J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének június 24-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal volt házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János, Balogh Miklós, Csányi László, Csiszár István, Heller Sz. Tibor, Masa Róbert, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Papdi Istvánné, Varga Ferenc, Vass Antal, Vass Józsefné, Volford Imre képviselők Nagy Szilvia aljegyző Tanácskozási joggal jelen vannak: - Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és Igazgatási osztályvezető - Pintér Mátyásné óvodavezető helyettes - Vastag István Alapfokú Művészeti Isk. igazgatója - Dobó József MÓRAÉP Kht. ügyv. igazgatója - dr. Vághy Imre Richárd Móra-Vitál Kht. ig. - Szűcs Julianna könyvtárvezető - Gyuris Péterné iskolaigazgató - Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központvezető - Balog László kabinetvezető - Árva Béláné Kötségvetési és Adóosztály vez. - Kószó Anita Ifjúsági Önk. elnöke Köszönti a képviselőket és a meghívottakat. Megállapítja a határozatképességet, a l4 tagú települési Képviselő-testületből jelen van minden képviselő. Javaslatot tesz a napirendi pontra. I. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról II. Mórahalom város Egészségügyi szakmai programjának megalkotása III. Aktuális kérdések - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontra tett javaslatot.

2 207/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend jóváhagyása Mórahalom város Képviselő-testülete a napirendi pontokat a javaslat szerint elfogadja: I. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról II. Mórahalom város Egészségügyi szakmai programjának megalkotása III. Aktuális kérdések 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző I. NAPIREND - Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, A fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő Fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról Nógrádi Zoltán polgármester két ülés közti beszámolóját a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete tartalmazza. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 208/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat:

3 Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről, és a lejárt határidejű határozatokról Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló beszámolót elfogadja. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester - Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az anyagot. Az előterjesztés tárgyalása során a bizottság tagjai körében felmerült kérdésekre a választ Nagy Szilvia aljegyző megadta. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a lejárt határozatok végrehajtásáról szóló jelentéseket. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy az Alapfokú Művészeti Iskola két jelentéséről van szó, melyeket a bizottság részletesen már megtárgyalt az Alapfokú Művészeti Iskola beszámolója kapcsán. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a 123/2004. /IV.29./ 3. és 4. pontjára adott jelentést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 209/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról

4 Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. A 342/2002. /XII.19./ Kt., 77/2003. /III.27./ Kt., 154/2003. /V. l4./ Kt., 156/2003. /V. l4./ Kt., 157/2003. /V. l4./ Kt., 158/2003. /V. l4./ Kt., 163/2003. /V. l4./ Kt., 164/2003. /V. l4./ Kt., 211/2003. /VI. 26./ Kt., 222/2003. /VI. 26./ Kt., 317/2003. /X. 1./ Kt., 324/2003. /X. 1./ Kt., 326/2003. /X. 1./ Kt., 331/2003. /X. 1./ Kt., 379/2003. /XI.27/ Kt., 13/2004. /I. 29./ Kt., 64/2004./III.25./ Kt., 106/2004. /III. 25./ Kt., 176/2004. /V.27./ Kt., 178/2004. /V.27./ Kt., 180/2004. /V.27./ Kt., határozatról további jelentést nem kér. A 72/2004. /III.25./ Kt., 73/2004. /III.25./ Kt., 90/2004. /III.25./ Kt., 91/2004. /III.25./ Kt., 92/2004. /III.25./ Kt., 93/2004. /III.25./ Kt., 94/2004. /III.25./ Kt., határozatok végrehajtásáról a augusztusi ülésen kér újabb jelentést. A 75/2001. /III.29./. Kt., 282/2001. /XI. 29./ Kt., 327/2002. /XI. 28./ Kt., 5/2003 /I. 30./ Kt 4/b pont, 233/2003. /VII. 31./ Kt., 17/2004. /I. 29./ Kt hat. I.5. pontja., 75/2004. /III.25./ Kt., 76/2004. /III.25./ Kt., 99/2004./III.25./ Kt., 100/2004. /III.25./ Kt., 101/2004. /III.25./ Kt., 102/2004. /III.25./ Kt., 103/2004. /III.25./ Kt., 104/2004. /III.25./ Kt., 150/2004. /V.13./ Kt., 153/2004. /V.13./ Kt. 187/2004. /V.27./ Kt., 188/2004. /V.27./ Kt., 189/2004. /V.27./ Kt., határozatok végrehajtásáról a szeptemberi ülésen kér újabb jelentést. A 355/2003. /X. 30./ Kt., 51/2004. /II. 26./ Kt., 65/2004. /III.25./. Kt. határozatok végrehajtásáról októberi ülésen kér újabb jelentést. A 93/2001. /IV. 26./ Kt., 171/2003. /V. 29./ Kt. 11. pont, 306/2003. /X. 1./ Kt., 5/2004. /I. 29./ Kt. hat. 3. pontja, 86/2004. /III.25./ Kt., 96/2004. /III.25./ Kt., 124/2004. /IV.29./ Kt. 2.3 pont, határozatok végrehajtásáról novemberi ülésén kér újabb jelentést. A 92/2002. /IV. 25./ Kt., 213/2003. /VI. 26./ Kt., 123/2004. /IV.29./ Kt. határozat végrehajtásáról a júniusi ülésen kér újabb jelentést. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző 3./ Szűcs Julianna könyvtárigazgató 4./ Gyuris Péterné iskola igazgató 5./ Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetője 6./ Dobó József Móraép Kht. ügyvezető igazgatója 7./ dr. Vághy Richárd Móra-Vitál Kht. ügyvezető igazgatója 8./ Duka Félix Móranet Kht. ügyvezető igazgatója

5 - Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Ismerteti az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatóját. Hozzászólás : nincs - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Ismerteti a polgármester saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztatót. - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. 210/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Mórahalom város Képviselő-testülete az Egészségügyi és Szociális Bizottságra, valamint a Polgármesterre átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke II. NAPIREND

6 - Mórahalom Város Egészségügyi szakmai programjának megalkotása - Egészségügyi szakmai program Elmondja, hogy a Képviselő-testület elé terjesztett előterjesztés Mórahalom város Egészségügyi szakmai programjának megalkotásával kapcsolatos vitaanyag, amely elsőlépcsős anyagként kerül a Képviselő-testület elé, amennyiben a szerkezetét a Képviselő-testület elfogadja, illetve a kiegészítését megteszi a teljes részletezettségű szakmai program a szeptemberi Képviselő-testületi ülésre kerül elkészítésre. Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tárgyalta az Egészségügyi szakmai programot. A bizottság véleménye szerint is ez egy munkaanyag, melyben a legfontosabb, legidőszerűbb feladatok 10 pontban kerültek megfogalmazásra. A bizottság az előterjesztést egyhangúan elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Ismerteti a Konzultatív Tanácsadó Testület véleményét, javaslatát a Képviselőtestülettel, mivel a Tanácsadó Testület elnöke Szűcsné Dr. Fehér Éva hivatalos elfoglaltsága miatt nem tud résztvenni az ülésen. Elmondja, hogy a Konzultatív Tanácsadó Testület az előterjesztést minden pontját részletesnek, mindenre kiterjedőnek, jól átgondoltnak tartja. Az előterjesztés 4. pontjánál a nappali kórház kialakítása és rehabilitációs tevékenység fejlesztésére vonatkozóan a Testület javasolná hosszabb távon egy Szanatórium kialakítását, illetve kialakítása lehetőségének megvizsgálását. Hozzászólás: Ördögné Gárgyán Mária képviselő: Véleménye szerint az egészségügyi szakellátás fejlesztésének tervezése során mindenképpen jó lenne átgondolni, hogy hogyan lehet rugalmasabbá tenni a betegek fogadását a szakrendeléseken a nagy zsúfoltság elkerülése érdekében. Nógrádi Zoltán polgármester mind a Konzultatív Tanácsadó Testület, mind pedig Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony javaslatát elfogadja. Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a Konzultatív Tanácsadó Testület azon javaslatát, mely egy Szanatórium kialakításának megvizsgálására vonatkozik. - A Képviselő-testület Nógrádi Zoltán polgármester javaslatát, mely egy Szanatórium kialakításának megvizsgálására vonatkozik, egyhangúlag elfogadja.

7 Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony azon javaslatát, mely a szakrendelők betegfogadási feltételeinek javítására vonatkozik. - A Képviselő-testület Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony javaslatát, mely a szakrendelők betegfogadási feltételeinek javítására vonatkozik, egyhangúlag elfogadja. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a kiegészítésekkel együtt. 211/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Egészségügyi szakmai program 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete egyetért az egészségügyi szakmai program elkészítésével, amely meglapozza a településfejlesztési és pályázati programok tervszerűségét, következetességét, kielégíti azon igényt, amely pályázatok esetében mellékletként kéri az egészségügyi szakmai program csatolását. 2./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert, az alábbi témakörök szerinti egészségügyi szakmai program kidolgozására: 1./ Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése 2./Egészségügyi szakellátás fejlesztése, a szakrendelők betegfogadási felételeinek javítása 3./Gyógy-és termálfürdő fejlesztéshez kapcsolódó járóbeteg-ellátás fejlesztése 4./Nappali kórház kialakítása és rehabilitációs tevékenység fejlesztése, szanatórium kialakítása lehetőségeinek megvizsgálása 5./ Piacosítható egészségügyi és wellness szolgáltatás 6./ Képzés 7./ Informatika 8./ Finanszírozás 9./ Beruházás 10./Térségi szerep Határidő: szeptemberi KT. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester

8 1./ Nógrádi Zoltán polgármester III. NAPIREND - Aktuális kérdések - Javaslat a talajterhelési díjról szóló rendelet megalkotására Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző Elmondja, hogy a rendelet-tervezet összeállításában szakmai partnerként a Térségi Vízmű vett részt. Tájékoztatja a Képviselő-testületet, hogy a rendelet alkotási kötelezettség nem önkormányzati szabadon eldöntendő hatáskör, hanem kialakult törvényi háttér teszi ezt szükségessé. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tárgyalta a rendelet-tervezetet és alaposan megvizsgálta annak jogi alapját. A bizottság egy ellenszavazat mellett törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a rendelet-tervezet. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság két ülésen tárgyalta a rendelet-tervezetet, mivel első körben a bizottság nem fogadta el. Ennek indoka az volt, hogy tulajdonképpen ez egy plussz adó, mely a lakosságnak azon részét terheli, amelyik eddig nem csatlakozott rá a szennyvízelvezető-csatornára. Ezt a bizottság tagjai nem tudták elfogadni, amellett, hogy elhangzott a bizottsági ülésen, hogy ennek egy törvényi háttere van. A Képviselő-testületi ülés előtt a bizottság újra tárgyalta, melyen elhangzottak még további információk és a bizottság elfogadta és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a rendelet-tervezetet. Hozzászólások: A szavazás előtt Nógrádi Zoltán polgármester elmondja, hogy az adók számának bővítése egyik társadalomban sem elfogadott módszer. Az Országgyűlésben amikor a környezetterhelési díjakról szóló törvény megalkotásra került, akkor két dolgot kifogásoltak a képviselők: - azzal hogyha többlet adók kerülnek megállapításra, azzal még önmagában nem lehet azt elérni, hogy a háztartások, gazdálkodó szervezetek környezettudatos magatartást folytassanak. Ezért ez a környezetvédelemmel kapcsolatos problémák megoldására nem alkalmas. - Nem biztosított ezen környezetterhelési adók, díjakból befolyt összeg környezetvédelmi beruházásokra való fordítása.

9 Úgy véli, hogy ez a két dolog együtt igen vitatottá teszi azokat a körülményeket amelyek mentén ezek az új adók bevezetésre kerülnek. Felelős testületként azonban a Képviselő-testületnek törvény adta kötelező feladatát, alkotmányos kötelezettségét teljesítenie kell, tehát a törvény által előírt kötelezettséget, és felhatalmazást teljesítenünk kell. Heller Sz. Tibor képviselő: Elmondja, hogy az előterjesztésben is szerepel, hogy az önkormányzat a díjból származó bevételt a talaj, valamint a felszín alatti víz mennyiségi, minőségi védelmére használhatja fel. Véleménye szerint a törvény valamilyen szinten rendelkezik a felhasználásról. Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjjal kapcsolatos adatszolgáltatási és eljárási szabályokról, valamint a díjfizetési kedvezményekről és mentességekről szóló rendelet-tervezetet: - A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 20/2004. (VI. 24.) Ör. rendeletét a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjjal kapcsolatos adatszolgáltatási és eljárási szabályokról, valamint a díjfizetési kedvezményekről és mentességekről A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv... sz. melléklete tartalmazza. - Mórahalom város Helyi építési szabályzatáról szóló 11/1199. (VII.1.) Kt. sz. rendelet felülvizsgálata Elmondja, hogy hosszú előkészítési folyamat eredményeképpen kerülhetett a Képviselő-testület elé a Helyi építési szabályzatról szóló rendelet, mivel ez az egyik legnehezebb rendelet alkotási feladat. A Helyi építési szabályzat megalkotása hosszadalmas bonyolult folyamat, ebből adódóan nehéz a változásokat, módosításokat átvezetni rajta. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: A bizottság megvitatta az anyagot törvényességi szempontból, melyhez szóbeli kiegészítést kapott a bizottsági ülésen. Véleményük szerint mindenképpen szükséges, hogy a Helyi építési szabályzat hatályba kerüljön. A bizottság egy

10 ellenszavazat mellett elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az Építési szabályzatot. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az anyagot. Tekintettel arra, hogy ez anyag már volt a testület előtt tervezettként elfogadásra javasolja. Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a Mórahalom város Helyi építési Szabályzatot megállapító 11/1999. (VII.1.) Kt. számú rendelet kiegészítésére és módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet. - A Képviselő-testület 13 igen szavazattal, 1 tartózkodással az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 21/2004. (VI.24.) Ör. rendeletét Mórahalom város Helyi építési Szabályzatáról szóló 11/1999. (VII.1.) Kt. számú rendelet módosításáról. A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv. sz. melléklete tartalmazza. - A Képviselő-testület 13 igen szavazattal, 1 tartózkodással elfogadja az előterjesztést. 212/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom város Helyi építési szabályzatáról szóló 11/1999. (VII.1.) Kt. sz. rendelet felülvizsgálata 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete megvitatta a Helyi Építési Szabályzatról szóló rendelet-tervezetet. 2. A Képviselőtestület a Helyi Építési Szabályzat tervlapjait az alábbi eltéréssel hagyja jóvá: a) Részletes szabályozási terv készítendő a Szegedi út Röszkei út - Kölcsey utca - Szövetkezeti utca és a meglévő lakóterület által határoltan, ha a 894/5, 895, valamint 896 hrsz-ú területeken építési igény jelentkezik. b) Az ipari, gazdasági terület (Gip-M), valamint a gazdasági terület, kereskedelem, szolgáltatás (Gksz-M) beépítési százaléka a Rendelet 4/B - ában foglaltak szerinti 40%. 3. A Képviselő-testület utasítja a Jegyzőt, hogy a Helyi Építési Szabályzat alkalmazása a 2. pontban rögzített módosításnak megfelelően történjen,

11 továbbá felhívja a figyelmét arra, hogy gondoskodjon arról, hogy a szabályozási terv készítői a tervlapokat a rendelettel hozzák összhangba. Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyző 3. Dél-alföldi Területi Főépítészi Iroda 4. Táj-kép Design Bt. - Szerb-Magyar Kísérleti Kisprojekt Alap pályázatban történő részvételre vonatkozó partnerségi megállapodás jóváhagyása Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta, véleményezte a partnerségi megállapodást, melyet jónak talált. A bizottság örül minden olyan kapcsolatnak, mely gazdasági kapcsolatok kialakítására irányul. A bizottság véleménye szerint, későbbiekben, amikor a gazdasági kapcsolatok kialakítására, kiépítésére kerül sor, azok jogi alapjaira való fokozott odafigyelés elengedhetetlenül fontos. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság tárgyalta az előterjesztést és szerencsésnek talál minden olyan gazdasági együttműködést, amely a projekt alapján létrejöhet. A határközelség, illetve a Szerb háború miatt némi lemaradás gazdaságilag egy lehetőség Magyarország, illetve a határmenti települések számára is, mely előrelendítheti a gazdasági forgalmat mindkét fél számára. A bizottság véleménye szerint is az együttműködés jogi alapjait alaposan át kell gondolni, mert voltak már problémák. A bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztést. Hozzászólások: Elmondja, hogy ez az Önkormányzat által lebonyolított PHARE program, közösségi és nem magán vállakozási programként értelmezendő. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 213/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat:

12 Tárgy: Szerb-Magyar Kísérleti Kisprojekt Alap pályázatban történő részvételre vonatkozó partnerségi megállapodás jóváhagyása 1. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a Mórahalom város Önkormányzata, a Horgosi Termelők Klubja, valamint Temerin Helyi Közösség között a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság által a Magyar Terület és Regionális Fejlesztési Hivatal megbízásából meghirdetett Phare 2003-as pályázati programban - Szerb-Magyar Kísérleti Kisprojekt Alap - történő együttműködésre vonatkozó megállapodást. A Képviselő-testület ez együttműködési megállapodásban foglalt célkitűzésekkel egyetért. 2./ Mórahalom város Képviselő-testülete felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy az együttműködési megállapodást aláírja. Határidő: június 30. Beszámolásra: augusztus Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Horgosi Termelők Klubja 3./ Temerin Helyi Közösség Nógrádi Zoltán polgármester szünetet rendel el. Oltványi Gyula és Varga Ferenc távoztak az ülésről, ezzel 12 főre csökken a Képviselő-testület létszáma. - Porkoláb Mihály kitüntetése

13 Elmondja, hogy az igazgató-helyettes úr irányításával, szervezésében számos pályázatot nyert az önkormányzat, illetve az iskola. Régóta figyeljük az iskola pályázati tevékenységét és úgy gondolja, hogy ezt a tevékenységet egy városi kitüntetéssel el kell ismerni. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az elismerés adományázását örömmel vette és támogatja. Elmondja, hogy az igazgató-helyettes úr széles körű pályázati tevékenysége igen eredményes. Úgy véli, hogy nemcsak a kézzel fogható és szemmel látható dolgok jelentik az eredményt, hanem mindazok a szakmai sikerek is, amelyek az iskola elismertségét az elmúlt időszakban emelték. Az ő nevéhez fűződik a Homokháti Iskolaszövetség megalapítása, mely elismerten működik. A napokban folyik egy olyan pályázat beadása, mely az iskolát egy regionális szintű mintaiskolává teheti. A bizottság örömmel javasolja elfogadásra az előterjesztést a Képviselő-testületnek. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 214/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Porkoláb Mihály kitüntetése l./ Mórahalom város Képviselő-testülete a 26/1992. /XII. 3l./ KT. sz. rendelet 4. -a alapján Porkoláb Mihály közalkalmazottnak a Mórahalom város Képviselő-testülete Elismerése díszoklevelet adományozza. 2./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a díszoklevelet a Városnapi ünnepség keretében a Képviselő-testület nevében adja át. 3./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy az elismerés adományozásáról a város lakosságát a hivatkozott rendelet 7. -a alapján tájékoztassa. 4./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy a 26/1992.(XII.31.) KT. sz. rendelet 5. /2/ b./ pontja alapján gondoskodjon az elismeréssel járó juttatás kifizetéséről. Felelős: 2./ Nógrádi Zoltán polgármester 3-4./ Dr. Szántó Mária jegyző Határidő: / pont: Városnapi ünnepségsorozat A határozat végrehajtásáról a testület további jelentést nem kér.

14 l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - Csongrád Megyei Munkaügyi Központ és a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi kirendeltsége tevékenységének elismerése Heller Sz. Tibor Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: Örömmel vette a bizottság, hogy a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ és a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi Kirendeltsége részére elismerést adományoz a város Képviselő-testülete. Elmondja, hogy a hétköznapokban a munkanélküliek, illetve a munkaügyi központtal kapcsolatban lévők részéről is megelégedettséget tükröző visszajelzéseket kapunk. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés mindkét határozatijavaslatát. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 1. sz. határozati javaslatot. 215/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Csongrád Megyei Munkaügyi Központ és a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi Kirendeltsége tevékenységének elismerése 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a 27/1992. (XII. 31.) Kt. sz. rendelet 3. (2) bekezdése, 4. (3) bekezdése, valamint 5. (3) bekezdése alapján a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ képviseletében dr. Vladiszavlyev András igazgató részére Mórahalom város közéletének fejlesztése, gazdasági, infrastrukturális javainak gyarapítása érdekében huzamosabb ideig végzett kiemelkedő tevékenységéért a "Mórahalom város köszönete" elismerést adományozza. 2./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert, hogy a tárgyjutalmat a Városnapi Ünnepség keretében a Képviselő-testület nevében adja át. 3./ A testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy az elismerés adományozásáról a lakosságot - a rendelet 9. szerint helyben szokásos módon - tájékoztassa.

15 4./ A Képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy az elismerés megvásárlásához szükséges anyagi forrást az önkormányzat költségvetésében különítse el. Felelős: 2. pontra: Nógrádi Zoltán polgármester 3-4 pontra: Dr. Szántó Mária jegyző Határidő: Városnapi Ünnepségsorozat A határozat végrehajtásáról a KT. külön jelentést nem kér. l./ Nógrádi Zoltán polgármester és általa a kitüntetett - Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi kirendeltsége tevékenységének elismerése Tájékoztatja a jelenlevőket az előterjesztés tartalmáról. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 2. sz. határozati javaslatot. 216/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Csongrád Megyei Munkaügyi Központ és a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi Kirendeltsége tevékenységének elismerése 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a 27/1992. (XII. 31.) Kt. sz. rendelet 3. (2) bekezdése, 4. (3) bekezdése, valamint 5. (3) bekezdése alapján a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Mórahalmi Kirendeltsége képviseletében Gulkai Márta kirendeltség-vezető részére Mórahalom város közéletének fejlesztése, gazdasági, infrastrukturális javainak gyarapítása érdekében huzamosabb ideig végzett kiemelkedő tevékenységéért a "Mórahalom város köszönete" elismerést adományozza. 2./ A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert, hogy az elismerést a Városnapi Ünnepség keretében a Képviselő-testület nevében adja át.

16 3./ A testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy az elismerés adományozásáról a lakosságot - a rendelet 9. szerint helyben szokásos módon - tájékoztassa. 4./ A Képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy az elismerés megvásárlásához szükséges anyagi forrást az önkormányzat költségvetésében különítse el. Felelős: 2. pontra: Nógrádi Zoltán polgármester 3-4. pontra: Dr. Szántó Mária jegyző Határidő: Városnapi Ünnepségek A határozat végrehajtásáról a KT. külön jelentést nem kér. l./ Nógrádi Zoltán polgármester és általa a kitüntetett - Alapfokú Művészeti Iskola vezetői állására megbízás Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy egyértelműen a jogi keretek betartása miatt szükséges e lépés megtétele. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 217/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Alapfokú Művészeti Iskola vezetői állására megbízás Mórahalom város Képviselőtestülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról szóló 138/1992.(X.8.) Korm. rend. 5. (16) bek. alapján Vastag Istvánt az Alapfokú Művészeti Iskola zavartalan működése biztosítása érdekében július 1-től július 31-ig megbízza az Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői feladatainak ellátásával.

17 A Képviselőtestület Vastag István jelenlegi besorolását változatlanul hagyja. Személyi alapbére ,- Ft. A Képviselőtestület Vastag István részére vezetői pótlékot állapít meg, mely a magasabb vezető beosztású közalkalmazott számára megszabott mértéknek megfelelően a pótlékalap 230%-a. A Képviselőtestület felhívja a polgármestert, hogy az egyéb munkáltatói jogok körében szükséges intézkedéseket tegye meg. Ezen határozat ellen a kézhezvételét követő 15 napon belül a Csongrád Megyei Munkaügyi Bírósághoz felülvizsgálati kérelemmel lehet élni. A határozatról értesülnek: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Vastag István igazgató - HEFOP pályázatok Elmondja, hogy ezek a lebonyolultabb, legnezebb, legtöbb fejtörést okozó pályázatok, melyek előkészítése hónapokat vesz igénybe. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint mind a négy határozati javaslatot elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztést, az 1-4. számú határozati javaslatokkal együtt. Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol a Képviselő-testületnek, mind a négy határozati javaslattal együtt. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 1. sz. határozati javaslatot. 218/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: HEFOP pályázatok 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete kiemelt figyelmet fordít a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztésére. A gyermekjóléti és

18 gyermekvédelmi feladatok ellátásáról készült átfogó értékelésében fejlesztési célként határozta meg az ellátórendszerben hiányzó, rugalmas ellátási formát biztosító családi napközi kialakítását. Az elkészített pályázati program a felmerült igények alapján a fejlesztési cél megvalósítását tartalmazza, összhangja a szolgáltatástervezési koncepcióval biztosított. 2./ A Képviselőtestület a 80 millió Ft összköltségű pályázati program megvalósításához az önrészt természetben biztosítja. 3. /A Képviselőtestület felhívja a Jegyző figyelmét, hogy sikeres pályázat esetén a pályázaton elnyert támogatást az önkormányzat évi költségvetésébe építse be. Felelős: 1-2. pontért: Nógrádi Zoltán polgármester 3. pontért: Dr. Szántó Mária jegyző Határidő: a pályázat benyújtására: június 30. Beszámolásra: novemberi Kt. ülés 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - HEFOP pályázatok Ismerteti az előterjesztés anyagát a Képviselő-testülettel. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 2. sz. határozati javaslatot. 219/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: HEFOP pályázatok 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élők életkörülményeinek javítására, az intézményi háttér fejlesztésére. Az elfogadott szolgáltatástervezési koncepcióban az intézményi

19 struktúra-fejlesztés fő irányaiként meghatározott körben a fogyatékos ellátásra szolgáló intézmény kialakítása szerepel. 2./ A Képviselőtestület a 85 millió.ft összköltségű pályázati program megvalósításához követelményeinek eleget téve az önrészt természetben biztosítja. 3. /A Képviselőtestület felhívja a Jegyző figyelmét, hogy sikeres pályázat esetén a pályázaton elnyert támogatást az önkormányzat évi költségvetésébe építse be. Felelős: 1-2. pontért: Nógrádi Zoltán polgármester 3. pontért: Dr. Szántó Mária jegyző Határidő: a pályázat benyújtására: június 30. Beszámolásra: novemberi Kt. ülés 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - HEFOP pályázatok Ismerteti az előterjesztés anyagát a Képviselő-testület tagjaival. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 3. sz. határozati javaslatot. 220/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: HEFOP pályázatok 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az elfogadott szolgáltatástervezési koncepcióban az intézményi struktúra-fejlesztés fő irányaiként meghatározott körben tervezett fogyatékosok nappali otthona és a bölcsődéhez integrált családi napközi kialakítása programokhoz kapcsolódó

20 szakember létszám biztosítása érdekében fontosnak tartja és egyetért a pályázati program megvalósításával. Határidő: a pályázat benyújtására: június 30. Beszámolásra: novemberi Kt. ülés 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - HEFOP pályázatok Tájékoztatja a Képviselő-testületet az előterjesztésben foglaltakról. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 4. sz. határozati javaslatot. 221/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: HEFOP pályázatok 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az Esély Szociális Magánalapítvány által a nők munkaerőpiacra való visszatérésének ösztönzése tárgyában elkészített pályázati programját fontosnak tartja és egyetért a pályázati program megvalósításával. A pályázni kívánt képzési és foglalkoztatási szolgáltatások illeszkednek a szolgáltatástervezési koncepcióhoz és a HEFOP egyéb pályázataira épülnek. Határidő: a pályázat benyújtására: június 28. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester, a kuratórium elnöke 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Márkiné Bóka Zita kuratórium titkára

21 - Pályázat a Nemzeti Kulturális Alapprogram Amatőr Együttesek Utazása Ideiglenes Szakmai Kollégiumának felhívására Előadó: Vastag István Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melynek elfogadását egyhangúlag támogatja. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúan támogatja a pályázat benyújtását. Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdést Nógrádi Zoltán polgármester tesz fel, melyre a választ Vastag István igazgató úr adja meg. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 222/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Pályázat a Nemzeti Kulturális Alapprogram Amatőr Együttesek Utazása Ideiglenes Szakmai Kollégiumának felhívására 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram Amatőr Együttesek Utazása Ideiglenes Szakmai Kollégiumának as kódszámú pályázati felhívására a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola, a Fúvószenekar horvátországi vendégszereplésére pályázatot nyújtson be. 2./ A Képviselőtestület 600 e Ft. összköltségű pályázati program megvalósításához 200 e Ft. önerőt biztosít. 3./ A Képviselőtestület felkéri az intézmény igazgatóját a pályázat benyújtására. 4./ A Képviselőtestület felkéri a Jegyzőt, hogy sikeres pályázat esetén az elnyert támogatást építse be az intézmény évi költségvetésébe és a rendeletmódosítást terjessze a Képviselőtestület elé. Határidő: 3. pontra: a pályázat beadása június 28. beszámoló: szeptemberi KT ülés 4. pontra az Önkormányzat költségvetésének módosítása Felelősök:3. pontra Vastag István igazgató

22 4. pontra Dr. Szántó Mária Jegyző 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Vastag István igazgató 3. Intézményen keresztül a Nemzeti Kulturális Alapprogram Amatőr Együttesek Utazása Ideiglenes Szakmai Kollégiuma 4. Dr. Szántó Mária Jegyző - Támogató nyilatkozat AVOP benyújtandó pályázathoz Előadő: Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója Elmondja, hogy az Általános Iskola a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program pályázati felhívására pályázatot nyújt be, mely a Móra Ferenc Általános Iskola keretén belül megvalósuló képzési program beindítását célozza. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és egyetért az abban foglaltakkal. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy felnőtt képzési programról van szó. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 223/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Támogató nyilatkozat AVOP benyújtandó pályázathoz

23 1. Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta és támogatja a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola pályázati programját, melyet az AVOP (Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program) pályázati felhívására nyújt be. 2. A Képviselő-testület jóváhagyja, s támogatja a továbbképző, átképző tanfolyamokra megírt projektet, mellyel a mezőgazdaságban dolgozók agrár termeléshez kacsolódó új ismeretekkel történő felkészítését támogatja. 3. A Képviselő-testület felhívja a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola Igazgatójának figyelmét a pályázat elkészítésére és benyújtására. Határidő: augusztusi KT. ülés Felelős: Gyuris Péterné igazgató 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyző 3. Gyuris Péterné igazgató július 1-től a MÓRA-VITÁL Kht. által nyújtott gyógy- és wellness szolgáltatások térítési díjainak megállapítása Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy az előterjesztés tárgyalása során az anyag mellékletét képező összehasonlító táblázatokból tudtak a szolgáltatás díjaira következtetni. Az előterjesztést a bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Heller Sz. Tibor Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: Az elnök úr távozását követően ő tolmácsolja a bizottsági véleményt. Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a gyógyfüdő szolgáltatás díjainak megállapítását. Bizottság véleménye szerint az árak elfogadhatóak, úgy gondolják, hogy az idő folyamán, illetve a jövőbeli tapasztalatok alapján ezek a díjak módosíthatóak. Nagyon jónak tartották a komplett szolgáltatások körét. A bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását. Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést. A bizottság jónak tartja, hogy nem csak orvosi rendelvényre vannak szolgáltatások. A bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztést, azzal, hogy kerüljenek a Pénzügyi Bizottság elé a fürdő pénzügyi előterjesztései, és kapjon a testület decemberben tájékoztatást a kialakult tapasztalatokról.

24 Nógrádi Zoltán polgármester javasolja előterjesztői jogon, egyetértve a bizottsági felvetéssel a határozati javaslat kiegészítését az alábbiak szerint: 2.) Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a MÓRA-VITÁL Kht. ügyvezető igazgatóját Dr. Vághy Imre Richárdot, hogy a decemberi Képviselő-testületi ülésre készítse el az alkalmazott gyógy- és wellness szolgáltatási díjakkal kapcsolatban kialakult tapasztalatokról szóló tájékoztatóját. Határidő: decemberi Kt. Felelős: Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató - A képviselő-testület Nógrádi Zoltán polgármester javaslatát, mely szerint Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a MÓRA-VITÁL Kht. ügyvezető igazgatóját Dr. Vághy Imre Richárdot, hogy a decemberi Képviselő-testületi ülésre készítse el az alkalmazott gyógy- és wellness szolgáltatási díjakkal kapcsolatban kialakult tapasztalatokról szóló tájékoztatóját, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - A Képviselő-testület az előterjesztést a kiegészítéssel együtt egyhangúan elfogadja. 224/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: július 1-től a MÓRA-VITÁL Kht. által nyújtott gyógy- és wellness szolgáltatások térítési díjainak megállapítása 1. Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a MÓRA-VITÁL Kht. gyógy-és wellness szolgáltatatásainak díjszabásáról szóló előterjesztést, és a es mellékletet szerinti szolgáltatási díjakat elfogadja. A díjszabást július 1-től kell alkalmazni. 2.) Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a MÓRA-VITÁL Kht. ügyvezető igazgatóját Dr. Vághy Imre Richárdot, hogy a decemberi Képviselő-testületi ülésre készítse el az alkalmazott gyógy- és wellness szolgáltatási díjakkal kapcsolatban kialakult tapasztalatokról szóló tájékoztatóját. Határidő: július 1. 2./ pontra: decemberi Kt.

25 Felelős: Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató 1./ Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató 2./ Nógrádi Zoltán polgármester - A mórahalmi Borospincés út (hrsz: 0112) szilárd burkolattal való ellátása AVOP pályázati forrás igénybevételével Heller Sz. Tibor Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: A bizottság véleménye szerint e területrész közlekedésén nagymértékben segítene a szilárd burkolattal való ellátás. A bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 225/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A mórahalmi Borospincés út (hrsz: 0112) szilárd burkolattal való ellátása AVOP pályázati forrás igénybevételével 1./ Mórahalom Város Képviselõtestülete egyetért az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program A mezõgazdasági fejlõdéshez szükséges infrastruktúra fejlesztése és korszerûsítése intézkedésének keretében történõ pályázat benyújtásával. E pályázat sikeressége esetén az önkormányzat a tulajdonában lévõ Mórahalom 0112 hrsz-ú út szilárd burkolattal való ellátását valósítja meg. 2./ A Képviselõtestület a beruházás teljes bekerülési költségét bruttó ,- Ft-ban jóváhagyja, és egyetért azzal, hogy az 1./ pontban meghatározott fejlesztésre ,- Ft támogatásra pályázatot nyújtson be az AVOP 3.2 kódszámú felhívásra. A tárgyi célra Mórahalom város Képviselõtestülete saját forrásként ,- Ft-ot évi költségvetési rendeletében biztosít. 3./ A Képviselõ-testület egyetért azzal a javaslattal, hogy az Önkormányzat a saját erõ biztosítására, annak 60%-a erejéig, vissza nem térítendõ támogatási igényléssel pályázatot nyújtson be a Belügyminisztérium A helyi önkormányzatok EU-s fejlesztési pályázati saját forrás kiegészítésének támogatása címû kiírásra a pályázati feltételek szerint. 4./ A Képviselõtestület felhívja a Polgármestert a pályázatok elkészítésére és a szükséges nyilatkozatok megtételére, beleértve a jelzálog-felajánlási és az azonnali beszedési megbízásra vonatkozó nyilatkozatokat is.

26 5./ A Képviselõtestület felhívja a Jegyzõ figyelmét, hogy sikeres pályázatok esetén az Önkormányzat évi költségvetési rendeletében a fenti pályázatokon nyert összegeket építse be. Felelõs: 4./ pont: Nógrádi Zoltán polgármester 5./ pont: Dr. Szántó Mária jegyzõ Határidõ: július 15. Beszámolásra: szeptemberi Kt. Errõl értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyzõ - A Mórahalom, 0406/128 helyrajzi számú terület művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása telekkialakítás céljából Felkéri Balog László kabinetvezető urat, hogy ismertesse pontosan mely területekről van szó. Balog László kabinetvezető: Az István király utca és az Alkotmány utca által határolt területen Babarczi Ferenc tanyájának területéből vásárolna meg az önkormányzat közel 2000m 2 területet és így lehetőség nyílna építési telkek kialakítására. Heller Sz. Tibor Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: A bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol a Képviselő-testületnek. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 226/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom, 0406/128 helyrajzi számú terület művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása telekkialakítás céljából 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta A Mórahalom, 0406/128 helyrajzszámú terület művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása telekkialakítás céljából című előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete település- és gazdaságfejlesztési céljai megvalósítása érdekében figyelemmel Mórahalom város

27 Településszerkezeti és Szabályozási Tervéről szóló 132/1999. /VI.23./ Kt. sz. határozatára, valamint a Helyi Építési Szabályzatról szóló 11/1999. /VII.1./ Kt. sz. rendeletére a termőföldről szóló évi LV. törvény 44. /4/ bekezdése értelmében a 0406/128 hrsz-ú külterületi földrészt belterületbe kívánja vonni. A Képviselőtestület a belterületbe vonás mellett kéri a terület művelésből történő kivonását. 3./ A Képviselőtestület utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a művelés alóli kivonáshoz és a belterületbe vonáshoz szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Beszámolásra: augusztusi Kt. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester. - Települési egészségterv Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 227/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Települési egészségterv 1./ Mórahalom város Önkormányzata fokozott figyelmet fordít az egészségfejlesztő tevékenységre, az életminőség javítására. Az önkormányzati ellátó rendszer mellett a tevékenység hatékony segítői a társadalmi szervezetek önkormányzati intézmények és a lakosság is. 2./ Mórahalom város Önkormányzata az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által közzétett felhívására elkészített térségi egészségfejlesztő program mozgáskultúra fejlesztése, diabetes prevenció - végrehajtásával egyetért, a 6 millió Ft költségvetésű pályázat megvalósításához Ft-ot biztosít természetbeni önerő formájában, 5 millió Ft támogatásra pályázatot nyújt be.

28 3./ A Képviselőtestület felhívja a Jegyzőt, sikeres pályázat esetén a támogatás összegének a költségvetésbe történő beépítésére. Határidő: a pályázat benyújtására: 2004.július 15. beszámolásra: október Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - ROP pályázati program Helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: A bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol a képviselő-testületnek. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 228/2004. /VI. 24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: ROP pályázati program Helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása 1./ Mórahalom város Önkormányzata támogatja az 59 millió Ft összértékű, a Helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása tárgyában készített pályázati program megvalósítását, amely a foglalkoztatottság javítása mellett új típusú szociális és gyermekjóléti szolgáltatások kialakítását, annak munkaerő igényét elégíti ki. 2./ Mórahalom város Képviselőtestülete jóváhagyja az Esély Szociális Magánalapítvánnyal a családi napközi működtetésére vonatkozóan létrejött megállapodást, a melléklet szerint. 3./ Mórahalom város Képviselőtestülete jóváhagyja a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Közhasznú Társasággal a fogyatékosok nappali intézménye működtetésére vonatkozóan létrejött megállapodást, a melléklet szerint.

29 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Esély mórahalmi Szociális Magánalapítvány Kuratóriuma Márkiné Bóka Zita kuratóriumi titkár 3./ MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója Dr. Vághy Imre Richárd - a 355/2003 /X.30/ sz. kt. határozat kiegészítésének módosítása (Pályázat benyújtása az Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése PHARE programra) Elõadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Tájékoztatja a Képviselő-testületet arról, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 229/2004. /VI.24./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: a 355/2003 /X.30/ sz. kt. határozat kiegészítésének módosítása (Pályázat benyújtása az Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése PHARE programra) 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete 105/2004 /III.25./ Kt számú képviselőtestületi határozattal módosított 355/2003 /X.30/ KT sz. képviselőtestületi határozat 6. pontját a következők szerint módosítja: 6./ A Képviselőtestület a Mórahalom városközpontjának integrált rehabilitációja a foglalkoztatás javítása érdekében - pályázati program 1. komponenséhez EUR önrészének, valamint - a pályázati program 2. komponenséhez EUR önrészének, összesen ,- Ft önrészének biztosítására saját erőből ,- forintot, valamint ,- forintot hitel útján biztosít, melyet számlavezető bankjától, az OTP és Kereskedelmi Bank Rt-től vesz fel. A beruházás összköltsége Ft. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal

30 Beszámolásra: augusztusi KT. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző Közérdekű bejelntések: Heller Sz. Tibor képviselő: Lakossági bejelentés érkezett, hogy a Röszkei úton lévő tuják annyira kinöttek már az útra, hogy nagyon sok magáningatlanról a kihajtás balesetveszélyes. Válaszként elmondja, hogy tervben a Röszkei út zöldfelületének teljes átalakítása, melyre az év második felében kerül sor. Babarczi János képviselő: Elmondja, hogy a Remény utcában néhány terület nagyon elhanyagolt, néhol méteres fű van. Valamilyen megoldást kellene találni. Csiszár István képviselő: Az óvoda mögötti kis utca nagyon ki van kátyusodva, valamint ha esik az eső hatalmas sár keletkezik. Válaszként elmondja, hogy az óvodánál a parkolási problémák elhárításával együtt fogjuk kezelni ezt a problémát is. Más bejelentés nem lévén az ülést bezárja. K.m.f. Nógrádi Zoltán polgármester Nagy Szilvia aljegyző

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2008. július 31-én megtartott rendkivüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. augusztus 9-én megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. április 8-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. május rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében 15-én megtartott Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 20-án megtartott soros ülésén a Városháza Mórahalom, Szentháromság tér 1. sz. tanácskozó termében. Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly, Babarczi János, Oltványi Gyula,

Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly, Babarczi János, Oltványi Gyula, J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2002. január 30-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly, Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Csiszár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember l2-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester Babarczi János,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. január 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1999. január 28.

Jegyzőkönyv 1999. január 28. Jegyzőkönyv 1999. január 28. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1999. január 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. október 7-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal volt házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester dr. Dézsi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. április 27-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. április 27-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. április 27-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Babarczi János, Balogh Miklós, Csányi László,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyző. Igazoltan van távol: Csányi László képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyző. Igazoltan van távol: Csányi László képviselő JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. október 26-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ Könyvtárában (Bagolyvár) Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. június 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. augusztus 26-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola Aulájában Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. március 29-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Oltványi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. április 13-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. november 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

Igazoltan van távol: Csiszár István, Babarczi János, Heller Sz. Tibor képviselők

Igazoltan van távol: Csiszár István, Babarczi János, Heller Sz. Tibor képviselők Jegyzőkönyv Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2000. július 6-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Csányi László,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. október l-jén megtartott soros ülésén a Riasztási Központ tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének június 23-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének június 23-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1999. június 23-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Némethné dr. Engi

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. március 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház dísztermében.

Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. március 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház dísztermében. J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. március 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház dísztermében. Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Balogh

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László,,

Részletesebben

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat 2014. február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 19-én 15.00 órakor

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. december 16-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. december 20-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. december 20-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. december 20-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. január 19-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. január 19-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. január 19-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. szeptember 22-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről Iktatószám: 235-5/2009. J e g y z ő k ö n y v Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 30-án megtartott üléséről Határozatok: 2 db Kisgörbő Községi Önkormányzat Polgármesterétől

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. február 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. február 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. július 22-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

Bubori Károly, Némethné dr. Engi Etelka, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Heller Sz. Tibor, Csányi László, Fazekas K. Imre, Varga Ferenc,

Bubori Károly, Némethné dr. Engi Etelka, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Heller Sz. Tibor, Csányi László, Fazekas K. Imre, Varga Ferenc, Jegyzőkönyv Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2000. december 21-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Némethné dr.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula

Részletesebben

Igazoltan van távol: Babarczi János, Csányi László, Ördögné Gárgyán Mária,

Igazoltan van távol: Babarczi János, Csányi László, Ördögné Gárgyán Mária, J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2002. február 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly, Oltványi

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. augusztus 14-én ülésén Magyargéc Község Önkormányzatának hivatali helyiségében. Jelen vannak: Velki Róbert polgármester Pingiczer Józsefné képviselő Ruzsinszki Györgyné képviselő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. július 28-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal volt házasságkötő termében. Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. június 26-án megtartott soros ülésén, közmeghallgatáson a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László, Babarczi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2017. (I.25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. január 25-i ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 28-án megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 20-án délután

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. január 29-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház dísztermében. Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária

Részletesebben