c s a l á d i f e s z t i v á l

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "c s a l á d i f e s z t i v á l"

Átírás

1 c s a l á d i f e s z t i v á l programfüzet A jövő megérkezett belépőért regisztráljon a oldalon! Legendák találkozása Hungaroring május 19.

2 Köszöntő Egy évvel ezelőtt, május közepén együtt ünnepeltük a Hungaroringen az Opel Magyarország és a szentgotthárdi Opel gyár huszadik születésnapját. Egy jó hangulatú családi rendezvényen köszöntük meg ügyfeleinknek, magánembereknek és vállalkozásoknak, hogy két évtizeden át kitartottak mellettünk, és hozzájárultak piaci sikereinkhez. A tavalyi születésnapi rendezvény hatalmas sikert aratott. Márkánk felhívására több mint 30 ezren látogattak ki a Hungaroringre, hogy együtt ünnepeljenek velünk. Akik ott voltak családok és baráti társaságok, apró gyermekek és idősebbek, remekül érezték magukat. A nagyszabású Opel-rendezvényt május 19-én második alkalommal is megrendezzük. A Hungaroring, ahol néhány hónap múlva az autósport elitje foglalja el a boxokat, ideális helyszín az Opel számára, hogy bemutassa elképzeléseit a jövőről. Látogatóink megismerhetik a Genfi Autószalonon kiállított legújabb modelljeinket, fejlesztéseinket, bizonyítva, hogy az idén 150 éves Opel márkánál nincs megállás, folyamatos a fejlesztés, az innováció, a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettség. A rendezvényen kezdjük meg a Év autója, az Opel Ampera megnövelt hatótávú elektromos autónk magyarországi forgalmazását. Berendezzük a jövőparkot, ahogy mi gondoljuk a zöld- és a megújuló energiaforrások alkalmazását. A jövő mellett idén az Opel autósport-tevékenységéről is érdekes kiállításokkal készülünk, a németországi Opel Múzeumból idehozott autóritkaságokkal, magyarországi versenyautókkal és OPC modelljeinkkel. Idén 20 éve gördült le az első újkori magyar személyautó, egy Opel Astra a szentgotthárdi gyártósorról, amelyet F Astra tulajdonosi szépségverseny keretében ünneplünk meg. A tavalyi évhez hasonlóan az Opel Klubok is készülnek különleges autók kiállításával. Az Opel Magyarország meghatározó autómárkája: Opel gépkocsiból fut a legtöbb a magyar utakon. De minek is köszönhető ez az eredmény? Főleg annak, hogy az Opel a cégek és a magánügyfelek körében is 39 éves közlekedési mérnök autója: Opel Insignia Sports Tourer 2.8 V6 4x4 folyamatosan népszerű. Az Opel egyedüli márkaként mondhatja el, hogy minden évben dobogós helyen végzett az eladási ranglistán. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy 2011-ben ismét az Opel szerezte meg az első helyet a hazai személyautóértékesítésben. Az idei év első negyedében továbbra is őrizzük előkelő pozícióinkat az eladási statisztikákban. Kérjük, tartson velünk május 19-én! Érdekesebbnél érdekesebb programokból és jó hangulatból korra, nemre való tekintet nélkül nem lesz hiány! Koncz Gábor ügyvezető igazgató Opel Magyarország Tartalomjegyzék Köszöntő 3 Az OPEL-sztori 4-5 Legendák találkoztak 6 Programajánló 8 Az OPEL a fenntartható környezetért 10 Csúcson az AMPERA 12 Tankcsapda: új lendület 14 Pályatérkép programokkal Gyermekprogramok 18 OPEL Motorsport 20 OPC nagykövet: Joachim Winkelhock 21 Környezettudó Dakar 23 Paddock-színpad műsorajánló 24 Kerékpárosok oldala 22, 25 Hölgyprogramok 27 Segítő Opel 28 Megközelítés 31 A kiadványt tervezte és szerkesztette az Art Group Marketing Kft. Szerkesztés és nyomdai előkészítés: Turizmus Kft. Kiadja az Art Group Marketing Kft. Felelős kiadó: Kovács Kriszta Cím: 2040 Budaörs, Kossuth L. u. 40. Tel.: 06-23/ art-group@art-group.hu Honlap: Nyomda: Innova-Print Szolgáltató Kft., 1047 Budapest, Baross u Ügyvezető igazgató: Komornik Ferenc

3 AZ OPEL-SZTORI Rüsselsheim, az OPEL fővárosa hatvanezres település a Majna partján, karnyújtásnyira a német metropolisztól, Frankfurttól. A közeli iparvidék tökéletes hátteret ad a világszínvonalú autógyártáshoz. Hogy így volt-e 150 évvel ezelőtt is, amikor Adam Opel létrehozta varrógép-, majd hamarosan kerékpárgyártó családi vállalatát, nem tudni biztosan, ám az tény, hogy 1899-ben a kétkerekűek mellett már autót is építettek a márkanevet alapító Opel fiai. Lutzmanntól a Doktorwagenig A 19. század utolsó éveiben a kerékpárok iránti kereslet vészesen visszaesett, a baljós előjelekre az utódok, az öt Opel fivér az akkor éledező autógyártásba való bekapcsolódásban látott sikerrel kecsegtető választ. A megoldást az együttműködés jelentette, felvették a kapcsolatot Friedrich Lutzmann mesterrel, aki 1893-ban saját maga megalkotta Pfeil (nyíl) nevű automobilját. Az autóépítő hamarosan áttette székhelyét Rüsselsheimbe, ahol 1898-ban elkészítették a másfél literes, egyhengeres, 4 lóerős Opel Patent Motorwagen prototípusát, a következő évben pedig már tizenegy példányt tudtak piacra dobni ebből a típusból. Lutzmann-Opel Patent (1899) modellekkel 1904-ben immár jegyzett piaci résztvevő lett. Az újabb és újabb műszaki fejlesztésekkel kisszériás gyártásban gördültek ki a gyárból az OPEL gépkocsik. A körorvosok számára kialakított, levegős gumiabroncsokkal felszerelt Doktorwagen a rossz vidéki utakra készült. Opel Doktorwagen (1909) Béke és háború Az OPEL modellekben az 1920-as évek elején már motorral egybeépített sebességváltót és mind a négy kerékre ható (láb)fékrendszert alkalmaztak. Az 1928-ban megjelent zárt felépítésű, 110 lóerős OPEL Regent amerikai beütéseket viselt magán. Nem csoda, hiszen ebben az esztendőben jött létre az OPEL és a General Motors fúziója. A harmincas évek Németországa erőteljesen ösztönözte a népautók megjelenését. Az OPEL 1935-ben bemutatta Olympia névre keresztelt modelljét. Ez az OPEL első, nagy Opel Kadett (1936) Opel Kapitän (1956) sorozatban gyártott, egyben Németország első önhordó karosszériás személyautója. Az időszak legnagyobb sikerét mégsem ez, hanem az egy évvel később bemutatott Kadett érte el. Aztán jöttek a luxusautók, az Admiral és a Kapitän. No meg a második világégés A háborús bombázások a rüsselsheimi gyár felét földig rombolták, a másik felét pedig a szovjet csapatok jóvátételként magukkal vitték a Szovjetunióba. Nem sokat tétlenkedtek a zsákmánnyal, a megszerzett Kadett-tervek alapján már 1947-ben megjelentek Moszkva utcáin a Moszkvics 400-asok. A romok között pedig megindult az Olympia újragyártása, amely az re újjáépített gyárban egészen 1953-ig folytatódott. Az Olympiát a Rekord követte, majd jöttek a többiek: az új, hathengeres Kapitän, az új Kadett, utóbbi immár a bochumi gyárból. Kicsik és nagyok OPEL GT (1965) Admiral, Diplomat, Senator, a sportos Manta, Commodore és GT. A múlt század utolsó évtizedeiben is töretlenül folytatódott az OPEL sikertörténete. A nyolcvanas évek újdonságainak sorát 1981-ben a Corsa nyitotta meg, amellyel egy új piaci réteget célzott meg a német autógyártó óriás. Hamarosan jött az új, áramvonalas Kadett, majd a Vectra és az Omega. A Mantát a Calibra váltotta 1989-ben, a Kadett pedig 1991-ben átadta helyét az Astra modellcsaládnak. A Calibra helyére egy évtized után az Astra Coupe került a modellpalettára, amely kiegészült az Astra alapjaira épült Zafirával. Opel Astra (1992) Jelenben a jövő Az első OPEL megjelenését követő századik évfordulón gördült le a szerelőszalagról az 50 milliomodik autó. Az új évezred új kihívásokat fogalmazott meg a fejlesztőknek: kifinomult technika, nagy teljesítmény, minimalizált környezeti terhelés. Az OPEL válasza: földgáz, üzemanyagcella, elektromos meghajtás, részecskeszűrős dízelmotorok, kis étvágyú, nagy teljesítményű benzinmotorok. A forma és a tartalom egységét büszkén hirdeti a 2008-ban megjelent Insignia-család, a jövőt pedig az Év autója 2012 címmel büszkélkedő Ampera, az Opel első, szériában gyártott kiterjesztett hatótávú elektromos autója képviseli. n Opel Ampera (2012) Az OPEL 1956-ban ünnepelte meg a kétmilliomodik gépkocsi átadását, amelyhez több mint fél évszázadra volt szükség. A hatvanas-hetvenes évek azonban átütő sikert hoztak az OPEL számára, hiszen a jól megválasztott, rendkívül széles modellpaletta, az innováció, az erőteljes műszaki fejlesztés eredményeként alig 15 év múlva regisztrálhatták a tízmilliomodik autó eladását. Ebben az időszakban jelent meg az új- A versenytársak a formatervezés terén előrébb jártak, így az Opel fivérek egy nagy levegőt vettek és megállapodtak a francia Darracq céggel. A gallok autóterveit is felhasználva teljes egészében saját fejlesztésű, kéthengeres motorral meghajtott autót építettek. Az OPEL a váltásnak jászületett Kadett, az amcsis Rekord, az új modell Ascona, az elegáns, nagyvonalú Kapitän, 4 köszönhetően a saját, illetve az OPEL-Darracq 5

4 Legendák találkoztak Az Opel Magyarország egy évvel ezelőtt hatalmas családi rendezvénnyel ünnepelte 20 éves születésnapját. Az alkalmat kihasználva a Hungarororingen adott randevút az Opel elkötelezett híveinek, illetve a hihetetlenül gazdag programok iránt érdeklődőknek. A Legendák találkozása címet viselő kétnapos eseményt a NEO FM népszerű Bumeráng-triója május 13-án élő adással vezette fel, majd a legendás, akkor éppen 100 esztendős Opel Torpedo és a 99 éves Puppchen vezetésével Opel-ritkaságok felvonulása kápráztatta el a pénteki budapesti utcákon sétálókat. A Várnegyedet és a Hősök terét útba ejtő szebbnél szebb, csillogó-villogó Opel-matuzsálemek között a rendezvény után Rüsselsheimbe hazatérő két különleges veterán is tiszteletét tette. A várva várt napon, május 14-én több tízezer résztvevővel fantasztikus hangulatú, egész napos családi autós fesztivál dübörgött a Hungaroringen. Dübörgött bizony, de mennyire! Ha éppen a motorokból felszabaduló lóerők hangja adott alább, szóltak a színpadi hangfalak. A világhírű F1-es pályán felvonultak a bringások, akik lehettek vagy félezren. Bemutatkoztak a világbajnok Talmácsi Gábor apró motorversenyző-palántái, az égen pedig Veres Zoltán műrepülő-világbajnok tűzpiros gépén adott elő elképesztő mutatványokat. A színpadon folyamatosan váltották egymást a családi fellépők, a programokat két ismert műsorvezető, Péter Petra és Lovász László vezényelte. A pályán hosszú évek után újraéledt az Astra-kupa, több mint száz szerencsés ülhetett be az imitált verseny pilótái mellé és izgulhatta végig a száguldást. A rendezvény nagy pillanatai közé tartozott az előző nap a várost járó Opel-veteránok Forma 1 es pályaköre és az Opel-tulajdonosok számára első alkalommal megszervezett felvonulás, amelynek során több száz Opel-rajongó hajthatott fel saját autójával a versenypályára. A nap csúcspontja az estébe nyúló, fergeteges hangulatú látványos Tankcsapda-koncert volt, amelyet a Hungaroring 13-as számú kanyarjában tombolhattak végig a fiatalok és a rockzenét imádó kevésbé fiatalok. n NEM ENGEDJÜK, HOGY HAVI RÉSZLETEI ELSZÁLLJANAK! CIB FORINT FIX PÉNZÜGYI LÍZING Szeretné autóját jobbra, korszerûbbre cserélni? Nem áll rendelkezésre elegendô fedezet, ugyanakkor nem szívesen venne igénybe deviza alapú finanszírozást, mert tart attól, hogy lízingdíjai elszállhatnak? Válassza a CIB Lízing által kínált biztonságos megoldást, a CIB Forint Fix Pénzügyi Lízinget! Fix futamidô Fix lízingdíj forintban* Fix kamatozás a teljes futamidô alatt* Jelen tájékoztatás nem teljes körû, célja kizárólag a figyelem felkeltése, továbbá nem minôsül a CIB Lízing Zrt. részérôl ajánlattételnek. A CIB Lízing Zrt. fenntartja a jogot, hogy a hitelbírálat során további információkat és a szerzôdéskötéshez biztosítékokat kérjen. A pénzügyi lízingre vonatkozó szerzôdési feltételeket a Személy- és kishaszongépjármûvek zárt végû pénzügyi lízing Általános Szerzôdési Feltételeket tartalmazó üzletszabályzat (ÁSZF), a vonatkozó díjtételeket, költségeket, illetve az alkalmazott kamatmértékeket a Kamattájékoztató és a Hirdetmények tartalmazzák, amelyek elérhetôek a internetes oldalon, a kondíciók, hirdetmények menüpont alatt. *A lízingdíjak a futamidô végéig nem módosulnak, kivétel, ha az ügyfél kíván a fizetési ütemezésében módosítani (ebben az esetben a konstrukció változó kamatozásúra módosul). A CIB Lízing Zrt. fogyasztók esetén csak az ÁSZF 46. (jogi szabályozói környezet változása, pénzpiaci feltételek, makrogazdasági környezet módosulása, lízingbe vevô kockázati megítélésnek változása), nem fogyasztók esetén csak az ÁSZF pontjában foglalt okok alapján élhet módosítási jogával. 6

5 8 Programajánló Az Opel Magyarország a nagy sikerű tavalyi születésnapi rendezvénnyel hagyományt teremtett, amelyet folytatva az idén egész napos Opel Családi Fesztivál várja az érdeklődőket május 19-én a Hungaroringen. A rendezvény ingyenes, nem kell mást tennie, mint regisztrálni a honlapon, majd az ben kapott kóddal felkeresni a legközelebbi Opel márkakereskedést, ahol kinyomtatják a belépőjét az év legnagyobb autós családi fesztiváljára. A fesztivál színes családi és pályaprogramokkal várja az érdeklődőket! Napközben látványos pályaprogramokkal bemutatkozik az Opel Motorsport, száguldoznak az újraélesztett Astra Kupa versenyautói, no meg a német túraautó-bajnok DTM Vectra és Corsa OPC utcai versenyautói, miközben a Hungaroring fölött látványos légi bemutatót tart Veres Zoltán műrepülő világ- és Európa-bajnok pilóta. Az Opel Szerviz 4+ családi pihenőszigettel, változatos programokkal kedveskedik a látogatóknak az Opel szentgotthárdi gyárával közös boxában. Az Opel DTM versenyboxban és az Opel Dakar Team standján személyesen is találkozhatnak Joachim Winkelhock Opel DTM-versenyzővel és Le Mans-i bajnokkal, illetve az idei Dakaron a kiváló 20. helyezést elért Szalay Balázs Bunkoczi László terepralipárossal. A versenyzők örömmel adnak autogramot és dedikálják a rajongók relikviáit. Az Opel Ampera egy igazán különleges bemutató busszal érkezik meg az eseményre, a rendezvényről pedig egyenesen a magyarországi piacra. A regisztrációtól a boxutca felé tartva érdemes lesz elidőzni az Opel-tulajdonosok és klubok különleges járművei számára fenntartott parkolóban is, ahol családi programok mellett közönségszavazatokkal díjazhatják a legkülönlegesebb F Astra modellt vagy a további, Opel Klubok által bemutatott autócsodákat. Ha kiállítóként szeretné bemutatni F Astra autóját, a honlapon jelentkezhet. Az Opel Ampera köré érdekes, látványos környezettudatos és jövőbe mutató programokat is szervezünk, amelyek a család minden tagja számára kiváló szórakozási lehetőséget nyújtanak. Újítás, hogy idén a rendezvény elfoglalja a célegyenesben lévő Gold Tribün mögötti területet is, ahol az Opel Ampera Jövő parkja rengeteg érdekes és extrém járművet mutat be a gyalogos városi közlekedés alternatívájaként. A paddockban családi szigeten várja a vendégeket a CIB, egészségügyi mérésekkel készül a Generali, az E.ON Energiamező pedig informatív, szórakoztató programokkal, látványos előadásokkal kedveskedik az Opel Családi Fesztivál látogatóinak. Bemutatkoznak az e-mobilitás új formái, köztük az Opel Ampera és az E.ON elektromos töltőoszlopa, amely az első lépcsőfoka a magyarországi elektromos autózásnak. A jövőnk elengedhetetlen része a mobil kommunikáció, amelynek újdonságait a Samsung okostelefonok és tabletek képviselik. A HP jóvoltából kifesthetjük az Opel Dakar Team versenyautóit, és az Opel Amperának is saját, egyedi designt adhatunk, sőt saját zenénket is elkészíthetjük! Miközben a hölgyeket a Schwarzkopf és a Triumph kényezteti, az urak sportosságát a FA teszteli. A program idén is biciklis felvonulással kezdődik, a kerékpárosoké, az alternatív járműveké lesz a Forma 1-es versenypálya aszfaltcsíkja. A járművek között bemutatkoznak a Bosch Rexroth jóvoltából életre hívott nemzetközi pneumobil-építő sűrített levegővel meghajtott járgányok diákverseny hazai bajnokságának döntősei, akik nem csupán felvonulnak a pályán, de a versenyboxuk megtekinthető a paddockban is. A színes programok forgatagában ínyencségekre is készülünk! Korábban soha senki nem épített kötélpályát a Hungaroring asztfaltcsíkja felett, de az Opel innováció ezt is lehetővé teszi! Vállalkozó kedvű vendégeink a boxutca legmagasabb épületéről a legszigorúbb biztonsági követelmények figyelembevételével épített kötélpályán csúszhatnak át az Opel Ampera Jövő parkjába, ami garantáltan adrenalindús élményt nyújt majd! A színpadi programok is bővelkednek meglepetésekben! A tavalyi sikerre való tekintettel a paddock színpadán idén az Alma Együttes egy egész órás koncerttel örvendezteti meg a családokat, fellépnek az idei Csillag születik sztárjai, és újdonságként a Youtube videó disco jóvoltából itt lesz Barbee, Flour és Wolf Kati. Este pedig a Tankcsapda veszi birtokba a Forma 1-es versenypályát, és a 13-as kanyarban ad fergeteges koncertet. A rengeteg programhoz a rendezvény teljes területén, minden helyszínen változatos büfék garmadája biztosítja a látogatóknak az energiát, amelyek kínálatáról a www. legendak.com oldalon tájékozódhatnak. A regisztráció tehát ingyenes, a programok pedig az egész család számára kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas nap eltöltésére az Opel Családi Fesztiválján! Ezen a napon a rossz idő, az eső sem lehet ok a távolmaradásra! Számos fedett program, esőtől védett terület várja az Opel Családi Fesztivál résztvevőit! Jöjjön és vegyen részt az Év autós eseményén az Év autójával, az Opel Amperával! n (A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!) Generali Egészségprogram Minôség az egészségügyben Leggyorsabb út az egészséghez A Generali Egészségprogram lehetôvé teszi, hogy élménnyé váljon az egészségmegôrzés és megnyugtatóvá az ellátás. Egy olyan helyen, ahol Ön az elsô mind a váróban, mind a rendelôben. Egy olyan helyen, ahol a várakozás fogalmát a törôdés váltja fel. Törôdés, melyben érzi, hogy minden Önért történik. Egyszerûen minôséggel.

6 Az opel a fenntartható környezetért Az elektromos meghajtású autó gondolata egyidős a négykerekű motoros járgányok megjelenésével. Ám arra nem érdemes fogadni, hogy eleink a fenntartható fejlődés érdekében gondolkodtak-e a megoldáson vagy sem. Az biztos, hogy az első e-autó és az első Opel 1899-ben jelent meg, míg az első hibridet 1910-ben mutatták be. A márkaalapító unokája, Georg von Opel 1971-ben 188 km/órás sebességet ért el egy kísérleti, akkumulátoros, két villanymotorral meghajtott Opel GT autóval. A járművek okozta környezetterhelés csökkentését az Opel más eszközökkel is fontosnak tartja. A nyolcvanas években a kipufogógáz került a figyelem középpontjába, és az Opel ismét az újítók közé tartozott, mint az első német márka, amely komplett katalizátoros flottát kínált, és amely 1989-től valamennyi modelljét szériában ilyen berendezéssel hozza forgalomba. Több mint harminc éve, 1981-ben az Opel elsőként vezette be Európában a vízbázisú festékek használatát a fényezőcsarnokban. Ugyancsak elsőként a kontinensen, 1990 óta újrahasznosítható műanyagokat alkalmaznak a járművekben. Az Opel valamennyi dízelmotoros személygépkocsiját 2005-től részecskeszűrővel szerelik fel, amely nagymértékben csökkenti a rákkeltő koromszemcsék levegőbe jutását. A fejlesztők folyamatosan keresik az alternatív üzemanyagok alkalmazásának lehetőségeit. Az LPG (propángáz) után az ezredfordulón mutatták be a CNG (sűrített földgáz) használatával működő autót. Az Opel boszorkánykonyhájában folynak a kísérletek a vizet tankoló, azt hidrogéngázzá alakító üzemanyagcellás rendszerrel. Ma már szériában készül a 2012-es Év autója, a 111 kw (150 LE) teljesítményű Ampera, az Opel forradalmian új villanyautója, amelynek 298 cellás akkumulátora sohasem merül le. Remek forma, gyorsabb célba jutás 10 Az OPEL AMPERA különleges ÖKOprogramjai a paddockban Környezettudatos otthon A MODO Group építészekből, kivitelezőkből, formatervezőkből álló csapata saját szakterületük elképzeléseit, tapasztalatait ötvözve alakította ki új terveit, amelyek alapjaiban változtatják meg a házépítés eddigi gyakorlatát. A cél a jövő környezetbarát otthonának megépítése egy hagyományos ház építési költségein belül, közel 0 százalék energia felhasználás a fűtésre, hűtésre, szellőztetésre. Passzív biotermesztés Az akvapónia természetes folyamatokon nyugvó termelés. Az akvapóniás házak természetesen minimális energiafelhasználással működnek, újrahasznosítható eszközöket alkalmaznak, tartósságuk eléri a évet anélkül, hogy felújításra szorulnának. ÖKOprogramok családoknak, gyermekeknek Számtalan környezettudatosságot erősítő foglalkozáson vehetnek részt a gyermekek, akár szüleikkel együtt. Lesz fafaragóműhely, ahol bárki saját kezűleg alkothat hasznos tárgyakat, ajándékokat. Izgalmas, szemléletes programokat ígér az interaktív játszóház, az ÖKOjátszótér is. Papírhajtogatással remek kis bútorok, képkeretek, szalvéták készülhetnek a helyszínen, és a műveket alkotóik hazavihetik. A hulladékok újrahasznosítását varróiskolában, illetve a szelektív alkotóműhelyben sajátíthatják el a látogatók. Tudj meg mindent az ökológiai lábnyomról és a klímaváltozásról mottóval interaktív kiállítást rendezünk a hatékony energiafelhasználás bemutatására. A programok helyszíne a paddock. n Még több információ egy helyen, frissebb, áttekinthetőbb formában. Az E.ON honlapja vonzóbb és egyszerűbben kezelhető struktúrával fogadja látogatóit. Kiemelt figyelmet fordítottunk az online ügyintézés praktikumára, melyről személyesen is meggyőződhet, ha ellátogat megújult honlapunkra.

7 Csúcson az AMPERA Kamerák kereszttűzében az Ampera Az Opel Ampera nyerte az Év autója 2012 címet. A 23 országból delegált 59 tagú szakértő zsűri a megnövelt hatótávú elektromos autónak ítélte oda a díjat, amely egyben a General Motors innovatív technológiájának elismerését is jelenti. Az Ampera 330 ponttal ahogy mondani szokták: utcahosszal nyert a VW Up! (281) és a Ford Focus (256) előtt. A nagy presztízzsel rendelkező díj történetében először, a Genfi Autószalonon hirdették ki a győztest. Az Ampera már eddig is számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között megkapta az Év Zöld Autója 2011 címet és a biztonság területén elérhető maximális 5 csillagot az EuroNCAP független szervezetétől. Az Ampera az első megnövelt, akár 500 kilométeres hatótávú elektromos autó. Kerekeit mindig villanymotor hajtja: a 16 kwh kapacitású lítium-ion akkuval táplált 111 kw/150 lóerős hajtómű km hatótávot tesz lehetővé zéró emisszióval. 12 Az OPEL AMPERA Jövő park ajánlja A Gold Tribün mögötti területen kialakított kalandparkban alternatív közlekedési eszközök egész sorát mutatja be az AMPERA. A Jövő parkban az egész nap zajló programok mellett minden vállalkozó kedvű látogató kipróbálhatja ezeket a különleges járgányokat, amelyeket lehet, hogy hamarosan viszontlátunk az utcákon. A futurisztikus AIRBOARD a föld felett tíz centiméterrel száguld a légpárnáknak köszönhetően. A testsúlyáthelyezéssel irányítható, Ausztráliából származó gép népszerű az extrém és a technikai sportok kedvelői körében. Időnként a pesti utcákon már feltűnik a SEGWAY, amelyekkel különleges városnézésre indulnak a turisták. A giroszkópos elven, magyarul önegyensúlyozással működő kétkerekű, elektromos meghajtású közlekedési eszköz abszolút környezetbarát. Hasonló elven működik a ROBSTEP is. Fél évszázada kísérleteznek a sífutást szimuláló megbízható, könnyen kezelhető síroller fejlesztésével. A SKIKE a legújabb ezek közül, amelynek egyik különlegessége, hogy nincs rajta síkötés, tehát nem kell sícipőt használni, a másik pedig a fék. A rómaiak kocsiját idézi a háromkerekű TRIKKE, amely valódi sportés technikai élményt nyújt. A kanyarokban a sízőktől, motorversenyzőktől látott bedőléseket élhetjük át. A Jövő parkban kipróbálhatják a Schwinn-Csepel hazai fejlesztésű, különleges meghajtású kerékpárját, az elektromos rásegítésű kerékpárt, a Stringbike-ot és az elektromos Stringbike-ot. Bemutatkozik az Opel RADe koncepciója, amely az első, autós elvek alapján tervezett elektromos kerékpár. A RADe csatlakoztatható az Opel FlexFlix kerékpártartójára, így autózás közben is tölthető, amely akár forradalmasíthatja a kerékpárépítés eddigi gyakorlatát. Bemutatkozik a GAUS- WHEEL, amely a márkanévben hordozza magyar feltalálói Göczey András és Ungár Soma nevének betűit. n Gyermekei nyugodt álmáról a Continental gondoskodik Eljött a Continental nyári gumiabroncsainak ideje Jó érzés tudni, hogy biztonságban van az utakon. A Continental prémium kategóriás gumiabroncsait mindig a legmagasabb minősítéssel tüntetik ki a független teszteken. Az innovatív abroncsfejlesztés terén szerzett több mint 100 éves tapasztalat garantálja a rövid fékutat, az optimális tapadását és a tökéletes kezelhetőséget bárhol, bármilyen körülmények között.

8 Tankcsapda új lendület Interjú a banda frontemberével, Lukács Lászlóval Régóta gondolkodom azon, hogy miért választottátok anno a Tankcsapda nevet, hiszen sosem láttam a pódiumon vagy bármilyen relikviátokon ezt a háborúkban használt eszközt. Megmondom, fogalmam sincs. Egyszerű hobbizenekarnak indult a dolog, nem akartunk kilépni a füstös pincék félhomályából, ám egyszer egy kocsmai estén mégiscsak nevet kerestünk a bandának. Néhány sör után egyre jobb neveket dobtunk be, vágóhíd, boncasztal, tankcsapda és a fene tudja, mit még. Aztán másnap már Tankcsapdának hívtuk magunkat Nálunk sohasem zenei problémák vezettek a tagcseréhez, minden esetben emberi okai voltak a váltásnak. Ha valakinek megváltozik a hozzáállása a zenekarhoz, a közönséghez, ha kialszik a tűz, akkor ott sajnos előbb-utóbb eljön a búcsú ideje, bármilyen nehéz vagy fájdalmas is egy ilyen döntés. Nemrég a Zanzibár és a Mafia egykori gitárosát igazoltátok át. Sidlovics (Sidi) Gábor új stílust hoz a Tankcsapda-hangzásba? Nem kell neki mást csinálnia, mint eddig. Mindig szerette a Tankcsapdát, egy tőről fakadnak a zenei gyökereink, ráadásul emberi vonatkozásban is, több mint tíz éve ismerjük egymást. Szerzeményeidben üzeneteket fogalmazol meg? Csapda vagyunk, Minden jót, mintha valamelyik mai hírportált olvasnám. Nem üzeneteket írok, ezek dalszövegek, de én is itt élek, engem is ugyanazok a hatások érnek, mint bárki mást. Az a dolgom, hogy az égiek által adott lehetőségeimmel mondjam el mindezeket. Finoman fogalmazva, szókimondóak a Tankcsapda nótái. Nem szólnak érte, nem mondják, hogy fogd vissza magad? Akkor alakultunk, sőt egy héttel hamarabb, amikor kikiáltották a köztársaságot, így a szánkra már nem kellett lakatot tenni. Persze a nyílt duma miatt gyakran megkapjuk a magunkét, pedig szerintem sokkal többet ér, ha nevén nevezzük a gyereket. A tavalyi tavaszi turnétok egyik állomása a Hungaroring volt, felléptetek az Opel születésnapi rendezvényén. Milyen volt a buli? Nagyon jól éreztük magunkat, az igazi békebeli időket idézte a hangulat, ami átjött a színpadra, és amit mi át tudtunk adni a közönségnek. Imádom az autósportot, ezért is örültem, hogy egy élő Forma 1-es pályán léphettünk fel, ami világviszonylatban is csak nagyon keveseknek adatik meg. Mivel készültök az immár Opel Családi Fesztivál nevet viselő rendezvényre? Aki eljön, láthatja a tagcsere után megújult, lendületes Tankcsapdát, a zenekar markánsabb arcát, ez garancia egy fergeteges bulihoz. A már ismert dalok mellett egy-két, az ősszel megjelenő lemezünkre készülő új nóta is dübörög majd. Lesz meglepetésvendé- Rajongóitok pontosan tudják, hogy debreceni zenekar a Tankcsapda. Előny vagy hátrány kétszáz kilométerre a fővárostól zenésznek lenni? Ha röviden akarok válaszolni, akkor is-is. Az első öt-nyolc évben egyértelműen nehézséget okozott a vidékiség, hiszen ez a szakma olyan, hogy ha kidobnak az egyik ajtón, be kell menni a másikon. Azok az ajtók azonban nagyon messze voltak, komolyan felvetődött, hogy az érvényesülés érdekében felköltözünk Budapestre. Ma már mondhatom, szerencsére nem mentünk el a városból, aminek most sokkal több az előnye, mint a hátránya. Az internet, meg az okostelefonok korában már nincsenek távolságok. A Tankcsapda alapító tagjai közül már csak Te maradtál. A rockzenében nem ritka a muzsikusok cseréje, de nálatok mintha sűrűbben kellene bemutatkoz- 14 notok egymásnak günk is, de ez május 19-ig maradjon titokban. n Kóstolja meg Ön is újdonságainkat!

9 16 17

10 Gyermekprogramok Rengeteg programmal készülünk idén is annak érdekében, hogy a legkisebbek és a kicsit nagyobbak is jól érezhessék magukat az Opel Családi Fesztiválján! A kisszínpad délelőtt a gyerekeké, az Alma Együttes egyórás koncertje mellett további családi fellépők szórakoztatják a résztvevőket. A Cinema City standján fénykép készülhet filmszereplőnek öltözve, a gyermekek csillámtetoválással díszíthetik magukat, félóránként pedig filmes ajándékokat nyerhettek. Sok-sok meglepetéssel és mozival kapcsolatos gyermekprogrammal várunk! Ha május 19-én leszel Facebookrajongónk, további nyeremények várnak rád! A kislányok sem fognak unatkozni, a Mattel az autós programok mellett Barbie-sarokkal és izgalmas versenyekkel készül számukra. Bővítettük az ugrálóvár-kínálatot! Idén is megtaláljátok a 2011-ben hatalmas sikert arató Haribo gyermekszigetet, emellett csúszhattok, mászhattok, ugrálhattok a MOL felfújható Kölyök Parkjában is. A CIB Bank jóvoltából idén is lesz bábszínház, családi utazáshoz Opel csomagbepakoló verseny, kartonautófutás. A Milupa standján a kisgyermekeket juniorital, kekszés gyümölcspüré-kóstolóra várják. A National Geographic Kids magazin is fergeteges programokkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt. Kipróbálhatod magad egy óriási autós társas élő bábujaként, együtt focizhatsz a Cartoon Network-kel és akár te lehetsz az Opel-nap legjobb Xbox 360-játékosa! A Cartoon Network focis programján megmutathatod a legjobb trükkjeidet és ellesheted azt is, hogyan csinálják a profik, míg a konzoljátékok szerelmeseinek kihagyhatatlan Xbox 360 élményszigetet rendezünk be, ahol bárki kipróbálhatja a legújabb Xbox 360 konzolra megjelent Kinectes mozgásérzékelős játékokat, köztük a Kinect Star Wars-t. A Forza Motorsport 4 autószimulátoron pedig beülhettek többek között Opel-modellek volánja mögé is. Nem hiányozhat a 2011-ben nagyon sikeres Talmácsi Motorsport Iskola, a Szuperbringa program keretében a biztonságos közlekedésről tanulhatnak sokat a fiatalok. A környezettudatos és a jövő technológiáját képviselő Opel Ampera rengeteg játékot és programot szervez ebben a témában a gyerekeknek. Ehhez csatlakozik az E.ON játékos foglalkozásokkal, kipróbálható elektromos kisautókkal. n (A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.) Találkozzunk a Cinema City standján az Opel Családi Fesztiválján! csináltass csillám tetoválást További meglepetésekkel és sok mozival kapcsolatos gyerekprogrammal várunk! Légy a rajongónk május 19-én a Facebookon további nyereményekért! A Pirosak mindig bizonyítani akarnak, lálják a leggyorsabb utat a célba, nem számít, mi A Sárga csapat tagjai a nyers nek az extrém pályákért és a Most kipróbálhatod a legújabb Hot Wheels kisautókat és pályákat! Megtalálsz minket a boxutca területén! 18 19

11 Opel Motorsport Egy évszázada a versenypályákon Opel márkanagykövet Joachim Winkelhock Az első Opel autó megjelenésével szinte egy időben, 1901 márciusában Heinrich von Opel megnyerte a márka első versenyét, amelyet a Heidelberg melletti hegyekben rendeztek meg. Az Opel hamar felismerte a versenyzés jótékony hatását a fejlesztésre éppúgy, mint a márka ismertségének, végső soron az üzleti sikerek növelésére. Néhány év múlva, 1907 júniusában Carl Jörns pilótával és Christian Michel navigátorral a fedélzeten megnyerték a Császár-díjat, amelynek köszönhetően az Opel az uralkodó hivatalos udvari beszállítója lett. Versenyeztél már a Hungaroringen? Igen, vezettem már ezen a pályán, sőt, nagyon kellemes emlékeim vannak. Itt nyertem meg 1988-ban a német Formula-3 bajnokságot. Melyik a kedvenc versenypályád? Macao városi pályáját éppúgy kedvelem, mint a Nürburgring-Nordschleife aszfaltját. Két teljesen különböző tulajdonságú pálya, mindkettő valahol nagyon vad és mégis méltóságos. Talán ezért vonzódom hozzájuk. A versenyutó-fejlesztés töretlenül folytatódott: 1913-ban jött Versenyzői pályafutásod során melyik sorozatban a 110 lóerős Flitzer, majd egy év múlva a 12,3 literes, 260 lóerős érezted magad a legjobban? áramvonalas, már-már majdnem szivar formájú versenyautó. Egyértelműen a DTM-ben, ez a sorozat a zsigereimben van. A túraautósportban a legjobbak között kell Mikor kezdődött autóversenyzői pályafutásod? Schönauer Hofban 1920-ban felavatták az Opel versenypályát, amely a fejlesztések fontos színhelye lett. Fritz von Opel 1928-ban az embernek a legjobbat kihoznia magából. Az első versenyem 1979-ben volt, amikor éppen ott próbálta ki RAK2 jelű rakétameghajtású autóját, amellyel sebességi rekordot állított fel. Véleményed szerint mi a legnagyobb különbség a csak megszáradt a tinta a jogosítványomon. Forma 1 és a DTM között? Melyik volt a legemlékezetesebb győzelmed? A harmincas években a népautó felé vették a fejlesztési irányt, A Forma 1 és a DTM mind koncepcióját tekintve, Egy DTM-futam 1992-ben a Norisringen. Nagyon mind technikailag olyan alapvetően különbözik egymástól, hogy nincs értelme, praktikusan nem is lehet másnap felállnom. Aztán a versenyen ebből a szörnyű elrontottam az időmérő edzést, a 15. rajtrácsra kellett és egészen a hetvenes évekig hiányzott a versenypályákról az Opel ig kellett várni az első hangos sikerre, amikor Georg von összehasonlítani. pozícióból rajtolva sikerült az első helyen célba érnem. Opel egy elektromos meghajtású GT-vel 188 km/h sebességet ért Melyik győzelmedre vagy a legbüszkébb? Miért döntöttél úgy, hogy befejezed profi autóversenyzői pályafutásodat? el, majd egy év múlva ugyancsak a GT alapjain a dízelcsúcsot Teljesen egyértelmű, az 1999-es 24 órás Le Mansi győzelmemre különösen büszke vagyok. Le Mans óri- Pontosan elterveztem a visszavonulást, az ember adták át a múltnak. Az Opel Motorsport a hatvanas évektől a raliversenyekre koncentrált, előbb a Kadett kapott szerepet a murvás terepeken, ási múlttal rendelkezik, és a lehető legnagyobb, ami a megöregszik. Egyre gyakrabban hallottam ezt, végül hosszú távú nemzetközi autóversenyzésben létezik. így döntöttem. majd 1974-től az Ascona vitézkedett a poros utakon. A legsikeresebb pilóta, a legendás Walter Röhrl 1982-ben rali-világbajnoki Mi a legfontosabb a számodra az Opel Családi Fesztiválon? Mivel készülsz az eseményre? Nem lehet kiemelni egyetlen szituációt. A mo- Mi volt a legveszélyesebb pillanat karriered során? címet szerzett. A ralicsapatban az ifjú Niki Lauda is bontogatta Örülök, hogy ismét Magyarországon lehetek, közvetlenül találkozhatok a rajongókkal és az Opel márka ami magában hordozza a rizikót. Ez a sport már csak torsportban az ember állandóan a határon mozog, szárnyait, 1969-ben egy Opel Rekord kormányát forgatta. A kilencvenes évekre a murváról aszfaltra váltott az Opel Motorsport. A német túraautó-bajnokságban (DTM) Manuel Reuter Az Opel márkanagykövete vagy. Mit jelent ez neked? Az oldtimer Opelok közül melyik a kedvenced? kedvelőivel. ilyen sikereivel jelentek meg, az ezredfordulót követő években pedig Mindenekelőtt nagyon büszke vagyok erre a címre. Az Opel nagy hagyományokkal rendelkező márka, lágbajnoki címet szerzett a márkának. Abszolút ver- A csúcs az Ascona 400, amellyel Walter Röhrl vi- Joachim Winkelhock, az Opel jelenlegi OPC (Opel Performance Center) nagykövete jeleskedett a márka DTM csapatában. ami a motorsportban való részvételére is igaz. Azt senyzésre termett, minden elektronika nélkül, igazi A terepraliban is otthon van az Opel. A Dakaron óta vesz gondolom, hogy a márka karaktere és értékei nagyon egyszerű gép. 20 részt a Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Frontera/Antara trió, mégpedig nagy sikerrel. Az ODT csapata ebben az összetételben hat alkalommal vágott neki előbb az afrikai, majd a dél-amerikai sivatagnak, és minden alkalommal célba értek. Az idén a 20. helyen futottak be a perui fővárosban felállított dobogóra. Ezt követően a Év autója, az Opel Ampera megnyerte a 13. Monte-Carlo ralit, amelyet a hercegség nagydíjáért írnak ki évről évre az elektromos és alternatív meghajtású autók számára. A versenyen 30 gyártó 130 versenyautóval indult el! n jól passzolnak az én mentalitásomhoz. Hogyan kerültél a versenyautók világába, a motorsportba? Egyszerű a képlet, nálunk ez családi tradíciónak számít. Nagyapám, a bátyám, az unokaöcsém a motorsport valamelyik formáját űzi vagy űzte korábban. Van vagy volt példaképed? Bizonyára megcsodáltam egyet és mást, de sajnálom, igazi példaképem sohasem volt. Milyen autóval közlekedik az Opel márkanagykövete? Egy gyönyörű Opel Insignia Sports Tourer az utcai autóm. Milyen terveid vannak a jövőben? Nagyon élvezem, hogy többet tudok a családommal lenni, mint amikor aktív versenyző voltam. Márkanagykövetként pedig szeretném tovább erősíteni az Opel márka pozitív imázsát és sikerét. n 21

12 Szuperbringa gyermekbiztonsági program Környezettudó Dakar Gyermekeink biztonsága mindennél fontosabb, ám ezen belül különösen nagy hangsúlyt érdemel a biztonságos közlekedésre való nevelés. Éppen ezt a célt tűzte maga elé a Szuperbringa program, amely a biztonságos kerékpáros közlekedésre hívja fel az általános iskolások figyelmét. A program keretében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) baleset-megelőzési bizottsága iskolarendőreinek segítségével 300 ezer Szuperbringa Kalauzt osztottak, illetve osztanak szét országszerte az általános iskolákban. A kiadványból a gyermekek szüleikkel együtt megismerhetik a kerékpárok kötelező felszereléseit, megtudhatják, milyen védőöltözetet ajánlott viselni kerékpározás közben, valamint megtanulhatják a kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb közlekedési szabályokat és magatartásokat. A gyermek és a szülő együttes bevonása a leghatásosabb felkészítési mód, ezért ez rendkívül fontos része a programnak. Szükséges azonban az is, hogy felkészült szakemberektől ismerjék meg a szabályokat és feladataikat, jogaikat, amelyek a biztonságos kerékpározásban, közlekedésben segítik őket, ezért a gyermekek vizsgával záruló oktatáson vesznek részt. Sikeres vizsga esetén a gyermek kerékpáros igazolványt kap, amely hasonlít a felnőttek jogosítványához. A program keretében a jármű állapotát is ellenőrzik, a kisiskolások kerékpárjait a megyei közlekedési felügyeletek munkatársai vizsgálják át, megfelelnek-e a biztonságos közlekedés szabályainak, Amennyiben igen, azt egy igazoló matricával jutalmazzák. n Sokan azt hihetik, hogy a sivatagban száguldó dakarosok nem törődnek a környezettel, a versenyek után hatalmas szeméthegyek, olajtócsák emlékeztetnek átvonulásukra. Szó sincs erről, sőt a Dakar szervezői már kezdettől fogva kiemelt figyelmet szentelnek a versenyek minimális környezetterhelésére, a felkeresett tájak, természeti örökségek megóvására mondja Bunkoczi László, az Opel Dakar Team versenyzője, aki az idén hatodik alkalommal vett részt a viadalon Szalay Balázs navigátoraként. Olyannyira ügyelünk a környezetre, hogy sehol egy papírfecni, fáradtolaj, műanyag flakon nem marad az útvonalon utánunk. Minden szemetet, az utolsó darabig összeszedünk, és repülőgéppel elszállítjuk egy megfelelő hulladéklerakó helyre. Már a Dakar útvonalát is az érintett országok környezetvédelmi hatóságaival közösen jelöljük ki. De említhetném azt is, hogy a perui Amazonas-vidék őserdőinek védelmét 200 ezer dollárral támogatja a Dakar. Gyári csapat az ODT? Nem vagyunk gyári csapat, de büszkén mondhatom, hogy gyári támogatású csapatként veszünk részt a viadalokon. Versenyautónk 2004 óta Opel, előbb a Frontera, majd 2007-től az Antara alapjaira épül. Hat versenyen indultam Szalay Balázzsal, és mind a hatszor célba értünk, ami egyértelműen bizonyítja az Opel megbízhatóságát. Az idén a 20. helyen végeztünk a Dakaron, a mezőny egyetlen Opel versenyautójával! Tavaly az Opel születésnapi fesztiválján rengeteg autogramot adtatok rajongóitoknak. Miért fontos nektek részt venni egy ilyen családi rendezvényen? Mert jó érezni azt a hátteret, amit egy ilyen nagy tradícióval, százötven éves hagyománnyal rendelkező márka jelent. Hozzátartozni egy ekkora közösséghez, amelynek autóiból fut a legtöbb Magyarországon, érezni azt, hogy az Opel saját gyermekei vagyunk. n ÚJ TAFT LOOKS V12 HAJFORMÁZÓ ZSELÉ A VALAHA VOLT LEGGYORSABB 3 WEATHER & LEGERŐSEBB TAFT LOOKS TARTÁS TAFT LOOKS V12 Turbó tartás Gyorsabb száradás A LEGERŐSEBB TAFT TARTÁS 22 23

13 Paddock-színpad műsorajánló Miénk a pálya! Az Opel Családi Fesztivál egész napos szórakoztatást ígért, és ez nem véletlen! A Hungaroring paddock területén felállított színpadon folyamatos családi és zenei koncertek, fellépők színes kavalkádja szórakoztatja a rendezvényre kilátogatókat. A nap gyermekeknek szóló zenekarokkal, családi fellépőkkel indul, köztük az Alma együttes 11 órakor kezdődő egyórás élő koncertjével. A délután a kiscsillagoké, azaz a 2012-es Csillag Születik döntős fellépői lépnek színpadra az egyik legnagyobb hazai tehetségkutató műsor főtámogatója, az Opel jóvoltából. Igazi ínyencprogramokat is láthatnak a paddock-színpad műsorában, a magyar Youtube ugyanis elhozza a legnagyobb internetes sztárokat az Opel Családi Fesztiválra! Itt lesz a Szívtörő című klippjével több mint letöltéssel büszkélkedő Barbee, a Mizu című, mindenki számára ismert slágerrel rekordot, 14 milliónál is több letöltést elérő Flour Tomi, továbbá az X-Faktor és Eurovíziós Dalfesztivál révén ismertté vált Wolf Kati, aki szintén igencsak kedvelt a Youtube-on is. A kiscsillagok és Youtube-sztárok mellett rengeteg kvízjátékkal és családi feladvánnyal is készülünk, amelynek során minden résztvevő Opel családi ajándékcsomagot nyerhet! Műsorvezetőink, Lovász László és Péter Petra gondoskodnak a jó hangulatról és arról, hogy senki ne maradjon le a változatos programokról. n A szervezők a programváltozás jogát fenntartják! Az Opel Családi Fesztiválon a reggel a bringásoké, több száz kerékpárossal telik meg a Forma 1- es versenypályája. A kerékpársport híveinek idén is lehetőségük lesz arra, hogy a rendezvény kezdetén végighajtsanak a Hungaroringen, a szervezésben a Vuelta Sportiroda lesz segítségünkre. Újításként ezúttal az Opel Ampera Jövő parkban bemutatott alternatív közlekedési eszközök és a Bosch Rexroth jóvoltából a pneumobilok is gazdagítják a felvonulást. A Gold Tribün mögötti területen berendezünk egy mobil Spinning edzőtermet, több mint 50 Spinner kerékpár segítségével. Csoportos teremkerékpározásról van szó, a Spinning ugyanis a fitnesztermekbe hozza a kerékpározás élvezetét és olykor egészséges gyötrelmeit. Az edzőtermi bringázás intenzitása meghaladja a szabadban történő kerekezést, itt együtt teker kezdő és haladó, nem kell folyamatosan alkalmazkodni egymáshoz. A Spinner ugyanis örökhajtós, azaz az perces Spinning órákon állandóan nyomni kell a pedálokat. A zene a Spinning egyik legfontosabb eszköze. A foglalkozásokat képzett oktatók vezetik, akik az általuk készített zenével kalauzolják végig a bringázókat egy virtuális útvonalon. Az Opel Családi Fesztiválon kipróbálhatják ezt a fitneszfoglalkozást a szabadban is, de ehhez javasoljuk, hozzanak magukkal sportruházatot és egy keményebb talpú sportcipőt. n Okostelefon? Tablet? Ez a k cert csak neked szól Samsung SOSEM HALLOTT HANGZÁS CSAKIS A HP-TÓL: Válaszd a HP Pavilion dv6-6110eh notebookot Intel Core i7-2630qm processzorral! Beépített Beats Audio hangzásával ezentúl bárhol és bármikor igazi koncerthangulatot varázsolhatsz Galaxy Note_129x89,5.indd 1 4/16/12 5:16 PM

14 Hölgyprogramok Az Opel Családi Fesztivál kiemelt figyelmet fordít a hölgyek szórakoztatására is. Tegyünk félre minden előítéletet, hogy autós program és a Hun garoring csak a férfiak számára lehet érdekes időtöltés! A hölgyek számára kialakított boxokban sminkesek és a Schwarzkopf mesterfodrászai tanácsaikkal és professzionális termékeikkel várják a mindig szépülni vágyó hölgyeket. Eközben a Triumph jóvoltából megismerhetik a legújabb fürdőruhadivatot, a Swatch bemutatja az idei nyár legfrissebb óra- és ékszertrendjeit, miközben bőrápolási tanácsadás (kézápolás, arcápolás) gondoskodik a hölgyek további kényeztetéséről. Női magazinokkal teli olvasósarkunkban megpihenve nemzetközi illatokat tesztelhetnek, miközben az urak a versenypálya látványos futamainak követésében merülnek el. Délelőtt és délután is csinos modellekkel bemutatjuk a színpadon a Triumph fürdőruha nyári trendjeit, amely az urak és a hölgyek számára is bár más-más okból kiváló programot jelentenek. Kedves Hölgyek! A részletes női programokért látogassanak el a oldalra és válasszák ki, hogy mi az, amihez a leginkább kedvük lenne! Míg a férfiak a lóerőkkel vannak elfoglalva, mi szeretnénk a hölgyeket kényeztetni. n p étközna minden h R E GG E L 26

15 Segítő Opel Az Opel Magyarország fontosnak tartja nemes célok támogatását. Tavaly csatlakoztunk egy jótékonysági kezdeményezéshez, amelynek során a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak gyűjtöttek cégek, hogy hozzájuthassanak egy mentőautóhoz. Mindehhez az Opel adta a tudást és a technológiát. A sikeres program zárásaként a Hungaroringen, az Opel Családi Fesztiválon adjuk át hivatalosan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat képviselőinek az Opel mentőautót. Egy másik akciónk során hátrányos helyzetű iskoláscsoportokat utaztat fel az Opel Magyarország a családi napra a határon túlról és Szentgotthárdról, az Opel-gyár városából. A gyermekeknek az egész hétvégére programot szervezünk, amelynek keretében a Budapesti Állatkert jóvoltából kísérőikkel együtt meglátogathatják kedvenc állataikat, majd a RiverRide támogatásával a Dunába csobbanhatnak egy olyan elegáns városnéző busszal, amely nemcsak aszfalton tud közlekedni, hanem csodálkozó utasaival képes a vízen úszni. A gyermekek természetesen vendégeink lesznek az Opel Családi Fesztiválon, részt vehetnek C a színes programokon, és rengeteg élménnyel M gazdagodhatnak az Opel és a nemes támogatók jóvoltából. n Y CM MY CY Úgy nézek ki, mint akinek több vitaminra és vasra van szüksége? (Kata, 18 hónapos) CMY K A Milupa Junior gyerekitalok teljes körűen gondoskodnak a kisgyermeked megfelelő fejlődésé hez szükséges tejalapú táplálékról. V. Nemzetközi Rexroth Pneumobil Verseny május 12. Elfújja a szél! Opel Családi Fesztivál május 19. C-vitamin és vas az agy fejlődéséért Kalcium és D-vitamin az erős csontokért és fogakért A növekedéshez szükséges összes fontos vitamin és ásványi anyag A tehéntejnél optimálisabb összetétel Az egészséges baba boldog baba. Látogasson el Ön is az Opel Családi Fesztiváljára, ahol a színesebbnél színesebb programok 28 A csecsemő legjobb tápláléka az anyatej. A szoptatás a legegészségesebb táplálási mód. The Drive & Control Company

16 Opel modellek megközelítés Opel Corsa Akár Ft n felszereltség: légkondicionáló berendezés, CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl), távirányítós központi zár n 3 vagy 5 ajtós karosszéria n a német DEKRA által vizsgált gépkocsik közül a legalacsonyabb meghibásodási mutatóval rendelkező autó 2010-ben n határtalan vezetési élmény: megújult, dinamikusabb megjelenés, széles motorválaszték Opel Insignia és Insignia Sports Tourer Akár Ft n felszereltség: ESP, légkondicionáló berendezés, CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl), távirányítós központi zár, fűthető elektromos külső tükrök n 4 és 5 ajtós vagy Sports Tourer (kombi) karosszéria n 2009-ben az Év Autója (COTY) díj győztese n az autó, amely előre gondolkodik: a dinamikus forma, a leleményes ergonómia és a vérpezsdítő vezetési élmény merész egysége Opel Antara Akár Ft n felszereltség: ESP, légkondicionáló berendezés, MP3/CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl és hátul), távirányítós központi zár, fűthető elektromos külső tükrök n gazdaságos és erős, akár 184 LE teljesítményű 2.2 literes új dízelmotorok, 6 sebességes manuális vagy automata sebességváltóval Opel Zafira Akár Ft n felszereltség: ESP, légkondicionáló berendezés, CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl), távirányítós központi zár n variálható Flex7 ülésrendszer, a leleményes sokoldalúság és az izgalmas vezetési élmény egysége Opel Astra és Astra Sports Tourer Akár n felszereltség: ESP, légkondicionáló berendezés, CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl), távirányítós központi zár n 5 ajtós vagy Sports Tourer karosszéria n az Arany Kormánykerék díj 2009-es győztese n sportos, praktikus és gazdaságos: a kompakt kategória új csillagai Új Opel Zafira Tourer Akár Ft n felszereltség: ESP, légkondicionáló berendezés, CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl), távirányítós központi zár n a sokoldalúság leggyönyörűbb formája: Lounge Seating ülésrendszer, panoráma szélvédő, bumerángszerű fényszórók, LED-es hátsó lámpák Opel Meriva Akár Ft n felszereltség: ESP, légkondicionáló berendezés, CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl), távirányítós központi zár n az Arany Kormánykerék díj 2010-es győztese n fantasztikusan rugalmas, innovatív megoldások és ergonomikus rendszerek, egyedülálló FlexDoors hátrafele nyíló hátsó ajtók Opel Movano Akár Ft n kisteherautó-változatok: három tetőmagasság, négy hosszváltozat, és kg közötti megengedett össztömeg, első- vagy hátsókerék-meghajtás n személyszállító változatok széles választéka (Kombi és Busz) Opel Corsavan Akár: Ft n felszereltség: kétüléses kivitel, ABS, fékasszisztens, légkondicionáló berendezés, elektromos szervokormány, vezető oldali légzsák, központi zár, elektromos külső tükrök, rögzített védőrács n sportos megjelenés egy személyautó biztonságával és fazonjával n praktikus formájú, speciális tehervédelemmel ellátott csomagtér, kivételes, 475 kg-os teherbírással Opel Vivaro Akár Ft n a kisteherautó-változatok két tetőmagassággal és két tengelytávval kaphatóak n személyszállító-változatok széles választéka (Kombi és Tour) Opel Astra Classic III Akár Ft n felszereltség: ESP, légkondicionáló berendezés, CD-rádió, elektromos ablakemelő (elöl), távirányítós központi zár n 4 és 5 ajtós vagy Caravan (kombi) karosszéria Kihagyhatatlan ajánlat: n 3 év garancia* n első három kötelező szerviz ingyen n forint értékű MOL Blue üzemanyagkártya** Új Opel Combo Cargo és Combo Tour Akár Ft n A sokoldalú kínálat a Combo Cargo furgontól a Combo Tour családi autóig minden igényt kielégít. Komfort, kényelem és biztonság mindenek előtt. Ehhez társul a kiváló üzemanyag-felhasználás és az óriási belső tér kategóriájában a Cargo rendelkezik a legnagyobb raktérrel. Autóval A Hungaroring az M3-as autópályán közelíthető meg. Az autópályát a jelzéseknek megfelelően a 19-es kilométertáblánál lévő pihenőnél hagyja el, és kövesse a táblákat egészen a főbejáratig. Főbejárat GPS N E HÉV-vel Az Örs vezér térről induló gödöllői HÉV-ről Szilasliget vagy Mogyoród megállónál kell leszállni. (Utóbbi pár száz méterrel messzebb van a főbejárattól.) A HÉV-megállóktól kb perces sétával érhető el a Hungaroring. n Busszal Átlagfogyasztás/CO 2 kibocsátás kombinált használat esetén, változattól és forgalmi viszonyoktól függően: Opel Corsa 3,5 7,3 l/100 km / g/km; új Opel Meriva 4,1 6,7 l/100 km / g/km; Opel Volán-buszjáratok indulnak a kék (hármas) metróvonalon elérhető Újpest-Városkapu állomásról Astra Classic III 5,0 6,3 l/100 km / g/km; Opel Astra 3,9 7,4 l/100 km / g/km; Opel Zafira 5,1 7,7 l/100 km / g/km; új Opel Zafira 4,5 7,2 l/100 km / g/km; Opel Insignia 4,3 11,3 l/100 km / g/km; új Opel Combo 4,8 7,6 l/100 km / g/km; Opel Corsavan 4,0-5,6 l/100 km / g/km; Opel Vivaro 6,6-8,0 l/100 km / g/km; Opel Movano 7,4-9,9 l/100 km / g/km. Az ajánlat április 16. és május 31. között, illetve a készlet erejéig érvényes. Az ár ajánlott fogyasztói ár. Részletek és konkrét árajánlatok az akcióban részt vevő Opel-márkakereskedéseknél. Az Opel Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Opel-márkakereskedések fenntartják a jogot az ajánlatok változtatására, illetve visszavonására. A képek illusztrációk. *A kiterjesztett garancia 3 év Mogyoród, Mázsa tér megállóig, ahonnan kb. vagy km-ig érvényes. **Az akció keretében megrendelt minden Astra Classic III személyautóhoz. A MOL Blue kártya bemutatóra szóló, nem letiltható. A feltöltéstől számított 1 évig felhasználható 30 az összes magyarországi MOL-benzinkúton, üzemanyag megvásárlására a MOL által kiadott szabályzat szerint. 20 perces sétával érhető el a Hungaroring. 31

TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_ _STAMP.indd 2

TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_ _STAMP.indd 2 TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_13112018_STAMP.indd 2 14.11.2018 11:00 TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_13112018_STAMP.indd 3 14.11.2018 11:01 TOY_OUTLET_leaflet_195x195_HU_13112018_STAMP.indd 4 14.11.2018

Részletesebben

OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM

OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM A SZEMÉLYI BANKÁR ÉS KÖZPONTI SZERVEZETÉBEN DOLGOZÓK RÉSZÉRE Kedves Ügyfelünk! A Fundamenta és az Opel Magyarország együttműködésének köszönhetően most minden eddiginél kedvezőbb

Részletesebben

TISZTELT KAMARAI TAG!

TISZTELT KAMARAI TAG! A képek illusztrációk. TISZTELT KAMARAI TAG! A Schiller Autó Család, mint hivatalos OPEL, FIAT, ŠKODA és TOYOTA márkakereskedés illetve márkaszerviz egyedi kedvezményeket nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY KM GARANCIA

EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY KM GARANCIA EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY 200 000 KM GARANCIA MINDEN LÉPÉS SZÁMÍT A magyar olimpiai csapat büszke partnere Platina fokozatú támogatóként büszkén gratulálunk

Részletesebben

SUV EGY ÚJ DIMENZIÓBAN

SUV EGY ÚJ DIMENZIÓBAN OPEL Mokka SUV EGY ÚJ DIMENZIÓBAN A Mokka egyszerűen hozza a formáját. Öt személyt kényelmesen befogad, az opcionális FlexFix kerékpártartón pedig akár három kétkerekű is elhelyezhető. Bármilyen is legyen

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

Természetjáró modell

Természetjáró modell plusz egy dimenzió Kategóriák felett Olyan korban élünk, amelyben minden perc számít. Mindenhol. Az utazás sem kivétel. A Suzuki SX4 a gyors, hétköznapi utazást dinamikus, kirobbanó teljesítménnyel képes

Részletesebben

Te mivel utazol? Kiállítás

Te mivel utazol? Kiállítás Te mivel utazol? Kiállítás Kiállítás célja Ez egy olyan egyedülálló kiállítás, ahol bemutatjuk a közlekedés kialakulását és fejlődését, a jelen alternatív és közösségi közlekedését és ezek jövőbeli várható

Részletesebben

Hosszan tartó megbízhatóság.

Hosszan tartó megbízhatóság. Hosszan tartó megbízhatóság. WWW.OKTRUCKS.COM OK TRUCKS, használt járművek átfogó kínálata a vezető gyártóktól, az IVECO garanciájával, valamint szolgáltatások és üzleti megoldások teljes skálájával. Rólunk

Részletesebben

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ.

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW ajánlatok www.bmw.hu A vezetés élménye KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW aktuális ajánlatok 2015. február 28-ig. BMW 1-es sorozat (3 és 5 ajtó) Ön most három ajánlat közül választhat: Támogatott belépő ár

Részletesebben

Corsa. Benzin Motorok ECOTEC ECOTEC. Start/Stop LPG előkészítés. Start/Stop

Corsa. Benzin Motorok ECOTEC ECOTEC. Start/Stop LPG előkészítés. Start/Stop Opel műszaki adatok Corsa Általános tulajdonságok Karosszéria -ajtós 5-ajtós Magasság (mm) 188 188 Hosszúság (mm) 999 999 Tengelytáv (mm) 2511 2511 Szélesség (külső tükrökkel/nélkül) (mm) 19 / 171 19 /

Részletesebben

Fiat Punto Van E5+ árlista

Fiat Punto Van E5+ árlista Fiat Punto Van E5+ árlista Fiat Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás

Részletesebben

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

Chevrolet, Daewoo, Opel patentek

Chevrolet, Daewoo, Opel patentek Opel univerzális anya préselt alátéttel méret magasság kiszerelés gyári szám AP szám (mm) db/csomag M6 7 100-105 120 Daewoo Lanos, Leganza, Nexia, Nubira, Opel kerékjárati dobbetét rögzítő patent fekete

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

A SOROZATRÓL. A Balatonfüred Concours d Elegance szervező bizohsága: Balatonfüred Önkormányzata, Valent Classic, CEAuto, MAVAMSZ, FIVA

A SOROZATRÓL. A Balatonfüred Concours d Elegance szervező bizohsága: Balatonfüred Önkormányzata, Valent Classic, CEAuto, MAVAMSZ, FIVA A SOROZATRÓL A Concours d Elegance története egészen a 17. századi francia arisztokraták világához vezethető vissza, akik a nyári hétvégéken felvonultahák lovas kocsijukat Párizs parkjaiban. A technika

Részletesebben

Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat?

Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat? Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat? Nem! Sajnos a BringaAkadémia épülete nem hasonlít a Lomonoszov Egyetemre. És a londoni olimpia kerékpáros stadionjára sem. Bár, azért az jó lenne

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

ADAM. Általános tulajdonságok Karosszéria. 3-ajtós / / 1464

ADAM. Általános tulajdonságok Karosszéria. 3-ajtós / / 1464 Opel műszaki adatok ADAM Magasság (mm) Hosszúság (mm) Tengelytáv (mm) Szélesség (külső tükrökkel/nélkül) (mm) Nyomtáv (elöl/hátul) (mm) Általános tulajdonságok Karosszéria -ajtós 1484 698 211 1966 / 1720

Részletesebben

A Suzuki Környezeti Koncepciója

A Suzuki Környezeti Koncepciója A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet végzünk

Részletesebben

ADAM ADAM ROCKS

ADAM ADAM ROCKS Opel műszaki adatok ADAM Általános tulajdonságok Általános tulajdonságok Karosszéria ADAM ADAM ROCKS Csomagtartó méretek (ECIE/GM)(mm) ADAM Magasság (mm) 1484 149 Hossz előrehajtott hátsó üléssel 1041

Részletesebben

A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22.

A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22. A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22. Előzménye: Európai Autómentes Nap 2000 óta szeptember 22-én Európai Mobilitási Hét: Az Európai Mobilitási

Részletesebben

ABT A6 SEDAN / Avant. East European Central

ABT A6 SEDAN / Avant. East European Central ABT A6 SEDAN / Avant East European Central 300 LE, 600 NM ABT AS6 Az ABT AS6. Csúcsteljesítmény a legfelso kategóriában. Már a futószalagról legördülve is igen mély benyomást kelt az Audi A6. Grandiózus,

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol. A tökéletes városi autó.

Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol. A tökéletes városi autó. >> Brief ismertetés. Országos Piackutatási Diákverseny. Mercedes-Benz Hungária Kft., Sztipichné Kozári Edina Budapest, 2015. február 13. Ha valaki a városi mobilitásra gondol, akkor a smart-ra gondol.

Részletesebben

MYVOLVO. nyáron is PROFI CSOMAGOLÁS. Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ 2012 NYÁR

MYVOLVO. nyáron is PROFI CSOMAGOLÁS. Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ 2012 NYÁR Ajánlat Önnek és Volvójának 2012 NYÁR MYVOLVO PROFI CSOMAGOLÁS TIPPEK ÉS TARTOZÉKOK; EGYSZERŰ CSOMAGOLÁS Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ Frissesség nyáron is + Várjuk a

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Fiat grande Punto Van árlista

Fiat grande Punto Van árlista Fiat grande Punto Van árlista Fiat grande Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO

Részletesebben

MGSZ Érted, Veled, Együtt.

MGSZ Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2019 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

ABT Q7. East European Central

ABT Q7. East European Central ABT Q7 East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes kezelhetőség. AZ ABT AS7. Kivételes

Részletesebben

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező Köszöntő Tizenöt év nagy idő. Felidézni is nehéz, mennyi minden történt ez idő alatt, de arra még jól emlékszem, amikor annak idején elkezdődött a HunGarian Baja története, csak ábrándoztam arról, hogy

Részletesebben

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4

LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4 2016 LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4 modellek 2016 A LADA márkanévhez mindenkinek fűződik egy kedves élménye. Egyegy családi kirándulás alkalmával gyerekként ültünk az ezerkettesünk hátsó ülésén, néhányan

Részletesebben

OPEL MOVANO Személyszállítók

OPEL MOVANO Személyszállítók OPEL MOVANO Személyszállítók Opel Movano Kombi és Busz. A legértékesebb rakomány szállítására. Kicsik és nagyok, öregek és fiatalok, sportcsapatok és szállodai vendégek, diákok és projektcsapatok bárkiről

Részletesebben

2013.04.23. Kaposvár Megyei Jogú Város a DDOP-5.1.1-11-2011-0002 azonosító számú Kaposvár kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése című projektjének keretében, európai uniós támogatással mintegy hét kilométerrel

Részletesebben

KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI

KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI KANGOO EXPRESS ÉS KANGOO EXPRESS MAXI www.renault.hu FÉNYKÉPEK: RENAULT COMMUNICATION / DR / R. FALCUCCI, A. BERNIER, C. CUGNY, D. DUMAS, O. BANET, P. CURTET NYOMTATVA

Részletesebben

Tegyen minden utazást emlékezetessé!

Tegyen minden utazást emlékezetessé! Opel Zafira OPEL ZAFiRA. Bármire készen áll. A Zafira egyedi Flex7 ülés rendszerével mindaz a beépített sokoldalúság és kényelem a rendelkezésre áll, amelyre egy családnak szüksége lehet. Fedezze fel a

Részletesebben

KRESZ-SULI - közlekedés oktatás gyerekeknek

KRESZ-SULI - közlekedés oktatás gyerekeknek KRESZ-SULI - közlekedés oktatás gyerekeknek Játssz! Tapasztalj! Közlekedj! KRESZ-SULI játékos közlekedés oktatás (alap program) A program tartalmazza a mobil KRESZ-park kialakításához szükséges felszereléseket:

Részletesebben

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

Fiat Fiorino árlista

Fiat Fiorino árlista Fiat FIORINO 75 LE 75 LE E5 75 LE E5 SX Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

125 éves jubileumi ajánlat.

125 éves jubileumi ajánlat. Mercedes-Benz A-osztály A kép illusztráció! Mercedes-Benz A-osztály Akciós modell A 160 BE Akciós bruttó ár regisztrációs adóval 4 990 000 Ft Induló díj a bruttó ár 20%-a 998 000 Ft Pénzügyi lízing konstrukció

Részletesebben

GARANCIA ÉS ASSISTANCE 5 év

GARANCIA ÉS ASSISTANCE 5 év Ú J www.fi at.hu GARANCIA ÉS ASSISTANCE 5 év garancia 100 000 km-ig Minden Fiat személygépkocsihoz 2 év, futásteljesítménytől független gyártói, és +3 év, vagy maximum 100.000 km-ig érvényes kiterjesztett,

Részletesebben

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni megtanít A mai felgyorsult világban könnyû megfeledkezni az érzésekrõl, a természetes dolgokról. Az új fejlesztésû és stílusos Suzuki Grand Vitara azonban felélénkíti az érzékszerveket, és képessé tesz

Részletesebben

E-mobilitás Európában és Zala megyében

E-mobilitás Európában és Zala megyében E-mobilitás Európában és Zala megyében Angster Tamás innovációs menedzser X. INNOTECH Innovációs Konferencia, Zalaegerszeg, 2015. 09. 17. 2 Elektromobilitás projektjeink PROSESC (2010-2012), Interreg IV/C

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Évszakváltás a közlekedésben

Évszakváltás a közlekedésben Évszakváltás a közlekedésben A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 Tartalom: A következő pár slide-on szeretném bemutatni Oroszország és az autósport kapcsolatát világviszonylatban. Az FIA (Nemzetközi Autósport

Részletesebben

Motor/Felszereltség lista

Motor/Felszereltség lista Motor/Felszereltség lista 1 Benzin Motor 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.8 ECOTEC 92 kw/125 LE TwinTop Váltómű 5fokozatú kézi 4 657 000 4 877 000 5fokozatú Easytronic

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa 2015 aug. 14-16. Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa MOTUL Kupa Dragbike verseny a Zakarauto.hu a Zakarmotor.hu, az Adrenalin és a TS Integrál Honda támogatásával

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

NISSAN QASHQAI BLACK EDITION

NISSAN QASHQAI BLACK EDITION NISSAN QASHQAI BLACK EDITION MAGASABBRA TETTÜK A LÉCET. Exkluzív, elegáns, kifinomult: A Nissan a luxus kategóriába emeli többszörösen díjnyertes crossoverét, a kiemelkedő minőségű, limitált darabszámú

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Erősítse fel a napot.

Erősítse fel a napot. SLC Roadster Erő-ütem. A város ritmusa felgyorsulni látszik, hiszen most az új SLC diktálja az ütemet. Az életöröm meghódítja az utcákat: új orral, gyémánt-hűtőráccsal és határozott króm szárnnyal. Minden

Részletesebben

JS50. Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49

JS50. Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49 JS50 Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49 JS50 Szenzációs dizájn Olyan mint a csodálatos olasz temperamentum, agresszív és barátságos egyben. EXE JS 50 JYL.indd 3 Premium kivitelben Modern fényszórók,

Részletesebben

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely egy 15 éves fiatal tehetség, aki tavaly teljesítette élete legelső idényét az autósportban. Tanulóévében kis híján rögtön bajnoki címet szerzett,

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Alltrack

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Alltrack Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre Golf Alltrack Motorok 150 LE (110 kw) TDI 4MOTION BlueMotion Technology 184 LE (135 kw) TDI 4MOTION BlueMotion Technology Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek

Részletesebben

Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között

Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Beiratkozási Napok Augusztus 27. - szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Változatos programokkal, az egyetem szolgáltatásait bemutató rendezvényekkel várja a tanulmányaikat szeptemberben

Részletesebben

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Folyamat ésszerűsítés Hidak a jövőbe Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Küldetésünk Ön műszakilag igényes termékeket vagy alkatrészeket készít. Mi a gyártás hatékonyságáról és megbízhatóságáról,

Részletesebben

Autó,Motor és Tuning Show 2015

Autó,Motor és Tuning Show 2015 Autó,Motor és Tuning Show 2015 A Széchenyi István Egyetem és az Advanced Traffic Solutions Kft. (ATS Kft.) által közösen szervezett Közúti Járműtervezői posztgraduális képzés mindkét modulján lehetőségek

Részletesebben

AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS

AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS Egy autó. Számtalan lehetőség. Hatással lesz Önre! Az új generációs Hyundai i20 megérkezett. Egy autó, amely

Részletesebben

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre!

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! Randi Andi - Hódíts! A sikeres randi kommunikáció titkai www.tarskeresokalauz.hu 1ÖRDÖGI KEZDÉSEK A következő kezdő szövegek

Részletesebben

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik.

A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik. A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik. Lehet, hogy az mérete kicsi, de a Yamaha nagyobb típusaiban megtalálható számos funkcióval rendelkezik, így például dupla A-karos, független első felfüggesztéssel,

Részletesebben

ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból.

ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból. ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból. Új Prius DINAMIKUS, KIFINOMULT, HATÉKONY Ahogyan az első Prius újraírta az autóipari szabályokat 1997-ben, úgy emeli a vadonatúj modell az úttörő Hybrid technológiát új csúcsokra:

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A CSEREDARABOS ALKATRÉSZEKRŐL*

SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A CSEREDARABOS ALKATRÉSZEKRŐL* SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A CSEREDARABOS ALKATRÉSZEKRŐL* A PEUGEOT CSEREDARABOS ALKATRÉSZEI GAZDASÁGOS ÉS KÖRNYEZETBARÁT ALTERNATÍVÁT JELENTENEK PEUGEOT GÉPJÁRMŰVE BIZTONSÁGOS JAVÍTÁSÁHOZ

Részletesebben

Esettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció

Esettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció Esettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció Megbízó: Lotus Therme Hotel & Spa***** Márka: Lotus Therme Hotel & Spa***** Marketing cél: Feladatunk a Lotus Therme Hotel & Spa***** programjai között

Részletesebben

Fényesebb életstílus Új megvilágításban az Audi A4

Fényesebb életstílus Új megvilágításban az Audi A4 www.light-up.osram.info Fényesebb életstílus Új megvilágításban az Audi A4 Az OSRAM fiatalos és egyedi megjelenést ad az Audinak. Kapcsoljon a stílusos megjelenésre és ragyogó megvilágításra az Audi A4

Részletesebben

Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben

Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben A Toyota luxusmárkája eddig is többféle hibrid hajtású típust kínált, de legújabb modelljük már kizárólag benzin-elektromos hajtással lesz kapható. A recept a Toyota

Részletesebben

VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK

VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK H A V E S C R E E N, H A V E F U N! A vetítõvásznakról Az optimális vetítõvászon méret meghatározása függ a

Részletesebben

IVECO a fenntartható fejlődésért Az IVECO CNG jármű kínálata

IVECO a fenntartható fejlődésért Az IVECO CNG jármű kínálata IVECO a fenntartható fejlődésért Az IVECO CNG jármű kínálata Medveczki András IVECO magyarországi képviseleti iroda CNG KONFERENCIA 2011. November 24. Haladunk a jövő szállítási megoldásai felé ELKÖTELEZETTSÉG

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. up!

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. up! Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre up! Motorok BlueMotion Technology 75 LE (55 kw) BlueMotion Technology 90 LE (66 kw) TSI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 3 hengeres

Részletesebben

Az első motorkerékpár. A fordulat, avagy a VeloSolex születése

Az első motorkerékpár. A fordulat, avagy a VeloSolex születése A Solex motorkerékpár története Írta: Szili Dániel Az első motorkerékpár A Solex társaságot két zseniális mérnök Marcel Mennesson és Maurice Goudart alapította 1905 ben. Kezdetben fűtőkészülékek, később

Részletesebben

Árajánlat. Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő címe: Ajánlattevő adószáma: Mennyiség, mennyiségi egység:

Árajánlat. Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő címe: Ajánlattevő adószáma: Mennyiség, mennyiségi egység: Árajánlat minta Árajánlat Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő címe: Ajánlattevő adószáma: Ajánlat tárgya: Mennyiség, mennyiségi egység: Gépjármű pontos megnevezése: M1 mikrobusz

Részletesebben

Fedezze fel a Citroën DS4- et rövid klippünk segítségével, melyet az alábbi QR kód leolvasásával pillanatok alatt elérhet okostelefonjáról.

Fedezze fel a Citroën DS4- et rövid klippünk segítségével, melyet az alábbi QR kód leolvasásával pillanatok alatt elérhet okostelefonjáról. CITROËN DS4 Fedezze fel a Citroën DS4- et rövid klippünk segítségével, melyet az alábbi QR kód leolvasásával pillanatok alatt elérhet okostelefonjáról. Csábítás Rafinéria Stílus Citroën DS4 Igazi

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

2018. MÁRCIUS-ÁPRILIS. Lapozz bele! tavaszi újdonságok.

2018. MÁRCIUS-ÁPRILIS. Lapozz bele! tavaszi újdonságok. Lapozz bele! 2018. MÁRCIUS-ÁPRILIS tavaszi újdonságok ÚJ! A márka Az 1978 óta áll fenn, a német gyártású termékek maximálisan úttörőnek számítanak a babatermékek piacán. Egyedi fejlesztések, biztonsági

Részletesebben

Egy versenyhétvége két önálló versenynapból áll.

Egy versenyhétvége két önálló versenynapból áll. A Lotus Kupa 2009-ben indul Magyarországon az MNASZ (Magyar Nemzeti Autósport Szövetség) keretein belül, a gyorsasági szakágban. A gyorsasági szakág más futamai kis és nagy túraautók 1600ccm-ig, Formula

Részletesebben

JÉG GYORSULÁS KATEGÓRIÁK

JÉG GYORSULÁS KATEGÓRIÁK JÉG GYORSULÁS KATEGÓRIÁK AWD Spec. Gyorsulási Futam JÉG kategória besorolás 2007. 02. 24.: Hajtás: AWD Karosszéria: Épített autók A8 AWD Gyári Púder kat. Spec. 0-1599ccm 1600-2000ccm 2001-3000ccm 3001ccm

Részletesebben

TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ. FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Dynamique 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift*** 3 040 000

TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ. FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Dynamique 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift*** 3 040 000 TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ OOAlakítsd a stílusod szerint! Válassz az egyéniségedhez illő színt és akár felnit is! FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift***

Részletesebben

PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK

PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK EuRoll PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK Bevezető Tisztelt Partnerünk! Ön az EuRoll Hungária Kft. Profi gépek és berendezések katalógusát tartja kezében. Több éves tapasztalatunkat felhasználva, katalógusunkat

Részletesebben

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája Kóstolgatjuk a jövőt, a jövő kóstolgat minket valahogy így van ez mostanság. Ott, valahol fent, már tudják, talán hosszabb távra is, hogy

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

A gépjármű rendelkezzen a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal (általános forgalomba helyezési engedéllyel).

A gépjármű rendelkezzen a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal (általános forgalomba helyezési engedéllyel). Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-tól igénybe vehető támogatások alapján biztonságos közlekedés

Részletesebben

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four Nyugat.hu 2009. április 03. 22:01 A Pécsé lett a Magyar Kupa aranyérem. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket. 14 óra 30 perc: A Pécs lett a

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

Kerékpár kölcsönző rendszer - tervek Győrben

Kerékpár kölcsönző rendszer - tervek Győrben Kerékpár kölcsönző rendszer - tervek Győrben 2011.02.18. Szakonyi Petra Győr MJV Önkormányzata Településfejlesztési Főosztály- Stratégiai Csoport, stratégiai tervező szakonyi.petra@gyor-ph.hu Kooperációs

Részletesebben

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET Bemutatkozunk Az egyesület 2010 augusztusában alakult azzal a céllal, hogy tagjaink megfelelő körülmények között, szervezett kereteken belül tudják űzni ezt a sportot.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Streetball challenge. Tájékoztató anyag

Streetball challenge. Tájékoztató anyag Streetball challenge Tájékoztató anyag 2011 Adidas Streetball Challenge 2011. Néhány szó a játékról, amely rövid idő alatt meghódította a világot és Magyarországot is. A Streetball, a kosárlabdázás őshazájából,

Részletesebben

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán 2016. április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban

Részletesebben