A nyúlbecslés gyakorlata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A nyúlbecslés gyakorlata"

Átírás

1 A nyúlbecslés gyakorlata Jelenleg nincs kötelező módszer a mezei nyúl állománybecslésre, pedig különösen ennél a fajnál lenne a hasznosítás alapja a pontos létszámbecslés. Ugyanakkor vannak kipróbált és a gyakorlatban könnyen, olcsón megvalósítható becslési módszerek. Leginkább az éjszakai reflektoros létszámbecslés (Kovács és Heltay 1985) vált be, aminek a költsége három értékesített mezei nyúl árából fedezhető. Ezt a módszert magunk is több területen, régóta, sikeresen használjuk. A következőkben a gyakorlati tapasztalataink közreadásával szeretnénk segíteni e módszer szélesebb elterjedését. A becslési útvonalak kijelölése A becslés első lépése, hogy a vadgazdálkodási egység térképén kijelöljük a becslési útvonalat. Minél több útszakaszunk van, annál pontosabban tudjuk megbecsülni az állománysűrűséget. Célszerű legalább 10-12, egyenként legalább 2-3 km hosszú utat kiválasztani. Az útvonalakat úgy kell kijelölni, hogy minél jobban lefedjék a teljes területünket. Minden élőhely olyan mértékben szerepeljen a bejárt mintaterületen, amilyen arányban az egész területen előfordul, hogy ezzel se torzítsuk el a becslésünket (8. ábra). A rosszabb nyulas helyeket is fel kell mérni, mert ha csak a jó területeket járjuk be, akkor túlbecsüljük az állományunkat. A belátható mintaterület a teljes terület legalább 20%-a legyen, hogy ha rosszabbak az útviszonyok vagy csökken a beláthatóság, akkor is elegendő részt járjunk és lássunk be. Az oldalra belátható területet legfeljebb 150 m-nek vehetjük egy-egy oldalon, ezen belül még megfelelő biztonsággal felismerhetők a mezei nyulak, jellegzetes, narancssárga színnel világító szemükről. Az útvonalak kiválasztásánál kerüljük a forgalmasabb, szilárd burkolatú vagy földutakat. Ezeken egyrészt zavarhatjuk a forgalmat, másrészt az utak riasztó hatása miatt kevesebb a nyúl, ami torzítja a becslést. Lehetőleg ne válasszunk olyan földutakat sem, amelyek szegélyén pl. összefüggő fasor vagy nádas A megjelenés eredeti helye: Biró Zsolt és Szemethy László: A nyúlbecslés gyakorlata. Nimród, 98. évfolyam, 2. szám február, o. 41

2 8. ábra. A becslési útvonalak Abádszalókon, a Hubertus VT területén AZ ALAPTÉRKÉP FORRÁSA: ORSZÁGOS VADGAZDÁLKODÁSI ADATTÁR húzódik. Ezek csökkentik a belátható távolságot, ezért itt feleslegesen dolgoznánk. Az útvonalak kiválasztásával csökkenteni kell annak esélyét is, hogy ugyanazt az állatot kétszer számláljuk, ezért az útvonalak nem keresztezhetik egymást, és egymástól legalább 300 m-re kell lenniük. (Így a belátott területek nem fednek át.) Természetesen a becslés zavaró hatása elől menekülve a nyulak eljuthatnak egy másik vonal közelébe, ahol ismét megszámláljuk őket, ezért szerencsésebb a vonalakat még távolabb kijelölni egymástól. A menekülés csökkenthető a helyesen végzett becsléssel, a zavarások mérséklésével. Sokan szeretik pl. a nyúlbecslést dúvadazással összekötni. A túl sűrű megállások, egy terület többszöri végigpásztázása a reflektorral, a lövés, illetve az elejtett állat begyűjtése mind-mind zavarja a mezei nyulakat. A nyulak számlálása A kijelölt utakon egy, legfeljebb km/óra sebességgel haladó autóval kell végigmenni. A vezetővel együtt három vagy négy ember dolgozik, keresőreflektorokkal. A számlálást legalább három, egymást követő éjszakán, február végén vagy március legelején végezzük el, amikor még nincsenek kisnyulak. Három ember figyeli a területet, a negyedik résztvevő pedig diktafonra mondhatja a látottakat. (Bizonyos mobiltelefonok is alkalmasak hangrögzítésre, tehát nem szükséges ehhez külön beruházás.) A hanganyagot később, nyugodt körülmények között lehallgathatjuk, és az elhangzottakat papírra vagy számítógépre rögzíthetjük a számításokhoz. 42

3 Verekedő nyulak FOTÓ: BLEIER NORBERT Négy résztvevő esetén mindenkinek csak egy dologra kell figyelnie. A sofőr vezet és az úton lévő nyulakat mondja be, illetve, hogy merre mentek (balra vagy jobbra) azért, hogy azon az oldalon ne számolják meg még egyszer. Egy-egy ember pásztázza a jobb és a bal oldalt. Amikor nyulat látnak, akkor bemondják a diktafonosnak az oldalukat (jobb vagy bal oldal), az észlelt állatok számát és a vegetációt, ahol előfordultak. A negyedik ember a diktafont kezeli. Mivel egy becslés nem becslés, legalább három, egymást követő éjszakán meg kell ismételni. Ki fog derülni, hogy egy-egy alkalommal ugyanazon a területen egészen más mennyiségű nyulat is láthatunk. Kedvezőtlen időjárású éjszakán, amikor nem bújnak elő az állatok, e számlálás alapján jelentősen alulbecsüljük az állományunkat. Máskor lehet, hogy pl. a nyulak véletlen összeverődése miatt, többet számlálunk a valóságosnál. A becslést naplemente után fél órával kezdjük el, amikor a nyulak már aktívak és előjöttek a nappali rejtekhelyekről táplálkozni. Lehetőleg éjfélig fejezzük be a becslést, mert akkor a nyulak elpihennek és kevésbé láthatók. Ha hosszú útvonalunk van, akkor osszuk két részre a területünket, és két jármű, a megfelelő személyzettel, egy időben járja be a két részt. Ugyancsak a nyulak aktivitásának változása miatt, minden nap fordítsuk meg a kezdési pontot. Azaz, ha az első napon az első szakasszal kezdtünk, akkor a második napon az utolsóval kezdjünk. Így minden szakaszon lesznek korai felvételezések és későiek is, amikor már esetleg kevésbé aktívak a nyulak. 43

4 Az eredmények kiszámítása A többszörös ismétlés és a sok útvonal azért is szükséges, mert minél többször mérjük fel az állományt, annál pontosabb és megbízhatóbb eredményt kaphatunk. A létszámot a becslésekből számolt átlaggal, a pontosságot a szórással jellemezzük. A szórás nagysága az ismétlések számával csökken, a becslés egyre pontosabb lesz. A szórás könnyen kiszámítható ún. tudományos zsebszámológéppel vagy a legtöbb számítógépen Excel programmal. Nem mindegy, hogy a végső populációsűrűségünk 50 mezei nyúl/100 ha és a szórás ± 25 (azaz a populációsűrűségünk valahol 25 és 75 egyed/100 ha között van), vagy 50 nyúl/100 ha ± 5 (azaz 45 és 55 egyed/100 ha között van valahol). A mezeinyúl-állomány nagyságának kiszámítását általánosan a következő egyenletekkel írhatjuk le: 1. Mintaterület nagysága (ha) = útvonalak hossza (m) belátott távolság (m) : Ezen a területen láttunk x db nyulat. 3. Populációsűrűség a mintaterületen (egyed/ha) = látott nyulak száma (db) : mintaterület nagysága (ha). 4. Egyedszám a teljes területen (db) = populációsűrűség a mintaterületen (db/ha) a teljes terület nagysága (ha). 9. ábra. A belátható terület alakulása. A fekete vonalak az út és a belátható terület két széle. A zöld a belátható terület. Felső terület az elmélet, amikor mindkét oldalon a vonal teljes hosszán m-re látunk. Alsó terület a gyakorlat, némely szakaszokon csak 0, máshol 50 vagy 100 m a látótávolság. A teljes terület 20%-ának mintasávokkal való lefedettségénél a valóban belátott területet kell figyelembe venni 44 Ha a feldolgozás során a sávos becslést alkalmazzuk, akkor az így belátott terület 1 km vonalhosszon 30 ha lesz: 1000 m ( m) = m 2 = 30 ha. Azonban nem mindenhol látható be a terület a teljes 150 m-ig. A valódi beláthatóság csökkenni fog a fasorok, nádasok, bozótosok, épületek, dombélek stb. miatt, ezért mindenhol érdemes feljegyezni menetközben vagy akár még a becslés előtt, napközben bejárva a területet, a belátható távolságot és annak a szakasznak a hosszát, amelyen keresztül az a beláthatóság volt érvényes (pl. 500 m-en keresztül csak 50 m volt a beláthatóság). A feldolgozás során ezekkel a módosított területértékekkel kell kiszámolni a belátott területet, és erre kell majd vonatkoztatni a látott mezeinyúl-mennyiséget (9. ábra). A számítást példával szemléltetjük (1. táblázat): A vonal teljes hossza 1000 m volt. Az egyes darabok hosszát megszorozzuk a belátott távolsággal, és így megkapjuk a ténylegesen belátott területet az adott útvonalra. A jobb oldalon egyszerű a dolgunk, mivel csak egy 0 m-es belátható szakaszunk volt

5 1. táblázat. Az egyik vizsgálati területünkön az egyik szakasz belátható távolságainak alakulása a vonal mentén, jobb és bal oldalon, egy tavaszi becslés során Jobb oldal Bal oldal látótávolság (m) hossz (m) vegetáció/objektum vegetáció/objektum hossz (m) látótávolság (m) szántás tanya búzavetés gazos-fás szántás búzavetés vetés nyártelepítés szántás legelő vetés tanya fasor szántás szántás fasor szántás nyártelepítés táblázat. Az egyik tavaszi állománybecslés populációsűrűség adatai az egyes szakaszokon a jobb és bal oldalon (ahol nem szerepel adat, ott a vonal egyoldalas volt, mert pl. területhatáron ment vagy nem volt belátható) 1. nap 2. nap 3. nap Vonalak bal jobb bal jobb bal jobb 1 5,3 11,3 23,2 13,3 29,3 39,5 2 50,5 19,9 20,5 15,3 24,2 21,7 3 9,8 31, ,6 19,6 44,1 4 37,4 1,9 8,9 21,1 50, ,5 26,6 31,9 37,7 62, ,9 6,1 6,1 8,5 33,9 6, ,7 8 7,1 10,7 3,6 9 28, ,7 34,4 11,5 55, ,5 24,2 12,1 66,7 36,4 30, ,5 0 4,8 0 7, ,6 23,3 8,7 17,4 54, ,2 21,1 21,1 18,5 24,7 21, ,7 15 8,9 11,4 15,2 17,8 31,2 15, ,9 31,6 28,5 37,9 32,1 41, ,3 0 66,7 19,6 23,5 59, , ,3 22,2 11,1 53, ,5 30, ,7 20, , ,6 14, ,8 3,2 57,1 12, ,7 10, ,8 4,8 9,5 35,9 35,9 23,8 26 5,6 10,4 36,4 22,2 22,2 26 Átlag 26,4 17,5 22,5 24,5 26,9 26,9 45

6 100 m hosszan, így ott a belátott terület: 900 m 150 m = m 2 =13,5 ha. A bal oldalon összesen = 300 méteren keresztül volt 0 m a látótávolság. Továbbá = 300 méter hosszan csak 25 m volt, amit láttunk oldalra, és csak a maradék útvonalon volt teljes a látótávolság. Így itt 300 m 25 m = 7500 m 2 = 0,75 ha és 400 m 150 m = m 2 = 6 ha, azaz összesen 6,75 ha volt a belátott terület nagysága. A táblázat vonalankénti elkészítése nagyban segíti a megfigyeléseink rendszerezését és elemzését. Példa az állománysűrűség kiszámítására Az előző példánál maradva, ezen a szakaszon az adott napon 5 mezei nyulat láttunk a jobb oldalon, míg a bal oldalon 0 egyedet. Így ezen az úton a mezeinyúl-állomány sűrűsége: jobb oldalon 5 db/13,5 ha = 0,37 egyed/ha, vagyis 37 egyed/100 ha, bal oldalon 0 db/6,75 ha = 0 egyed/ha, vagyis 0 egyed/100 ha. Ezt elvégezzük az összes szakaszra és napra külön-külön, minden napra kiszámoljuk a jobb és bal oldal alapján az átlagos állománysűrűséget. Majd ezekből átlagolva megkapjuk a végső becslést és ennek pontosságát (a szórást) (2. táblázat). A végső állománysűrűség: 24,1 ± 3,7 mezei nyúl/100 ha volt. Vagyis az állománysűrűség valahol 20,4 és 27,8 egyed/100 ha között volt. Néhány megjegyzés Tapasztalataink szerint ezzel a módszerrel biztosan nem becsüljük túl a nyúlsűrűséget, inkább csak alulbecslés fordulhat elő. Ez azonban biztonságos a hasznosítás szempontjából, hiszen ha ezek alapján számítjuk ki a hasznosítható mennyiséget, akkor nem fordulhat elő túlhasznosítás. A becslések során a növényzetet is érdemes felmérni a vonalak mentén (az egyes kultúrák, gyep, tanya, fás vegetáció hossza az adott útszakasz mentén). Ezt legkönynyebben a becslési útvonalak kijelölése és a napközbeni bejárások alkalmával tudjuk elvégezni. Ekkor amúgy is végigmegyünk autóval a becslési úton, csak annyi a dolgunk, hogy mérjük az egyes növényzeti foltok hosszát az útvonal mellett. Ezt akár az autó napi számlálójával vagy ha van rá mód, akkor GPS készülék segítségével megtehetjük. A kapott adatokat felhasználhatjuk arra, hogy a területünkön lévő élőhelyeket értékeljük a mezei nyúl szempontjából. Ha egyféle növényzetből kevés van a területen (kicsi a területe), de ugyanakkor az éjszakai becslés során más növényzettípusokkal összehasonlítva nagyobb mezeinyúl-sűrűséget láttunk rajta, akkor joggal állíthatjuk, hogy az a területrész a nyúl számára kedvező. Ennek az ellenkezője is igaz: amelyik növényzetből sok van, de kevés a nyúl rajta, az az élőhely rossz a nyúl szempontjából. (Ezt hívják tudományosan élőhelykedveltségnek.) Így az egész területünket minősíthetjük. A becslések ismétlésével észlelhetjük a változásokat, pl. az állomány csökkenését aratás, kaszálás vagy vegyszerezés után. Ennek alapján meg is tervezhetjük, hol kellene állandó vagy ideiglenes vadföldeket létesíteni, élőhelyfejlesztést végezni vagy a nyár 46

7 folyamán kiegészítő takarmányozást folytatni. Később aztán az élőhelyfejlesztéseink, etetéseink hatékonyságát is mérhetjük ezzel a módszerrel. Még pár szó a technikai részletekről. A kézi reflektorok egyszerű autóreflektorok lehetnek. Ezeket egy-egy rúdra erősítjük, majd hosszú elektromos kábellel és krokodilcsipesszel az autó akkumulátorához vezetjük. Így folyamatos az egyenletes áramellátás. A kábelekbe egyszerű, kétfázisú kapcsolót szerelünk, amivel szabályozzuk a világítást. A reflektorokat oldalra tartjuk ki az autó ablakaiból, és egyenletesen pásztázzuk a területet. Nem szabad nagyon előrevilágítani velük (legfeljebb 45 -ig), mert azzal a vezetőt is zavarhatjuk. Ráadásul idő előtt megvilágítva a nyulakat menekülésre késztethetjük őket, ami ronthatja a számlálásunkat. Ugyanis, ha azt a nyulat meg is számoljuk, a menekülésével magával ragadhat más egyedeket, amelyeket még nem láttunk, és így kiszaladhatnak a belátott sávból. Ezért, ha rávilágítottunk egy nyúlra, akkor gyorsan vegyük le róla a lámpa fénycsóváját és jegyezzük meg, hogy hol volt. Amikor odaértünk mellé, akkor emeljük rá megint a reflektort. A vezető előrefigyel, folyamatosan reflektorral világítva, és az úton megjelenő nyulakat számolja. Másrészt szól a tár sainak, hogy egy adott egyed merre hagyta el az utat, hogy azt ne számolják meg még egyszer. 47

A létszámbecslés szerepe a hasznosítástervezésben. Létszám - sűrűség

A létszámbecslés szerepe a hasznosítástervezésben. Létszám - sűrűség A létszámbecslés szerepe a hasznosítástervezésben Dr. Szemethy László egyetemi docens SzIE, Gödöllő Vadvilág Megőrzési Intézet Létszám - sűrűség Létszám: a vad száma a területen ezt jelentjük, de tudjuk-e,

Részletesebben

Nyúl viszi a... sast. Vadászok a parlagi sasért. Bevezetés. szetvédelmi Egyesület (MME) partnerként vonta be a pályázatba az Országos

Nyúl viszi a... sast. Vadászok a parlagi sasért. Bevezetés. szetvédelmi Egyesület (MME) partnerként vonta be a pályázatba az Országos Nyúl viszi a... sast Vadászok a parlagi sasért Bevezetés 2012. január 1-jével indult A parlagi sas védelme Magyarországon című LIFE (LIFENAT/HU/019) program, melynek elsődleges célja az illegális mérgezéses

Részletesebben

Populációbecslések és monitoring

Populációbecslések és monitoring Populációbecslések és monitoring A becslés szerepe az ökológiában és a vadgazdálkodásban. A becslési módszerek csoportosítása. Teljes számlálás. Statisztikai alapfogalmak. Fontos lehet tudnunk, hogy hány

Részletesebben

Populációbecslések és monitoring

Populációbecslések és monitoring Populációbecslések és monitoring A becslés szerepe az ökológiában és a vadgazdálkodásban. A becslési módszerek csoportosítása. Teljes számlálás. Statisztikai alapfogalmak. Fontos lehet tudnunk, hogy hány

Részletesebben

Kvadrátos, sávos és vonaltranszekt becslés. Populációbecslések és monitoring 3. gyakorlat

Kvadrátos, sávos és vonaltranszekt becslés. Populációbecslések és monitoring 3. gyakorlat Kvadrátos, sávos és vonaltranszekt becslés Populációbecslések és monitoring 3. gyakorlat Állományfelmérés mintaterületen A mintaterületen történő állományfelmérésnek Csányi (1987) az alábbi előnyeit látja:

Részletesebben

Módszertani tanulmány A parlagi sas védelme Magyarországon című LIFE (LIFENAT/HU/019) pályázathoz. Jelentés

Módszertani tanulmány A parlagi sas védelme Magyarországon című LIFE (LIFENAT/HU/019) pályázathoz. Jelentés SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR VADVILÁG MEGŐRZÉSI INTÉZET 2100 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522 086 FAX:(28) 522 989 E-MAIL: S.CSANYI@GMAIL.COM Módszertani tanulmány

Részletesebben

Populációbecslések és monitoring 1. gyakorlat. Elvonásos módszerek az adatokat pl. a vadászok is gyűjthetik, olcsóbb

Populációbecslések és monitoring 1. gyakorlat. Elvonásos módszerek az adatokat pl. a vadászok is gyűjthetik, olcsóbb Populációbecslések és monitoring 1. gyakorlat Nem minden állat látható fogásos módszerek Elvonásos módszerek az adatokat pl. a vadászok is gyűjthetik, olcsóbb 1. Egyszerű arányváltozás - zárt populáció,

Részletesebben

Tervezet. Erdei szalonka - monitoring tervezése és végrehajtási lehetőségei Magyarországon

Tervezet. Erdei szalonka - monitoring tervezése és végrehajtási lehetőségei Magyarországon Tervezet Erdei szalonka - monitoring tervezése és végrehajtási lehetőségei Magyarországon Készítették: Dr. Szemethy László Dr. Csányi Sándor Dr. Katona Krisztián Lehoczki Róbert Gödöllő 2008 ERDEI SZALONKA

Részletesebben

1. A vadgazdálkodási egység alapadatai

1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1.1. Név: 1.1.2. Telephely: 1.1.3. Azonosító (kódszám): - - - - 1.1.4. A vadászati jog hasznosítási formája: 1.1.5. A vadgazdálkodási

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz Zajmérés. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék

Zaj és rezgésvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz Zajmérés. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék Zaj és rezgésvédelem NGB_KM015_1 2017 2018. tanév tavasz Zajmérés Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék Előadás, gyakorlat Zajmérés-elmélet Zajmérés-gyakorlat 25/2004.

Részletesebben

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok Munkabizottsági anyag (Deák János, Dr. Fülöp Ágnes, Hóz Erzsébet, Dr. Major Róbert, Siska Tamás) KTI,

Részletesebben

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV Vadgazdálkodási egység: Telephelye: Kelt:,.. A tervet készítette Vadgazdálkodási egység vezetõje A FÔ FEJEZETEK MUTATÓJA Ennek a lapnak a helyére kerül

Részletesebben

Integrált vad- és élőhely-gazdálkodás I. Apróvadgazdálkodás

Integrált vad- és élőhely-gazdálkodás I. Apróvadgazdálkodás Integrált vad- és élőhely-gazdálkodás I. Apróvadgazdálkodás Gazdálkodás a mezei nyúllal A mezei nyúl jelentősége Hazánk apróvad-gazdálkodásának legfontosabb faja Nagy a vadászati érdeklődés a mezei nyúl

Részletesebben

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák Implementation of nature conservation rescue center and animal health monitoring system with cross-border cooperation c. projekt Animal Health - HU-SRB/0901/122/169 Vízimadár monitoring a Kiskunsági Nemzeti

Részletesebben

V A D V I L Á G M E G Ő R Z É S I I N T É Z E T

V A D V I L Á G M E G Ő R Z É S I I N T É Z E T V A D V I L Á G M E G Ő R Z É S I I N T É Z E T Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, 2103 Gödöllő telefon: 28-522086, fax: 28-420189, email: css@ns.vvt.gau.hu Szakdolgozatok javasolt

Részletesebben

Élőhelyfejlesztés és ragadozógazdálkodás hatása a mezei nyúl populációdinamikájára

Élőhelyfejlesztés és ragadozógazdálkodás hatása a mezei nyúl populációdinamikájára Élőhelyfejlesztés és ragadozógazdálkodás hatása a mezei nyúl populációdinamikájára Ujhegyi Nikolett, Biró Zsolt, Patkó László, Szemethy László Gödöllő Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet 2014.

Részletesebben

Dr. Király István Igazságügyi szakértő Varga Zoltán Igazságügyi szakértő Dr. Marosán Miklós Igazságügyi szakértő

Dr. Király István Igazságügyi szakértő Varga Zoltán Igazságügyi szakértő Dr. Marosán Miklós Igazságügyi szakértő Dr. Király István Igazságügyi szakértő Varga Zoltán Igazságügyi szakértő Dr. Marosán Miklós Igazságügyi szakértő Mintaterületek kijelölésének javasolt módjai kapás sortávú növényekre Miért is kell mintatér?

Részletesebben

Populációbecslések és monitoring 1. gyakorlat. Elvonásos módszerek az adatokat pl. a vadászok is gyűjthetik, olcsóbb

Populációbecslések és monitoring 1. gyakorlat. Elvonásos módszerek az adatokat pl. a vadászok is gyűjthetik, olcsóbb Populációbecslések és monitoring 1. gyakorlat Nem minden állat látható fogásos módszerek Elvonásos módszerek az adatokat pl. a vadászok is gyűjthetik, olcsóbb 1. Egyszerű arányváltozás - zárt populáció,

Részletesebben

A PAKSI ATOMERŐMŰ TELEPHELYE FELETT ELHELYEZKEDŐ TILTOTT LÉGTÉR MÉRETÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA

A PAKSI ATOMERŐMŰ TELEPHELYE FELETT ELHELYEZKEDŐ TILTOTT LÉGTÉR MÉRETÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA A PAKSI ATOMERŐMŰ TELEPHELYE FELETT ELHELYEZKEDŐ TILTOTT LÉGTÉR MÉRETÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA Készült Az atomenergia biztonságos alkalmazásának hatósági ellenőrzését szolgáló műszaki megalapozó tevékenység

Részletesebben

352 Nevezetes egyenlôtlenségek. , az átfogó hossza 81 cm

352 Nevezetes egyenlôtlenségek. , az átfogó hossza 81 cm 5 Nevezetes egyenlôtlenségek a b 775 Legyenek a befogók: a, b Ekkor 9 + $ ab A maimális ab terület 0, 5cm, az átfogó hossza 8 cm a b a b 776 + # +, azaz a + b $ 88, tehát a keresett minimális érték: 88

Részletesebben

A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE)

A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE) A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE) A szél mechanikai energiáját szélgenerátorok segítségével tudjuk elektromos energiává alakítani. Természetesen a szél energiáját mechanikus

Részletesebben

Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban

Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban A következő követelmények egyrészt azért fontosak, hogy megfelelően dokumentálják az eseményeket (bizonyítékként felhasználóak legyenek),

Részletesebben

8. Lekérdezés geometria alapján

8. Lekérdezés geometria alapján Geoinformatika a környezetvédelemben 1 8. Lekérdezés geometria alapján Feladatunk az, hogy az válaszoljunk minden olyan felmerülő kérdésre, mely a térképi adatok leíró, illetve térbeli elhelyezkedése kapcsán

Részletesebben

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre)

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2018 Nyíregyháza, Kossuth tér Nagyszínpad KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2017 2018. augusztus 24-szeptember 1. Nyíregyháza, 2018. 07. 22. Készítette: Tempó-Loki

Részletesebben

MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára. Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára. Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 8. évfolyam Mat1 Javítási-értékelési útmutató MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.

Részletesebben

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre 200 december 7-9 Első nap Útvonal: gyalog, szálláshely - tavakat elválasztó út gát - megfigyelőtorony a 2-es tó partján szálláshely

Részletesebben

Készítette: Göttler Dániel alkalmazástechnikai mérnök (20/9313107) Dátum: 2006. augusztus 9.

Készítette: Göttler Dániel alkalmazástechnikai mérnök (20/9313107) Dátum: 2006. augusztus 9. - Kézirat gyanánt! - Készítette: Göttler Dániel alkalmazástechnikai mérnök (20/9313107) Dátum: 2006. augusztus 9. Bevezető A QMS szoftver feladata, hogy az Agfa próbanyomatkészítő berendezésekhez alapkalibráció

Részletesebben

Terepi adatgyűjtés mobil eszközökkel a természetvédelemben

Terepi adatgyűjtés mobil eszközökkel a természetvédelemben T E R M É S Z E T V É D E L E M Terepi adatgyűjtés mobil eszközökkel a természetvédelemben Dr. Takács András Attila Takács Gábor Biró Csaba Tartalom Bevezetés háttér információk GPS Természetvédelmi feladatok

Részletesebben

A Via 125, Via 135 és Start 60 Refurbished készülékek frissítése. Hogyan csináld?

A Via 125, Via 135 és Start 60 Refurbished készülékek frissítése. Hogyan csináld? A Via 125, Via 135 és Start 60 Refurbished készülékek frissítése. Hogyan csináld? Az első teendő a készüléket regisztrálni. Ennek elvégzéséhez a MyDrive szoftver letöltése szükséges: https://tomtom.com/hu_hu/mytomtom/getstarted/

Részletesebben

Mio Technology Limited www.mio-tech.be C510, C710. Gyors használati utasítás a Mio Map v3 programhoz. Magyar

Mio Technology Limited www.mio-tech.be C510, C710. Gyors használati utasítás a Mio Map v3 programhoz. Magyar Mio Technology Limited www.mio-tech.be C510, C710 Gyors használati utasítás a Mio Map v3 programhoz Magyar 2 A Fő menü Amikor a Mio Map elindul, a fő menü jelenik meg. Innen lehet elérni a Mio Map minden

Részletesebben

A budapesti villamosbalesetek jellemzői és tapasztalatai

A budapesti villamosbalesetek jellemzői és tapasztalatai A budapesti villamosbalesetek jellemzői és tapasztalatai Előadó: Berhidi Zsolt BKV Zrt., Forgalombiztonsági és Üzemeltetési Szolgálat szolgálatvezető Cégfilozófia (BKV Zrt.) Küldetés A BKV a Főváros tulajdonában

Részletesebben

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Statisztikai becslés Statisztikák eloszlása

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Statisztikai becslés Statisztikák eloszlása Matematikai alapok és valószínőségszámítás Statisztikai becslés Statisztikák eloszlása Mintavétel A statisztikában a cél, hogy az érdeklõdés tárgyát képezõ populáció bizonyos paramétereit a populációból

Részletesebben

A tanulók oktatási azonosítójára és a két mérési területen elér pontszámukra lesz szükség az elemzéshez.

A tanulók oktatási azonosítójára és a két mérési területen elér pontszámukra lesz szükség az elemzéshez. Útmutató az idegen nyelvi mérés adatainak elemzéshez készült Excel táblához A református iskolák munkájának megkönnyítése érdekében készítettünk egy mintadokumentumot (Idegen nyelvi mérés_intézkedési tervhez

Részletesebben

Előterjesztés. A forgalmi helyzet és a gyalogosok áthaladását megfigyelve az alábbi helyszíneken a legfontosabb az átkelés biztosítása:

Előterjesztés. A forgalmi helyzet és a gyalogosok áthaladását megfigyelve az alábbi helyszíneken a legfontosabb az átkelés biztosítása: Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Gyalogátkelőhelyek

Részletesebben

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2011.09.27. A mérés száma és címe: 2. Elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011.10.11. A mérést végezte: Kalas György Benjámin Németh Gergely

Részletesebben

Játék a szavakkal. Ismétléses nélküli kombináció: n különböző elem közül választunk ki k darabot úgy, hogy egy elemet csak egyszer

Játék a szavakkal. Ismétléses nélküli kombináció: n különböző elem közül választunk ki k darabot úgy, hogy egy elemet csak egyszer Játék a szavakkal A következőekben néhány szóképzéssel kapcsolatos feladatot szeretnék bemutatni, melyek során látni fogjuk, hogy egy ábrából hányféleképpen olvashatunk ki egy adott szót, vagy néhány betűből

Részletesebben

3. Egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlőtlenségek

3. Egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlőtlenségek . Egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlőtlenségek I. Nulladik ZH-ban láttuk: 1. Mennyi a 2x 2 8x 5 = 0 egyenlet gyökeinek a szorzata? (A) 10 (B) 2 (C) 2,5 (D) 4 (E) ezek egyike sem Megoldás I.: BME 2011.

Részletesebben

A tűzoltó fecskendők erdőtűzhöz vonulásának nehézségei a hazai útviszonyok tekintetében Bodnár László

A tűzoltó fecskendők erdőtűzhöz vonulásának nehézségei a hazai útviszonyok tekintetében Bodnár László Tűzvédelmi Szakmai Nap 2016 Tudományos Konferencia Szentendre, 2016. március 2. A tűzoltó fecskendők erdőtűzhöz vonulásának nehézségei a hazai útviszonyok tekintetében Bodnár László Absztrakt Természeti

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE Territóriumtartó fajok Ezeknél a fajoknál az ún. territóriumtérképezés klasszikus módszerét alkalmazzuk. Ez abból áll, hogy a mintaterületünkről részletes, 1:10.000 vagy 1:25.000 méretarányú térképet kell

Részletesebben

Intelligens közlekedési rendszerek hazai bevezetésének várható hatása az úthálózaton a torlódásos időszakok alakulására

Intelligens közlekedési rendszerek hazai bevezetésének várható hatása az úthálózaton a torlódásos időszakok alakulására Intelligens közlekedési rendszerek hazai bevezetésének várható hatása az úthálózaton a torlódásos időszakok alakulására ECALL WORK-SHOP 2013. NOVEMBER 12. Dr. Jankó Domokos Biztonságkutató Mérnöki Iroda

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK A KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ, VALAMINT AZ AGRÁRKÖRNYEZET-GAZDÁLKODÁSI ÖVEZETEKBEN

VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK A KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ, VALAMINT AZ AGRÁRKÖRNYEZET-GAZDÁLKODÁSI ÖVEZETEKBEN VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK A KEDVEZŐTLEN ADOTTSÁGÚ, VALAMINT AZ AGRÁRKÖRNYEZET-GAZDÁLKODÁSI ÖVEZETEKBEN Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség A TÁMOGATÁSOK ÁLTALÁNOS KERETE Figyelembe véve,

Részletesebben

Ütközések vizsgálatához alkalmazható számítási eljárások

Ütközések vizsgálatához alkalmazható számítási eljárások Ütközések vizsgálatához alkalmazható számítási eljárások Az eljárások a kiindulási adatoktól és a számítás menetétől függően két csoportba sorolhatók. Az egyik a visszafelé történő számítások csoportja,

Részletesebben

Az agrárminiszter 13/2018. (VII. 3.) AM rendelete a Tiszántúli Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről

Az agrárminiszter 13/2018. (VII. 3.) AM rendelete a Tiszántúli Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről 9004 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2018. évi 104. szám Az agrárminiszter 13/2018. (VII. 3.) AM rendelete a Tiszántúli Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről Az 1 2. tekintetében

Részletesebben

Groszeibl Zoltán Igazságügyi szakértő

Groszeibl Zoltán Igazságügyi szakértő Groszeibl Zoltán Igazságügyi szakértő . A vadkárelhárítás gyakorlata A vadkár megelőzés, -elhárítás, vizsgálata a szakértő szemével A vadkár megelőzés, -elhárítás környezete, körülményei. Az egyes módszerek

Részletesebben

2014. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztály

2014. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztály 01. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny A közölt megoldási utak a feladatoknak nem az egyetlen helyes megoldási módját adják meg, több eltérő megoldás is lehetséges. Az útmutatótól eltérő megoldásokat

Részletesebben

Bérprogram és az abevjava kapcsolata

Bérprogram és az abevjava kapcsolata Bérprogram és az abevjava kapcsolata Ahhoz, hogy a bérprogram és az abevjava program együtt tudjon működni, szükséges a két program egymásra hangolása. Az abevjava program telepítését követően nézzük meg,

Részletesebben

Munkahely megvilágító lámpára vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek

Munkahely megvilágító lámpára vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek Ködfényszóróra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek Ködfényszóróval minden gépjárművet, mezőgazdasági vontatót és lassú járművet fel szabad szerelni. A járműre felszerelhető ködfényszórók száma: 2

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 9. szakiskolai évfolyam 1. félév ESZKÖZÖK Matematika A 9. szakiskolai évfolyam Betűkészlet csoportalakításhoz A D G B E H C F G H I J Matematika A 9. szakiskolai

Részletesebben

A mezőgazdasági vadkár Magyarországon (Alakulásának és összefüggéseinek kérdései, valamint a megoldás lehetőségei)

A mezőgazdasági vadkár Magyarországon (Alakulásának és összefüggéseinek kérdései, valamint a megoldás lehetőségei) A mezőgazdasági vadkár Magyarországon (Alakulásának és összefüggéseinek kérdései, valamint a megoldás lehetőségei) Bleier Norbert SZIE-VMI A térített mezőgazdasági vadkár (eft) Vadgazdálkodási kárbecslés

Részletesebben

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes

Részletesebben

A maximum likelihood becslésről

A maximum likelihood becslésről A maximum likelihood becslésről Definíció Parametrikus becsléssel foglalkozunk. Adott egy modell, mellyel elképzeléseink szerint jól leírható a meghatározni kívánt rendszer. (A modell típusának és rendszámának

Részletesebben

Mobileye okostelefon alkalmazás

Mobileye okostelefon alkalmazás Mobileye okostelefon alkalmazás Használati útmutató 1. Bevezetés A Mobileye okostelefon alkalmazás olyan járművel csatlakoztatva működik, melybe telepítették a Mobileye 5 rendszert, hogy figyelmeztessen

Részletesebben

Integrált vad- és élőhely-gazdálkodás I. Apróvadgazdálkodás

Integrált vad- és élőhely-gazdálkodás I. Apróvadgazdálkodás Integrált vad- és élőhely-gazdálkodás I. Apróvadgazdálkodás Gazdálkodás a mezei nyúllal A mezei nyúl jelentősége Hazánk apróvad-gazdálkodásának legfontosabb faja Nagy a vadászati érdeklődés a mezei nyúl

Részletesebben

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERVE. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A feltüntetett karakterszámoktól maximum 20%-al lehet eltérni

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERVE. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A feltüntetett karakterszámoktól maximum 20%-al lehet eltérni VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERVE KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A feltüntetett karakterszámoktól maximum 20%-al lehet eltérni 208 Kódszám Vadgazdálkodási egység neve VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERVE Tervkészítő neve és aláírása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 10/2018. (VII. 3.) AM rendelet - a Dél-dunántúli Vadgazdálkodá 2. oldal 4. A 404. számú Zselic-közép-somogyi vadgazdálkodási tájeg

Magyar joganyagok - 10/2018. (VII. 3.) AM rendelet - a Dél-dunántúli Vadgazdálkodá 2. oldal 4. A 404. számú Zselic-közép-somogyi vadgazdálkodási tájeg Magyar joganyagok - 10/2018. (VII. 3.) AM rendelet - a Dél-dunántúli Vadgazdálkodá 1. oldal 10/2018. (VII. 3.) AM rendelet a Dél-dunántúli Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási

Részletesebben

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL a., Begépelés Az adatok bevitelének legegyszerűbb módja, ha a táblázat kijelölt cellájába beírjuk őket. - számok (numerikus adatok) -

Részletesebben

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése 2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése Szarvas, 2014.05.29 Turcsányi Béla, Nagy Gábor Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szakmai koncepció A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Részletesebben

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát!

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát! Konduktometriás titrálás kiértékelése Excel program segítségével (Office 2007) Alapszint 1. A mérési adatokat írjuk be a táblázat egymás melletti oszlopaiba. Az első oszlopba kerül a fogyás, a másodikba

Részletesebben

Zárójelentés. Készült A parlagi sas védelme Magyarországon c. LIFE10NAT/HU/019 LIFE+Nature programhoz. Intézetigazgató: Prof. Dr.

Zárójelentés. Készült A parlagi sas védelme Magyarországon c. LIFE10NAT/HU/019 LIFE+Nature programhoz. Intézetigazgató: Prof. Dr. SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR VADVILÁG MEGŐRZÉSI INTÉZET 2100 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522 086 FAX:(28) 522 989 E-MAIL: S.CSANYI@GMAIL.COM Zárójelentés Készült

Részletesebben

Minta a Szigetvár feladathoz

Minta a Szigetvár feladathoz Minta a Szigetvár feladathoz A forrást (sziget.txt) megnyitjuk a Jegyzettömb segítségével és a szöveget a Vágólap segítségével átmásoljuk az alapértelmezetten megnyíló üres dokumentumba, majd elmentjük

Részletesebben

Nagyságrendek. Kiegészítő anyag az Algoritmuselmélet tárgyhoz. Friedl Katalin BME SZIT február 1.

Nagyságrendek. Kiegészítő anyag az Algoritmuselmélet tárgyhoz. Friedl Katalin BME SZIT február 1. Nagyságrendek Kiegészítő anyag az Algoritmuselmélet tárgyhoz (a Rónyai Ivanyos Szabó: Algoritmusok könyv mellé) Friedl Katalin BME SZIT friedl@cs.bme.hu 018. február 1. Az O, Ω, Θ jelölések Az algoritmusok

Részletesebben

Önvezető autók. Gondos Bálint. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány

Önvezető autók. Gondos Bálint. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány Önvezető autók Név: Gondos Bálint Dátum: 2015-11-30 2015-11-30átu Gondos Bálint Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány A megoldott probléma: A teljesen

Részletesebben

Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser

Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser tükrös teleszkópok Rend. sz.: 86 06 08 Általános információk

Részletesebben

Az agrárminiszter 12/2018. (VII. 3.) AM rendelete az Észak-dunántúli Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről

Az agrárminiszter 12/2018. (VII. 3.) AM rendelete az Észak-dunántúli Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2018. évi 104. szám 8981 kell biztosítani. Szárnyasvad-kibocsátás esetén biztosítani kell, hogy a tenyésztett madarak ne jelentsenek állategészségügyi kockázatot a vadon élő állomány

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? 15 darab ilyen szám van. 5 = 5+0+0 = 4+1+0 = 3+2+0 = 3+1+1=2+2+1 A keresett számok: 500, 401, 410, 104, 140, 302, 320,203,

Részletesebben

III.4. JÁRŐRÖK. A feladatsor jellemzői

III.4. JÁRŐRÖK. A feladatsor jellemzői III.4. JÁŐÖK Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Algebra (és számelmélet), szöveges feladatok, mozgásos feladatok, geometria. Előzmények Az idő fogalma, mértékegység-váltás (perc óra), a sebesség fogalma:

Részletesebben

HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK

HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul: HOSSZÚSÁGMÉRÉS

Részletesebben

Kiválasztás. A változó szerint. Rangok. Nem-paraméteres eljárások. Rang: Egy valamilyen szabály szerint felállított sorban elfoglalt hely.

Kiválasztás. A változó szerint. Rangok. Nem-paraméteres eljárások. Rang: Egy valamilyen szabály szerint felállított sorban elfoglalt hely. Kiválasztás A változó szerint Egymintás t-próba Mann-Whitney U-test paraméteres nem-paraméteres Varianciaanalízis De melyiket válasszam? Kétmintás t-próba Fontos, hogy mindig a kérdésnek és a változónak

Részletesebben

Filmlaboráns Fényképész és fotótermékkereskedő. kereskedő

Filmlaboráns Fényképész és fotótermékkereskedő. kereskedő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára. Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára. Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 8. évfolyam Mat1 Javítási-értékelési útmutató MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók. A pontszámok

Részletesebben

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó tárgy, test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.

Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó tárgy, test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz. Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember

Részletesebben

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-

Részletesebben

Mezei és vizes élőhelyek kezelés

Mezei és vizes élőhelyek kezelés Mezei és vizes élőhelyek kezelés A magyarországi fogolyprogram LAJTA-Project -Mosonszolnok A terület jellemzése az 1992-1995 közötti időszakban: kaszálók és takarmánynövények területe csökkent - állattenyésztési

Részletesebben

Kihívások a mezőgazdasági biodiverzitás fenntartásában

Kihívások a mezőgazdasági biodiverzitás fenntartásában Kihívások a mezőgazdasági biodiverzitás fenntartásában Az agráriumhoz kötődő környezeti, természeti erőforrásaink helyzete Tóth Péter programvezető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület FALUGAZDÁSZOK

Részletesebben

Jegyzőkönyv A lágymányosi kampusz területe: Felhasznált eszközök: 3 méteres mérőszalag, papír, ceruza/ toll, vázlatos térkép a területről

Jegyzőkönyv A lágymányosi kampusz területe: Felhasznált eszközök: 3 méteres mérőszalag, papír, ceruza/ toll, vázlatos térkép a területről Jegyzőkönyv A lágymányosi kampusz területe: A mérés ideje: 00.0.. 8.-0.00 óra között Helye: ELTE lágymányosi kampusz Mérők: Adora Nikoletta, Kapos Bálint, Visnovitz Ferenc Felhasznált eszközök: 3 méteres

Részletesebben

A vasút életéhez. Örvény-áramú sínpálya vizsgáló a Shinkawa-tól. Certified by ISO9001 SHINKAWA

A vasút életéhez. Örvény-áramú sínpálya vizsgáló a Shinkawa-tól. Certified by ISO9001 SHINKAWA SHINKAWA Certified by ISO9001 Örvény-áramú sínpálya vizsgáló a Shinkawa-tól Technikai Jelentés A vasút életéhez A Shinkawa örvény-áramú sínpálya vizsgáló rendszer, gyors állapotmeghatározásra képes, még

Részletesebben

Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta)

Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta) Tájfutó eszközök Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Tájfutó öltözék A térkép Méretarány :0000 azaz cm = 00 m :4000, :5000 Északi irány Alap szintköz 5 m Méreten felül ábrázolás Tereptárgyak eltolása

Részletesebben

Csortos Csaba Hámori Dániel

Csortos Csaba Hámori Dániel a Magyarországi Kuvik Oltalmi Egyesület 11 éve tartó Kiskunsági Kuvikvédelmi Programjának adatai, tapasztalatai, valamint a hazai állomány becslése országos adatgyűjtés alapján Csortos Csaba Hámori Dániel

Részletesebben

ZEBRA LI3678 VONALKÓD OLVASÓ

ZEBRA LI3678 VONALKÓD OLVASÓ VONALKÓD OLVASÓ TERMÉK ISMERTETŐ Zebra LI3678 vonalkód olvasó A Zebra LI3678 mérsékelt áron kínál egy nagy teljesítményű vonalkód leolvasót, 36 hónap garanciával. A kiskereskedelemi értékesítési helytől

Részletesebben

SZÁMÍTÁSI FELADATOK I.

SZÁMÍTÁSI FELADATOK I. SZÁMÍTÁSI FELADATOK I. A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést (képletet),

Részletesebben

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e Képviselő-testület telektulajdonos kérelmére kezdeményezte a településrendezési eszközök módosítását 16/2016.(II.10.) Kt. sz. határozatában. A határozat értelmében

Részletesebben

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,

Részletesebben

ZEBRA DS8178 VONALKÓD OLVASÓ

ZEBRA DS8178 VONALKÓD OLVASÓ VONALKÓD OLVASÓ TERMÉK ISMERTETŐ Zebra DS8178 vonalkód olvasó A Zebra DS8718 mérsékelt áron kínál egy nagy teljesítményű vonalkód leolvasót, 36 hónap garanciával. A kiskereskedelemi értékesítési helytől

Részletesebben

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans) Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő

Részletesebben

Másolás és beillesztés lehetőségei. A rétegmaszk

Másolás és beillesztés lehetőségei. A rétegmaszk Másolás és beillesztés lehetőségei A rétegmaszk Feladat A festett paravánba vágott nyílásokba illesszük be a fiú és a lány arcképét! Többféle megoldást vizsgálunk. Ehhez a feladathoz nem mindegyik célszerű,

Részletesebben

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,

Részletesebben

Szakdolgozatok javasolt témakörei a VadVilág Megőrzési Intézet által gondozott szakok/szakirányok hallgatói részére. (2010 szeptember) Dr.

Szakdolgozatok javasolt témakörei a VadVilág Megőrzési Intézet által gondozott szakok/szakirányok hallgatói részére. (2010 szeptember) Dr. SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR VADVILÁG MEGŐRZÉSI INTÉZET 2103 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522 086 FAX:(28) 420 189 E-MAIL: S.CSANYI@GMAIL.COM Szakdolgozatok javasolt

Részletesebben

Matematika A3 Valószínűségszámítás, 5. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév

Matematika A3 Valószínűségszámítás, 5. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév Matematika A3 Valószínűségszámítás, 5. gyakorlat 013/14. tavaszi félév 1. Folytonos eloszlások Eloszlásfüggvény és sűrűségfüggvény Egy valószínűségi változó, illetve egy eloszlás eloszlásfüggvényének egy

Részletesebben

Piri Dávid. Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata

Piri Dávid. Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata Piri Dávid Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata Feladat ismertetése Mozgásvizsgálat robot mérőállomásokkal Automatikus irányzás Célkövetés Pozíció folyamatos rögzítése Célkövető üzemmód

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetgazdálkodási és az integrált gazdálkodási alprogram bemutatása.

Részletesebben

Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető!

Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető! BGF KKK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály Budapest, 2012.. Név:... Neptun kód:... Érdemjegy:..... STATISZTIKA II. VIZSGADOLGOZAT Feladatok 1. 2. 3. 4. 5. 6. Összesen Szerezhető pontszám 21 20 7 22

Részletesebben

PISA2000. Nyilvánosságra hozott feladatok matematikából

PISA2000. Nyilvánosságra hozott feladatok matematikából PISA2000 Nyilvánosságra hozott feladatok matematikából Tartalom Tartalom 3 Almafák 8 Földrész területe 12 Háromszögek 14 Házak 16 Versenyautó sebessége Almafák M136 ALMAFÁK Egy gazda kertjében négyzetrács

Részletesebben

VRV Xpressz Használati Útmutató

VRV Xpressz Használati Útmutató VRV Xpressz Használati Útmutató A programmal néhány perc alatt nem csak 5-6 beltéri egységes munkákat, hanem komplett, 3-400 beltéri egységgel rendelkez irodaházakat, szállodákat is meg lehet tervezni.

Részletesebben

SPARTAN SPORT CROSSTRAINER ERGOMETER. Cikk szám: 1011. Összeszerelési útmutató. Tartalomjegyzék

SPARTAN SPORT CROSSTRAINER ERGOMETER. Cikk szám: 1011. Összeszerelési útmutató. Tartalomjegyzék SPARTAN SPORT CROSSTRAINER ERGOMETER Cikk szám: 1011 Összeszerelési útmutató Tartalomjegyzék Alkatrészek listája Szerelés leírása Kijeljzö kezelése Alkatrészek listája SZ MEGNEVEZÉS DB A Számláló, kijelzö

Részletesebben

STATISZTIKA I. Centrális mutatók. Helyzeti középértékek. Középértékek. Bimodális eloszlás, U. Módusz, Mo. 4. Előadás.

STATISZTIKA I. Centrális mutatók. Helyzeti középértékek. Középértékek. Bimodális eloszlás, U. Módusz, Mo. 4. Előadás. Centrális mutatók STATISZTIKA I. 4. Előadás Centrális mutatók 1/51 2/51 Középértékek Helyzeti középértékek A meghatározása gyakoriság vagy sorszám alapján Számítás nélkül Az elemek nagyság szerint rendezett

Részletesebben

A jelenlegi helyzet. A jelenlegi helyzet. A jelenlegi helyzet. Az európai csülkös vad gazdálkodás két változtatási pontja

A jelenlegi helyzet. A jelenlegi helyzet. A jelenlegi helyzet. Az európai csülkös vad gazdálkodás két változtatási pontja Az európai csülkös vad két változtatási pontja A vadgazdálkodóknak és/vagy vadászoknak számos esetben fel kellene hagynia az állomány megszámlálására tett próbálkozásokkal. A vadgazdálkodóknak és/vagy

Részletesebben

I. II. III. IV. A B C D B C D A C D A B D A B C

I. II. III. IV. A B C D B C D A C D A B D A B C Körbargello Előre szólok, hogy nem olyan nehéz és bonyolult ám, mint amilyennek első ránézésre tűnik, de azért igényel némi gyakorlatot és pontos szabást-varrást. A körcikkek kiszabásához természetesen

Részletesebben

Biostatisztika VIII. Mátyus László. 19 October

Biostatisztika VIII. Mátyus László. 19 October Biostatisztika VIII Mátyus László 19 October 2010 1 Ha σ nem ismert A gyakorlatban ritkán ismerjük σ-t. Ha kiszámítjuk s-t a minta alapján, akkor becsülhetjük σ-t. Ez további bizonytalanságot okoz a becslésben.

Részletesebben

Konvexitás, elaszticitás

Konvexitás, elaszticitás DIFFERENCIÁLSZÁMÍTÁS ALKALMAZÁSAI Konveitás, elaszticitás Tanulási cél A másodrendű deriváltat vizsgálva milyen következtetéseket vonhatunk le a üggvény konveitására vonatkozóan. Elaszticitás ogalmának

Részletesebben