesebben Csehszlovákiával és Romániával foglalkozom, majd röviden Lengyelországgal és Finnországgal. A román és a csehszlovák kapcsolat meghatározó eleme a kisebbségi kérdés megoldásának folyamata volt, ami hosszú évtizedekre meghatározta hazánk ezen országokkal fennálló kapcsolatát. Éppen ezért a Csehszlovákiáról szóló alfejezetben részletesen tárgyalom a magyar-csehszlovák lakosságcsere kérdését, a Romániával kapcsolatos egységben pedig a román vezetés 3

4 magyarságpolitikájával és a kolozsvári konzulátus kérdésével foglalkozom. Azért nem térek ki itt külön a magyar-román határrendezés kérdésére, mert ezt az első fejezetben, a párizsi békeszerződésről szóló részben részletesebben tárgyalom. Jugoszláviára sem térek ki, mert a Tito-Sztálin ellentétből kialakuló rossz szovjet-jugoszláv viszony következtében Magyarország fenntartott ugyan diplomáciai kapcsolatot Jugoszláviával, de azt ebben az időszakban a szovjetek iránymutatásai szerint alakították és a magyar vezetés a továbbiakban Tito politikájától minden téren elhatárolódni kényszerült. Ebben változást csak a Sztálin halála utáni időszak hozott, ám az általam tárgyalt időszakban csak az 56-os forradalomban találkozhatunk említésre méltóan a Jugoszláv állammal és nagykövetséggel október 23-án Jugoszláviából érkezett haza a magyar párt- és kormányvezetés, amikor is a magyar vezetés megkövette a Jugoszláviát a sztálini időszakban tanúsított magatartása miatt. A negyedik fejezetben a nyugati államokkal fennálló kapcsolatokról szeretnék képet adni. Az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatára vonatkozó részben felvetem azokat a problémákat, amelyek a két ország kapcsolatát hosszú időre megterhelték (ilyen volt például a Szövetséges Ellenőrző Bizottság összetételének kérdése, a Szent Korona visszatartása, a Mindszenty-per és az 1956-os be nem avatkozás). Emellett csak röviden tárgyalom az USA szerepét a magyar fegyverszüneti egyezmény és a békeszerződés szövegének megalkotásában, hiszen a Szovjetunióról és a párizsi békeszerződésről szóló részben ezekről már átfogó képet adtam. A nyugati államok közül Franciaország és Magyarország kapcsolata különösen érdekes, mivel Franciaországot sokáig kihagyták a győztes nagyhatalmak a döntésekből, holott ez az ország is meghatározó európai erő volt és a szövetségesek oldalán harcolt. A két ország diplomáciai kapcsolatának újra kialakulását vettem nagyító alá, mivel úgy vélem, ez ebben az időszakban egészen egyedi volt. Nagy-Britanniára nem térek ki külön, mert az USA politikája volt a britekkel való kapcsolatunk alakulásában is a döntő, és úgy gondolom, nem volt igazán meghatározó. Az 1956-os októberi forradalom eseményeire nem térek ki külön, mivel ennek nemzetközi megítélése és belpolitikai eseményei olyan sokrétűek, hogy egy önálló dolgozat témáját képeznék. Néhány ország esetében érintőlegesen megemlítem a forradalom hatását, mivel néhol ez fontos változást hozott. 4

5 I. A párizsi magyar békeszerződés A második világháborút lezárni hivatott párizsi békeszerződések nem voltak olyan átfogóak, mint az elsőt lezáró versailles-i békék és az is kétségtelenül igaz, hogy a nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió a potsdami értekezleten úgy hozták létre a békekötés fórumát, a Külügyminiszterek Tanácsát, hogy arra bízták Németország volt szövetségesei békeszerződéseinek előkészítését és a végleges szöveg megalkotását is. Emellett az európai béke szempontjából kulcsfontosságú német- és osztrák-kérdés megvitatását 1947-re halasztották. A Tanács eredeti funkciója a fentebb említett feladatok mellett a State Department elképzelése szerint a kizárólagos érdekszférák kialakulásának megakadályozása volt. A potsdami értekezleten, a moszkvai külügyminiszteri találkozón és a tanács párizsi, második ülésszakán viszont olyan hierarchikus döntéshozatali eljárást alakítottak ki, amely az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának olasz-ügyekben, a Szovjetuniónak pedig a román, a bolgár, a magyar és a finn békefeltételek kialakításánál biztosított meghatározó szerepet. A békeszerződés-tervezetek tárgyalási alapja a fegyverszüneti egyezmények lettek és a Szovjetunió ezek alig módosított változatát kívánta elfogadtatni, és ezzel a háború alatt kialakult szövetséges megegyezéseket kívánta megerősíteni és intézményesíteni. Az Egyesült Államok a kérdések érdemi mérlegelése alapján a feltételek újratárgyalására törekedett, teret hagyva az érintett államok kétoldalú megegyezéseinek is. Ez a két alapvetően egymással szemben álló törekvés a Külügyminiszterek Tanácsának másfél éves egyeztetése végére tudott csak egymáshoz simulni. Mivel elismerték a fegyverszünetet kezdeményező nagyhatalmak kezdeményező és meghatározó szerepét, az eredeti amerikai szándékkal ellentétben megerősítették a kialakulóban lévő érdekszférákat. A magyar béke-előkészítés és a kisgazdapárti vezetés legfőbb illúziójának az bizonyult, hogy minden politikai számításukat a Vörös Hadsereg közelinek vélt visszavonására alapozták. Nem szabad azonban az akkori politikai vezetést naivitással vagy hozzá nem értéssel vádolni, hiszen 1945 nyarától a Foreign Office azért alakította ki a mielőbbi békekötést célzó irányvonalát, hogy elérje a Szovjetunió csapatainak visszavonását, és ezzel segítse a közép- és délkelet-európai államok függetlenségének és szuverenitásának helyreállítását. Mindemellett sajnos abszurd a tény, hogy a szovjet 5

6 csapatok Romániában 1958-ig és Magyarországon 1991-ig éppen egy angol indíttatású javaslat következtében maradhattak. Az Egyesült Államok tavaszától próbálta kezdeti tévedését korrigálni és ennek hatására még szeptember elején Párizsban is a megszálló csapatok eltávolítását ígérték Nagy Ferenc miniszterelnöknek. November 30-án Rákosi abbéli reményét fejezte ki Schoenfeld amerikai megbízottnak, hogy a mihamarabb aláírható békeszerződés teret enged majd a szovjet csapatok kivonásának és ezzel az ország megszabadulhat a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tevékenységével összefüggő költségek fedezésétől is. A magyar békeszerződéssel kapcsolatos másik belpolitikai illúzió az etnikai határok rendezésének ügye volt, hiszen az előzetes jelek szerint Magyarország vesztes ország létére is számíthatott Nagy-Britannia és az Egyesült Államok jóindulatára és az etnikai méltányosság elvének alkalmazására. Két győztes szomszédos ország, Csehszlovákia és Jugoszlávia egyértelműen elutasította a Magyarország javára történő határkiigazítást. Románia esetében bonyolultabb volt a dolog; szeptember 20-án Londonban az amerikai külügyminiszter kezdeményezte a magyar-román határ Magyarország javára történő kiigazítását, amelyet Nagy-Britannia és Franciaország is támogatott. A Szovjetunió a román etnikai többség javára történő január 1-i határok visszaállítását szorgalmazta, amit a magyar átállás elmaradásával indokolt meg. A területi rendezés kérdése alárendelődött a szövetségesek közötti a Groza-kormány népképviseleti jellegéről szóló vitának, illetve annak diplomáciai elismeréséről. Éppen ezért a Külügyminiszterek Tanácsának első ülésszaka kudarcba fulladt. Miután a moszkvai külügyminiszteri értekezleten elfogadtak egy Romániára és Bulgáriára vonatkozó háromhatalmi megállapodást, megtörtént a Groza-kormány részleges diplomáciai elismerése. Ezek után az Egyesült Államok feladni kényszerült a trianoni határok megváltoztatásának lehetőségét. A magyar diplomácia kétségbeesett kísérleteket tett a kialakuló háromhatalmi álláspont megváltoztatására, ezért a küldöttség több ízben Moszkvába és Nyugatra utazott és az illetékeseknek a témáról szóló jegyzéket adott át eredménytelenül. Az amerikai vezetésnek nem a magyar érdekek védelme volt a fontos ebben a kérdésben, hanem a Groza-kormány meggyengítését és ezzel a szovjet érdekterület kialakulását kívánta megakadályozni. Az Erdélyre vonatkozó területi rendezés kérdésében a magyar küldöttség szovjet tanácsra megpróbálkozott a kétoldalú tárgyalásokkal is, így Sebestyén Pál április 27-6

7 én Bukaresten tartózkodott, de Grozától és Tátárescutól durva elutasítást kapott 1. Mivel Magyarország nem rendelkezett információkkal a három nagyhatalom közötti tárgyalások kimenetelével kapcsolatban, május 7-ig még élt a hamis remény, hogy a kérdés Magyarországra nézve kedvezően kerülhet rendezésre. Május 7-én azonban a nagyhatalmak, a Külügyminiszterek Tanácsa Párizsban hivatalos állásfoglalást adott ki a magyar-román és a magyar-csehszlovák kérdésről és ezzel a magyar remények szertefoszlottak. Az a magyar igyekezet, hogy a határon túl élő magyarság jogait kétoldalú megállapodásokkal biztosítsák, a csehszlovákiai jogfosztások nyomán kudarcot vallottak és a nagyhatalmak ebben a kérdésben végig a bilaterális egyeztetést javasolták. Ezzel bővebben foglalkozom Magyarország és Csehszlovákia diplomáciai kapcsolatainak taglalásánál. A béke-előkészítés során a magyar küldöttség szembe kellett, hogy találja magát azzal a ténnyel, hogy a fórumok nem adnak lehetőséget a legyőzöttek nézeteinek ismertetésére. Mivel a magyar fél nem kapott felszólalási lehetőséget a Külügyminiszterek Tanácsának ülésein, ezt a hiányt igyekezett a magyar delegáció moszkvai és nyugati útjaival pótolni. A magyarok egy elnéző békében reménykedtek, de a Szovjetunió a háborúban tanúsított agressziót keményen kívánta büntetni és ennek nevében végigvitte Magyarország 300 millió dolláros jóvátételi kötelezettségének kimondását. Az amerikaiak ellenezték Magyarország túlzott büntetését és az ő közreműködésükre mérséklődött az eredetileg 400 milliós összeg a fent említettre. Nagy-Britannia osztotta a nézetet, hogy a vesztes államokat területi átrendezéssel és jóvátételi kötelezettséggel is meg kell büntetni. Az angolok és az amerikaiak nem tudták a Szovjetunió közép- és kelet-európai hatalmi törekvéseit hatékonyan korlátozni, mivel ezáltal az ő nyugati érdekeik is sérültek volna. A magyar békeszerződés aláírása megszüntette az átmeneti fegyverszüneti állapotot és ezzel az ország nemzetközi ellenőrzését; felszámolta a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot és helyreállította (papíron) az állam függetlenségét és szuverenitását. Magyarország helyreállíthatta nemzetközi kapcsolatait (amelyek többségét 1947 után a Szovjetunió korlátozta és ellenőrizte, így ekkor sok országgal megszakadtak a kapcsolatok) és lehetővé vált az ország felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. 1 Ekkor már rendelkeztek információkkal a szovjet biztosítékokkal és az angol-amerikai kialakult tárgyalási állásponttal kapcsolatban és ennek alapján nem állt érdekükben a magyar féllel egyezkedni. 7

8 II. Magyarország és a Szovjet Blokk kapcsolata A II. világháború végét jelző fegyverszüneti egyezményben leírtak alapján hazánk 1944-ben a Szovjetunió ellenőrzési övezetébe került 2 és 1989/90-ig szovjet befolyás alatt is maradt. A fegyverszüneti egyezmény aláírásától a 80-as évek végéig a szovjet politikai érdek és akarat nagyban befolyásolta mind a magyar kül-, mind a belpolitikát, ezért a Szovjetunió és Magyarország diplomáciai kapcsolatainak vizsgálatakor nehéz ezt a két területet mereven szétválasztani. A magyar politikai vezetésnek kötelessége volt mindkét területen szem előtt tartani a Szovjetunió katonai és biztonsági érdekeit, ezért a más országokkal és régiókkal való diplomáciai kapcsolatok alakulásában is a szovjet befolyás éreztette a hatását. A Szovjetuniónak a II. világháborút követően nem volt ugyan kifejezett Magyarországpolitikája, de a Szövetséges Ellenőrző Bizottság keretein belül biztosítani kívánta hosszú távú befolyását a térségben. Mindemellett tény, hogy a magyar-szovjet viszonyt stratégiai, geopolitikai megfontolások határozták meg. E szerint a két szempont szerint azonban nem hazánk került a Szovjetunió figyelmének homlokterébe, hanem a térség egyéb országai, mint Lengyelország, Csehszlovákia, Románia és Bulgária. Az 1944-ben megszületett ún. Terv a szovjet jövőről ( Jövendő világ kívánatos alapelveiről Ivan Majszkij) nem kívánt túl sok szerepet szentelni Magyarországnak. Ez a munka négy alapelvet fogalmazott meg elérendő célként a Szovjetunió számára: a SZU biztonságának megteremtését legalább egy éves békeidőszakra, az antifasiszta koalíció fenntartását, az országhatárok kiszélesítését és a Vörös Hadsereg által megszállt országok demokratikus átalakítását. Azt tervezték, hogy nyugati szövetségeseik szimpátiájának és támogatásának elvesztése nélkül, a polgári demokratikus látszat fenntartásával fogják a kelet-közép-európai térség szovjet befolyás alá került területein a kommunista pártok uralmát megerősíteni és ezzel saját befolyásukat növelni. Amellett, hogy fontosnak tartották a térség ellenőrzését, nem kívánták elveszíteni a nyugati nagyhatalmakkal meglévő baráti viszonyból származó előnyöket sem. Ezzel ellentétben néhány ország esetében mellőzték a látszat fenntartására való törekvést és 1944 után szinte rögtön erős kommunista diktatúra épült ki (ld. Románia és Bulgária). A nyugati szövetségesek nem léptek fel ugyan a Szovjetunió túlkapásai ellen, de a Kelet és a Nyugat 2 Papírforma szerint Magyarországon a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 80%-ban szovjet és 20%-ban nyugati összetételű kellett volna, hogy legyen, de nem ez valósult meg. 8

9 viszonya hosszú távon megromlott és kezdetét vette a kétpólusos világ kialakulása és a Hidegháború. 1. Szovjetunió célja a magyar területekkel A negyvenes évek második harmadában kibontakozó hidegháborús konfrontációban Magyarország, mint a Szovjetunióval határos és a nyugati világgal érintkező ország a szovjet katonai-biztonsági zóna, a cordon sanitaire fontos részévé vált. Ezért nem lett volna megengedhető, hogy Budapesten a Szovjetunióval szemben ellenséges, vagy akár a Nyugat és Kelet között egyensúlyozó kormányzati politika érvényesüljön. Magyarországért akárcsak Csehszlovákiáért, Lengyelországért, Németország keleti részéért a második világháborúban szovjet katonák vére folyt, és ezen a törvényes alapon ezek a területek egy esetleges háborúban a szovjet területek előzetes védelmére szolgálnak. A nyugati külpolitikai orientáció, vagy akár csak a semlegesség sem lett volna elfogadható. A hidegháborús konfrontáció élesedésével párhuzamosan a szovjet biztonsági tűrőképesség tovább csökkent és kockázati tényezővé vált a frontországok szovjet modelltől eltérő társadalmi berendezkedése is. Ebben a pillanatban, a negyvenes évek végén találkozott a szovjet világpolitikát alakító két tényező, a biztonságot preferáló, defenzív birodalmi, illetve a kommunista ideológiai kizárólagosság talaján álló, offenzív forradalmi ideológia. A kezdetben puha megszállásként jellemezhető szovjet politika különösen a késősztálini években változott meg, ekkor a magyarok szorosabb ellenőrzését indokolta, hogy a szláv szövetségesek közötti szigeten fekvő, nem-szláv országnak tekintették (ennek azért volt jelentősége, mert ekkor előre törtek a nagyorosz nacionalizmus eszméi). Magyarország második világháborús szerepvállalása, részvétele szovjet területek megszállásában Moszkva szemszögéből amúgy is a megszállást és az ellenőrzést legitimáló tényező volt. Gazdasági érdekek is szóltak a szovjet-magyar viszony szorosabbra fűzése mellett, hiszen néhány magyar stratégiai nyersanyag (urán, bauxit) iránt különleges érdeklődés nyilvánult meg Moszkvában. Ennek okán a gazdasági behatolás és kizsákmányolás jelentősen megelőzte a politikai szerkezetek átalakítását. A térségben megnövelte hazánk katonai-stratégiai jelentőségét a Jugoszláviával a negyvenes 9

10 években kialakult konfliktus is 3. Később, amint a konfliktus enyhülésével egyidejűleg megkötötték az osztrák államszerződést is, ez a tényező számottevően csökkent, olyannyira, hogy az interkontinentális rakétafegyverkezésben élre álló hruscsovi vezetés még a katonai megszállás megszüntetésére is indítványt tett 1958-ban. Magyarország esetében eleinte elegendőnek látszott az a szovjet célkitűzés, hogy az országot végleg leválassza a hitleri oldalról, szembefordítsa a náci Németországgal. Mindemellett persze alapkövetelmény volt egy szovjetbarát kormány megalakítása is egy nagykoalíció keretében. Az 1945-ös fegyverszüneti egyezménnyel és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakításával kapcsolatban sok szovjet külügyi dokumentum került napvilágra, elsősorban Vida István publikációinak köszönhetően (az első ilyen kötete 1995-ben jelent meg 4 ). Ezekből a dokumentumokból kiderül, hogy a magyar belpolitikai hatalmi szervek egy része közvetlen szovjet ellenőrzés és utasítás alapján jött létre és hogy ez a szovjet irányítás mindennapi működésükre is erőteljesen kihatott. A magyar-szovjet kapcsolatok tehát 1944 után nem pusztán külpolitikai téren voltak meghatározóak, hanem átszőtték a magyar belpolitikát is. Köztudott, hogy a kormányalakítás körüli tárgyalásoknak aktív résztvevője volt V. M. Molotov külügyi népbiztos; főként ő tartotta a kapcsolatot Horthy Miklós kormányzó moszkvai küldötteivel (a fegyverszüneti delegáció tagjaival), a Moszkvában élő kommunista vezetőkkel és az átállt magyar főtisztekkel is. V. G. Dekanozov külügyi népbiztos-helyettes szerepe is igen meghatározó volt, ő foglalkozott közvetlenül a magyar ügyekkel. A szovjet vezérkari főnök katonai hírszerzést felügyelő helyettese, F. F. Kuznyecov vezérezredes is kivette a részét a magyar politika alakításából. A végső szót természetesen minden kérdésben Sztálin mondta ki. 2. Szovjet befolyás az Ideiglenes Nemzeti Kormány létrehozásában A tárgyalások során először a felszabadított területeken létrehozandó új központi hatalmi szerv jellegére vonatkozóan kerültek konfliktusba a magyar és a szovjet hatalom 3 A Tito és Sztálin között kialakult konfliktus nyomán a Szovjetunió lerohanási tervet dolgozott ki Jugoszlávia ellen, melynek nyitó lépését a magyar hadvezetés tette volna meg ez a szovjet-jugoszláv háború ugyan elmaradt, de a magyar hajlandóság a jugoszlávok lerohanására megbélyegezte Magyarország és Jugoszlávia kapcsolatát. 4 Iratok a szovjet-magyar kapcsolatok történetéhez október június (továbbiakban Iratok a szovjet-magyar kapcsolatok történetéhez) Szerk: Vida István, Gondolat Kiadó 2005, p.5. 10

11 képviselői, pontosabban Dekanozov, valamint Gerő Ernő és Nagy Imre, akik akkor tértek haza Moszkvából. Gerőék javaslata az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívására vonatkozott, majd egy új kormány megalakítására tettek ajánlást. A szovjet fél ezzel szemben a francia mintát támogatta, a Nemzeti Felszabadító Bizottság és Tanácskozó Testület felállítása mellett érvelt. Dekanozov érvei a mára már nyilvánossá vált orosz külügyi levéltár dokumentumainak tanúsága szerint G. M. Puskintól és B. Ja. Grigorjevtől származtak 5. Az november 29-én kelt feljegyzés szerint a szovjet fél novemberre már nem tartotta olyan fontosnak, hogy Magyarországon egy a központi hatalom minden funkciójával ellátott központ működjön, sőt egyenesen célszerűtlennek nevezték 6. Ennek az irányváltásnak az oka az volt, hogy nem látták biztosítottnak a kormány olyan összetételét, ami mindkét fél (a magyaroknak és a szovjeteknek is) számára elfogadható. Illetve az is, hogy Horthy moszkvai embereinek beavatkozása a kormány munkájába képviselőként nehezítené a szovjet katonai hatóságok dolgát, valamint ha Debrecenben létrejönne a magyar központi hatalom, akkor a többi szövetséges is igényt tarthatna arra, hogy saját küldötteket küldjenek Magyarországra. Mindezeket a szovjet vezetés nem tartotta kívánatosnak. A szovjetek nem voltak ebben a kérdésben teljesen egységesek, és mindez akkor került felszínre, amikor az december 1-i tárgyalásokba becsatlakozott maga Sztálin is, aki a magyar kommunisták oldalára állt. Gerő feljegyzései alapján tudható, hogy Sztálin érvei amellett szóltak, hogy olyan vezetési formát kellene választani, ami illeszkedik a magyar történelmi hagyományokhoz; és mivel Szálasiéknak kormánya van, nem indokolt, hogy a demokratikus erőknek csak Felszabadító Bizottsága legyen. Abban, hogy mikor érett meg a helyzet az új kormány kialakítására, a magyar politikusok véleményére kell hagyatkozni. A december 6-i utolsó találkozón egyetértés alakult ki a kormány összetételét illetően. Puskin és Szuszajkov december 12-én érkezett meg Debrecenbe, ezután egy különleges telefonvonalon naponta adtak részletes jelentést a Külügy- és Hadügyminisztériumnak a debreceni megbeszélések minden apró mozzanatáról. Még olyan kis horderejű kérdésekben sem dönthettek a magyar politikusok önállóan, mint pl. hogy mikor legyen esedékes az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ülése. Fontos téma volt ugyanakkor a munkaképes korú németajkú lakosság Magyarországról és Erdélyből a Szovjetunióba történő internálása, amelyet az január 20-án aláírt 5 G. M Puskin lett a későbbiekben a SZEB magyarországi politikai tanácsadója, B. Ja. Grigorjev pedig a szovjet külügyminisztérium magyar referense volt. 6 ld. Mellékletek, 1. számú dokumentum 11

12 fegyverszüneti egyezmény 7 tett lehetővé. A Szovjetunió Állami Honvédelmi Bizottsága ÁHB ide vonatkozó határozata alapján december közepén megkezdődött a 17 és 45 év közötti férfiak és a 18 és 30 év közötti nők összeírása és táborokba gyűjtése, majd a Szovjetunióba irányítása (a Donyec-medence szénbányászatának és vaskohászatának helyreállítását akarták munkájukkal biztosítani). Sok panasz érkezett azzal kapcsolatban, hogy az összeírások alkalmával sok német nevű, de magyar nemzetiségű állampolgárokat is meghurcoltak. Ezeket a túlkapásokat a szovjet fél természetesen mindvégig tagadta. A magyar vezetők tiltakozásai nem jártak sikerrel, az ügyben semmilyen korrekció nem történt február eleji adatok szerint majdnem 33 ezer német nemzetiségű magyar állampolgárt deportált Magyarországról és Erdélyből szovjet munkatáborokba, mindössze 2 hét leforgása alatt A szovjet politikai befolyás ig A fegyverszüneti egyezmény értelmében Németország többi kisebb szövetségeséhez hasonlóan Magyarországon is szovjet vezetéssel alakult meg a Szövetséges Ellenőrző Bizottság és a magyar békeszerződés életbe lépéséig, szeptember 15-ig tartózkodott hazánkban. A SZEB széles hatáskörrel rendelkezett, többek között ellenőrzési jogokkal, de a nyugati missziók képviselői csak kis létszámban és igen korlátozottan vettek részt a Bizottság munkájában. A SZEB fő feladata a fegyverszüneti egyezmény teljesítésének ellenőrzése volt. A magyar kormány ill. politikai vezetés a nemzetközi testület előzetes jóváhagyása nélkül nem hozhatott döntéseket sem bel-, sem külpolitikai ügyekben, kezdeményezéseket nem tehetett. A szovjetek a SZEB kereteit kihasználva hatáskörüket gyakran túllépve, a fegyverszüneti egyezményt használták jogalapul ahhoz, hogy a szovjet külpolitika érdekeinek megfelelően alakítsák a magyar belpolitikai küzdelmeket is. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány személyi összetételét a szovjet érdekeknek megfelelően júliusában átalakították (erről tanúskodnak az ezt megelőző megbeszélések, megyek G. M. Puskin és a magyar kormányférfiak között zajlottak). A Magyar Kommunista Párt felső vezetésének már régebb óta problémái voltak a kormány egyes tagjaival (elsősorban Faragho Gábor közellátásügyi és gróf Teleki Géza vallás- és 7 ld. Mellékletek, 2. számú dokumentum 8 a német lakosság kitelepítésével nem foglalkozom bővebben, mivel Magyarország Németország utódállamaival fenntartott kapcsolataira sem térek ki külön. 12

13 közoktatásügyi miniszterrel), de mellettük más miniszterek is szerepeltek Révai József februárjában Gerő Ernőhöz írt levelében az eltávolítandó személyek nevei között (Vásáry István pénzügy-, Valentiny Ágoston igazság-ügyminiszter), de a miniszterelnöktől, Miklós Bélától is szívesen megszabadultak volna. A kormány átalakítása annak Budapestre költöztetésével ismét napirendre került, ezen szándékairól Rákosi Mátyás levélben tájékoztatta (valószínűleg nem csupán) Dimitrovot. Minden valószínűség szerint a kommunista politikusok egyeztették terveiket a SZEB elnökével, Vorosilov marsallal és Puskinnal is. Ezek csupán feltételezések, mert erre vonatkozóan csak utalásokat lehet találni, a levelezés anyagát illetően hiányosak a nyilvános dokumentumok. Az sem teljesen világos, hogy Moszkvában miért egyeztek bele a kormány nagyobb mértékű átalakításába és a miniszterelnök leváltásába. A kormányátalakítási tervet a SZEB júliusában hagyta jóvá. A SZEB beleegyezését az segíthette elő, hogy az igazságügy-miniszter Valentiny Ágoston a bizottsággal való előzetes egyeztetés nélkül a június 27-i minisztertanácsi ülésen rendelettervezetet terjesztett elő egy igazságügyi nyomozótestület felállításáról. Ezt a nyilas, fasiszta elemek elleni eljárások felgyorsítása érdekében hozták volna létre, de nem a Belügyminisztériumnak, hanem az Igazságügy-minisztériumnak rendelték volna alá. A kormány ülésén elfogadták a tervezetet annak ellenére, hogy a baloldali miniszterek tiltakozásuknak adtak hangot. Az elfogadott rendelet aláírását Miklós Béla miniszterelnök végül visszautasította, miután Puskin neki és Gyöngyösi János külügyminiszternek kifejezte egyet nem értését és aggodalmát. Ezeket a történteket használta fel az MKP vezetése, hogy a kívánatos személyi változtatásokat el tudják kezdeni. (Puskin meggyőző érve az volt Kiss Roland, az SZDP a közellátási miniszteri posztra jelöltje ellen, hogy nem alkalmas a feladatra és hogy ilyen kérdések megoldásánál kívánatos lenne előzetesen figyelembe venni a mi észrevételeinket is..) Az 1945-ös személyi átalakítások az erőviszonyokat a kormányon belül erőteljesen balra tolták el, ezzel megfelelve a szovjet vezetés érdekeinek őszétől a szovjet diplomáciai iratokban a november 4-i nemzetgyűlési választások előkészületeivel kapcsolatos kérdések domináltak. Vorosilov rendszeres tájékoztatást adott Moszkvának ezek közül több irat is rendelkezésre áll, pl. a Vorosilov által Sztálinnak és Molotovnak küldött az az október 22-i telefontávirata, melyben a választások kudarcáról fejti ki véleményét ez az álláspont nem tükrözte a Magyar Kommunista Párt hivatalos állásfoglalását. A SZEB elnöke név szerint a párt főtitkárát, Rákosi Mátyást bírálta, illetve az egész pártvezetést, mivel szerinte nem foglalkoztak eleget az országot érintő gazdasági 13

14 kérdésekkel és a háború utáni katasztrofális gazdasági helyzetben szükség lett volna legalább néhány épkézláb megoldási javaslatra. Ezek mellett helytelenítette azt is, hogy a párton belül túlzottan balos volt a hangulat és a Kisgazdapártot túl nyíltan támadta a budapesti választások során a Szabad Nép. Rákosival kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy népszerűsége igencsak megcsappant a választásokat megelőző időszakban és ez a továbbiakban még komoly problémákat okozhat. Rákosi visszaemlékezései szerint 9 a novemberi nemzetgyűlési választások előtt Sztálin azt javasolta, hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front 10 pártjai 11 induljanak közös listán és egyezzenek meg előre a mandátumok elosztásáról. Erre vonatkozóan egyéb írásos dokumentumok nem állnak rendelkezésre; tény azonban, hogy október 16-án Vorosilov marsall összehívta a koalíciós pártok vezetőit és azt követelte, hogy induljanak közös listán. Ezt a választási blokkot az USA és az angol vezetés is ellenezte és azzal fenyegették a nyugati nagyhatalmak a magyar vezetést, hogy amennyiben a közös lista létrejön, nem veszik fel Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Mivel a magyar vezetés ezt nem engedhette meg és az FKgP is erősen tiltakozott, a pártok a választásokon külön listán indultak. Vorosilov ekkor azt javasolta, hogy a pártok induljanak ugyan külön listán, de tegyenek együtt közzé egy olyan felhívást, amelyben az ország népét biztosítják arról, hogy folytatni kívánják a koalíciós kormányzást. Ezt a javaslatot Moszkva nem támogatta, de mire ennek hangot adott és táviratban ezt véleményezni tudta, az MKP, az SZDP, az FKGP és az NPP vezetői már aláírták a nyilatkozatot. Ebből is látszik, hogy a Magyar Kommunista Párt és a SZEB szovjet elnökének befolyása a belpolitikára ekkor még jelentősen kisebb volt, mint a választások után. Vorosilovot ezután a szovjet Kommunista Párt Politikai Bizottsága felelősségre vonta, mivel engedélyezte Rákosi Mátyásnak, hogy az MKP a szovjet pártvezetés írásos engedélye nélkül írhassa alá a négypárti manifesztumot. A választási vereséget a szovjet vezetés a közös lista meghiúsulásának tudta be, ezt fogalmazta meg kritikájában a budapesti szovjet misszió 12 képviselője is 9 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések Szerk: Feitl István, Gellériné Lázár Márta, Sipos Levente. Napvilág kiadó. 10 Magyar Nemzeti Függetlenségi Front - MNFF: december 2-án alakult meg Szegeden; programja a MKP akcióprogramjának módosított változata, amit a Szovjetunió az antifasiszta koalíció nevében elfogadott. 11 Tagjai: Magyar Kommunista Párt - MKP, Szociáldemokrata Párt - SZDP, Független Kisgazdapárt - FKgP, Nemzeti Parasztpárt - NPP, Polgári Demokrata Párt PDP. 12 Iratok a szovjet-magyar kapcsolatok történetéhez p

15 mondván a MKP kikerülte a más országokban jól bevált gyakorlatot, amit Finnországban, Jugoszláviában, Romániában és Bulgáriában is követtek, hogy a kommunista pártok szövetségre léptek a demokratikus pártokkal és ez győzelemre segítette őket. Bírálták, hogy a magyar kommunisták a szovjet iránymutatásnak hátat fordítva önállóan akarták megoldani a kérdést; sikertelenül. A kormányalakítás történetét már számos magyar nyelvű dokumentum feldolgozta, de előkerültek olyan szovjet levéltári dokumentumok is, amelyeken keresztül abba tekinthetünk be, hogy a szovjet vezetés milyen eszközökkel avatkozott be a magyar belpolitika alakulásába és a pártok közötti tárgyalási folyamatokba. A magyar és a szovjet kommunista vezetők között napi kapcsolat volt, így Rákosi azt az irányvonalat követhette, amelyet Moszkvában kijelöltek számára. A választási eredmények ismeretében a szovjet vezetés az eredmények a kommunisták javára történő korrekciójára törekedett, amely persze minden legitim alapot nélkülözött. Az utasítás az volt, hogy a kommunisták minden áron ragaszkodjanak a belügyi tárcához és a nyertes Kisgazdapártnak ajánlják fel helyette a Pénzügyminisztériumot. Vorosilov a szovjet vezetésnél sokkal kompromisszumkészebbnek mutatkozott, nem ragaszkodott a belügyi tárcához és Kovács Béla személyét is elfogadhatónak tartotta. Erre Moszkva konkrét ajánlást küldött a SZEB elnökének a tárcák összetételére vonatkozóan (ezek a listák olyan neveket tartalmaztak, akik egytől egyig elfogadhatóak lettek volna a szovjet pártvezetésnek). 13 A kormány összetételére tett javaslat nem látszott elegendőnek Moszkva számára, így javaslatot tettek egy gazdasági csúcsszerv létrehozására is (a Gazdasági Főtanács 1945 végén alakult meg), amely szintén a FKgP politikai győzelmének korrekcióját szolgálta. A budapesti szovjet misszió 1946-os jelentésében a következőket írta erre:..nem voltunk biztosak abban, hogy az ilyen összetételű magyar parlament és magyar kormány a mi érdekeinkkel összhangban fogja-e megoldani az ország előtt álló alapvető kérdéseket. Ezek az aggodalmak annál is inkább megalapozottak voltak, mert a kisgazdapárt 1945 végére lényegében a magyar demokrácia ellenzékének útjára lépett. Ilyen körülmények között szükségessé vált egy olyan állami szerv létrehozása, amely különleges jogokkal lenne felruházva, összetételét tekintve demokratikusabb lenne a kormánynál, és operatív módon oldaná meg az ország előtt álló összes problémát Mivel a Vorosilov marsall és a szovjet pártvezetés közötti levelezés anyag még többnyire nem hozzáférhető, nem lehet pontosan tudni, hogy az elküldött javaslat és Vorosilov viszontválasza után miképpen alakultak ki a végleges tárcákat érintő politikai erőviszonyok. 14 Iratok a magyar-szovjet kapcsolatok történetéhez, p

16 A leendő köztársasági elnök személye körül is éles viták bontakoztak ki, amelynek alakulásába már igen hatékonyan avatkozott be a SZEB elnökhelyettese, Szviridov és Puskin is 15. Nem riadtak vissza a politikai zsarolástól, valamint az éles kritikáktól sem azért kritizálták a Kisgazdapártot, mert szerintük nem törekedett a szovjetekkel való baráti viszony kiépítésére, és mert a pártban túl sok antidemokratikus és nyíltan monarchista elemet véltek felfedezni. Szerintük az FKgP szándékosan akadályozta az államapparátus megtisztítását, de a legsúlyosabb vád az volt, hogy nem teljesítik a fegyverszüneti egyezményben leírtakat. Mindezek nyomán az FKgP politikusainak nyilvánvalóvá vált, hogy csak akkor remélhetnek szovjet politikai támogatást, ha őszintén együttműködnek a moszkvai vezetéssel. Ennek hatására a Kisgazdapárt meghátrált. Elfogadták a baloldali pártok köztársasági elnök-jelöltjét (Tildy Zoltánt) és a Baloldali Blokk több követelését is (ilyen volt 20 kisgazdapárti politikus kizárása is). Egyes elemzők szerint a kisgazdák visszahúzódó magatartása annak volt köszönhető, hogy a béketárgyalások 16 a küszöbön álltak és attól tartottak, hogyha magukra haragítják a szovjet vezetést, azzal csak ártanának az országnak, hiszen kedvező megítélést számos területen nem remélhetnének. A jobboldal politikusai reménykedtek a részleges területi jóvátételben, de ezt csak a Szovjetunió hathatós támogatásával lehetett volna elérni elején megállapodtak a pártok abban, hogy Jugoszláviával szemben semmilyen területi igénnyel sem léphetnek fel, de Csehszlovákia és Románia esetében más volt a helyzet. A szovjet álláspont a csehszlovákiai magyarság kérdésének rendezésében nem a magyar érdekeknek megfelelően alakult ki, hiszen igyekeztek a lakosságcserét már a fegyverszüneti egyezménybe beleszövegezni elején elkezdődtek a perek a köztársaság elleni összeesküvés tárgyában és ezt a Kommunista Párt fel is használta az FKgP szétverésére. Néhány dokumentum tanúsága szerint 18 ez a téma is szóba került a magyar kommunista vezetés és a szovjetek (illetve a SZEB vezetők) között. Az is kiderült, hogy a Kisgazdapárt felszalámizásában a szovjet fél partner volt. Rákosiék nyomására terjesztette elő június 19-i feljegyzésében a szovjet külügyminisztérium képviselője Szviridovnak és Puskinnak azt a javaslatot, hogy a Kisgazdapártból kizárt képviselők által alapított, Sulyok Dezső nevével fémjelzett Magyar január 6-i feljegyzés alapján 16 ezzel bővebben az I. fejezet A párizsi magyar békeszerződés című alfejezetében foglalkozom 17 erről bővebben a III. fejezet A magyar-csehszlovák kapcsolatok című részében 18 ld. Iratok a magyar-szovjet kapcsolatok történetéhez p , p , Rákosi és Molotov április végi beszélgetései 16

17 Szabadság Párt mihamarabb megkaphassa a működési engedélyt. A szovjetek is egyetértettek Rákosiékkal abban, hogyha ez megtörténik, akkor az FKgP jobb szárnyának leginkább reakciós elemei átléphetnének ebbe a pártba és ez is segíteni a Kisgazdapárt szétrombolását ben megromlottak Európában a kelet-nyugati kapcsolatok is, és ezzel a többpárti demokrácia fenntartásához fűződő viszonyát a Szovjetunió igen erősen megváltoztatta. A Szovjet Kommunista Párt irányításával az európai testvérpártok megkezdték ellenfeleik likvidálását; ehhez a jól bevált szovjet erőpolitikát alkalmazták, koncepciós perek segítségével (köztársaság és demokráciaellenes összeesküvések miatt). Megállapítást nyert az is, hogy a szovjet befolyás alatt álló államokban ezek a perek feltűnően azonos forgatókönyv alapján zajlottak és ez arra enged következtetni, hogy forrásuk is azonos lehetett. Több megszállt (vagy felszabadított) országban is igyekeztek a hazai kommunisták még a béke aláírása előtt dűlőre vinni a hatalom kérdését és megfelelően jó pozícióba kerülni valamint az ott állomásozó Vörös Hadsereg jelenlétét kihasználni. A SZEB vezetők ígéretet tettek Rákosinak, hogy a csapatok a béke aláírása után legalább 1 évig még az országban maradtak, de arra, hogy ha a kommunisták a tömegek mozgósításához folyamodnának a hatalom megszerzése érdekében, segítene-e a szovjet fél, kitérő választ adtak. Molotov újra és újra Rákosi fejéhez vágta, hogy mekkora hibát követtek el 1945-ben, amikor nem egy választási blokkban indultak a többi pártban, hiszen így nem szerezhetett volna egyetlen párt többséget. A nyugati-szovjet kapcsolatok megromlása után, a hidegháború idején megváltozott a Szovjetunió gyarmataival szembeni politikája. Igyekezett csökkenteni a megszállt térségek megmaradt autonóm szféráit, korlátozni a Nyugattal való kapcsolatot. A szovjet vezetés elsősorban a politikai pluralizmus felszámolására látta elérkezettnek az időt, emellett igyekeztek szigorúbban intézményesíteni a kontroll-mechanizmusokat is. Rákosi Mátyás és a párt egyéb vezetői igyekeztek a szovjetek által teremtett helyzetet a lehető legteljesebben kihasználni, így sokszor nem a szovjetekre jellemző óvatos lépésekkel igyekeztek céljukat elérni ben nem kaptak engedélyt a moszkvai vezetéstől nagyszabású kirakatperek rendezésére, és ezzel Rákosiék nem tudták véghezvinni az általuk elgondolt tömegmozgalmakra építő erőszakos hatalomátvételt sem így a szovjeteknek köszönhetően a magyar demokrácia egyes elemei még néhány évig túlélhettek de nem sokáig. A belpolitikai csatározásokban való szovjet részvételt jól jelzi az is, hogy Rákosi visszaemlékezéseiben arról számolt be, hogy Nagy Ferenc eltávolításához végül is Moszkvából kapta meg az engedélyt. Más források viszont arra engednek következtetni, 17

18 hogy az MKP-nak kész terve volt a belpolitikai válság rendezésére és a visszaemlékezésekben említett aradi utazása során ennek a lebonyolítására kapta meg az engedélyt. A magyar kommunisták tervei szerint augusztusában tartottak választásokat, amellyel kapcsolatban a kommunista vezetők igen bizakodóak és magabiztosak voltak. Moszkva utólagos kritikája szerint azonban súlyos hibákat követtel el a választási kampányban és túlbecsülték saját erejüket a reakcióét pedig alá. A másik terület, amiben a szovjet vezetés folyamatosan állásfoglalást és utasításokat adott ki 1945 és 1947 között, az a Szociáldemokrata Párt kérdése volt. Szakasits Árpád többször kapott kritikát Puskintól, miszerint pártja észre kellene hogy vegye, hogy már nem a Horthy-kormányzat van hatalmon, hanem egy demokratikus vezetés, amelynek puszta bírálatával nem segítenek és szükséges lenne a kormánnyal végre együttműködniük az ország érdekében. Szakasits felismerte a szovjetekkel és a magyar kommunistákkal való együttműködésben rejlő lehetőségeket és ezért Puskinnal való beszélgetésekor úgy nyilatkozott, hogy a szociáldemokraták támogatják a kommunistákkal való együttműködést egészen a két munkáspárt egyesüléséig. A párt bal szárnyának törekvése, hogy szembeszálljanak a Peyer vezette jobboldali elemekkel, szintén szovjet támogatásra talált és ezáltal nyomást gyakoroltak a párt vezetésére, hogy a közellátási miniszteri posztra a jobboldalinak tartott Kiss Roland helyett a baloldali Rónai Sándor kerüljön. A szociáldemokraták jobb szárnyával szinte semmilyen kapcsolatot nem tartottak fenn a szovjet vezetők, szinte kizárólag Marosán György baloldali politikussal és a centristának vélt Szakasitssal egyeztettek. Marosán fontosnak tartotta, hogy a szovjet vezetést első kézből informálja és ezzel elkerülje a rosszindulatú valótlan pletykák terjesztését, és megbeszéléseik alkalmával igyekezett szondázni Puskint, hogy többet tudjon meg a szovjet pártvezetés valódi terveiről. A baloldali szociáldemokrata akciók nyomán 1947 végén és 1948 elején tömegesen léptek át a párttagok az SZDP-ből a Magyar Kommunista Pártba. Ez aggasztotta Marosánt is, hiszen szerinte a kommunisták ezzel megszegték a megállapodásukat, mert egy hónap alatt kellett volna úgymond átnevelnie a párttagokat kommunistákká. Rákosi szembekerült a szovjet vezetéssel a két párt egyesülésének kérdésében: a szovjetek óvták a gyors egyesüléstől, de Rákosi minél hamarabb túl akart rajta lenni elején megkezdődtek a lépések a két párt egyesülésére és ennek előre haladtával Rákosi tanácsot kért a Szovjet Kommunista Párt vezetésétől az új párt elnevezését illetően. Rákosi a Magyar Munkás-Paraszt Párt elnevezést ajánlotta, Gerő a Szocialista Párt nevet ajánlotta. A szovjet vezetés egyiket sem tartotta elfogadhatónak, mivel ezek nem tükrözték 18

19 a párt felépítésének lenini elvét és nem határozza meg a párt viszonyát a munkásosztállyal sem. A szocialista elnevezés a szovjetekben rossz emlékeket ébresztett, hiszen 1919-ben ezt a nevet választották, amikor egyesültek a szociáldemokratákkal. Minden egybevetve Baranov a Magyar Munkáspárt elnevezést ajánlotta. A párt programjának kidolgozása körüli egyeztetésekről nem rendelkezünk forrásokkal, de az biztos, hogy annak elkészültével a tervezetet május 13-án Puskinon keresztül eljuttatták a magyar vezetők az SZKP Központi Bizottságának véleményezésre. Az éppen akkor Moszkvában tartózkodó Révai József próbálta Szuszlovtól megtudakolni a szovjetek véleményét, de ekkor nem kapott érdemi választ Júniusban került napvilágra a Baranov által készített részletes feljegyzés, amely szerint a programtervezet nem nyerte el a szovjetek tetszését. A legfőbb problémája az volt, hogy az elvi kiindulópontokat pontatlannak tartotta, amely csökkenti a dokumentum erejét és így megnehezítik Magyarország sikeres haladását a szocializmus felé június 12-én hivatalosan is megalakult az egyesült párt, a Magyar Dolgozók Pártja, amely arra volt hivatott, hogy egyedüli pártként irányítsa a magyar politikai életet első felében a belpolitikai helyzet alakítása mellett a szovjet-magyar iratokban a két ország között megkötendő barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény előkészítése dominált. A szovjet Külügyminisztérium utasításának megfelelően a térség összes érdekelt országában azonos barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezmények megkötésére került sor ban. A Magyarország és a Szovjetunió közötti szerződés megkötésére februárjában került sor Moszkvában a dokumentumok szerint a szovjet fél minden területen engedett a magyar kommunista delegáció tagjainak kéréseikkel kapcsolatban 19. Sztálinnal a küldöttség a magyar hadsereg fejlesztéséről beszélt, így Rákosi beszámolt a Tito-vezette Jugoszláviával kötendő esetleges fegyvervásárlási hitelszerződés lehetőségéről. Sztálin örömét fejezte ki, hogy a két ország között jó a kapcsolat, de ekkor a magyar fél még nem tudhatta, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti viszony igencsak megromlani látszik. Erről a magyar pártvezetés csak március 15-én a centenáriumi ünnepségekre hazánkba érkező Vorosilov marsalltól értesült. Ennek nyomán az MKP Politikai Bizottságának március 18-i ülésén, ahol a Jugoszláviába utazó delegáció összetételéről döntöttek, olyan instrukciókkal látták el a tárgyalóküldöttség tagjait, hogy a jelentős külpolitikai, külkereskedelmi, katonai és egyéb 19 Ilyen volt többek között a hadifoglyok hazaengedése, a diplomáciai missziók nagykövetségi rangra emelése és a magyar hadsereg szovjet fegyverekkel való ellátása. 19

20 kérdésekben érzékeltessék a jugoszláv féllel, hogy álláspontjukat tekintve a Szovjetunióval viszonyuk a döntő. A szovjet vezetés a magyarok rendelkezésére bocsátotta a szovjetek és a jugoszlávok közötti levélváltás anyagát, és így ők rögtön levonták a következtetéseket és csatlakoztak a jugoszlávokat elítélő véleményekhez. A szovjet vezetés sorra készített a megszállt államok pártvezetéseinek olyan jelentéseket, amely a jugoszláv kommunisták hibáit szedte csokorba és rámutatott az esetleges adott ország beli hibákra is. Így kapta Rákosi, Révai és Farkas a kritikát, hogy sokszor bizony túlzottan nacionalista pozícióba süllyednek és ezzel letérnek a helyes útról. Emellett a jugoszlávokhoz hasonlóan a MKP hajlamos a sikerek túlbecsülésére, nem differenciálja a parasztsághoz való viszonyát, mellőzi a kulák-kérdést és még arra is utalt a szovjet vezetés a dokumentumban, hogy a csehszlovák-magyar lakosságcsere ügyének rendezésére is szükség van júniusában a SZKP Központi Bizottságának Külügyi Osztálya újabb tájékoztató anyagot állított össze az akkor már egyesült SZDP és MKP vezetőinek, A Jugoszláv Kommunista Párt hibáinak tanulságai a Magyar Dolgozók Pártja számára címmel. Ennek legfőbb tanulsága a marxista-leninista elmélet elsajátítását célozta meg nyarán a Szovjetuniónak a magyar belpolitika alakulásának szemmel tartására alig maradt energiája, mivel nagy volumenű dilemmája akadt a térségben megszállt országok gazdasági érdekeit illetően: az Amerikai Egyesült Államok meghirdette Európa újjáépítési programját, a Marshall-tervet, amelyben a részvételi lehetőség a szovjet befolyás alatt álló országok számára is nyitva állt volna. A terv a kölcsönös előnyök elképzelésére épült hiszen az amerikai gazdaság fellendült a háború következtében, de a szétvert országok gazdasága megtorpant és a fogyasztás fenntartása és növelése érdekében külső tőkeinjekcióra szorultak. Ahhoz, hogy a magas szinten pörgő amerikai gazdaságban ne következzen be visszaesés, az eddigi kereskedelmi partnerek támogatására volt szükség. A terv Nyugat-Európa integrációjával és a szabad kereskedelem elvével számolt a tervben való részvétel egyik alapfeltétele a jogállamiság és a demokrácia volt. Az amerikaiak a németek részvételére is számítottak (de csak Nyugat-Németország lépett be így a keletiek jóval lemaradtak a nyugatiak gazdasági fejlettségétől, és az ebből adódó konfliktusok az újraegyesített két országfél között a mai napig is érezhetőek). A Szovjetunió óvatosan, de érdeklődött, hiszen egy sor vesztes államot megszállva szembesült a térség gazdasági visszamaradottságaival. A részvétel egy másik feltétele, a nyitott és átlátható gazdaság nem volt elfogadható feltétel Moszkva számára. Emellett az a rémkép, amelyet Németország újjáépítése jelentett számukra, az addig óvatos érdeklődést (amelynek racionális gazdasági megfontolás volt az alapja) gazdaságilag teljesen 20

21 irracionális, merev elutasítássá formálta át. Mivel ekkorra datálható az is, hogy kiderült, hogy a(z egykori) szövetségesek Németország békeszerződésének alapjaiban sem tudnak megegyezni, ekkor szűnt meg a kelet-nyugati jó viszony minden intézményes alapja. Első lépésként a Szovjetunió nyílt nyomásgyakorlással arra kényszerítette Csehszlovákiát és Magyarországot, hogy határozottan utasítsák vissza az európai újjáépítésben való részvételt. Úgy vélték, hogy az újjáépítés leple alatt egy alattomos nyugati blokk szerveződik a Szovjetunió ellen és ez ellen mindenképpen meg kellett védenie magát a moszkvai vezetésnek. Sztálin július 9-én a Kreml-ben kijelentette a csehszlovák kormányküldöttségnek, hogy ha az említett két ország érdeklődést mutat a program iránt, azzal hozzájárul a Szovjetunió elszigeteléséhez. Ennek fényében magától értetődik Moszkva azon elvárása, hogy Prága és Budapest helyezkedjen szembe az alantas nyugati szervezkedéssel. A Marshall-terv elutasításával Magyarország hűségnyilatkozatot írt alá a Szovjetuniónak és nyilvánvalóvá vált, hogy ezután elvárható a politikai rendszer gyorsabb ütemű átformálása is meg kell teremteni a szocializmus alapjait és ehhez a magyar kommunisták hatékonyabb fellépését tartotta a SZKP vezetése fontosnak. Nemzetközi viszonylatban is sorsfordító volt ez a lépés, mivel a szovjet blokk országainak kommunista pártjai között egyfajta versengés indult, hogy hol tudják minél hatékonyabban és gyorsabban a hőn áhított, igazságos szocializmust megvalósítani szeptember végén a térség kommunistái Lengyelországban tartottak többpárti értekezletet, ahol arról beszéltek, hogy a kommunista vezetőknek állást kell foglalniuk, hogy az imperializmus, vagy a szocializmus támaszává válnak-e kormányaik. Az értekezleten létrehozták a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját (a Kominform-ot), amely a következő években több csúcstalálkozót is szervezett, amely találkozók a kommunista mozgalom aktuális kérdéseinek megvitatására és a szovjet utasítások közzé tételére szolgáltak. A pártok közötti együttműködési fórumát megteremtve Moszkva egységes alapokra helyezte az állami együttműködést is; októberében az SZKP Politikai Bizottsága egységes irányvonalat dolgozott ki a kelet-európai kisállamokkal 20 kötendő kölcsönös segítségnyújtási szerződések megkötéséről, illetve a már létező szerződések esetében azok kiegészítéséről. A bővítés egyik része az volt, hogy a segítségnyújtás már nem csak Németország felől, hanem bármely irányból történő támadásra vonatkozott. A Kominform megalakításából a magyar kommunisták azt a következtetést vonták le, hogy szabad kezet kaptak a szocialista átalakítás véghez vitelében. Így aztán önhatalmúlag (a szovjet vezetés 20 ide sorolták Romániát, Bulgáriát, Magyarországot, Jugoszláviát, Csehszlovákiát és Lengyelországot 21