több évtizedes kiemelkedő, példamutatóan lelkiismeretes munkájáért. Képünkön a kitüntetett Rózsika (balra), testvére, Piroska társaságában.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "több évtizedes kiemelkedő, példamutatóan lelkiismeretes munkájáért. Képünkön a kitüntetett Rózsika (balra), testvére, Piroska társaságában."

Átírás

1 Ára: 150 Ft JÚLIUS 18. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XIII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM XIX. TISZAZUGI ZENEI FESZTIVÁL Kivételes ajándéka volt a sorsnak, hogy június 30-án ott lehettem a Nagytemplomban a XIX. Tiszazugi Zenei Fesztivál előadásán, mert többféle értelemben is csodák részese lehettem.... A szép számú közönség monumentális, világszínvonalú produkciónak lehetett szem- és fültanúja. Lapunkban Sebők János írása olvasható a nagyszabású rendezvényről. SIPOS JÓZSEFNÉ A VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS DÍJ KITÜNTETTJE A Semmelweis napi ünnepségen Sipos Józsefné kapta meg a Város Egészségügyi és Szociális Díját a bölcsőde intézményvezetőjeként végzett több évtizedes kiemelkedő, példamutatóan lelkiismeretes munkájáért. Képünkön a kitüntetett Rózsika (balra), testvére, Piroska társaságában. Fotók: Vass Zoltán

2 DR. PATYI FERENC FŐÁLLATORVOS ( ) EMLÉKTÁBLÁJÁNAK FELAVATÁSA KOLLÁR AUTÓSZERVIZ - TELJESKÖRŰ AUTÓJAVÍTÁS ÉS SZERVIZELÉS - GUMISZERELÉS ÉS CENTÍROZÁS - KLÍMA FERTŐTLENÍTÉS, TISZTÍTÁS - KLÍMATÖLTÉS, - JAVÍTÁS - DIAGNOSZTIKA - FUTÓMŰ, FÉK, KUPLUNG, MOTOR STB. - MŰSZAKI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉS, LEBONYOLÍTÁS - ÖNINDÍTÓ, KÖZPONTIZÁR BESZERELÉS - OLAJCSERE TELJES ÁTVIZSGÁLÁSSAL - SZÉLVÉDŐCSERE Kollár Attila Kunszentmárton, Pozsonyi utca 10. Tel.: / ; / INFORMÁCIÓK ÉS GALÉRIÁK VÁROSUNK HIVATALOS INTERNETES HONLAPJÁN:

3 12. szám, július 18. Kunszentmártoni Hír-Lap 3 A KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSRŐL JELENTJÜK Önkormányzatunk képviselő-testülete június 28-án megtartott soros üléséről ez alkalommal két témáról számolunk be részletesen kedves olvasóinknak. A tanácskozáson elsőként a Városi Rendőrkapitányság és a Városi Polgárőrség munkájáról szóló tájékoztatót tárgyalta meg a testület. Egedi István r. alezredes kapitányságvezető a Rendőrkapitányság évi munkájának, illetve a Kunszentmárton város közrendi, közbiztonsági helyzetéről írásban benyújtott értékelését szóban kiegészítve külön is felhívta a figyelmet néhány dologra. Mint elmondta, a város területén az elmúlt évben regisztrált bűncselekmények száma 332 volt. Azon tény alapján, hogy a lakosra jutó bűncselekmények száma 3690, ez mind az országos, mind a megyei, mind a kapitányság összességében lévő viszonyszámoknál kedvezőbb mértékű. Természetesen az ismertté vált, regisztrált bűncselekmények száma és a lakosság biztonságérzete nem mindig fedi egymást, de a tényszerű, számszerű adatok ezt mutatják. A bűncselekmények megoszlását vizsgálva a személy elleni bűncselekmények azok, amelyek 2008 óta jelentősen emelkednek. A közrend elleni bűncselekményeknél kiemelte a kábítószerrel való visszaéléseket, hangsúlyozva, hogy a kapitányság az elmúlt években kiemelt hangsúlyt fektetett egyrészt a megelőzésre, másrészt a felderítésre. Elmúlt évben 15 ilyen bűncselekmény vált ismertté. Arra törekednek, hogy ne elsősorban a fogyasztói, úgymond végpontokat derítsék fel, hanem a terjesztőket, az ezzel kereskedőket. Jelentős mennyiségű kábítószert, illetve előállításra alkalmas eszközöket foglaltak le. Vagyon elleni bűncselekményeknél a lopások száma stagnált az elmúlt évben. A betöréses lopások száma enyhén emelkedett. Kiemelt vagyon elleni bűncselekmény kettő történt a településen, kettő időskorú sérelmére elkövetett rablás. Rövid időn belül mind a kettőnél sikerült az elkövetőt felderíteni, őrizetbe venni, és szerencsére a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatást. A beszámoló az elmúlt évről szól, de nagyon fontos megemlíteni az idei évi folyamatokat is - hangsúlyozta a rendőrkapitány. Az első hat hónapban az elmúlt évhez képest a saját eljárásaikban, a hozzájuk beérkezett bejelentéseket tekintve 16%-os csökkenést tapasztaltak. A lopások területén 38%-os visszaesés regisztrálható a város területén. A bűnüldözési adatokból kiemelte, hogy 2010-ben 6%-al, évben 5,8%-al több bűnelkövetőt derített fel a kapitányság. A büntetőeljárások során bíróság elé állítással igyekeznek minél hamarabb pontot tenni az ügyek végére, 30 nappal a gyanúsított kihallgatását követően már tárgyalják is az elkövetőnek az ügyét, nem húzódik el hónapokra, évekre az eljárás. Miután tavaly januárjában a főkapitány úr intézkedett Jász-Nagykun-Szolnok megyében a fogda működésére, a korábbi ez irányú gyakorlaton is változtattak, az elmúlt évben lényegesen emelték a bűnügyi őrizetbevételek számát, 29 személy estében született ilyen döntés. Ezzel minden olyan esetben éltek, amikor a törvény lehetővé tette. A kapitány utalt arra, hogy a bizottsági üléseken is markánsan megfogalmazódott kritika a közterületen lévő szolgálatellátással, a közterületek rendjével, a rendőri jelenléttel kapcsolatosan. Tény, hogy az elmúlt évben a közterületi jelenléte a kapitányságnak csökkent vagy stagnált, a korábbi évek alacsony számára állt be. Ezzel a rendőrség is tisztában van, ám az ok az alulfinanszírozottságban keresendő. Történtek lépések a helyzet javítására: április 1-jével 4 fő próbaidős rendőr állt szolgálatba a kapitányságon. Ők az elmúlt év őszén kezdték meg a rendőriskolát, a gyakorlatot töltik kapitányságunkon, a közterületen teljesítenek szolgálatot, de önálló intézkedésre még nem jogosultak. Bizonyos idő után a hatékonyság irányába tud majd mutatni az ő jelenlétük is. Pozitív volt viszont, hogy a készenléti rendőrség kapitányságunk illetékességi területére történő vezényléséről többször is intézkedett a főkapitány úr. Ugyancsak az ő javaslatát jóváhagyta az országos főkapitányság a közlekedésrendészeti szervezet átalakításával, így július 1-től 3 fő közterületi rendőr kerül vissza a kapitányságra. Egedi István rendőrkapitány szóbeli kiegészítését tartja, mellette jobbra Farkas József megyei főkapitány; balra dr. Czuczi Mihály polgármester, jobbról Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester Az egyenruhás állomány feladatellátáshoz kapcsolódnak az elzárással is sújtható szabálysértések esetén tett intézkedések. A tulajdon elleni szabálysértések, illetve meghatározott számú, a bíróság hatáskörébe tartozó szabálysértés esetében az előkészítő eljárást a rendőrség végzi. Az elmúlt évben az előkészítő eljárások tekintetében is szigorítottak a jogalkalmazási gyakorlaton. A tulajdon elleni szabálysértések, a kisebb súlyú, korábban most már Ft alatti értéken elkövetett, zömében lopásokról van szó, ezen esetekben 17 személy őrizetbe vételéről döntöttek rendőreink. Egyéb szabálysértéseknél is alkalmazták, mindösszesen 30 esetben éltek a szabálysértési őrizetbe vétellel. A tulajdon elleni szabálysértéseknél 123 eset történt az illetékességi területen, Kunszentmártonban 51, ebből 27 zárult eredményesen, a többiben nem sikerült az elkövetőt felderíteni. Ez több mint 50%-os eredményesség, figyelembe véve és ismerve az országos és megyei mutatót, ez igen jó arány - állapította meg Egedi István. Az igazgatásrendészettel kapcsolatban kiemelte: a közlekedésrendészeti szabálysértésekkel kapcsolatban felmerült a bizottsági ülésen is, hogy vannak olyan személyek, akik rendszeresen követnek el közlekedési szabálysértést, vagy egyéb más hasonló kisebb körű jogsértést, és joghátrány, retorzió nem éri őket. Ott is megerősítette jegyző úr, hogy külön szekrény van nyitva ezen elkövetői körre. A rendőrség megtesz mindent, hogy megkülönböztetés nélkül visszaszorítsa az ilyen elkövetéseket, a kapitány úgy ítéli meg, hogy megfelelő számú eljárást kezdeményeznek. Az már egy másik dolog, hogy az eljárás végén a büntetés hogyan realizálódik, hiszen az esetben, ha az elkövető nem fizeti be a pénzbírságot, de úgy nyilatkozik, hogy szívesen vállalna közmunkát, viszont a településen nincs erre lehetőség, akkor gyakorlatilag patthelyzet alakul ki, mert elzárásra nem változtatják át a büntetését, így mindenféle jogi következmény nélkül megússza az elkövető az ilyen szabálysértéseket. A megelőzéssel és az együttműködéssel összefüggésben elsősorban az oktatási intézményekkel való kapcsolatot emelte ki a kapitányságvezető. Úgy ítéli meg, hogy történt konkrét előrelépés a rendőrség részéről a szórakozóhelyek és környékük ellenőrzésében, az iskolákkal a kapcsolattartásban. További előrehaladás természetesen itt is szükséges. Zárásul Egedi István leszögezte: a beszámolóban objektív, konkrét mérőszámokon alapuló tényekről számolt be. Tisztában van vele, hogy a lakosság biztonságérzete nem minden esetben követi feltétlenül ezen adatokat. Minden erejével, lehetőségével azon van, hogy a kapitányság, illetve a város köz- és rendbiztonsága szilárdan álljon. Ezt követeli meg minden beosztottjától, a rendőrkapitányság minden dolgozójától. Végezetül kérte a képviselőket, hogy segítsék a rendőrséget, az ő munkáját a jelzésekkel, a lakosságtól jövő bármiféle panasszal, észrevételek továbbításával. Gácsiné Bozsik Magdolna elnök ismertette az Egészségügyi, Szociális és Közbiztonsági Bizottság ülésének eredményét, mely szerint a beszámolót megtárgyalták és 1 igen, 2 tartózkodó szavazattal nem fogadták azt el, az alábbiak miatt: - sok emberben nagy az ellenérzés a rendőrséggel szemben a felderítetlen ügyek miatt, gondolnak itt a Tiszakürti útra, a piactéren, a Körös-parti sétányon, az Epreskertben történt rongálásra, kábellopásra, - a zsinagóga esőcsatornájának eltulajdonítására, - a darabolós gyilkosság körüli ellentmondásokra, - a csicskáztatási ügyekre, - tyúklopásokra és egyéb magántulajdon elleni vétségekre, - a droggal kapcsolatos problémákra. Az intézkedési kultúra bizony sok esetben kívánnivalót hagy maga után - folytatta az elnök asszony. Sok a gyermekkorú bűnelkövető évesek, akik erőszakosak, agresszívak az iskolában, garázdálkodnak a közterületeken, verekednek, nem ritka a súlyos testi sértés sem. A pedagógusok nem tudják kezelni a helyzetet hathatósan. A szülők nem minden esetben partnerek. Az iskola és a rendőrség kapcsolata az ősz óta javult. Bizonyos körök közlekedési kultúrájáról is szó volt az ülésen - taglalta Gácsiné Bozsik Magdolna. Gyakori a km/h-s sebességgel való közlekedés, a KRESZ-táblák figyelembe vétele nélkül. Csak a véletlenen múlik sok estben, hogy baleset nem történik. Szóba került a kirívóan szembetűnő, nagyfokú vagyonosodás. Az ülésen kapitány úr a válaszában elmondta, hogy gyakorlatilag az állomány létszáma nem változott, és szavaival élve háborút csak katonákkal lehet vívni, így ígéretet sem tud tenni több mindenre. Az elmúlt évben több alkalommal kezdeményeztek vagyonosodási eljárást. Uzsora ügyben eljárás folyik, erről többet nem mondhatott. Drog terén jelentős a felderítés, de az elkövetők, ha vállalják a 6 hónapos elterelést, akkor nem vonják őket felelősségre. Ha ez letelik, kezdődhet minden elölről. A folyamatos párbeszéd előrelépés lenne a rendőrség kapitány úr a lakosság és a képviselők között és akkor ez a helyzet nem alakulna ki. Ezen indokok alapján nem javasolja a bizottság a beszámoló elfogadását, szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy a lakosság véleményét is tükröznie kell a bizottsági állásfoglalásnak, nemcsak a képviselőkét. Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester megköszönte a részletes beszámolót, melyben számára sok pozitív dolog van, de sok negatív is. Pozitív, hogy: - az elfogató paranccsal körözött személyeknél előrelépés mutatkozik, - a bíróság elé állítás intézményét alkalmazza a rendőrség, - az őrizetbe vételek, - a készenléti rendőrség többször megjelent a városban, bárcsak többször lenne, mert pillanatok alatt elterjed ennek híre a városban, - rendkívüli a bűnmegelőzés iránt kifejtett tevékenységük, nagyon jó az együttműködés az általános és középiskolával, - jó, hogy vannak körzeti megbízottak, - jó, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Megelőzési Alapítványtól ebben az évben 35 db mozgásérzékelős lámpát kapott, illetve az ajtók biztonságát szolgáló berendezést, - jó, hogy iskolarendőrt is beállítottak. Ezekért köszönetét tudja kifejezni. Az alpolgármester leszögezte, hogy tisztában vannak azzal, mi minden nehezíti a rendőrség munkáját, sajnos nem olyan a jogszabályi környezet, amilyennek lennie kellene. Hangsúlyozta, hogy sokkal radikálisabb jogszabályok kellenének ahhoz, hogy itt rend legyen az országban, hogy a rendőrség határozottan fel tudjon lépni. Fiatal, tapasztalatlan az állomány, ez egyrészt a fluktuáció miatt is van, illetve anyagi nehézségekkel is küszködnek.

4 4 A lakosságnak és személy szerint neki is az az elvárása, hogy a jogszabályi környezeten belül maradva, de a határokat majdnem feszegetve, amit csak megtehet a rendőrség, mindent kövessen el. Egységes határozott fellépést szeretnének látni a közterületeken is. Többször volt már olyan, hogy szórakozóhely előtt, rendelő előtt, sőt tavaly az iskola előtt bizonyos elemek hangoskodnak, másokban félelem érzetet keltenek, és a rendőrség nem határozott. Oda kell menni és kőkeményen, határozottan intézkedni kell, hogy a lakosság azt lássa, hogy igen, ez a mi rendőrségünk, s aki betartja a szabályokat, az biztonságban van, aki viszont a rend ellen vét, megkapja a magáét. Wenner-Várkonyi Attila szomorúnak tartja, hogy: - a regisztrált bűncselekmények száma nőtt, - a testi sértések száma nőtt, - a közrend elleni bűncselekmények száma meredeken emelkedik, - a kábítószerrel való visszaélések száma nőtt, bár itt volt egy eredményesség, amikor egy kisebbfajta csoportot tudtak felszámolni. Azt is tudják nem hivatalosan, hogy nagyon sok, főleg középiskolás korú fiatal hétvégenként kábítószerrel visszaél, rendszeresen használ kábítószert. Sajnálatos, hogy a vagyon elleni bűncselekmények is nőttek, nagyon bántja a lakosságot, amikor akár lezárt kerékpár is eltűnik. Nagyon kevés kétkerekű kerül elő, Ft-os kerékpárok nagyon nagy kárt tudnak okozni egy családnak. A közterületen történő bűncselekmények száma is nőtt, és ezért közepesen fertőzött területté váltunk, illetve a betöréses lopások nyomozati eredményessége sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Az alpolgármester tudja, hogy vannak olyan nehézségek, ami miatt a rendőrség nem tud előrelépni, de határozott fellépést és hozzáállást szorgalmaz az állomány részéről. Mint mondta, a lakosság nevében is szólva úgy érzi, jelenleg nem jól működik a rendőrség, és azért, hogy jobbá váljon, bízva abban, hogy ez egy olyan folyamatot indít el, ami után a jövő évben pozitív eredményekről számolhatnak be, ez alkalommal nem támogatja e tájékoztató elfogadását. Dr. Fazekas Margit szerint figyelembe kell venni azt is, hogy a sértetti magatartás, a sértetti közreadás mennyire indukálta az adott bűncselekményeket. Az, hogy ellopnak egy biciklit - le volt az zárva? Nyitva volt a kapu, amikor bementek? Teszünk-e azért valamit, hogy valaki 120-szal megy, és bejelentjük-e a rendőrségre? Hány ilyen lakossági bejelentés történt, hogy valaki így viselkedik, s intézkedjenek? Elnök aszszony ügyvédi szakmáján keresztül is tudja értékelni a helyzetet. El tudja mondani, hogy amikor a rendőrség a nyomozást lefolytatja, azt magas színvonalon, szakmailag nagyon szépen és becsületesen elvégzi. Ezt az is igazolja, hogy amikor a rendőrség vádemelési javaslattal él, magas szinten megáll a vád. Jauernik István teljesen egyetért azokkal, akik elégedetlenségüket fejezik ki, de megállapította, hogy a képviselő-testületnek a tájékoztató elfogadásáról kell dönteni, nem pedig Kunszentmárton közbiztonságának helyzetéről. A kapitány úr által nyújtott tájékoztató sok negatív dologra is kitér, megpróbálja megmagyarázni a dolgokat, korrekt összegzés, így azzal együtt, hogy ő is érzi a kunszentmártoni lakosságnak a rendőrséggel szembeni elégedetlenségét, s maga sem elégedett a város közbiztonsági helyzetével, a tájékoztatót el lehet fogadni. Kiemelte, hogy a kapitány úr kérte a szóbeli kiegészítésében, hogy igyekezzenek közösen segíteni a rendőrség munkáját, ebben valóban van teendője a testületnek is. Próbálkozni kellene lakossági fórumon, egyegy konkrét ügyben, amiről van a rendőrségnek mondanivalója, s a képviselőknek ott kell lenniük, példát mutatva. Az ülésen részt vett Farkas József r. ezredes megyei rendőrfőkapitány is, aki hozzászólásában megerősítette, hogy a hiányzó rendőri létszámot sikerült pótolni, megtörtént annak állománytábla szerinti feltöltése. Ez megyei szinten és Kunszentmárton vonatkozásában is már előrelépés. Azonban most még nagyon fiatal az állomány, sok a fiatal próbaidős rendőr, most jöttek ki az iskolapadból, intézkedési joggal csak részben rendelkeznek. Idő kell hozzá, amíg rendőri szakmai szempontból megérik a munka. Hogy ez mielőbb így legyen, ehhez kéri mindenkinek az együttműködését, partnerségét. Nagyon sok jogos kritika fogalmazódott meg a bűncselekmények kapcsán - mondta. Tavaly a kapitányság területén összességében csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, de a városban, ahol kapitányság van mint székhely, emelkedett. Ezen természetesen el kell gondolkodni, miként azon is, hogy a vagyon elleni bűncselekmények száma is jelentősen nőtt. Ami pozitívum, hogy a kapitányság nyomozási eredményessége nőtt. Szakmailag már látható, hogy van elmozdulás, változás. Tömegével tudtak őrizetbe venni bűnügyet és szabálysértést elkövető embereket, és a bűnt követte egyből bizonyos mértékű retorzió, nem úgy mint korábban. A megyei főkapitány kifejezésre juttatta, hogy a rendőrség jogalkalmazó, nem pedig jogalkotó, a szervezetnek szigorúan ehhez kell tartania magát. Azt kérte, hogy a képviselő-testület döntéshozatalakor azt tegye mérlegre, hogy a kapitány, az itteni állomány próbált-e a dolgokon változtatni. A problémákat akkor lehet kezelni és megoldani, ha arról őszintén beszélnek. Jó ötletnek tartja, hogy tartsanak közbiztonsági fórumot, ahol jelen vannak a képviselők, egyházi képviselők, patikus, orvos, gyógyszerész, boltos, olyanok, akik több emberrel találkoznak, akik a társadalom véleményét képesek átadni, hogy min változtassanak, mi az, amit tovább kell vinnie. Megyei főkapitányként úgy ítéli meg, hogy a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságnál az elmúlt évben alapvetően jól kezelték a helyzetet a rendelkezésre álló erőforrásokkal, május közepén parancsnoki értekezleten a szakmai munkájukat jó szintűre értékelte. Ez nem azonos a település közrendjével, közbiztonságával. Az önkormányzati törvényben benne van, hogy ennek megteremtése az önkormányzat felelőssége is. Ha ilyen partnerük van, mint a polgárőrök, akik tudnak és akarnak is tenni a településen, akkor itt nagy gond nem lehet. Ehhez az egészséges csatához hívja a médián keresztül a helyi lakosokat, mert a tisztességes ember szereti a rendet, a zsivány nem. Kunszentmártoni Hír-Lap 12. szám, július 18. Hisz abban, hogy ebben a városban sokkal több a tisztességes, aki jelzést fog adni, aki nem fél attól, hogy beszéljen. Nekik pedig úgy kell kezelni a bejelentéseket, hogyha azt kéri az állampolgár, akkor anonim legyen. Végezetül Farkas József javasolta a beszámolót elfogadásra. Dr. Czuczi Mihály polgármester összegezve kifejtette, hogy mind a főkapitány, mind a kapitányságvezető szóbeli kiegészítésében érzékelte, hogy ugyanolyan gondokkal küszködik ma a rendőrség, mint az önkormányzatok, vagy mondhatná az oktatást, az egészségügyet vagy az egész társadalmat. Valóban nem lesz minden sarkon rendőr, valóban nem tudnak minden problémát megoldani, de hogyha együtt az önkormányzat képviselőivel, az intézmények vezetőivel a felvetődött gondokat, bajokat orvosolni próbálják, összefogással javítható a helyzet. Sárközi György még a téma megkezdése előtt zárt ülést javasolt, mely felvetésről a vita e pontján szavaztak a képviselők. A hosszúra nyúlt zárt ülést követően folytatódott a nyilvános tanácskozás, melyen a szavazásra került a sor a rendőrségi tájékoztatóról. A képviselő-testület 6 igen, 1 nem (Wenner-Várkonyi Attila) és 1 tartózkodó (Dezső Dóra) szavazattal a Kunszentmárton Városi Rendőrkapitányság évi munkájáról szóló tájékoztatót elfogadta. A határozatban a képviselő-testület megköszöni a kapitányság munkatársai által végzett színvonalas munkát. A Városi Polgárőrség beszámolóját Holló István elnök egészítette ki, mondván, igyekeztek minden feladatnak megfelelni. Hozzátette, még többet szeretnének tenni, de ez csak taglétszám növelésével érhető el, így tudna több polgárőr tartózkodni a közterületen. Kérte a testületet, továbbra is adjon nekik feladatot és értékeljék a munkájukat, s a beszámoló elfogadása mellett közösen találjanak megoldást a taglétszám növelésére. Imrei István úgy látja, hogy Kunszentmárton a Polgárőrség nélkül már nem is nagyon tudna létezni a rendezvényekkel kapcsolatban, mindenhol jól teljesítenek. Példaként a tavalyi aratóversenyt említette, melyre városunkba legalább ember ellátogatott, s a polgárőrök kitűnő munkát végeztek. A képviselő köszönetet mondott mindig készséges segítségükért. Dr. Czuczi Mihály a város nevében megköszönte azt a munkát, amit polgárőreink végeznek karöltve a rendőrséggel. Idén is lesznek rendezvények, ahol számít a város a Polgárőrségre. A polgármester megemlítette, hogy mostoha körülmények vannak a volt járási hivatal épületében, ráférne a korszerűsítés, a benzinköltségekhez is többel kellene hozzájárulni, de a mai helyzetben a támogatás nem növelhető. A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a Városi Polgárőrség évi munkájáról szóló tájékoztatót, és megköszönte a polgárőrök által végzett színvonalas munkát. A helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés kapcsán dr. Hoffmann Zsolt jegyző a bevezetőben elmondta, hogy Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevételt tett a jogszabállyal kapcsolatosan. A rendeletben az ideiglenes iparűzési tevékenység vonatkozásában két díj volt meghatározva. A piaci, vásározói tevékenységnél 500 Ft/nap, más egyébnél 2500 Ft/nap január 1-től már a piaci vásározói tevékenységnél az ideiglenes jellegű tevékenységre nem kerül lefedésre ez a díj, mert aki telephellyel rendelkezik, annak nem kell ezt az összeget megfizetnie. A javaslat, hogy módosítsák a rendeletet, természetesen elfogadva a kormányhivatal észrevételét, egységes díjat meghatározva, melynek mértéke 2500 Ft/nap legyen. Dr. Czuczi Mihály polgármester e napirendi pontnál megemlítette, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok vállalkozó felkereste vagy megállította a helyi adóval kapcsolatban. Azt hitték, hogy ha neki szólnak, akkor a probléma megoldódik, ám ez nem így van. Nem a polgármester feladata az adóügyintézés, hanem a mindenkori jegyzőé - fejtette ki dr. Czuczi Mihály, majd hozzátette: nagyon sokan méltatlannak tartják, hogy az a döntés született, hogy július 15-ig megjelentetik azoknak a névsorát, akik Fttal tartoznak valamilyen adónem formájában. Családi kisvállalkozások voltak, akik azt mondták, hogy valóban nekik is van hátralékuk, de ha bezárnák vagy megszüntetnék az üzletüket, akkor az önkormányzatnak kellene több segélyt kiosztani. Azzal egyetértenek, hogy jogos, hogy meg kell fizetni, méltányosnak tartották volna, ha előtte egyeztetés lett volna. Erről tájékoztatta a jegyző urat és a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságot is - mondta a polgármester, s a kis- és családi vállalkozások támogatása mellett tette le a voksát. Dr. Hoffmann Zsolt jegyző ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy az adók végrehajtása valóban jegyzői hatáskör, a helyi adópolitika kialakítása viszont a képviselő-testület feladata. Az adócsoport és a jegyző feladata, hogy ezeket a meghozott döntéseket maradéktalanul betartsák és betartassák. Korábban testületi ülésen elhangzott egy olyan határozatba foglalt döntés, hogy meg kell jelentetni hasonlóképpen, mint tavaly, immár az Ft-ot meghaladó adótartozással rendelkező adóalanyoknak a névsorát. Ezt a listát ők kigyűjtötték, s az előzetes állásfoglalás szerint kiküldték minden érintettnek az értesítést az adótartozás mértékéről. Az Ft-ot meghaladóknak külön felhívták a figyelmüket a képviselő-testületi határozatra, és kérték őket, hogy július 15-ig fizessék meg az elmaradt hátralékukat. Amennyiben ennek valamilyen oknál fogva nem tudnak eleget tenni, keressék meg az adóhatóságot. Jegyző úr emlékeztetett arra, hogy minden esetben, amikor ezt napirenden szerepelt, elmondták képviselő-testületi ülésen, hogy arra lehetőség van még a teljesítési határidő lejárta előtt is, hogy ha a jogszabályi lehetőségek megengedik, akkor megállapodjanak a fizetési könnyítésről az adózókkal. Most is, ebben a helyzetben is felajánlják a segítségüket, keressék őket, keressék az adóhatóságot, partneri viszonyban, a jogszabályi feltételek keretén belül lehet élni a fizetési könnyítés lehetőségével. Vass Zoltán

5 12. szám, július 18. K Ö Z L E M É N Y A BÁCSVÍZ Zrt június 29-én újabb rendkívüli Közgyűlést tartott, mert a májusi közgyűlés óta újabb önkormányzatok képviselőtestületei határoztak úgy, hogy a Társaságot választják településük új víziközműszolgáltatójának. A Közgyűlés befogadó döntése alapján négy új önkormányzat csatlakozott részvényvásárlás révén a BÁCSVÍZ Zrt. tulajdonosi köréhez. Két újabb Jász-Nagykun-Szolnok megyebeli település, Csépa és Cibakháza víziközműveinek üzemeltetése a Kunszentmártoni Üzemmérnökség feladata lesz, Nagykőrös és Kocsér víziközműszolgáltatói teendőinek ellátására pedig új üzemmérnökséget hoz létre január 1-től a BÁCSVÍZ Zrt. Kecskeméti központja, három Bács-Kiskun és egy Jász-Nagykun- Szolnok megyei üzemmérnöksége mellett immár Pest megyében is rendelkezni fog kirendeltséggel a szolgáltató, így ügyfelei bármely településről elérhető közelségben intézhetik ügyeiket a fogyasztói irodákban. Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös Város polgármestere felszólalásában elmondta, hogy a jelenlegi csatlakozás minden érdekelt fél számára kölcsönös előnyökkel jár. Kunszentmártoni Hír-Lap 5 Városuk képviselői döntésük előtt körültekintően áttekintették a lehetőségeket, és meggyőződtek arról, hogy a lakosság számára a legszínvonalasabb és hosszú távon is a legbiztonságosabb ellátást nyújtó víziközmű-szolgáltatót sikerült kiválasztaniuk. A BÁCSVÍZ Zrt. Nagykőrösön jó állapotú, frissen létesített, illetve nemrégiben felújított közműhálózatot vehet át, ami gazdaságosan üzemeltethető, a növekvő ellátási területen az állandó költségek egyre kedvezőbb megoszlása pedig a jelenlegi részvényeseknek is javára szolgál. A májusi és júniusi közgyűlési döntések alapján a BÁCSVÍZ Zrt. jelenlegi szolgáltatási területe 2013-ra tíz településsel bővül, az ellátott lakosok száma 250 ezer főről 310 ezerre emelkedik. A majd 25 %-os területnövekedés mellett a Társaság munkavállalói létszáma csak 13%-kal lesz több a mostaninál az eddigi üzemeltetőktől átvett munkaerő révén, ez pedig a hatékony, racionális működésnek köszönhető. Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató MÁR CSAK 1 KANDELÁBER KERESI LEENDŐ GAZDÁJÁT Tisztelt Kunszentmártoniak! Tisztelt Elszármazottak! A lap korábbi számaiban közzétett felhívásom nyomán gazdára talált kandeláberek mellett még 1 kandeláber felállíttatására van lehetőség, melyekkel elhunyt szerettük emlékét megörökíthetik a főtéri parkunkban. A megrendeléssel kapcsolatos tudnivalókról készségesen állok rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeimen: veresi.sport@optanet.hu, vagy TEL.: 56/ ; mobil: 06-30/ Tisztelettel: V e r e s I s t v á n tanácsnok 5440 Kunszentmárton Madách u. 2/a. Köztisztviselők napja A városházán a köztisztviselők napja alkalomból rendezett ünnepségen dr. Czuczi Mihály polgármester és dr. Hoffmann Zsolt jegyző köszönetet mondott a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak hivatásteljesítésükért. Az esemény keretében elbúcsúztatták a nyugállományba vonuló köztisztviselőket, képünkön balról Bíró Attiláné Sárika műszaki osztályvezetőt, Ardai Józsefné Marikát, az ügyfélszolgálat és Tóth Istvánné Évát a szervezési osztály munkatársát. A hivatal dolgozói mindannyian szeretettel, életükben további jó egészséget és sok boldogságot kívánva köszöntötték a pályától negyven év munkaviszonnyal búcsúzó kollégákat. -vz- Fotó: Vass Zoltán P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kunszentmárton Város Önkormányzata az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 8/2012. (II.29.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi ingatlan értékesítésére: 5440 Kunszentmárton, Bercsényi utca 25. szám alatti (2732 hrsz-ú), 1690 m 2 térmértékű, általános iskola megnevezésű ingatlanra. Az induló eladási ár: bruttó ,- Ft Az ajánlatok benyújtásának határideje: szeptember óra Az ajánlatok benyújtásának helye: Kunszentmárton Város Önkormányzata 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1. I. emelet,titkárság A beérkezett ajánlatok bontása: szeptember óra A beérkezett ajánlatok elbírálásának határideje: szeptember óra Az ajánlatkérő hiánypótlásra egy alkalommal, teljes körben ad lehetőséget, azonban a hiánypótlás a megajánlott vételárat nem érintheti. A pályázók részére betekintést biztosítunk az ingatlanról készült ingatlanforgami értékbecslő véleménybe. A betekintésre előzetesen, telefonon, (56/ ) egyeztetett időpont alapján szeptember 6. 16:00-ig biztosítunk lehetőséget. Az önkormányzat az ajánlatokat a következő bírálati szempont szerint bírálja el: az összességében legelőnyösebb ajánlati szempont A pályázatok értékelése oly módon történik, hogy a legelőnyösebb pályázat kap 100 pontot az adott részszempont tekintetében, a következő pályázatokat pedig ehhez arányosítja az ajánlatkérő oly módon, hogy a legjobb ajánlathoz viszonyítva ahány %-kal kedvezőtlenebb a vizsgált pályázat, arányosan annyi %-kal kap kevesebb pontot. Részszempont Súly(szorzó)szám 1. az ingatlan illetőség vételára teljes vételár kifizetésének legkorábbi határideje 5 A részszempontok tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: pont. Az ajánlatokat zárt borítékban, egy példányban kell benyújtani. A borítékra kérjük írják rá: Határidő előtt tilos felbontani! Pályázat: Kunszentmárton, Bercsényi utca 25. Bővebb információ a Kunszentmárton Város Polgármesteri Hivatalának Pályázatkezelő Irodájától kérhető az 56/ os telefonszámon. Tájékoztatjuk az ajánlattevőket, hogy az ingatlanban lakó bérlőt jogszabályon alapuló elővásárlási jog illeti meg. A bérlő a pályázat részére történő kézbesítését követő 15 napon belül élhet e jogával. Amennyiben a bérlő nem él elővásárlási jogával, és eredményes a kiírt pályázat, úgy a magyar államot, a nyertes ajánlat alapján megkötendő szerződés szerinti feltételekkel az ingatlan tekintetében szintén elővásárlási jog illeti meg. Az ajánlatkérő fenntartja a jogát az eljárás eredménytelenné nyilvánítására. Kunszentmárton Város Önkormányzata

6 6 Június 27-én a városháza dísztermében az önkormányzat hagyományainak megfelelően Semmelweis napi ünnepséget rendezett, melyen köszöntötte a város egészségügyi dolgozóit és a szociális ellátás területén hivatásukat teljesítőket. Zeneiskolánk kiváló művész tanárai - Tassonyi Zsolt zongorán, Bahil Attila szaxofonon és klarinéton - vérpezsdítő dallamokkal örvendeztette meg az ünnepelteket, Szakács Laura, 5. osztályt végzett általános iskolásunk szép szavalatával tette emelkedettebbé a megemlékezést. Dr. Czuczi Mihály polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót dr. Dósa Hajnal gyermekorvosnak, az egészségügyi és szociális bizottság tagjának, a rendezvény ünnepi szónokának. - Nem múlik el számunkra úgy év, hogy Semmelweis Ignác nevével fémjelezve ne emlékeznénk meg e nevezetes, fontos napról - kezdte doktornő beszédét. - Köszöntjük egymást, az egészségügyben és a szociális gondozás területén dolgozókat; köszöntenek évről évre az önkormányzat részéről is, és ez mindnyájunknak jóleső érzés - fogalmazott dr. Dósa Hajnal. - Tisztelet és köszönet illeti mindazokat, akik lelkiismeretes és áldozatos munkát végeznek: időseket és betegeket ápolnak, gondoznak; lelkiismeretesen végzik munkájukat az éjszakai ügyeletben, orvosi és fogorvosi rendelőkben, gyógyszertárakban, védőnői szolgálatokon, bölcsődében, szociális otthonokban. Magas felkészültséggel, odaadással, fáradságot nem ismerve, sokszor saját korlátaikat is meghaladva továbbképzik magukat, szabadidejük rovására. Igen, ez is a mai magyar - Kedves kollégáim! Innen is biztatlak titeket: legyünk optimisták, reménykedjünk, hogy a nagy egészségügyi átalakítás előbb vagy utóbb meghozza gyümölcsöző eredményét. Reménykedjünk abban, hogy az egészségpolitikusaink egyszer végre rájönnek arra, hogy csak akkor fog igazán jól működni a magyar egészségügy, ha dolgozóikat úgy erkölcsileg, mint anyagilag megbecsülik. Mi a kis sikereknek is tudunk örülni. Örülünk egy szép, tisztára festett rendelőnek, örülünk egy hálásan mosolygó betegnek, örülünk egymás sikereinek, egy szép beruházásnak, egy szép, civilizált, új járóbeteg intézetnek. Tudunk örülni egymásnak, habár ezt már lassan kezdtük elfelejteni a nagy rohanásban. Fotók: Vass Zoltán egészségügy - állapította meg az egészségügyi bizottság tagja. Kunszentmártoni Hír-Lap 12. szám, július 18. SEMMELWEIS ÜNNEPSÉG Szakács Laura Tassonyi Zsolt és Bahil Attila Dr. Czuczi Mihály polgármester A Semmelweis nap ünnepeltjeinek egy csoportja Talán még nem késő kiáltani: Állj és figyelj! Figyelj magadra, környezetedre, kollégáidra. Utópisztikus? Romantikus? Idealista? Reménykedő! Reménykedő, ez már jobban hangzik - nyomatékosította a doktornő, majd végül kifejezte: - nekünk az a feladatunk, hogy egymás munkáját segítve, mindig a beteg, a ránk bízott gondozottak érdekét előtérbe helyezve végezzük lelkiismerettel munkánkat. Kívánok ehhez mindnyájunknak jó egészséget, kitartást és nagy-nagy elszántságot. Isten áldjon mindnyájunkat! - zárta beszédét dr. Dósa Hajnal. Ezt követően a Kunszentmárton Város Egészségügyi és Szociális Díj átadására került sor, melyet a képviselő-testület döntése értelmében Sipos Józsefné kapott meg, a Városi Bölcsőde intézményvezetőjeként végzett több évtizedes kiemelkedő, Dr. Dósa Hajnal példamutatóan lelkiismeretes munkájáért. A díjat dr. Czuczi Mihály polgármester adta át Rózsikának, akit testvére, Piroska kísért el a díjátadásra. Vass Zoltán SIPOS JÓZSEFNÉ csecsemő és gyermekgondozó oklevelének megszerzése óta bölcsődei gondozóként dolgozik, 1973-ban került a kunszentmártoni bölcsődéhez, azóta folyamatosan itt végzi munkáját, megszerezve közben az egészségügyi - bölcsődei - szakgondozó szakképesítést is. Közel 30 éve bölcsődevezetőként gyakorolja az általa nagyon szeretett hivatását. A gyermekekkel való foglalkozás élete értelme, valóban hivatásának tekinti. "Hiszen érte van, neki szól, őt szolgálja, őt, a kicsiny, sérülékeny, védtelen gyermeket, akit szeretni, fejlődésében támogatni mindannyiunk közös felelőssége" - ahogyan dr. Koncz József, a Magyar Bölcsődék Egyesülete örökös tiszteletbeli elnöke fogalmaz. Rózsika a kiemelkedő szakmai munka mellett az intézmény egészéről való gondoskodás, felelősségvállalás szerteágazó feladatát mindig pontosan, precízen, lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel, nagy emberi tisztességgel végezte, végzi. Munkához való becsületes hozzáállása, szakmai tudása és szervező készsége tevékenységének színvonalas ellátására tette alkalmassá. Kollégáival, a szülőkkel és az intézményt fenntartó önkormányzattal Sipos Józsefné kapcsolata példaértékű. A magával szemben támasztott követelmény maximális, sokszor erőn és munkaidőn túl is dolgozik. Emberközelben él, megértő, mindig segítőkész, az intézményt, a gyermekeket és munkatársait érintő dolgokban soha nem megalkuvó. Következetes, megköveteli a feladatok végrehajtását, ám azokban vezetőként élenjárva vesz részt. Rendelkezik azzal a képességgel, hogy az egész bölcsődei kollektívát, a szülőket, a közélet szereplőit, civil szervezeteket egy-egy jó ötlet vagy munkakörtől független feladat elvégzésére maga mellé állítsa. Jó irányító és kezdeményező képességével a bölcsődét folyamatosan fejlesztette, külső és belső rendjének, esztétikai megjelenésének és magasabb szakmai szintű kialakításának terén munkatársaival együtt rengeteg önzetlen, áldozatos, pluszmunkát végzett, és a célok érdekében társadalmi, civil összefogást is rendre megvalósított. Kedvessége, segítésre kész, nyílt, őszinte személyisége révén mindig talál együttműködő partnereket. Szakmailag folyamatosan képezte magát, szívesen vállalt közéleti feladatokat, részesült Miniszteri Dicséret elismerésben is. Önkormányzatunk már 2002-ben a Város Egészségügyi és Szociális Díjával tüntette ki az egész bölcsődei kollektívát. Most SI- POS JÓZSEFNÉ a VÁROSI BÖLCSŐDE intézményvezetőjeként végzett több évtizedes kiemelkedő, példamutatóan lelkiismeretes munkájáért önállóan, személyében méltán kapta meg a Kunszentmárton Város Egészségügyi és Szociális Díja kitüntetést.

7 12. szám, július 18. Kunszentmártoni Hír-Lap 7 MEMENTÓ DR. PATYI FERENC FŐÁLLATORVOSNAK ÜNNEPÉLYES EMLÉKTÁBLA AVATÁS Fotók: Vass Gabriella Június 30-án délután négy órakor meghitt ünnepségre került sor a Köztársaság tér 8., a volt Körös Szálló, volt Járási Hivatal épületénél. A Patyi család és városunk önkormányzata emléktáblát állított Dr. Patyi Ferenc ( ) főállatorvos tiszteletére, aki 1952-től 1962-ig végezte áldozatos munkáját Kunszentmárton és a járás területén. Főorvos úr városunk köztiszteletben álló polgára volt, becsületes egyéniségével, lelkiismeretes munkásságával méltán érdemelte ki mindenki szeretetét. Hivatásával járó fertőző betegség okozta tragikus halálát. Emlékét e márványtáblával is kegyelettel megőrzi a város lakossága. Az ünnepségen a Patyi család, a hozzátartozók mellett megjelentek a rokonság tagjai, barátok, volt osztálytársak, sporttársak, főorvos úr tisztelői elszármazottként mind a fővárosból, mind helyből, Kunszentmártonból. Egykori kollégái közül dr. Nagy Lajos, még ma is praktizáló csépai állatorvos személyesen vett részt a megemlékezésen, a közelmúltban elhunyt dr. Karpf Sándort fia képviselte. A város jelenlegi vezetésén kívül Kasza József nyugalmazott polgármester, valamint a KuTE több vezetője is tiszteletét tette az eseményen. A rendezvényt Vass Zoltán, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs referense vezette le. Színvonalasan közreműködött a XIX. Tiszazugi Zenei Fesztiválon résztvevő hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művészeti Díjjal kitüntetett Fandante Kamarakórus Melegh Tamás vezényletével. Amint az az emléktábla leleplezése előtt elhangzott, az egykor Kunszentmártonban praktizáló dr. Patyi Ferenc állatorvos tíz éven át volt a Búzakalász MGTSZ főállatorvosa 1962-ben bekövetkezett korai haláláig, amely - a sors iróniája - szeretve gyakorolt hivatása következtében, birkák kezelése közben szerzett kullancs-csípés okozta fertőző agyvelőgyulladás miatt következett be, 39 éves korában. Doktor úr remek állatorvos volt, mindig kellő szeretettel, lelkiismerettel és alázattal végezte munkáját; a legegyszerűbb embereket is egyenlő partnerként kezelte, mert szerette és tisztelte őket, s sikerélményt jelentett számára, ha segítségükre lehetett. Munkáján és tudásán keresztül sokat tett a városért, s családjával együtt köztiszteletnek örvendett településünkön s az egész Tiszazugban. Gyermekei, Ferenc és Márta 1972-ben kerültek fel Budapestre Kunszentmártonból, édesanyjuk 1985-ig élt itt, akkor ő is a fővárosba költözött, s ott élt 1995-ben bekövetkezett haláláig. A gyermekek közül Ferenc ahogy tavaly megfogalmazta, amikor is felvette az önkormányzattal hivatalosan a kapcsolatot, kötődését soha nem szakította meg szülővárosával, itteni gyermekkori barátaival, ismerőseivel. Máig szívet dobogtató érzés visszatérni gyermekkora színhelyére, emlékezni az óvodai, iskolai évekre, az átélt fiatalkori eseménydús történésekre, élményekre. Rendkívüli érzés számára még most is hallani az itt élő emberektől, hogy milyen szeretettel és tisztelettel emlékeznek édesapjára és a családra. 40 éve került el Kunszentmártonból, s az idő múlásával egyidejűleg erősödik benne a kötődés és a honvágy. Cége, a Patyi és Társa Team Company Könyvelő, Adótanácsadó Kft óta működik Budapesten, s a vállalkozói szférán belül széles kapcsolatokkal rendelkezik. Szeretne segíteni szülővárosán, propagálni településünket a gazdasági lehetőségek és befektetések érdekében, ami növelhetné településünk gazdasági növekedését és felemelkedését. Patyi Ferenc kötődése a sporthoz kiváltképp jelentős, lévén annak idején ő is a KuTE-ban futballozott. Együtt játszott Tóth Mártonnal a csapat tavalyi edzőjével, jelenleg az egyesület utánpótlásnevelésének egyik irányítójával, annak idején az ifiben Czuczi Mihály volt az edzőjük. Jelentős támogatást nyújtott az egyesületnek: egy garnitúra komplett, minőségi felszerelést adományozott a KuTE labdarúgó csapatának, majd a társasági adóból adódóan is bőkezűen szponzorálta a klubot. A XIX. Tiszazugi Zenei Fesztivált is támogatták feleségével, cégük révén. Köszönet Patyi Ferencéknek mindezért. S most e szándék, hogy az édesapa, dr. Patyi Ferenc főállatorvosnak, halála 50. évfordulóján, méltó emléket állítsanak városunkban, valóra vált! Dr. Czuczi Mihály polgármester avató beszéde egyben személyes visszaemlékezés volt arra a bánkúti ifjúsági táborozásra is, amelyen együtt vett részt a Patyi gyermekekkel, melyen egyébként Kasza József volt a csapatvezető, s ahová megérkeztek látogatóba a Patyi szülők. Főorvos úr ott lett rosszul, s bár kórházba szállították, hamarosan bekövetkezett a tragédia. Polgármester úr ezen túl köszönetet mondott a családnak a nemes gesztusért, s örömét fejezte ki, hogy kunszentmártoni épület falára egy olyan emléktábla került, mely tiszteletet fejez ki és példát mutat. Ezután polgármester és Patyi Ferenc közösen leemelték a fehér leplet az emléktábláról, amelyet az együttesen elvégzett imádság után Kövesdy Zsolt atya, városunk plébánosa megszentelt. Az önkormányzat részéről dr. Czuczi Mihály polgármester és Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester, a család nevében pedig Patyi Ferenc és felesége, Erzsike helyezték el a tisztelet és emlékezés koszorúit. Zárásul Patyi Ferenc szólt az egybegyűltekhez (képünkön), s mondott köszönetet a képviselő-testületnek, a polgármesteri hivatalnak a segítségért, e nemes szándék, édesapjuknak méltó emlék állítása megvalósulásáért, s minden megjelentnek a kegyeletteljes és ünnepélyes részvételért. -vz- A Kunszentmártoni Gyűjtőklub életéből Kirándulás a Hadtörténeti Múzeumba A Gyűjtőklub június 2-án szombaton Budapestre, a Hadtörténeti Múzeum állandó és időszaki kiállításainak megtekintésére szervezett egy közös kirándulást. Az oda- és visszaút jó hangulatú beszélgetéssel telt el. Sajnálatos, hogy a közvetlen, átszállás nélküli járatokat megszüntették. Ez azonban nem tudta letörni a kis csapat lelkesedését. A várba felérve a Múzeum nyitása előtt a vár hangulatos utcáit, épületeit vettük szemügyre, majd a Mátyás templomot kívülről és belülről. Egyes részei felújítás miatt el volt zárva a látogatók előtt, de így is csodálatos élményt nyújtott. A Hadtörténeti Múzeum valamennyi állandó és időszaki kiállítását megtekintettük. A több órás szemlélődés után kis csapatunk a Múzeum udvarán gyülekezett, az ott elhelyezett tárgyakat (régi ágyúk, a vasfüggöny egy részlete, stb.) megtekintve teli élményekkel indultunk a Nyugati pályaudvarra, hogy vonatra szállva hazautazzunk. Fáradtan, de a látottak nyújtotta élményekkel felvértezve érkeztünk Kunszentmártonba, hogy folytassuk mindennapi tevékenységünket, közte természetesen ki-ki a maga területén a gyűjtőmunkát. Kovács Antal Balról: Kovács Antal, Szabó Tamás, dr. Farkas Elek, Komlós Zoltán, Cseuz Zoltán, Szabados István és Virág János

8 8 Kivételes ajándéka volt a sorsnak, hogy június 30-án ott lehettem a Nagytemplomban a XIX. Tiszazugi Zenei Fesztivál előadásán, mert többféle értelemben is csodák részese lehettem. Először is, már az csoda volt, hogy megtartották a rendezvényt. Köztudott, hogy az elmúlt években a magyar kultúra különösen vidéken egyre nehezebb helyzetbe került. Nincs pénz, elapadt a korábbi állami támogatás, kevés a jegyvásárló, s ha nincsenek szponzorok, áldozatos (ingyen)munkát végző közreműködők, szervezők, akkor előbb-utóbb befulladnak az egykori sikeres kezdeményezések is. Bajban van a Sziget, kevés támogatás jut Kapolcsra, Diósgyőrből Egerbe menekült a Kaláka-fesztivál, szegényednek a falunapok, az önkormányzatok, a kulturális létesítmények sorra mondják le a fellépéseket. Nincs pénz a művészek produkcióira, estjeire, nem futja a családi büdzsékből a belépőjegyre. Kunszentmártoni Hír-Lap 12. szám, július 18. CSODÁK A TISZAZUGI ZENEI FESZTIVÁLON Másodszor igazi csoda volt, hogy ebben a hőségben sikerült Kovács László Liszt-díjas karnagynak, érdemes művésznek három nap alatt egységbe kovácsolnia a sokfelől érkező együtteseket és énekeseket: az ELTE Bartók Béla Énekkarát és Egyetemi Koncertzenekarát, a nemzetközi hírű szólistákat (Skoff Zsuzsanna szoprán, Bódi Mariann alt, Cser Krisztián basszus, Xavier Rivadeneira tenor, Elekes Zsuzsa orgona), s nem utolsósorban a rendkívül felkészült kunszentmártoni, csongrádi, hódmezővásárhelyi, mezőtúri, rákoshegyi, szarvasi, szentesi kórusokat. Harmadszor, mindennek következményeként merjük ezt kimondani a templomban összegyűlt szép számú közönség monumentális, világszínvonalú produkciónak (program: A. Vivaldi: Gloria, J. Haydn: Nelson mise) lehetett szem- és fültanúja. Ez a társulat állhatott volna akár a Mátyás templomban vagy a Bazilikában is, mert a siker ott is megérdemelt lett volna. S nemcsak zenei-művészeti szempontból volt páratlan ez az élmény, hanem azért is, mert egykori kunszenti lakosként azt érezhettem, hogy ez a városka ( az én városom, ahová ma is hazajárok) minden nehézség ellenére továbbra is fantasztikus erőfeszítéseket tesz azért, hogy benne legyen az ország kulturális vérkeringésében, s itt a mai kiválóságok mellett külön említsük meg az egykori kezdeményező Baross Gábornak, valamint a Kunszentmárton Kultúrájáért Alapítvány létrehozójának, és a program szervezőjének, dr. Tóth Máriának nevét, akinek elévülhetetlen érdemei vannak, hogy ezek a csodák megtörténhettek velünk. A beszélgetések, s az esti vacsora alkalmával el is hangzott, hogy minden résztvevőnek kivételes öröm volt a részvétel, s jövőre huszadik alkalommal! is megtartják a fesztivált. Olvasva a helyi szponzorok, s az elszármazottak hosszú listáját, beszélgetve a bankett lelkes résztvevőivel, én ebben éppúgy hiszek, mint a szereplők, a vendégek. Amikor a következő héten elmeséltem Hobónak a történteket, a körülményeket, azonnal felajánlotta, hogy valamelyik önálló estjét (Pilinszky, József Attila) gázsi nélkül is bemutatja a Bartók-teremben. Bizonyára lennének mások is, akik hasonló áldozatot vállalnának egy kisváros erőfeszítéseit csodálva, csak meg kell majd keresni őket. Ez az erőfeszítés, áldozathozatal ugyanis nagy respektet ébreszt, hiszen ez a közösség valami olyasmit hozott létre és őrizett meg, amire a művészek mellett a kunszentmártoniak is nagyon büszkék lehetnek. Sebők János A kunszentmártoni énekesek Séra Erzsébet művész-tanárnő vezetésével készültek a nagy fellépésre, s vele együtt kitűnően erősítették a fesztiválkórust! Gratulálunk nekik, álljon itt a nevük, tisztelet mindannyiuknak: Andrási Rita, Balogh Barbara, Balláné Gyói Irén, Jernei andrásné Balogh Éva, Kézsmárki Ágnes, Kissné Kocsis Ágnes, Kovácsné Szabó Katalin, Laurinyecz Éva, Laurinyecz Katalin, Laurinyecz Pál, Laurinyecz Pálné, Nagyné Doba Katalin, Nagyné Séra Katalin, Romhányi Dezsőné, Tóthné Barna Mária.

9 12. szám, július 18. Megtisztelte jelenlétével a fesztivál ünnepi hangversenyét Szakály Ágnes Liszt-díjas cimbalomművész, dr. Baross Gábor özvegye; Dr. Csík Gabriella, az ELTE docense, Prof. Dr. Hudecz Ferenc az ELTE előző rektorának felesége, Danisné Ravasz Judit, az ELTE gazgasági főigazgató-helyettese és Szekeres Zsolt, az Amerikai Magyar Kolaíció elnöke. Dr. Tóth Mária díszpolgárunk, fesztiváligazgató külön köszöntötte a koncert előtt a város mindhárom polgármesterét is, akik időszaka alatt a Tiszazugi Zenei Fesztivál sorozata sikertörténetté vált: Réz László és Kasza József nyugalmazott, ill. dr. Czuczi Mihály jelenlegi városvezetőt. Kunszentmártoni Hír-Lap 9 Köszönet a művelődési ház dolgozóinak Dezső Dóra igazgató-helyettes, képviselő asszony vezetésével a próbák zavartalanságának megteremtéséért, a polgármesteri hivatal dolgozóinak Bocskai József vezető főtanácsos irányításával a technikai háttér maximális biztosításáért, Csík Jánosné igazgatónak, a középiskola dolgozóinak az elszállásolásban nyújtott segítségért, Kövesdy Zsolt atyának és a plébánia munkatársainak a római katolikus templom hangverseny helyszínéül rendelkezésre bocsátásért, Pál Attilának, a Gastro-Ház Kft.dolgozóinak, ill. Szabó Mihályné igazgatónak s az általános iskola munkatársainak a fesztivál nagyszámú résztvevője étkeztetéséért. Köszönetet mondunk támogatóinknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény: Dr. Balázs Júlia (ügyvéd - Budapest), Benke Tibor (vállalkozó), Betűmester Könyvesbolt, Bognár Tivadarné (Budapest), Csemege Sarok - Kóródi Imréné (Kunszentmárton), ELTE Alapítvány (Budapest), Éva Élelmiszerbolt (Kunszentmárton), Dr. Fazekas Margit önkormányzati képviselő, Gastro-Ház Kft. (Kunszentmárton), Gácsiné Bozsik Magdolna önkormányzati képviselő, Gradiens Kft. (Budapest), Hungaro Tejfeldolgozó Kft., Hutter Kft. (Budapest), Iglódi Ferenc (vállalkozó), Imrei István vállalkozó, önkormányzati képviselő, Jauernik István (önkormányzati képviselő), Jász Sütőház Kft., Kelemen, Kanyó Tiborné (Kunszentmárton), Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda (Budapest), Kotschy Bt.(Törökbálint), Köröshús Kft., Maresi KFT.(Budapest), MEGAPharma Kft.(Budapest), Mészárosné Garáz Annamária (vállalkozó), Nemzeti Kulturális Alap, OTP Bank Nyrt. - Csonka Zsuzsanna fiókvezető, Patyi és Társa Team Company Kft. (Budapest), Rocsa János (Cibakháza), Sárközi György cukrász, önkormányzati képviselő, Szakály Ágnes (cimbalomművész), Szaszkó Pékség, Szent Márton Plébánia, Talmácsi Cukrászat (Kunszentmárton), Thermál Camping (Cserkeszőlő), VIR-KO Kft. (Budapest), Veres István tanácsnok, Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester, valamint mindazoknak, akik jövedelemadójuk 1%-át alapítványunknak ajánlották! Fotók: Vass Zoltán Ismét itt jártak a teterow-i gyerekek Sokéves kapcsolat tovább erősödött az idén is a németországi teterow-i gyerekek látogatásával. Ismét egy hetet töltöttek városunkban a testvérváros vendégei. Hagyományos programokkal vártuk őket, természetesen egy kis újdonságot mindig csempészünk a látnivalók közé. Az első napon dr. Czuczi Mihály polgármester úr fogadta pogácsával, üdítővel, jó szóval a gyerekeket. Délután a rajziskolában Tóthné Gácsi Anna vezetésével rajzokat, lenyomatokat készítettek, és megnézték a Bartók Béla Teremben a kunszentmártoni gyerekek műveit. Kedden Cserkeszőlő vendégei voltak. Szerdán pusztaprogramon vettek részt Gyula mellett, majd békéscsabai fürdőzés következett. Csütörtökön a szentesi strandon úszkáltak, délután a sportcsarnokban Vincze Béla tanár úr vezetésével kézilabdáztak, kosaraztak. Este nagyszabású szabadtéri koncertet adtak (képünkön) közösen a Kunszentmártoni Fúvószenekarral. A közel kétórás műsort a közönség folyamatos dúdolása, tapsolása kísérte. Galéria: Az utolsó előtti napon a tiszakécskei strandfürdő látta vendégül a gyerekeket. A búcsúesten Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester úr köszönt el a vendégektől, és átadott egy kis ajándékot az itt tartózkodás emlékére. Szombaton a helyi rendőrkapitányság rendőrei kutyás bemutatót tartottak a gyerekeknek. Nagy élvezettel figyelték a kitűnően idomított kutya munkáját, lelkesen szurkoltak neki, hogy elfogja a rablót. Szombaton ebéd után felkerekedtek a közel 20 órás útra, és hazaindultak. A kunszentmártoni gyerekek július első hetében voltak vendégségben a Rostockhoz közeli kisvárosban. Nagyon nagy kincs az évek során felhalmozódott szeretet, egymásra figyelés, a barátság. Nagyon fontos volna ezt még sok-sok éven keresztül őrizni, táplálni, hiszen az első teterow-s gyerekek már felnőttként térnek vissza hozzánk. Szabó Mihályné igazgató Fotó: Vass Zoltán

10 10 Az érettségi és szakmai vizsgák lezárulásával befejeződött a tanév a Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskolában is. Június 29-én az ünnepélyes tanévzárót Szabó Zoltán igazgató-helyettes vezette. Wenner-Várkonyi Kristóf 11-es gimnáziumi tanuló szavalatát követően a városi pedagógiai díjjal kitüntetett Csík Jánosné igazgató értékelte a tanévet: "Ismét eltel egy év, bizonyítványt kapnak a diákok, és mi a tanév zárásakor arra vállalkozunk, hogy értékeljük, hogyan teljesítettük a feladatainkat. Ezt persze mindannyian másképp látjuk. Mások elsősorban a bizonyítványban szereplő jegyek, a vizsgaeredmények, a továbbtanulási mutatók alapján ítélik meg egy iskola munkáját, mi azonban tudjuk, hogy a jó iskola nem csak erről szól. A felejthetetlen iskolai programok, osztálykirándulások, az összekovácsolódó közösségek legalább olyan fontos összetevői az iskolai életnek, mint a tanulmányi munka. Hasonlóan fontos, hogy az iskola milyen értékrendet képvisel. Továbbra sem fogadjuk el a kötelességek elhanyagolását, a házirend megsértését, a nem megfelelő beszédmódot, az egymás iránti tiszteletlenséget, esetleg fizikai bántalmazást. Ha az elmúlt tanévre visszatekintünk, megállapíthatjuk, hogy az alapvető céljainkat teljesítettük. 56 érettségiző és 102 fiatal szakmunkás diák vehette át bizonyítványát az elmúlt napokban, kiemelkedően szép vizsgaátlagokkal. A bizottságok 45 feleletet értékeltek külön dicsérettel. A végzősöknek gratulálok az eddig elért eredményekhez, és valamennyiőtöket arra biztatlak, hogy a tanulást még semmiképp ne fejezzétek be. Mindenki találja meg a számára megfelelő következő képzést: felsőoktatást, érettségit, második szakmát, hiszen a munkaerőpiacon minden megszerzett képesítés növeli az elhelyezkedési esélyeket. Iskolánk is visszavárja a tanulni vágyókat akár a 2 éves, érettségit adó intenzív tagozatra, akár második szakma megszerzésére. Szép eredményt értek el azok a tanulók is, akik előrehozott érettségi vizsgát tettek. Mind a 27 vizsgázó sikeresen teljesítette a követelményeket, közülük heten két tantárgyból is vállalkoztak a megmérettetésre. A 34 feleletből a bizottság 11-et jelesre, 9-et dicséretesre értékelt. Mindannyiunk nevében köszönöm a szülők áldozatos munkáját, hiszen nem csak együtt izgultak a vizsgázó gyerekekkel, hanem a büfé biztosításával hozzájárultak a nyugodt vizsgakörülmények kialakításához! Fotók: Vass Zoltán Kunszentmártoni Hír-Lap 12. szám, július 18. TANÉVZÁRÁS KÖZÉPISKOLÁNKBAN Az alsóbb évfolyamos tanulók többségében sikeresen teljesítették a feladatokat. Sajnos 36 tanulónak javító vagy osztályozó vizsgát kell tennie, ők segítséget kérhetnek a szaktanároktól a felkészüléshez, és az eredményes vizsga után folytathatják tanulmányaikat. Köszönöm valamennyi kollégámnak a tanév során végzett munkáját, amellyel lehetővé tették diákjaink számára a tanév eredményes teljesítését. Köszönöm a vállalt többletmunkát, hiszen így valósulhattak meg hagyományos rendezvényeink, mint például a gólyabál, szalagavató, munkaközösségi hetek. Ebben a tanévben a tehetséggondozás területén ismét kimagasló eredményeket értünk el: A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen iskolánk tanulói közül az országos döntőn Molnár György gépi forgácsoló I., Zsemberi József kőműves IV., Harangozó Zsolt kőműves V., Hürkecz Bence gépi forgácsoló V., Major István kőműves VI. helyezést ért el. Felkészítő tanáraik Zsiros István, Dósa Ferenc, Laczkó János és Kurucz János szaktanár, valamint Somodi Ferenc és Szántó Károly szakoktatók. Az előzőekben említetteken túl tanulóink Kovács Adrienn tanárnő koordinálásával több éve vesznek részt a Hajdú-Bihar Megyei TIT levelezős tanulmányi versenyén. Ebben az évben 14 tanuló indult, közülük négyen 1., egy diák 2., kettő 3. helyezést ért el. Valamennyi diáknak, pedagógusnak, az iskola minden dolgozójának megköszönöm egész évben végzett fáradságos munkáját, és a szünidő napjaira jó pihenést, kellemes programokat kívánok. Néhány hét kikapcsolódás után mindenkit jó egészségben viszszavárunk!" Az önkormányzat nevében Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester köszönte meg az intézmény munkáját, elismerését fejezte ki a sok szép sikerért, azokat a diákokat pedig, akik gyengébb teljesítményt nyújtottak, nagyobb szorgalomra ösztönözte, hangsúlyozva: a mai világban különösen érvényes, hogy csak jó középiskolai eredményekkel van esély továbbtanulásra, a munkaerőpiacon elhelyezkedésre. A Kárpáti Zoltán, a Kocsis István és a Licsicsányi István Jutalomdíjak átadása után a tanév során kiemelkedő munkát végzett, dicséretes érettségi, szakmai vizsgát tett tanulók vették át az oklevelet és könyvjutalmat az igazgatónőtől. Róluk, ill. az egész rendezvényről a teljes képgaléria megtekinthető városunk internetes honlapján, a hu-n. Wenner-Várkonyi Kristóf szavalata nyitotta meg a tanévzáró ünnepélyt, mögötte áll Szabó Zoltán igazgató-helyettes, ülnek jobbról: Csík Jánosné igazgató, Kárpáti Zoltánné tanárnő, Kakukné Kocsis Veronika tanárnő, Jernei Andrásné Balogh Éva igazgató-helyettes, Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester KÁRPÁTI ZOLTÁN JUTALOMDÍJ Kárpáti Zoltán 1957-től nyugdíjazásáig volt iskolánk testnevelő tanára. Tanítási órái mellett atlétika, torna, kosárlabda sportágakban látott el edzői feladatokat. A gimnáziumban végzett eredményes munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tanítványai közül jó néhányan a testnevelői pályát választották. Felesége emléke megőrzéseként díjat létesített. Tálas László 12.k osztályos tanuló 4 éven át kimagasló sportteljesítményt nyújtott ben a Nagykun Diáksport Viadalon a bronzérmes röplabda csapat meghatározó játékosa. A nevelőtestület döntése értelmében kiemelkedő sportteljesítménye és jó tanulmányi eredménye elismeréseként vált méltóvá arra, hogy átvehette a Kárpáti Zoltán Jutalomdíjat. A díjat Kárpáti Zoltánné adta át. KOCSIS ISTVÁN JUTALOMDÍJ Kocsis István 1958 és 68 között a kunszentmártoni szakmunkásképző tanára, 1968-tól nyugdíjazásáig igazgatója volt. Pedagógiai és nevelő munkájában különös figyelmet fordított a hátrányos helyzetű, de jó képességű tanulók iránt. Munkássága során sok tehetséges fiatalt segített életútján elindulni. Ennek folytatásaként felesége emléke megőrzéseként alapítványt létesített. Molnár György a Szakma Kiváló Tanulója versenyen gépi forgácsoló szakmában első helyezést ért el. Kiváló teljesítményével öregbítette az intézmény jó hírét, kivívta társai tiszteletét. Ezért a nevelőtestület döntése értelmében vált méltóvá arra, hogy átvehette a Kocsis István Jutalomdíjat. A díjat Kocsis István lánya, a középiskola volt tanára Kakukné Kocsis Veronika adta át. LICSICSÁNYI ISTVÁN JUTALOMDÍJ Licsicsányi István augusztus 1-jén került a József Attila Gimnáziumba, és néhány év megszakítással nyugdíjba vonulásáig itt végezte kiváló oktató-nevelő munkáját. Történelmet, pszichológiát, társadalomismeretet, testnevelést tanított az ifjúságnak, és neki köszönhetően számos diák szerezhette meg érettségi bizonyítványát. Emlékére felesége díjat alapított, amelyet minden tanév végén egy olyan gimnáziumi tanuló kaphat meg, aki a humán tárgyakban különösen a történelem, magyar nyelv és irodalom, idegen nyelvek kimagasló teljesítményt nyújt. A nevelőtestület döntése alapján első alkalommal a díjat Vass Zoltán 12.d osztályos tanuló vehette át. Vass Zoltán az iskolai és osztályközösség meghatározó tagja, az iskolai és városi ünnepségek aktív szereplője volt. A 4 év folyamán elért jeles tanulmányi eredménye, példamutató magatartása, szorgalma, a magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv tantárgyakból nyújtott kiemelkedő tevékenysége, középfokú C típusú nyelvvizsgája, az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgyak tantárgyi dicsérete alapján vált méltóvá arra, hogy a díjat átvehette, melyet Jernei Andrásné Balogh Éva igazgató-helyettes adott át.

11 12. szám, július 18. Kunszentmártonban napjainkban mintegy en foglalkoznak szántóföldi növénytermesztéssel, az 5 hektáros gazdától egészen az 1000 hektárosig. A búza aratása jelenleg mintegy 80%-os készültségű, sokan a napokban fejezték be az aratási munkálatokat. A termésátlag közepesnek mondható, minősége azonban felülmúlja az elmúlt évek statisztikáját. Határszemlén jártunk Benke Tibornál, a Kunszentmártoni Gazdakör elnökénél. A baj tavaly augusztusban kezdődött panaszolja Benke Tibor (képünkön). Az őszi búza elvetése után ugyanis nem hullott elegendő csapadék, így a búza csak későn kelt ki, bokrosodni pedig szinte egyáltalán nem tudott. Májusban szerencsére volt némi csapadék. A lehullott 50 mm esőnek köszönhető, hogy a termésátlag valamelyest emelkedni tudott, azonban még így sem éri el a 2011-es szintet. Októberben sok gazda úgy gondolta, hogy lemondhat az idei búzatermésről, hiszen még ki sem kelt a takarmánynövény. A termelők átlagosan 3-3,5 tonnával számoltak, így pozitív változásként értékelték az aratás számadatait. A tavalyi termésátlag 4,5-4,6 tonna volt hektáronként, idén pedig mintegy 4,2-4,3 tonna. A minőség tekintetében az átlagosnál jobbnak mondható a termés. A fehérjetartalom jellemzően %-os, amely %-os sikértartalommal azonosítható. Ez pedig egy jó malmi, ún. b1-es búzának felel meg. Alapvetően tehát nyereséggel zárul a 2012-es esztendő a búzatermést illetően, hiszen a szűkített önköltsége tonnának felel meg. Az e fölötti termés jelentkezik haszon formájában, ami átlagosan idén 1 tonna. Ezek a számadatok és összegek megfelelnek az árpára vonatkoztatva is. Jász-Nagykun-Szolnok megye tekintetében az őszi búza termésátlaga gyengébb, mint helyi viszonylatban. Kiss Róbert, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője az MTI-nek elmondta: felgyorsította a kalászosok érését az elmúlt hét rendkívül száraz és meleg időjárása. Már több mint egy hete tart az őszi búza betakarítása is. Az összesen hektáron termesztett kenyérgabonából eddig mintegy hektár aratásával végeztek a gazdálkodók. A 3,3 tonna/hektáros átlagtermés közepesnek mondható. Az őszi búza az előzetes várakozásoknál gyengébben teljesít, míg az őszi árpa eddig elért termésátlagai jobbak a vártnál jelezte az igazgató. Hozzátette, ennek oka, hogy az őszi búzánál a korai éréscsoportba tartozó, illetve a gyengébb víz- és tápanyag-gazdálkodású, kisebb hozamokat ígérő területek betakarítását kezdték el a termelők. A gabonafélék közül ez a vidék rendelkezik az országban a legnagyobb őszi búza országos illetve a második legnagyobb őszi árpa termőterülettel. Az előbbi az országos termőterület 12.7 %-át teszi ki, az utóbbi a 10 %-át. A helyi termelők mintegy 800 korszerű kombájnnal végzik az aratást. Készleten lévő gabona nincs a megyében, az új betakarítású gabonák raktározása a rendelkezésre álló tárolókapacitás bevonásával biztonságosan megoldható, a nyári betakarítási időszakban raktározási gondok nem várhatóak közölte Kiss Róbert. Búcsút mondhatunk az idei kukoricatermésnek vallja be szomorúan Benke Tibor. Tavaly nagyon jó évet zártunk, hektáronként kb. 8 tonna kukoricát tudtunk betakarítani. Részben ez jelentett idén ösztönzést. Részben pedig, hogy a 280 hektáron elvetett repcéből csupán 80 hektárt tudtunk nemrégiben betakarítani. A többi helyére kukoricát vetettünk azért, hogy ne boruljon fel a vetésforgó. A tavalyi év eredményessége alapján bizakodóak voltuk, de sajnos az időjárás közbeszólt. Kunszentmártoni Hír-Lap 11 Jobb minőség, kevesebb termés VÉGÉHEZ KÖZELEDIK A BÚZAARATÁS Áprilisban ugyan kikelt a kukorica, májusban pedig az mm csapadék hatására fejlődésnek indult, a folyamat azonban itt megszakadt. Így legjobb esetben is egy tonna hektáronkénti termésre számíthatunk. Egyébként sajnos túlnyomórészt azzal kell számolnunk, hogy nem hoz csövet a növény. Egy dolgot tehetünk csupán: lekaszáljuk, bebálázzuk, majd eladjuk. Kisebb-nagyobb mértékben valamennyi kunszentmártoni gazdálkodót érint ez a probléma. Az öntözési lehetőség ugyanis minimális és leginkább hibrid vagy csemegekukorica esetében alkalmazzák. A takarmánykukorica tehát több millió vagy akár több 10 millió veszteséget jelent idén a helyi gazdák számára millió Ft veszteséggel számolok meséli lemondóan Imrei István (képünkön). Ebben benne van a kukorica, a repce és a napraforgó termésátlaga is. Az önkormányzati képviselő közel 20 éve foglalkozik gazdálkodással, jelenleg mintegy hektáron. Azt mondja, bár idén nem várható termés, be kell takarítania, mert állattenyésztéssel is foglalkozik, így a növény elengedhetetlen a túléléshez. Hozzátette, sajnos annyira elkeserítő a helyzet, hogy még szalma sincs elegendő. A környező településekről már több gazda is megkereste, aki szalmát akart venni tőle. Ugyanez a helyzet a széna és a szálas takarmány vonatkozásában is. A gabona azonban az idei évben kellemes csalódással szolgált teszi hozzá fellélegezve. Az árpa esetében ez 4 tonna feletti termésátlagot jelent, az őszi zab pedig eléri a 4,5 tonnát. Ez valamelyest kompenzálja a kukorica, a repce és a napraforgó miatt érzett elkeseredettséget. Tátongó, több cm széles repedések, elszáradt, összefonnyadt levelek ez a szomorú kép fogad bennünket a kukoricatáblán. Benke Tibor 150 hektáron vetett idén kukoricát, amelyből csak 24 hektárt tudott öntözni. Itt a várható termésátlag eléri a 6-8 tonnát, ez azonban csak egy elenyésző része a teljes területnek. A maradék több mint 120 hektáron lévő kukoricát várhatóan lekaszálják, bálázzák és takarmányként értékesítik. A baj csupán az, hogy ezt akkor is megtették volna, ha előtte learatják a több tonna szemet. A napraforgó sem kecsegtet nagy reményekkel. Benke Tibor elmondta, több évtizedes tapasztalata a napraforgó termesztésben viszonylagos kiszámíthatóságot eredményezett. A tápanyag utánpótlást ugyanis mindig úgy állítják össze, hogy a termésátlag elérje a 3 tonnát. Ez azonban idén nem reális elvárás. Ha ugyanis nincs elegendő csapadék, nem tudja felvenni a növény a tápanyagot. Ennek következtében az alsó levelei elszáradnak, a napraforgó termésmennyisége pedig fokozatosan romlik. A termelő úgy fogalmaz: ha a termés eléri a 2 tonnát, már elégedett leszek. A helyzet elkeserítő. A gazdálkodó azt mondja, 32 éves mezőgazdasági tevékenysége alatt már sok minden történt. Megélt mélységeket és magasságokat, olyan azonban sohasem fordult elő, hogy egy-egy táblát ne kelljen learatni. Idén ez a momentum is be fog bekövetkezni. Abban azonban valamennyi helyi gazdálkodó egyetért, hogy az átmeneti negatív időszakon felül kell emelkedni. Előre kell tekinteni és megalapozni a következő esztendőt. Ez ugyanis minden fejlődő gazdálkodás filozófiája, amely egyben egy sikeresebb, eredményesebb 2013-as esztendő lehetőségét is magában rejti. Hegedűs Éva

12 12 Kunszentmártoni Hír-Lap 12. szám, július 18. Jézus Krisztus Szupersztár Kunszentmártonban Musical és rockopera a fúvószenekar előadásában Június 23-án a művelődési ház nagyterme szűknek bizonyult a Kunszentmártoni Fúvószenekar hangversenyén. Csomán Éva, a Zeneiskola igazgatója üdvözlő szavait követően dr. Czuczi Mihály polgármester köszöntőjével indult a rendezvény, aki a Zeneiskola tanárainak, Tassonyi Zsolt zongoraművésznek, karnagynak, és feleségének, Tassonyi Zsoltné fuvolaművésznek ajándékot adott át, s a művészetoktatási intézmény és a fúvószenekar egészének háláját fejezte ki a város érdekében végzett színvonalas munkásságukért, további sok sikert kívánva, s az önkormányzat támogatásáról biztosítva őket. A rendhagyó bemutatót a képviselő-testületből a polgármesteren kívül Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester, Gácsiné Bozsik Magdolna bizottsági elnök és Jauernik István képviselő is szponzorálta - s természetesen köszönet illeti mindazokat, akik a díjtalan belépés mellett támogatói jegyeket vásároltak a koncertre. Tassonyi Zsolt által vezényelt Kunszentmártoni Fúvószenekar mellett a zenei kíséret az Impresszió rockzenekarnak volt köszönhető - gitár Szűcs Miklós, basszusgitár Papp Sándor, dob Szűcs Máté, billentyű ifj. Cseh András -, a Kispesti Gyöngyvirág Vegyeskar közreműködésével, a szólisták: Judás - Bajusz Attila (Szeged), Zelóta Simon - Imre Attila (Törökszentmiklós), Heródes - Rahner Márton (Budapest), Kajafás - Kecskés Béla (Kunszentmárton), Mária Magdolna - Niczky Nikolett (Kunszentmárton) és Jézus - Vass Zoltán (Kunszentmárton) voltak. A hatalmas kunszenti siker után az együttes a produkciót július 5-én a VII. Balatonföldvári Térzene Fesztiválon is bemutatta. Fotók: Vass Gabriella A hangversenyen a fúvószenekari irodalom legnevesebb indulóinak elhangzása után a Sylvester Levay-Michael Kunze által írt, Erzsébet királyné, Sissy életén alapuló Elisabeth című musicalből hangzottak fel részletek, szólistaként Amer Lemja és Tassonyi Balázs alkottak maradandót. Majd következett Tim Rice-Andew Lloyd Webber világhírű rockoperájának, a Jézus Krisztus Szupersztárnak ugyancsak Tassonyi Zsolt által hangszerelt adaptációja: a PLÉBÁNIAI HÍREK A Kármelita Kápolna búcsúja július 22-én lesz 10 órakor. Ezen a napon itt a templomban nem lesz ½ 10-kor szentmise, mert mindenkit oda várunk! Nagy megtiszteltetés éri közösségünket. A Katolikus rádió és a Kossuth rádió július 29-én vasárnap templomunkból közvetíti a szentmisét. Ezért a nagymise ekkor 10 órakor kezdődik, kérem, hogy időben érkezzünk ekkor is! A bejárat fölötti, közel 300 éves Mária szobrunk a Tiszazugi Zenei Fesztivál tiszteletére a helyére tétetett. Köszönjük Egri Hunor restaurátori munkáját, Smuta Zsoltnak az állványt, és Imrei Istvánnak és dolgozóinak a daruzást és a szállítást! Az Emberi Erőforrás Minisztérium Egyházi Nemzetiségi és Civil Kapcsolatok Államtitkársága Szászfalvi László államtitkár úr támogatásából 1 millió Ft forrásból újult meg. Végre megkezdődött a főoltár restaurálása. Lekerültek a régi elavult javítgatások, ezért nincs most aranyozás rajta. Érdemes közelről is megtekinteni a díszeket, már most látszik, milyen szép lesz! Köszönjük adományaikat, a pályázati önrész előteremtéséhez! A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiumától 50%- os támogatást kaptunk, 590 ezer forintot, ennyit a magunk részéről is hozzá kell tennünk. A katolikus újságok és folyóiratok megrendelhetők a kántor úrnál! Plébániánk az interneten keresztül is elérhető: és a facebookon is! Kövesdy Zsolt plébános OLVASÓKÖRI HÍREK június 25-én a Városi Könyvtár olvasóköri összejövetelén Nyírő József életével és műveivel, novelláival, publicisztikai írásaival ismerkedtünk. Erre az alkalomra sikerült újabb kötettel gazdagítani gyűjteményünket, A csillagig érő RENDŐRSÉGI HÍREK Szépségmegőrzés június 26-án 16 óra 30 perc körüli időben bejelentés érkezett a kapitányságra, miszerint az egyik helyi üzletből ismeretlen személy lopott. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy egy vidéki hölgy az üzletből megkísérelt eltulajdonítani néhány darab, az üzlethelység polcaira kihelyezett terméket, azonban ennek során az alkalmazottak tetten érték. Továbbá a tettes néhány termékről levette az azokra öntapadós matricával felhelyezett biztonsági címkét is. Ennek során a csomagolását úgy megrongálta, hogy azokat már nem tudják kereskedelmi forgalomba hozni. A lopással és a rongálással közel ötvenezer forint kárt okozott, melynek egy része azonban megtérült. Dupla ellátás A helyi egészségügyi központból érkezett bejelentés, miszerint július 4-én egy ismeretlen emberek című - száztíz elbeszélést tartalmazó - kötet a székely író ismeretlen vagy alig ismert elbeszéléseit gyűjtötte egybe. A felolvasások között Balla Tibor citeramuzsikáját élvezhettük. (NJ) személy megjelent és átnyújtotta betegkártyáját. Ez alapján ellátásra került a férfi. Másnap ez a férfi ismét megjelent az intézményben, de akkor már valóban a saját nevére kiállított beutalóval ment. Az intézményből bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a férfi előállításra került a rendőrkapitányságra. Vitarendezés magas fokon Egy helyi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy július 5-én 21 óra 40 perc körüli időben megjelent Kunszentmárton Kungyalu egyik utcáján, ahol összetalálkozott az arra sétáló helyi fiatalemberrel. Az elkövető szóváltásba keveredett a fiatalemberrel, majd több alkalommal megütötte. Garázdaság vétség miatt folyik a büntetőeljárás. Dr. Barath Éva r.őrnagy hivatalvezető

13 12. szám, július 18. Labdarúgás Továbbra is megyei I. osztály!? A 2011/2012. évi megyei I. osztályú bajnokság versenykiírása szerint az első helyezett csapat feljut az NB IIIba, a 15. és a 16. helyezett csapat pedig kiesik a megyei II. osztályba. A 2012/2013. évi megyei bajnokságban az I., és a II. osztályban egyaránt felnőtt csapat szerepel majd, és kötelezően U19 csapatot is foglalkoztat. Sőt a megyei I. osztályban U16, 11, 9, 7 (tehát még négy csapat) foglalkoztatása KÖTELEZŐ!!! (U13 ajánlott) Nevezési határidő július 6. péntek 12 óra. A versenykiírás szerint a megyei I. osztályból a KuTE és Kunhegyes esett ki, a megyei II. osztályból feljutott a két csoport első helyezettje, vagyis Mezőtúr és Nagykörű. A nevezések beérkezése után viszont még változhat (változik) a helyzet. Állítólag Nagyiván nem kíván a megyei I. osztályban szerepelni, sőt Besenyszög indulása sem biztos. Pálinkás László KuTE elnök június 30-án egészségügyi okokból sajnos lemondott tisztségéről (2007. februárja óta vezette lelkiismeretesen a sportegyesületet), és az önkormányzati ifjúsági, sport és turisztikai bizottság tagjai, valamint a KuTE elnökségének tagjai és a labdarúgó szakosztályának vezetői a város labdarúgása iránt elkötelezettséget érző sportvezetők közösen keresték a megoldást, hogyan tovább? Végül megállapodtak, és Dobos Péter a labdarúgó szakosztály technikai vezetője július 6-án pénteken Szolnokon személyesen adta át a KuTE nevezését Papp Lajos titkár úrnak. A 90 éves sportegyesület hagyományai, kiemelkedő eredményei, a város ismét járási székhely rangja és még lehetne sorolni milyen szempontok alapján is a megyei I. osztályú bajnokságba történt a nevezés!!! Igaz, hogy a játékosállományt meg kell erősíteni és az ifjúsági (U19) csapatot újjá kell szervezni ahhoz, hogy eredményesen szerepeljenek a várost, Kunszentmártont képviselő labdarúgók. A Magyar Labdarúgó Szövetség 2020-ig szóló sportfejlesztési stratégiája mutatja az irányt, de a város sportkoncepciója és éves sportfejlesztési tervének végrehajtása is szükséges ahhoz, hogy a település sportéletében a labdarúgó sportág ismét a méltó helyére kerüljön. Pálinkás Ferenc Napközis focitábor! Nyolc év után a KuTE a Bozsik intézményi és egyesületi programban szereplő gyermekek és további érdeklődők számára napközis focitábort szervezett az Érparti sporttelepen. A környező településeken (Martfű, Szarvas, Szentes stb.) már hosszú évek óta kihasználják a nyári szünetet, és a labdarúgás iránt érdeklődő gyermekek részére kitűnő szabadidős programot kínálnak ban Csetfalvi Pálma testnevelő-labdarúgás Kunszentmártoni Hír-Lap 13 sportoktató, mint szülő szervezett egyhónapos nyári focitábort az Érparti sporttelepen az ben született gyermekek részére. Akkor a késő délutáni órákban tartották a foglalkozásokat, Tiszazugi Nyári Kupa néven labdarúgó tornát alapítottak. A következő évben Sárközi György a labdarúgó utánpótlást segítő alapítvány titkára szervezte meg ezt az eseményt. Hosszú pihenő évek után Tóth Márton a KuTE utánpótlás vezetője most elődei nyomán haladva napközis rendszerben (délelőtt és délután is foglalkozások) 17 gyermek részvételével színvonalas nyári focitábort szervezett. A foglalkozásokat Kerekes Ferenc KuTE utánpótlás edző, Sipos Kornél az MTK, Bodajk stb. U17, 18 magyar válogatott volt játékosa, Tóth Tibor a Szolnoki MÁV FC U19 csapatának edzője (NB I-es dunaújvárosi, és NB I/B-s KuTE játékos volt) Józsa Tamás a KuTE U13 csapatának edzője tartotta. A gyermekek a hőség ellenére is remekül érezték magukat, délben ebéd után jót pihentek az Érparti sporttelep árnyai alatt, nagy sikere volt az Oberna szódavíznek, volt szalonnasütés a szülőkkel, és cserkeszőlői strand is színesítette a tábori programot. Más korosztályokkal is folytatódik a focitábor júliusban. A KuTE U16 csapatának játékosai 9-13-ig, az U13 csapat tagjai pedig ig hódolhatnak kedvenc sportáguknak a nyári szünetet hasznosan kihasználva. PF. OTP-MOL Bozsik gyermek intézményi program! A Magyar Labdarúgó Szövetség minden megyébe eljuttatta az intézményenkénti 70 ezer forint értékű sporteszköz és sportszertámogatást. Minden intézmény variálható SPORTLÉTRA sporteszközt kapott, mely 3 dimenzióban használható. Ezzel a sportszerrel fejleszthetők az alapképességek és ezzel együtt az általános atlétikai ügyesség, ami a speciális sporttechnikához szükséges. Alkalmas gyorsaság, koordináció, egyensúly, láberő, állóképesség fejlesztésre. Igen változatosan végezhetők a futó, szökdelő, vagy ugró feladatok egyénileg vagy csoportosan. Több száz gyakorlat elvégzésére alkalmas. Használatát segíti egy DVD, melyen a Siófok FC utánpótlás labdarúgói mutatnak be különféle gyakorlatokat, valamint egy kézikönyv, melyben 981 gyakorlat, 7 lábgyorsasági teszt, 660 mozgás abc feladat, 360 kódolt szökdelés feladat, valamint 10 verseny szerepel. Prukner László testnevelő tanár és Pro-Licences edző már 10 éve használja és játékosainak képességei látványosan javultak. Az intézmények ezen kívül választhattak bólyákat, botokat, adidas és Winner labdákat, adidas mezeket és nadrágokat is. A programban résztvevő gyermekek ajándéka egy OTP-MOL Bozsik program feliratú tornazsák, melyet szeptemberben a tanévkezdéskor osztanak ki az intézmények. Pálinkás Ferenc körzeti szervező Imre Benitó Szabados Sándor Imre Benitó az óvodás korcsoportban és Szabados Sándor az I. korcsoportban korosztályukban egyedül a kunszentmártoni körzetben az egész éves tevékenységet figyelembe véve megkapták az MLSZ "kiemelkedő teljesítményt nyújtott" különdíját. Fotók: Pálinkás Ferenc Évzáró az utánpótlás focistáknál Az MLSZ által működtetett OTP-MOL Bozsik intézményi programban valamint a sportegyesületi programban résztvevő gyermekek és szüleik részére évzáró bulit szervezett Tóth Csaba és felesége Molnár Mónika. A Széchenyi lakótelepi pályán az Anyukák aranygóllal verték meg az Apukákat (gólszerző Szabóné Táborosi Hajnalka) majd a 6, 8 és 10 évesek vegyes csapatai mérték össze erejüket. Közben főtt a finom ebéd, amely végül estebéd lett. A sikeres mérkőzések és az élmények felidézése után Kerekes Ferenc edző-sportcsoportvezető egész éves odaadó munkáját megköszönték a gyermekek és szüleik, reménykedve az ősszel induló új bajnoki évben is a sikeres együttműködésben. PF Jász-Nagykun-Szolnok megyei Sport XXI. Triatlon utánpótlás diákolimpia Martfű június 12. Hosszú-hosszú évek óta újra próbálkoztunk ebben a versenysportágban is. A Kunszentmárton DSE tanulói Mihály Dániel, Gödő Márk Zoltán, Rácz Zsolt összetételű csapat a B kategóriában (nem igazolt versenyzők) nevezett a megmérettetésen. Reggel 8,15-kor indultunk kerékpárral Martfűre. A kungyalui vasúri átjárótól Homokig gyakorlatilag teljesen eláztunk. Homokon megpihentünk, majd az eső elállta után tovább kerekeztünk Martfűre. Ott a versenyzők megmelegedtek a vízben, majd 13 órától végig esőben következett a verseny. A mostoha időjárás ellenére Martfű, Szolnok, Mezőtúr, Karcag versenyzői mellett mi is óriásit küzdöttünk. Fotó: Vass Zoltán A legjobban Mihály Dániel 7. b osztályos tanuló szerepelt, aki a megyei döntőn 2. helyezést ért el. (Képünkön testnevelőjével, Vincze Béla KDSE elnökkel.) Tarolt Martfű csapata a megyei döntőn és Danit is egy martfűi versenyző győzte le. 17-kor indultunk vissza természetesen kerékpárral! Tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt a verseny, de az úszás igen fontos szerepet tölt be ebben az igen összetett versenysportban. Jövőre újra megpróbáljuk. Vincze Béla KDSE elnök

14 14 Kunszentmártoni Hír-Lap 12. szám, július 18. NÉDÓ KÁROLY és MIHÁLY ALÍZ gyermeke KATALIN MERCÉDESZ VINCZE BÉLA és LAKATOS BRIGITTA EDIT gyermeke DÓRA BRIGITTA HORPÁCSI GÁBOR és BÍRÓ GABRIELLA gyermeke ZARA KISS ZOLTÁN ANDRÁS ÉS RESCH ALEXANDRA SZILVIA gyermeke DORINA JÁZMIN PINTÉR ANITA és KISS MIHÁLY ISTVÁN BISTYEI BETTINA ANETT és VERES JÁNOS KISS LÁSZLÓ ENDRÉNÉ KOVÁCS ERZSÉBET 62 éves Radics bíró u. 8/a PAPP KÁROLY 69 éves Csokonai u. 2. NAGY LÁSZLÓNÉ FEHÉR MÁRIA TERÉZIA 71 éves volt Kálmán utcai lakos HEGEDŰS MÁRIA 59 éves Bercsényi u. 48. HEGEDŰS PÉTERNÉ GULYÁS MÁRIA 94 éves Széchenyi ltp. O/9. KARSAI FERENC 72 éves Szirom J. u. 9. VÍGH ISTVÁN 80 éves Szent István kir. u. 4. Helyreigazítás - Előző számunkban tévesen megjelent Nagy Istvánné helyesen: NAGY IMRÉNÉ HABRANYI ILONA 76 éves Madách u. 32. A P R Ó H I R D E T É S E K Alvégben szerény állapotú, régi típusú családi ház bútorozottan, olcsón eladó. Érdeklődni lehet számon. Összkomfortos családi ház ELADÓ! Széchenyi lakótelepen I. emeleti 41 m 2 -es lakás ELADÓ! Érdeklődni egész nap : 06/ Kunszentmárton központjában lévő belső házrész sürgősen eladó! Érd: 06/ Kunszentmártonban, Álmos u. 6. sz. alatt 1 és fél szobás, gázfűtéses ház eladó, azonnali beköltözéssel. Érdeklődni: 88/ Széchenyi ltp-en teljesen felújított 63m 2 -es lakás eladó. Pince van. Valamint Ksztm. városközpontban öreg lakás nagy portával eladó. Érd: 06-70/ Pozsonyi u. 12/A alatti 4 szobás, fürdőszobás, alsókonyhás összkomfortos ház beköltözhető állapotban ELADÓ! Villany, gáz, szennyvízcsatorna, telefon van. Érdeklődni: a Dr. Fazekas Margit Ügyvédi Irodában! Kunszentmárton Széchenyi lakótelepen felújított, külön mérőórás, földszinti lakás eladó. Érdeklődni 8-12 óra és óra között az 56/ telefonon lehet. Termőföldet vennék vagy bérelnék. Ajánlatokat a 06-70/ as telefonszámra várom! Eladó:2 db 120X100 -as Radal radiátor, 1db tárcsás kerek mosógép, 1db 26-os női kerékpár. Érd.: 06-56/ telefonon, vagy Ksztm. Virág u.8 Eladó kertes ház! Eladó egy felújított kertes ház Kunszentmárton központjában! Címe: Kunszentmárton, Kölcsey u. 3. (Közel van az SZTK, piac, Posta, boltok). Érdeklődni lehet a következő címen: Kunszentmárton Rákóczi u. 15. Reggel 9 és délután 6 óra között. Következő lapzárta július 23. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, szomszédoknak, s mindazoknak, akik a szeretett édesanya, nagymama NAGY IMRÉNÉ született Habranyi Ilona elveszítése miatti gyászunkban osztoztak, temetésén sírjára koszorút, virágot helyeztek, s vigasztaló szavaikkal múlhatatlan fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló lányai, vejei, unokái KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, MEGEMLÉKEZÉS Megemlékezés Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok, Hiszen Napként az égen nektek ragyogok! Ha szép idő van s kék az ég, Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, ne sírjatok, A szívetekben örökké ott vagyok! PAPP LŐRINC halálának 3. évfordulójára Szerető családja Emlékezés JAGOS JÓZSEF Halálának 2. évfordulójára Meghalni könnyebb, mint elválni Attól, akit igazán szeretünk. Mert a halál egy hosszú csendes álom, De a valóság egy szívtépő fájdalom. Koporsódat örök álom zárta le, Azóta könnyek között emlegetjük drága nevedet. Elmentél tőlünk egy végtelen hosszú útra, Melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha. Hazafelé nem építettek utat, De ha mégis lenne egy irány, mely otthonod felé mutat, Ugye hazajönnél? Visszahozna a szeretet, És letörölnéd arcunkról az Érted hulló könnyeket. Szerető feleséged, fiaid, menyeid és unokáid Kungyalu, Kunszentmárton MOLNÁR GÁBOR halálának 10. évfordulóján Elvesztettem azt, akit annyira szerettem, jókedvem, nyugalmam vele eltemettem. Üres már a lakás, nincs, ki hazavárjon, ezért nem jön éjjel a szememre álom. Szerető felesége és családja Pietas Temetkezési Bt. Kunszentmárton Kossuth L. u. 19 (a Kéki Patika mellett, a volt EURÓPA söröző helyén) Nyitva tartás: 8-16 óráig Ügyelet: éjjel - nappal Ügyintéző: Tóth Vilmos Tel.: 56/ Ügyeleti telefon: 06-20/ A temetők üzemeltetője: BOROSTYÁN-KERT BT. Temetőgondnok: Czeczon János ÜGYELETEK KUNSZENTMÁRTONBAN Központi orvosi ügyelet Mátyás király u. 21/a, Tel.: Hétköznap: tól másnap reggel 7.30-ig Hétvége: péntek délután tól hétfő reggel 7.30-ig folyamatos Gyógyszertári ügyelet július : Kossuth Gyógyszertár július : Kéki Gyógyszertár Állatorvosi ügyelet : Dr. Nagy Lajos T.: 06-30/ július : Dr. Bozsik Imre T.: 06-30/

15

16

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2015. május 11-én tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Benkő László Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Szám: 04030/2379-1 /2011. ált. Tisztelt Képviselő-testület! 1 Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/361-644, BM: 51-10 Fax: 66/361-644, BM: 33/51-01, 33/51-06 Email : gyula..rk@bekes.police.hu.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sugárút 51. Pf.:67. Tel: 06-66/361-644 Fax: 06-66/361-644 e-mail: gyula.rk@bekes.police.hu Ügyszám: 04030/2089/2012/ ált. Tisztelt Képviselő-testület! T Á J É

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Besenyszög község oktatási intézményeinek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat május 14-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat május 14-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 6-10/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. május 14-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem) 1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. március 4 én megtartott ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. március

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÁPTALANTÓTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 286/7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 15-én 8.00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről. 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16 Ikt.sz.: 20/2009 Bejegyzési határozat száma: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Pk.61.716/1994/4. Nyilvántartási szám: 475 Adó szám: 18824924 1 16 Számlaszáma: Kunszentmárton és Vidéke Tak. Szöv. 69800016-15102878

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 2010. augusztus 19-én 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. 183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Báránd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata augusztus 01-i ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata augusztus 01-i ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Báránd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2013. augusztus 01-i ülésének J e g y z ő k ö n y v e 26/2013. (VIII.01. RNÖ határozat: a Képviselő-testület elfogadta a2013.viii.01- ülés napirendjét. 27/2013.(VIII.01.)

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 17ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 250/2013.(XII.17.) 251/2013.(XII.17.) Napirendi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA XIX. Iktatószám: 5-10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2014. szeptember 8-i s o r o s, n y í l t üléséről 220/2014.(IX.8.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ ÉMOP-4.3.1/A-11 - Nevelési

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 14050/2017/2014/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt"

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zebegény Község Polgármesteri Hivatalában, a helyi Önkormányzat 2013. június 24-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Hutter Jánosné polgármester Pásztor László alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-28/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-3/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26. napján 15,00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Fogorvos kérelme 2. Konyha

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 15i képviselő testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 27/2013(IV.15) Határozat 28/2013(IV.15.)

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 370/21/2016 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2016. szeptember 15. napján 16.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének Határozatok: J E G Y Z Ő K ÖN Y V E 366/2016.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú jegyzőkönyv 2012. szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 144/2012./IX.20./ kt.határozat: - 2012. szeptember 20-ai rendkívüli nyilvános

Részletesebben

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta Bánkutiné Katona Mária

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta Bánkutiné Katona Mária Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. augusztus 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat a Budapest XVI. kerületi Közbiztonsági Alapítvány támogatására Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek: B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének 2016. augusztus 16-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben