Tartósan magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységek: a gazdaságpolitika alkímiája

Átírás

1 Tartósan magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységek: a gazdaságpolitika alkímiája Rózsás Tamás Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet Absztrakt A gazdaságpolitikai gondolkodásban időről időre felmerül a magyar gazdaság fejlődésének egy-egy máshol sikeres, úgynevezett magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenység meghonosításán, vagy támogatásán keresztül történő fellendítésének reménye. Magyarország esetében korábban ilyen volt a nehézipar, a kollektivizált mezőgazdaság, vagy manapság a mindenhatónak gondolt informatika. A magas hozzáadott értékű tevékenységek természetét vizsgálva, ez a tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy hozzájárulhat-e egy magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységekre összpontosító gazdaságpolitika a magyar gazdaság hosszú távú, kiegyensúlyozott növekedéséhez? A tanulmány ennek érdekében a következő témákat dolgozza fel: a magas hozzáadott érték fogalma, közgazdasági jelentősége; a magas hozzáadott érték vállalati stratégiai megközelítésben; a gazdasági növekedés elméleti modelljei; a növekedési modellek tanulságai a magyar gazdaság esetében; a dinamikus gazdasági növekedést eredményező versenyképességet meghatározó tényezők; a növekedést támogató gazdaságpolitika lehetséges eszközei. A tanulmány számos empirikus példát hoz, ugyanakkor a magas hozzáadott értékkel kapcsolatban tapasztalható fogalmi pontatlanságok miatt visszatér a közgazdaságtan elméleti alapjaihoz is. 1 Bevezető TANSTAAFL 1 : Nincs olyan dolog, hogy ingyen ebéd! szól a közgazdaságtan egyik első leckéje, amelynek lényege az, hogy bármit is szeretnénk elérni, azért valamekkora áldozatot mindig kell hozni. Még ha csak a kezünket kell is valamiért kinyújtani, ugyanazt a kezünket, ugyanakkor nem fogjuk tudni kinyújtani valami másért is, tehát arról a valami másról abban a pillanatban le kell mondanunk. Egyszerűsége és kézzelfoghatósága ellenére erről a nyilvánvaló elvről gyakorlott közgazdászok, tapasztalt gazdaságpolitikai szakértők is gyakran megfeledkeznek, amikor a könnyebb megélhetést, dinamikusabb gazdasági fejlődést lehetővé tevő gazdaságpolitikai alternatívákat próbálják azonosítani, kimunkálni. Ebben az erőfeszítésben ma az egyik legdivatosabb kifejezés a magas hozzáadott érték, amely alatt azt értjük, hogy egy gazdasági tevékenység az általa felhasznált inputokból olyan outputot állít elő, amelynek értéke a felhasznált inputok értékénél jelentősen magasabb. A magas hozzáadott érték tehát eszerint a gondolkodás szerint nagyobb hasznot jelent, következésképp lényegében azt jelenti, hogy ugyanazért a többletért kevesebb erőfeszítést kell tenni magas hozzáadott érték esetén, mint egyébként. Erre a megállapításra végül kormányok a magas hozzáadott értékű gazdasági ágak meghonosítására, elterjesztésére és támogatására gazdaságpolitikai programokat hoznak létre, amelyek költségei a rejtett társadalmi költségekkel együtt rendszerint magasabbak, mint az általuk teremtett új lehetőségek 1 TANSTAAFL: There ain t such a thing as a free lunch. Jelentése: Nincs olyan dolog, hogy ingyen ebéd. A kifejezés eredetileg Robert A. Heinlein The Moon is a Harsh Mistress című regényéből származik, de gyakran idézik közgazdasági művekben. (Powell 2000) - 1 -

2 haszna. Már önmagában az a tény, hogy ezek a magas hozzáadott értékűként azonosított tevékenységek támogatás és kormányzati segítség nélkül nem képesek kialakulni, vagy egy bizonyos szinten túl növekedni, elegendő intő jel kellene legyen, hogy a tartósan magas hozzáadott értéken alapuló gondolkodás valahol hibákat rejt, ezt az érzést azonban a döntéshozók alkalmasabb alternatív gazdaságfejlesztési paradigma híján elfojtják, elhessegetik. Ebben a tanulmányban ezért előbb a magas hozzáadott értéken alapuló gazdaságpolitikai gondolkodás csapdáit fogom bemutatni, majd a gazdasági növekedés néhány modelljének ismertetését követően vázolok egy lehetséges alternatív megközelítést. 2 A magas hozzáadott érték mítosza Az általuk érzékelt problémák orvoslására, a szükséges források előteremtésének eszközeként a gazdaságpolitika gyakran csodaszerként tekint a magas hozzáadott értékű gazdasági ágakra. Ennek jegyében olyan vállalkozások létrehozására fordítunk társadalmi erőforrásokat, amelyek önmaguktól nem jöttek volna létre, azaz valószínűleg a kapott állami segítség nélkül valójában életképtelenek lennének, kimutatott hazai magas hozzáadott értéküket pedig leggyakrabban éppen az állami támogatás adja. Hozzájárul a tévhitek kialakulásához az is, hogy ezek a tevékenységek máshol, a nekik kedvező körülmények miatt képesek voltak versenyképessé válni, ezek a példák pedig a döntéshozókban azt a látszatot keltik, hogy az adott tevékenység magas hozzáadott értéke a tevékenység tulajdonsága. 2.1 A magas hozzáadott érték közgazdasági megközelítése Miért illúzió egy fejlődés központú gazdaságpolitikát a magas hozzáadott értékű gazdasági ágak mítoszára alapozni? A kérdés megválaszolásához alaposabban meg kell értenünk, hogy mit gondolunk a hozzáadott értékről, mit értünk hozzáadott érték alatt? Hozzáadott érték alatt a javak előállításának folyamatában egy adott lépésnél a felhasznált inputok és az előállított output értéke közti pozitív különbséget értjük (később látni fogjuk, hogy a különbség akár negatív is lehet). Ha ez a különbség nagy, akkor magas hozzáadott értékről, magas hozzáadott értékű tevékenységről beszélünk. A magas hozzáadott értékhez végül legtöbbünkben a magasabb jövedelem azonos ráfordítással történő megszerzésének képzete társul, az összefüggés azonban nem feltétlenül ennyire egyértelmű. Először is a hozzáadott érték megállapításakor gyakran nem vesszünk figyelembe minden inputot, a számítás csak az előállítási folyamatban felhasznált anyagokra és közvetlen munkaerőre koncentrál. Az elérhető hozzáadott érték nagyságát ugyanakkor számos más tényező is befolyásolja, mint például a szükséges technológia rendelkezésre állását biztosítani képes tőke rendelkezésre állása, az infrastruktúra fejlettsége vagy a helyi piacok kedvező sajátosságai. Ezek egy része szerencsés véletlen következménye, ami azonban nem feltétlenül reprodukálható egy új környezetben. Más részük sokéves fejlődés eredménye, így az ehhez szükséges befektetésre és időre máshol is szükség van ahhoz, hogy az adott tevékenység máshol is reprodukálható legyen. Ha ezeket a faktorokat is figyelembe vesszük, be kell látnunk, hogy a fejlett technológia alkalmazása önmagában nem növeli egy tevékenység hozzáadott értékét, hiszen az értéket nem az adott tevékenység teremti, hanem az, amely a technológiát létrehozta és a szükséges tőkét biztosította. Eközben, ahogy azt a Kieli Világgazdasági Intézet kutatója, Mattias Lücke is megállapítja, a technológiai fejlődés csökkenti a keresletet az alacsonyan képzett munkaerő iránt, 2 azaz nem képes növelni az életszínvonalat egy olyan gazdaságban, ahol a szükséges tőke mellett a képzett munkaerő nem áll eleve rendelkezésre. 2 Lücke

3 A második gyakori hibaforrás az, hogy az outputok értékelésénél egyrészt eleve egy hozzáadott érték szemléletű értékelés történik, amely nem az adott piacon elérhető árat veszi figyelembe, másrészt nem számolunk az outputok olyan negatív tartalmával, mint például a környezet károsítás, vagy egyéb negatív externáliák. További lehetőség a hozzáadott érték szerepének túlértékelésére, ha az elérhető magas hozamhoz társuló magasabb kockázatot nem vesszük figyelembe. A legtöbb csúcstechnológiájú iparágban a hozamok elsősorban azért magasak, ezáltal a kimutatható hozzáadott érték is azért magas, mert ezek az innováció és tőkeigényes iparágak az átlagos, hagyományos iparágaknál sokkal kockázatosabb befektetést jelentenek, a befektető tehát elvárja a magasabb hozamot. Ezek az iparágak nem létezhetnek intenzív kutatás-fejlesztés és innováció nélkül. Az innováció pedig bizonytalan, előre nem garantálható eredményekkel járó tevékenység. Bár átlagosan és hosszú távon a kutatásfejlesztésbe fektetett pénzek magasabb megtérülést eredményeznek, egy erre alapozó stratégia rendkívül tőkeigényes. Nem véletlen tehát, hogy a csúcstechnológiás iparágak abban a Szilikon-völgyben érnek el magas hozzáadott értéket, ahol az ehhez szükséges magasan képzett munkaerő (Stanford, Berkeley, és egyéb világszínvonalú egyetemi és vállalati kutatóhely), kockázati tőke, és erős felvevő piac is rendelkezésre áll. A harmadik jelentős hibaforrás a kormányzati beavatkozás hatásainak figyelmen kívül hagyása az adott tevékenység értékelésekor. Egy tevékenység vagy projekt társadalmi hasznának értékelésekor a gazdaságpolitika kialakítása során az igénybevett erőforrások társadalmi haszonáldozati költségével kellene számolni, ami kiszűri az adók és támogatások gazdasági torzító hatását az értékelésből. Képzetlen munkaerő esetében például a munkaerő társadalmi haszonáldozati költsége általában alacsonyabb, mint a formális városi munkaerőpiacokon elérhető bér (kötelező minimálbér torzító hatása), ezért a több képzetlen munkaerőt alkalmazó tevékenységek valójában hasznosabbak, mint amilyennek látszanak, ha a torzító hatásokat nem vesszük figyelembe. 3 Végül a magas hozzáadott értékre alapozó fejlesztési elképzelések esetében a legalapvetőbb probléma éppen az érték fogalmával van. A hozzáadott érték fogalmát a közgazdaságtan a makrogazdasági mutatók meghatározásában használja annak jelzésére, hogy a GDP, GNP, GNI és hasonló mutatók számításánál a termelési folyamat különböző lépéseiben előállított javak csak egyszeresen kerülnek figyelembe vételre, vagyis a gazdaságstatisztikában az egyes termelők által a folyamatban hozzáadott érték kerül összegzésre, és nem minden egyes lépésnél a köztes termék eladási ára. 4 A versenyképességet és egy tevékenység hozzáadott értékét alapvetően meghatározó vállalati és fogyasztói döntéshozatalban azonban a GDP alakulása a célok között nem játszik szerepet. 3 Gillis at al. 1996, oldal 4 Gillis et al. 1996, oldal; Parkin és Bade 1992, oldal; Heyne 2000, 385. oldal

4 Vállalati szempontból a vállalati stratégia úgy is felfogható, mint az érték teremtésre való törekvés. Ebben az értelemben a hozzáadott érték valóban a vállalat által termelt output és az anyagi inputok különbsége, vagy másképp fogalmazva a felhasznált termelési tényezők tulajdonosainak fizetett összes jövedelem. 5 Ennek a jövedelemnek, mint hozzáadott értéknek a maximalizálása azonban nem feltétlenül járul hozzá egy ország gazdagságához. Ebben az értelemben a hozzáadott érték a következő összetevőket tartalmazza: bérek, fizetések; kamatok; bérleti díjak; royalty és licensz díjak; adók; osztalékok; visszatartott nyereség. Magas hozzáadott értékű gazdasági ágak állami támogatással való Magyarországra telepítésével ezek közül csupán a bérek, fizetések és az adók fognak a magyar társadalom gyarapodásához hozzájárulni, a visszatartott nyereség például már csak akkor, ha azt a vállalat nálunk fekteti be, mert számára az üzleti környezet itt kedvezőbb. Hazai tulajdonosú, hazai tőkéből finanszírozott vállalkozások esetében természetesen több összetevő marad tartósan az országban, viszont ez esetben a vállalkozás létrehozásához hazai tőke kerül lekötésre, amely így máshol nem lesz felhasználható. Feltételezve ugyanakkor, hogy a hazai befektető is racionálisan gondolkodik, meg kell gondolnunk, hogy ha számára a legkedvezőbb megtérülést valóban a kormány által magas hozzáadott értékűként azonosított tevékenységbe való befektetés jelentette volna, miért nem teszi ezt meg kormányzati beavatkozás nélkül? A magas hozamok eléréséhez rendszerint szükséges magasabb kockázatot korábban már említettük. Míg a gazdaságpolitikában a magas hozzáadott értékű tevékenységek favorizálásakor erről gyakran megfeledkezünk, a sikeres vállalatok számolnak ezzel, döntéshozatalukban megkülönböztetve a gazdasági nyereséget a vállalat pénzügyi könyvelésében kimutatott nyereségtől. Ennek megfelelően a hozzáadott érték értékelésénél is megkülönböztethetjük a számvitelben kimutatott hozzáadott értéket és a gazdasági hozzáadott értéket. Utóbbi a működés nyereségéből úgy származtatható, hogy abból levonjuk a befizetett adókat és a befektetett tőke költségét, utóbbi alatt a gyakorlatban a tőke súlyozott átlagos költsége 6 és a befektetett tőke szorzatát értve. 7 Mivel a magasabb kockázatú, csúcstechnológiákon alapuló gazdasági ágakban a befektetők által elvárt hozam a kockázattal arányosan magasabb, az első ránézésre magas hozzáadott értékű tevékenységekről belátható, hogy azok gazdasági hozzáadott értéke nem magasabb más tevékenységekénél. A gazdasági szereplők magatartását, döntési mechanizmusait leíró mikroökonómiában az érték az a maximális ár, amit egy fogyasztó hajlandó lenne fizetni egy adott termékért. Fontos hangsúlyozni, hogy eszerint egy termék vagy szolgáltatás értéke nem csupán személyről személyre változik, de egy adott fogyasztó esetében sem állandó. 8 Egy tojás értéke nagyobb egy nagyon éhes fogyasztó számára, mint egy tojás értéke ugyanazon fogyasztó számára egy kiadós ebéd után. Az érték lehet alacsonyabb is, mint a piaci ár, ekkor az adott fogyasztó nem vásárolja meg a terméket. Az érték azonban lehet a piaci árral egyező vagy annál magasabb is, ekkor a vásárlásra a piaci áron sor kerül, vagyis ha a fogyasztó számára a termék a piaci árnál magasabb értékkel bír, akkor ez az ő haszna a vásárlásból. Ebből az is látható, hogy ha egy vállalkozás képes megtalálni azokat a fogyasztókat, akik termékének a piaci árnál nagyobb 5 Grant 2002, oldal. 6 Angol kifejezéssel weighted average cost of capital, WACC. 7 Grant 2002, oldal. 8 Landsburg 1999, 241. oldal

5 értéket tulajdonítanak, és képes őket rábírni a magasabb áron történő vásárlásra, azaz képes a hatékony piacszegmentációra, azzal közelebb jár a magas gazdasági hozzáadott érték létrehozásához, mintha egy olyan iparágba kezd befektetni, amely egy teljesen más piacon, a tevékenység magasabb kockázata miatt állított elő magas (számviteli) hozzáadott értéket. A hozzáadott értéken alapuló gazdaságfejlesztési érvelések alapvető hibája, hogy épp az érték talán legfontosabb tulajdonságáról, annak szubjektivitásáról hajlamos megfeledkezni az okfejtésben, feltételezve, hogy egyfajta abszolút érték szerepet játszik a termékek piaci árának alakulásában. A valóságban ugyanakkor a piaci ár nincs kapcsolatban a javak személyről személyre, helyről, helyre és időpontról időpontra változó, szubjektív értékével, sőt még egyfajta adott helyen értelmezhető átlagos értékkel sem. A piaci ár ugyanis nem a javak teljes értékét, hanem azok marginális értékét tükrözi vissza, vagyis azt az értéket, amire az adott legutolsó egységét a piac értékelte. Az árat és így közvetve az elérhető hozzáadott értéket az adott piac kereslete és kínálata együtt határozza meg, nincs tehát abszolút értelemben vett magas hozzáadott értékű iparág. A fentiek megértésére az érték és az ár viszonyát jól szemléltető klasszikus példa, a gyémánt és a víz árának alakulása lehet az egyik legszemléletesebb példa. A víz az emberi élet alapvető fontosságú feltétele, míg gyémánt nélkül lehet teljes és boldog életet élni. A gyémánt piaci ára ugyanakkor sokkal magasabb a vízénél, amely sokunkban azt a képzetet keltheti, hogy ennek oka bizonyára a gyémánt előállításához, bányászatához, csiszolásához szükséges többlet munka lehet. Ez a feltevés azonban téves, az árbeli eltérés valódi oka az 1. ábrán bemutatott keresleti és kínálati viszonyok segítségével könnyen megérthető ábra. A gyémánt és víz paradoxon feloldása Amint az 1. ábrán látható, a vízért minden azonos mennyiség mellett hajlandóak lennénk többet fizetni, azaz valójában többre értékeljük a gyémántnál. A gyémánt piaci ára azonban mégis magasabb lesz addig, amíg a víz a gyémántnál sokkal könnyebben, nagyobb mennyiségben hozzáférhető, rendelkezésre áll. A piaci árban tehát nem a víz vagy a gyémánt 9 Landsburg 1999, oldal

6 teljes értéke, hanem azok marginális értéke tükröződik vissza még pedig azon a ponton, ahol a kereslet a kínálattal megegyezik, egyensúlyban van. Az ábra segítségével könnyen belátható az is, hogy ha a gyémánt előállításába sokkal többet fektetnék, kiindulva abból, hogy a gyémántipar hozzáadott értéke az elérhető magas piaci ár alapján nyilvánvalóan magasabb, a gyémánt kínálatát reprezentáló S gyémánt jelű egyenes lefelé tolódna, a gyémánt ára pedig rohamosan csökkenni kezdene. A történelem erre szemléletes példát is szolgáltat. Spanyolország a XV. század végére egyesült, a spanyol királyság megerősödött, Amerika felfedezésének és gyarmatosításának köszönhetően pedig a XVI. századra Európa legerősebb hatalmává vált. Vesztét azonban lényegében ugyanaz okozta, aminek részben fellendülése is köszönhető volt: az új kontinensen talált arany. Kezdetben az újonnan felfedezett amerikai bányák segítették Spanyolország gazdagodását, azonban később az újabb, még gazdagabb bányák felfedezése az aranyat jelentősen olcsóbbá tette, gyakorlatilag aláásva a nemesfémek kitermelését célzó gyarmatosítás megtérülését. Az arany árának változásáról, és a különböző európai hatalmak által alapított gyarmatok prosperitásának vagy hanyatlásának okairól már Adam Smith is beszámolt a XVIII. században. 10 Részben éppen az ő munkájára vezethető vissza ugyanakkor a munkán alapuló érték téves elmélete, amelyet később Marx is vallott. 11 Legegyszerűbb formájában az elmélet azt állítja, hogy egy cikk értékét az előállítására fordított munka mennyisége határozza meg. Ez azonban nyilvánvalóan nem igaz, hiszen temérdek munkával áshatunk például egy hatalmas lyukat a kertünkben, amelynek a piaci ára mégis sokkal kisebb lesz, mint egy hűvös szobában egy jó szerző által egy délután alatt megírt novelláé. Szintén a munkán alapuló érték hibás elméletének egy megtestesülése ugyanakkor, ha egy vállalat könyv szerinti értékét megpróbálunk jelentéssel felruházni. A könyv szerinti érték lényegében azt méri, mennyibe kerülne a cég tényleges fizikai eszközeinek előállítása. A könyv szerinti értéket ezután össze lehet vetni azzal az árral, amiért a teljes céget (például a cég összes részvényét) megvásárolhatnánk. Előfordul, hogy ez az ár jóval alacsonyabb, mint az adott vállalat könyv szerinti értéke, amiből sokan arra következtetnek, hogy nagyon jó üzlet az adott vállalat megvásárlása. Ez azonban nem feltétlenül igaz. Önmagában az a tény, hogy egy gyár felépítéséhez fel kellett használni százmillió forint értékű téglát, semmivel nem garantálja jobban, hogy ez a gyár megér százmillió forintot, mint a kertünkbe ásott lyuk esetében annak százmillió forintos értékét garantálná a kiásásába ölt százmillió forint értékű munka. Sem egy termék, sem egy üzem értékét nem a létrehozására fordított erőforrások határozzák meg, hanem az elkészült termék, vagy a felépült üzem iránti kereslet. A magas hozzáadott értékű tevékenységek támogatásának esetére megfogalmazva ez azt jelenti, hogy az adott tevékenység Magyarországon attól még nem lesz feltétlenül magas hozzáadott értékű, hogy megpróbáljuk ugyanazt és ugyanúgy előállítani, mint egy másik termelő egy teljesen más piacon, vagy környezetben, hiszen a befektetett munka nem fogja garantálni az értékteremtést. A fentiek alapján belátható, hogy magas gazdasági hozzáadott értéket elérni, vagyis magas hozzáadott értéket úgy elérni, hogy annak a magasabb kockázatvállalással ne kellene megfizetnünk az árát, nem lehet. A magasabb kockázat vállalására ugyanakkor az a befektető (vagy ország) képes, amelyik több tartalékkal rendelkezik, hiszen a kockázat valójában azt jelenti, hogy egy adott tranzakcióban akár jelentős veszteséget is elkönyvelhetünk. Nagyobb kockázatvállalás nélkül a magas hozzáadott érték megteremtésének lehetőségei a munkaerő minőségének jelentős növelésével érhető el, az ehhez szükséges befektetés azonban kompenzálja az elérhető magasabb hozzáadott értéket, illetve számolni kell azzal is, hogy közben más gazdaságok is fejlesztik munkaerejüket, tehát nem elegendő ugyanazt a szintet megcélozni a fejlesztésben, amit a fejlett gazdaságok mára már elértek. 10 Smith 2000, és oldal. 11 Landsburg 1999, oldal

7 Az illúziókkal leszámolva a magyar gazdaságban a magas hozzáadott értékű tevékenységek térnyerésének három lehetősége marad, amelyek közül kettő lényegében azonos. Ezek közül az első a felbukkanó új piaci lehetőségek keresése, kialakítása és kiaknázása. Ez azt jelenti, hogy a magyar vállalkozások olyan újdonságokkal próbálnak foglalkozni, amelyek éppen újdonságuk révén magasabb hozzáadott érték elérését teszik lehetővé. Két probléma van ezzel a lehetőséggel. Az egyik a már tárgyalt kockázat, a másik az, hogy ilyen többlet nyereséget hozó piacok vonzóak az új belépők számára egészen addig, amíg a fokozódó verseny hatására csökkenő árak már nem teszik lehetővé a többlet nyereség elérését, tehát minden ezen alapuló megoldás ideiglenes. A második lehetőség az állami beavatkozás egy protekcionista gazdaságpolitika formájában. Az Európai Uniós tagságunkkal ennek lehetőségei legalábbis az európai vállalatokkal szemben erőteljesen korlátozottak, de más baj is van ezzel a megközelítéssel. A piacvédelem ugyanis átmenetileg növelheti a védett piaci szereplők nyereségességét ( hozzáadott értékét ), ugyanakkor ki is iktatja azokat az ösztönzőket, amelyek az adott szereplő fejlődéséhez szükségesek. Ha eközben a versenytársak nem élveznek hasonló védelmet, idővel annyira megerősödnek, hogy képesek lesznek a védett piacra is betörni és ekkor már nem lesz további lehetőség az addig védett hazai vállalatok életben tartására. A harmadik lehetőség, amely az elsővel első ránézésre talán kevésbé szembetűnő, szoros rokonságot mutat, ha az adott piacon bármelyik is legyen az jobban teljesítünk a többi szereplőnél. Fontos kiemelni, hogy ebben az esetben az adott piacnak nem kell feltétlenül innovatív, új termékek vagy szolgáltatások piacának lennie. Egy ilyen helyzetet szemléltet a 2. ábra, amelyen az A és B oszlopok két vállalat kínálatát jelenítik meg azonos termék piacán. Az A vállalat láthatóan jobban teljesít, képes alacsonyabb költségekkel dolgozni, ezért kínálatával akár alacsonyabb egyensúlyi ár esetén is jelen lenne az adott piacon. A B vállalat teljesítményei rosszabbak, de az ábrán bemutatott piacon kialakult P piaci ár mellett már képes nyereséget produkálni. Ugyanakkor az adott piacon mindkét vállalat azonos termékéért a fogyasztók ugyanazt a P piaci árat fizetik, ami viszont az alacsonyabb költségekkel termelő A vállalat számára nyereség szempontjából sokkal kedvezőbb, mint a magasabb költségű B vállalat számára. Másképp fogalmazva ugyanannak a terméknek ugyanazon piacán az A vállalat nagyobb gazdasági hozzáadott értéket realizált, mint a B vállalat, azaz a termék és a piac ebben az esetben a vállalatok által elért hozzáadott érték szempontjából irreleváns volt

8 2. ábra. A jobban és rosszabbul teljesítő vállalat nyeresége egy termék piacán Természetesen a gyakorlatban a vállalatok termékei csak nagyon ritkán azonosak, a vállalatok pedig igyekeznek a különbségeket a fogyasztók számára tovább hangsúlyozni annak érdekében, hogy versenytársaik termékei helyett őket válasszák. Ez azonban nem von le semmit a példa értékéből, sőt rendszerint inkább erősíti a különbségeket, hiszen valószínűleg épp az egyébként is sikeresebb vállalatok lesznek azok, amelyek képesek lesznek hasonló terméküket magasabb áron értékesíteni. A harmadik lehetőség emellett a vállalatok számára lényegében azonos az elsővel, hiszen a versenyelőny megőrzése érdekében ebben az esetben is folyamatosan fejleszteniük kell, legfeljebb az innováció célja esetükben nem termék újdonságok létrehozása, hanem alacsonyabb költségű gyártást lehetővé tevő technológiai vagy szervezési innováció. A versenyelőny megőrzése, vagy másképp a magasabb hozzáadott érték realizálása tehát ebben a két esetben is befektetést, erőfeszítést, illetve kockázatvállalást igényel a vállalatok részéről, azaz a magasabb hozzáadott érték árát itt is meg kell fizetniük, míg a második lehetőségről beláthatjuk, hogy alkalmazhatósága rendkívül korlátozott és időleges. Emellett a harmadik eset azt is szemléltette, hogy a versenytársakénál magasabb hozzáadott érték elérésére bármely ágazatban van lehetőség, ha az adott szereplő az adott ágazatban a versenytársaknál jobban teljesít, ezért a kormányzati gazdaságpolitikában sikerágazatokat kijelölni különösen a hazaitól lényegesen eltérő üzleti környezetben és piacokon megmutatkozó trendek alapján kockázatos és indokolatlan. 2.2 A magas hozzáadott érték stratégiai megközelítése A fenti következtetéseket gyakorlati példák is igazolják, mégpedig épp olyan területeken, ahol a magas hozzáadott értékhez, mint gazdaságfejlesztési kitörési lehetőséghez a magyar gazdaságpolitika is rendszeresen nagy reményeket fűz. A Kieli Egyetem kutatója, Matthias Lücke magas jövedelmű OECD országra vonatkozó elemzésének eredményeiről már szóltunk. Lücke felmérései szerint az új technológiák megjelenése eleinte ugyan növelte az 12 Lücke

9 alacsonyan képzett munkaerő relatív bérét és elhelyezkedési esélyeit is, később, az 1980-as években azonban mind a relatív bérek, mind az elhelyezkedési esélyek csökkentek részben éppen az alacsony képzettséggel is ellátható tevékenységek alacsony bérű országokba telepítésével. Ennek okait elemezve Lücke azt tapasztalta, hogy a termelési tényezők termelékenység növekedése csak részben tükröződött vissza a hozzáadott érték változásában, és az alacsonyan képzett munkaerő relatív pozícióromlását a termelési tényezők növekedésének gazdasági ágazatok közötti eltérő üteme eredményezte. Lücke eredményeinek a hozzáadott érték szempontjából lényeges vonatkozásai a következők: hozzáadott érték növekedésének alapja a termelékenység növekedése; a magas hozzáadott érték fenntartása az alacsonyan képzett munkaerőn és fizikai tőként alapuló ágazatokban nem tartós, ezért a termelékenység növekedés miatti hozzáadott érték növekedés az alacsonyan képzett munkaerő relatív bérszínvonalát, illetve a fizikai tőke hozamát csak átmenetileg emeli, hiszen a versenytársak piacra lépése itt a legegyszerűbb; tartósan magas hozzáadott értéket csak a magasan képzett munkaerőt igénylő iparágak tudnak elérni, ahol viszont ennek a munkaerőnek a létrehozásába időt és tőkét kell fektetni; a termelékenység növekedés haszna fokozatosan átkerül a fogyasztókhoz. Magyarország számára a fentiek tanulsága az, hogy a magas hozzáadott érték reményében nem a technológiába kell befektetnünk, hanem az emberi erőforrás képzésébe. Egy másik, a magyar gazdaság esetében is fontos kérdés a mezőgazdasági kisgazdaságok helyzetének javítási lehetősége magas hozzáadott értékű tevékenységek elterjesztésével. Az Egyesült Államokbeli Cornell Egyetem kutatói ezzel kapcsolatban megállapítják, 13 hogy komoly veszélyeket rejt, ha a problémákkal küzdő kisgazdaságokat a gazdaságpolitika általánosságban a magas hozzáadott értékű megközelítés felé tereli, mert ezek a tevékenységek számottevő kockázatot hordoznak. A magas hozzáadott értékű termelésre koncentráló egyik alapvető hibája, hogy kizárja a további lehetőségeket a megfontolásból, miközben a gazdaságok közül soknak gyakran épp egy másik lehetőség jelentene alkalmasabb kiutat a nyereségesség javítására. A túlélésért küzdő kisgazdaságok esetében a kutatók a következő lehetőséges üzleti stratégiákat azonosítják: 1. tömegtermelés alapú lehetőségek: o nagyobbá válás (ugyanabból a terményből, vagy akár más, hasonló tömegtermékből többet előállítani); o együttműködés (szövetkezés vagy beszerzési, illetve értékesítési szövetségek kialakítása); 2. hozzáadott érték alapú lehetőségek: o az értékláncon továbblépve a gazdálkodási tevékenység feldolgozási tevékenységekkel történő kiegészítése; 3. a háztartás jövedelem portfoliójának diverzifikációja: o az erőforrások párhuzamos felhasználása (például kihasználatlan épületek vagy földterület bérbeadásával, rekreációs célú hasznosításával, agro-turizmussal, háziállat megőrzési szolgáltatással); o a gazdálkodáson kívüli munkavégzés (lényegében állás vállalás a gazdálkodás mellett); o nem gazdálkodási üzleti tevékenység indítása (például bolt vagy büfé üzemeltetés); 13 Streeter és Bills

10 4. a gazdálkodási tevékenység felszámolása: o egyes gazdálkodók számára a tevékenység időben (az eladósodás előtt) történő felszámolása lehet az egyetlen megoldás. A lehetőség között természetesen a magas hozzáadott érték alapú stratégia is szerepel, az azonban láthatóan csak egy a lehetséges utak közül. Természetesen mindegyik stratégia eredményességének feltételei vannak, a hozzáadott érték alapú stratégia sikerének feltételeiként és az ezzel a stratégiával járó kockázatként a kistermelők esetében a következőket lehet azonosítani. A hozzáadott érték alapú stratégia sikerének feltételei az alábbiak: szemléletváltás a fogyasztó alapos megismerésére, bizalmának elnyerésére koncentráló megközelítés irányába; piackutatási és piac elemzési készségek és képességek; a verseny jelentette kihívások alapos elemzése (ami a sikeres stratégia lemásolhatóságának függvényében bonyolult is lehet); jól megőrizhető, egyedi előny, amely a hosszú távú versenyelőnyt biztosítja (fenntartható versenyelőny). A stratégia legfontosabb kockázatai a következők: további eszközök beszerzésével nő a vállalkozás pénzügyi kockázata is; a piaci és személyes kockázatok óvatos, egyedi mérlegelést igényelnek a következő szempontok szerint: o a termék megkülönböztethetőségének foka; o a fogyasztói kör jelenlegi, megszokott fogyasztóktól eltérő jellemzői; o az új tevékenységek viszonya a meglévő tevékenységekkel: kiegészítik azt, vagy eltérnek a vállalkozás jelenlegi fő tevékenységétől; o a vállalkozási forma családi vállalkozásból társasági vállalkozássá alakításának kérdései. A tipikus eset a hagyományos tömegtermelésről a magas hozzáadott értékű termelésre történő átállás. A két működés közötti különbségeket az 1. táblázat segít áttekinteni

11 1. táblázat. A hagyományos tömegtermelésről hozzáadott érték alapú termelésre áttérés miatti változások a családi gazdaságokban Átfogó stratégia Fogyasztóval kapcsolatos attitűd Verseny Értékszemlélet Bevételi modell Hagyományos termelés Működési kiválóság Sok fogyasztó vásárol standard termékeket Ismert és nyilvános forrásokban jól dokumentált Működési kiválóság Termelékenység növelő stratégia Hozzáadott érték alapú termelés Fogyasztói kapcsolatok vagy kiemelkedő termékminőség Szűkebb fogyasztói kör vásárol megkülönböztetett termékeket Általában kevésbé jól ismert és nyilvános forrásokban kevésbé dokumentált Fogyasztói kapcsolatok vagy kiemelkedő termékminőség Bevételnövelő stratégia (növekvő piaci részesedés) Következmények A hangsúly eltolódása a termelésről a marketing felé A piackutatást és a fogyasztó ismeretét javítani kell A versenytársakkal kapcsolatos piackutatás és a versenytársak válaszlépéseinek követése szükséges Mindhárom megközelítés alapos elemzése a legmegfelelőbb kiválasztása érdekében A piac mérete és a potenciális piaci részesedés világos megértését igényli Forrás: Streeter és Bills 2003, 3. táblázat, 17. oldal Fontos hangsúlyozni, hogy a hozzáadott érték alapú termelésnél kiemelkedő termékminőség alatt nem egyszerűen általános termékminőséget kell érteni, hanem egy olyan termékjellemzőt, amely legalább valamely fogyasztói csoport számára különös jelentőséggel bír és a terméket a piacon megkülönbözteti. Streeter és Bills fenti megállapításai nagyrészt más piacokon is érvényesek, a fogyasztó alapos ismerete és a megkülönböztető termék- vagy szolgáltatás minőség minden hozzáadott érték alapú stratégia alapvető jellemzője. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyrészt a hozzáadott érték alapú stratégia sikeressége más piacokon is a befektetett többlet munkán, megszerzett többlet ismereten és tapasztalaton múlik, másrészt nem minden vállalkozás számára a hozzáadott érték alapú réspiacok megcélzása lehet a legkedvezőbb stratégia. A fenti példa azért is érdekes, mert a tömegtermelés és a hozzáadott érték alapú stratégia jól illeszkedik a stratégia elemzés és stratégiai tervezés irodalmában általánosan alkalmazott két alapvető stratégiai irányhoz, a költségcsökkentő és a differenciáló stratégiához. A magas hozzáadott értéket megcélzó stratégia valójában egy differenciáló, megkülönböztető stratégia. Grant 14 szerint a két alapvető stratégiai irányzat jellemzői és sikerességének feltételei a 2. táblázatban bemutatott módon foglalhatók össze. 14 Grant 2002, 247. oldal

12 2. táblázat. A költségcsökkentő és a megkülönböztető stratégiák jellemzői Általános stratégia Költségcsökkentő Megkülönböztető Alapvető stratégia elemek Gazdaságos üzemméretek Gyártásorientált tervezés Az általános költségek és a k+f költségek ellenőrzése A kisfogyasztók elkerülése Hangsúly a márkaépítésen, funkciótervezésen, szolgáltatáson és minőségen Erőforrás és szervezeti követelmények Tőkéhez való hozzáférés Folyamattervezési készségek Gyakori jelentések Szoros költségkontroll Munkakörök és funkciók specializációja Ösztönzők a mennyiségi célok elérésére Marketing képességek Termékfejlesztési készségek Erős funkciók közötti koordináció Kreativitás Kutatási kapacitás Minőségi teljesítménycélok és ösztönzők Forrás: Grant 2002, 7.2 táblázat, 247. oldal A táblázat alapján két fontos tanulság leszűrhető. Egyrészt a megkülönböztető stratégia láthatóan tartalmaz olyan elemeket, illetve rendelkezik olyan feltételekkel, amelyek annak követését költségesebbé teszik. Ilyen például a magasabb szolgáltatási minőség például minden egyes fogyasztó egyénre szabott kiszolgálásával. A magasabb költségek miatt ez a stratégia tehát önmagában nem garantál magasabb nyereséget. Egy szemléletes példával élve, egy kis példányszámban eladott, különleges sportautó előállításához nyilván a megkülönböztető stratégia illeszkedik, ennek piaca azonban meglehetősen szűk. Az autósok többségének pénztárcájához jobban illeszkedő családi kisautók gyártása azonban költségcsökkentő stratégiát igényel, miközben a két véglet között minden kombinációt megtalálhatunk. Másrészt a megfelelő stratégiát a gazdasági szereplő tevékenysége, a rendelkezésre álló erőforrások és a környezet szabta keretek között kell megválasztani. Egy ország esetében egyetlen stratégiatípusra koncentrálni azért sem lehet célszerű, mert a lakosság ellátása is, az export lehetőségek kiaknázása is számos eltérő termék és szolgáltatás előállítását igényli, amelyek között fontosak a költségcsökkentő stratégiához jobban illeszkedő termékek és szolgáltatások is. A táblázat követelmények oszlopát végignézve ráadásul látható, hogy Magyarországon sajnos a megkülönböztető stratégia követésének feltételei általánosságban nem adottak. Ha például a nagyszámú képzetlen vagy elavult képzettségű munkaerőre gondolunk, akkor beláthatjuk, hogy a megkülönböztető, hozzáadott érték alapú stratégia egyeduralma sokakat kizár a munkaerőpiacról, csökkenti a foglalkoztatást és ezzel a foglalkoztatottakra olyan többlet terheket ró, ami képes önmagában aláásni a hozzáadott érték alapú stratégia sikerét. Márpedig a magyar munkaerő piacot az 1991 óta folyamatosan növekvő termelékenység mellett a visszaszorult foglalkoztatottsági arány és a reményvesztett álláskeresők magas aránya jellemzi, 15 ami egybevág a fenti következtetéssel. Magyarország a munkaerő fejlettsége és a háztartások igényei szempontjából is fejlettebb, mint Kína, India, 15 Fazekas

13 vagy számos más fejlődő ország, ugyanakkor nem érjük el a régi EU tagországok vagy más fejlett országok színvonalát, tehát gazdaságpolitikánk stratégiai irányait is ezt figyelembe véve kell meghatározni. Tovább vizsgálva az egyoldalúan a magas hozzáadott értékre alapozó gazdaságpolitika korlátait azt is láthatjuk, még az egyes vállalat szintjén is ritka a tisztán hozzáadott érték alapú, megkülönböztető stratégiák követése. A vállalati stratégiai tervezés jelentős részét képezi a termékportfolió tervezése, kézbentartása. Ezt számos modell segíti, közülük az egyik legismertebb a Boston Consulting Group által kidolgozott növekedés-részesedés mátrix (BCG mátrix), 16 amelyet a 3. ábra szemléltet. 3. ábra. A Boston Consulting Group növekedés-részesedés mátrixa 17 Az ábrán üzletágként megjelölt fogalom természetesen lehet egyetlen termék, termékcsalád, vagy szolgáltatás, de akár teljes üzletág is. A mátrix alapvetően a vállalati stratégiai döntéshozatal támogatására használatos, de jól szemlélteti a stratégiai döntéshozók előtt álló dilemmákat a hozzáadott érték szempontjából is. Az ábrán siker szekvenciaként megjelölt folyamat mutatja, hogy az újdonságok létrehozása a meglévő, stabil piacú termékek bevételéből finanszírozható, és ezekből szerencsés esetben idővel szintén ilyen termék lesz. A BCG mátrix tanulsága tehát, hogy egyetlen vállalat portfoliójában is láthatóan egyszerre vannak jelen olyan termékek, amelyek esetében a költségcsökkentő stratégia lehet a célszerűbb, és olyanok, ahol a megkülönböztetés lehet a cél. Előbbiek a stabilitást és a növekedés alapját adják, utóbbiak a jövőt alapozzák meg abból a szempontból, hogy közülük kerülhetnek ki a vállalat jövőbeli stabilitását megalapozó termékek, de ezek a termékek vagy üzletágak rendszerint nem tartják el a vállalatot. A fentieket összegezve tehát magas hozzáadott érték tartósan vagy réspiacon érhető el, vagy újdonságok állandó bevezetésével. Előbbi csak a gazdasági szereplők viszonylag szűkebb köre számára nyújt megoldást, utóbbi pedig magas kockázatot hordoz. A harmadik lehetőség a tartós, hosszú távú, stabil márkaépítés, mint például a Coca-Cola esetében, ez azonban hosszú időn át tartó, folyamatos erőfeszítést igényel aminek eredményeként viszont bármelyik 16 Mintzberg, Ahlstrand és Lampel 1998, Mintzberg, Ahlstrand és Lampel 1998, 4-1 ábra alapján

14 tehát nem csak a magas hozzáadott értékűként címkézett tevékenységben is elérhető a tartós versenyelőny, aminek megtartása azután ugyanolyan kitartást és munkát igényel. A helyes stratégia kialakítása tehát alapos elemzést és az adott gazdasági szereplő, vagy ország egyedi körülményeihez való alkalmazkodást igénylő, összetett feladat. A kialakuló stratégia általában szintén összetett, amelynek a magas gazdasági hozzáadott érték nem eszköze, hanem célja lehet. Összegezve tehát elmondható, hogy egy magas hozzáadott értékű termelésre és szolgáltatásra kizárólagosan alapozó gazdaságpolitika alapvetően hibás, hiszen alapvetően szűk réspiacokra koncentrál és kizárja, de legalábbis jelentősen alulértékeli más, sok gazdasági szereplő számára kedvezőbb stratégiák követését. Különösen elhibázott az ilyen gazdaságpolitika akkor, ha a magas hozzáadott érték képzetét egyes tevékenységtípusokhoz, és nem általában a tevékenység végzésének megkülönböztető kiválóságához köti. A magas hozzáadott értékkel kapcsolatban meg kell tehát értenünk, hogy nem létezik egyedül üdvözítő, instant gazdaságfejlesztési stratégia, hiszen ha létezne ilyen, akkor nyilván minden ország azt követné, aminek következtében egyik sem lenne képes versenyelőnyt elérni a többiekkel szemben. A leírtak lényegét kevésbé szakszerűen, de annál érzékletesebben a következő kétes eredetű, de találó anekdota foglalhatja össze. A híres közgazdász, Milton Friedman és felesége Chicago belvárosában vásároltak egy szombat délután. Nézd, Milton! szólt Mrs. Friedman. Ott egy húszdolláros a járdán! Ne légy bolond, kedvesem, válaszolta a Nobel-díjas tudós. Ha az valóban egy húszdolláros lenne, valaki mostanára már felvette volna Növekedési modellek és termelési tényezők Ha valóban nem létezik olyan iparág vagy szolgáltatási ág, amelynek meghonosításával, erősítésével, vagy támogatásával a tartósan magas hozzáadott értékű termelés, azaz a magyar lakosság számára a magasabb jövedelem biztosítható, akkor felmerül a kérdés, hogy mi lehet egy egészséges gazdaságpolitika célja a gazdaság erősítésében? Másképp fogalmazva, ha a gazdaságpolitika nem tud hatásos segítséget nyújtani a követhető fejlesztési irányok kitűzésével, akkor hogyan segítheti a magyar gazdaság szereplőinek boldogulását, a felosztható nemzeti jövedelem növelését? A válasz egyszerű, bár kiábrándító. David Henderson, a Reagan adminisztráció gazdasági tanácsadó testületének egyik vezető közgazdásza szerint egy ország reáljövedelme növelésének egyetlen módja az ország reálteljesítményének növelése, 19 vagyis a kiutat a növekedést általában elősegítő gazdaságpolitika kínálja húzóágazatként címkézett ágazatok kijelölése nélkül. A növekedést elősegítő gazdaságpolitika kialakításához tehát meg kell értenünk a gazdasági fejlődés természetét és a növekedést előidéző tényezők hatásmechanizmusait. 3.1 A gazdasági növekedés modelljei A következőkben a gazdasági növekedés néhány gyakrabban használt alapvető modelljét fogom bemutatni. A modellek mindegyike ugyanabban a makrogazdasági környezetben értelmezhető, amelynek alapvető pénzáramlásait, a fogalmak értelmezése és a jelölések bevezetése érdekében, a 4. ábra mutatja be. 18 Grant 2002, 225. oldal 19 Henderson 2002, 26. oldal

15 4. ábra. Makrogazdasági pénzáramlások a gazdaságban 20 Az ábra jelölései közül a továbbiakban elsősorban a jövedelem (Y), a megtakarítások (S), és a befektetések (I) lesznek fontosak. Az ábrán bemutatott modellben szereplő jövedelem (Y) azonos a bruttó nemzeti össztermékkel (GNP), amely a bruttó haza össztermék mellett (GDP) a nemzetgazdaság teljesítményének egyik leggyakrabban használt mérőszáma. A kettő között az a különbség, hogy míg a GNP a magyar lakosság összes éves kiadása a végfelhasználói termékekre és szolgáltatásokra (függetlenül attól, hogy azokat hol állították elő), addig a GDP a Magyarországon előállított végfelhasználói javakra fordított összes éves kiadás (függetlenül a vásárló országától). Szintén közös a következőkben tárgyalt növekedési modellekben, hogy mindegyikük a gazdaság működését modellező termelési függvényt ír le. A termelési függvény egy vállalat esetében azt az összefüggést írja le, hogy mennyivel változik a vállalat teljesítménye (outputja) a felhasznált termelési tényezők (például munkaerő, tőke) mennyiségének változásával. A nemzetgazdaság esetében a termelési függvény az ország munkaerejének és felhalmozott tőkéjének a bruttó nemzeti össztermékkel való viszonyát adja meg. Ezeket a termelési függvényeket aggregát termelési függvényeknek nevezzük A Harrod-Domar modell 21 Ezt a gazdaságfejlesztési elemzésekben használt legegyszerűbb és legismertebb termelési függvényt az 1940-es években egymástól függetlenül alakította ki az angol Roy Harrod és az amerikai Evsey Domar. A modellt eredetileg főképp a növekedés és a munkanélküliség közti összefüggések magyarázatára használták. A modell a gazdaság teljesítményét a befektetett tőke függvényeként írja le az alábbi képlet szerint: Y = K k ahol Y a teljes gazdaság teljesítménye, K a felhalmozott tőke, a k állandó pedig a tőketeljesítmény ráta. A kiinduló egyenletből a növekedés a következőképpen származtatható: g = Y Y = ( K Y ) 1 k amelyből K azonos befektetéssel (I), ami megegyezik a megtakarítással (S), ezért K Y a megtakarítási ráta, tehát a fenti egyenlet másképpen g = s k ahol g a növekedés, k a már bevezetett tőke-teljesítmény ráta, s pedig a megtakarítási ráta. 20 Parkin és Bade 1992, 38. oldal 2.4 ábra alapján, a forrás nyomdai hibáinak javításával. 21 Gillis et al. 1996, oldal

16 A tőke-teljesítmény ráta nem más, mint a tőke vagy a befektetés termelékenységének mutatószáma. A növekedés összefüggéseinek tanulmányozásában a közgazdászok gyakran használják az inkrementális tőke-teljesítmény rátát (angol rövidítéssel ICOR) is, amely a befektetett tőke egységnyi növelése hatására a nemzeti össztermékben bekövetkező növekedést adja meg. A Harrod-Domar modell segítségével egy adott országra k meghatározása után a növekedés és a megtakarítási ráta közül bármelyik rögzítésével a másik meghatározható. A k érték állandóként való értelmezésével feltételezzük, hogy a gazdaságban a felhasznált tőke és munkaerő aránya rögzített, és a skálahozadék állandó. Egy ilyen környezet izokvant görbéit mutatja be az 5.a) ábra, szemben a realisztikusabb neoklasszikus termelési függvényt leíró, az 5.b) ábrán bemutatott izokvant görbékkel. 5. ábra. Termelési függvények rögzített és változó termelési tényező arányok mellett Az izokvant görbék mentén a gazdasági teljesítmény (Y) minden pontban azonos, a neoklasszikus termelési függvény esetében azonban a tőke-teljesítmény ráta, vagy az ICOR értéke változhat, vagyis ebben a szemléletben a gazdaságpolitikának a növekedés biztosítására több szabadságfoka van. Mivel az ábra baloldalán látható esetben, azonos izokvant görbén mozogva mindkét termelési tényezőből a legkisebb mennyiséget a sarokpontokban használjuk fel, a teljesítmény növekedésével a termelési függvény ezeken keresztül halad. A jobboldali esetben az éppen az a pontban lévő gazdaság a növekedés révén a magasabb teljesítményhez tartozó izokvant görbén juthat a b pontba, de a d vagy c pontok is lehetnek reálisak, hiszen ezen az izokvant görbén mozogva a termelési tényezők mennyisége ellenkező irányban mozog. Ennek az a következménye, hogy míg a baloldali modellben a magasabb teljesítmény eléréséhez mindkét termelési tényező felhasználását azonos arányban növelni kell, addig a jobboldali esetben ez az arány változhat, azaz tőkeszegény ország például munkaerő intenzív tevékenységek választása révén az alacsony megtakarítási arány ellenére is elérhet magasabb növekedést

17 3.1.2 A Solow modell 22 A gazdasági teljesítményt csupán a tőke függvényeként leíró Harrod-Domar modell nem ad számot az országok növekedési teljesítményének különbségei mögött rejlő alapvető tényezőkről, például a tőke-teljesítmény ráta változatosságának okairól. Robert Solow és Edward Denison ezért egy másik, több független változóval rendelkező termelési függvényt javasol, amely lehetőséget ad a növekedés különböző okainak azonosítására ahelyett, hogy ezeket egyetlen tényezőben, a tőke-teljesítmény rátában vonná össze. A modell termelési függvénye a következő: Y = f ( K, L, R, A) ahol Y a gazdasági teljesítmény vagy nemzeti össztermék, K a felhalmozott tőke, L a munkaerő állomány mérete, R a művelhető földterület és a természeti erőforrások nagysága, és A a termelékenység vagy a termelés inputjai felhasználása hatékonyságának növekménye. Ebből a termelési függvényből a növekedésre a következő összefüggés adódik: g Y = a + WK g K + WL g L + WR g R ahol g az adott változó növekedési üteme, W az egyes inputok részesedése a jövedelemből (például W L a bérek részesedése), a pedig a termelési függvénynek az inputok nagyobb hatékonyságú felhasználása miatti eltolódását kifejező változó. Az egyenlet használata egy egyszerű számpéldán mutatható be. Legyenek a növekedési értékek a következők: gy = 0,06 (a GNP éves növekedési üteme 6 %) g K = 0,07 (a tőkeállomány évi 7 %-kal növekszik) g L = 0,02 (a munkaerő állomány évi 2 %-kal növekszik) g R = 0,01 (a művelhető földterület évi 1 %-kal növekszik). Ha a munkaerő részesedése a nemzeti jövedelemből 60 százalék, a tőkéé 30 százalék, és a földterületé 10 százalék, akkor az értékek behelyettesítésével a következő kifejezést kapjuk: 0,06 = a + 0,3(0,07) + 0,6(0,02) + 0,1(0,01). Az egyenletet a-ra megoldva a = 0,026 érték adódik, tehát a termelékenység növekedése évi 2,6 százalék, ami a növekedés közel felét adja. A növekedés forrásainak elemzései rámutattak, hogy a termelékenység növekedés hatása a gazdasági növekedésre nagyobb a korábban feltételezettnél, míg a tőke szerepe kisebb, bár a fejlődő országok esetében fontos szerepet játszik Kétszektoros növekedési modellek 23 A korai közgazdászok már jóval a GNP fogalmának bevezetése előtt felismerték a mezőgazdaság és az ipar kapcsolatának alapvető fontosságát a fejlődés szempontjából. Ma különösen a fejlődő országokban, korábban az iparosodó Angliában is, a mezőgazdaságot alacsony termelékenységgel dolgozó munkaerő és alulfoglalkoztatottság, vagy másképp rejtett munkanélküliség jellemezte. Egy ilyen mezőgazdasági szektornak az ipar fejlődésére gyakorolt hatása elemzéséhez nyújtanak segítséget a kétszektoros növekedési modellek. A modell kiindulópontja a 6.a) ábrán látható mezőgazdasági termelési függvény. Adott technológia mellett, főképp a maximált művelhető földterület miatt, a mezőgazdaság teljesítménye a hozzáadott munkaerő nagyságánál alacsonyabb ütemben növekszik, azaz a mezőgazdasági munkaerő marginális termelékenysége csökken. Egy ponton túl (ez az 6.a) ábrán a g-vel jelölt pont) a munkaerő marginális termelékenysége akár nulla vagy negatív is lehet. Ennek megfelelően a mezőgazdaságban a munkaerő marginális termelékenységének alakulását mutatja be az alkalmazott munkaerő mennyisége függvényében a 6.b) ábra. 22 Gillis et al. 1996, oldal. 23 Gillis et al. 1996, oldal

18 A 6.b) ábra vízszintes tengelyén a mezőgazdasági munkaerő mennyisége a konvenciótól eltérően jobbról balra növekszik. Feltételezve, hogy a gazdaság két szektorában foglalkoztatottak összege nem változik, ez egyben azt is jelenti, hogy az iparban foglalkoztatott munkaerő mennyisége ugyanazon tengely mentén balról jobbra növekszik, ezért a 6.b) ábrán bemutatott mezőgazdasági marginális termelékenységből a 6.c) ábrán bemutatott ipari munkaerő kínálat egyszerűen származtatható. 6. ábra. A mezőgazdasági termelési függvény és az ipari munkaerő kínálat a kétszektoros növekedési modellben Az ipari szektor munkaerő kínálatát és az ipari bérszínvonal alakulását tehát a mezőgazdaságban megbúvó rejtett munkanélküliség és a létfenntartáshoz szükséges minimális munkabér határozzák meg, amint az a 7.a) ábrán látható. A kétszektoros modellben így kialakuló ipari munkaerő kínálat jellegzetességei miatt az iparban foglalkoztatottak munkabére addig nem emelkedik, míg az ipar a mezőgazdaságból a munkaerő felesleget fel nem szívja, ahogy az a 7.b) ábrán az ipar bővüléséhez tartozó, fokozatosan munkaerő kereslet jobbra tolódásának megfelelően látható

19 7. ábra. Az ipari munkaerőpiac a kétszektoros növekedési modellben A kétszektoros modell és a rejtett munkanélküliség gazdaságpolitikai hatásairól Magyarország esetében a későbbiekben lesz szó. Előzetesen érdemes megjegyezni annyit, hogy bár az eredeti kétszektoros modellek a mezőgazdaság és az ipar viszonyát vizsgálják fejlődő országokban, ugyanaz a gondolatmenet ennél szélesebb körben is alkalmazható. 3.2 A növekedési modellek tanulságai Az előzőekben bemutatott növekedési modellek mindegyike szolgál fontos tanulságokkal a magyar gazdaságpolitika számára, a továbbiakban ezek kerülnek bemutatásra A Harrod-Domar modell tanulságai A Harrod-Domar modell esetében elsősorban a neoklasszikus termelési függvényen alapuló változat érdekes, amelyben a kívánt gazdasági növekedési ütem (g) realizálása érdekében mind a tőke-teljesítmény ráta (k), mind a megtakarítási ráta (s) változtatható. A modell a három tényező közötti összefüggést a következőképp írja le: g = s k. A magas növekedési ütem tehát magas megtakarítási rátát és alacsony tőke-teljesítmény rátát igényel. A hazai megtakarítási ráta más európai országokhoz viszonyított értékelését nehezíti, hogy az Európai Unió statisztikái a megtakarítási arányt a szabadon felhasználható bruttó nemzeti jövedelem arányában és a háztartások szabadon felhasználható jövedelme arányában közlik, 24 míg a hazai arányokat a Pénzügyminisztérium a háztartások összes jövedelmének arányában tette közzé, 25 az Országgyűlés Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról szóló 96/2005. évi határozatában pedig a Magyar Nemzeti Bank és a Központi Statisztikai Hivatal 24 European Communities 2007a, oldal. 25 Pénzügyminisztérium 2005, 41. oldal

20 adatai alapján a GDP arányában szerepel. A közzétett hazai adatokban ugyanakkor az 1990-es évek közepétől megfigyelhető a csökkenő tendencia, ahogy az a 8. ábrán látható. 8. ábra. A háztartások nettó megtakarításának aránya a háztartások összes jövedelméhez viszonyítva a Pénzügyminisztérium adatai, 26 illetve a GDP-hez viszonyítva az Országgyűlés 96/2005. évi határozatában szereplő adatok 27 szerint 18% 16% Megtakarítási ráta % 14% 12% 10% 8% 6% 4% 2% 0% PM OGY határozat Összehasonlításként a 9. ábrán az Eurostat adatai alapján néhány európai országnak a háztartások összes szabadon felhasználható jövedelméhez viszonyított megtakarítási arányait is bemutatásra kerülnek, feltüntetve az eltérő viszonyítási alapú haza értéket is. 9. ábra. A háztartások megtakarításának aránya a háztartások összes szabadon felhasználható jövedelméhez viszonyítva 2003-ban néhány európai országban. 28 A magyarországi adat a háztartások összes jövedelméhez viszonyított arány. Megtakarítási arány % 20% 15% 10% 5% 16,0% 15,9% 15,6% 14,4% 13,2% 13,1% 13,1% 11,9% 9,4% 8,6% 8,3% 8,3% 7,8% 7,4% 4,9% 2,4% 2,0% 0,9% 6,8% 0% Németország Olaszország Franciaország Belgium Svédország Hollandia Ausztria Spanyolország Dánia Szlovákia Görögország Finnország Lengyelország Csehország Egyesült Királyság Lettország Észtország Litvánia Magyarország 26 Pénzügyminisztérium 2005, 41. oldal, 17. táblázat /2005. (XII. 25.) OGY határozat Melléklet szakasz. 28 European Communities 2007a, oldal, 22. táblázat