Tisztelt Képviselő Úr!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Képviselő Úr!"

Átírás

1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről 2/2011. (I. 27.) számú önkormányzati testületi határozat A szennyvíziszap hasznosítására vonatkozó talajvédelmi terv elkészült. 3/2011. (I. 27.) számú önkormányzati testületi határozat A határozatban megjelölt intézmények alapító okiratainak módosítása megtörtént. 4/2011. (I. 27.) és 5/2011. (I. 27.) számú önkormányzati testületi határozat I. A kisebbségi önkormányzatokkal az együttműködési megállapodások aláírásra kerültek. 6/2011. (I. 27.) számú önkormányzati testületi határozat A Magyar Aszfalt Kft-vel a vállalkozási szerződés aláírásra került. Január 19-én a POFOSZ helyi vezetőivel folytattam megbeszélést. II. Január 20-án a belvízhelyzet felmérése kapcsán tartottunk helyszíni szemlét a városban és azon kívül is. Január 21-én megbeszélést folytattam Lupsa Tamás plébános úrral, majd részt vettem a rendelőintézetben az új ultrahangos készülék átadási ünnepségén. Január 22-én részt vettem Biharnagybajomban a Sárrétmenti Nyugdíjas Találkozón, majd Hajdúhadházon kiállítás-megnyitón köszöntöttem a megjelenteket. Január 25-én dr. Móri Antal ny. főállatorvossal, majd a Magyar Aszfalt és a Tesco képviselőivel folytattam megbeszélést. Január 26-án: - a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa és a Sárréti Kistérségi Fejlesztési Tanács megtárgyalta és elfogadta a évi működési költség éves teljesüléséről szóló szakmai és pénzügyi beszámolót.

2 2 - ezen a napon került sor Püspökladány várossá avatásának 25. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségre, ahol országgyűlési képviselőkkel, korábbi városvezetőkkel, volt tanácselnökökkel, polgármesterekkel emlékeztünk meg az elmúlt időszakról. Január 27-én az anyakönyvvezető kollégával együtt köszöntöttük a püspökladányi 90 éves, és idősebb állampolgárainkat. Január 28-án került sor a Szent István utcai szociális intézmény - pályázaton nyert felújítás - átadó ünnepségére, ahol köszöntöttem a meghívottakat. Január ig magánemberként néhány képviselőtársammal és intézményvezetővel szalókai meghívásnak tettünk eleget. Január 31-én Galánfi András előadóestjét nyitottam meg. Február 2-án Budapesten a Nemzeti Infrastrukturális Zrt-nél folytattunk tárgyalásokat a Mikszáth utcai probléma megoldásáról. Február 3-án a viziközmű társulat hitelfelvételével kapcsolatban kereskedelmi csoportokkal folytattunk megbeszélést. Február 4-én Püspökladányban a MAPI az Új Széchenyi Tervről tartott egy átfogó tájékoztatót szakemberek bevonásával a püspökladányi szervezetek, vállalkozások, kft-k, bt-k részére. Megnyitottam a tanácskozást. A délutáni órákban rendkívüli szülői értekezleten vettem részt a Kálvin téri tagintézményben, ahol egyházi oktatás beindításáról és az önkormányzat további oktatással kapcsolatos teendőiről esett szó. Február 8-án aláírtuk a Déli gyűjtőúttal kapcsolatos szerződést. Még ezen a napon a Városi Rendőrkapitányság munkaértekezletén vettem részt, majd tárgyaltam Bende Zsolt úrral, a polgári védelmi kirendeltség vezetőjével. Február én Siófokon országgyűlési képviselői feladatomnak tettem eleget. Február 12-én a III. Városi, IX. Polgári bálon köszöntöttem a megjelent 300 fős vendégsereget. Február én parlamenti elfoglaltságomnak tettem eleget. Február 16-án a helyi Polgárőrség vezetőivel folytattam megbeszélést. Püspökladány, február 16. A r n ó t h Sándor polgármester

3 Püspökladány Város Alpolgármesterétől Püspökladány, Bocskai u. 2. Alpolgármesteri tájékoztató január február 18. közötti időszakról Január 21-én Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. beszerezte és üzembe helyezte az új UH. készüléket. Az ünnepélyes átadásra a Rendelőintézetben került sor. Január 25-én Püspökladány Várossá avatásának 25 éves évfordulóját ünnepeltük a Művelődési Házban. Január 28-án A Püspökladányi Területi Gondozási Központ áthelyezése meglévő épületbe című pályázat megvalósulásának ünnepélyes átadásán vettem részt. Január 29-én a FÖGE Sárréti Közhasznú Egyesület által szervezett hagyományőrző disznótoros rendezvényén voltam jelen, ahol köszöntöttem a megjelenteket. Február 4-én az Új Széchenyi Terven belül, vállalkozásfejlesztési programokat hallgathattunk meg szakértők bevonásával. A programok ismertetésére nagy volt az érdeklődés a vállalkozók részéről. Február 5-én a Sárrétudvari Dalos Klub Farsangi Mulatságán jelentem meg a Költő Nagy Imre Művelődési Házban. Február 8-án Oktatási, Kultúrális és Sportbizottság Szakmai napján vettem részt. Szó esett: - az Ifjúságpolitikai koncepció aktualizálásáról, - a város sporttal összefüggő feladatainak áttekintéséről, - a Református Egyházi Iskola indításával kapcsolatos aktuális kérdésekről, - az Iskolaszerkezetről történő szakmai egyeztetésekről. Február 12-én a III. Városi, IX. Polgári Bálon jelentem meg a Püspökladányi Gellér Sándor Sportcentrumban. Február 15-én a Püspökladány-Újtelep városrészen létrejövő Víziközmű Társulat alakuló ülésén vettem részt. Február 17-én a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság ülésén jelentem meg. Február 18-án Kiss Zoltán volt Önkormányzati Képviselő temetésén vettem részt. Püspökladány, február 18. D o m b i Imréné alpolgármester

4 Képviselői interpellációkra adott válaszok

5 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Ü.sz.: /2011. Borsos László Képviselő úr részére 4150 Püspökladány Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt Képviselő-testületi ülésen elhangzott közérdekű bejelentésére az alábbi tájékoztatást adom. A jelenleg rendelkezésre álló gépészeti technológiával, az uszoda sátor fűtését földgázzal lehet biztosítani. Az elavult fűtőrendszert és a mai gázárakat figyelembe véve sajnos tény, hogy óriási költség az uszoda üzemeltetése a jelen gazdasági helyzetben. A Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft. az önkormányzattal közösen keresi a lehetőséget az uszoda hatékonyabban és mérsékeltebb fenntartási költséggel történő üzemeltetésére. Kérem fenti tájékoztatásom elfogadását. Tisztelettel: Püspökladány, február 14. A r n ó t h Sándor polgármester

6 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Ü.sz.: /2011. Petőné Papp Margit Tanácsnok Asszony 4150 Püspökladány Béke u. 7. sz. A januári Képviselő-testületi ülésen elhangzott közérdekű bejelentésére az alábbi tájékoztatást adom. A Vásártér utcai közvilágítási hibákat a Városfejlesztési Iroda az E.ON felé bejelentette, a hibák kijavítása részben megtörténtek, a még ki nem javított hibákat újra bejelentette. Az Erkel F. u. vízelvezetésének megoldására a Városfejlesztési Iroda belvíz elvezető csatorna tervezőt kért fel, vizsgálja meg a vízelvezetés lehetőségét. A geodéziai mérések megtörténtek, a csapadékvíz elvezetés egy új árok létesítésével oldható meg, mely önkormányzati és egy magán ingatlanon halad keresztül. A magán tulajdonossal a terület tulajdonba vételére vagy a szolgalom bejegyzésére a tárgyalások folyamatban vannak. Kérem fenti tájékoztatásom tudomásul vételét. Tisztelettel: Püspökladány, február 18. A r n ó t h Sándor polgármester

Püspökladány, január 20.

Püspökladány, január 20. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150. Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Alpolgármesteri tájékoztató április május 20-i időszakról

Alpolgármesteri tájékoztató április május 20-i időszakról 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Alpolgármesteri tájékoztató 2011. április 22. - 2011. május 20-i időszakról Április 23-án az évek óta hagyományosan húsvét előtti szombaton megrendezésre kerülő Nyuszifutáson

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Polgármesteri tájékoztató május június 23-i időszakról

Polgármesteri tájékoztató május június 23-i időszakról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Polgármesteri tájékoztató 2011. május 21. - 2011. június 23-i időszakról Május 21-én a TÁDÉ néptánccsoport évadzáró műsorát tekintettem

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről I. 102/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről I. 10/2013. (I. 31.) önkormányzati

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

2 elnökével folytattam egyeztető tárgyalást TÁMOP-os pályázattal és programokkal kapcsolatban. Augusztus 24-én a Református Egyházközség képviselőivel

2 elnökével folytattam egyeztető tárgyalást TÁMOP-os pályázattal és programokkal kapcsolatban. Augusztus 24-én a Református Egyházközség képviselőivel Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2011. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: valamennyi bizottság Sorszám: III/4. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a polgármester és az alpolgármesterek fontosabb tárgyalásairól, valamint

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. szeptember 21-i soron következő ülésének Jegyzőkönyve 56/2011. (IX. 21.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Az egyházi

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a 79/2014.(VI.30.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2014. július 1től 2014.

Részletesebben

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. A határozatban megjelölt intézmény alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE 2196/1/2011. BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. évi MUNKATERVE Elfogadta: a Társult Képviselő-testület 82/2011. TKt. számú határozatával. Bugac,

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:. 1. 990-2/2014. Előadó: Belanka Zsolt Mell. : Munkaterv Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 NYIL V AN

Részletesebben

66/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat hozzájárul és támogatja, hogy az E.ON Hungária csoport tagvállalatai és szerződéses partnerei Püspökladány település közvilágítási hálózatán a jövőbeni

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

K I V O N A T. Napirend 3. pontja: (204. sz. előterjesztés) Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Építési Szabályzatának elfogadásáról

K I V O N A T. Napirend 3. pontja: (204. sz. előterjesztés) Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Építési Szabályzatának elfogadásáról K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2018. október 17-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata Márkus Gábor alpolgármester. 06/30/

Püspökladány Város Önkormányzata Márkus Gábor alpolgármester. 06/30/ Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

Megbeszélés Szabó Péterrel az Akácfa u. végén lévő telek kapcsán. 4. április 29. Sajtótájékoztató a Megyenapról és a Bicskei Napokról

Megbeszélés Szabó Péterrel az Akácfa u. végén lévő telek kapcsán. 4. április 29. Sajtótájékoztató a Megyenapról és a Bicskei Napokról Előterjesztés Beszámoló a két ülés közötti időszak eseményeiről, a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok és a képviselői bejelentések végrehajtásáról 1. előterjesztés száma: 182/2016 2. Előterjesztést

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 400/2013. (X19.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l 2230 Gyömrő, Fő tér 1. Tisztelt Képviselő Úr!

Gyömrő Város Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l 2230 Gyömrő, Fő tér 1. Tisztelt Képviselő Úr! Gyömrő Város Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l 2230 Gyömrő, Fő tér 1. Tisztelt Képviselő Úr! N a p i r e n d i p o n t o k : M E G H Í V Ó Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. július 13. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 32/2018. (III.23.) határozat

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

á p r i l i s 1 3.

á p r i l i s 1 3. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. á p r i l i s 1 3.

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2013. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság Sorszám: III/9. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről Előadó: Győriványi Dániel polgármester Készítette: Domonkos Istvánné

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének junius 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének junius 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 61/2018. (VI.27.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Orvosi Ügyelet Egészségügyi

Részletesebben

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Budapest Főváros XV.

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 362/2014. (X18.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL Szám: 17/2010 Nyílt napirendek: BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL M E G H Í V Ó Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületét 2010. június 29-én, Kedden 18:00 órára rendes testületi ülésre

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig végzett munkáról

Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig végzett munkáról Mottó: Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé teheted egy pillanatát / Várnai Zseni/ Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig

Részletesebben

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/I/2015. K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető 4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/148-4/2009. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/148-4/2009. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/148-4/2009. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Beszámoló a polgármester és az alpolgármesterek fontosabb

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről Előadó: Göntér Gyula polgármester Előterjesztést készítette:

Részletesebben

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE JANUÁR 30. - A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban igazgatási szünet elrendelése - A Polgármester beszámolója átruházott hatáskörben

Részletesebben

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve 1 I. Dombóvár Város Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A képviselőtestületi rendes ülések 1. napirendi pontja: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkatervére Ózd, 2016. december 15. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. az önkormányzat I. félévi üléstervének jóváhagyására

E L Ő T E R J E S Z T É S. az önkormányzat I. félévi üléstervének jóváhagyására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S az önkormányzat 2014. I. félévi üléstervének jóváhagyására Püspökladány Város Önkormányzatának

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/338-1/2015/I Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL

TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL Hajdúsámson Város Polgármesterétől TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete és

Részletesebben

Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2. 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó

Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2. 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-553 75/341-555 M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom a Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Jaksa Zsoltné főelőadó Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt

Részletesebben

Beszámoló a 2016 májusától 2017 májusáig végzett munkáról

Beszámoló a 2016 májusától 2017 májusáig végzett munkáról Mottó: A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Albert Schweitzer Beszámoló

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő, ülését a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 12. -a alapján 2012.március

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2012. augusztus 30. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2012. augusztus 21.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2007. II. félévi M U N K A T E R V E július 1./ Döntés intézményfenntartó társulások /óvoda, iskola/ működtetéséről: - alapító okiratok módosítása, - társulási

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu 2011. február 10. 1/2011.( II.10.) 2/2011. (II.10.) A 2010.

Részletesebben

8. Előterjesztés a Józsefvárosi Szennyvízcsatornamű Társulat hitelfelvételéhez szükséges önkormányzati készfizető kezességvállalásról

8. Előterjesztés a Józsefvárosi Szennyvízcsatornamű Társulat hitelfelvételéhez szükséges önkormányzati készfizető kezességvállalásról 8. Előterjesztés a Józsefvárosi Szennyvízcsatornamű Társulat hitelfelvételéhez szükséges önkormányzati készfizető kezességvállalásról Előterjesztő: Fercsák Róbert polgármester 86/2015. (III. 23.) PVGB

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

emeleti tanácskozótermében.

emeleti tanácskozótermében. MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben