AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2002

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2002"

Átírás

1 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2002

2 Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai Miscellanea 9 ISBN: HU ISSN

3 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2002 Budapest, 2003

4 Szerkesztette Takács Péter Szerkesztő Bizottság Bérci Ildikó, Földi András, Jägerné Fürstner Krisztina, Karácsony András, Körösényi András, Mezey Barna, Székely Mária, Takács Péter Összeállította Bérci Ildikó, Székely Mária, Takács Péter, Vida Ildikó A címlapon a Képes Krónika A történetíró című miniatúrája látható [Budapest, Országos Széchényi Könyvtár]. Kiadja: az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, 2003.

5 TARTALOM ELŐSZÓ I. BEVEZETŐ III. AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI KIEGÉSZÍTŐ ADATOK 54. Kiegészítés és helyreigazítás Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága , valamint 2001 című kötetekhez 54. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tanszékeinek munkatársai 64. FÜGGELÉK 71. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar kiadványai 71. Tudományos rendezvények az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 78.

6

7 ELŐSZÓ Amikor 2001-ben az ELTE Állam-és Jogtudományi Kara közzétette a tízesztendős tudományos munkásságáról készült bibliográfiát, bizonyságot tett arról, hogy az egyetem még mindig az állam-és jogtudományok egyik fellegvára. A közel ötezer tétel látványos bizonyítéka annak, hogy dacára az évtizede tartó oktatáspolitikai törekvéseknek, a jogi képzés tömegessé válásának, a fakultás oktatói nem adták fel tradicionális missziójukat a tudomány területén sem. Pedig a környezet nem kedvez a tudományos munkának. Az élethossziglani tanulás napjainkban oly divatos és politikai szlogenné vált koncepciójában az egyetem helye és rangja megváltozik. A graduális képzés tömegképzésé vált, melynek következményeképpen a felsőoktatásba felvett (s az érettségizettek 50%-át megcélzó nagyságú) hallgatóság minőségi felkészültsége összességében a dolgok logikájából adódóan nyilvánvalóan alacsonyabb. A megszaporodott jogi karok a finanszírozás hallgató-alapú alakítása miatt a mind nagyobb keretszám irányába törekszenek, ami valljuk meg, úgyszintén az átlagszínvonalat csökkenti. A többdiplomás értelmiségi modell célul tűzése a kormányzati politika részéről, a posztgraduális szakképzés, a doktori képzés fejlesztése és felértékelése úgyszintén az első alapdiploma (és az azt megalapozó képzés) értékét változtatja meg. Időről időre a jogász szakma hangja is felerősödik, s az elméleti-tudományos képzettség ellenében a praktikus ismereteket hiányolja a friss diplomások tudásából. A jog újabb és újabb speciális területeinek önállósodásával, új jogágak (vagy legalábbis jogi terrénumok) kialakulásával szaporodnak a gyakorlati tudnivalók, szűkül az oktatáson belül a tudományos mélység szerepe. Mindezekből logikusan következik (következne) az universitas szakiskolává alakulása, melyben az oktatott stúdiumok tudományos rétegeit a tudományos továbbképzésben szerezhetnék meg egyes (arra specializálódni vágyó) hallgatók. E fejlődéssel párhuzamosan az oktatás és a tudományos képzés aránya is felborulni látszik a képzés javára: a nagy létszámú hallgatóság mellett egyre nagyobb az oktatási teher és egyre csökken a tudományos kutatásra és elmélyülésre fordítható időhányad. Szerencsére a tudomány nem csupán munkakör kérdése, hanem elkötelezettség, életforma, benső késztetés is. A kar oktatói és kutatói mély szeretettel művelik tudományukat, publikálják eredményeiket, aratják sikereiket. S főként: közvetítik a tudomány szeretetét hallgatóiknak. Ébresztgetik a kutatás iránti kedvet, nevelik az elkötelezettséget diákjaikba, s ezzel egy Európa szerte elismert, tudományalapú minőségi képzést biztosítanak. Ily módon az Alma Materből kibocsátott diplomás, volt hallgatóink nem egyszerűen praktikusok, I

8 hanem elméleti tudással felvértezett, alkotó módon gondolkodó, ismereteiket konvertálni képes szakemberekké válnak. Ez a fakultás tradíciója, s e hagyományát nem is kívánja feladni. A kar vezetésének is feltett szándéka ápolni a tudományos örökséget. A fakultás erejéhez mérten támogatja a könyvkiadást, konferenciákat szervez és könyvbemutatókat tart, ujjá élesztette régi évkönyveit, az Actát és az Annalest, újat, elektronikust indított, ösztönzi a tanszéki kiadványokat, sorozatokat, ünnepi tanulmányköteteket; kiadja kiváló doktorandusainak és hallgatóinak tanulmányait, összegzi oktatóinak és kutatóinak tudományos tevékenységét. S most, ezzel a kis füzettel egy egyedülálló szolgáltatást is kínál: a Magyar Tudományos Akadémia gyakorlatában mindinkább a társadalomtudományok területén is elvárt hivatkozási indexet készíttetett könyvtárosaink közreműködésével. A természettudományokban évtizedek óta bevett, nemzetközi figyelőszolgálattal is alátámasztott, minősítés és pályázatok alapjául szolgáló hivatkozási mutató a társadalomtudományokban mindezidáig nem létezett. Az e füzetben közzétett mutatóval a Kar kutatóit kívánja segíteni, s egyben jelezni az ilyen irányú munka megkezdését. S persze nem titkoltan büszkélkedni szép eredményeivel. Budapest, július 1. Mezey Barna az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja II

9 BEVEZETŐ Immár hagyománnyá vált, hogy karunk minden évben összeállítja és a szakmai közösség számára hozzáférhetővé teszi oktatóinak és kutatóinak szakirodalmi közleményekben is megjelenő tudományos eredményeit dokumentáló kiadványát. Két évvel ezelőtt az közötti, tavaly pedig a 2001-ben megjelent publikációk adatait tettük közzé [Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága (Budapest, ELTE ÁJK, ), illetőleg Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001 (Budapest, ELTE ÁJK, )]. E jobb elnevezés híján kari publikációs listának nevezett kötetek lehetőséget teremtettek az ELTE jogi karán zajló tudományos munka helyzetének értékelésére és fő tendenciáinak áttekintésére. A jelen kiadványban közzétett publikációs adatok összegyűjtése és feldolgozása során lényegében a korábbiakban bevált elveket és módszereket követtük. [Részletesen lásd Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága (Budapest, ELTE ÁJK, 2001) VII-X. oldal.] Ezek megismétlése helyett itt csak a legfontosabb állandó szempontokra és a feldolgozott időszak különbözőségével összefüggő eltérésekre utalok. E kiadvány az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar mintegy 170 oktatója egy év alatt megjelentetett tudományos közleményeinek megjelenési adatait tartalmazza. Azokét, akik (a) a december 31-i állapot szerint az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott oktatói, illetőleg kutató voltak; akik (b) professzor emeritusként vagy az ELTE által adományozott Doctor et Professor Honoris Causa cím viselőiként a fenti időpontban karunkon dolgoztak; s végül (c) azon óraadói megbízással foglalkoztatott külső előadókét, akiket tanszékük vezetője, publikációs listájuk munkapéldányának megküldésével együtt, a kiadványban szereplők névsorába felvenni javasolt, mert úgy ítélte meg, hogy szakirodalmi munkásságuk karunkhoz kötődik. Kiadványunkban a január 1. és december 31. között ténylegesen megjelent tudományos közlemények (monográfiák és egyéb tudományos műfajok, egyetemi tankönyvek és jegyzetek, lexikon- és enciklopédia szócikkek, a tudományos művek és jogszabály-gyűjtemények bevezetői, előszavai és szerkesztői munkálatai, jogszabályok kommentárjai, szakfordítások, stb.), valamint a (hazai Jogi Bibliográfiába felvett, illetőleg a szerzőik által jelzett) III

10 nyomtatásban meg nem jelent, de nyilvános közkönyvtárban elhelyezett disszertációk adatait vettük fel. Nem közli ugyanakkor e kiadvány a napi- és hetilapokban megjelent publicisztikák és interjúk (kivéve: a tudományos folyóiratokban megjelent interjúk), a meg nem jelent műhelytanulmányok, kéziratok és gépiratok, valamint a kormányzati- vagy más szervek megrendelésre készült, de nyilvános könyvtárban el nem helyezett szakmai írások adatait. Az adatgyűjtés technikája a következő volt. A tavaly megjelent kötet tiszteletpéldányaihoz körlevelet mellékeltünk, melyben minden érdekeltet kértünk 2002-es publikációs adatainak megküldésére, valamint az akkor megjelent kiadvány esetleges hibáinak és hiányosságainak jelzésére. E kérésre a 2002-es publikációs adatok vonatkozásában igen kevés visszajelzés érkezett; a megadott határidőig (2003. január 31.), illetőleg engedve kellemetlenkedő sürgetésünknek az azt követő három hónapban a megkeresett kollégáknak mintegy harmada-fele válaszolt. A beérkezett adatokat a Kari Könyvtár munkatársainak segítségével 2003 májusában (a december 31-i állapot szerinti állománylistát alapul véve) kiegészítettük a magyar jogi irodalom elektronikus formában közzétett, egyes CD-jogtárak mellékleteként is hozzáférhető bibliográfiája alapján. Az így elkészült anyagot ez év júniusában munkapéldányként, ellenőrzés és kiegészítés végett, valamennyi tanszékre megküldtük, s a július 1-ig visszaérkezett korrekciókat és kiegészítéseket az adatbázison átvezettük. Az adatállomány egységesítése során, egy eltéréssel, a könyvtári adatfelvételi munka során szokásos bibliográfiai leírásra törekedtünk. A szokásos bibliográfiáktól való eltérés abban áll, hogy az egyes közlemények megjelenési adatait az ún. címleírási szabványhoz képest jelentősen egyszerűsítettük. [A lényegesebb eltéréseket lásd Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága (Budapest, ELTE ÁJK, 2001) IX. oldal.] Amikor a szerzők által megadott adatok már-már zavaró módon hiányosak voltak, s a rendelkezésünkre álló eszközökkel, illetőleg időbeli keretek között ezeket nem tudtuk kiegészíteni, azt az egyes tételeknél jelen esetben is * -gal jelöltük. Már a 2002-ben közzétett (2001-re vonatkozó) kari publikációs listában azt a rendezési elvet vezettük be s tavaly előtt közzétett, tizenegy évet átfogó listához ( ) képest ez a legfontosabb különbség, hogy az egyes oktatók és kutatók szakirodalmi közleményeinek megjelenési adatait jelen kiadványban nem tanszékek szerint, hanem kari szinten összesítve, a szerzők nevének alfabetikus rendjében adjuk meg. A Kiegészítő adatok című részben ugyanakkor tanszékenként közöljük azon kollégák (2002. december 31-i állapot szerinti) névsorát, akiknek szakirodalmi tevékenységét az adatbázis személyi körének kialakításakor alapul vettük. Az IV

11 egyéni publikációs listákon belül a tavaly megjelent kötethez hasonlóan két egységet alakítottunk ki. A listák élén, alfabetikus sorrendben, az önálló szerzői művek állnak, míg azok második fele azoknak a műveknek az adatait közli, amelyeket karunk oktatója társszerzőségben írt, vagy amelynek létrejöttében szerkesztőként, társszerkesztőként, fordítóként, szaknyelvi lektorként vagy más módon közreműködött. Minthogy e kiadvány Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága című kötet, ill. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2001 című füzet folytatása és kiegészítése, Függelékben jelezzük az azokban közölt adatokkal kapcsolatban a Szerkesztőséghez beérkezett pótlólagos adatközlésre és hibaigazításra vonatkozó észrevételeket. Végül a Szerkesztő Bizottság elnökeként szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik az anyaggyűjtés és az adatok rendezése során a legnehezebb munkát végezték: Bérci Ildikónak, Székely Máriának és Vida Ildikónak. Ugyancsak köszönöm azon tanszéki előadók közreműködését, akik a szerkesztő munkáját jelentősen megkönnyítve tanszékük valamennyi munkatársának publikációs adatait összegyűjtötték és rendezték. Budapest, július 1. Takács Péter a Szerkesztő Bizottság nevében V

12 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI 2002 A ARATÓ KRISZTINA 1. ARATÓ Krisztina: Az európai integrációs folyamat rejtett oldala: a differenciált együttműködés. = Demokrácia és politikatudomány a 21. században. Szerk.: Szabó Máté. Budapest, Rejtjel, /Rejtjel politológia könyvek 12./ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 6./ B BALOGH ISTVÁN 2. BALOGH István: A modernség újraértelmezési kísérletei és a posztklasszikus modernizáció. = Társadalomismeret és társadalomkutatás az ezredfordulón. Szerk.: Bőhm Antal Guba László. Budapest, Akadémiai Kiadó, BALOGH István: Concha Győző és a magyar politikatudomány születése. = Közgyűlési előadások. Az MTA 175 éve. Szerk.: Glatz Ferenc. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, BALOGH István: Luhmann a jog szimbolikus természetéről. = Luhmannkönyv. Szerk.: Bangó Jenő Karácsony András. Budapest, Rejtjel Kiadó, BALOGH István: Luhmann politikaelméletéről. = Luhmann-könyv. Szerk.: Bangó Jenő Karácsony András. Budapest, Rejtjel Kiadó, BALOGH István: Rendszerdifferenciálódás és interpenetráció. A társadalomelmélet lehetetlenségi tézis -éről. = Luhmann-könyv. Szerk.: Bangó Jenő Karácsony András. Budapest, Rejtjel Kiadó,

13 átdolgozott változata: Rendszerdifferenciálódás és interpenetráció. = Szociológiai Szemle. 2002/ BALOGH István: Társadalomelméletek és pártprogramok. = Politika és társadalom. Szerk.: Bayer József. Budapest, MTA PTI, BASA ILDIKÓ 8. BASA Ildikó: Beszámoló a Magyar jogalkotás, jogalkalmazás az EU csatlakozásunk küszöbén c. konferenciáról. [Budapest, május 6.] = Jogtudományi Közlöny. 2002/ BÁNDI GYULA 9. BÁNDI Gyula: A környezetvédelem az alkotmányban. Budapest, MTA ÁJI, BÁNDI Gyula: Környezetjog. 3., átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, /Osiris tankönyvek./ BÁNDI Gyula: Környezetvédelmi kézikönyv. 4. kiad. Budapest, KJK-Kerszöv, /Környezetvédelmi kiskönyvtár 1./ BÁNDI Gyula: A jogharmonizációból eredő változások a környezetvédelemben. Korreferens: Csepregi István Gellérthegyi István Hárfa István. = Tizenhetedik Jogász Vándorgyűlés. [Hajdúszoboszló, október ] Szerk.: Benisné Györffy Ilona. Budapest, Magyar Jogász Egylet, BÁRD KÁROLY 13. BÁRD Károly: Alkotmányjogi reformok Kelet-Európában [török nyelven]. = Türkiye'de anayasa reformu, prensipler ve sonuçlar Ankara. Ocak, BÁRD Károly: Bírói függetlenség az Európai Unió társult országaiban. Hol állunk mi, magyarok? = Fundamentum. 2002/ BÁRD Károly: Entwicklung der Kriminalität in verschiedenen Rechtskreisen und die jeweiligen Ursachen- Ungarn. = Krise des Strafrechts und der Kriminalwissesnschaften? Szerk.: H. J. Hirsch. Berlin, Duncker & Humblot, BÁRD Károly: Igazságszolgáltatási reform és jogalkalmazói szerepek. = Társadalomismeret és társadalomkutatás az ezredfordulón. Szerk.: Böhm Antal Guba László. Budapest, Akadémiai Kiadó,

14 17. BÁRD Károly: Monitoring the EU Accession Process: Judicial Independence (Legal consultant). Budapest, CEU Press, 2001.* 18. BÁRD Károly: Részlet. = Büntetőjog. Általános rész. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, BÁRD Károly [interjú]: A legfontosabb kérdésekben nem értünk el eredményt. Interjú Király Tiborral és Bárd Károllyal [Készitette Fahidy Gergely és Tordai Csaba.] = Fundamentum 2002/ BERÉNYI SÁNDOR 20. BERÉNYI Sándor: A közigazgatási intézmények közjogi személyisége az európai jogrendszerekben. = Ünnepi tanulmányok 7. Kalas Tibor professzor 60. születésnapjára. Miskolc, Bíbor Kiadó, BÉKÉS IMRE 21. BÉKÉS Imre [társszerzőként]: BELOVICS BÉKÉS BUSCH [et al.]: Büntetőjog. Általános rész. Szerk.: Békés Imre. Budapest, HVG-Orac, [471.] 15-52; BIHARI MIHÁLY 22. BIHARI Mihály: Stabilitás és változékonyság a politikai rendszerben. = Demokrácia és politikatudomány a 21. században. Szerk.: Szabó Máté. Budapest, /Rejtjel politológia könyvek 12./ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 6./ BIHARI Mihály [társszerzőként]: BIHARI Mihály POKOL Béla: Politológia. 8. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, BÍRÓ GÁSPÁR 24. BÍRÓ Gáspár: A spontán globalizmus vége. = Demokrácia és politikatudomány a 21. században. Szerk.: Szabó Máté. Budapest, /Rejtjel politológia könyvek 12./ /Bibliotheca Iuridica. Acta Congressuum 6./ BÍRÓ Gáspár: Világkormány, világállam, globális kormányzás rész. = Liget. 2001/ / BÍRÓ Gáspár: A hullámelmélet. = Liget. 2002/

15 27. BÍRÓ Gáspár: Az imázs szerepe a nemzetközi politikai viszonyokban. = Liget. 2002/ BOROS LÁSZLÓ 28. BOROS László: Folyamatosság és változás a jogi rendszerben az ezredvégi Magyarországon. = Társadalomismeret BOROS ZSUZSANNA 29. BOROS Zsuzsanna: Parlament, pártok, választások a Horthy korban. Korabeli nézetek, viták tanulmányok. 1. kötet. Tudósok, írók, publicisták. Összeáll., szerk., előszó, jegyz., életrajzok: Boros Zsuzsanna. Budapest, Rejtjel Kiadó, BOROS Zsuzsanna: A Harmadik Köztársaság megszületésének előzményei. Politikai rendszerek Franciaországban a forradalom után. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 37. köt. (1999/2000) [2002.] BOZÓKI ANDRÁS 31. BOZÓKI András: Az újragondolt Magyarország. = Mozgó Világ. 2002/ BOZÓKI Andrs: Democratic Design and Return to Europe : Discourses of the Roundtable Talks of = Post-Communist Transition as a European Problem. Szerk.: Stefano Bianchini George Schöpflin Paul Shoup. Ravenna, Longo, BOZÓKI András: Hungary s Social Democratic Turn. = East European Constitutional Review. 2002/ BOZÓKI András: Introduction: The Significance of the Roundtable Talks. = The Roundtable Talks of 1989: The Genesis of Hungarian Democracy. Szerk.: Bozóki András. Budapest New York, CEU Press, [431.] BOZÓKI András: Liberális és szocialista alternatívák. = Mozgó Világ. 2002/ BOZÓKI András: Modernisation and Nationalism: Pathways to Power for ex-communists in Europe, and the Hungarian Case. = Fascism, Liberalism, and Social Democracy in Central Europe: Past and Present. Szerk.: Lene Bogh Sörensen Leslie C. Eliason. Aarhus Oxford, Aarhus University Press,

16 37. BOZÓKI András: Politikai fordulat Magyarországon. = Politikatudományi Szemle. 2002/ BOZÓKI András: Politikai közösség vagy kulturális közösség? Az Orbánkormány demokrácia-felfogása. = Hol a határ? Szerk.: Miklós Sükösd Mária Vásárhelyi. Budapest, Irodalom Kft., [511.] BOZÓKI András: Research on Political Elites in East Central Europe. = European Political Science. 2002/ BOZÓKI András: Theoretical Interpretations of Elite Change in East Central Europe. = Comparative Sociology. 2002/4.* 41. BOZÓKI András [társszerzőként]: Pártrendszer és közbeszéd: a félig lojális pártok. = Magyarország politikai évkönyve 2001-ről. Szerk.: Sándor Kurtán Sándor Péter László Vass. Budapest, DKMKA, [694.] BOZÓKI András [társszerzőként]: The Making of a Political Elite: The Participants of the Opposition Roundtable. = The Roundtable Talks of 1989: The Genesis of Hungarian Democracy. Szerk.: András Bozóki. Budapest New York, CEU Press, BOZÓKI András [szerkesztőként]: The Roundtable Talks of 1989: The Genesis of Hungarian Democracy. Szerk.: Bozóki András. Budapest New York, CEU Press, BOZÓKI András [társszerzőként]: Introduction and Theoretical Framework. = Communist Successor Parties a Decade After: Reform or Transmutation? Szerk.: András Bozóki John T. Ishiyama. Armonk, New York London, M. E. Sharpe, BOZÓKI András [társszerzőként]: The Hungarian Socialists: Technocratic Modernizationism or New Social Democracy? = Communist Successor Parties in Central and Eastern Europe. Szerk.: András Bozóki John T. Ishiyama. Armonk, New York London, M. E. Sharpe, BOZÓKI András [társszerzőként]: An Unfinished Story: Toward Explaining the Transformation of the Communist Successor Parties. = Communist Successor Parties in Central and Eastern Europe. Szerk.: András Bozóki John T. Ishiyama. Armonk, New York London, M. E. Sharpe, BOZÓKI András [társszerkesztőként]: The Communist Successor Parties of Central and Eastern Europe. Armonk, New York London, M. E. Sharpe, 2002.* BÓDIG MÁTYÁS 48. BÓDIG Mátyás: A természetjogtan és a jogpozitivizmus szembeállítása: Egy elhasznált analitikai eszköz. = Natura Iuris. Természetjogtan 5

17 jogpozitivizmus magyar jogelmélet. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, /Prudentia Iuris 17./ BÓDIG Mátyás: Abszolút szuverenitás. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 2. Alapelvek és alapintézmények. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás: Demokrácia. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 2. Alapelvek és alapintézmények. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás: Politikai filozófiai jelentésrétegek az alkotmányban. = Állam- és Jogtudomány. 2002/ BÓDIG Mátyás: Republikanizmus. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 1. Elmélettörténet. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás: Szabadság hatalom törvény. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 2. Alapelvek és alapintézmények. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás: Szuverenitás és joguralom. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 2. Alapelvek és alapintézmények. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás: Totalitarizmus. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 2. Alapelvek és alapintézmények. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás [társzerzőként]: Bódig Mátyás Győrfi Tamás: Az újkori politikai gondolkodás általános jellemzése. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 1. Elmélettörténet. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás [társzerzőként]: Bódig Mátyás Győrfi Tamás: Bevezetés = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 1. Elmélettörténet. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás [társzerzőként]: Bódig Mátyás Loss Sándor: Közszféra és magánszféra. = Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 2. Alapelvek és alapintézmények. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás [társszerkesztőként]: Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 1. Elmélettörténet. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor, BÓDIG Mátyás [társszerkesztőként]: Államelmélet: A mérsékelt állam eszméje és elemei: 2. Alapelvek és alapintézmények. Szerk.: Bódig Mátyás Győrfi Tamás. Miskolc, Bíbor,

18 BÓDINÉ BELIZNAI KINGA 61. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A házasságtörés és büntetése. = Ámor, álom és mámor. Szerk.: Szentmártoni Szabó Géza. Budapest, [591.] BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: [Részletek.] = A magyar jogtörténet forrásai. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, [827.]* 63. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: [Részletek.] = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 4., átdolg. kiad. Budapest, [443.] 3., 5. r. BŐHM ANTAL 64. BŐHM Antal: Helyi társadalom, önkormányzatok településfejlesztés. Budapest, Agroinform Kiadóház, /Vidékfejlesztők kiskönyvtára./ BŐHM Antal: A civil társadalom szerveződési problémái. = Civil a pályán. 2002/ BŐHM Antal: A civil társadalomfejlődés dilemmái. = A rendszerváltás (változtatás) mérlege 1. Komárom, VEAB, BŐHM Antal: EU-konform önkormányzatok. = Társadalomismeret és társadalomkutatás. Szerk.: Bőhm Antal Guba László. Budapest, Akadémiai Kiadó, BŐHM Antal: Kisvárosi helyi politika. = A kistérségek kulturális helyzete. Jászberény, /Szent István Egyetem FKTM Közleményei 2./ BŐHM Antal: Lokális és regionális identitás. = Comitatus. 2002/április BŐHM Antal: Lokális és regionális identitás. = Regionalitás-lokalitás a 21. században. Komárom, VEAB, BŐHM Antal: Politikai integráció lokális szinten. = Politika és társadalom. Budapest, MTA PTI., BŐHM Antal: Térségi identitás. Helyi értékek, helyi politika. = Közművelődés a településfejlesztésben. Székesfehérvár, Megyei Művelődési Központ, BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Társadalomismeret és társadalomkutatás az ezredfordulón. Szerk.: Bőhm Antal Guba László. Budapest, Akadémiai Kiadó,

19 BURIÁN LÁSZLÓ 74. BURIÁN László [társszerzőként]: BURIÁN László KECSKÉS László VÖRÖS Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. [Egyetemi tankönyv.] Szerk.: Vörös Imre. 5., jav. kiad. Budapest, CS CS. KISS LAJOS 75. CS. KISS Lajos: Egy keresztény Epimétheusz. = Carl Schmitt: A politikai fogalma. Budapest, Osiris-Pallas Stúdió-Attraktor, CS. KISS Lajos [szakfordítóként]: Carl Schmitt: A politikai fogalma. Budapest, Osiris Pallas Stúdió Attraktor, CSAPÓ CSABA 77. CSAPÓ Csaba: Életrajz és mentalitás. Ráday Gedeon elfelejtett élete. = Aetas. 2002/ CSAPÓ Csaba: Ráday Gedeon és a szegedi királyi biztosság a korabeli sajtó tükrében. = Magyar Könyvszemle. 2001/ CSEHI ZOLTÁN 79. CSEHI Zoltán: Az alapítvány fogalma régi magyar jogtudósok munkáiban Wenzel Gusztávtól Szladits Károlyig. = Jogállam [2002]/ CSEHI Zoltán: A meghagyástól a jogi személyig, Szent Ágostontól Savigny-ig töredékek az alapítványok kultúrtörténetéhez. = Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Ünnepi dolgozatok Weiss Emília tiszteletére. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 7./ [318.] CSEHI Zoltán: A keretszerződés fogalmához. = Collega. 2002/ CSEHI Zoltán: A szerződésszegés speciális esete, avagy Szavatossági jogok gyakorlása teljesítés előtt gondolati vázlat az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának egyik eleméhez. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2002/

20 83. CSEHI Zoltán: A magánjogi dogmatika védelmében paradigmatikus kihívások a magánjogban a XX. század végén [Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései]. = Jogtudományi Közlöny. 2002/ D DARÁZS LÉNÁRD 84. DARÁZS Lénárd: Termékfelelősség a franchise rendszerekben. = Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Ünnepi dolgozatok Weiss Emília tiszteletére. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 7./ [318.] DEZSŐ MÁRTA 85. DEZSŐ Márta: Political rights and suffrage in the Hungarian constitution. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica (2000/2001) [2002.] DEZSŐ Márta: Szuverenitás Népszavazás és népi kezdeményezés A választási rendszer. = Alkotmánytan I. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Osiris Kiadó, /Osiris tankönyvek/ [573.] DEZSŐ Márta [társszerzőként]: DEZSŐ Márta NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin RYTKÓ Emília: A választójog. Szerk.: Máthé Gábor. Budapest, Press Publica Kiadó, /Változó világ. Jog 50./ DEZSŐ Márta [társszerzőként]: TÓTH Zoltán DEZSŐ Márta: Választás és választási eljárás. Budapest, Rejtjel Kiadó, DÖMÖTÖR LÁSZLÓ 89. DÖMÖTÖR László: Észrevételek a laesio enormis középkori, különös tekintettel kánonjogi továbbélése kérdéséhez. = Acta Facultatis Politicoiuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 36. köt. (1997/1998) [2002.] DÖMÖTÖR László: Hamza Gábor: Nem akarunk csonka Európát [recenzió]. = Belügyi Szemle. 2002/

21 91. DÖMÖTÖR László: Kereskedelmi jogi kérdések a római jogban. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 36. köt. (1997/1998) [2002.] DÖMÖTÖR László: Kiemelkedő jogtudósaink panteonja. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 37. köt. (1999/2000) [2002.] É ÉKES ILDIKÓ 93. ÉKES Ildikó: Életmód életszínvonal. Budapest, Rejtjel Kiadó, ÉKES Ildikó: Újraelosztás és életpálya-finanszírozás a 90-es évek második felében = Az államháztartásról és humánpolitikai feladatairól. /Stratégiai füzetek 11./ [Budapest, MEH Stratek] 2002/október. [181.] F FALUDI GÁBOR 95. FALUDI Gábor: A digitális technika hatása a magyar szerzői jogra. = Információs társadalom és jogrendszer. Budapest, MTA Társadalomkutató Központ, /Magyarország az ezredfordulón 12./ FALUDI Gábor: A felhasználási szerződés önállósága az életmű szerződés példáján. = Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Ünnepi dolgozatok Weiss Emília tiszteletére. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 7./ [318.] FALUDI Gábor: Az elektronikus kereskedelem és a szerzői jog egyes összefüggései. = A Polgári Jogi Tudományos Diákkör évkönyve, 2001/2002. Budapest, ELTE ÁJK, [268.] FALUDI Gábor: Az elektronikus kereskedelemi törvény, valamint a szerzői jogi és iparjogvédelmi szabályok kapcsolata. = Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle október

22 99. FALUDI Gábor: The New Copyright Act in Hungary. = Copyright and Consequences Central European and U.S. Perspectives. Szerk. Lee. B. Becker Tudor Vlad. Cresskill, New Yersey, Hampton Press, FALUDI Gábor: The peculiar Character of a Use Contract by the Example of Life Work Contracts. = AIPPI Proceedings of the Hungarian Group [Budapest] 2002/ FALUDI Gábor [társszerzőként]: FALUDI Gábor GYERTYÁNFY Péter: Ungarn. = Urheberrecht in Mittel-und Osteuropa. Szerk.: Artur-Axel Wandtke. Berlin, Verlag Arno Spitz, [2002*], FAZEKAS MARIANNA 102. FAZEKAS Marianna: Concha Győző. [ ] = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica (2000/2001) [2002.] FINSZTER GÉZA 103. FINSZTER Géza: A minőségbiztosítás számítógépes támogatása. = Belügyi Szemle. 2002/ FINSZTER Géza: A rendészet jogi természete, rendvédelem honvédelem. = Pécsi Határőr Tudományos Közlemények 1. Pécs, FINSZTER Géza: A rendészet rendszere. = Kriminológiai tanulmányok. 39. köt FINSZTER Géza: Az alkotmányos jogállam esélyei a terrorizmus elleni küzdelemben. = Belügyi Szemle. 2002/ FINSZTER Géza: Jogi válaszok a migráció kérdésében. = Kriminológiai közlemények. 60. köt FINSZTER Géza: Sárkány István Bakóczi Antal: Erőszak a bűnözésben [könyvismertetés] = Belügyi Szemle. 2002/ FLECK ZOLTÁN 109. FLECK Zoltán: A bírói függetlenség állapota. = Fundamentum. 2002/

23 FODOR T. GÁBOR 110. FODOR T. Gábor: Jogszerű-e a cselekvőképtelen értelmi fogyatékosok foglalkoztatása munkaviszonyban? = Collega. 2002/ FÖGLEIN GIZELLA 111. FÖGLEIN Gizella [közreműködőként]: A magyar állam és a nemzetiségek. A magyarországi nemzetiségi kérdés történetének jogforrásai Főszerk.: Balogh Sándor. Budapest, Napvilág Kiadó, [759.] , FÖGLEIN Gizella: [Részletek.] = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 4., átdolg. kiad. Budapest, [443.]* 4-5. r FÖGLEIN Gizella: [Részletek.] = A magyar jogtörténet forrásai. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, [827.]* FÖLDESI TAMÁS 114. FÖLDESI Tamás: Üzleti etika. = Jog, erkölcs, gazdaság. Budapest, Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Kft., FÖLDESI Tamás: Az alkalmazott filozófia néhány erkölcsi és jogi problémája. = Az alkalmazott filozófia esélyei. Budapest, Áron Kiadó, FÖLDESI Tamás: The Principle of Bone Fide and Honesty. = Jogtudományi Közlöny. 2002/ FÖLDI ANDRÁS 117. FÖLDI András: Appunti sulla categoria dei quasi-delitti. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 37. köt. (1999/2000) [2002.] FÖLDI András: Gondolatok a polgári jogi záróvizsgákról és azok ürügyén. = Collega. 2002/november FÖLDI András: Megjegyzések a noxális felelősségről a római jogban. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 36. köt. (1997/1998) [2002.] FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyve alapján. 12

24 7., átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, XXXIX, 715. FUGLINSZKY ÁDÁM 121. FUGLINSZKY Ádám: A saját részvények megszerzésének szabályozása a tőkevédelmi irányelvben és a német jogban. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2002/ FUGLINSZKY Ádám [társszerzőként]: FUGLINSZKY Ádám MENYHÁRD Attila: Európai jogalkotás és nemzeti törvényhozás. [Konferencia. Budapest, május ] 1. rész. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2002/ FÜRÉSZ KLÁRA 123. FÜRÉSZ Klára: Az állampolgárság és a státusjogok Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa A bíróság Az ügyészség. = Alkotmánytan 1. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Osiris Kiadó, /Osiris tankönyvek/ [573.] , , FÜRÉSZ Klára: Öffentlich-rechtliche Traditionen und der Systemwechsel. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica (2000/2001) [2002.] G G. FOROR GÁBOR 125. G. FODOR Gábor: A politikai gondolkodás vizsgálata mint autonóm módusz. = Századvég. 2002/ G. FODOR Gábor: A liberalizmus kultúra-felfogásának válságára adott válasz: ellenkultúra kiépítésére tett kísérletek a baloldalon. Budapest, Károlyi Palota Kulturális Központ * 127. G. FODOR Gábor: Mi a politikai filozófia? Egy lehetséges olvasat. = Politikatudományi Szemle. 2002/

25 128. G. FODOR Gábor: Politikai szecesszió A kivonulás politikája. Méray Horváth Károly alkalmazott politikatudománya. = Magyar Szemle. 2002/július-augusztus GELLÉR BALÁZS 129. GELLÉR Balázs: A nemzetközi jog hatása a büntetőjogi felelősségre. = Büntetőjog. Általános rész. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, KJK- Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, GOMBÁR CSABA 130. GOMBÁR Csaba: A globalizáció politikai kereteiről. = / GOMBÁR Csaba: [Előszó.] = Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman Budapest, Helikon, [246.] GOMBÁR Csaba: Előszó. = Nem élhetek birodalom nélkül. Szerk.: Gombár Csaba Volosin Hedvig. Budapest, Helikon-Korridor, [312.] GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Nem élhetek birodalom nélkül. Szerk.: Gombár Csaba Volosin Hedvig. Budapest, Helikon-Korridor, GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: A birodalom kérdéséről. = Nem élhetek birodalom nélkül. Szerk.: Gombár Csaba Volosin Hedvig. Budapest, Helikon-Korridor, [312.] GÖNCZÖL KATALIN 135. GÖNCZÖL Katalin: A nagypolitika rangjára emelkedett büntetőpolitika. = Jogtudományi Közlöny. 2002/ GÖNCZÖL Katalin [társszerzőként]: GÖNCZÖL Katalin KÓTHY Judit: Ombudsman Budapest, Helikon Kiadó,

26 GY GYARMATI GYÖRGY 137. GYARMATI György: A politika rendőrsége Magyarországon a Rákosi-korszakban. Pécs, PTE TDP, GYARMATI György: A magyar parlament másfél évszázada, = A Magyar Országgyűlés házelnökei, Szerk.: Jónás Károly Villám Judit. Budapest, Argumentum, Utánközlés. = A Magyar Országgyűlés. Budapest, GYARMATI György: A pártrendszer táncrendje, = Rubicon. 2002/ GYARMATI György: A politika rendőrsége a Rákosi-korszakban, = Mérlegen a XX. századi magyar történelem. Szerk.: Püski Levente Valuch Tibor. Debrecen, 1956-os Intézet DETI, GYARMATI György: Államvédelmi szaklevéltár à la Péter Gábor. [Dokumentumközlés Baczoni Gáborral] Péter Gábor és az ÁVHbirodalom. Messziről jött ügynök azt mond, amit akar = Rubicon. 2002/ , 30., GYARMATI György: Galgóczi Erzsébet interjúja Péter Gáborral. [Dokumentumközlés.] = Múltunk. 2002/ GYARMATI György: Jelenkori népvándorlás Közép-Kelet-Európában. = História. 2002/ Rövidített utánközlés. = História. 1982/ GYARMATI György: Magyarország a II. világháborútól napjainkig ( ). = Millenniumi Magyar Történet. Szerk.: Tóth István György. 2., jav., bőv. kiad. Budapest, Osiris, GYARMATI György: Péter Gábor fiatalsága, Kutatási gondok az ÁVH-főnök életrajzának feltárásában. A Csengőfrász pályázat mérlege. = Trezor 2. A Történeti Hivatal évkönyve, Szerk.: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, , GYARMATI György: Rajk László a miskolci pogromról, [Dokumentumközlés Kónyáné Kutrucz Katalinnal.] = Magyar Napló. 2002/ GYARMATI György: Ungarische Representanten der Integrationsidee in der Zwischenkriegszeit. Die Polizei der Politik in der Rákosi-Ära in Ungarn. = Specimina Nova. [Annual of the Department of Modern History. University of Pécs] Pécs, PTE TDP, ,

27 148. GYARMATI György [interjú]: Három és fél elemivel az ÁVH főnöke. [Készítette Király Ernő]. = Veszprémi Napló február GYARMATI György [szerkesztőként]: Trezor 2. A Történeti Hivatal évkönyve, Budapest, Történeti Hivatal, GYARMATI György [társszerkesztőként]: Zord idők. A politikai rendőrség (ÁVO ÁVH III/III.) történetéből. = Rubicon. 2002/6-7.* 151. GYARMATI György [szakmai lektorként]: Nagyatád története 1-2. Szerk.: Bősze Sándor. Nagyatád, 2002.* 152. GYARMATI György [szakmai lektorként]: Palasik Mária Kovács Béla: Occidental. = Századvég * H HACK PÉTER 153. HACK Péter: A bíráskodás politikai függetlenségének garanciái Magyarországon. = Fundamentum. 2002/ HACK Péter: A kormányzati hatalom ellensúlyainak megroppanása. = Magyarország politikai évkönyve Szerk.: Kurtán Sándor Sándor Péter Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, HACK Péter: Fórum a büntetőeljárás reformjáról. = Fundamentum. 2002/ HAMBERGER JUDIT 156. HAMBERGER Judit: A szlovák történetírás vitái Csehszlovákia értelmezéséről 1990-es évek. = Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában. Szerk.: Fedinec Csilla. Budapest, Teleki László Alapítvány, HAMBERGER Judit: The main attributes of the independent Czech and independent Slovak foreign policy. = Foreign Policy Review. 2002/

28 HAMZA GÁBOR 158. HAMZA Gábor: Az európai magánjog fejlődése. A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, HAMZA Gábor: Die Entwicklung des Privatrechts auf römischrechtlicher Grundlage unter besonderer Berücksichtigung der Rechtsentwicklung in Deutschland, Österreich, der Schweiz und Ungarn. Budapest, Andrássy Gyula Deutschsprachige Universität, HAMZA Gábor: Nem akarunk csonka Európát Politikai, történelmi, jogi tanulmányok, cikkek és esszék. Budapest, Elektra Kiadóház, HAMZA Gábor: Ismertetés egy ma már klasszikusnak számító osztrák római jogi tankönyvről. = Jogtudományi Közlöny. 2002/ HAMZA Gábor: Nemzetközi egyezmények, békeszerződések a görögrómai világban. = História. 2002/ HAMZA Gábor: Politikai hatalom és erkölcs a rendszerváltást követő időszakban Közép- és Kelet-Európában. = Magyar Felsőoktatás. 2002/ HAMZA Gábor: Reflexiones sobre los derechos de la personalidad en el nuevo Código civil del Peru (1984). Un ensayo comparativo. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 36. köt. (1997/1998) [2002.] HAMZA Gábor: Schwarz, András Bertalan der auch international hochangesehene Romanist, Papyrologe und Privatrechtler = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica (2000/2001) [2002.] HAMZA Gábor: Sviluppo del diritto privato ungherese e il diritto romano. = Iuris vincula. Studi in onore di Mario Talamanca. Milano, HAMZA Gábor: The Idea of the Third Reich in the German Legal, Philosophical and Political Thinking in the 20 th Century. = Acta Juridica Hungarica. 2001/1-2. [2002.] Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 37. köt. (1999/2000) [2002.] HAMZA Gábor [társszerzőként]: FÖLDI András HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyve alapján. 7., átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, XXXIX, HAMZA Gábor [társszerkesztőként]: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának évkönyve Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar,

29 HARMATHY ATTILA 170. HARMATHY Attila: A rendszerváltás utáni időszak polgári jogáról. = Eörsi Gyula emlékkönyv: Szerk.: Sárközi Tamás Vékás Lajos. Budapest, Hvg-Orac, HARMATHY Attila: A szerződési szabadságról. = Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Ünnepi dolgozatok Weiss Emília tiszteletére. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 7./ [318.] HARMATHY Attila: Die Entwicklung des Zivilrechts in Ungarn. = Die Neugestaltung des Privatrechts in Mitteleuropa und Osteuropa. München, HARMATHY Attila: Hungarian Civil Law at the Turn of the Century. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica (2000/2001) [2002.] HARMATHY Attila: Hungarian Civil Law since = Acta Juridica Hungarica. 2002/ HARMATHY Attila: Zálogjog. = Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Szerk.. Petrik Ferenc. Budapest, 2002.* HORVÁTH ATTILA 176. HORVÁTH Attila: [Részletek.] = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. 4., átdolg. kiad. Budapest, Osiris, [443.]* 3., 5., 6. r HORVÁTH Attila [közreműködőként]: A magyar jogtörténet forrásai. Szerk: Mezey Barna, Budapest, Osiris, [827.]* HORVÁTH PÁL 178. HORVÁTH Pál: A tudományos szabadság ősforrásai. = Magyar Tudomány. 2002/ HORVÁTH Pál: A hazai liberális historizmus prelegált hagyatékai az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában. = Jogtudományi Közlöny. 2002/ HORVÁTH Pál: A történelmi realitások megismerése. Herczegh Géza könyvéről. = Magyar Felsőoktatás. 2002/ Jogelméleti Szemle HORVÁTH Pál: Tudománytörténet (Historiografia). Bevezetés a módszertan (metodika) alapelemeibe. A módszeres kutató-elemző 18

30 jogi historizmus kezdetei és a Corpus Juris (Hungarici) Seu Decretum Generale. Die wichtigsten Wirkungsgebiete der Aufklärung im ungarischen Rechtsdenken. Vergleichende Analyse der regionalen Zusammenhänge der Rechtsentwicklung. Az ún. osztrák-magyar Lehrfreiheit-System és a jogi szemináriumok szerepe Az ún. segédtudományok szerepe. = Doktori iskola. Budapest, Prelegálások Szent István Kiadó, , , , , , HORVÁTH Pál: Hauptaufgabenstellung in der vergleichende Analyse der regionalen Zusammenhänge der Rechtsgeschichte. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica (2000/2001) [2002.] HORVÁTH Pál: Tudományszabadság és tanszabadság. 3. r. = Magyar Felsőoktatás. 2002/ J JAKAB DÉNES BARNA 184. JAKAB Dénes Barna: Az egyenlőség-érv helye Aurel Popovici föderációterveiben. = Értelmezés és alkalmazás. Hermeneutikai és alkalmazott filozófiai vizsgálódások. Kolozsvár, Scientia Kiadó, [261.]* JENEY PETRA 185. JENEY Petra: Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárással kapcsolatos joggyakorlatának változása. = Európai Jog. 2002/ JENEY Petra: Az Európai Bíróságok. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás Szűcs Tamás. 2. kiad. Budapest, Osiris, [888.] JENEY Petra: Az Európai Konvent működése. = Európai Jog. 2002/november.* 188. JENEY Petra: Az összehasonlítás nehézségei. Az Európai Bíróság szexuális kisebbségeket érintő joggyakorlata. = Fundamentum. 2002/ JENEY Petra: Hatáskörmegosztás az Európai Unió és a tagállamok között. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás Szűcs Tamás. 2. kiad. Budapest, Osiris, [888.]

31 190. JENEY Petra: Összefoglaló az Európai Konvent tevékenységéről. = Európai Jog. 2002/ JENEY Petra: Poor Laws, Poor Judgment: Gay Rights and Sex Equality before the European Court of Justice. = European Acceession Monitoring Program. [2002. április] 192. JENEY Petra: [Részlet.] = Nemzetközi jogi olvasókönyv. Dokumentumok és szemelvények. Szerk.: Nagy Boldizsár Jeney Petra. Budapest, Osiris, [1070.] JENEY Petra: Victim of Its Own Success the EU Court in Need of Reform. = European Acceession Monitoring Program. org/articles/content/80/801 [2002. augusztus] 194. JENEY Petra [társszerkesztőként]: Nemzetközi jogi olvasókönyv. Dokumentumok és szemelvények. Szerk.: Nagy Boldizsár Jeney Petra. Budapest, Osiris, [1070.] 195. JENEY Petra [társszerzőként]: JENEY Petra KARDOS Gábor: Az Európai Unió és az emberi jogok. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás Szűcs Tamás. 2. kiad. Budapest, Osiris, [888.] K KAISER TAMÁS 196. KAISER Tamás: A devolúciós folyamat Nagy-Britanniában. = Valóság. 2002/ KAISER Tamás: Az europanizációs folyamat governance -szemlélete. = Régiók Európája. Tanulmánykötet. Budapest, Budapest Fórum és Kodolányi János Főiskola, KAISER Tamás: Az europanizációs folyamat és a kis ország problematika. = Comitatus. 2002/ Kaiser Tamás: Fejlesztési tervek és a programozási folyamat. = Gazdasági-szociális kohézió és strukturális politika az Európai Unióban (Elmélet és gyakorlat). Szerk.: Gergó Zsuzsanna Szilágyi István. Veszprém, Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európa Tanulmányok Tanszék, KAISER Tamás: Monitoring és értékelés a Strukturális Alapok rendszerében. = Gazdasági-szociális kohézió és strukturális politika az Európai Unióban (Elmélet és gyakorlat). Szerk.: Gergó Zsuzsanna Szilágyi 20

32 István. Veszprém, Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európa Tanulmányok Tanszék, KAISER Tamás: Regionalizáció és a kormányközi (intergovernmental) kapcsolatrendszer. = Az innováció régiója kihívások és esélyek. Tanulmánykötet. Veszprém, KAISER Tamás: Strukturális politika és forrásfelhasználás a közötti programozási időszakban. = Gazdasági-szociális kohézió és strukturális politika az Európai Unióban (Elmélet és gyakorlat). Szerk.: Gergó Zsuzsanna Szilágyi István. Veszprém, Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európa Tanulmányok Tanszék, KAISER Tamás [társszerzőként]: KAISER Tamás ZONGOR Gábor: A magyar regionális politika intézményrendszere és szabályozása, előcsatlakozási alapok, fejlesztési tervek, felkészítő programok. = Gazdasági-szociális kohézió és strukturális politika az Európai Unióban (Elmélet és gyakorlat). Szerk.: Gergó Zsuzsanna Szilágyi István. Veszprém, Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európa Tanulmányok Tanszék, KALTENBACH JENŐ 204. KALTENBACH Jenő: Diszkrimináció a közoktatásban. = Család, Gyermek, Ifjúság. 2002/ KALTENBACH Jenő: Gyűlöletbeszéd-retorika a kisebbségi ombudsmanhoz érkezett négy panaszügy tükrében. = Gyűlölet és politika. Szerk.: Csepeli Gyöngy Örkény Antal. Budapest, Minoritas, [431] KAPA MÁTYÁS 206. KAPA Mátyás: A hitelezők érdekeit védő új jogintézmények a bírósági végrehajtásban. = Jogérvényesítés jogalkalmazás. Szerk.: Jakab András. Budapest, KGRE ÁJK, [155.] KAPA Mátyás: Végrehajtási eljárás az Amerikai Egyesült Államokban. = Magyar Jog. 2002/ KAPA Mátyás [társszerzőként]: BOSCH Márta KAPA Mátyás: Jogi és közigazgatási ismeretek [Egyetemi jegyzet]. Budapest, 2002.* 21

33 KARÁCSONY ANDRÁS 209. KARÁCSONY András: A jog mint kulturális jelenség. = Jogelméleti Szemle. 2002/3. ( KARÁCSONY András: Az időiség kérdése Hart A jog fogalma című művében. = Világosság 2002/ KARÁCSONY András: In the Attraction of Natural Right: István Bibó s Conception of Law. = Annales Universitatis Scientiarium Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Iuridica (2000/2001) [2002.] KARÁCSONY András: Individualitás a nomádok földjén pillanatképek. = Mobilközösség mobilmegismerés. Szerk.: Nyíri Kristóf. Budapest, MTA Filozófiai Kutatóintézete, KARÁCSONY András: Janus-arcú kommunikáció. = Janus. 2002/tavasz KARÁCSONY András: Jogfilozófiai témák a hazai Rawls-recepcióban. = Natura Iuris. Természetjogtan jogpozitivizmus magyar jogelmélet. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, /Prudentia Iuris 17./ KARÁCSONY András: Prozedurale Rationalität und die Möglichkeit der Gesellschaftskritik. = Jogelméleti Szemle. 2002/1. [9] lev KARÁCSONY András: Schelsky, Helmut és az értelmiségi uralom. = Jogelméleti Szemle. 2002/2. ( [15] lev KARÁCSONY András [társszerkesztőként]: KARÁCSONY András BANGÓ Jenő [et al.]: Luhmann könyv. Szerk.: Bangó Jenő Karácsony András. Budapest, Rejtjel, KARDOS GÁBOR 218. KARDOS Gábor: A kultúrához való jog védelme a nemzetközi jogban. = Fundamentum. 2002/ KARDOS Gábor: Diplomácia és az emberi jogok. = Külügyi Szemle. 2002/ KARDOS Gábor: Együttműködés vagy a szuverén döntés jogának védelme? A nemzetközi jog dilemmái és a terrorizmus elleni fellépés. = Válaszok a terrorizmusra, avagy Van-e út az afganisztáni vadászattól a fenntartható globalizációig. Szerk.: Tálas Péter. Budapest, Chartapress, KARDOS Gábor: [Részletek.] = Nemzetközi jogi olvasókönyv. Dokumentumok és szemelvények. Szerk.: Nagy Boldizsár Jeney Petra. Budapest, Osiris, [1070.]* 22

Adatlap törzstagok számára

Adatlap törzstagok számára Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh

Részletesebben

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,

Részletesebben

dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001.

dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001. A.) Monográfia, kommentár, kézikönyv dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001. A hírközlés joga, Dashöfer Kiadó, Bp,

Részletesebben

NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Bp. Korona K , [2] p.

NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Bp. Korona K , [2] p. NAVRACSICS TIBOR Önálló monográfia, tankönyv NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. B Korona K. 1998. 342, [2] Tanulmány gyűjteményes kötetben NAVRACSICS Tibor:

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Alkotmányjog

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok:

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok: PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK 1. Személyes adatok: Név: Menyhárd Attila Cím: Otthon: H-9024 Győr, Vécsey u. 14 I/1 Munkahely: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék; H-1364 Budapest, Egyetem tér 1-3.

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK: PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV: 1. Kis Norbert- Nagy Marianna: Európai közigazgatási büntetőjog HVG-ORAC 2007. 300 p. 2. Nagy Marianna: A közigazgatási jogi szankciórendszer Doktori mestermunkák sorozat Osris

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Politikatudományok BA szak Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete 2018 I. Bevezetés a politikatudományba 1. A politika és a politikatudomány alapfogalmai: állam,

Részletesebben

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent

Részletesebben

Publikációs jegyzék. Könyvek, monográfiák

Publikációs jegyzék. Könyvek, monográfiák Publikációs jegyzék Könyvek, monográfiák DEZSŐ Márta: Képviselet és választás a parlamenti jogban. /Jog és jogtudomány 15./ MTA Állam- és Jogtudományi Intézete. Budapest, 1998. Közgazdasági és Jogi Kiadó,

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel:  cím: Tudományos minősítés: - SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS LISTA. Az alkotmánybíráskodó római szenátus. Parlamenti Levelek, 5 (1999). 38-45.o.

PUBLIKÁCIÓS LISTA. Az alkotmánybíráskodó római szenátus. Parlamenti Levelek, 5 (1999). 38-45.o. PUBLIKÁCIÓS LISTA 1999 Az alkotmánybíráskodó római szenátus. Parlamenti Levelek, 5 (1999). 38-45.o. 2001 A belga Erasmus. Magyar Felsőoktatás, 5-6 (2001). 37.o. Perbeszédverseny Bécsben I. Magyar Felsőoktatás,

Részletesebben

DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC.

DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC. DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC. A TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA, HABILITÁLT DOKTOR FŐISKOLAI TANÁR KUTATÁSI TERÜLETEK: TÖBBPÁRTI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TÖRTÉNETE ÉS VÁLASZTÁSI FÖLDRAJZA MAGYARORSZÁGON 1920-TÓL

Részletesebben

BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS

BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS KÖNYV, MONOGRÁFIA 2000 Jany János: A Szaszanida birodalom magánjogának rendszere és továbbélése a 1 Közel-Keleten. Bibliotheca Facultatis Iuris Universitas Catholicae De Petro Pázmány

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Kísérleti hivatkozási index összeállítása egy Jogi könyvtárban

Kísérleti hivatkozási index összeállítása egy Jogi könyvtárban Kísérleti hivatkozási index összeállítása egy Jogi könyvtárban Vida Ildikó Amikor 2001-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara közzétette tíz év tudományos munkásságát regisztráló bibliográfiáját (Kari

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft I. folyam Igazgatásszervező alapszak Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Áltanános politológia Bevezetés a politológiába Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft Közigazgatástudomány alapjai A közigazgatás

Részletesebben

Emlékeztető A Kari Doktori Tanács június 26-i üléséről

Emlékeztető A Kari Doktori Tanács június 26-i üléséről Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Tanács 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: 483-8000/4732 Fax: 483-8000/4632 Eötvös Loránd University Faculty of Law and Political Science

Részletesebben

Kisfaludi András szakmai publikációinak jegyzéke

Kisfaludi András szakmai publikációinak jegyzéke Kisfaludi András szakmai publikációinak jegyzéke 1) Az alkotmányjog helye a jogrendszerben; Dolgozatok az államjog témakörébôl, Budapest, 1983. 15-39. pp. 2) Az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012)

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012) DR. CSÉCSY ANDREA PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012) I. MAGYAR NYELVŰ PUBLIKÁCIÓK I/1. MONOGRÁFIÁK, MONOGRÁFIÁBAN ÍRT FEJEZETEK, KÖNYVEK, KÖNYVRÉSZLETEK 1. Szerződésszegés. In: Osztovics András (szerk.):

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2003

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2003 Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2003 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2003 Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár

Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár 1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS TANTÁRGY TÁRGYKÓD INTÉZET TANTÁRGY FELELŐS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT 71 57 14 120 VIZSGAF ORMA ELŐFELTÉTEL A diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga 5NK12NKO100M Nemzetközi

Részletesebben

2136. KARDOS Gábor: Az egészséghez való jog a nemzetközi jogban. Acta Humana. 1996/ KARDOS Gábor: Az egészséghez való jog a

2136. KARDOS Gábor: Az egészséghez való jog a nemzetközi jogban. Acta Humana. 1996/ KARDOS Gábor: Az egészséghez való jog a Publikációs lista 2118. KARDOS Gábor: Emberi jogok egy új korszak határán. Az emberi jogok nemzetközi védelmének néhány problémája a hidegháború elmúltával. Budapest, T- Twins Kiadó, 1995. 227. 2119. KARDOS

Részletesebben

Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor

Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára A tételsor 1/A Az emberi erőforrás, mint komplex tudományelméleti probléma. Gáspár L. (2000): 11-20; 71-125. o. 2/A Stratégiai

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország

Részletesebben

I. A KÉPZÉS TARTALMA

I. A KÉPZÉS TARTALMA I. A KÉPZÉS TARTALMA I.1. A képzés programja, a szak tanterve (az óra, kredit és vizsgaterv táblázatos összegzése) tantárgyak - a vonatkozó KKKban megadott ismeretkörök alapján felelősök félévek 1. 2.

Részletesebben

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2001 Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok:

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok: PERIODICA OECONOMICA II. ÉVF., 2009. MÁJUS TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS Tagok: COLLINS, J. MARKHAM HOLLÓNÉ KACSÓ ERZSÉBET KÁDEK ISTVÁN KOVÁCS TIBOR PAPANEK

Részletesebben

Barabás E. Tünde (2004): Börtön helyett egyezség? Mediáció és más alternatív szankciók Európában. Budapest, KJK-Kerszöv.

Barabás E. Tünde (2004): Börtön helyett egyezség? Mediáció és más alternatív szankciók Európában. Budapest, KJK-Kerszöv. SZAKIRODALOM BÜNTETŐJOGI MEDIÁCIÓ BARABÁS A. Tünde WINDT Szandra (2004): Elterelés vagy elzárás? In. Irk Ferenc (szerk.) Kriminológiai Tanulmányok, 41. kötet. Budapest. Országos Kriminológiai Intézet.

Részletesebben

Az Intézet munkatársainak évi publikációi

Az Intézet munkatársainak évi publikációi Az Intézet munkatársainak 2003. évi publikációi Barabás Andrea Tünde 1. A pénzmosás fantomja újra Ügyészségi kiadvány. 2. Látszat és valóság Belügyi Szemle 2003. 7-8. szám 131-143. p. 3. InSec, Insecurities

Részletesebben

elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.

elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2. 1. Személyi adatok 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Vezetéknév/Utónév: Prof. Dr. Patyi András Születési név: Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu magyar. Felsőoktatás, alap- és alkalmazott társadalomkutatás

Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu magyar. Felsőoktatás, alap- és alkalmazott társadalomkutatás Európai önéletrajz SZOCIOLÓGUS: OKTATÓ, KUTATÓ Személyi adatok Vezetéknév / keresztnév(ek) Címe(ek) E-mail(ek) Állampolgárság(-ok) Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak. III. konferenciája. 2012. április 20.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak. III. konferenciája. 2012. április 20. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak III. konferenciája 2012. április 20. A KONFERENCIA SZERVEZŐI ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DOKTORI TANÁCS ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI

Részletesebben

P U B L I K Á C I Ó K

P U B L I K Á C I Ó K P U B L I K Á C I Ó K Dr. Darázs Lénárd 2009. december 31-ig történt tényleges megjelenés szerint 1 A kartellek semmissége Budapest 2009. (Complex Kiadó). Vertikális kartellek Budapest 2007. (Complex Kiadó).

Részletesebben

A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ

A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ Szekszárdi Szociális MűhelyTanulmányok 3. A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ Szerkesztette : Nagy Janka Teodóra-Farkasné Jakab Eszter PTE IGYK Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet szekszárd

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

Második Európai Blue Sky Konferencia

Második Európai Blue Sky Konferencia Második Európai Blue Sky Konferencia 1 Globális Átalakulások Következmények és Alternatívák Nemzetközi konferencia az OECD és az UNESCO MOST Program támogatásával 2015. Október 29-31, Budapest - Várnegyed

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 7-i üléséről

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 7-i üléséről Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Tanács 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: 411-8000/4732 Fax: 411-8000/4632 Eötvös Loránd University Faculty of Law and Political Science

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében 2019. február 15. (péntek) 10.00 11.30. Dr. habil Herger Csabáné Ph.D. egyetemi docens: Házassági vagyonjog

Részletesebben

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat

Részletesebben

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből.

A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből. A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből. Bevezetés Kihívás: expanzió Felsőoktatási válaszok: tömegesedés, általánossá válás A felsőoktatás funkciói: tudományos

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

Erdei Árpád publikációs jegyzéke. Dr. Székely János kandidátusi értekezésének vitája; Belügyi Szemle sz. pp

Erdei Árpád publikációs jegyzéke. Dr. Székely János kandidátusi értekezésének vitája; Belügyi Szemle sz. pp Erdei Árpád publikációs jegyzéke Katona Géza: A nyomok azonosítási vizsgálata a büntető eljárásban (recenzió), Belügyi Szemle 1965. 6. sz. (Társszerzővel) pp. 112-119 Dr. Székely János kandidátusi értekezésének

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi

Részletesebben

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok: SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996. Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).

Részletesebben

Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com. Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar

Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com. Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Hausmann Alice Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar SZAKMAI TAPASZTALAT

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi

Részletesebben

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary Studies concluded: PhD in Political Science ELTE, Faculty of Law and Political Science, Budapest, Hungary (2012) MA in Sociology

Részletesebben

Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:

Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: Név: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: egyetemi adjunktus Mobil: 392-3500 / 19-360 E-mail: katalin.fekete50@freemail.hu

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX.

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. Pécs 2008 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. TANULMÁNYOK A RENDÉSZET ÉS RENDVÉDELEM KIHÍVÁSOK A XXI. SZÁZADBAN CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

Impresszum Jogi nyilatkozatok MTMT adatbázis Copyright

Impresszum Jogi nyilatkozatok MTMT adatbázis Copyright Impresszum Jogi nyilatkozatok MTMT adatbázis Copyright 08092 1. atalin A megyei szakigazgatási szervek irányító tevékenységével kapcsolatos problémák ÁLLAM ÉS IGAZGATÁS 11: pp. 996-1006. (1976) 2. Tarnai

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SZENDI ANTAL Telefon 392-3559/19249; IP: 111020; IRM: 19-249 E-mail szendi.antal@nav.gov..hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum Intézmény Beosztás 2009 szeptemberétől

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

GYARAPODÁSI JEGYZÉK. Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézet Könyvtár SALGÓTARJÁN 2012

GYARAPODÁSI JEGYZÉK. Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézet Könyvtár SALGÓTARJÁN 2012 SALGÓTARJÁNI INTÉZET KÖNYVTÁR Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézet Könyvtár GYARAPODÁSI JEGYZÉK 2011 SALGÓTARJÁN 2012 Összeállította: Szilágyi Zoltánné 657 B69 Blumné

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 25-i üléséről

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 25-i üléséről Emlékeztető a Kari Doktori Tanács 2004. március 25-i üléséről Jelen vannak: Gönczöl Katalin, Harmathy Attila, Erdei Árpád, Fazekas Marianna, Kisfaludi András, Nagy Marianna, az utolsó napirendi pont tárgyalásánál

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2004

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2004 AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2004 Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványai Miscellanea 15. HU ISSN 1587-5172 HU ISSN

Részletesebben

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi

Részletesebben

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) Az előadások tematikája 1. A nemzetközi elemmel rendelkező tényállások elbírálásának különböző módszerei. Nemzeti jogok és nemzetközi jogviszonyok. 2. A nemzetközi kollíziós

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY

KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY * ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Teleki László Alapítvány 2002 A kötet a Teleki László Intézetben

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter Nemzeti Közszolgálat Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból LEVELEZŐ MUNKAREND részére 2012 tavaszi szemeszter

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa. Dr. Bódi Stefánia tanársegéd

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa. Dr. Bódi Stefánia tanársegéd ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Dr. Bódi Stefánia tanársegéd A magyar biztonságpolitikai gondolkodás etnikai konfliktusok rendezésére irányuló elméletei, különös tekintettel Bibó István

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos

Részletesebben

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS 1. számú melléklet A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának alprogramjai és témakiírásai ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS Állam- és jogtörténet Dr. Kajtár István professor

Részletesebben

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang Universität Hamburg Finnisch-Ugrisches Seminar Zentrum für Hungarologie Anlage 6 Mai1993 Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

Előszó... 9 I. Bevezetés. A szimbolikus elemek szerepe a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai alkotmányfejlődésben II. A nemzeti jelképek

Előszó... 9 I. Bevezetés. A szimbolikus elemek szerepe a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai alkotmányfejlődésben II. A nemzeti jelképek Tartalom Előszó... 9 I. Bevezetés. A szimbolikus elemek szerepe a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai alkotmányfejlődésben... 12 II. A nemzeti jelképek helye a hatályos magyar Alkotmányban kelet-közép-európai

Részletesebben

Dr. Szabó Zsolt Ph.D

Dr. Szabó Zsolt Ph.D Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe: A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy

Részletesebben