Gera Pál Lutra és társai: hazánk menyétféle ragadozóinak rövid bemutatása

Átírás

1 Gera Pál Lutra és társai: hazánk menyétféle ragadozóinak rövid bemutatása Mottó ( ). Azok között a veszedelmesebb vadpusztítók között, amelyek mind a szabadban, mind a zárt vadasokban tenyésző apró s nagyobb vadjaink között a legnagyobb pusztítást okozzák, elsősorban említendők a rendkívül vérszomjas, épp ezért felette veszedelmes és kártékony menyétfélék... (...). Lakatos Károly (1903) Tartalom Bevezetés Köszönetnyilvánítás Röviden a ragadozó emlősökről A menyétfélékről általánosságban A hazai menyétféléink rövid ismertetése Eurázsiai menyét: Mustela nivalis Linnaeus, 1766 Házi (közönséges) görény: Mustela putorius Linnaeus, 1758 Molnárgörény (mezei görény): Mustela eversmanni Lesson, 1827 Nyuszt: Martes martes Linnaeus, 1758 Nyest: Martes foina Erxleben, 1777 Európai borz: Meles meles Linnaeus, 1758 Hermelin: Mustela erminea Linnaeus, 1758 Közönséges vidra: Lutra lutra Linnaeus, 1758 Európai nyérc: Mustela lutreola Linnaeus, 1761 (Amerikai nyérc: Neovison vison Schrebe, 1777) Mellékletek I. melléklet: Rövid ismertető az említett nemzetközi egyezményekről, irányelvekről és a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Programról (NBmR) A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) Egyezmény az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről (Berni Egyezmény) A Tanács 92/43/EGK (1992. május 21.) sz. irányelve a természetes élőhelyek, illetve a vadon élő állatok és növények védelméről (EU Élőhelyvédelmi Irányelve) Emlősök magyarországi monitorozása: Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) II. melléklet Javaslat a Magyarországon élő/előforduló menyétféle ragadozó emlőseink jövőbeli védelmi koncepciójára (2010 júliusában) III. melléklet További gondolatok a menyétféléink jövőbeli védelméhez IV. melléklet A hazai menyétfélék nyomjeleinek rövid összefoglalása Záró gondolatok Ajánlott szakirodalom

2 Bevezetés Hazánkban jelenleg nyolc ragadozó emlősfajt sorolnak az őshonos menyétfélék családjába a mértékadó szakértői műhelyek, nevezetesen az eurázsiai menyétet, a házi (közönséges) görényt, a molnárgörényt (mezei görényt), a nyusztot, a nyestet, az európai borzot, a hermelint és a közönséges vidrát. Az európai nyércet 2001-től úgynevezett bizonytalan státuszú, vagy más megfogalmazásban: kérdéses helyzetű/tényállású fajként tartják nyilván, és emiatt (is) akkortól már nem fokozottan védett, hanem kizárólag az uniós természetvédelmi kötelezettségeinkből fakadóan csak védett. Az amerikai nyércet pedig faunaidegennek tekintik, már ha valóban él még hazánk területén, ez azonban jelenleg bizonyításra és/vagy cáfolatra vár. Míg a háziasított vadászgörényt tulajdonképpen nem létezőnek mondják, ami, lehet, nem szerencsés, már csak azért sem, mert köztudott, hogy voltak/vannak, akik a megunt jószágtól annak elengedésével szabadultak, vagy szabadulnak meg. E jószágok, jobban mondva, fajok megítélése az idők során így vagy úgy, de folyamatosan változott, és még napjainkban sem igazán egyértelmű. Épp ellenkezőleg! Kijelenthető: ahány érintett gazdálkodói-, érdekvédelmi- és/vagy szakmai közösség stb., esetleg értékorientált, legalábbis önmagát annak nevező úgymond mindentől és mindenkitől független tudományos műhely, annyiféle szemléletmód és abból adódó meggyőződés a jellemző. A menyétféléink között vannak olyanok, amelyek életmódja mára már-már úgymond nyitott könyv számunkra: példaként az európai borz, a nyest és a házi (közönséges) görény említhető. Mindazonáltal csak nagyon-nagyon óvatosan, bátortalan megjegyzésként hozzáteszem ehhez: legalábbis így hisszük és bízom benne, hogy a jövőben nem az derül majd ki, árnyékra vetődtünk az ebbéli nagy-nagy tévedhetetlennek tartott tudásunkkal. Más fajok-fajcsoportok esetében ugyanis volt már rá példa, nem is egy ezt talán jó lenne nem elfelejteni! De akadnak olyan menyétféléink is, amelyekről még mindig keveset tudunk, inkább sejtelmes feltevésekre, bizonytalan következtetésekre és ellentmondásokkal teli szakmai publikációkra hagyatkozunk, amikor szót ejtünk róluk: a hermelinről, az eurázsiai menyétről, a nyusztról, a molnárgörényről (mezei görényről) és a közönséges vidráról van szó. És van olyan kisragadozónk is, amelynek hazánk jelenlegi területén egykorvolt jelenlétét valakik, valamiért tagadni akarják és akartatják egyébiránt sikeresen : nevezetesen, az európai nyérc az érintett. Ebben a most közölt összeállításban, még ha csak nagyvonalakban is, de szeretném bemutatni a hazai menyétféléinket, annak reményében, hogy sikerül felkeltenem az érdeklődést irántuk. Egyben eredménnyel járok olyan tévképek megcáfolásával, melyek miatt a legtöbbjükre még manapság is sokan elmarasztaló verbális billogot égetnek, pl. könyörtelen gyilkosok, fészekrablók, vérszívók, kártevők stb. De bevallom titkon reménykedem abban, hogy némely hatályos jogszabályi előírás átgondolását érdemesnek találják majd azok a kollégák, akik elolvassák az alábbi oldalakat, és jelentékeny helyzetükből adódóan, talán még döntéseket is hozhatnak vagy jó értelemben vetten, befolyásolhatnak. Kérem, fogadják barátsággal! Budapest, június-augusztus Gera Pál

3 Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom azoknak a kollégáknak, akik e kiskönyv megírása idején, miközben szakirodalmi publikációk után kutattam, megosztották velem a tapasztalataikat, gondolataikat a hazai menyétfélék viselkedéséről, vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi megítéléséről. Hálával tartozom azoknak az ismerőseimnek és barátaimnak is, akik fényképekkel voltak a segítségemre. Röviden a ragadozó emlősökről Mottó Legtöbb ragadozó kártékonynak tekinthető, s az ember szenvedélyesen gyűlöli, és kérlelhetetlenül üldözi őket, nagyon keveset részesít kíméletben, talán kevesebbet, mint kellene. Alfred Brehm (1901) Mielőtt, bevallottan, kissé erőltetett szempontok alapján, de mégis egyfajta általános ismertetőjegyek mentén megismerkednénk a menyétfélékkel, majd részletesebben az e családba tartozó hazai kisragadozóinkkal, röviden összefoglalom azokat az ismereteket, amelyek, igazak (lehetnek) az egész Földön elterjedt ragadozó emlősökre (Carnivora). De, ismétlem meg, csak nagyvonalakban, amit kérek figyelembe venni! A mellső és a hátsó lábukon rendszerint 5-5 (medve- és menyétfélék), vagy 5-4 ujjuk van (kutya- és macskafélék). A karmaik erősek, hajlottak, nagyon élesek. Vannak olyan fajok a macskafélék, amelyeknek a karmaik visszahúzhatók az ujjpárnába. Többségük jól fut, ugrik, egyesek kiválóan úsznak is; néhány családjuk, illetve nemük teljesen vízi és/vagy talaj menti életmódra tért át. Mindez számukra rendkívül fontos, hiszen ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak, vagy gyorsan futva kell utolérniük, vagy egyetlen ugrással kell eredmény érniük, vagy villámgyorsan a vízszint alatt, esetleg a talajba ásott kotorékban, járatban kell megragadniuk az áldozatukat. Emiatt olyan fejlett agyra van szükségük, ami mindezt koordinálni tudja, így minden ragadozó emlősnek erősen barázdált, viszonylag nagy terjedelmű az agya. Szemük közel ülő, így nagyon élesen látnak, ami elsősorban a távolság becslésében segíti őket. Pupilláik rés alakúak, de erősen tágíthatók, és van bennük egy visszaverő és ezzel az éjszakai látást segítő réteg is. Koponyájuk tetejének középvonalában a nagy tépőizmok rendszerint úgynevezett csonttarajon tapadnak. A csigolyákon tövisnyúlványok vannak, az ágyékcsigolyák gyakran összenőttek, a farkcsigolyák rendszerint mozgékonyak. Fogazatuk jellemzője, hogy a járomívük erősen hajlott, a metszőfogaik kicsinyek, a szemfogaik viszont nagyok, hegyesek, hajlottak és túlnyúlnak a többi fog koronaszintjén. Mögöttük hézag van, majd az előzáp- és a zápfogak következnek. Zápfogaik lehetnek éles csúcsú vágófogak, vagy pedig négy-, esetleg sokgumósak; mind többgyökerűek. Egyes családokban egy-egy előzáp-, illetve zápfog, mint tépőfog alakult ki. A felső hátulsó előzápfogak és az alsó legelső zápfogak (magyarán a tépőfogak) úgy illeszkednek egymáshoz, mint egy olló borotvaéles pengéi. Mindettől függetlenül a fogképletük nagyon eltér egymástól: többnyire de nagyon többnyire! 3 metszőfog, 1 szemfog, 4 előzápfog és 3 zápfog található mindegyik állkapocsfélben. Az alsó állkapcsuk csuklóizülettel kapcsolódnak az agykoponyához, ezért rágáskor

4 csak egyirányú függőleges mozgást tudnak végezni. Többségük hallása és szaglása rendkívül éles, különösen erős az úgynevezett szaglókaréjuk. Gyomruk együregű, a vakbelük csökevényes vagy hiányzik. Bélcsatornájuk rövid, hiszen így szól az erre kiötölt szakmai magyarázat a rendszerint magas tápértékű, fehérjékben gazdag és ballasztanyagokban szegény élelem megemésztéséhez nincs szükségük nagy felületre és hosszú időre. Anyaméhük kétszarvú, méhlepényük korongos, emlőik a hasi tájékon helyezkednek el. Újszülöttjeik nagyon fejletlenek, zárt szemmel jönnek a világra. Gyors, fordulékony mozgásukat különlegesen hajlékony, rugalmas gerincük és erős izomzatuk teszi lehetővé. A menyétfélékről általánosságban Mottó ( ). Ezek a jelentéktelen nagyságu szörmés ragadozók a foglyok, fáczánok s egyéb szárnyasvadaknak a legkártékonyabb pusztitói, mert nemcsak éhségük csillapitására ölnek és rabolnak, hanem mindazt, ami rablójárataik alkalmával utjokba kerül, csupa kedvtelésből (talán vérengzési hajlamból) is irgalmatlanul legyilkolják. ( ). Lakatos Károly (1903) Menyétfélék (Mustelidae). Vajon e megnevezés mögött a ragadozó emlősök mely csoportja található? Van-e egyáltalán olyan elfogadott ismertetőbélyeg, amely többé-kevésbé valamennyiükre igaz (lehet)? Nem könnyű a válasz. De valamilyen fogódzó mégis megfogalmazható, mint fentebb a ragadozó emlősöknél, viszont itt is kérteik mindezt nagy-nagy óvatossággal és körültekintéssel kezelni! Nos, a menyétfélék: a ragadozó emlősök rendjének egy igencsak sokszínű családja, az ide tartozó fajok, az Antarktiszt, valamint Ausztrália és Óceánia szigetvilágának kivételével az egész Földön elterjedtek. Különféle állatcsoportok sokaságát sorolják ide, hiszen, pl. míg egyes fajaik kiválóan másznak fára, mások vízi életmódhoz alkalmazkodtak, és akadnak, amelyek kizárólag talaj menti életformára specializálódtak. Éjszakai és nappali életmódú fajok egyaránt tartoznak a családba, és olyanok is, amelyek mindkét említett napszakban aktívak. Elsősorban húsevők ahogy a rájuk jellemző táplálkozási szokás miatt a múltban sokáig (így is) nevezték őket, bár egyes fajaik alkalmanként nagyobb mennyiségben növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. Ez utóbbiak az úgynevezett mindenevők: nálunk ilyen, pl. az európai borz és többé-kevésbé a nyest és a nyuszt. Kis vagy közepes termetű ragadozók, többnyire nyúlánk testalkatúak, hazánkban kivétel ez alól az európai borz. A fülkagylóik lekerekítettek, egyes fajoknál alig-alig látszanak ki a szőrzetből, pl. vidrafélék. A lábaik kurták, ujjaik száma 4 vagy 5 (ez utóbbi a gyakoribb), a karmaikat nem tudják visszahúzni, mint mondjuk a macskafélék, és az egyes fajoknál az ujjak között úszóhártya található, pl. vidra- és nyércformák. Félig vagy egészen talpon járók, vagyis a legtöbbűk lábnyománál, az úgynevezett nyomképleténél kirajzolódhatnak a karmok főleg a mellső lábaknál, az ujjpárnák, a talppárnák és a lábtő párnája is. A végbélnyílásaiknál bűzmirigyek találhatók és nincs vakbelük. A csontvázatuk: a mellkasukat 11 vagy 12 csigolyával kapcsolatos borda zárja körül;

5 a lágyékrészüket 8 vagy 9 csigolya alkotja; a keresztcsont 3 összenőtt csigolyából áll; a farkuk, amelyik többnyire középhosszú csigolyából áll. A fogaik száma 32-38, a tépőfog mögött a felső állkapcsukban mindig csak egyetlen gumós zápfog található. A hazai menyétféléink rövid ismertetése A fajismertetőket azonos tematika alapján állítottam össze, egyfelől az egyszerűbb érthetőség, átláthatóság, és másfelől, amennyiben a Kedves Olvasó úgy gondolja, az egyes alfejezetek könnyebb összehasonlítása, ellenőrzése miatt. Így alább a következő témakörönkénti csoportosítással találkoznak: Cím: A faj magyar nyelvű és tudományos megnevezése: itt elsősorban a 2007-ben megjelent Magyarország emlőseinek atlasza című összefoglaló szakkönyvben olvasható nevezéktant vettem alapul. Alfejezetek: Népies elnevezése: már ha van általam ismert. Testfelépítése Hazai elterjedése és élőhelye Táplálkozása: ezen alfejezeten belül, mielőtt a napjainkbeli ismereteket közölném, néhány múltbeli, magyar nyelvű szakmai publikációból vett idézetet is bemutatok. Teszem ez azért, mert hajdanán e kisragadozóinkat az életmódjuk miatt is üldözték, mint a haszonvad, a lábasjószág és a háziszárnyas gátlástalan pusztítóit. Egyikükre-másikukra emiatt is vadászhatnak újra honi Nimródjaink, mondván: ismert vagy csak feltételezett gyakoriságuk és táplálkozási szokásuk szükségszerűvé teszi ezt a fajta állomány-szabályozást, vagy ahogy mostanában a vadászatot elegánsabban nevezik: vadgazdálkodási hasznosítást. Szaporodása Védettsége és általam javasolt jövőbeli intézkedések a két nyérc-fajt leszámítva nem a fajismertetőknél, hanem a II. mellékletben olvashatók. Nem törekedtem teljességre. Ez egyébként sem lett volna megoldható, tekintve, hogy egyes fajok esetében az ismereteim tárháza igencsak szegényes. De, és ez nagyon fontos! Nem bonyolult (bele) magyarázásokra, értelmezhetetlen statisztikai adatok feltüntetésére és grafikonok ábrázolására, követhetetlenül sok tudományoskodó műkifejezés használatára, a mondatközökben feltüntetett átláthatatlanul sok hivatkozott szakirodalmi publikációra és lábjegyzet beszúrására építettem a mondanivalóm komolyságát, ugyanis valóban csak a tárgyalt fajok közérthető bemutatását tekintettem célomnak. Ennyit és semmi többet! Mindezek miatt felhívom a figyelmet arra, hogy ez a kiadvány nem szakkönyv, csupán figyelemfelkeltő, és lehet, valamelyest még hiánypótlónak is nevezhető ismeretterjesztő-füzet. Éppen ezért az alább közölt ismertetők, gondolatok és eszmefuttatások elsősorban a saját tapasztalataimnak az összefoglalását tartalmazzák, így előfordulhat, hogy egyes feltételezések, kijelentések és következtetések, valamint javaslatok és kezdeményezések ellentmondanak a nemzetközi vagy a hazai szakmaműhelyek által elfogadott állításoknak és az általuk vélt, remélhetően nem kőbe vésett igazságoknak. Minthogy természetesen egyszeri, nem csalhatatlan halandóként az alábbi fejezetekben kifejtett elgondolásaimat én sem tekintem tévedhetetleneknek, így ha egyikükről-másikukról egyértelműen kiderül és ez

6 fontos, ezért a kiemelés!, hogy bizony helytelen útra, így téves konklúzió(k) levonásához vezet, azonnal visszavonom. Eurázsiai menyét: Mustela nivalis Linnaeus, 1766 Mottó ( ). Vérengző természete folytán többet öl, mint amennyit fogyaszt, vakmerősége következtében pedig magánál jóval nagyobb állatokat is megtámad. Ez a két tulajdonsága teszi fölöttébb károssá ezt a karcsú kis vérszívót. Számuk apasztása fontos védelmi érdek, és egyúttal érdeke a baromfitenyésztésnek is. ( ). Dr. Bertóti István (1974) Népies elnevezése: menetke, menétke. Testfelépítése: A menyét a Föld legkisebb testű ragadozó emlőse. Testhossza (valamennyi bemutatott fajnál előbb a nőstények, azt követően pedig a hímek átlagos értékeit tüntetem fel): centiméter + farokhossza: (3) 4-8 (9) centiméter, testtömege: gramm gramm. Törzse vékony, lábai picinyek, talpa az ujjpárnák között szőrös. Ujjain vékony, hegyes és nagyon éles karmok találhatók. Farka a tövétől a végéig fokozatosan vékonyodik. Orra tompa és egy hosszant futó barázda bizonyos fokig kettéosztja. Széle és hegyes lekerekített füle oldalt és feltűnően hátul van. Szájzuga mögött, kicsiny, kerekded barna folt található. Testszínezete vöröses-barna. Felső ajkának széle, testének alsó oldala, lábainak belső fele fehéres. Télen nem mindig vált szőrt, mint a hermelin, ez inkább csak elterjedési területének az észak-európai részein jellemző. Fogainak száma: 34. Hazai elterjedése és élőhelye: Igazán átfogó, célzottan a fajra irányuló országos és vagy térségi, kistérségi állományfelmérés nem történt arra vonatkozóan, hogy megismerjük a valós elterjedését hazánk területén. A múlt század kilencvenes éveinek a közepén és végén kérdőíves felméréssel igyekeztek adatot gyűjteni a fajról, amelybe elsősorban erdőgazdálkodási, vadgazdálkodási egységeket (vadásztársaságokat) vontak be. Ez mindenféleképpen figyelemre méltó, talán bizonyítéka annak is, hogy a vadgazdálkodásban-vadászatban érdekeltek nem feltétlenül ellenlábasai a természetvédelemnek ugye, milyen sokat lehetett és lehet ezt hallani?, így nem kizárólagosan a profitorientált vadgazdálkodási-vadászati érdekek vezérlik az érintetteket. Minden bizonnyal akadnak közöttük ilyenek is, hiszen maga a vadászat valóban nagy és sok haszonnal kecsegtető üzlet is lehet! De a zömük biztosra vehetően más, segíteni akaró, és az élővilágot óvni kívánó Nimród. (A többi menyétfélénknél is szóba kerül majd a kérdőíves felmérés, ami szintén ezt az először itt felemlített erdészekhez és vadászokhoz forduló állomány-felmérési programot jelenti). A kutatás eredményeként megállapították, hogy a menyét hazánk egyik úgynevezett legközönségesebb emlős ragadozója. Szinte minden tájegységünkön megtalálható, sőt, egyes vélelmek szerint mind gyakoribb emberi településeken is, amiben, mi tagadás, van (lehet) igazság, mert valóban egyre többet hallani arról, hogy faluvégi portákra, tanyákra, vadászházakba betévedt, betéved menyét. Ennek függvényében, igaz, egyelőre csak nagyonnagyon óvatos elvont felvetésként sejthető a hazai állományának terjeszkedése (expanziója) is, amit viszont az ezt állító, tagadhatatlanul hangzatos elméleteken túl még konkrétan soha, senki nem kutatott. Tulajdonképpen, ha valóban jók az ismereteink a faj alkalmazkodóképességéről, akkor, ahol a rejtőzködéshez és a táplálkozáshoz nélkülözhetetlen feltételeket megtalálja, megtelepszik (megtelepedhet), így a jelzett teória igazságában lehet valami, de hogy ez a valami mit is takar, még kibogozatlan talány. Amikor ezt az ismeretterjesztő-füzetet szerkesztettem, megkerestem egyik-másik

7 olyan szaktekintélyt, akik úgymond illetékes személyiségek a hazai ragadozó emlősök megítélése tekintetében. Kértem őket, segítsenek legalább kettő, a menyétfélék vonatkozásában általuk is rendre hangoztatott fogalom tisztázásában, hogy azok valós értelmét is megoszthassam a Tisztelt Olvasóval, és persze egyszeri földi halandóként magam is tanulhassak valamit. Nos, a mai napig adósok a válasszal, ki tudja, miért? A két felemlített fogalom: 1; az egyik legközönségesebb ragadozó emlős és 2; közönséges ragadozó. Jó lenne pedig ezeknek közérthető tartalmat adni, hiszen láthatjuk majd, akárcsak most a menyétet, több más kisragadozónkat is e fogalmakkal jellemeznek avatott szakmai közleményekben, anélkül, hogy tudható, megismerhető lenne e kurta-furcsa fogalompárosnak az igazi háttere és értelme. Ennyi kitérő után vissza a menyéthez! Kétséget kizáróan a füves puszták kisragadozója, bár nem ritka a mezővédő-erdősávokban (csenderesekben), mezőgazdasági területeken, valamint kisebb vízfolyások és csatornák partja mentén sem. Kevesen tudják róla, de igaz: a menyét kiválóan úszik, persze nem erős sodrású, örvényes vízfolyamokban, amelyeket egyébként a testesebb és vízhez szokottabb vidra is elkerül, de csendes folyású patakokban, csatornákban, folyó menti holtágakban, mellékágakban stb. igen. Kiváltképp azokat az élőhelyeket részesíti előnyben, ahol sűrű a növényzet borítottsága, de pl. a hermelinnel és a vidrával ellentétben a nagyobb nyílt vízfelületeket, vagy a nyesttel és a nyuszttal ellentétben a zárt erdőtársulásokat általában kerüli. Fészkét elsősorban talajközeli odvakban, vagy rágcsálóktól elfoglalt föld alatti járatokban készíti el, amelyet többnyire fűszálakkal bélel ki. Nem ritka azonban az sem, hogy kő- vagy farakások közé, valamint széna és/vagy szalmaboglyákba költözik be. Ha lehetősége van, akkor több, egymás közelségében található fészket/rejtekhelyet készít magának, és ha fias nőstény, akkor magával együtt az utódainak is. Egyébiránt ez valamennyi menyétfélénkre igaz: az általuk lakott területen mindig több fészket/rejtekhelyet alakítanak ki, amelyeket kiszámíthatatlan időszakonként válogatnak. Ha nincs lehetőségük több ilyen rejtekhely használatára, akkor elhagyják az adott területet. Táplálkozása: Előbb itt és a többi fajismertetőnél is szakirodalmi publikációkból citált ítéleteket ismertetek, annak érdekében, hogy átláthassa a Kedves Olvasó, e kisragadozóink megítélése milyen is volt a múltba és változott-e valamit az elmúlt évszázadok, évtizedek során. Az idézett publikációk esetében csupán az első alkalommal olvasható idézeteknél tüntetem fel a megjelenés helyét és idejét, valamint az összes citált szövegrésznél meghagytam a keltezésekor használatos helyesírási és stilisztikai rendet. Múltbéli vélelmek : Alfred Brehm: Az állatok világa, egy kötetben (1901, első magyar kiadás alapján átdolgozta: Rapaics Raymund Légrády nyomda és könyvkiadó R-T és Génius Könyvkiadó R-T. Kiadása, Budapest): ( ). Félelmetes rabló minden kicsisége mellett is az apró emlősállatok sorában néha rettenetes pusztítást végez. A házi, mezei és erdei egerek, vízi és házi patkányok, vakond, fiatal hörcsög, nyulak és üregi nyúl egyaránt gyakori áldozata, a szárnyasok közül csirkéket, galambokat, pacsirtákat és más a földön tanyázó madarakat zsákmányol, bár azokat sem kíméli, amelyek fákon alusznak s kirabolja a fészkeiket is, ha rájuk talál. A hüllők közül a gyíkokat és siklókat üldözi, sőt a keresztes viperától sem riad vissza, bár marásaitól elpusztul. Megeszi a békát, halat is, ha hozzájut, egyáltalán mindenféle húst szívesen vesz, fajtársait sem kivéve. A rovar csemegeszámba megy nála, s ha rákra talál, nagyon ügyesen feltöri a héját. ( ). Dr. Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik (Királyi

8 Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1927): ( ) A menyét gazdaságilag nem jelentéktelen, hasznos tényező, mert főként egérpusztító s a menyétfélék eme legközönségesebb faját a mezőgazda az egerek és pockok egyik tizedelőjének tekintheti. Ha a baromfihoz nem férkőzhetik, a gazdának úgyszólván semmi kárt sem okoz; mégis azt tapasztaljuk, hogy ahol csak tehetik, elpusztítják. A gazda részéről tehát oltalmat érdemel. ( ). Egy tekintetben kártékony csak, a vadtenyésztés nézőpontjából; vadaskertben, fácánosban és általában minden gondozott vadászterületen rá is szolgál arra a pusztító eljárásra (kisebb csapóvas, lövés), amiben ott részesítik. ( ). Vásárhelyi István: Hasznos és káros vademlősök (Gondolat Kiadó, Budapest, 1958): ( ). A mezei pockot olykor halomra öli, de csak a tarkóját rágja ki, s agyvelejét fogyasztja el; a többi részét pedig otthagyja más pocokfogyasztók számára. A vadászatai közben elé kerülő cickányokat ugyancsak megöli, de nem eszi meg. Apró rágcsálókból álló fő tápláléka mellett rabolja a földön fészkelő madarak tojásait, fiókáit is. ( ). Megöli a nála nagyobb patkányt, továbbá a kígyót, békát, alkalomadtán a halat, csigát, bogarat, sáskát. Egyegy fiatal, főleg beteg vagy elhagyott mezei- és üreginyulat is elkaphat. Különben az öreg nyulak meg tudják védeni fiaikat vele szemben. Volt alkalmam látni, amint a megtámadott fiatal mezei nyúl visítására odarohanó anya az arasznyi csöpp menyétet valósággal ronggyá taposta. ( ). Más véleményekkel szemben, a menyétet a mezőgazdálkodásra nézve hasznos állatnak tartom. Nem lebecsülendő a kicsinyeknek hordott nagyszámú apróemlős. Találtam fészket, amelyben 64 pocok feküdt megölve, s e közül 48 terhes nőstény volt, 416 embrióval. ( ). Ezért nem tartom indokoltnak irtását. ( ). A vadászati statisztika szerint ezret pusztítanak el belőle évente. Pedig, ha nincs nagyon elszaporodva, a gondozott fácántenyészet kivételével, mindenütt védeni kellene! ( ). Dr. Bertóti István: Vadgazdálkodás és vadászat (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1974): ( ). A legkarcsúbb, de egyben legvérengzőbb apró ragadozónk. ( ). Egérpusztításával okozott haszonvételét azonban jóval meghaladja az apróvadban okozott kártétele, amely főleg fácános és foglyos területeken igen jelentős. Bűnlistáján nem egy zsenge nyúlfi is szerepel, sőt még a kifejlett nyúlra is határozottan veszedelmes. ( ). Vérengző természete folytán többet öl, mint amennyit fogyaszt, vakmerősége következtében pedig magánál jóval nagyobb állatokat is megtámad. Ez a két tulajdonsága teszi fölöttébb károssá ezt a karcsú kis vérszívót. Számuk apasztása fontos védelmi érdek, és egyúttal érdeke a baromfitenyésztésnek is. ( ). Napjainkbeli álláspont : Elsősorban rágcsálókat (Rodentia) zsákmányol: pocok (Cricetidae)- és egérféléket (Muridae), de sokan úgy vélik, előszeretettel elejti a vándorpatkányt (Rattus norvegicus Berkenhout, 1769) is. Áldozatait nagyon gyakran a saját lakukba: a pocok- és/vagy egérlyukba, patkányvárba beosonva szerzi meg, de nem veti meg a rovar-, kétéltű-, hüllő- és madárhúst sem. Egyes feltételezések szerint a gyakorisága, a szaporodása, vagyis az adott évbeli alomnagysága nagyban összefügg (összefügghet) a legfőbb zsákmányfajait alkotó rágcsálók egyedszámával és azok változásával. Ez egyébként érthető és elfogadható felvetésnek tűnik. Egy biztos: rendkívül élénk anyagcseréjű kisragadozó, szüksége van a gyakori táplálékfelvételre, így szinte egész nap és éjszaka is szinte végeérhetetlenül zsákmányol. Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy egy nőstény a maga és kölykei számára naponta akár kifejlett pockot is képes elejteni. A zsákmányát feltehetően hang és illat alapján kutatja fel, igaz vannak, akik úgy vélik, kizárólag csak hang alapján, és a menyétfélékre jellemző tarkóharapással (nyakszirtharapással) ejti el. Mások pedig amellett kardoskodnak, hogy

9 ragadozásakor pusztán az elejtendő préda illata játszik döntő szerepet. Vajon, kérdem kellő tisztelettel: miért elképzelhetetlen az, hogy mind a hang, mind az illat befolyással lehet az éhségét csillapítni igyekvő menyétre? A tél beállta előtt nem ritka, hogy rejtekhelyein a legfőbb zsákmányfajokból készleteket is felhalmoz, amelyekhez azonban csak a valóban nagyon hideg időszak esetén nyúl hozzá. Szaporodása: Bár párzásának fő idejét február-márciusra teszik, tény, hogy egész évben bármikor megtörténhet. A nőstény vemhességi ideje: nap, többnyire: 2-8 (de akár 12) kölyköt vethet. A kicsik, szakirodalmi adatok szerint három (négy-öt?) hónaposan önállósodnak. A hazai menyétfélék közül állítólag csak e faj kizárólagos sajátossága, hogy a még szoptató nőstény is vemhesülhet, így évente akár kétszer-háromszor is fialhat. Azt azonban tulajdonképpen nem tudjuk, hogy a párok közösen nevelik-e a kicsiket, vagy csak a nőstény teszi-e ezt; mindkét példára vonatkozóan vannak bizonyító erejű megfigyelések és publikációk. Házi (közönséges) görény: Mustela putorius Linnaeus, 1758 Mottó ( ). Rablás tekintetében előnyösen különbözik a nyestektől. Mig ezek olthatatlan gyilkolási vágyukban mindent megfojtanak, ami az utjokba kerül, addig a görény megelékszik egy zsákmánnyal, melyet biztos helyre hurczolva felfal. ( ). Rázsó Lajos Nagy László (1930) Testfelépítése: Régészeti leletek alapján feltételezhető, hogy eleink hozzávetőleg 2500 éve háziasították. Ezt valószínűleg azért tették, mert rájöttek arra, hogy kiválóan megfelel a patkányok irtására. Háziasított változatát, a vadászgörényt (Mustela putorius furo) mind a mai napig előszeretettel használják a patkány és az üregi nyúl vadászata során, de városokban egyre kedveltebb úgynevezett társállat is, vagyis hobbiból tartott kedvenc megjegyzés: a vadászgörény népies neve anno vadászmenyét volt. A házi (közönséges) görény testhossza: centiméter + farokhossza: centiméter, testtömege: gramm gramm. A bundája alul, a hasaljon egyszerű feketebarna-fekete, hátán világosabb árnyalatú, rendesen sötét gesztenyebarna. A nyak tetején és a törzse két oldalán még világosabb, mert a sárgás gyapjúszőr főként itt látszik ki a fedőszőrök közül. A hasa középvonalán elmosódott szélű vörösbarna sáv fut végig, az álla és arcorrának a vége, a sötétszínű orr kivételével sárgásfehér. A szeme mögött kissé élesen körülhatárolt sárgásfehér folt található, amely a fül alatt kezdődő elmosódott sávval összeolvadva álarcszerű mintázatot ad a pofarészének. A füle barna, amit fehér sáv szegélyez, és a hosszú bajuszsörtéi is barnák. Fogainak száma: 34. Hazai elterjedése és élőhelye: Hazánkban igazán átfogó, vagyis célzatos országos és/vagy térségi, kistérségi állományfelmérés nem történt arra vonatkozóan, hogy megismerjük a valós elterjedését. Alkalmanként elvégzett kérdőíves felmérésből, valamint vadgazdálkodási-vadászati statisztikákból lehet valamelyest az elterjedésére következtetni. Ezek szerint elsősorban az alföldi megyékben mondható gyakorinak (közönségesnek?), de más országrészekben sem nevezhető ritkának kérdés persze: mit és mikortól nevezünk ritkának? Valójában azonban egyáltalán nem tudni, hogy milyen is a hazai állománya. A rendelkezésre álló előfordulási, valamint vadgazdálkodási-vadászati összefoglaló adatok komolyan vehető következtetések levonására nemigen alkalmasak, így azokat kellő kritikával kell fogadnunk és értékelnünk. Feltételezett terjeszkedése már ha valóban így van, teszem hozzá nagy-nagy tisztelettel, remélve, kétkedésemmel senkit nem bántok meg szakmai tisztességében,

10 elsősorban a számára kedvező időjárási viszonyokra, pl. enyhe telekre, valamint az ebből adódó főbb zsákmányfajok gyakoriságára, illetve az elmúlt években, évtizedekben, a földhasználatban bekövetkező változásokkal: kisparcellás mezőgazdasági területek elterjedésére vezethető vissza elsősorban. Számára is, mint szinte valamennyi menyétfélénkre az engedélyezett, valamint a törvénytelen rágcsáló- és rovarirtó szerek használata, valamint a növekvő autópályák, hossza jelentheti a legnagyobb bajt. Szakmai publikációk szerint az úgynevezett vadgazdálkodásivadászati hasznosítása, magyarán: a vadászata az állományában nem okoz kezelhetetlen vagy visszafordíthatatlan kárt. Ha jól értelmezem a közzétett lelövési kimutatásokat amelyeket évről-évre a vadászati szakhatóság publikál, évente nagyjából példányt ejtenek el. Jobban mondva, ennyi bejelentés érkezik hozzájuk, de hogy valójában mennyi is az agyonlőtt házi (közönséges) görények száma, senki sem tudja. Elmondható róla, hogy hazánk szinte teljes területén előfordul, így ugyanúgy találkozhatunk vele bárhol az Alföldön, a dombvidékeinken és a középhegységeinkben, füves pusztákon és erdőtársulatokban, folyók mentén, halastavaknál és kisvízfolyásoknál. Egyébiránt úgy látom és ez most valóban személyes hozzászólás, hogy a vízi- és parti vegetációban gazdag vizes élőhelytípusokat szívesen részesíti előnybe, sőt ezeken az élőhelyeken valóban egyre gyakoribb. Azt tartják róla, hogy a zárt erdőterületeket, már ha úri kedvében megteheti, kerüli, ugyanakkor az emberi településekre bemerészkedik, állítólag ez (is) vezetett oda, hogy újból vadászhatóvá nyilvánították. Fészkét elsősorban föld alatti kotorékban készíti el, de nem ritka, hogy kő- vagy farakás közé, esetleg emberi kultúrában: tanyákon, pajtákban, szénaboglyákban alakítja ki. Táplálkozása: Múltbéli vélelmek : Pák Dienes: Vadászattudomány, első kötet (Magyar Királyi Tud. Egyetem Betűivel, Budán, 1829): ( ) ; fácány, fogoly, süldő nyulak, tyúkok, ruczák s más apróbb szárnyas és négy lábu állatocskák közt nagy kárt tesz, s a tyúk- és madár-tojásokat kiissza. ( ). Ha tyúkketrechez vagy galambházhoz férhet, egy két darabot megfojt s elvisz, de a többinek békét hágy, s azokat nem úgy mint a nyest egyszerre öldösi le. ( ). Szécsi Zsigmond: A vadászati ismeretek kézikönyve, II. kötet. (Grill Károly Cs. és Királyi Udvari Könyvkereskedése, Budapest, 1892): ( ). Nagy vérszomja dacára a görény még sem olyan öldöklő s nem öl úgy mindent össze, mint a nyest. A leölt állatot a lyukába hurczolja. Ugyanazon éjjelen azonban, többször is visszatér azon helyre, hol zsákmányt talál. ( ). Alfred Brehm: ( ) Szükség esetén beéri szöcskével és csigával is, vagy rászánja magát a halászatra és lesbeállva a parton, hirtelen vízbe veti magát, amint a halat megpillantja, alábukik s ügyesen megfogja zsákmányát. Nagyon szereti a mézet és a gyümölcsöt is. ( ). Tartalékokat gyűjt, gyakran találhatunk fészkében egereket, madarakat, tojásokat és békákat. ( ). Dr. Lovassy Sándor: ( ). A görény gazdasági értéke a mezőgazdára, mint főképpen egerésző, hasznos; az erdészre, aki alig találkozik vele, közömbös; az emberi lakás közelében, mint a baromfiak veszedelmes ellensége, kártékony és irtandó, ugyanilyen jelentőségű a vadtenyésztésre is. Vásárhelyi István: Hasznos és káros vademlősök (Gondolat Kiadó, Budapest, 1958):

11 ( ). A vadászati statisztika szerint évente darabot ejtenek el belőle (GP megjegyzése: idehaza). ( ). Ahol megtelepszik, ott rövidesen megszűnik a patkányveszedelem, mert amíg patkányt lel, majdnem kizárólag azzal táplálkozik, úgyhogy legtöbbször az utolsó darabig kipusztítja. ( ). Kígyót, gyíkot, békát, sőt, ha hozzáférhet, halat is eszik. (...). Rájár a friss dögre is ( ). A szakirodalom szerint a viperaméreggel szemben érzéketlen; én ezt nem tapasztaltam. ( ). Napjainkbeli álláspont : Táplálékát elsősorban a talajszinten keresi, de kiváló úszó is, talán ez az oka annak, hogy a vizes élőhelyeinken is gyakorinak egyre gyakoribbnak? mondható. Fára azonban a nyesttel ellentétben csak ritkán mászik, így elsősorban földlakó kisemlősöket zsákmányol, pocok- és egérféléket, hörcsögöt (Cricetus cricetus Linnaeus, 1758), házi patkányt (Rattus rattus Linnaeus, 1758), vándorpatkányt, de tulajdonképpen mindent elejt, amivel képes megbirkózni, vagy amit képes utolérni. Szaporodása: Feltételezések szerint a hím és a nőstény csupán a párzási idő alatt él együtt, egyébként pedig külön vackon laknak, sőt még a vadászterületük is, amint azt az egyik szakkönyvben olvastam: meglehetősen távol van egymástól. Párzásának fő időszaka február-március, de megfigyelések szerint akár augusztus végéig, szeptember elejéig is elhúzódhat. Ha esetleg a nőstény tavasszal elveszti az első fészekalját, újra párosodásra kész állapotba kerülhet, és sarjú almot hozhat világra. A nőstény vemhességi ideje nap, többnyire 4-6 kölyköt vet, de van olyan szakmai beszámoló is, amelyik kisgörényes alomról ad számot. Három hónapos koruk után önállósodnak. Feltehető, hogy elszabadult vagy más módon a természetbe kikerült és ott alkalmazkodó vadászgörénnyel is párosodhat, minthogy ugyanez megtörténhet a molnárgörénnyel is. Ha így van, az egyértelműen helyileg genetikai leromlást is eredményezhet, bár azt nem tudni mekkora térséget és/vagy kistérséget magába foglalóan jelentkezne ez a kedvezőtlen hatás. Molnárgörény (mezei görény): Mustela eversmanni Lesson, 1827 Mottó ( ). Állitólag a görénynek, GP megjegyzése külön mezei görény (Putorius Eversmann Less.) fajtaváltozat is van, melyen csontozatbeli, alapvető különbségek állapithatók meg. Ugyancsak különbség van a mezei görény fogazatában is. ( ). Rázsó Lajos Nagy László (1930) Népies elnevezése: pusztai görény, kesegörény. Testfelépítése: Testhossza: centiméter + farokhossza: centiméter, testtömege: gramm gramm. Bundájának színezete többnyire világos sárgásbarna vagy szalmasárga, lábai és mellének tájéka, farka barnásfekete. A hasalj-szőrzete azonban nagyon világos, halvány sárgásfehér, németül például ezért az egyik közkeletű népies neve: fehér görény. Fogainak száma: 34. Megjegyzés: a molnárgörényt sokáig a házi (közönséges) görény úgynevezett pusztai változatának tartották, mígnem, ha jók az ismereteim 1926-ban és 1927-ben Éhik Gyula szakmai publikációiban bebizonyította, hogy két különálló fajról van szó. Valóban remélem, hogy az ebbéli kijelentésemmel nem lövök túl nagy bakot, és tényleg így történt! Igaz, az akkori szakmai körök tamáskodása miatt Éhik úrnak és a vele egyetértőknek még jó ideig kardoskodniuk kellett az igazuk mellett, amiről a ma már kizárólagosan csak antikváriumi érdekességnek számító hajdani szakirodalmi publikációkból bárki, aki utána akar kutatni, könnyen meggyőződhet. De hát mindettől függetlenül ma már elismerjük, hogy hazánkban

12 Éhik úr írta le ezt az alig ismert fajt, amire az ajánlott szakirodalomnál több egykori újságcikket felemlítek példaként Hazai elterjedése és élőhelye: Célzott országos és térségi vagy kistérségi állományfelmérési program kidolgozása és megvalósítása e menyétféle ragadozónkra sem történt még hazánkban. Kérdőíves felmérésekre azonban sor került, és azok a véleményem szerint bizonytalannak tekinthető tapasztalata alapján megállapítható, hogy elsősorban az alföldi, a kisalföldi és a mezőföldi élőhelyeken fordul elő, míg másutt az előfordulása ritka és esetleges vagy nem jellemző. Dombvidékeinkről és középhegységeinkről gyakorlatilag semmiféle előfordulási adat nem ismert, bár vannak nagyon ritka szórványjelzések, azok viszont még a bejelentők által is kételyekkel fogalmazottak. Elsősorban hát alföldi ragadozó, nem véletlen, hogy külföldi szakemberek sztyeppei és/vagy síkvidéki görénynek is nevezik; így az Alföld szinte valamennyi jellemző élőhelytípusánál találkozhatunk vele: a mezőgazdasági területeken éppúgy, mint mezővédőerdősávokkal (csenderesekkel) tarkított pusztákon, vagy a különböző vizes élőhelyeken. Az összefüggő erdőket azonban feltehetően kerüli, és a közönséges görénnyel ellentétben emberi kultúrákba sem húzódik be, még a legnagyobb téli ínség idején sem. A fészkét főként önmaga ásta, föld alatti kotorékban készíti el, de előfordulhat, hogy rágcsálólakot alakít át a maga számára, miután kiűzte, jobban mondva kiirtotta annak előző lakóit. Szakmai publikációk között van olyan is, amelyik arról számol be: lakott róka- és/vagy borzkotorékba is megtelepedett, de hogy ez az összebútorozás átmeneti jellegű volt-e vagy hosszabb időtartamú, egyáltalán a komák és a borzkutyák mindehhez mit szóltak, sajnos nem tért ki. Táplálkozása: Szinte minden elemében megegyezik a házi (közönséges) görényével, vagyis elsősorban kisemlősöket zsákmányol, pocok- és egérféléket, hörcsögöt, ürgét (Spermophilus citellus Linneaus, 1766), de tulajdonképpen mindent elejt, amivel képes megbirkózni, vagy amit képes utolérni. Szakmai körökben úgy vélik: a patkánynak nem annyira esküdt ellensége és üldözője, mint a házi (közönséges) görény, de hogy ez valóban így van-e, valójában nem tudom. Szaporodása: Párosodási ideje március és augusztus közé esik. Ha tavasszal a nőstény elveszti a kölykeit, 1-2 héten belül visszaivarzik. A kölyköket csak az anya neveli. Vemhességi ideje: (35) (50) nap, alomszáma 7-10, de megfigyeltek már kölyköt vető nőstényt is. A kölykök három hónapos koruk után önállósodnak. Feltételezések szerint hibridizálódhat mind a házi- (közönséges)-, mind a vadászgörénnyel. Nyuszt: Martes martes Linnaeus, 1758 Mottó ( ). A nyuszt természetében s életmódjában csak annyiban különbözik a nyesttől, hogy még sokkal vadabb, ravaszabb s bátrabb. ( ). Szécsi Zsigmond (1892) Népies elnevezése: fanyest, erdőnyest, bokornyest, fenyőnyest, aranytorkú, nemesnyest. Testfelépítése: Testhossza: centiméter + farokhossza: centiméter, testtömege: 1,3-1,5 kilogramm 2-2,5 kilogramm; megjegyzés: hallottam és olvastam már 3 kilogrammot meghaladó testtömegű nyusztról is. Bundája felül sötétbarna, az orrán fekete, sötétbarna, a homlokán és a pofáin világosbarna. Törzse két oldalán és a hasán sárgás, a lábain feketésbarna, a farkán sötétbarna. A füle feltűnően kiemelkedik, szegélye sárgás, a talpa szőrös. Felső ajkán négy sor bajuszsörtéje van és ezeken kívül egyes sörteszálakat szemei alatt, és a nyakán is láthatunk.

13 Az orrnyílása ovális. Sokáig egyedüli sajátosságának tartották a torokfoltját, ezt a szájzugtól a szügyig nyúló, egyenlőtlenül formált, de mindig kerekded, sohasem szétágazó, sárga vagy vörössárga foltot, ami a legtöbb nyuszt esetében igaz (lehet), de ma már tudjuk, egyáltalán nem ritka az ettől eltérő formájú, színezetbeli torokfolt sem. Fogainak száma: 38. Hazai elterjedése és élőhelye: A múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben e faj országos állományának a részleges megismerésére is kérdőíves felmérések történtek. Ezekből kiderült, hogy hazánkban elsősorban a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, a Felső- Tisza és a Bodrog menti ártéri erdőkben gyakori; ez utóbbi esetében főleg a Bodrogközben. Egyes feltételezések szerint napjainkban az Alföld egyes kisrégióiban is felbukkanhat, példaként a Nagykunság, a Körös-vidék, vagy a Nagy-Sárrét említhető. Mindenesetre általánosan elfogadott szakmai vélelem és egyelőre csak feltevés, bármennyire is elfogadott!, hogy a faj jelenleg terjeszkedőben van (lehet), így új és újabb élőhelyeket foglalhat el, mégpedig főleg a fentebb megnevezett alföldi térségekben, ahol aztán megtelepszik, és fiakat nevel. Pedig az ismereteink szerint az alföldi, nyílt mezőgazdasági területeket, már ha teheti, kerüli. Úgy tűnik, azonban előfordul, hogy mégis megtelepszik, főleg olyan helyeken, ahol egybefüggő erdőfoltok és/vagy mezővédő-erdősávok (csenderesek) találhatók. Mégis ma még mindenekelőtt a dombvidéki és középhegységi erdők jellegzetes menyétféléje: legfőképpen a különféle korosztályú, elegyes, dús aljnövényzetű erdőket szereti, a monokultúrákat és a ritka aljnövényzetű erdőket, faültetvényeket kerüli, vagy azoknál csak átmenetileg telepszik meg. Kedveli azonban a különböző vizes élőhelyek közelségét is, csermelyeket, patakokat, folyó menti holtágakat. Búvóhelye többnyire magasan a fák ágai között, pl. mókus-, varjú-, szarka- vagy ragadozó madár-fészkekben vagy odúkban van, ezért nagyon fontos számára az erdőterületen található, fészkelésre, rejtőzködésre álló odúk (fészkek) száma. A nyesttel ellentétben az emberi kultúrákat kerüli. Táplálkozása: Múltbéli vélelmek : Alfred Brehm: ( ).Az őzborjútól és nyúltól lefelé az egérig semmilyen emlős nem érezheti magát tőle biztonságban. Közelébe lopózik prédájának, ráveti magát és megfojtja. A nagy emlőst ritkán lepi meg, legkedveltebb zsákmánya a mókus és a pele. ( ). Ámde nem csak az emlősök sorait tizedeli, hanem a madarakéit is, különösen a nálunk előforduló tyúkféléket. ( ), sőt felkeresi a kaptárakat és ellopja a mézet, vagy a gyümölcsösökben garázdálkodik és epret, körtét, cseresznyét, szilvát csemegézik. ( ). Diezel Carl Emil: Az apróvad vadászata. Fordította, és a hazai viszonyokra megfelelően átdolgozta: dr. Mika Károly. (Atheneaum Irodalmi és Nyomdai R.-Társulat Kiadása, Budapest, 1911): ( ) Kegyetlenségben, gyilkolásvágyban, ravaszságban és alattomosságban a nyuszt azonban az összes fajrokonait felülmúlja. ( ). Dr. Lovassy Sándor: ( ). Amely erdőben a nyuszt megtelepedett, ott nincs mókus. ( ). Tápláléka elsősorban a fán és földön található mindennemű melegvérű állat; fákon mókus, pele, fészekben és odúban költő madár, ennek tojásai és fiai; földön fajdtyúk és egyéb madár, erdei egér, pocok, nyúl, őzborjú; megeszi a rovart, mézet. ( ). Napjainkbeli álláspont : Elsősorban erdei emlősöket, peleféléket (Gliridae) és vörös

14 mókust (Sciurus vulgaris Linnaeus, 1758), az alföldi élőhelyeken pedig pocok- és egérfajokat zsákmányol, de nem veti meg a rovar, a kétéltű, hüllő és madárcsemegét sem, sőt télen rájár a dögre is. Ugyanakkor nagyon kedveli a vadon termő lédús gyümölcsöket, amelyek nyáron és ősszel, még ha csak ideig-óráig is, de akár túlsúlyban is lehetnek a táplálékában. Szaporodása: Párzási ideje július-augusztusban van. A kölyköket a nőstény egyedül neveli fel, akinek a vemhességi ideje 8-9 hónap, így a kölykök március-május között jönnek a világra, almonként átlagban 3-5, de hiteles szakmai beszámolók ismertek arról is, hogy egyegy alomban 7-8 kölyök is volt. Három-négy hónapos koruk után önállósodnak. Nyest: Martes foina Erxleben, 1777 Mottó ( ). E ragadozó természetére nézve vad, ravasz és rendkivül vérszomjas. Ha valamely tyukketrecbe bejut, mindenek előtt mindent leöl, gyakran darabot, azután kiszivja a véröket, kieszi az áldozatok agyvelejét és vagy egy darabnak fejét s nyakát viszi magával. Erről lehet a nyest munkáját a fajrokonaiétól megismerni. ( ). Szécsi Zsigmond (1892) Népies elnevezései: kőnyest, kövinyest, fehértorkú nyest. (Csak így zárójelben teszem hozzá, az érdekessége kedvéért: a középkori Horvátország egyes területein a nyestbőr volt az adózás egyik elfogadott fizetőeszköze. Többek között ezért is lett a függetlenségét 1993-ban kiharcoló Horvátország hivatalos pénznemének a neve kuna, vagyis, magyarul: nyest). Testfelépítése: Testhossza: centiméter + farokhossza: centiméter, testtömege: 1,3-1,5 kilogramm 2-2,5 kilogramm, megjegyzés: hallottam és olvastam már 3 kilogrammot meghaladó testtömegű nyestről is. Az orra világos hússzínű, vagyis nem fekete vagy sötétbarna, mint a nyuszté. A fülszegélye is általában fehér, míg, emlékezzünk: a nyuszté sárga, valamint a talpát is ritkásabb szőr fedi. A bundája is világosabb, rövidebb szőrű. A nyest torokfoltja többnyire fehér vagy sárgásfehér színű, villásan elágazó, sokszor a mellig vagy a mellső lábakig lehúzódó. Akárcsak a nyusztnál, ettől eltérő formájú torokfoltú, színezetbeli nyest sem számít ritkának! Fogainak száma: 38. Hazai elterjedése és élőhelye: Kisebb területeket leszámítva, pl. a Homokhátság, a Nyírség és a Kisalföld egy-egy mozaikos élőhely-sávja említhető az országban mindenhol előfordul. Igaz az állományának alakulásáról és sokak által ma még csak feltételezett, de egyre inkább bizonyítottabbá váló terjeszkedéséről nem rendelkezünk naprakész információval, amit persze jó lenne pótolni. Már csak azért is, hogy igazán hiteles képünk legyen e menyétfélénk valós helyzetéről, ne esetlegesen megejtett kérdőíves felmérések és vadászati statisztikák jelentsék az egyedüli hivatkozási lehetőséget, amikor erről beszélünk. Úgyszólván minden hazai élőhely-típusnál találkozhatunk vele: dombvidékeinken, és középhegységeinkben, az Alföldön; erdőkben, vizek mellett, mezőgazdasági területeken. Nagyon kedveli a gazdag aljnövényzetű erdőket, feltevések szerint elsősorban a lombhullatókat és gazdag cserjeszintű erdőfoltokat és erdőszegélyeket. A vízfolyások menti bokros-fástársulásokat, de a mezővédő-erdősávok (csenderesek), a szántók, a füves puszták és a vízinövényzet, pl. nád, gyékény stb. kínálta rejtőzködési és fészkelési lehetőségeket is rendre kihasználja. Sőt, ma már szinte városiasodott: előszeretettel költözik be emberlakta településekre is, mondhatni, napjainkra kialakult egy városi nyestforma is. (Van is ebből probléma, nem is kevés!). Számára is, és mint már említettem, valamennyi menyétféle számára fontos, hogy az általa lakott élőhelyen több rejtőzködő vackot ki tudjon alakítani maga számára, amelyeket aztán felváltva használ.

15 Táplálkozása: Múltbéli vélelmek : Alfred Brehm: ( ). Tápláléka olyan, mint a nyuszté, de sokkal kártékonyabb, mert nagyon szeret besurranni a szárnyasok óljaiba és előfordul, hogy baromfit is kivégez. Szinte megrészegszik áldozatai vérétől és galambdúcokban, csirkeóllakban rendezett mészárlásai után néha mély álomba merül. ( ). Dr. Lovassy Sándor: ( ). Zsákmányára éjjelente rendszerint kétszer jár, este 8-10 óra között és éjfél után 1-4-ig. ( ). A nyest úgy a baromfitenyésztésnek, mint a vadtenyésztésnek nevezetes ellensége és e tekintetben a kártékony állatok sorába van iktatva; az egér, pocok, hörcsög, mókus pusztítása, amit szántóföldön, illetve erdőn teljesít, nem sokat fordít a javára, mert nem azok a rendes zsákmányoló területei s ott a hasznos szárnyasokat is pusztítja. ( ). Rázsó Lajos Nagy László: Vad és vadászat (Bethlen Gábor Irod. És Nyomdaipari Rt, Budapest, 1930): (A szerzőpáros a nyusztot és nyestet egy fejezetben tárgyalja, GP megjegyzése). (...) Mindkét nyestet határozottan és rögtön elárulja a szinte félelmes gyilkolási vágy, mely egyáltalában nem áll arányban az aránylag kis ragadozók életszükségletével. A nyuszt fő tápláléka a mókus és a pele, de az őzgidától, a nyúltól kezdve egyetlen kisebb emlős sincs előle biztonságban. ( ). Kisebb áldozatának legszívesebben tarkóját morzsolja szét, a nagyobb vadat torkánál ragadja meg. Néha különösen az erősebb nyúl, vagy őznek formálisan levágja a fejét, úgy, hogy késsel se lehetett volna különben. Ilyen esetben néha a fejet magával is hurczolja. A nyest ( ) a baromfiólakban is vérfürdőt rendez. ( ). Vásárhelyi István: ( ). Ahol megtelepszik, az egész környéket megszabadítja a vándorpatkánytól. Egy tanyát vagy akár kisebb községet már egyetlen nyestpár is patkánymentessé tehet. ( ). Őszi időszakban majdnem tisztán növényi anyagokkal él, amiről ürüléke tanúskodik. Ilyenkor fogyasztja a vadrózsa, a bodza, a kökény, a galagonya, a fagyöngy termését és a vadgyümölcsöket; a gyümölcsösben pedig az almát, szilvát, körtét és szőlőt. ( ). A mézet is nagyon szereti, ezt is zsákmányol, különösen télen, a rosszul védett méhesben vagy erdei odúban. Ezzel a méhcsalád pusztulását is okozhatja. Ennek ellenére, kártétele szerintem kisebb, mint az a haszna, amit az apró káros rágcsálók fogyasztása miatt a javára írhatunk. ( ). Dr. Bertóti István: ( ). Rendkívül vérengző állat. Vérszomjúsága a menyétével vetekszik. Gondolkodás nélkül megtámadja a nála jóval nagyobb állatokat is. ( ). Feltétlenül javára írandó, hogy jelentős mennyiségű patkányt is elpusztít. Mivel az emberlakta helyekhez közel, gyakran azok tőszomszédságában él, ezért a házibaromfiban is gyakrabban károsít, mint a nyuszt. ( ). Napjainkbeli álláspont : Mindenevő kisragadozó. Fő táplálékát azonban szinte bizonyosan a kisemlősök alkotják (alkothatják): pocok- és egérfajok, de nem veti meg a madárhúst, a rovarokat és a növényi táplálékot, főleg az érő lédús gyümölcsféléket sem. Sőt, nyáron és kora ősszel a lédús, szénhidrátban, magyarán: cukorban gazdag gyümölcsök ideig-óráig dominálhatnak is a táplálékában. Télen pedig, akárcsak a menyétfélék legtöbbje, rájárhat elhullott állatokra is januárjában a kölkedi Belső-Béda holtágnál (Alsó-Duna, Baranya-megye) halat fogyasztó nyestet figyelhettem meg, igaz, a halat nem a nyest fogta,

16 hanem termetesebb és a halvadászatban minden bizonnyal sokkal jártasabb rokona, akkori kirándulásom elsőszámú célpontja a vidra. Ez azonban semmit nem jelentett, a nyest, ahogy mondani szokás, kétpofára tömte magába a hátrahagyott friss halhúst. Szaporodása: A párzási ideje (június) július-augusztus (szeptember) közé esik. A kölyköket csak a nőstény neveli. A nőstény vemhességi ideje 8-9 hónap, így a kicsik a következő év március-májusa között jönnek a világra, 4-6 hónapos koruk után önállósodnak. Európai borz: Meles meles Linnaeus, 1758 Mottó ( ). Azt állítják, hogy madárfészkeket kirabol, földön költő és alvó madarakat vagy apró nyúl-kölyköt elfog és megesz. Ezeknek részeit azonban nem találták a gyomrában. Hogy télen szükségből a dögre rámegyen, az igaz, de hogy nem valódi húsevő, bizonyítja az, hogy az egereket szőröstől-bőröstől nyeli el és nem rágja meg. ( ). Illés Nándor (1926) Népies elnevezései: ebiborz, borzkutya, borzdisznó. Testfelépítése: Testhossza: centiméter + farokhossza: centiméter, testtömege: 6-8 kilogramm kilogramm. Keskeny, hosszúra nyúlt fejének alapszínezete fehér, és ebből mindkét oldalon két koromfekete csík emelkedik ki. Mindkét csíkba beleesik egy-egy szem és fülkagyló. A háta többé-kevésbé barnásszürke, a lábai viszont a házi (közönséges) görényéhez hasonlóan feketék. Szintén fekete színű a nyaka és a hasa is. A lábai rövidek, de nagyon erősek, főként a mellső lábai, amelyeken jól fejlett karmok találhatók. Mellső lábain hosszúra nyúlt, nagyon éles és erős karmok találhatók. Fogainak száma: 38. Hazai elterjedése és élőhelye: Szinte az ország teljes területén előfordul, úgy tűnik a múlt század nyolcvanas éveiben tapasztalt és az akkori szakirodalmi közleményekben publikált terjeszkedése (expanziója) még napjainkban is tart. Elmondható, hogy mára gyakori, vagyis avatott szakmai körökben hangoztatottan közönséges ragadozóvá vált hazánkban. Tény, hogy szinte nincs olyan országrész, régió és kisrégió ahonnét ne lenne a borz előfordulásáról értesülés, és az is tény, hogy évről évre mind több helyről hallani a felbukkanásáról; sajnos ennyi személyes megjegyzést kérem, nézzenek el nekem! ezt nem egyszer agyonlőtt állattal bizonyítják a hírhozók. Mégis elsősorban dombvidékeinken és a középhegységeinkben találkozhatunk vele, de napjainkban tagadhatatlanul mind gyakoribb alföldi élőhelyeken is. Előfordulását, jobban mondva a területfoglalását feltehetően a talaj minősége is befolyásolhatja, ugyanis a kotorékát maga ássa a laza talajba. Mindenesetre érdekes dolog ez! Miért? Azért mert hát a múltban kizárólag dombvidékeinken és középhegységeinkben élő menyétféléink, vagyis a borz és a fentebb tárgyalt nyuszt ma már szinte egyszerre hódítják meg a számukra oly sokáig idegennek és kerülendőnek tartott síkvidéki élőhelyeket, míg az eurázsiai menyét, a házi (közönséges) görény és a nyest az emberi településekbe, vagy legalábbis azok közelébe költözve civilizálódik. Jó lenne, ha egyszer akadna valaki, aki valóban alaposan utánanézne annak, hogy mely okok miatt történik mindez, majd annak rendelt rendje és elvárt módja szerint kielemezné a tapasztaltakat. A borz kizárólag föld alatti kotorékban lakik, amit, ha jól tudom, igyekszik a sűrű növényzetbe rejtetten kiásni amelyeket személyesen ismerek, azok mind ilyenek. Ezt maga ássa, de akár át is örökölheti, lévén generációk is használhatják ugyanazt a borzlakot: csinosítgatják, nagyobbítják, újabb és újabb vermeket, járatokat és folyosókat alakítanak ki. Így jönnek létre a valóban terjedelmes borzvárak; többet magam is láttam már, és