Kedves Vendégünk! Dear Guest, Lieber Gast!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Vendégünk! Dear Guest, Lieber Gast!"

Átírás

1

2 Kedves Vendégünk! Szeretettel köszöntjük Önt Balatonföldváron, a Balaton déli partjának egyik legszebb és legrendezettebb kisvárosában. Településünk több ezer éves múltra tekint vissza, már a kelta korban lakott település volt, nevét is az ekkor épült földvárról kapta. Igazán jelentôssé azonban a XIX. század végén XX. század elején vált. Kedvelt üdülôhelye lett az arisztokráciának, a fôuraknak, a magas hivatalnoki és katonai köröknek. A település a korábbi hagyományokhoz híven, ma is kedvelt pihenôhelye a nyugodt, családias üdülésre vágyóknak. A tó vize itt sekély, fokozatosan mélyül, így kisgyermekes családok számára ideális nyaralóhely. Az aktív kikapcsolódást, sportolást kedvelôk is számos lehetôség közül választhatnak, mint szörfözés, vízbiciklizés, vitorlázás, horgászat, hajókirándulás, strandröplabda, tenisz, kerékpározás, valamint télen korcsolyázás és fakutyázás. A nyári turisztikai szezon kínálatát színes kulturális és sportrendezvény (fesztiválok, színházi elôadások, hangversenyek, térzenék, kiállítások, hazai és nemzetközi vitorlásversenyek) egészíti ki. Városunk vendégszeretetét az is mutatja, hogy nálunk nincs parkolási díj, ingyenes strandjainkon pedig animátorok gondoskodnak a változatos idôtöltésrôl. Bízunk benne, hogy e kiadvány Önt is meggyôzi arról, hogy érdemes személyesen is ellátogatnia városunkba. Kérjük, lapozzák kíváncsisággal, és ha sikerül felkelteni az érdeklôdésüket, találkozzunk Balatonföldváron! A vendégszeretô földváriak nevében is kellemes idôtöltést és jó szórakozást kívánunk Önnek! Lieber Gast! Balatonföldvár Város Önkormányzata Wir begrüssen Sie recht herzlich in Balatonföldvár, einer der schönste und gepflegteste Kleinstädte der Südküste des Plattensees. Unsere Ortschaft blickt auf eine Geschichte von Jahrtausenden zurück, denn sie war schon im keltischen Zeitalter bevölkert und bekam ihren Namen von einer in dieser Zeit gebauten Erdfeste. Doch wurde sie erst zur Zeit der Jahrhundertwende wirklich ausgebaut. Balatonföldvár wurde zu einem beliebten Erholungsort der Aristokratie, der Magnaten, der hochrangigen Beamten und Offiziere. Die Ortschaft ist ein traditionell beliebte Ferienort für diejenige, die sich nach ruhigem und familiärem Urlaub sehnen. Das Wasser des Balatons ist niedrig und vertieft sich langsam, so ist es der ideale Urlaubsort für Familien mit Kleinkindern. Urlauber, die eine aktive und sportliche Erholung suchen, haben hier eine Reihe von Möglichkeiten zur Wahl: hier kann man surfen, Tretboot fahren, segeln, angeln, eine Schifffahrt zu machen. Ausserdem Beach Volleyball und Tennis spielen, Rad fahren, oder im Winter Schlittschuh laufen und Schlittstuhl fahren. Lebendige Kultur- und Sportveranstaltungen wie Festspiele, Theateraufführungen (Freilichtbühne), Konzerte, Promenadenmusik, ungarische und internationale Segelregatta ergänzen das Angebot der Touristensaison im Sommer. Ein weiterer Beweis für die Gastfreundschaft unserer Stadt ist, dass es hier keine Parkgebühren gibt und auf den kostenlosen Stränden auch Animatoren sorgen für abwechslungsreichen Zeitvertrieb. Wir hoffen, dass dieses Heft Sie animieren wird, ein Besuch in unsere Stadt zu machen. Wir wünschen Ihnen eine angenehme Zeit, gute Erholung und viel Erlebnis in unsere kleine Stadt! Dear Guest, Die Selbstverwaltung der Stadt Balatonföldvár Welcome to Balatonföldvár, one of the prettiest and most organised town in the South Balaton region. Our settlement has a history that is thousands of years old. It was inhabited as early as the Celtic period and in fact was named after the motte-and-bailey (i.e. földvár) built during this period. The town became of real significance during the late 1800 s and early 1900 s however. It was a popular holiday resort of the aristocracy, the dukes as well as the higher circles of the military and the authorities. The settlement is a resort traditionally favoured by those wishing to have a tranquil family time. Lake Balaton is rather shallow here and deepens gradually, which makes it an ideal holiday destination for families with small children. However, there are plenty of sport opportunities for those wishing to have a more active holiday too, such as windsurfing, paddlo, sailing, fishing, boat rides, beach volley ball, tennis, cycling and skating or sledging in the winter. This wide selection of offers also entails cultural and sport events (festivals theatre, classical and popular concerts, exhibitions as well as Hungarian and international sailing races). Our town s hospitality is also demonstrated by the fact that we do not charge parking fees and animators work at our free beaches to make sure you have a good time. We hope that this brochure convinces you to pay a visit to our town. Make sure you are curious while looking through our publication and if we manage to raise your interest, see you in Balatonföldvár! On behalf of the people of Földvár, let us wish you a nice time and we hope you have fun. The Local Government of Balatonföldvár

3 Balatonföldvár története A lakosú város Somogy megye északi részén, közvetlenül a Balaton déli partján fekszik. A település létrejöttét kedvezô természetföldrajzi adottságainak köszönheti. Ezt felismerve terveztették meg az üdülôtelepet a környék urai, a Széchényiek, ebbôl fejlôdött ki a ma is méltán kedvelt üdülôhely. A természet és táj szépségei, az eredeti kertészeti, rendezési tervek alapján kialakított település zöldterületeivel, tágas parkjaival, sétányaival, változatos építészeti stílusával gazdag, hangulatos környezetet biztosítanak, a település karakterét adják. A régészeti leletek szerint i.e. IV. században kelta kultúra virágzott a vidéken. Ebben a korban épült földvár a település névadója, amelyet délrôl földsánc, északról a Magaspart szakadéka és a tó védett. Die Geschichte von Balatonföldvár Die von Einwohnern bewohnte Stadt liegt auf der Südküste des Plattensees im nördlichen Teil des Komitats Somogy. Die Ortschaft verdankt ihre Gründung den vorteilhaften geographischen Gegebenheiten. Die Gegend von Balatonföldvár gehörte zu einer die bedeutendste ungarische Adelsfamilie Széchényi. Graf Imre Széchényi und sein Bruder Graf Viktor Széchényi hat am Anfang des 20. Jahrhunderts die Ortschaft für eine Badeortschaft ausgebaut. Die zahlreiche Verwandschafts der Széchényi s mit ihren Villenbau dazu beigetragen, dass Balatonföldvár die beliebteste Badeortschaft die ungarischen Adelsgeschlecht wurde. Die Schönheit von Landschaft und Natur, die Grünanlagen, geräumige Parken, Promenaden und die abwechslungsreiche Architektur der Ortschaft, die nach einem originellen Gartenbau- und Flächennutzungsplan gestaltet wurde, ergeben ein gemütliches Milieu und bestimmen den Charakter der Stadt. Laut archäologischer Funde blühte in der Gegend im 4. Jahrhundert eine keltische Kultur. Zu dieser Zeit wurde auch die Erdfeste gebaut, von der die Ortschaft ihren Namen bekommen hat. Als natürliche Barriere dieser Erdfeste diente eine Erdschanze im Süden, die Lehmklippe Magaspart und der See im Norden. The history of Balatonföldvár The town of 2,300 lies in the north of Somogy County, on the south shore of Lake Balaton. It was formed due to its favourable geological position. The resort town was designed on a commission by the Széchényis and has remained a popular destination for holiday makers to this day. The natural beauties and the green areas, spacious parks and avenues, and the diverse architectural style created on the basis of the original design add up to a unique and characteristic atmosphere. The archaeological findings tell us that Celtic culture was thriving here in the 4th century B.C. This period saw the building of the castle (földvár), the town s name giver, which was protected by the forte, the ravine of the High Shores and the lake.

4 Földvár nevének elsô írásos emléke a XI. századból ismert, majd késôbb 1358-ban említették. A XVII-XIX. században Földvárpuszta néven jelezték a térképen és a Széchényi-család birtokainak része volt. A Széchényi család háziorvosa, a nagy tekintélynek örvendô dr. Korányi Frigyes egyetemi tanár volt a fürdôtelep kialakításának egyik kezdeményezôje. Gróf Széchényi Imre az ô javaslatára parcelláztatta fel 1894-ben a korábbi pusztát. A környezet szakszerû kialakítása Spur István uradalmi mérnök és Schilhán József uradalmi kertész munkáját dicséri. A fürdôtelepet hivatalosan 1896-ban nyitották meg, ettôl fogva nevezték a települést Balatonföldvárnak. Ebben az idôben már több mint 40 csodaszép villa fogadta és gyönyörködtette a vendégeket. Kedvelt helye lett az arisztokráciának, a fôuraknak, a magas hivatalnoki és katonai köröknek. Az elsô világháborút követôen az Adriai tengerpart elvesztésével fokozódott az érdeklôdés a tó iránt, a harmincas években pedig úgyszólván divatba jött a Balaton. Balatonföldvár fejlôdése a két világháború között tovább folytatódott, így a település a déli part egyik legkeresettebb üdülôhelye lett. Országos jelentôségû összejövetelek színhelye is volt, s több neves mûvész, tudós, közéleti személy kötôdött a településhez, többek között Bajor Gizi, Kandó Kálmán, Németh László, Rákosi Jenô, Rákosi Szidi, Kvassay Jenô, Szabó Lôrinc, Ránki György. Die erste schriftliche Erwähnung des Namens Földvár ist uns aus dem 9. Jahrhundert bekannt, dann wurde er zunächst im Jahre 1358 erwähnt. In den Jahrhunderten wurde die Ortschaft auf der Landkarte als "Földvárpuszta" bezeichnet und gehörte dem Landgut der Familie Széchényi an. Erst im Jahre 1894 hat Graf Imre Széchényi angefangen die Anlagen der Badeortschaft (Yachthafen, Taubeninsel etc.) auszubauen. Eine wesentliche Beitrag hatte dazu Professor Dr. Frigyes Korányi in seiner Zeit der berühmteste Internist und Hausarzt der Familie Széchényi geleistet. Die fachgemäße Gestaltung der Umgebung lobt die Arbeit von István Spur, Ingenieur und József Schilhán, dem Gärtner der Széchényi s. Die Badeanlage wurde offiziell im Jahre 1896 eröffnet und seitdem wird die Ortschaft Balatonföldvár genannt. Über 40 prachtvolle Villen haben die Gäste schon zu dieser Zeit empfangen und bezaubert. Nach dem ersten Weltkrieg hat Ungarn die Zugang zu Adria verloren, wuchs die Nachfrage nach dem See. In den 30 Jahren ist der Plattensee sozusagen in geworden. Die Entwicklung von Balatonföldvár ist zwischen den zwei Weltkriegen weitergegangen. So ist die Stadt zu einem der beliebtesten Erholungsorte der Südküste geworden. Sie hat für verschiedene bedeutende Veranstaltungen Platz gegeben. Berühmte Künstler, Wissenschaftler und Persönlichkeiten des öffentlichen Lebens, wie Gizi Bajor (Schauspielerin), Kálmán Kandó (Erfinder der Diesellokomotive), László Németh (Schriftsteller), Jenô Rákosi (Journalist), Szidi Rákosi (Schauspielerin), Jenô Kvassay (Landschaftingenieur), Lôrinc Szabó (Dichter) und György Ránki (Musiker) haben eine feste Bindung zur Stadt gehabt. The name of Földvár was first known in written documents in the 11th century and in It was indicated under Földvárpuszta on the map during the 17th-19th centuries as a part of the Széchényi family s land. Their family doctor, the respectable Dr. Frigyes Korányi, also a university lecturer was the initiator of creating the bath resort. Earl Imre Széchényi had the land divided into sections in 1894 on his doctor s suggestion. The land was then organised by István Spur manorial engineer and József Schilán manorial gardener. The bath resort was officially opened in 1896, the same year the town received its final name, Balatonföldvár. At that time over 40 magnificent mansions received and entertained their guests and quickly became a popular place for the aristocracy, the lords as well as the higher military and authority circles. Following World War I and the loss of the Adriatic see shore interest was increasing in the lake that became very fashionable later in the 30 s. Balatonföldvár kept developing during the two World Wars and became one of the most sought-after holiday destinations on the south side of the lake. It gave home to events of national significance and a number of artists, scientists and celebrities had ties with the town such as Gizi Bajor, Kálmán Kandó, László Németh, Jenô and Szidi Rákosi, Jenô Kvassay, Lôrinc Szabó and György Ránki.

5 A második világháború a fürdôhelyek fejlôdésében is óriási szakadékot jelentett. A felújítások az 1950-es években kezdôdtek el. Az elkövetkezendô években a földvári nyaralótelep nagy fejlôdésen ment keresztül, a parti sáv összefüggô üdülôterületté alakult, ugyanakkor létrejöttek a lakóterületek, s egymás után épültek az új szállodák, a vállalati és magánüdülôk, lakások, éttermek, bevásárló és szolgáltató üzletek. Megépült a szabadtéri színpad, megkezdte munkáját a mûvelôdési ház, majd megnyílt a kertmozi. A település 1949-ben önálló közigazgatású község, 1985-ben nagyközségi rangot kapott. Az 1990-ben megalakult önkormányzat jelentôsen fejlesztette a település intézményhálózatát, melynek eredményeként 1992-ben várossá nyilvánították, majd a kistérség központja lett. A város vezetése a település rendezettségére, tisztaságára és virágosítására is nagy figyelmet fordított. Elismerésként a város 1994-ben Európa-díjat, 1995-ben a Virágos Magyarországért pályázatban elsô díjat nyert. Der zweite Weltkrieg hat auch die Entwicklung der Badeanlagen unterbrochen. Die Renovierungsarbeiten haben in den 50-er Jahren begonnen. In den nächsten Jahren erlebte der Erholungsort Földvár eine bedeutende Entwicklung: neue Wohngebiete, Hotels, staatliche Erholungsheime, Privatpansionen, Wochenendhäuser, Restaurants, Handels- und Dienstleistungsräume sprossen aus der Erde wie Pilze. Es wurde eine Freilichtbühne gebaut, die Arbeit im Kulturhaus ging los, das Parkkino wurde eröffnet. Die Ortschaft bekam in 1949 den Rang einer selbstständigen Verwaltungseinheit und wurde in 1985 eine Großgemeinde. Die in 1990 aufgestellte Selbstverwaltung hat die organisatorische Struktur der Ortschaft weiterentwickelt, was zu dem Ergebnis führte, dass sie in 1992 auf den Rang einer Stadt erhoben wurde und sich als das Zentrum der Kleinregion etabliert hat. Ordnung, Sauberkeit und das Pflanzen von Blumen ist schon immer ein wichtiger Anlegen gewesen in unsere Stadt. Dessen Anerkennung gewann die Stadt in 1994 den Europa-Preis, und hat in 1995 den ersten Preis im Für ein blumiges Ungarn Wettbewerb gewonnen. The Second World War brought the development of bath resorts to a serious halt. Restoration works started in the 1950 s and the years after that saw a large-scale development; the shore along the lake was formed into a connected area of holiday resort towns and residential areas. Hotels, corporate and private resorts, flats, restaurants and shops were built one after the other. The open air stage was also erected, as were the house of culture and the open air cinema. The settlement was awarded the title of township with independent administration in 1949 and of township in The local government set up in 1990 did a great amount of development on the town institution network, as a result of which it was officially awarded a town in 1992 and became the centre of the region later. The city s leadership paid great attention to cleanness, organisation and gardening as well, which efforts were rewarded by a Europe-award in 1994 and the first prize of the For a Hungary full of flowers tender in 1995.

6 Természeti adottságok A település kiemelt természetes adottsága a Balaton; Közép-Európa legnagyobb, 600 km 2 kiterjedésû édesvizû tava, hazánk egyik legnagyobb természeti kincse. Vonzerejét kellemes hômérsékletû vize, kedvezô klimatikus adottságai és a változatos táj jelenti. Maga a fürdôhely, valamint az egész település is ennek köszönheti létrejöttét. A tónak e Zamárditól Balatonszárszóig terjedô partja a térségi tájak között egyedülálló, itt a legkeskenyebb a víztükör. Mivel az itt kifutó hegyhát egészen a Balaton közeléig nyúlik, a földvári magaslat tetejérôl látni lehet a tó mindkét medencéjét, derûs idôben a tó 200 km-es partvonalának látványa tárul elénk. Ezek a természeti sajátosságok szinte kínálták a lehetôséget Földvárpusztának fürdôteleppé történô alakítására. A balatonföldvári fejlôdés egyedülálló sajátossága, hogy a település fejlôdése fordítottnak mondható, hiszen Földvár elôbb lett üdülôhely, csak azután vált községgé. A természetes növényzet gyérnek mondható, a település növényvilága már tudatos emberi tevékenység eredménye. Ilyen például a fasorok telepítése (platán- és gesztenyefasor) és pótlása, továbbá a település vezetôsége nagy gondot fordít a virágosításra is, a város e kategóriában már több rangos díjat kapott. Naturgegebenheiten Die wichtigste Naturgegebenheit der Siedlung ist der Balaton, mit seinen 600 km 2 der größte Süßwasser- See Mittel-Europas, einer der größten Naturschätze Ungarns. Seinen Reiz verdankt, dass das Wasser sehr weich ist, und ein angenehmer Temperatur (22-26 ºC) hat. Ausserdem der günstigen klimatischen Gegebenheiten und der abwechslungsreichen Landschaft. Das Badeort und die Ortschaft verdankt ihr Sein diesen Gegebenheiten. Diese Strecke des Seeufers, die sich zwischen Zamárdi und Balatonszárszó erstreckt, ist einzigartig in der Region, da der Wasserspiegel hier bei Fähre in Szántód am schmalsten ist. Die Hügel, die hier verlaufen, erstreckt sich ganz bis in die Nähe des Balatons. Von der Anhöhe von Balatonföldvár sind beide Becken (Ost und West) des Sees zu sehen, und bei heiterem Wetter bekommt man die ganze Uferstrecke des Sees von 200 km zu Sicht. Dank diesen Natureigenschaften war es selbstverständlich Földvárpuszta in einen Badeort zu verwandeln. Die Entwicklung von Balatonföldvár ist einzigartig, weil zuerst ein Kurort hat sich entwickelt und erst später wurde eine Gemeinde. Die Ursprüngliche Vegetation ist ziemlich spärlich gewesen (wo heute die Badeortschaft liegt war in der 19. Jahrhundert eine Gras, Schilf und Weiden bedeckte Au). Die heutige Pflanzenwelt der Stadt ist schon das Ergebnis der gezielten menschlichen Tätigkeit. Dazu gehört zum Beispiel die Pflanzung und Ersatz von Alleen (Platanen und Kastanien). Weiterhin wichtig für die Stadt, dass so viele Blumen wie möglich gepflanzt werden in dieser Kategorie hat die Stadt schon mehrere wichtige Preise gewonnen. Natural features The primary feature of nature in the area is Lake Balaton, the largest sweet water lake of Central Europe, 600 km 2. This is one of our country s greatest natural treasure. Its attraction is due to its tepid water, favourable climate and diverse nature. The bath resorts as well as the town were formed due to these favourable conditions. This section of the Balaton s shore between Zamárdi and Balatonszárszó is unique in that the water surface is the thinnest here. Since the hill ridges running along here reach out as far as the edge of the lake, it is possible to see both basins of the lake from the top of the uplands of Földvár. If the weather is nice, you can see as long as 200 km of the shoreline. These natural characteristics almost literally offered the opportunity to turn Földvárpuszta into a bath resort. One of the unique features of the development of Balatonföldvár is that it happened in the reverse, since it was first a bath resort and only became a community afterwards. The town has a rather scarce natural vegetation, which is hence a result of conscious human effort, such as planting and replacing lines of trees (sycamore and chestnut). The town s leadership also takes great care of lighting, due to which the city has received a number of prestigious awards.

7

8 Séta a városban Sétánkat a település központjában, a városháza (1) épületénél (Petôfi S. u. 1.) kezdjük, amely Rákosi Jenô villája és hosszú évekig irodalmi találkozóhely volt. A városháza melletti székelykaput (2) Zetelaka, Balatonföldvár testvértelepülése ajándékozta 1995-ben a városnak. Utunkat a Petôfi utcán folytatjuk, amely a település elsô utcája volt (Imre utca). A 9. szám alatt Széchenyi István a legnagyobb magyar családjából származó híres író és Afrika-vadász, Széchényi Zsigmond volt nyaralója, a Kulipintyó (3) látható. A Petôfi u. 11. szám alatti nyaraló Bajor Gizié volt. A nemzet kiemelkedô színésznôje, a Nemzeti Színház örökös tagja éveken keresztül itt töltötte pihenônapjait. A színésznôrôl a városban sétányt neveztek el és az ben átadott közösségi ház is az ô nevét vette fel. A Petôfi u. 13. szám alatt áll a város egyik legkülönlegesebb épülete, Korányi Frigyes professzor 1896-ban épült várszerû, neoromán stílusú kastélya (4). A szemközti, 14. számú villa a Démusz családé is volt. Gyakori vendég volt itt Németh László és felesége, Démusz Ella, valamint többek között Illyés Gyula, Karády Katalin és Babai József is. Az említett villák mindegyikén emléktábla található. Ein Spaziergang in der Stadt Unser Spaziergang beginnt im Stadtzentrum, vor dem Ratshaus (1) (Petôfi S. Strasse 1.), das damals die Villa von Jenô Rákosi (Journalist) gewesen ist. In damalige Zeit gilt als ein literarischer Treffpunkt. Das neben dem Ratshaus aufgestellte Seklertor (2) hat Balatonföldvár in 1995 von der Partnerstadt Zetelaka geschenkt bekommen. Wir setzen unseren Gang auf der Petôfi Strasse fort, die die erste Strasse der Ortschaft gewesen ist (Imre Strasse). Unter Nummer 9 ist das Kulipintyó (3) genannte Sommerhaus des berühmten Schriftstellers und Afrika-Jägers Zsigmond Széchényi, einem Verwandten des größten Ungarn, Graf István Széchenyi zu sehen. Das Sommerhaus unter Nummer 11. gehörte Gizi Bajor. Die herausragende Schauspielerin der Ungarn, ewiges Mitglied des Nationaltheaters kam jahrelang her, um sich auszuruhen. In der Stadt wurde eine Promenade nach der Schauspielerin benannt, und das in 1994 fertig gestellte Gemeindehaus hat ebenfalls ihren Name angenommen. Unter Petôfi Strasse Nummer 13. steht das einzigartige Gebäude der Stadt, das in 1896 in neoromanischem Stil gebaute Schloss (4) des Professor Frigyes Korányi. Die unter Nummer 14, gerade gegenüber stehende Villa hat unter anderem der Familie Démusz gehört. Der Schriftsteller László Németh und seine Frau Ella Démusz waren häufige Gäste in dem Hause, ebenfalls wie Schriftsteller Gyula Illyés, die Schauspielerin Katalin Karády. Auf jeder der erwähnten Villen ist eine Gedenktafel zu sehen. A walk in the town We begin our walk in the centre of town, at the town hall (1) (Petôfi S. St. 1.), which used to be the mansion of Jenô Rákosi and a meeting point for poets and writers for years. The so-called Székely gate (2) next to town was given to Balatonföldvár by its twin town, Zetelaka in Our journey is continued down Petôfi Street, the first street of the settlement (used to be called Imre Street). Under number 9, we find the former residence of Zsigmond Széchényi, called the Kulipintyó (3). He was a famous writer and Africa hunter who was also a member of Széchenyi István s, the greatest Hungarian s family. Under number 11. we find the residence of Gizi Bajor, an outstanding actress and eternal member of the National Theatre, who used to spend her recreation days here year after year. An avenue and the community centre opened in 1994 were both named after her. Under no. 13. stands one of the most special buildings of town, the Neo-Roman style palace (4) of Professor Frigyes Korányi built in The mansion opposite, under no. 14. belonged to the Démusz family as well. Their frequent guests included the writer László Németh and his wife, Ella Démusz as well as writers and actors such as Gyula Illyés, Katalin Karády and József Babai. All of these mansions have memorial tablets outside.

9 A Petôfi utca végén jobb oldalon az 1897-ben, Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére épült kápolna (1) áll. Elôtte Szent Antal szobra látható. A Petôfi utca folytatása a Kelta sétány, mellette a vár egyik maradványa, a Stefánia-sánc található. A sétányon továbbhaladva elérkezünk a 40 méter magasságú löszfal tetejére, az országzászlóhoz (2), ahonnan gyönyörû kilátás nyílik a szemközti Tihanyi-félszigetre és a tó mindkét medencéjére. Az országzászlótól a csigalépcsôn jutunk le a Kemping utca végéhez. Innen sétáljunk vissza a Széchényi utcához. Az utca bal oldalán, a parkban Mészáros Mihály Ülô nô (3) címû alkotása, a park szélén Pátzay Pál Széchenyi szobra látható. A vasúton áthaladva a Fesztivál térre jutunk, ahol Bors István Halászfiú címû alkotása köszönti az érkezôket. A téren átsétálva Kvassay Jenô elgondolása alapján létesült Kvassay sétányra (4) érkezünk, amely a déli part egyik legszebb sétahelye, ahol méter hosszan sétálhatunk végig közvetlenül a Balaton partján, valamint a XIX. század és XX. század elején épített villák mellett. Megyei védelem alatt álló platánfáit a XIX. század végén ültették. A part mentén álló épületek között található Kandó Kálmán gépészmérnôk, a vasút-villamosítás úttörôjének villája (Rákóczi út 3.) is. Am Ende der Petôfi Strasse ist auf der rechten Seite eine Kapelle (1) zu sehen, die in 1897 zu Ehren unserer Frau am Gestade gebaut wurde. Vor der Kapelle steht eine Statue des St. Antal. Die Petôfi Strasse setzt sich in der keltischen Promenade fort, neben der die Reste des Burges, Stefanienschanze genannt, zu sehen sind. Wenn wir auf der Promenade weiter gehen, gelangen wir auf eine 40 Meter hohe Lehmklippe, zu der Landesflagge (2), von der aus sich eine wunderbare Aussicht auf die gegenüber liegende Tihany Halbinsel und auf beide Becken des Sees bietet. Von der Landesflagge kommt man über die Wendeltreppe runter auf die Kemping Strasse. Von hier aus spazieren wir zurück zur Széchenyi Strasse. Im Park auf der linken Seite der Strasse ist eine Statue von Mihály Mészáros /Sitzende Frau/ (3) und die Széchenyi Statu von Pál Pátzay zu sehen. Wenn man über die Eisenbahngleise geht, gelangt man auf den Festivalplatz, wo uns einen der Fischerjunge Skulptur von István Bors begrüßt. Den Platz überquerend kommt man auf die Kvassay Promenade (4), die nach dem Konzept von Jenô Kvassay gebaut wurde, und eines der schönsten Spazierwege am Südufer ist. Über Meter lang kann man hier direkt am Ufer, entlang viele Villen aus dem 19. und dem frühen 20. Jahrhundert spazieren. Die unter Naturschutz stehenden Platanen wurden am Ende des 19. Jahrhunderts gepflanzt. Eine diese Ville (Rákóczi Strasse 3.) gehört zu Ingenieur Kálmán Kandó, der Erfinder der Elektrolokomotive. At the end of Petôfi Street on the right hand side stands the chapel (1) built for Saint Mary of Kármel Hill. Outside is the statue of Saint Anthony. The street then turns into the Celtic avenue, by which you can find one of the ruins of the castle, the Stephanie forte. If we keep walking down the avenue, we will get to the top of the 40 m high loess wall, at the national flag (2). There is an excellent view here onto the Tihanyi peninsula opposite as well as both basins of the lake. A spiral staircase leads us down to the end of Kemping Street, from where we can walk back to Széchenyi Street. On the left hand side, in the park you can see the artwork of Mihály Mészáros, the Sitting Woman (3). At the edge of the park we find the Széchenyi statue by Pál Pátzay. If we cross the railway we get to Festival Square, where István Bors s artwork, the Fisher boy welcomes the visitors. If we walk across the square it will take us to the Kvassay Avenue (4), designed by Jenô Kvassay. This is one of the most spectacular paths of the south side, where you can walk down the shore as far as 1,2 km by the mansions built during the 1800 s and the late1900 s. The sycamore trees were planted at the end of the 19th century. One of the mansions found along the shore is that of Kálmán Kandó mechanical engineer, the pioneer of railway electrification (Rákóczi Rd. 3.).

10 A sétány keleti végén találjuk az 1905-ben átadott kikötôt (1), amelyet azóta már többször bôvítettek és felújítottak. Jelenleg a Balaton egyik legnagyobb vitorláskikötôje. Mellette van a személyforgalmi hajóállomás is. A nyugati móló részén található Zsielinszky Szilárd tervei alapján készült 102 méteres vasbeton híd (2), amely az ország egyetlen többtámaszú, vasbeton-szerkezetû gyaloghídja (ipari mûemlék). A keleti móló felé haladva láthatjuk Kvassay Jenô 1929-ben emelt emlékmûvét. A kikötô létesítésekor, a mederkotrás során keletkezett anyagból épült a kikötôben található Galambsziget. A kikötôtôl jobbra a Rákóczi úton a Nyugati strandra, balra a Somogyi Béla úton a Keleti strandra jutunk. A vasúton átkelve, jobbra a parkban látható Seregi József Balaton (3) címû carrarai márványból készült alkotása, amelyet a millennium tiszteletére avattak. A parkon átsétálva az 1928-ban épült vasútállomáshoz érünk. Az épület helyi védelem alatt áll. Az állomással szemben az 1944-ben neoromán stílusban, vörös homokkôbôl épült római katolikus templom (4) található. A templom 1992-ben harangot, 1993-ban elektromos orgonát kapott. A nyári turisztikai szezonban itt szervezik meg a Földvári Zenei Esték hangversenysorozatot. sich, die nach den Plänen von Richárd Zsielinszky gebaute 102 Meter lange Stahlbeton Brücke (2). Diese ist die einzige Fußgängerbrücke in Ungarn, die mehrere Pfeiler hat und aus Stahlbeton gebaut ist (deswegen ist sie auch ein Industriedenkmal). In der Richtung der östlichen Mole findet man das in 1929 erhobene Denkmal von Jenô Kvassay. Zu Zeiten des Hafenbaus wurde aus dem Becken ausgebaggerten Material im Hafen die so genannte Taubeninsel gebaut. Rechts vom Hafen auf der Rákóczi Strasse befindet sich der Weststrand, links auf der Béla Somogyi Strasse der Oststrand. Über den Eisanbahnschienen, rechts im Park ist die Statue Balaton (3) von József Seregi zu sehen. Die Statue aus Carrera Marmor wurde zu Ehren des Millenniums aufgeweiht. Wenn man durch den Park spaziert, kommt man, den in 1928 gebauten Bahnhof an. Das Gebäude steht unter örtlichem Schutz. Dem Bahnhof gegenüber steht die römisch-katholische Kirche (4), die in 1944 im neoromanischen Stil gebaut wurde. Die Kirche hat in 1992 eine Glocke (gestiftet von August Vogel aus Deutschland) und in 1993 eine elektrische Orgel bekommen. Während der Sommer wird hier die Földvárer Musikabende Konzertserie veranstaltet. Am östlichen Ende der Promenade finden wir den in 1905 fertig gestellten Hafen (1), der seitdem mehrmals erweitert und renoviert wurde. Zur Zeit ist es einer der größten Segelhäfen am Balaton. Daneben befindet sich der Hafen der Linienverkehr. Auf der westlichen Mole befindet The port (1) opened in 1905 is found at the east end of the avenue, which has been added to and redone on a number of occasions since its first official opening. It is currently one of the largest sailing ports around the Balaton. On the western side of the pier is the 102 m long Ferro concrete bridge (2), which is the country s only multi-supported footbridge (a listed industrial structure). If we keep walking towards the Eastern pier, we can see Jenô Kvassay s memorial erected in The Pigeon Island was built out of the material formed during the sweeping of the basin when the port was built. On the port s right hand side we find Rákóczi Rd. which takes us to the Western beach and on the left hand side we find the Béla Somogyi Rd., which takes us to the Eastern beach. If we cross the railway, on the right we find the artwork of József Seregi made of Carrara marbles, called Balaton (3). It was erected to honour the Millennium. If we walk through the park we get to the railway station built in The building is under local protection. Opposite the station stands the Neo-Roman Catholic sandstone church (4) built in The church was given a bell n 1992 and an electric organ in The Musical Nights of Földvár, a series of concerts is held here every summer.

11 A parkba épült még a Bajor Gizi Szabadtéri Színpad, ahol nyáron színházi elôadásokat és koncerteket rendeznek. A parkon keresztül folyik a Kôröshegyi-séd. A templom melletti virágágyások közepén látjuk Mészáros Deszô Napba nézô nô c. mészkô szobrát. A parkon átsétálva jutunk el a Széchényi Imre utca és a Spur István utca találkozásához, ahol a honfoglalás és a település alapításának 100. évfordulóján, 1996-ban felavatott Jubileumi teret (1) találjuk. A tér a nyári rendezvények egyik kedvelt helyszíne. Sétáljunk tovább a Kôröshegyi út elejére, ahol a helyi kulturális élet központja, az 1994-ben átadott Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtár (2) áll. Az intézmény kimondottan több funkció betöltésére létesült, jól kiszolgálva az eltérô kulturális igényeket. Látványosságai között feltétlenül meg kell említeni a ház muráliáit, Lóránt János és Gönczi András cca. 45 m 2 -es Balaton címû arax-textíliáját (3), Leitner Sándor cca. 34 m 2 -es Tükrözôdések címû alkotását, Leitner Barna cca. 15 m 2 -es pannóját. Az intézmény nagytermét díszíti V. Majzik Mária a kilenc múzsát megjelenítô alkotása, valamint az elôtérben látható Bajor Gizi dombormûve. Ebenfalls im Park befindet sich die Gizi Bajor Freilichtbühne, auf der im Sommer Konzerte und Theatervorstellungen zu sehen sind. Die kleine Bach Kôröshegyi-Séd fließt durch den Park. In den Blumenbeten neben der Kirche finden wir die Kalkstein-Statue von Dezsô Mészáros mit dem Titel Frau, in die Sonne blickend (1). Durch den Park gelangt man in die Kreuzung der Imre Széchenyi Strasse und der István Spur Strasse, wo unsere Jubiläumsplatz (1) zu finden ist, der in zum Jubiläum der Landnahme der Ungarn, und zum 100. Jubiläum der Siedlungsgründung gebaut wurde. Der Platz ist ein beliebter Schauplatz von Sommerveranstaltungen. Setzen wir unseren Spaziergang zur Anfang der Kôröshegyi Strasse fort, wo sich das Zentrum des hiesigen Kulturlebens befindet: das in 1994 fertig gestellte Gizi Bajor Gemeindehaus und Bibliothek (2). Die Institution ist gezielt so gebaut wurde, dass es für mehrere Funktionen und verschiedenen kulturellen Ansprüchen Gerecht werden kann. Zwischen den Sehenswürdigkeiten müssen die Muralien des Hauses, die ca. 45 Quadratmeter große Arax Textil (3) von János Lóránt und András Gönczi mit dem Titel Balaton, die ca. 34 Quadratmeter große Kreation mit dem Titel Spiegelungen von Sándor Leitner, bzw. das 15 Quadratmeter große Panno von Barna Leitner erwähnt werden. Der große Saal des Hauses wird von den neun Musen von Mária V. Majzik geschmückt, im Hall wiederum ist ihr Gizi Bajor Relief zu sehen. The open air stage named after Gizi Bajor is also found in the park, where summer theatrical plays and concerts are organised. The stream of Kôrös Hill flows through the park. In the middle of the garden by the church stands the limestone statue of Dezsô Mészáros called Staring into the sun (1). If we walk through the park we get to the corner of Spur István St. And Széchényi Imre St., where we find the Jubilee Square (1) erected in 1996, the 1100th anniversary of the conquering of the Magyars and the 100th anniversary of the village s foundation. The square is a popular venue of the summer festivities. Let us continue our walk to the beginning of Kôröshegyi Rd., where we find the centre of local cultural life, the Gizi Bajor Community Centre and Library (2) opened in The institute was purposefully built to cover many functions, thereby serving different cultural needs. The sights found in here include the house s wall decorations, the approx. 45 m 2 arax textile (3) work of János Lóránt and András Gönczi called Balaton; the 34 m 2 artwork of Sándor Leitner called Reflections, and the 15 m 2 work of Barna Leitner. In the exhibition hall stands Mária Majzik V s artwork of nine muses and Gizi Bajor s low relief in the hall.

12 Bízunk abban, hogy városnézô sétánk során megismerkedtek településünk mûemlékeivel és nevezetességeivel. Reméljük, hogy az itt eltöltött idô maradandó élményt jelent az Ön számára, nekünk pedig hamarosan abban a szerencsében lesz részünk, hogy ismételten felkeresi városunkat. Wir hoffen, dass wir mit diesem kleinem Heft dazu beitragen, dass Sie über unsere schöne Stadt wichtige Informationen und Anregungen bekommen. Wir wünschen, dass die hier verbrachte Zeit für Sie ein schönes und lang anhaltendes Erlebnis bleibt. Wir würden uns glücklich schätzen, Sie nochmals bei uns begrüßen zu dürfen. We hope that you could get to know the memorials and main sights of our town during our walk and that the time you spend here is a memorable one. We look forward to your next visit.

13

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon A következetes városrehabilitáció során Balatonfüred fürdő-városrészében, 2006-2015 között terveink alapján

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Auf Grund meiner jahrzehntelangen Erfahrungen kann die Schule die Einbeziehung der Schüler und durch sie auch der Eltern

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje

3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje Év Tájépítésze pályázat -Wallner Krisztina 3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje Az előző EU-s ciklus során kiírt KEOP pályázatok lehetővé tették történeti

Részletesebben

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III P. b. b. Verlagspostamt 1030 Wien WoGZ 213U BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III 70. Abkommen zwischen der Österreichischen Bundesregierung

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

Our Prices. Off and late season from 1st November to 1st April except from 15th December to 10th January

Our Prices. Off and late season from 1st November to 1st April except from 15th December to 10th January Our Prices Off and late season from 1st November to 1st April except from 15th December to 10th January Apartman basic prices (for 1-6 nights) 3650 Ft / pers / Night. (7300 Ft / app / 2 pers) Peak season

Részletesebben

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ç å ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ä ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ±

Részletesebben

A község arculata hajdanán

A község arculata hajdanán Újhartyáni Képeskönyv 19 I. fejezet A község arculata hajdanán Viszonylag kevés kép készült Újhartyánról, a faluról, vagy legalábbis kevés jutott el hozzánk szerkesztõkhöz. Ez érthetõ is, ha figyelembe

Részletesebben

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés

Részletesebben

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Apróbb örömök Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Oriental lacquer, or urushi by its frequently used

Részletesebben

we supply green Garden Bonsai Collection

we supply green Garden Bonsai Collection we supply green Garden Bonsai Collection www.orienttrend.eu Tisztelt Hölgyem/Uram! A katalógus, melyet kezében tart, hét év kitartó munkájának gyümölcse. Történetem a Japán Kerti Bonsaiokkal 2006-ban kezdődött,

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 1.forduló

Részletesebben

1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.-

1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.- 1002 1003 1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.- 1003. Lot 8 db/st./pcs 2007 PP 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo:

Részletesebben

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203)

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Oktober 2014 Kecskemét, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Aufgaben Feladatok: Stellennummer

Részletesebben

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11.

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld Budaörs: 25 Jahre Partnerscha 8 11. Mai 2014 Kevés olyan testvérvárosi kapcsolat létezik, amelynek enynyire mélyek

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

HAGYOMÁNY ÉS LUXUS STÍLUSOSAN BERENDEZETT KÖRNYEZETBEN

HAGYOMÁNY ÉS LUXUS STÍLUSOSAN BERENDEZETT KÖRNYEZETBEN HAGYOMÁNY ÉS LUXUS STÍLUSOSAN BERENDEZETT KÖRNYEZETBEN DIE STILVOLLE ART, GESCHICHTE EXKLUSIV ZU ERLEBEN Megfelelő helyszínt keres rendezvények, üzleti tárgyalások vagy alkalmi összejövetelek lebonyolításához?

Részletesebben

5. DANKÚ PISTA A világ egyetlen cigányprímás szobra Margó Ede alkotása (1912), mögötte a volt Kass Szálló épülete.

5. DANKÚ PISTA A világ egyetlen cigányprímás szobra Margó Ede alkotása (1912), mögötte a volt Kass Szálló épülete. 2. sorozat 1. A NEMZETI EMLÉKCSARNOK A Rerrich Béla tervei alapján 1930-ban épült árkádsoros ház szellemi életünk csaknem 100 nagyságának s a honi szobrászatnak állít emléket. 2. A FEKETE HÁZ A város legszebb

Részletesebben

6. évfolyam Angol nyelv

6. évfolyam Angol nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2016. május 18. 6. évfolyam ngol nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények NÉMET NYELV Célok és feladatok A nyelvoktatás célja a kommunikatív kompetencia kialakítása, azaz a tanuló képessé tétele arra, hogy idegen nyelvű környezetben képes legyen megoldani felmerülő problémáit,

Részletesebben

Construction of a cube given with its centre and a sideline

Construction of a cube given with its centre and a sideline Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Die ungarische Sonntagszeitung Vasárnapi Ujság, Budapest

Die ungarische Sonntagszeitung Vasárnapi Ujság, Budapest Abb. 2012-1/51-01 Vasárnapi Ujság, um 1854?, Titelvignette SG Februar 2012 Die ungarische Sonntagszeitung Vasárnapi Ujság, Budapest 1854-1922 Die Anzeigen von Elsö magyar üveggyár wurden gefunden von Dejan

Részletesebben

A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N

A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N exkluzív LUXUSREZIDENCIA LUXURY RESIDENCE A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N Mi lehetne különlegesebb, mint egy Budai Vár előterében megvalósuló elegáns rezidencia? A Vienna Gate Residence egyszerre testesíti

Részletesebben

Geschichte: Története: Magyarország létrejötte a magyar törzsek kárpátmedencei

Geschichte: Története: Magyarország létrejötte a magyar törzsek kárpátmedencei Története: Magyarország létrejötte a magyar törzsek kárpátmedencei honfoglalásához köthető. Ettől kezdve több mint 1000 éven át Magyarország története a Kárpát-medence történetével volt azonos. A magyar

Részletesebben

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi Irrtümer 6 A szövegek Egy érdekes könyv komoly vitát váltott ki. A vita arról folyt, hogy valóban emelik-e a dohányzás és a dohányosok az egészségügyi költségeket, mint ahogy sokan gondolják. Két professzor

Részletesebben

FELELETVÁLASZTÓS TESZT

FELELETVÁLASZTÓS TESZT Angol mintavizsga Megoldások FELELETVÁLASZTÓS TESZT 1. a 11. d 2. c 12. a 3. d 13. a 4. a 14. c 5. b 15. a 6. a 16. b 7. b 17. c 8. c 18. c 9. a 19. b 10. c 20. d 1. endurance 2. buoyant 3. foul 4. all-round

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade. Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.hu info@madachtrade.hu bemutatkozás Bemutatkozás A Madách Trade Center

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS Egy rendhagyó múzeum születése és fejlődése bontakozik ki az alábbi írásból. Létrejöttét, céljait tekintve olyan igény kielégítésére

Részletesebben

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting Currency is Hungarian Forint (HUF). 1 EUR 310 HUF, 1000 HUF 3.20 EUR. Climate is continental, which means cold and dry in February

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG. MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT

Részletesebben

Látogatás a Heti Válasznál

Látogatás a Heti Válasznál Látogatás a Heti Válasznál Ulicsák Eszter (7.a) Mindenki belegondolhatott már, hogy ki is a mi szeretett újságunk és kedvenc cikkünk szülőanyja, de még inkább, hogy hogyan alkotnak egy hét alatt egy izgalmas,

Részletesebben

Prospektus GmbH. 8200 Veszprem, Tartu Str. 6. Ungarn Tel.: +36-88-422-914 Fax: +36-88-405-012 www.prospektusnyomda.hu info@prospektusnyomda.

Prospektus GmbH. 8200 Veszprem, Tartu Str. 6. Ungarn Tel.: +36-88-422-914 Fax: +36-88-405-012 www.prospektusnyomda.hu info@prospektusnyomda. LOGÓ 2 szín felhasználás PANTONE 143C PANTONE COOL Gray 11 Egy lekerekített hatszög formában a Probox P-betűje erősíti a márka nevét, megjegyezhetőségét. A forma térbeliségre utaló perspektívikus megjelenítése

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel, Starenweg 8a, 82140 Olching DATUM: 23.10.13 Tel.: 08142 6551752 Fax.: 08142 4628228 carsten@tonmeister-online.de Betreff: Beurteilung

Részletesebben

55 346 02 0010 55 01 Gazdasági idegen nyelvű menedzser Ügyviteli szakügyintéző

55 346 02 0010 55 01 Gazdasági idegen nyelvű menedzser Ügyviteli szakügyintéző Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22. ) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2

IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2 IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2 Zielgruppe Schüler von 9 bis 10 Jahren Autorinnen Kuszman Nóra, Némethné Gálvölgyi Mária, Sárvári Tünde A kiadvány KHF/334-5/2009 engedélyszámon

Részletesebben

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY Földrajz angol nyelven középszint 0612 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA INTERMEDIATE LEVEL WRITTEN EXAM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök ÓRATERV A pedagógus neve: dr. Horváth Beáta Éva Műveltségi terület: Idegen nyelvek (Élő idegen nyelvek) Tantárgy: Német nyelv Osztály: 12/C Nyelvi előkészítő osztály Az óra témája: Zukunftspläne, Interview

Részletesebben

USER MANUAL Guest user

USER MANUAL Guest user USER MANUAL Guest user 1 Welcome in Kutatótér (Researchroom) Top menu 1. Click on it and the left side menu will pop up 2. With the slider you can make left side menu visible 3. Font side: enlarging font

Részletesebben

Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen

Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen Jan Schwarz Kristine Jetzke 11.01.2005 Gliederung Das ElGamal Kryptosystem Algorithmen zum Lösen von Diskreten Logarithmen Untere Komplexitätsgrenze Das

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE A tökéletes választás rendezvények, csapatépítő tréningek, konferenciák és üzleti találkozók számára. Az épület a város szívében helyezkedik el kiváló tömegközlekedési csatlakozással,

Részletesebben

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia

Részletesebben

Deutsch4. Klasse 4. Célok, feladatok

Deutsch4. Klasse 4. Célok, feladatok Deutsch4 Rund um das Jahr 5 Stunden per Woche Klasse 4 Célok, feladatok Életkorának megfelelően ismerje meg a német nemzetiség kultúráját, hagyományait. Értsen meg egyszerű kérdéseket és utasításokat és

Részletesebben

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN BENCZE ZOLTÁN EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN 1990-ben a Hadtörténeti Múzeum udvarán, a IV. Béla kori városfal tornyától nyugatra egy feljáró építésének munkálatai során lehetőség

Részletesebben

BINDER ANDRÁS. német. kompetenciamérési feladatok. 6. és 8. évfolyamosok számára

BINDER ANDRÁS. német. kompetenciamérési feladatok. 6. és 8. évfolyamosok számára BINDER ANDRÁS német kompetenciamérési feladatok 6. és 8. évfolyamosok számára BINDER ANDRÁS német kompetenciamérési feladatok 6. és 8. évfolyamosok számára Szakmai lektor Angeli Éva, Szűcs Melinda Szerkesztő

Részletesebben

Prepositions Előljárószavak, prepozíciók

Prepositions Előljárószavak, prepozíciók Előljárószavak, prepozíciók Az utánuk lévő főnevek és névmások mindig tárgyesetben állnak, pl me, him, her, us, then Idő kifejezése in hónapok in January (januárban) in évszámok in 2009 (2009-ben) in évszakok

Részletesebben

7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland

7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland 7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland Október 13-17 között került megrendezésre a Hollandiai Alphen aan den Rijn városában található Archeon Skanzenben a 7. Vasolvasztó Szimpózium. Az öt napos rendezvényen

Részletesebben

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni.

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni. Invitation Meghívó (English and Hungarian) Az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány ezen belül az Amerikai Magyar Klub egy összekötő híd szerepét tölti be a két ország között. A magyar származású és érzelmű

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 Surplus Printing Equipment For Sale Key Dates/Times: Item Date Time Location Release of Bid 10/23/2014 11:00 a.m. http://lps.lexingtonma.org (under Quick

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Tanuló neve:... Iskolája neve, címe:... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám:... Kedves Versenyző! Üdvözlünk

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály megyei forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály megyei forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

LEGYÉL TE IS POLIHISZTOR!

LEGYÉL TE IS POLIHISZTOR! LEGYÉL TE IS POLIHISZTOR! VII. természettudományos és műveltségi csapatverseny 7-8. osztály VIZEINK 2018/ 2019 Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron I. A) Szomjas vagy?

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N Tisztelettel köszöntöm meghívott vendégeinket, klubtagokat, oktatási

Részletesebben

A Dunaújvárosi Kortárs Mûvészeti Intézet meghívására kezdtünk foglalkozni Dunaújváros

A Dunaújvárosi Kortárs Mûvészeti Intézet meghívására kezdtünk foglalkozni Dunaújváros TEHNICA SCHWEIZ: LÁSZLÓ GERGELY RÁKOSI PÉTER Dunaújvárosi Garázs Projekt, 2008 A Dunaújvárosi Kortárs Mûvészeti Intézet meghívására kezdtünk foglalkozni Dunaújváros legnagyobb garázstelepével 2007 végén.

Részletesebben

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 1. Good morning / afternoon / evening. Jó reggelt / napot / estét. 2. How are you? / How is it going? Hogy van? /

Részletesebben

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market 24th October, 2005 Budapest, Hungary Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok With Equal Opportunities on the Labour Market Equal Opportunities for the Roma Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok The government

Részletesebben

6. évfolyam Német nyelv

6. évfolyam Német nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2015. június 11. 6. évfolyam Német nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet német nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben hangfelvételeket

Részletesebben

FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE

FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which

Részletesebben

Auswandern Bank. Ungarisch

Auswandern Bank. Ungarisch - Allgemeines Fel tudok venni pénzt külön díjak fizetése nélkül? Fragen, ob Gebühren anfallen, wenn man in einem bestimmten Land Geld abhebt Mennyi a költsége annak, ha nem a saját bankom automatáját használom?

Részletesebben

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN GEOGRAPHIE

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN GEOGRAPHIE Földrajz német nyelven középszint 0623 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN GEOGRAPHIE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA MITTLERE STUFE SCHRIFTLICHE ABITURPRÜFUNG JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment 22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification

Részletesebben

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now? Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up

Részletesebben

Kerthelyreállítások kezdeményezése, koncipiálása és vezetése a Forster Központban 2007 és 2010 között a KEOP 3.1.3 kódszámú, gyűjteményes és történeti kertek helyreállítása című pályázati konstrukció kiírását

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

10. Die Modalverben A módbeli segédigék

10. Die Modalverben A módbeli segédigék 10. 10. Die Modalverben A segédigékkel kifejezhetjük, milyen a viszonyunk a cselekvéshez: akarjuk, szeretnénk, tudjuk stb. Általában egy fôigével együtt használjuk ôket a mondatban. Seit 2 Jahren kann

Részletesebben

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start

Részletesebben

82. FELADATLAP 3 feladat 3 szinten

82. FELADATLAP 3 feladat 3 szinten 82. FELADATLAP 3 feladat 3 szinten BEGINNER Egy kis nyelvtan mindenkinek kell! Sok tanuló azért akad el, akár már az elején, mert az angol nyelvtan összeakad a magyar nyelvtannal. Na nem feltétlen a különbségeket

Részletesebben

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Tisztelt Olvasó! Az önálló témakifejtés vagy más néven képleírás a

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Menschen um uns wie sind sie?

Menschen um uns wie sind sie? Menschen um uns wie sind sie? Charaktereigenschaften Modultyp Kreative Kommunikation Zielgruppe Schüler von 12 bis 15 Jahren Niveaustufe A1 Autorinnen Dömők Szilvia, Somló Katalin A kiadvány az Educatio

Részletesebben

Budapest By Vince Kiado, Klösz György

Budapest By Vince Kiado, Klösz György Budapest 1900 2000 By Vince Kiado, Klösz György Download Ebook : budapest 1900 2000 in PDF Format. also available for mobile reader If you are looking for a book Budapest 1900-2000 by Vince Kiado;Klosz

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás német magyar Sehr geehrter Herr Präsident, Tisztelt Elnök Úr! Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Sehr geehrter Herr, Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás magyar német Tisztelt Elnök Úr! Sehr geehrter Herr Präsident, Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Tisztelt Uram! Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el.

T Á J É K O Z T A T Ó. A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el. T Á J É K O Z T A T Ó A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el. A Nyomtatványkitöltő programok fület választva a megjelenő

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Diákok tanárszerepben

Diákok tanárszerepben Diákok tanárszerepben Tanulás tanítása és kooperatív tanulási formák projektnap A 9. évfolyam osztályai 2014. szeptember 22-én projektnapon vettek részt. Intézményünkben a kooperatív munkaformák formák

Részletesebben

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Idöpont: Szombat 24.10.2009 Verseny helye: Medence: Idömérés: Fedett uszoda Simmering A -1110 Wien, Simmeringer Hauptstraße/ Florian

Részletesebben

Reisen Unterkunft. Unterkunft - Finden. Unterkunft - Buchen. Nach dem Weg zur Unterkunft fragen

Reisen Unterkunft. Unterkunft - Finden. Unterkunft - Buchen. Nach dem Weg zur Unterkunft fragen - Finden Wo kann ich finden? Nach dem Weg zur fragen Hol találom a?... ein Zimmer zu vermieten?... kiadó szoba? Art der... ein Hostel?...hostel? Art der... ein Hotel?... egy hotel? Art der... eine Frühstückspension?...bed

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR EMELT SZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 90

Részletesebben

TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW

TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW TOURNAMENT DRAW WOMAN KATA TOURNAMENT DRAW WOMAN 55 KG TOURNAMENT DRAW WOMAN 65 KG TOURNAMENT DRAW WOMAN +65 KG Minôségi termékeink Világbajnok csomagolásban! World Champion in packaging! Valdor Darfresh

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

Iskola neve:... AJTP levelezős verseny. Magyar nyelv. 1. Milyen mássalhangzó-törvényszerűségeket találsz az alábbi szavakban?

Iskola neve:... AJTP levelezős verseny. Magyar nyelv. 1. Milyen mássalhangzó-törvényszerűségeket találsz az alábbi szavakban? Magyar nyelv 1. Milyen mássalhangzó-törvényszerűségeket találsz az alábbi szavakban? szabadság tűzzel otthon 3 pont/ 2. Írd a következő melléknevek mellé középfokú alakjukat! kisszámú sokrétű. 2 pont/...

Részletesebben

RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43.

RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43. RECOMMENDED HOTELS In this document you can find 7 recommended hotels in Budapest. While making your reservations, please refer to the Budapest University of Technology and Economics! Apart from list of

Részletesebben

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV Osztályozóvizsga 9.-10. évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV 9. évfolyam írásbeli: 1. könyv - W-Frage - Aussage : Ich heiße/ich bin - Personalpronomen: ich, du, er.. - Verbkonjugation (ich. du.

Részletesebben

MEGOLDÓLAP I. feladat 5 pont Mit jelent a polihisztor szó?... Sorolj fel 3 polihisztort!...

MEGOLDÓLAP I. feladat 5 pont Mit jelent a polihisztor szó?... Sorolj fel 3 polihisztort!... MEGOLDÓLAP I. feladat 5 pont Mit jelent a polihisztor szó?.... Sorolj fel 3 polihisztort!..... Ki volt az utolsó erdélyi polihisztor?... II. Magyarázd meg a fogalmakat egy egy szóval vagy mondattal! 13

Részletesebben

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 A XXI. században senkinek sem kell magyarázni az idegen nyelvek és az informatika fontosságát. Ebben a nyelvi előkészítő osztályban elsőbbséget

Részletesebben