Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: BK/FO/ /2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Tel.: 76/ Fax: 76/ H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a Vero-Centrum Kft. (székhely: 1085 Budapest, József krt. 69., adószám: , a továbbiakban: Társaság) terhére Ft, azaz négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. A Kft. részére továbbá az indokolási részben meghatározott, a fogyasztók megtévesztésére irányuló kereskedelmi gyakorlat folytatását, valamint gyógyászati segédeszköznek minősülő termék gyógyászati segédeszköz szaküzletnek nem minősülő üzletben történő forgalmazását m e g t i l t j a.

2 2 A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. A bírságot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett számú számlájára a mellékelt csekken, vagy átutalással köteles befizetni, a bírságösszegnek a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül a fenti számlára be kell érkeznie. Az átutalás során jelölni kell a határozat ügyiratszámát, a vállalkozás nevét, székhelyét, a határozaton szereplő modulszámot, továbbá a Bács-Kiskun Megye" és Fogyasztóvédelmi bírság" szöveget. A jogerősen kiszabott bírság meg nem fizetése esetén a kiszabott összeget késedelmi pótlék terheli, amelynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A késedelmi pótlékot a teljesítési határidő utolsó napját követő naptól a teljesítés napjáig terjedő időszakra, részleges teljesítés esetén a hátralékra kell felszámítani. Amennyiben a bírságösszeg a jelzett időpontig nem érkezik meg a fenti számlára, úgy annak behajtása iránt intézkedem. A bírság és a késedelmi pótlék adók módjára behajtandó köztartozás. A jogerősen kiszabott kötelezés önkéntes teljesítésének elmaradása esetén a végrehajtást foganatosító szerv a meghatározott cselekményt a kötelezett költségére és veszélyére elvégeztetheti, ha a teljesítés elmaradása a kötelezettnek felróható, a kötelezettel szemben vagyoni helyzete és jövedelmi viszonyai vizsgálata nélkül eljárási bírságot szabhat ki, továbbá a rendőrség közreműködésével kényszerítheti ki a meghatározott cselekményt. Felhívom figyelmét, hogy amennyiben a jelen határozatban foglalt hiba, hiányosság, illetve a jogsértés megszüntetésére irányuló kötelezettségének nem tesz eleget, és a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során megállapítja a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény ( továbbiakban Fgytv.) 45/A. (1)-(3) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések ismételt megsértését, úgy a hatóság az Fgytv. 47. (1)-(2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja. Ugyanakkor az Fgytv. 47/C. (5) bekezdése, és a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény (továbbiakban: Kkvtv.) 12/A. -a értelmében, az ott meghatározott esetekben, a fogyasztóvédelmi hatóság minden esetben bírságot szab ki. A Kormányhivatal eljárása során a Társaság képviselőjének megjelenésével kapcsolatos

3 3 eljárási költséget a Társaság viseli. Jelen döntés meghozatalára az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (továbbiakban: ENKK) /2016/OTIG számú szakhatósági állásfoglalásának figyelembe vételével került sor, amelyben a szakhatóság megállapította, hogy a Vero-Centrum Kft. által eladásra kínált BNM-HLT Félvezető Lézerterápiás készülék" elnevezésű termék orvostechnikai eszköz és ekként gyógyászati segédeszköznek is minősül. 3. A fentiek alapján az alábbi tényállást állapítottam meg: Hatáskör: A rendelkezésre álló adatokra, valamint tekintettel arra, hogy minden szerződéskötéshez csupán egyszeri tájékoztatás kapcsolódik, megállapítottam, hogy a kifogásolt kereskedelmi gyakorlat országos kiterjedtsége nem volt megállapítható, a Kft. kereskedelmi gyakorlata a gazdasági verseny szempontjából nem bír jelentőséggel. Az eljárás tárgya: Elsődlegesen azt szükséges hangsúlyozni, hogy a jelen eljárás tárgya nem a lézerterápia, vagy annak működési elve, az emberi szervezetre gyakorolt hatása, hanem az eljárás alá vont vállalkozásnak az érintett lágylézer készülékkel és az állapotfelmérésekkel kapcsolatos különböző kommunikációjának, állításainak megítélése. A kifogásolt kereskedelmi gyakorlat fő üzenete a fogyasztó számára az, hogy az ingyenes állapotfelmérés során hiteles információt kaphat a szív- és érrendszerének állapotáról, valamint az eljárással érintett termék használatával számos betegség hatékonyan kezelhető, orvosolható, megelőzhető, vagyis gyógyítható, illetve, hogy az adott termék kedvezményesen vásárolható meg. Általános követelményként fogalmazódik meg, hogy a vállalkozásnak a fogyasztók irányában tanúsított kereskedelmi gyakorlata feleljen meg a tisztesség követelményének,

4 4 s így a magáról vagy áruinak lényeges tulajdonságáról adott, fogyasztóknak szóló tájékoztatása igaz és pontos legyen, s ne alkalmazzon jogszabály által tilalmazott állításokat tartalmazó kereskedelmi kommunikációkat. Kiemeljük, hogy Hatóságunk kizárólag az eljárást megindító kérelemben meghatározott körben értékelte a vizsgált kereskedelmi gyakorlatot. Felelősség a kereskedelmi gyakorlatért: A Társaság több alkalommal hivatkozott arra, hogy kizárólag termékértékesítéssel foglalkoznak, egyéb tevékenységet nem végeznek, azonban a Hatóságunk előtt folyamatban lévő eljárások során nem volt hajlandó megjelölni, hogy konkrétan mely vállalkozásokkal, milyen jogviszony keretében és pontosan milyen módon működik együtt a Vero Centrumban az értékesítési folyamat során. Hatóságunk többszöri felhívására is csak egy vállalkozás - már nem hatályos - cégnevét (Dálnoky Kft.) volt hajlandó megadni. A Vero Centrumban tevékenységet végző DR. SALES Kft. (korábbi név: Dálnoky Kft, székhely: 2890 Tata, Toldi M. u. 17.) hatósági ellenőrzés alá vonása során azonban Hatóságunk birtokába került a Vero-Centrum Kft., mint megbízó és a DR. SALES Kft., mint megbízott közötti megbízási szerződés és mellékletei. A szerződés mellékletét képező leírás egyértelműen igazolja, hogy a vállalkozás kereskedelmi gyakorlata egy előre felépített, összehangolt magatartást feltételező rendszert képez. Ezen értékesítési folyamatot az eljárás során meghallgatott fogyasztók is megerősítették, illetve bizonyos, a gyakorlatban előforduló részletekkel kiegészítették. Fentieken túl a BK/FO/00298/2016. ügyszámon folyamatban volt eljárás során Fekete Gergő, a Társaság ügyvezetője az alábbiakat nyilatkozta: Társaságuk által megrendelt non invazív mérések felvilágosítást adnak a szervezet egyes alkotó részeinek pillanatnyi állapotáról. Megbízásuk értelmében az érkező vendégeket a meghívó társaság képviselője fogadta. Telefonon keresztül és újság hirdetésben, illetve szórólapon keresik meg a fogyasztókat. Ezt egy másik cég végzi, akit a vállalkozás képviselője nem kívánt megnevezni, hogy kivel van megállapodása, hogy ezt elvégezze. Non-invazív méréseket végeznek, tüdő kapacitás, véroxigén-szint mérés és Viport készülékkel 3D-s szívstressz mérés.

5 5 Nem előadást, hanem konzultációt tartanak. Betegségek megelőzéséről, a világot érintő problémákról van itt szó. A lágylézer készülék nem gyógyászati segédeszköz, de ez nem is hangzott el. A 6000 Kecskemét, Kisfaludy u szám alatti üzlet nem gyógyászati segédeszköz szaküzlet A BK/FO/00298/2016. ügyszámon folyamatban volt eljárás során Fekete Gergő, a Társaság ügyvezetője az alábbiakat nyilatkozta: Társaságuk termékek reklámozására nem, üzletnyitás, üzlet bevezetés céljából adott megbízást más társaságnak. A vásárlók érdekében adott megbízást, alvállalkozó és orvosok részére, bizonyos paraméterek mérésére és azok ellenőrzésére. Megbízásuk értelmében az érkező vendégeket a meghívó társaság képviselője fogadta, ők adtak tájékoztatást az üzletben lévő lehetőségekről. Társaságuk üzleti nyitási akciójának megszervezésére több szervező társaságot kért fel. Ez egy ingyenes állapotfelmérés, amire hívják az embereket, mindenkinek ingyenes. Az állapotfelmérést követően konzultációt (és nem előadást) tartanak betegségek megelőzéséről, gyógyszerek káros mellékhatásáról. Ez nem sorsolás, hanem egy napi akció, amelynél borítékok közül kellett húzni az esetleges kedvezményeket. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Vero-Centrum Kft. a Centrumban működő többi vállalkozás tevékenységéről tudomással bír, illetve a Vero Centrumban tevékenykedő vállalkozások működése össze van hangolva. Figyelembe véve az Fttv. - a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatti felelősségről rendelkező ának (1) és (2) bekezdésének rendelkezését és azt a tényt, hogy a Vero-Centrum Kft. vállalkozásnak a lágylézer készülék értékesítéséből bevétele keletkezett, egyértelműen rögzíthető, hogy a vizsgált kereskedelmi gyakorlattal érintett áru értékesítése, eladásának ösztönzése a vállalkozásnak közvetlenül érdekében állt, ezért a vizsgált kereskedelmi gyakorlatért az Fttv. alapján a Vero-Centrum Kft. felelősséggel tartozik, még abban az esetben is, ha a kereskedelmi gyakorlatot más személy valósítja meg a vállalkozás érdekében vagy javára.

6 6 Célzott fogyasztók: A rendelkezésre álló adatok alapján a vállalkozás kifejezetten 60 év feletti, időskorú, nyugdíjas személyeket céloz a kereskedelmi gyakorlata során, akik esetében fokozott követelmény, hogy a kereskedelmi gyakorlat ne legyen félrevezető, valamint tárgyilagosan és túlzások nélkül mutassa be a termék tulajdonságait, a használatától várható előnyöket, eredményeket. Annak megítélésekor, hogy az ilyen speciális fogyasztói körrel szemben alkalmazott kereskedelmi gyakorlatok az ügyleti döntés torzítására alkalmasak-e, az e korosztályra általánosan jellemző magatartást kell alapul venni. A vállalkozás által értékesíteni kívánt készülék esetében számos, az egészségi állapot javításával kapcsolatos tulajdonság kommunikálására került sor, a kommunikációs kampány ezen jellemzők hangsúlyozására épült. A vizsgált állításokon belül a betegségekkel, illetve gyógyhatásokkal kapcsolatos kommunikáció elsődlegesen azon fogyasztók figyelmét kelthette fel, akik kifejezetten betegségek megelőzése vagy gyógyulás, illetve kezelések kiegészítése céljából keresik a különböző terápiás lehetőségeket. Ezen speciális fogyasztói kör a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szempontjából az átlagosnál sérülékenyebbnek tekinthető, tagjai ugyanis - életkoruk, valamint esetlegesen fennálló betegségeik miatt - kiszolgáltatottabbak, ezért könnyebben meggyőzhetők és befolyásolhatók, fokozottabban érzékenyek minden olyan új információra, termékre és terápiás lehetőségre, amely állapotuk javulását, tüneteik enyhülését, és gyógyulásukat ígéri. A fogyasztói döntésük meghozatala során a legfontosabb szempont számukra az ígért, és ezért várt gyógyító, megelőző, regeneráló hatás megvalósulása, ezért akár anyagi erejüket meghaladó kiadásokra is hajlandóak. Ezen fogyasztói csoport esetében a vásárlási döntés értékelési szakaszában a várt hatás minden egyéb tényezőt megelőz, valamint az információ keresési és feldolgozási folyamatot az jellemzi, hogy az ilyen termékek lényeges tulajdonságainak elkülönítése, az ezekre vonatkozó információk mérlegelése a speciális szakértelemmel nem rendelkező fogyasztók számára nehézséget jelenthet, továbbá a döntést megelőző kockázatmérlegelést alapvetően megnehezíti, hogy bizalmi termékről van szó, így a döntés szempontjából lényeges tulajdonságok (pl. a különböző tényleges hatások) nem ismerhetőek meg a vásárlás, a használat előtt, sőt, sokszor azt követően is csak hosszabb idő múltán.

7 7 Fentiek alapján e célcsoport tagjaitól - ingerekre vonatkozó érzékenységükből származó - helyzetüknél, kiszolgáltatottságuknál fogva alacsonyabb ésszerűségi szint várható el, mint egy átlagfogyasztótól, így ezen a területen különös jelentősége van a tényszerű, a túlzásokat nélkülöző, korrekt, a szakhatóságok által jóváhagyott valós és ténylegesen, szakmailag bizonyított állításokat tartalmazó tájékoztatásnak. Kereskedelmi gyakorlat igazolása: Az Fttv a alapján a vállalkozás köteles a kereskedelmi gyakorlatát képező tényállítások valóságát igazolni. A fogyasztókhoz eljuttatott információk valóságtartalmát minden esetben a közreadójának kell igazolnia és a közzétételkor a jogszerű tájékoztatást alátámasztó bizonyítékoknak már a közreadó birtokában kell lenniük. A vállalkozás tehát akkor jár el kellő szakmai gondossággal, ha az információk valóságtartalmát igazoló bizonyítékkal legkésőbb az információk közzétételekor rendelkezik. Az elvárt szakmai gondossággal eljáró vállalkozás nem fogalmaz meg olyan állítást, amelyet nem tud tényszerűen megfelelően igazolni. Mindezek hiányában a magatartás jogszerűsége megkérdőjelezhető. A) Adott célra való alkalmasságra vonatkozó állítások Ezen kereskedelmi gyakorlat valótlan információkat tartalmaz oly módon, hogy az alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót, hiszen a nyújtott szolgáltatást (állapotfelmérés) olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, mellyel az igazolhatóan nem rendelkezik, azaz az állapotfelmérés alkalmas a szív- és érrendszeri problémák kimutatására. A valótlan információt tartalmazó tájékoztatás alkalmas arra, hogy a fogyasztó ennek hatására döntsön az adott szolgáltatás igénybevétele, illetve az adott termék megvásárlása mellett, mivel az áru egészségügyi célra való alkalmassága, illetve a használatától várható eredmények a fogyasztó számára jelentős információk. A kereskedelmi gyakorlat tehát a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetheti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, mert abban a téves feltevésben veszi igénybe a kínált szolgáltatást, hogy attól a tájékoztatásban szereplő hatás, eredmény biztonsággal elvárható, a tájékoztatás alapján alkalmas arra a célra, amelynek elérésére a fogyasztó igénybe veszi.

8 8 Hatóságunk megjegyzi, hogy jelen esetben ügyleti döntésnek tekintendő a fogyasztó azon döntése is, hogy felkeresse a Vero Centrumot egy ingyenes szív- és érrendszeri állapotfelmérés érdekében. A vállalkozás az eljárás során hitelt érdemlő módon nem igazolta, hogy az elvégzett állapotfelmérések alkalmasak szív- és érrendszeri problémák kimutatására, így kifogásolható már önmagában az a körülmény, hogy a tisztességtelen magatartás, kereskedelmi gyakorlat hatására a fogyasztó felveszi a kapcsolatot a vállalkozással, hiszen így a vállalkozás meggyőzheti" a fogyasztót, ráveheti a vállalkozás számára előnyös döntés meghozatalára. Fentieken túlmenően a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a fogyasztókat, így Kérelmezőt is a vásárlásra vonatkozó ügyleti döntés meghozatala során befolyásolta az, hogy az állapotfelmérést követően azt közölték vele, hogy rosszak lettek az eredményei. B) Egészségre gyakorolt hatásra vonatkozó állítások Kérelmező nyilatkozata, illetve az állapotfelmérésen részt vett további fogyasztók vallomásai alapján - a vállalkozás állításával szemben - megállapította Hatóságunk, hogy az állapotfelmérés kedvezőtlen eredményének közlését követően az ügyintéző arról nyújtott tájékoztatást, hogy a lágylézer készülék szív- és érrendszeri problémák esetén hatásos. Gyógyhatása annak a terméknek van, amely a betegséget megszünteti, az egészséget helyreállítja, azaz egészségessé tesz, de az is gyógyhatás állításnak minősül, ha egy állítás egy meghatározott, kifejezetten megjelenített betegség megelőzésének a lehetőségét mondja. Gyógyhatásnak minősül tehát a drasztikus, a normál egészségi állapothoz való visszatérést biztosító, egészség-helyreállító hatás. Az egészségre gyakorolt jótékony hatása annak a terméknek van, amely kedvező hatást képes gyakorolni az életműködés zavartalanságára, az egészségre. Az egészségre gyakorolt hatás-állítások azt sugallják a fogyasztónak, hogy a termék használata és az egészség között összefüggés van, de nem állítják azt, hogy a termék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyítására, konkrét betegségek megelőzésére. Hatóságunk ekörben kiemeli, hogy a tényállás tisztázása során nem az a feladata, hogy a különböző hatóságok által lefolytatott vizsgálatokat megismételve vagy azok helyett szakértői bizonyítást folytasson le az áru emberi szervezetre, illetve az egészségre

9 9 gyakorolt hatását, gyógyhatását, mint a termék lényeges tulajdonságát illetően. Hatóságunk feladata annak elemzése, hogy a fogyasztóknak szóló tájékoztatásokban megfogalmazott állítások egészségre vonatkoznak-e, illetve gyógyhatásra (betegséget megelőző, kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatásra) utalnak-e vagy sem. Ha a tájékoztatások ilyen hatást fogalmaznak meg, akkor a jogsértés megállapítható, amennyiben az állítások valóságnak való megfelelését a tudományos bizonyítottsággal szemben támasztott követelményeknek megfelelően, tudományos ismeretekkel nem igazolják. A fogyasztói döntések jogszerű befolyásolása esetén a vállalkozásnak már a reklám közzététele előtt rendelkeznie kell olyan egyértelmű vizsgálati eredménnyel, amely állításait mindenben alátámasztja. Ez a követelmény a jelen esetben nem teljesült, a vállalkozás ilyen jellegű dokumentumot nem csatolt. Ennek okán megállapítható, hogy a Társaság nem szolgált olyan bizonyítékkal, amely igazolná, hogy a vizsgálattal érintett termék vonatkozásában közzétett gyógyhatásra, egészségre gyakorolt hatásra utaló állításai megfelelnének a valóságnak. Fentieken túl a valamely betegségekben szenvedő fogyasztók ügyleti döntéseinek befolyásolására nyilvánvalóan alkalmasak az olyan állítások, amelyek az adott termék betegséget gyógyító, megelőző, az emberei szervezetre gyakorolt kedvező hatásairól adnak tájékoztatást. C) Különleges árkedvezményre vonatkozó állítások A rendelkezésre álló nyilatkozatok, vallomások alapján a vállalkozás jelentős (50% körüli) árkedvezményt kínált a fogyasztóknak, így Kérelmezőnek is a termék értékesítése érdekében. A vállalkozás az eljárás során azonban hitelt érdemlően nem igazolta, hogy a nem akciós magasabb árat valaha alkalmazta volna. D) Gyógyászati segédeszköz forgalmazása Az ENKK szakhatósági állásfoglalása értelmében a Vero-Centrum Kft. által a 6000 Kecskemét, Kisfaludy u szám alatti üzletben forgalmazott BNM-HLT Félvezető Lézerterápiás készülék" orvostechnikai eszköz és ekként gyógyászati segédeszköznek is minősül. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapítható, hogy Terbe Imréné részére

10 10 értékesített lágylézer megegyezik a valamennyi érintett fogyasztó részére értékesített BNM-HLT Félvezető Lézerterápiás készülékkel. Az EüM rendelet értelmében gyógyászati segédeszközt forgalmazni működési engedéllyel rendelkező gyógyászati segédeszköz szaküzletben lehet. A rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján a vállalkozás kereskedelmi tevékenységét csupán bejelentette a kereskedelmi hatóságnak, azonban gyógyászati segédeszköz forgalmazására vonatkozóan működési engedéllyel nem rendelkezik. Mindezek alapján Terbe Imréné esetében gyógyászati segédeszköznek minősülő termék forgalmazására a vállalkozás bejelentett, de nem gyógyászati segédeszköz szaküzletként engedélyezett üzlethelyiségében került sor. Összegzés: A vállalkozás Kérelmező esetében tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor - azt állította, hogy az állapotfelmérés alkalmas szívvel kapcsolatos problémák kimutatására, ugyanakkor ennek alátámasztására hitelt érdemlő bizonyítékot nem bocsátott rendelkezésre; - a lágylézer készüléknek egészségre gyakorolt kedvező hatást tulajdonított, ugyanakkor ennek alátámasztására hitelt érdemlő bizonyítékot nem bocsátott rendelkezésre; - azt állította, hogy a termék különleges árkedvezménnyel vásárolható meg, ugyanakkor nem igazolta, hogy a nem akciós magasabb árat valaha alkalmazta volna. A vállalkozás fentieken túl a termék forgalmazásával kapcsolatos rendelkezést sértett meg azáltal, hogy gyógyászati segédeszköznek minősülő terméket a Társaság bejelentett, de nem gyógyászati segédeszköz szaküzletként engedélyezett üzletében forgalmazott. Kelt: Kecskemét, Kapják:

11 11 1.) Vero-Centrum Kft. (1085 Budapest, József krt. 69.) 2.) Kérelmező Jogerőre emelkedés után: 3.) Irattár

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00304-0027/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00785-0016/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00745-0013/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00322-0002/2017 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00776-0002/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)

Részletesebben

1.) Az Északdunántúli Vízm Zrt. (székhely: 2800 Tatabánya, Sárberek 100.; adószám: ) terhére

1.) Az Északdunántúli Vízm Zrt. (székhely: 2800 Tatabánya, Sárberek 100.; adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00652-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Északdunántúli Vízm Zrt. (székhely: 2800 Tatabánya, Sárberek 100.; adószám: 11186748-2-11)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel, Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi Ügyiratszám: VA/7/00396-3/2017. Ügyintéző: dr. Németh Vivien Mária Telefon: (94) 505-220 E-mail: fogyasztovedelem@vas.gov.hu Tárgy: fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésre szóló határozat Modulszám: 1717F-00081

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Ft, azaz kettszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki.

Ft, azaz kettszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. Iktatószám: Tárgy: BK-05/FV/00076-0001/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: BK/001/00131-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. (székhely: 9027 Gyr, Kandó K. u , adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. 1.) Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. (székhely: 9027 Gyr, Kandó K. u , adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00817-0011/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. (székhely: 9027 Gyr, Kandó K. u. 11.-13., adószám:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00548-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A Kecskeméti Járási Hivatal a Xin Qou Kft. (székhely: 1103 Budapest, Várgede u. 20., adószám:

A Kecskeméti Járási Hivatal a Xin Qou Kft. (székhely: 1103 Budapest, Várgede u. 20., adószám: Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00055-0001/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Ft, azaz Százötvenezer forint

Ft, azaz Százötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00098-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Kérelemre indult eljárásban a fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T 1.) Az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt.-t,

H A T Á R O Z A T 1.) Az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt.-t, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00298-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt.-t, (korábban: GDF SUEZ Energia Magyarország

Részletesebben

Ft, azaz kettszázötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki.

Ft, azaz kettszázötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00207-0025/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01015-0017/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Enterside Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kisteleki út 35., adószáma: 14312359-2-07) által megvalósított

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00087-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 21. 5. em. 4. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet.

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet. Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00029-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kötelezem a Bogár Petrol Kft.-t (székhely: 2890 Tata, Május 1 út 1412. hrsz., adószám: 23099458-2-11

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00582-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kirkas Hungary Kft. (székhely: 11149 Budapest, Egressy út 23.-25., adószám: 25023974-2-42)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00258-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00640-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: 11479042-2-11)

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00572-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00278-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00874-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.-t (székhely: 1144 Budapest, Füredi út 9/A. 9/38., adószám: 13852209-2-42)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00218-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00205-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata. 2010. május 18. dr. Balogh Virág

Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata. 2010. május 18. dr. Balogh Virág Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata 2010. május 18. dr. Balogh Virág Miről lesz szó? 1. Szervezeti háttér 2. Jogszabályi háttér 3. Közgazdasági háttér 4. A gyógyhatás -ra vonatkozó

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében Iktatószám: Tárgy: VE-09/01/00060-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva az INFORNAX

Részletesebben

HATÁROZAT I. A Gyor-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyori Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi hatóság a H and N Bt.

HATÁROZAT I. A Gyor-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyori Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi hatóság a H and N Bt. Iktatószám: GY/001/00497-0003/2017 Tárgy: Elsofokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00497-3/2017 Tárgy: Kötelezésre és bírságra szóló határozat Telefon:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00742-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00168-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA/001/00495-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: BA/001/01009-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a C & A Mode Kft.-t

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00229-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00229-3/2018 Tárgy: Rossmann Magyarország Kft. fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy Iktatószám: Tárgy: KE/001/00729-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: 14000041-2-11), hogy - a kérelmez

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6460/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára (lakhelye: továbbiakban: Ügyfél) a Wabard

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-III-B-3/2018. számú határozata a KONZUM Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás intézkedések és bírság alkalmazásával történő

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7902/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00534-0006/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca

Részletesebben

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot. Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00540-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bástya 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500

Részletesebben

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a TITÁN GROUP ALKUSZ Független Biztosításközvetítő Kft. számára.

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6451/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00392-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6565/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B-6339/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JNO/001/01283-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Whirlpool Magyarország Kft.-t (székhely: 2740 Abony, Tamási Áron u. 10. Adószáma: 5359488-2-33) k ö t e l e z

Részletesebben

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében, Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00779-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 13. Iktatószám: 14456-2/2016. Tárgy: Huszár Viktor Ikrény, Ószhely puszta Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Kuller

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8326/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Fundamenta Lakáskassza- Lakástakrékpénztár Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-2889/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00445-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI A határozat jogerős: 2016-04-01 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI Iktatószám: 4004-2/2016. Tárgy: Ügyintéző: Dr. Kuller Gábor / Hajdu Judit Mellékletek: - Telefon: +36 (96) 524-000 Hiv. szám: - Almásfüzitői Iparfejlesztő

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

A közigazgatási határozatok végrehajtása

A közigazgatási határozatok végrehajtása A közigazgatási határozatok végrehajtása fogalma: a határozatban előírt pénzfizetési vagy egyéb magatartási kötelezettség teljesítésének kikényszerítése állami kényszer alkalmazásával, amennyiben a kötelezett

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00857-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Fei Yue Da 99 Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00120-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00224-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal TREM GOLD Bt.-t (székhely: 7629 Pécs, Szeptember

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-5093/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Lakáslízing Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását.

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00038-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A SMART DONGFANG Kft. (székhelye: 1083 Budapest, Losonci tér 2-4., adószám: 14595798-2-42)

Részletesebben

a fogyasztóvédelemről szóló évi LV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek,

a fogyasztóvédelemről szóló évi LV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek, Társasház közös képviselőjével, illetve lakásszövetkezet ügyintézőjével szemben eljárás lefolytatása a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén. A hatóság vizsgálja,

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Hatóság megállapítja, hogy a Szolgáltató megsértette az Eat. 7. (5) bekezdése szerinti kötelezettségét azzal, hogy

h a t á r o z a t o t A Hatóság megállapítja, hogy a Szolgáltató megsértette az Eat. 7. (5) bekezdése szerinti kötelezettségét azzal, hogy E-szolgáltatás-felügyeleti osztály Iktatószám: EF/26020-2/2014 Tárgy: Határozat Ügyintéző: Bajusz János Telefon: (1) 429-8613 Melléklet: - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (továbbiakban: Hatóság)

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7723/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-5388/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6092/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Lakástakarék Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-3263/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Dunacorp Faktorház Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben