ÁSZF Változások kivonat 1 / 8 Szarvasi Általános Informatikai Kft.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁSZF Változások kivonat 1 / 8 Szarvasi Általános Informatikai Kft."

Átírás

1 ÁSZF Változások kivonat 1 / 8 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a január 1-jétől hatályos televízió és rádió műsorelosztási és internet hozzáférési (ellátási) szolgáltatásaunk Általános Szerződési Feltételeiben (a továbbiakban: ÁSZF). A módosítások szükségességének okai: A módosítások indokául szolgálnak az időközben felmerült további pontosítási igények, a műsorszolgáltatói árak változásai, valamint az üzleti folyamatokban és körülményekben, továbbá műszaki feltételekben bekövetkezett lényeges változások, illetve a év őszi közvélemény kutatásunk eredménye. A erre figyelemmel módosítja a kábeltelevízió és internet ÁSZF 4. sz. mellékletei szerinti szolgáltatáscsomagok összetételét, valamint a szolgáltatással kapcsolatos egyszeri díjakat. Mindezek alapján a szolgáltató mindkét szolgáltatásra irányadó Általános Szerződési Feltételeinek legfontosabb változásai a következők és mely miatt az alábbi tárgykörben, az alábbi feltételek módosulnak: Kábeltelevízió szolgáltatásban: Programcsomagok változásai (4/A.sz. melléklet): Programcsomag neve Minimál programcsomag (A1) Mini programcsomag (A3) Alap programcsomag (A2) Bővített Alap programcsomag (D1) Digitális Sport programcsomag (D3) Digitális Zene programcsomag (D5) Digitális Mese programcsomag (D7) Digitális Bővített programcsomag (D8) Digitális Ismeretterjesztő programcsomag (D4) A programcsomagból kikerülő csatorna TV5 Monde, TVE megszűnik FilmMánia, VH1, TV5 Monde, TVE, Viva(,amint a Paramount Channel Magyarországon elindul) H!T Music, 1Music Channel, CBS Reality Kid s Co.(megszűnik) RTV Slovenija (Szlovén1) HD programcsomag (HD1) HD Ismeretterjesztő programcsomag (HD2) Megjegyzés: a *-gal jelzett csatornák csak szerződéskötés esetén indulnak. A programcsomagba bekerülő csatorna Dankó rádió*, H!T Music, Információs csatorna m3 Anno, 1Music Channel, Dankó rádió*, H!T Music, Paramount Channel BBC Knowledge, FilmMánia*, Sport2 HD* Sport2 HD* VH1* TV5 Monde, TVE Animal Planet HD, Discovery HD Showcase, Discovery Science HD Spektrum HD* megszűnik, összeolvad a Digitális Ismeretterjesztő (D4) programcsomaggal Egyéb változások: o Digitális Ismeretterjesztő programcsomag (D4) havi bruttó előfizetői díja 800 Ft-ra változik, o HD programcsomag (HD1) havi bruttó előfizetői díja Ft-ra csökken, o Kínálatból kikerülő csatornák: Outdoor Channel, Food Network o AXN Crime neve AXN White-ra változik, o AXN SciFi neve AXN Black-re változik Egyéb szolgáltatások díjai, kapcsolódó díjak és költségek változásai (4/B.sz. melléklet): o DVB-C Set-Top-Box/CA modul letéti díja Ft-ra csökken, o DVB-C Set-Top-Box/CA modul megtérítési díja Ft-ra csökken Internet szolgáltatásban:

2 ÁSZF Változások kivonat 2 / 8 Egyéb szolgáltatások díjai, kapcsolódó díjak és költségek változásai (4/B.sz. melléklet): o Kihelyezett DOCSIS kábelmodem letéti díja Ft-ra változik, o Kihelyezett DOCSIS kábelmodem megtérítési díja Ft-ra változik, o Kihelyezett internetes GEPON modem letéti díja Ft lesz, o Kihelyezett internetes GEPON modem megtérítési díja Ft lesz, o Kihelyezett internetes, kábeltévés GEPON modem letéti díja Ft lesz, o Kihelyezett internetes, kábeltévés GEPON modem megtérítési díja Ft lesz, o Kihelyezett internetes, kábeltévés, telefonos GEPON modem letéti díja Ft lesz, o Kihelyezett internetes, kábeltévés, telefonos GEPON modem megtérítési díja Ft lesz. A változások részletes leírása, az ÁSZF-ben történt módosítások: (A könnyebb átláthatóság kedvéért a változások félkövéren szedve.) Televízió és rádió műsorelosztás 4. sz. melléklet DIGITÁLIS SPORT PROGRAMCSOMAG (D3) Ft + 27% ÁFA Ft DIGITÁLIS ISMERETTERJESZTŐ PROGRAMCSOMAG (D4) 630 Ft + 27% ÁFA 800 Ft DIGITÁLIS ZENE PROGRAMCSOMAG (D5) 701 Ft + 27% ÁFA 890 Ft DIGITÁLIS MESE PROGRAMCSOMAG (D7) 780 Ft + 27% ÁFA 990 Ft HD PROGRAMCSOMAG (HD1) Ft + 27% ÁFA Ft FILMBOX PACK PROGRAMCSOMAG 787 Ft + 27% ÁFA Ft Más programcsomag megrendelése nélkül is előfizethető MINIMÁL PROGRAMCSOMAG (A1) frekvencia (csatorna) [MHz] 1. Kossuth rádió magyar közszolgálati rádió 102,0 határozatlan 2. Petőfi rádió magyar közszolgálati rádió 102,5 határozatlan 3. Bartók rádió magyar közszolgálati rádió 104,0 határozatlan 4. Class FM rádió magyar kereskedelmi rádió 101, Dankó rádió magyar magyar nóta, operett 103, Duna World magyar közszolgálati műsorok 127,25 (A3) határozatlan 7. TV2 magyar hírek, magazinm., riportok, filmek 135,25 (A4) Universal Channel magyar filmcsatorna 143,25 (A5) Információs csatorna magyar helyi hírek, információk 151,25 (A6) H!T Music magyar zene 159,25 (A7) Duna TV magyar közszolgálati műsorok 167,25 (A8) határozatlan Más programcsomag megrendelése nélkül is előfizethető ALAP PROGRAMCSOMAG (A2)

3 ÁSZF Változások kivonat 3 / 8 frekvencia (csatorna) [MHz] Minimál programcsomag 19. Digi Sport 1 magyar sport 231,25 (F1) Viasat 6 magyar filmek, magazinműsorok 239,25 (F2) RTLII magyar magazinm., riportok, filmek 247,25 (F3) Music Channel magyar zene 255,25 (F4) Digi Sport 2 magyar sport 263,25 (F5) m3 magyar archív műsorok 271,25 (F6) Life Network magyar magazin 279,25 (F7) National Geograghic magyar temészet és dokumentum filmek 287,25 (F8) Story4 magyar filmek, sorozatok 471,25 (C21) AXN magyar filmek, sorozatok 479,25 (C22) Paramount Channel magyar filmek 495,25 (C24) Viva magyar zene 495,25 (C24) amíg a Paramount Channel Magyarországon elindul 30. Sky News angol hírek, politika, üzlet 503,25 (C25) Film+ magyar filmek, sorozatok 511,25 (C26) Sorozat+ magyar sorozatok, magazin 519,25 (C27) BŐVÍTETT ALAP PROGRAMCSOMAG (D1) A Bővített alap programcsomag csak HD adások vételére alkalmas Set-Top Box vagy DVB-C tunerrel rendelkező televízió készülékek esetén CA modul segítségével fogható. Ssz. 1. Műsor neve MTV Hungary nyelve magyar jellege zene Sport 2 magyar sport Sport 2 HD magyar sport Cool TV magyar szórakoztató National Geographic magyar természettudomány Viasat Explorer magyar dokumentum AXN Black magyar sorozatok AXN White magyar sorozatok Spektrum Home magyar szabadidő eltöltés Viasat History magyar történelem TV Paprika magyar gasztronómia Megamax angol/magyar mese MusicMix magyar zene Nautical Channel angol szabadidő, vitorlázás Boomerang magyar szabadidő Filmbox Plus magyar filmek, sorozatok

4 ÁSZF Változások kivonat 4 / Pax TV magyar vallási, kultúrális Disney Csatorna magyar rajzfilmek Eurosport 2 magyar sport The History Channel angol/magyar dokumentumfilmek Muzsika TV magyar zene BBC Knowledge magyar ismeretterjesztő Film Mania magyar régi filmek, tévéjátékok Story5 magyar filmek, sorozatok CNN angol hírek Cartoon Network magyar animációs filmsorozatok Extreme Sports magyar sport Fashion TV angol divat MGM magyar filmek DIGITÁLIS SPORT PROGRAMCSOMAG (D3) A SPORT programcsomag csak HD adások vételére alkalmas Set-Top Box vagy DVB-C tunerrel rendelkező televízió készülékek esetén CA modul segítségével fogható. 1. Nautical Channel angol szabadidő vitorlázás Extreme Sports magyar sport Digi Sport 1 magyar sport Digi Sport 2 magyar sport Motors francia motoros sport PV TV magyar halászat, vadászat Sport 2 magyar sport Sport 2 HD magyar sport SportKlub magyar sport Eurosport News angol sporthírek DIGITÁLIS ISMERETTERJESZTŐ PROGRAMCSOMAG (D4) A ISMERETTERJESZTŐ programcsomag csak HD adások vételére alkalmas Set-Top Box vagy DVB-C tunerrel rendelkező televízió készülékek esetén CA modul segítségével fogható. Ssz. 1. Műsor neve Discovery Science nyelve angol jellege tudomány világa Discovery World angol ismeretterjesztő Discovery HD Showcase magyar ismeretterjesztő Discovery Science HD magyar/ang ol ismeretterjesztő

5 ÁSZF Változások kivonat 5 / 8 5. Animal Planet HD magyar ismeretterjesztő Chasse et Peche francia halászat és vadászat ORF2 német hírek, időjárás DaVinci Learning magyar ismeretterjesztő DIGITÁLIS ZENE PROGCSOMAG (D5) A ZENE programcsomag csak digitális Set-Top Box vagy DVB-C tunerrel rendelkező televízió készülékek esetén CA modul segítségével fogható. Ssz. 1. Műsor neve VH1 Classic nyelve angol jellege zene MTV Dance angol tánczene MTV Rocks angol számítógép és zene MTV Hits angol zene MCM TOP francia zene MusicMix magyar zene, erotika Nóta TV magyar magyar nóta, mulatós zene VH1 angol zene DIGITÁLIS BŐVÍTETT CSOMAG (D8) Az DIGITÁLIS BŐVÍTETT programcsomag csak digitális Set-Top Box vagy DVB-C tunerrel rendelkező televízió készülékek esetén CA modul segítségével fogható 1. RTR Planeta orosz hírek, filmek, magazin Channel One Russia orosz hírek, filmek, magazin Al Jazeera angol hírek RTP International portugál szórakoztató Román TV román filmek, hírek, magazinok RTS Sat szerb közszolgálati World Fashion Channel angol divat CCTV kínai hírek, filmek, magazin TVP Polonia lengyel hírek, filmek, magazin Deutsche Welle német hírek VOX német hírek, magazinm., riportok RTL 2 német riportok, filmek, magazinműsorok ARD német hírek, magazinm., riportok, filmek BBC World angol hírek

6 ÁSZF Változások kivonat 6 / Pro7 német hírek, magazinm., riportok, filmek Sat1 német hírek, magazinm., riportok, filmek TA3 szlovák hírek Sat német hírek, filmek, magazin Pax TV magyar vallási, kulturális RAI 1 olasz hírek, magazinm., riportok, filmek TV5 Monde francia közszolgálati TVE spanyol közszolgálati HD PROGRAMCSOMAG (HD1) A HD programcsomag csak HD adások vételére alkalmas Set-Top Box vagy DVB-C tunerrel rendelkező televízió készülékek esetén CA modul segítségével fogható. 1. National Geographic magyar természettudomány National Geographic HD magyar természettudomány The History Channel HD magyar ismeretterjesztő Eurosport HD magyar sport Spektrum HD magyar természettudomány Digi Sport 1 HD magyar sport Digi Sport 2 HD magyar sport SZÁLLODAI PROGRAMCSOMAG A SZÁLLODAI programcsomag analóg TV készülékkel fogható Más programcsomag megrendelése nélkül, de kizárólag önmagában vendéglátóipari egységek és szállodák részére előfizethető. Az előfizető biztosítja, hogy a vevőkészüléken kizárólag az alább felsorolt csatornák legyenek elérhetőek és ne lehessen áthangolni. A csatornák behangolását csak a szakemberei végezhetik el. frekvencia (csatorna) [MHz] 1. Duna World magyar közszolgálati műsorok 127,25 (A3) határozatlan 2. TV2 magyar hírek, magazinm., riportok, filmek 135,25 (A4) Információs csatorna magyar helyi hírek, információk 151,25 (A6) H!T Music magyar zene 159,25 (A7)

7 ÁSZF Változások kivonat 7 / 8 frekvencia (csatorna) [MHz] 5. Duna TV magyar közszolgálati műsorok 167,25 (A8) határozatlan 6. m2 magyar közszolgálati műsorok 175,25 (C5) határozatlan 7. m1 magyar közszolgálati műsorok 183,25 (O7) határozatlan 8. Szarvasi Kábeltelevízió magyar képújság hirdetések 191,25 (O8) Video Krónika magyar helyi csatorna 199,25 (O9) Körös TV magyar helyi csatorna 215,25 (O11) RTL Klub magyar hírek, magazinm., riportok, filmek 224,25 (C22) Digi Sport 1 magyar sport 231,25 (F1) RTLII magyar magazinm., riportok, filmek 247,25 (F3) Music Channel magyar zene 255,25 (F4) Digi Sport 2 magyar sport 263,25 (F5) m3 magyar archív műsorok 271,25 (F6) Life Network magyar magazin 279,25 (F7) National Geograghic magyar temészet és dokumentum filmek 287,25 (F8) Viva magyar zene 495,25 (C24) amíg a Paramount Channel Magyarországon elindul 19. Paramount Channel magyar filmek 495,25 (C24) Sky News angol hírek, politika, üzlet 503,25 (C25) Optikai végpont lakásig történő kiépítése egyedi árképzés alapján Kiegészítő belépési (bekapcsolási) díj egyedi megállapodás alapján a felhasznált anyag költség + szerelési munkadíj DVB-C Set-Top Box / CA modul letéti díja (óvadék) Ft Ft DVB-C Set-Top Box / CA modul megtérítési díja Ft 27% Ft Dekódoló kártya megtérítési díja Ft 27% Ft 2. és 3. dekódoló kártya havi bérleti díja 236 Ft/hó/db 27% 300 Ft/hó/db Internet hozzáférés (ellátás) 4/b. sz. melléklet Kiszállási díj Ft 27% Ft Kihelyezett hírközlési készülékek javítási díja tényleges javítási költség Kihelyezett DOCSIS kábelmodem letéti díja(óvadék) Ft Ft Kihelyezett DOCSIS kábelmodem megtérítési díja Ft 27% Ft Kihelyezett internetes GEPON modem letéti díja Ft Ft Kihelyezett internetes GEPON modem megtérítési díja Ft 27% Ft Kihelyezett internetes, kábeltévés GEPON modem letéti díja Ft Ft Kihelyezett internetes, kábeltévés GEPON modem megtérítési díja Ft 27% Ft Kihelyezett internetes, kábeltévés, telefonos GEPON modem letéti díja Ft Ft

8 ÁSZF Változások kivonat 8 / 8 Kihelyezett internetes, kábeltévés, telefonos GEPON modem megtérítési díja Ft 27% Ft Kihelyezett telefonos kábelmodem havi bérleti díja 787 Ft 27% Ft Kihelyezett telefonos kábelmodem havi bérleti díja kábelmodemes internet szolgáltatás esetén 236 Ft 27% 300 Ft Kihelyezett telefonos kábelmodem havi bérleti díja kábeltelevízió szolgáltatás esetén 394 Ft 27% 500 Ft Kihelyezett telefonos kábelmodem havi bérleti díja kábelmodemes internet és kábeltelevízió szolgáltatás esetén 0 Ft 27% 0 Ft Szarvas, november 28. Tisztelettel: Sinkovics Mihály ügyvezető igazgató

Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról

Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról ÁSZF Változások kivonat 1 / 5 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a 2015. július 01-jétől hatályos televízió és rádió műsorelosztási szolgáltatásunk Általános Szerződési

Részletesebben

Kábeltelevízió csomagok árai és csatornakínálat 2013. január

Kábeltelevízió csomagok árai és csatornakínálat 2013. január 1. oldal, összesen: 10 Kábeltelevízió csomagok árai és csatornakínálat 2013. január PROGRAMCSOMAG HAVI ELŐFIZETŐI DÍJAI ÖSSZESEN MINIMÁL PROGRAMCSOMAG (A1) 945 Ft + 27% ÁFA 1.200 Ft MINI PROGRAMCSOMAG

Részletesebben

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-27 sz. melléklet (Szarvas, Békésszentandrás, Csabacsűd) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői TV programcsomag HAVI ELŐFIZETŐI DÍJAI ÖSSZESEN MINIMÁL PROGRAMCSOMAG (A1) 1260

Részletesebben

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-27 sz. melléklet (Szarvas, Békésszentandrás, Csabacsűd) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői TV programcsomag HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ ÖSSZESEN MINIMÁL PROGRAMCSOMAG (A1) 1.260

Részletesebben

Televízió és rádió műsorelosztás

Televízió és rádió műsorelosztás ÁSZF Változások kivonat 1 / 6 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a 2016. május 1-jétől hatályos televízió és rádió műsorelosztási és internet hozzáférési (ellátási)

Részletesebben

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI ÁSZF Kábeltelevízió 1-d sz. melléklet 1 / 7 Általános Szerződési Feltételek 1-d. sz. melléklet ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI PROGRAMCSOMAG HAVI ELŐFIZETŐI DÍJAI ÖSSZESEN 01 MINIMÁL PROGRAMCSOMAG

Részletesebben

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI ÁSZF Kábeltelevízió 1-d sz. melléklet 1 / 7 Általános Szerződési Feltételek 1-d. sz. melléklet ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI PROGRAMCSOMAG HAVI ELŐFIZETŐI DÍJAI ÖSSZESEN 01 MINIMÁL PROGRAMCSOMAG

Részletesebben

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-27 sz. melléklet (Szarvas, Békésszentandrás, Csabacsűd) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői TV programcsomag HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ ÖSSZESEN MINIMÁL PROGRAMCSOMAG (A1) 1.016

Részletesebben

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI ÁSZF Kábeltelevízió.1-d sz. melléklet 1 / 6 Általános Szerződési Feltételek 1-d. sz. melléklet ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI PROGRAMCSOMAG HAVI ELŐFIZETŐI DÍJAI ÖSSZESEN 01 MINIMÁL PROGRAMCSOMAG

Részletesebben

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI:

ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI: ÁSZF Kábeltelevízió 1-a. sz. melléklet 1 / 9 Általános Szerződési Feltételek 1/a. sz. melléklet ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZOK DÍJAI: Terület megjelölése: Szarvas város, Békésszentandrás és Csabacsüd

Részletesebben

HBO PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG CINEMAX PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG HBO MAXPAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG FILMBOX DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG

HBO PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG CINEMAX PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG HBO MAXPAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG FILMBOX DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG Digitális programcsomagok Digitális programcsomagok vételéhez set-top box, vagy alkalmas TV készüléknél CA modul szükséges (3.2. pont). Nagyfelbontású (HD) műsorvételhez HD set-top box szükséges (3.2.

Részletesebben

ÁSZF Változások kivonat 1 / 5 Szarvasi Általános Informatikai Kft.

ÁSZF Változások kivonat 1 / 5 Szarvasi Általános Informatikai Kft. ÁSZF Változások kivonat 1 / 5 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a 2012. január 1-jétől hatályos vezetékes műsorjel elosztási és adat-, jeltovábbítási szolgáltatásaink

Részletesebben

K I V O N A T. A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza.

K I V O N A T. A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza. K I V O N A T az Intellihome Távközlési Szolgáltató Kft 2019.01.04. napjától hatályos, digitális IP technológián alapuló televízió műsorelosztás, helyhez kötött internet, és IP technológián alapuló helyhez

Részletesebben

Digitális csatornakiosztas

Digitális csatornakiosztas Digitális csatornakiosztas Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv S24 330 MHz Parlament TV politikai és gazdasági információs csatorna QAM256 SYm:6000 d1 TV kulturális műsorok M1 HD közszolgálati

Részletesebben

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar PRÉMIUM (78) ALAP (49) START (13) Közszolgálati Csomag Kábeltelevíziós csatornakiosztás Budapest Érvényes 2016. január 04.-től Csatorna sorszám Csatorna neve Tematika Nyelv 1 m1 Közszolgálati, szórakoztató

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2014. július

Részletesebben

Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról

Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról ÁSZF Változások kivonat 1 / 10 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a 2017. január 1-jétől hatályos kábeltelevízió és internet szolgáltatásunk Általános Szerződési

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Közszolgálati csomag* 1. m1 közszolgálati 2. m2 közszolgálati 3. Duna TV közszolgálati 4. Duna II Autonómia közszolgálati Alapcsomag*

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. január

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. augusztus

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv Digitális idegen 1. ORF1 Általános Német 2. ORF2 Általános Német 3. ARD Általános Német 4. ZDF Általános Német 5. Sat1 Általános Német 6. PRO7 Általános Német 7. RTL Általános Német 8. RTL2 Általános Német

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Területi megjelölés: Budapest, XXI. kerület, Szigetszentmiklós

Területi megjelölés: Budapest, XXI. kerület, Szigetszentmiklós Területi megjelölés: Budapest, XXI. kerület, Szigetszentmiklós Érvényes: 2014. január 1.-től I. PROGRAMCSOMAG Hang 1 Információs csatorna Mono 168,25 S10 információs csatorna magyar 2 Nickelodeon Mono

Részletesebben

neve nyelve jellege csatorna (Mhz)

neve nyelve jellege csatorna (Mhz) 4/a melléklet Vezetékes műsorjel-elosztás Analóg programcsomagok: Az analóg programcsomagok értékesítése 2016. február 5-ével megszűnik. Érvényes: 2016. február 6-tól Valamennyi digitális programcsomag

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2013. augusztus

Részletesebben

SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS. 2. Kiegészítő, kedvezményes programcsomagok megrendelése

SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS. 2. Kiegészítő, kedvezményes programcsomagok megrendelése SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS A digitális KTV szolgáltatáshoz kapcsolódó kiegészítő műsorterjesztési szolgáltatások igénybevételére 1. Előfizető személyes adatai Előfizető neve, cégneve: Lakóhelye/Tartózkodási helye/székhelye:

Részletesebben

HIR-SAT 2000 Kft. szolgáltató

HIR-SAT 2000 Kft. szolgáltató K I V O N A T a HIR-SAT 2000 Kft. hírközlési szolgáltató 2016.10.15. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési

Részletesebben

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv Közszolgálati 800 Ft Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv Csomagok Symbol Moduláció Hálózati azonosító Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. S2 S3 S4 S5 S6-114,5 MHz d1

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2013. április

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Alapcsomag* 1. RTL Klub kereskedelmi 2. tv2 kereskedelmi 3. m1 közszolgálati 4. m2 közszolgálati 5. Duna TV közszolgálati 6. Viasat3

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2012.december

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. március

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői Start Analóg Közszolgálati 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi,

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti, Halászi, Mezőörs,

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2017.10.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN!

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! HÍRLEVÉL 2016. JANUÁR MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! Az elmúlt időszak műszaki fejlesztései lehetővé tették, hogy tovább bővíthessük a digitális TV szolgáltatásunk kínálatát. Még több

Részletesebben

I-TV csatornakiosztás

I-TV csatornakiosztás I-TV csatornakiosztás Balatonendréd, Balatonföldvár, Balatonöszöd, Balatonszárszó, Balatonszemes, Bálványos, Kereki, Kőröshegy, Kötcse, Nagyberény, Nagycsepely, Nyim, Pusztaszemes, Som, Szántód, Teleki

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/B. melléklet. Csatornakiosztás. Digitális kábeltelevízió csomagok tartalma. 1. Digitális alapcsomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/B. melléklet. Csatornakiosztás. Digitális kábeltelevízió csomagok tartalma. 1. Digitális alapcsomagok tartalma Csatornakiosztás Digitális kábeltelevízió csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2012. március 31. napjában határozza meg a csatornák

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery Channel

Részletesebben

CSATORNAKIOSZTÁS ALAPCSOMAGOK

CSATORNAKIOSZTÁS ALAPCSOMAGOK FITT Start 4900 Ft/hó FITT Szuper 6500 Ft/hó CSATORNAKIOSZTÁS ALAPCSOMAGOK (ÉRVÉNYES KISKUNDOROZSMA, BORDÁNY, CSÓLYOSPÁLOS, FORRÁSKÚT, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ ÉS ZSOMBÓ TELEPÜLÉSEKEN) 1. Film Mánia magyar

Részletesebben

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás Alap programcsomag Bővített programcsomag HWR-Telecom Szolgáltatás típusa: Vezetékes műsorjel-elosztás Az igénybe vehető szolgáltatások tartalmi leírása: A vezetékes műsorelosztás a műsorszolgáltatók által

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 1. számú melléklet - Függelék Hatályba lépés napja: 2015.

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/E. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/E. melléklet Csatornakiosztás Társszolgáltatók ADSL előfizetőinek nyújtott IPTV szolgáltatások tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. augusztus 31.

Részletesebben

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 M4 Sport C02 48,25 sportcsatorna magyar 2 M2 C03 55,25 közszolgálati magyar 3 Duna

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 M4 Sport C02 48,25 sportcsatorna magyar 2 M2 C03 55,25 közszolgálati magyar 3 Duna nalóg műsorok eljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 4 Sport C02 48,25 sportcsatorna magyar 2 2 C03 55,25 közszolgálati magyar 3 Duna C04 62,25 hír- és kulturális műsorok magyar 4 Régió Plusz

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. szeptember 30. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról:

Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról: Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról: Az időközi jogszabályváltozásokra hivatkozva, valamit hatósági eljárási tapasztalatokra figyelemmel az alábbi pontokat érintő módosításokat

Részletesebben

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió és műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások TARTALOMJEGYZÉK

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió és műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások TARTALOMJEGYZÉK E. MELLÉKLET Kábeltelevízió és műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások TARTALOMJEGYZÉK 1. A kábeltelevízió szolgáltatás keretében elérhető analóg csatornakiosztások... 2 2. A kábeltelevízió

Részletesebben

MINIMUM PROGRAMCSOMAG

MINIMUM PROGRAMCSOMAG a) Vezetékes műsorjel-elosztás Analóg programcsomagok: Az analóg programcsomagok értékesítése 2016. február 5-ével megszűnt. Érvényes: 2018. május 1-től Valamennyi digitális programcsomag mellé az azonos

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2017. február 28. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 1. számú melléklet - Függelék Hatályba lépés napja: 2015.

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 1. számú melléklet - Függelék Hatályba lépés napja: 2015.

Részletesebben

Internet hozzáférés (ellátás)

Internet hozzáférés (ellátás) ÁSZF Változások kivonat 1 / 6 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a 2018. június 01-jétől hatályos kábeltelevízió és internet szolgáltatásunk Általános Szerződési

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. augusztus 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2017. augusztus 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

KIVONAT. Ár és csatorna változás. Érvényes: tól. Terület megjelölése:

KIVONAT. Ár és csatorna változás. Érvényes: tól. Terület megjelölése: KIVONAT Ár és csatorna változás Érvényes: 2016.10.16-tól Terület megjelölése: Terület megjelölése: Bősárkány a.) Műsorjel-elosztási szolgáltatás, csatornakiosztás és előfizetési díj: 1./ Televízió Minimum

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 1. számú melléklet - Függelék Hatályba lépés napja: 2016.

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. október 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

M7 Group S.A. Általános Szerződési Feltételei

M7 Group S.A. Általános Szerződési Feltételei ÁSZF MÓDOSÍTÁS BEJELENTÉSE AZ NMHH FELÉ Kivonat AZ M7 Group S.A. Előfizetői hírközlési szolgáltatás (műholdas műsorterjesztés) nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei egységes szerkezetben

Részletesebben

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital Budapest - Digitális Csatorna Frvencia Program Jelleg, profil Nyelv d1 TV műsor hatos - és S2 114,5 MHz Képújság PAX TV Információs vallási és műsor The Fishing & Hunting horgászat és vadászat,, cseh M5

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. március 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Közszolgálati. 800Ft. MINI 2800 Ft

Közszolgálati. 800Ft. MINI 2800 Ft MIDI 4000 Ft MINI 2800 Ft Közszolgálati 800Ft 2017.02.22. Gelka-Hírtech Kft. Analóg csatornakiosztás No. Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv 1 S7 147.25 Duna World általános közszolgálati

Részletesebben

Kivonat a Változásokról. Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka

Kivonat a Változásokról. Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka Kivonat a Változásokról. 1. sz. melléklet Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka 1. Analóg programcsomagok választéka 1) Szociális csomag fejér A programcsomag érvényessége: 2014.december 30. 1 Music

Részletesebben

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption A frekvencialista segítséget nyújt az előfizetett -csomag csatornáinak újrahangolásában. Amennyiben a mediaboxot a UPC Direct biztosította az Ön számára, a a legtöbb esetben automatikusan frissülnek a

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 207. február 28. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.07.11. valamint a 2016.08.06. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. január 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2017.09.30. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei

Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 1. számú melléklet - Függelék Hatályba lépés napja: 2014.

Részletesebben

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 Duna O04 85,25 hír- és kulturális műsorok magyar 2 Duna World O05 93,25 hír- és

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 Duna O04 85,25 hír- és kulturális műsorok magyar 2 Duna World O05 93,25 hír- és nalóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 Duna O04 85,25 hír- és kulturális műsorok magyar 2 Duna World O05 93,25 hír- és kulturális műsorok magyar 3 TV S09 161,25 riportok, filmek,

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. március 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2014. május 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 1. számú melléklet - Függelék Hatályba lépés napja: 2013.

Részletesebben

A digitális kábeltévé szolgáltatás keretében elérhető mini- és prémium csomagok Érvényes január 1-től

A digitális kábeltévé szolgáltatás keretében elérhető mini- és prémium csomagok Érvényes január 1-től A digitális kábeltévé szolgáltatás keretében elérhető mini- és prémium csomagok Érvényes 2017. január 1-től Kölyök 1 Cartoon Network Rajzfilm Magyar, Angol 2 Baby TV Rajzfilm Francia, Német, Angol 3 Boomerang

Részletesebben

ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. sz. melléklet 1 / 6 Szarvasi Általános Informatikai Kft. 1. Internet 1. / visszirány DOCSIS/12 22,1

ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. sz. melléklet 1 / 6 Szarvasi Általános Informatikai Kft. 1. Internet 1. / visszirány DOCSIS/12 22,1 ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. z. melléklet 1 / 6 Szarvai Általáno Informatikai Kft. Általáno Szerződéi Feltételek 1/c. z. melléklet A Szarvai Kábeltelevízió konvertálái adatlapja é catornakioztáa Sz. TV program

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2017. szeptember 30. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Csatornakiosztás KISKUNDOROZSMÁN, BORDÁNYBAN, CSÓLYOSPÁLOSON, FORRÁSKÚTON ÉS ZSOMBÓN IGÉNYBE VEHETŐ KÁBELTÉVÉ SZOLGÁLTATÁSOK. Szélmalom Kábeltévé Zrt.

Csatornakiosztás KISKUNDOROZSMÁN, BORDÁNYBAN, CSÓLYOSPÁLOSON, FORRÁSKÚTON ÉS ZSOMBÓN IGÉNYBE VEHETŐ KÁBELTÉVÉ SZOLGÁLTATÁSOK. Szélmalom Kábeltévé Zrt. DTV Szuper 6600 Ft/hó KTV Szuper 4950 Ft/hó KTV Start 3 2015. SZEPTEMBER 1-TŐL KISKUNDOROZSMÁN, BORDÁNYBAN, CSÓLYOSPÁLOSON, FORRÁSKÚTON ÉS ZSOMBÓN IGÉNYBE VEHETŐ KÁBELTÉVÉ SZOLGÁLTATÁSOK CSATORNA NEVE

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2018. október 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

HIR-SAT 2000 Kft. szolgáltató

HIR-SAT 2000 Kft. szolgáltató K I V O N A T a HIR-SAT 2000 Kft. hírközlési szolgáltató 2017.07.20. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok

Részletesebben

Gelka-Hírtech Kft. Analóg csatornakiosztás No. Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv álati 800F zszo ö K I 2800 F IN M

Gelka-Hírtech Kft. Analóg csatornakiosztás No. Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv álati 800F zszo ö K I 2800 F IN M 2017.07.01 Gelka-Hírtech Kft. Analóg csatornakiosztás No. Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv 1 S7 147.25 Duna World általános közszolgálati csatorna magyar 2 S8 154.25 Képújság infocsatorna

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2014. december 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Az IPTV szolgáltatás keretében elérhető mini és prémium televíziós csomagok Érvényes szeptember 12 -től

Az IPTV szolgáltatás keretében elérhető mini és prémium televíziós csomagok Érvényes szeptember 12 -től Az IPTV szolgáltatás keretében elérhető mini és prémium televíziós csomagok Érvényes 2016. szeptember 12 -től Föld körül 1 Discovery Science Nem Nem Nem Ismeretterjesztő Magyar, Angol 2 DTX Nem Nem Nem

Részletesebben

Az IPTV szolgáltatás keretében elérhető mini és prémium televíziós csomagok Érvényes január 1-től

Az IPTV szolgáltatás keretében elérhető mini és prémium televíziós csomagok Érvényes január 1-től Az IPTV szolgáltatás keretében elérhető mini és prémium televíziós csomagok Érvényes 2017. január 1-től Kölyök 1 Baby TV Nem Nem Nem Rajzfilm Francia, Német, Angol 2 Boomerang Nem Nem Nem Rajzfilm Magyar

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások A SuperOne HD felnőtt csatorna 2014. március 3-tól, időkorlát nélkül elérhető. Szolgáltató 2014. március 31. napjában határozza

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok mellé díjmentesen igénybe vehető Bruttó díj 1

Részletesebben

ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. sz. melléklet 1 / 6 Szarvasi Általános Informatikai Kft. 1. Internet 1. / visszirány DOCSIS/12 22,1

ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. sz. melléklet 1 / 6 Szarvasi Általános Informatikai Kft. 1. Internet 1. / visszirány DOCSIS/12 22,1 ÁSZF Kábeltelevízió 1-c. z. melléklet 1 / 6 Szarvai Általáno Informatikai Kft. Általáno Szerződéi Feltételek 1/c. z. melléklet A Szarvai Kábeltelevízió konvertálái adatlapja é catornakioztáa Sz. TV program

Részletesebben

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Készítés időpontja: 2004. december 19. Módosítás időpontja: 2015. január 30. E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Szolgáltató 2015. március 31. napjában határozza meg az

Részletesebben

Tisztelt Előfizetők!

Tisztelt Előfizetők! Tisztelt Előfizetők! A. Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2018. január 01. től az alábbiak szerint módosul: Az AXN White csatorna neve Sony Max -ra, a AXN Black csatorna neve pedig Sony Movie Channel

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei

Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 1. számú melléklet - Függelék Hatályba lépés napja: 2016.

Részletesebben

Program- hely. Program Jelleg Nyelv

Program- hely. Program Jelleg Nyelv 500. Arte Általános Német 501. ORF1 Általános Német 502. ORF2 Általános Német 503. ARD Általános Német 504. ZDF Általános Német 505. Sat1 Általános Német 506. PRO7 Általános Német 507. RTL Általános Német

Részletesebben