A JNMGE ERDŐMÉRNÖKI OSZTÁLYA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A JNMGE ERDŐMÉRNÖKI OSZTÁLYA"

Átírás

1 4. Műegyetemi Levéltári Nap Március 18. A JNMGE ERDŐMÉRNÖKI OSZTÁLYA Szemerey Tamásné Dr. Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár

2 Soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola A gazdasági és pénzügyi válság miatt az államháztartás minden ágazatában és az állami intézményekben a takarékosság és racionalizálás elvét igyekeztek megvalósítani. Május 31-én Hóman Bálint Vallás és Közoktatásügyi Miniszter a képviselőház ülésén bejelentette, hogy a bányászati ágazatot a műegyetemhez akarja csatolni. Sopronban megmaradt volna az önálló Főiskola és az erdészeti oktatás. A Főiskola, a szakmai egyesületek és a város együtt tiltakozik. Jún. 4-én látogatás a Főiskolán, Lesenyi Emlékirat átadása. Eredmény: a Főiskola egysége megmaradhatott, de 1934-ben a műegyetemi egyesítést nem kerülhette el.

3 Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem évi X. tc. Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Bánya- és Kohómérnöki Osztály Erdőmérnöki Osztály

4 Soproni Hírlap május.5. A felsőház szerdán tárgyalta az új műszaki és gazdaságtudományi egyetem szervezéséről szóló javaslatot és felszólalt Fekete Zoltán rektor is, a soproni főiskola felsőházi tagja.

5 Soproni hírlap június.9. A Főiskola, mint ennek az egyetemnek egyik kara, továbbra is Sopronban marad.

6 Soproni Hírlap július.20. Egyetem, bár nem olyan keretek között mint professzorai szerették volna.

7 1934 szeptemberében alakult meg az intézmény. Szily Kálmán államtitkár jelenlétében megtartott ünnepi tanácsülésen a tanári kar letette az esküt. A főiskola nem szűnt meg, csak más alakban él tovább. Változatlanul fenntarthatja régi bevált tanítási rendszerét, s nagyobb zökkenők nélkül folytathatja eddigi munkáját mondta Fekete Zoltán leköszönő rektor, az évi tanévnyitón.

8

9 JNMGE Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Az oktatás Sopronban maradt. Együtt maradtak a karok. A Főiskola betagolódott a műegyetem szervezetébe az Egyetem szervezeti szabályzata szerint. A soproni kar élén a dékán állt. Az osztályok élén osztályelnökök álltak. Az osztályok önállóan működtek. A kar felsőházi képviselete - Fekete Zoltán. A főiskolai oktatók egyetemi rangot kaptak, (magasabb fizetési osztály), de önállóságuk megsértése miatt sokáig tiltakoztak.

10 JNMGE Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar A főiskola korábbi önállósága sok tekintetben megmaradt (távol Budapesttől). A Gazdasági Hivatal a kar ügyeit kirendelt gondnok útján intézte. Önálló könyvtár. A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök hallgatók Ifjúsági Köre tovább élt. Átoktatás, hivatali racionalizálás nem volt, pénzügyi megtakarítás sem következett be.

11 Változások az oktatásban: Erdőmérnöki Osztály Csökkent a tanszékek száma:22 Erdőmérnöki osztály:12 Mennyiségtan, Ábrázoló geometria, Építéstan, Erdészeti Vegytan, Erdőműveléstan, Erdőrendezéstan, Erdővédelemtan, Növénytan, Erdészeti szállítási eszközök, Erdészeti jog, Erdészeti földméréstan, Erdőhasználat. Korábban 11 erdőmérnöki tanszék volt. 6 közös előkészítő tanszék: Mennyiségtan, Ábrázoló geometria, Fizikaelektrotechnika, Mechanika, Építéstan, Bányajog.

12 Változások az oktatásban: Erdőmérnöki Osztály Csökkent a tanári létszám: 21 rendes és rendkívüli tanár kapott kinevezést. A Főiskolán 29 nyilvános rendes és rendkívüli tanár, 1 magántanár volt. A Főiskola már 1923-ban megkapta az oklevél kiadásnak jogát, 1931-ben pedig a magántanári és doktori fokozat adományozásának jogát.

13 Változások az oktatásban: Erdőmérnöki Osztály A tanulmányi idő a korábbi 8 félévről 9 félévre nőtt (1935/36. tanévtől). Erősítették az alapozó tárgyak oktatását. Változott a szigorlati rend - 3 szigorlat a 2 helyett. I. szigorlat a 4. félév után matematika, növénytan, termőhelyismerettan II. szigorlat a 6. félév után geodézia, erdőműveléstan, erdővédelemtan III. szigorlat a 9. félév után erdőrendezéstan, erdőhasználattan erdészeti szállítóberendezések Eredményes szigorlatok után erdőmérnöki oklevél.

14

15

16 Az őszi félévekre beiratkozott erdőmérnök hallgatók létszáma

17 Az 1. éves erdőmérnök hallgatók végzési aránya

18 Tudományos élet Nyári egyetem Sopronban 1937 augusztus Célja. A Műegyetem összes fakultása részt vett benne. Délelőtt általános előadásokat tartottak, délután szakmait. 449 hallgató (404 soproni, 60 budapesti, 35 vidéki). 1943/44 nyarán a 7. évf.

19 Tudományos élet Az erdészeti kutatások fő helyszíne Sopron környéke (tanulmányi erdő) és az Alföld. Erdészeti Kísérleti Állomások: Sopron 1919-től, Püspökladány, Kecskemét, Erdészeti kísérletek c. folyóirat Erdészeti Kísérleti Állomások IX. Nemzetközi Kongresszusa Sopronban. 23 ország, 92 kutató, 6 szekció, 116 előadás, 41 hazai előadó.

20 Tudományos élet Fehér Dániel növény- és talajélettan, szénasszimiláció, izotópos kutatások előfutára Magyar Pál Alföld fásítás, erdőtípus vizsgálatok, ma is használt fásítási technológia. Fekete Zoltán új fatermési és fatömegtáblázatok. Győrfi János, Haracsi Lajos erdővédelmi kutatások Török Béla, Worsitz Frigyes, Pallay Nándor faanyagok tudományos alapú műszaki és kémiai vizsgálata, fatechnológia tanszék megalapítása Roth Gyula természetes felújítási kísérletek

21 Új Internátus és menza építése re már közel 500 hallgató lakik rossz körülmények között. A budapesti rektor, Michailich Győző felesége 1942-ben többször is járt Sopronban: Szükséginternátus: Levente diákotthon, ruha-, segély csomagok adományozása. A főiskola vezetése folyamatosan szorgalmazta egy új internátus és menza építését, melyhez 1942-ben a város adott telket és P támogatással is hozzájárult. Winkler Oszkár tervezte 1942-ben és 1943-ban már tető alatt volt az épület. A félkész épületet 1944-ben kivonták az egyetem jogköréből, gettóként működött, majd a szovjet katonaság használta ben hozták rendbe, de kollégiumként csak 1961-től funkcionált.

22 A kollégium Alapkőletétele 1943 április 9-én ünnepélyes körülmények között zajlott. Beszédet mondott Dr. Tárczy Hornoch Antal dékán és dr. Szinyei Merse Jenő m. kir. Vallás és közoktatásügyi miniszter.

23 2. világháború Rövidített félévek, szigorlati kedvezmények a hadbavonultak részére. Szaktanfolyamok szervezése dec. 6. Sopron első bombázása az egyetem területére 4 bomba hullott. A főiskola értékeit, könyvtárat, gyűjteményeket csaknem hiánytalanul sikerült megőrizni. Az épületekben mintegy 30%-os kár keletkezett.

24 2. világháború 1944-ben a nyilas kormány elrendelte a kar Németországba költöztetését. A tanári kar és a diákság ellenállt. Októbertől szünetelt az oktatás. 13 hallgatónk vesztette életét. A harcok Sopronban április 1-én véget értek. Az első szovjet katonák április 1-én éjjel 2 órakor léptek az egyetem területére.

25 2. világháború Az oktatás 1945 április 26-án, rendkívül nehéz körülmények között indult újra. Az épületekben 1945 októberéig szovjet hadikórház működött. Az 1944 szeptemberében beiratkozott 228 első és másodéves hallgató közül csak 57-en jártak órákra. Az 1945/46 tanévtől az oktatás a normál mederben folyt.

26 Szervezeti változások A 4050/1945. és a 8740/1945. M.E. sz. rendelet elrendeli a Magyar Agrártudományi Egyetem felállítását és az Erdőmérnöki Osztály hozzácsatolását a Műegyetemről, az 1946/47 tanévtől kezdve. A Műegyetem rektora és a soproni karok teljes oktatói kara tiltakozik az elcsatolás ellen. Bizottságot állítanak fel, a kérdések megvitatására, ennek eredményeként az elcsatolás elmarad.

27 Szervezeti változások 1948 után

28

29 A Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán 1943-ban Sopronban oklevelet szerzett gyémántokleveles bánya-, kohó- és erdőmérnökök tablója 60 éves találkozójuk emlékére

30 Köszönöm a figyelmet!

A SOE Központi Levéltárának fond- és állagjegyzéke

A SOE Központi Levéltárának fond- és állagjegyzéke A SOE Központi Levéltárának fond- és állagjegyzéke 1824-2017, 75 fond, 161 állag, 601,01 ifm Jelzet Levéltári egység neve évhatár terjedelem 1. Selmecbányai Erdészeti Tanintézet, Selmecbányai Bányászati

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára

A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Könyvtári szakmai nap Győr, 2014. 03. 25 Kisalföldi Könyvtárak és Könyvtárosok Egyesülete A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Szemerey Tamásné Dr. levéltárvezető Dr. Sági Éva levéltáros Egyetemi

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve

A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve Biró Borbála A kezdetek: A soproni Talajbiológiai Iskola 1951-ben

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 3/2019. (06. 12.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: 1 20. fond: A jogelőd intézmények, illetve az Egyetem (Kar)

Részletesebben

A szakoktatás a két világháború között. Dr. Nyéki Lajos 2016

A szakoktatás a két világháború között. Dr. Nyéki Lajos 2016 A szakoktatás a két világháború között Dr. Nyéki Lajos 2016 Iparostanonc-iskolák (1919-1945) Az 1922. évi XII. tc. módosította az iparostanoncképzés rendjét. A korábbi heti hét helyett kilenc lett a kötelező

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

Tiszteletbeli doktor (Doctor Honoris Causa)

Tiszteletbeli doktor (Doctor Honoris Causa) Tiszteletbeli doktor (Doctor Honoris Causa) A Soproni Egyetem Erdőmérnök Kar által előterjesztett tiszteletbeli doktorai (Doctor Honoris Causa) Prof. Dr. Albert Levente okleveles tudományegyetemi vegyész

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz.

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2015. ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. határozatával 2015. január 21. szerda 13 óra 2. A 2015. évi költségvetés elvei

Részletesebben

SELMEC-SOPRON KAPCSOLAT Homor Péter levéltáros-könyvtáros Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár

SELMEC-SOPRON KAPCSOLAT Homor Péter levéltáros-könyvtáros Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár SELMEC-SOPRON KAPCSOLAT 1919-2019 Homor Péter levéltáros-könyvtáros Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár ELŐADÁS AKTUALITÁSA: 100 évvel ezelőtt indult el az oktatás a Selmecbányáról Sopronba települt

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére 2017. január 30. (hétfő) február 3. [levelező tagozaton február 4. is] 2017. február 2. február 3. Regisztrációs hét Neptun nyitás január 30. (hétfő):

Részletesebben

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE Az ESZMSZ Kari kiegészítésének 8. sz. melléklete Budapest, 2008. 2 A Szent István Egyetem

Részletesebben

Az Egyetemen kezdeményezô vezetô. Fôhatósági felterjesztési határidô és cím. A rektor, a dékán, illetve más munkáltatói joggal rendelkezô vezetô

Az Egyetemen kezdeményezô vezetô. Fôhatósági felterjesztési határidô és cím. A rektor, a dékán, illetve más munkáltatói joggal rendelkezô vezetô Az oktatók, kutatók és más közalkalmazottak részére adományozható állami, kitüntetések adományozás elôkészítésének összefoglaló táblázata A kitüntetés megnevezése és pénzdíjazása Adományozó és évente adott

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

A szakoktatás a második világháború után (1945-1989) Dr. Nyéki Lajos 2016

A szakoktatás a második világháború után (1945-1989) Dr. Nyéki Lajos 2016 A szakoktatás a második világháború után (1945-1989) Dr. Nyéki Lajos 2016 A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1945-1956) Az 1949. évi IV. törvény alapvetően megváltoztatta a tanoncok jogállását.

Részletesebben

A selmeci kamaráktól a VUK-ig

A selmeci kamaráktól a VUK-ig MFLSZ Vándorgylés Szeged, 2012. szeptember 4-6. A selmeci kamaráktól a VUK-ig Diákszállások, kollégiumok Selmecbányán és Sopronban Sági Éva NYME Központi Levéltár Selmeci diákszállások, kamarák Mivé nem

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 33. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR 2. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori

Részletesebben

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban A Semmelweis Emlékév megemlékezései között is kiemelkedő esemény zajlott Teheránban vasárnap és hétfőn. A két napos Semmelweis Emlékülésen a nőgyógyászati

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ISKOLÁK A MAGYAR ERDÉSZETBEN. Összeállította dr. Márkus László segítségével. Gólya János

TUDOMÁNYOS ISKOLÁK A MAGYAR ERDÉSZETBEN. Összeállította dr. Márkus László segítségével. Gólya János - 107 - TUDOMÁNYOS ISKOLÁK A MAGYAR ERDÉSZETBEN Összeállította dr. Márkus László segítségével Gólya János Tudományos iskolának nevezhető egy irányzat, szokás vagy módszer, amely többnyire gazdasági, politikai,

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Ki volt Vadas Jen? Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora

Ki volt Vadas Jen? Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora Ki volt Vadas Jen? Erdmérnök Oktató Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora Az erdészeti tudományos kutatás megteremtje Szakíró Az m. kir. Erdészeti Kísérleti

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 4/2018. (XII. 18.) számú Rektori Utasítás A 2019/2020-as tanév időbeosztásáról Hatályba lépés napja: 2019. augusztus 15. A hatályba lépéssel egyidejűleg hatályon

Részletesebben

Éves munkaterv 2018/2019

Éves munkaterv 2018/2019 Éves munkaterv 2018/2019 Szeptember szept. 3. szept. 12. szept. 13-14. szept. 16-18. szept. 21. szept. 21-23. szept. 25. szept. 28. szept. 28-29. Tanévnyitó Szülői értekezlet Osztálykirándulás (12. évf.)

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja Magyar joganyagok - 2018. évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 1. oldal 2018. évi XLVIII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az esti tagozati oktatásról

TÁJÉKOZTATÓ az esti tagozati oktatásról TÁJÉKOZTATÓ az esti tagozati oktatásról Iskolánk az Erdésztechnikus (OKJ: 54 623 02) szakon hirdet esti tagozati képzést. A képzést abban az estben indítjuk el, ha legalább 15 fő jelentkezik! A cél olyan

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Készítette: Fülep Ádám EKE Tittel Pál Könyvtár, szaktájékoztató Neveléstudományi Doktori Iskola, II. évf. hallgató Eger, 2016. Dr. Kovács

Részletesebben

A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA

A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA TOMORI PÁL FİISKOLA A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2007. január 3. Határozat száma: 2007/1/3. Hatályos: 2007. január

Részletesebben

Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu

Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Dr. Dunai László dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító

Részletesebben

2. Quaestura raktári egység = 22,22 ifm.

2. Quaestura raktári egység = 22,22 ifm. 2. Quaestura 1907-1952 411 raktári egység = 22,22 ifm. A Quaestura az egyetem egyik központi hivatala volt. Funkciója története során többször változott. Kezdetben gazdasági ügyekkel foglalkozott, később

Részletesebben

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás

Részletesebben

TANÉVNYITÓ 2014. Nagy József

TANÉVNYITÓ 2014. Nagy József TANÉVNYITÓ 2014 Nagy József PROGRAM M E G H Í V Ó HIMNUSZ A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSA ÉS AZ ERDŐMÉRNÖKI KAR TANÁCSA PROF. DR. FARAGÓ SÁNDOR REKTOR TANÉVNYITÓ ÜNNEPI BESZÉDE PROF. DR. LAKATOS

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY

ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY A MKOT és a MKOF szervezésében megvalósuló könyvtárosképző tanfolyamok bemutatása Összeállította: Molnár Andrea Informatikus-könyvtáros MA Wlassics Gyula (1852-1932) miniszter

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium Levelező Tagozata 9400 Sopron, Szent György u. 9. Pf. 26. TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról Iskolánk az Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (OKJ:

Részletesebben

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 09:34 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság raktári egység = 2,48 ifm

4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság raktári egység = 2,48 ifm 4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság 1951-1999 23 raktári egység = 2,48 ifm Az egykori Tudományegyetemen még az 1880-as évek elején határozták el az egyetemi gazdasági hivatal felállítását.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR 5. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS

Részletesebben

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Jóváhagyom! Budapest, 2001. -n. (Dr. Szabó Miklós) rektor A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

Oktatóink. 5/16/2011 Oktatóink 1. 5/16/2011 Oktatóink 2

Oktatóink. 5/16/2011 Oktatóink 1. 5/16/2011 Oktatóink 2 1963-2011 5/16/2011 1 Ábrázoló Geometria Tanszék Műszaki Mechanika Tanszék Épületgépészeti Tanszék Kalorikus Gépek Tanszék Műszaki Hőtan Tanszék Hőerőművek Tanszék Áramlástan Tanszék Gépelemek Tanszék

Részletesebben

V. Rész. Az iskolai év második szemeszterének utolsó hete. /1957. julius 1.-julius 6-ig./

V. Rész. Az iskolai év második szemeszterének utolsó hete. /1957. julius 1.-julius 6-ig./ - 112- V. Rész. Az iskolai év második szemeszterének utolsó hete. /1957. julius 1.-julius 6-ig./ 1./ A IV. rész 58-60. szakaszában tárgyalt főiskolai állások betöltésére a pályázati felhívásokban megszabott

Részletesebben

1/2004. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 26-i ülésén

1/2004. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 26-i ülésén 1/2004. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2004. március 26-i ülésén A 2004. évi, Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója címre érkezett javaslatokra az alábbi szavazati eredmények születtek

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. 208/2017. (IX.27.) sz. határozata az Szervezeti és Működési Rendjének a Sporttudományi Intézet felépítésére vonatkozó módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Szervezeti és

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN 2014. május 15. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A Debreceni Egyetem Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2016. január 13-i SZE 1481/3.1/2016.(I.13.) döntés: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési tervének aktualizálása a 2016-2020-as időszakra SZE: 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 2016. március 9-i

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR É P Í T İ M Ő V É S Z E T I D O K T O R I I S K O L A

BUDAPESTI MŐSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR É P Í T İ M Ő V É S Z E T I D O K T O R I I S K O L A BUDAPESTI MŐSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR É P Í T İ M Ő V É S Z E T I D O K T O R I I S K O L A Jegyzıkönyv az Építımővészeti Szakmai Doktori Tanács (SZDT) ülésérıl helye: Középülettervezési

Részletesebben

ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA

ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA A Óbudai Egyetem Ideiglenes Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 5. függelék 34. verzió ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és

Részletesebben

A főtitkár szerepe a felsőoktatási intézmények vezetésében

A főtitkár szerepe a felsőoktatási intézmények vezetésében A főtitkár szerepe a felsőoktatási intézmények vezetésében Felsőoktatás-menedzsment Műhely 2011. június 16. Dr. Rónay Zoltán az ELTE főtitkára, a Magyar Rektori Konferencia Főtitkári Kollégiumának elnöke

Részletesebben

Hatályba lépett: május 4-én

Hatályba lépett: május 4-én A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FIZIKAI INTÉZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a BME Természettudományi Kar Tanácsa 2011. május 4-én Hatályba lépett: 2011. május 4-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 3488-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. december 17-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 18/2018. (VI.19.) KT. sz. határozat Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Alkotmányjogi

Részletesebben

9. évfolyam 1. szám február 10.

9. évfolyam 1. szám február 10. 9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos

Részletesebben

15213-89/2009. A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009.

15213-89/2009. A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009. A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapító okirata A felsőoktatásról szóló 2005. évi CI. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 16. -ának (1) bekezdése és a 115.

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2017. 03. 06. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Bielik Judit, Bönde Tamás, Dóka Antal, Filep Richárd, Gulyás Eszter,

Részletesebben

II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható

II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható kitüntetések, címek és adományozásuk rendje Az Egyetemi Tanács 2004. október 25-i ülésén, 11.a/2004/05. számú határozatával

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben (az ösztöndíj idején) 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

1848-1850 között szünetelt az oktatás, mivel a magyar szabadságharc alatt a diákok beálltak Kossuth seregébe.

1848-1850 között szünetelt az oktatás, mivel a magyar szabadságharc alatt a diákok beálltak Kossuth seregébe. Az egyetem bemutatása Miskolci Egyetem Az egyetem múltja A Miskolci Egyetem őse a Selmecbányán 1735-ben III. Károly által alapított bányászati-kohászati tanintézet (Bergschule), ahol a világon elsőként

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 106/2010. (XI. 25.) szenátusi határozat A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Semmelweis Egyetem Szenátusa a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (6) bekezdés q) pontjában

Részletesebben

A 2016/2017. tanév őszi félévének időbeosztása

A 2016/2017. tanév őszi félévének időbeosztása Hallgatói XML import tábla frissítése és kiküldése az igénylő kari szervezeti egységnek, valamint a 2016. június 15. szerdáig KKI-nek (KTO) Időszak beállításhoz táblázat megküldése kari TOnak (KTO) 2016.

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

AKADÉMISTÁK SELMECEN

AKADÉMISTÁK SELMECEN AKADÉMISTÁK SELMECEN Az utóbbi évtizedekben évente több ezer magyar diák látogatja meg Selmecbányát, az egykori Bányászati és Erdészeti Akadémia utódintézményeinek valamennyi hagyományőrző szakjáról. Az

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke Irodalom: A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke - Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770-1970. Repertórium. Budapest, 1982. - Molnár László Szögi László: A Semmelweis

Részletesebben

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Baróti Enikő. Szitásdomb u. 51 9029 Győr Telefonszám(ok) (36-99) 518-214 Mobil: +36 30 417 6017 Fax(ok)

Baróti Enikő. Szitásdomb u. 51 9029 Győr Telefonszám(ok) (36-99) 518-214 Mobil: +36 30 417 6017 Fax(ok) Szakmai önéletrajz Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Cím(ek) Baróti Enikő Szitásdomb u. 51 9029 Győr Telefonszám(ok) (36-99) 518-214 Mobil: +36 30 417 6017 Fax(ok) E-mail(ek)

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2018/2019.

A TANÉV RENDJE 2018/2019. A TANÉV RENDJE 2018/2019. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 Hétfő 6 13 20 27 Hétfő 3 10 17 24 Hétfő 1 8 15 22 Kedd 7 14 21 28 Kedd 4 11 18 25 Kedd 2 9 16 23 Szerda 1 8 15 22 29 Szerda 5 12 19

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

ERDÉLY MAGYAR EGYETEME 1944-1949

ERDÉLY MAGYAR EGYETEME 1944-1949 ERDÉLY MAGYAR EGYETEME 1944-1949 II. KÖTET Dokumentumok 1945-1949 A dokumentumokat válogatta, gondozta, szerkesztette Lázok János és Vincze Gábor CUSTOS & MENTOR MAROSVÁSÁRHELY 1998 TARTALOM ELŐSZÓ 9 BEVEZETŐ:

Részletesebben

Trianon és a magyar felsőoktatás

Trianon és a magyar felsőoktatás MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, az Eötvös József Collegium tisztelettel meghívja a Trianon és a magyar felsőoktatás című konferenciára. Helyszín: Eötvös

Részletesebben

15237-21/2006. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2006.

15237-21/2006. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2006. 15237-21/2006. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2006. A Nyugat-Magyarországi Egyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. -a, valamint

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 35665/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója

90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója 90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:

Részletesebben

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-546/019. 1/019. (II. 8.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

Tanévnyitó szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat

Tanévnyitó szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat Tanévnyitó 2015. szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola a második esély gimnáziuma 1 Felnőttoktatási Tagozat www.ktkt.suli.hu Osztályaink

Részletesebben

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. A Fizikai Intézet 1.1. Az Intézet neve: Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete Angolul: Institute of Physics of Pécs 1.2. Az Intézet

Részletesebben

A felsőoktatás előtt álló kihívások

A felsőoktatás előtt álló kihívások A felsőoktatás előtt álló kihívások Dr. Engler Péter Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság 31. Vándorgyűlés Szekszárd,

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT 2007. 1 1 Egységes szerkezetben a módosításairól szóló CCXLII/2007. (XI. 26.) Szen. sz., a CCLXI/2007. (XII. 17.) Szen. sz., a XXXII/2008. (III. 31.) Szen.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap minimum tartózkodási idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir.

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir. szeptember csütörtök - 8 óra: tanévnyitó ünnepség első 1 1 szombat tanítási nap 4 ofi óra, tűzvédelmi oktatás 2 2 vasárnap október 3 szombat 3 4 vasárnap 4 5 5 6 6 csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2006 1 Hatályon kívül helyezte az ELTE SzMSz I. kötet 4.d) számú melléklete, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG DR. FARKAS GYÖRGY TANSZÉKVEZETŐ HÍDKONFERECIA 2009. SIÓFOK A MŰEGYETEM FEJLŐDÉSE AZ ALAPÍTÁSTÓL - 1782 Institutum Geometricum Mérnöki Osztály 1967-ig

Részletesebben