Átírás

1 A természetvédelem a környezetvédelem alárendelt része. (Ez a megközelítés sűrűn lakott, kis kiterjedésű, ember által erősen megváltoztatott területek védelménél - pl. Hong Kong, Benelux államok stb. alkalmazható.) Ker ényi A. (1995) szerint a környezetvédelem két legfontosabb tevékenységi köre a környezetgazdálkodás és a 1.8. Természet- és tájvédelem 1. A természet-megőrzési politika szükségessége Az ember, mint biológiai lény, a bioszférának, mint véges rendszernek része. Mint társadalmi lény, a földrajzi burok behatárolt erőforrásainak használatára van utalva, s ezekkel meg kell tanulnia hosszú távon is gazdálkodni. Figyelembe kell vennie a növekedési határokat, melyek a meg nem újuló energiaforrások kimerüléséből, a megújuló energiaforrások túlhasználatából vagy elpusztításából adódnak. A természet-megőrzési politika része a nemzetközi politikának. A nemzetközi természetvédelmi tárgyú szerződések teljesítése, ill. az önálló, nemzeti természetvédelmi jogszabályok növekvő száma, a jogszabályok alkalmazásának fejlettsége egyértelműen hozzájárul az ország fejlettségének és kultúráltságának megítéléséhez. (Tardy J. 1994) Nem engedhetjük meg, hogy az ember le akarja igázni a természetet a bolygóján, mint az élővilág egyetlen, döntőképes képviselője. Biztos, hogy ma még nem ismerjük megfelelő mértékig a természetet, s biztosan nem tudunk mindent megtenni a természet sokszínűségének és teljes - lényegében még önfenntartó - rendszerének megőrzésére, de legalább teremtsük meg a lehetőséget az utánunk jövő, vélhetően jobb technikai lehetőségekkel és természetszeretőbb szemlélettel megáldott utódainknak arra, hogy továbbra is egy biológiailag önfenntartó rendszerben éljenek. S nem feledhető el, hogy ez az elvárás igaz mind globális, mind országos, mind regionális, mind egyedi szinten is. Természetvédelmi alapfogalmak 1. A kapcsolódó tudományok A természetvédelemmel kapcsolatos kérdések megválaszolásához nagyon sok tudománnyal kell olyan mértékű kapcsolatba kerülnünk, hogy legalább a felvetett kérdést megértsük, ill. el tudjuk dönteni, hogy a válaszokat mely tudomány vagy tudományág területéről várhatunk. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a komolyabb horderejű természetvédelmi kérdések megválaszolására (állapotfelvétel, értékelés, tervezés, kivitelezés, törvényalkotás, döntés-előkészítés) célszerű szakértői csoportokat foglalkoztatni. A természetvédelem minden témakörében nehéz elmélyedni azonos mértékig, de egy általános áttekintést komoly alaptudás birtokában már könnyebben meg lehet szerezni. (Mi az általános alaptudást részben ismertnek, részben a továbbiakban elsajátíthatónak tételezzük fel.) Ez az alaptudás lényegében három részből áll, a természet védelme során mindegyik fontos: természettudományos alapokon nyugvó alapképzettség (biológus, vegyész, paleontológus, geológus, geográfus stb.) műszaki alapokon nyugvó alapképzés (vegyészmérnök, geológusmérnök, hidrogeológus mérnök, vízépítő mérnök, bányaművelő mérnök, építő-és építészmérnök, stb.) társadalomtudományi alapokon nyugvó alapképzés (jogász, közgazdász, szociológus stb.) 1. A környezetvédelem és a természetvédelem kapcsolata A környezetvédelem és a természetvédelem kapcsolatát itthon és külföldön is sokan, sokféleképpen megfogalmazták. Rakonczay Z. (1995) elemzését figyelembe véve alapvetően három fő - gyakorlati szemléletű - megközelítési típust tudtunk elkülöníteni: A környezetvédelem a természetvédelem része. (Ez a megközelítés a ritkán lakott, hatalmas kiterjedésű, ember által kevésbé háborgatott területek védelménél - pl. Antarktisz, Grönland stb. - alkalmazható, ahol az emberi beavatkozás hatása nem számottévő, ahol az ember egyik, de nem domináns eleme a természetnek.)

2 természetvédelem, melyek mellett a tájvédelem, a települési környezet védelme és a környezet-egészségtan egy-egy további fontos területet képvisel. A környezetvédelem és a természetvédelem egymással egyenrangú, egymástól jól elválasztható, egymást kiegészítő, szorosan összehangolandó tevékenység (Tardy J., 1996), ahol a tájvédelem a természetvédelem részeként kerül tárgyalásra. (Mi ezt az elképzelést tartjuk helyesnek, s ma Magyarországon ez a hivatalos gyakorlat is. Vannak, akik ökológiai szempontok miatt a környezetvédelem és a természetvédelem még erőteljesebb szétválasztását tartanák jónak és szakmailag megalapozottnak, de szerintünk célszerűbb a kettőt szoros, egymás melletti egységében kezelni.) Csima P. (1993) a tájvédelmet a természetvédelemmel egyenrangú szakmai feladatkörként kezeli, de elfogadhatónak tartja a fenti besorolást. 1. A természetvédelem értelmezése A természetvédelem különböző értelmezését Rakonczay Z. (1995) munkája nyomán adjuk meg. Szerinte a szűkebb körű természetvédelem feladata a már törvényes oltalom alatt álló természeti értékek megőrzése és közkinccsé tétele, ill. a védetté nyilvánítás folyamata. Ezzel szemben bővebb körű természetvédelem alatt a természet egészére kiterjedő, általános, széleskörűen értelmezett természetvédelmet ért. Értelemszerűen a természetvédelem az első esetben elsősorban a hivatalok, ill. hivatásos természetvédők feladata (a társadalom segítségével), az utóbbi esetben viszont a feladat megoldása csakis és kizárólag a társadalom széleskörű támogatásával érhető el, s itt a hivatalos szerveknek alárendeltebb a szerepe. (Vélemény-nyilvánítás, figyelemfelkeltés, ismeretterjesztés, feladatok összehangolása stb.) Ebben az értelmezésben a tájvédelem helyzete igen sajátos, mivel az általános tájvédelem az ország egész területét érinti, de a tájvédelem egészével a természetvédelem foglalkozik. (A tájvédelmi kérdésekkel részletesebben az fejezetben foglalkozunk.) Jogi értelemben természetvédelemről akkor beszélünk, ha az e fogalomkörbe tartozó tevékenység egészét - a természetvédelemre vonatkozó jogszabályok szerint - az az állami szerv végzi, akit arra kijelöltek. (Az állami szerveket itt tágabb értelemben értjük, mivel ide soroljuk a részben állami, részben társadalmi szervezeteket, bizottságokat, tanácsadó szervezeteket is.) A természetvédelem formái A megőrző (hagyományos, passzív) természetvédelem a természetes folyamatokba nem avatkozik be, de megengedi a természetben szabadon lejátszódó jelenségek megfigyelését, gondoskodik a tudományos kutatások feltételeinek megteremtéséről, ill. végzi a hatósági feladatokat. Hazánkban - mivel nincsenek nagy területre kiterjedő érintetlen természeti területeink - a passzív természetvédelem módszerei szélesebb körben nem alkalmazhatók. Az ember által átalakított, megbolygatott, roncsolt területeken a passzív természetvédelem eredménytelen. A fenntartó (aktív) természetvédelem keretében lehet helyrehozni azt, amit az ember tevékenysége során elrontott (számottévően megváltoztatott), ill. a helyreállított természeti területeket folyamatosan kezelni kell, hogy a természetes vagy a természetközeli állapot fennmaradjon. 3. A természetvédelem szakaszai A természetvédelem terjeszkedő (expanzív, extenzív) szakasza keretében területnövelő és egyéb természeti értéket védelem alá helyező, de egyre kisebb fajlagos ellátást biztosító természetvédelmi tevékenységre kerül sor. Az eredmény csak a jogi védelem megteremtése. (Az extenzív szakasz hasonlít a passzív természetvédelemre, de nem azonos vele. Az extenzív szakasz egyértelműen kényszerhelyzet, a passzív természetvédelem sok esetben egy kellemes és főleg olcsó állapot.) A természetvédelem fenntartó (intenzív) szakaszának tekintjük azt a védetté nyilvánítás utáni tevékenységet, ami az eredeti állapot visszaállítására és a bemutatás lehetőségeinek megteremtésére irányul. Előfordulhat, hogy nincs szükség az intenzív szakaszra, mert a védett értékek érintetlen állapotban vannak és/vagy a bemutatás feltételeit a védelem alá helyezés előtt megteremtették. (Az aktív természetvédelem általában az intenzív szakaszban történhet.) 1. A természetvédelem története

3 A természetvédelem története a Földön A céltudatos, felülről irányított, államilag szervezett, tervszerű, intézményes természetvédelem kezdetének az 1872-es esztendőt tekintjük, mivel ekkor hozták létre a Föld első nemzeti parkját -a Yellowstone-t - az Egyesült Államokban, elsősorban az élettelen természeti értékei - hegység, kanyonok, tavak, vízesések - valamint értékes növény- és állatvilága miatt. (Láng I. 1993, Tardy J. 1994, Rakonczay Z. 1995, Kelemen J. 1995) Azóta mintegy 140 országban közel tízezer nagyobb kiterjedésű területet jelöltek ki védelemre a Föld szárazföldi területeinek mintegy 5 %-án. A 110 országban alapított 1400 körüli nemzeti park ennek nagyjából a felét teszi ki. A védetté nyilvánítások száma a századfordulótól a hetvenes évekig lassan emelkedett, de az utóbbi negyed században mintegy megháromszorozódott. (Közben számos természetvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezet alakult, az államok sok nemzetközi egyezményt alkottak és írtak alá, a rendezvények tömkelegét szervezték és számtalan természetvédelmi kiadványt adtak ki.) A múlt század végén és századunk első évtizedeiben a fejlettebb országokban létrehozták a hatóságok által szervezett, hivatalos természetvédelmi szervezeteket, de a feladatok bonyolultsága és sokrétűsége miatt általában ezután is támaszkodtak a társadalmi segítségre. A hatósági feladatokat legtöbbször mezőgazdasági és erdészeti, ritkábban közművelődési vagy belügyminisztériumi szervek látták el, esetenként a kormány vagy az akadémiák mellett létesített testületek. Ezekkel a feladatokkal a hatvanas évek végétől egyre gyakrabban az újonnan létrehozott környezetvédelmi főhatóságokat (minisztériumokat, államtitkárságokat, hivatalokat, központokat, felügyelőségeket) bízták meg. Néhány kiemelkedő jelentőségű eseményt felsorolunk, közben a magyar részvételre is utalunk: 1872: A legelső nemzeti park megalakítása (Yellowstone) 1922: A Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (ICBP) megalakítása. (Hazánk alapító tag.) 1948: A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) megalakítsa. (Hazánk 1974 óta tagja a szervezetnek.) 1961: A Világ Természetvédelmi Alap (WWF) létrehozása. (A magyar képviseleti iroda 1991-ben kezdte meg működését.) 1965: Nemzetközi Vizivadkutató Iroda (IWRB) megalakítása. (Munkájában a Magyar Madártani Intézet 1960 óta vesz részt.) 1971: Ember és Bioszféra (MAB) Program (Az UNESCO 1971-ben kezdeményezte, hazánk kezdettől fogva részt vesz benne. A hazai bioszféra rezervátumokat ban jelöltük ki.) 1971: Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vadvizekről. (Ramsari egyezmény.) (Magyarország 1979-ben csatlakozott a megállapodáshoz.) 1972: Létrehozzák a világ kulturális és természeti örökségéről szóló párizsi (Világörökség) egyezményt, melyhez Magyarország 1985-ben csatlakozott. 1973: A vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény (CITES) megkötése, melyhez Magyarország 1985-ben csatlakozott. 1973: Európai Nemzeti Parkok és Parkerdők Szövetsége (FNNPE) létrehozása. (1973- as megalakulása óta részt veszünk a munkájában.)

4 1979: Megkötik a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló bonni egyezményt, melyhez hazánk 1983-ban csatlakozott. 1979: Elfogadják az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek védelméről szóló berni egyezményt, melyhez hazánk 1989-ben csatlakozott. 1980: Összeállították és nyilvánosságra hozták a természetvédelmi világstratégiát. 1991: "Földünkért...Az élet fenntartásának stratégiája" címen megjelenik a második természetvédelmi világstratégia. 1992: A Biológiai Sokféleségről szóló riói egyezmény megkötése, melyhez Magyarország 1994-ben csatlakozott. 1996: A Budapesti Deklaráció a biológiai erőforrások fenntartható használatáról a NATUREXPO '96 c. tudományos konferencián. 1. A természetvédelem története Magyarországon A hazai természetvédelem utalászerű történetét Rakonczay Z. (1995) munkája nyomán, azt napjaink történéseivel kiegészítve ismertetjük ig: A "természetvizsgálók" (Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 3. vándorgyűlése), költők és írók (Csokonai, Tompa, Jókai) elszigetelt, a természet védelmére vonatkozó figyelemfelhívó tevékenysége a jellemző, mely sem a társadalom széles rétegeiben, sem az államhatalmi szervezetekben nem talált meghallgatásra és megértésre : Az 1879-es erdőtörvényben, az 1883-as vadászati törvényben, az 1888-as halászati törvényben már megjelentek a természetvédelem jogi csirái. (A madárfajokon kívül néhány gerinces állatfajra vonatkozó, természetvédelminek tekinthető intézkedést is tartalmaztak.) 1893-ban megalakult a Magyar Ornitológiai Központ, mely Madártani Intézet néven ma is működik. Bár a Földművelésügyi Minisztérium e törvényekből fakadóan foglalkozott a természet védelmével, azt továbbra is zömmel egyénileg kezdeményezték. Külön problémát jelentett, hogy az első világháború befejeztével az addig végzett munka gyakorlatilag megsemmisült, mivel az összeírt és védelemre javasolt természeti érték zöme az első világháború után elcsatolt területekre esett : 1931-ben elkészült Kaán Károly "Természetvédelem és természeti emlékek" c. munkája, melyet 1935-ben könyv formájában is megjelentettek. Ugyanebben az évben megjelent az első erdő-és természetvédelmi törvény, valamint 1939-ben megtörtént az első területi védelem. (A debreceni Nagyerdő egy részét védték le.) Ezt követően 1945 végéig 219 terület került védelem alá, s így azóta beszélhetünk jogi értelmű természetvédelemről Magyarországon. Az 1945-ös társadalmi változások ellenére a természetvédelem a meglévő törvény alapján folyt tovább 1961-ig, amikor 1961-ben megalkották a természetvédelemről szóló törvényerejű rendeletet : 1962-ben létrehozták az Országos Természetvédelmi Hivatalt. (Mint a közvetlenül a Kormány alá rendelt természetvédelmi főhatóság a Földön az első volt.) Bár minden barlangot védetté nyilvánítottak, valamint 20 kivételével az összes hazai madárfajt, területi védelem alá mindössze ha (az ország területének 1.6 -e) került ben megalkották a nemzeti parkok létrehozását is lehetővé tévő kormányrendeletet, s ez a magyarországi természetvédelem kibontakozását tette lehetővé.

5 : A tervezett védetté nyilvánítások zöme megtörtént. ( között ez a Távlati Természetvédelmi Program alapján folyt.) A jegyzet írásakor - Tardy J. szóbeli közlése szerint országos jelentőségű védett területet tartottak számon, ha kiterjedéssel, mely az ország területének 7.6 %-a. (Az helyi védettséggel rendelkező terület nagysága mintegy ha.) Az 1961-es törvényerejű rendeletet 1982-ben, majd azt követően 1996-ban a természet védelméről szóló törvények váltották fel, de ezen túlmenően számos csatlakozó törvény és alacsonyabb rendű jogszabály is foglalkozik természetvédelmi kérdésekkel.. Az 1995-ös környezetvédelmi törvény rendelkezik a Nemzeti Környezetvédelmi Program, ill. annak részeként a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv kidolgozásáról. Az 1996-os Program 6 évre szóló beavatkozási tervrendszert jelent, természet- és tájvédelmi részeket is tartalmaz től: Az évi LIII., a természetvédelemről szóló törvény az eddigiekhez képest jelentős változást hozott. Bevezette a természeti terület fogalmát, melybe valamennyi olyan földterület beletartozik, melyet elsősorban természetközeli állapotok jellemeznek. Ide tartozik az erdő, gyep, nádas művelési ágú termőföld, a művelésből kivett földterület (ha nem építmény elhelyezésére szolgál, ill. műszaki üzemi terv alapján nem áll bányaművelés alatt), a mező- és erdőgazdasági hasznosításra alkalmatlan földterület. (Az ide tartozó területek jegyzékét a miniszter folyamatosan, de a törvény hatálybalépését követően legkésőbb 2 éven belül a földművelésügyi miniszterrel együttes rendeletben közzéteszi.) A törvénynek ez a fogalma meghatározza a védett területek és értékek körét, egyúttal igen nagy kihívást és komoly munkát jelent ezen területek feltárása, ill. az ezekkel kapcsolatos célok és feladatok realizálása. További komoly feladatot jelenthet a nem természeti területen előkerült (megismert) természeti értékek (pl. bányaműveletek során feltárt barlang) megóvása. 1. A természetvédelemben használatos elvek Mivel a természetvédelem ma is nem elhanyagolható mértékben erkölcsi-etikai kérdésként merül fel, elkerülhetetlen a természetvédelemben használatos (használandó) elvek közlése, melyeket Tardy J. (1994, 1996), Rakonczay Z. (1995) és Kerényi A. (1995) munkái alapján állítottunk össze. Az egzakt megismerés elve segíthet a természetvédelem kérdéseinek reális megismerésében. Ezen elv hiányában szélsőséges nézetek válhatnak uralkodóvá, túl sötéten vagy túlzottan rózsaszinben kivánnák láttatni velünk a természet védelmének helyzetét. Mivel az élet egyszeri és megismételhetetlen, az élet tiszteletének és védelmének elve alapvető kívánalom. Az értelmetlen és embertelen életpusztítást nem tűrheti a jövőért is gondolkodó ember. Az élet tisztelete és védelme jól összecseng az életminőség javításának az elvével, amit a természeti nevelés-oktatás kiszélesítésének és magasabb szintre emelésének elvével kell kiegészítenünk. Ehhez kapcsolódóan az alkalmazkodás elve azt jelenti, hogy az embernek is alkalmazkodnia kell a környezetéhez, a természetet nem lehet teljes egészében átalakítani, saját jól felfogott érdekében minél többet kell belőle meghagynia természetes vagy természeteshez közeli állapotában. Ebből egyenesen következik a természet épségéért fennálló felelősség elve, mely az értelmetlen beavatkozások lehetőségeit szűkítheti. A beavatkozások során a legkevésbé káros megvalósítás elve meglehetősen jó kompromisszumnak tűnik az emberi tevékenység és a természet között. Mivel a természeti értékek a társadalmi határokon is átnyúlnak, a feladatok, a rossz döntések hátrányai és a helyes megoldásokból származó előnyök is közössé válnak, így a nemzetközi együttműködés elve alapján a közös döntéseknek és munkának van létjogosultsága. Az állami felelősség- és kötelezettség-vállalás elvét figyelembe véve a természet társadalmi szintű védelme, annak megszervezése mindenkor csakis állami feladat lehet, ahol a tájékozódás, a tájékoztatás és a nyilvánosság (szabad információáramlás) elvének maradéktalanul érvényesülni kell, de az össztársadalmi részvételtől az egyéni és kollektív társadalmi részvétel és az együttműködés elve alapján nem lehet eltekinteni. Minden egyes szinten a távlati gondolkodás elve és a globális szemlélet elve alapján kell tervezni, dönteni és végrehajtani. A megőrzendő "objektumnak" az elegendő méret elve alapján elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy egyrészt a diverzitás genetikai fennmaradásához szükséges populációméretet, másrészt a rendszer folyamatos működését biztosítsa. A működőképes rendszer bemutatását elsősorban az élő múzeum elv alapján kell végezni. A holisztikus elv értelmében a védelmet nem szabad leszűkíteni egyes védendő objektumokra (fajokra, élőhelyekre, barlangokra), hanem mindenkor a teljes rendszereket (a hozzátartozó védőövezeteket, pufferzónákat) - adott esetben egész természeti tájakat, azok természetes ökológiai potenciáljával együtt - kell védeni. A folyamat elv alapján a természet védelme során nekünk mindig a teljes folyamatban kell gondolkodnunk, s azt is tudnunk kell, hogy a természetvédelem és a környezetvédelem egymást kiegészítő tevékenység, stratégiáját, intézkedési tervét a komplementer elvnek megfelelően szorosan össze kell hangolni. A génbank elv alapján az élő természetet ma is kimeríthetetlen genetikai utánpótlásként tartjuk számon,

6 A fenntartható természet- és a racionális tájhasználat elve azt mondja ki, hogy a természet erőforrásait oly módon kell használni, hogy időt és teret engedjünk a megújulásra. (Ez azt is jelenti, hogy a természethasználat módja, mértéke és üteme igazodjék a természetes ökoszisztémák teljesítőképességéhez - ökológiai potenciáljához - valamint működésének ritmusához.) A természethasználat során az elővigyázatosság elve azt jelenti, hogy a tudományos bizonytalanságok nem teremthetnek alapot a természet károsodását megelőző vagy csökkentő intézkedések elodázására. A megelőzés elve szerint tudnunk kell, hogy a legolcsóbb beavatkozás mindig a megelőzés, a helyrehozatal mindig sokkal drágább. A természet használóinak a használó fizet elv alapján kell hozzájárulniuk a természetvédelmi költségekhez azzal a megkötéssel, hogy a károsító többet fizet, mivel a helyrehozatali költségeket, ill. tönkretétellel vagy megsemmisítéssel okozott károkat is meg kell téritenie. Viszont az olyan megváltoztatott, részben tönkretett természeti érték esetében, amit még helyre lehet hozni, a helyreállítás elvét mindig alkalmazni kell. A természet károsodottságának megállapításához az indikátor elvet is használhatjuk, mivel a természet a rá nézve káros környezeti hatásokra mindig változásokkal reagál, csak azt értelmezni kell tudni. A természetvédelem céljai és feladatai A természetvédelem céljait Rakonczay Z. (1995) nyomán foglaljuk össze azzal a kiegészítéssel, hogy a természetvédelem feladatai gyakorlatilag azonosak a célok elérésével, azok megvalósításával. A természetvédelem célja tehát a természetmegőrzés, a génmegőrzés (az élővilág sokféleségének, a biodiverzitásnak a megőrzése), a jelző(indikátor)szerep ellátása, a kutatás és megfigyelés feltételeinek biztosítása, a tudatformálás (oktatás, nevelés, képzés, szemléletalakítás, ismeretterjesztés), a gyógyítás segítése, a gyönyörködtetés (élményszerzés), a természetvédelmi mintaterületek kialakítása, a szabadidő-eltöltés (természetjárás, sport, kedvtelés). Bár hosszú távon eredményes természetvédelmet társadalmi támogatás nélkül nem lehet megvalósítani, bizonyos esetekben Rakonczay Z. (1995) szerint egyes természetvédelmi intézkedéseket társadalmi támogatás hiányában is meg kell tenni. A természetvédelem feladatainak felosztása jogi és gyakorlati szempontok szerint: A hatósági feladatok ellátására akkor van szükség, ha a természetvédelmi kezelés nem a természetvédelem birtokában lévő területen folyik. A védett területeken a természetvédelem fő feladata az ott folyó gazdasági tevékenység (pl. bányászat) megszüntetése, korlátozással történő szabályozása (pl. mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, nádgazdálkodás stb). A szolgáltatási feladatok döntő hányada az idegenforgalommal, a védett területek látogatásával kapcsolatosak. Elvileg a természetvédelem alatt álló területek legnagyobb része korlátozottan vagy korlátozások nélkül látogatható, de valamilyen szintű szabályozásra mindig szükség van. A természetvédelem kiemelt feladata a tudatformálás, ami sokféle szakmai szempontú bemutatást jelent, elsősorban oktatási intézmények és társadalmi szervek számára.

7 A természetvédelem feladatait ismétlődésük szerint is szokás csoportosítani. Ezek szerint egyszeri természetvédelmi feladatként jelennek meg: A védelmet igénylő elemek és rendszerek felmérése. (Érték, veszélyeztetettség, máshol elő nem fordulás, a természetvédelem aktív közreműködése nélkül megőrizhető értékek, ne mzeti sajátosságok.) A védetté nyilvánítás előtti károk helyrehozatala. A védetté nyilvánítás. (A védett terület határainak, fekvésének, nagyságának, alakjának, a művelési ágának megállapítása, természetvédelmi nyilvántartásokba vétele, közzététele.) A természetvédelmi értékek birtokbavétele. (Tulajdonjog, kezelési jog, használati jog.) A természetvédelmi értékeket veszélyeztető tényezők feltárása. (Természetes - élettelen tényezők és élő szervezetek (állatok, növények) - hatása és az emberi tevékenység - gazdasági működés, tudatlanság miatti, valamint szándékos - károkozása.) Helyreállítási, fenntartási és fejlesztési tervek készítése. (Időben és térben ütemezett műszaki és pénzügyi tervek.) A védett értékek látogathatóvá tétele. (Zárt, időben, térben, létszámban korlátozottan vagy korlátozás nélkül látogatható területek.) A természetvédelem folyamatos (ismétlődő) feladatai az alábbiak: A szükséges jogszabályok megteremtése és alkalmazása. A természeti értékek eszmei értékének megállapítása és közzététele. (Büntethetőség.) A károk megelőzése, felmérése, megszüntetése. A természetvédelmi értékek helyreállítása. (Földtani, víztani értékek, gyepek, erdők, a táj, kultúrtörténeti értékek helyreállítása, élővilág visszatelepítése.) A természetvédelmi területek őrzése, kezelése, fejlesztése, fenntartása. (Természetvédelmi célú gazdasági, hatósági és rendészeti tevékenységek.) A természetgazdálkodás. (A különböző gazdasági tevékenységek megszüntetése, visszaszorítása, fenntartása, felerősítése, felélesztése, a hagyományos gazdálkodási módok kizárólagosságával.) A szolgáltatási feladatok ellátása. (Az idegenforgalom, a turizmus, a szabadidő-eltöltés lehetőségeinek szabályozása az össztársadalmi, de azon belül a helyi, állandó lakosság igényeihez kapcsolódóan, hogy a lakosságot megnyerjük céljaink támogatásához.) A tudatformálási tevékenység ellátása. (Oktatási intézmények és szakmai társadalmi szervek, ill. a nagyközönség számára.) Kutatások és megfigyelések végzése, ill. lehetőségeinek megteremtése. 1. A természetvédelem tárgyai (elemei, formái) 1. Élő természeti értékek Bár az élő természeti értékek nagyon sok esetben a táj természetes és mesterséges alkotóelemeiként is megjelennek (pl. erdők, kertek, nádasok stb.), védelmük mégis elsősorban természetvédelmi, s csak másodsorban tájvédelmi érdekekből történik. 1. Fajok A természetvédelmet művelők körében egyértelmű, hogy a leghatékonyabb védelmet élőhelyeken,

8 termőterületükkel együtt lehet biztosítani, a fajoknak a terület nélküli védelmére szükség van. (Csak így lehet pl. a veszélyeztetett fajok egyedeit természetvédelmi területeken kívül is védeni stb.) A fajokat természetvédelmi szempontok alapján Rakonczay Z. (1995) és Kelemen J. (1995) a következő csoportokra osztotta fel: Bennszülött (endemikus) fajoknak tekintjük azokat a növény-és állatfajokat, melyek másütt nem fordulnak elő, kizárólagosan valamely jól meghatározható területen találhatók. (Számos faj bennszülöttsége vitatott.) Védelmük kiemelt természetvédelmi feladat. Maradvány (reliktum) fajoknak nevezzük azokat a növény-és állatfajokat, melyek földünk történetének valamelyik megelőző korszakában bizonyos területeken gyakoriak voltak, majd a megváltozott tényezők hatására visszaszorulóban vagy kihalófélben vannak. (Sok olyan maradványfaj ismert egy-egy területen, amely máshol közönséges fajnak számít.) Védelmük kiemelt természetvédelmi feladat. Benszülött maradványfajok (reliktum-endemikus fajok) a természetvédelem szempontjából a legértékesebbek, hiszen mindkét előző csoport jellegzetességeit magukon viselik. Magyarországon 8 növényfaj tartozik ebbe a csoportba. A jövevény (adventív) fajok egy adott területre természetes úton kerültek, vagy az ember hurcolta be oda azokat. Sokuk vetélytársak, ill. természetes ellenségek hiányában rendkívül gyorsan elszaporodott, adott esetben meghonosodott, bizonyos fajoknak ma már Magyarországon természetvédelmi jelentősége van. A kultúrnövények, ill. háziasított (domesztikált) állatfajták közül az ősi, kipusztulófélben lévő fajok és fajták védelme különösen fontos természetvédelmi szempontból. A fajokat Kelemen J. (1995) veszélyeztetettségük szerint is csoportosította: Kipusztultnak tekinthető az a faj, mely hazánk mai területén rendszeresen szaporodó populációban élt, de az utóbbi 50 évben rendszeres keresése ellenére sem került elő. Eltünt az a faj, amely az utóbbi 50 évben még észlelhető volt, de a legutóbbi 10 évben nem volt kimutatható. (Ha az ebbe a kategóriába sorolt faj mégis előkerül/újra megjelenik, fokozottan védett státuszt kap.) Gerinctelenek esetében eltüntnek akkor nyilvánítjuk, ha az utóbbi 30 évben nem mutatták ki hitelt érdemlően, de habitatja (lokális környezete) megvan. Közvetlenül veszélyeztetett (a kipusztulás közvetlen veszélyébe került) fajok azok, amelyek rendkívül kis számban vagy elszigetelten fordulnak elő. Ezek gyakran endemizmusok vagy reliktumfajok. Ugyancsak idetartoznak azok a fajok, melyek populációjának csökkenése a védelem hatására ugyan megállt, de a populációjuk nagy része világviszonylatban egy ország területén él. Aktuálisan (közepesen) veszélyeztetett fajok azok, melyek kis egyedszámú populációkban élnek és egyedszámuk, ill. elterjedési területük kimutathatóan csökken, vagy olyan élőhelyi feltételeket igényelnek, melyek az utóbbi időben egyre többször szünnek meg és alakulnak át. Ide soroljuk azokat a fajokat is, melyek hazai élőhelye az elterjedési terület peremét jelenti, vagy a nemzetközi viszonylatban is veszélyeztetett, átvonuló fajokat. Potenciálisan (távlatilag) veszélyeztetett fajok azok, melyek elterjedési területének szegélyzónája esik egy adott ország területére, vagy ott csak a fő areától többé-kevésbé izolált, szigetszerű populációkban élnek. A nemzetközi gyakorlatban használatos ismeretlen veszélyeztetettségű fajok kategóriáját a magyar gyakorlatban nem használjuk. A hazai gyakorlatban törvényesen a védett és a fokozottan védett fajok kategóriáját különböztetjük meg, melyek között elsősorban eszmei értékbeli különbség van. Társulások A fajok védelmének leghatékonyabb és a gyakorlatban legkönnyebben megvalósítható módja az egyes társulások védelme. Ilyen esetben meg lehet óvni az egyes egyedeket, a fennmaradáshoz szükséges ökológiai viszonyokat, valamint magát a társulást. (A módszer hátránya, hogy nem mindig lehet a ritka és csak kis területen előforduló valamennyi élőhelyet védelem alá helyezni. Ha viszont egy faj csak egy termőhelyen (élőhelyen) fordul elő, a hatékony védelemnek ez az egyetlen módja.) Bár a társulásokat a növényzet alapján osztjuk fel (Rakonczay Z., 1995), azokat mindig a hozzátartozó mikroorganizmusokkal, gomba- és állatvilágukkal együtt kell vizsgálnunk. 1. Vizes területek társulásai A vizes területek társulásait a növényeknek a vízhez való viszonya szerint csoportosítjuk. A vízinövény-társulások (vagy hínártársulások) közé azokat a vízi élőhelyeket soroljuk, melyekben a növények a vízben lebegnek vagy a úsznak víz felszinén. A nádas növénytársulásokat azok a vizi növények alkotják, amelyek a víz alatt gyökereznek s kiállnak

9 a vízből. A nádasok 2 m mélységig alakulnak ki, melyek a természetvédelemben kiemelkedő jelentőségűek, elsősorban madárvédelmi okok miatt. (Országos arányuk 1 % körüli.) A nádas növénytársulásokat a szárazföld felé a mocsaras (különböző sásos) növénytársulások követik, majd a vizek iszapos partjain kialakuló iszaptársulások. A száraz területek pangóvizes területein gazdag mohaszőnyeg képződik, melyen különböző láprétek jönnek létre. (A mészkedvelő láprétek semleges vagy bázikus talajon alakultak ki, a homoki láprétek a homokbuckák mélyedéseiben találhatók. A hegyvidékeken a mészkerülő láprétek és a forráslápok fordulnak elő. A természetvédelem nagyon értékes kincsei a tőzegmohás lápok, valamint a dagadólápok.) A mocsárrétek az ártereken alakultak ki, uralkodó növényeik a lágyszárúak, de a sások jelentősége sokkal kisebb, mint a sásos növénytársulásokban. Tipusaik között megtalálhatóak a sík területeken az alföldi mocsárrétek, az élővizek mentén az ártéri mocsárrétek. Gyeptársulások A gyepfelületek (gyeptársulások) közé elsősorban a réteket és legelőket soroljuk, valamint a méreteik miatt csaknem elhanyagolható egyéb - elsősorban mesterségesen létrehozott - füves területeket pl. az árvízvédelmi töltések gátjain, a vasúti töltéseken, a közutak mentén, a repülőtereken stb. A természetes ősgyepek hazánk területének csak néhány %-át boríthatják. A kaszálórétek lágyszárú növényzete mind a talajtakaró, mind az országban elfoglalt helyzete szerint különböző. A lejtőfüves rétek a hegy-és dombvidékeink viszonylag vastag termőréteggel fedett területein alakultak ki. Hazánkban a mezőgazdaság legjobban a löszpusztaréteket vette művelés alá, hiszen feltörésük könnyű volt. Ma már csak mozaikosan fordulnak elő elsősorban dűlőutak mentén, szakadó partok szélein. (Megmentésük fontos természetvédelmi feladat.) A magyar homokpusztarétek nagyon értékes részeiből sikerült annyit védelem alá helyezni, amennyi az azon megélő élővilág megmentéséhez szükséges volt. A szikes puszták (szikespusztarétek) növénytársulásai hazánk legjellegzetesebb növénytársulásai közé tartoznak, ezért a természetvédelem számára kiemelkedő jelentőségűek. A sziki növénytársulások elsősorban emberi beavatkozás hatására az alföldi, időszakosan vízzel borított, lefolyástalan területeken alakultak ki, melyek egykor erdős puszták voltak. (Talajuk a szolonyec és a szoloncsák.) Sok esetben a talajfelszinen felhalmozódó só miatt a terület mező- vagy erdőgazdasági művelésre teljesen alkalmatlanná vált. A szikes talajoknak alig van eredeti fás növényzete, az eröltetett fásítások gyér maradéka - mint tájidegen fajok - eltávolítandóak a védett területekről. A középhegységeink meleg, száraz, napos, sziklás lejtőit gazdasági szempontból értéktelen, természetvédelmi szempontból nagyon értékes gyepvegetáció (sziklagyep) borítja. A tápanyagban való gazdagsága miatt az élővilága változatos, fenntartásuk fontos természetvédelmi érdek. 3. Fás növénytársulások A fás növénytársulások uralkodó növényzete fás jellegű, a lágyszárúak alárendelt mértékű. (Hazánkban mennyiségük mintegy 18 %-os.) Felosztásuk sok szempont szerint történhet. Az őserdő a természet által létrehozott, az ember által nem (vagy csak kevésbé) háborgatott, a fejlődés folyamán kialakult természetes erdő. Európában az őserdők kiterjedése jelentéktelen, Magyarországon ma már nincs. (Az előforduló "ős" megnevezés az adott fafaj ősidők óta való jelenlétére utal.) A természetes erdőknek az őshonos fafajokból emberi beavatkozás nélkül kialakult erdők tekinthetők. (Arányuk Magyarországon az erdők mintegy %-a.) A természetközeli, természetszerű erdők közé a hagyományos erdőgazdálkodás következtében létrejött, ill. létrehozott olyan őshonos fafajokból álló állományokat tekintünk, amelyek természetes felújítás révén keletkeztek, vagy ha azokat mesterségesen is hozták létre, annak nyomai már nem ismerhetők fel. (Arányuk Magyarországon az erdők mintegy %-a.) A kultúrerdők (ültetvények, származékerdők) ember által telepítettek, őshonos vagy nem őshonos fafajokból. (Arányuk Magyarországon az erdők mintegy %-a.) A fásításoknak az erdőben szegény, fátlan környezetben van elsősorban esztétikai, ill. természetvédelmi szerepe. Védelmük sok esetben kultúrtörténeti okok miatt történt. Az élőfagyűjtemények közé az arborétumok, parkok, állat- és növénykertek, kastélyok és kúriák kertjeinek fáit, az erdészeti fagyűjteményeket stb. tekintjük. (Arányuk Magyarországon az erdők területének kevesebb, mint 10 %-a.) 4. A mezőgazdasági növénytársulások

10 A mezőgazdasági növénytársulások közé az ország területének mintegy 60 %-át kitevő mezőgazdasági kultúrák tartoznak, védelmük a természetvédelemnek csak mellékes (elsősorban tájvédelmi vagy kultúrtörténeti okok miatti) feladata. Közöttük megkülönböztetünk szántóföldi kultúrákat, valamint gyümölcsösöket, szőlőket és kerteket. 3. Élőhelyek A biológiai sokféleségről szóló egyezmény végrehajtásának egyik leghatékonyabb (általános) eszköze élőhelyvédelmi jellegű. Ebben az élőhelyeket érintő beavatkozások szabályozása a fő cél. Az intézkedések között szerepelnek, pl. az élővilág állapotváltozásainak ellenőrzése (monitorozása) vagy a hatásvizsgálatok kötelezővé tétele a tervezések során, továbbá a nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó területek megállapítása stb. (T. Ranneberg - A. Brockmann, 1996) 4. Biológiai sokféleség A biodiverzitás az élővilág genetikai sokféleségét jelenti. Ez megjelenik az egyed, a populáció és a természetes életközösség szintjén. A természet pusztulása minden szinten kimutatható. A pusztulás okai a következőek: A biodiverzitást veszélyeztető tényezők precedens nélküliek az emberiség történelmében. A veszélyeztetettség egyre nő a gyorsan szaporodó emberiség, a fejlődő technológia és a javak egyenlőtlen megoszlása miatt. Az egyes, különálló tényezők egymást erősítve fejtik ki káros hatásukat. Az emberiség nehezen ismerte fel, hogy az ember része a biodiverzitásnak, nem függetlenítheti magát a természeti erőforrásoktól. A biodiverzitás-védelem az összes veszélyeztető forrást figyelembe kell, hogy vegye. Az 1992-es biodiverzitás-egyezmény a szükséges tevékenységet három összetevőre bontotta: A biodiverzitás megmentése, ami genetikai anyag, fajok, élőhelyek és ökoszisztémák megmentése érdekében tett lépéseket jelent. A biodiverzitás tanulmányozása a fenntartható fejlődés stratégiájának kidolgozásához. A biológiai sokféleség fenntartható és igazságos felhasználása nemzeti - nemzetközi szinteken. 1. Élettelen természeti értékek Az január 1-től érvényes természetvédelmi törvény (1996. évi LIII. törvény) 23. (2) bekezdése alapján védelem alatt áll valamennyi időszakos vagy állandó forrás, (ha a kilépő víz mennyisége tartósan meghaladja az 5 l/perces hozamot), láp, barlang (lásd ), víznyelő (állandó vagy időszakos felszini vízfolyás karsztba történő elnyelődési helye), szikes tó, kunhalom, földvár. A bekezdés hatálya alá tartozó lápok, szikes tavak, kunhalmok és földvárak jegyzékét a miniszter a törvény hatálybalépését követően 3 éven belül közzéteszi. 1. Talaj A természetvédelem csak azoknak a talajoknak a védelem alá helyezését tekinti feladatának, amelyek kis kiterjedésben (tájképi érték nélkül) fordulnak elő, de az ország természeti képének kialakításához szükség van megmentésükre. (Rakonczay Z., 1995) Földtani értékek A földtani értékek védelme eredetileg is a természetvédelem hagyományos tevékenységi körébe tartozott. Lehatárolása nem egyszerű, mivel jelentős részük egyben tájformáló elem is. A földtani értékek közé tartoznak a felszini formaelemek (sziklaalakzatok, a felszini karsztos formaelemek), az őskövületek (az őstájak vagy a fossziliák), a rétegsorokat vagy tektonikai elemeket bemutató

11 természetes vagy mesterséges feltárások, az ásványok és kőzetek, a hegyek, a völgyek, a szigetek és félszigetek, a partfalak, a zátonyok, a puszták és a kunhalmok. A földtani értékek védelme ma Magyarországon a természetvédelem igen fontos tevékenységi körébe tartozik. 3. Barlangok A karsztos eredetű barlangok a földkéreg olyan jellegzetes, természetes eredetű képződményei, melyeket a biogén és abiogén széndioxidban és egyéb savakban dús víz oldó vagy erodáló hatása hozott létre, vagy a vízből kivált mészanyag épített fel. A nem karsztos barlangok a Föld külső (szél, víz, dagály) és belső (magma, gravitáció) erőinek hatására keletkeztek, főleg vízben rosszul oldódó kőzetekben. Magyarországon barlangnak tekintünk minden olyan, a földkéregben található, természetes módon létrejött üreget, melynek legnagyobb kiterjedése meghaladja a 2 m-t, levegővel vagy folyadékkal van kitöltve, legalább három oldalú és egy normális testalkatú ember belefér. (A barlang definiciója országonként eltérő. A kisebb barlangokat, üregeket, sziklahidakat sok esetben felszini karsztos jelenségeknek tekintik.) Hazánkban ma minden barlang védett 1961 óta. Számuk -Tardy J. (1996) szóbeli közlése nyomán , amiből szépsége, nagysága, tudományos értéke miatt 124 fokozottan védett. A magyarországi barlangok közül 12 idegenforgalmi, 5 gyógyidegenforgalmi célokra van kiépítve. (Előbbi esetben a kezelők legtöbb esetben természetvédelmi szervezetek, az utóbbi esetben pedig egészségügyi szervek.) A további gazdasági tevékenységek közül az egyes barlangokból történő víztermeléseket (pl. a lillafüredi Anna-mésztufabarlangból) kell megemlíteni. (Világviszonylatban a barlangokat nagyon sokfajta célra használják, de ezek zöme kifejezetten természetkárosító.) A jelentős kiterjedésű, barlangkutatók által járt barlangok zömében a barlangkutató csoportok végeznek barlangkezelői, barlangvédelmi feladatokat. 4. Víztani értékek Mivel az élővilág léte valamennyi környezeti tényező mellett is nagyrészt a víztől függ, ezért a víznek a természetvédelemben kiemelt jelentősége van. (A víztani értékeknek emellett igen jelentős tájképi értéke is lehet.) Rendkívül leegyszerűsített csoportosítását Rakonczay Z. (1995) nyomán adjuk meg. Hazánk területének ma közepes vízállás esetén mintegy 2200 km 2 -es felületét borítja víz. (Ez az ország területének 4 %-át teszi ki, ami nyári, száraz időszakokban mintegy 2 %-ra csökken. Árvizi időszakban a vízzel borított terület elérheti a 2400 km 2 -t.) Ebből a vízfolyások (csatornák és folyóvizek) 510 km 2 -el, az állóvizek (tavak, víztározók, halastavak, holtágak, bányatavak, mocsarak) 1690 km 2 -el részesülnek. A honfoglaláskori 10 %-ot meghaladó vízborítottság lecsökkenése a vízrendezéseknek köszönhető. Ez a jól lemérhető gazdasági és társadalmi pozitívumok mellett természetvédelmi szempontból káros tevékenység volt, mivel az egykori vizi környezet nagyon jellegzetes részeit szüntette meg. A forrásokat zömmel terület nélkül helyezték védelem alá, s ezért a bányászati célú vízkiemelés hatására igen sok megszünt. Másokat vízellátási, ill. rosszul felfogott természetvédelmi érdekből turisztikai célokra foglaltak, megszüntetve a természetes vízkilépés jellegét. Ma már országos szinten is kevés természetes forrás található, a meglévők megőrzése fontos természetvédelmi érdek. A folyóvizek csak területtel - partjukkal, ill. környezetükkel - védhetőek meg. Emiatt viszont a folyóvizek védelme sok esetben magába foglalja a folyószabályozás során kialakított holtágakat, morotvákat, kubikgödröket (tehát már részben állóvizeket is), melyek a természetvédelem értékes élőhelyeivé váltak az emberi beavatkozás hatására. Földünk legismertebb, leglátogatottabb nemzeti parkjai, védett területei azok, amelyekben vízesések is vannak. Hazánk vízesésekben kimondottan szegény ország, de a meglévők megfelelő védőterülettel védelemre érdemesek. Természetvédelmi szempontokból azt a nyílt vízfelületet tekintjük tónak, amelyben a part menti szegélynövényzet még nem alakult ki vagy az még jelentéktelen és a tófenéken a víz alatti növényzet még nem telepedett meg. Magyarországon a tavak partszakaszainak jelentős részét üdülési, horgászati, építési és egyéb célokra igénybevették, a még megmaradt, többé-kevésbé természetes állapotban lévő

12 partszakaszokat és vízfelületeket a további beépítéstől, ill. igénybevételtől meg kell óvni. (A természetes és a mesterséges kialakítású vízfelületek között nagyon sok esetben természetvédelmi szempontból elhanyagolható a különbség, így a lecsapolások mellett már vízfelületek növeléséről is beszélhetünk.) Hazánkban természetvédelmi szempontok miatt a fekete és fehér szikes tavaknak van kiemelt jelentősége. Beszélhetünk továbbá oligotróf (vagy tiszta) tavakról, eutróf (vagy elöregedő) tavakról, valamint disztróf (láppá alakuló) tavakról, melyek mindegyikének természetvédelmi jelentőségük kiemelkedő. A halastavaknak a vizivadvédelemben van kiemelkedő jelentősége. A tápláléklánc részben természetes, részben mesterséges úton való kialakítása nagyszámú és változatos növény- és állatvilág megjelenését és fennmaradását teszi lehetővé. Fertőnek nevezzük az átalakulófélben lévő tavat, ha abban a szabad vízfelületek még jelentős területeket borítanak, de a víz felszine alatt már nagytömegű növényzet él, ami a tó feltöltődését jelentősen gyorsítja. (Ilyen állapotban van pl. a Fertő(-tó) és a Velencei-tó.) Mocsárnak tekintjük azt a vizenyős területet, amelynek felületén a szabad vízfelületek kisebb területet foglalnak el, mint a növényzet által borított területek. A mocsaraknak elsősorban madártani okok miatt nagy a természetvédelmi jelentősége. A láp a mocsár után következő szakasz, amire jellemző, hogy a feltöltődött, valamikori tó felületének túlnyomó többségét állandóan növényzet borítja és benne csak kisebb szabad vízfelületek vannak. Ezek szine a humuszsavaktól sötétbarna. (A tőzegmohalápok növénytanilag rendkívül értékesek.) A feltöltődés folyamata természetesen nem áll meg, a lápok is elöregednek. A lassan szárazfölddé alakuló vízfelületek utolsó fázisa a turján, ahol helyenként és időnként tocsogók formájában jelenik meg a víz. A turjánok növénytani jelentősége nagy. Természetvédelmi szempontból sok esetben az élővizekkel azonos értékűek (nem egyszer fontosabbak) a mesterségesen létrehozott vízfelületek, pl. csatornák, halastavak, elhanyagolt bányatavak, természetvédelmi célú mesterséges vízfelületek és a már említett holtágak, kubikgödrök. Ezek változatlan, beavatkozás nélküli fenntartása fontos természetvédelmi érdek, ami sokszor egybeesik a gazdasági érdekekkel (azaz nem kerül pénzbe a fenntartása), s ezt célszerű kihasználni. Kultúrtörténeti értékek Sok országban - köztünk hazánkban is - bizonyos emberi alkotások, ill. azok természetes környezetének védelme is természetvédelmi feladat. (Rakonczay Z ) Ugyanis számos olyan kultúrtörténeti emlékünk van, melyet nem igazán szerencsés zárt térben bemutatni, hanem inkább a természetes környezetében. Nagy értékű és mások által is védett műemlékek, régészeti emlékek stb. esetén a természetvédelem tárgya csupán a védett érték (vár, kastély stb.) környezetének fenntartása lehet. Ha kisebb kultúrtörténeti értékről (pásztorlétesítmény, gémeskút stb.) van szó, a természetvédelem magát a tárgyat is védi, kezeli, fenntartja és bemutatja, ha az egyébként is védelemre érdemes területen van. A kultúrtörténeti értékek közül a következőket lehet megemlíteni: műemléki környezet, történelmi, irodalomtörténeti, népmondai emlékhelyek, földvárak, régészeti lelőhelyek, néprajzi értékek, temetők, ipartörténeti emlékek, jellegzetes földrajzi pontok Hazánkban a budai várnegyed - a hozzátartozó panorámával együtt - és a Hollókő falu része az épített világörökségnek, s előkészítés alatt van Pannonhalma oda történő felvétele is. 3. Tájvédelmi értékek A tájvédelmi értékek részben élő, részben élettelen, részben természetes, részben mesterséges környezeti elemek együttese. Ezen összetettsége miatt indokolt a természetvédelem keretében, de attól kissé elhatároltan tárgyalni a következő fejezetekben. 1. A táj A táj a bennünket körülvevő természetes és mesterséges vagy az emberi tevékenységgel többé-kevésbé módosított környezet területileg le nem határolt része. (Keszthelyi I. 1986, 1989, Szunyoghné Révbíró J. 1992, Rakonczay Z. 1995) A környezetvédelemmel (környezetgazdálkodással) és természetvédelemmel foglalkozó könyvek egy része külön fejezet(ek)ben foglalkozik a tájvédelemmel, mások azt nem is említik. Ez egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a környezetvédelem - természetvédelem - tájvédelem (környezetgazdálkodás - természetgazdálkodás - tájgazdálkodás) alá - fölé - mellérendeltségi viszonyai a szakmai körökben sincsenek egyértelműen tisztázva.

13 A táj alkotó elemei A táj alkotó elemei közül a természetesek közé tartoznak a földfelszin domborzati (geomorfológiai) formái, a víz különböző felszini formái (patak, forrás, tó stb.), a növényzet vegetációs tipusai (erdő, gyep, nádas stb.), az állatvilág látványos része (nagytestű emlősök, madarak, szines lepkék stb.) A táj alkotó elemei közül a mesterségesek közé tartoznak a mezőgazdasági művelésbe vont területek (szántók, szőlők, győmölcsösök stb), a települések (város, falu, tanya) és építményeik, a vonalas létesítmények (utak, vasutak, csatornák, távvezetékek stb.), a külszini bányák gödrei és meddőhányói. A tájvédelem feladata az értékes tájak védelem alá helyezése. Ez természetvédelmi területeken viszonylag könnyebb feladat, azon kívül lényegesen nehezebb, mivel minden felhasználó saját szempontjai szerint itéli meg a táj értékét, mást tart abban védendőnek. A táj jellegét a természetes és mesterséges alkotóelemek aránya határozza meg, s nagyban függ az abban élő emberek nemzeti sajátosságaitól. A táj az emberi élet minőségét meghatározó jelentős erőforrás, mással nem pótolható nemzeti vagyon. A tájba való beavatkozás hatását tájrendezési előterveken, ill. részletes terveken keresztül kell felmérni. Ezen tervek alapján a természetvédelmi hatóság dönt arról, hogy az adott beavatkozás tájesztétikai szempontból megengedhető-e avagy sem. 1. A táj esztétikai értéke (tájkép, a táj látványa) Tájképnek egy adott nézőpontból a szemünktől a látóhatárig terjedő tájat és a hozzá tartozó égboltot tekintjük. (Rakonczay Z. 1995) Az egy pontból szemlélt tájképek összességét kilátásnak (panorámának) nevezzük. A szemlélőben a táj formákból (hegyek, völgyek), vonalakból (erdőszél, vízpart), felületekből vagy foltokból (erdő, mező, tó) és szinekből (zöld erdő, kék ég) áll össze. Ezeket fontossági sorrendbe szokták állítani, ami általában a fenti, de a szemlélődő beállítottságától, hangulatától, az alkalomtól, az időjárástól és még nagyon sok tényezőtől függően jelentősen változhat. A tájat, mint látványt adott nézőpontból három távolsági zónára oszthatjuk. Az előtér a nézőnél kezdődik s olyan távolságig tart, amelyen belül a táj alkotóelemeinek részletei könnyen megkülönböztethetőek. (Ez nem több 1 km-nél.) A középtérben a táj jellegzetes formái, alkotóelemei még felismerhetőek, de a részletek már összemosódnak. (Ez a távolság 1-3 km körüli.) A háttér a látóhatárig terjed. (Ez a Mont Everestről jó időben több, mint 300 km!) A táj jellemző formáinak csak a körvonalai látszanak, a szineknek alárendelt jelentősége lesz. (A zónák távolsága elsősorban a meteorológiai viszonyok függvénye.) A felsorolásból jól látszik, hogy a látvány értékelése onnan kezdődik, ahol a szemlélő áll. Ennek megfelelően a tájvédelem során mind a kilátást (a táj formáit), mind a szemlélő helyét is védeni kell, ha teljes értékű tájról akarunk beszélni. (Ez természetesen akkor igaz, ha a táj esztétikai értéke a legfontosabb a számunkra.) A táj gazdasági értéke (tájpotenciál) A táj gazdasági értékét a talaj termőképessége, az előforduló ásványi anyagok, a gazdasági tevékenységbe bevonható vegetáció (erdő, mesterséges kultúrák stb), közlekedési és hírközlő hálózat jelenti. Ennek értékét gazdasági számításokkal viszonylag könnyen és elfogadható pontossággal meg lehet határozni. Ezzel szemben a táj esztétikai értékének pénzbeli meghatározása igen nehéz és főleg pontatlan, így a

14 gazdasági és esztétikai érték nehezen vethető össze a döntési helyzetekben monetárisan. A táj gazdasági teljesítőképességének kihasználása - lehetőség szerint növelése - a gazdasági fejlődés egyik alapja, ami azonban folyamatosan fogyasztja, rombolja, szennyezi és át is alakítja azt. A táj túlzott gazdasági igénybevétele a gazdaság fejlődését is csak rövid távon és csak egy bizonyos mértékig szolgálhatja. 3. Tájformák A tájak sok szempontból, sokféleképpen csoportosíthatók. Domborzatilag óceáni medencéket és szárazföldeket különböztetünk meg. (Mivel Magyarországon csak szárazföldek vannak, csak ezek felosztásával foglalkozunk.) Eszerint megkülönböztetünk kiemelkedéseket (hegyeket, dombokat), mélyedéseket (völgyeket, medencéket) és egyéb formákat (síkságokat, partokat, szigeteket, félszigeteket). Az emberi beavatkozás mértéke szerint természetes és átalakított tájakról beszélhetünk. A táj teljesítőképessége szerint terméketlen és termő tájat különböztethetünk meg. A védelem oldaláról megközelítve védett és nem védett tájakat különíthetünk el. Természetes (eredeti), egyben terméketlen a sarkvidéki, a tundrai, a magashegyi és a sivatagi táj. Átalakítottnak (kultúrtájnak, roncsolt tájnak) tekintjük a mezőgazdasági tájat, az üdülőtájat és az épített tájat. A hazai természetvédelem szemponjából kiemelkedő tájtipusok a következők: a fátlan füves síksági táj (a puszták, ill. maradványaik), az erdős puszták, a homokpusztai táj, az ártéri táj, a vizes táj, a dombvidéki erdős táj, a dombvidéki kultúrtáj (a természeti és kultúrtörténeti értékei alapján együtt), és a hegyvidéki erdős táj (a védett területek egyharmada!). 1. A védett természeti értékek csoportosítása 1. Területtel védett természeti értékek 1. Nemzetközi megközelítésben Kelemen J. (1995.) szerint az IUCN a nemzetközi kapcsolatokban a következő kategóriák használatát javasolja, az elsődlegesen megjelölt védelmi célok alapján: 1. Fokozott védelem. (Kizárólag védelmi célokra.) Szigorúan természeti rezervátum/őstáj (Wilderness). A Földön 700 ilyen terület található ha-on. Alcsoportjai: - Elsődlegesen a tudomány céljaira fenntartott területek. - Elsődlegesen az őstáj fennmaradása érdekében védett területek. Ökoszisztéma védelem és turizmus. (Nemzeti park.) Országos vagy nemzetközi jelentőségű területek védelme. A Földön ilyen terület található ha-on. 3. Természeti jellemzők védelme. A természeti emlékek védelme érdekében fenntartott területek. A Földön 320 ilyen terület található ha-on. 4. Aktív kezelésen keresztüli védelem. Élőhely/faj fenntartási terület. A Földön ilyen terület található ha-on.

15 5. Szárazföldi /tengeri táj védelme és üdülés. A táj fenntartása elsősorban rekreációs célokból történik. A Földön ilyen terület található ha-on. 6. Természeti erőforrások fenntartható védelme. Kezelt védett erőforrás: elsődlegesen a természetes ökoszisztémák fenntartható használata (sustainable use) érdekében védett területek. Az IUCN előírások szerint a védett területeken belül ki kell jelölni azokat az övezeteket, amelyek egy adott kezelési célkitűzés megvalósítására szolgálnak. A zonáció egy alapvető jelentőségű kezelési eszköz. Kijelölésekor természetvédelmi szempontokból indulunk ki, de azokat a gazdasági, társadalmi és jogi helyzet függvényében alkalmazhatóvá kell tenni. A zónarendszer felépítése és céljai az alábbiak: - A-zóna: természeti övezet: általában fokozottan védett terület, feladata a természeti értékek megőrzése. Területe minimálisan 500 ha. Bioszféra rezervátumok esetében annak magterületeit és a "puffer 1" területeit is magába foglalja. A gazdasági tevékenység és a turizmus tilos. - B-zóna: kezelt övezet: a védett terület átlagos értékű területei. Itt korlátozott mértékű gazdasági és turisztikai tevékenység folytatható. Intenzíven művelt területeknél kívánatos az extenzív művelési ágakra való áttérés. - C-zóna: bemutató övezet: lakott és közvetlen emberi behatás alatt álló, ill. turisztikai szempontból fontos területeket foglal magába. Az értékmegőrző szempontok mellett alapvetően a bemutatást szolgálják. Kezelésében fontos az ökoturizmus és a természetvédelmi nevelés feltételeinek tájbaillő módon való fejlesztése. Hazai megközelítésben Kelemen J. (1995) szerint a területtel védett értékeinket Magyarországon az alábbi csoportok valamelyikébe lehet besorolni. (Megjegyzendő, hogy a nemzetközi és a hazai elnevezések még nem teljesen konformok, itt a természetvédelemnek komoly tennivalói vannak.) Az első négy csoport országos, az ötödik pedig helyi védettséget jelent. (Az évi LIII. törvény alapján ezek mind a természeti terület fogalomkörébe tartoznak.) Nemzeti park (IUCN kategória): az országnak a jellegzetes és különleges természeti értékben gazdag, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott területe. Elsődleges rendeltetése a tudományos, a közművelődési és rekreációs szempontból különleges jelentőségű természetes növény-és állattani, földtani, barlangtani, talajtani, víztani értékek oltalma, a biológiai sokféleség és az ökológiai rendszerek fenntartása, a tájképi és kultúrtörténeti emlékek védelme. Ma hazánkban 6 nemzeti park van, összesen ha területtel, amiből ha fokozottan védett. (Tardy J., 1996) Kalotás Zs. (1996) szerint további három van szervezés alatt. Tájvédelmi körzet (IUCN 5. kategória): az országnak az a jellegzetes és különleges természeti, tájképi adottságokban gazdag tája, melynek elsődleges rendeltetése a táj és az azt alkotó élő és élettelen természeti elemek, valamint a hagyományos gazdasági tevékenység megőrzése. Ma (Tardy J., 1996) hazánkban 46 tájvédelmi körzet található, ha területtel, amiből ha fokozottan védett. Természetvédelmi terület (IUCN 3., 4. kategória): az országnak az a jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag területe, melynek elsődleges rendeltetése az ott lévő ökológiai rendszerek, és ezzel összhangban a biológiai sokféleség fenntartása, de szolgálhatja egy természeti vagy kultúrtörténeti, történelmi emlék, továbbá egyes fajok vagy egyetlen faj védelmét. Ma (Tardy J., 1996) hazánkban 145 természetvédelmi terület van, ha területtel, amiből ha fokozottan védett.

16 Természeti emlék: a természet valamely egyedi, különleges képződménye, mely nem, vagy csak kis mértékben áll emberi beavatkozás alatt és elsődleges rendeltetése ennek megóvása. Magyarországon ma (Tardy J., 1996) 1 országos jelentőségű természeti emlék található, területi lehatárolás nélkül. Az fejezetben a nemzetközi szervezetek által jónak tartott természetvédelmi csoportosításokat tüntettük fel. Tudnunk kell, hogy a nemzetközi beosztásokon, kritériumokon, elvárásokon, lehetőségek biztosításán mi keveset vagyunk képesek alakítani, s csak az elfogadásával tehetünk szert a többiekkel (a nyugat-európaiakkal) azonos jogokra. Valószínű, hogy a nemzeti érzéseink itt szenvednek legkevesebb csorbát az integráció során, ezért - a globális megközelítésen túlmenően - a természetvédelem nemzetközi normáit maradéktalanul át kell vennünk. Helyi jelentőségű terület: a nem országos jelentőségű természetvédelmi területek és természeti emlékek között a megyei és fővárosi tanácsok, azóta az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak. Ma (Tardy J., 1996) az helyi védettséggel rendelkező terület nagysága mintegy ha, de a pontos értékeket a privatizáció és az azt követő visszavásárlások miatt nem lehet tudni. Terület nélkül védett természeti értékek A terület nélküli védett természeti értékek közé Magyarországon (Rakonczay Z., 1995, Tardy J., 1996) az összes barlang (szám szerint 3179), 515 növényfaj és 855 állatfaj tartozik. Közülük 124, 52, ill. 84 db, ill. faj áll fokozott védelem alatt. 3. Egyéb besorolások Hazánkban több nemzetközi besorolásról beszélhetünk (Rakonczay Z., 1995, Kelemen J., 1995) melyek bár az IUCN kategóriákhoz nem kapcsolódnak közvetlenül, védettségük részben célszerű, részben kötelező. Közülük a három - talán a legjelentősebb - besorolást mutatjuk be. Az UNESCO Man and Biosphere (Ember és Bioszféra = MAB) programja keretében kijelölt Bioszféra Rezervátumok célja és feladata a természetes életközösségekben élő növények és állatok populációinak, azok sokféleségének a megőrzése, a természetvédelem és az emberi tevékenységek összehangolása. Fenntartásuk a nemzetközi kutatást, oktatást és képzést szolgálja. A bioszféra rezervátumokon belül a kiemelkedő természetvédelmi értékek megóvására fokozottan védett magterületeket jelölnek ki. A MAB területek védelem alá helyezése nem feltétel, de hazánkban mind védett. Számuk öt, nagyságuk ha, amiből fokozottan védett magterület ha. A Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó vizes élőhelyek elsődleges célja a vadon élő és vándorló vizimadarak és élőhelyeinek védelme. Hazánkban 11 ilyen terület van, amihez 2 további tartozik, ahol a védelem csak a téli időszakban érvényes. (Tardy J., 1994) Jelenleg 7 újabb van felterjesztés alatt (Tardy J., 1996) ha kiterjedéssel, ami részben a meglévő területek bővítését, részben újak kijelölését jelenti. Az ide tartozó vízfelületek csak valamilyen szintű országos védelem alattiak lehetnek. A Világörökség Területek egyetemes jelentőségű, különleges jellegzetességű természeti vagy kultúrális értékű területek. Természetvédelem alá helyezésük "nem kötelező", de a listára való felkerüléshez kormánygaranciára van szükség. Magyarországon ma két kultúrális világörökség van (lásd az fejezetet), valamint az Aggteleki Karszt és a Szlovák Karszt barlangjai együttesen nyerték el a "Világörökség" címet 1995 decemberében. A természetvédelem eszközei 1. Jogi szabályozás 1. Nemzetközi szerződésekből adódó kötelezettségek Az fejezetben látható, hogy hazánk számos érvényes és fontos nemzetközi egyezményhez, ill. szervezethez csatlakozott, mégha esetenként jelentős késéssel is. Ezek betartása (betartatása) nemzetközi megitélésünk szempontjából igencsak fontos. Az Európai Közösséghez való csatlakozásunk ezen szerződések betartásán is múlhat.

17 Hazai jogi szabályozás A szükséges jogszabályok megalkotása a természetvédelemnek feladata és eszköze is egyszerre. Ma a természetvédelem hazai jogi szabályozása jónak - bár kissé túlszabályozottnak - mondható, az igazi problémát a a szabályokkal szemben érzett ellenszenv, a gazdasági nehézségek és a politikai átalakulás miatt a törvényi előírások nehéz betarthatósága jelenti. (Bakács T., 1992, Kerekes S. - Szlávik J., 1996, Fodor L. - Prugberger T., 1996) Magyarországon magasabb szintű természetvédelmi jogszabályt 1935-ben, 1961-ben, 1971-ben, 1982-ben és 1996-ban alkottak, így azt mondhatjuk, hogy a hazai természetvédelem törvényi szabályozása megvan, a társadalmi és gazdasági változásokat a törvények (törvényerejű rendeletek) követték. A természetvédelmi jogszabályok zöme általában tilalmakat és kötelezéseket tartalmaz, melyek népszerűtlenek s zömükben nehezen betartathatók. Alapvetően a természetvédelem és a társadalom termelő, közlekedő, kereskedő és rekreációs tevékenységét kell szabályozni részben magán a természetvédelmi területen, részben annak környezetében. A természetpusztítás szankcionálása (országonként különböző gyakorlat szerint történik.) Büntetés. (Magyarországon szabadságvesztés esetenként, Kinában kivégzések is voltak.) Bírságolás. (Védett természeti területen ma a védelemmel össze nem egyeztethető tevékenység esetén megkezdett hektáronként Ft, barlangok károsítása esetében megkezdett 100 négyzetméterenként max Ft, ahol a visszaesőket az alaptételek többszörösére büntethetik. A védett növény- vagy állatfaj károsítása esetében annak eszmei értéke ( Ft) a bírság, tömeges pusztulás előidézésekor ennek tízszerese. A jogerősen kiszabott, de be nem fizetett bírságot az elmaradt köztartozásokhoz hasonló szigorúsággal hajtják be.) Magyarországon a jogi személyek bírságolása a gyakoribb, a bevételt természetvédelmi feladatok ellátására kell fordítani. A természetes személyek helyszini bírságolásának hazánkban sem gyakorlati eredménye, sem visszatartó ereje nincs és ez alól a szabálysértés sem kivétel. Szabálysértés. (5 000 Ft alatti eszmei érték esetében.) A természetvédelmi jogszabályok mellett más jogszabályba is beépültek természetvédelmi részek (büntető törvénykönyvbe, polgári törvénykönyvbe, a földről, a vizekről, az erdőkről, a vadászatról szóló törvényekbe), bár a szükségesnél kisebb mértékben. A komoly felhasználói problémát az jelenti, hogy a természetvédelem igen sok esetben a felhasználók látókörének perifériáján van, s ennek megfelelően állnak a természetvédelem jogi szabályaihoz is. Az alacsonyabb szinten hozott (országos vagy helyi) természetvédelmi jogszabályok száma megközelíti a kettőezret, melyek döntő többsége az egyedi védetté nyilvánítást mondja ki. 1. A természetvédelmi hatásvizsgálat A természetvédelmi hatásvizsgálat egy jogszabály által előírt tevékenység, mely valamely beavatkozás során a természet várható károsodására ad támpontot a politikai vagy gazdasági döntéshozók számára. Pájer J. (1995) szerint az 1994-es Nemzeti Környezet-és Természetpolitikai Koncepció előírja, hogy a környezeti hatásvizsgálatnak (KHV)-nak kötelező érvénnyel természetvédelmi hatásvizsgálati (THV) részt is tartalmazni kell. A természetvédelmi elvárások kijelölésekor a legkevésbé káros megvalósítás elvéből kell kiindulnunk. Természetvédelmi szempontból megitélve a védett (védelemre érdemes) területet (VTT), a veszélyeztetettség rendszerint nő, ha ott valamilyen új tevékenység valósul meg, ezért az új tevékenység lehetőleg a VTT érintése nélkül történjen, ha ez nem lehetséges, akkor a legkisebb VTT-t érintse, ill., a VTT területén belül a lehető legkisebb értékű VTT-t érintse. Ezen területérték-kritérium érvényesítéséhez az érintett területegységek természetvédelmi funkció-szerkezetének (pl. magterület, védőterület stb.) feltárása, valamint természetvédelmi értékelésének meghatározása szükséges. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy a védett értékek konkrét hatótényezőkre vonatkozó érzékenysége és természetvédelmi értékük nagysága között általános összefüggés nincs, így a várható következmények mértékét is meg kell határozni. Ezért

18 ha van rá lehetőség, akkor a lényeges hatással nem járó, ha ez nem lehetséges, akkor a legkisebb következménnyel járó változat valósuljon meg. A hatásvizsgálatokban való alkalmazás céljára alakították ki (Pájer J., 1995) a természetvédelmi értékelés egységes eljárását, az EO-módszert. A módszer - érintetlenül hagyva a szaktudományok által meghatározott értéktényezőket és értékstruktúrákat - egységesen pontszám közötti intervallumban, a szakterületi értékszámok összehasonlítását megvalósító modell alapján fejezi ki a természeti eszmei értéket. Az eljárás segítségével nemcsak a természetvédelem egyes tárgyai, hanem az azok sorát magukba foglaló területek értékpontszáma is meghatározható. Más értékeket tartalmaz, de hasonló Keszthelyi I. (1986) elképzelése is. Az előzetes hatásminősítés a környezeti elemekben várható változások irányát és nagyságrendjét fejezi ki. Ezen értékelési szakasz célszerű eszköze az ellenőrző lista, melynek kialakítására már műszaki irányelvben (MI ) megjelent hazai példa is akad. A részletes természetvédelmi hatásértékelés módszere a természetvédelmi célok érvényesülésében bekövetkezett változásokat értékeli. Az eljárás a változások jellege (pl. érték-egyedszámváltozás), mértéke, ill. a hatásviselő természetvédelmi jelentősége alapján egységes, pontszám közötti hatásérték-számot eredményez. 1. Az ökológiai hatásvizsgálat Az utóbbi időben az egész világon előtérbe került az a szemlélet, hogy a környezetünkbe történő műszaki-technikai beavatkozás előtt feltétlenül szükséges olyan környezeti hatástanulmányok elkészítése, amelyek már a tervezés időszakában figyelembe vehetők. (Dévai Gy.-Jakucs P.-Juhász N.P., 1997) És mivel egyrészt a környezeti hatástanulmányok elengedhetetlen része az ökológiai hatásvizsgálat, másrészt természetvédelmi területen, vagy természetvédelmi területet is érintő műszaki-technikai beavatkozás előtt feltétlenül szükséges környezeti hatástanulmányok elkészítése, így az ökológiai hatásvizsgálatok elvégzése a természetvédelemben gyakorlatilag kötelező érvényű lett. A hatásvizsgálatoknak három, időben is szétválasztható részből kell állniuk: 1. A tervezés előtti ökol ógiai hatásvizsgálat A vizsgálat a telepítési, rendezési terv (bővítés, profilváltás) konkrét tervezése előtt, a ténylegesen érintett terület ökológiai-természeti minőségi állapotának értékelésére szolgál. A helykijelölést megelőző ökológiai hatásvizsgálat a számbajöhető telepítési helyek élővilágának értékelését és minősítését jelenti. Döntő jelentőségű annak ismerete, hogy a tervezendő létesítmény az adott topográfiai változatban esetleg a bioszféra, az ország vagy a régió szintjén kiemelkedő értékű és jelentőségű faj, populáció, biocönózis vagy ökoszisztéma génállományát befolyásolja-e vagy megsemmisíti azt. A hatás megállapítására egy két részből álló, számszerűsített mátrix-táblázat használható. Az ilyen munka korrekt elvégzéséhez legalább egy év időtartam - egy vegetációs periódus - lenne szükséges. A valóságban azonban - a korábbi irodalmi és terepmunkák alapján - több esetben lehetőség van az egy évnél rövidebb idő alatti, gyors, előzetes minősítésre is. (A PHARE támogatással most induló természetes élővilágvédelmi információrendszer munkáinak és adattömegének gyarapodásával kb. 10 év múlva várható a munkavégzés időtartamának számottévő lecsökkenése.) A vizsgálat alapján eldönthető, hogy az adott helyen az adott beavatkozás megengedhetetlen, vagy bizonyos feltételekkel megengedhető avagy gyakorlatilag komoly feltételek nélkül is megengedhető. A konkrét tervek készítésével párhuzamosan végzendő ökológiai vizsgálatok A konkrét munkák előkészítésével párhuzamosan olyan ökológiai hatásvizsgálatok elvégzése szükséges, amelyek eredményei alapján még visszacsatolás történhet a létesítmény környezet-és természetvédelmi előrásainak pontosítására.

19 Ennek a szakasznak a lezárásaként kerülhet sor az igazi hatáselemzésre, mivel az előzetes felmérések során ismertté válnak az adott területet jellemző ökológiai kapcsolatrendszerek, a tervezés során pedig a beruházás megvalósítása esetén jelentkező hatások fajtái és azok becsült erőssége. Ez a munkafázis feltétlenül több éves vizsgálati program lebonyolítását igényli. A beruházás helyétől, jellegétől és hatásaitól függően e munkafázis elején azt is el kell dönteni, hogy a szárazföldi, a vizi vagy mindkét élővilágot vizsgálni kell-e? 3. Az elkészült beruházások utáni ökológiai hatásvizsgálatok A szükség esetén megvalósítandó kutatás a létesítmény működésével párhuzamosan történik, monitorozás rendszerű, rendszeres ökológiai figyelő-mérőhálózat eredményeinek interpretálását tartalmazza. Ennek során az előzetes vizsgálatok alapján előre nem látható és tervezhető hatásokat menetközben észlelni és korrigálni lehet, valamint ezen túlmenően értékes tapasztalatokat szerezhetünk a következő, hasonló jellegű beruházásokhoz. Végül az sem elhanyagolható szempont, hogy az állandó ellenőrzés fokozottabb figyelemre és a környezet-és természetvédelmi előírások gondosabb betartására, valamint szigorúbb ellenőrzésére késztetik a beruházások üzemeltetőit. 1. A hazai természetvédelem szervezete Magyarországon 1962-ig az államerdészeti és természetvédelmi szervezetek igen erősen összefonódtak szervezetileg is. (Ennek oka, hogy a védett területek zömén erdő található, valamint az erdészet szervezettsége volt.) Természetvédelmi főhatóságként az között működött Országos Természetvédelmi Hivatal (OTvH) közvetlenül a kormány alá volt rendelve, melyből 1977-ben összevonással Országos Környezet-és Természetvédelmi Hivatalt (OKTH-t) hoztak létre. Ez 1987-ig töltötte be az országos természetvédelmi főhatóság szerepét. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (KVM) 1990-ig volt a természetvédelmi főhatóság gazdája, azóta ezt a szerepet a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) Természetvédelmi Hivatala tölti be. A természetvédelem területi szervei 1973-ban alakultak ki, amikor 9 természetvédelmi felügyelőséget hoztak létre, élükön természetvédelmi főfelügyelővel. Ezzel párhuzamosan létrehozták az első nemzeti parki igazgatóságot (hortobágyi), mely Magyarország első főhivatású, csak a természetvédelemmel foglalkozó területi szervezete lett, s az akkor védett természeti területek közel háromnegyedét vonta kezelés alá. (A természetvédelmi felügyelőségek 1979-ben környezet-és természetvédelmi felügyelőségeké alakultak, melyek 1988-ig álltak fenn. Innen 1990-ig a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok működtek az ország nyugati felében, s a keletiben a természetvédelmi feladatokat az akkor működő 4 nemzeti park igazgatósága látta el.) Ma a hazai nemzeti parkok - a nemzetközi gyakorlattól és elnevezésüktől eltérően - a hozzájuk csatolt, körzetükben mozaikszerűen elhelyezkedő egyéb védett természeti értékek természetvédelmi kezelését is ellátják. Jelenleg a 6 nemzeti parkon kívül az 1990-től szerveződött 3 természetvédelmi igazgatóság működik hazánkban, melyek együttesen az ország teljes területét lefedik. Magyarországon a felső kezdeményezésre létrehozott tanácsadó (összehangoló, egyeztető, részben állami, részben társadalmi) testületeknek nem volt nagy sikerük. A sorozatos átszervezések mellett munkájuk azért sem bontakozhatott ki, mert amikor még nem léteztek főhivatású állami természetvédelmi szervek, akkor nem volt kinek tanácsot adni, amikor pedig az állami szervezet kialakult, a többé-kevésbé műkedvelőkből álló testületek tanácsaira nem volt igény. A fejlett természetvédelemi kultúrával és hagyományokkal bíró országokban a társadalmi szervezeteknek jelentős szerepük van. Megfelelő állami támogatás és szervezet hiányában ezek képezik a természetvédelem gerincét. Bár hazánkban a természetvédelemnek jól kiépített állami szevezete van (a területi létszám 1996 végén - (Tardy J., 1996) fő), a szükséges anyagi eszközök egy része is rendelkezésre áll, a társadalmi szervezetek támogatása nem nélkülözhető. Sajnos, ezek az összeségükben kis létszámú szervezetek csak akkor működőképesek, ha fenntartásukról az állam gondoskodik. (Működésükről elég jó kritika, hogy a jelenleg védett természeti értékek több, mint 95 %-a nem társadalmi kezdeményezésre, hanem hivatalból került védelem alá.) Csak remélni lehet, hogy a gazdasági és tudati változások hatására a hazai természetvédő (vagy természetvédelemmel is foglalkozó) társadalmi szervezetek jelentősen megerősödnek. Hazánkban a természetvédelem társadalmi támogatottsága alacsony. A lakosságot Rakonczay Z. (1995) a következő csoportokba sorolta be: Lelkes természetvédők.

20 (Az ország lakosságának max. 1 %-a, s bár a zömük védeni akar, tenni önállóan nem tesznek semmit. Természetvédelmi tevékenységre mozgósíthatók.) Közömbösök. (Az ország lakosságának kb. 95 %-a. Tudatosan nem károsítanak, szándékosan nem is óvnak. Természetvédelmi célokra nagyon nehezen és kis mértékben mozgósíthatók.) Természetpusztítók. (Az ország lakosságának kb. 4 %-a, kik tudatosan, anyagi érdekből, sportból vagy vandalizmusból gyűjtenek, pusztítanak, szemetelnek, orvvadásznak. Természetvédelmi célokra nem mozgósíthatók.) 1. A természetvédelem nemzetközi kapcsolatai A természetvédelem nemzetközi kapcsolatok nélkül nem művelhető korszerűen és hatékonyan. Mivel hazánk a természetvédelemben a világ élvonalában lévő országokhoz képest tevénységét több évtizedes késéssel kezdte, az ország területe kicsi, határai nem természetesek, a nemzetközi együttműködésre különösen rászorul. (Ezen sajnos érdemben az sem változtat, hogy a hazai természetvédelem nemzetközileg is elismert, nemzetközi szinten is előremutató törvényi háttérrel bír.) A nemzetközi kapcsolatok két-, több- és sokoldalúak, kormányköziek és nem kormányköziek lehetnek. A nemzetközi szervezetekbe belépéssel, az egyezményekhez csatlakozással lehet társulni. A természetvédelmi szervezetek döntő többsége nem kormányközi, az egyezmények zöme kormányközi. (Magyarország az fejezetben felsorolt nemzetközi szervezetekben és nemzetközi egyezmények munkájában vesz részt.) Gazdasági szabályozás A természetvédelem céljainak eléréséhez, ill. feladatainak végrehajtásához a kötelezettségeket és tiltásokat megfogalmazó, szankcionálásokat kilátásba helyező jogszabályokon kívül, valamint az anyagi eszközök biztosításán túlmenően szükség van olyan közgazdasági jellegű szabályzórendszerre is, mely a területek kezelőit arra ösztönzi, hogy tartózkodjanak a természetkárosító tevékenységektől. (Kerekes S. - Szlávik J., 1996, Fodor L. - Prugberger T., 1996) Ezek a közgazdasági szabályzók az érdekelteket a természeti értékek megóvására sarkallják, a terület birtokosainak nem okoznak többletköltséget, a természetvédelmet (az államot) sok fölösleges kiadástól mentesítik. Az ilyen pozitív ösztönzők egyes természetvédelmi feladatok elvégzésére a következők: az adómentesség vagy adókedvezmény, a magasabb átvételi egységárak, a kedvezményes hitelek, a vámkedvezmények, a kedvező ÁFA-kulcs. A negatív közgazdasági ösztönzők úgy hatnak, hogy a természetvédelem számára fontos területeken a természetvédelemmel ellentétes tevékenységekre nem lehet a pozitív ösztönzők között felsorolt kedvezményeket igénybe venni, ill. ott magasabbak a bérleti díjak, plusz illetékek kerülnek bevezetésre stb. A gazdasági szabályzók szerepe a kilencvenes évek eleje óta folyamatban lévő tulajdonváltozások miatt egyre erőteljesebb. 1. A természetvédelem anyagi háttere A természetvédelem csakis jelentős központi és önkormányzati támogatás alapján lehet működőképes és hatékony, mivel a védett területeken folyó temészetgazdálkodási és szolgáltatási - csaknem teljes egészében idegenforgalmi - tevékenység ugyan szerencsés esetben lehet önellátó vagy közel önálló, de a hozzá tartozó hatósági és tudatformálási tevékenység már biztosan nem. Magyarországon a természetvédelem nagyon szerény kiadásait az 1970-es évek közepéig az állam fizette, a jelképesnek sem nevezhető esetleges bevételeit viszont teljes egészében elvonta, azaz a természetvédelmet nem tette érdekeltté a bevételek növelésében. Viszont a nemzeti parkok megalakításával és a barlangok üzemeltetésével ma a természetvédelem a működési költségeinek mintegy 10 %-át termeli ki. (Ezzel szemben a természetvédelem hatósági és tudatformálási tevékenységének költsége mintegy 90 %-os arányú!) A fenntiekből az következik, hogy hazánkban a