Birizló-Szabó Irén június 35. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Birizló-Szabó Irén. 2012. június 35. szám"

Átírás

1 2012. június 35. szám Birizló-Szabó Irén A pedagógusnapon megjelenő új újságunknak ezt a pozitív címet gondoltam adni. Az erősségközpontú pedagógia mozgalmat éppen két éve indítottam útjára. A kollégáimmal sokat foglalkoztunk ezen elméleti fogalom gyakorlati értelmezésével. Az előző tanévekben minden héten a teameken szóba került hogyan lehet ezt a szemléletet átültetni a hétköznapokra. Először sokaknak úgy tűnt, hogy ez az új megközelítés, nem is új. Hiszen minden szakember figyel a gyermekek, pedagógusok, szülők erősségeire. Majd ahogyan egyre közelebb engedtük magunkhoz ezt a fogalmat, akkor derült ki látványosan, hogy a pedagógia inkább elsőre a gyermekek hibáit, gyengeségeit érzékeli. Mi is a szakvéleményekben a gyermekek hiányosságait, lemaradásait detektáltuk elsősorban. Ebből az állapotból magyarázva fejlesztési lépéseket, lehetőségeket. A hiányosságok, a negatív eltérések figyelése, folyamatos érzékelése az embert beszűkíti, az érzéseit letompítja, fokozott, túlzott komolyságot, görcsös, megfeszített, kontrollált diszharmónia keresést, állandó frusztrált állapotot tart fent. Ez aztán stressz a javából! Stresszel a szakember, stresszel a pedagógus, stresszel a szülő, stresszel a gyerek. A pozitív pszichológia, aminek a legnevesebb képviselője Csíkszentmihályi Mihály a legutóbb megjelent cikkében a következőket írja: Négy dologra van szüksége az embernek az életében, ezeket meg kell valósítania, hogy boldog legyen az élete. 1. Az önfeltárás képességét ki kell bontakoztatnia. 2. Nagylelkűvé kell váljon. 3. Az örömöt meg kell találja a dolgokban, hogy átélhesse. 4. Méltó dolgokkal kell foglalkoznia. Ki lehet tanító? Aki mindezekre képes! Ezek a gondolatok méltán erősítik fel az erősségközpontú pedagógus szükségességét. - Aki fel akarja fedezni a gyermeket, nem vizsgáztatni, feleltetni csupán. - Elsősorban a gyerekek erősségeire érzékeny, ezeket használja ki a tanítási folyamatban. - A gyerekek erősségei támogatása folytán nem lesz szükség a frusztrált, büntető attitűdre, a dicséret, az elismerés örömöt vált ki megsokszorozva a teljesítmény igényét. - Az erősség központú pedagógus szeret iskolába járni, mint a gyerekek. - Örül annak, hogy egy olyan pályát választott, amihez méltónak érzi magát így inspirálva a gyerekeket a saját érzékelt, átélhető tehetségük kibontakoztatását. Talán elég ennyi ismérv, hogy mindenki magára ismerhessen! Ezért gondoltam, hogy első körben a kollégáimat inspirálom erre a címre, az erősségközpontú pedagógus címre, mert a mi intézményünk támogatja a legnagyobb mértében a város és a kistérség pedagógusait. Úgy látom, most már biztosan látom, hogy mindnyájan értik, hogy: az erősségközpontúság csak azután adható át ha mi magunk is azok vagyunk. Gyakorolva az önfeltárást nagylelkűen, örömmel gyakorolva a szakmánkat, emberhez, pedagógushoz méltón. Erre van a legnagyobb szükség mindig.

2 Munkánk során egyre többször találkozunk olyan esettel, amikor a szülő tanulási zavar/nehézség gyanújával kéri a segítségünket. A vizsgálat során gyakran fény derül arra, hogy a gyermek nem képes önállóan tanulni. Sok esetben, még osztályban is arról számol be a szülő, hogy együtt tanulnak a gyermekkel. Tapasztalataink szerint a tanulóink szórt képet mutatnak a tanuláshoz való viszonyuk, a kudarctűrő képességük, a tanulási motivációjuk alapján. A hagyományos tanulási módszerek nem segítik őket a hatékony ismeretszerzésben, ezért hirdettük meg a tanulás módszertan csoportot től 10 alkalomra szerződve kísérleti jelleggel a Kodály Zoltán Ének zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény keretein belül indítottunk tanulás módszertani csoportot. Ez a csoport önkéntes jelentkezés alapján szerveződött 7.-es diákok körében, és hospitálási lehetőséget biztosított a pedagógusoknak is december 6-án tanulás módszertani csoportot indítottunk a Nevelési Tanácsadóban is. A csoport hetedik osztályos tanulókból állt. A foglalkozásokat 10 alkalomra terveztük. A 11. alkalmat a szülőknek azzal a céllal javasoltuk, hogy megbeszéljük a tapasztalatainkat, illetve, hogy bemutassuk számukra a gondolattérkép és a memóriafogas technikáját, hogy otthon segíteni tudják gyermeküket. A programtól azt vártuk, hogy a tanulási módszerek megismerése, a saját tanulási stílus megszerzése, az iskolai sikerélmények és a tanulói motiváltság kulcsa lesz. Egyik foglalkozás keretében a tanulókkal kitöltettük a tanulási stílus kérdőívet. A tanuló egyéni tanulási stílusának beazonosítását követően a diákokkal ismertettük az eredményt, valamint javaslatot tettünk a hatékony tanulás tárgyi feltételeinek biztosítását illetően is. A figyelem vizsgálatára a d 2 tesztet használtuk. A teszt a figyelem és koncentrációképesség mélységére, terjedelmére, a feladatvégzés pontosságára és gyorsaságára, a tévesztések gyakoriságára, a hibaszázalék megállapítására, a szellemi terhelhetőség meghatározására alkalmas, illetve tájékoztatást ad a fáradékonyságról és a monotónia tűrésről. A gyerekeknek tanácsokat adtunk az otthoni tanulással kapcsolatban a figyelem teszt eredményeinek függvényében. A tanulókkal elkészítettük az Érdeklődés térképüket is, mely alapján megállapíthatóak az erős területek, és a gyenge oldalak is azonosíthatóak. A kapott eredmények a fejlesztési irányok meghatározásában használhatóak fel. A tanuláshoz sokféle képesség szükséges. Ezek közül igen fontos a figyelem, az emlékezet, a gondolkodás. A foglalkozásokon ezeknek a képességeknek a fejlesztésére fektettünk nagy hangsúlyt. A tanulóknak megtanítottuk a memóriafogas technikáját, valamint a gondolattérkép készítését is. A memóriafogas az emlékezést megkönnyítő eljárás. A tanulási technika hatékony működésének hátterében az áll, hogy képzeletünk kapcsolatot alakít ki az egyes információk között az emlékezetünkben, és ez a kapcsolat az, amely megkönnyíti az információk felidézését. A megjegyzendő dolgokat egy jól ismert sorra (fogasra) akasztjuk fel. Minden gyereket megkértünk, hogy rajzolja meg a saját memóriafogasát. Alkossa meg azokat a képeket számokat, amelyeket a technika alkalmazásakor használni fog. Konkrét példákon keresztül lehetett a diákokkal megbeszélni az írásbeli, és a szóbeli feleletek során, hogyan lehet felhasználni a memóriafogast. A csoport tagjainak megtanítottuk a gondolattérkép készítésének technikáját. Sokkal hatékonyabban tudunk tanulni, ha egyben látjuk a legfontosabb információkat, összefüggéseket. Összegzésképpen megkértük a gyerekeket mondják el, melyik az a módszer, a tanultak közül, amit már otthon a tanulás során kipróbáltak. Reméljük, hogy a gyerekek beépítik a mindennapi tanulás során a tanult ismereteket, és ez a jegyeikben is meg fog jelenni. Az utolsó alkalomra a szülőket hívtuk meg egy beszélgetésre, a tapasztalatok összegzésére. Ezen a foglalkozáson megjelent szülők is kipróbálhatták a memóriafogast, annak érdekében, hogy a gyerekeiknek segíteni tudjanak. Megmutattuk, és elemeztük közösen a gyerekek által készített gondolattérképeket. Megbeszéltük a felmerülő problémákat, választ adtunk a felmerült kérdésekre. A saját élmény segítette a szülőket a gyermekek szempontjából, nézőpontjából szemlélni a tanulás folyamatát. A tanulók önmagukról, olyan tulajdonságaikról, képességeikről szereztek tudomást, amelyekről előtte nem tudtak. Önismeretük jelentős mértékben fejlődött. Öröm volt megtapasztalni, hogyan változtak hétről hétre. Kreatívabbak, nyitottabbak lettek. A saját memóriafogas megrajzolásakor nagyfokú kreativitásról, és rajztehetségről tettek tanúbizonyságot. A közös jó élmények ösztönöznek bennünket arra, ha lehetőség adódik a következő tanévben is meghirdetjük a tanulás módszertani csoportot. Csoportvezetők: Tóthné Kocsis Edit és Nádudvariné Papp Irén Logopédusként azt tapasztaltam, megoldásában. Kiemelkedően hogy az egyik leggyakoribb gond az fontosnak tartom munkavégzésem óvodás gyerekeknél a pöszeség során a szoros együttműködést a mellett a beszédészlelés és A MARTFŰI ÓVODÁSOK SIKERES ISKOLAKEZDÉSÉÉRT szülőkkel és az óvodában beszédértés nehézsége. Kistérségi dolgozókkal. Beszélgetéseink feladatellátás keretében végzem ötödik éve a martfűi tapasztalatai alapján az óvodavezetés támogató gyerekek logopédiai szűrését, vizsgálatát, terápiáját. közreműködésével tettünk kísérletet a beszédészlelés és Tanácsadás keretében a szülőknek igyekszem segítséget beszédmegértés nehézségeinek leküzdésére nyújtani gyermekük beszéddel kapcsolatos problémáinak szeptemberétől minden hónap utolsó szerdáján szülőklub

3 keretén belül találkoztam az érintett szülőkkel, nagyszülőkkel és az érdeklődő óvónőkkel. Dr. Gósy Mária nyelvészprofesszor ismerte fel és dolgozta ki a beszédészlelés és beszédmegértés vizsgálatát és terápiáját. Az ő módszere alapján állítottam össze a játékos fejlesztés lépéseit hónapról hónapra. A Beszédbarlang -ahogyan magunk között neveztük a találkozókat- foglalkozásai április 18- án zárultak egy nagy közös játékkal, melynek során a tanult feladatokból, játékokból válogattam remélhetőleg minden kicsi és nagy résztvevő örömére. Alátámasztja a téma fontosságát, hogy a tanulás feltétele a megfelelő olvasásszint és a jó íráskészség, ennek alapja pedig az életkornak megfelelő anyanyelvi teljesítmény: a megfelelően működő beszédészlelési és beszédmegértési, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb folyamatok. Ha itt zavarok vagy elmaradások vannak, azokat iskolakezdésig kell életkori szintre fejleszteni a későbbi, következményes problémák, az iskolai kudarcok elkerülése érdekében. Az anyanyelv bármely területének fejlesztése legnagyobb sikerrel és a leggyorsabban óvodáskorban végezhető. A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése pedig a családi életben, a család mindennapjaiban működik a legnagyobb és legjobb hatásfokkal. Elsősorban az édesanya, az édesapa, illetőleg a nagyszülők, rokon felnőttek, a nagyobb testvérek azok, akik a legtöbbet tehetik a kisgyermek fejlesztése érdekében. Dr. Gósy Mária fejlesztő programja kifejezetten a szülői segítségadásra épít. Használatához csak időre, türelemre és a gyermek szeretetére van szükség, és némi tudatosságra, hogy könnyen működtethető legyen a mindennapokban. Így válik a program játékos otthoni használata céltudatos, komoly fejlesztőmunkává, a szülő pedig szakértő anyanyelvfejlesztőjévé saját gyermekének. Természetesen bizonytalanság vagy nagyobb probléma esetén a gyermeket azonnal szakemberhez kell vinni, és a megfelelő orvosi, szakorvosi, pedagógiai, gyógypedagógiai ellátásáról kell gondoskodni! A logopédiai vizsgálatot és terápiát nem helyettesítik az otthon végzett feladatok, ezért javaslom, mielőtt bárki a program alkalmazásához kezd, konzultáljon szakemberrel! A beszédfeldolgozás során a kimondott szavakban a hangok különböző frekvenciájúak és egymást szorosan követve hangzanak el, nem önmagukban, ahogyan azonosítani kell őket, ezért a legegyszerűbb szónak a megértése is egy bonyolult, összetett folyamat. Első lépésként fel kell ismernünk, hogy beszédhangokkal van dolgunk és nem más a környezetünkben előforduló akusztikai ingerrel (pl. telefoncsörgéssel vagy egy kutya ugatásával). Következő lépésként fel kell ismernünk az elhangzott beszédhangot, hogy az s az nem sz (pl. gondoljunk csak a sár szóra), az a nem á (pl. gondoljunk csak a kar szóra). Közben persze meg kell jegyeznünk az elhangzás sorrendjét is, és ennek megfelelően össze kell raknunk a hallott hangokat. Ha az agyunk végül összeállítja az elhangzott szót, akkor kikereshetjük az aktív vagy passzív szókészletünkből, és így tartalmat, értelmet nyerhet. Ezért a beszédtanulás folyamatában a szókészlet fejlődésének és vele szoros együttműködésben az anyanyelv elsajátításának elengedhetetlen feltétele a megfelelő beszédészlelés, majd annak következményeként a sikeres beszédmegértés. A beszédészlelés a beszédfeldolgozás folyamatának első nagy szakasza. Az a készség, amelyik lehetővé teszi a gyermek számára, hogy beszédhangokat, beszédhangok kapcsolódásait, hosszabb hangsorokat felismerjen, és képes legyen az elhangzásnak megfelelő sorrendben megismételni. Ennek a készségnek az eredménye az, hogy a gyermek megtanulja anyanyelve szavainak hangzását, és egyre több új szó felismerésére lesz képes. A gyerekek felfedezik, hogy a szavak kisebb egységekből, hangokból állnak, és megtanulják azonosítani a különböző hangkapcsolatokat, hosszabb hangsorokat, akár jelentés nélkül is. Hatéves korra a gyermeknek észlelnie kell a hangok helyét a hangsorokban. Ha az észlelés nem pontos vagy nem kellő szintű, akkor az új hangsorok felismerése és felidézése károsodik. Ennek következtében a gyermek szókincse elmarad az elvárttól, ez pedig az egész beszédfeldolgozási folyamatot hátráltatja, a gyermek beszédmegértése bizonytalan lesz. Pontos beszédészlelés kell az új szavak megtanulásához is. Az életkornak megfelelő szintű beszédészlelés biztosítja a gyermek számára, hogy nehézség nélkül tanuljon meg olvasni, írni, majd idegen nyelv(ek)et elsajátítani. A beszédfeldolgozás folyamatának második nagy szakasza a beszédmegértés, mely még a beszédészlelésnél is bonyolultabb folyamat. Három szintből áll. Legelső szintje a szóértés, tehát a gyermek nemcsak megismételni képes a hallott szót, hanem tisztában van a jelentésével is. Azaz képes a szó azonosítására, felismerésére és jelentésének azonosítására. A második szint a mondatértés, melynek során a gyermek a hallott szavakat szószerkezetekké kapcsolja össze. Nehezebb a gyorsabban elhangzó mondatok megértése! A harmadik szint a szövegértés, ami már a logikai kapcsolatok, a részletek összefüggéseinek a megértését jelenti. Mivel a szöveg nemcsak egymás mellett álló mondatokat jelent, hanem önálló belső törvényszerűségek szerint szerveződik, ezért egyes mondatainak a megértése nem elegendő ahhoz, hogy a gyermek a szövegösszefüggést megértse. A gyermek beszédmegértése jó értelmi képességek és látszólag bő szókincs mellett is lehet zavart vagy elmaradott, nem az életkorának megfelelő. Ilyenkor a gyermek különféle stratégiákat használ, hogy megértse az elhangzó beszédet, sokszor kitalálja az elhangzottak jelentését. Ez azonban nem elégséges az iskolai feladatok teljesítéséhez, a különféle tantárgyak tanulásához. A beszédmegértés zavarainak megszüntetése nehezebb, mint a beszédészlelésé, a fejlődés nem olyan látványos, nem ugrásszerű, a jó irányú változások sok esetben nehezen észrevehetők. Nehezíti a fejlesztést, hogy a látszólagos ellenállást is le kell küzdenünk: ki kell alakítani a helyes stratégiát és működést, ugyanakkor a már kialakult gátlásokat is oldani kell, folyamatosan sikerélményhez kell juttatni a gyermeket egy ilyen kettős helyzetben. A beszédmegértés fejlesztése tehát kicsivel több időt igényel, de a használt program tudatosítja a szülőben a feladat fontosságát, másfelől segít a sikerélmény biztosításában is. Fontos tehát a tudatos, aktív szülői jelenlét a beszédfeldolgozás folyamatának kialakításában, hogy a gyermek a játékos beszélgetések következményeként kellő ismerettel, tudással rendelkezzen az anyanyelvről, mely iskolai teljesítményének, tanulmányi eredményeinek legoptimálisabb szintje elérésének elengedhetetlen feltétele. Így válhat számára a tanulás felfedezéssé, örömteli élmények átélésének lehetőségévé az iskolapadban töltött évek alatt. Bogdán Evelin logopédus

4 Erdélyben jártunk Tündérmesébe illő táj, évszázados titkokat rejtő vidék megejtett bennünket varázsával, illatával, ég felé nyúló, erdő borította bérceivel, hullámzó dombjaival. Az ezerarcú Kárpát-medence keleti peremének szépségei és ritkaságai örök titkokat rejtenek. A tanulmányút során lehetőségünk nyílt Erdély sok ezer gyöngyszeme közül néhány szépség felfedezésére. Első megállónk Királyhágón volt, Erdély kapujában együtt üdvözöltük Erdélyt egy kis piros nedűvel és tepertőspogácsával. Majd Bánffyhunyad következett. Kalotaszeg, mint Erdély második legjelentősebb magyarlakta vidéke, ahol a népművészet sajátos hagyományokkal és stílussal bír. Bánffyhunyad Kalotaszeg egyetlen városa. Központjában zömök fatornyú református templomával, melynek belsejét 200 mennyezeti fakazetta és számos kalotaszegi mintájú varrottas díszíti. Bánffyhunyad sokkal szembetűnőbb látványosságai a hatalmas befejezetlen épületkomplexumok, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ezeket a 3-4 emeletes cifra palotákat a helyi romák családi házaknak építik, giccses napfényben csillogó-villogó bádogdíszítéses pagodatetővel. Amik már szinte olyan szépnek tűnnek, hogy az erre látogatóknak fényképezési témát és turisztikai látványosságot kínálnak. Kolozsvár, a kincses város Erdély egyik legrégibb városa. E város falain belül született Mátyás király Kolozsvár legrégibb lakóházában. A város szimbóluma a főtéren álló Mátyás szoborcsoport Fadrusz János legjelentősebb alkotása, mely 1900-ban a Párizsi világkiállítás grand prix-jét nyerte el. A szoborcsoport háta mögött megcsodáltuk Erdély második legnagyobb csúcsíves templomát, a Szent Mihály plébániatemplomot, homlokzatán a sárkányölő Szent Mihály főangyal domborművével. Székelyudvarhely főterén, az idő rövidsége miatt, csak egy gyors sétát tudtunk tenni. A város egyik leglátogatottabb helye a 2004-ben átadott szoborpark, ahol Csaba királyfival a fő helyen olyan személyeket láthatunk bronzba öntve, akikre a székelyek szívesen emlékeznek. A Vándor Székely szobra Wass Albertet ábrázolja, melyet sokszoros nemzetiszínű szalagok öltöztetnek, itt mi is letettük névjegyünket. Mindannyian úgy voltunk, hogy az érintetlenséget keressük. Az érintetlenséget a természetben és az emberi lelkekben. Az elképesztő ütemű változás ellenére Erdélyben még mindig vannak apró falvacskák, ahol az ember úgy érzi, megállt az idő. Ilyen Székelyderzs. Erdélyben a vallás az emberek többsége számára része a hétköznapi életnek, a közösséghez tartozást jelenti. Ennek ékes bizonyítéka az unitárius székelyderzsi erődtemplom, amely a védelmi célokon kívül a falakon belül a falubelieknek raktározási helyként szolgál. Nagyon érdekes, a török időkből megmaradt szokás, hogy az erőd falai mögött minden helybéli családnak van egy hatalmas ládája, ezekben tárolták a gabonát, és az egyik bástyában pedig egy saját szöge, amelyre a szalonnát akasztják. Hetente csak egyszer lehet a szalonnából vinni (szerda reggel), aki többször szeretne vinni azt megszólják, mert hát milyen háziasszony az aki nem tudja kiszámítani, hogy mennyire van szüksége A templom megtekintése után egy kis szalonna-uzsonnára invitáltak bennünket. Csíksomlyón a Mária kegytemplomnál álltunk meg, mely Erdély egyik leghíresebb szentélye. A templom legnagyobb értéke a XVI. században, reneszánsz stílusban készült kegyszobor, a Napbaöltözött Asszony karján a kisded Jézussal, a lába alatt a holddal, fején tizenkét csillagból álló aranyozott koronával. Napjainkban a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú egyre inkább az összmagyarság ünnepe vallási hovatartozás nélkül. A két Somlyó nyergében Makovecz Imre által tervezett oltár található. Kisebb csapattal úgy döntöttünk, felkapaszkodunk a nyeregbe, hol másutt, a stációknál. Elvették a hegyeimet? Hát utánuk megyek! Végigjártuk a kálváriát, majd megpihentünk a Salvatore-kápolnánál, hallgattuk a csendet és magunkba szívtuk a hely energiáját. A Szent Anna-tóhoz nagyon kanyargós és gyötrelmes út vezetett, de kárpótolt bennünket a látvány. Erdély egyik legmagasztosabb, legelragadóbb tája. 946 méter magasban a tengerszint felett körös-körül bércek állnak, vad erdők árnyékában terül el a majdnem szabályos kerek tengerszem. A Szent Anna-tó keletkezéséről több székely népmonda szól. A Szent Anna-tó legendája Valamikor réges-régen a mai Szent Anna-tó helyén egy magas hegy volt, melynek a tetején vár állott. Vele átellenben, a Bálványos-hegyén is egy hatalmas vár volt. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, irigy volt, egymást sem szerették. Egyszer a bálványosi várba egy gyönyörű, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kidíszített hintóval, melyet hat szilaj paripa húzott, egy nagyúr érkezett. A házigazdának erősen megtetszett a hintó és a lovak, s kérte a vendéget, hogy adja el neki. Cserébe hét falut ígért, azonban a vendég úr hallani sem akart róla, s bármennyire is unszolta, hajthatatlan maradt. Mikor ezt látta a vár ura, cselhez folyamodott. Nagy mulatságot rendezett, ahol kockázással elnyerte a hintót. Másnap első dolga volt, hogy meglátogassa a testvérét. A testvére nagyon megirigyelte a hintót, és fogadtak hogy egy napon belül különb hintót fog szerezni, nem is hat, hanem tizenkét lóval. Az öcs hiába törte a fejét, semmit nem tudott kitalálni. Hanem egyszer csak mi jutott eszébe? A várba parancsolta a környék legszebb leányait. Egy fél nap se telt bele, és több száz lány

5 gyűlt össze, a legszebb közülük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura, majd még tizenegyet, és a hintója elébe fogatta őket. A lányok azonban meg se bírták mozdítani a hintót. Az úr szörnyű haragra gerjedt, és ostorával rávágott Annára, aki legelől állt. Patyolatfehér húsából kiserkedt a vér, s jajszava felhangzott a magas egekig. Az úr másodszor is rávágott, ekkor Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. S abban a pillanatban az ég elfeketedett, és szörnyű mennydörgés között a vár összeomlott. A romok egyre lejjebb süllyedtek, mígnem az egész víz alá került, és egy tó alakult ki. A tó vizén tizenkét hattyú úszott, majd kijöttek a partra, megrázták magukat és visszaváltoztak leányokká. Mind hazasiettek a falujukba, Anna kivételével, aki kápolnát épített a tó partján, s ebben a kápolnában töltötte életének hátralevő részét csendes imádkozással. És jöttek az emberek mindenfelől a kis kápolnához együtt imádkozni a szent életű leánnyal, halála után pedig elnevezték róla a tavat Szent Anna tavának. Korondon Fábián Gergely népművészeti boltja előtti székelykaput megfigyelvén megtudtuk, hogy a székelykapu egy nyitott történelemkönyv, családi szimbólum, az erdélyi magyarság számára a hovatartozás jelképe. Aki Korondon jár az általában megáll valamit vásárolni. Mi is így tettünk. Megfelelő mennyiségű agyagáruval és kiváló minőségű pálinkával felpakolva, arccal nyugatnak fordultunk és elindultunk kishazánkba. A gyönyörűséges erdélyi tájékon barangolva szakmai tapasztalatokkal is gazdagodtunk. Az előre egyeztetett program keretében a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskolába látogattunk el először. A híres székelyföldi vendégszeretetet már itt élvezhettük. Igazgatóhelyettes Asszony alapos bemutatóval készült, így hamar átláthattuk az intézmény felépítését, szakmai munkájukat. Sokszínű pedagógiai tevékenységet végezve, pályázatokban részt véve igazán jó érzés lehet itt diáknak és pedagógusnak lenni. Az oktatási rendszer hierarchiája egy kicsit másképpen épül fel, mint Magyarországon. Többségében magyar anyanyelvű gyermekek tanulnak ebben az iskolában, de van egy-egy román anyanyelvű osztály is az alsó és a felső tagozaton egyaránt. Utunkat ezután a szintén Székelykeresztúron működő Fogyatékos otthonban tett látogatással folytattuk. A következő napon a csíki vidék felé indultunk, hogy meglátogassuk Géza bácsit, aki a csíkszentgyörgyi óvoda pedagógusa. Csodálatra méltó az az elhivatottság, mely jellemzi ezen óvoda pedagógusait. A csoportok létszáma 25 fő, de általában 35 kis apróság van nap, mint nap. Géza azt vallja, hogy minden gyermeknek ugyanolyan joga van ott lenni, így nem utasít el senkit. A vegyes életkorú gyermekek rendkívül egyszerű körülmények között, de érzelmekben és közös tevékenységekben annál gazdagabb délelőttöket töltenek együtt. A szakmai programok sorában az utolsó intézmény, ahol látogatást tettünk a Csíkszentmártonban található Korai Fejlesztő Központ, mely egy igazi gyöngyszem a csíki vidéken. Tágas, felújított épületben, sokszínű terápiás lehetőségekkel várják a gyermekeket és a szüleiket. A gyógypedagógiai, konduktív és pszichológiai fejlesztések egyéni illetve csoportos formában egyaránt működnek náluk hasonlóképpen, mint Magyarországon. Erdélyország megunhatatlan. Úgy hisszük, valahányszor járunk még erre, mindig lesz ennek a vidéknek és az itt élő embereknek számunkra mondanivalója. Koczok Ágnes Asztalos Mariann A pszichológus szó hallatán az emberek többségének képzeletében egy kanapé jelenik meg, amin a páciens fekszik, mellette egy fotel, melyben a pszichológus ül. A páciens beszél a problémáiról, a pszichológus hallgat, bólogat, esetleg kérdéseket tesz fel. Egyszer csak megszólal egy csengő, vége a terápiás ülésnek, és ők ketten szívélyes búcsút vesznek az egy héttel későbbi találkozóig. Ez a kép a filmek hatására alakult ki. Természetesen ilyen a valóságban is van, de a pszichológia, mint tudomány a kutatásainak, tapasztalatainak köszönhetően ettől jóval szélesebb spektrumon képes már jelen lenni az élet minden területén. Az alkalmazott pszichológiának több ága alakult ki, ezek közül az egyik az iskolapszichológia. Sok-sok munka, kutatás, próbálkozás, tapasztalat eredményezte azt a felismerést, hogy az iskolában folyó oktatási-nevelési feladatok segítéséhez, támogatásához, ellátásához nem elegendő a pszichológus részéről a mesterfokú pszichológiai képesítés, hanem

6 bizonyos irányú többlettudással kell rendelkeznie, hiszen a pedagógia tudományághoz kapcsolódva kell tevékenykednie az iskola közegében. Ezért komoly képesítési követelményeket alakítottak ki az iskolapszichológusokkal szemben az eredményes, színvonalas, hatékony munkavégzés érdekében: vagy rendelkezzen tanári diplomával, vagy bizonyos (pedagógiai, tanácsadó) szakpszichológusi képzettséget szerezzen. Képesnek kell lennie az iskolában dolgozó pszichológusnak ötvözni a pedagógia és a pszichológia tudományának elméletét, gyakorlatát, képesnek kell lennie a két tudományág közös felületeit megtalálni és ott munkálkodni. Az iskolapszichológus egyik fontos feladata, hogy az intézményekben dolgozó pedagógustársakkal is megismertesse és feltárja ezeket a közös felületeket, elfogadtassa az iskolapszichológia valóban friss kutatásokon alapuló tudásanyagát és akár számukra is használhatóvá, alkalmazhatóvá tegye. Konzultatív kapcsolatkiépítésen keresztül lehet eljutni a nevelőközösség szemlélet formálódásához, mely következményeként olyan új eszközök, módszerek, ismeretek birtokába jutnak a pedagógusok, melyek erősítik, bővítik hatékonyságukat, eredményességüket nevelő és oktató munkájukban, az oly gyorsan változó világ negatív hatásainak ellenére is. Már az eddigiekből is érezhető, hogy iskolapszichológus nem terápiás szakember. De akkor mi is? Az egészséges személyiség optimális fejlődését segítő szakember jellemzően preventív, azaz megelőző módszerekkel dolgozva. Közvetett és közvetlen módon segíti a gyermekek személyiség-, biztonságos kognitív és érzelmi fejlődését az iskola közegében. Ha egy iskolapszichológus bekapcsolódik egy iskola munkájába gyakran az első és legnehezebb feladata megküzdeni a pszichológiával, pszichológusokkal szembeni előítéletekkel. Az előítélet megjelenhet szülő, gyermek, pedagógus részéről is. Ezt feloldani, csökkenteni csak úgy lehet, ha az iskolapszichológus egyszerűen, érthetően megfogalmazza munkájának céljait, így kínálva fel kapcsolódási felületeket akár szülő, akár gyermek, akár pedagógus részéről. Hiszen minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke majd tudjon boldogulni az életben, elégedett felnőtt legyen. A pedagógus azt szeretné, hogy a keze alól kikerülő diák kompetens, egészséges személyiségfejlődésű gyermek legyen, aki képes akár az önmegvalósításra is. A gyermek egyszerűen csak boldog szeretne lenni. A pszichológus azt szeretné elérni, hogy a gondjaira bízott gyermekek képesek legyenek az öröm, a harmónia, a boldogság elérésére, hogy ne csak várják, vagy kergessék a boldogság kék madarát, hanem képessé váljanak észrevenni és megélni ezeket az érzelmi élményeket. Bizonyára a legtöbb felnőtt a gyermekek környezetében (családi, iskolai) azt szeretné, ha a gyermekük kikerülhetne - vagy be se kerülne - mai világunkra oly jellemző tárgyi, anyagi javak mindenhatósága alól, hogy a gyermek rájöjjön: a jólét az nem azonos a lelki jólléttel. A pszichológus azt szeretné, hogy az eltorzult értékrendekben helyükre kerülhessenek a külső és a belső értékek fontossága. A szülő és a pedagógus is azt szeretné, hogy majdan a serdülés időszaka ne járjon nagy sérülésekkel, viharokkal. A pszichológus azt szeretné, ha a gyermekek a belső értékek mentén határoznák meg identitásukat. Számomra úgy tűnik, a célok azonosak, az eszközökben lehetnek különbségek, de mindenképpen fontos lenne a lehetséges összes eszközt, módszert felhasználni a legjobb eredmény elérése érdekében. Az új dolgok (mint pl. az iskolapszichológia) megismerése, kipróbálása nem minden ember számára könnyű és egyszerű dolog - akár gyermek, akár szülő, akár pedagógus. Azonban érdemes lenne befogadóbbnak lenni, hiszen az új ismeretek, tapasztalatok által minden résztvevő személyisége természetesen a pszichológusé is gazdagodna, színesebbé válna, a feladat könnyebbedne. Munkám során szerencsére már egyre gyakrabban találkozom olyan gyermekekkel, pedagógusokkal, szülőkkel, akik nyitottak, befogadóak, érdeklődőek, akik természetesnek veszik az iskolapszichológus jelenlétét intézményükben, és igénybe veszik segítségét. De melyek is azok a területek ahol az iskolapszichológus be tud kapcsolódni? Néhányat emelnék csak ki. - Az iskolák életében az oktatás a leghangsúlyosabb feladat, jó esetben a diákok (szüleik ráhatására is) a tananyagon keresztül megszerzett ismeretek elsajátítására törekszenek. Az átadás és elsajátítás folyamatába az iskolapszichológus is beléphet. A pedagógust segítheti abban, hogy gyermekek egyéni és osztályszinten történő működési mechanizmusát fel tudja térképezni, meg tudja ismerni, majd e tudás birtokában kereshesse a megfelelő módszert és eszközt egyénre illetve osztályra, csoportra szabva. Segítheti a szülőket, a pedagógusokat, gyermekeket abban, hogy sikerüljön feltárni erős oldalaikat, pszichológiai erőforrásaikat megismerjék, aktiválják, tudatosan használják azokat. Természetesen a problémák azonosításában is részt vesz, jelzéseket tehet, továbbirányíthat. - Az iskola fejlesztheti a gyermekek mozgásos, társas, önismereti, logikai, matematikai, zenei, nyelvi, vizuális, téri intelligenciáját, ő dönt, mit milyen hangsúllyal kezel. Eddigi munkám tapasztalatai szerint a szociális és önreflektív intelligencia azaz az érzelmi intelligencia (EQ) fejlesztése igen sürgős, fontos feladat lenne a diákok többségénél. Ugyanis az EQ az életben való sikeresség igen jelentős pillére, esetenként a magas IQ-nál is fontosabb lehet. Vizsgálódásaim során az EQ öt tényezőjénél a következő eredmények születtek, melyek jól érzékeltetik a jelen helyzetet: Az érzelmek észlelése: a gyerekek nem vagy nehezen ismerik fel érzelmeiket, nem tudják megnevezni azokat, nem tudják, mi feszültségük forrása. Bánásmód, érzelemszabályozás: elfojtják érzelmeiket vagy nem a társadalmilag megengedett módon vezetik le azokat akár iskolában, akár otthon (feszültség, agresszió, szorongás alakulhat ki). Kitartás: küzdeni, akár távolabbi célokért is, kudarcok esetén a pozitív önértékelést fenntartani nagyon nehéz számukra. Empátia: mások érzelmeit nem, vagy nehezen észlelik, így még a segítő szándék mellett sem sikerül sokszor megtalálniuk a megfelelő kommunikációs módszert a segítségnyújtásra. Társas kapcsolatok: kapcsolatok létesítése, fenntartása nehézségeket okoz. Itt a valódi, emberi, személyes kapcsolatokra gondolok, nem az internet biztosította lehetőségekre, melyek eluralták kapcsolataikat. - Stressz, problémák, konfliktusok, mind olyan vészjóslóan hangzanak. Konfliktuskezelés, problémamegoldás témájú foglalkozásaimon a gyerekek játék, beszélgetések során maguk jöttek rá, fogalmazták meg, hogy ezek nélkül nincs élet, mondhatni unalmas lenne nélkülük. Ha ügyesek vagyunk sok jót, változásokat hozhatnak az életünkbe. Akkor hogyan is lehetne ügyesnek lenni? Hogyan lehetne alkohol, cigaretta, drog fogyasztása nélkül megoldást találni és örömképesen élni? - Ennek felfedezésében, gyakorlásában segíthet az iskolapszichológus gyerekeknek, szüleiknek, pedagógusaiknak. Már ezen a néhány bemutatott tevékenységi területen végzett munka eredménye, tapasztalata is jelzi azt, hogy az iskolákban bőven van tennivalója az iskolapszichológusnak, fontos az iskolapszichológia tudományágának jelenléte ezen a színtéren. Direkt, indirekt

7 módon tud hatni a közös célra boldoguljanak, boldogok legyenek gyermekeink. A boldogság megélésének képessége, az örömteli együttélés, a pillanatok örömének felfedezése megtanulható. Az ember mindenné válhat! Ahhoz azonban, hogy a belső értékek bárkinél (gyermek, felnőtt) kibontakozhassanak, a környezet szerető, elfogadó, megértő támogatása lenne szükséges. Az emberi kapcsolatoknak érzelmi kapcsolatokká kellene átalakulnia, gyermekeink ezek által lennének képesek az elköteleződésre, a felelősség vállalásra. Az iskolapszichológus e tanulási folyamatok beindulására, felerősödésére gyakorolhat hatást, de az eredmény záloga egyaránt van a szülő, a gyermek, a pedagógus és a pszichológus kezében. Domonics Gyöngyi pszichológus, gyógypedagógus Ha az általános iskoláskorú gyermekkel problémája adódik a szülőnek vagy a pedagógusoknak, nagyon sokszor tipikus jelenséget fedezek fel a szülő - gyermek kapcsolatban. A legfontosabb: meg kell találni az egészséges távolságot az anya és a gyermeke között. Ezt a gyermek életkora függvényében szükséges szabályozni, ami elfogadható csecsemőkorban vagy kisgyermekkorban, az már 10 éves kor körül nem igazán. Miről is ismerhető fel, ha túl szoros a kapcsolat? Először is rengeteg anyuka többes szám első személyben beszél a gyermekéről. Bizonyára hallottak már ilyen anyukákat beszélni: betegek voltunk, hármast kaptunk ebbe az iskolába járunk és lehetne a végtelenségig folytatni a sort. Amikor ezt meghallom, nem azonnal figyelmeztetem a szülőt erre a hibájára, hanem csak azután, amikor meggyőződtem róla, hogy valóban tendenciózusan ezeket a kifejezéseket használja. Miután felhívtam a figyelmét az anyukának a jelenségre, van aki ugyanúgy fogalmaz, mintha nem szóltam volna semmit, láthatóan nem ért el a tudatáig, amire az imént felhívtam a figyelmét. Az anyukák java része viszont akár az első figyelmeztetés után, ha nem is tud még változtatni, de már észreveszi ezt a hibát. Ezek után a következő kérdésem az alvási szokásaikra vonatkozik. Ez esetben természetesen arra irányul a kérdés, hogy a gyermek esetleg együtt alszik-e (extrém esetekben akár egy ágyban) az anyukájával. Mostanában egyre több szülő teszi ezt, iskolai végzettségtől függetlenül - akár a tizenéves gyermekükkel is együtt alszanak. Ennek ugye nem kell fejtegetni a káros hatásait Hogy mi is van mögötte, miről is szól ez a jelenség? Általában gyermeküket egyedül nevelő szülőkről beszélhetünk, de természetesen vannak teljes családban előforduló esetek is. Az esetek többségében az apa hiányát jelzi ez a viselkedés. Ez vonatkozik a teljes családra is, méghozzá abban a formában, hogy az apuka nem szabályozza megfelelően az anya - gyermek kapcsolatot. Ha az apuka észleli a túlzott anyai közelséget, de nem mer, vagy nem akar beleszólni abba, ugyanazt eredményezi, mintha jelen sem lenne. Ezek a kapcsolati minőségek általában az anya gyermek között megjelenhetnek szimbiózisként vagy függőségként. A szimbiózis egy olyan kóros kapcsolat, amiről biológiából a gombák életmódjánál hallhattunk. Ez az emberi kapcsolatokban úgy néz ki, hogy ketten alkotnak egy embert és folyamatosan egymásra támaszkodnak. Így ha valamelyik kilép a kapcsolatból, súlyos következményekkel számolhatunk. Ez a szülő-gyermek szimbiózis természetesen próbál oldódni, a gyermek fejlődésével mindig új helyzet áll elő. Sokszor az anya próbálja mindentől megóvni gyermekét, erre a gyermek vagy passzivitással reagál, ami azt jelenti, hogy nem próbál kitörni a szoros kötelékből, így megreked egy alacsonyabb életkori szinten. Másik formája, amikor otthon nem is sikerül kitörni a szoros kapcsolatból, de az iskolában mindenképpen megmutatja magát a gyermek viselkedési problémáival. Az aktív kitörés abban nyilvánul meg, hogy a gyermek a szülőről akár nagyobb veszekédések árán is próbál leválni, és a szülő nem érti, hogy mi történt a gyermekével, miért fordult ellene. Ennek a leválásnak normál esetben már kisgyermekkorban meg kellett volna történnie. Még csecsemőkorban a gyermek optimális esetben az anya testéből táplálkozik, szoros testi és lelki kapcsolatban élnek. Két három éves korban már a gyermeknek is megnő az igénye az önállódodásra, már saját magáról egyes szám első személyben beszél. Általában az anyukák azok, akik nem engedik felnőni gyermeküket. Nekik ez így nagyon kényelmes, hogy mindig szeretgethetik a gyermeküket. Sokszor meg is fogalmazzák, hogy bárcsak mindig ekkora maradhatna. A függőség egy hasonló jelenség, kevésbé súlyos, mint a szimbiózis. Itt már önálló lényekként léteznek a felek, de egymással szorosabb kapcsolatban, mint kellene. Mik a következményei ennek a túl szoros kapcsolatnak? Nagyon sokféle, változatos lelki problémákat okozhat. Egyik leggyakoribb az iskolai magatartásprobléma, amikor is a gyermek próbálna nyílni, önállósodni. Ez neki otthon nincsen megengedve, ezért átteszi önállósodási kísérleteit egy másik helyszínre a pedagógusok legnagyobb bánatára. Másfajta megjelenési forma a tanulási probléma, amikor akár olvasásban, akár számolásban a gyermek nem képes egy bizonyos szintet meghaladni, sokszor előfordul, hogy negyedikes, ötödikes, akár nyolcadikos tanuló még nem teljesít készségszinten a huszas számkörben, vagy az értő olvasás készsége teljesen hiányzik. Előfordul, hogy a gyermek nem tesz semmit önállóan az iskolai előmeneteléért, sokszor a szülő tanul helyette és készíti el a házi feladatát. Ez mindenképpen

8 egyfajta elakadásra hívja fel a figyelmet. Az ilyen gyermekek sokszor koruknál éretlenebbek, kisebb gyermekeknek szánt játékok kötik le őket, vagy kisgyermekekre jellemző szokásaik, viselkedésformáik vannak. Az elakadás felnőttkori következménye lehet a nem megfelelő párkapcsolat kialakítása. Az anyakomplexus bizonyára ismerős kifejezés mindenki számára. Mindenki ismer olyan férfiakat, akik maguknál idősebb nőket választanak párként. Amennyiben több kapcsolata is volt az adott férfinek, megfigyelhető tendencia, hogy idősebb partnerei voltak. Ez lehet 1-2 éves korkülönbség, de jóval nagyobb is a jelenség azonos. Mi is történik ilyenkor? Az anyával volt a férfinek egy nem megfelelő kapcsolata, elérkezik abba a korba, amikor már párt választ és szimbolikusan kiválasztja még egyszer az anyukát. A kapcsolatban a férfi ugyanazt akarja megélni, amit az anyukával megélt, hogy gondoskodjanak róla, szeressék. Ha egy ilyen kapcsolatba gyermek érkezik, borítékolni lehet, hogy az addig kialakult egyensúly felborul. Hallottak már ilyet, amikor a kétgyermekes anyuka is gyermekként érzékeli a férjét, meg is fogalmazza, hogy neki három gyermeke van. Másik tömeges jelenség napjainkból, ami a túlzott kötődésre vezethető vissza: a mama hotel. Amikor is a harmincas, negyvenes éveiben járó még otthonlakó fiatalembert még mindig az anyuka szolgálja ki. Mi is a megoldás? A legfontosabb, hogy tudatosuljon a szülőben, hogy túlságosan is szoros a kapcsolata gyermekével. Amint megvan a felismerés, arra kell törekednie, hogy engedje a gyermekét kibontakozni, adjon neki minél több önállóságot. A gyermek korának megfelelő feladatokat kapjon, amik elvégzéséért gyermeke a felelős. Fokozatosan kapja meg az önállóságot. Az anyuka lelkileg is engedje el gyermekét, nem kell minden pillanatban rá gondolnia, figyelnie. Bizzon meg gyermekében, engedje, hogy ő is tapasztaljon a saját bőrén. Nem szabad a gyermeket mindentől megkímélni, mert ez sokkal többet árt neki. Itt felhívom a figyelmet még egyszer a mértékletességre, az egyensúlyra. A lovon kell ülni és fennmaradni, nem az egyik vagy a másik oldalán leesni. Ábel Krisztina pszichológus A CPLOL a logopédia népszerűsítése érdekében indította útjára a logopédia európai napját 2004-ben. A kezdeményezés fontos célkitűzése, hogy a logopédusok tevékenységét támogatva, szakmai összefogást teremtsen, valamint betekintést engedjen a kommunikációs zavarok sokféleségébe és azoknak az egészségre gyakorolt következményeire. Ennek a napnak az üzenete, hogy a közös szakmai tudás felhasználásával egész Európában a megelőzés kerüljön előtérbe ben a logopédia európai napjának témája: A kommunikáció több mint fluencia Ebben az évben a Szolnok Városi Logopédiai Szakszolgálat is csatlakozott ehhez az európai kezdeményezéshez. A logopédia európai napjához történő csatlakozással lehetőségünk nyílt március 6-án a megye területén dolgozó logopédusokat meghívni egy kis közös gondolkodásra, szakmai tapasztalatcserére, lehetőséget teremtve ezzel a helyi szintű szakmai szerveződés előmozdítására. Nagy örömünkre szolgált, hogy kollégáink megtiszteltek minket azzal, hogy fáradtságot és időt nem sajnálva a megye egész területéről érkezve-megosztották velünk gondolataikat, tapasztalataikat. Úgy érezzük, hogy sikerült megteremtenünk és elindítanunk szakmai együttműködésünk alapjait, ezért szeretnénk ezt kezdeményezést a következő években is folytatni, a szakmai összefogást elmélyíteni. Szolnok Városi Logopédiai Szakszolgálat logopédusai Logopédiai foglalkozás előtt bemelegítésként mindig kötetlenül beszélgetünk a gyerekekkel. Ekkor sok kedves gyermeki megnyilatkozás születik: * - Mi volt ma az ebéd az óvodában Lilike? - Gulyásleves. - Gondolom, finom volt. Megetted? - A levest igen, de a gulyát nem. * - Tudsz egy jó találós kérdést Zolika? - Igen! Mi az? Magas, foltja van, a feje rajta van a nyakán és mégis leér a lába! (Zsiráf) * - Nekem van ám szerelmem Kati néni! - Igen!? És megtudhatom ki az? - A Rebeka meg a Dorina. Feleségül veszem őket, ha nagy leszek. - De csak egy lányt vehetsz feleségül! - Akkor majd nem egyszerre veszem el őket, hanem először Dorinát, aztán Rebust. * - Kati néni, ma volt a Télapó az óvodában! De nem is az igazi Télapó volt! - Miből gondolod? - Mert láttam, hogy a szakálla madzaggal volt fölkötve. (Elgondolkodik...) Lehet, hogy csak megborotválkozott? * - A dínók emberevők voltak? - Nem, mert a dinoszauruszok korában még nem léteztek emberek a Földön. - Még én sem éltem? - Nem. A dínók réges-régen éltek. Nagyon-nagyon régen. - Még apa sem élt...?

9 Gondolatok a Hetényi Géza Kórház terhespatológiai osztályán végzett munkánkról Az anyaméh az élet első iskolája, és mindannyian látogattuk azt. mondja David Chamberlain pszichológus, aki a méhen belüli élet kutatásával foglalkozik. Szerinte legkorábbi emlékeink magzati korból származnak, melyeket a magzat egyfajta tanulási folyamatban hasznosít. Így készül fel a benti tapasztalatok alapján a kinti világra. Wilheim Joanna német pszichoanalitikus még korábbra teszi első élményeinket: szerinte létezik egy úgynevezett sejtemlékezet, mely tartalmazza az összes olyan biológiai eseményt, amely az élőlényt érte az őssejtjei, petesejtje és ondósejtje keletkezésétől kezdve a születéséig. Azt gondolja, a későbbi életkorban a tudattalanból felbukkanó fantáziák nem képzeletünk szüleményei, hanem a sejtszinten tárolt események felelevenítése. Egy gyermek leendő személyiségének vonásai már magzati korban megfigyelhetők, erre a következtetésre jutott Alessandra Piontelli olasz pszichoanalitikusnő, aki hét várandósságot (közülük négy ikervárandósság) követett végig a 16. héttől, a gyermekek születése után is, négy éves korukig. Minden egyes magzatnak megvoltak a rá jellemző viselkedésformái, melyek bizonyos mértékben és módon, de megjelentek születése után is. Mindez annak ellenére, milyen nagy változást jelent a szülés, és milyen mértékben változott az őt körülvevő környezet. Ez azt jelenti, hogy az öröklődés és környezet közötti kölcsönhatás sokkal korábban megkezdődik, mint azt gondoltuk. Továbbá bizonyos méhen belüli élményeknek mély érzelmi hatása van a gyermekre, különösen, ha ezeket a méhen belüli élményeket a születés utáni tapasztalatok megerősítik. A korai élmények és emlékek fontosságára hívja fel a figyelmet az a tény is, hogy intellektuális képességeink csak 1/3 részben köszönhetőek genetikai örökségünknek, 2/3 részben a méhen belüli és a születés utáni környezet határozza meg. A magzat már a 8. héttől mozog, a 12. héttől érzi az ízeket (pl. a magzatvíz ízének változását az anyai táplálkozás függvényében), és kb. a 24. héttől lát (érzékeli a fényviszonyok változását) és hall. Méhen belüli emlékeink a későbbi életben aktiválódhatnak, előhívhatók. A gyermekek a játékaikban gyakran újraélik a születés előtti, alatti és utáni élményeiket. Busnel két jelentős fölfedezést tett: ha az anya belső hangján beszél a magzatához, ő szívfrekvencia-változással reagál rá. Még figyelemreméltóbb: ha csak gondol a magzatára, a baba anyja gondolatára is szívfrekvencia-növekedéssel reagál. Tehát a születés előtti életidő egyedülálló megelőzési lehetőséget rejt magában. Anyai részről a várandósság (főleg az első) alatt kell az édesanyja lányából a gyermeke anyjává válnia. Ez a leválás, a felnőtté válás korszaka, ezzel együtt a személyiségfejlődés kritikus szakasza. A leendő anyának bizonyos mértékig fel kell adnia függetlenségét, hogy ezen túl tőle függhessen egy másik lény. A várandósság időszakának egyik sajátossága az, hogy felszínre kerülnek az anya saját születés előtti, körüli és utáni élményei. Ezért a nő a várandóssága folyamán különféle korai énállapotokat él át: érzékenységet, esékenységet, kiszolgáltatottságot, magányt. Gyakran indokolatlanul sír, extrém módon megnő támasz, megkapaszkodás és biztonság igénye. Erre az önmagában is érzelmileg igénybe vevő állapotra terhelődnek rá a külső történések: a párkapcsolat aktuális változásai, munkahelyi gondok, családi történések, esetleg várt vagy váratlan veszteségek. Ezek testi szinten is változást okozhatnak: pl. terhességi magas vérnyomást, cukorbetegséget, nyitott méhszájat, a lepény korai öregedését, vérzést, illetve megnőhet a koraszülés kockázata. Ezért rejlenek rendkívüli lehetőségek a kórházi munkánkban a kismamákkal, melyet 2011 novembere óta végzünk. Hetente egy napon vagyunk elérhetők az osztályon, a bent fekvő kismamák részére. Munkánkat a kórházi védőnő segíti, koordinálja. Eddigi eseteinkben lehetőség nyílt a magas vérnyomás, nyitott méhszáj, súlyosabb terhességi rosszullét, idő előtt öregedő méhlepény lelki okainak feltárására, perinatális gyász feldolgozásának megkezdésére. A hosszabb ideje bent fekvő kismamák számára segítünk kialakítani egy másfajta felfogásmódot, hogy könnyebben viseljék a családjuktól távol töltött időt. A szüléssel, szoptatással kapcsolatos félelmek megbeszélésére is lehetőség nyílik. Ha több találkozásra van alkalmunk, akkor dolgozhatunk azokkal a generációs terhekkel is, amelyet a kismama nem szeretne örökségként átadni születendő gyermekének. Jövőbeli terveinkhez tartozik az osztályos orvosokkal való szorosabb együttműködés, a kórházi személyzet mentálhigiénés megsegítése, és a kismamák részére a minél szélesebb körű pszichológiai ismeretterjesztés. Tisztelet és köszönet illeti az egészségügyi személyzet egyre nyitottabb hozzáállását a lelki és testi történések összefüggésének lehetőségéhez, befogadókészségük átsugárzik a kismamákra, ezzel jelentősen megkönnyítve munkánkat. Juhász-Laczka Zsuzsanna klinikai gyermek szakpszichológus Muszkalay Hedvig IdIll Az ég sötét tengerén a vén Hold andalog. Kis, fényes csillagokat gyújtanak az angyalok. Odalent, a hársak közt egy bús bagoly huhog. Lombjuk alatt csendesen tiszta forrás buzog. Arrébb két szép ifjú szerelmes összesúgott: A francba! Hogy itt mennyi a szúnyog! Így teszi tönkre hát a romantikát a túltengő, csípős rovarvilág.

10 A jelen cikkben a gyermekkori problémamegoldásról, a jó és rossz gyermek témáival foglalkozom, a feltett kérdések alapján. Gyermekem sokszor részt vesz különböző szerepléseken, versenyeken. Eddig mindig sikeresen vette az akadályokat és jó eredményeket ért el, de előre félek attól, hogy mi lesz ha kudarc éri. Egy másik kérdés is érkezett ebben a témában, de egészen más oldalról megvilágítva a problémát. Már a bölcsiben is visszahúzódó volt a gyerekem, sokszor bántották más picik és ő csak állt és nem adta vissza, nem is védekezett. Szülőként nagyon rossz volt ezt látnom, de azt a szüleim megtanították nekem, hogy nem szabad a gyerek dolgaiba beleszólni, mert akkor rosszabb lesz neki. Egy gyermeknek a világ néha méltánytalan és problémás hely, és szülőként sem tudunk minden buktatót elsimítani előtte. Erre nincs is szükség, hiszen az emberekkel és helyzetekkel való megbirkózás teszi őket érett és független felnőtté. Ha valami rosszul sikerült az iskolában, nem azt az eredményt érte el, amit gondolt vagy összezördült egy másik gyermekkel illetve felnőttel, nem mindig tudunk segíteni. Segíthetünk viszont neki abban, hogy megtanulja kezelni a nehézséget (mellette állunk, meghallgatjuk, vigasztaljuk, buzdítjuk), így később kevésbé lesz sebezhető. A szülőnek először is meg kell tanulnia a gyermek segítségkérésére aktív figyeléssel reagálni. Helytelen, - ha leereszkedő stílusban te szegény, majd én megcsinálom neked, - ha kioktató stílusban buta vagy, azért kerültél bajba, de majd én megmondom mit csinálj, - vagy figyelemeltereléssel ne törődj vele, menjünk inkább játszani reagálunk. Mindhárom helytelen stílusban a szülő beszél végig, a beszélgetés hamar elakad, a gyermeknek nem sikerül az egész problémát kibeszélnie magából és a feszültségét ez által oldani. A gyermek érzései útközben elsikkadnak, a szülő megoldja a problémát (vagy legalábbis azt hiszi), a gyermek egyre kevesebbet mond el és egyre ritkábban fordul szüleihez bizalommal. Az aktív figyelés során a szülőt érdekli a dolog, megerősíti gyermeke érzéseit és gondolatait, valamint segít neki, hogy az egészet végiggondolhassa: Szomorúnak látszol, mi a baj, meséld el, úgy tűnik valami aggaszt téged, mit gondolsz erről, szerinted miért mondta ezt, mit fogsz most csinálni. A szülő: - nem oldja meg maga a problémát (hacsak nem szükséges beavatkoznia), - ritkán ad tanácsot (hacsak a gyermek nem kéri illetve nincs szüksége valami információra), - ritkán vonja el a gyermek figyelmét a problémáról (hacsak a gyermek nem krónikus nyafogó és nincs is valójában probléma). Az aktív figyelés segítségével segítünk a gyermeknek, mégis rábízzuk a megoldás lehetőségét, a probléma megoldása így egyfajta tanulási szituáció lesz. Néha mégis közbe kell avatkozni, be kell vetni szülői (felnőtti) erőnket, hogy megvédjük gyermekünk jogait (pl. ha valamely szülő, nevelő vagy tanár kirívóan méltánytalanul, igazságtalanul, gonoszul bánik a gyermekkel, vagy ha valamely erősebb osztálytárs sorozatosan terrorizálja gyengébb társait). Ha a gyermek azt akarja, hogy tegyünk meg valamit az érdekében, azt egyenesen meg kell fogalmaznia és kérnie. Van a kisfiamék osztályában egy kisgyerek, aki nagyon verekedős, sok osztálytársa fél tőle. Rosszul is tanul. Elképzelhető, hogy azért ilyen, mert most született kistestvére? Én azt mondtam a gyerekemnek, hogy legyen most vele türelmesebb. Más: A lányom sokat tévézik, már reggel be kell kapcsolni a tévét, mert csak addig marad nyugton. Magatartási problémái is vannak és én már nem bírok vele. A gyermek kizárólag egy ok miatt csintalankodik (verekszik, engedetlenkedik, vitatkozik, provokál, rendetlenséget csinál): mert kielégítetlen szükségletei vannak. Legtöbbször a figyelem, szeretet és törődés hiányzik a gyermeknek. Azért ugrándozik és ficánkol, mert unatkozik, vagy, mert nemkívánatosnak érzi magát, vagy hogy ezzel hívja fel magára a figyelmet. Nem elég őt étellel és itallal ellátni, ruházni, játékokkal elhalmozni, ( Mindent meg szeretnék adni a gyerekemnek, mert nekem az nem adatott meg. ) meleg és tiszta otthont biztosítani: szüksége van elég szeretetre, odafigyelésre, meghallgatásra is (pl.: az asztalnál). A gyermek jobban érzi magát még akkor is, ha kellemetlen dolog történik vele, mint ha egyáltalán nem történik semmi. Vagyis bármiféle izgalmi állapot jobb a semminél, még akkor is, ha az esetleg fájdalommal jár. Ha választania kell, hogy figyelemre sem méltatják (nem foglalkoznak vele eleget, sokat hagyják egyedül játszani), vagy, hogy a csínytevései miatt leszidják (esetleg el is verik), akkor bizonyosan az utóbbit választja, csak hogy kapjon egy kis figyelmet. Csecsemőknél és kisgyermekeknél fontos a gyakori bőrkontaktus (érintés, dögönyözés) két vagy több meghatározó személytől (pl. szülők, nagyszülők), óvatos de erőteljes mozgatás (térden lovagoltatás, játékos birkózás, mindenhová magunkkal cipelés), szemkontaktus, mosolygás, színes környezet, éneklés, beszéd. Ezek a pozitív ingerek általában hirtelen és nagymértékben csökkennek akkor, ha új kistestvér érkezik a családba. Tegyünk róla, hogy ez ne így legyen! Nagyobb gyermekeknél is igen fontos a szeretet állandó megnyilvánulása, simogatás, beszélgetés, odafigyelés, közös játék. Ne ültessük a tévé elé a gyermeket, inkább beszélgessünk vele! Neki is szüksége van a napi bensőséges, a csak rá összpontosító szülő általi beszélgetésadagra. A gyermek soha ne unatkozzon, mindig legyen neki valami érdekes tennivalója, legyen az, akár például egy kis házimunka. Ha naponta többször megkapja szüleitől a pozitív figyelmet, akkor nem lesz rá szüksége, hogy rosszalkodással vonja magára a figyelmet. Tudom, hogy sok szülő erre most azt mondja, hogy könnyű neki, meg hogy látná az én gyerekemet, akkor biztosan nem így gondolkodna stb., de higgyék el, hogy a jó házasság is és a jó gyermek kulcsa is a sok egymással eltöltött idő, sok odafigyelés, törődés, beszélgetés. Sajnos a tévé napjainkban rengeteg család életét robbantja szét, és számos gyermeknél okoz viselkedési és/vagy tanulási problémát. Dr. Koncsek Andrea PhD szakpedagógus, pszichológus

11 A harmadik tanévet zárja a Meixner-műhely. Örömmel és elégedettséggel mondhatjuk, hogy ismét sikeresen. A tanév elején és végén Nevelési Tanácsadónk pszichológusai, Csécseyné Nagy Zsuzsanna és Pappné Makóczki Marianna, a magatartási problémákról beszéltek, sajátos, nem mindennapi megközelítésből. Ezzel mintegy keretet adtak az éves programnak. A résztvevőket láthatóan elgondolkodtatták a hallottak, megérintődtek, személyessé vált jó néhány mondat. A Meixner-műhely sikerét jelentős részben köszönhetjük azoknak a külsős kollégáinknak is, akik bemutató órákkal/foglalkozásokkal, előadásokkal gazdagították a szakmai programot. Hársfalviné Balázsi Katalin, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola gyógypedagógusa vizsgálati protokollt mutatott be a fejlesztő pedagógusoknak, egy másik alkalommal pedig láthattunk nála diszlexia, diszgráfia reedukációs órát. Dr. Seressné Gerőcs Anikó, a Belvárosi Általános Iskola tanára jóvoltából igazán szép példáját láthattuk a differenciált tanulásszervezésnek, hatodik osztályban természetismeret órákon vehettünk részt. Még egy alkalommal adott helyet a műhelymunkának a Szent- Györgyi Albert Általános Iskola: Lopocsi Sára tanítónő bemutató óráján megnézhettük, hogyan tanulnak olvasni, írni az első osztályosok, a Színes tankönyvcsaládból, mely a meixneri alapelvekre épül. Munkatervünk szerint a Fiumei Úti Általános Iskola ugyancsak érdekes bemutató órákkal gazdagította volna az éves kínálatunkat. Az iskolában zajló felújítási munkálatok miatt el kellett halasztani a programokat. Reméljük, a következő tanévben sort keríthetünk rájuk. Célunk, hogy valamennyi fejlesztő pedagógus birtokába kerüljön a diszlexia, diszgráfia reedukáció módszere, mely Meixner Ildikó nevéhez fűződik. Ezért került ismét a színlapra. A diszkalkulia terápia pedig azért, mert az igényfelméréskor nevesített téma volt. Ezekben a témákban jómagam voltam az előadó. Az igények felmérésére e tanév végén is sort kerítünk. Továbbra is mottónk ugyanis: probléma érzékenység, aktualitás, gyakorlatiasság, nyitottság. Kérdőívet küldtünk ki az oktatási intézményeknek, amelyben arról érdeklődünk, hogy milyen témákban szeretnének szakmai segítséget kapni. Ugyanakkor mi is kérünk tőlük: arra biztatjuk őket, hogy jó gyakorlataikat mutassák be a Meixner-műhely keretében, ez által tegyék közkinccsé. Az igények és program ajánlatok alkotják majd a következő tanév munkatervének gerincét. Ma már elmondhatjuk, szakmai rangja van a Meixnerműhelynek. Ezért mindenkinek köszönet jár, aki részt vett a munkájában, akár előadóként, akár hallgatóként, érdeklődőként. A következő tanévben ismét szeretettel várjuk a kollégákat, szülőket a programjainkra! Pityi Mária gyógypedagógus Fecsegö tipegök - program Korábban vállalt feladatként, jelenleg-egy kormányrendelet értelmében- városunkban 12 éve vesznek részt logopédiai szűrésen a tanköteles korba lépő gyermekek. Saját adataink és más városokban mért vizsgálatok alapján, szinte országos jelenségként mondhatjuk, hogy a nagycsoportos óvodások közel fele, enyhébb vagy súlyosabb beszédhibával küzd. Az igazi fejtörést az okozza, hogy miközben bővült az ellátó rendszer, a feltételezett javulás nem következett be, az arány nem változott. Az úgynevezett preventív ellátás óvodai ellátás ebben az értelemben-nem hozta meg a várt eredményt. Jogosan merül fel a kérdés: mi lehet annak az oka, hogy magas a beszédhibások aránya az iskolába lépés előtt álló gyermekek között, valamint miért állandósult az arányuk annak ellenére, hogy több szakember, könnyebben elérhető szolgáltatásokkal igyekszik ellátást biztosítani. Számtalan vitát indított el szakmai körökben a feltételezett okok, a beszédhibák fennmaradásáért felelős tényezők felderítése. A Szolnok Városi Logopédiai Szakszolgálat logopédusai is keresték, keresik a magyarázatot, így jutottak néhány egyszerű gondolat megfogalmazásához: A probléma, jelenség megközelítésében a legfontosabb, hogy túllépve a tünetek egyszerű feltérképezésén, törekedjünk a holisztikus megközelítésre. Néhány feltételezett ok: Folyamatosan tapasztaljuk, hogy a korai életszakaszban kimaradnak az anyukától tanulható ringatók, mondókák stb. A helytelen táplálkozási szokások, és ebbe a családi közös étkezések hiányát is beleértjük,- a szopás/szoptatás háttérbe szorulása, vagy indokolatlanul hosszú ideig történő fenntartása, a kevés és késői rágástanulás, a nem megfelelő minőségű és mennyiségű táplálék fogyasztása stb. a helyes artikulációs mozgások kivitelezéséhez szükséges izmok renyheségéhez, fejletlenségéhez vezetnek.

12 Mivel a beszéd elsajátítása utánzás útján történik, hiányzik a helyes beszédpélda, beszélgetés: nem a gyermek kikérdezése, hanem egy interakcióban megvalósuló, valódi kommunikációs kapcsolat nemcsak a szülő gyermek között, hanem a család felnőtt tagjai között is. Gyermekeink keveset mozognak annak ellenére, hogy számtalan lehetőséget hirdetnek a különböző szolgáltatók: pl. babatorna, babaúszás stb. A helyes beszédmozgás kialakulásának feltétele a nagymozgások összerendezett működése. Gyakori hurutosság, fülgyulladásami átmeneti vagy tartós halláskárosodást okoz. A verbális kommunikáció háttérbe szorul, a vizualitás kap nagyobb teret. Egészen pici kortól a megengedettnél jóval több időt töltenek a gyermekek a TV, videó/dvd, számítógép előtt, csodálattal nézik a szinkronizált mesefilmeket, amikben a kifejező beszéd, a hallott hangok ejtése nem felel meg a látható artikulációs mozgásoknak. Mivel a megfigyelésük helytelen lesz, ezért ezek reprodukálása is bizonytalanná, pontatlanná válik. Bizonytalan szülői szerepek. A gyermek fejlődésében a család felelősségét átvállalja a társadalom, így a szülők elveszítik kompetenciaérzésüket, felelősségérzetüket saját gyermekük nevelésében. Gyakran tapasztaljuk, hogy a bizonytalan szülők gyakran regresszióban tartják gyermeküket, késleltetik érzelmi fejlődésüket, hogy minél tovább megerősítést kaphassanak jó szülőségük -ről. Miközben az ellátó rendszer bővül, nem fektetnek kellő hangsúlyt a korai (elsődleges) prevencióra, amit a kora gyermekkorban az elsődleges szocializációs színtéren- a családban kellene megvalósítani. A fenti tapasztalataink miatt jutottunk kollégáimmal arra a következtetésre, hogy a hosszú távon legjobban megtérülő, leghatékonyabb forma a szemléletváltoztatás elindítása. Ennek jegyében 2006 óta szervezzük a Fecsegő Tipegő programunkat. Ebben az évben a részt vevő szülők igényeit, jelzéseit figyelembe véve klub formában rendeztük meg a várandós és/vagy három év alatti gyermeket nevelő családok számára. A klub két hetente egy-egy téma köré építette programját. A témák jellegéből adódóan különböző szakemberek vezették a beszélgetéseket: pszichológusok, mozgásterapeuták, logopédusok. Beszélgettünk a szülővé válásról, szülői szerepekről, az érintés jelentőségéről, a magzati-csecsemő- és kisgyermekkor fejlődésének legfontosabb állomásairól. Adtunk ötletet ahhoz, hogy mit és hogyan meséljünk, hogyan játsszunk, hogyan foglalkozzunk gyermekünkkel. A klubbon részt vevő hét család visszajelzése alapján van igény a hasonló módon szervezett szolgáltatásokra, így a jövőben is tervezzük hasonló ingyenes programok szervezését. Gleviczky Marianna Szolnok Városi Logopédiai Szakszolgálat vezetője H Í R E K Átgürcölöm az életem, hátamat nyomja az élelem. A homokban lótok-futok, enyhüléshez ritkán jutok. Én mindenhova beférek, csak elveszek és nem kérek. Sok gyermekemnek példás apja vagyok, míg a te készleteid elég nagyok. Langyos vízben lubickolok, a bőrömben jól megvagyok. Kemény páncélt növesztettem, izguljon csak más helyettem. (teknős, teve, egér) (villamos, szökőkút) Felelős kiadó: Birizló-Szabó Irén Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Tel: (56) info@szolnok-pedszakszo.hu Szerkesztő: Baloghné Bencsik Izabella Grafika: Benedek Péterné Informatikai támogatás: Asztalos Mariann A Nevelési Tanácsadóban tanulási képesség vizsgálati kéréseket csak szeptembertől tudjuk teljesíteni június 18-ig tudjuk a pszichés problémával bejelentkezőket fogadni, ezt követően az eset sürgőssége dönt arról, hogy mikor kerül ellátásra. Az iskolapszichológiai munka a közoktatási intézményekben június 15-én befejeződik. A Logopédiai Szakszolgálat június 15-ig tartja foglalkozásait Az új jelentkezőknek a következő tanévre tudunk időpontot adni. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság a 2011/12-es tanévben az első és az esedékes felülvizsgálatokat június 29-ig befejezi. Ha mégis előfordul, hogy nincs érvényesíthető felülvizsgálati szakértői véleménye egy tanulónak, (esetleg a meg nem jelenés miatt), akkor ezt jelezni fogjuk az Intézményeknek. Természetesen ezt csak akkor, ha a felülvizsgálati kérelem rendelkezésünkre áll. Kérjük az intézményeket, hogy a 2012/13-as tanévben a felülvizsgálatra kötelezett tanulóknak a névsorát és adatait, valamint a korábbi tanévek gyakorlatának megfelelően küldött felülvizsgálati kérdőíveket június 30-ig küldjék el részünkre. Intézményünk július 9-től augusztus 20-ig zárva tart. Ügyeletet minden héten szerdán 9-12 óráig tartunk. Első munkanap augusztus 21.

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései. Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete

Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései. Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete Kutatás, alkalmazás, gyakorlat A tudományos kutatás célja: kérdések megfogalmazása és válaszok keresése

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05.

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05. Erdélyi körutazás 2011. július 31. - augusztus 05. Indulás: 2011. július 31-én, az iskola elől, az esti órákban (1192 Gutenberg krt. 6. kb. 21.00) Érkezés: 2011. augusztus 05-én az esti órákban, az iskola

Részletesebben

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A tantárgy típusa Tantárgy

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1 Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája DrBaji Ildikó Vadaskert Kórház Kognitív-viselkedésterápia1 Kogníciók(gondolatok, beállítottság) módosítása Viselkedés módosítás Csoport terápiás forma 1 Kognitív-viselkedés

Részletesebben

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2.

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. 2. Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. Mikor forduljunk Bowen alkalmazóhoz? Az élet kezdetét fizikális értelemben a fogantatástól számítjuk. Ha már itt akadállyal szembesülünk, a holisztikus

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Kérdések elitista megközelítés egyenlőség elv? ritka, mint a fehér holló nekem minden tanítványom tehetséges valamiben mi legyen a fejlesztés iránya? vertikális

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2014. október 1. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke laszlo.balogh@arts.unideb.hu További információk: - www.mateh.hu

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születési neve: Mit nevezünk iskolai nak? Az iskolai egy szervezett keretek között (iskolai osztály, csoport, évfolyam,

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Az apák szerepe védőnői szemmel

Az apák szerepe védőnői szemmel Az apák szerepe védőnői szemmel A Védőnői Szolgálat MA: 103 éves (1915.06.13.) A kor társadalmi, gazdasági és demográfiai változásai hívták életre a védőnői hálózatot. Megalakulásakor a cél: a csecsemőhalandóság

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

TI és ÉN = MI Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért Érték- és értelemközpontú kísérleti program kisiskolásoknak 1 PATAKY KRISZTINA iskolapszichológus, logoterápiai tanácsadó és személyiségfejlesztő,

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely 2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája Fejlődéslélektan A tantárgy típusa DF

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A pszichológia alapjai A tantárgy típusa DF

Részletesebben

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják, Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14.

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14. Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! Az alábbi kérdéssornak az

Részletesebben

Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel

Részletesebben

Diák Mentálhigiénés Tanácsadás

Diák Mentálhigiénés Tanácsadás Diák Mentálhigiénés Tanácsadás a HUMAN-SERVICE tapasztalatai tükrében Felkészítés a felnőtté válásra, a tanult és hozott értékek kibontása Helyzetkép a human-service tapasztalatai tükrében Az érettségit

Részletesebben

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése A diszpozíciókat úgy is elképzelhetjük,

Részletesebben

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Pszichoszociális elméletek Jellemzői: Pszichoanalitikus gyökerek Az Ego társas aspektusát hangsúlyozzák Pszichoszociális elméletek Csoportjai: Tárgykapcsolat-elméletek:

Részletesebben

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája

Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája Boldogság a panel falak között? Ha egy ilyen típusú lakótelepen tölti mindennapjait, kint is és bent is egyaránt panelfalakba ütközik az ember.

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés

Részletesebben

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE Tartalom A KÖNYVRÔL 11 BEVEZETÉS 13 Kommunikációs készségek 14 Társas készségek 14 Fejleszthetôk-e tanítással a kommunikációs és a társas készségek? 15 Miért kell a gyermeknek elsajátítania a kommunikációs

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3.

SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3. SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3. félév tanegység: Pedagógiai megfigyelés 1. - Fókuszban a tanuló (kiscsoportos

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus A nevelési tanácsadás feladatain belül a pszichológusokat érintő feladatkörök teljesítését a nevelési tanácsadást ellátó intézmény szervezeti és működési szabályzatában is rögzítetten lehet megosztani.

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül!

down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül! down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül! down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 2 down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 3 Kedves Szülôk! Megszületett

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei. Reményi Tamás 2010. november 25.

Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei. Reményi Tamás 2010. november 25. Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei Reményi Tamás 2010. november 25. A kapcsolat és forrás 2002-ben 8 hallgataó az ELTE-GYFK-ról Bergenben, Uelzenben és Berlinben Rega Schaefgennél Zentrum

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin 1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

É R T É K E L É S. a program szóbeli interjúján résztvevő személyről. K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek

É R T É K E L É S. a program szóbeli interjúján résztvevő személyről. K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek É R T É K E L É S a program szóbeli interjúján résztvevő személyről K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek Értékelés: A terület pontozása 1-5 tartó skálán, ahol az egyes pontszám a

Részletesebben

Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével. Taskó Tünde Anna

Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével. Taskó Tünde Anna Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével Taskó Tünde Anna Tartalom Előzmények Az alulteljesítés fogalma A metakogníció fogalma A metakogníció és tanulás A KATT kérdőív bemutatása Az alulteljesítés

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu www.edidakt.hu Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció 2010. kutatás

Részletesebben

ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány

ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány Mottó LÁTNI ÉS HALLANI azt, ami bennem van, és nem azt, aminek lennie kellene; ELMONDANI azt, ami érzek

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11.

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11. Eredmények S z ü lői elégedettségi kérdőív 2 0 1 0 / 2 0 11. A kérdőívek száma 250 213 200 150 100 93 50 0 kiadott kitöltött 2 Az Ön gyermeke 60 56 50 40 34 30 20 10 0 fiú lány nincs válasz 2 3 A kérdőív

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében A minőségirányítási csoport beszámolója 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében Minőségirányítási tevékenységünk egyik jelentős szempontja az iskola partnereinek elégedettségmérése.

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan

Részletesebben

AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.

AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged. AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.hu Szociális kompetencia társas viselkedés Nagy József (2000): A szociális

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései

Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XIX. Kerületi Tagintézménye Molnár Anikó Okleveles gyógypedagógus Szakvizsgázott fejlesztőpedagógus

Részletesebben

Laskai M. Nelli

Laskai M. Nelli Kedves Olvasó! Itt az ideje, hiszen lassan vége 2017-nek, hogy levonjuk az idei évet illető következtetéseket, és kitűzzük új céljainkat a következő évre. Az alábbi tervezővel abban leszek a segítségedre,

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

A családközpontú korai intervenció. MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs

A családközpontú korai intervenció. MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs A családközpontú korai intervenció MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs Modellváltás a rehabilitációban Az elmúlt harminc év rehabilitációs modelljei Európában: Orvosi modell: alanya

Részletesebben

Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében

Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében előadó: Kulcsár Marianna Hírös Agóra Ifjúsági Otthon 2017. november 11. Kecskemét Mottó: indulj el, ahogy vagy. Használd,

Részletesebben

Az iskolapszichológiai,

Az iskolapszichológiai, Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES Tolerancia Workshop YFU Szervezetünk, a Youth For Understanding (YFU) egy nemzetközi, non-profit szervezet, mely 1951 óta

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben