GÉPÉSZ SZAKMAI PROGRAM
|
|
|
- Piroska Vargané
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA GÉPÉSZ SZAKMAI PROGRAM az GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS és az MECHATRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
2 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, az Gépgyártás-technológiai technikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Gépgyártás-technológiai technikus A szakmacsoport száma és megnevezése: 5. Gépészet Ágazati besorolás száma és megnevezése: I. Gépészet Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év Elméleti képzési idő aránya: 50 % Gyakorlati képzési idő aránya: 50 % Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra 2
3 III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: Érettségi végzettség Bemeneti kompetenciák: - Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: - IV. A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: nincs. Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre: Nincs. V. A szakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A szakközépiskolai képzésben a két évfolyamos képzés második évfolyamának (2/14.) szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés érettségi utáni évfolyamának szakmai tartalmával, tantárgyi rendszerével, órakeretével. A két évfolyamos képzés első szakképzési évfolyamának (1/13.) ágazati szakközépiskolai szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, összes órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés középiskolai évfolyamokra jutó ágazati szakközépiskolai szakmai tantárgyainak tartalmával, összes óraszámával. 3
4 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS Óraterv Tantárgyak 9.évf. 10. évf. 11.évf. 12. évf évf. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek Matematika Etika Történelem, t.és á.i Fizika Kémia Biológia - egészségtan Földrajz 2 - Munkahelyi egészség és biztonság 0,5 Gépészeti alapozó feladatok 3, Műszaki mérés Munkavédelem 1 Foglalkoztatás I. 2 Foglalkoztatás II. 0,5 Forgácsolási alapismeretek 4 Gyártástervezés és gyártásirányítás 6,5 Szerszámgépek karbantartása 4 Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Műszaki mérés gyakorlat 6 12 Elsősegélynyújtás gyakorlat 1 Forgácsolási alapismeretek gyakorlat 8 Gyártástervezés és gyártásirányítás gyakorlat 2 Szerszámgépek karbantartása gyakorlat 4
5 Összefüggő szakmai gyakorlat (ó/év) 70ó 105ó 140ó Művészetek Informatika Testnevelés és sport Osztályfőnöki Szabadon terv. órakeret Heti óraszám Finanszírozott órakeret Összes óra Felhasználható órakeret Heti órakeret
6 Foglalkoztatás II Munkahelyi egészség és biztonság A képzés moduljai GÉPGYÁRTÁSTECHOLÓGIAI TECHNIKUS 4+1 éves S.sz. Szakmai követelmén y-modul Tantárgyak és Témakörök Kerettanterv i azonosító Szakmai óraszámok a közismereti oktatással párhuzamosan 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Szakmai összes óraszám évf. Szakmai óraszámok 13.évf. A szakképzés összes óraszáma E GY ÖGY E GY ÖGY E GY ÖGY E GY E GY Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek Foglalkoztatás II Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Álláskeresés Munkanélküliség
7 Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem Foglalkoztatás I. érettségire épülő képzések esetén Foglalkoztatás I Nyelvtani rendszerzés Nyelvtani rendszerezés Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Munkavédelem Munkabiztonság Tűzvédelem Környezetvédelem Elsősegélynyújtás gyakorlat Az elsősegélynyújtás általános alapjai Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban Sérülések ellátása Gépészeti alapozó feladatok Műszaki dokumentációk Műszaki rajz (szakrajz) Géprajzi ismeretek Gépészeti alapmérések Anyagismeret
8 Mérőtermi feladatok Anyagvizsgálat Anyagjelölések Gépészeti alapszerelések CAD alkalmazás Kézi forgácsolás Gépi forgácsolás I Gépi forgácsolás II Műszaki mechanika Gépelemek Hajtások Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Műszaki dokumentációk gyakorlat Gépészeti alapmérések gyakorlat Anyagismeret gyakorlat + anyagvizsg. (9.3.2,) Anyagvizsgálat gyakorlat Kézi forgácsolás gyakorlat , Gépi forgácsolás gyakorlat Műszaki mérés Geometriai mérések Villamos mérések Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok
9 Gyártástervezés és gyártásirányítás Forgácsoló technológia hagyományos és CNC szerszámgépeken Műszaki mérés gyakorlat Geometriai mérések gyakorlat Anyagvizsgálat Villamos mérések gyakorlat Nagypontosságú mérések Szerszámgépek pontossága Forgácsolási alapismeretek Forgácsolási alapismeretek Anyagválasztás Forgácsoló alapeljárások tervezése CNC alapismeretek Forgácsolási alapismeretek gyakorlat Forgácsolási alapismeretek CNC programozás CNC gyártás Gyártástervezés és gyártásirányítás Gyártástervezés Szereléstechnológia Képlékeny alakítás CAD rajzolás
10 Karbantartás és üzemvitel Gyártócella Gyártásirányítás Korszerű szerszámgépek Gyártástervezés és gyártásirányítás gyakorlat Gyártástervezés CAD rajzolás Szereléstechnológia Szerszámgépek karbantartása Szerszámgépek karbantartása Géptelepítés Irányítástechnika Villamos gépek Szerszámgépek karbantartása gyakorlat Szerszámgépek karbantartása Géptelepítés Irányítástechnika Villamos gépek Összesen Összesen
11 9. évfolyam A képzés óraterve évfolyamonként GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS 4+1 éves Évf. Ssz. Tantárgy Témakör Elm. Gyak. Ö.gy. I.fév. II.fév. Kerettanterv azonosító Munkahelyi egészség és biztonság Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Óra/év Óra/hét Megjegyzés Csoport bontás Terem igény a) Munkavédelmi alapismeretek , tantarem b) Munkahelyek kialakítása , tantarem c) Munkavégzés személyi feltételei , tantarem d) Munkaeszközök biztonsága , tantarem e) Munkakörnyezeti hatások , tantarem f) Munkavédelmi jogi ismeretek , tantarem Összesen: ó/hét a) Műszaki dokumentációk , tantarem b) Műszaki rajz , tantarem c) Géprajzi ismeretek , tantarem d) Anyagjelölések , tantarem Összesen: ó/hét a) Kézi forgácsolás gyakorlat , műhely b) Kézi forgácsolás , műhely c) Gépi forgácsolás gyakorlat , műhely Összesen: ó/hét ó/hét Mindösszesen: ó/hét
12 11.évfolyam 10.évfolyam Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat a) Anyagismeret , tantarem b) Anyagvizsgálat , tantarem c) Gépi forgácsolás I , tantarem d) Gépi forgácsolás II , tantarem Összesen: ó/hét a) Kézi forgácsolás gyakorlat , műhely b) Gépi forgácsolás gyakorlat , műhely c) Anyagism. gyakorlat, anyagvizsgálat , labor d) Anyagvizsgálat gyakorlat , labor Összesen: ó/hét 8 Mindösszesen: 144 4ó/hét 144 4ó/hét a) Gépészeti alapmérések , tantarem b) Műszaki mechanika , tantarem c) CAD alkalmazás , 2 labor Összesen: ó/hét a) Műszaki dokumentációk gyakorlat , tantarem b) Gépészeti alapmérések gyakorlat , labor c) Anyagismeret gyakorlat , labor d) Kézi forgácsolás gyakorlat , műhely e) Gépi forgácsolás gyakorlat , műhely Összesen: ó/hét ó/hét Mindösszesen: ó/hét
13 12. évfolyam 1. Gépészeti alapozó feladatok 2. Műszaki mérés 3. Műszaki mérés gyakorlat 4. Munkavédelem 5. Elsősegélynyújtás gyakorlat a) Gépelemek , tantarem b) Hajtások , tantarem c) Gépészeti szerelés , tantarem d) CAD alkalmazás , 2 labor Összesen: ó/hét , és a) Geometriai mérések , , és b) Villamos mérések , c) Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok , Összesen: ó/hét , és a) Geometriai mérések gyakorlat labor , és b) Villamos mérések gyakorlat labor c) Nagypontosságú mérések , d) Szerszámgépek pontossága , 13 tanterem v. labor tanterem v. labor tanterem v. labor együtt a 3d-vel és , labor együtt a 3c-vel és , labor Összesen: ó/hét 6 a) Munkabiztonság , tanterem b) Tűzvédelem , tanterem c) Környezetvédelem , tanterem Összesen: ó/hét a) Az elsősegélynyújtás általános alapjai , tanterem b) Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban , tanterem c) Sérülések ellátása , tanterem Mindösszesen: Összesen: ó/hét 288 9ó/hét 128 4ó/hét
14 13. évfolyam 13.évfolyam 1. Foglalkoztatás I. 2. Foglalkoztatás II Forgácsolási alapismeretek Forgácsolási alapismeretek gyakorlat Gyártástervezés és gyártásirányítás a) Nyelvtani rendszerzés , tanterem b) Nyelvtani rendszerezés , tanterem c) Nyelvi készségfejlesztés , tanterem d) Munkavállalói szókincs , tanterem Összesen: ó/hét a) Munkajogi alapismeretek , tanterem b) Munkaviszony létesítése , tanterem c) Álláskeresés , tanterem d) Munkanélküliség , tanterem Összesen: ó/hét a) Forgácsolási alapismeretek , tanterem b) Anyagválasztás , tanterem c) Forgácsoló alapeljárások tervezése , tanterem d) CNC alapismeretek , tanterem Összesen: ó/hét a) Forgácsolási alapismeretek , műhely b) CNC programozás , műhely c) CNC gyártás , műhely Összesen: ó/hét 18 a) Gyártástervezés , tanterem b) Szereléstechnológia , tanterem c) Képlékenyalakítás , tanterem d) CAD rajzolás , tanterem e) Gyártócella , tanterem f) Gyártásirányítás , tanterem g) Korszerű szerszámgépek , tanterem Összesen: ó/hét 6. Gyártástervezés a) Gyártástervezés , tanterem 14
15 7. 8. és gyártásirányítás gyakorlat Szerszámgépek karbantartása Szerszámgépek karbantartása gyakorlat b) CAD rajzolás , labor c) Szereléstechnológia , műhely Összesen: , 3ó/hét a) Szerszámgépek karbantartása , tanterem b) Géptelepítés , tanterem c) Irányítástechnika , tanterem d) Villamos gépek , tanterem Összesen: ó/hét a) Szerszámgépek karbantartása , műhely b) Géptelepítés , műhely c) Irányítástechnika , labor d) Villamos gépek , labor Összesen: ó/hét Mindösszesen: ó/hét ó/hét 4+1 éves képzésre Összes Elméleti óra: % Összes Gyakorlati óra: % Összes óra:
16 13. évfolyam A kétéves képzés óraterve GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS 2 éves Évf. Ssz. Tantárgy Témakör Elm. Gyak. Ö.gy. I.fév. II.fév. Kerettanterv azonosító 1. Munkahelyi egészség és biztonság 2. Munkavédelem Elsősegélynyújtás gyakorlat Gépészeti alapozó feladatok és gépészeti alapozó feladatok gyakorlat 16 Óra/év Óra/hét Megjegyzés Csoport bontás Terem igény a) Munkavédelmi alapismeretek , tanterem b) Munkahelyek kialakítása , tanterem c) Munkavégzés személyi feltételei , tanterem d) Munkaeszközök biztonsága , tanterem e) Munkakörnyezeti hatások , tanterem f) Munkavédelmi jogi ismeretek , tanterem Összesen: ,5 ó/hét a) Munkabiztonság , tanterem b) Tűzvédelem , tanterem c) Környezetvédelem , tanterem Összesen: ,0 ó/hét a) Az elsősegélynyújtás általános alapjai , tanterem b) Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban , tanterem c) Sérülések ellátása , tanterem Összesen: ,0 ó/hét 1. Műszaki dokumentációk , tanterem 2. Műszaki dokumentációk gyakorlat , tanterem 3. Műszaki rajz , tanterem 4. Géprajzi ismeretek , tanterem 5. Gépészeti alapmérések , tanterem 6. Gépészeti alapmérések gyakorlat , 1 tanterem v.
17 5. Műszaki mérés és műszaki mérés gyakorlat 7. Anyagismeret , tanterem tanterem v. 8. Anyagism. gyakorlat, anyagvizsgálat , labor 9. Anyagjelölések , tanterem 10. Anyagvizsgálat , tanterem 11. Anyagvizsgálat gyakorlat , 1 labor 12. CAD alkalmazás , 2 labor 13. Gépészeti szerelés , tanterem 14. Kézi forgácsolás , műhely 15. Kézi forgácsolás gyakorlat , 7 műhely 16. Gépi forgácsolás I , tanterem 17. Gépi forgácsolás II , tanterem 18. Gépi forgácsolás gyakorlat , 8 műhely 19. Műszaki mechanika , tanterem 20. Gépelemek , tanterem 21. Hajtások , tanterem Összesen: ,0 ó/hét ,0 ó/hét , és tanterem v. a) Geometriai mérések , labor , és b) Geometriai mérések gyakorlat labor , és tanterem v. c) Villamos mérések , labor , és d) Villamos mérések gyakorlat labor Összetett mechanikai-, technológiai tanterem v. e) vizsgálatok , labor f) Nagypontosságú mérések , 0,5 labor labor 17
18 14. évfolyam 1. Foglalkoztatás I. 2. Foglalkoztatás II Forgácsolási alapismeretek Forgácsolási alapismeretek gyakorlat Gyártástervezés és gyártásirányítás g) Szerszámgépek pontossága , 0,5 labor 90 2,5 ó/hét Összesen: 108 3,0 ó/hét Mindösszesen: ,0 ó/hét ,0 ó/hét a) Nyelvtani rendszerzés , tanterem b) Nyelvtani rendszerezés , tanterem c) Nyelvi készségfejlesztés , tanterem d) Munkavállalói szókincs , tanterem Összesen: ,0 ó/hét a) Munkajogi alapismeretek , tanterem b) Munkaviszony létesítése , tanterem c) Álláskeresés , tanterem d) Munkanélküliség , tanterem Összesen: ,5 ó/hét a) Forgácsolási alapismeretek , tanterem b) Anyagválasztás , tanterem c) Forgácsoló alapeljárások tervezése , tanterem d) CNC alapismeretek , tanterem Összesen: ,0 ó/hét a) Forgácsolási alapismeretek , műhely b) CNC programozás , műhely c) CNC gyártás , műhely Összesen: ,0 ó/hét 16 a) Gyártástervezés , tanterem b) Szereléstechnológia , tanterem c) Képlékenyalakítás , tanterem d) CAD rajzolás , tanterem 18
19 Gyártástervezés és gyártásirányítás gyakorlat Szerszámgépek karbantartása Szerszámgépek karbantartása gyakorlat e) Gyártócella , tanterem f) Gyártásirányítás , tanterem g) Korszerű szerszámgépek , tanterem Összesen: ,5 ó/hét a) Gyártástervezés , tanterem b) CAD rajzolás , 2 labor c) Szereléstechnológia , 2 műhely Összesen: , 3,0 ó/hét a) Szerszámgépek karbantartása , tanterem b) Géptelepítés , tanterem c) Irányítástechnika , tanterem d) Villamos gépek , tanterem Összesen: ,0 ó/hét a) Szerszámgépek karbantartása , 2 műhely b) Géptelepítés , 2 műhely c) Irányítástechnika , 2 labor d) Villamos gépek , 2 labor Összesen: ,0 ó/hét Mindösszesen: ,0 ó/hét ,0 ó/hét 2 éves képzésre Összes Elméleti óra: % Összes Gyakorlati óra: % Összes óra: 2432 A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 19
20 MODULLEÍRÁSOK GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS Óraszámok a táblázatokban. 20
21 A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 21
22 Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Munkahelyi egészség és biztonság Munkahelyi egészség és biztonság FELADATOK Tudatosítja a munkahelyi egészség és biztonság jelentőségét Betartja és betartatja a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Betartja és betartatja a munkavégzés személyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Betartja és betartatja a munkavégzés tárgyi feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában SZAKMAI ISMERETEK A munkahelyi egészség és biztonság, mint érték A munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményei A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása Munkahelyek kialakításának alapvető szabályai A munkavégzés általános személyi és szervezési feltételei Munkaeszközök a munkahelyeken Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken Munkavédelmi szakemberek és feladataik a munkahelyeken A munkahelyi munkavédelmi érdekképviselet SZAKMAI KÉSZSÉGEK Információforrások kezelése Biztonsági szín- és alakjelek Olvasott szakmai szöveg megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK 22
23 Felelősségtudat Szabálykövetés Döntésképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Visszacsatolási készség Irányíthatóság Irányítási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Rendszerező képesség Körültekintés, elővigyázatosság Helyzetfelismerés 1. Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy 1.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, a biztonságos munkavállalói magatartáshoz szükséges kompetenciák elsajátíttatása. Nincsen előtanulmányi követelmény Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Munkavédelmi alapismeretek A munkahelyi egészség és biztonság jelentősége Történeti áttekintés. A szervezett munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények, továbbá ennek megvalósítására szolgáló törvénykezési, szervezési, intézményi előírások jelentősége. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeinek értelmezése. A munkakörnyezet és a munkavégzés hatása a munkát végző ember egészségére és testi épségére A munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok, a munkakörülmények hatásai, a munkavégzésből eredő megterhelések, munkakörnyezet kóroki tényezők. A megelőzés fontossága és lehetőségei A munkavállalók egészségének, munkavégző képességének megóvása és a munkakörülmények humanizálása érdekében szükséges előírások jelentősége a munkabalesetek és a foglalkozással összefüggő megbetegedések megelőzésének érdekében. A műszaki megelőzés, zárt technológia, a 23
24 biztonsági berendezések, egyéni védőeszközök és szervezési intézkedések fogalma, fajtái, és rendeltetésük. Munkavédelem, mint komple fogalom (munkabiztonság-munkaegészségügy) Veszélyes és ártalmas termelési tényezők A munkavédelem fogalomrendszere, források A munkavédelemről szóló évi CIII törvény fogalom meghatározásai Munkahelyek kialakítása Munkahelyek kialakításának általános szabályai A létesítés általános követelményei, a hatásos védelem módjai, prioritások. Szociális létesítmények Öltözőhelyiségek, pihenőhelyek, tisztálkodó- és mellékhelyiségek biztosítása, megfelelősége. Közlekedési útvonalak, menekülési utak, jelölések Közlekedési útvonalak, menekülési utak, helyiségek padlózata, ajtók és kapuk, lépcsők, veszélyes területek, akadálymentes közlekedés, jelölések. Alapvető feladatok a tűzmegelőzés érdekében Tűzmegelőzés, tervezés, létesítés, üzemeltetés, karbantartás, javítás és felülvizsgálat. Tűzoltó készülékek, tűzoltó technika, beépített tűzjelző berendezés vagy tűzoltó berendezések. Tűzjelzés adása, fogadása, tűzjelző vagy tűzoltó központok, valamint távfelügyelet. Termékfelelősség, forgalomba hozatal kritériumai. Anyagmozgatás Anyagmozgatás a munkahelyeken. Kézi és gépi anyagmozgatás fajtái. A kézi anyagmozgatás szabályai, hátsérülések megelőzése Raktározás Áruk fajtái, raktározás típusai Munkahelyi rend és hulladékkezelés Jelzések, feliratok, biztonsági szín-és alakjelek. Hulladékgazdálkodás, környezetvédelem célja, eszközei Munkavégzés személyi feltételei A munkavégzés személyi feltételei: jogszerű foglalkoztatás, munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata, foglalkoztatási tilalmak, szakmai ismeretek, munkavédelmi ismeretek A munkavégzés alapvető szervezési feltételei: egyedül végzett munka tilalma, irányítás szükségessége. Egyéni védőeszközök juttatásának szabályai Munkaeszközök biztonsága Munkaeszközök halmazai Szerszám, készülék, gép, berendezés fogalom meghatározása. Munkaeszközök dokumentációi 24
25 Munkaeszköz üzembe helyezésének, használatba vételének dokumentációs követelményei, és a munkaeszközre (mint termékre) meghatározott EKmegfelelőségi nyilatkozat, valamint a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentumok. Munkaeszközök veszélyessége, eljárások Biztonságtechnika alapelvei, veszélyforrások típusai, megbízhatóság, meghibásodás, biztonság. A biztonságtechnika jellemzői, kialakítás követelményei. Veszélyes munkaeszközök, üzembehelyezési eljárás. Munkaeszközök üzemeltetésének, használatának feltételei Feltétlenül és feltételesen ható biztonságtechnika, konstrukciós, üzemviteli és emberi tényezők szerepe. Általános üzemeltetési követelmények. Kezelőelemek, védőberendezések kialakítása, a biztonságos működés ellenőrzése, ergonómiai követelmények Munkakörnyezeti hatások Veszélyforrások, veszélyek a munkahelyeken (pl. zaj, rezgés, veszélyes anyagok és keverékek, stressz) Fizikai, biológiai és kémiai hatások a dolgozókra, főbb veszélyforrások valamint a veszélyforrások felismerésének módszerei és a védekezés a lehetőségei. A stressz, munkahelyi stressz fogalma és az ellene való védekezés jelentősége a munkahelyen. A kockázat fogalma, felmérése és kezelése A kockázatok azonosításának, értékelésének és kezelésének célja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosításában, a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzésben. A munkavállalók részvételének jelentősége Munkavédelmi jogi ismeretek A munkavédelem szabályrendszere, jogok és kötelezettségek Az Alaptörvényben biztosított jogok az egészséget, biztonságot és méltóságot tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a testi és lelki egészségének megőrzéséhez. A Munkavédelemről szóló évi CIII. törvényben meghatározottak szerint a munkavédelem alapvető szabályai, a követelmények normarendszere és az érintett szereplők (állam, munkáltatók, munkavállalók) főbb feladatai. A kémiai biztonságról szóló évi V. törvény, illetve a Kormány, illetve az ágazati miniszterek rendeleteinek szabályozási területei a további részletes követelményekről. A szabványok, illetve a munkáltatók helyi előírásainak szerepe. Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken 25
26 A munkáltatók alapvető feladatai az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények biztosítása érdekében. Tervezés, létesítés, üzemeltetés. Munkavállalók feladatai a munkavégzés során. Munkavédelmi szakemberek feladatai a munkahelyeken Munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység keretében ellátandó feladatok. Foglalkozás-egészségügyi feladatok. Balesetek és foglalkozási megbetegedések. Balesetek és munkabalesetek valamint a foglalkozási megbetegedések fogalma. Feladatok munkabaleset esetén. A kivizsgálás mint a megelőzés eszköze. Munkavédelmi érdekképviselet a munkahelyen A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseletének jelentősége és lehetőségei. A választott képviselők szerepe, feladatai, jogai A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1.1 magyarázat Szakkönyvek, munkavédelmi tárgyú jogszabályok 1.2. megbeszélés Munkabaleset, foglalkozási megbetegedés elemzése 1.3. szemléltetés Oktatófilmek (pl. NAPO) 1.4. házi feladat 1.5. teszt 26
27 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések Információ feldolgozó tevékenységek Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Szöveges előadás egyéni felkészüléssel A tanult (vagy egy választott) szakma szabályainak veszélyei, ártalmai 1.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 27
28 A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 28
29 Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Álláskeresés Munkanélküliség A azonosító számú, Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Foglalkoztatás II Foglalkoztatás II. FELADATOK Munkaviszonyt létesít Alkalmazza a munkaerőpiaci technikákat Feltérképezi a karrierlehetőségeket Vállalkozást hoz létre és működtet Motivációs levelet és önéletrajzot készít Diákmunkát végez SZAKMAI ISMERETEK Munkavállaló jogai, munkavállaló kötelezettségei, munkavállaló felelőssége Munkajogi alapok, foglalkoztatási formák Speciális jogviszonyok (önkéntes munka, diákmunka) Álláskeresési módszerek Vállalkozások létrehozása és működtetése Munkaügyi szervezetek Munkavállaláshoz szükséges iratok Munkaviszony létrejötte A munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei A munkaerőpiac sajátosságai (állásbörzék és pályaválasztási tanácsadás) SZAKMAI KÉSZSÉGEK Köznyelvi olvasott szöveg megértése Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Elemi szintű számítógéphasználat Információforrások kezelése Köznyelvi beszédkészség SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Önfejlesztés Szervezőkészség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kapcsolatteremtő készség Határozottság 29
30 MÓDSZERKOMPETENCIÁK Logikus gondolkodás Információgyűjtés 2. Foglalkoztatás II. tantárgy 2.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az álláskeresés módszereire, technikáira, valamint a munkavállaláshoz, munkaviszony létesítéséhez szükséges alapismeretek elsajátítására Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Munkajogi alapismeretek Munkavállaló jogai (megfelelő körülmények közötti foglalkoztatás, bérfizetés, költségtérítés, munkaszerződés módosítás, szabadság), kötelezettségei (megjelenés, rendelkezésre állás, munkavégzés, magatartási szabályok, együttműködés, tájékoztatás), munkavállaló felelőssége (vétkesen okozott kárért való felelősség, megőrzési felelősség, munkavállalói biztosíték). Munkajogi alapok: felek a munkajogviszonyban, munkaviszony létesítése, munkakör, munkaszerződés módosítása, megszűnése, megszüntetése, felmondás, végkielégítés, pihenőidők, szabadság. Foglalkoztatási formák: munkaviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, közszolgálati jogviszony. Speciális jogviszonyok: egyszerűsített foglalkoztatás, fajtái: atipikus munkavégzési formák az új munka törvénykönyve szerint (távmunka, bedolgozói munkaviszony, munkaerő-kölcsönzés, rugalmas munkaidőben történő foglalkoztatás, egyszerűsített foglalkoztatás (mezőgazdasági, turisztikai idénymunka és alkalmi munka), önfoglalkoztatás, őstermelői jogviszony, háztartási munka, iskolaszövetkezet keretében végzett diákmunka, önkéntes munka Munkaviszony létesítése Munkaviszony létrejötte, fajtái: munkaszerződés, teljes- és részmunkaidő, határozott és határozatlan munkaviszony, minimálbér és garantált bérminimum, képviselet szabályai, elállás szabályai, próbaidő. Munkavállaláshoz szükséges iratok, munkaviszony megszűnésekor a munkáltató által kiadandó dokumentumok. 30
31 Munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései: munkaadó járulékfizetési kötelezettségei, munkavállaló adó- és járulékfizetési kötelezettségei, biztosítottként egészségbiztosítási ellátások fajtái (pénzbeli és természetbeli), nyugdíj és munkaviszony Álláskeresés Karrierlehetőségek feltérképezése: önismeret, reális célkitűzések, helyi munkaerőpiac ismerete, mobilitás szerepe, képzések szerepe, foglalkoztatási támogatások ismerete. Motivációs levél és önéletrajz készítése: fontossága, formai és tartalmi kritériumai, szakmai önéletrajz fajtái: hagyományos, Europass, amerikai típusú, önéletrajzban szereplő cím és fénykép megválasztása, motivációs levél felépítése. Álláskeresési módszerek: újsághirdetés, internetes álláskereső oldalak, személyes kapcsolatok, kapcsolati hálózat fontossága, EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat az Európai unióban történő álláskeresésben), munkaügyi szervezet segítségével történő álláskeresés, cégek adatbázisába történő jelentkezés, közösségi portálok szerepe. Munkaerőpiaci technikák alkalmazása: Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT), Foglalkoztatási Információs Pontok (FIP), Nemzeti Pályaorientációs Portál (NPP). Állásinterjú: felkészülés, megjelenés, szereplés az állásinterjún, testbeszéd szerepe Munkanélküliség A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei: álláskeresőként történő nyilvántartásba vétel; a munkaügyi szervezettel történő együttműködési kötelezettség főbb kritériumai; együttműködési kötelezettség megszegésének szankciói; nyilvántartás szünetelése, nyilvántartásból való törlés; munkaügyi szervezet által nyújtott szolgáltatások, kiemelten a munkaközvetítés. Álláskeresési ellátások ( passzív eszközök ): álláskeresési járadék és nyugdíj előtti álláskeresési segély. Utazási költségtérítés. Foglalkoztatást helyettesítő támogatás. Közfoglalkoztatás: közfoglalkoztatás célja, közfoglalkozatás célcsoportja, közfoglalkozatás főbb szabályai Munkaügyi szervezet: Nemzeti Foglalkoztatási Szervezet (NFSZ) felépítése, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, munkaügyi központ, kirendeltség feladatai. Az álláskeresők részére nyújtott támogatások ( aktív eszközök ): önfoglalkoztatás támogatása, foglalkoztatást elősegítő támogatások (képzések, béralapú támogatások, mobilitási támogatások). Vállalkozások létrehozása és működtetése: társas vállalkozási formák, egyéni vállalkozás, mezőgazdasági őstermelő, nyilvántartásba vétel, működés, vállalkozás megszűnésének, megszüntetésének szabályai. 31
32 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret A munkaerőpiac sajátosságai, NFSZ szolgáltatásai: pályaválasztási tanácsadás, munka- és pályatanácsadás, álláskeresési tanácsadás, álláskereső klub, pszichológiai tanácsadás A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám A tanulói tevékenység Alkalmazott oktatási szervezeti kerete módszer neve egyéni csoport osztály 1.1 magyarázat 1.4. megbeszélés 1.5. vita 1.6. szemléltetés szerepjáték házi feladat Sorszám Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló 32
33 tevékenységek, feladatok 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 33
34 A azonosító számú, Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 34
35 Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerzés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs A Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Foglalkoztatás I Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) Idegen nyelven: FELADATOK bemutatkozik (személyes és szakmai vonatkozással) alapadatokat tartalmazó formanyomtatványt kitölt szakmai önéletrajzot és motivációs levelet ír állásinterjún részt vesz munkakörülményekről, karrier lehetőségekről tájékozódik idegen nyelvű szakmai irányítás, együttműködés melletti munkát végez munkával, szabadidővel kapcsolatos kifejezések megértése, használata SZAKMAI ISMERETEK Idegen nyelven: szakmai önéletrajz és motivációs levél tartalma, felépítése egy szakmai állásinterjú lehetséges kérdései, illetve válaszai közvetlen szakmájára vonatkozó gyakran használt egyszerű szavak, szókapcsolatok a munkakör alapkifejezései SZAKMAI KÉSZSÉGEK Egyszerű formanyomtatványok kitöltése idegen nyelven Szakmai állásinterjún elhangzó idegen nyelven feltett kérdések megértése, illetve azokra való reagálás értelmező, összetett mondatokban SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Fejlődőképesség, önfejlesztés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Nyelvi magabiztosság Kapcsolatteremtő készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Információgyűjtés Analitikus gondolkodás Deduktív gondolkodás 35
36 3. Foglalkoztatás I. tantárgy 3.1. A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának célja, hogy a diákok alkalmasak legyenek egy idegen nyelvű állásinterjún eredményesen és hatékonyan részt venni. Ehhez kapcsolódóan tudjanak idegen nyelven személyes és szakmai vonatkozást is beleértve bemutatkozni, a munkavállaláshoz kapcsolódóan pedig egy egyszerű formanyomtatványt kitölteni. Cél, hogy a rendelkezésre álló 64 tanóra egység keretén belül egyrészt egy nyelvtani rendszerezés történjen meg a legalapvetőbb igeidők, segédigék, illetve az állásinterjúhoz kapcsolódóan a legalapvetőbb mondatszerkesztési eljárások elsajátítása révén. Majd erre építve történjen meg az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés és az induktív nyelvtanulási készségfejlesztés 6 alapvető, a mindennapi élethez kapcsolódó társalgási témakörön keresztül. Végül ezekre az ismertekre alapozva valósuljon meg a szakmájához kapcsolódó idegen nyelvi kompetenciafejlesztés Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak: Idegen nyelvek 3.3. Témakörök Nyelvtani rendszerezés 1 A 8 órás nyelvtani rendszerezés alatt a tanulók a legalapvetőbb igeidőket átismétlik, illetve begyakorolják azokat, hogy munkavállaláshoz kapcsolódóan, hogy az állásinterjú során ne okozzon gondot a múltra, illetve a jövőre vonatkozó kérdések megértése, illetve az azokra adandó válaszok megfogalmazása. Továbbá alkalmas lesz a tanuló arra, hogy egy szakmai állásinterjún elhangzott kérdésekre összetett mondatokban legyen képes reagálni, helyesen használva az igeidő-egyeztetést. Az igeidők helyes begyakorlása lehetővé teszi számára, hogy mint leendő munkavállaló képes legyen arra, hogy a munkaszerződésben megfogalmazott tartalmakat helyesen értelmezze, illetve a jövőbeli karrierlehetőségeket feltérképezze. A célként megfogalmazott idegennyelvi magbiztosság csak az igeidők helyes használata révén fog megvalósulni Nyelvtani rendszerezés 2 A 8 órás témakör során a diák a kérdésszerkesztés, a jelen, jövő és múlt idejű feltételes mód, illetve a módbeli segédigék (lehetőséget, kötelességet, szükségességet, tiltást kifejező) használatát eleveníti fel, amely révén idegen nyelven sokkal egzaktabb módon tud bemutatkozni szakmai és személyes vonatkozásban egyaránt. A segédigék jelentéstartalmának precíz és pontos ismerete alapján alkalmas lesz arra, hogy tudjon tájékozódni a munkahelyi 36
37 és szabadidő lehetőségekről. Precízen meg tudja majd fogalmazni az állásinterjún idegen nyelven feltett kérdésekre a választ kihasználva a segédigék által biztosított nyelvi precizitás adta kereteket. A kérdésfeltevés alapvető szabályainak elsajátítása révén alkalmassá válik a diák arra, hogy egy munkahelyi állásinterjún megértse a feltett kérdéseket, illetve esetlegesen ő maga is tisztázó kérdéseket tudjon feltenni a munkahelyi meghallgatás során. A szórend, a prepozíciók és a kötőszavak pontos használatának elsajátításával olyan egyszerű mondatszerkesztési eljárások birtokába jut, amely által alkalmassá válik arra, hogy az állásinterjún elhangozott kérdésekre relevánsan tudjon felelni, illetve képes legyen tájékozódni a munkakörülményekről és lehetőségekről Nyelvi készségfejlesztés /Az induktív nyelvtanulási képesség és az idegennyelvi asszociatív memória fejlesztése fonetikai készségfejlesztéssel kiegészítve/ A 24 órás nyelvi készségfejlesztő blokk során a diák rendszerezi az idegennyelvi alapszókincshez kapcsolódó ismereteit. E szókincset alapul véve valósul meg az induktív nyelvtanulási képességfejlesztés, és az idegennyelvi asszociatív memóriafejlesztés 6 alapvető társalgási témakör szavai, kifejezésein keresztül. Az induktív nyelvtanulási képesség által egy adott idegen nyelv struktúráját meghatározó szabályok kikövetkeztetésére lesz alkalmas a tanuló. Ahhoz, hogy a diák koherensen lássa a nyelvet és ennek szellemében tudjon idegen nyelven reagálni, feltétlenül szükséges ennek a képességnek a minél tudatosabb fejlesztése. Ehhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag megtanulásának képessége: képesség arra, hogy létrejöjjön a kapcsolat az ingerek (az anyanyelv szavai, kifejezése) és a válaszok (a célnyelv szavai és kifejezései) között. Mind a két fejlesztés hétköznapi társalgási témakörök elsajátítása során valósul meg. Az elsajátítandó témakörök: - személyes bemutatkozás - a munka világa - napi tevékenységek, aktivitás - lakás, ház - utazás, - étkezés Ezen a témakörön keresztül valósul meg a fonetikai dekódolási képességfejlesztés is, amely során a célnyelv legfontosabb fonetikai szabályaival ismerkedik meg a nyelvtanuló. 37
38 Sorszám Munkavállalói szókincs /Munkavállalással kapcsolatos alapvető szakszókincs elsajátítása/ A 24 órás szakmai nyelvi készségfejlesztés csak a 40 órás 3 alapozó témakör elsajátítása után lehetséges. Cél, hogy a témakör végére a diák folyékonyan tudjon bemutatkozni kifejezetten szakmai vonatkozással. Képes lesz a munkalehetőségeket feltérképezni a célnyelvi országban. Begyakorolja az alapadatokat tartalmazó formanyomtatvány kitöltését, illetve a szakmai önéletrajz és a motivációs levél megírásához szükséges rutint megszerzi. Elsajátítja azt a szakmai jellegű szókincset, ami alkalmassá teszi arra, hogy a munkalehetőségekről, munkakörülményekről tájékozódjon. A témakör tanulása során közvetlenül a szakmájára vonatkozó gyakran használt kifejezéseket sajátítja el. A munkaszerződések kulcskifejezéseinek elsajátítása és fordítása révén alkalmas lesz arra, hogy a leendő saját munkaszerződését, illetve munkaköri leírását lefordítsa és értelmezze A képzés javasolt helyszíne Az órák kb. 50%-a egyszerű tanteremben történjen, a másik fele pedig számítógépes tanteremben, hiszen az oktatás jelentős részben digitális tananyag által támogatott formában zajlik A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák A tananyag kb. fele digitális tartalmú oktatási anyag, így speciálisak mind a módszerek, mind pedig a tanulói tevékenységformák A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1.1 magyarázat 1.2. kiselőadás 1.3. megbeszélés 1.4. vita 1.5. szemléltetés 1.6. projekt 1.7. kooperatív tanulás 1.8. szerepjáték 1.9. házi feladat digitális alapú feladatmegoldás Alkalmazandó eszközök és felszerelések 38
39 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Levélírás 2.2. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.3. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 3. Komple információk körében 3.1. Elemzés készítése tapasztalatokról 4. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos 4.1. szövegfeldolgozás Információk rendszerezése 4.2. mozaikfeladattal 4.3. Csoportos helyzetgyakorlat 3.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 39
40 A azonosító számú Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 40
41 Munkabiztonság Tűzvédelem Környezetvédelem Az elsősegélynyújtás általános alapjai Sérülések ellátása Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban A azonosító számú Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Elsősegélynyújtás Munkavédelem gyakorlat Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem FELADATOK Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi jogszabályokat, előírásokat, valamint a szakmára, és egyéb szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat A munkaterületet és munkakörnyezetet a biztonságos munkavégzésnek megfelelően alakítja ki Betartja a veszélyes anyagok és hulladékok kezelésére, tárolására vonatkozó szabályokat Együttműködik a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában Jelzi a tüzet, részt vesz az oltásban Betartja a tűz- és környezetvédelmi előírásokat Részt vesz a mentésben, elsősegélyt nyújt SZAKMAI ISMERETEK Környezetvédelmi, tűzvédelmi és munkavédelmi szabályok A munkáltatók és a munkavállalók jogai és kötelezettségei A munkahely biztonságos kialakításának követelményei A gépek, berendezések, szerszámok használati és kezelési utasításai Villamos berendezések biztonságtechnikája Az anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai Egyéni és kollektív védelmi módok 41
42 Munkabiztonsági szimbólumok értelmezése Elsősegélynyújtási ismeretek Munkavégzés szabályai SZAKMAI KÉSZSÉGEK Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata Információforrások kezelése Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, szimbólumok, színjelölések értelmezése Gépek, berendezések, szerszámok szakszerű használata Elsősegélynyújtás SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Döntésképesség Határozottság Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Irányítási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Figyelem-összpontosítás Körültekintés, elővigyázatosság 4. Munkavédelem tantárgy 4.1. A tantárgy tanításának célja A Munkavédelem tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók munkavégzésének balesetmentes és biztonságos kialakítását, valamint az önálló gondolkodásra való nevelését. Tegye képessé a tanulókat a munka világának, ezen belül a munkavédelem jellemzőinek és működésének megértésére Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A biológia témakörében tanult ismeretek felhasználása. 42
43 4.3. Témakörök Munkabiztonság A baleset és a munkahelyi baleset fogalma. A munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések fajtái. Veszélyforrások kialakulása. Személyi védőfelszerelésekkel szemben támasztott követelmények. A munkavédelmi oktatás dokumentálása. A munkabalesetek bejelentése, nyilvántartása és kivizsgálása. Kockázatelemzés fogalmai, kockázatelemzés, kockázatértékelés. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések. A munkavégzés fizikai ártalmai. Zaj- és rezgésvédelem. Munkahelyi klíma, a helyiség hőmérséklete, a levegő nedvességtartalma. A munkahelyek megvilágítása, a természetes fény. A színek kialakítása. A gázhegesztés és az ívhegesztés biztonsági előírásai. Anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai. Villamos berendezések biztonságtechnikája. Egyéni és kollektív védelem. Munkaegészségügy. Kockázatbecslés. Kockázatértékelés. Időszakos biztonsági felülvizsgálat. Soron kívüli munkavédelmi vizsgálat. Jelző és riasztóberendezések. Megfelelő mozgástér biztosítása. Elkerítés, lefedés. Tároló helyek kialakítása. Munkahely padlózata Tűzvédelem Általános tűzvédelmi ismeretek. Tűzveszélyességi osztályok, jelölésük. Tűzveszélyes anyagok. Tűzveszélyes anyagok tárolása. Tűzveszélyes anyagok szállítása. Tűzveszélyes anyagok dokumentálása. Az égés feltételei, az anyagok éghetősége. Tűzveszélyes tevékenységek. Tűzvédelmi szabályzat. A tűzjelzés. Teendők tűz esetén. 43
44 Veszélyességi övezet. Áramtalanítás. Tűzoltás módjai. Tűzoltó eszközök. Tűzoltó eszközök tárolása beltérben. Tűzoltó eszközök tárolása kültereken. Porral oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Vízzel oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Habbal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Halonnal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Szén-dioiddal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Oltóhatás. Tűzmegelőzés. Tűzjelzés. Gépek, berendezések tűzvédelmi előírásai. Tüzelő- és fűtőberendezések elhelyezésének tűzvédelmi előírásai. Műszaki mentés. Elektromos kábelek elhelyezése, elvezetése. Hő és füstelvezető berendezések. Jelzőtáblák. Feliratok. Irányfények. Tűzgátló nyílászárók. Tűzvédő festékek. Dokumentációk Környezetvédelem A környezetvédelem területei. Természetvédelem. Vízszennyezés vízforrások. A levegő jellemzői, a levegőszennyezés. Globális felmelegedés és hatása a földi életre. Hulladékok kezelése, szelektív összegyűjtése tárolása. Hulladékgyűjtő szigetek. Gyűjtőhelyek kialakítása. Veszélyes hulladékok tárolása. Veszélyes hulladékok begyűjtése. Veszélyes hulladékok feldolgozása. Hulladékok feldolgozása. Hulladékok újrahasznosítása. Hulladékok végleges elhelyezése. Hulladékok lebomlása. Az ipar hatása környezetre. 44
45 Megújuló energiaforrások. Levegőszennyezés. Zajszennyezés. Hőszennyezés. Fényszennyezés. Talajszennyezés. Nehézfémek. Vízszennyezés. Szennyvízkezelés. Környezetszennyezés egészségi hatásai. Fontosabb környezetvédelmi jogszabályok. Fontosabb Európai Uniós jogszabályok. Fémiparban keletkező szennyezőanyagok. Hűtő-, kenő-, mosófolyadékok felhasználása. Hűtő-, kenő-, mosófolyadékok tárolása. Az elhasználódott hűtő-, kenő-, mosófolyadékok hulladékkezelése. Az épített környezet védelme. Munkahelyi környezet természetbarát kialakítása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 45
46 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret 4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása - 46
47 Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Komple információk körében 3.1 Esetleírás készítése Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló - 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Csoportos helyzetgyakorlat Csoportos versenyjáték - 47
48 5. Üzemeltetési tevékenységek körében 5.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 5. Elsősegélynyújtás gyakorlat 5.1. A tantárgy tanításának célja Az Elsősegélynyújtás tantárgy alapvető célja, hogy a munkavégzés alatt vagy azon kívül is a tanulók képesek legyenek felismerni a balesetek során keletkezett sérüléseket és képesek legyenek az elsősegélynyújtás elvégzésére Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A közismereti biológia témakörökben tanult ismeretek Témakörök Az elsősegélynyújtás alapjai Mentőhívás módja. Teendők a baleset helyszínén. Elsősegély nyújtásának korlátai. A baleseti helyszín biztosítása. Vérkeringés, légzés vizsgálata. Heimlich-féle műfogás. Rautek-féle műfogás. Elsősegélynyújtás vérzések esetén. Életveszély elhárítása. Újraélesztés. Mellkasnyomás technikája Légútbiztosítás lehetőségei. Légút akadály-mentesítése. Lélegeztetés. 48
49 Fizikális vizsgálat. Stabil oldalfekvő helyzet alkalmazása. Az eszméletlenség veszélyei. A sokk tünetei, veszélyei, ellátása. Idegen test eltávolítása szemből, orrból, fülből. Agyrázkódás tünetei, veszélyei, ellátása. Koponyasérülés tünetei, veszélyei, ellátása. Bordatörés tünetei, veszélyei, ellátása. Végtagtörések. Hasi sérülések. Gerinctörés tünetei, veszélyei, ellátása. Áramütés veszélyei. Áramütött személy megközelítése. Áramtalanítás. Áramütött személy ellátása. Égési sérülés súlyosságának felmérése, ellátása. Fagyás, tünetei, veszélyei és ellátása. Mérgezések tünetei, fajtái, ellátása. Leggyakrabban előforduló mérgezések. Marószerek okozta sérülések veszélyei, ellátása. Rosszullétek. Ájulás tünetei, ellátása. Epilepsziás roham tünetei, ellátása. Szív eredetű mellkasi fájdalom tünetei, ellátása. Alacsony vércukorszint miatti rosszullét tünetei, ellátása Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban Veszélyforrások kialakulása. Személyi védőfelszerelésekkel szemben támasztott követelmények. Személyi védőfelszerelések helyének meghatározása, tárolása. A munkavédelmi oktatás dokumentálása. A munkabalesetek bejelentése, nyilvántartása és kivizsgálása. Kockázatelemzés fogalmai, kockázatelemzés, kockázatértékelés. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések helyének meghatározása, elhelyezése. A megfelelő biztonsági jelzés kiválasztása. A munkavégzés fizikai ártalmai. Zaj- és rezgésvédelem. Zaj és rezgésvédelem védőeszközeinek fajtái, alkalmazásuk. Munkahelyi klíma, a helyiség hőmérséklete, a levegő nedvességtartalma. A munkahelyek megvilágítása, a természetes fény. A színek kialakítása. 49
50 A gázhegesztés és az ívhegesztés biztonsági előírásai. Hegesztő munkahelyek kialakítása, védő eszközök alkalmazása. Anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai. Anyagmozgatás gépeinek, eszközeinek biztonságos használata, védőeszközök alkalmazása. Villamos berendezések biztonságtechnikája, speciális védőeszközök bemutatása, használata. Egyéni és kollektív védelem. Munkaegészségügy. Kockázatbecslés. Kockázatértékelés. Időszakos biztonsági felülvizsgálat. Soron kívüli munkavédelmi vizsgálat. Jelző és riasztóberendezések. Megfelelő mozgástér biztosítása. Elkerítés, lefedés. Tároló helyek kialakítása. Munkahely padlózata. Gépek védőburkolatainak kialakítása, elhelyezése Sérülések ellátása Sebellátás. Hajszáleres vérzés. Visszeres vérzés. Ütőeres vérzés. Belső vérzések és veszélyei. Orrvérzés, ellátása. Mérgezések: gyógyszermérgezés, szénmonoid (CO) mérgezés, metilalkoholmérgezés. Csontok, ízületek sérülései: rándulás, ficam, törés. Fektetési módok. Idegen test szemben, orrban, fülben. Elsősegélynyújtó feladata veszélyes anyagok okozta sérülések esetén. Elsősegélynyújtó feladatai villamos áram okozta sérülések esetén. Az eszméletlenség fogalma, tünetei, leggyakoribb okai, következményei. Az eszméletlenség ellátása. A vérzésekkel kapcsolatos ismeretek. A schock fogalma és formái. A termikus traumákkal, hőártalmakkal kapcsolatos ismeretek. Az ízületi sérülések formái, tünetei és ellátásuk módja. A csontsérülések formái, tünetei és ellátásuk (fektetési módok). A hasi sérülés formái, tünetei és ellátásuk módjai. A kimentés fogalma és betegmozgatással kapcsolatos ismeretek. 50
51 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret A mérgezések fogalma, tünetei és ellátásuk módja. A belgyógyászati balesetek (áramütés). A leggyakoribb belgyógyászati kórképek, tüneteik és ellátásuk A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, tanműhely, vagy gazdálkodó szervezet 5.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 51
52 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Komple információk körében 3.1 Esetleírás készítése Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló - 4. Csoportos munkaformák körében 52
53 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Csoportos helyzetgyakorlat Csoportos versenyjáték - 5. Üzemeltetési tevékenységek körében 5.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 53
54 A azonosító számú Gépészeti alapozó feladatok megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 54
55 Műszaki dokumentációk Szakrajz Géprajzi ismeretek Gépészeti alapmérések Anyagismeret Anyagvizsgálat Anyagjelölések Gépészeti szerelés CAD alkalmazások Kézi forgácsolás Gépi forgácsolás I. Gépi forgácsolás II. Műszaki mechanika Gépelemek Hajtások Műszaki dokumentáció gyakorlat Gépészeti alapmérések Anyagismeret gyakorlat Anyagvizsgálat gyakorlat Kézi forgácsolási gyakorlat Gépi forgácsolási gyakorlat A azonosító számú, Gépészeti alapozó feladatok megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Gépészeti alapozó feladatok FELADATOK Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára és a technológiára vonatkozó dokumentumokat Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít, olvas, értelmez Egyszerű alkatrészről szabadkézi vázlatrajzokat készít, olvas, értelmez Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, védőfelszereléseket Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat Kiválasztja az általános, gépészeti célú 55
56 anyagok és alkatrészek közül a feladatnak megfelelőt Meghatározza a szükséges anyagmennyiséget Gépipari alapméréseket végez Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel Általános roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálatokat végez Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel Darabol kézi és gépi műveletekkel Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal Alapszerelési műveleteket végez, oldható és nem oldható kötéseket készít Korrózió elleni védőbevonatot készít Közreműködik a minőségbiztosítási feladatok megvalósításában Alkalmazza a munkabiztonsági, tűzés környezetvédelmi előírásokat SZAKMAI ISMERETEK Géprajzi alapfogalmak, szerkesztések, ábrázolási módok Gépészeti műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése Szabadkézi vázlatrajzok készítése egyszerű alkatrészekről Diagramok olvasása, értelmezése, készítése 56
57 Szabványok használata Gyártási utasítások értelmezése Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata Mérési utasítások értelmezése Mértékegységek Ipari anyagok és tulajdonságaik Ipari vasötvözetek és tulajdonságaik Könnyűfém ötvözetek és tulajdonságaik Színesfém ötvözetek és tulajdonságaik Ötvözőanyagok hatása az anyag tulajdonságaira Szabványos ipari vasötvözetek, könnyűfém ötvözetek, színesfém ötvözetek Műszaki mérés eszközei, hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Anyagvizsgálatok Képlékenyalakítás Forgácsolási alapfogalmak, műveletek, technológiák Kézi és gépi forgácsolás technológiája, eszközei Gépi forgácsoló alapeljárások gépei, szerszámai Érintésvédelmi alapismeretek Szerszámok, kézi kisgépek biztonságos használata Gépüzemeltetés, anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai 57
58 Hegesztési alapismeretek, hegesztő berendezések és eszközök Ívhegesztés, gázhegesztés és lángvágás Korrózióvédelem alapeljárásai és eszközei SZAKMAI KÉSZSÉGEK Gépészeti rajz olvasása, értelmezés, alkatrészrajz készítése, szabadkézi vázlatkészítés Diagram, nomogram olvasása, értelmezése, műszaki táblázatok kezelése Gépipari mérőeszközök használata, fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata Gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek használata Alaphegesztési eljárások berendezéseinek, eszközeinek használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Önállóság Szabálykövetés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Határozottság MÓDSZER KOMPETENCIÁK Gyakorlatias feladatértelmezés Lényegfelismerés (lényeglátás) Körültekintés, elővigyázatosság 58
59 Gépészeti alapozó feladatok tantárgy 6.1. A tantárgy tanításának célja A Gépészeti alapozó feladatok tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók gépészeti gondolkodásmódjának kialakulását és fejlesztését, hozzájáruljon a gépészeti alapozó feladatok megértéséhez, képessé tegye a tanulókat a munka világának, ezen belül a gépészeti témakörök jellemzőinek és összefüggéseinek, valamint a gépészeti eszközök működésének a megértésére. A tantárgy segítsen magyarázatot adni a megtapasztalt eseményekre és a törvényszerűségekre. A hallgatók felelősséggel hajtsák végre a feladatokat, tudjanak döntéseket hozni a gépészeti folyamatokkal és témakörökkel kapcsolatban Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata. A szakmai modulok közül a Munkavédelem tantárgy és az Elsősegélynyújtás ismeretei Témakörök Műszaki dokumentációk Technológiai dokumentációk fogalma, tartalma. Gépészeti technológiai dokumentációk, mint információhordozók, azok formai és tartalmi követelményei. Rajztechnikai alapszabványok, előírások, megoldások. Síkmértani szerkesztések, térelemek kölcsönös helyzete, vetületi és aonometrikus ábrázolás. Ábrázolás képsíkrendszerben. Testek ábrázolása két képsíkon. Ábrázolás képsíkrendszerben három képsíkon. Síkidomok metszéspontjai. Síkmetszés, valódi nagyság meghatározása, kiterítés. Gépszerkezetek valódi nagyságának meghatározása. Síklapokkal határolt testek palástjainak szerkesztése. Síklapú és görbe testek áthatása. Áthatások alkatrészrajzokon. Összeállítási és részletrajzok. Alkatrész és összeállítási rajzok fogalma. A metszet és a szelvény fogalma. Metszetábrázolások, szelvény egyszerűsített ábrázolások. Metszetek csoportosítása (egyszerű és összetett metszetek). 59
60 A szelvény megválasztása, elhelyezése és rajzolása. A metszet alkalmazásának szabályai. Méretmegadás (húr, ív, szög). Mérethálózat felépítése, különleges méretmegadások. A mérethálózat fogalma, a méretek típusai. A mérethálózat felépítésének elvei Szakrajz Felületi minőség. A felület egyenetlenségei. A felületi érdesség geometriai jellemzői. A felületi hullámosság, a felületkikészítés és a hőkezelés megadása. Tűrés, illesztés. Alapeltérések és szabványos tűrésnagyságok. Tűrések és illesztések jelölése, táblázatok használata. Az alak- és a helyzettűrések fajtái és jelölése. Jelképes ábrázolások. Csavarmenetek és csavarok jelképes ábrázolása. Orsómenet és anyamenet jelölése. Csavarmenetek méretmegadása. Rugók ábrázolása. Bordás tengelykötés és ábrázolása. Gördülőcsapágyak ábrázolásának módjai. Hegesztett kötések ábrázolása. Hegesztési varratok jellemzői, rajzjelei. Hegesztett kötések rajzi jelölése, méretmegadása. Forrasztott és ragasztott kötések jelölése. Nem oldható kötések jelképes ábrázolása. Fogazott alkatrészek jelképes ábrázolása. Fogazatok jellemző adatai, méretei. A fogazott alkatrészek műhelyrajzának követelményei. Csövek- és csőkötések bemutatása, ábrázolása. Csővezetékek rajzjelei. A munka tárgyára, céljára vonatkozó rajzdokumentumok. A műhelyrajzok és a technológiai rajzok fajtái és jellemzői, követelményei. Rajzkészítési és rajzszámozási rendszerek Géprajzi ismeretek A munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációk. Egyszerű gépészeti műszaki rajzok. Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek, művelet-, illetve szerelési terve. Rendszerek rajzai, kapcsolási vázlatok, folyamatábrák és folyamatrendszerek. Technológiai sorrend fogalma, tartalma. 60
61 A technológiai jellegű rajzok készítésének szabályai (dokumentációkészítés, technológiai elemek rajzjelei, ábrázolási szabályai). A kinematikai rajzok készítésének szabályai. Gépek kinematikai ábrái (fordulatszám ábra, erőfolyam ábra, stb.). Készülékek szerkezeti elemei (ülékek, tájolók, ütközők, stb.). Készülékelemek szabványos részeinek jelölése Gépészeti alapmérések Mérés, ellenőrzés fogalma és folyamata. Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése. Mértékegységek. Műszaki mérés eszközeinek ismerete. Hosszméretek mérése és ellenőrzése. Szögek mérése és ellenőrzése. Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése. Mérési utasítás. Mérési pontosság. Tűréssel, illesztéssel kapcsolatos alapfogalmak, táblázatok kezelése. Mérési alapfogalmak, mérési hibák. Műszerhibák. Mérési jellemzők. Mérés egyszerű és nagypontosságú mérőeszközökkel. Mérőeszközök. Hossz- és szögmérő eszközök. Mechanikai mérőeszközök típusai, működésük, kezelésük. Digitális mérőeszközök típusai, alkalmazásuk. Külső felületek mérésének eszközei. Belső felületek mérésének eszközei. Belső felületek mérésének eszközei. Szögek mérésének, ellenőrzésének eszközei. Felületi minőség jelölése, ellenőrzésének és mérésének eszközei. Munkadarabok alak- és helyzetmérésének eszközei, módjai. Mérési dokumentumok jelentősége, fajtái, tartalma Anyagismeret Az anyagok kiválasztásának szempontjai. Alapanyagok csoportosítása és tulajdonságai. Anyagszerkezettani alapismeretek. Nemfémes szerkezeti anyagok: fa, gumi, bőr, üveg, tetíliák. Tűzálló-, szigetelő-, tömítő-, kenőanyagok. Vasfémek és ötvözeteik, tulajdonságaik. Ötvözők hatása. A legfontosabb acélfajták alkalmazási területei. 61
62 Kiválasztás szempontjai. Nem vasalapú fémes szerkezeti anyagok. Könnyűfémek és ötvözeteik. Nehézfémek és ötvözeteik. Szinterelt szerkezeti anyagok. Műanyagok. Természetes és mesterséges alapú műanyagok. Műanyagok feldolgozási technológiái. Segédanyagok. Hőkezelések, feladatuk, csoportosításuk, elvi alapjai. Hőkezelő eljárások. Ötvöző és szennyező elemek hatásai. Hőkezelési hibák. Jellegzetes hibák. Anyaghibák. Öntési hibák. Öntvénytervezési szempontok. Hegesztési hibák. Forgácsolás során képződő hibák. Köszörülési hibák. Képlékeny alakítás okozta hibák. Kifáradás. Felületvédelem, felületkikészítés. Korrózió fogalma, fajtái, folyamata. Korrózióvizsgálat. Az alkatrészek előkészítése és a korrózió elleni védekezés. Porkohászat. Fémporok gyártása, sajtolása, zsugorítása. Porkohászati termékek Anyagvizsgálat Hibakimutatás lehetőségei. Anyagvizsgálati módok. Roncsolás-mentes anyagvizsgálatok (repedésvizsgálatok). Roncsolásos anyagvizsgálatok, szakítóvizsgálat, keménység vizsgálat. Technológiai próbák. Szakítóvizsgálat. A szakítógép felépítése, kezelése. A próbatestek előkészítése. Hajlító- és hajtogató vizsgálat. Lemezek és szalagok hatogatása. Hegesztett kötések hajlító vizsgálata. Csövek gyűrűtágító vizsgálata. 62
63 Lapító vizsgálat. Törésvizsgálat. Ütővizsgálat. Mélyhúzhatósági vizsgálat célja, berendezése. Keménységmérés célja, berendezése. Keménységmérés Poldi kalapáccsal, keménységmérő géppel. Próbatestek, kialakításuk. A keménységmérő gépek szerkezeti felépítése, kezelése. Különböző keménységi eljárások. Felületi érdesség mérése, érdességmérő etalon használata. Mérési hibák és kiküszöbölésük. Metallográfiai vizsgálat. Makroszkópos és mikroszkópos vizsgálatok. A fémvizsgáló mikroszkóp szerkezete. Acélok mikroszkópos vizsgálata. A nemfémes zárványok meghatározása. Endoszkópos vizsgálat. Folyadékbehatolásos repedésvizsgálat. Mágnesezhető poros repedésvizsgálat. Ultrahangos repedésvizsgálat. Radiográfiai vizsgálat Anyagjelölések Az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó előírások. Szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok értelmezése, használata. Szabványügyi ismeretek. A Magyar Szabvány. Nemzetközi szabványok. A szabványos ötvözetek áttekintése a gyakorlati felhasználhatóságot előtérbe helyezve. Anyagkiválasztás szempontjai. Az anyagkiválasztás műszaki, gazdasági szempontjai. Az anyagok kikeresése táblázatokból és szabványokból. Az ötvözők és szennyezők hatása az acélok tulajdonságaira. Az acélok osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint. A vas- és acélöntvények osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint. Az alumínium ötvöző anyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint. A réz ötvöző anyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint Az ón, ólom és a horgany ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint. 63
64 A kohászati félkész termékek méretszabványai. Hűtő- és kenőanyag kiválasztása. Anyagszükséglet meghatározása, kiválasztása Az anyag mechanikai tulajdonságát biztosító eljárások kiválasztása, előírása. Nem szabványos anyagok használata, igénylése Gépészeti alapszerelések A géprajz jelképes ábrázolásainak alkalmazása. Szerelési dokumentáció összeállítása. A gyártásra, szerelési és javítási technológiára vonatkozó munka-, baleset-, tűzés környezetvédelmi utasítások előírása. A gyártási és a szerelési költségek kapcsolata. A szerelési családfa felépítése, elemei. A szerelési vázlat. Szerelési módszerek. A szerelés szervezése. A szerelőüzemek tervezésének szempontjai. Jellegzetes szerelési eljárások technológiája, szerszám, eszköz és segédanyagszükséglete, alkalmazási területe. Sajtolókötés. Zsugorkötés. Anyaggal- és alakkal záró kötések. Csavarkötés Kiegyensúlyozás (célja, fajtái). A szerelés gépei. Szerelési tervek készítése. Szerelési sorrendterv. Szerelési műveletterv. Szerelési műveleti utasítás. A szerelőmunkák minőségi ellenőrzése, végellenőrzés. Gépelemek szerelése. Gördülőcsapágyak fel- és leszerelése tengelyvégre/ről és csapágyházba/ból. Ékszíjtárcsák, fogaskerekek tengelyre fel és leszerelése, reteszek illesztése. Hengeres fogaskerekek és kúpkerekek szerelése. Csigahajtómű szerelése, javítása. Tengelykapcsolók és kilincsművek szerelése, javítása. Fogaskerekes hajtóművek szerelése, javítása. Gépek, gépegységek, szerkezetek szerelése, javítása. A szerelésénél, és javításánál alkalmazott szerszámok, készülékek és műszerek CAD alkalmazás A számítástechnikai eszközök használata a gépészet szakterületen. 64
65 Az egyes programok (WORD, ECEL, PowerPoint, Internet) felhasználói szintű alkalmazása. A rajzolási és a számítási feladatokhoz szükséges hardver és szoftver igények meghatározása. A Műszaki mechanika témakörben a számítástechnikai eszközök használata a feladatok megoldásához. A Műszaki mérések témakörben a szükséges dokumentáció elkészítésekor (a számításokhoz, rajzi ábrázolásokhoz) a szükséges számítástechnikai eszközök használata. A Gyártástervezés és a gyártásirányítás témaköreiben a technológia tervezések során használhatók a számítástechnika adta lehetőségek. A CNC témakörei lehetőséget adnak a korszerű eszközökre telepített szoftverek felhasználására. A Karbantartás témakörei során a szoftverek adta lehetőség ismeretében matematikai-statisztikai elemzések készíthetőek. Az egyes tantárgyak összes témaköreit jelen keretek között nem tudjuk felsorolni, de helyi szinten megteremthetőek a feltételek a teljesítésére! Törekedjünk az egyes számítástechnikai eszközök széleskörű felhasználására a gépészet teljes területén! A rendelkezésre álló CAD program megismerése. A CAD program lehetőségeinek kihasználása az alkatrészek tervezésekor. 2D CAD rajzolás, rajzdokumentáció készítése Kézi forgácsolás Mérő- és ellenőrző eszközök alkalmazása (mérőléc, tolómérő, szögmérő, derékszög, stb.). Előrajzolás célja, szerszámai. Az előrajzolás folyamata. Síkbeli és térbeli előrajzolás. Kézi forgácsoló műveletek (darabolás, hajlítás, fűrészelés, reszelés, köszörülés, fúrás, süllyesztés, dörzsárazás, hántolás, csiszolás, menetvágás, menetfúrás). Az egyengetés célja, szerszámai, eszközei, gépei. Idomvasak, csövek, lemezek egyengetése, Forgács nélküli alakítási technológiák alkalmazásának megismerése, alkalmazott gépek, eszközök, szerszámok. A darabolás szerszámai, műveletei. Vágás és nyírás egyenes és görbe vonal mentén. Kézi és gépi fűrészelés. Lemezhajlítás. Peremezés. Domborítás, ívelés. A megmunkálásokra alkalmas és a gépészeti szakmákban használatos anyagok. Alkatrészek illesztése. 65
66 Illesztés reszeléssel. Hántoló szerszámok, eszközök. Lemezalkatrész készítése. Sík és ívelt felületek hántolása. A dörzsárazás szerszámai és művelete. Tűrésezett furatok alak- és méretellenőrzése. Illesztés dörzsárazással. Csiszoló és polírozó anyagok, szerszámok és gépek. Illesztés csiszolással. Komple illesztési munkák, ellenőrző feladatok Gépi forgácsolás I. Gépi forgácsolás szerszámai. Gépi forgácsoló alapeljárások gépei. Esztergálás technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. Esztergagép felépítése, kezelőelemek bemutatása. Az esztergakések fajtái, részei, élszögei, befogásuk. Munkadarab befogása. Szánok mozgatás kézzel és gépi előtolással. Palástfelület, homlokfelület esztergálás. Belső felületek megmunkálása (furatesztergálás, fúrás). Nagyoló és simító esztergálás. Esztergakések élezése, mérése, ellenőrzése. Dörzsárazás. Felületek különleges kidolgozása esztergagépeken. A rovátkolás és a recézés szerszámai, műveletei. Csiszolás esztergagépen. A hűtés és a kenés megoldásai. Kúp- és alakfelületek esztergálása. Külső és belső kúpok készítése. Az alakesztergálás szerszámai, kialakításuk. Revolvereszterga, automata esztergák. Esztergálás különféle esztergákon. Menetesztergálás. A menetkészítés szerszámai. Menetvágás menetkéssel. Menetek ellenőrzése mérőeszközökkel. Különleges menetek vágásának technológiája. Gyalulás, vésés technológiája. Haránt- és hosszgyalugépek felépítése, működése. A gyalulás szerszámai. Marás: palástmarás, homlokmarás, síkmarás. Marás technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. 66
67 Marógépek felépítése, működése Gépi forgácsolás II. Köszörülés: palástköszörülés, síkköszörülés, furatköszörülés. Munkadarab felfogása köszörüléshez. Köszörülés technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. Köszörűgépek felépítése, működése. A köszörűszerszámok kialakítása. Fúrás, furatmegmunkálás technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. A fúrógépek szerkezeti felépítése, működése. A fúrás, menetfúrás, dörzsárazás szerszámai. A fúrás során alkalmazott hűtés és kenés. A gépi forgácsolás technológiai adatainak meghatározása a különböző eljárások esetében. Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai Műszaki mechanika Merev testek statikája. Az erő, erőrendszer jellemzése. Síkbeli erőrendszer eredőjének meghatározása számítással és szerkesztéssel közös pontban metsződő hatásvonalú erőrendszer esetén. A statika módszerei. A nyomatéki tétel. Síkidomok súlypontjának meghatározása szerkesztéssel és számítással. Stabilitás. Párhuzamos hatásvonalú erőrendszer. Síkbeli összetett szerkezetek statikai vizsgálata. Tartók statikája. Kéttámaszú tartó koncentrált, megoszló és vegyes terhelése. Reakcióerők meghatározása szerkesztéssel és számítással. Igénybevételi ábrák (veszélyes keresztmetszet, maimális nyomaték) szerkesztése, számítása. Tartók terhelés szerinti vizsgálata. Egyik végén befogott tartók vizsgálata. Szilárdságtan, igénybevételek. Méretezés és ellenőrzés szerepe a műszaki gyakorlatban. Húzó és nyomó igénybevétel méretezése, ellenőrzése. Hajlító igénybevétel méretezése, ellenőrzése. Nyíró igénybevétel méretezése, ellenőrzése. Csavaró igénybevétel méretezése, ellenőrzése. Kihajlás jellemzése. Összetett igénybevételek esetei, méretezése, ellenőrzése. Dinamikus és ismétlődő igénybevételek. 67
68 Kifáradási jelenségek Gépelemek Gépelemek. Kötőgépelemek, Szegecskötés. Szegecstípusok, kötés kialakításának módjai. Szegecsek anyagai. Szegecskötés szilárdsági méretezés. Hegesztett kötés. Hegesztési varratok jellemzése. Hegesztett kötés szilárdsági méretezés. Forrasztott, ragasztott kötések. Zsugorkötés kialakítása, méretezése. Csavarkötések. Szabványos csavarok és csavaranyák. Csavarbiztosítások. Mozgatócsavarok, szilárdsági méretezés. Szeg- és csapszegkötések kialakítása, méretezése. Ék- és reteszkötések létrehozása, szilárdsági méretezése. Bordástengely, kúpos kötések. Rugók feladata, csoportosítása. Lengéscsillapítók. Csövek, csőszerelvények. Csövek falvastagságának meghatározása. Tengelyek jellemzése, anyagai, méretezése. Csapágyazások, sikló- és gördülőcsapágyak szerkezeti elemei, méretezése. Csapágybeépítések, csapágyak kenése. Tengelykapcsolók általános jellemzése. Rugók, lengéscsillapítók. Fékek kialakítása, általános jellemzése. Fékek méretezése, működtetése. A fogazat jellemzői, geometriája. Elemi fogazat, kompenzált fogazat, általános fogazat, ferde fogazat jellemzése, számítása. Fogaskerekek szilárdsági méretezése Hajtások Súrlódáson alapuló nyomaték átszármaztató hajtások: Dörzshajtás működési elve, erő- és mozgásviszonyai. Dörzshajtás ellenőrzése, karbantartása. Laposszíj- és ékszíj hajtás működési elve, jellemzői. Szíjhajtás gépelemei (szíjtárcsák, szíjak, szíjfeszítők). Laposszíjhajtás méretezése. 68
69 Ékszíjhajtás szerelése, méretezése. Szabványos ékszíjak kiválasztása szabványokból. Kényszerkapcsolatú nyomaték átszármaztatású hajtások: fogaskerékhajtás {a fogazat jellemzői, geometriája, elemi fogazat, kompenzált fogazat, általános fogazat, ferde fogazat}). Fogaskerekek szilárdsági méretezése. A fogfelületek kifáradásra történő méretezése. Kúpfogaskerekek általános jellemzése, geometriai méretezése. Csigahajtás jellemzése, méretezése. A csigahajtás hatásfoka. Lánchajtás kialakítása. Lánchajtás gépelemei, elrendezési megoldások. A lánchajtás méretezése, ellenőrzése, szerelése. Ipari hajtóművek feladata, típusai. Szerszámgépek fő- és mellékhajtóműveinek jellemzése, méretezése. Fordulatszámhatárok, szabályozhatóság fokozatos és fokozat nélküli hajtóművek estében. A fokozati tényező. Hajtóművek vezérlése. Hidraulikus hajtóművek. Mechanizmusok A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szaktanterem és tanműhely 6.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés - 69
70 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret 1.7. projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 70
71 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrész rajz értelmezése 3.2. Összeállítási rajz készítése leírásból 3.3. Alkatrész rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5.4. Csoportos helyzetgyakorlat 5.5. Csoportos versenyjáték 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 71
72 7. Üzemeltetési tevékenységek körében 7.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 7.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 8. Vizsgálati tevékenységek körében 8.1. Technológiai próbák végzése 8.2. Technológiai minták elemzése 8.3. Geometriai mérési gyakorlat 8.4. Anyagminták azonosítása 9. Szolgáltatási tevékenységek körében 9, Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 6.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 7. Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat tantárgy 7.1. A tantárgy tanításának célja Megismertetni és elsajátíttatni a hallgatókkal a különféle gépészeti alapozó feladatok és gyakorlatok összedolgozhatóságának feltételeit; a nyersanyag, alapanyag, anyagminőségek, megmunkálások meghatározását, illetve az alkalmazott vizsgálatok módját Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata. A szakmai modulok közül a Munkavédelem tantárgy és az Elsősegélynyújtás ismeretei. 72
73 7.3. Témakörök Műszaki dokumentációk gyakorlat Alkatrészrajzok szerkesztése felvételi vázlat alapján, rajzolvasás. Szerelési-, karbantartási utasítások (ÖGY). Szállítói megfelelőségi nyilatkozatok (ÖGY). Pályázatok formai, tartalmi követelményei. Engedélyek, törvények, határozatok értelmezése. Alkatrészrajzok, összeállítási rajzok, rajzdokumentációk elemzése, archiválása. Műhelyrajzok sajátosságai, elkészítése, dokumentálása. Különféle szabványok megismerése, alkalmazása. Minőségirányítási dokumentumok elkészítésének szempontjai. Fájlformátumok, kiterjesztések. Szövegszerkesztési alapismeretek. Képfelbontás, rasztergrafika-, vektorgrafika előnyök, hátrányok ismerete. Engedélyek, törvények, határozatok értelmezése (ÖGY). Alkatrészrajzok, összeállítási rajzok, rajzdokumentációk elemzése, archiválása (ÖGY). Műhelyrajzok sajátosságai, elkészítése, dokumentálása (ÖGY). Megmunkálási technológia behatárolása, sorrendje alkatrészrajzok műszaki tartalmának figyelembevételével (ÖGY). Különféle szabványok megismerése, alkalmazása (ÖGY). Minőségirányítási dokumentumok elkészítésének szempontjai (ÖGY). Gépek, berendezések műszaki dokumentációi, fontosabb paraméterek nyilvántartása (ÖGY). Alkatrészek, eszközök nyilvántartásának szempontjai, dokumentálása (ÖGY). Alkatrészjegyzék, technológiai sorrend, bruttó anyagmennyiség, alkatrész nyersmérete, megmunkáláshoz szükséges szerszám és gép, állásidő (ÖGY). Javítási jegyzőkönyvek (ÖGY). Elektronikus dokumentációk (ÖGY). Fájlformátumok, kiterjesztések (ÖGY). Szövegszerkesztési alapismeretek (ÖGY). Képfelbontás, rasztergrafika-, vektorgrafika előnyök, hátrányok ismerete (ÖGY) Gépészeti alapmérések Külső és belső felületek ellenőrzése egyszerű ellenőrző eszközökkel. Külső felületek mérése, ellenőrzése tolómérővel, talpas tolómérővel, mikrométerrel. Belső felületek mérése, ellenőrzése mélységmérő tolómérővel, mikrométerrel. Szögmérés mechanikai szögmérővel. Külső kúpok mérése, ellenőrzése. Belső kúpok mérése, ellenőrzése. 73
74 Munkadarabok mérése digitális mérőeszközökkel. Munkadarabok mérése digitális tolómérővel, digitális mérőórával. Felületi érdesség ellenőrzése, mérése. Munkadarabok alak- és helyzetpontosságának mérése, ellenőrzése. Körkörösség ellenőrzése, tengely ütésellenőrzése. Egyenesség, síklapúság, derékszögesség, párhuzamosság, egytengelyűség mérése, ellenőrzése. Keménységmérések Brinnel, Rockwell, Vickers, egyéb. Mérési dokumentumok készítése. Felvételi vázlatok készítése méretellenőrzésekhez. Külső és belső felületek ellenőrzése egyszerű ellenőrző eszközökkel (ÖGY). Külső felületek mérése, ellenőrzése tolómérővel, talpas tolómérővel, mikrométerrel (ÖGY). Belső felületek mérése, ellenőrzése mélységmérő tolómérővel, mikrométerrel (ÖGY). Szögmérés mechanikai szögmérővel (ÖGY). Külső kúpok mérése, ellenőrzése (ÖGY). Belső kúpok mérése, ellenőrzése (ÖGY). Munkadarabok mérése digitális mérőeszközökkel (ÖGY). Munkadarabok mérése digitális tolómérővel, digitális mérőórával (ÖGY). Felületi érdesség ellenőrzése, mérése (ÖGY). Munkadarabok alak- és helyzetpontosságának mérése, ellenőrzése (ÖGY). Körkörösség ellenőrzése, tengely ütésellenőrzése (ÖGY). Egyenesség, síklapúság, derékszögesség, párhuzamosság, egytengelyűség mérése, ellenőrzése (ÖGY). Keménységmérések Brinnel, Rockwell, Vickers, egyéb (ÖGY). Mérési dokumentumok készítése (ÖGY). Felvételi vázlatok készítése méretellenőrzésekhez (ÖGY) Anyagismeret gyakorlat Szakítóvizsgálat. A szakítógép szerkezeti felépítése, kezelése. A vizsgálat folyamata, diagram felvétele. A mérési eredmények kiértékelése. Roncsolásmentes anyagvizsgálatok (repedésvizsgálatok) (ÖGY). Roncsolásos anyagvizsgálatok (ÖGY). Keménységmérések Brinnel, Rockwell, Vickers, egyéb (ÖGY). Keménységmérő eljárások. Mikro-keménységmérés. Keménységmérés meleg állapotban. Dinamikus keménységmérések. Rugalmas utóhatás. Rugalmas alakváltozás. 74
75 Kúszás és relaáció. Mechanikai kifáradás, Wöhler-görbe. Frekvencia befolyása a kifáradásra. Fárasztó gépek Anyagvizsgálat gyakorlat Melegalakíthatósági technológiai próbák. Hidegalakíthatósági technológiai próbák. Nyomóvizsgálat. Hajlítóvizsgálat. Csavaróvizsgálat. Törésmechanikai vizsgálatok, Charpy-féle ütve hajlító vizsgálat. Vegyi összetétel vizsgálata. Korróziós vizsgálatok. Mikroszkópikus vizsgálatok, maratás, polírozás, csiszolás. Hőtechnikai tulajdonságok. Villamos vezetőképesség mérése. Mágneses tulajdonság vizsgálata. Fémek és ötvözetek tulajdonságai. A hűtési sebesség hatása az acélok szövetszerkezetére, tulajdonságaira. Ötvözőelemek hatása az acélok szövetszerkezetére, tulajdonságaira. Hőkezelések csoportosítása Kézi forgácsolási gyakorlat Az előrajzolással szembeni követelmények. Az előrajzolás lépései. Az előrajzolás szerszámai, eszközei. Mérő és ellenőrző eszközök. Egyszerűbb mérő és ellenőrző eszközök (mérőléc, tolómérő, szögmérő, derékszög, élvonalzó, szögidomszerek) bemutatása. A felületszínezés lehetőségei. A térbeli előrajzolás eszközei. Az előrajzolás folyamata. Az előrajzolás biztonságtechnikai előírásai. Síkbeli és térbeli előrajzolás. Síkbeli és térbeli előrajzolás eszközei, segédeszközei és mérőeszközeinek megválasztása adott feladat elvégzéséhez. Többféle megmunkálást igénylő öntvények előrajzolásának gyakorlása. Kézi megmunkálási gyakorlatok (darabolás, hajlítás, fűrészelés, reszelés, köszörülés, fúrás, süllyesztés, dörzsölés, hántolás, csiszolás, menetvágás, menetfúrás. Kézi megmunkáló szerszámok élkiképzése. Komple feladatok elkészítése. 75
76 A kézi forgácsoló műhely rendje, munka- és tűzvédelmi ismeretek rendszerezése. Alkatrészek illesztése. Alkatrészek szerelése (szegecselés, menetfúrás, menetmetszés, csavarkötések, ékés reteszkötés, ragasztás). A jellemző kötésmódok bemutatása, alkalmazási területei, létrehozásának folyamata. Az előrajzolással szembeni követelmények (ÖGY). Az előrajzolás lépései (ÖGY). Az előrajzolás szerszámai, eszközei (ÖGY). Mérő és ellenőrző eszközök (ÖGY). Egyszerűbb mérő és ellenőrző eszközök (mérőléc, tolómérő, szögmérő, derékszög, élvonalzó, szögidomszerek) bemutatása (ÖGY). A felületszínezés lehetőségei (ÖGY). A térbeli előrajzolás eszközei (ÖGY). Az előrajzolás folyamata (ÖGY). Az előrajzolás biztonságtechnikai előírásai (ÖGY). Síkbeli és térbeli előrajzolás (ÖGY). Síkbeli és térbeli előrajzolás eszközei, segédeszközei és mérőeszközeinek megválasztása adott feladat elvégzéséhez (ÖGY). Többféle megmunkálást igénylő öntvények előrajzolásának gyakorlása (ÖGY). Kézi megmunkálási gyakorlatok (darabolás, hajlítás, fűrészelés, reszelés, köszörülés, fúrás, süllyesztés, dörzsölés, hántolás, csiszolás, menetvágás, menetfúrás (ÖGY). Kézi megmunkáló szerszámok élkiképzése (ÖGY). Komple feladatok elkészítése (ÖGY). A kézi forgácsoló műhely rendje, munka- és tűzvédelmi ismeretek rendszerezése. Alkatrészek illesztése (ÖGY). Alkatrészek szerelése (szegecselés, menetfúrás, menetmetszés, csavarkötések, ékés reteszkötés, ragasztás) (ÖGY). A jellemző kötésmódok bemutatása, alkalmazási területei, létrehozásának folyamata (ÖGY) Gépi forgácsolási gyakorlat A gépi forgácsoló műhely rendje, munka-, tűz- és környezetvédelmi ismeretek rendszerezése. A gépi forgácsoló műhely szerszámgépeinek, berendezéseinek bemutatása. Esztergálási gyakorlatok (esztergagép felépítése, kezelőelemek bemutatása). Palástfelület, homlokfelület esztergálás. Belső felületek megmunkálása (furatesztergálás, fúrás). Dörzsárazás. Felületek különleges kidolgozása esztergagépeken. Kúp- és alakfelületek esztergálása, revolvereszterga, automata esztergák. Esztergálás különféle esztergákon. 76
77 Menetesztergálás. Marás (palástmarás, homlokmarás, síkmarás). Köszörülés (palástköszörülés, síkköszörülés, furatköszörülés). Oldható kötések készítése. Nem oldható kötések készítése. Oldható és nem oldható kötések szerelőszerszámai. Fi és állítható csavarkulcsok. Csavarhúzógépek. Csavarkötés szétszerelésének szerszámai, készülékei. Fogók típusai, alkalmazási területei. Különféle fémfelületek előkészítése. Felületvédelem mázolással, lakkozással. A fémragasztás folyamata, műveletei, az anyagok ragasztási technológiája. A gépi forgácsoló műhely rendje, munka-, tűz- és környezetvédelmi ismeretek rendszerezése (ÖGY). A gépi forgácsoló műhely szerszámgépeinek, berendezéseinek bemutatása (ÖGY). Esztergálási gyakorlatok (esztergagép felépítése, kezelőelemek bemutatása) (ÖGY). Palástfelület, homlokfelület esztergálás (ÖGY). Belső felületek megmunkálása (furatesztergálás, fúrás) (ÖGY). Dörzsárazás (ÖGY). Felületek különleges kidolgozása esztergagépeken (ÖGY). Kúp- és alakfelületek esztergálása, revolvereszterga, automata esztergák (ÖGY). Esztergálás különféle esztergákon (ÖGY). Menetesztergálás (ÖGY). Marás (palástmarás, homlokmarás, síkmarás) (ÖGY). Köszörülés (palástköszörülés, síkköszörülés, furatköszörülés) (ÖGY). Oldható kötések készítése (ÖGY). Nem oldható kötések készítése (ÖGY). Oldható és nem oldható kötések szerelőszerszámai (ÖGY). Fi és állítható csavarkulcsok (ÖGY). Csavarhúzógépek (ÖGY). Csavarkötés szétszerelésének szerszámai, készülékei. (ÖGY). Fogók típusai, alkalmazási területei (ÖGY). Különféle fémfelületek előkészítése (ÖGY). Felületvédelem mázolással, lakkozással (ÖGY). A fémragasztás folyamata, műveletei, az anyagok ragasztási technológiája (ÖGY) A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanműhely, vagy gazdálkodó szervezet 77
78 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret 7.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása 78
79 1.4. jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrész rajz értelmezése 3.2. Összeállítási rajz készítése leírásból 3.3. Alkatrész rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 79
80 5. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5.4. Csoportos helyzetgyakorlat 5.5. Csoportos versenyjáték 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Üzemeltetési tevékenységek körében 7.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 7.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 8. Vizsgálati tevékenységek körében 8.1. Technológiai próbák végzése 8.2. Technológiai minták elemzése 8.3. Geometriai mérési gyakorlat 8.4. Anyagminták azonosítása 9. Szolgáltatási tevékenységek körében 9, Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 80
81 7.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 81
82 A azonosító számú Mérőtermi feladatok megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 82
83 Geometriai mérések Villamos mérések Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok Geometriai mérések Anyagvizsgálat Villamos mérések Nagypontosságú mérések Szerszámgépek pontossága A azonosító számú Mérőtermi feladatok megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Műszaki mérés Műszaki mérés gyakorlat Mérőtermi feladatok FELADATOK Metrológiai alapfogalmakat ismer, mérési eljárásokat alkalmaz A munkadarabok geometriai méreteinek gyártásközi és végellenőrzését végzi Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközökkel mér Idomszerrel ellenőriz Felületi érdességet mér Alak- és helyzetméréseket végez Szerszámgépek saját pontossági vizsgálatát végzi Villamos alapméréseket végez Részt vesz a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában és működtetésében A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartását vezeti, kalibrálását elvégzi, hitelesítésükről gondoskodik Részt vesz a minőségügyi rendszerhez tartozó képességvizsgálatok végrehajtásában SZAKMAI ISMERETEK Géprajzi ábrázolás szabályai Alkatrészrajzok kiviteli előírásai Ábrázolási jelképek Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai Mechanikai és mikroszkópos anyagvizsgálatok Műszaki mérés eszközeinek ismerete Mérési hiba Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése Dugós és villás idomszerek méretezése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Felületi érdesség mérése Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete 83
84 Villamos multiméter ismerete Lakatfogó ismerete Vezeték folytonosság/szakadás mérése Villamos motorok tekercs/testzárlat mérése Ellenállás mérése Feszültség AC/DC mérése Áramerősség mérése az áramkör megbontásával Áramerősség mérése az áramkör megbontása nélkül Statisztikai gyártásellenőrzés Minőségbiztosítás Szerszámgépek saját pontossági vizsgálata SZAKMAI KÉSZSÉGEK Gépipari mérőeszközök használata Villamos mérőeszközök használata Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Önállóság Precizitás Megbízhatóság TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség MÓDSZER KOMPETENCIÁK Ismeretek helyénvaló alkalmazása Logikus gondolkodás Rendszerező képesség 8. Műszaki mérés tantárgy 8.1 A tantárgy tanításának célja A Műszaki mérés elméleti tantárgy tanításának célja a műszaki életben előforduló és alkalmazott mérések megismertetése. Ismerjék a tanulók a mechanikai, villamos műszereket és méréstechnikai eszközök használatát, a villamos jellegű mérőműszerek alkalmazását, az anyagvizsgálati módszereket, a szakítóvizsgálatokat, a szilárdsági vizsgálatokat, a keménységmérést, az alakíthatósági vizsgálatokat. Képesek legyenek a mechanikus-, elektromechanikus-, elektromos-, és optikai mérési eredmények dokumentálására, a mért és számított eredményekről, táblázatkezelő programok segítségével. 8.2 Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata. A szakmai modulok közül a Munkavédelem tantárgy és az Elsősegélynyújtás 84
85 ismeretei, valamint a Gépészeti alapozó modul Gépészeti alapmérések valamint a Gépészeti alapmérések gyakorlat témaköreinek ismerete. 8.3 Témakörök Geometriai mérések Mérés, ellenőrzés fogalma és folyamata, metrológiai alapfogalmak. A mérés-, ellenőrzés dokumentációja, alkalmazása. Mérési dokumentumok jelentősége, fajtái, tartalma. Hiba felvételezés, hiba megállapítás. Mérési hibák. Géprajzi ábrázolás szabályai, alkatrészrajzok kiviteli előírásai, ábrázolási jelképek. Műszaki mérés eszközeinek ismerete. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete. Mérőeszközök kalibrálásának módja. Hosszmérés, szögmérés, külső és belső felületek mérése. Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése. Idomszerek, kaliberek, etalonok. Dugós és villás idomszerek méretezése. A munkadarabok geometriai méretei. Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközök. Optikai mérőeszközök szerkezeti felépítése. Menetek, fogaskerekek mérése. Sík-, merőlegesség-, párhuzamosság-, egytengelyűség-, körkörösség mérés menete. Részt vesz a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában és működtetésében, a minőségügyi rendszerhez tartozó képességvizsgálatok végrehajtásában. A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartását vezeti, kalibrálását elvégzi, hitelesítésükről gondoskodik. Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. Statisztikai gyártásellenőrzés, matematikai, statisztikai gyártásszabályozás: előzetes adatfelvétel, statisztikai jellemzők, a mért értékek átlaga, mediánja, terjedelme, szórása. Számítógéppel támogatott sorozatméréseket végzése (SPC). A minőségbiztosításban alkalmazott korszerű számítógépes eszközök bemutatása. Minőségbiztosítási módszerek alkalmazása. Mérési jegyzőkönyv tartalma. 85
86 8.3.2 Villamos mérések Metrológiai alapfogalmak ismerrtr, mérési eljárások alkalmazása. Ábrázolási jelképek. Villamosipari jelölések, a szabványok helyes alkalmazásának az ismerete. Villamos szabályozás és vezérlés berendezései. Villamos áramkörök felépítése. Villamos alapmérések végzése. Mérési hiba. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete. Villamos multiméter ismerete. Lakatfogó ismerete. Vezeték folytonosság/szakadás mérése. Ellenállás, feszültség, áramerősség mérése. Villamos mérések eszköz és feltételrendszere. A fázisviszonyok vizsgálata. Egyenáramú motorok mérése. Egyenáramú generátorok üzemeltetése, kapcsolása. Üresjárási és terhelési görbék felvétele. A forgásirány és a fordulatszám változtatásának mérése. Transzformátorok mérése (váltakozó áramú teljesítmény, áttételi szám). Hatásfok meghatározása primer-szekunder teljesítményből. Egy- és háromfázisú motorok üzemeltetése, és terhelése (indítás, teljesítménymérés, fordulatszám-meghatározás, szlip, jelleggörbék felvétele). Háromfázisú motorok kapcsolásai (irányváltók, csillag-delta). Villamos gépek vezérlése (kapcsoló berendezések, irányváltók). Védőföldelés mérése. Átütési feszültség vizsgálata szigetelőanyagoknál. Mérések nagyfeszültségű áramkörökben. Villamos motorok tekercs/testzárlat mérése. Feszültség AC/DC mérése. Áramerősség mérése az áramkör megbontásával. Áramerősség mérése az áramkör megbontása nélkül. Minőségbiztosítás. A mérés-, ellenőrzés dokumentációja, alkalmazása. Mérési dokumentumok jelentősége, fajtái, tartalma. Mérési jegyzőkönyv készítésének menete Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok Mechanikai és mikroszkópos anyagvizsgálatok. Műszaki mérés eszközeinek ismerete. Sorozatmérés eszközei. Felületi minőség jelölése, ellenőrzésének és mérésének eszközei. Keménységmérés menete. 86
87 Szakítóvizsgálat, szakító diagram. Anyagvizsgálat mikroszkóppal. Alak- és helyzetmérések végzése. Szerszámgépek saját pontossági vizsgálatának végzése. Gépek, berendezések minőségképességének vizsgálata: géppontossági vizsgálatok, geometriai méretek, alakhűség, helyzetek, mozgáspályák pontosságának vizsgálata (nem statisztikai módszer). A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartásának vezetése, kalibrálásának elvégzése, hitelesítésükről való gondoskodás. Részvétel a minőségügyi rendszerhez tartozó képességvizsgálatok végrehajtásában. Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél. Folyamatképesség-vizsgálatok megvalósítása. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. A munkadarabok geometriai méreteinek gyártásközi és végellenőrzésének elvégzése. Minőségképesség vizsgálat elve, menete: gép beállítása, próbasorozat gyártása, vizsgált jellemző mérése, statisztikai jellemzők számítása, a tűrésmező és a szórás összevetése, Cm Cmk érték megállapítása. 8.4 A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, mérőlabor, gépműhely 87
88 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Sorszám 8.5 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 88
89 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrész rajz értelmezése 3.2. Alkatrész rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.3. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 5.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 5.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.1. Geometriai mérési gyakorlat 8.6 A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 9. Műszaki mérés gyakorlat tantárgy 9.1. A tantárgy tanításának célja A Műszaki mérés gyakorlati tantárgy tanításának célja, hogy a műszaki életben előforduló és alkalmazott mérések elméleti megismertetését követően jártasságot szerezzenek a tanulók a mérési folyamatban a mérőeszközök megfelelő használatában Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 89
90 A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata. A szakmai modulok közül a Munkavédelem tantárgy és az Elsősegélynyújtás ismeretei, valamint a Gépészeti alapozó modul Gépészeti alapmérések valamint a Gépészeti alapmérések gyakorlat témaköreinek ismerete Témakörök Geometriai mérések Metrológiai alapfogalmak ismerete, mérési eljárások alkalmazása. Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközökkel való mérés. Méret és alakhelyesség ellenőrzése tolómérővel, mikrométerrel, mérőórával, idomszerrel, mérőmikroszkóppal. Mérés egyszerű és nagypontosságú mérőeszközökkel. Idomszerrel való ellenőrzés. Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése. Mérés, dugós és villás idomszerekkel, kaliberekkel. Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése. Síkfelületek vizsgálata. Forgásfelületek (tengelyek, perselyek), fogaskerekek, menetek ellenőrzése. Csavarok fajtái, adatai, mérése. Fogaskerekek mérése, értékelése. Digitális mérőeszközök típusai, alkalmazásuk. Külső felületek mérése, mérésének eszközei. Belső felületek mérése, mérésének eszközei. Mérési hibák, hibajellemzők. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálata. A munkadarabok geometriai méreteinek gyártásközi és végellenőrzésének végzése. Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése. Mérési eredmények dokumentálása táblázatkezelő programok segítségével Anyagvizsgálat Mechanikai és mikroszkópos anyagvizsgálatok. Keménységmérés Poldi kalapáccsal, keménységmérő géppel. Felületi érdesség mérése, érdességmérő etalon használata. Mérési hibák és kiküszöbölésük. Próbatestek, kialakításuk. Hajlító vizsgálatok. Ütőmunka vizsgálat. 90
91 Anyagelemzés, szövetszerkezetek vizsgálata. Minőségbiztosítás. Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése Villamos mérések Metrológiai alapfogalmak ismerete, mérési eljárások alkalmazása. Villamos jelképes ábrázolások, kapcsolási rajzok. Villamos mérőeszközök használata. Villamos alapmérések végzése. Egyszerű áramkörök felépítése, mérése. Villamos multiméterrel, lakatfogóval való mérés. Vezeték folytonosság/szakadás mérése. Villamos motorok tekercs/testzárlat mérése. Ellenállás, feszültség, áramerősség mérése. Áramerősség mérése az áramkör megbontásával. Áramerősség mérése az áramkör megbontása nélkül. Egyen- és váltakozó villamos jellemzők meghatározása. Egyenáramú motorok és generátorok. Egyenáramú generátorok üzemeltetése, kapcsolása. Üresjárási és terhelési görbék felvétele. A forgásirány és a fordulatszám változtatásának felvétele. Nagyfeszültségű áramkörök. Transzformátorok. Egy- és háromfázisú motorok jelleggörbéi. Egy- és háromfázisú motorok indítása, teljesítménymérése, fordulatszámmeghatározása, szlip, jelleggörbék felvétele. Háromfázisú motorok kapcsolásai. Villamos gépek szabályozása, vezérlése. Hibakeresés. Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése Nagypontosságú mérések Mechanikai és optikai mérőeszközökkel való mérés. Ezredes mérőórával történő mérések (körkörösség, egytengelyűség, síklapúság, párhuzamosság). Sorozatmérés lengőnyelves mikrométerrel, passzaméterrel. Mérés mérőórás furatmérőkkel. Mérés optikai mérőeszközökkel. Hosszmérő gép, Abbe-féle elv. Mikroszkópos mérések. Mérőeszközök kalibrálása. Mérőhasábok, kaliber gyűrűk. 91
92 Interferencia csíkok vizsgálata mikrométer orsónál. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete. Minőségbiztosítás. Méréstechnológia dokumentálása, mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése Szerszámgépek pontossága Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközökkel való mérés. Szerszámgépek saját pontossági vizsgálatának végzése. Gépelhelyezés, alapozás, energiaellátás Gépek, berendezések minőségképességének vizsgálata: géppontossági vizsgálatok, geometriai méretek, alakhűség, helyzetek, mozgáspályák pontosságának vizsgálata. Szerszámgép átvételi előírásai. A pontossági vizsgálatoknál alkalmazott eszközök, készülékek alkalmazása. Szerszámgép pontossági előírásai, mérései. Sajátpontossági vizsgálatok, mérések. Alak- és helyzetmérések végzése. Felületi hibák, felületi érdesség. Oszlopos vagy állványos fúrógép saját pontosságának, merevségének vizsgálata. Vízszintes marógép saját pontosságának vizsgálata. Esztergagép főorsó ütésvizsgálata. Szerszámgép párhuzamosság mérése. Vízszintezés, beállítás. Szerszámgépek mérési dokumentációi, jegyzőkönyvek. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. Minőségbiztosítás. Mérési jegyzőkönyv készítése, dokumentálás A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Mérőlabor, gépműhely 9.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 92 Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés -
93 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret 1.3. kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrész rajz értelmezése 3.2. Alkatrész rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 93
94 4.3. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 5.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 5.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.1. Geometriai mérési gyakorlat 9.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 94
95 A azonosító számú Forgácsoló technológia hagyományos és CNC szerszámgépeken megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 95
96 Forgácsolási alapismeretek Anyagválasztás CNC alapismeretek Forgácsoló alapeljárások tervezése CNC alapismeretek CNC programozás CNC gyártás A azonosító számú Forgácsoló technológia hagyományos és CNC szerszámgépeken megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Forgácsolási alapismeretek Forgácsolási alapismeretek gyakorlat Forgácsoló technológia hagyományos és CNC szerszámgépeken FELADATOK Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat (műhely-, rész-összeállítási, összeállítási, egyszerűbb hidraulikus és pneumatikus kapcsolási rajz, darabjegyzék, műszaki leírás, gépkönyv stb.) Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat (szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok) Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt (technológiai előírások, műveletterv, műveleti utasítás, műszaki leírás, gépkönyv stb.) Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelő-berendezéseket, egyéni védőeszközöket Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal (esztergálás, fúrás, marás, gyalulás, vésés, köszörülés) Egyszerű alkatrészek egységek elkészítéséhez művelettervet készít Magas automatizáltsági fokú szerszámgépeket, gyártócellákat kezel, kiszolgál Megmunkáló programot betölt számítógépes adatátviteli rendszeren keresztül Ellenőrzi a CNC-gép működésének alapfunkcióit kézi üzemmódban, valamint a munkadarab befogó rendszerének és szerszámozásának előírás szerinti megfelelőségét Szükség esetén módosítja a szerszámkorrekciókat, a nullponteltolás adatait, a technológiai paramétereket Kapcsolatot tart a technológiai vezetéssel Beállítja a CNC gépet az új munkadarab gyártására, felveszi a munkadarab nullpontját, grafikusan ellenőrzi a 96
97 megmunkáló programot, programfuttatást végez forgácsolás nélkül Ellenőrzi a megmunkáló szerszámok, szerszámtartók, forgácsoló lapkák állapotát, rögzítettségét, használhatóságát, szükség szerint lapkát vagy szerszámot cserél CNC programot készít egyszerű alkatrészek esetében Gépészeti műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése Szabványok használata Gyártási utasítások (műveleti, szerelési terv) értelmezése Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás használata Ipari anyagok technológiai tulajdonságai Műszaki mérés eszközeinek ismerete Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Gépi forgácsoló alapeljárások gépei, szerszámai Esztergálás, fúrás, furatmegmunkálás, marás, üregelés, gyalulás, vésés, köszörülés, menetmegmunkálás, fogazás, finomfelületi megmunkáló eljárások, egyéb különleges megmunkálások Hagyományos és CNC szerszámgépek ismerete Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai Koordinátarendszerek típusai, kapcsolat a koordinátarendszerek között, koordináta transzformációk Nullponteltolás és szerszámkorrekció fogalma CNC program fogalma, a programok felépítése Technológiai információk programozása DIN szabvány utasításai Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek Egyszerű megmunkáló programok írása Adatátviteli rendszer felépítése, adatátvitel számítógépről a CNC-szerszámgépre és a CNC-szerszámgépről a számítógépre CNC szerszámgépek mérőrendszerei Referenciapont felvétele Szerszámtartók, szerszám befogók, szerszámcserélő berendezések, revolverfejek Szerszámkorrekció megadása szerszámgépeken, szerszámkorrekció-tárak kezelése Nullponteltolás megadása szerszámgépeken, null-pont tároló kezelése CNC megmunkáló gépkezelő- és biztonsági elemei A grafikus ellenőrzés szabályai, egyéb munkadarab nélkül végzett tesztek végrehajtása Ciklusok alkalmazása, összetett ciklusok, szabályozó, felhúzó ciklusok Alprogramtechnika alkalmazásának szerepe, alkalmazásának esetei, szervezése, hívása, zárása 97
98 SZAKMAI KÉSZSÉGEK Információforrások kezelése Gépészeti rajz olvasása, értelmezése, készítése Gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek kezelése, gépek, szerszámok kiválasztása Gépipari mérőeszközök használata Felhasználói programok alkalmazása és technológiai információk programozása SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Döntésképesség Szabálykövetés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség MÓDSZER KOMPETENCIÁK Gyakorlatias feladatértelmezés Áttekintő képesség Körültekintés, elővigyázatosság 98
99 10. Forgácsoló alapismeretek tantárgy A tantárgy tanításának célja A Forgácsolási alapismeretek elméleti tantárgy célja, a gépipar területén alkalmazott forgácsoló alapeljárások jellemzőinek és alkalmazási területeinek megismertetése. A tanulók ismerjék meg a szabványok, táblázatok, gépkönyvek kezelésének szabályait a szükséges technológiai folyamat kiválasztásához Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem és a Gépészeti alapozó feladatok szakmai követelménymodulok. A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata Témakörök Forgácsolási alapismeretek A forgácsolás fogalma, fajtái. A forgácsoló mozgások. Fogácsolás-technológiai alapfogalmak. Készülékezési alapfogalmak. A készülékek általános jellemzése. Szerszámbefogó, szerszámbeállító és szerszámvezető készülékek. Forgácsoló alapeljárások. A forgácsoló alapeljárások gépei, szerszámai, élgeometriája, szabványai. Szerszám és gép kiválasztása. Technológiai adatok meghatározása (fajlagos forgácsoló erő, forgácsolási teljesítmény, stb.). Az élettartamot befolyásoló tényezők. Az esztergálás technológiája. A gyalulás, vésés technológiája. A fúrás, furatmegmunkálás technológiája. A marás technológiája. A köszörülés technológiája. Aggregát célgépek, gépsorok. Lemezmegmunkálások. A fogazás, a fogaskerékgyártás technológiája. Finomfelületi megmunkálások. Korszerű technológiák a megmunkálásokban: ultrahang, lézer, stb.. Elérhető pontosság és felületi érdesség. Az egyes forgácsoló eljárások biztonságtechnikai követelményeinek előírása. A forgácsoló erő-, teljesítményszükséglet és gépi idő számítása a különböző technológiák esetében. 99
100 Anyagválasztás Az ipari vasötvözetek csoportosítása: Az ötvözők és szennyezők hatása az acélok tulajdonságaira. Az acélok osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint. A vas- és acélöntvények osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint. Az alumínium ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint. A réz ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint. Az ón, ólom és a horgany ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint. Anyagkiválasztás. Anyagok tulajdonságai (mechanikai, technológiai). Az anyagkiválasztás műszaki, gazdasági szempontjai. Az anyagok kikeresése táblázatokból és szabványokból. A kohászati félkész termékek méretszabványai és műszaki szállítási előírások. Az anyagok összetétele, mechanikai, technológiai, szövetszerkezeti tulajdonságai, szabványok használatával való kiválasztása. A gazdaságos anyagfelhasználást és a megkívánt mechanikai tulajdonságokat biztosító előgyártmány kiválasztása táblázatok használatával. A gyártáshoz szükséges szerszám anyagminőségének helyes megválasztása. Az anyag mechanikai és technológiai tulajdonságainak (keménység, kopásállóság, egyneműség, feszültségmentesség, szemcseméret, szemcseszerkezet) célirányos megválasztása. A legjobban megfelelő hűtő- és kenőanyagok kiválasztása Forgácsoló alapeljárások tervezése Technológiai dokumentáció (műveletterv, műveleti sorrendterv, műveletirányítási terv) készítése. Az alkatrészgyártáshoz szükséges anyag, félgyártmány meghatározása. A szerszám, gép, készülék, mérő- és ellenőrzőeszközök előírása. A gyártásra, szerelési és javítási technológiára vonatkozó munka-, baleset-, tűzés környezetvédelmi utasítások előírása. Szilárdsági számítások végzése. Az anyag mechanikai tulajdonságainak megváltoztatását előidéző hőkezelő technológia kiválasztása, előírása. Az alkatrészgyártáshoz szükséges forgácsoló eljárás helyes megválasztása. Az egyes forgácsoló eljárásokhoz legjobban megfelelő hűtő kenő anyagok kiválasztása. Forgácsoló alapeljárások művelettervezése: a művelettervezés okmányai, ügyvitele, a műveleti utasítások tartalma, kidolgozása. A helyzet-meghatározás és a bázisok szerepe. 100
101 A technológiailag helyes konstrukció kialakítása. Méretláncok törvénye. A méretlánc-megoldás módszerei. A ráhagyás fogalma, fajtái, jelentősége. Gyártásközi hőkezelések tervezése Az esztergálás, gyalulás vésés, fúrás furatmegmunkálás, marás forgácsolási adatai, szerszámai, kiválasztásuk szempontjai. A gazdaságos technológiai adatok kiválasztása táblázatból. Elérhető pontosság és felületi érdességhagyás. Kenőanyagok, a hűtőanyagok, a hűtő-kenő anyagok kiválasztása. A forgácsoló erő-, teljesítményszükséglet és gépi idő számítása. Az esztergamunkák művelettervezése. Gyalulás-vésés művelettervezése. Fúrás-furatmegmunkálás művelettervezése. Marás művelettervezése CNC alapismeretek A szerszámgépek általános fejlődése és automatizálása. NC CNC-technika. Az NC-CNC gépek általános jellemzése. A gépiparban alkalmazott NC CNC vezérlések programozásának általános szabályai. A kontúrleírás lehetőségei. Geometriai információk meghatározása. CNC-programozás. Méretmegadási módok: abszolút, növekményes (inkrementális). A CNC-gépek koordináta-rendszerei. A CNC-gépek jellegzetes pontjai: nullpontfelvétel, nullponteltolás. Szerszámkorrekció. Útinformációk jellegzetes mozgástípusoknál és gépeknél. A DIN utasításkészlete programtechnikai utasítások, segédfunkciók: M speciális karakterek: %; (; ); / útfeltételek (előkészítő funkciók): G útinformációk: (előjel) ; Y; Z interpolációs paraméterek: I; J; K technológiai utasítások: F; S; T A mondatfelépítés szabályai. CNC technológiai dokumentációk (programlap, szerszámlista, munkaterv), kitöltésük módja. Jellegzetes megmunkálási feladatok programozása: fúrás, furatmegmunkálás, esztergálás. 101
102 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Ciklusok (nagyoló ciklus), menetvágó ciklus, beszúrás programozása, simító esztergálás. Pályavezérlésű marógép programozása. Technológiai dokumentációk (felfogási terv, szerszám útterv stb.) készítése A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1.1 magyarázat 1.2. elbeszélés 1.3. kiselőadás 1.4. megbeszélés 1.5. vita 1.6. szemléltetés 1.7. projekt 1.8. kooperatív tanulás 1.9. szimuláció szerepjáték házi feladat Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel - 102
103 1.5. Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése - 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban - 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése Alkatrészrajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás - 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Műveletek gyakorlása - 7. Üzemeltetési tevékenységek körében 7.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 11. Forgácsolási alapismeretek gyakorlat tantárgy A tantárgy tanításának célja A Forgácsolási alapismeretek gyakorlat célja, az elméleti tudás ismeretében a gyakorlati felhasználási megoldások megismerése, használata Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem és a Gépészeti alapozó feladatok szakmai követelménymodulok. A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata. 103
104 11.3. Témakörök Forgácsolási alapismeretek Szerszám és gép kiválasztása. Az élettartamot befolyásoló tényezők. Forgácsoló alapeljárások művelettervezése. Az esztergálás gyakorlata, technológiája. A gyalulás, vésés gyakorlata technológiája. A fúrás, furatmegmunkálás gyakorlata technológiája. A marás gyakorlata, technológiája. A köszörülés gyakorlata, technológiája. Lemezmegmunkálások Gyártásközi hőkezelések tervezése. Az esztergálás, gyalulás vésés, fúrás furatmegmunkálás, marás forgácsolási adatai, szerszámai, kiválasztásuk szempontjai. A hegesztés általános jellemzése. Gázhegesztés és lángvágás gyakorlata, technológiája. Az ívhegesztés gyakorlata, technológiája. A különböző sajtoló hegesztés technológiái. A forrasztás alapelve, technológiája. A ragasztás elve, folyamata, gyakorlati megvalósítása CNC programozás Egyszerű CNC programok készítése. Kontúrleírások. Ciklusok, nullponteltolások. Szimulációs szoftver, vezérlés-szimulátor. Szerszámbemérés, korrekciós adatok meghatározása. Méretmegadási módok: abszolút, növekményes (inkrementális). A CNC-gépek koordináta-rendszerei. A CNC-gépek jellegzetes pontjai: nullpontfelvétel, nullponteltolás. Szerszámkorrekció. Útinformációk jellegzetes mozgástípusoknál és gépeknél. A DIN utasításkészlete programtechnikai utasítások, segédfunkciók: M speciális karakterek: %; (; ); / útfeltételek (előkészítő funkciók): G útinformációk: (előjel) ; Y; Z interpolációs paraméterek: I; J; K technológiai utasítások: F; S; T 104
105 CNC gyártás A CNC-gépek koordináta-rendszerei. CNC-gép felépítése, működése, részegységei. A CNC-gépek jellegzetes pontjai: nullpontfelvétel, nullponteltolás. Szerszámkorrekció. Útinformációk jellegzetes mozgástípusoknál és gépeknél. A DIN utasításkészlete: programtechnikai utasítások, segédfunkciók: M speciális karakterek: %; (; ); / útfeltételek (előkészítő funkciók): G útinformációk: (előjel) ; Y; Z interpolációs paraméterek: I; J; K technológiai utasítások: F; S; T A mondatfelépítés szabályai. CNC technológiai dokumentációk (programlap, szerszámlista, munkaterv), kitöltésük módja. Jellegzetes megmunkálási feladatok programozása: fúrás, furatmegmunkálás, esztergálás. Ciklusok (nagyoló ciklus), menetvágó ciklus, beszúrás programozása, simító esztergálás. A vezérlés felépítése, működése: a vezérlés főbb részei a vezérlő kezelése a vezérlő üzenetei. CNC-szerszámgép kezelési műveletei. A szerszámgép üzembe helyezése. Az üzemmódok jellemzői és alkalmazása. Biztonságtechnikai tudnivalók. Gyártás CNC gépen A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, 105
106 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése Alkatrészrajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 4.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.1. CNC-s szakmai munkatevékenység 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 106
107 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 6.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 6.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.3. Geometriai mérési gyakorlat A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 107
108 A azonosító számú Gyártástervezés és gyártásirányítás megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 108
109 Gyártástervezés Szereléstechnológia Képlékenyalakítás CAD rajzolás Gyártócella Gyártásirányítás Korszerű szerszámgépek Gyártástervezés CAD rajzolás Szereléstechnológia A azonosító számú Gyártástervezés és gyártásirányítás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Gyártástervezés és gyártásirányítás Gyártástervezés és gyártásirányítás gyakorlat Gyártástervezés és gyártásirányítás FELADATOK Szilárdsági számításokat végez MKGS (munkadarab-készülék-gép-szerszám) rendszerben A technológia jellegének megfelelő számításokat végez, technológiai adatokat meghatároz Meghatározza és kiválasztja a szerszám- és gépszükségletet (szerszámgép, alakítógép) Meghatározza a megmunkálási ráhagyásokat, műveleti tűréseket Anyagszükségletet, előgyártmányt (félgyártmány) meghatároz, kiválaszt Az alkatrészgyártáshoz szükséges anyag, félgyártmány, szerszám, gép, készülék, mérő- és ellenőrzőeszközöket előírja Az anyag mechanikai tulajdonságainak - célnak megfelelő - megváltoztatását biztosító hőkezelő technológiát kiválasztja, előírja Méretlánc számításokat végez, bázisváltást alkalmaz Alakító erőt számít képlékeny hidegalakítás esetében Hűtő- és kenőanyagot kiválaszt A géprajz, valamint a gépgyártás-technológia jelképes ábrázolásait alkalmazza A gyártás technológiai folyamatát összeállítja Technológiai dokumentációt (műveletterv, műveleti sorrendterv, műveletirányítási terv, vizualizált műveleti utasítás, ellenőrzési utasítás stb.) készít Szerelési dokumentációt összeállít, szerelési tevékenységet irányít 109
110 Gondoskodik a folyamatos termeléshez szükséges anyag-, segédanyag-, gép-, szerszám-, készülék-, mérőeszköz- és energiaellátásról Alkatrészgyártás végrehajtását irányítja A technológiai fegyelem betartását és betartásának folyamatosságát ellenőrzi A gyártás során felhasznált anyagok, segédanyagok, gépek, mérőeszközök műszaki paramétereit folyamatosan ellenőrzi Részt vesz a gyárthatósági vizsgálatban, a sorozatgyártást megelőző gyártási fázisokban (kísérleti, prototípus, nullszériás gyártásban), megszervezi a próbaüzemeltetés körülményeit Nem szabványos gyártóeszközökhöz szerszám- és készülékszerkesztést és készülékgyártást igényel Gazdaságos gyártási módot (sorozatnagyság) meghatároz Dokumentációs tevékenységet lát el CNC-programot készít CAM program segítségével Felhasználói programokat (CAD, CAD-CAM, irodai programcsomag stb.) használ CNC-programot készít Felhasználói programok Egyszerűbb szilárdsági méretezési eljárások (mechanika) Geometriai méretek kiszámítása Gépelemek, géptan Gyártástechnológiai rajzjelek Hegesztési rajzjelek, varratábrázolások Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése CAD program segítségével Szabványok használata Gyártási utasítások értelmezése Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók Technológiai dokumentációk Szerelési családfa A gyártási hibák fajtái és ezek eredete A tűrések származtatása A bázisok, ráhagyások szerepe a gyártási folyamatban Bázis megválasztásának szempontjai, bázisváltási műveletek Szabványos ipari anyagok Segédanyagok (hűtő, kenő) Elő- és félgyártmány kiválasztási szempontjai Egyetemes készülékelemek alkalmazása 110
111 Előgyártmány gyártási technológiák (képlékeny meleg- és hidegalakítások, öntészeti eljárások) Kötések jellemzői és készítésének technológiája, berendezései, eszközei Működési jellemzők kiszámítása Képlékeny alakítások Képlékenyalakítás gépi berendezéseinek szerkezeti kialakítása, működési jellemzői Kivágás, sajtolás szerszámai, gépi berendezései, működésük erőtani viszonyai A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paraméterei, a hidegalakítás tervezési elvei A gyártási eljárások biztonságtechnikája A forgácsoló eljárások alkalmazási területei, szerszámai, gépei, főbb paraméterei, az elérhető pontosság, felületi érdesség lehetőségei Hőkezelési technológiák Szerelési technológiák Tribológiai ismeretek Számítógéppel támogatott technológiák (CIM rendszerek) főbb moduljai, ezek feladata SZAKMAI KÉSZSÉGEK Felhasználói programok alkalmazása Gépészeti alkatrészrajz készítése és modellezése CAD programmal Gyártási bázisok kijelölése, műveleti ráhagyások, tűrések meghatározása Szerszámok és gépek kiválasztása Gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása. Technológiai dokumentáció (műveletterv, műveleti sorrendterv, műveletirányítási terv, ábrás műveleti utasítás, szerelési utasítás, ellenőrzési utasítás stb.) készítése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Önállóság Döntésképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Határozottság Közérthetőség Visszacsatolási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Következtetési képesség Gyakorlatias feladatértelmezés Rendszerező képesség 111
112 12. Gyártástervezés és gyártásirányítás tantárgy A tantárgy tanításának célja A Gyártástervezés és gyártásirányítás elméleti tantárgy célja, hogy a szakmai alapozó tantárgyakban megszerzett ismereteket kibővítse, valamint növelje a tanulók jártasságát a gépipari tervezések megvalósításában Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem és a Gépészeti alapozó feladatok szakmai követelménymodulok. A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika, informatika vonatkozó témaköreinek használata Témakörök Gyártástervezés A gyártástervezés, gyártás-előkészítés feladatai. A technológiai folyamatok gazdaságossági követelményei. Gyártási rendszerek összefüggése. A gyártásautomatizálás irányai, lehetőségei. A gyártástervezés dokumentációi. A technológiai tervezés előkészítése. Az alkatrészek elemzése gyárthatósági szempontból. A technológiai folyamat elvi vázlata. A technológiai folyamat műveleti sorrendjének meghatározása, tervezése. Technológiai paraméterek számítása. A különböző megmunkálási módokhoz az alkalmazandó technológia előírása. A szükséges ráhagyások, hozzáadások számítása. Méretek és tűrések meghatározása. Bázisválasztás. A munkadarab helyzet-meghatározása. A szerszámválasztás szabványok felhasználásával. A munkadarab-készülék-gép-szerszám-rendszer elemzése. A szükséges hőkezelések megtervezése. A gazdaságosság figyelembevételével az előgyártmány kiválasztása. A technológiai folyamat elvi vázlatának kidolgozása, amelynek során elemzi az alkatrész rajzán szereplő előírásokat, az egyes gyártási eljárásokkal teljesíthető paramétereket, a szükséges technikai és gazdasági feltételeket. A technológiai folyamat műveleti sorrendjének, a technológiai folyamatot alkotó egyes műveletek megtervezése. 112
113 Az egyes műveletek előtti állapot meghatározása a szükséges ráhagyások, hozzáadások, valamint műveleti méretek és tűrések felvételével. A szerszám típusának, anyagának, méretének kiválasztása. A gyártás során leggyakrabban előforduló hibák és azok mértéke. Fő- és mellékidők kiszámítása. A gyártástervezés dokumentációi Szereléstechnológia A szerelés alapfogalmai. A gyártási és a szerelési költségek kapcsolata. A szerelési családfa felépítése, elemei. A szerelési vázlat, szerelési módszerek, a szerelés szervezése, a szerelőüzemek tervezésének szempontjai. A géprajz jelképes ábrázolásainak alkalmazása. Jellegzetes szerelési eljárások technológiája. Technológiai dokumentáció (műveletterv, műveleti sorrendterv, szerelési utasítás, ellenőrzési utasítás stb.) készítése. Szerszám, eszköz és segédanyag-szükséglete, alkalmazási területe. Kötések létrehozása: sajtolókötés, zsugorkötés, anyaggal- és alakkal záró kötések, csavarkötés. Hegesztés, forrasztás fogalma. A hegesztési varrat és a kötés kialakulása. Hegesztési hibák. A hegesztő eljárások csoportosítása, biztonságtechnikája. Gázhegesztés, lángvágás technológiája. Villamos ívhegesztés technológiája. Ellenálláshegesztés technológiája. Forrasztás. Kiegyensúlyozás elve, folyamata. A szerelés gépei. Szerelési tervek készítése. Szerelési dokumentáció összeállítása. A szerelőmunkák minőségi ellenőrzése, végellenőrzés. A szerelési és javítási technológiára vonatkozó munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi utasítások előírása Képlékenyalakítás A forgácsolásnélküli alakító technológiák csoportosítása, jellemzése. A képlékenyalakítás elméleti alapjai. Melegalakító eljárások: - Kovácsolás és sajtolás. - Hengerlés. - Csőgyártás, melegfolyatás. 113
114 Öntési eljárások. Öntvényhibák, az öntvénygyártás balesetvédelmi előírásai. Kovácsolás. A hengerlés szerszámai, gépei. A hengerlés technológiája. A hegesztés általános jellemzése. Gázhegesztés és lángvágás technológiája. Az ívhegesztés technológiája. A különböző sajtoló hegesztés technológiái. A forrasztás alapelve, technológiája. A ragasztás elve, folyamata. A porkohászat. Anyagszükséglet, előgyártmány (félgyártmány) meghatározása, kiválasztása képlékeny alakításkor. Az alakító erő számítása képlékeny hidegalakítás esetében. A forgácsnélküli alakító eljárások tervezési szempontjai. A szerszámok üzemeltetésének feltételei, az üzemeltető gépek, biztonságtechnikai követelmények. A szerszámok általános felépítése, jellemzői (a bélyeg vezetése, az egyszerre végzett műveletek szerint, az elérhető pontosság). Az optimális vágórés, a szerszámelemek tűrése, gazdaságos anyagfelhasználás, sávterv, a szerszám nyomásközéppontja. A mélyhúzó-szerszámok (ráncfogó nélküli szerszámok, ráncfogós szerszámok, ráncfogó. Típusok, sorozatszerszámok, kombinált szerszámok, a húzóélek lekerekítése, a húzórés, az alakadó elemek gyártási tűrése és kivitele) CAD rajzolás CAD-CAM rendszerek elvének ismertetése. A rendelkezésre álló CAD program megismerése. A CAD program lehetőségeinek kihasználása az alkatrészek tervezésekor. CAD rajzolás, rajzdokumentáció készítése a műszaki ábrázolás szabályainak használatával. Egy CAD/CAM-oktató szoftveren keresztül a tanulók megismertertése a számítógéppel segített tervezés és gyártás alapelemeivel. A munkadarabok oktatószoftveren történő számítógépes grafikus rajzolása. A hardver és szoftver alapjai a gyártási részben. Az oktató számítógépes szoftverrel a megmunkáló program elkészítése, szimulációs és adatátviteli lehetőséggel. Az oktató szoftver segítségével munkadarabok CAD/CAM-gyártási folyamatának lépéseinek szimulálása. 114
115 Gyártócella A CIM gyártócella. Felhasználói programok (CAD, CAD-CAM, irodai programcsomag stb.) ismerete, használata a gépészeti gyakorlatban. Az automatizált gyártás bemutatása, egy CIM-rendszeren történő munkadarabgyártás folyamata. A munkadarabok tervezési, gyártási, ellenőrzési lépései, megvalósításának lehetséges módja. Egy adott CAD/CAM-program felépítés,, alkalmazásának lehetősége egy gyártócellában készítendő darab megmunkálásakor. CNC-gépek összekapcsolási feltételei, ipari robottal történő gépkiszolgálás alapvető megoldásai. A számítógéppel vezérelt gyártás szakkifejezéseinek meghatározása ( CIM, CAD, CAE, CAP, CNC, CAM, CAQ, PPS, CAD/CAM rendszer). Az egyes gyártmányok, gyártócellák végtermékeinek CAD/CAM tervezése. Gyártási folyamat meghatározása. CNC-gépek CAD/CAM csatolása, beállítási, paraméterezési, szerszámozási alapismeretek. FMS-alkatrészprogramok készítése integrált CAD/CAM tervezőrendszerekkel. Az egyes munkadarabok termelési folyamatba illesztése: termelékenységi, jövedelmezőségi kérdések elemzése. FMS. Az FMS mint a CIM alrendszere. Egy teljes CIM-rendszer elemzése. A gyártócellára vonatkozó munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi utasítások előírása Gyártásirányítás Gazdasági, pénzügyi és jogi alapfogalmak. A Polgári törvénykönyv. Vállalati és vállalkozási formák. Vállalkozás beindításának hatósági, személyi, tárgyi és pénzügyi feltételei. Adójogszabályok. Adózási általános ismeretek (fogalmi meghatározások, alapfogalmak). Személyi jövedelemadó. Társasági adó. Általános forgalmi adó. Vállalkozói szerződések tartalma és formai követelményei. Beruházási tevékenységek folyamata. Vállalkozás gazdasági helyzetét meghatározó külső és belső tényezők. 115
116 Munkahelytervezés, szervezés kérdései. Anyaggazdálkodás folyamatai, a folyamatos anyagellátás feltételei. Létszámelemzés módszerei és mutatói. A költségek értelmezése a vállalkozásoknál. A költségelemzés. Vállalkozások pénzforgalma. Vállalkozások és a bankrendszer kapcsolata. Banki tevékenységek a vállalkozások működésében (bankügyletek). Üzleti terv készítése. Vállalkozások nyilvántartásai, gazdasági tevékenységük elemzése, tervezése. Munkajogi kérdések. A Munka törvénykönyve. Munkáltató és a munkavállaló jogai és kötelességei. Vezetési stílusok. Kommunikáció a vállalkozás során. Tárgyalások, értekezletek, megbeszélések levezetése Korszerű szerszámgépek CNC-gép felépítése, működése, részegységei. A vezérlés felépítése, a vezérlés főbb részei, a vezérlő kezelése, a vezérlő üzenetei. FMS-megmunkáló cellák. FMS-szerszámozás, készülékezés. CNC-géptípusok, jellemzőik, programozási sajátosságok, rendszerbe illesztési (INPUT-OUTPUT) jelek ismertetése, adatátviteli beállítások. Az ellenőrzés végrehajtása. Pozicionálás a szerszámgépeken. Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés). Az üzemmód kiválasztása. Referenciapont felvétele. Az ellenőrzés paramétereinek beállítása. A grafikus ellenőrzés szabályai A megmunkálás CNC-programjának ellenőrzése. Nullponteltolás megadása a szerszámgépeken, nullpont-tárolók. Szerszámkorrekció megadása a szerszámgépeken. Pozíciókijelző jelentése a szerszámgépeken. A CNC-gép beállítása az új munkadarab gyártására. Bonyolult megmunkáló program betöltése mágneslemezről vagy számítógépes adatátviteli rendszeren keresztül. A megmunkáló program grafikus ellenőrzése. Programfuttatás végzése forgácsolás nélkül. 116
117 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Cella kiszolgáló robot: betanítási, programozási mód ismertetése, adat, programkezelés, továbbítás, tárolás lehetőségei, robot érzékelők fajtái, működésük, bekötési jellemzőik, munkadarab-, szerszám-megfogó szerkezetek, egyéb (pl. szerelőrobotok). Az adott szimulációs szoftver filozófiája, felépítése és kezelése. Az adott vezérlésszimulátor beüzemelése, kezelése programbeviteli, tesztelési szinten A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feldolgozása 117
118 jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése Alkatrészrajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 4.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.1. CNC-s szakmai munkatevékenység 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 6.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 6.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 6.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.3. Geometriai mérési gyakorlat A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 13. Gyártástervezés és gyártásirányítás gyakorlat tantárgya tantárgy tanításának célja A Gyártástervezés és gyártásirányítás gyakorlat tantárgy célja, hogy a szakmai alapozó tantárgyakban megszerzett ismereteket kibővítse, valamint növelje a tanulók jártasságát a gépipari tervezések megvalósításában Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem és a Gépészeti alapozó feladatok szakmai követelménymodulok. A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika és az informatika vonatkozó témaköreinek használata. 118
119 13.3. Témakörök Gyártástervezés A technológiai tervezés adott munkadarab elkészítéséhez. Az alkatrészek elemzése gyárthatósági szempontból. A technológiai folyamat műveleti sorrendje. A szükséges ráhagyások, hozzáadások számítása. Méretek és tűrések meghatározása. Bázisválasztás. A szerszámválasztás szabványok felhasználásával. A munkadarab-készülék-gép-szerszám-rendszer elemzése. Technológiai paraméterek számítása, kiválasztása. A rendelkezésre álló CAD program felhasználásával alkatrészrajzok készítése. Az alkatrészek CAD/CAM-gyártási folyamatának megtervezése CAD rajzolás A rendelkezésre álló CAD program megismerése. A CAD program lehetőségeinek használása az alkatrészek rajzolásakor. CAD rajzolás, rajzdokumentáció készítése a műszaki ábrázolás szabályainak használatával. A munkadarabok oktatószoftveren történő számítógépes grafikus rajzolása. Az oktató számítógépes szoftverrel a megmunkáló program elkészítése, szimulációs és adatátviteli lehetőséggel. Az oktató szoftver segítségével munkadarabok CAD/CAM-gyártási folyamatának lépéseinek szimulálása Szereléstechnológia Jellegzetes szerelési eljárások technológiája. Kötések létrehozása: sajtolókötés, zsugorkötés, anyaggal- és alakkal záró kötések, csavarkötés. A hegesztési varrat és a kötés kialakulása. Hegesztési hibák. Gázhegesztés, lángvágás technológiája. Villamos ívhegesztés technológiája. Ellenállás-hegesztés technológiája. Forrasztás. Szerelési dokumentáció összeállítása. A szerelőmunkák minőségi ellenőrzése, végellenőrzés. A szerelési és javítási technológiára vonatkozó munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi utasítások előírása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) 119
120 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése Alkatrészrajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 4. Csoportos munkaformák körében 120
121 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 4.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.1. CNC-s szakmai munkatevékenység 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 6.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 6.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 6.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.3. Geometriai mérési gyakorlat A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 121
122 A azonosító számú Karbantartás és üzemvitel megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 122
123 Szerszámgépek karbantartása Géptelepítés Irányítástechnika Villamos gépek Szerszámgépek karbantartása Géptelepítés Irányítástechnika Villamos gépek A azonosító számú Karbantartás és üzemvitel megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Szerszámgépek Szerszámgépek karbantartása karbantartása gyakorlat Karbantartás és üzemvitel FELADATOK Meghatározza a gépkönyvi előírások és az üzemi viszonyok alapján a tényleges karbantartási igényeket Részt vesz a karbantartási tevékenységek megtervezésében és ütemezésében Összeállítja a karbantartási útmutatót a gépkönyvi előírások alapján Együttműködik a karbantartási részfeladatok elvégzésében (szerelés, alkatrészgyártás, felületkezelés) Kézzel és géppel végzett műveletekkel a karbantartásnál és javításnál alkalmazott technológiákat elvégzi Részt vesz a karbantartást követő gépátvételben Részt vesz az új technológiák bevezetésében Részt vesz az új, vagy áttelepített gépek, berendezések üzembehelyezési folyamatainak végrehajtásában Részt vesz a szükséges energiák, alkatrészek, alap- és segédanyagok mennyiségének meghatározásában Együttműködik a teljes körű hatékony karbantartási rendszer (TPM) kialakításában Együttműködik gépek diagnosztikai rendszereinek kialakításában és működtetésében Kezeli az automatizált berendezéseket Egyszerű pneumatikus és hidraulikus kapcsolási rajzot készít Kapcsolási rajz alapján egyszerű pneumatikus és hidraulikus kapcsolást 123
124 állít össze Egyszerű pneumatikus és hidraulikus rendszereknél műszeres ellenőrzést, hibafeltárást, javítást végez Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése Diagramok olvasása, értelmezése, készítése Szabványok használata Gyártási utasítások értelmezése Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók Elektrotechnika Mérési utasítás Gépelemek Ívhegesztés, gázhegesztés biztonsági ismeretei Ívhegesztés, gázhegesztés környezetkárosító hatása Hegesztés befejezésének tűzvédelmi előírásai Korrózióvédelem Anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai Érintésvédelmi alapismeretek Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai Gépipari diagnosztikai rendszerek ismerete Irányítástechnikai alapfogalmak Pneumatikus és hidraulikus rendszerek jellemzői, elemei, működési elvei Folyamatábrák olvasása, értelmezése Jelképek értelmezése Hidraulikus energiaátalakítók Hidraulikus mérő-, szabályzókörök és SZAKMAI ISMERETEK 124
125 vezérlések Hidraulikus tápegységek Pneumatikus irányítóelemek és kiegészítők Pneumatikus mérő-, szabályzókörök és vezérlések Pneumatikus végrehajtó elem PLC alapismeretek SZAKMAI KÉSZSÉGEK Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutató használata Műszaki táblázatok kezelése Általános minőségű hegesztett kötés készítése Mérőeszközök, mérőműszerek használata Folyamatábrák olvasása értelmezése Szabálykövetés Térlátás Szakmai igényesség SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK TÁRSAS KOMPETENCIÁK Határozottság Irányítási készség Szervezőkészség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Ismeretek helyén való alkalmazása Tervezés Döntésképesség 125
126 14. Szerszámgépek karbantartása tantárgy A tantárgy tanításának célja A Szerszámgépek karbantartása elméleti tantárgy célja, hogy a gépészet szakmai területén alkalmazott gépek, berendezések, eszközök folyamatos működésének biztosítását megismertesse a tanulókkal. Ennek birtokában a tanulók képesek lesznek a megfelelő szerszámgép kiválasztására, ellenőrzésére Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem, a Gépészeti alapozó feladatok, a Mérőtermi feladatok szakmai követelménymodulok. A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika és az informatika vonatkozó témaköreinek használata Témakörök Szerszámgépek karbantartása A karbantartási folyamat megtervezése a gépkönyv alapján. Karbantartás elmélete, az üzemfenntartás szükségessége, műveletei. A karbantartás jelentősége, a karbantartás új értelmezése. A karbantartási rendszer műszaki eszközei, a karbantartási műveletek definíciói. Karbantartási stratégiák. Az RCM megbízhatóság központú karbantartás és a TPM teljes körű hatékony karbantartás. A karbantartásnál alkalmazott részfeladatok (szerelés, alkatrészek gyártása, feleletvédelem). A szerelés gépei, szerszámai. Szerelési tervek készítése: szerelési sorrendterv, szerelési műveletterv, szerelési műveleti utasítás. Gépek, gépegységek, szerkezetek szerelése, javítása. Gépelemek szerelésének szempontjai műveletközi ellenőrzések. A javításnál alkalmazott technológiák. Anyagmozgatás szereléskor. Biztonságtechnikai követelmények kialakítása szereléskor. A szerelőmunkák minőségi ellenőrzése, értékelése. Forgácsoló szerszámgépek karbantartása. A szerszámgépek karbantartásánál alkalmazott szerszámok, készülékek, műszerek és anyagok. Automatizált berendezések karbantartása a gépkönyv alapján. Pneumatikus és hidraulikus rendszerek ellenőrzése, hibafeltárása, javítása. Új technológiák bevezetésének folyamata. 126
127 Géptelepítés Szerszámgép átvételi előírásai. A gépkönyv, a kezelési utasítások használata a gépek, berendezések telepítésekor, átvételekor. A karbantartást követő gépátvétel folyamata. A gépek, berendezések alapozásának, elhelyezésének gépkönyv szerinti kialakítása. A gépek, berendezések szükségszerű rezgéscsillapításának megvalósítása. A működéshez szükséges energiaellátás kialakítása. Az automatizált berendezések kezelése. A pneumatikus és hidraulikus rendszerek kialakítása, ellenőrzése. Sajátpontossági vizsgálatok. Esztergagép saját pontosságának vizsgálata. Oszlopos vagy állványos fúrógép saját pontosságának, merevségének vizsgálata. Vízszintes marógép saját pontosságának vizsgálata. A mérési dokumentáció elkészítése. Gépek, berendezések minőségképesség vizsgálatai: gépek beállítása, próbasorozat gyártása. A vizsgált jellemzők mérési eredményének rögzítése, dokumentálása. A számított statisztikai jellemzők, a tűrésmező és a szórás összehasonlítása a gépkönyv előírásaival. Az új gépek, berendezések, technológiák telepítése. A szükséges munkavédelmi feladatok alkalmazása. A munkabiztonsági eszközök, felszerelések előírásszerű használata Irányítástechnika Az irányítástechnika alapjai. Az irányítási rendszer. Az irányítás célja, jelképes ábrázolása. Az irányítási folyamat jellemzése a gépészeti szakterületen. Vezérléstechnika alapja, részei, jellemzői. A vezérlések fajtái. Mechanikus, pneumatikus, hidraulikus és villamos vezérlések alapjai. Pneumatikus alapvezérlések kialakítása, jellemzői. Az alkalmazott pneumatikus elemek jellemzése. Elektropneumatikus vezérlések. A hidraulikus vezérlési rendszer felépítése, jellemzői. A hidraulikus rendszer elemei. Hidraulikus vezérlések. A villamos vezérlések kialakítása, jellemzői. Villamos gépek vezérlési feladatai. A programvezérlés elve. 127
128 Szabadon programozható vezérlők jellemzése, alkalmazása. Szabályozástechnika. A szabályozási kör és részei. Szabályozások, vezérlések típusai. A szabályozások felosztása. Szabályozók kiválasztása, alkalmazása. Vezérlési, szabályozási feladatok megoldása programozható berendezésekkel. Robottechnika alapjai, alkalmazása a gépészet szakterületen. A robotok felépítése, jellemzőinek meghatározása. Az ipari robotok szerkezeti elemei. Az ipari robotok irányítástechnikája (irányítási módok, vezérlő rendszerek) Villamos gépek A transzformátorok működési elve. Transzformátorok szerkezeti felépítése. Üresjárás, terhelés, rövidzárás jellemzése. Háromfázisú kapcsolások. Különleges transzformátorok: takarékkapcsolású transzformátor. Szinkrongépek szerkezeti felépítése, működési elve. Szinkronmotorok alkalmazása. A szinkron kompenzátor. Az aszinkron gépek szerkezeti felépítése, működési elve. Energiaátalakulás folyamata az aszinkron motorban. A szlip értelmezése, meghatározása. A kördiagram és a nyomatéki görbe értelmezése. Aszinkron motorok (csúszógyűrűs és rövidre zárt forgórészű) indítása. Aszinkron motorok forgásirány váltása. Aszinkron motorok alkalmazása. Egyenáramú motorok működési elve, tulajdonságai. Soros, párhuzamos és vegyes gerjesztésű motorok felépítése, jellemzése (jelleggörbék). Egyenáramú motorok üzemi tulajdonságai. A motorok, generátorok kiválasztásának szempontjai. A gépiparban alkalmazott villamos gépek. A gépiparban alkalmazott villamos hálózatok. A villamos hálózatok csoportosítása, jellemzői. A háromfázisú szigetelt hálózat jellemzése. Tartalék-energia ellátása. Világítástechnikai alkalmazások jellemzői. 128
129 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló 129
130 tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Tesztfeladat megoldása 2.4. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.5. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 3. Komple információk körében 3.1. Esetleírás készítése 3.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 3.5. Utólagos szóbeli beszámoló 4. Üzemeltetési tevékenységek körében 4.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 4.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 4.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 4.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 15. Szerszámgépek karbantartása gyakorlat tantárgy A tantárgy tanításának célja A Szerszámgépek karbantartása gyakorlati tantárgy célja, hogy az elméleti ismereteket felhasználva a tanulók képesek legyenek a megfelelő szerszámgép kiválasztására, ellenőrzésére, a műszaki mérések gyakorlati megvalósítására Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem, a Gépészeti alapozó feladatok, a Mérőtermi feladatok szakmai követelménymodulok. A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika és az informatika vonatkozó témaköreinek használata Témakörök Szerszámgépek karbantartása Szerszámgép átvételi előírásai. A karbantartásnál alkalmazott részfeladatok (szerelés, alkatrészek gyártása, feleletvédelem) végzése. 130
131 A szerelés gépei, szerszámai. Szerelési tervek készítése: szerelési sorrendterv, szerelési műveletterv, szerelési műveleti utasítás. Gépek, gépegységek, szerkezetek szerelése, javítása. Biztonságtechnikai követelmények alkalmazása szereléskor. A szerelőmunkák minőségi ellenőrzése, értékelése, dokumentálása. A szerszámgépek karbantartásánál alkalmazott szerszámok, készülékek, műszerek és anyagok kiválasztása, használata. Automatizált berendezések karbantartása a gépkönyv alapján. Pneumatikus és hidraulikus rendszerek ellenőrzése, hibafeltárása, javítása. Szerszámgépek (eszterga-, fúró-, marógépek) sajátpontossági vizsgálatai. Minőségképesség vizsgálatok elvégzése, dokumentálása Géptelepítés Szerszámgép átvételi előírásainak alkalmazása. A gépkönyv, a kezelési utasítások használata a gépek, berendezések telepítésekor, átvételekor. A gépek, berendezések alapozásának, elhelyezésének gépkönyv szerinti kialakítása. A gépek, berendezések szükségszerű rezgéscsillapításának megvalósítása. Az automatizált berendezések kezelése. A pneumatikus és hidraulikus rendszerek kialakítása, ellenőrzése. Sajátpontossági vizsgálatok végzése. Esztergagép saját pontosságának vizsgálata. Oszlopos vagy állványos fúrógép saját pontosságának, merevségének vizsgálata. Vízszintes marógép saját pontosságának vizsgálata. A mérési dokumentáció elkészítése. A vizsgált jellemzők mérési eredményének rögzítése, dokumentálása. A számított statisztikai jellemzők, a tűrésmező és a szórás összehasonlítása a gépkönyv előírásaival. A szükséges munkavédelmi feladatok alkalmazása. A munkabiztonsági eszközök, felszerelések előírásszerű használata Irányítástechnika Az irányítási folyamat jellemzése a gépészeti szakterületen. Mechanikus, pneumatikus, hidraulikus és villamos vezérlések kialakítása. Pneumatikus alapvezérlések megvalósítása. Az alkalmazott pneumatikus elemek jellemzése. A hidraulikus vezérlési rendszer megvalósítása. A hidraulikus rendszer elemei. A villamos vezérlések gyakorlati kialakítása, jellemzése. Villamos gépek vezérlése. 131
132 A programvezérlés elve. Szabadon programozható vezérlők gyakorlati alkalmazása. A szabályozási kör és részeinek gyakorlati megvalósítása. Szabályozók kiválasztása, alkalmazása. Vezérlési, szabályozási feladatok megoldása programozható berendezésekkel. Robottechnika alapjai, alkalmazása a gépészet szakterületen. A robotok felépítése, jellemzőinek meghatározása, programozása. Az ipari robotok irányítástechnikája (irányítási módok, vezérlő rendszerek). Mechanikus, pneumetikus, hidraulikus és villamos vezérlések gyakorlata. Mérési dokumentáció készítése Villamos gépek Transzformátorok szerkezeti felépítése, mérése. Üresjárás, terhelés, rövidzárás gyakorlati megvalósítása. Háromfázisú kapcsolások kialakítása. Szinkronmotorok alkalmazása a gyakorlatban. A szinkron kompenzátor. Energiaátalakulás folyamata az aszinkron motorban. A szlip értelmezése, meghatározása. A kördiagram és a nyomatéki görbe felvétele, értékelése. Aszinkron motorok (csúszógyűrűs és rövidre zárt forgórészű) indítása, mérése. Egyenáramú motorok alkalmazása a gyakorlatban. Soros, párhuzamos és vegyes gerjesztésű motorok jelleggörbéinek felvétele. Egyenáramú motorok üzemi tulajdonságai. A villamos hálózatok kialakítása, jellemzői A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés - 132
133 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret 1.5. vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 3. Képi információk körében 3.1. Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.3. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 133
134 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 6.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 6.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 6.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 15.6 A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 134
135 MECHATRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, az Mechatronikai technikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Mechatronikai technikus A szakmacsoport száma és megnevezése: 5. Gépészet Ágazati besorolás száma és megnevezése: I. Gépészet Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év Elméleti képzési idő aránya: 50 % Gyakorlati képzési idő aránya: 50 % Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra
136 III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: érettségi végzettség Bemeneti kompetenciák: - Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: - IV. A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. V. Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: nincs. Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre: Nincs. VI. A szakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A szakközépiskolai képzésben a két évfolyamos képzés második évfolyamának (2/14.) szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés érettségi utáni évfolyamának szakmai tartalmával, tantárgyi rendszerével, órakeretével. A két évfolyamos képzés első szakképzési évfolyamának (1/13.) ágazati szakközépiskolai szakmai tartalma, tantárgyi 136
137 rendszere, összes órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés középiskolai évfolyamokra jutó ágazati szakközépiskolai szakmai tantárgyainak tartalmával, összes óraszámával. 137
138 9.évf MECHATRONIKAI TECHNIKUS Óraterv 10. évf. 11.évf. 12. évf. 13. évf. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Elm. Gyak./Cs.b. Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek Matematika Etika Történelem, t.és á.i Fizika Kémia Biológia - egészségtan Földrajz 2 0 Munkahelyi egészség és biztonság 0,5 Gépészeti alapozó feladatok 3, Műszaki mérés Munkavédelem 1 Foglalkoztatás I. 2 Foglalkoztatás II. 0,5 Mechatronikai gépészeti feladatok 4 Mechatronikai villamos feladatok 6,5 Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Műszaki mérés gyakorlat 6 12 Elsősegélynyújtás gyakorlat 1 138
139 Mechatronikai gépészeti feladatok gyakorlat 8 Mechatronikai villamos feladatok gyakorlat 6 Összefüggő szakmai gyakorlat (ó/év) 70ó 105ó 140ó Művészetek Informatika Testnevelés és sport Osztályfőnöki Szabadon terv. órakeret Heti óraszám Finanszírozott órakeret Összes óra Felhasználható órakeret Heti órakeret
140 Foglalkoztatás II Munkahelyi egészség és biztonság A képzés moduljai MECHATRONIKAI TECHNIKUS 4+1 ÉVES S.sz Szakmai követelmé ny-modul Tantárgyak és Témakörök Kerettantervi azonosító Szakmai óraszámok a közismereti oktatással párhuzamosan 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Szakmai összes óraszám évf. Szakmai óraszámok 13.évf. A szakképzés összes óraszáma E GY ÖGY E GY ÖGY E GY ÖGY E GY E GY Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek Foglalkoztatás II Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
141 Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem Foglalkoztatás I. érettségire épülő képzések esetén Álláskeresés Munkanélküliség Foglalkoztatás I Nyelvtani rendszerzés Nyelvtani rendszerezés Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Munkavédelem Munkabiztonság Tűzvédelem Környezetvédelem Elsősegélynyújtás gyakorlat Az elsősegélynyújtás általános alapjai Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban
142 Gépészeti alapozó feladatok Sérülések ellátása Gépészeti alapozó feladatok Műszaki dokumentációk Műszaki rajz(szakrajz) Géprajzi ismeretek Gépészeti alapmérések Anyagismeret Anyagvizsgálat Anyagjelölések Gépészeti alapszerelések CAD alkalmazás Kézi forgácsolás Gépi forgácsolás I Gépi forgácsolás II Műszaki mechanika Gépelemek
143 Mérőtermi feladatok Hajtások Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Műszaki dokumentációk gyakorlat Gépészeti alapmérések gyakorlat Anyagismeret gyakorlat + anyagvizsg. (9.3.2,) Anyagvizsgálat gyakorlat Kézi forgácsolás gyakorlat , Gépi forgácsolás gyakorlat Műszaki mérés Geometriai mérések Villamos mérések Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok Műszaki mérés gyakorlat Geometriai mérések gyakorlat Anyagvizsgálat Villamos mérések gyakorlat Nagypontosságú mérések Szerszámgépek pontossága
144 Mechatronikai villamos feladatok Mechatronikai gépészeti feladatok Mechatronikai gépészeti feladatok Műszaki rajz , CAD síkbeli ábrázolás , CAD térbeli ábrázolás , Anyagismeret , Technológia , 32 Gépelemek , 32 Mechatronika , 32 Robottechnika , Mechatronikai gépészeti feladatok gyakorlat Pneumatika, hidraulika Szerelés Karbantartás Mechatronikai villamos feladatok Elektrotechnika Elektronika Automatika Irányítástechnika Ipari elektronika
145 Villamos gépek PLC programozás Mechatronikai villamos feladatok gyakorlat Ipari elektronika gyakorlat PLC programozás gyakorlat PLC kiépítése gyakorlat Összesen Összesen
146 9. évfolyam A képzés óraterve MECHATRONIKAI TECHNIKUS 4+1 ÉVES Évf. Ssz. Tantárgy Témakör Elm. Gyak. Ö.gy. I.fév. II.fév. Kerettanterv azonosító Munkahelyi egészség és biztonság Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Óra/év Óra/hét Megjegyzés Csoport bontás Teremigény a) Munkavédelmi alapismeretek , tanterem b) Munkahelyek kialakítása , tanterem c) Munkavégzés személyi feltételei , tanterem d) Munkaeszközök biztonsága , tanterem e) Munkakörnyezeti hatások , tanterem f) Munkavédelmi jogi ismeretek , tanterem Összesen: óra/hét a) Műszaki dokumentációk , tanterem b) Műszaki rajz , tanterem c) Géprajzi ismeretek , tanterem d) Anyagjelölések , tanterem Összesen: óra/hét a) Kézi forgácsolás gyakorlat , műhely b) Kézi forgácsolás , műhely c) Gépi forgácsolás gyakorlat , műhely Összesen: óra/hét óra/hét Mindösszesen: 108 3óra/hét 146
147 11.évfolyam 10.évfolyam a) Anyagismeret , tantarem Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat b) Anyagvizsgálat , tantarem c) Gépi forgácsolás I , tantarem d) Gépi forgácsolás II , tantarem Összesen: óra/hét a) Kézi forgácsolás gyakorlat , műhely b) Gépi forgácsolás gyakorlat , műhely c) Anyagism. gyakorlat, anyagvizsgálat , labor d) Anyagvizsgálat gyakorlat , labor Összesen: óra/hét Mindösszesen: 144 4óra/hét 144 4óra/hét 8 a) Gépészeti alapmérések , tantarem b) Műszaki mechanika , tantarem c) CAD alkalmazás , 2 labor Összesen: a) Műszaki dokumentációk gyakorlat , tantarem b) Gépészeti alapmérések gyakorlat , labor c) Anyagismeret gyakorlat , labor d) Kézi forgácsolás gyakorlat , műhely e) Gépi forgácsolás gyakorlat , műhely Összesen: óra/hét Mindösszesen: 180 5óra/hét
148 12. évfolyam 1. Gépészeti alapozó feladatok 2. Műszaki mérés 3. Műszaki mérés gyakorlat 4. Munkavédelem 5. Elsősegélynyújtás gyakorlat a) Gépelemek , tantarem b) Hajtások , tantarem c) Gépészeti szerelés , tantarem d) CAD alkalmazás , 2 labor Összesen: óra/hét , és a) Geometriai mérések , , és b) Villamos mérések , c) Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok , Összesen: óra/hét , és a) Geometriai mérések gyakorlat labor , és b) Villamos mérések gyakorlat labor c) Nagypontosságú mérések , d) Szerszámgépek pontossága , 148 tanterem v. labor tanterem v. labor tanterem v. labor együtt a 3d-vel és , labor együtt a 3c-vel és , labor Összesen: óra/hét 6 a) Munkabiztonság , tanterem b) Tűzvédelem , tanterem c) Környezetvédelem , tanterem Összesen: óra/hét a) Az elsősegélynyújtás általános alapjai , tanterem b) Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban , tanterem c) Sérülések ellátása , tanterem Összesen: óra/hét 288 9óra/hét Mindösszesen: 128 4óra/hét
149 13. évfolyam 1. Foglalkoztatás I. 2. Foglalkoztatás II Mechatronikai gépészeti feladatok Mechatronikai gépészeti feladatok gyakorlat Mechatronikai villamos feladatok a) Nyelvtani rendszerzés , tanterem b) Nyelvtani rendszerezés , tanterem c) Nyelvi készségfejlesztés , tanterem d) Munkavállalói szókincs , tanterem Összesen: óra/hét a) Munkajogi alapismeretek , tanterem b) Munkaviszony létesítése , tanterem c) Álláskeresés , tanterem d) Munkanélküliség , tanterem Összesen: óra/hét a) Műszaki rajz , tanterem b) CAD síkbeli ábrázolás , tanterem c) CAD térbeli ábrázolás , tanterem d) Anyagismeret , tanterem e) Technológia , tanterem f) Gépelemek , tanterem g) Mechatronika , tanterem h) Robottechnika , tanterem Összesen: óra/hét a) Pneumatika, hidraulika , labor b) Szerelés , műhely c) Karbantartás , műhely Összesen: óra/hét 16 a) Elektrotechnika , tanterem b) Elektronika , tanterem c) Automatika , tanterem d) Irányítástechnika , tanterem 149
150 6. Mechatronikai villamos feladatok gyakorlat e) Ipari elektronika , tanterem f) Villamos gépek , tanterem g) PLC programozás , tanterem Összesen: óra/hét a) Ipari elektronika gyakorlat , labor b) PLC programozás gyakorlat , labor c) PLC kiépítése gyakorlat , labor Összesen: óra/hét 18 Mindösszesen: óra/hét óra/hét 4+1 éves képzésre Összes Elméleti óra: % Összes Gyakorlati óra: % Összes óra:
151 13. évfolyam A kétéves képzés óraterve MECHATRONIKAI TECHNIKUS 2 ÉVES Évf. Ssz. Tantárgy Témakör Elm. Gyak. Ö.gy. I.fév. II.fév. Kerettanterv azonosító 1. Munkahelyi egészség és biztonság 2. Munkavédelem Elsősegélynyújtás gyakorlat Gépészeti alapozó feladatok és gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Óra/év 151 Óra/hét Megjegyzés Csoport bontás Terem igény a) Munkavédelmi alapismeretek , tanterem b) Munkahelyek kialakítása , tanterem c) Munkavégzés személyi feltételei , tanterem d) Munkaeszközök biztonsága , tanterem e) Munkakörnyezeti hatások , tanterem f) Munkavédelmi jogi ismeretek , tanterem Összesen: ó/hét a) Munkabiztonság , tanterem b) Tűzvédelem , tanterem c) Környezetvédelem , tanterem Összesen: ó/hét a) Az elsősegélynyújtás általános alapjai , tanterem b) Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban , tanterem c) Sérülések ellátása , tanterem Összesen: ó/hét 1. Műszaki dokumentációk , tanterem 2. Műszaki dokumentációk gyakorlat , tanterem 3. Műszaki rajz , tanterem 4. Géprajzi ismeretek , tanterem 5. Gépészeti alapmérések , tanterem tanterem v. 6. Gépészeti alapmérések gyakorlat , 1 labor 7. Anyagismeret , tanterem
152 5. Műszaki mérés és műszaki mérés gyakorlat 8. Anyagism. gyakorlat, anyagvizsgálat , tanterem v. labor 9. Anyagjelölések , tanterem 10. Anyagvizsgálat , tanterem 11. Anyagvizsgálat gyakorlat , 1 labor 12. CAD alkalmazás , 2 labor 13. Gépészeti szerelés , tanterem 14. Kézi forgácsolás , műhely 15. Kézi forgácsolás gyakorlat , 7 műhely 16. Gépi forgácsolás I , tanterem 17. Gépi forgácsolás II , tanterem 18. Gépi forgácsolás gyakorlat , 8 műhely 19. Műszaki mechanika , tanterem 20. Gépelemek , tanterem 21. Hajtások , tanterem ó/hét Összesen: ó/hét , és tanterem v. a) Geometriai mérések , labor , és b) Geometriai mérések gyakorlat labor , és tanterem v. c) Villamos mérések , labor , és d) Villamos mérések gyakorlat labor Összetett mechanikai-, technológiai tanterem v. e) vizsgálatok , labor f) Nagypontosságú mérések , 0,5 labor g) Szerszámgépek pontossága , 0,5 labor Összesen: 90 3ó/hét ó/hét
153 14. évfolyam 1. Foglalkoztatás I. 2. Foglalkoztatás II Mechatronikai gépészeti feladatok Mechatronikai gépészeti feladatok gyakorlat Mechatronikai villamos feladatok Mindösszesen: ó/hét ó/hét a) Nyelvtani rendszerzés , tanterem b) Nyelvtani rendszerezés , tanterem c) Nyelvi készségfejlesztés , tanterem d) Munkavállalói szókincs , tanterem Összesen: ó/hét a) Munkajogi alapismeretek , tanterem b) Munkaviszony létesítése , tanterem c) Álláskeresés , tanterem d) Munkanélküliség , tanterem Összesen: ó/hét a) Műszaki rajz , tanterem b) CAD síkbeli ábrázolás , tanterem c) CAD térbeli ábrázolás , tanterem d) Anyagismeret , tanterem e) Technológia , tanterem f) Gépelemek , tanterem g) Mechatronika , tanterem h) Robottechnika , tanterem Összesen: ó/hét a) Pneumatika, hidraulika , labor b) Szerelés , műhely c) Karbantartás , műhely Összesen: ó/hét 16 a) Elektrotechnika , tanterem b) Elektronika , tanterem c) Automatika , tanterem d) Irányítástechnika , tanterem 153
154 6. Mechatronikai villamos feladatok gyakorlat e) Ipari elektronika , tanterem f) Villamos gépek , tanterem g) PLC programozás , tanterem Összesen: ó/hét a) Ipari elektronika gyakorlat , labor b) PLC programozás gyakorlat , labor c) PLC kiépítése gyakorlat , labor Összesen: ó/hét 18 Mindösszesen: ó/hét ó/hét 2 éves képzésre Összes Elméleti óra: % Összes Gyakorlati óra: % Összes óra:
155 A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 155
156 MODULLEÍRÁSOK MECHATRONIKAI TECHNIKUS Óraszámok a táblázatokban. 156
157 A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 157
158 Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Munkahelyi egészség és biztonság Munkahelyi egészség és biztonság FELADATOK Tudatosítja a munkahelyi egészség és biztonság jelentőségét Betartja és betartatja a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Betartja és betartatja a munkavégzés személyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Betartja és betartatja a munkavégzés tárgyi feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában SZAKMAI ISMERETEK A munkahelyi egészség és biztonság, mint érték A munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményei A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása Munkahelyek kialakításának alapvető szabályai A munkavégzés általános személyi és szervezési feltételei Munkaeszközök a munkahelyeken Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken Munkavédelmi szakemberek és feladataik a munkahelyeken A munkahelyi munkavédelmi érdekképviselet SZAKMAI KÉSZSÉGEK Információforrások kezelése Biztonsági szín- és alakjelek Olvasott szakmai szöveg megértése 158
159 SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Felelősségtudat Szabálykövetés Döntésképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Visszacsatolási készség Irányíthatóság Irányítási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Rendszerező képesség Körültekintés, elővigyázatosság Helyzetfelismerés 1. Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy 1.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, a biztonságos munkavállalói magatartáshoz szükséges kompetenciák elsajátíttatása. Nincsen előtanulmányi követelmény Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Munkavédelmi alapismeretek A munkahelyi egészség és biztonság jelentősége Történeti áttekintés. A szervezett munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények, továbbá ennek megvalósítására szolgáló törvénykezési, szervezési, intézményi előírások jelentősége. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeinek értelmezése. A munkakörnyezet és a munkavégzés hatása a munkát végző ember egészségére és testi épségére A munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok, a munkakörülmények hatásai, a munkavégzésből eredő megterhelések, munkakörnyezet kóroki tényezők. A megelőzés fontossága és lehetőségei A munkavállalók egészségének, munkavégző képességének megóvása és a munkakörülmények humanizálása érdekében szükséges előírások jelentősége a munkabalesetek és a foglalkozással összefüggő megbetegedések 159
160 megelőzésének érdekében. A műszaki megelőzés, zárt technológia, a biztonsági berendezések, egyéni védőeszközök és szervezési intézkedések fogalma, fajtái, és rendeltetésük. Munkavédelem, mint komple fogalom (munkabiztonság-munkaegészségügy) Veszélyes és ártalmas termelési tényezők A munkavédelem fogalomrendszere, források A munkavédelemről szóló évi CIII törvény fogalom meghatározásai Munkahelyek kialakítása Munkahelyek kialakításának általános szabályai A létesítés általános követelményei, a hatásos védelem módjai, prioritások. Szociális létesítmények Öltözőhelyiségek, pihenőhelyek, tisztálkodó- és mellékhelyiségek biztosítása, megfelelősége. Közlekedési útvonalak, menekülési utak, jelölések Közlekedési útvonalak, menekülési utak, helyiségek padlózata, ajtók és kapuk, lépcsők, veszélyes területek, akadálymentes közlekedés, jelölések. Alapvető feladatok a tűzmegelőzés érdekében Tűzmegelőzés, tervezés, létesítés, üzemeltetés, karbantartás, javítás és felülvizsgálat. Tűzoltó készülékek, tűzoltó technika, beépített tűzjelző berendezés vagy tűzoltó berendezések. Tűzjelzés adása, fogadása, tűzjelző vagy tűzoltó központok, valamint távfelügyelet. Termékfelelősség, forgalomba hozatal kritériumai. Anyagmozgatás Anyagmozgatás a munkahelyeken. Kézi és gépi anyagmozgatás fajtái. A kézi anyagmozgatás szabályai, hátsérülések megelőzése Raktározás Áruk fajtái, raktározás típusai Munkahelyi rend és hulladékkezelés Jelzések, feliratok, biztonsági szín-és alakjelek. Hulladékgazdálkodás, környezetvédelem célja, eszközei Munkavégzés személyi feltételei A munkavégzés személyi feltételei: jogszerű foglalkoztatás, munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata, foglalkoztatási tilalmak, szakmai ismeretek, munkavédelmi ismeretek A munkavégzés alapvető szervezési feltételei: egyedül végzett munka tilalma, irányítás szükségessége. Egyéni védőeszközök juttatásának szabályai Munkaeszközök biztonsága Munkaeszközök halmazai Szerszám, készülék, gép, berendezés fogalom meghatározása. Munkaeszközök dokumentációi 160
161 Munkaeszköz üzembe helyezésének, használatba vételének dokumentációs követelményei, és a munkaeszközre (mint termékre) meghatározott EKmegfelelőségi nyilatkozat, valamint a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentumok. Munkaeszközök veszélyessége, eljárások Biztonságtechnika alapelvei, veszélyforrások típusai, megbízhatóság, meghibásodás, biztonság. A biztonságtechnika jellemzői, kialakítás követelményei. Veszélyes munkaeszközök, üzembehelyezési eljárás. Munkaeszközök üzemeltetésének, használatának feltételei Feltétlenül és feltételesen ható biztonságtechnika, konstrukciós, üzemviteli és emberi tényezők szerepe. Általános üzemeltetési követelmények. Kezelőelemek, védőberendezések kialakítása, a biztonságos működés ellenőrzése, ergonómiai követelmények Munkakörnyezeti hatások Veszélyforrások, veszélyek a munkahelyeken (pl. zaj, rezgés, veszélyes anyagok és keverékek, stressz) Fizikai, biológiai és kémiai hatások a dolgozókra, főbb veszélyforrások valamint a veszélyforrások felismerésének módszerei és a védekezés a lehetőségei. A stressz, munkahelyi stressz fogalma és az ellene való védekezés jelentősége a munkahelyen. A kockázat fogalma, felmérése és kezelése A kockázatok azonosításának, értékelésének és kezelésének célja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosításában, a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzésben. A munkavállalók részvételének jelentősége Munkavédelmi jogi ismeretek A munkavédelem szabályrendszere, jogok és kötelezettségek Az Alaptörvényben biztosított jogok az egészséget, biztonságot és méltóságot tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a testi és lelki egészségének megőrzéséhez. A Munkavédelemről szóló évi CIII. törvényben meghatározottak szerint a munkavédelem alapvető szabályai, a követelmények normarendszere és az érintett szereplők (állam, munkáltatók, munkavállalók) főbb feladatai. A kémiai biztonságról szóló évi V. törvény, illetve a Kormány, illetve az ágazati miniszterek rendeleteinek szabályozási területei a további részletes követelményekről. A szabványok, illetve a munkáltatók helyi előírásainak szerepe. Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken 161
162 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret A munkáltatók alapvető feladatai az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények biztosítása érdekében. Tervezés, létesítés, üzemeltetés. Munkavállalók feladatai a munkavégzés során. Munkavédelmi szakemberek feladatai a munkahelyeken Munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység keretében ellátandó feladatok. Foglalkozás-egészségügyi feladatok. Balesetek és foglalkozási megbetegedések. Balesetek és munkabalesetek valamint a foglalkozási megbetegedések fogalma. Feladatok munkabaleset esetén. A kivizsgálás mint a megelőzés eszköze. Munkavédelmi érdekképviselet a munkahelyen A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseletének jelentősége és lehetőségei. A választott képviselők szerepe, feladatai, jogai A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1.1 magyarázat Szakkönyvek, munkavédelmi tárgyú jogszabályok 1.2. megbeszélés Munkabaleset, foglalkozási megbetegedés elemzése 1.3. szemléltetés Oktatófilmek (pl. NAPO) 1.4. házi feladat 1.5. teszt Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések 162
163 Információ feldolgozó tevékenységek Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Szöveges előadás egyéni felkészüléssel A tanult (vagy egy választott) szakma szabályainak veszélyei, ártalmai 1.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 163
164 A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 164
165 Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Álláskeresés Munkanélküliség A azonosító számú, Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Foglalkoztatás II Foglalkoztatás II. FELADATOK Munkaviszonyt létesít Alkalmazza a munkaerő-piaci technikákat Feltérképezi a karrierlehetőségeket Vállalkozást hoz létre és működtet Motivációs levelet és önéletrajzot készít Diákmunkát végez SZAKMAI ISMERETEK Munkavállaló jogai, munkavállaló kötelezettségei, munkavállaló felelőssége Munkajogi alapok, foglalkoztatási formák Speciális jogviszonyok (önkéntes munka, diákmunka) Álláskeresési módszerek Vállalkozások létrehozása és működtetése Munkaügyi szervezetek Munkavállaláshoz szükséges iratok Munkaviszony létrejötte A munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei A munkaerőpiac sajátosságai (állásbörzék és pályaválasztási tanácsadás) SZAKMAI KÉSZSÉGEK Köznyelvi olvasott szöveg megértése Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Elemi szintű számítógéphasználat Információforrások kezelése Köznyelvi beszédkészség SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Önfejlesztés Szervezőkészség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kapcsolatteremtő készség Határozottság 165
166 MÓDSZERKOMPETENCIÁK Logikus gondolkodás Információgyűjtés 2. Foglalkoztatás II. tantárgy 2.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az álláskeresés módszereire, technikáira, valamint a munkavállaláshoz, munkaviszony létesítéséhez szükséges alapismeretek elsajátítására Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Témakörök Munkajogi alapismeretek Munkavállaló jogai (megfelelő körülmények közötti foglalkoztatás, bérfizetés, költségtérítés, munkaszerződés módosítás, szabadság), kötelezettségei (megjelenés, rendelkezésre állás, munkavégzés, magatartási szabályok, együttműködés, tájékoztatás), munkavállaló felelőssége (vétkesen okozott kárért való felelősség, megőrzési felelősség, munkavállalói biztosíték). Munkajogi alapok: felek a munkajogviszonyban, munkaviszony létesítése, munkakör, munkaszerződés módosítása, megszűnése, megszüntetése, felmondás, végkielégítés, pihenőidők, szabadság. Foglalkoztatási formák: munkaviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, közszolgálati jogviszony. Speciális jogviszonyok: egyszerűsített foglalkoztatás, fajtái: atipikus munkavégzési formák az új munka törvénykönyve szerint (távmunka, bedolgozói munkaviszony, munkaerő-kölcsönzés, rugalmas munkaidőben történő foglalkoztatás, egyszerűsített foglalkoztatás (mezőgazdasági, turisztikai idénymunka és alkalmi munka), önfoglalkoztatás, őstermelői jogviszony, háztartási munka, iskolaszövetkezet keretében végzett diákmunka, önkéntes munka Munkaviszony létesítése Munkaviszony létrejötte, fajtái: munkaszerződés, teljes- és részmunkaidő, határozott és határozatlan munkaviszony, minimálbér és garantált bérminimum, képviselet szabályai, elállás szabályai, próbaidő. Munkavállaláshoz szükséges iratok, munkaviszony megszűnésekor a munkáltató által kiadandó dokumentumok. 166
167 Munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései: munkaadó járulékfizetési kötelezettségei, munkavállaló adó- és járulékfizetési kötelezettségei, biztosítottként egészségbiztosítási ellátások fajtái (pénzbeli és természetbeli), nyugdíj és munkaviszony Álláskeresés Karrierlehetőségek feltérképezése: önismeret, reális célkitűzések, helyi munkaerőpiac ismerete, mobilitás szerepe, képzések szerepe, foglalkoztatási támogatások ismerete. Motivációs levél és önéletrajz készítése: fontossága, formai és tartalmi kritériumai, szakmai önéletrajz fajtái: hagyományos, Europass, amerikai típusú, önéletrajzban szereplő cím és fénykép megválasztása, motivációs levél felépítése. Álláskeresési módszerek: újsághirdetés, internetes álláskereső oldalak, személyes kapcsolatok, kapcsolati hálózat fontossága, EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat az Európai unióban történő álláskeresésben), munkaügyi szervezet segítségével történő álláskeresés, cégek adatbázisába történő jelentkezés, közösségi portálok szerepe. Munkaerőpiaci technikák alkalmazása: Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT), Foglalkoztatási Információs Pontok (FIP), Nemzeti Pályaorientációs Portál (NPP). Állásinterjú: felkészülés, megjelenés, szereplés az állásinterjún, testbeszéd szerepe Munkanélküliség A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei: álláskeresőként történő nyilvántartásba vétel; a munkaügyi szervezettel történő együttműködési kötelezettség főbb kritériumai; együttműködési kötelezettség megszegésének szankciói; nyilvántartás szünetelése, nyilvántartásból való törlés; munkaügyi szervezet által nyújtott szolgáltatások, kiemelten a munkaközvetítés. Álláskeresési ellátások ( passzív eszközök ): álláskeresési járadék és nyugdíj előtti álláskeresési segély. Utazási költségtérítés. Foglalkoztatást helyettesítő támogatás. Közfoglalkoztatás: közfoglalkoztatás célja, közfoglalkozatás célcsoportja, közfoglalkozatás főbb szabályai Munkaügyi szervezet: Nemzeti Foglalkoztatási Szervezet (NFSZ) felépítése, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, munkaügyi központ, kirendeltség feladatai. Az álláskeresők részére nyújtott támogatások ( aktív eszközök ): önfoglalkoztatás támogatása, foglalkoztatást elősegítő támogatások (képzések, béralapú támogatások, mobilitási támogatások). 167
168 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Vállalkozások létrehozása és működtetése: társas vállalkozási formák, egyéni vállalkozás, mezőgazdasági őstermelő, nyilvántartásba vétel, működés, vállalkozás megszűnésének, megszüntetésének szabályai. A munkaerőpiac sajátosságai, NFSZ szolgáltatásai: pályaválasztási tanácsadás, munka- és pályatanácsadás, álláskeresési tanácsadás, álláskereső klub, pszichológiai tanácsadás A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám A tanulói tevékenység Alkalmazott oktatási szervezeti kerete módszer neve egyéni csoport osztály 1.1 magyarázat 1.4. megbeszélés 1.5. vita 1.6. szemléltetés szerepjáték házi feladat Sorszám Alkalmazandó eszközök és felszerelések A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése 1.7. Információk feladattal vezetett 168
169 rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 169
170 A azonosító számú, Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 170
171 Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerzés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs A Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák Foglalkoztatás I Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) Idegen nyelven: FELADATOK bemutatkozik (személyes és szakmai vonatkozással) alapadatokat tartalmazó formanyomtatványt kitölt szakmai önéletrajzot és motivációs levelet ír állásinterjún részt vesz munkakörülményekről, karrier lehetőségekről tájékozódik idegen nyelvű szakmai irányítás, együttműködés melletti munkát végez munkával, szabadidővel kapcsolatos kifejezések megértése, használata SZAKMAI ISMERETEK Idegen nyelven: szakmai önéletrajz és motivációs levél tartalma, felépítése egy szakmai állásinterjú lehetséges kérdései, illetve válaszai közvetlen szakmájára vonatkozó gyakran használt egyszerű szavak, szókapcsolatok a munkakör alapkifejezései SZAKMAI KÉSZSÉGEK Egyszerű formanyomtatványok kitöltése idegen nyelven Szakmai állásinterjún elhangzó idegen nyelven feltett kérdések megértése, illetve azokra való reagálás értelmező, összetett mondatokban SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Fejlődőképesség, önfejlesztés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Nyelvi magabiztosság Kapcsolatteremtő készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Információgyűjtés Analitikus gondolkodás Deduktív gondolkodás 171
172 3. Foglalkoztatás I. tantárgy 3.1. A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának célja, hogy a diákok alkalmasak legyenek egy idegen nyelvű állásinterjún eredményesen és hatékonyan részt venni. Ehhez kapcsolódóan tudjanak idegen nyelven személyes és szakmai vonatkozást is beleértve bemutatkozni, a munkavállaláshoz kapcsolódóan pedig egy egyszerű formanyomtatványt kitölteni. Cél, hogy a rendelkezésre álló 64 tanóra egység keretén belül egyrészt egy nyelvtani rendszerezés történjen meg a legalapvetőbb igeidők, segédigék, illetve az állásinterjúhoz kapcsolódóan a legalapvetőbb mondatszerkesztési eljárások elsajátítása révén. Majd erre építve történjen meg az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés és az induktív nyelvtanulási készségfejlesztés 6 alapvető, a mindennapi élethez kapcsolódó társalgási témakörön keresztül. Végül ezekre az ismertekre alapozva valósuljon meg a szakmájához kapcsolódó idegen nyelvi kompetenciafejlesztés Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak: Idegen nyelvek 3.3. Témakörök Nyelvtani rendszerezés 1 A 8 órás nyelvtani rendszerezés alatt a tanulók a legalapvetőbb igeidőket átismétlik, illetve begyakorolják azokat, hogy munkavállaláshoz kapcsolódóan, hogy az állásinterjú során ne okozzon gondot a múltra, illetve a jövőre vonatkozó kérdések megértése, illetve az azokra adandó válaszok megfogalmazása. Továbbá alkalmas lesz a tanuló arra, hogy egy szakmai állásinterjún elhangzott kérdésekre összetett mondatokban legyen képes reagálni, helyesen használva az igeidő-egyeztetést. Az igeidők helyes begyakorlása lehetővé teszi számára, hogy mint leendő munkavállaló képes legyen arra, hogy a munkaszerződésben megfogalmazott tartalmakat helyesen értelmezze, illetve a jövőbeli karrierlehetőségeket feltérképezze. A célként megfogalmazott idegennyelvi magbiztosság csak az igeidők helyes használata révén fog megvalósulni Nyelvtani rendszerezés 2 A 8 órás témakör során a diák a kérdésszerkesztés, a jelen, jövő és múlt idejű feltételes mód, illetve a módbeli segédigék (lehetőséget, kötelességet, szükségességet, tiltást kifejező) használatát eleveníti fel, amely révén idegen nyelven sokkal egzaktabb módon tud bemutatkozni szakmai és személyes vonatkozásban egyaránt. A segédigék jelentéstartalmának precíz és pontos ismerete alapján alkalmas lesz arra, hogy tudjon tájékozódni a munkahelyi 172
173 és szabadidő lehetőségekről. Precízen meg tudja majd fogalmazni az állásinterjún idegen nyelven feltett kérdésekre a választ kihasználva a segédigék által biztosított nyelvi precizitás adta kereteket. A kérdésfeltevés alapvető szabályainak elsajátítása révén alkalmassá válik a diák arra, hogy egy munkahelyi állásinterjún megértse a feltett kérdéseket, illetve esetlegesen ő maga is tisztázó kérdéseket tudjon feltenni a munkahelyi meghallgatás során. A szórend, a prepozíciók és a kötőszavak pontos használatának elsajátításával olyan egyszerű mondatszerkesztési eljárások birtokába jut, amely által alkalmassá válik arra, hogy az állásinterjún elhangozott kérdésekre relevánsan tudjon felelni, illetve képes legyen tájékozódni a munkakörülményekről és lehetőségekről Nyelvi készségfejlesztés /Az induktív nyelvtanulási képesség és az idegennyelvi asszociatív memória fejlesztése fonetikai készségfejlesztéssel kiegészítve/ A 24 órás nyelvi készségfejlesztő blokk során a diák rendszerezi az idegennyelvi alapszókincshez kapcsolódó ismereteit. E szókincset alapul véve valósul meg az induktív nyelvtanulási képességfejlesztés, és az idegennyelvi asszociatív memóriafejlesztés 6 alapvető társalgási témakör szavai, kifejezésein keresztül. Az induktív nyelvtanulási képesség által egy adott idegen nyelv struktúráját meghatározó szabályok kikövetkeztetésére lesz alkalmas a tanuló. Ahhoz, hogy a diák koherensen lássa a nyelvet és ennek szellemében tudjon idegen nyelven reagálni, feltétlenül szükséges ennek a képességnek a minél tudatosabb fejlesztése. Ehhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag megtanulásának képessége: képesség arra, hogy létrejöjjön a kapcsolat az ingerek (az anyanyelv szavai, kifejezése) és a válaszok (a célnyelv szavai és kifejezései) között. Mind a két fejlesztés hétköznapi társalgási témakörök elsajátítása során valósul meg. Az elsajátítandó témakörök: - személyes bemutatkozás - a munka világa - napi tevékenységek, aktivitás - lakás, ház - utazás, - étkezés Ezen a témakörön keresztül valósul meg a fonetikai dekódolási képességfejlesztés is, amely során a célnyelv legfontosabb fonetikai szabályaival ismerkedik meg a nyelvtanuló. 173
174 Sorszám Munkavállalói szókincs /Munkavállalással kapcsolatos alapvető szakszókincs elsajátítása/ A 24 órás szakmai nyelvi készségfejlesztés csak a 40 órás 3 alapozó témakör elsajátítása után lehetséges. Cél, hogy a témakör végére a diák folyékonyan tudjon bemutatkozni kifejezetten szakmai vonatkozással. Képes lesz a munkalehetőségeket feltérképezni a célnyelvi országban. Begyakorolja az alapadatokat tartalmazó formanyomtatvány kitöltését, illetve a szakmai önéletrajz és a motivációs levél megírásához szükséges rutint megszerzi. Elsajátítja azt a szakmai jellegű szókincset, ami alkalmassá teszi arra, hogy a munkalehetőségekről, munkakörülményekről tájékozódjon. A témakör tanulása során közvetlenül a szakmájára vonatkozó gyakran használt kifejezéseket sajátítja el. A munkaszerződések kulcskifejezéseinek elsajátítása és fordítása révén alkalmas lesz arra, hogy a leendő saját munkaszerződését, illetve munkaköri leírását lefordítsa és értelmezze A képzés javasolt helyszíne Az órák kb. 50%-a egyszerű tanteremben történjen, a másik fele pedig számítógépes tanteremben, hiszen az oktatás jelentős részben digitális tananyag által támogatott formában zajlik A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák A tananyag kb. fele digitális tartalmú oktatási anyag, így speciálisak mind a módszerek, mind pedig a tanulói tevékenységformák A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1.1 magyarázat 1.2. kiselőadás 1.3. megbeszélés 1.4. vita 1.5. szemléltetés 1.6. projekt 1.7. kooperatív tanulás 1.8. szerepjáték 1.9. házi feladat digitális alapú feladatmegoldás Alkalmazandó eszközök és felszerelések 174
175 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Levélírás 2.2. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.3. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 3. Komple információk körében 3.1. Elemzés készítése tapasztalatokról 4. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos 4.1. szövegfeldolgozás Információk rendszerezése 4.2. mozaikfeladattal 4.3. Csoportos helyzetgyakorlat 3.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 175
176 A azonosító számú Gépészeti alapozó feladatok megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 176
177 Műszaki dokumentációk Szakrajz Géprajzi ismeretek Gépészeti alapmérések Anyagismeret Anyagvizsgálat Anyagjelölések Gépészeti szerelés CAD alkalmazások Kézi forgácsolás Gépi forgácsolás I. Gépi forgácsolás II. Műszaki mechanika Gépelemek Hajtások Műszaki dokumentáció gyakorlat Gépészeti alapmérések Anyagismeret gyakorlat Anyagvizsgálat gyakorlat Kézi forgácsolási gyakorlat Gépi forgácsolási gyakorlat A azonosító számú, Gépészeti alapozó feladatok megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat Gépészeti alapozó feladatok FELADATOK Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára és a technológiára vonatkozó dokumentumokat Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít, olvas, értelmez Egyszerű alkatrészről szabadkézi vázlatrajzokat készít, olvas, értelmez Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, védőfelszereléseket Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat Kiválasztja az általános, gépészeti célú anyagok és alkatrészek közül a 177
178 feladatnak megfelelőt Meghatározza a szükséges anyagmennyiséget Gépipari alapméréseket végez Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel Általános roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálatokat végez Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel Darabol kézi és gépi műveletekkel Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal Alapszerelési műveleteket végez, oldható és nem oldható kötéseket készít Korrózió elleni védőbevonatot készít Közreműködik a minőségbiztosítási feladatok megvalósításában Alkalmazza a munkabiztonsági, tűzés környezetvédelmi előírásokat SZAKMAI ISMERETEK Géprajzi alapfogalmak, szerkesztések, ábrázolási módok Gépészeti műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése Szabadkézi vázlatrajzok készítése egyszerű alkatrészekről Diagramok olvasása, értelmezése, készítése Szabványok használata 178
179 Gyártási utasítások értelmezése Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata Mérési utasítások értelmezése Mértékegységek Ipari anyagok és tulajdonságaik Ipari vasötvözetek és tulajdonságaik Könnyűfém ötvözetek és tulajdonságaik Színesfém ötvözetek és tulajdonságaik Ötvözőanyagok hatása az anyag tulajdonságaira Szabványos ipari vasötvözetek, könnyűfém ötvözetek, színesfém ötvözetek Műszaki mérés eszközei, hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Anyagvizsgálatok Képlékenyalakítás Forgácsolási alapfogalmak, műveletek, technológiák Kézi és gépi forgácsolás technológiája, eszközei Gépi forgácsoló alapeljárások gépei, szerszámai Érintésvédelmi alapismeretek Szerszámok, kézi kisgépek biztonságos használata Gépüzemeltetés, anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai Hegesztési alapismeretek, hegesztő berendezések és eszközök 179
180 Ívhegesztés, gázhegesztés és lángvágás Korrózióvédelem alapeljárásai és eszközei SZAKMAI KÉSZSÉGEK Gépészeti rajz olvasása, értelmezés, alkatrészrajz készítése, szabadkézi vázlatkészítés Diagram, nomogram olvasása, értelmezése, műszaki táblázatok kezelése Gépipari mérőeszközök használata, fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata Gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek használata Alaphegesztési eljárások berendezéseinek, eszközeinek használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Önállóság Szabálykövetés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Határozottság MÓDSZER KOMPETENCIÁK Gyakorlatias feladatértelmezés Lényegfelismerés (lényeglátás) Körültekintés, elővigyázatosság 180
181 4.1. A tantárgy tanításának célja A Gépészeti alapozó feladatok tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók gépészeti gondolkodásmódjának kialakulását és fejlesztését, hozzájáruljon a gépészeti alapozó feladatok megértéséhez, képessé tegye a tanulókat a munka világának, ezen belül a gépészeti témakörök jellemzőinek és összefüggéseinek, valamint a gépészeti eszközök működésének a megértésére. A tantárgy segítsen magyarázatot adni a megtapasztalt eseményekre és a törvényszerűségekre. A hallgatók felelősséggel hajtsák végre a feladatokat, tudjanak döntéseket hozni a gépészeti folyamatokkal és témakörökkel kapcsolatban Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata. A szakmai modulok közül a Munkavédelem tantárgy és az Elsősegélynyújtás ismeretei Témakörök Műszaki dokumentációk Technológiai dokumentációk fogalma, tartalma. Gépészeti technológiai dokumentációk, mint információhordozók, azok formai és tartalmi követelményei. Rajztechnikai alapszabványok, előírások, megoldások. Síkmértani szerkesztések, térelemek kölcsönös helyzete, vetületi és aonometrikus ábrázolás. Ábrázolás képsíkrendszerben. Testek ábrázolása két képsíkon. Ábrázolás képsíkrendszerben három képsíkon. Síkidomok metszéspontjai. Síkmetszés, valódi nagyság meghatározása, kiterítés. Gépszerkezetek valódi nagyságának meghatározása. Síklapokkal határolt testek palástjainak szerkesztése. Síklapú és görbe testek áthatása. Áthatások alkatrészrajzokon. Összeállítási és részletrajzok. Alkatrész és összeállítási rajzok fogalma. A metszet és a szelvény fogalma. Metszetábrázolások, szelvény egyszerűsített ábrázolások. Metszetek csoportosítása (egyszerű és összetett metszetek). A szelvény megválasztása, elhelyezése és rajzolása. A metszet alkalmazásának szabályai. Méretmegadás (húr, ív, szög). 181
182 Mérethálózat felépítése, különleges méretmegadások. A mérethálózat fogalma, a méretek típusai. A mérethálózat felépítésének elvei Szakrajz Felületi minőség. A felület egyenetlenségei. A felületi érdesség geometriai jellemzői. A felületi hullámosság, a felületkikészítés és a hőkezelés megadása. Tűrés, illesztés. Alapeltérések és szabványos tűrésnagyságok. Tűrések és illesztések jelölése, táblázatok használata. Az alak- és a helyzettűrések fajtái és jelölése. Jelképes ábrázolások. Csavarmenetek és csavarok jelképes ábrázolása. Orsómenet és anyamenet jelölése. Csavarmenetek méretmegadása. Rugók ábrázolása. Bordás tengelykötés és ábrázolása. Gördülőcsapágyak ábrázolásának módjai. Hegesztett kötések ábrázolása. Hegesztési varratok jellemzői, rajzjelei. Hegesztett kötések rajzi jelölése, méretmegadása. Forrasztott és ragasztott kötések jelölése. Nem oldható kötések jelképes ábrázolása. Fogazott alkatrészek jelképes ábrázolása. Fogazatok jellemző adatai, méretei. A fogazott alkatrészek műhelyrajzának követelményei. Csövek- és csőkötések bemutatása, ábrázolása. Csővezetékek rajzjelei. A munka tárgyára, céljára vonatkozó rajzdokumentumok. A műhelyrajzok és a technológiai rajzok fajtái és jellemzői, követelményei. Rajzkészítési és rajzszámozási rendszerek Géprajzi ismeretek A munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációk. Egyszerű gépészeti műszaki rajzok. Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek, művelet-, illetve szerelési terve. Rendszerek rajzai, kapcsolási vázlatok, folyamatábrák és folyamatrendszerek. Technológiai sorrend fogalma, tartalma. A technológiai jellegű rajzok készítésének szabályai (dokumentációkészítés, 182
183 technológiai elemek rajzjelei, ábrázolási szabályai). A kinematikai rajzok készítésének szabályai. Gépek kinematikai ábrái (fordulatszám ábra, erőfolyam ábra, stb.). Készülékek szerkezeti elemei (ülékek, tájolók, ütközők, stb.). Készülékelemek szabványos részeinek jelölése Gépészeti alapmérések Mérés, ellenőrzés fogalma és folyamata. Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése. Mértékegységek. Műszaki mérés eszközeinek ismerete. Hosszméretek mérése és ellenőrzése. Szögek mérése és ellenőrzése. Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése. Mérési utasítás. Mérési pontosság. Tűréssel, illesztéssel kapcsolatos alapfogalmak, táblázatok kezelése. Mérési alapfogalmak, mérési hibák. Műszerhibák. Mérési jellemzők. Mérés egyszerű és nagypontosságú mérőeszközökkel. Mérőeszközök. Hossz- és szögmérő eszközök. Mechanikai mérőeszközök típusai, működésük, kezelésük. Digitális mérőeszközök típusai, alkalmazásuk. Külső felületek mérésének eszközei. Belső felületek mérésének eszközei. Belső felületek mérésének eszközei. Szögek mérésének, ellenőrzésének eszközei. Felületi minőség jelölése, ellenőrzésének és mérésének eszközei. Munkadarabok alak- és helyzetmérésének eszközei, módjai. Mérési dokumentumok jelentősége, fajtái, tartalma Anyagismeret Az anyagok kiválasztásának szempontjai. Alapanyagok csoportosítása és tulajdonságai. Anyagszerkezettani alapismeretek. Nemfémes szerkezeti anyagok: fa, gumi, bőr, üveg, tetíliák. Tűzálló-, szigetelő-, tömítő-, kenőanyagok. Vasfémek és ötvözeteik, tulajdonságaik. Ötvözők hatása. A legfontosabb acélfajták alkalmazási területei. Kiválasztás szempontjai. 183
184 Nem vasalapú fémes szerkezeti anyagok. Könnyűfémek és ötvözeteik. Nehézfémek és ötvözeteik. Szinterelt szerkezeti anyagok. Műanyagok. Természetes és mesterséges alapú műanyagok. Műanyagok feldolgozási technológiái. Segédanyagok. Hőkezelések, feladatuk, csoportosításuk, elvi alapjai. Hőkezelő eljárások. Ötvöző és szennyező elemek hatásai. Hőkezelési hibák. Jellegzetes hibák. Anyaghibák. Öntési hibák. Öntvénytervezési szempontok. Hegesztési hibák. Forgácsolás során képződő hibák. Köszörülési hibák. Képlékeny alakítás okozta hibák. Kifáradás. Felületvédelem, felületkikészítés. Korrózió fogalma, fajtái, folyamata. Korrózióvizsgálat. Az alkatrészek előkészítése és a korrózió elleni védekezés. Porkohászat. Fémporok gyártása, sajtolása, zsugorítása. Porkohászati termékek Anyagvizsgálat Hibakimutatás lehetőségei. Anyagvizsgálati módok. Roncsolás-mentes anyagvizsgálatok (repedésvizsgálatok). Roncsolásos anyagvizsgálatok, szakítóvizsgálat, keménység vizsgálat. Technológiai próbák. Szakítóvizsgálat. A szakítógép felépítése, kezelése. A próbatestek előkészítése. Hajlító- és hajtogató vizsgálat. Lemezek és szalagok hatogatása. Hegesztett kötések hajlító vizsgálata. Csövek gyűrűtágító vizsgálata. Lapító vizsgálat. 184
185 Törésvizsgálat. Ütővizsgálat. Mélyhúzhatósági vizsgálat célja, berendezése. Keménységmérés célja, berendezése. Keménységmérés Poldi kalapáccsal, keménységmérő géppel. Próbatestek, kialakításuk. A keménységmérő gépek szerkezeti felépítése, kezelése. Különböző keménységi eljárások. Felületi érdesség mérése, érdességmérő etalon használata. Mérési hibák és kiküszöbölésük. Metallográfiai vizsgálat. Makroszkópos és mikroszkópos vizsgálatok. A fémvizsgáló mikroszkóp szerkezete. Acélok mikroszkópos vizsgálata. A nemfémes zárványok meghatározása. Endoszkópos vizsgálat. Folyadékbehatolásos repedésvizsgálat. Mágnesezhető poros repedésvizsgálat. Ultrahangos repedésvizsgálat. Radiográfiai vizsgálat Anyagjelölések Az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó előírások. Szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok értelmezése, használata. Szabványügyi ismeretek. A Magyar Szabvány. Nemzetközi szabványok. A szabványos ötvözetek áttekintése a gyakorlati felhasználhatóságot előtérbe helyezve. Anyagkiválasztás szempontjai. Az anyagkiválasztás műszaki, gazdasági szempontjai. Az anyagok kikeresése táblázatokból és szabványokból. Az ötvözők és szennyezők hatása az acélok tulajdonságaira. Az acélok osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint. A vas- és acélöntvények osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint. Az alumínium ötvöző anyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint. A réz ötvöző anyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint Az ón, ólom és a horgany ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint. A kohászati félkész termékek méretszabványai. 185
186 Hűtő- és kenőanyag kiválasztása. Anyagszükséglet meghatározása, kiválasztása Az anyag mechanikai tulajdonságát biztosító eljárások kiválasztása, előírása. Nem szabványos anyagok használata, igénylése Gépészeti alapszerelések A géprajz jelképes ábrázolásainak alkalmazása. Szerelési dokumentáció összeállítása. A gyártásra, szerelési és javítási technológiára vonatkozó munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi utasítások előírása. A gyártási és a szerelési költségek kapcsolata. A szerelési családfa felépítése, elemei. A szerelési vázlat. Szerelési módszerek. A szerelés szervezése. A szerelőüzemek tervezésének szempontjai. Jellegzetes szerelési eljárások technológiája, szerszám, eszköz és segédanyag-szükséglete, alkalmazási területe. Sajtolókötés. Zsugorkötés. Anyaggal- és alakkal záró kötések. Csavarkötés Kiegyensúlyozás (célja, fajtái). A szerelés gépei. Szerelési tervek készítése. Szerelési sorrendterv. Szerelési műveletterv. Szerelési műveleti utasítás. A szerelőmunkák minőségi ellenőrzése, végellenőrzés. Gépelemek szerelése. Gördülőcsapágyak fel- és leszerelése tengelyvégre/ről és csapágyházba/ból. Ékszíjtárcsák, fogaskerekek tengelyre fel és leszerelése, reteszek illesztése. Hengeres fogaskerekek és kúpkerekek szerelése. Csigahajtómű szerelése, javítása. Tengelykapcsolók és kilincsművek szerelése, javítása. Fogaskerekes hajtóművek szerelése, javítása. Gépek, gépegységek, szerkezetek szerelése, javítása. A szerelésénél, és javításánál alkalmazott szerszámok, készülékek és műszerek CAD alkalmazás A számítástechnikai eszközök használata a gépészet szakterületen. 186
187 Az egyes programok (WORD, ECEL, PowerPoint, Internet) felhasználói szintű alkalmazása. A rajzolási és a számítási feladatokhoz szükséges hardver és szoftver igények meghatározása. A Műszaki mechanika témakörben a számítástechnikai eszközök használata a feladatok megoldásához. A Műszaki mérések témakörben a szükséges dokumentáció elkészítésekor (a számításokhoz, rajzi ábrázolásokhoz) a szükséges számítástechnikai eszközök használata. A Gyártástervezés és a gyártásirányítás témaköreiben a technológia tervezések során használhatók a számítástechnika adta lehetőségek. A CNC témakörei lehetőséget adnak a korszerű eszközökre telepített szoftverek felhasználására. A Karbantartás témakörei során a szoftverek adta lehetőség ismeretében matematikai-statisztikai elemzések készíthetőek. Az egyes tantárgyak összes témaköreit jelen keretek között nem tudjuk felsorolni, de helyi szinten megteremthetőek a feltételek a teljesítésére! Törekedjünk az egyes számítástechnikai eszközök széleskörű felhasználására a gépészet teljes területén! A rendelkezésre álló CAD program megismerése. A CAD program lehetőségeinek kihasználása az alkatrészek tervezésekor. 2D CAD rajzolás, rajzdokumentáció készítése Kézi forgácsolás Mérő- és ellenőrző eszközök alkalmazása (mérőléc, tolómérő, szögmérő, derékszög, stb.). Előrajzolás célja, szerszámai. Az előrajzolás folyamata. Síkbeli és térbeli előrajzolás. Kézi forgácsoló műveletek (darabolás, hajlítás, fűrészelés, reszelés, köszörülés, fúrás, süllyesztés, dörzsárazás, hántolás, csiszolás, menetvágás, menetfúrás). Az egyengetés célja, szerszámai, eszközei, gépei. Idomvasak, csövek, lemezek egyengetése, Forgács nélküli alakítási technológiák alkalmazásának megismerése, alkalmazott gépek, eszközök, szerszámok. A darabolás szerszámai, műveletei. Vágás és nyírás egyenes és görbe vonal mentén. Kézi és gépi fűrészelés. Lemezhajlítás. Peremezés. Domborítás, ívelés. 187
188 A megmunkálásokra alkalmas és a gépészeti szakmákban használatos anyagok. Alkatrészek illesztése. Illesztés reszeléssel. Hántoló szerszámok, eszközök. Lemezalkatrész készítése. Sík és ívelt felületek hántolása. A dörzsárazás szerszámai és művelete. Tűrésezett furatok alak- és méretellenőrzése. Illesztés dörzsárazással. Csiszoló és polírozó anyagok, szerszámok és gépek. Illesztés csiszolással. Komple illesztési munkák, ellenőrző feladatok Gépi forgácsolás I. Gépi forgácsolás szerszámai. Gépi forgácsoló alapeljárások gépei. Esztergálás technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. Esztergagép felépítése, kezelőelemek bemutatása. Az esztergakések fajtái, részei, élszögei, befogásuk. Munkadarab befogása. Szánok mozgatás kézzel és gépi előtolással. Palástfelület, homlokfelület esztergálás. Belső felületek megmunkálása (furatesztergálás, fúrás). Nagyoló és simító esztergálás. Esztergakések élezése, mérése, ellenőrzése. Dörzsárazás. Felületek különleges kidolgozása esztergagépeken. A rovátkolás és a recézés szerszámai, műveletei. Csiszolás esztergagépen. A hűtés és a kenés megoldásai. Kúp- és alakfelületek esztergálása. Külső és belső kúpok készítése. Az alakesztergálás szerszámai, kialakításuk. Revolvereszterga, automata esztergák. Esztergálás különféle esztergákon. Menetesztergálás. A menetkészítés szerszámai. Menetvágás menetkéssel. Menetek ellenőrzése mérőeszközökkel. Különleges menetek vágásának technológiája. Gyalulás, vésés technológiája. Haránt- és hosszgyalugépek felépítése, működése. 188
189 A gyalulás szerszámai. Marás: palástmarás, homlokmarás, síkmarás. Marás technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. Marógépek felépítése, működése Gépi forgácsolás II. Köszörülés: palástköszörülés, síkköszörülés, furatköszörülés. Munkadarab felfogása köszörüléshez. Köszörülés technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. Köszörűgépek felépítése, működése. A köszörűszerszámok kialakítása. Fúrás, furatmegmunkálás technológiája, a munkafolyamat mozgásviszonyai. A fúrógépek szerkezeti felépítése, működése. A fúrás, menetfúrás, dörzsárazás szerszámai. A fúrás során alkalmazott hűtés és kenés. A gépi forgácsolás technológiai adatainak meghatározása a különböző eljárások esetében. Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai Műszaki mechanika Merev testek statikája. Az erő, erőrendszer jellemzése. Síkbeli erőrendszer eredőjének meghatározása számítással és szerkesztéssel közös pontban metsződő hatásvonalú erőrendszer esetén. A statika módszerei. A nyomatéki tétel. Síkidomok súlypontjának meghatározása szerkesztéssel és számítással. Stabilitás. Párhuzamos hatásvonalú erőrendszer. Síkbeli összetett szerkezetek statikai vizsgálata. Tartók statikája. Kéttámaszú tartó koncentrált, megoszló és vegyes terhelése. Reakcióerők meghatározása szerkesztéssel és számítással. Igénybevételi ábrák (veszélyes keresztmetszet, maimális nyomaték) szerkesztése, számítása. Tartók terhelés szerinti vizsgálata. Egyik végén befogott tartók vizsgálata. Szilárdságtan, igénybevételek. Méretezés és ellenőrzés szerepe a műszaki gyakorlatban. Húzó és nyomó igénybevétel méretezése, ellenőrzése. Hajlító igénybevétel méretezése, ellenőrzése. Nyíró igénybevétel méretezése, ellenőrzése. 189
190 Csavaró igénybevétel méretezése, ellenőrzése. Kihajlás jellemzése. Összetett igénybevételek esetei, méretezése, ellenőrzése. Dinamikus és ismétlődő igénybevételek. Kifáradási jelenségek Gépelemek Gépelemek. Kötőgépelemek, Szegecskötés. Szegecstípusok, kötés kialakításának módjai. Szegecsek anyagai. Szegecskötés szilárdsági méretezés. Hegesztett kötés. Hegesztési varratok jellemzése. Hegesztett kötés szilárdsági méretezés. Forrasztott, ragasztott kötések. Zsugorkötés kialakítása, méretezése. Csavarkötések. Szabványos csavarok és csavaranyák. Csavarbiztosítások. Mozgatócsavarok, szilárdsági méretezés. Szeg- és csapszegkötések kialakítása, méretezése. Ék- és reteszkötések létrehozása, szilárdsági méretezése. Bordástengely, kúpos kötések. Rugók feladata, csoportosítása. Lengéscsillapítók. Csövek, csőszerelvények. Csövek falvastagságának meghatározása. Tengelyek jellemzése, anyagai, méretezése. Csapágyazások, sikló- és gördülőcsapágyak szerkezeti elemei, méretezése. Csapágybeépítések, csapágyak kenése. Tengelykapcsolók általános jellemzése. Rugók, lengéscsillapítók. Fékek kialakítása, általános jellemzése. Fékek méretezése, működtetése. A fogazat jellemzői, geometriája. Elemi fogazat, kompenzált fogazat, általános fogazat, ferde fogazat jellemzése, számítása. Fogaskerekek szilárdsági méretezése Hajtások Súrlódáson alapuló nyomaték átszármaztató hajtások: Dörzshajtás működési elve, erő- és mozgásviszonyai. 190
191 Dörzshajtás ellenőrzése, karbantartása. Laposszíj- és ékszíj hajtás működési elve, jellemzői. Szíjhajtás gépelemei (szíjtárcsák, szíjak, szíjfeszítők). Laposszíjhajtás méretezése. Ékszíjhajtás szerelése, méretezése. Szabványos ékszíjak kiválasztása szabványokból. Kényszerkapcsolatú nyomaték átszármaztatású hajtások: fogaskerékhajtás {a fogazat jellemzői, geometriája, elemi fogazat, kompenzált fogazat, általános fogazat, ferde fogazat}). Fogaskerekek szilárdsági méretezése. A fogfelületek kifáradásra történő méretezése. Kúpfogaskerekek általános jellemzése, geometriai méretezése. Csigahajtás jellemzése, méretezése. A csigahajtás hatásfoka. Lánchajtás kialakítása. Lánchajtás gépelemei, elrendezési megoldások. A lánchajtás méretezése, ellenőrzése, szerelése. Ipari hajtóművek feladata, típusai. Szerszámgépek fő- és mellékhajtóműveinek jellemzése, méretezése. Fordulatszámhatárok, szabályozhatóság fokozatos és fokozat nélküli hajtóművek estében. A fokozati tényező. Hajtóművek vezérlése. Hidraulikus hajtóművek. Mechanizmusok A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szaktanterem és tanműhely 4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás - 191
192 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret 1.4. megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 192
193 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrész rajz értelmezése 3.2. Összeállítási rajz készítése leírásból 3.3. Alkatrész rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5.4. Csoportos helyzetgyakorlat 5.5. Csoportos versenyjáték 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 193
194 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Üzemeltetési tevékenységek körében 7.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 7.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 8. Vizsgálati tevékenységek körében 8.1. Technológiai próbák végzése 8.2. Technológiai minták elemzése 8.3. Geometriai mérési gyakorlat 8.4. Anyagminták azonosítása 9. Szolgáltatási tevékenységek körében 9, Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 4.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 194
195 5. Gépészeti alapozó feladatok gyakorlat tantárgy 5.1. A tantárgy tanításának célja Megismertetni és elsajátíttatni a hallgatókkal a különféle gépészeti alapozó feladatok és gyakorlatok összedolgozhatóságának feltételeit; a nyersanyag, alapanyag, anyagminőségek, megmunkálások meghatározását, illetve az alkalmazott vizsgálatok módját Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A közismereti kerettanterv matematika, kémia, fizika témaköreinek használata. A szakmai modulok közül a Munkavédelem tantárgy és az Elsősegélynyújtás ismeretei Témakörök Műszaki dokumentációk gyakorlat Alkatrészrajzok szerkesztése felvételi vázlat alapján, rajzolvasás. Szerelési-, karbantartási utasítások (ÖGY). Szállítói megfelelőségi nyilatkozatok (ÖGY). Pályázatok formai, tartalmi követelményei. Engedélyek, törvények, határozatok értelmezése. Alkatrészrajzok, összeállítási rajzok, rajzdokumentációk elemzése, archiválása. Műhelyrajzok sajátosságai, elkészítése, dokumentálása. Különféle szabványok megismerése, alkalmazása. Minőségirányítási dokumentumok elkészítésének szempontjai. Fájlformátumok, kiterjesztések. Szövegszerkesztési alapismeretek. Képfelbontás, rasztergrafika-, vektorgrafika előnyök, hátrányok ismerete. Engedélyek, törvények, határozatok értelmezése (ÖGY). Alkatrészrajzok, összeállítási rajzok, rajzdokumentációk elemzése, archiválása (ÖGY). Műhelyrajzok sajátosságai, elkészítése, dokumentálása (ÖGY). Megmunkálási technológia behatárolása, sorrendje alkatrészrajzok műszaki tartalmának figyelembevételével (ÖGY). Különféle szabványok megismerése, alkalmazása (ÖGY). Minőségirányítási dokumentumok elkészítésének szempontjai (ÖGY). Gépek, berendezések műszaki dokumentációi, fontosabb paraméterek nyilvántartása (ÖGY). Alkatrészek, eszközök nyilvántartásának szempontjai, dokumentálása (ÖGY). Alkatrészjegyzék, technológiai sorrend, bruttó anyagmennyiség, alkatrész nyersmérete, megmunkáláshoz szükséges szerszám és gép, állásidő (ÖGY). Javítási jegyzőkönyvek (ÖGY). 195
196 Elektronikus dokumentációk (ÖGY). Fájlformátumok, kiterjesztések (ÖGY). Szövegszerkesztési alapismeretek (ÖGY). Képfelbontás, rasztergrafika-, vektorgrafika előnyök, hátrányok ismerete (ÖGY) Gépészeti alapmérések Külső és belső felületek ellenőrzése egyszerű ellenőrző eszközökkel. Külső felületek mérése, ellenőrzése tolómérővel, talpas tolómérővel, mikrométerrel. Belső felületek mérése, ellenőrzése mélységmérő tolómérővel, mikrométerrel. Szögmérés mechanikai szögmérővel. Külső kúpok mérése, ellenőrzése. Belső kúpok mérése, ellenőrzése. Munkadarabok mérése digitális mérőeszközökkel. Munkadarabok mérése digitális tolómérővel, digitális mérőórával. Felületi érdesség ellenőrzése, mérése. Munkadarabok alak- és helyzetpontosságának mérése, ellenőrzése. Körkörösség ellenőrzése, tengely ütésellenőrzése. Egyenesség, síklapúság, derékszögesség, párhuzamosság, egytengelyűség mérése, ellenőrzése. Keménységmérések Brinnel, Rockwell, Vickers, egyéb. Mérési dokumentumok készítése. Felvételi vázlatok készítése méretellenőrzésekhez. Külső és belső felületek ellenőrzése egyszerű ellenőrző eszközökkel (ÖGY). Külső felületek mérése, ellenőrzése tolómérővel, talpas tolómérővel, mikrométerrel (ÖGY). Belső felületek mérése, ellenőrzése mélységmérő tolómérővel, mikrométerrel (ÖGY). Szögmérés mechanikai szögmérővel (ÖGY). Külső kúpok mérése, ellenőrzése (ÖGY). Belső kúpok mérése, ellenőrzése (ÖGY). Munkadarabok mérése digitális mérőeszközökkel (ÖGY). Munkadarabok mérése digitális tolómérővel, digitális mérőórával (ÖGY). Felületi érdesség ellenőrzése, mérése (ÖGY). Munkadarabok alak- és helyzetpontosságának mérése, ellenőrzése (ÖGY). Körkörösség ellenőrzése, tengely ütésellenőrzése (ÖGY). Egyenesség, síklapúság, derékszögesség, párhuzamosság, egytengelyűség mérése, ellenőrzése (ÖGY). Keménységmérések Brinnel, Rockwell, Vickers, egyéb (ÖGY). Mérési dokumentumok készítése (ÖGY). Felvételi vázlatok készítése méretellenőrzésekhez (ÖGY) Anyagismeret gyakorlat 196
197 Szakítóvizsgálat. A szakítógép szerkezeti felépítése, kezelése. A vizsgálat folyamata, diagram felvétele. A mérési eredmények kiértékelése. Roncsolásmentes anyagvizsgálatok (repedésvizsgálatok) (ÖGY). Roncsolásos anyagvizsgálatok (ÖGY). Keménységmérések Brinnel, Rockwell, Vickers, egyéb (ÖGY). Keménységmérő eljárások. Mikro-keménységmérés. Keménységmérés meleg állapotban. Dinamikus keménységmérések. Rugalmas utóhatás. Rugalmas alakváltozás. Kúszás és relaáció. Mechanikai kifáradás, Wöhler-görbe. Frekvencia befolyása a kifáradásra. Fárasztó gépek Anyagvizsgálat gyakorlat Melegalakíthatósági technológiai próbák. Hidegalakíthatósági technológiai próbák. Nyomóvizsgálat. Hajlítóvizsgálat. Csavaróvizsgálat. Törésmechanikai vizsgálatok, Charpy-féle ütve hajlító vizsgálat. Vegyi összetétel vizsgálata. Korróziós vizsgálatok. Mikroszkópikus vizsgálatok, maratás, polírozás, csiszolás. Hőtechnikai tulajdonságok. Villamos vezetőképesség mérése. Mágneses tulajdonság vizsgálata. Fémek és ötvözetek tulajdonságai. A hűtési sebesség hatása az acélok szövetszerkezetére, tulajdonságaira. Ötvözőelemek hatása az acélok szövetszerkezetére, tulajdonságaira. Hőkezelések csoportosítása Kézi forgácsolási gyakorlat Az előrajzolással szembeni követelmények. Az előrajzolás lépései. Az előrajzolás szerszámai, eszközei. Mérő és ellenőrző eszközök. Egyszerűbb mérő és ellenőrző eszközök (mérőléc, tolómérő, szögmérő, derékszög, élvonalzó, szögidomszerek) bemutatása. 197
198 A felületszínezés lehetőségei. A térbeli előrajzolás eszközei. Az előrajzolás folyamata. Az előrajzolás biztonságtechnikai előírásai. Síkbeli és térbeli előrajzolás. Síkbeli és térbeli előrajzolás eszközei, segédeszközei és mérőeszközeinek megválasztása adott feladat elvégzéséhez. Többféle megmunkálást igénylő öntvények előrajzolásának gyakorlása. Kézi megmunkálási gyakorlatok (darabolás, hajlítás, fűrészelés, reszelés, köszörülés, fúrás, süllyesztés, dörzsölés, hántolás, csiszolás, menetvágás, menetfúrás. Kézi megmunkáló szerszámok élkiképzése. Komple feladatok elkészítése. A kézi forgácsoló műhely rendje, munka- és tűzvédelmi ismeretek rendszerezése. Alkatrészek illesztése. Alkatrészek szerelése (szegecselés, menetfúrás, menetmetszés, csavarkötések, ékés reteszkötés, ragasztás). A jellemző kötésmódok bemutatása, alkalmazási területei, létrehozásának folyamata. Az előrajzolással szembeni követelmények (ÖGY). Az előrajzolás lépései (ÖGY). Az előrajzolás szerszámai, eszközei (ÖGY). Mérő és ellenőrző eszközök (ÖGY). Egyszerűbb mérő és ellenőrző eszközök (mérőléc, tolómérő, szögmérő, derékszög, élvonalzó, szögidomszerek) bemutatása (ÖGY). A felületszínezés lehetőségei (ÖGY). A térbeli előrajzolás eszközei (ÖGY). Az előrajzolás folyamata (ÖGY). Az előrajzolás biztonságtechnikai előírásai (ÖGY). Síkbeli és térbeli előrajzolás (ÖGY). Síkbeli és térbeli előrajzolás eszközei, segédeszközei és mérőeszközeinek megválasztása adott feladat elvégzéséhez (ÖGY). Többféle megmunkálást igénylő öntvények előrajzolásának gyakorlása (ÖGY). Kézi megmunkálási gyakorlatok (darabolás, hajlítás, fűrészelés, reszelés, köszörülés, fúrás, süllyesztés, dörzsölés, hántolás, csiszolás, menetvágás, menetfúrás (ÖGY). Kézi megmunkáló szerszámok élkiképzése (ÖGY). Komple feladatok elkészítése (ÖGY). A kézi forgácsoló műhely rendje, munka- és tűzvédelmi ismeretek rendszerezése. Alkatrészek illesztése (ÖGY). Alkatrészek szerelése (szegecselés, menetfúrás, menetmetszés, csavarkötések, ékés reteszkötés, ragasztás) (ÖGY). 198
199 A jellemző kötésmódok bemutatása, alkalmazási területei, létrehozásának folyamata (ÖGY) Gépi forgácsolási gyakorlat A gépi forgácsoló műhely rendje, munka-, tűz- és környezetvédelmi ismeretek rendszerezése. A gépi forgácsoló műhely szerszámgépeinek, berendezéseinek bemutatása. Esztergálási gyakorlatok (esztergagép felépítése, kezelőelemek bemutatása). Palástfelület, homlokfelület esztergálás. Belső felületek megmunkálása (furatesztergálás, fúrás). Dörzsárazás. Felületek különleges kidolgozása esztergagépeken. Kúp- és alakfelületek esztergálása, revolvereszterga, automata esztergák. Esztergálás különféle esztergákon. Menetesztergálás. Marás (palástmarás, homlokmarás, síkmarás). Köszörülés (palástköszörülés, síkköszörülés, furatköszörülés). Oldható kötések készítése. Nem oldható kötések készítése. Oldható és nem oldható kötések szerelőszerszámai. Fi és állítható csavarkulcsok. Csavarhúzógépek. Csavarkötés szétszerelésének szerszámai, készülékei. Fogók típusai, alkalmazási területei. Különféle fémfelületek előkészítése. Felületvédelem mázolással, lakkozással. A fémragasztás folyamata, műveletei, az anyagok ragasztási technológiája. A gépi forgácsoló műhely rendje, munka-, tűz- és környezetvédelmi ismeretek rendszerezése (ÖGY). A gépi forgácsoló műhely szerszámgépeinek, berendezéseinek bemutatása (ÖGY). Esztergálási gyakorlatok (esztergagép felépítése, kezelőelemek bemutatása) (ÖGY). Palástfelület, homlokfelület esztergálás (ÖGY). Belső felületek megmunkálása (furatesztergálás, fúrás) (ÖGY). Dörzsárazás (ÖGY). Felületek különleges kidolgozása esztergagépeken (ÖGY). Kúp- és alakfelületek esztergálása, revolvereszterga, automata esztergák (ÖGY). Esztergálás különféle esztergákon (ÖGY). Menetesztergálás (ÖGY). Marás (palástmarás, homlokmarás, síkmarás) (ÖGY). Köszörülés (palástköszörülés, síkköszörülés, furatköszörülés) (ÖGY). Oldható kötések készítése (ÖGY). 199
200 Nem oldható kötések készítése (ÖGY). Oldható és nem oldható kötések szerelőszerszámai (ÖGY). Fi és állítható csavarkulcsok (ÖGY). Csavarhúzógépek (ÖGY). Csavarkötés szétszerelésének szerszámai, készülékei. (ÖGY). Fogók típusai, alkalmazási területei (ÖGY). Különféle fémfelületek előkészítése (ÖGY). Felületvédelem mázolással, lakkozással (ÖGY). A fémragasztás folyamata, műveletei, az anyagok ragasztási technológiája (ÖGY) A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanműhely, vagy gazdálkodó szervezet 5.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) 200
201 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Sorszám Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.6. Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrész rajz értelmezése 201
202 3.2. Összeállítási rajz készítése leírásból 3.3. Alkatrész rajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5.4. Csoportos helyzetgyakorlat 5.5. Csoportos versenyjáték 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Üzemeltetési tevékenységek körében 7.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 7.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 8. Vizsgálati tevékenységek körében 202
203 8.1. Technológiai próbák végzése 8.2. Technológiai minták elemzése 8.3. Geometriai mérési gyakorlat 8.4. Anyagminták azonosítása 9. Szolgáltatási tevékenységek körében 9, Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 5.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 203
204 A azonosító számú Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 204
205 Munkabiztonság Tűzvédelem Környezetvédelem Az elsősegélynyújtás általános alapjai Sérülések ellátása Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban A azonosító számú Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Munkavédelem Elsősegélynyújtás gyakorlat Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem FELADATOK Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi jogszabályokat, előírásokat, valamint a szakmára, és egyéb szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat A munkaterületet és munkakörnyezetet a biztonságos munkavégzésnek megfelelően alakítja ki Betartja a veszélyes anyagok és hulladékok kezelésére, tárolására vonatkozó szabályokat Együttműködik a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában Jelzi a tüzet, részt vesz az oltásban Betartja a tűz- és környezetvédelmi előírásokat Részt vesz a mentésben, elsősegélyt nyújt SZAKMAI ISMERETEK Környezetvédelmi, tűzvédelmi és munkavédelmi szabályok A munkáltatók és a munkavállalók jogai és kötelezettségei A munkahely biztonságos kialakításának követelményei A gépek, berendezések, szerszámok használati és kezelési utasításai Villamos berendezések biztonságtechnikája Az anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai 205
206 Egyéni és kollektív védelmi módok Munkabiztonsági szimbólumok értelmezése Elsősegélynyújtási ismeretek Munkavégzés szabályai SZAKMAI KÉSZSÉGEK Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata Információforrások kezelése Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, szimbólumok, színjelölések értelmezése Gépek, berendezések, szerszámok szakszerű használata Elsősegélynyújtás SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Döntésképesség Határozottság Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Irányítási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Figyelem-összpontosítás Körültekintés, elővigyázatosság 206
207 6. Munkavédelem tantárgy 6.1. A tantárgy tanításának célja A Munkavédelem tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók munkavégzésének balesetmentes és biztonságos kialakítását, valamint az önálló gondolkodásra való nevelését. Tegye képessé a tanulókat a munka világának, ezen belül a munkavédelem jellemzőinek és működésének megértésére Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A biológia témakörében tanult ismeretek felhasználása Témakörök Munkabiztonság A baleset és a munkahelyi baleset fogalma. A munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések fajtái. Veszélyforrások kialakulása. Személyi védőfelszerelésekkel szemben támasztott követelmények. A munkavédelmi oktatás dokumentálása. A munkabalesetek bejelentése, nyilvántartása és kivizsgálása. Kockázatelemzés fogalmai, kockázatelemzés, kockázatértékelés. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések. A munkavégzés fizikai ártalmai. Zaj- és rezgésvédelem. Munkahelyi klíma, a helyiség hőmérséklete, a levegő nedvességtartalma. A munkahelyek megvilágítása, a természetes fény. A színek kialakítása. A gázhegesztés és az ívhegesztés biztonsági előírásai. Anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai. Villamos berendezések biztonságtechnikája. Egyéni és kollektív védelem. Munkaegészségügy. Kockázatbecslés. Kockázatértékelés. Időszakos biztonsági felülvizsgálat. Soron kívüli munkavédelmi vizsgálat. Jelző és riasztóberendezések. Megfelelő mozgástér biztosítása. Elkerítés, lefedés. Tároló helyek kialakítása. Munkahely padlózata Tűzvédelem 207
208 Általános tűzvédelmi ismeretek. Tűzveszélyességi osztályok, jelölésük. Tűzveszélyes anyagok. Tűzveszélyes anyagok tárolása. Tűzveszélyes anyagok szállítása. Tűzveszélyes anyagok dokumentálása. Az égés feltételei, az anyagok éghetősége. Tűzveszélyes tevékenységek. Tűzvédelmi szabályzat. A tűzjelzés. Teendők tűz esetén. Veszélyességi övezet. Áramtalanítás. Tűzoltás módjai. Tűzoltó eszközök. Tűzoltó eszközök tárolása beltérben. Tűzoltó eszközök tárolása kültereken. Porral oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Vízzel oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Habbal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Halonnal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Szén-dioiddal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Oltóhatás. Tűzmegelőzés. Tűzjelzés. Gépek, berendezések tűzvédelmi előírásai. Tüzelő- és fűtőberendezések elhelyezésének tűzvédelmi előírásai. Műszaki mentés. Elektromos kábelek elhelyezése, elvezetése. Hő és füstelvezető berendezések. Jelzőtáblák. Feliratok. Irányfények. Tűzgátló nyílászárók. Tűzvédő festékek. Dokumentációk Környezetvédelem A környezetvédelem területei. Természetvédelem. Vízszennyezés vízforrások. A levegő jellemzői, a levegőszennyezés. Globális felmelegedés és hatása a földi életre. 208
209 Hulladékok kezelése, szelektív összegyűjtése tárolása. Hulladékgyűjtő szigetek. Gyűjtőhelyek kialakítása. Veszélyes hulladékok tárolása. Veszélyes hulladékok begyűjtése. Veszélyes hulladékok feldolgozása. Hulladékok feldolgozása. Hulladékok újrahasznosítása. Hulladékok végleges elhelyezése. Hulladékok lebomlása. Az ipar hatása környezetre. Megújuló energiaforrások. Levegőszennyezés. Zajszennyezés. Hőszennyezés. Fényszennyezés. Talajszennyezés. Nehézfémek. Vízszennyezés. Szennyvízkezelés. Környezetszennyezés egészségi hatásai. Fontosabb környezetvédelmi jogszabályok. Fontosabb Európai Uniós jogszabályok. Fémiparban keletkező szennyezőanyagok. Hűtő-, kenő-, mosófolyadékok felhasználása. Hűtő-, kenő-, mosófolyadékok tárolása. Az elhasználódott hűtő-, kenő-, mosófolyadékok hulladékkezelése. Az épített környezet védelme. Munkahelyi környezet természetbarát kialakítása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 209
210 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret Sorszám 6.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása - 210
211 Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Komple információk körében 3.1 Esetleírás készítése Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló - 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Csoportos helyzetgyakorlat Csoportos versenyjáték - 211
212 5. Üzemeltetési tevékenységek körében 5.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 7. Elsősegélynyújtás gyakorlat tantárgy 7.1. A tantárgy tanításának célja Az Elsősegélynyújtás tantárgy alapvető célja, hogy a munkavégzés alatt vagy azon kívül is a tanulók képesek legyenek felismerni a balesetek során keletkezett sérüléseket és képesek legyenek az elsősegélynyújtás elvégzésére Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak A közismereti biológia témakörökben tanult ismeretek Témakörök Az elsősegélynyújtás alapjai Mentőhívás módja. Teendők a baleset helyszínén. Elsősegély nyújtásának korlátai. A baleseti helyszín biztosítása. Vérkeringés, légzés vizsgálata. Heimlich-féle műfogás. Rautek-féle műfogás. Elsősegélynyújtás vérzések esetén. Életveszély elhárítása. Újraélesztés. Mellkasnyomás technikája Légútbiztosítás lehetőségei. Légút akadály-mentesítése. Lélegeztetés. Fizikális vizsgálat. 212
213 Stabil oldalfekvő helyzet alkalmazása. Az eszméletlenség veszélyei. A sokk tünetei, veszélyei, ellátása. Idegen test eltávolítása szemből, orrból, fülből. Agyrázkódás tünetei, veszélyei, ellátása. Koponyasérülés tünetei, veszélyei, ellátása. Bordatörés tünetei, veszélyei, ellátása. Végtagtörések. Hasi sérülések. Gerinctörés tünetei, veszélyei, ellátása. Áramütés veszélyei. Áramütött személy megközelítése. Áramtalanítás. Áramütött személy ellátása. Égési sérülés súlyosságának felmérése, ellátása. Fagyás, tünetei, veszélyei és ellátása. Mérgezések tünetei, fajtái, ellátása. Leggyakrabban előforduló mérgezések. Marószerek okozta sérülések veszélyei, ellátása. Rosszullétek. Ájulás tünetei, ellátása. Epilepsziás roham tünetei, ellátása. Szív eredetű mellkasi fájdalom tünetei, ellátása. Alacsony vércukorszint miatti rosszullét tünetei, ellátása Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban Veszélyforrások kialakulása. Személyi védőfelszerelésekkel szemben támasztott követelmények. Személyi védőfelszerelések helyének meghatározása, tárolása. A munkavédelmi oktatás dokumentálása. A munkabalesetek bejelentése, nyilvántartása és kivizsgálása. Kockázatelemzés fogalmai, kockázatelemzés, kockázatértékelés. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések helyének meghatározása, elhelyezése. A megfelelő biztonsági jelzés kiválasztása. A munkavégzés fizikai ártalmai. Zaj- és rezgésvédelem. Zaj és rezgésvédelem védőeszközeinek fajtái, alkalmazásuk. Munkahelyi klíma, a helyiség hőmérséklete, a levegő nedvességtartalma. A munkahelyek megvilágítása, a természetes fény. A színek kialakítása. A gázhegesztés és az ívhegesztés biztonsági előírásai. 213
214 Hegesztő munkahelyek kialakítása, védő eszközök alkalmazása. Anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai. Anyagmozgatás gépeinek, eszközeinek biztonságos használata, védőeszközök alkalmazása. Villamos berendezések biztonságtechnikája, speciális védőeszközök bemutatása, használata. Egyéni és kollektív védelem. Munkaegészségügy. Kockázatbecslés. Kockázatértékelés. Időszakos biztonsági felülvizsgálat. Soron kívüli munkavédelmi vizsgálat. Jelző és riasztóberendezések. Megfelelő mozgástér biztosítása. Elkerítés, lefedés. Tároló helyek kialakítása. Munkahely padlózata. Gépek védőburkolatainak kialakítása, elhelyezése Sérülések ellátása Sebellátás. Hajszáleres vérzés. Visszeres vérzés. Ütőeres vérzés. Belső vérzések és veszélyei. Orrvérzés, ellátása. Mérgezések: gyógyszermérgezés, szénmonoid (CO) mérgezés, metilalkoholmérgezés. Csontok, ízületek sérülései: rándulás, ficam, törés. Fektetési módok. Idegen test szemben, orrban, fülben. Elsősegélynyújtó feladata veszélyes anyagok okozta sérülések esetén. Elsősegélynyújtó feladatai villamos áram okozta sérülések esetén. Az eszméletlenség fogalma, tünetei, leggyakoribb okai, következményei. Az eszméletlenség ellátása. A vérzésekkel kapcsolatos ismeretek. A schock fogalma és formái. A termikus traumákkal, hőártalmakkal kapcsolatos ismeretek. Az ízületi sérülések formái, tünetei és ellátásuk módja. A csontsérülések formái, tünetei és ellátásuk (fektetési módok). A hasi sérülés formái, tünetei és ellátásuk módjai. A kimentés fogalma és betegmozgatással kapcsolatos ismeretek. A mérgezések fogalma, tünetei és ellátásuk módja. 214
215 Egyéni Csoport- bontás Osztály- keret A belgyógyászati balesetek (áramütés). A leggyakoribb belgyógyászati kórképek, tüneteik és ellátásuk A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, tanműhely, vagy gazdálkodó szervezet 7.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 215
216 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Komple információk körében 3.1 Esetleírás készítése Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló - 4. Csoportos munkaformák körében 216
217 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Csoportos helyzetgyakorlat Csoportos versenyjáték - 5. Üzemeltetési tevékenységek körében 5.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Feladattal vezetett szerkezetelemzés Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 217
218 A azonosító számú Mérőtermi feladatok megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 218
219 Geometriai mérések Villamos mérések Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok Geometriai mérések Anyagvizsgálat Villamos mérések Nagypontosságú mérések Szerszámgépek pontossága A azonosító számú, Mérőtermi feladatok megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Műszaki mérés Műszaki mérés gyakorlat Mérőtermi feladatok FELADATOK Metrológiai alapfogalmakat ismer, mérési eljárásokat alkalmaz A munkadarabok geometriai méreteinek gyártásközi és végellenőrzését végzi Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközökkel mér Idomszerrel ellenőriz Felületi érdességet mér Alak- és helyzetméréseket végez Szerszámgépek saját pontossági vizsgálatát végzi Villamos alapméréseket végez Részt vesz a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában és működtetésében A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartását vezeti, kalibrálását elvégzi, hitelesítésükről gondoskodik Részt vesz a minőségügyi rendszerhez tartozó képességvizsgálatok végrehajtásában SZAKMAI ISMERETEK Géprajzi ábrázolás szabályai Alkatrészrajzok kiviteli előírásai Ábrázolási jelképek Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai Mechanikai és mikroszkópos anyagvizsgálatok Műszaki mérés eszközeinek ismerete Mérési hiba Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése Dugós és villás idomszerek méretezése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Felületi érdesség mérése Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete Villamos multiméter ismerete 219
220 Lakatfogó ismerete Vezeték folytonosság/szakadás mérése Villamos motorok tekercs/testzárlat mérése Ellenállás mérése Feszültség AC/DC mérése Áramerősség mérése az áramkör megbontásával Áramerősség mérése az áramkör megbontása nélkül Statisztikai gyártásellenőrzés Minőségbiztosítás Szerszámgépek saját pontossági vizsgálata SZAKMAI KÉSZSÉGEK Gépipari mérőeszközök használata Villamos mérőeszközök használata Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Önállóság Precizitás Megbízhatóság TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Ismeretek helyénvaló alkalmazása Logikus gondolkodás Rendszerező képesség 220
221 8. Műszaki mérés tantárgy 8.1. A tantárgy tanításának célja A Műszaki mérés elméleti tantárgy tanításának célja a műszaki életben előforduló és alkalmazott mérések megismertetése. Ismerjék a tanulók a mechanikai, villamos műszereket és méréstechnikai eszközök használatát, a villamos jellegű mérőműszerek alkalmazását, az anyagvizsgálati módszereket, a szakítóvizsgálat, a szilárdsági vizsgálatokat, a keménységmérést, az alakíthatósági vizsgálatokat. Képesek legyenek a mechanikus-, elektromechanikus-, elektromos-, és optikai mérési eredmények dokumentálása a mért és számított eredményekről, táblázatkezelő programok segítségével Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika, matematika mértékegységek átszámítása, összes témakörhöz 8.3. Témakörök Geometriai mérések Mérés, ellenőrzés fogalma és folyamata, metrológiai alapfogalmak. A mérés, ellenőrzés dokumentációja, alkalmazása. Mérési dokumentumok jelentősége, fajtái, tartalma. Hiba felvételezés, hiba megállapítás. Mérési hibák. Géprajzi ábrázolás szabályai, alkatrészrajzok kiviteli előírásai, ábrázolási jelképek. Műszaki mérés eszközeinek ismerete. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete. Mérőeszközök kalibrálásának módja. Hosszmérés, szögmérés, külső és belső felületek mérése. Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése. Idomszerek, kaliberek, etalonok. Dugós és villás idomszerek méretezése. A munkadarabok geometriai méretei. Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközök. Optikai mérőeszközök szerkezeti felépítése. Menetek, fogaskerekek mérése. Sík-, merőlegesség-, párhuzamosság-, egytengelyűség-, körkörösség mérés menete. Részt vesz a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában és működtetésében, a minőségügyi rendszerhez tartozó képességvizsgálatok végrehajtásában. A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartását vezeti, kalibrálását elvégzi, hitelesítésükről gondoskodik. Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki 221
222 dokumentációk készítésénél. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. Statisztikai gyártásellenőrzés, matematikai, statisztikai gyártásszabályozás: előzetes adatfelvétel, statisztikai jellemzők, a mért értékek átlaga, mediánja, terjedelme, szórása. Számítógéppel támogatott sorozatméréseket végzése (SPC). A minőségbiztosításban alkalmazott korszerű számítógépes eszközök bemutatása. Minőségbiztosítási módszerek alkalmazása. Mérési jegyzőkönyv tartalma Villamos mérések Metrológiai alapfogalmakat ismer, mérési eljárásokat alkalmaz. Ábrázolási jelképek. Villamosipari jelölések, a szabványok helyes alkalmazásának az ismerete. Villamos szabályozás és vezérlés berendezései. Villamos áramkörök felépítése. Villamos alapméréseket végez. Mérési hiba. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete. Villamos multiméter ismerete. Lakatfogó ismerete. Vezeték folytonosság/szakadás mérése. Ellenállás, feszültség, áramerősség mérése. Villamos mérések eszköz és feltételrendszere. A fázisviszonyok vizsgálata. Egyenáramú motorok mérése. Egyenáramú generátorok üzemeltetése, kapcsolása. Üresjárási és terhelési görbék felvétele. A forgásirány és a fordulatszám változtatásának mérése. Transzformátorok mérése (váltakozó áramú teljesítmény, áttételi szám). Hatásfok meghatározása primer-szekunder teljesítményből. Egy- és háromfázisú motorok üzemeltetése, és terhelése (indítás, teljesítménymérés, fordulatszám-meghatározás, szlip, jelleggörbék felvétele). Háromfázisú motorok kapcsolásai (irányváltók, csillag-delta). Villamos gépek vezérlése (kapcsoló berendezések, irányváltók). Védőföldelés mérése. Átütési feszültség vizsgálata szigetelőanyagoknál. Mérések nagyfeszültségű áramkörökben. Villamos motorok tekercs/testzárlat mérése. Feszültség AC/DC mérése. Áramerősség mérése az áramkör megbontásával. 222
223 Áramerősség mérése az áramkör megbontása nélkül. Minőségbiztosítás. A mérés-, ellenőrzés dokumentációja, alkalmazása. Mérési dokumentumok jelentősége, fajtái, tartalma. Mérési jegyzőkönyv készítésének menete Összetett mechanikai-, technológiai vizsgálatok Mechanikai és mikroszkópos anyagvizsgálatok. Műszaki mérés eszközeinek ismerete. Sorozatmérés eszközei. Felületi minőség jelölése, ellenőrzésének és mérésének eszközei. Keménységmérés menete. Szakítóvizsgálat, szakító diagram. Anyagvizsgálat mikroszkóppal. Alak- és helyzetméréseket végez. Szerszámgépek saját pontossági vizsgálatát végzi. Gépek, berendezések minőségképességének vizsgálata: géppontossági vizsgálatok, geometriai méretek, alakhűség, helyzetek, mozgáspályák pontosságának vizsgálata (nem statisztikai módszer). A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartását vezeti, kalibrálását elvégzi, hitelesítésükről gondoskodik. Részt vesz a minőségügyi rendszerhez tartozó képességvizsgálatok végrehajtásában. Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél. Folyamatképesség-vizsgálatok megvalósítása. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. A munkadarabok geometriai méreteinek gyártásközi és végellenőrzését végzi. Minőségképesség vizsgálat elve, menete: gép beállítása, próbasorozat gyártása, vizsgált jellemző mérése, statisztikai jellemzők számítása, a tűrésmező és a szórás összevetése, Cm Cmk érték megállapítása A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, mérőlabor, gépműhely 223
224 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret 8.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 224
225 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése 3.2. Alkatrészrajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.3. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 5.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 5.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.1. Geometriai mérési gyakorlat 8.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 9. Műszaki mérés gyakorlat tantárgy 9.1. A tantárgy tanításának célja A Műszaki mérés gyakorlati tantárgy tanításának célja, hogy a műszaki életben előforduló és alkalmazott mérések elméleti megismertetését követően jártasságot szerezzenek a tanulók a mérési folyamatban a mérőeszközök megfelelő használatában Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika, matematika mértékegységek átszámítása, összes témakörhöz 225
226 9.3. Témakörök Geometriai mérések Metrológiai alapfogalmakat ismer, mérési eljárásokat alkalmaz. Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközökkel mér. Méret és alakhelyesség ellenőrzése tolómérővel, mikrométerrel, mérőórával, idomszerrel, mérőmikroszkóppal. Mérés egyszerű és nagypontosságú mérőeszközökkel. Idomszerrel ellenőriz. Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése. Mérés dugós és villás idomszerekkel, kaliberekkel. Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése. Síkfelületek vizsgálata. Forgásfelületek (tengelyek, perselyek), fogaskerekek, menetek ellenőrzése. Csavarok fajtái, adatai, mérése. Fogaskerekek mérése, értékelése. Digitális mérőeszközök típusai, alkalmazásuk. Külső felületek mérése, mérésének eszközei. Belső felületek mérése, mérésének eszközei. Mérési hibák, hibajellemzők. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálata. A munkadarabok geometriai méreteinek gyártásközi és végellenőrzését végzi. Számítógépes alkalmazások lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése. Mérési eredmények dokumentálása táblázatkezelő programok segítségével Anyagvizsgálat Mechanikai és mikroszkópos anyagvizsgálatok. Keménységmérés Poldi kalapáccsal, keménységmérő géppel. Felületi érdesség mérése, érdességmérő etalon használata. Mérési hibák és kiküszöbölésük. Próbatestek, kialakításuk. Hajlító vizsgálatok. Ütőmunka vizsgálat. Anyagelemzés, szövetszerkezetek vizsgálata. Minőségbiztosítás. Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése. 226
227 Villamos mérések Metrológiai alapfogalmakat ismer, mérési eljárásokat alkalmaz. Villamos jelképes ábrázolások, kapcsolási rajzok. Villamos mérőeszközök használata. Villamos alapméréseket végez. Egyszerű áramkörök felépítése, mérése. Villamos multiméterrel, lakatfogóval mérés. Vezeték folytonosság/szakadás mérése. Villamos motorok tekercs/testzárlat mérése. Ellenállás, feszültség, áramerősség mérése. Áramerősség mérése az áramkör megbontásával. Áramerősség mérése az áramkör megbontása nélkül. Egyen- és váltakozó villamos jellemzők meghatározása. Egyenáramú motorok és generátorok. Egyenáramú generátorok üzemeltetése, kapcsolása. Üresjárási és terhelési görbék felvétele. A forgásirány és a fordulatszám változtatásának felvétele. Nagyfeszültségű áramkörök. Transzformátorok. Egy- és háromfázisú motorok jelleggörbéi. Egy- és háromfázisú motorok indítása, teljesítménymérése, fordulatszámmeghatározása, szlip, jelleggörbék felvétele. Háromfázisú motorok kapcsolásai. Villamos gépek szabályozása, vezérlése. Hibakeresés. Mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése Nagypontosságú mérések Mechanikai és optikai mérőeszközökkel mér. Ezredes mérőórával történő mérések (körkörösség, egytengelyűség, síklapúság, párhuzamosság). Sorozatmérés lengőnyelves mikrométerrel, passzaméterrel. Mérés mérőórás furatmérőkkel. Mérés optikai mérőeszközökkel. Hosszmérő gép, Abbe-féle elv. Mikroszkópos mérések. Mérőeszközök kalibrálása. Mérőhasábok, kaliber gyűrűk. Interferencia csíkok vizsgálata mikrométer orsónál. Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete. Minőségbiztosítás. Méréstechnológia dokumentálása, mérési jegyzőkönyv készítése, értékelése. 227
228 Sorszám Szerszámgépek pontossága Kézi és gépi, mechanikai és optikai mérőeszközökkel mér. Szerszámgépek saját pontossági vizsgálatát végzi. Gépelhelyezés, alapozás, energiaellátás Gépek, berendezések minőségképességének vizsgálata: géppontossági vizsgálatok, geometriai méretek, alakhűség, helyzetek, mozgáspályák pontosságának vizsgálata. Szerszámgép átvételi előírásai. A pontossági vizsgálatoknál alkalmazott eszközök, készülékek alkalmazása. Szerszámgép pontossági előírásai, mérései. Sajátpontossági vizsgálatok, mérések. Alak- és helyzetméréseket végez. Felületi hibák, felületi érdesség. Oszlopos vagy állványos fúrógép saját pontosságának, merevségének vizsgálata. Vízszintes marógép saját pontosságának vizsgálata. Esztergagép főorsó ütésvizsgálata. Szerszámgép párhuzamosság mérése. Vízszintezés, beállítás. Szerszámgépek mérési dokumentációi, jegyzőkönyvek. A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontjai. Minőségbiztosítás. Mérési jegyzőkönyv készítése, dokumentálás A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Mérőlabor, gépműhely 9.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 228 Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 Magyarázat Elbeszélés Kiselőadás Megbeszélés Vita Szemléltetés Projekt Kooperatív tanulás Szimuláció -
229 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Szerepjáték Házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.3. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése 2.2. Leírás készítése 2.3. Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 2.4. Tesztfeladat megoldása 2.5. Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.7. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése 3.2. Alkatrészrajz elemzés, hibakeresés 4. Komple információk körében 4.1. Esetleírás készítése 4.2. Elemzés készítése tapasztalatokról 4.3. Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után 4.5. Utólagos szóbeli beszámoló 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos 229
230 szövegfeldolgozás 5.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 5.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Szakmai munkatevékenység 6.2. Műveletek gyakorlása 6.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.1. Geometriai mérési gyakorlat 9.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 230
231 A azonosító számú Mechatronikai gépészeti feladatok megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 231
232 Műszaki rajz CAD síkbeli ábrázolás CAD térbeli ábrázolás Anyagismeret Technológia Gépelemek Mechatronika Robottechnika Pneumatika, hidraulika Szerelés Karbantartás A azonosító számú, Mechatronikai gépészeti feladatok megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Mechatronikai Mechatronikai gépészeti feladatok gépészeti feladatok gyakorlat Mechatronikai gépészeti feladatok FELADATOK Idegen nyelvű dokumentációt tanulmányoz és értelmez Felméri a gépszerkezet, gépegység általános állapotát, szemrevételezéssel, méréssel, tesztberendezésekkel szisztematikus hibabehatárolást végez Szerelési egységeket és elemeket összeépít, tesztel Mozgó elemekkel felszerelt gépegységeket; tengelyeket, hajtóműveket összeépít, működést tesztel, karbantart Szíj-, ékszíj-, dörzs-, fogaskerék-, csiga- és lánchajtásokat beépít, működést tesztel, karbantart Csiga-csigakerék, csavarorsó-csavaranya, golyósorsó-golyósanya és fogaskerék-fogasléc mozgás-átalakító elemeket beépít és működést tesztel, karbantart Elektromechanikus és hidropneumatikus hajtóműveket beépít, működést tesztel és karbantart Tengelykapcsolókat és fékeket beépít, működést tesztel, karbantart Sikló- és gördülő csapágyazásokat, csapágyakat, lineáris kocsikat és vezetékeket beépít, működést tesztel és karbantart Pneumatikus és hidraulikus végrehajtókat, szabályozóelemeket, csővezetékeket beépít, beállít, működést tesztel, karbantart Szervopneumatikus, proporcional-hidraulikus hajtásokat beépít működést tesztel és karbantart Vezérlő,- szabályzó,- mérő és állapotfelügyeleti szerelési egységeket beépít Szenzorokat beépít, beállít Hűtő- és kenőberendezéseket beépít, működést tesztel, karbantart Felszereli a szerszámot a működtető gépre 232
233 A szerszámkarbantartás folyamatában részt vesz Korszerű szervóhajtásokat működtet Manipulátorokat és robotokat üzemeltet és ellenőriz Mechatronikai rendszereket üzembe helyez, funkcionális ellenőrzést végez, próbafuttatást végez és dokumentál Mechatronikai rendszereket ellenőriz, funkcionális működést, biztonsági berendezéseket és intézkedéseket ellenőriz és dokumentál Elvégzi a munkafeladathoz tartozó adminisztrációs tevékenységet esetenként idegen nyelven is Gépészeti karbantartást végez a minőségirányítási rendszer követelményei szerint SZAKMAI ISMERETEK Műszaki rajzok olvasása, értelmezése magyar és idegen nyelven Műszaki rajzok készítése Szabványok és katalógusok használata Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutató használata Hűtő- és kenőanyagok, segédanyagok Átfogó gépszerkezettani ismeretek Általános gépüzemeltetési ismeretek Hajtások, hajtóművek és beállításuk Tengelykapcsolók és beállításuk Fékek, mozgásakadályozó elemek és beállításuk Mozgás-átalakító elemek és beállításuk Tengelyek, csapágyak és beállításuk Vázszerkezetek és beállításuk Hidraulikai alapok Pneumatikai alapok Szenzortechnikai ismeretek Hosszméretek, szögek mérése és ellenőrzése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Mérő- és beállító eszközök, sablonok Kézi- és kézi kisgépes szerelőszerszámok A gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása A működési jellemzők kiszámítása Átfogó gépszerelési ismeretek Szerelési műveletterv és műveleti utasítás Képlékenyalakítás, kivágás, sajtolás szerszámainak, gépi berendezéseinek működése A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paraméterei 233
234 Szerszám/készülék javítása, karbantartása, felújítása Manipulátorok és robotok szerkezeti felépítése Manipulátorok és robotok típusai, jellemzői Robotok hajtásai, vezérlések, programozásuk SZAKMAI KÉSZSÉGEK Gépészeti rajz és műszaki táblázatok olvasása Pneumatikus, hidraulikus és villamos kapcsolások olvasása, értelmezése Gépipari mérőeszközök használata Fémmegmunkáló és szerelő kéziszerszámok és kisgépek használata Szerelési, beállítási tevékenységek végzése Módszeres hibakeresés SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság Önállóság Szabálykövetés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság Határozottság MÓDSZERKOMPETENCIÁK Gyakorlatias feladatértelmezés Lényegfelismerés (lényeglátás) Körültekintés, elővigyázatosság 234
235 10. Mechatronikai gépészeti feladatok tantárgy 10.1 A tantárgy tanításának célja Az elméleti ismeretek birtokában a mechatronikai elemek szerelése, üzemeltetése és karbantartása. A tantárgy megismertet a mechatronikai berendezések részegységeivel, javításának lehetőségeivel. A tervezéshez és irányításhoz, mechatronikai elemek össze- és szétszereléséhez, gépek és rendszerek alkotórészeinek összeépítéséhez a gépészet, mechanika elemei. Alapvető szakmai számítások, méretezések. A gépiparban használt anyagok tulajdonságai, metallográfiai folyamatok. Nagypontosságú megmunkálások technológiái. Elektromos, pneumatikus és hidraulikus irányítások felépítése és tesztelése. Mechatronikai rendszerek, gépek programozása dokumentáció alapján. Ipari gyártórendszerek, gépek, mechatronikai berendezések felügyelése. Minőségbiztosítási rendszerek előírásainak alkalmazása, minőségellenőrzés Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Informatika az összes témakörben, a szakmai modulok közül a Gépészeti alapozó feladatok tantárgy Témakörök Műszaki rajz Ábrázolási módok: vetületi és aonometrikus ábrázolás. Méretmegadás, egyszerűsített ábrázolás. Testek ábrázolása, síkmértani és térmértani szerkesztések, áthatások. Ábrázolás képsíkrendszerben. Az ábrázolásban a jelölések, a szabványok helyes alkalmazásának ismerete. Metszetek, szelvények, kitörés. A kapcsolási vázlat készítésének szabályai. A fémipari műszaki ábrázolásban a jelölések, a szabványok helyes alkalmazásának az ismerete. Menetes alkatrészek ábrázolása. Csavarok fajtái, adatai. Gépelemek ábrázolása. Tengely csapágyazott és hordozó felületeinek alak-, helyzet-, és mérettűrései. Felületi érdesség és minőség. Összeállítási rajzok tanulmányozása. A villamosipari műszaki ábrázolásban a jelölések, a szabványok helyes alkalmazásának az ismerete. Szabványos villamos rajzok készítése, olvasása és értelmezése. Műszaki rajz, dokumentáció készítése, segédeszközök, informatikai berendezések használata. 235
236 A szerkesztési rajz előírásainak ellenőrzése. Nomogramok, katalógusok, szabványok használata CAD síkbeli ábrázolás Műszaki rajzok készítése számítógép segítségével. Számítógépes rajzoló programok, szoftvertelepítés. CAD program és más alkalmazások közti kapcsolatok, CAD program lehetőségei a műszaki dokumentációk készítésénél. Sablonfájlok készítése, személyre szabás. Rajzi szabványok betartása. Abszolút és relatív koordináta-rendszerek. Fóliaváltás, sokszögek, nagyítás, kiosztás. Méretmegadás beállításai, méretezés. Lemezterv készítése. Géprajzi egyszerűsítések. Vetületi elrendezés módosítása (félvetület, lyukkör). Részletek rajzolása (ismétlődő elemek, résznézet). Különleges ábrázolási módok (mozgó alkatrész szélső állása). Gépelemek ábrázolása. Csavar, csavarkötés, csavarbiztosítás ábrázolása. Ék, retesz, bordáskötés ábrázolása. Szegek, csapszegek ábrázolása. Csapágyak ábrázolása. Fogazott gépelemek ábrázolása. Nem oldható kötések ábrázolása. Hegesztési varratok ábrázolása. Attribútumok készítése. Összeállítási rajz készítése, nyomtatási technikák. CAD rajz fájl beillesztése más dokumentumokba CAD térbeli ábrázolás 3D sablonfájl, térbeli vonalak, ívek rajzolása, szint és vastagság megadása. Térelemek, térmértani alaptételek. Ábrázolási módszerek: perspektíva, aonometria, vetületek. Térelemek ábrázolása, transzformáció, metszési és méretes feladatok. Síklapú testek ábrázolása, síkmetszése, áthatása. Síkgörbék, térgörbék, görbe felületek, vonalfelületek, forgástestek. Görbe felületű testek síkmetszése, áthatása. Térszemlélet fejlesztése számítógépes modellezés segítségével. Számítógépes térgeometria alapjai. Modellezési technikák, szoftver-hardver alapismeretek. Alkatrészek és szerelt egységek rajzainak készítése. Rajzolási alapismeretek, szabványos jelölések. 236
237 Vetületek, metszetek, méretháló, szöveges utasítások. Jelképes ábrázolások: csavarmenetek, rugók, fogazatok, bordázat, ismétlődő részletek, hegesztési varratok ábrázolása. Szilárdtest létrehozása elemi testekből. Szilárdtest készítése forgatással, kihúzással. Letörés, lekerekítés. Renderelés, anyagok használata. Megvilágítási módok Anyagismeret Az anyagok csoportosítása alapanyagok, félkész termékek, hulladék és segédanyagok. A gépiparban használt anyagok. A fémes és nemfémes anyagok jellegzetes tulajdonságai. Metallográfiai folyamatok. Ötvözők, hatásuk a kristályszerkezetre. Vasötvözetek. Hőkezelés. Melegalakítások. Hidegalakító szerszámok anyaga. Gyorsacél és keményfém szerszámanyagok. Kivágó szerszámok anyaga. Hidegalakító szerszámok hőkezelése. Szerszámok hőkezelésének sajátosságai. Szilárdság, rugalmas és maradó alakváltozás. Megmunkálhatóság, alakíthatóság. Hővezető képesség. A szerszámkészítéskor használatos eszközök és technológiák. Az anyagszabványok rendszere. A fémmegmunkálás technológiai műveletei. Anyagvizsgálati módszerek, szakítóvizsgálat, szilárdsági vizsgálatok, keménységmérés, alakíthatósági vizsgálatok. Roncsolásmentes anyagvizsgálatok. A korrózió fogalma a korrózióvédelem eszközeit aktív és passzív korrózióvédelem. Kenőanyagok fajtái, csoportosításuk. Műanyagok, polimerek. Termoplasztikus műanyagok fajtái, jellemzői, előállítása, megmunkálása, alkalmazása. Hőre keményedő műanyagok jellemzői, fajtái, előállítása megmunkálása, alkalmazása. A minőségirányítás és minőségbiztosítás fogalmai, rendszerelemei. 237
238 Technológia Lemezmegmunkáló szerszámok készítése. Lemezalakító szerszámok felépítése és legfontosabb elemei. A képlékeny anyagalakítások alapfogalmai, csoportosításai, gépei, berendezései. Hidegalakítások: hajlítás, lyukasztás, mélyhúzás és kivágás. Képlékenyalakítás, sajtolás szerszámainak, gépi berendezéseinek működése. Melegalakítás, precíziós öntés, porkohászat. A gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása. Szerelési műveletterv és műveleti utasítás. Technológiai sorrend fogalma, tartalma. Munkafolyamat megtervezésének és irányításának elsajátítása. Kenőanyag adagolás, kenőberendezések. A forgácsolás alapfogalma, munkafolyamata, szerszámai, eszközei.. Az anyagok megmunkálásához szükséges szerszámok, eszközök, segédeszközök, gépek és mérőeszközök. Korszerű forgácsolási eljárások. CNC gépek, megmunkáló központok. Mozgásviszonyok (fő- és mellékmozgás). Megmunkálási pontosság. Ipari anyagok korróziós tulajdonságai. Ipari anyagok technológiai tulajdonságai Gépelemek Gépészeti méretezések. Igénybevétel, az alakváltozás, az anyagban ébredő feszültség és a feszültségeloszlás kapcsolata. Méretezési feladatok és méretellenőrzés. Hőmérsékletváltozás hatására létrejövő alakváltozások, feszültségek Kifáradási jelensége. Feszültséggyűjtő helyek. Tengelyszerű alkatrészek méretezése. Tartók méretezése. Szakmai számítások nyomaték meghatározására. Csavarás, nyírás, lehajlás. Gépipari kötések, szegecskötés, hegesztés, forrasztás, ragasztás, zsugorkötés. Csavarmenetek, orsó-, anyamenetek, önzárás, csavarbiztosítási eljárások. Meghúzási nyomaték. Rugalmas szorítás. Megismeri az erőátviteli elemek és meghajtások működtetését. Oldható és nem oldható fémes kötések. A forrasztás anyagai, segédanyagai és eszközei. A forrasztás művelete. Hegesztett kötések sajátosságai. 238
239 Ékkötés, reteszkötés. Pattanó kötések fajtái. Rugók, funkciója, rugórendszerek, anyagaik. Tömítések. Gépészeti biztonságtechnika Mechatronika Mozgatóorsók. Lineáris vezetékek fajtái és szerelésük. Hajtások, hajtóművek és beállításuk. Golyós, görgős és futóvezetékek, nagy pontosságú golyósorsók. Csapágyak típusai, csapágykiválasztás, csapágykatalógusok. Gördülőcsapágyak beépítési megoldásai, szerelése. Hibrid lineáris vezetékek. Hidrosztatikus, hidrodinamikus és aerosztatikus csapágyak. Hajtások: dörzs, szíj, lánc, fogasszíj, fogaskerék, csigahajtás. Hajtóművek, funkciói, jellegzetes típusai, szerkezeti felépítésük, működésük. Elektromechanikus hajtóművek. Golyósorsós hajtás. Bolygógörgős hajtás. Pneumatikus és hidraulikus hajtások. Hibrid hajtások. Teljesítmény-nyomaték-, és fordulatszám átvitel törvényszerűségei. Hajtóművek, funkciói, jellegzetes típusai, szerkezeti felépítésük, működésük. Mechanikus, villamos, pneumatikus, hidraulikus, vegyes hajtóművek. Hullámhajtóművek, alkalmazásuk a robottechnikában. Fékek, rögzítők, tengelykapcsolók. Mechanikai kényszerek különböző fajtái, alkalmazási területei. Mozgásfajták, mozgás-átalakítók. Fékező, csillapító és szabályozó szerkezetek. Nyomatékátszármaztató hajtások fajtái. Az iparban alkalmazott tengelykapcsolók. Bütykös, indítókulcsos és csuklós megoldások, kétkezes indítás, Fényfüggönyök. Mechatronikai berendezések élesztési, üzembe helyezési jellemzői Robottechnika Manipulátorok és robotok típusai, jellemzői, szerkezeti felépítésük. A robotok, mint mechatronikai egységek megismerése, felépítésükben alkalmazott alapvető egységek áttekintése. Robottechnikai alapok: alkalmazási terület, fajtái, jellemző felépítésük, csoportosításuk. Robotjellemzők, (mozgástér, hajtás, kinematikai szempontok szerint), pozicionálási folyamatok, szabadságfokok. 239
240 Robotokban használatos végrehajtók, hajtóművek és útmérő rendszerek. Robotok megfogó szerkezetei, biztonságtechnikai eszközei. Pontvezérlés, pályamenti vezérlés, interpolációk. Ipari robotok programozása. Robotkezelési és alapszintű programozási gyakorlatok. Mobil robotok alkalmazása, jellemző felépítése, alkalmazott érzékelők. A robotok rendszerekben való működtetése. Robotok fajtái és mozgásviszonyai, alapmozgások. Szabadságfokok, mozgásterek. Hajtási, vezérlési módok. Koordinátarendszerek, jellegzetes pontok. Programozási módok és jellegzetességek, on-line, off-line. Programozási nyelvek. Utasítások. Szimulációk. Megfogók, megfogási elvek. Érzékelés, szenzorok, útmérők. Kommunikációt megvalósító interfészek. Ipari gépek, gyártósorok, robotok használata A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, szaktanterem 10.5 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály 1.1 magyarázat 1.2. elbeszélés 1.3. kiselőadás 1.4. megbeszélés 1.5. vita 1.6. szemléltetés 1.7. projekt 1.8. kooperatív tanulás 1.9. szimuláció szerepjáték házi feladat Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 240
241 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése - 2. Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban - 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése Alkatrészrajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 5. Csoportos munkaformák körében 5.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás - 6. Gyakorlati munkavégzés körében 6.1. Műveletek gyakorlása A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 11. Mechatronikai gépészeti feladatok gyakorlat tantárgy 241
242 11.1 A tantárgy tanításának célja Megismertetni és begyakoroltatni a mechatronikai elemek szerelését, üzemeltetését és karbantartását. Olyan gyakorlottsági szint elérése a cél, amely képessé tesz az ipari gyártórendszerek, gépek üzemeltetésére, ezek újabb verzióinak leírás alapján történő megismerésére és az ismeretek továbbadására. El kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat. Hibrid hajtások összeépítése. A folyamatos üzemvitelhez szükséges alap- és segédanyag igények felmérése. Hibakód dekódolás, hibaelemzés. A jelentkezett üzemzavarok kezelésének szintjei, felhasználói szintű hibaelhárítás ismerete. A mechatronikai technikus a mechatronikai berendezések javítását végzi, munkarendet tervez és irányít. Mechatronikai elemeket össze- és szétszerel, részrendszereket előállít, gépeket és rendszerek alkotórészeit összeépít. Elektromos, pneumatikus és hidraulikus irányításokat épít fel és tesztel. Mechatronikai rendszereket, gépeket programoz, dokumentáció alapján programozási feladatot végez. Ipari gyártórendszereket, gépeket, mechatronikai rendszereket üzemeltet és karbantart Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika-, informatika az összes témakörben. A szakmai modulok közül a Gépészeti alapozó feladatok tantárgy Témakörök Pneumatika, hidraulika Pneumatika alapjai és elemismeret. Lineáris pneumatikus munkavégző elemek. Szelepek, légtelenítő, útmeghatározó, áramlásirányító, nyomásirányító és záró szelepek. Pneumatikus rendszerek tartozékai, alapkapcsolások, szereléstechnológia. Légszállítás, kompresszor, kompresszortelepek. A levegő szárítása. Csővezetékek, csatlakozók, egyéb tartozékok. Elektromos jeladók, jelfeldolgozók, EP és PE jelátalakítók. Helyzetérzékelő szenzorok. Mechanikus helyzetkapcsolók. Mágneses közelítéskapcsolók. Elektro-pneumatika (EP) elmélet. SPA módszer, Jeladó-Jelfeldolgozó-Végrehajtó (Szenzor-Processzor-Actor). Hidraulika alapjai, elemismeret. A hidraulika fizikai alapelvei. A munkafolyadék. A hidraulikus tápegység és részegységei. Hidraulikus munkavégző elemek (munkahengerek, hidromotorok). 242
243 Hidraulika rendszer tartozékai. Tömlők, csővezetékek, alaplapok. Nyomásmérés, nyomásérzékelés, átfolyás mérés. Hidraulikus alapkapcsolások és mérések. Elektro-hidraulika (EH) elmélet. EH és HE jelátalakítók. Hidraulikus végrehajtók. Logikai kapcsolások, funkciódiagramok. Szenzorok és aktuátorok beállítása, a vezérlés konfigurálása és beállítása Szerelés Szerszámkészítés, javítás. Mechanikai kötések készítése. Mechanikai mérések elvégzése, ellenőrzése. Szétszerelés, előkészítő tevékenységek. Szétszerelés, alkatrészek mérése, meghibásodott, kopott alkatrészek cseréje. Kötések szétszerelése (csavar, csapszeg, ékkötések, sajtoló- és zsugorkötések). Összeszerelés előkészítése. Összeszerelés, próbajáratás, korrekciók elvégzése, javítás dokumentálása. Kötések, gépegységek összeszerelése, alkatrészek beépítése. A szerelés szerszámai, gépei, készülékei. Korszerű szerelési, huzalozási megoldások. Szelepek beépítése, átszerelése, felújítása. Hengerek beépítési módjai, szerelésének fontosabb tudnivalói. Csővezetékek, csatlakozók, egyéb tartozékok. Hibrid hajtások összeépítése. Elektrohidraulikus szelepek szerelése. Az olajhőmérséklet, a szűrőszennyeződés és az olajállapot felügyelete, olaj- és szűrőcsere. Mechatronikai berendezés beüzemelése dokumentáció alapján. A berendezés gépészeti elemeinek beszerelése Karbantartás Műszaki dokumentációk elemzése. Diagnosztikai vizsgálatok. A gépek, berendezések működésének megbontás nélküli ellenőrzése, szabályozása és beállítása az adott üzemi jellemzőkre. A gépeket érő káros hatások (kopás, korrózió, kifáradás) feltárása. Szerelt gépek vizsgálata, beállítása. Alkatrészek ellenőrzése és minősítése. Hajtóműházak tengely- és csapágyhelyzeteinek ellenőrzése. Vezetékek, fogaskerekek ellenőrzése. Mozgatókarok működő felületeinek ellenőrzése. 243
244 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Egyszerű elemek tervezése és legyártása. Előkészítő egységek kialakítási módjai, karbantartása. Hibakeresés meghibásodott berendezésben, hiba ok behatárolása. Karbantartási dokumentáció tanulmányozása (egy idegen nyelven is). A különböző karbantartási módok ismerete (időszakos, folytonos stb.), az általuk támasztott követelmények rendszerének tanulmányozása. Munkafelvételi követelmények a különböző üzemvitelek esetében A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szakmaspecifikus tanműhelyben vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezetnél 11.5 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feldolgozása 244
245 jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése Alkatrészrajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 4.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.1. Szerelés szakmai munkatevékenység 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 6.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 6.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 6.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.3. Geometriai mérési gyakorlat 11.6 A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 245
246 A azonosító számú Mechatronikai villamos feladatok megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei 246
247 Elektrotechnika Elektronika Automatika Irányítástechnika Ipari elektronika Villamos gépek PLC programozás Ipari elektronika gyakorlat PLC programozás gyakorlat PLC kiépítése gyakorlat A azonosító számú, Mechatronikai villamos feladatok megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák. Mechatronikai villamos feladatok Mechatronikai villamos feladatok gyakorlat Mechatronikai villamos feladatok Műszaki tartalmakat kommunikál idegen nyelven Elektrotechnikai és elektronikai számításokat végez Egyszerű villamos kapcsolási rajzot készít Dokumentáció alapján kiválasztja a szükséges készülékeket és összeszereli a villamos áramkört Villamos méréseket végez Villamos kiviteli terveket értelmez és használ Felismeri, és dokumentáció alapján megszünteti a villamos készülékek, kezelőelemek, szenzorok, jelátalakítók, beavatkozó- és végrehajtó eszközök hibáit Villamos motorok erősáramú-, jeladó-, és védelmi kábeleinek telepítését, csatlakoztatását védelmének beállítását végzi Ellenőrzi a berendezés erősáramú-, vezérlő-, és jelkábeleinek védettségét, folytonosságát, a csatlakozók állapotát, szükség szerint javítja, illetve cseréli azokat Alkalmazza az elektromágneses zavarok elleni védelem eszközeit és szerelési előírásait Villamos berendezések feszültségmentesítését végzi Ipari elektronikai vezérléseket, egyenáramú hajtásszabályzókat, frekvenciaváltós hajtásokat, szervóhajtásokat üzemeltet Ellenőrzi, szükség szerint kicseréli a hibás erősáramú és elektronikus alkatrészeket Egyszerűbb hiba esetén elvégzi a javítást, bonyolultabb hiba esetén javaslatot tesz a hibaelhárítás módjára Ipari automatikai rendszereket dokumentáció alapján kiépít és működtet Elektro-pneumatikus, hidraulikus irányításokat felépít, tesztel és üzemeltet Ipari buszrendszereket, HMI paneleket, számlálókat, kijelzőket telepít és üzemeltet Üzemelteti a PLC-vezérlésű gépeket, moduláris PLC-ket dokumentáció alapján Inline és Fieldline bővít 247
248 Dokumentáció alapján programozási feladatot végez Utasítás szerint PLC programot átmásol, cserél, beüzemel Villamos karbantartást végez az alkalmazott minőségirányítási rendszer előírása szerint SZAKMAI ISMERETEK Elektrotechnikai, elektronikai ismeretek Villamos dokumentációk használata Villamos mérések Villamos számítások, alapméretezések Villamos anyagismeret Elektromechanikus, elektronikus mérőműszerek ismerete Villamos elosztó-, védelmi-, és kapcsolókészülékek felépítése, működése és jellemzői Tápegységek felépítése, működése A villamos gépek felépítése, működése és jellemzői Teljesítményelektronikai eszközök felépítése, működése és jellemzői Szenzorok és forgó jeladók felépítése, működése és jellemzői Fénytan, opto-elektronika Mérőváltó-erősítők, távadók felépítése, működése és jellemzői Berendezések, gépek, készülékek programozási, működtetési jellemzői Huzalozás, kábelezés Villamos alkatrészek vizsgálati, szerelési módjai Mechatronikai berendezések élesztési, üzembe helyezési jellemzői Irányítástechnika Információ feldolgozás alapjai Számítógépes tesztelés, szimulálás PLC hardware ismeretek PLC programozás alapjai, szöveges és grafikus szabványos programnyelvek Számítógépes mérésadat gyűjtési módjai Adatfeldolgozó programok Ipari számítógépek alkalmazásának jellemzői SZAKMAI KÉSZSÉGEK Műszaki dokumentáció olvasása, készítése értelmezése idegen nyelven is Digitális dokumentáció, katalógus használata Villamos méréstechnikai eszközök használata Módszeres hibakeresés Ipari gépek, gyártósorok használata SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Precizitás Stressztűrő képesség Döntésképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Irányíthatóság 248
249 Határozottság Motiválhatóság MÓDSZERKOMPETENCIÁK Figyelemösszpontosítás Módszeres munkavégzés 249
250 12. Mechatronikai villamos feladatok tantárgy 12.1 A tantárgy tanításának célja Automatikus vezérlésű alkatrészgyártó és összeszerelő célgépek, berendezések és gépsorok zavartalan üzemvitelének biztosítása. Pneumatikus, hidraulikus, elektromechanikus vezérlések üzemeltetése, karbantartása, javítása, ellenőrzése és felügyelése. Megmunkáló gépre, gyártósorra készülék telepítése, beállítása, hibák behatárolása, javítása. Értelmezni és alkalmazni az (esetenként idegen nyelvű) üzemeltetési és szerviz dokumentációt, elvégezni és/vagy irányítani az installálási, beüzemelési, próbaüzemi munkafolyamatot. Szétszerelni a szerkezeti egységeket, kicserélni vagy kijavítani a hibás alkatrészeket, majd az összeszerelést követően kipróbálni, üzembe helyezni a mechatronikai berendezést. Folytonosan üzemelő, kritikus folyamatokat vezérlő rendszerek esetén felügyelni az ügyeleti naplók generálási folyamatát Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika elektronika tárgyaknál. A szakmai modulok közül a Gépészeti alapozó feladatok tantárgy Témakörök Elektrotechnika Villamosipari gyártástechnológia. Az elektronikában felhasznált anyagok csoportosítása (vezetők, félvezetők, szigetelők). Villamos alapfogalmak. Atomok és villamosság, elekromotoros erő, teljesítmény és energia, ellenállás. Anyagok fajlagos ellenállása. Gyengeáramú-, erősáramú technika. Egyenáramú hálózatok alaptörvényei, összefüggések. Hálózatszámítási módszerek. Helyettesítő generátorok. Villamos teljesítmény. Egyszerű villamos kapcsolási rajzot készítése. Egyen- és váltakozó villamos jellemzőhöz kapcsolódó mérőműszerek, a méréshatárok ismerete. A villamos áram hatásai. Aktív hálózatok. Villamos tér. Mágneses tér. Elektromágneses indukció. Elektrotechnikai számítások. Váltakozó áramú hálózatok. 250
251 Generátorok soros és párhuzamos kapcsolása. Feszültségosztó és áramosztó. Többfázisú hálózatok. Egyszerű áramkörök be- és kikapcsolási jelenségei (egyen feszültség, váltakozó feszültség). Periodikus áramú hálózatok. Transzformátorok és villamos motorok. Egyenáramú motorok és generátorok. Váltakozó áramú motorok és generátorok, egyfázisú motorok. Motorvédelem és szabályozás Elektronika Elektrotechnikai és elektronikai számítások. Elektronikai alapáramkörök. Kétpólusok, négypólusok. Félvezető áramköri elemek. Analóg alapáramkörök. Erősítők. Műveleti erősítő felépítése, jellemzői, alapkapcsolások. Integrált műveleti erősítők. A műveleti erősítők nemlineáris alkalmazásai, precíziós egyenirányítók felépítése. Komparátorok. Null-komparátor, referenciával eltolt szintű, valamint hiszterézises komparátorok (Schmitt-triggerek). Hullámforma generátorok. Teljesítményelektronikai elemek, áramkörök. Impulzustechnikai áramkörök. Digitális elektronika alapjai. A logikai kapcsolatok leírása: szöveges leírás, algebrai alak (Boole-algebra), igazságtáblázat, logikai vázlat. Kódoló, dekodáló, multipleer, demultipleer. Térvezérlésű tranzisztorok (JFET,MOSFET). Szenzorok és forgó jeladók felépítése, működése és jellemzői. Fénytan, opto-elektronika. Villamos elosztó-, védelmi-, és kapcsolókészülékek felépítése, működése és jellemzői. Tápegységek felépítése, működése Automatika Az automatika alapfogalmainak meghatározása. A vezérlés és szabályozás működési mechanizmusa és összehasonlításuk. A lineáris és invariáns jelátviteli alaptagok fogalma, fajtái. Összetett tagok származtatása. 251
252 A típusszám fogalma. Az egyhurkos szabályozási kör állandósult állapotbeli vizsgálata követő és értéktartó szabályozások esetén. A stabilitás fogalma, vizsgálati módszerei. Villamos segédenergiájú szabályozóköri eszközök. Távadó, szabályozó végrehajtó és beavatkozó szervek elvi felépítése, működése. A vezérlési feladatok leírási formái. A vezérlőberendezés kialakításának lehetőségei. Vezérléstechnika, vezérlési vonal. Vezérelt és vezérlő berendezés, szervei és szerepük a vezérlésben. Villamos motorok vezérlési feladatai, indítás, fékezés, forgásirányváltás. Homogén és hibrid vezérlési módok fajtái, működtető energiái, szerkezeti elemei. Villamos vezérlések szerkezeti elemei. Villamos vezérlések érzékelői, jelképzői és jeltároló szervei, értékelő és jelátalakító szervei, erősítői, végrehajtó és beavatkozó szervei. Vezérlések szabványos rajzjelei. A programozható logikai vezérlők kiviteli formái, hardver felépítésük, programozásuk Irányítástechnika Irányítástechnikai alapismeretek. Információ feldolgozás alapjai. Segédenergiák. Irányított és irányító rendszerek. Szerkezeti részek, készülék, szerv, elem, jelvivő vezeték. Az irányítás jelei, jellemzői és jelhordozói. Az irányítási rendszer ábrázolásmódja. Hatásvázlat és részei, tagok, jelek. Az irányítás válfajai. Folyamatszabályzás jellemzői. Alapvető villamos vezérlési feladatok. Szabályozástechnika, szabályozási kör. Irányítástechnikai tagok. Egyszerű és összetett szabályozási körök. Teljesítményelektronikai eszközök felépítése, működése és jellemzői. Szenzorok és forgó jeladók. Vizsgáló jelek. Berendezések, gépek, készülékek programozási, működtetési jellemzői. Szabályozók beállítása, kiválasztása. Szabályozó berendezés és szervei: érzékelő, alapjelképző, különbségképző, jelformáló, erősítő, végrehajtó és beavatkozó szerv. A szabályozások felosztása: kézi és önműködő, értéktartó, követő, menetrendi, folyamatos és időszakos, folytonos és nem folytonos. 252
253 Üzembe helyezés, bemérés, karbantartás, hibakeresés. Mechanikus vezérlések, szerkezeti elemei. Dinamikus rendszerek leírása, analízise, modellezése, szimulációja és irányítása Ipari elektronika Szenzortechnika, szenzorok fogalma, csoportosításuk. Bináris-analóg jeladók. Helyzetérzékelő szenzorok. Mechanikus helyzetkapcsolók. Mágneses, induktív, kapacitív közelítéskapcsolók. Optikai érzékelők. Ultrahangos közelítéskapcsolók. Nyomásérzékelők, mechanikus és elektronikus nyomásérzékelők. Áramlásérzékelők. Térfogat kiszorításon, átlagsebességen, termikus elven alapuló mérés. Hőmérsékletérzékelők: ellenállás hőmérő, hőelem, infravörös hőmérő. Útmérők, abszolút, relatív útmérők. Léptetőmotorok. Frekvenciaváltók. Alkalmazott útmérő rendszerek. Szervomotor vezérlők. Mozgásprofilok. Pozícionáló hajtások. Elektromos jeladók, jelfeldolgozók. A logikai algebra szabályai, műveletek, függvények, megadási módok, hálózatok. A kombinációs és szekvenciális hálózat tipikus alapáramkörei. Kapuáramkörök jelölése, felépítése és működése. A jellemző logikai kapuáramkörök és felhasználásuk digitális áramkörökben. Billenőkörök, tárolók jelölése, felépítése és működése. Villamos távadók. Villamos kapcsolókészülékek. Nyomógombok, kapcsolók, relék, mágneskapcsolók. Túláramvédelmi és túlfeszültség védelmi készülékek. Számítógépes mérésadat gyűjtési módjai. Ipari számítógépek alkalmazásának jellemzői. Érintésvédelem Villamos gépek A villamos gépek és hajtások felépítése, működése és jellemzői. Villamos elosztó-, védelmi-, és kapcsolókészülékek felépítése, működése és jellemzői. Transzformátorok, háromfázisú transzformátorok. A forgómezős elmélet alapjai és alkalmazása. 253
254 Terhelt és terheletlen transzformátorok. A villamos forgógépek működésének alapjai. Motorok, aszinkron, szinkron, szervo AC és DC motorok. Szinkron motorok indítása, szinkron generátorok hálózatra kapcsolása. Aszinkron motorok indítása, forgásirány-változtatása, fordulatszám-változtatása. Az aszinkrongép nyomatéka; nyomaték-szlip jelleggörbe, teljesítmény-eloszlás a különböző üzemállapotokban. Háromfázisú szinkrongépek. Az egyenáramú gép működési elve és szerkezeti felépítése, kommutátoros tekercselések alapfogalmai. Az egyenáramú gép indukált feszültsége és nyomatéka. Egyenáramú motorok indítása, forgásirány-változtatása, fordulatszámváltoztatása. A villamos motorok kiválasztása, üzemeltetése és karbantartása. Kalickás motorok nyomaték fordulatszám kapcsolata. Léptető motorok. Egyenáramú, váltóáramú hajtások PLC programozás PLC-k alapelve, feladata. PLC programozás alapjai, szöveges és grafikus szabványos programnyelvek. Programozási módok (AWL, KOP, FUP), (STL, LDR, FBD) PLC programnyelvek. Népszerű típusok bemutatása, létradiagramos programozás, utasítás-alapú programozás. Lineáris és strukturált programvégrehajtás. Programok ellenőrzési módjai, szintaktikai és tartalmi ellenőrzések. A programozható logikai vezérlők (PLC) hardware felépítése, fajtái. Tápegység, CPU, digitális és analóg be- és kimenetek, kommunikációs lehetőségek. Az MSZ EN szabvány tartalma, programszervezési egységek. Változók fajtái, alaputasítások, szabályozási programblokkok. Vezérlési feladatok megoldása különböző programozási módokon. Irányítás programozható logikai vezérlőkkel (PLC). Folyamatos és diszkrét idejű jelek, mintavételezés. Vezérlési feladatok megoldása különböző programozási módokon. Technológiai folyamatok megjelenítése ipari kijelzőn. Összetettebb feladatok megoldása, funkcióblokkok és relatív címzések alkalmazása. Buszprotokollok. PLC-PC kommunikáció A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) 254
255 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Tanterem, szaktanterem 12.5 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 Magyarázat Elbeszélés Kiselőadás Megbeszélés Vita Szemléltetés Projekt Kooperatív tanulás Szimuláció Szerepjáték Házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 3. Képi információk körében 3.1. Alkatrészrajz értelmezése Alkatrészrajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 4. Csoportos munkaformák körében 255
256 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 4.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 6.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 6.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.3. Geometriai mérési gyakorlat 12.6 A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 13. Mechatronikai villamos feladatok gyakorlat tantárgy 13.1 A tantárgy tanításának célja Ipari gyártórendszerek, gépek üzemeltetése, ezek újabb verzióinak leírás alapján történő megismerése. PLC-vel, elektro-pneumatikával, elektro-hidraulikával működtetett gyártósorok, kezelése, karbantartása, javítása. Széles látókör kialakítása, ahol az elektronikai ismeretek mechanikával és informatikával vannak gyakran ötvözve. Értelmezni és alkalmazni az (esetenként idegen nyelvű) üzemeltetési és szerviz dokumentációt. Elvégezni és/vagy irányítani az installálási, beüzemelési, próbaüzemi munkafeladatot. Szétszerelni a szerkezeti egységeket, kicserélni vagy kijavítani a hibás alkatrészeket, majd az összeszerelést követően kipróbálni, üzembe helyezni a mechatronikai berendezést. Megvizsgálni a gépet, feltárni és behatárolni a hiba helyét és kiterjedését, elvégezni a javítást, vagy intézkedni a hiba elhárítására. Folytonosan üzemelő, kritikus folyamatokat vezérlő rendszerek esetén felügyelni az ügyeleti naplók generálási folyamatát Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Informatika és fizika minden témakörben, a szakmai modulok közül a Gépészeti alapozó feladatok tantárgy. 256
257 13.3 Témakörök Ipari elektronika gyakorlat Műszaki tartalmakat értelmez. Egyszerű villamos kapcsolási rajzot készít. Dokumentáció alapján kiválasztja és összeszereli a villamos áramkört. Villamos kéziszerszámok használata. Villamos méréseket végez. Villamos kiviteli terveket értelmez és használ (idegen nyelven). Felismeri, és dokumentáció alapján megszünteti a villamos készülékek, kezelőelemek, szenzorok, jelátalakítók, beavatkozó- és végrehajtó eszközök hibáit. Villamos szerelés és erősáramú szerelés. Világítási alapáramkörök kialakítása, lámpatestek szerelése, karbantartása, javítása. Tokozott elosztók szerelése, tokozatok, szerelvényeik, szerelési technológiák. Szerelvények beszerelése. Vezetékezés, sínezés kialakítása. Az elektronikus áramkörök kialakítása (nyák, alkatrészek beültetése, csatlakozók). Áramköri elemek adott beültetési és kapcsolási vázlat alapján történő (ellenállás, tekercs, kondenzátor, stb.) beillesztése és beforrasztása az előre gyártott nyáklapra. Erősáramú hálózati csatlakozók szerelése. Különféle vezetékek, szigetelt vezetékek előkészítése. Villamos motorok erősáramú-, jeladó-, és védelmi kábeleinek telepítését, csatlakoztatását védelmének beállítását végzi. Villamos motorok üzemeltetése és karbantartása. Szinkron és aszinkrongépek vizsgálatai, bekötése, indítása. Ellenőrzi a berendezés erősáramú-, vezérlő-, és jelkábeleinek védettségét, folytonosságát, a csatlakozók állapotát. Elektromágneses zavarok elleni védelmet biztosít. Feszültségmentesítést végez. Ipari elektronikai vezérléseket, egyenáramú hajtásszabályzókat, frekvenciaváltós hajtásokat, szervóhajtásokat üzemeltet. Korszerű hajtások paramétereinek beállítása, ellenőrzése. Ellenőrzi, kicseréli a hibás elektronikus alkatrészeket. Hibajavítást végez. Automatikai rendszereket dokumentáció alapján kiépít és működtet. Elektro-pneumatikus, hidraulikus irányításokat tesztel és üzemeltet. Ipari buszrendszereket, HMI paneleket, számlálókat, kijelzőket telepít és üzemeltet. Villamos karbantartást végez. 257
258 Villamos összeköttetések állapotának ellenőrzése. Huzalozás, kábelezés. Villamos alkatrészek vizsgálati, szerelése. Mechatronikai berendezések élesztése, üzembe helyezése. Számítógépes mérésadat gyűjtési módjai. Ipari számítógépek alkalmazásának jellemzői. A mechanikus-, elektromechanikus-, elektromos- és optikai mérési eredmények dokumentálása táblázatkezelő programok segítségével. Érintésvédelem PLC programozás gyakorlat PLC programozás. Szimbolikus nevek használata, allokációs lista készítése. A PLC programozási nyelvek fajtái, csoportosításuk. Relés logikai vezérlések, öntartások, időzítések megvalósítása PLC-vel, létradiagramos programozási nyelven. Logikai vezérlések, öntartások, élvezérlések megvalósítása létradiagramos programozási nyelven. Sorrendi vezérlések megvalósítása létradiagramos programozási nyelven. Munkaprogramok írása létradiagramos-, funkcióblokkos-, utasításlistás-, sorrendi folyamatábrás programozási nyelveken. Programok, programmodulok (multitaszk programozás). Pneumatikus-, relés (léptetőláncos) vezérlések megvalósítása PLC-vel, létradiagramos programozási nyelven (flages, regiszteres léptetés). Egyéb szöveges- és grafikus programozási nyelvek (utasításlistás, funkcióblokkos, sorrendi folyamatábrás), összehasonlításuk PLC kiépítése gyakorlat A PLC-k, mikrokontrollerek funkcionális felépítése, működésük. Kompakt- és moduláris PLC-k, kiválasztásuk. A PLC-vel megvalósított vezérlések jellemzői, előnyei. PLC bemeneti jelei. A szenzorok áttekintése, a PLC-vel való kapcsolatuk, bemeneti modulok, PLC kimeneti jelei. A jelátalakítók, végrehajtók áttekintése, a PLC-vel való kapcsolatuk, kimeneti modulok. Dokumentáció használata, huzalozási rajz olvasása. A szenzorok, jelátalakítók, végrehajtók illesztése a PLC-hez, illesztésük leellenőrzése. Egyéb PLC modulok (analóg-, digitális). A relés logikai vezérlések áttekintése, helyettesítésük PLC-s vezérléssel. Időzítések. Számlálók. Flagek, regiszterek használata. 258
259 Egyéni Csoportbontás Osztálykeret Programok letöltése a PLC-be, programok futtatása, üzembe helyezés, dokumentálás. On-line diagnosztika (ellenőrzések, be/kimenetek befagyasztása). A PLC program végrehajtásának módjai, kezelőfelület elemei, üzemmódok. A kezelőfelület illesztése, programozása, vészleállítás megvalósítása, gépek biztonság-technikája. Ipari buszrendszerek, PLC hálózatok, kommunikáció, ipari buszok, szelepszigetek, terepi eszközök, kihelyezett I/O-k, korszerű huzalozási módok. PLC-PLC kommunikáció megvalósítása, kommunikáció ipari buszon keresztül A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Szakmaspecifikus tanműhelyben vagy szakmaspecifikus gazdálkodó szervezetnél 13.2 A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Alkalmazott oktatási módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1.1 magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat - Sorszám A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása) 1. Információ feldolgozó tevékenységek 1.2. Olvasott szöveg feldolgozása 259
260 jegyzeteléssel 1.3. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 1.5. Információk önálló rendszerezése 1.6. Információk feladattal vezetett rendszerezése 3. Képi információk körében 3.1. Kapcsolási rajz értelmezése Kapcsolási rajz készítése leírásból Összeállítási rajz elemzés, hibakeresés - 4. Csoportos munkaformák körében 4.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 4.2. Információk rendszerezése mozaikfeladattal 4.3. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 5. Gyakorlati munkavégzés körében 5.1. Hibakeresési szakmai munkatevékenység 5.2. Műveletek gyakorlása 5.3. Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 6. Üzemeltetési tevékenységek körében 6.1. Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 6.2. Feladattal vezetett szerkezetelemzés 6.3. Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 6.4. Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 7. Vizsgálati tevékenységek körében 7.3. Összetett mérési gyakorlat 13.3 A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CC. törvény 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 260
Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja
Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető
A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy
A 11499-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. 1. A 11499-12 azonosító számú, megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása
A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy
A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során
A azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy
A 11497-12 azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy 1. 1. A 11497-12 azonosító számú, Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz
Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv
Szakiskola 11. évfolyam Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv 64 óra A Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból
Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból A vizsga formája: Írásbeli vizsga. A vizsga időtartama: 60 perc A vizsga leírása: A vizsgázó feladatlapot
TANMENET. Készült: a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény szerint.
Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma OM-203042 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. 6400 Kiskunhalas Kőrösi út 1. Tel./Fax: 06-77/422-218 www.variszabo.hu e-mail:
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 582 03 ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 582 03 ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv
2.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 523 03 KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXII. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ
2.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 523 03 KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a II. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos
2.118. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 525 07 VASÚTI VILLAMOS JÁRMŰ SZERELŐJE SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXII. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ
2.118. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 525 07 VASÚTI VILLAMOS JÁRMŰ SZERELŐJE SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a II. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 525 04 DÍZELMOTOROS VASÚTI JÁRMŰ SZERELŐJE SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXII. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ
2.12. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 525 04 DÍZELMOTOROS VASÚTI JÁRMŰ SZERELŐJE SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a II. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos
a(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 54 522 01 ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 54 522 01 ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz
Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242 HELYI TANTERV a 34 582 03 ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ (DUÁLIS KÉPZÉSI
A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13.
Szakmai követelmény- modul A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 811 01 VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 811 01 VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet. egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A szakképzésről szóló 2011. évi CLVII. törvény 90. a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program 2015 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről
HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ
1.32. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34541 03 HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 341 01 ELADÓ Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 341 01 ELADÓ Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési tantervi ajánlás a nemzeti köznevelésről
SZAKMAI PROGRAM. Szociális gondozó és ápoló szakképesítés
Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Szociális gondozó és ápoló szakképesítés OKJ azonosító szám 34 762 01 9. - 10. - 11. szakképző
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 522 04 ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 522 04 ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
a(z) 34 811 05 FOGADÓS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 811 05 FOGADÓS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 521 04 IPARI GÉPÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 521 04 IPARI GÉPÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A 2013/14. tanévtől indítandó szakképzés jogi háttere: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
1.70. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV 34 811 05 VENDÉGLÁTÓ ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
1.70. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 811 05 VENDÉGLÁTÓ ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
a(z) 34 521 05 GYÁRTÓSORI GÉPBEÁLLÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 521 05 GYÁRTÓSORI GÉPBEÁLLÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
Tantárgyi követelmény. Szakközépiskola 11/Sz évfolyam
Tantárgyi követelmény Szakközépiskola 11/Sz évfolyam 2017/2018 TARTALOMJEGYZÉK 1. Ételkészítési alapok... 3 2. Foglalkoztatás I.-II.... 4 3. Vendéglátó gazdálkodás... 5 4. Általános élelmiszerismeretek,
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54_725_04_16 GYAKORLÓ KLINIKAI LABORATÓRIUMI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54_725_04_16 GYAKORLÓ KLINIKAI LABORATÓRIUMI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak:
HELYI TANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ
HELYI TANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pécs, 2014. augusztus 28. Dr. Szabó Attila
2.75. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 523 04 MECHATRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a IX. GÉPÉSZET ÁGAZATHOZ
2.75. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 523 04 MECHATRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a I. GÉPÉSZET ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első
LÓNYAY MENYHÉRT SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 541 05 PÉK Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 541 05 PÉK Szakmai program 2015 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló
a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 52 720 01
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 811 04 SZAKÁCS Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 811 04 SZAKÁCS Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv - a nemzeti köznevelésről
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXIX. OPTIKA ágazathoz tartozó 54 725 08 azonosítószám LÁTSZERÉSZ ÉS OPTIKAI ÁRUCIKK-KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. OPTIKA ágazathoz tartozó 54 725 08 azonosítószám LÁTSZERÉSZ ÉS OPTIKAI ÁRUCIKK-KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. OPTIKA ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak:
Villanyszerelő HELYI TANTERV. 9-11. évfolyam
Villanyszerelő HELYI TANTERV 9-11. évfolyam 2014 A szakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra 3 éves évfolyam esetén évfolyam heti óraszám szabadsáv nélkül éves óraszám szabadsáv nélkül heti óraszám
HELYI TANTERV KISGYERMEKGONDOZÓ, -NEVELŐ
HELYI TANTERV KISGYERMEKGONDOZÓ, -NEVELŐ 54 761 02 SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a III. SZOCIÁLIS ÁGAZATHOZ Készült a 2013. 03. 22. napon közzétett szakképzési kerettanterv alapján. SZVK-t kiadó rendelet:.eem
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 811 03 PINCÉR Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 811 03 PINCÉR Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről
HELYI TANTERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a
HELYI TANTERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ 52 723 02 SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ Készült a 2013. 03. 22. napon közzétett szakképzési kerettanterv alapján. SZVK-t kiadó rendelet:.eem
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXIX. OPTIKA ágazathoz tartozó 54 810 01 azonosítószám FOTOGRÁFUS ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXIX. OPTIKA ágazathoz tartozó 54 810 01 azonosítószám FOTOGRÁFUS ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXIX. OPTIKA ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak:
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 811 01 CUKRÁSZ Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 811 01 CUKRÁSZ Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) III. SZOCIÁLIS ágazathoz tartozó 54 762 03 SZOCIÁLIS SZAKGONDOZÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) III. SZOCIÁLIS ágazathoz tartozó 54 762 03 SZOCIÁLIS SZAKGONDOZÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) III. SZOCIÁLIS ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 54 761 01 Gyermekotthoni
a(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz tartozó 54 140 02 PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz tartozó 54 140 02 PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) IV. PEDAGÓGIA ágazathoz az alábbi szakképesítések
150/2012. (VII. 6.) 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája 9700 Szombathely, Rohonci u. 1 Telefon: 94/505-300; fa: 94/505-302 Internet: www.gimsz.sulinet.hu E-mail: [email protected]
a XXIII. KÖRNYEZETVÉDELEM ágazathoz tartozó 54 850 01 KÖRNYEZETVÉDELMI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a XXIII. KÖRNYEZETVÉDELEM ágazathoz tartozó 54 850 01 KÖRNYEZETVÉDELMI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A XXIII. KÖRNYEZETVÉDELEM ágazathoz az alábbi szakképesítések
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XLI. VÍZÜGY ágazathoz tartozó 54 853 03 VÍZGÉPÉSZETI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XLI. VÍZÜGY ágazathoz tartozó 54 853 03 VÍZGÉPÉSZETI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XLI.. VÍZÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 54 853 02 Vízgazdálkodó technikus
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ágazathoz tartozó 54 811 01 VENDÉGLÁTÁS-SZERVEZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ágazathoz tartozó 54 811 01 VENDÉGLÁTÁS-SZERVEZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 21 811 01
SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV
SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV a 54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ Készült: A Magyar Közlöny 52. számában megjelent 12/2013 (III.28.) NGM rendelettel módosított
a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 01 ÁLLATTENYÉSZTŐ ÉS ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 01 ÁLLATTENYÉSZTŐ ÉS ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz az
a(z) XXII. KÖZLEKEDÉS ágazathoz tartozó 54 525 09 KOCSIVIZSGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXII. KÖZLEKEDÉS ágazathoz tartozó 54 525 09 KOCSIVIZSGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXII. KÖZLEKEDÉS ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: I. A
HELYI TANTERV AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
HELYI TANTERV az 54 523 01 AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Készült: A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletben kiadott SZVK, valamint a 14/2013. (IV. 5.) NGM rendeletben kiadott szakképzési kerettanterv
SZAKMAI PROGRAM az PÉNZÜGYI SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ ÉRETTSÉGI UTÁNI SZAKKÉPZÉSHEZ. valamint a XXIV. KÖZGAZDASÁG ÁGAZATHOZ
SZAKMAI PROGRAM az 54 344 01 PÉNZÜGYI SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ ÉRETTSÉGI UTÁNI SZAKKÉPZÉSHEZ valamint a IV. KÖZGAZDASÁG ÁGAZATHOZ KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2013. 1 I.
a(z) V. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ágazathoz tartozó 54 211 01 DEKORATŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) V. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ágazathoz tartozó 54 211 01 DEKORATŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) V. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak:
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
i napló a 20 /20. tanévre Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 543 06 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók
Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium. Tiszaújváros GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS. OKJ szám: 54 521 03
Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS OKJ szám: 54 521 03 HELYI PROGRAMJA 2013 2.33. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI
a(z) XV. VEGYÉSZ ágazathoz tartozó 54 524 03 VEGYÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) V. VEGYÉSZ ágazathoz tartozó 54 524 03 VEGYÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) V.. VEGYÉSZ ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: Drog- és toikológus
EVANGÉLIKUS MEZŐGAZDASÁGI, KERESKEDELMI, INFORMATIKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szakmai program. a 34 621 02 LOVÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
Szakmai program a 34 621 02 LOVÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Kőszeg 2013 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
a(z) XXXIV. KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ágazathoz tartozó 5458102 PARKÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXIV. KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ágazathoz tartozó 5458102 PARKÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXIV. KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ágazathoz
2.33. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a IX. GÉPÉSZET ÁGAZATHOZ
2.33. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a I. GÉPÉSZET ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV A 34 811 03 PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV A 34 811 03 PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052
Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052 A tantárgy modulja: 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság A tantárgy címe: Munkahelyi egészség
a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 720 04 PERIOPERATÍV ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 720 04 PERIOPERATÍV ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak:
a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 341 01 ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 341 01 ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 725 05 GYAKORLÓ SZÖVETTANI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 725 05 GYAKORLÓ SZÖVETTANI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 52 720 01 Általános
1.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 541 05 PÉK SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
1.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 541 05 PÉK SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
Szociális gondozó és ápoló
Szociális gondozó és ápoló szakmai programja (új) 34 762 01 számú szakképesítés Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 1201 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22. ZAKKÉPZÉSI
a(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 54 523 03 KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 54 523 03 KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 542 04 FÉRFISZABÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 542 04 FÉRFISZABÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
54 523 02 ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
A szociális problémák megjelenésének összefüggései
54 762 02 SZOCIÁLIS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS 13. évfolyam A szociális munka elmélete A szociális munka története A csoport fogalma, célja, a csoport alkalmazásának lehetőségei, keretei a szociális munkában
2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ
2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben
a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény,
34 522 04 VILLANYSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
SZAKMAI PROGRAM. Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakképesítés
Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakképesítés OKJ azonosító szám 34 582 09
A azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy
A 10046-12 azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy 1. A 10046-12 azonosító számú, Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 542 04 FÉRFI SZABÓ Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 542 04 FÉRFI SZABÓ Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti
HELYI SZAKMAI TANTERVE OKJ SZÁMÚ GÉPGYÁRGTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA HELYI SZAKMAI TANTERVE AZ 54 521 03 OKJ SZÁMÚ GÉPGYÁRGTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÓRÁIHOZ Készült: SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI
2.33. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a IX. GÉPÉSZET ÁGAZATHOZ
2.33. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a I. GÉPÉSZET ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34-524-02 VEGYIPARI RENDSZERKEZELŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34-524-02 VEGYIPARI RENDSZERKEZELŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CC. törvény, a szakképzésről
Szakmai program Gépgyártástechnológiai technikus. Ipari Szakközépiskola és Gimnázium
54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 2013 I.Jogi háttér A szakmai program a 14/2013 (04.05) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés
Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. www.munka.hu. Szakképzési Kerettanterv
Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér 7. www.munka.hu Szakképzési Kerettanterv SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a I. GÉPÉSZET
JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
1.18. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV 34 582 03 ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
1.18. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 582 03 ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma. HELYI TANTERV az GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A. HELYI TANTERV az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ (DUÁLIS KÉPZÉSI
Szakmai program Mechatronikai technikus. Ipari Szakközépiskola és Gimnázium
54 523 04 Mechatronikai technikus Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 2013 I.Jogi háttér A szakmai program a 14/2013 (04.05) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés
FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
HELYI TANTERV GYAKORLÓ ÁPOLÓ
HELYI TANTERV GYAKORLÓ ÁPOLÓ 52 723 01 SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ Készült a 2013. 03. 22. napon közzétett szakképzési kerettanterv alapján. SZVK-t kiadó rendelet:.eem RENDELET
1.25. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV 34 521 03 GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
1.25. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 521 03 GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
a Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskola HELYI SZAKKÉPZÉSI TANTERVE GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
a Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskola HELYI SZAKKÉPZÉSI TANTERVE a 34 521 03 GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XIII. INFORMATIKA ágazathoz tartozó 54 213 05 SZOFTVERFEJLESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XIII. INFORMATIKA ágazathoz tartozó 54 213 05 SZOFTVERFEJLESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XIII. INFORMATIKA ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 54 213 05 Szoftverfejlesztő
