Kína jelenléte Afrikában - Kapcsolatok a két Szudánnal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kína jelenléte Afrikában - Kapcsolatok a két Szudánnal"

Átírás

1 Kína jelenléte Afrikában - Kapcsolatok a két Szudánnal (Németh Anita) Kína az 1960-as évek második felétől gazdaságilag és politikailag is szeretett volna a világban meghatározó tényezővé válni. Ennek sikeressége leginkább az 1990-es évektől vált láthatóvá. Ebben az időszakban a területén található nyersanyagkészlet gazdaságának már nem volt elég, ezért új importterületek felé vette az irányt. Céljának Afrika kiválóan megfelelt, mivel területén található az ismert nyersanyagkészletek 30 százaléka és a világ megműveletlen termőföldjének 60 százaléka, országainak gyenge politikai berendezkedése pedig szintén csábító faktor volt. Afrikában az 1980-as években bekövetkezett változások nevezetesen a nyugati kormányzatok és vállalatok felelősségteljesebb hozzáállása és az emberi jogok védelmének kikényszerítése miatt lehetőség nyílt az nem nyugati értékeket valló világ, így Kína számára is a gazdasági térnyerésre, például a felszabadult olajmezők tekintetében. Kína Afrika-politikája eltér a nyugati világétól. Nem köti politikai és emberi jogi feltételekhez a kereskedelmet. Továbbá azt állítja hozzáállásáról, hogy nem avatkozik bele partnereinek a belügyeibe, azokat tiszteletben tartja, de egyaránt törekszik politikai és gazdasági befolyásszerzésére. Kína jelenléte Afrikában Kína azt vallja magáról, hogy mindenki számára győztes-győztes kooperációban vesz részt, melynek alapjait a kölcsönös fejlődésben határozza meg. Ennek a jegyében jelentette be ben az infrastruktúrát ásványkincsért politikáját, miszerint 5 milliárdos infrastruktúrafejlesztésért cserébe az afrikai államoktól természetbeni fizetést vár. Több helyen épített vasutakat, utakat, kórházakat, erőműveket vagy például repülőtereket az országok ásványkincseiért cserébe. Segélyeinek majdnem felét Afrikába juttatja, több száz fejlesztési programot indított el. Ugyanakkor a kontinens tehetségeinek ösztöndíj-lehetőségeket nyújt Kínában. Fordítva elmondható, hogy közel egymillió kínai él Afrikában, legtöbben a Dél- Afrikai Köztársaságban, ahol 200 ezernél is többen laknak, legtöbben üzletemberek. Kína nem nézi az országok belügyeit, akár nem demokratikus rendszerrel is üzleti kapcsolatot létesít. Erre jó példa lehet Szudán vagy éppen Kongó is. Szudán példájánál a dárfúri polgárháború következtében a nyugati befektetők távol maradnak az országtól. Kína politikájának része, hogy megpróbálja az országokat minél több szálon magához kötni. Ilyen 1

2 formán részesedéseket vásárol az országok jelentősebb vállalataiból. Így alakulhatott ki, hogy a szudáni export 64 százaléka van a tulajdonában. 1 Kína kezdeményezésére az ezredfordulón az afrikai kontinens 49 államával létrehozta a Kínai-Afrikai Együttműködés Fórumát (FOCAC). A gazdasági globalizáció és a közös fejlődés érdekében, a béke és a stabilitás fenntartásáért hívták életre ezt az együttműködési fórumot. A FOCAC-nak 50 tagállama van, köztük Kína és 49 afrikai állam. 30 országban van nagykövetsége. Az első konferencia, melyet 2000-ben tartottak, célja az volt, hogy egyetértést és közös együttműködést teremtsen az országokkal, a barátságokat megerősítse. Azóta már intézményesült és három évenként konferenciákat rendez. 2 Kína létrehozta Afrikában 2004 novemberében a Kína-Afrika Üzleti Tanácsot, amely az ENSZ Fejlesztési Programjával együtt ösztönzi a kínai vállalatok afrikai beruházására való kedvét. Ennek elősegítéseképpen a kínai jegybank és a nagy bankok a vállalkozások mögött állnak. Többek véleménye szerint a kínai vállalatok legnagyobb részt kínai munkaerővel végeztetik a kiadott munkát, így kisebb lehetőséget hagyva a helyieknek és maguk a betelepülő kínai vállalatok a helyi cégeknek. 3 Afrikával való egyre szorosabb kapcsolatát jelzi, hogy 1995-öt követő tizenegy év alatt a köztük áramló összes áruforgalom értéke 4 milliárd dollárról 55 milliárdra növekedett. 4 A 2000-ben 10,6 milliárd dollár értékű fejlesztés 2011-re 166 milliárd lett. Kína Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere már három éve. Jelenleg 2000 kínai vállalat fektet be Afrikában, 50 országban. Egyúttal az afrikai befektetések is növekszenek Kínában. Az elmúlt tizenkét évben a kínai jelenlét Afrikában a tízszeresére nőtt. 5 A kínai kőolajimport egyharmada Afrikából származik. A szudáni különösen fontos, mert a világon a legjobb minőségű. Olajexportjának több mint a fele Kínába megy. 6 Kína kapcsolata Szudánnal Kína és Szudán február 4-én vette fel először a diplomáciai kapcsolatokat. A hidegháború idején a két ország kapcsolatát a nagyhatalmi törekvésektől függetlenítve próbálta alakítani. Kína politikája a kezdetektől az, hogy pénzéért cserébe kőolajat, földgázt és egyéb nyersanyagokat kér. Az első harminc évben csupán csak diplomáciai kapcsolat volt köztük, később terjesztették ki azt a gazdaságra is. A szudáni olajmezők többsége ma ázsiai vállalatok tulajdonában van. Jelenleg Szudán olajpiacán három ázsiai cég dominál, amelyek közül az egyik a kínai nemzeti olajvállalat (CNPC). E cég által a kínai-szudáni kapcsolatok többoldalúvá váltak. Szudán legmeghatározóbb iparága az olajtermelés. Az egész régióra kihatott az, hogy Szudán 1999 közepén elindította az olajexportját. A Szudán olajexportjának 2

3 alapját adó blokkok kínai tulajdonban vannak re Szudán Afrika ötödik legnagyobb kőolajtermelőjévé vált. 7 A kínai vállalatok Szudánban három fő területen vannak jelen, melyek az olajipar, a bányászat és a kereskedelem. Továbbá megfigyelhető, hogy a kínai munkaerő foglalkoztatás megnőtt az ország területén, ami közvetetten negatív hatást gyakorol az afrikai ország gazdaságára. Kína befektetései az olajszektorban koncentrálódnak. Kína legnagyobb érdekeltsége az olaj mellett, az infrastruktúra kiépítésében van. Afrikában a legláthatóbb fejlesztései az utakban nyilvánul meg. A fejlesztési segélyei között az infrastruktúrára irányultak től kezdve az olajipar vált meghatározóvá a szudáni gazdaságban és vált jelentőssé az exportban. Ez nagyban hozzájárult GDP növekedéséhez és megnyitotta az utat a kormány számára, hogy aktívabbá válhasson a külkereskedelemben. Szudánnak sokáig nem volt egyértelmű stratégiája arra, hogy hogyan lehetne képes a kereskedelmi kapcsolatokból a legtöbb előnyt élvezni. Nem volt kellően diverzifikált az ipara. 8 A helyzetet árnyalja, hogy a szudáni nép és Kína közt voltak összetűzések ben az Igazság és Egyenlőség Mozgalom megtámadta Defrában a kínai olajműveket és ezzel együtt ultimátumot adott az ázsiai ország számára, hogy vonuljon ki Szudánból egy héten belül. Egy másik említésre méltó összetűzés egy évvel később, 2008 októberében történt, amikor a helyiek kínai olajmunkásokat támadtak meg. Ezután a kínaiak a szudáni kormánnyal együtt vizsgálatot indított és intézkedéseket tettek a biztonság növelése érdekében. A saját érdekeltségeik megtámadása ráébresztette Kínát, hogy nekik is érdekük a szudáni konfliktusok felszámolása. Kína kapcsolata Dél-Szudánnal Dél-Szudán július 9-én alakult meg. Mielőtt kivált volna, Szudán Afrika legnagyobb országa volt. 45 millió lakossal és 2,5 millió négyzetkilométerrel rendelkezett. 9 A két ország a déli kiválása után 2011-ben közel került a háborús helyzet kialakulásához, mint ahogy 2012 áprilisára is a feszültség annyira megnövekedett a két állam közt, hogy újra háború fenyegetett. 10 A dél-szudáni konfliktusok remekül példázzák Afrika más területein is fellelhető problémákat. Az afrikai államok túlnyomó többségében a központi hatalom nem elég erős, a gyakorlatban széttagolt az államszervezet, ami sok konfliktus forrása. Dél-Szudán gazdasági gondjai két okból eredeztethetőek. Az első az, hogy nem szállíthat kőolajat azon a csővezetéken keresztül, amelyet Szudán birtokol, a másik az, hogy a korrupció magas fokú. 11 Szudán és Dél-Szudán közt több törésvonal is keletkezett. Az egyik meghatározó az, hogy az államokat elválasztó közel 5000 kilométer hosszú határvonal nem tisztázott. Egész régiónyi 3

4 területek hovatartozását vitatják. A másik fontos probléma pedig, hogy nem tudnak megegyezni, hogy milyen díjak ellenében szállítsák a dél-szudáni nyersolajat Szudán csővezetékein át a szintén északon található kikötőkig. Ebben Dél-Szudán hordónként egy dollárt fizetett volna a szállításért, de Szudán ennek harminchatszorosát kérte volna el 2012 januárja előtt. A helyzet odáig fajult, hogy akkor Dél-Szudán leállította a csővezetékekben az olajszállítást, mivel Szudán rendszeresen illetéktelenül lecsapolta a transzfert. A két ország közti kölcsönös bizalmatlanságot ezek a tettek csak még jobban elmélyítették. A déli országban megnövekedett korrupt politika ezen túl pedig még inkább rontja a gazdasági helyzetét. Dél-Szudán kormánya jelenleg egyik alapvető feladatának tekinti azt, hogy egy újabb, alternatív vezetéket építsen ki Kenyán keresztül a tengerhez. Azonban ennek megvalósítására kicsi esély mutatkozik, mivel Kína, akitől a projekt finanszírozását várná, visszautasította ezt a szerepvállalást. Ezen túl pedig az állam as költségvetése nem számít bevételre az új csővezetékből még a távolabbi jövőben sem. Dél-Szudánnak szüksége van saját kőolajár-bevételre, hogy függőségét csökkentse. 12 Az olaj mindkét országban jelentős szerepet játszik a gazdaságban. Dél-Szudán bevételeinek a 98 százalékát az olaj adja. Szudán állami bevételének a fele és exportjának 90%-a olajból származott. 13 Mindkét Szudán erősen függ olajbevételeitől. Azonban a két ország nem tud megegyezésre jutni a korábban közösen birtokolt olajkészletek elosztásán. Az olaj 75 százaléka Dél-Szudánban található, azonban a vezetékek észak felé vezetnek. 14 A dél-szudáni kőolajcsap elzárása mindkét országra hatással van. A Nemzetközi Valutaalapnak az ország szétválása után készített számítása szerint Dél-Szudán kiválása Szudánnak közel 8 milliárd amerikai dollár veszteséget fog okozni a következő négy évben, és ebbe még nem is számították bele a déli termelés leállításának hatásait. Szudán olajának nagy része Dél-Szudánból származik, de az exporthoz szükséges infrastruktúra az északi területeken található. Ahhoz, hogy a dél-szudáni olaj eljusson a kikötőkbe, azt Szudán területén keresztül kell szállítani és 2012 között a két ország együttes olajkészlete megkilencszereződött, 565 millió hordóról 5 milliárd hordóra emelkedett az Oil&GasJournal (OGJ), számítása szerint. 15 A későbbi Dél-Szudán fővárosával, Jubával Kína már 2005-ben felvette a kapcsolatokat: az első magas rangú találkozót 2005 márciusában, Pekingben rendezték meg a gazdasági kapcsolatok témájáról. A kapcsolatot 2008-ban erősítették meg az elszakadni készülő dél-szudáni kormánnyal ben, Hu Csintao is tárgyalt a dél-szudániakkal Kartumban. A hivatalos diplomáciai kapcsolatok létesítése 2008 szeptemberében történt, amikor Kína Jubában megnyitotta a konzulátusát. Ezáltal többé nem volt rászorulva a két fél Kartum közvetítésére. Azóta kapcsolataik mélyültek mind a 4

5 segélyezés, mind a befektetések terén. A kínaiak nem csupán a szudáni állammal, de más állami szereplőkkel is tárgyaltak. 16 Következtetések Kína sajátos befektetési és segélyezési politikát folytat Afrikában kétoldalú kapcsolatok révén azért, hogy kielégítse a nyersanyag- és energia szükségleteit. Leginkább a nyersanyagban gazdag országok felé fordul. Ilyen például Dél-Szudán is. Kétoldalú fejlődést céloz, ugyanakkor fellelhető az is, hogy Kína a saját otthoni és külhoni vállalatainak kedvezzen. Azért, hogy a nyersanyagokhoz hozzáférjen, az infrastruktúra-fejlesztésre ad hiteleket. Mindezt teszi úgy, hogy pénz adása helyett a kínai vállalatok és Dél-Szudán kormánya közt kötnek szerződést. A kínaiak hozzák magukkal a felszerelést, az alapanyagokat és még a szakképzett munkaerőt is. Ezáltal kedvezve a kínai cégnek és az afrikai országnak is. Ez a fajta hitelezés az egyik első számú oka azon afrikai országok dinamikus fejlődésének, amelyek Kínával kapcsolatban állnak. A kínai EXIM Bank által biztosított forrásgarantált hiteleket adott még Angolának, a Kongói Demokratikus Köztársaságnak és Ghánának is, leginkább az infrastruktúrafejlesztésre. Jubában egyre több a kínai nemzetiségű, és köztük is sok a vállalkozó. A vállalati regisztráció statisztika azt mutatja, hogy a legtöbb nem afrikai által bejegyzett vállalat kínai tulajdonban van. Dél-Szudánban egyaránt jelen van a kínai magán és állami tulajdonban lévő vállalatok is, melyeket a kormány kevésbé befolyásol, mint korábban. Ugyancsak jelen vannak a szolgáltatóiparból is vállalatok, mint ahogy az olcsóbb árukat gyártók is. A telekommunikációban található vállalatok azok, amelyekben a legkevésbé érezhető a kínai állam befolyása. A kommunikációért felelős minisztérium tervei közt szerepelt 2012 elején, hogy a mobil lefedettséget kiterjeszti, amelyhez mind magán, mint állami tőkét szeretett volna bevonni. A kínai vállalatok érdeklődtek a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése iránt, de azt is figyelembe kellett venni, hogy az ő tevékenységi körük kizárólag a magánszférára korlátozódott.2012 tavaszán a kínai kormány azt tervezte, hogy tudásbeli és technikai segítséget ad a terménynövelésre azoknak a helybéli földműveseknek Dél-Szudánban, akik a kormányzat földjein dolgoznak. Több kisebb vállalkozás, amely Kartumban működik, most már Jubában is nyitott üzletet. Amikor 2011 végén Szudán és Dél-Szudán olajról való tárgyalása kudarcot vallott, Kínának jutott a kényes szerep, hogy elősegítse a megoldást. A két fél megpróbálta befolyásolni. Dél-Szudán felerősítette a kínai többségi érdekeket Szudánnal szemben, és a kínaiak vezette konzorciumokkal újratárgyalta azokat a meglévő olajszerződéseket, melyek azokról az 5

6 olajvezetékekről szóltak, amelyek régebben Kartum tulajdonában álltak. A közvetítői munka új dimenziót nyitott Kína kapcsolatában Dél-Szudánnal és Szudánnal. Mind a két Szudán szeretné, ha Kína kimondaná, hogy az ő pártján áll, de Peking ezt nem teszi, inkább próbál egyensúlyozni a kettő között januárjában Kína egy új gazdasági csomagot ajánlott fel Dél-Szudánnak. Ennek része voltak különböző fejlesztési hitelek felajánlása, de a déli instabilitás és a Szudán és Dél-Szudán közti ellentétek folyamatosan nehezítették a tárgyalásokat végén és 2013 első napjaiban is folytak a tárgyalások a két Szudán közt. Megerősítették, hogy egy puffer zónát állítanak fel a közös határ mentén, és újraindítják az olajexportot. Szeptemberben Dél-Szudán beleegyezett a puffer zóna létrehozásába és abba, hogy újra elindítja az olajexportot, de végül utóbbira nem került sor, amiért a két ország egymást okolta. Mindkét ország azzal vádolja a másikat, hogy felkelő csoportokat támogat a saját területén. Az Abyei régió hovatartozását továbbra is vitatják. A területet szudáni nomád pásztorok lakják, de találhatók más csoportok is, amik ezzel ellentétben Dél-Szudánhoz kötődnek Letöltve: Hugyi Judit: Kína afrikai terjeszkedése 2 Letöltve: ,Forum On China-Africa Cooperation; FOCAC ABC 3 Letöltve: , Szentesi Ambrus Gábor: Kína Afrika felé fordulásának folyamata, valamint annak gazdasági és geopolitikai vonzatai 4 Letöltve: Hugyi Judit: Kína afrikai terjeszkedése 5 Letöltve: Forum On China- Africa Cooperation; Looking Forward toa Step Up for China-Africa Cooperation (International Forum) 6 Letöltve: Hugyi Judit: Kína afrikai terjeszkedése 7 Letöltve: , Vörös Zoltán: Olajban kötött házasság, Kína és Szudán kapcsolatának 50 éve 6

7 8 Letöltve: , Nour Eldin A. Maglad: Scoping Study on Chinese Relations with Sudan; Revised Draft, February Letöltve: , U.S. Energy Information Administration (EIA); Sudan and South Sudan 10 Letöltve: , Sudanese leaders: Bashir and Kiir commit to bufferzone 11 Letöltve: , U.S. Energy Information Administration (EIA); Sudan and South Sudan pdf, Letöltve: , Sudan, South Sudan Broadcasting State Power; The ITPCM International Commentary; Vol. VIII no. 30, July Letöltve: , U.S. Energy Information Administration (EIA); Sudan and South Sudan 14 Letöltve: , Sudanese leaders Bashir and Kiir committobufferzone 15 Letöltve: , U.S. Energy Information Administration (EIA); Sudan and South Sudan 16 Letöltve: Daniel Large: China s Sudan Engagement: Changing Northern and Southern Political Trajectoriesin Peace and War; The China Quarterly, 199, September 2009, pp Letöltve: , China s New Courtship In South Sudan; International Crisis Group, Africa Report N 186 4April Letöltve: , China s New Courtshipin South Sudan; Executive Summary And Reccommendations; International Crisis Group;Africa Report N Letöltve: , SudaneseleadersBashir and Kiircommittobufferzone 7

Kína a keleti nyitás keretében: a magyar kormány szerepe a gazdasági kapcsolatok élénkítésében

Kína a keleti nyitás keretében: a magyar kormány szerepe a gazdasági kapcsolatok élénkítésében Kína a keleti nyitás keretében: a magyar kormány szerepe a gazdasági kapcsolatok élénkítésében Dr. Fábián Emília osztályvezető Kína Főosztály Külgazdasági és Külügyminisztérium Kétoldalú Kapcsolataink

Részletesebben

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19. UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági

Részletesebben

Az energia ára Energetika és politika

Az energia ára Energetika és politika 13. lecke Komplex energetikai rendszerek Az energia ára Energetika és politika 2018. április 24. Az ár a gazdaságban egy termék vagy szolgáltatás ellenértékét jelenti, amelyet többnyire pénzben kell megfizetni.

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig

Részletesebben

Nemzeti Pedagógus Műhely

Nemzeti Pedagógus Műhely Nemzeti Pedagógus Műhely 2009. február 28. Varga István 2007. febr. 21-i közlemény A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól: - sikeres a kiigazítás: mutatóink minden várakozást felülmúlnak, - ipari

Részletesebben

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet

Részletesebben

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. október 20. Ország Magyar export 1998 2003 2005 2006 2007 2008

Részletesebben

Hospodárska geografia

Hospodárska geografia Hospodárska geografia A GAZDASÁGI ÉLET JELLEMZŐI Világgazdaság szereplői: - nemzetközi óriáscégek, - integrációk(együttműködések), - országok, Ezek a földrajzi munkamegosztáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Üzleti delegáció Kínába és Mongóliába Ürümcsi, Ulánbátor

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Üzleti delegáció Kínába és Mongóliába Ürümcsi, Ulánbátor Üzleti delegáció Kínába és Mongóliába Ürümcsi, Ulánbátor 2014. augusztus 30 - szeptember 7. Utazással és költségekkel kapcsolatos információk PROGRAMTERV 2014. augusztus 30. (szombat) 12:55-17:25 (másnap):

Részletesebben

Új üzleti modell az Európai bioetanol piacon: a kereskedő (merchant) modell. III. Energy Summit Hungary 2012

Új üzleti modell az Európai bioetanol piacon: a kereskedő (merchant) modell. III. Energy Summit Hungary 2012 Új üzleti modell az Európai bioetanol piacon: a kereskedő (merchant) modell III. Energy Summit Hungary 2012 Budapest, 2012. május 31. Szendrői Gábor Partner Oriens IM gabor.szendroi@oriensim.com Az új

Részletesebben

BRICS Summit III. Sanya Kína

BRICS Summit III. Sanya Kína Az atlanti erőtérből az eurázsiai erőtérbe? Magyarország a 21. század többpólusú világában Dr. Bernek Ágnes a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője Orosz és kínai befektetők Magyarországon SZE-

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2017

Konjunktúrajelentés 2017 Konjunktúrajelentés 0 A DUIHK. Konjunktúra felmérésének eredményei Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 0. április. DUIHK Konjunktúrajelentés 0 Miért fontos? Gazdasági helyzet Munkaerő piac Gazdaságpolitika

Részletesebben

Magyar lehetőségek a kínai piacon

Magyar lehetőségek a kínai piacon Magyar lehetőségek a kínai piacon Nádasi Tamás MKIK Magyar-Kínai Tagozat elnöke Szolnok, 2011. március 2. Kína fontosabb mutatói Terület: 9 640 821 km 2 Népesség: 1,3 milliárd fő A föld 3. legnagyobb országa

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0238/10. Módosítás

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0238/10. Módosítás 2.9.2015 A8-0238/10 10 Helmut Scholz, Eleonora Forenza, Kateřina Konečná, Curzio Maltese, Martina Michels, Kostadinka Kuneva, Marisa Matias, Barbara Spinelli, Miloslav Ransdorf E preambulumbekezdés E.

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. I. negyedév 1 Budapest, 2006. május 19. Az I. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a biztosítók és nyugdíjpénztárak, valamint a

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

Magyarország és a közös európai piac

Magyarország és a közös európai piac Magyarország és a közös európai piac MKT Konferencia 2012 július Békés Gábor MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet Mai téma Nem a 2013 költségvetésről Hosszabb távú, reálgazdasági kérdések Megváltozott

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Határon átnyúló gazdasági együttműködés Szeged és Szabadka térségében. Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna CSMKIK titkár

Határon átnyúló gazdasági együttműködés Szeged és Szabadka térségében. Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna CSMKIK titkár Határon átnyúló gazdasági együttműködés Szeged és Szabadka térségében Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna CSMKIK titkár Magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok - külkereskedelem o 2010-ben Szerbia Magyarország kereskedelmi

Részletesebben

FRANCIAORSZÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület

FRANCIAORSZÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület FRANCIAORSZÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület Francia Köztársaság Köztársaság Párizs (Paris) Népesség 64 473 140 fő (2008)

Részletesebben

A konfucianizmus újjászületése a kínai külpolitikában?

A konfucianizmus újjászületése a kínai külpolitikában? A konfucianizmus újjászületése a kínai külpolitikában? ESZTERHAI VIKTOR Szenior elemző Alternatív kínai világrend? A jelenlegi világrend három pillére: az amerikai (nyugati) értékrendszer az amerikai katonai

Részletesebben

berlin fölött az ég SZKA 212_02

berlin fölött az ég SZKA 212_02 berlin fölött az ég SZKA 212_02 tanulói berlin fölött az ég 12. ÉVFOLYAM 21 2/1 Egy körbezárt város Csoportos feladatlap Történelmi atlaszotok segítségével rajzoljátok be a térképvázlatra a háború utáni

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1 BEVEZETÉS Az Kormányzótanácsa rendszeres közgazdasági és monetáris elemzése alapján 2011. június 9-i ülésén nem változtatott az irányadó kamatokon. A 2011. május 5-i ülés óta napvilágot látott információk

Részletesebben

Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály

Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Szlovákia gazdasága I. Szlovákia gazdasági kilátásai stabilak, az elmúlt

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK ÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.7. COM(2016) 385 final ANNEX 3 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ ÓPAI PARLAMENTNEK, AZ ÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ ÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK Az európai

Részletesebben

BELORUSZ ÜZLETI KALAUZ

BELORUSZ ÜZLETI KALAUZ BELORUSZ ÜZLETI KALAUZ Nemzeti lobogó Nemzeti címer A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE MINSZK 2010. január 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 3. oldal I. Általános ország információ 5. oldal II. Adózási szabályok

Részletesebben

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Informatika és növekedés Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Honnan jön a lendület? Az Infokommunikációs iparág adja!* 1 2 3 Permanens

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 1 Budapest, 2006. augusztus 21. A II. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hitelintézeteket magába foglaló egyéb monetáris intézmények

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1. Az Eximbank Rt. és a Mehib Rt. szakmai és tulajdonosi irányítása 2. Az Eximbank Rt. tevékenysége 3. A Mehib tevékenysége

TARTALOMJEGYZÉK. 1. Az Eximbank Rt. és a Mehib Rt. szakmai és tulajdonosi irányítása 2. Az Eximbank Rt. tevékenysége 3. A Mehib tevékenysége 0013 Jelentés a magyar áruk és szolgáltatások exportjának ösztönzéséhez fűződő állami érdekek érvényesülése a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. tevékenységén keresztül

Részletesebben

Kína Afrika-politikája: minden mindegy? 1

Kína Afrika-politikája: minden mindegy? 1 Lukovics M. - Udvari B. (szerk.) 2012: A TDK világa. Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar, Szeged, 305-322. o. Kína Afrika-politikája: minden mindegy? 1 A tanulmány célja, hogy statisztikai eszközök

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 27.

Vezetői összefoglaló március 27. 2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között

Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között Simonovits Bori 1. Bevezetés Ebben a tanulmányban a nemzeti identitás, a bevándorlókkal

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 7.

Vezetői összefoglaló március 7. 2017. március 7. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

EGY ÖVEZET EGY ÚT,MINT GAZDASÁGI INNOVÁCIÓ MAGYAR LEHETŐSÉGEK

EGY ÖVEZET EGY ÚT,MINT GAZDASÁGI INNOVÁCIÓ MAGYAR LEHETŐSÉGEK EGY ÖVEZET EGY ÚT,MINT GAZDASÁGI INNOVÁCIÓ MAGYAR LEHETŐSÉGEK Jövőbe mutató Innováció a logisztikában és szállítmányozásban Konferencia Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Törökbálint 2017.Április 26.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Lévay Gábor közalkalmazott MH GEOSZ Katonaföldrajzi és szakkiképzési osztály ZMNE doktorandusza. 2008. május 27.

Lévay Gábor közalkalmazott MH GEOSZ Katonaföldrajzi és szakkiképzési osztály ZMNE doktorandusza. 2008. május 27. A közép-afrikai k konfliktusok hatása Európa biztonságára Jelentős biztonsági kockázatot képviselnek a világfejlődésből egyre inkább elmaradó, ugyanakkor egyre jelentősebb népességgel rendelkező régiók,

Részletesebben

A technológiai forradalmak hatása a a jövő fejlődésére

A technológiai forradalmak hatása a a jövő fejlődésére A technológiai forradalmak hatása a a jövő fejlődésére Az előadás Carlotta Perez könyve alapján készült: Technological Revolution and Financial Capital The dynamics ang Bubbles and Golden Ages Bakonyi

Részletesebben

KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG. Új európai szomszédságpolitika felé

KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG. Új európai szomszédságpolitika felé EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2015.3.4. JOIN(2015) 6 final KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG Új európai szomszédságpolitika felé HU HU I. Bevezetés. Egy

Részletesebben

Tájékoztatások és közlemények

Tájékoztatások és közlemények Az Európai Unió Hivatalos Lapja ISSN 1725-518X C 83 Magyar nyelvű kiadás Tájékoztatások és közlemények 53. évfolyam 2010. március 30. Közleményszám Tartalom Oldal 2010/C 83/01 Az Európai Unióról szóló

Részletesebben

TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. 1. Általános információk

TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. 1. Általános információk TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Török Köztársaság parlamentáris demokratikus köztársaság Ankara Terület

Részletesebben

A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015

A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015 A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015 Sajtóközlemény Készítette: Kopint-Tárki Budapest, 2014 www.kopint-tarki.hu A Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi indexe

Részletesebben

Termékkereskedelem, termékek felhasználása

Termékkereskedelem, termékek felhasználása Termékkereskedelem, termékek felhasználása Ki tud többet t a kőolaj-feldolgozásról? ld l Vetélkedő általános iskolák 7-8. osztályos csapatai számára Éber Anna Magyarország Kereskedelem Vezető Százhalombatta,

Részletesebben

Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013

Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013 Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013 1 Munkatermelékenység és GDP/fő, 2011 Forrás: OECD 2 Vállalati sokféleség és

Részletesebben

Jenei András. Nekünk Makó kell?

Jenei András. Nekünk Makó kell? Jenei András Nekünk Makó kell? Éles társadalmi vitát váltott ki a Magyarország alatt rejtőzködő kiterjedt, nemkonvencionális jellegű gázvagyon: egyesek hazánk energiafüggésének csökkentési lehetőségét,

Részletesebben

Eredmények 2009 2014 között

Eredmények 2009 2014 között Eredmények 2009 2014 között Kik vagyunk? Mi vagyunk a legnagyobb politikai család Európában. Jobbközép politikai nézeteket vallunk. Mi vagyunk az Európai Néppárt képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Vezetõ: Neményi Judit Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága A kiadványt szerkesztette,

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Független könyvvizsgálói jelentés A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Elvégeztük a MARKETPROG Esernyőalap Bond Derivatív Kötvény Részalap (továbbiakban az Alap ) mellékelt

Részletesebben

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése Az ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA 1. Az Erste Tőkevédett Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Tőkevédett Alapok Alapja Az Alap rövidített elnevezése Erste Tőkevédett Alapok

Részletesebben

A 21. századi Kínai Birodalom Kína külföldi m köd t ke-befektetéseinek területi szervez dése

A 21. századi Kínai Birodalom Kína külföldi m köd t ke-befektetéseinek területi szervez dése A 21. századi Kínai Birodalom Kína külföldi m köd t ke-befektetéseinek területi szervez dése Dr. Bernek Ágnes a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezet je 2011. február 11. 2011. január 19. - G-2 találkozó

Részletesebben

Helyzetkép 2015. szeptember október

Helyzetkép 2015. szeptember október Helyzetkép 2015. szeptember október Gazdasági növekedés A világgazdaság az idei évben a regionális konfliktusok kiéleződése ellenére a tavalyit megközelítő dinamikával bővül. A fejlett országok gazdasági

Részletesebben

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tevékenységének komplex elemzése

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tevékenységének komplex elemzése BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság és Társadalomtudományi Kar Pénzügyek tanszék Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tevékenységének komplex elemzése Készítette: Zsumberáné Markó Ágnes

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 11.

Vezetői összefoglaló augusztus 11. 2017. augusztus 11. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

A magyar kínai termékforgalom alakulása 2012-ben

A magyar kínai termékforgalom alakulása 2012-ben MKI-elemzések E-2013/3 matura tamás A magyar kínai termékforgalom alakulása 2012-ben MKI-ELEMZÉSEK A Magyar Külügyi Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Magyar Külügyi Intézet Felelős szerkesztő és tördelő:

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban.

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban. Konjunktúrajelentés 1 A DUIHK. Konjunktúra-felmérésének eredményei Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 1. április. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés 1 A felmérés számokban 1 ország kérdés 2 résztvevő. adat

Részletesebben

A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai

A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai Tóth Péter, főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonföldvár, 2012.

Részletesebben

Export húzza a gazdaságot

Export húzza a gazdaságot Export húzza a gazdaságot - vállalati elvárások Gödri István Bosch Rexroth Pneumatika kft 1 A nagy kép amit most látunk Elvárások vállalati szinten Globális kihívások rövid és közép távon 2 3 Export húzza

Részletesebben

Gazdasági, menedzsment és minőségbiztosítási ismeretek

Gazdasági, menedzsment és minőségbiztosítási ismeretek Gazdasági, menedzsment és minőségbiztosítási ismeretek Jánosi Imre Kármán Környezeti Áramlások Hallgatói Laboratórium, Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest Északi

Részletesebben

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN

NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN Nemzetközi kereskedelempolitika: Protekcionizmus vs. szabadkereskedelem NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN Forrás: Krugman-Obstfeld-Melitz: International Economics Theory & Policy, 9th ed., Addison-Wesley, 2012 10-1

Részletesebben

NÖVEKEDÉS ÉS BŐVÜLÉS, ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ EXPORTFINANSZÍROZÁSBAN. Mizser Zoltán Képviseletvezető (Győr)

NÖVEKEDÉS ÉS BŐVÜLÉS, ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ EXPORTFINANSZÍROZÁSBAN. Mizser Zoltán Képviseletvezető (Győr) NÖVEKEDÉS ÉS BŐVÜLÉS, ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ EXPORTFINANSZÍROZÁSBAN Mizser Zoltán Képviseletvezető (Győr) CÉLOK a magyar export-szektor, kiemelten a kkv szektor versenyképességének erősítése az exportcélú beruházások,

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

Fókuszban a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) NEFE Kézikönyv. az EU külkapcsolati és fejlesztési pénzügyi eszközeiről

Fókuszban a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) NEFE Kézikönyv. az EU külkapcsolati és fejlesztési pénzügyi eszközeiről KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM Fókuszban a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) NEFE Kézikönyv az EU külkapcsolati és fejlesztési pénzügyi eszközeiről Vállalatok és más pályázók számára Nemzetközi

Részletesebben

Magyar Köztársaság Nemzetközi Kereskedelmi Képviselője. Az EU és Ázsia közötti kereskedelmi kapcsolatok Magyarország, mint új tagország szemszögéből

Magyar Köztársaság Nemzetközi Kereskedelmi Képviselője. Az EU és Ázsia közötti kereskedelmi kapcsolatok Magyarország, mint új tagország szemszögéből Előadó: Dr. Major István Magyar Köztársaság Nemzetközi Kereskedelmi Képviselője Az EU és Ázsia közötti kereskedelmi kapcsolatok Magyarország, mint új tagország szemszögéből 1. Kereskedelem-politikai keretek

Részletesebben

A külgazdasági politika intézményrendszere Magyarországon

A külgazdasági politika intézményrendszere Magyarországon A külgazdasági politika intézményrendszere Magyarországon Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) Intézményrendszer madártávlatból Kormányzat Miniszterelnökség Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Hivatal

Részletesebben

1. T ÁBLÁZAT. A világ összlakossága a 2013-as 7,1 milliárd főről 2050-re 9,5 milliárd főre fog nőni, ami 33%-os növekedést jelent.

1. T ÁBLÁZAT. A világ összlakossága a 2013-as 7,1 milliárd főről 2050-re 9,5 milliárd főre fog nőni, ami 33%-os növekedést jelent. A 21. század egyik, ha nem legfontosabb, fejleménye a világ lakosságának a tartós növekedése lesz. A mai, mintegy 7 milliárd embert vendégül látó Földnek 2100-ra majdnem 11 milliárd embert kell majd ellátnia.

Részletesebben

V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában

V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, 2014. május 13. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor

Részletesebben

Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben

Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben Az Eu létrejöttének oka: a széthúzó európai népek összefogása, és nem a világhatalmi pozíció elfoglalása, mégis időközben a globalizálódó világ versenyre

Részletesebben

Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés. Magyarország

Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés. Magyarország Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés Magyarország Ezt az utólagos értékelést az Európai Bizottság Bővítési Főigazgatósága kezdeményezte és egy magánkonzorcium végezte el. A Konzorcium teljes

Részletesebben

Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai

Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Unió intézmény- és döntéshozatali rendszere Alapszakosoknak.

Részletesebben

A kínai kapcsolat fél év után

A kínai kapcsolat fél év után Laczkó Bence A kínai kapcsolat fél év után Huszonnégy év után először hivatalos látogatást tett Magyarországon a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke. A kínai kormányfő a napokban hazánkon kívül csak Nagy-Britanniába

Részletesebben

Telefon/fax: 94/ Mobil: 20/

Telefon/fax: 94/ Mobil: 20/ dr. Kesiár Zsuzsanna ügyvéd felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó közlekedési szakjogász 9700 Szombathely, Dr. Pável Ágoston sétány 1. E-mail: dr.kesiar.zsuzsanna@gmail.com Telefon/fax: 94/316-391

Részletesebben

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Misszió Munkánkkal hozzájárulunk a nemzetgazdaság és a magyar társadalom fejlődéséhez a külföldi működőtőke bevonásával, új

Részletesebben

FÁK KAUKÁZUSI, KÖZÉP- ÁZSIAI RÉGIÓ, MOLDOVA, VÁMSZÖVETSÉG

FÁK KAUKÁZUSI, KÖZÉP- ÁZSIAI RÉGIÓ, MOLDOVA, VÁMSZÖVETSÉG FÁK KAUKÁZUSI, KÖZÉP- ÁZSIAI RÉGIÓ, MOLDOVA, VÁMSZÖVETSÉG FÁK, Orosz-magyar Gazdasági Fórum, Piac&Profit 2015. május 21 Gyabronka Tibor FÁK Üzleti Klub Magyarország FÁK, sateliták, önállósodó régiók? A

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2014

Konjunktúrajelentés 2014 Konjunktúrajelentés 0 A Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 0. Konjunktúra felmérésének eredményei 0. április. Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 0.0.. Résztvevők 0 Magyar felmérés: résztvevő

Részletesebben

VIETNÁM. I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete és a kétoldalú kapcsolatok

VIETNÁM. I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete és a kétoldalú kapcsolatok VIETNÁM I. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete és a kétoldalú kapcsolatok 1. Általános információk Forrás: http://worldatlas.com/webimage/flags /countrys/asia/vietnam.htm http://worldatlas.com/webimage/cou

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 NYILVÁNOS: 2008. május 22. 8:30 órától! Budapest, 2008. május 22. Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2008. I. negyedév 1. 2008. I. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomban

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 14.

Vezetői összefoglaló november 14. 2017. november 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 12,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. IV. negyedév 1 Budapest, 2007. február 21. 2006. IV. negyedévében az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hosszú lejáratú kötvények részarányának

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

Társadalomismeret és jelenismeret

Társadalomismeret és jelenismeret Társadalomismeret és jelenismeret I. A társadalmi szabályok ( 2 ): 1. Ismertesse a társadalmi együttélés alapvető szabályait, eredetüket és rendeltetésüket! 2. Mutassa be a hagyomány szerepét a társadalom

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Független könyvvizsgálói jelentés A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Elvégeztük a MARKETPROG Esernyőalap Technics Abszolút Hozamú Származtatott Részalap (továbbiakban az

Részletesebben

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál

Részletesebben

H.D.Napfény Kft. marketingterve

H.D.Napfény Kft. marketingterve H.D.Napfény Kft. marketingterve Egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet. Budapest - Magyarország fővárosa. 2014-at írunk. Az ország gazdasága folyamatosan változik. Magyarország teljes mértékben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara DR. VAHID YOUSEFI, DR. VAHIDNÉ KÓBORI JUDIT A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara Az erdõ szerepe a gazdaságban és a társadalomban Az erdõ és a társadalom kapcsolata a legõsibb. Fennállott már

Részletesebben

S Z O R O S E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S

S Z O R O S E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S A KKV- K E X P O R T T Á M O G A T Á S Á N A K H A T É K O N Y E S Z K Ö Z E M A G U N K R Ó L - A L A P Í T Ó K S Z O R O S E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S ÚJ INTEGRÁLT INTÉZMÉNYI STRUKTÚRA KÜLÜGY KÜLGAZDASÁG

Részletesebben

Az osztrák gazdaság főbb mutatói

Az osztrák gazdaság főbb mutatói Üzleti lehetőségek Ausztriában Nyitott szemmel a német és osztrák piacon Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kecskemét 2013.05.23. Az osztrák gazdaság főbb mutatói Lakosság millió fő A GDP értéke

Részletesebben

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat

Részletesebben

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ BESENYŐ,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.9.26. COM(2012) 537 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A kulturális

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

Gáz szolgáltatás flották részére

Gáz szolgáltatás flották részére Gáz szolgáltatás flották részére Tamáska József GDF-Suez Energia Magyarország Zrt. CNG KONFERENCIA 2011. november 24. Paradigmaváltás A korszakváltás előtt álló energiapolitikának részévé kell válnia,

Részletesebben

A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai

A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programok A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai 2009. december Országos Igazgatói Értekezlet Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. november 23. az

Részletesebben