ÖSZTÖNDÍJKALAUZ 2009

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSZTÖNDÍJKALAUZ 2009"

Átírás

1 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erasmus Iroda ÖSZTÖNDÍJKALAUZ 2009 Készítette: Benkô Magda, Helfrich Máté Készült az Európai Unió Erasmus programjának támogatásával Budapest 1

2 ELÔSZÓ Egy ösztöndíj lehetőségeket összegyűjtő kiadvány nyilván a hallgatók legszélesebb rétegének figyelmét felkelti. Ki ne szeretne anyagi támogatáshoz jutni, gazdagítani egyetemi éveit szakmai és emberi tapasztalatokkal, ki mondana nemet arra, hogy a karrierjét és álláshoz jutását segítő tudásra, illetve gyakorlatra tegyen szert szervezett, támogatott keretek közt. Költői a kérdés, de a statisztikák nem mutatnak ennyire pozitív képet, a hallgatók igen kis százaléka ismeri illetve él a lehetőségekkel. Kiadványunk célja éppen a figyelemfelkeltés, a kezdeti lépések megkönnyítése, a külföldi részképzések, szakmai gyakorlatok népszerűsítése; és így annak a célkitűzésnek az elérése, hogy a hallgatók mind nagyobb arányban vegyenek részt nemzetközi, illetve szakmai tapasztalataikat gazdagító programokban. A lehetőségek ismerete még csak a folyamat első lépése. Ha ez szerencsésen találkozik az igény felismerésével, akkor megkezdődhet a pályázati folyamat, amelyet szintén tanulni kell. Negyedszer megjelenő kiadványunk ehhez a tevékenységhez kíván segítséget nyújtani, forgassák haszonnal és pályázzanak kitartóan. Sok sikert kívánok mind a pályázáshoz, mind az egyéni céljaiknak eléréséhez! Budapest, október 21. Dr. Moson Péter a Természettudományi Kar dékánja, a BME nemzetközi csereprogramokért felelős rektorhelyettese BEVEZETÔ A tájékoztató II-V. éves hallgatóknak készült, de az I. éves és PhD hallgatók is haszonnal forgathatják. A hangsúlyt az ösztöndíjas lehetőségek ismertetésére helyeztük, de olyan programokat is felsorakoztattunk, ahol csak támogatáshoz lehet jutni. A nemzetközi programokon (ERASMUS, CEEPUS), valamint a Nemzetközi Kapcsolatok Irodája által koordinált, de a Támpont Iroda által meghirdetett kétoldalú kapcsolatok során megvalósuló diákcseréken kívül felsoroltunk olyan lehetőségeket is, melyeket nem az egyetem hirdet meg, de mégis érdeklődésre tarthatnak számot. A konkrét ösztöndíjakról a megadott határidők előtt körülbelül egy hónappal korábban érdemes érdeklődni. Kérjük, hogy ezt szem előtt tartva keressék fel a Erasmus Irodát, a Nemzetközi Kapcsolatok Irodáját vagy a Támpont Irodát a konkrét kérdésekkel, mert ezen időpontok előtt a munkatársak nem rendelkeznek bővebb információval. Az egyes programok leírásánál igyekeztünk megadni azt is, hogy hol és kinél lehet érdeklődni, hol szerezhető anyagi támogatás az elnyert ösztöndíjak kiegészítéséhez, vagy az önállóan szervezett külföldi tanulmányokhoz. Erre vonatkozóan minden általunk ismert lehetőséget ismertettünk. Ha nem is a teljesség igényével, de igyekeztünk egy részletes kalauzt összeállítani. Szívesen vennénk, ha mind a hallgatók, mind az oktatók jeleznék észrevételeiket, javaslataikat a kiadvánnyal kapcsolatosan. A karok és tanszékek, illetve egyéb szervezeti egységek által meghirdetett pályázatokról az Erasmus Iroda nem rendelkezik információval. Ezekről az illető karon, illetve tanszéken kell érdeklődni. Reméljük, sikerül megkönnyítenünk a döntést és a felkészülést. Eredményes pályázást kívánunk! Erasmus Iroda 2

3 1. Részképzésre vonatkozó szabályok a BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzatából 6. Vendéghallgatói jogviszony és részképzés (1) A BME hallgatójának más felsőoktatási intézménnyel létesített vendéghallgatói jogviszonya legalább egy félévre vonatkozik. (2) A vendéghallgatói jogviszony létesítéséhez a KTB előzetes engedélye szükséges. A vendéghallgatói jogviszony engedélyezését a KTB akkor tagadhatja meg, ha a vendéghallgatói jogviszony keretében felvenni tervezett tantárgyak kreditjeit nem tudja beszámítani a hallgató tanulmányaiba. (3) A vendéghallgatói jogviszony alatt teljesített tantárgyak a 18. szerint fogadtathatók be. (4) Más intézmény hallgatója - kérelme alapján - a BME képzésén vendéghallgatóvá válhat. A kérelemről a KTB dönt. A vendéghallgatói jogviszony legalább egy félévig tart. A vendéghallgatóval kötendő képzési szerződésben a hallgató kérelmére és a KTB javaslata alapján a dékán a TVSZ-ben előírtaktól eltéréseket engedélyezhet. 18. A helyettesítő és a szabadon választható tantárgyak befogadtatása, kreditátvitel (1) Valamely tantárgy, illetve tantárgycsoport egy másikkal helyettesíthető, ha a helyettesítő tantárgy(ak), illetve tantárgycsoport összkreditpontjainak száma nem kisebb a helyettesített tantárgy(ak) összkreditpontjánál és tananyaga tartalmazza a helyettesített tantárgy tananyagának (9. (3) 9. (3) j.)) legalább 75%-át. (2) Ha a mintatantervben szereplő kötelező, illetve a tantervi követelmények teljesítéséhez már figyelembe vett egyéb tantárgyak együttesen egy tantárgy tananyagának több mint 25%-át tartalmazzák, úgy a tantárgy felvehető, de a tantervhez kapcsolódó követelmények teljesítéséhez nem vehető figyelembe. (3) A hallgató kérheti a más karon, más felsőoktatási intézményben, más képzési szinten teljesítendő felvett, vagy korábban teljesített tantárgy(ak) befogadását a kartól. A befogadásról szóló döntést az (1) és (2) bekezdések és a más felsőoktatási intézményekkel meglevő, kreditátvitelre vonatkozó megállapodások figyelembevételével a KKB hozza. A bizottság a hozzá a Tanulmányi Ügyrenden meghatározott határidőre (26. (3) q.)) benyújtott kérelmeket olyan határidővel bírálja el, hogy a befogadást kérelmező hallgató a döntés figyelembevételével állíthassa össze a következő féléves tanrendjét. (4) A befogadott tantárgyak teljesítését a kar lehetőség szerint a saját szakának tantervében lévő megfelelő tantárgyként fogadja el. Amennyiben ilyen tantárgy nincs, úgy a befogadás szabadon választható tantárgyként történik. (5) A BME-n a karok kölcsönösen elismerik a meghirdetett tantárgyak kreditpontértékét. Szabadon választható tantárgyként bármely, a BME-n az adott képzési szinten meghirdetett tantárgy felvehető, de a felvett tantárgy a tantervhez kapcsolódó követelmények teljesítéséhez csak a (2) bekezdésben foglaltakat betartva vehető figyelembe. (6) A helyettesített tantárgy kreditpontjaként a tanterv szerinti kreditpontot, osztályzataként a helyettesítő tantárgy osztályzatát kell elfogadni. Több helyettesítő tantárgy esetén ezek osztályzatainak átlaga alapján kell a KKB-nak az osztályzatot megállapítani. Az Európai Unió országaiban részképzés keretében teljesített tantárgyaknál az ECTS rendszer szerinti értékelés megfeleltetése: European Credit Transfer System megfeleltetett magyar osztályzat a BME-n szerinti értékelés (ECTS osztályzat) A (excellent) 5 (jeles) B (very good) 5 (jeles) C (good) 4 (jó) D (satisfactory) 3 (közepes) E (pass) 2 (elégséges) F (fail) 1 (elégtelen) (7) Lehetőség van arra, hogy a szak saját tantervében szereplő tantárgycsoport helyett egy máshol teljesített tantárgycsoportot fogadjon el a KKB az (1) és (2) bekezdések figyelembevételével. 3

4 (8) A BME-n folytatott tanulmányok lezárása után a BME akkor ad ki saját diplomát, ha a más felsőoktatási intézményben végzett tanulmányok alapján befogadott kreditpontok száma nem haladja meg az adott képzésben a végzettséghez megszerzendő kreditpontok 50%-át. Ha a BME-vel közösen kialakított képzés tantárgyai kerülnek befogadásra, akkor ezek nem számítanak más intézményben szerzett kreditpontoknak. A BME-n szerzett kreditek száma ebben az esetben sem lehet kevesebb, mint a végzéshez szükséges kreditek számának 25%-a. 19. Kedvezményes tanulmányi rend 1) Kedvezményes tanulmányi rendet engedélyezhet a KTB a hallgatónak erre vonatkozóan beadott kérelmére a.) kiemelkedő tanulmányi eredménye; b.) részképzésben, párhuzamos képzésben való részvétele; c.) közösségi tevékenysége, szakmai eredményei, élsporteredménye, d.) szociális és egészségügyi indokai alapján. 2) A hallgatónak a kérelmet az (1)a.)(1)b.), (1)c.) szerinti esetekben legkésőbb a félév első hetének végéig be kell adnia. 3) A kedvezményes tanulmányi rend adott időszakra szól. A kedvezmények a felvett tantárgyak keretében teljesítendő feladatok és a továbbhaladáshoz (előzetes követelmények teljesítése, diplomamunka/szakdolgozat-készítés elkezdése, záróvizsgára bocsátás stb.) szükséges kritériumok teljesítése alól nem mentesítenek. További információ A hatályos TVSZ letölthető az Oktatási Igazgatóság honlapjáról: 4

5 2. A Tempus Közalapítvány által koordinált programok TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY Mit kell tudni a Tempus Közalapítványról? Az 1996-ban létrehozott Tempus Közalapítvány az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete alatt működő, kiemelten közhasznú szervezet, amely az általa kezelt programokon keresztül a legnagyobb mértékű mobilitást bonyolítja le Magyarországon. Misszió A Tempus Közalapítvány többéves szakmai múlttal rendelkező, dinamikus és munkavégzésében igényes, kiemelten közhasznú szervezet, amelynek célja az európai értékek képviselete és közvetítése az oktatás, képzés és kutatás-fejlesztés területén, valamint a magyar oktatási és képzési, illetve kutatás-fejlesztési rendszer megismertetése és érdekeinek képviselete nemzetközi környezetben. Kiemelt feladatának tekinti, hogy a magyar oktatási-képzési és kutatás-fejlesztési szektorokat és az emberi erőforrásokat hozzásegítse az európai integráció által kínált lehetőségek hatékony kiaknázásához hazai és nemzetközi pályázati programok koordinálásával, képzések kidolgozásával és megvalósításával, valamint szakértői segítségnyújtással. Munkatársai szakmai felkészültsége, nemzetközi tapasztalatai biztosítják feladatainak magas színvonalú ellátását. Partnereik igényeit szem előtt tartva törekednek az általuk végzett feladatok koherenciájának és szinergiájának megteremtésére. Szervezeti kultúrájának alapértékei a megbízhatóság, objektivitás, átláthatóság és a pályázati esélyegyenlőség biztosítása. Mivel foglalkozik? A Tempus Közalapítvány igen összetett: nemzeti és nemzetközi oktatási-képzési pályázati programokat kezel, különböző képzéseket nyújt az EU támogatások felhasználása témakörében, illetve tudásközpont szerepet tölt be. Pályázati programok A Tempus Közalapítvány végzi az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának, valamint a közép-európai CEEPUS programnak a magyarországi koordinációját. Pályáztatja a Pestalozzi programot, az Oktatási és Kulturális Minisztérium idegennyelv-tudás fejlesztését célzó Világ-Nyelv pályázati programját, valamint a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségét elősegítő Útravaló ösztöndíjprogramot. Információt nyújt a Tempus III és az Erasmus Mundus programokról, valamint az EU Kutatás-fejlesztési Keretprogramjának lehetőségeiről. Emellett Nemzeti Kutatói Mobilitási Központként működik, valamint a címen információs honlapot tart fenn a Magyarországra érkező külföldi hallgatók, oktatók, kutatók számára. Kiállítja az Europass Mobilitás dokumentumot, és Alumni hálózatot működtet a volt ösztöndíjasoknak. Képzések: Lépéselôny az EU-ban A FAT által akkreditált képzőintézményként a Tempus Közalapítvány az EU-támogatások felhasználására felkészítő képzéseket kínál, és keretei között működik az Európa-tanulmányi Központok Titkársága. A képzési kínálatban elméleti és gyakorlati, alapozó és haladó kurzusok is találhatók, több egymást kiegészítő kurzus modulrendszerben is elvégezhető. A képzéseket szigorú akkreditációs eljárásoknak vetik alá, így folyamatosan magas színvonalat biztosítanak a résztvevők számára. Tudásközpont A Tempus Közalapítvány komoly szakmai múltra tekinthet vissza. Az eltelt idő alatt felhalmozódott, a pályáztatói és képző tevékenységen túlmutató szakmai tudást és tapasztalatot szeretnék visszaforgatni, megosztani az érintettekkel, és ezáltal hozzájárulni a magyar oktatás és képzés minőségének fejlesztéséhez, nemzetközi pozíciójának erősítéséhez, az európai értékek közvetítéséhez. Tempus Közalapítvány Cím: 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Postacím: 1438 Budapest 70. Pf. 508 Tel.: , Fax: Web: info@tpf.hu 5

6 AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSI PROGRAM 2007-től az Egész életen át tartó tanulás program keretei között összevontan, megújult formában folytatódik az Európai Unió oktatást támogató Socrates és a szakképzést támogató Leonardo da Vinci programja. Az Egész életen át tartó tanulás programja gyerekkortól időskorig teljes mértékben lefedi az élethosszig való tanulást. A négy szektoriális alprogram közül a Comenius a közoktatást, az Erasmus a felsőoktatást, a Leonardo a szakmai képzést (a felsőoktatási szint kivételével), a Grundtvig pedig a felnőttoktatást támogatja. Ezeket a szektoriális programcsomagokat egészítik ki azok a transzverzális programok, amelyek több területhez is kötődnek. Az ERASMUS program Az Erasmus program a felsőoktatásnak teremt pályázati lehetőségeket. A program a neves filozófusról, teológusról, humanistáról Rotterdami Erasmusról ( ) kapta a nevét. Az Erasmus az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, mely mostanáig több kb. 2 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Az egykori Erasmus hallgatók szerint az Erasmus tapasztalat a végzés utáni munkakeresést is megkönnyítette számukra. Az Erasmus hallgatók 60%a nő és a kiutazó hallgatók 80%-a a családban az első, aki külföldi tanulmányokra utazhat. A program konkrét célja mennyiségében és minőségében növelni a: hallgatói és oktatói mobilitást, nemzetközi projektek számát, felsôoktatási intézmények / vállalkozások közötti együttműködést, az európai hallgatói és oktatói mobilitás nagyságrendjének növelése és minőségének a javítása úgy, hogy 2012-re az Erasmus hallgatók száma elérje a 3 milliót (az Erasmus korábbi szakaszaival együttesen). A magyar diákok 1998 szeptemberétől vehetnek részt a programban. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az 1998/1999-es tanévtől a 2008/2009-es tanévvel bezárólag összesen 1501 hallgató utazott ki és 1043 hallgató érkezett hozzánk. Szakmai gyakorlatok A gyakorlat egy másik európai országban található vállalkozásnál - szervezetnél eltöltött időszak, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának a megértésében. A fogadó intézmény lehet vállalat, képző intézmény, kutatóközpont és egyéb szervezet. A következő típusú szervezetek nem lehetnek fogadó szervezetek: európai intézmények EU-s programokkal foglalkozó szervezetek (az esetleges összeférhetetlenség és/vagy a kettős támogatás elkerülése érdekében), a hallgató nemzeti diplomáciai képviseletei (nagykövetség,...) a fogadó országban. A 2007/2008-as tanévben 46, a a 2008/2009-es tanévben 50 hallgató vett részt külföldi szakmai gyakorlatban. A Leonardo Program A Leonardo da Vinci program az Európai Bizottság 1994-ben indult együttműködési programja a szakképzés területén. Az december 31-én lezárult első szakaszt, amelynek célja az európai uniós szakmai képzési politika megvalósítása, illetve a tagállamok szakképzési politikájának harmonizációja volt, január 1-től kezdődően új, hétéves szakasz követte től a program beépült az új Egész életen át tartó tanulás programba ( ). A január 1-én indult "Egész életen át tartó tanulás" program részeként a Leonardo a felsőoktatáson kívüli szakképzés területére irányul. Pályázati feltételek A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen érvényes részletes pályázati feltételek megtalálhatók az Erasmus Iroda honlapján és az Erasmus Program Pályázati feltételek 2009/2010 című kiadványban. 6

7 További információ Ha az Erasmus Iroda honlapján olvasható tájékozató után még marad megválaszolatlan kérdése, forduljon az Erasmus Iroda munkatársaihoz. Erasmus Iroda Moson Péter, intézményi Erasmus koordinátor Benkő Magda, irodavezető, Tel.: Kunos Nikolett, program koordinátor, Tel.: Cím: BME Z ép. II. em. 202/b. Web: erasmus@mail.bme.hu AZ ERASMUS MUNDUS Az Erasmus Mundus egy új felsőoktatási együttműködési és mobilitási program, mely az európai egyetemek nemzetközi kapcsolatait támogatja és az európai felsőoktatás színvonalát növeli. "Kiválósági" Master kurzusokat támogat és célja az európai egyetemek és főiskolák vonzerejének növelése harmadik országokban is. Négy akciójából kettő kínál egyéni ösztöndíjakat mind európai, mind harmadik országból származó hallgatók és oktatók mobilitásának támogatására. Ki vehet részt az Erasmus Mundus programban? A programban részt vehet: a 27 EU tagállam, az EU-hoz a késôbbiekben csatlakozó országok (Törökország), az EFTA és EAA országok, a világ összes többi országa (harmadik országok). Az 1. akcióban az elsô csoportba tartozó országok és EFTA és EEA országok vehetnek rész, míg a 2. akció a harmadik országoknak van fenntartva. Jelenleg a késôbb csatlakozó országok harmadik országnak számítanak. A program célcsoportjai: felsôoktatási intézmények, felsôoktatási intézményben elsô diplomát szerzett hallgatók, oktatók és kutatók, akik felsôoktatási intézményben tanítanak vagy kutatnak, felsôoktatási intézmények dolgozói, egyéb felsôoktatás területén működô szervezetek (csak a 4. akcióban). Végrehajtás A programot az Európai Bizottság szervezi/koordinálja, a pályázati kiírások az EU honlapján és hivatalos közlönyében (Official Journal) jelennek meg. A pályázatokat a Bizottságnak kell címezni, kivéve az egyéni ösztöndíjakat, melyekért a kiválasztott Erasmus Mundus Master kurzust indító konzorciumhoz közvetlenül kell pályázni. További információért látogasson el a közalapítvány honlapjára: A BME szervezésében az angol nyelvű építőmérnöki képzés Infrastruktúra és Környezetmérnöki MSc Szakának Erasmus Mundus EURO AQUAE - Euro Hydro-informatics and Water Management Szakirányán van lehetőség a programban való részvételre. A képzési program célja a vízgazdálkodás és vízvédelem nagy kihívásainak való megfelelés támogatása az informatika, a modellezés és a vízgyűjtő menedzsment legjobb gyakorlatának kiválósági szinten történő oktatásával az EU tagállamaiból és az egész világról érkező tehetséges hallgatók számára. Ennek a világszerte növekvő igénynek a kielégítésére jött létre 5 európai egyetem összefogásával az a konzorcium, ami az Európai Unió 2004-ben meghirdetett ERASMUS MUNDUS pályázatán "EURO AQUAE - Európai Hidroinformatika és Vízgazdálkodás" című négy féléves MSc programjára ötéves pénzügyi támogatást nyert. A konzorcium tagjai: University of Nice - Sophia Antipolis (UNSA-France), a program koordinátora, Brandenburg Technical University Cottbus (BTUC-Germany), Budapest University of Technology and Economics (BME-Hungary), Polytechnic University of Catalonia (UPC-Spain), University of Newcastle upon Tyne (UNUT-UK). 7

8 Ezek a felsőoktatási partnerintézmények a négy szemeszteres (két éves) MSc programot konzorciumi együttműködési formában kínálják mind európai uniós, mind harmadik világbeli résztvevőknek. A hallgatói mobilitás felépítése lehetővé teszi, hogy a program során az egyes résztvevők legalább három különböző helyen részesüljenek képzésben. Az 1. szemeszterben a részvevők az 5 partneregyetem között egyenletesen szétosztva kezdik meg tanulmányaikat. A 2. szemesztert mindahányan Newcastle-ban hallgatják, majd a 3. szemeszterben saját választásuk alapján tanulmányaikat a másik négy helyszín valamelyikén folytatják, és a képzés a 4. szemeszterben, ugyancsak választható helyszínen, szakmai gyakorlattal vagy kutatómunkával zárul. Az előadások és a konzultációk főleg angol nyelven folynak az összlétszámát tekintve 40 főt el nem érő, uniós és harmadik világbeli résztvevő számára. Az oktató/hallgató arány tantárgytól és helyszíntől függően 5/1 és 2/1 között változik. Az MSc program a pedagógiai folytonosság elvén építkezik. Az 1. szemeszter bevezető jellegű, egyúttal biztosítja a 2. szemeszter sikeres teljesítéséhez minimálisan szükséges tudás és készségek megszerzését. A 2. szemeszterben az oktatás a hallgatók hidroinformatikai szemléletének kialakítására, a szakterület módszereinek és eszközeinek elsajátítására irányul. A 3. szemeszter a következő, szűkebb témakörök szerinti specializálódás időszaka: hidroinformatikai rendszerek, települési vízgazdálkodás, szárazföldi vízgazdálkodás, döntéstámogató rendszerek. Az utolsó, 4. szemeszter szakmai gyakorlatra vagy kutatási projektre fenntartott félév. A képzés végén a konzorcium mind az öt partner által elismert, többszörös MSc fokozatot ad "Master of Sciences in Hydro-informatics & Water Management" elnevezéssel, Erasmus Mundus megjelöléssel. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden sikeresen végző hallgató egyidejűleg 5 európai egyetemtől kap oklevelet. Az EU hallgatók számára a jelentkezés határideje későbbi, minden év augusztus 15-e. Az EU hallgatók az első 2 félévre havi 150 euró Erasmus-támogatást, a 3. félévre 3100 euró támogatással 3 hónapos ösztöndíjat kapnak a programhoz 2005-ben külső tagként csatlakozott alábbi 5 egyetem valamelyikére: Swiss Federal Institute of Technology Lausanne (EPFL - Switzerland), National University of Singapore (Singapore), Eidgenössische Technische Hochschule Zürich (ETHZ- Switzerland), National University of the Riverside (Santa Fe - Argentína), Indian Institute of Technology Madras (India). Az utolsó félévben az EU hallgatók EU országbeli cégnél való diplomaterv-készítés esetén, pl. Leonardoösztöndíjjal havi 400 euró támogatásban részesülhetnek. A képzés nyelve angol, a programot sikerrel teljesítő hallgatók a tanulmányok végén többszörös diplomát kapnak. Felvételi követelmény: a legalább BSc fokozatú, vagy azzal egyenértékű végzettség. Az igazolt végzettség fő szakirányát tekintve előnyt jelent a bármilyen típusú mérnöki, továbbá a környezettudományi, fizikusi, számítástudományi, földrajzi, matematikai, vegyész, geológus vagy ezekhez közel álló szakterület. Kötelező a magas szintű matematikai képzettség. Angol nyelvből a követelmény legalább 575 pontos TOEFL vagy azzal egyenértékű tudásszint. A tudásszint, valamint az angol nyelvismeret felmérését mindenegyes jelentkezőnél a konzorcium végzi. A BME-t a konzorciumban az Építőmérnöki Kar, azon belül a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék képviseli, a képzés egyetemi koordinátora Dr. Józsa János, tanszékvezető egyetemi tanár. Bővebb, friss információkkal az Erasmus Mundus MSc program honlapja szolgál: A BME hallgatói számára elérhető további Erasmus Mundus programokról a honlapon kaphat folyamatosan megújuló tájékoztatást. ERASMUS MUNDUS EURO AQUAE - Európai Hidroinformatika és Vízgazdálkodás képzés A képzés egyetemi koordinátora: Dr. Józsa János, tanszékvezető egyetemi tanár Cím: BME K ép. mf. 4. Tel.: Web: jozsa@vit.bme.hu 8

9 A CEEPUS PROGRAM Mi a CEEPUS? A CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies) program a regionális jellegzetességeket hangsúlyozó, nem az Európai Unió forrásaiból finanszírozott többoldalú regionális együttműködési lehetőség. A CEEPUS országok a következők: Albánia Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Koszovói Ideiglenes ENSZ Közigazgatás, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia. A program célja, hogy lehetővé tegye a reszt vevő országok felsőoktatási intézményei (egyetemek, főiskolák) számára vendégtanárok fogadását, diákcseréket nyelvi és szakmai kurzusokon, valamint nyári egyetemeken való közös részvételt és közös diplomaprogramok kidolgozását. Milyen CEEPUS pályázati lehetôségek vannak? A programba való bekapcsolódás első lépése egy ún. hálózat (network) létrehozása, vagy egy már működő hálózathoz való csatlakozás. A hálózat az a szervezeti keret, amelyben hallgatók és oktatók mobilitása megvalósul. A mobilitás mellett lehetőség nyílik intenzív kurzusok, nyári egyetemek megszervezésére is. Mindezek mellett a hálózat tevékenységét színesíthetik szaknyelvi kurzusok, tudományos célú hallgatói szakmai kirándulások, valamint közös diploma programok is. A nyári egyetemek és az intenzív kurzusok 10, a tudományos vagy művészeti célt szolgáló szakmai kirándulások 2-3 naposak. A hálózatok által fel nem használt hónapkeret erejéig lehetőség van "freemoverként" történő kiutazásra akkor is, ha ez nem valamelyik hálózat keretében történik. A freemoverek bármely akkreditált felsőoktatási intézmény hallgatói vagy oktatói lehetnek, és bármely akkreditált intézményt választhatják fogadónak a partnerországokban. A freemovereknek be kell szerezniük a küldő intézménytől két ajánlólevelet, a fogadó intézménytől pedig egy a fogadási készséget igazoló dokumentumot az online pályázathoz. Ki lehet CEEPUS ösztöndíjas? Az ösztöndíj elnyerésének feltételei: minimum két lezárt félév a kiutazásig, maximum 35 éves életkor, CEEPUS-országbeli állampolgárság, az adott hálózat egyetemi felelôsének támogatása. Megjegyzések: a pályázó saját állampolgárságával megegyező országba nem utazhat CEEPUS-támogatással, alapképzésben részt vevő hallgató esetében min. 3 hónapos kinntartózkodás kötelező, de ajánlott egy teljes szemeszterre pályázni, diplomamunkát író alapképzéses hallgatók, PhD és posztgraduális hallgatók esetében engedélyezhető a min. 1 hónapos kinntartózkodás, a kiutazás egyszer meghosszabbítható, de összesen nem haladhatja meg a 10 hónapot. Hogyan történik a hallgatói mobilitás finanszírozása? A hallgatói mobilitás a hálózati együttműködések keretében történik, a fogadóintézmények fogadási keretének erejéig. A támogatás ösztöndíjat jelent, amelyből a beérkező ösztöndíjas szállását, ill. egyéb megélhetési költségeit fedezheti. A CEEPUS-diákoknak a fogadó intézményben nem kell tandíjat fizetniük, a támogatás a kiutazás költségeit azonban nem tartalmazza. Hogyan lehet pályázni? A támogatást először a résztvevő országok felsőoktatási intézményei, tanszékei által létrehozott hálózatok nyerhetik el. A hallgatók a már elfogadott hálózatokon belül utazhatnak ki. Milyen dokumentumokat kell leadni? kitöltött CEEPUS jelentkezési lap (A Tempus Közalapítvány honlapján található), a pályázati kiírás szerinti mellékletek. A hallgatók értesítését a fogadó ország végzi Az őszi félévre: június 15. (Tempus Közalapítványi határidő) A tavaszi félévre: október 31. (Tempus Közalapítványi határidő) Freemover határidő: november 30. 9

10 CEEPUS Program Csikota Mária, koordinátor, Nemzetközi Kapcsolatok Irodája Cím: BME K ép. I. em. 62. Tel.: Web: mcsikota@mail.bme.hu További lehetőségek a volt Erasmus/Ceepus/Leonardo diákok számára A Tempus Közalapítvány által létrehozott Alumni for Europe (AfE) a Közalapítvány által koordinált európai képzési programokban részt vett diákok, fiatal diplomások interaktív hálózata. Az Alumni for Europe iroda küldetése, hogy a hálózatban összefogja és további támogatásban részesítse ezen kiemelkedő képességű, speciális szakmai, nyelvi és kulturális ismeretekkel rendelkező csoport tagjait. Az AfE biztosítja a volt ösztöndíjasok hálózatépítését, tanácsadással és a munkaadókkal történő kapcsolatfelvétel révén hozzájárul a végzett diákok munkaerő-piacon történő elhelyezkedéséhez, tájékoztatással és képzéssel támogatja a leendő ösztöndíjasokat a tanulmányaikra való felkészülésben, kiadványokkal és rendezvényekkel segíti a kapcsolattartást. Kinek szól az Alumni for Europe? Olyan középiskolai diáknak, felsőoktatási intézményben tanulónak vagy friss diplomásnak, aki a Tempus Közalapítvány által koordinált valamely oktatási-képzési programmal résztvevőként vagy ösztöndíjasként kapcsolatba került; aki szeretné tanulmányai során szerzett élményeit, tapasztalatait másokkal megosztani; aki érdeklődési körének megfelelően szeretné tudását fejleszteni és naprakész információkkal frissíteni; aki szeretne segítséget kapni a munkaerő-piacon történő elhelyezkedéshez; és aki egy dinamikusan fejlődő diákhálózat aktív tagjává kíván válni. Alumni for Europe Web: 10

11 3. A BME közvetlen kapcsolatain alapuló ösztöndíjak Bécsi Műszaki Egyetem A BME és a Bécsi Műszaki Egyetem (TU Wien) között meglévő szerződés keretében félévente öt BME hallgató tölthet négy hónapot Bécsben. Az őszi félévben diplomatervezésre is lehetőség van. Az öt helyre általában három-négyszeres a túljelentkezés. Az egyetem honlapja: aki magyar állampolgár, aki a BME bármely karának legalább harmadéves, első nappali alapképzésre beiratkozott hallgatója, aki legalább 3,5-ös ösztöndíjátlaggal rendelkezik a pályázást megelőző legutolsó négy lezárt aktív félévben, aki német nyelvből legalább középfokú C típusú államilag elismert, vagy ezzel egyenértékű nyelvvizsgával rendelkezik. tandíjmentességet, kollégiumi elhelyezést Bécs belvárosában, közel az egyetemhez, a négy hónapra zsebpénzt és alapítványi támogatást. A pályázati kiírás minden évben kétszer jelenik meg: októberben és márciusban. A pályázati kiírás mindig a meghirdetést követő félévre vonatkozik, tehát az ösztöndíjat elnyert hallgatók a pályázást követő félévet tölthetik Bécsben. A beadandó dokumentumok listája félévente változhat, az aktuális követelményeket a pályázati kiírás tartalmazza. Általában az alábbi dokumentumokat kell beadni: kitöltött BME-s adatlapot, magyar és német nyelvű önéletrajzot, magyar nyelvű motivációs levelet, nyelvvizsgák fénymásolatát, igazolást az esetleges sporttevékenységrôl, tudományos és közösségi munkáról. Kizárólag a pályázati kiírásnak tartalmilag és formailag hiánytalanul megfelelő pályázatok kerülnek elbírálásra. Előnyt jelent a (hallgató karának évfolyamátlagához viszonyított) minél magasabb ösztöndíjátlag, a kiemelkedő tudományos tevékenység (TDK részvétel, TDK helyezés, demonstrátori tevékenység, szakmai versenyen való részvétel, stb.), a kötelező nyelvismereten kívül további nyelvek (nyelvvizsgával igazolt) ismerete, valamint egyéb közösségi és sporttevékenységek. Általánosan igaz, hogy csak azok az eredmények és tevékenységek vehetők figyelembe az elbírálásnál, amelyek nem csak az adatlapon kerülnek feltüntetésre, hanem azokról írásos igazolást is mellékel a pályázó. Felhívjuk a figyelmet, hogy a feltüntetett tevékenységek nem feltétlenül kerülnek figyelembevételre. Egyéb tudnivalók Az ösztöndíjra jelölt hallgatók nevében a Nemzetközi Kapcsolatok Irodája pályázatot ad be a Peregrinatio Alapítványhoz. Az így kapott támogatás fedezi a kollégium díját, és kiegészítő támogatást biztosít a hallgatóknak. Az ösztöndíjat korábban elnyert hallgatók későbbi kiírások során is pályázhatnak, de az elbírálásnál előnyt élveznek azok a hallgatók, akik korábban még nem nyerték el ezt az ösztöndíjat. Többszöri pályázás esetén minden esetben új pályázati anyagot kell beadni, a korábbi pályázati anyag ismételt beadására nincs lehetőség. A TU Wien ösztöndíja más külföldi ösztöndíj programokban való részvételtől függetlenül megpályázható. Hol lehet további információkat kapni? A pályázatról bővebben a külföldi ösztöndíjak referense tud felvilágosítást adni a Támpont Irodában (R ép. földszint, rövid folyosó). A megjelenést követően a pályázati kiírás megtalálható a /palyazatok honlapon és a Támpont Iroda hirdetőtábláin. 11

12 12 Ösztöndíjkalauz 2009 Japán ösztöndíjak A BME szerződései keretében minden évben utazhat hallgató a Hokkaido Universityre, az Osaka Universityre, a University of Tokyora és a Waseda Universityre. Ezek az ösztöndíjak egy teljes tanévre szólnak, és általában egy egy hallgató pályázatát fogadják el. A Hokkaido Universityre az Építészmérnöki Kar, az Építőmérnöki Kar, a Természettudományi Kar, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, és a Villamosmérnöki és Informatikai Kar hallgatói jelentkezhetnek. Az Osaka Universityre építőmérnök és építészhallgatók, a Waseda Universityre a GTK és a VIK hallgatói, a University of Tokyora pedig minden kar hallgatója pályázhat. A kiutazó hallgatók jellemzően különböző projektekben és kutatási feladatokban vesznek részt. A University of Tokyo több angol nyelvű MSc és PhD programjára is várja a BME hallgatóinak jelentkezését. Az MSc programok időtartama két év, a PhD programoké három év. Az egyetemek honlapjai Hokkaido University: Osaka University: University of Tokyo: Waseda University: aki magyar állampolgár, aki a BME legalább harmadéves, első nappali alapképzésre beiratkozott hallgatója a kiírásban megjelölt karon, aki legalább 3,5 es ösztöndíjátlaggal rendelkezik a pályázást megelőző legutolsó két lezárt aktív félévben, aki két évnél nem régebbi, legalább 213 pontos TOEFL CBT vagy 80 pontos TOEFL ibt (a Waseda Universityre legalább 250/100 pontos) nyelvvizsgával rendelkezik. Az MSc és PhD programok feltételei eltérnek a féléváthallgatásra szóló programok feltételeitől. A részleteket a pályázati kiírás és az adott képzés honlapja tartalmazza. Az ösztöndíjat elnyert hallgatók tandíjmentességet kapnak a fogadó egyetemen, valamint a fogadó fél felterjeszti őket két japán kormányösztöndíj (MEXT, JASSO) egyikére. Ezt a tapasztalatok szerint meg szokták kapni a hallgatóink. Ezek az ösztöndíjak anyagi támogatást jelentenek, amelyből a hallgató fedezheti a szállásának és ellátásának költségeit, vagy a költségek egy részét. Azok a hallgatók, akik a MEXT ösztöndíjat nyerik el, cserehallgatói költséget fizetnek a BME-n. Az MSc vagy PhD programokra kiutazó hallgatókat szintén felterjesztik a MEXT ösztöndíjra, amely jelentős anyagi támogatást nyújt a tanulmányok folytatásához. Az ösztöndíj mentességet biztosít a tandíj, a felvételi és vizsgadíjak megfizetése alól, havi anyagi támogatást biztosít, és megtéríti az egyszeri oda vissza utazás költségeit is. A támogatás havi összege legutóbb jen volt. A pályázati kiírás évente egyszer jelenik meg, október végén - november elején. A pályázati kiírás mindig a meghirdetést követő tanévre vonatkozik, tehát az ösztöndíjat elnyert hallgatók a pályázást követő tanévet tölthetik Japánban. Az MSc és PhD programokra általában már októberben vagy novemberben el kell küldeni a jelentkezést. A beadandó dokumentumok listája évente változhat, az aktuális követelményeket a pályázati kiírás tartalmazza. Általában az alábbi dokumentumokat kell beadni: kitöltött BME-s adatlapot, TOEFL nyelvvizsga igazolását, angol nyelvű önéletrajzot, oktatói ajánlást, angol nyelvű motivációs levelet, igazolást az esetleges sporttevékenységről, a tanulmányi eredmények hiteles angol nyelvű tudományos, és közösségi munkáról. fordítását (Transcript of Records), Kizárólag a pályázati kiírásnak tartalmilag és formailag hiánytalanul megfelelő pályázatok kerülnek elbírálásra. Előnyt jelent a (hallgató karának évfolyamátlagához viszonyított) minél magasabb ösztöndíjátlag, a kiemelkedő tudományos tevékenység (TDK részvétel, TDK helyezés, demonstrátori tevékenység, szakmai versenyen való részvétel, stb.), a kötelező nyelvismereten kívül további nyelvek (nyelvvizsgával igazolt) ismerete, valamint egyéb közösségi és sporttevékenységek. Általánosan igaz, hogy csak azok az eredmények és tevékenységek vehetők figyelembe az elbírálásnál, amelyek nem csak az adatlapon kerülnek feltüntetésre, hanem azokról írásos igazolást is mellékel a pályázó. Felhívjuk a figyelmet, hogy a feltüntetett tevékenységek nem feltétlenül kerülnek figyelembevételre.

13 Egyéb tudnivalók Többszöri pályázás esetén minden esetben új pályázati anyagot kell beadni, a korábbi pályázati anyag ismételt beadására nincs lehetőség. A japán ösztöndíjak más külföldi ösztöndíj programokban való részvételtől függetlenül megpályázhatók. A kiutazó hallgató személyéről a fogadó egyetem hozza meg a végső döntést, és ez a hallgató nem feltétlenül az első helyre rangsorolt jelentkező. Előfordulhat ugyanis, hogy a BME n első helyre rangsorolt hallgatónak nem tudnak témát ajánlani az adott évben. Hol lehet további információkat kapni? A pályázatról bővebben a külföldi ösztöndíjak referense tud felvilágosítást adni a Támpont Irodában (R épület földszint, rövid folyosó). A pályázati kiírások a megjelenést követően megtalálhatók a honlapon és a Támpont Iroda hirdetőtábláin. University of New Hampshire (UNH) Közvetlen egyetemi szerződés keretében minden tanévben küldhetünk hallgatókat az UNH-re. Az ösztöndíjak egy félévre szólnak. Az UNH évente kettő-négy BME hallgatót fogad. Az ösztöndíjakra bármely kar hallgatója pályázhat, kivéve a TTK és a GTK hallgatóit. Az egyetem honlapja: aki magyar állampolgár, aki a BME bármely karának (kivéve TTK és GTK) legalább 150 kreditet teljesített vagy posztgraduális képzésben résztvevő hallgatója aki legalább 3,5-es ösztöndíjátlaggal rendelkezik a pályázást megelőző legutolsó két lezárt aktív félévben, aki két évnél nem régebbi, legalább 213 pontos TOEFL CBT vagy 80 pontos TOEFL ibt nyelvvizsgával rendelkezik, aki vállalja a cserehallgatói költség és a részvételi díj befizetését. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók tandíjmentességet élveznek a fogadó egyetemen, ezen felül a fogadó fél szállást, ellátást és havi zsebpénzt is biztosít. A kiutazó hallgatót terhel minden olyan költség, amely a kiutazással kapcsolatos, azaz az utazás, a vízumügyintézés, a biztosítás költségei és a többi felmerülő költség. A hallgatók ezen felül cserehallgatói költséget fizetnek, melynek összege az ösztöndíj időtartamára havi forint. A cserehallgatói költség összege kiírásonként változhat. A féléváthallgatásra utazó hallgatók J-1 kategóriájú vízumot kapnak, amely lehetővé tesz korlátozott munkavállalást is. A hallgatók az egyetem területén dolgozhatnak részmunkaidőben, és a tapasztalatok szerint ezzel a lehetőséggel élni is szoktak a kiutazók. Az ösztöndíjra évente egyszer lehet jelentkezni, február végéig - március elejéig. A pályázati kiírás mindig a meghirdetést követő tanévre vonatkozik, tehát az ösztöndíjat elnyert hallgatók a pályázást követő tanév első félévét tölthetik az Egyesült Államokban. A beadandó dokumentumok listája évente változhat, az aktuális követelményeket a pályázati kiírás tartalmazza. Általában az alábbi dokumentumokat kell beadni: a fogadó egyetem és a BME kitöltött jelentkezési lapja, a tanulmányi eredmények hiteles angol nyelvű fordítása, két darab oktatói ajánlás angol nyelven, egy Professional Background és egy Statement of Purpose esszé angol nyelven, TOEFL nyelvvizsga igazolás, két darab igazolványképet, a feltételek tudomásul vételét tartalmazó nyilatkozatot, igazolást az esetleges sporttevékenységről, tudományos és közösségi munkáról. 13

14 Kizárólag a pályázati kiírásnak tartalmilag és formailag hiánytalanul megfelelő pályázatok kerülnek elbírálásra. Előnyt jelent a (hallgató karának évfolyamátlagához viszonyított) minél magasabb ösztöndíjátlag, a kiemelkedő tudományos tevékenység (TDK részvétel, TDK helyezés, demonstrátori tevékenység, szakmai versenyen való részvétel, stb.), a kötelező nyelvismereten kívül további nyelvek (nyelvvizsgával igazolt) ismerete, valamint egyéb közösségi és sporttevékenységek. Általánosan igaz, hogy csak azok az eredmények és tevékenységek vehetők figyelembe az elbírálásnál, amelyek nem csak az adatlapon kerülnek feltüntetésre, hanem azokról írásos igazolást is mellékel a pályázó. Felhívjuk a figyelmet, hogy a feltüntetett tevékenységek nem feltétlenül kerülnek figyelembevételre. Egyéb tudnivalók Többszöri pályázás esetén minden esetben új pályázati anyagot kell beadni, a korábbi pályázati anyag ismételt beadására nincs lehetőség. Az UNH ösztöndíjai más külföldi ösztöndíj programokban való korábbi részvételtől függetlenül megpályázhatók, de egy tanévben csak egy amerikai ösztöndíj vehető igénybe. Hol lehet további információkat kapni? A pályázatról bővebben a külföldi ösztöndíjak referense tud felvilágosítást adni a Támpont Irodában (R épület földszint, rövid folyosó). A megjelenést követően a pályázati kiírások megtalálhatók a honlapon és a Támpont Iroda hirdetőtábláin. 14 A Georgia Institute of Technology ösztöndíja Az ösztöndíjról általában A Naumann Etienne Alapítvány jóvoltából évente egy, kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező hallgatót jelölhetünk a neves GeorgiaTech egyetemre. Pályázhatnak az ÉMK, GPK, KSK, VBK és VIK hallgatói. Az ösztöndíj egy tanévre (három trimeszterre) szól. Az ösztöndíjat felajánló alapítvány fedezi a hallgató teljes tandíját, valamint jelentős mértékben hozzájárul a hallgató felmerülő költségeihez. Az általunk jelölt hallgató azonban csak abban az esetben kezdheti meg tanulmányait a GeorgiaTechen, ha sikeres felvételi vizsgát tesz a fogadó egyetem követelményei szerint. Ez TOEFL és GRE vizsgákat jelent, a GeorgiaTech által előírt minimális szinten teljesítve. Az egyetem honlapja: aki magyar állampolgár, aki a BME legalább harmadéves hallgatója a kiírásban megjelölt karok egyikén, aki közel 5,0-es ösztöndíjátlaggal rendelkezik a pályázást megelőző legutolsó két lezárt aktív félévben, aki aktív és eredményes tudományos tevékenységet (TDK, demonstrátori tevékenység, stb.) folytat a BME n, aki megfelelő angol nyelvtudással rendelkezik, és ezt legalább egy középfokú C típusú, államilag elismert nyelvvizsgával igazolni tudja. Az ösztöndíjat elnyerő hallgató tandíját a Naumann Etienne Alapítvány fizeti. Ezen felül a hallgató megkapja a World Student Fund ösztöndíját is, amelyből a kiutazást és a kint felmerülő költségeit (szállás, ellátás, stb.) tudja fedezni. A hallgatót terheli biztosítás és vízumügyintézés költsége. A kiutazó hallgatónak járó vízum elvileg lehetővé tesz munkavállalást is, de a tapasztalatok szerint a hallgatóink nem vállalnak kint munkát. Ennek oka egyrészt az, hogy tanulmányi és kutatási feladatok teljesítése időigényes, másrészt az ösztöndíj fedezi a megélhetés költségeit. A pályázat évente egyszer, október végén - november elején jelenik meg. Az ösztöndíj a pályázást követő tanévre szól. A beadandó dokumentumok listája évente változhat, az aktuális követelményeket a pályázati kiírás tartalmazza. Általában az alábbi dokumentumokat kell beadni: kitöltött BME-s adatlapot, angol nyelvű önéletrajzot, angol nyelvű motivációs levelet, a tanulmányi eredmények hiteles angol nyelvű fordítását (Transcript of Records), TOEFL nyelvvizsga igazolását,

15 oktatói ajánlást, tanulmányi tervet a teljes mesterprogramra, igazolást az esetleges sporttevékenységről, tudományos és közösségi munkáról. A pályázatokat az Egyetemi Hallgatói Képviselet rangsorolja, ezt követően az ösztöndíjra jelölt hallgatók szóbeli meghallgatáson vesznek részt, melyen az alapítvány képviselője is jelen van. A programban a BME-n kívül öt további egyetem is részt vesz, és egyik egyetemnek sincs garantált helye. A kiutazók személyéről az alapítvány képviselője dönt a szóbeli meghallgatásokat követően. Az ösztöndíjra kiválasztott hallgatóknak felvételi vizsgát kell tenniük. Ennek részleteit a GeorgiaTech megfelelő karának honlapján lehet megtalálni. Kizárólag a pályázati kiírásnak tartalmilag és formailag hiánytalanul megfelelő pályázatok kerülnek elbírálásra. Előnyt jelent a (hallgató karának évfolyamátlagához viszonyított) minél magasabb ösztöndíjátlag, a kiemelkedő tudományos tevékenység (TDK részvétel, TDK helyezés, demonstrátori tevékenység, szakmai versenyen való részvétel, stb.), a kötelező nyelvismereten kívül további nyelvek (nyelvvizsgával igazolt) ismerete, valamint egyéb közösségi és sporttevékenységek. Általánosan igaz, hogy csak azok az eredmények és tevékenységek vehetők figyelembe az elbírálásnál, amelyek nem csak az adatlapon kerülnek feltüntetésre, hanem azokról írásos igazolást is mellékel a pályázó. Felhívjuk a figyelmet, hogy a feltüntetett tevékenységek nem feltétlenül kerülnek figyelembevételre. Egyéb tudnivalók Többszöri pályázás esetén minden esetben új pályázati anyagot kell beadni, a korábbi pályázati anyag ismételt beadására nincs lehetőség. A GeorgiaTech ösztöndíja más külföldi ösztöndíj programokban való részvételtől függetlenül megpályázhatók. Hol lehet további információkat kapni? A pályázatról bővebben a külföldi ösztöndíjak referense tud felvilágosítást adni a Támpont Irodában (R épület földszint, rövid folyosó). A pályázati kiírás a megjelenést követően megtalálható a honlapon és a Támpont Iroda hirdetőtábláin. Florida Institute of Technology (FIT) Az EU által finanszírozott ösztöndíj lehetővé teszi a BME VIK villamosmérnöki BSc képzésében részt vevő hallgatók számára, hogy a tavaszi (és opcióként az őszi/nyári) félévet a FIT egyetemen töltsék. A program hallgatócsere formájában zajlik, az érkező amerikai hallgatók számával megegyező (minimum 1, maximum 4) hallgató nyerhet ösztöndíjat. A BME VIK hallgatói nem fizetnek külön tandíjat a csereprogramban történő részvétel fejében. Amennyiben a kiutazó hallgató BME VIK-en megszerzett kereditjeinek elismertetése és a kinti sikeres tanulmányai során szerzett kreditek ezt lehetővé teszik, valamint a fogadó FIT intézmény ehhez hozzájárul, a hallgató megkapja a FIT BSc diplomáját is. aki magyar vagy EU állampolgár, aki a BME VIK hallgatója és négy félévet eredményesen elvégzett, aki a pályázás félévét is sikeresen lezárja, aki megfelelő angol nyelvtudással rendelkezik, és ennek igazolására legkésőbb a pályázat leadása után egy hónappal TOEFL nyelvvizsgát mutat be. A BME VIK jelentkezést követően kiválasztott hallgatói az FIT egyetemen töltött időszakra 1000 euró/hónap ösztöndíjat kapnak (tört hónapra ennek arányos részét). A kiválasztott hallgatók ezen felül egyszeri, maximum 1000 euró utazási támogatást kapnak, amely kizárólag egy darab repülőjegy (Budapest - Melbourne (Florida) - Budapest) költségére használható fel. A hallgató az ösztöndíjjal finanszírozott időszakra tanulmányi szerződést köt a BME VIK-kel. Általában az alábbi dokumentumokat kell beadni: 15

16 kitöltött BME-s és STARS adatlap, angol nyelvű oktatói ajánlás, indexmásolatot, 500 szavas angol nyelvű Professional Background, amely megnevezi a jelenlegi szakterületet (szakirányát, választható tárgyakat) és indokolja választását, 500 szavas angol nyelvű Statement of Purpose, amely az elérni kívánt szakmai és egyéb célokat esszé formájában dolgozza ki, egy darab színes igazolványkép, TOEFL nyelvvizsga igazolást (pótlólag is benyújtható, de legkésőbb a pályázat leadása után egy hónappal). Az elbírálás elsősorban a tanulmányi eredmények és az angol nyelvtudás alapján történik. Hol lehet további információkat kapni? Web: Dr. Kiss Bálint <bkiss@iit.bme.hu> A pályázati kiírás a megjelenést követően megtalálható a program saját honlapján és a honlapon is. University of Technology, Sydney (UTS) Az UTS már évek óta fogadja mérnöki és gazdasági tanulmányokat párhuzamosan folytató (elsősorban műszaki menedzser) hallgatóinkat. Az ösztöndíj időtartama egy év, és magában foglal egy szakmai gyakorlatot is. Az UTS honlapja: aki magyar állampolgár, aki a BME legalább harmadéves (legalább 150 kreditet teljesített), első nappali alapképzésre beiratkozott hallgatója, aki a kiírásban megjelölt karon vagy karokon folytatja a tanulmányait, aki legalább 3,5-ös ösztöndíjátlaggal rendelkezik a pályázást megelőző legutolsó két lezárt aktív félévben, aki két évnél nem régebbi, legalább 213 pontos TOEFL CBT vagy 80 pontos TOEFL ibt nyelvvizsgával rendelkezik. Az ösztöndíjat elnyert hallgatók tandíjmentességet kapnak a fogadó egyetemen, valamint rendszeres havi ösztöndíjat. Ez az összeg azonban nem feltétlenül fedezi a kint tartózkodás összes költségét, ezért a kiutazó hallgatók általában munkát is vállalnak az egyetem mellett. A pályázat február elején jelenik meg és március elején - közepén kell jelentkezni. A pályázati kiírás mindig a meghirdetést követő tanévre vonatkozik, tehát az ösztöndíjat elnyert hallgatók a pályázást követő tanévet tölthetik Ausztráliában. angol nyelvű önéletrajz, angol nyelvű motivációs levél, a tanulmányi eredmények hiteles angol nyelvű fordítása, TOEFL nyelvvizsga igazolás, két oktatói ajánlás angol nyelven, egy darab igazolványkép, igazolás az esetleges sporttevékenységről, tudományos és közösségi munkáról, a feltételek elfogadását tartalmazó felelősségvállaló nyilatkozat. 16

17 Kizárólag a pályázati kiírásnak tartalmilag és formailag hiánytalanul megfelelő pályázatok kerülnek elbírálásra. Előnyt jelent a (hallgató karának évfolyamátlagához viszonyított) minél magasabb ösztöndíjátlag, a kiemelkedő tudományos tevékenység (TDK részvétel, TDK helyezés, demonstrátori tevékenység, szakmai versenyen való részvétel, stb.), a kötelező nyelvismereten kívül további nyelvek (nyelvvizsgával igazolt) ismerete, valamint egyéb közösségi és sporttevékenységek. A kiutazó hallgató személyéről az UTS képviselője dönt, a pályázókkal folytatott személyes elbeszélgetés után. Egyéb tudnivalók Többszöri pályázás esetén minden esetben új pályázati anyagot kell beadni, a korábbi pályázati anyag ismételt beadására nincs lehetőség. Az ausztrál ösztöndíj más külföldi ösztöndíj programokban való részvételtől függetlenül megpályázható. Hol lehet további információkat kapni? A pályázatról bővebben a külföldi ösztöndíjak referense tud felvilágosítást adni a Támpont Irodában (R épület földszint, rövid folyosó). A pályázati kiírás a meghirdetést követően megtalálható a honlapon és a Támpont Iroda hirdetőtábláin. Dél-Koreai ösztöndíjak A programokról általában A dél-koreai egyetemek az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Az egyetemek kiválóan felszereltek, általában szoros kapcsolatban állnak az állammal és a koreai óriáscégekkel, nagy hangsúlyt fektetnek a kutatási programokra, és nem utolsó sorban impozáns (természeti) környezetben helyezkednek el. Stratégiájuknak fontos eleme az európai és amerikai hallgatók, fiatal kutatók és képzett oktatók megnyerése és bevonása a saját képzéseikbe, kutatásaikba, ezért számukra a lehető legteljesebb támogatást igyekeznek biztosítani. A Chonbuk National University "International Fellowship Research Program"-jára évente egy BME hallgató utazhat. Az egy éves program első félévében a kiutazó hallgató intenzív koreai nyelvi képzésben vesz részt, valamint megismerkedik az ország kultúrájával, szokásaival, nevezetességeivel és gasztronómiájával. A második félév során már kutatásokban való részvételre és szaktárgyak hallgatására is lehetőség van, amennyiben a hallgató megfelelő szinten beszéli a koreai nyelvet. A Korea Institute of Science and Technology (KIST, International R&D Academy) és a Gwangju Institute of Science and Technology (GIST) teljes M.Sc. és PhD programokra várja a hallgatókat. Az intézmények honlapjai: Chonbuk National University: KIST: GIST: aki a BME legalább harmadéves hallgatója, aki legalább 3,5 es ösztöndíjátlaggal rendelkezik a pályázást megelőző legutolsó két lezárt aktív félévben, aki biztos angol nyelvtudással rendelkezik, és ezt a fogadó egyetem által megkívánt módon igazolni tudja (államilag elismert középfokú, C típusú nyelvvizsga, vagy TOEFL nyelvvizsga). A dél koreai egyetemek jellemzően széles juttatási csomagot adnak a programjaikra felvett hallgatóknak. Ezek a juttatások általában magukban foglalják a kiutazás költségeinek fedezését, a tandíjmentesség, a szállás, az ellátás, az egészségügyi ellátás biztosítását, valamint havi rendszeres anyagi támogatást is. Azonban a legtöbb juttatás a tanulmányi előrehaladáshoz van kötve, azaz a féléves tanulmányi eredménytől függ, hogy a hallgató a következő félévben is megkapja e az említett támogatásokat A Chonbuk National University programjára a Diákközpont írja ki a pályázatot minden év májusában, a jelentkezési határidő pedig június első felében várható. A KIST és a GIST képzéseinek jelentkezési határideje az adott intézmény honlapján található meg. Általában áprilisban vagy májusban kell jelentkezni az ősi félévre és októberben vagy novemberben a tavaszi félévre 17

18 A beadandó dokumentumok listája évente változhat, az aktuális követelményeket a pályázati kiírás tartalmazza. Általában az alábbi dokumentumokat kell beadni: kitöltött BME s adatlapot, kitöltött jelentkezési lapot, angol nyelvű önéletrajzot, angol nyelvű motivációs levelet, orvosi igazolást, érvényes útlevél fénymásolatát, a tanulmányi eredmények hiteles angol nyelvű fordítását (Transcript of Records), TOEFL nyelvvizsga igazolását, oktatói ajánlást. A teljes M.Sc. és PhD programok esetén a pályázati anyagot közvetlenül a koreai intézménynek kell elküldeni, és a pályázó felvételéről is a fogadó intézmény dönt. A Chonbuk National University programjára a pályázatokat a Támpont Irodában kell leadni. A pályázatokat az Egyetemi Hallgatói Képviselet bírálja el, és az EHK tesz javaslatot a kiutazó hallgató személyére. Kizárólag a pályázati kiírásnak tartalmilag és formailag hiánytalanul megfelelő pályázatok kerülnek elbírálásra. Előnyt jelent a (hallgató karának évfolyamátlagához viszonyított) minél magasabb ösztöndíjátlag, a kiemelkedő tudományos tevékenység (TDK részvétel, TDK helyezés, demonstrátori tevékenység, szakmai versenyen való részvétel, stb.), a kötelező nyelvismereten kívül további nyelvek (nyelvvizsgával igazolt) ismerete, valamint egyéb közösségi és sporttevékenységek. Általánosan igaz, hogy csak azok az eredmények és tevékenységek vehetők figyelembe az elbírálásnál, amelyek nem csak az adatlapon kerülnek feltüntetésre, hanem azokról írásos igazolást is mellékel a pályázó. Felhívjuk a figyelmet, hogy a feltüntetett tevékenységek nem feltétlenül kerülnek figyelembevételre. Egyéb tudnivalók Többszöri pályázás esetén minden esetben új pályázati anyagot kell beadni, a korábbi pályázati anyag ismételt beadására nincs lehetőség. A koreai ösztöndíjak más külföldi ösztöndíj programokban való részvételtől függetlenül megpályázhatók. Hol lehet további információkat kapni? A pályázatokról bővebben a külföldi ösztöndíjak referense tud felvilágosítást adni a Támpont Irodában (R épület földszint, rövid folyosó). A megjelenést követően a pályázati kiírások megtalálhatók a honlapon és a Támpont Iroda hirdetőtábláin. Toshiba PhD ösztöndíj A Toshiba egy éves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjat ajánl fel a BME kiemelkedő PhD hallgatóinak. Az ösztöndíjas a szakterületének megfelelő kutató fejlesztőcsoportok munkájába bekapcsolódva bővítheti szakmai ismereteit. A pályázható szakterületeket minden évben a Toshiba határozza meg. A szakmai gyakorlatra helye: Toshiba Corporate Research and Development Center, Kawasaki, Kanagawa Prefecture. aki magyar állampolgár, aki megfelel a japán vízumfeltételeknek, aki a gyakorlat megkezdésének idején PhD hallgatója a BME-nek. Az ösztöndíj fedezi az egyszeri oda vissza utazás, a biztosítás és a szállás költségét, valamint hozzájárul a megélhetéshez (napi jen értékben). Lehetőség van a kísérő családtagok költségei egy részének fedezésére is. A pályázatokat a BME-n kell beadni, a Nemzetközi Kapcsolatok Irodáján, általában március közepéig. A leadott pályázatokat a BME továbbítja a Toshiba európai központjába. 18

19 A beadandó anyagok pontos listájáról a pályázat meghirdetését követően érdemes érdeklődni Hol lehet további információkat kapni? Toshiba BME PhD Student Scholarship Program Ms Beverly Cox <beverly.cox@toshiba-toel.com> Web: Suzuki Alapítvány ösztöndíj A Suzuki Alapítvány célja a BME és a Shizuoka University között meglévő megállapodás keretében Japánba utazó kutatók támogatása. Az ösztöndíj időtartama legalább három, legfeljebb tizenkét hónap. aki a BME-n gépészmérnöki, informatikai, vagy villamosmérnöki területen oktató, vagy kutatómunkát végez, akit a fogadóegyetem az említett megállapodás keretében elfogad, aki az ösztöndíj lejárta után visszatér a BME-re. Az ösztöndíj fedezi az egyszeri oda vissza utazás költségét, a havi megélhetést (legfeljebb jen értékben), valamint egyéb, a kutatással összefüggő költségeket is. Az ösztöndíjast elkísérhetik családtagok, de az ösztöndíj nem fedezi az ő költségeiket. A felhívást általában a nyár elején teszik közzé a BME-n. A pályázatokat az egyetemen kell beadni, általában szeptember első felében. A BME továbbítja a pályázatokat Japánba, a végső döntést az ösztöndíjas személyéről a Suzuki Alapítvány hozza meg december közepéig. A pályázati anyag részei a kitöltött jelentkezési lapok és a kiegészítő dokumentumok, igazolások. A beadandó anyagok pontos listájáról a pályázat meghirdetését követően érdemes érdeklődni. Hol lehet további információkat kapni? Nemzetközi Kapcsolatok Irodája Cím: BME K ép. I. em nki@mail.bme.hu A pályázati kiírás a megjelenést követően megtalálható a honlapon. 19

20 4. Nyílt ösztöndíjprogramok Magyar Ösztöndíj Bizottság A Magyar Ösztöndíj Bizottságot (MÖB) 1991-ben hozta létre a Magyar Köztársaság Kormánya. A MÖB független szaktekintélyekből álló testület, melynek kilenc tagját a Magyar Tudományos Akadémia, különböző felsőoktatási szakmai szervezetek, az Oktatási Minisztérium, valamint a Külügyminisztérium delegálják. A MÖB feladata a kétoldalú államközi egyezmények által biztosított államközi ösztöndíjakra, a külföldi magyar intézetekbe irányuló ösztöndíjakra, valamint a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjra érkező pályázatok elbírálása. Az ösztöndíjakat a Magyar Ösztöndíj Bizottság javaslata alapján az oktatási miniszter adományozza. A MÖB döntését hét, ugyancsak független szaktekintélyekből álló szakmai kollégium munkája alapozza meg. A MÖB Iroda - az Oktatási és Kulturális Minisztérium háttérintézményeként - végzi a szakmai kollégiumok és a MÖB bíráló munkájának előkészítését és a pályáztatással, ösztöndíjazással kapcsolatos valamennyi feladatot. A MÖB honlapján további ösztöndíj felhívások is találhatók. Balassi Intézet MÖB Iroda Cím: 1016 Budapest, Somlói út 51. Tel.: Web: mob@bbi.hu 20 Huygens Program A HSP Huygens Program tehetséges hallgatók Hollandiában végzendő tanulmányait támogatja. Az ösztöndíjra végzős Bachelor hallgatók, és Master's szintű tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezhetnek. A holland Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium négymillió eurót különített el az ösztöndíjra. A program olyan pályázóknak szól, akik egy holland egyetemen szeretnének diplomát szerezni. aki kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkezik (az évfolyamának legjobb tíz százalékába tartozik), aki legalább harmadéves hallgató, aki felvételt nyert egy mester diplomával végződő holland egyetemi programra, aki hollandiai tanulmányainak megkezdésekor nem idősebb 35 évnél, aki a választott képzés oktatási nyelvéből megfelelő nyelvtudással rendelkezik, aki két évnél nem régebben szerzett diplomát (ha diplomásként jelentkezik). Az ösztöndíjat legalább hat, legfeljebb huszonnégy hónap időtartamú képzéseken való részvételre ítélik oda. Az ösztöndíj anyagi támogatást jelent, mely havi rendszeres támogatást, utazási és vízumköltségeket, és a tandíj megtérítését foglalja magában. A havi rendszeres támogatás összege a 2009/2010. tanévben 900 euró. A pályázati kiírást szeptemberben teszik közzé a program honlapján. A pályázatokat legkésőbb január végéig postára kell adni. A Huygens programra akkor lehet jelentkezni, ha a pályázó már rendelkezik a holland fogadóintézménytől kapott ajánlólevéllel. Az ajánlólevél kötött formájú levél, amelyben a fogadó egyetem javasolja a pályázót az ösztöndíjra, hangsúlyozva a hallgató kiemelkedő képességeit. A beadandó dokumentumok listája évente változhat, az aktuális követelményeket a pályázati kiírás tartalmazza. Általában az alábbi dokumentumokat kell beadni: kitöltött adatlapot, a fogadóintézmény ajánlólevelét, önéletrajzot, a pályázásig megszerzett végzettségek, diplomák és a tanulmányi eredmények angol nyelvű másolatát, a hollandiai tanulmányok célját megfogalmazó motivációs levelet, két ajánlólevelet, a nyelvismeret igazolását, az útlevél fénymásolatát (EU állampolgár esetén személyi igazolvány is megfelel).

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pótpályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére. I. Általános tudnivalók

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS 2014 1. Erasmus + Mi az Erasmus +? Az ERASMUS+ egy átfogó programcsomag, amely

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak. Add tovább! mobilitási élménybeszámoló

A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak. Add tovább! mobilitási élménybeszámoló A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Add tovább! mobilitási élménybeszámoló Miről lesz szó? Erasmus+ mobilitások Nyári egyetemek Erasmus Mundus közös mesterképzések

Részletesebben

Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal

Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Székely Ágnes, Tempus Közalapítvány Budapest, 2017. április 5. Tempus Közalapítvány

Részletesebben

CEEPUS mobilitási program. Introduction of. Gödöllő, február 23.

CEEPUS mobilitási program. Introduction of. Gödöllő, február 23. Introduction of CEEPUS mobilitási program Szent István a SZIE-n University Gödöllő, 2016. február 23. Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.,Tel.: 06-28-522-000, Fax: 06-28-410-804, E-mail:

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020 Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2019/2020-as tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap minimum tartózkodási idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Kilin Emőke 16 CEEPUS tagország

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára Campus Hungary Programigazgatóság Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1 és TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram Hálózati pályázatok Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatásban Információs nap 2016. október

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények Pótpályázat 2019. április Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben (az ösztöndíj idején) 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére

FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara felvételt hirdet Infrastrukturális

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2016. július 15. A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban SZTE)

Részletesebben

Pályázati lehetőségek az Egész életen át tartó tanulás programban Tempus Közalapítvány Előadó: Csesztregi Eszter Tempus Közalapítvány Pályáztatás Egész életen át tartó tanulás program: Leonardo / Erasmus

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet

Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet Cserediákprogramok JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet CSEREDIÁK- PROGRAMOK Felsőoktatási tájékoztató füzet 2015 A legismertebb, hazánkban is működő cserediákprogramokról

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek

A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek Erasmus+, CEEPUS, Campus Mundi és Államközi ösztöndíjak Budapest, 2019. június 17. Winkler-Antal Krisztina

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2017. július 15. Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal a közgazdasági

Részletesebben

Tempus Közalapítvány Pályáztatás Egész életen át tartó tanulás program: Leonardo / Erasmus / Comenius / Grundtvig Ceepus Képzések Tudásközpont

Tempus Közalapítvány Pályáztatás Egész életen át tartó tanulás program: Leonardo / Erasmus / Comenius / Grundtvig Ceepus Képzések Tudásközpont Pályázati lehetőségek a közoktatás számára Tempus Közalapítvány 2010. 11.24. Előadó: Csótiné Hajdú Valéria Tempus Közalapítvány Pályáztatás Egész életen át tartó tanulás program: Leonardo / Erasmus / Comenius

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4.

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4. Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 2015. február 4. Miért jó a hallgatói mobilitás? Nyelvtudás fejlesztése; Interkulturális és szakmai kapcsolatok építése

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam. Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program

Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam. Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program Kommunikáció az egyetem c. kurzus Pályázat az előadási lehetőség elbírálásához Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program

Részletesebben

Európai Uniós ösztöndíjprogramok fiataloknak

Európai Uniós ösztöndíjprogramok fiataloknak Európai Uniós ösztöndíjprogramok fiataloknak Tények az EU-ról Fiataloktól Fiataloknak Szeged, 2010. EU-s Ösztöndíjak Felsőoktatási hallgatóként milyen ösztöndíjakra pályázhatok? Erasmus ösztöndíjjal a

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíj pályázatának eljárásrendje

A Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíj pályázatának eljárásrendje 1 A Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíj pályázatának eljárásrendje a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karára vonatkozólag (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban MNB) elsődleges

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

Campus Hungary Pályázati Felhívás. Ki pályázhat? CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG

Campus Hungary Pályázati Felhívás. Ki pályázhat? CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1, TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

Összeállította: Ender Ferenc Elektronikus Eszkzök Tanszéke. Budapest, szeptember 19.

Összeállította: Ender Ferenc Elektronikus Eszkzök Tanszéke. Budapest, szeptember 19. A Smart Systems Integration Erasmus Mundus mesterképzés programjának összehasonlítása a BME villamosmérnöki szakának Mikro- és nanoelektronika MSc specializációjával Összeállította: Ender Ferenc Elektronikus

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási

Részletesebben

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Általános információk A 2017/18/2 félévtől az egyetem az alábbi típusú nyelvi és idegen nyelven oktatott szakmai kurzusokat hirdeti meg hallgatói részére, a Tanulmányi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

TANULJ KÜLFÖLDÖN AKÁR MAGYARUL IS! KÜLFÖLDI ÖSZTÖNDÍJAK A 2011/2012. TANÉVRE

TANULJ KÜLFÖLDÖN AKÁR MAGYARUL IS! KÜLFÖLDI ÖSZTÖNDÍJAK A 2011/2012. TANÉVRE TANULJ KÜLFÖLDÖN AKÁR MAGYARUL IS! KÜLFÖLDI ÖSZTÖNDÍJAK A 2011/2012. TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara a 2011/2012. tanévre kötött Intézményi Szerződések

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre 2007/2008 tanév A doktori képzés egyetemi felelősei az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke Tudományos és Nemzetközi ügyek

Részletesebben

HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A rövid tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához A Pályázati útmutató elválaszthatatlan része a Pályázati felhívás, a Pályázati adatlap kitöltése, és a szükséges

Részletesebben

HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A szakmai gyakorlat kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében pályázatot

Részletesebben

Az Építészmérnöki Kar kari Erasmus tantárgy-akkreditációs szabályzata

Az Építészmérnöki Kar kari Erasmus tantárgy-akkreditációs szabályzata 1 Az Építészmérnöki Kar kari Erasmus tantárgy-akkreditációs szabályzata Elfogadta az Építészmérnöki Kar Tanácsa a 2012. május 16-i ülésén 2 Jelen szabályzat a BME Építészmérnöki Kar Erasmus részképzésben

Részletesebben

ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Figyelem! Jelen pótpályázati felhívás nem azonos a TÁMOP4.2.4B/2 projekt által, kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeinek hallgatói

Részletesebben

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Részletesebben

Egyetemi BME ösztöndíj

Egyetemi BME ösztöndíj Egyetemi BME ösztöndíj Pályázati felhívás a 2016/17. tanév tavaszi félévre A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (EHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére

Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2014/2015-ös tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre Pályázati határidő:

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

VBK Pályázati Info. Kutatás fejlesztés innováció. ÚNKP-2017 különszám május 10.

VBK Pályázati Info. Kutatás fejlesztés innováció. ÚNKP-2017 különszám május 10. VBK Pályázati Info Kutatás fejlesztés innováció ÚNKP-2017 különszám 2017. május 10. 1 Kedves Kollégák! A megjelent hírleveleket már megtalálhatják honlapunkon is: http://infopont.vbk.bme.hu/szolgaltatasok/hirlevelek/

Részletesebben

MNB Kiválósági Ösztöndíj

MNB Kiválósági Ösztöndíj MNB Kiválósági Ösztöndíj Pályázati felhívás a 2017/18-as tanévre Az MNB Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal a közgazdasági értékteremtésben, aminek keretében MNB kiválósági

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Az űrlap a Kaposvári Egyetem hallgatóinak készült, akik Erasmus+ hallgatói tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra pályáznak a 2015-2016-os tanévre. 1.A jelentkező hallgató

Részletesebben

Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére

Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére Campus Hungary Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.

Részletesebben

ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2012/2013-es tanév

ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2012/2013-es tanév ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2012/2013-es tanév A pontozási rendszer A pontozási rendszerben összesen 100 pont szerezhető. A pályázó pontszámát tanulmányi

Részletesebben

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV SZAKMAI GYAKORLAT A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai

Részletesebben

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás 2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás Pályázók köre A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2016. július 1-jétől hatályos módosítása szerint, a 114/D. (1) bekezdés

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről 2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről A hallgatóknak a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (a továbbiakban

Részletesebben

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére A évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. 2012. április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 BME - VIK BME 1. 269 526 m 2

Részletesebben

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása:

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása: E L T E T á T K K ö z t á r s a s á g i Ö s z t ö n d í j P á l y á z a t m e l l é k l e t Megpályázott szak: szint: alapképzés / mesterképzés Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott

Részletesebben

Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram

Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram Hálózati pályázatok Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram Akkor válasszuk a CEEPUS programot, ha hallgatói és oktatói cseréket akarunk megvalósítani

Részletesebben

Kivéve a Habsburg hálózatot, ahová MA és PhD hallgatók jelentkezését várják.

Kivéve a Habsburg hálózatot, ahová MA és PhD hallgatók jelentkezését várják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies) program keretében idén öt hálózaton belül hirdetünk meg ösztöndíjas helyeket partneregyetemeinkre, a 2014/2015-ös

Részletesebben

ÁLLAMKÖZI ÖSZTÖNDÍJAK RÉSZKÉPZÉS

ÁLLAMKÖZI ÖSZTÖNDÍJAK RÉSZKÉPZÉS ÁLLAMKÖZI ÖSZTÖNDÍJAK RÉSZKÉPZÉS Tartalomjegyzék CSEHORSZÁG... 2 ÉSZTORSZÁG... 2 HORVÁTORSZÁG... 3 KÍNA... 4 KUVAIT... 5 LETTORSZÁG... 5 LITVÁNIA... 6 LENGYELORSZÁG... 7 MONGÓLIA... 8 OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ...

Részletesebben

SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat

Részletesebben

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi tanár Oktatási

Részletesebben

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM az elte MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM felvételi szabályzata Márton Áron Szakkollégium 2017 a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: szmsz) második számú melléklete Jelentkezés a Szakkollégiumba

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

1 / :22

1 / :22 Ez május 4-re tevődött át, majd a köv http://www.nemzig.bme.hu/nki/hirlevel/nkhir806.htm 1 / 5 2012.06.15. 8:22 VII. évf. 6. szám 2006. július 31. BME Nemzetközi Igazgatóság Nemzetközi Kapcsolatok Irodája

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2015. április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2015/2016-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező,

Részletesebben

ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2016/2017-es tanév

ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2016/2017-es tanév ERASMUS pontozási rendszer és kari kritériumok Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2016/2017-es tanév A pontozási rendszer A pontozási rendszerben összesen 100 pont szerezhető. A pályázó pontszámát tanulmányi

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2019. július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2019/2020-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben